Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bálint
Kinézet

Nagyon érdekesen hangzik? Hogy mondhat valaki a savanyúcukorkára annyit, hogy nagyon érdekesen hangzik? - Igen, elég lesz, köszönöm szépen, - bólintok vontatottan, értetlen arccal - nem akarok jóllakottan menni vacsorázni.
Időben visszanyelem a "nem szoktam sokat enni" magyarázatot, mielőtt a lelkiismeretem megróna hazugságért. De komolyan, már szinte láttam, ahogy Apa felbukkan Bálint válla mögött, és feldúlt-hitetlen arccal és hangon elpanaszolja amit mindig el szokott: hogy egyszer ötévesen megettem a hűtőből a pudingját.
Állítólag azóta nem szereti már a pudingot, és ez csakis egyedül az én hibám. Ezután szokott az jönni, hogy Anya suttogva megköszöni amiért nem kell folyton kivennie a kanalat a kezéből, én vigyorogva lepacsizok vele, Apa meg megsértődik.
- Különben is, - folytatom - most ettem a mandulából is. - S ezzel felmutatom az üres zacskót, amiben legutóbb még két-három szem csücsült. Nem volt sok, de neki nem kell tudnia. Véletlenül sem szeretném, hogy úgy érezze többet kell vegyen nekem, így is nagyon rendes tőle, hogy ki akar engesztelni. Biztos nem mindenki gondolkodik így.

Szomorúan biggyesztem le a szám szélét, amikor rájövök, hogy egyhamar nem jutok hozzá az értékes tudáshoz. - Nagy kár, jó hasznát venném. Te valami gyógyítóféleségnek készülsz, hogy ilyesmiket ismersz? - fogalmam sincs, hogy tanuló-e még, de fiatalnak tűnik, így megkockáztatom, hogy igen. Nem is igazán tudom hogy működik ez az egész gyógyítósdi, csak akkor kezeltek amikor a torony összeomlása után a gyengélkedőre kerültem. Előtte csak mugliorvosokhoz vittek, hiszen nem volt olyan problémám, amivel mágikus szempontból gond lett volna.

- Jó, tudtam ám, csak teszteltelek. - vigyorodom el szélesen, miközben egyáltalán nem áll szándékomban meggyőzni őt arról, hogy tudtam, egyszerűen csak... Kicsúsznak a szavak. Bátor léptekkel indulok meg a jelzett irányba, és közben kidobom a kiürült csonagolást egy szemetesbe. Nem alá, nem mellé. Bele. Mert Masa védi a környezetet. Gondolom vigyorogva, majd nem szándékosan ugyan, de hangosan megjegyzem, - Jó szlogen lehetne! - magamban somolyogva lépkedek, és vissza-visszaperdülök, hogy Bálint mögöttem van-e még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bálint
Kinézet

Összehúzott szemmel nézek a mellettem sétálóra, aki nem könnyíti meg a dolgomat. - Nem, nem laktam jól, de nem is szeretnék. Azért megyek majd vacsorázni. - Somolyogva nézek rá, és felhozom a legvégső okot, ami elől nem lehet kibújni. - Miért, ha azt mondanám, hogy mondjuk 20-at szeretnék, akkor megvennéd nekem? Nem hiszem. - Vállat vonok, hiszen ez tényleg olyan dolog, ami nem lenne túl reális. Én se tenném, persze nekem nem is lenne annyi pénzem, hogy megtegyem. Vagy talán ő ilyen gazdagnak érzi magát, hogy csak úgy nyalókákat vásárolgasson random embereknek?

Hol lehet vajon kapni ilyen elsősegély könyvet? És abból szabad lenne magamtól megtanulnom a varázslatot, vagy ott is érvényes lenne, hogy csak tanári felügyelet mellett kísérletezhetek? Ezeket a gondolatokat viszont már nem mondom ki, hanem feljegyzem magamnak fejben, hogy legközelebb utánajárjak. Először a könyvtárban fogok keresgélni, aztán meglátjuk, ha ott sem bukkanok a nyomára, megnézek pár könyvesboltot, antikvitást. Inkább a következő mondatára fókuszálok. -És szereted? Nem hiányzik a Bagolykő? Nem volt furcsa, hogy nem ide kell jönnöd? - árasztom el egy újabb kérdésözönnel. Nekem már ennyi idő után is furcsa lenne hirtelen máshova bejárni.

Figyelmen kívül hagyom, hogy a szemét forgatja a szavaimra, hiszen én azt egyébként sem gondoltam túl komolyan. Megrezzenve nézek fel amikor rákérdez a szlogenre, és realizálom, hogy lehet túl hangos voltam. - Á, semmi. Csak arra mondtam, - mutatok a kuka felé amit már elhagytunk - hogy azt gondoltam, hogy "Mert Masa védi a környezetet" amikor kidobtam a szemetet. Nem nagy dolog, persze, csak átfutott a fejemen.
Körbenézek, és meglátom ahogy közeledünk a cukorkabolthoz. A szemeim felcsillannak a látványra, és talán a lépteim is begyorsulnak kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Lóri
Előzmény
A nevetés, amit „csalással” hoztam ki belőle, engem is mosolyra késztet, és ahogy elsétálok mellette, lepillantok rá, vállam felett hátrapillantva.
- Nagyon várom, hogy megpróbáld! – cukkolom a kijelentésével. Magamban kitűnően szórakozom azon, hogy látszólag bevette az invitós történetet, és ahogy végre minden helyreáll és immár kényelmesebb tempóban baktatunk, kicsit tovább is játszom a dolgot.

- Hát igen, megtanulgattam ezt-azt, úgyhogy csak óvatosan a fenyegetésekkel… – dőlök az oldalának egy pillanatra csibészes mosollyal az arcomon, ahogy felé kerülök ki egy sáros foltot az ösvényen. Sajnálkozva gondolok rá, milyen kár, hogy elolvadt a legutóbbi hó, és már csak itt-ott emlékeztet rá pár beszürkült kupac. Kényelmes csend telepszik közénk, és arcomat felfelé fordítva fújok egy szép lehellet-ködöt az ég felé. Szurkolok nagyon az időjárásnak, hogy mire hazaindulunk kezdjen valamit magával, mert elegem van a barnás domboldalból – fehéren sokkal jobban tetszett. Néha vetek egy-egy oldalpillantást a másikra, de ahogy látom ő is nagyon a gondolataiba temetkezik, így nem erőltetem a beszélgetést. A kis szünetet persze titokban arra használom ki, hogy rendezzem a futástól és a nevetéstől szapora lélegzeteimet. Kényelmesen, nézelődve tartom a lépést a tempót diktáló fiúval, itt-ott lendületet véve átugorva a befagyott pocsolyákat.

- Köszönöm! – mosolygok rá, ahogy előre enged az ajtóban, és a kis pirulást amit ez okoz ráfogom a pizzázóból kiáramló meleg levegő hatásának. A lényeg, hogy mindig legyen alibink, nem igaz?
Újra megkordul a pocakom, ahogy megérzem az illatokat. Leveszem, és zsebembe gyűröm a sapkámat, felfedve mókásan összekócolódott tincseimet. Felcsillanó szemmel kezdem el kémlelni az étlapot, majd megállapodok egy szimpatikusnál, és a beállok a pult előtt egyre rövidülő sorba.

- Ne aggódj, vissza foglak – mosolygok vissza rá. Mert hát tényleg, ez így fair, ha megosztjuk a dolgokat – legalábbis én így gondolom. – És akkor köszönöm.
Noha fent a kastélyban még kiengesztelést emlegettem, ennek már köze sincs hozzá, az inkább csak… Egy indok volt, hogy vele tartsak. Amikor végre mi következünk, előre lépek a pulthoz.
- Jó napot! Szeretnénk kérni egy margarita pizzát, - itt szünetet tartok, és Lórira nézek, hogy elmondhassa ő milyen pizzát kér, azután folytatom – egy mentás limonádét, - majd jelezve, hogy befejeztem kicsit hátrébb lépek, és átengedem a szót végleg a fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Lóri
Előzmény

Szavai ártatlan pislogásra késztetnek. Angyali mosollyal az arcomon értelmezem félre – direkt – a fenyegetődzését, és csillogó gombszemekkel, hátam mögött összekulcsolt karral pillantok fel rá féloldalasan.

- Szeretem a meglepiket… - somolygok a nemlétező bajszom alatt. Ez az egész kezd úgy kinézni, mintha bátorítanám, hogy adja vissza a kis tréfát, és ó Merlinre de még mennyire hogy így van. Talán azért mert Stefi mellett nőttem fel, talán azért mert egyszerűen ilyen vagyok (legjobb kifogás a világon), de szeretem az ilyen kisebb kis „háborúkat”. Imádom látni, ahogy sikerül véghezvinnem egy ötletemet, vagy akár csak a másik megdöbbent-nevető arcát, miután rájön, hogy belesétált a csapdámba… Na jó, ennyire nem vagyok piszok, nem állítok én csapdákat! (De.)

Talpacskáimon billegve nézelődök körbe, ahogy fél füllel Lóri rendelését hallgatom. A kérésére, hogy keressek magunknak egy asztalt, visszanézek rá, és nagyon enyhén, de tényleg éppenhogycsak félredöntött fejjel bólintok vissza. Szemeim megakadnak egy ablak melletti kétszemélyes asztalnál. Elég nagy ahhoz, hogy a pizzáink szépen elférjenek (ez fontos), és mégse az van, hogy egy hatszemélyes asztalt befoglalunk magunknak. Elszlalomozok az asztalunkig, itt-ott elég szűkösen verekedve át magam a székek közt.

- Ez jó lesz, vagy keressünk másikat? – kérdezek azért vissza a biztonság kedvéért, miközben nekiállok kizippzharozni a kabátomat. Félig kinyújtott nyelvvel igyekszem úgy ügyeskedni amikor kibújok belőle, hogy ne vágjak fejbe senkit, és a falba se vágjam bele a kezem. Sikeres manőverezésem után leterítgetem szépen a szék háttámlájára, és lecsüccsenek. Ekkor kezd el rikácsolni a kis kukoricafigura, mire én elkerekedő szemekkel hajolok közelebb hozzá, és bökdösöm meg az ujjammal.

- Hogy ez mennyire de aranyosan édes! – sóhajtok fel szinte gügyögve, és megsimizem a kis kiálló kukoricaszemeit. Lassan jut el az agyamig, hogy ez most egy jelzés, de szerencsére Bencét nem köti le ennyire a figura visítozása, így mire kiszakadok a bamba bábú birizgálásából, már koppan is előttem a poharam. (Bamba bábú birizgálása bamba bábú birizgálása babamba... Na mindegy.)

- Köszönöm! - egy aprót pislogva térek vissza a jelenbe, hiszen mindeközben gondolatban már valahol mexikóban csuháztam a kukoricát fehér ingben, sombreroban, borzalmas akcentussal alliteráló rigmusokat dalolászva. Bal kezem mutatóujját még mindig a kis lény oldalába bökve tartom, miközben másik kezemmel kivitelezek egy ivás-szerű dolgot. Valamikor ekkor unja meg Kukoricajancsi – igen, már neve is van – a bökdösésemet, és miközben rámkiabál, arrébb ugrál Lóri felé. Legalább nem le az asztalról, ügyes kis varázsketyere. Sóvárogva bámulok utána, de békén hagyom, és inkább a fiú szemébe nézek.

- Remélem, mert mióta eszembe juttattad, hogy kajaidő van, azóta már az én gyomrom is korog. – Mosolygok rá cinkosan. – Bár nem tudom, hogy most megsértődött-e annyira, hogy csak neked fog jelezni… - szuggerálom bánatosan Kukoricajancsit. Kutatni kezdek az emlékeim között, és rémleni is kezd az esszé-dolog.
- Szerintem már elkezdtem, valahol a szobámban lehet… Jó is, hogy mondod, még be kéne fejezzem… - teszem hozzá tűnődve. Ja, hogy csak két hét múlvára kell? Ugyanmár, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Majd egy csodás ötletem támad.
- Ha gondolod, megírhatjuk együtt valamelyik délután. Nekem kifejezetten tetszik a téma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pöttöm kis eb
Én

Szerintem sosem voltam még ennyire szomorú eperfagyival a kezemben. A jobb szemem alatt egy kis izom minden nyalintásnál megrándul, ahogy megérzem a mandragóralevél fujfujfuj ízét. Bleh.
Tüsszentek egy aprót, ahogy a kis szellő az arcomba sodorja a hajszálaimat, amik megcsikizik az orromat. Próbálom a karjaim segítségével hátrafogni a hajamat, de sokat nem segít a helyzeten, és továbbra is hülyén nézek ki. Van ugyan hajgumim a jobb csuklómon, de ahhoz legalább két kéz kellene, a fagyimat pedig mégsem rakhatom le csak úgy nem? Még ha nem is igazán érzem az epret.

- Remélem hamarosan mérséklődik ez az íz - szöknek könnyek a szemembe, ahogy világmegrendülve lerogyok egy padra a járda szélén. Már nem foglalkozom a tincseim féken tartásával, hagyom hogy lengedezzenek körülöttem, takarásukban pedig a pár szomorú könycsepp az ölembe cseppenjen. A fagyit leeresztem, egész az lábamig, a tölcsért két kézzel fogva. Amikor megérzem, hogy az olvadó fagyi a farmeromra cseppen, lenyalom a szélét, de csak fokozódik a rossz kedvem. Mikor telik már le az az egy hónap?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pöttöm kis eb
Én

Búslakodva kezdem hegyezni a füleimet. Kinyújtott nyelvvel, a mozdulat közben hagyom abba a hüppögést, és úgy figyelek, hogy hallom-e újra a hangot. Nem is kell sokáig várnom, szinte abba sem maradt, már folytatódik a vonyítás, és a nyüsszögés kutyákra oly jellemző keveréke, így felállok, és egy gyors tájolás után jobbra indulok. Szabad kezem ujjait keresztbe fűzve reménykedek, hogy nem egy kutyót fenyítő nénikével/bácsikával találom majd szemben magam, ahogy benézek egy kis kiugró mögé, ahonnan érzésem szerint a hangok jönnek. Egy naagyon kis édes pufi kutyi néz kétségbeesetten, lógó nyelvvel próbálva átriszálni magát a kerítés lécei között.

- Hát szia te - guggolok le mellé, miközben észrevétlenül a földre cseppen egy csepp fagyim. Szőke tincseim előre esnek, az egyikük a kutyus nóziát súrolja végig. A hátam mögé vetem a hajam, nehogy belekapjon, majd kinyújtom a jobbomat, és óvatosan a fejéhez közelítem. Ha hagyja, megsimítom pihepuhának látszó szép, fényes bundáját, és megvakargatom a füle tövét.

- Hát mid van neked itt? - beszélek hozzá tovább megnyugtatóan, és ha hagyja, leseprem róla a sárga virágszirmokat. Végigsimítok az eb hátán, a kerítés léceit vizsgálgatom. Sajnos viszonylag újnak néznek ki, így nincs remény rá, hogy én ezt kézzel szétfeszegessem. Elmélázva tekintek a négylábúra, egymást kergetik a fejemben a "hol a nyakörve?" "hol a gazdija?" "vajon itt lakik?" gondolatok. A vállamon lógó táskát oda sem pillantva a földre teszem, hallom benne összekoccolódni a vizes üvegemet és a pálcámat. Habozok, nem tudom mihez kezdjek a fagyival, végül a szalvétát a tölcsér köré csavarom, és letérdelve két combom közé fogom. Immár felszabadult kezeimmel gyorsan összekötöm hátul a hajgumival, majd immár két kézzel próbálom feszegetni a kerítést. Legnagyobb sajnálatomra, alig moccan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Blo néni

Futok, már megint. Átugrálok pár bokrot, kerülgetem a néniket a fő utczán, miközben a nagy fekete köpenyemet hagyom magam mögött lobogni, mint valami sötét oldalra állt superman. Előző este túl izgatott voltam ahhoz, hogy el tudjak aludni, ma reggel túl fáradt ahhoz hogy fel tudjak kelni, később pedig túl Masa ahhoz, hogy időben, gond nélkül el tudjak indulni. De komolyan, az már egy szint, amikor kifogásokat sem keresel, egyszerűen csak azt mondod, hogy azért nem sikerült valami, mert te te vagy... Na mindegy. Úgy, de úgy örültem, amikor Blossom néni felajánlotta ezt a lehetőséget, nagyon nagyon szomorú lennék, ha csalódást kellene okoznom.

Már viszonylag messziről kiszúrom a gyereksereget, és az őket kísérő pedagógiát (ezt vajon használják így egyáltalán?). A köpenyemet a levegőbe lendítve, szaporán lihegve fékezek le a kockás pokróc szélénél, és az arcomat legyezgetve igyekszem csillapítani a pirosasságom.
- Fhúú, remélem nem késtem el nagyon - szólalok meg reményeim szerint érthetően. - Szia Blossom néni, sziasztok! - mosolygok a napszemüveg mögé, majd a gyerekekre, és nekilátok, hogy a hajamat összegöngyöljem, és felfogjam egy konty szerű gombolyagba, valahol a tarkómon.
A picik még félnek tőlem, új vagyok nekik, engem nem üdvözölnek olyan kitörő lelkesedéssel mint új kedvenc mesemondómat. Ledobom a hátizsákomat a köpeny alól, és kivéve a kulacsomat, ledöntök egy fél üveg vizet.
- Készen állok! - helyezkedek el végül darupózban a szőnyeg szélén, aminek amúgy az előadáshoz sok köze nincs, de elég figyelemkeltő ahhoz, hogy rám szegeződjenek a pöttöm kis tekintetek.
- Most például tökéletes kis Piroska lennék - vigyorgok cinkosan Blossom nénire, a kipirult arcomra mutatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Blo néni
Eredeti én

Kihúzom magam, ahogy kiderül, hogynem maradtam le semmiről. Megérte szaladni, és hogy ez így is maradjon, igyekszem nem az egész így nyert időt felhasználni arra, hogy kifújtasam magamból a métereket. Amikor nekikezd a bemutatásomnak, felfüggesztem a madárimitációs gyakorlatokat, és a váratlanul rámszegeződő figyelemtől megszeppenve méllyen meghajlok. Ledobom a köpenyemet is, ami alól előbukkan fehér nyári ruhám, amit tökéletesnek éreztem az alkalomra. Nem véletlenül ilyen hosszú és egyszerű, terveim szerint folyamatosan a szerepekhez fogom alakítgatni mind a színét, mind a hosszát. A pálcám tehát magamhoz is veszem, mint elengedhetetlen kelléket, és felegyenesedve visszaintegetek a lelkes gyerekseregnek.
Felcsillan a szemem a gondolatra, hogy hercegnőként kezdhetem színészi pályafutásom, és elnevetem magam amikor a kezembe találom fogni a plüssbékát.

- Nagyon szép nagymamám lenne akkor - vigyorgok vissza izgága végtagokkal, majd neki is kezdek az előkészületeknek. - Melyik verzió szerint megyünk? - suttogom azért oda a lényeges kérdést, de nagy feneket nem kerítek neki, leginkább úgyis improvizálni tervezek. Rövid töprengés után a táskám pántjáról leszedem a gurkót mintázó fityegőt, és miután sokadszorra is megköszönöm magamnak, hogy olyat kértem ami nincs megbűvölve, nekikezdek a varázslatos résznek. Bűbájokkal megnagyobbítom kicsit, s aranyszínűvé változtatom, és immár máris a kezemben tartom a meséből jól ismert aranygolyót, amiért minden királylány kútba ugrana. Persze ezt nem csak így tessék-lássék adom elő, nem, körbemutatom előbb a kulcstartót, majd hátat fordítva a közönségnek megbütykölöm a labdát, és mire visszafordulok, csodák csodájára már más van a kezemben. Tadaam, igazi bűvésztrükköket tudok!

Elkezdem hát nagy vigyorral dobálgatni a labdát a kezemben, miközben további átalakításokon töröm a fejem. A földre teszem a plüssbékucit, majd egy kockáspokrócias (hát, színpad nincs) pörgés közben szórom ki a Trullust a ruhámra, amitől az szép, halvány rózsaszínűvé változik. Mire újra egyhelyben állok, már rendezett kis hercegnőnek nézek ki - majdnem.
Egy halk extrico kiéretében a hajamra bökök, mire érzem ahogy a gubancok kisimulnak, és a tincseim immár a kontyból kibomolva, simán és egyenesen terülnek szét a hátamon. Tudom, tudom, igazából kisállatoknak van a varázslat, de most pont tökéletesen illett a szerepemhez, szóval - miért is ne?
A békát picit távolabbra reptetem, majd látványosabban kezdem el dobálni az aranylabdát.
- Királylány vagyok, van labdám, és vár rám a békaherceg, úgyhogy szerintem kezdhetünk - kacsintok Blossom nénire, majd megpróbálok felkészülni rá, hogy nem szólalhatok meg többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Blo néni
Eredeti én

- Azta de király - lelkesedek fel a lepedő látványára. - Úgyis rossz vagyok háttérnek - bólogatok vigyorogva, az előttünk álló megméredtetésre gondolva.
Bólintok, hogy megvárom a bevezetést, és nagy izgatottan készülök fel lélekben és mindenhogy a szerepemre. Amikor a nézőközönségünk elcsendesedik, a háttér előtt álldogálok féloldalasan, kezemben a kis arany labdácskával, és a távolba révedek. Látom ahogy megelevenedik a kastély, a kert, a kút és minden egyébb mellettem, ahogy a szavak elhangzanak. Elbámulok a varázslaton, és igyekszem észben tartani, hogy feltétlenül kérdezzem meg Jang Geum nénit, hogy ő meg tudná-e ezt tanítani nekem.

Elkapom a jelentőségteljes pillantást, még épp időben, így pont mire a helyzet megteremtődik reppen a levegőbe a labda. Elkapom egyszer, elkapom kétszer, miközben előre hátra lépegetek, és bár hang nélkül, de széles szájjal nevetek. Egyszer csak hopp, a labdát kiejtem a kezemből, és amaz megindul a föld felé. A gyerekek által látható kezemet a számhoz kapom megdöbbenést imitálva, majd a másikban lévő pálcával az aranygömbre mutatok. Eltakart szám mögött lehetőségem van szépen kiejteni a kicsinyítő varázsigét, így hopp! A labdácskának nyoma vész. Hallom ahogy a gyerekek felkiáltanak, de nem fogalkozhatok velük, mert sürgős sírnivalóm van. Lerogyok tehát a fűbe, a szoknyám elterül körülöttem. A hajam előrehull, a kezeim pedig a fűbe markolnak, ahogy keresem a minilabdát. Szerencsére könnyen megtalálom, és észrevétlenül szorítom két ujjam közé, hogy a mese további pontján is hasznát vehessem.

A kezeimet magamhoz húzom, és összegörnyedve fonom össze a hajam takarásában. Miközben némán ráz az álnevetés (akarom mondani sírás), pálcámat a fűben lapuló plüssbékára szegezem, és egy lebegtetőbűbájjal megemelem kicsit. Fel-le, majd aztán megint, fel-le. Hallom ahogy egyre többen észreveszik, és egymásnak kiabálják, hogy "nézd ott a béka!". Egyemmeg de kis édesek, tuti ismerik a mesét. Izgatottan várom, hogy kiderüljön vajon ez az a verzió-e amiben van két testvérem, vagy sem - megháromszorozni magam már lehet túl nagy falat lenne.

A sztori szerencsére úgy folytatódik tovább, hogy nem kell letesztelnem (nem létező) klónozási skilljeimet a gyakorlatban. Hamar felbukkan a béka, mire a szöveghez képest kicsit elcsúszva, de közelebb reptetem a plüssállatot. Igyekszem hitelesen játszani a pökhendi, rátarti, elkényeztetett királylányt, ahogy perelkedik, és igyekszem rábírni a kétéltűt, hogy adja oda az aranylabdát. Amikor végül érte nyúlok, hogy felvegyem, a labdát eredeti méretére növesztem vissza. A gyerekek közül többen kacaráznak az arcomon ülő fintor láttán, amikor messzire eltartva magamtól a plüsst, helyben kezdek sétálni. A vászon reagál, lassan közeledik a kastély, hogy vacsorához ülhessünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Mi a manó?
Én

Szabad hétvége, szabadság, szabad fagyiválasztás. A legszebb az egészben, hogy már érezhetem is az ízét, mert a mandragóralevélkém már egy üvegcse alján szottyosodik. A napnyugtai-napkeltei szavalásokkal sokkal könnyebben megbírkózom, bár azért néha bepánikolok, olyan ugyenemfelejtettemeltejóég szinten. Egy nagyobb csapattal együtt jöttem le a faluba, szinte mindenki a fagyizó felé vette az irányt, úgyhogy hangos nevetések közepette álltunk be a sorba.
Útközben 'poénból' tarkón dobtak egy darab jéggel (milyen jó, hogy nyáron is lehet havat varázsolni, nem?), így az ilyesmit elkerülendő felvettem az addig derekamra kötött pulcsit, és felhajtottam a kapucnit. Jó társaságban gyorsan repül az idő, szokták mondani, mégsem kerültem még sorra, amikor egyszer csak megkocogtatták a vállamat. Széles mosollyal az arcomon fordultam meg, gyanútlanul, ártatlanul, amire viszonylag hamar zavar ült ki, ahogy az illető megmondta kicsoda, honnan jött és mit is szeretne tőlem. Még hallottam ahogy elindult a sorban álló diákok között a susmus, majd kiváltam közülük, és ideges gombóccá gyürmölődött gyomorral követtem a jelvényes férfit.
Aztán ahogy ijesztő szótlanságban eltávolodunk a fagyizótól, és belépünk a hideg, sötét és csendes épületbe, a kapucnit is lehúzom a fejemről.

Szorongva húzom magam alá a lábam, kezeimet pedig egymásba fonva szorítom le az ölembe, miután helyet foglalok. Nem tudom mit szeretne, mit akar hallani, egyáltalán miért gondolja azt, hogy tőlem meg fogja kapni a válaszokat amiket keres... Bármi is az. Tettem bármit amiért megbüntethetnek? Esküdni mertem volna, hogy minden növényt meglocsoltam a klubhelyiségben...
Összerezzenek ahogy nekem szegezi a kérdést, reflexből a tekintetét keresem, de nem néz a szemembe, ami kicsit feszélyez.
Előrébb hajolok, a jobb kezemmel felnyúlok, és megérintem a képet. Tisztán kivehető a remegés az ujjaim végén, és miután én is kiszúrom, vissza is ejtem az ölembe. Persze a válasz egyértelmű, hiszen ezerszer láttam már a táskát, de fogalmam sincs mi köze bármihez is.

- Tersze - összekavarodnak a szavak a nyelvemen, és a természetesen és a persze egy hibrid verziója jön a számra. Növekvő zavarral dörzsölgetem össze hüvelykujjaimat, ahogy igyekszem rávenni magam hogy a baki ellenére is folytassam.
- Már vagy két éve megvan, azazhogy megvolt, mert a legutóbbi szabad hétvégén ellopták a kisbolt elől amíg bementem papírzsepiért.
Sajnálom is, mert azóta járkálok okmányirodákba, pótolni a pénztárcámban lapuló igazolványokat. Miután észrevettem a pénztárnál, hogy kint maradt a tárca, kimentem érte, de addigra eltűnt. Se zsepi, se táska. Sőt, a VHT-n hímzett (elég rondán, de igyekeztem) pikachuval, gombával, horrorcsirkével és egy wcpapírgurigára hasonlító kagylóval díszített fehér vászonkendő is hiányzik nagyon, bármilyen kis bénácska is lett, azért a szívemhez nőtt. Főleg a horrorcsirke. Az tényleg nagyon művészi lett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pöttöm kis eb
Én

A kutyához hasonlóan én is késztetést érezek rá, hogy nyelvem és arcizmaim segítségével elegánsan kitessékeljem számból a zöldet, de a vállamon piknikező angyalka nem hagyja. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és a "ha kiköpöd, rosszabb lesz, ha kiköpöd hosszabb lesz" kezdetű, újkeletű mondókát kezdem magamban mantrázni. Lassan sikerül visszavennem az irányítást a robotpilótától, és egy utolsó öklendezés-szerű ijesztő gyomorösszehúzódás után végre újra az ebre koncentrálok.

A tüsszentés után egy pillanatra megtörten nézem a rendíthetetlenül csaholó-mosolygó kiskutyát, és próbálom felfogni a helyváltoztatását. Benyúlok a pocakja alá, és megpróbálom picit megemelni, de érzem én is hogy nem lesz jó, hát ez a kutya tényleg nagyon nagy ehhez a lyukhoz. Amúgy gratu Masa, tényleg jó a megfigyelőkéd... Ideje volt észrevenni.

- Hát jól van jól van - gügyögök neki, a buksiját simizve, amikor éktelen csaholásba kezd. Igyekszem rájönni mit akar, és bár nem veszem észre rögtön hogy mit mutogat, az én figyelmem is a pálcámra terelődik. Szám O formájúra kerekedik, ahogy végre nekem is beugrik, hogy akár hasznát is vehetném az eszköznek. Első osztályú varázsló alapanyag vagyok, tudom. Megfogom, és ki is húzom a táskából, és valahol itt esik le, hogy a kutya is erre bátorított, hiszen tekintetével követi a varázspálcát. Elámulok milyen kis okos ebbel van dologom, és meg is simizem. Persze csak gyorsan, hiszen értem én hogy sürgetős a dolog, én se szívesen rostokolnék két léc között.
- Reducio! – bökök a kutyus bal oldalán szemtelenkedő lécre, mire az megrezdülve zsugorodni kezd, kilökve magából a szögeket. Mivel kívülről volt felerősítve a belső rúdra, kifelé dől el, de ezen bármikor módosíthat a kutyus távozási iránya. Mindenesetre én kinyújtom a másik kezem, hogy megtartsam ha dőlne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Mi a manó?
Én

Nem segít a zavaromon az sem, hogy reakció nélkül hagyja a nyelvbotlásomat. Hallotta? Nem hallotta? Most éppen magában nevet rajtam és bolodnak tart? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáznak a fejemben. Fogalmam sincs hová nézzek, mert ő nem néz a szemembe, így amint megállapodik valahol a tekintetem, már kapom is tovább. Valahol azt hallottam, hogy ha rendíthetetlen nyugalommal bámulunk valakinek a feje fölé, azzal felsőbbrendűséget kelthetünk a másikban. Amint ez eszembe jut, igyekszem nem nézni többet a válla fölé... Kinyújtom, majd begörbítem a lábujjaimat, a kezemen meg kapirgászni kezdem egy körmöm, hiába nincs rajta semmi. Tudatában vagyok annak, hogy mindez csak pótcselekvés, de nem tudok mit tenni, folytatom őket hiszen valamennyire csillapítják az idegességemet. Igyekszem ritkábban, de mélyebb levegőket venni, arra gondolva hátha ez majd megnyugtat. Elle nénire gondolok, és arra vajon ő mit tenne a helyemben. Elképzelem ahogy határozott tartással, egyenes háttal ül ott ahol én görnyedek, és kategorikusan rákérdez hogy miről van szó. Ez egy olyan dolog, amire vágyom, de nem merem megtenni, úgy érzem, hogy nekem itt csak válaszolnom szabad, kérdezni nem. Eddig azt hittem, Várffy feleltetésekor zord a hangulat, de óó, nem is tévedhettem volna ekkorát.

- Ö... Keskeny odabent a - a hangom sokkal magasabb lesz a szokottnál, úgyhogy meg is szakítom a választ, és torokköszörülve pillantok egy másodpercre a másik arcára, majd vissza a képre. Olyan rideg - nyelek egyet, ahogy megtalálom a szemben ülőt talán jelenleg legjobban jellemző kifejezést.
- Szóval, a múltkor levertem pár halkonzervet a sorok között a táskámmal - kezdek neki újra, és bár még mindig máshogy beszélek mint normálisan, egy fokkal javult a helyzet. - És tök sokan voltak az utcán, szóval nem gondoltam, hogy bárki feltűnés nélkül fel tudná kapni, így otthagytam.
Bizonytalan hangsúllyal tekintek fel újra, aztán megint le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Mi a manó?
Én

Pislogok, mint aki nem is hiszi el mit lát. A velem szemben ülő arca lassan formálódik át, vonásaiban csökken a kimértség, helyére valamiféle barátságosság kúszik. Furcsa ez az egész helyzet, úgy ahogy van. A korábbi érzelemmentesség felszívódása nem nyugtat meg teljesen, bár remegésemet érezhetően csökkenti. Nem tudok azonban teljesen megnyugodni, nem, ebben a szituációban biztosan nem, amíg meg nem tudom mit akarnak tőlem, vagy amíg tőlem nem hallják azt amit akarnak. Akar. Önkéntelen belezavarodás okozta többesszám.

Elgondolkodom a kérdésen, magamban megpróbálva minél részletesebben visszaemlékezni, nehogy a pontatlanságom miatt szívjam meg később. Még ha furcsának tűnhet is, hogy halogatom a válaszadást, valójában csak azt számolgatom, az egyes mozdulatok mennyi időbe telhettek, és milyen hosszan ácsoroghattam a papírírószeres sorban. A gondolkodásban ráadásul az sem segít, hogy időről időre leblokkolok, meredek magam elé, vizsgadrukk szerű érzéssel küszködve. Ilyenkor apró fejrázással sikerül csak kiszakadnom a mozdulatlanságból, és nagy nehezen noszogatva magam újra beindulnak a fogaskerekek. Leraktam a táskám, megindultam a sorok között. A második (azt hiszem a második) sorban van valahol középtájt a papírzsepis rész, onnan csak lekaptam amit akartam, de mondjuk hogy ez így nagyjából egy perc lehetett, mert közben beragadtam Irma néni mögé, és nem tudtam megkerülni a polcot, csak miután ő arrébb mozdult. Aztán elkígyóztam a szélső sorig, és nézegettem a tollakat, füzeteket. Találtam újfajta illatos radírokat amiket meg kellett szagolgatnom, szóval mondjuk, hogy ez így már kb 3-4 perc. Megindultam a kasszához, beálltam a sorba, ekkor tűnt fel, hogy nincs nálam a pénztárcám, így szépen visszahordtam mindent, és elhagytam a boltot. Nagyjából tehát olyan - négy-öt percig lehettem bent.
Ezután még odakint szaladgáltam össze-vissza hátha megtalálom a táskámat, de  tényleg szőrén-szálán eltűnt. Legalábbis, azt hittem. Vagy mégsem így lenne?
Nyitom a szám, hogy feltegyem végre a kérdést, hogy miért fontos ez, de inkább becsukom, és nem mondok semmit. A filmekben ilyenkor úgyis mindig csak lehurrogják az embert, hogy "Itt most én kérdezek!".

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Team yellow 💛 Nara

Nyakamat nyújtóztatva ólálkodok a cukrászda környékén, be-belesve az üvegen. A hirdetés papírja már eltűnt, de még fel tudom idézni, hogy a fal melyik részén pillantottam meg először. Izgatottan, de hangyányit mégis bizonytalanul vizslatom a beszélgetőket, igyekezve kiszúrni köztük egy Boldog Nara nevű lányt. Hajh, mennyivel egyszerűbb lenne, ha ránk lenne írva kik vagyunk, nem igaz? Persze ez csak most jut eszembe, egyébként lehet készítettem volna magamnak egy táblácskát, rajta egy nyíllal és egy felriattal, nagyjából úgy mint ahogy a reptereken vérják egymást az emberek méretes transzparensekkel.
Elsétál előttem egy pár, mindkettejüknél gőzölgő ital van, utánuk kávé és forrósoki illata kavarog. Meglepő, de éppen nem vagyok késésben amúgy, a megbeszélthez képest még előbb is érkeztem. Bizonytalanul nézek körbe újra, majd miután szinte csak duókat és kisebb társaságokat látok, úgy döntök beszaglászok a benti részbe is.

A kövön futó fekete vonalakon lépdelek, hiszen azokról lelépni tilos. Talán gyerekes, néhányan furcsán is nézhetnek rám, de tehetek én róla, hogy a cukinak pont ilyen a padlója? Pedig maga a koncepció rémesen egyszerű: a fekete vonal a palló, a krémszínű felület az óceán, és benne vérszomjas, Masára éhes cápák úszkálnak, tehát ha mellé lépek, megesznek, és vesztettem. Elég bolondosan nézhetek ki ahogy cikkcakkban közelítek a pult felé, de hát ha egyszer nem arra futnak a fő vonalak! Akkor bizony kerülni kell, nincs mese.
- Naraa! - hallom meg saját hangom, ahogy csak úgy a vakvilágba szólongatni kezdem leendő csapattársam. Azaz nem is leendő, mert már most is azok vagyunk, de ezt a helyzetet még szoknom kell. A padlóról feltekintve megtalálom a sütispultot, így rögtön az tartja már fogva tekintetem. Szemeim felcsillannak, és érzem ahogy a nyálelvlasztásom is úgy megindul, mint Pavlov bácsi örömkönnyei tennék ha hallaná, hogy egy ilyen helyzetben reflexből (haha) ő jut eszembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Team yellow 💛 Nara

A hátam mögül érkező válaszra úgy meglepődök, hogy jobb lábammal véletlenül a tengerbe lépek. Persze fel is kapom rögtön ahogy megpördülök, inkább elképzelem ahogy fejberúgok egy cápát, és míg ő nyünnyögve süllyed és néz másik vacsi után, én lendületet nyerek a találkozásból, hogy szépen megfordulhassak. Mondanom is felesleges, de a mutatvány nagyjából annyira sikerül kecsesre, amennyire egy két méter magas kókuszdió mutatna tütüvel a feje tetején. Karommal vesén vágok valakit, lábam egy székbe akad, de megoldom, mindent megoldok. Jól vagyok, jól vagyok, nincs itt semmi látnivaló.
- Szia - köszöntöm lelkesen a másikat, és hogy az előbbi kis malőrt elfeledtessem felnőttesen kezet nyújtok neki. - Zippzhar Masa.
Mosolyom szokásosan terül szét arcomon, mancsom picikét nyirkos az idegességtől, de mentségemre legyen mondva, igyekszem magabiztosnak tűnni. Vagy legalábbis nem annyira izgulni a találkozástól, meg az egész tanfolyamtól, mint amennyire az tőlem normális lenne. Nem volt kérdés, hogy jelentkezni fogok, annyira megimádtam már csak a gondolatát is, de ott van bennem kicsit a félsz, hogy hogy fogom tudni megoldani a feladatokat. Ami nekem finom, az másnak nem igazán szokott az lenni, így csak reménykedek, hogy csapattársam majd visszafog, ha szalonnát akarnék pirítani az epres muffin tetejére. Na, majd kiderül, egyszerre csak egy lépést haladjunk előre.

Miután túlesünk a bemutatkozáson, egy nő sétál el Nara mögött, kezében egy olyan habos-krémes csodával, amitől nem csak a nyálam de még a könnyem is csorogni akarnak kezdeni. Nagyot nyelek hogy megakadályozzam mindezt, ujjaim pulcsim korcával játszanak.
- Most akkor csak így besasszézhatunk szerinted a konyhába? - szakítom el erőnek erejével pillantásom minden disztraktáló elemtől, miközben igyekszem az előttem álló lányon tartani a szemem. Vajon el jön majd az a nap, hogy ha belépek egy cukrászdába, nem akarom végigkóstolni a teljes kínálatot, vagy sem? És igazából... akarom én, hogy eljöjjön az a nap? - Mert ha igen - folytatom megkezdett gondolatmenetemet - akkor beleshetnénk.
Fejemet kérdőn félrebiccentem, úgy várom, hogy mit szól az ötlethez. Elvégre ezért vagyunk most itt, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Mi a manó?
Én

Tök jóban vagyok az eladóval. Ez igazából még kicsit meglepő is, ha azt nézzük hány árújukat tettem már tönkre - becsületemre legyen mondva mindet megjavítottam vagy kifizettem. Odáig viszont még nem jutottunk el, hogy meghitelezze nekem az apróságokat, így nem is próbálkoztam ezzel amikor rájöttem, hogy a pénzem a táskámban maradt. Cseverészni is szoktunk, orrfújós időszakjaimban mindig megbeszélgetjük, hogy "hát igen, ez a hideg" meg hogy "hű de rossz bizony". Már-már olyan mint egy szomszédnéni.

Egy mosoly rebben az arcomra, és egy reszketeg sóhaj is elhagyja számat. Bár nem tudom mit követtem el, vagy mi az amiért hisz nekem, de a helyzet egy teljesített vizsgához hasonlít, így egyértelműen megkönnyebbülök. A zavartság nem tűnik el az arcomról, de már nem érzem annyira feszélyezve magam. Ez egészen addig marad így amig nem folytatja gondolatmenetét, szóval nem igazán van időm kiélvezni a helyzetet, mit ne mondjak. Hirtelen azt sem tudom mit mondjak, de nemis vár tőlem semmit, végre részleteket is tár elém. Ez most jó jel lenne akkor? Hiszen azt mondta hisz nekem, most meg megosztja velem a részleteket... Most jön az a rész, ahol mehetek a magam dolgára?
- Köszönöm? - motyogom bizonytalanul, kicsit megkésve válaszom. Én örülök neki, tényleg, hogy nem gondolja, hogy bármit tettem volna, de egyáltalán miért merült fel a nevem?
 
Ha Anya nem lenne mugli még annyira se érteném mit mond mint jelenleg. Így ismerem a fogaskereket, meg minden ilyesmit, és igyekszem a metaforáikra koncentrálni. Mit hisznek mibe keveredtem én bele? Döbbenetem arcomra is kiül, ami nem is csoda tekintve, hogy én erről most tudok először. Groteszk módon beugrik, hogy talán azoknaka bizonyos embereknek illett volna szólniuk, hogy tudjam, hogy beszerveztek, de ez hamar el is hal, valahogy nincs kedvem most poénkodni.
- Hát - nézek a másikra - most erre én akkor is csak annyit tudok mondani, hogy fogalmam sincs miről van szó.
Vállat vonok kicsit, de nem flegmán, inkább tényleg tanácstalanul. Tudom, hogy mindig mindenki annyit mond a filmekben, hogy "de nem én voltam!", és legszívesebben nekem is ez csúszna ki a számon. - Mi lesz most? - kérdezek azért rá, kicsit bátrabb hangon, ami bárhogy is hangzik, azért messze van még a magabiztostól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Team yellow 💛 Nara

Lelkesedés szalad végig rajtam neve hallatán, de megállom, hogy bármiféle megjegyzést tegyek rá, nem szeretnék tapintatlannak tűnni. Felcsillanó szemeim azonban vígan jelezhetik mennyire el vagyok ragadtatva vezetéknevétől, hiszen aawh, egyszerű és nagyszerű. Boldog. Boldogan elfogadnám én is, ha ha. Az izgatottságát kifejezetten aranyosnak találom, a jó hangulat pedig rám is átragad, az idegesség helyére fokozatosan izgatottság költözik.
Látom ahogy neki is meg kell küzdenie önuralmával a habos-babos süticsoda láttán, pedig ketten együtt már lenne esélyünk rá, hogy elraboljuk az édességet. Mondjuk én elterelném a figyelmet, Nara pedig a kavarodást kihasználva kikapná a nő kezéből a tányért, én hirtelen meggyógyulnék, és egy előre megbeszélt helyen találkoznánk. Mondjuk a kísértetkastélyban. Igen-igen, ott tuti senki nem keresne minket, szuper tervnek hangzik.

- Okés, menjünk - bólogatok serényen az ötletre, majd a lány mögött jobbra balra dülöngélve rugózok amíg szabad utat nem kapunk. Alig férek a bőrömbe, lábujjaimon tipegek próbálva türelmesnek látszani (nem sikerül) míg megkapjuk a belépési engedélyt. - Király - szakad ki belőlem egy félhangos kiáltás, mikor beengednek minket a cukrászda szentélyébe. Körbeforgok a világos helyiségben, miután Narát követve bemerészkedek. Hűhák és hók egymást követik, nagy izgalmamban egy lábast majdnem le is verek a pultról. Egy gyors körbepillantással megállapítom, hogy talán senki sem látta az itt dolgozók közül, így karjaimat szorosan hátam mögé fonom, vigyázzállásba merevedek, úgy bámulok a lányra. Ha engem figyel, cinkosan rákacsintok egyet, mintegy kérlelve, had legyen ez a mi kis titkunk. Nem igazán szeretnék azelőtt kipenderedni innen, hogy igazán belekezdenénk... Hattie közeledik felénk, és igyekszem nem túl feltűnően fújni ki a levegőt, amikor nem megdorgál (vagy rosszabb), csak egy receptet nyújt át nekünk. Átveszem, de úgy tartom, hogy Nara is láthassa, sőt igazából a felé eső sarokra rá is tud fogni, hogy ne remegjen a lap annyira, ő is el tudja olvasni.
- Hűhűhű, ez érdekesen hangzik - kezdek bele, picit belepirulva a lámpaláz és teljesítési kényszer furcsa elegyébe. - Boci szelet... Menni fog ez nekünk?
Persze a válasz igen, hogy is lehetne más, de egy kis egészséges önbizalomhiány sose árt (főleg nem nekem, még a végén elbízom magam).

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Kincső

- Szerinted örülne az Egy szaxofon bánatának? - olvasom fel nagyjából a huszadik kezembe akadó könyv címét a lánynak. Igazából meg sem várom a válaszát, már bogarászom is tovább a könyvek gerinceit, szabad kezemben lóbálva az - egyelőre - üres kosarat. Tűnődve-dúdolgatva kalandozok a címeken, keresve valamit amin megakad a tekintetem, amiről egyből az jut eszembe, hogy jó ajándék lehet majd valamelyik családtagomnak.
- Te beszereztél már mindent amit akartál karácsonyra? - kezdem kérdezgetni kíváncsian Kincsőt. Szánom bánom, de idén semmi, egyszerűen _semmi_ nem jutott eszembe ami kreatív lett volna, meg tudom csinálni, meg merem csinálni, nem égetem le a körletet miközben megcsinálom,és még az ajándékozottnak is örömet okozok ha elkészül... Felmerült bennem, hogy sütni kéne valamit, de mondom á nem, úgysem találom el soha hogy miből mennyit mikor kelll belerakni, nem kockáztatok. Eszembe jutott, hogy csinálok fürdőbombát, de az illóolajtól tavaly kiütéses lett a bőr a kezemen, szóval nem visz rá a lélek... No meg igen, az a másik, hogy tavaly is olyat adtam, így ez nem lenne most túl nagy meglepetés. Ezután elgondolkoztam rajta, hogy köthetnék mindenkinek valamit, mondjuk egy-egy sálat, de két szem után összehúzott szemöldökkel dobtam félre, hogy ez csak valami vicc lehet. Mérmint, komolyan, ki az aki ennyi energiát feccöl egy sálba? Elég volt elképzelnem, hogy a kész sál mennyivel lenne nagyobb annál a már felvett két szemnél, no meg aztán beszoroztam annyival ahány példában el akarnám, hogy készüljön... Ó, még jó, hogy VHT-n álltam neki, különben sajnáltam volna a megvett alapanyagokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

Masa késik. Az az igazság, hogy a tegnap este után szinte remegve dőltem be az ágyba (hogy az idegességtől, a zavartól, vagy a hidegtől azt már a kutya sem tudja), és így a hideg téli napokra már Lysander is elhagyta jó öreg ébresztőóra-funkcióját. A nyolc órát még felfogtam futtomban, de ébresztőt állítani már elfelejtettem, így pontban háromnegyedkor pattannak ki csipás szemeim. Igazából rekordot döntve készülök el, ötvenkilenckor már a lépcsőn száguldok lefelé, de hát ugye... nem egy perc az út.
- Oké, bocsánat - torpanok meg lihegve óra tíz körül a szökőkútnál, és mielőtt a férfi bármit mondhatna, köhögve emelem fel a kezem megadóan. Eeeez nem lesz egy vicces nap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

Nem mondom ki nem mondom ki nem mondom ki nem mondom ki nem mondom ki.
- Nem bírlak el - akkor kimondom. Kezemet pillanatnyi fáziskéséssel csapom a szám elé, megfékezve ezzel a röhögést, és egyben megpróbálva visszatuszkolni magamba a cseppet sem helyzethez illő beszólásokat. Lennének még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

Oké, szerintem vicces voltam, de hát ízlések és pofonok. Lebiggyedő szájjal fordulok hát meg, a kékeknél ígyis lassan lincshangulat alakul ki ha nem fogom vissza magam. Maximum elbújdosok Afrikába vagy nemtom....
- Fáj a derekam - kezdek nyavalyogni az első almacsutka, pzs-galacsin és papírzacsi után. Persze választ nem várok, csak megyek tovább, szedegetve mint egy unatkozó lomis. - Éhes vagyok - ha azt hiszi hogy csendben dolgozgatok majd itt, téved.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik
szemetet szedetnek szerény személyemmel

- Nem mintha ne menne a kettő egyszerre - vágom rá, és csak azért nem öltök nyelvet, mert épp lehajolok egy kólásdoboz után. Morcos arccal sétálok el mellette, egy szemetes felé, hogy megszabadulhassak a cuccoktól. Visszafordulva önkéntelenül nyöszörgöm el magam, ahogy körülnézve hirtelen feltűnik milyen nagy is ez a tér. - Sőt még énekelni is tudok közben - teszem hozzá gunyorosan, de egyelőre csak ijesztgetésként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik
dallam

- Mi az hogy se - morgolódok magamban, olyan erővel vágva a szemetet a kukába, hogy csak úgy csendül zendül a fém a fémen. Hmm, egész jó alap. Nem tudván mire készül, a sértésen felpuffasztva magam nyílik a szám. Hát ha ezt akarja, megkapja. Egy hangyányit sem tisztábban kezdek rá a dalra, amit a múltkorival egyszerre kötlöttem át, és még az sem érdekel hányan hallhatják - Henrik figyelj rám most jóól ide...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

Vajon ha nem hagyom fent a szobában a pálcámat, lenne merszem kiátkozni a faluból? A hasfájós kisbabák gügyögéses sírásához hasonló éneklést abba is hagyom, ezzel eléri amit akart, de a helyzet csak tovább ront egyébként sem rózsás hangulatomon. Ha épp lenne valami a kezemben bizisten földhöz vágnám, így csak hitetlenkedő "most komolyan?!" kiabálások próbálnak érthetően kiszakadni belőlem... nos, inkább kevesebb mint több sikerrel. Karjaimat széttárva állok előtte, egyébként ki sem fésült, kócos hajjal, olyan idegesen mint már rég nem. Azaz, nagyjából legutolsó közös óránkon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

- I-i - toppantok lábammal mérgesen, miközben ökleim felemelkednek, hogy egyébként érthetetlen szavaimak hitelt adjanak. Fityiszt, azt, igen, azt fogok én itt szedegetni.
Ezután, miután jól megmondtam mit nem fogok - már nem mintha érthette volna -, megfordulok, és felveszem a földről az egyik elviteles kávés papírpoharat. Csak legyen már vége ennek a napnak, könyörgöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

Szóval különösebb probléma nélkül mi? Ez drágám már ott megbukott amikor büntire hívtál, pont engem. Kénytelen kelletlen szedegetem a cuccoskákat a macskakövekről, amikor is ráébredek - hiszen magamban természetesen pofázok tovább, ott nem bénított meg semmi -, hogy ó dehát nem vagyok én kénytelen. Nem-nem. Megfordul a fejemben, hogy mindent elejtek a kezemből ami benne van, de nem, legyek bármilyen rossz hangulatban is, én nem szoktam szemetelni, úgyhogy még gyors léptekkel beleszórom őket a kukába, és csak úgy indulok meg a csobogó szökőkút felé. Hány fok lehet most? Öt? Hat? Hány perc kell ahhoz, hogy valaki tüdőgyuszit kapjon miután csurom vizesre áztatja magát? A hidegre felkészülve vetek Henrikre egy utolsó pillantást, majd csapok egy hasast a szökőkút medencéjébe. Tejézusszentgyufaszál, idefagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

Egy pillanatra komolyan azt érzem, hogy ez hülyeség volt - wow -, a hideg víz ugyanis görcsbe rántja az izmaimat. Egyszer mintha olvastam volna valami olyat hogy felhevült testtel nem ugrálunk hideg vízbe, de hát nem is én lennék ha ezt az egyébként igen egyszerű tanácsot észben tartottam volna. Az arcomba csapódó jéghideg víz hatására elszorul a torkom, egy pillanatnyi fáziskésés után köhögve, zakatoló szívvel tolom fel magam karjaim segítségével.
- Oé e üü ö ol - mondanám, hogy "oké ez hülye ötlet volt", de a mágia nem szűnt meg, így csak cidrizve törlöm le az arcomról a vizet, legalább lássak kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

Furcsa, cuppanó hanggal enged a nyelvemet kötő varázslat, de nem érzek erőt magamban zavarba jönni miatta. Amikor látóterembe belebeg egy kéz, egy egészen aprócska kis hezitálás után (amit akár még a felfogási nehézségek számlájára is lehetne írni) el is fogadok. Jéghideg mancsomat az övébe helyezve próbálok rátámaszkodni, és kimászni a kútból, mozdulataimat pedig pár mély köhögés is kíséri. Talán nyeltem volna egy kis vizet is? Nem hiszem, de ki tudja. Annyira ott van bennem, hogy most kéne fognom magam, és elrohanni innen, de úgy érzem pár lépés után megadnák magukat a lábaim. Egy egész kicsit talán kétségbe is esek, a soha nem tapasztalt tehetetlenségtől. Jó, lehet kicsit jobban mint kicsit. Csöpögő fejjel nézek Henrikre, egészen szimplán "most mi lesz" arccal, mindenféle kihívás vagy kárörvendés nélkül. Végre lenne hangom, erre nincs mit mondanom. No még ilyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

Dermedten (haha) hagyom, hogy megszárítsa ruháimat, hajamat. Érzem, hogy az anyagokból kiszökik a víz, és súlyuk nem húz már annyira le, de sajnos a bőrömet még mindig mintha ezernyi apró jégszilánk szúrkálná. Szinte elveszek a kabátban, amit rám terít, de nyakamba mintha görcs állt volna, csak szótlanul hagyom, hogy beburkoljon. Talán kezdek érezni valami meleget... vagy csak bebeszélem magamnak?
Meglepődök, tényleg meg amikor magához húz, még a szemeim elkerekednek. Talán ez töri meg a jeget, és a kábulatból lassan mozdulok ki, markolok rá kezeimmel pulcsijára, nyomom bele a szövetbe arcomat. Én nem ezt akartam. Szám sarka megremeg, ahogy előbb csak szipogni, majd lassan pityeregni kezdek, így próbálva feldolgozni az ijedtséget. Csak hümmögök neki válaszul, de nem érthető mit szeretnék vele mondani, mindenesetre nem mozdulok semerre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Henrik

Ha akarnám sem igazán tudnám letagadni, hogy jólesik az ölelés, hogy megnyugtatnak a simogató kezek. Persze, lehet benne van a pakliban, hogy úgy ki tudja mióta nem jártam otthon, és egyszerűen hiányzik, hogy valaki felnőtt legyen ott mellettem, de... az, hogy Henriket elfogadom ebben a szerepében, és nem zavar a gondolat is sok mindent megváltoztat. Szipogva húzódom el, majd mielőtt mancsaimat visszahúzhatnám a kabát rejtekébe, megdörzsölöm velük kipirosodott szemeimet. Nyüsszentve bólintok egyet, majd megindulok mellette, ismerem én az utat. Lábaimat gépiesen rakosgatom egymás elé, hiszen továbbra sem igazán érzem őket, egy-egy kószán elszabaduló könnycseppemet pedig hagyom lehullni a járdára.
- Köszönöm - motyogom végül, igazán bele sem gondolva, ösztönösen ahogy beenged a házba, de nem megyek messze. Megállok az ajtó mellett, hisz fogalmam sincs mi merre, tolakodni meg nem szeretnék. Most fáradt vagyok hozzá.