Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Mostanság igencsak elódáztuk ezt a kis családias szeánszunkat, bár nem róhatom fel, a bátyám szerelmes én pedig aztán biztosan nem zavarom meg benne. Vagyis annál inkább tenném és néha teszem, de végtére is, nem kell nekünk egymáshoz kötve élni és ez a nagy szerencse, mert bizonyára már rég szálanként tépdesném a hajam – mert ahova Bence jön, többnyire Masa is, és, hát, a mosolyaim mögött néha nem minden a legszebb. A naptár azonban most nekünk kedvez, vagy talán az influenzajárványra való tekintettel nem lógnak annyit egymás száján, kifejezett örömömre adódik az alkalom, hogy leüljünk és jól kifaggassam, vagy épp ő engem, hogy merre és mibe keveredek, ha épp nem azt játszom, mennyire tanulok. Utóbbi kellemetlen szájíz, ezért is dobtam fel a sütemény témát, meg egy jó adag kávéét, az ízorgiák mellett mit számít, ha épp vallanom kell, mennyire nem igaz, hogy annak a benga végzősnek a csókjait élvezem újabban. Értem én, hogy könnyedén vesznek bárkit a szájukra a tökéletes öregasszony-jelöltek, de akkor találhattak volna érdekesebbet is a kamukapocs mellé.
Jöhettünk volna együtt is, csakhogy én stílusosan kések. Most kivételesen nem csorba memóriámnak köszönhetően, hanem egyszerűen elválogattam az időt, mire végül rájöttem, hogy az elsőnek magamhoz vett felső lesz a nyerő, mert amúgy holt mindegy, mit fogok viselni, ma nem az a lényeg. Máskor sem, de mivel a mackós pólókat és a pillangós nadrágokat már egy jó ideje száműztem, többet vacakolok ezzel, mint illene, ahogy a semmitérő, közérzetjavító smink felhúzásával is, szerencsére, a legtöbb dologban jóval egyszerűbben ítélkezem. Már bőven van miért elnézést kérni és meg sem lepne, ha azóta visszaténfergett a kastélyba, mire elérem a cukrászdát, pontosabban csak meglátom egyelőre, a távot még le kell küzdeni. A tompa, napok óta sajgó tarkóm már nem fenyeget, így mosolyom legalább őszinte, amely akkor kerül ajkaimra, amikor végre belépek és kiszúrom a tömegben, egy asztalnál. A kabát cipzárját lehúzva érek végül mellé és ujjaimmal nemes egyszerűen túrom szét a haját, csak kedvesen, remélve, hogy időt töltött vele és én most helyreigazítom. Kabátban huppanok le, ültömben bújok ki belőle és hanyagul vetem a szék támlájára, pilláim pedig rebegnek egy sort felé.
- Egy kicsit késtem, ugye nem haragszol rám? Vagy ha igen, akkor eddig tartott. Ugye? - a kesztyűt lehúzva teszem azt az asztal szélére és egy kósza tincset tolok félre arcomból, mintha zavarna. Nincs bennem izgalom, se félsz, jó látni és ennek látványa is van. Majd duzzogok később.
- Nos, mennyire hiányoztam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Még szerencse, hogy nem szoktam rá a cigire mint a többi csaj, mert hogy az milyen trendi, mert most aztán még itt lihegnék is nagyon, bele az arcába, hamutartó-lehelettel, helyette marad enyhén mentol és a rúzsom édeskés bukéja, amely egy nagy csalás, mert az íze borzalmas. És lihegni sem lihegek, pedig a táv felénél már mondhatom, hogy siettem. Valamennyire. Valahol akkor is azt olvastam, hogy egy nőnek illik késnie, de ha ezt feldobom, akkor nem fog örülni. Vagyis megcáfolja, mint minden ilyen okosságom, amit véletlen előhozok, ha épp nem én akarok belekötni abba, amit mond. Sokszor esik meg, testvérek között talán kicsit kevesebbszer, de csak mert már nem lógok rajta annyit, mióta barátnője van és mert miért tenném, nem is vagyok kislány. Ez meg olyan tipikus dolog, mikor valami szebb ruhát próbálok, anya is pityereg, apáék arca meg sötét vonásokat rejt, bizonyára megfelelő átkokat keresnek azoknak, akik szerint szintén jól áll rajtam, vagy épp jól áll, ha levenném. Megjegyzésére azonban nem a ruhákon jár az eszem, hanem szélesedik a mosolyom. Igen, van benne egy kis gonosz vonal is.
- Igen, muszáj volt. Nektek fiúknak mindig puha a hajatok, mi nők pedig erre annyi kencét használunk, hogy fájdalmas. Szóval, szokd meg. Ja nem, már meg kellett volna – tárom szét karjaimat, mert való igaz, ha ennyire látszik rajta, hogy valamelyik irányba fésüli, a késztetés mélyről jön és én nem szoktam félni megtenni dogokat. Van, amiket igen, de azokról nem beszélek és nem gondolok rájuk, meg azokra se, amik a jövőben lesznek majd egyszer.
- Dehogy haragszol – lágyan ingatom meg a fejem, megint csak a pillákat vetem be és a szebbik nézésem, azt, amit aranyosnak neveznek. Nem szoktam alapvetően csúnyán nézni, bambán igen, az már más kérdés. Van buta nő arc, okos, vagy épp fuss az életedért is. Hunyorogva méregetem azt a mennyire mértéket és sóhajtok egy nagyot. Hát komolyan, gyors nézek egy órát és megállapítom, hogy indokolt az a mérce, de, ki ha én nem alapon csak nem fogok neki igazat adni.
- Mi? - kicsit elbambultam és hirtelen nem értem a kérdést. - Nincs izé napom, tökre jó a kedvem, én örülök neked, te meg itt... - fújom fel kicsit az arcom, de ki is fújom. Igaza van, illik rám is, hogy nem akarok veszekedni, de lehet fogunk. - Kávét kérnék, tejjel, három cukorral. Olyan kis kekszet is mellé, igen, igen. Köszönöm – mondom közben a nő felé magam is, majd visszapillantok rá. Vissza is tér a mosolyom, csak tette a fejét. Helyes.
- Tudom. Nagyon jó, bár nem mentem sose messzire – finoman utalok rá, hogy meg tudott volna eddig is keresni, de hát, nem. Ezt most nem kötekedésnek.
- A pasik? Hjaj. Amióta kinőttek a melleim, már érdekes vagyok nekik is. Nem hajtanak, vagy tudomást se veszek róla. De hát ez a dolguk, nekem meg elviselni a bókokat meg a szexista vicceket – vonok vállat, miközben egy darabot kanyarítok a sütiből és bekapom. Jó, ez finom! Szerencséjére. Vannak dolgok, amiket nem mondtam el neki, meg nem is kell. Nem mindre lenne, lennék büszke talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Ha nem használunk is olyan, ha tesszük akkor is, a természet szemét. Hosszú szempillákat meg ilyeneket kaptok, aztán minek. Reménytelen harc ez – sóhajtok fel, igazából fogalmam sincs, miért is folytatom ezt a hülye témát, ezerszer el lett panaszkodva épp a mosdóban, ahol szempillafestés közben történt meg, vagy a fürdőben, vagy bármikor, nem is pasikkal kell ezt kibeszélni, de ő a bátyám, vele több mindent lehet, akaratlanul, mert van az az idegesítő dolga, amely miatt tényleg néha a fejembe - ...n lévő káoszba – lát, és bármit, komolyan, de azt a helyet szeretem magaménak tudni. Onnan rájött már pár dologra, vagy még többre is akár, csak nem emlegeti, fogalmam sincs hogyan megy a dolog, nem nagyon merek ilyen dolgokat elkezdeni tanulni, mert elég az alapképzés anyaga is, de attól még iszonyatosan fel tud húzni, vagy amúgy is, ezzel azonban még jobban. Igen, ez a testvérek dolga, nem tagadom, legalábbis, ránk ez jellemző. Az érem két oldala, zöld és piros, mintha ő jobban képesebb lenne olyan cukinak és aranyosnak lenni, mint amikből nekem kevesebb jutott és vagy egyszerűen nem akarom művelni. Mindegy is, ha nem lenne a bátyám, már megfojtottam volna.
-  Persze, hogy nem. Kicsit késtem, belefér, csak olyan felsőt akartam felvenni, amiből nincs kint semmim, ahogy mondani szoktad, a többi meg... mindegy is – legyintgetek, nem érdekes. Sokat vacakolok ezekkel, csak minek. Mármint, nincs kinek, nem úgy, mint neki befésülni menőbe a haját, hogy Masa azt is csodálhassa. Bár mindegy, ha lenne is valakim, akkor annak is így kellene várnia arra, hogy eldöntsem, mit akarok ma viselni.
- Rettentően az – bólogatok, amint elhangzik a rendelés. - Biztosan a barátnőd is igazat adna nekem. Azért nem könnyű mindig nektek pasiknak szépnek tűnni – nem szerénykedek vagy valami ilyesmi, nekem sem mindig jó a napom, az arcom, az életem, bár mindegy is, a legtöbbre van praktikám. A kávé azonban hamar meg is érkezik, én felvidulva köszönöm meg szintén a pincérnek és a kekszbe harapok. Kicsit száraz, de nem baj, a következő falat előtt a kávéba mártom. Látványosan édesszájúbbként kevergetem el a cukrot a kávéba, majd a kanalat letéve kóstolom meg.
- Ez finom – bólogatok, mint valami kritikus, majd innék tovább, de ő belekezd. Szemöldököm ívesen emelkedik, a kávéscsésze koccan a kis tányérkán, én meg picit eltátott szájjal hallgatom őt. Hogy mi? Kell pár pillanat.
- Baglyokat – ismétlem meg, látványos a zavara. Oké. Ez tényleg aranyos lehetne, de amikor így csinál, akkor valami más is van. Na, ezt el nem engedem. - Rendben. Mennyi baglyot? Mert három az még elmegy, tíz sok és amúgy is, mi a francnak nektek annyi bagoly? Hát kaptál elsősnek, még él is, szóvaaaal... azt hiszem ezt most nem értem – néha, szerintem túlságosan furán hat a csaj rá. Nagyon. Most is ezt érzem, de megint azt mondaná, hogy az undok rellonos felem mond ilyet. Inkább a sütit falatozok, megvárom, hogy kiegészítse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Hah. Én itt komoly tárgyalásokban akarok lenni, ő pedig csak hah. A sóhajra megforgatom a szemeimet, szinte már-már sértett vonásokkal tűzöm meg, hogy ennyivel rendezi le a dilemmámat, ami elkísér a sírig majd, és akkor is csak hah. Megemelem végül kezem, nem, nem mutatok csúnyát, csak lelegyintem, lustán, hogy akkor legyen hah. Majd én is az leszek, amikor majd valami fontos kell. De nem, mégsem, mert meg fogom hallgatni, annyira ismerem már önmagam. Legalább ennyi. Tény, tényleg nem vele kell majd a hajamról tárgyalni, így elengedve a dolgot, leeresztem a kezem és az asztallapon pihentetem tovább, egész addig, míg azt szívemre teszem és épp olyan arcot vágok, mint aki élete sértését hallja és épp némán, szavak nélkül tiltakozik ellene. Hogy én kamugép!
- Mindig hallgatok rád, nem értem miért mondasz ilyet! De, én elhiszem, mert így volt, te akarsz alaptalan vádakat hozni a... nem tudom mire. Mindegy – még gesztikulálok is hozzá, ami nem szerencsés, mert a süti bánhatja, ha belelovalom magam, így inkább abbahagyom és grimasszal zárom le az apró vitát, vagyis annak végén egy nyelvöltéssel. Jó, tényleg nem miatta, de volt a kezemben olyan darab, amelyre felszisszentem, hogy nem, ezt nem neki kell látnia rajtam. A fiútesók erre érzékenyek, ezt megtanultam, egy is elég volt hozzá, meg akad még évfolyamtársam, aki erről panaszkodott, szóval, ez tény. De persze nem illik rákérdezni, hogy ha kiteszem a melleim, akkor mennyire lesz mérges. Ugye. Hülyén is hangzana és szerencsére az nem szokása, hogy kinézze a fejemből, miket rejtegetek a ruháim között.
- Sminkmágia. Ohh, hát tudomásom szerint olyan nincs. Két kézzel történik és ügyesnek kell lenni, mert a túl sok undorító. De jó lenne három suhintás – bólogatok is mellé, mert tényleg, de mindegy is. Nem viszem túlzásba, nem szeretem. Műanyag arca bárkinek lehet. - Akkor ő szerencsés, én meg kicsit nem csak, ne aggódj, túlzásba sem viszem. Az a jó, ha tetszik neked, fura lenne ha nem – sok fura dolog van és sokat én is annak tartok, már mondtam is, vagy csak akartam, nem tudom. Nekem a lány maga fura, még ha nem is mondom ki hangosan, neki viszont jó. Bizonyára, ha nekem lesz barátom, ő majd minden dolgát utálni fogja, ez így kerek. Furcsa dolog ez, legalább biztos. A kávémba kortyolva azonban hamar elfelejtem, hogy nekem ki és hogy lesz egyáltalán, mert megint csak rájuk gondolok és a fura szóra. Mert ez most már eléggé az. Tényleg nem értem. Pislogok, miközben beszél, amolyan nagy szemes, meglepődős módon és továbbra is értetlen. Csak mondja és mondja, én pedig tenyerembe temetem az arcom. Mélyet sóhajtok. Oké. Oké. Én is egy tucat macskára tudnám költeni a pénzem, csak nem teszem, mert van eszem. Még. Ha nem is teljes.
- Oké. Ooooké – engedem le a kezem. - Miért, ha lett volna annyi, mindet elhozod? Nem adok ám kölcsön bagolykajára! - már kezdem is az undokoskodást, mert ezt ő nevezi így. De komolyan nem. Ez egy nagy hülyeség volt, és talán kicsit ő is érzi, fogalmam sincs, kinek a fejéből pattant ki, azonban ez már mindegy. Megtették. Kell innom, kortyolom is a kávét. Nem, nem akarok egyből veszekedni.
- Miért nem maradhattak ott? Egy bolt, ez a kínálata de... nem bánnak rosszul addig velük. Ajh, Bence, és most mit kezdetek ennyi bagollyal? Ti lesztek a kiscsalád, gyerekek helyett tollas állatokkal? - billen oldalra a fejem. Mert tényleg, mi lehet a terv? Szabadon engedni? Nézegetni? Nem, nem értem.
- Mert csak... Ez, nos, néha hiába a fiatalabb korom, úgy érzem, a több ész mégis nekem jutott ezen téren – csóválom meg a fejem és inkább a sütire koncentrálok, amit enni kezdek. Jobb is így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Nem találom, nem találom, nem és nem én vesztettem el. Agyam veszettül pörög, forog, amióta csak hallottam, tudom mi van, mi történt és fel nem akarom fogni és mégis, muszáj. Dühöngök, olyan szinten, hogy ma már végképp mindenkivel egy hisztérika szintjén viselkedtem és olyan messzire küldtem őket, hogy már magam is szégyellem. Aztán nem. Most vele kell foglalkoznom, rá kell koncentrálnom. Kellene. Akarok. Csak nem tudok, mert úgy eltűnt a térképről, hogy nyomát sem ütni. Időm nem volt semmire, hogy átöleljem, hogy azt a másikat kapjam el egy kiadós hajtépésre, semmire, mert először el sem akartam hinni. Tudom, hogy sokszor csúnyát mondtam a lányra, arra, ami köztük van és őszintén, kívántam is olyat, hogy legyen vége, de tudjátok hogy van ez. Amikor megtörténik, jön a bűntudat és bennem felbukkant, elöntött és szégyelltem magam, mert lehet a sors miattam bűntette őt. Mert nem a nőt sajnálom, hanem a bátyámat. Mert őt kell. Ő kell most és sehol sem találom. Ritkán ejtek könnyeket, de velem is megesett, mert félek. Féltem, hogy hülyeséget csinál, mint a férfiak nagy része, ha dühös, összetört. Lehet csak a regényekben van így, de Bence pont olyan, aki oda illik, az a tipikus herceg féleség, szóval, illik rá minden. És az meg... Nem, most nem robbanhatok. Most nem.
Szerintem az egész iskolát végig vallattam. Nem. Követeltem, hogy mondják meg, hol van. Van, aki hülyén nézett rám és azt se tudta, mit akarok, a legtöbb értetlen vagy rám se hederített. Nem érti senki, hogy meg kell találnom? Ellógtam az óráim, nem érdekelnek. Már bőven nem, ha ezért megrónak, tegyék. Vannak fontosabb dolgok is, van fontosabb. Pánikolok, mert a kastély talán utolsó egérlyukát is átkutatom de semerre. Aztán szinte a „feladom és leülök a földre sírni” vagy a „ kinyírom azt a...!!” között az utolsó reménysugárként kaptam az infót, merre látták. És mint az őrültek, kabát a hátamra, zsebeimbe pár jóság és én, mint az őrült, rohantam a falu felé. Még mindig dühös vagyok, de most már riadt és tehetetlen is. Egyre kavarognak bennem ezek és nem szeretem, szeretek vidám lenni, csak nem mindig lehet. És kezdődik előröl, mert miért lenne a cukrászdában, a boltban, akárhol. Miért lenne könnyű? És megértem. Én is elbújnék, olyan kicsi és messzi helyre, amennyire csak lehet, de ő meg ne tegye meg, mert meg kell találnom. Olyan vészkapcsoló ez, amely az összes veszekedésünket eltörli, minden rosszat. És nem találom, sehol sincs. Ki akarom tépni a hajam, sikítani és toporzékolni. De megőrzöm ép eszem, valamelyest és folytatom. Már bőven lement a nap, bőven ágyban lenne a helyem. És nem érdekel. Ha keresnek is engem, minket, nem számít. Pálcámmal világítok, már jártam abban az ijesztő házban, de még az erdő szélét is megnéztem, de kifutottam. Biztos ott lesz, tudja, hogy nem merném követni, de agyamban mást járatok és eldöntöm, nincs ott. Így kerülök a tó környékére. Ez is klisés és ezt is remélem, hogy eltalálom. Remélem kacsázik, horgászik, nem tudom. Mindenre kitaláltam valamit és mindenhol csalódtam. Amúgy rettentően parázok ebben a sötétben, de most nem érzem, nincs félelem. Hát az kell, hogy előkerüljön, hogy seprűre üljek? Komolyan? Most megtenném.
- Bence... Bence itt vagy? Ne csináld ezt velem – hangom erőtlen, ma sokat kiabáltam, most itt a faluban is, meg kicsit érezni, hogy menten én is sírok. Nagy levegő, előre haladok egy ág tépi meg kicsit hajam, mire fújok, mint valami macska. Pálcám fénye vetül elő és látok valamit. Szívem nagyot dobban, ha most az ott a baltás gyilkos, akkor se érdekel. Megindulok felé.
- Bence! - kiáltok rá, nem reagál. Legyél te, kérlek. - Egész nap kerestelek, ne fuss előlem többé. Kérlek... Én vagyok az, Emma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Most érzem csak lassan, hogy mennyire sajognak a lábaim. Mintha azokból a cipőkből válogattam volna, amelyekben csak ülni szabad, talpam úgy sajog, vádlim úgy húzódik. Elindul felfelé, gyomrom tájéka, amely öklömnyi és rettentően fáj, üres és mégis, nem érzem többnek, mint egy apró, semmit nem zavaró gombócot. Karjaim zsibbadnak, szerintem kétszer hordtam ki az infarktust ebben a két órában, mindegyikre jutott egy. kabátom cipzárja lent pihen, mert még így is meg tudnék gyulladni. Sosem voltam az a nagyon fázós ember, de most végképp, még ha havazna is, simán képes lennék egy pólóban létezni. A vérnyomásom az egekben, ez nem kérdés, mindenem ott van, mert ott neki a legrosszabb és most nekem is mindenhol a legrosszabb. Alig kapok levegőt, hiába sietek mindenhova, de a gombóc miatt rettentő nehezen megy, minden egyes lépés veszi ki az erőm. Nem emlékszem, hogy leültem ma, se semmi másra. Idegességemben ettem valamit, ezt tudom, kétszer ki akart jönni és nem állítom, hogy a harmadik nem fog nyerni, de most nincs idő rosszul lenni. Arcom ég, egy fia smink nem fért ma ott el, nem mintha túlzásba vinném, így nem kell aggódnom, hogy nem ismer majd fel. Amúgy sem akarok aggódni, csak épp nem megy más. Ezer meg egy hülye gondolat és más, tódul és kavarog, halántékom egyre jobban nyom, jön a migrén, érzem, mert a nagy idegeskedés sem jó a fejemnek, de nem érdekel. Maximum elfelejtem hogyan sétáltam ide, milyen nap van, akármi vackot, minden mást, azt viszont nem, hogy miért és kiért, mert ezeket szinte körömmel vésem fel elmém falaira, olyan mélyen, hogy biztosan ott marad. Mert muszáj. Ezt nem engedhetem el, kevés ilyen dolog van manapság, de ez most minden előtt ott van. Kérhettem volna segítséget, hogy több szem többet lát alapon, vagy ha végül összeesek a fáradtságtól, akkor legalább felkapar, de ezt egyedül kell és nem kellenek felesleges szemek. Majd lesz valami. Bizakodok. Apró reménysugár.
Úgy gyúl most mégis. A pálcám végén ül, mégis, mintha az égből sütne le egyenesen és lehet hogy az van, hogy én tökre megőrültem és már mindenfélét hallucinálok. De nem láttam, nem jelentkezett, azt hittem én leszek az első, akihez odaáll, ehelyett eltűnt, felszívódott és nem tudtam elérni. Egy jelet sem, egy cetlit sem kaptam, mérgesnek és sértettnek kellene lennem és voltam is kemény öt percig. És elmúlt, mert jött a bűntudat majd a félelem, nem maradt harag, csak a várakozás, hogy majd jön, majd ő lép, majd ő teszi meg, majd ha akarja, de nem, nem történt semmi. Teljes csend és ezt elégeltem meg. Lehet önző vagyok, lehet, hogy most ez a rosszabb megoldás, de nem érdekel. Nem a baltás gyilkos áll ott, nem valami idegen, hanem ő. Nem is akarok arra gondolni, miért van annyira ott. Nem. Aprót rezzenek össze, amikor megszólít és máskor már hisztériáznék rajta, most viszont elreppen mellettem, süket lettem rá. Elmosolyodok, de  ez inkább szomorú, mint boldog. Közelebb lépkedek, pálcám kicsit leeresztem, hogy ne süssem ki a szemét és innen már jobban látom. Arca beesett, sápadt, szemei alatt sötét karikák, ábrázata megnyúlt, jellegzetes mosolya eltűnt. Semmi baja, hazudja ő, semmi baja. Hát persze, én meg férjhez mentem a kísértetházban! Na nekem ne most vetítsen. Nem érdekel mit mond, mennyire mondja és hogyan, leküzdöm a távot és előtte termek. Semmit nem engedek megakasztani, mire bármit tehetne, átölelem. Óvatosan, kedvesen, közben reszketek én is, kiengedem a levegőt, örülök neki és még jobban félek. Mert ez ijesztő.
- Ne bújj el előlem többet, jó? - nem eresztem, mindkettőnknek, de főleg neki kell ez. Érzem. Vagy ha nem, nem érdekel. Nem akarok belegondolni, hogy mit akart tenni az előbb, pedig agyam látta. De most felejt. Szabad kezemmel simogatom meg a hátát, lehet nem ilyenek vagyunk, de most ilyennek kell lenni.
- Nem megyek el, bármit kérhetsz, csak ezt nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Mindig – bólintok is mellé egy határozottat. - Jó, az más volt, ott már felhúztál és azok voltak az ellenérveim. Mert valamikor tökre túlzásba esel és nem tudom... rémeket látsz, azok meg idegesítőek. Azért tettem, hogy ne nézz csúnyán, ha mondjuk bejön ide valaki és rám néz, úgy, mert mondjuk kicsit mélyebben kivágott a pólón. Nem szóltál be, de el tudom képzelni, hogy ha rövid a szoknyám, apa meg anya helyett te mondod, hogy vegyek fel nadrágot – mert miért ne mondaná, a testvérem, azoknak meg ez a dolguk. De lehet most én bonyolítom túl és túlzok, ezt azonban nem fogom bevallani, mert akkor azt hiszi, nyerésben van és nem, azt nem adom meg neki. Vagy eleve mindig abban hiszi magát, én ezt nem tudom, ő tud belenézni a fejekbe, nem fordítva. Gondolkodtam, hogy nekem is tökre hasznos lenne, de mióta zavar van ott, nem hinném, hogy erőltetnem kellene bármit is.
- Na tessék, erről beszélek. Már azért is előkeresem azt a felsőm, ami köldökig van vágva – nem mintha lenne olyanom, ez is inkább vicces, mert még majdnem nevetek is, de mosolygok, az biztos. Persze, tudtam én, hogy nem szeretné, de ha randim lesz, csinosnak kell lennem és nem, nem kell köldökig, de egy garbó, nos, nem oda illik. Nem gond. Túllépek rajta, mert igazából annyira nem zavar a dolog, hogy így... figyel és óva int, mert nem. Van és lesz még rosszabb, ami miatt megint megreptetek egy-két tárgyat, ebben vagyok biztos, nem abban, hogy leteremt, mert épp kiteszem magam a kirakatba. Amúgy is, nincsenek is körülöttem nagyon úgy, hapsik, akik miatt aggódnia kellene, amennyire neki bejött a szerelem, engem úgy kerül el. De nem hiába, ellentétek, ebben is.
- Náhh, én szeretek vele pepecselni, ezt majd kitalálja más. Az olyan vaskos nem, de az egyszerű az pár perc maximum, szóval, nem érvágás – vonok vállat, hogy nem azon töröm a fejem, hogy sminkes varázslatokat agyaljak ki, ámbár, ha nem marad majd már, előveszem, mint ötletet. Ráérek. Azt hiszem. Inkább csipegetek a sütiből pár falatot, mert amúgy finomak, és ha sokáig nézegetem, akkor habzsolni fogok a várakozás miatt. Nem mintha lenne itt olyan, aki nem láthat enni, igazából az irigy lányok jöhetnének, akik nem mernek enni, én meg még jobb ízűen falnám fel mindet. Hahaha. De nincsenek itt, szerencsére, mert ne legyenek, most legyünk mi ketten végre.
- Áhh, értem. Nem vagyunk egyformák, ez tény – nagyon nem, ég és föld és a többi. Meg nagyon semmi sem passzol, én meg igyekszem kedvesnek mutatkozni meg minden. És megy is, talán semmit se sejt, nem is fontos. Még talán teljesen Bence sem, és ez így jó, így békés. Nekem is lehetnek titkaim, ugyebár. Ami most neki is előjön, bár nem titok, inkább olyan dolog, amiről még nem volt tudomásom? És persze hogy meglep, meg sokkol, mert, hát valami mást vártam, ez meg olyan... nem tudom. Fura? Kicsit, nagyon. Nekem sok? Bizony, bár nem mondom, én is szeretem az állatokat, de ennyire nem tenném magam oda, majd ha egyszer sok pénzem lesz, adakozok, de hirtelen venni valamennyit úgy, hogy a suliban tárolom? Nos, az kicsit merész. Szusszanok egyet, igyekszem nyugodt maradni.
- Ennyire leégtél? Jó hogy nem mínuszban vagy! - kicsit morcosan nézek felé, hogy mennyire annyira, tudja jól, ha nagyon kell neki, akkor megoldjuk, megszánom, de nem, nem erre akartam költeni, hogy butaság miatt adakozom, de mégis a testvérem. Kivéve, ha megtudom, hogy elhozza belőle a maradék baglyokat. Akkor nagyon mérges lennék rá.
- Nem bezárva hanem... valahogy kell őket tartani, értem én mit mondasz, de... de mégse. Kinek az ötlete volt ez? - sejtem a választ, de csak kimondja. Nem hiszem, hogy az övé, azt igen, hogy simán belement, de csak nem ő ötlötte ki egyes egyedül. Vagy nem tudom, lehet van egy olyan oldala – sőt, biztos – amit nem ismerek annyira. Na mindegy, most majd kicsit de. Nem biztos, hogy annyira tetszeni fog, mint illene. És ő hozza ki belőle, ugye...
- Mert annyival fiatalabb vagyok, mi? Amúgy fogalmam sincs mit mondtál, csak az elejét értem. Nem kellenek ennyire összetett mondatok – már majdnem duzzogok, hogy most tök hülyének nézek ki, de tényleg fogalmam sincs, hogy mit mond, mert eleve hadar és csak mondja és mondja. Elengedem, rá is legyintek, majd inkább ezek, majdhogynem puffogva pusztítok el egy sütit végül. Aztán mégis tud értelmes szavakat mondani, így felpillantok rá.
- Én sem, de nem akarat kérdése. Tuti elfelejtek mindent, amint átlépem a küszöböt. Örökké harmadéves leszek – aggályaim néha tök valóságosak. Benne van a pakliban, hogy egyszer betelik a memória és kész, nekem ott annyi jutott. Vagy nem tudom. Még néha megnézik, hogy mi és mennyire áll, mennyire romlik vagy javul és rosszat eddig nem mondtak. Ameddig nem fejelgetek semmit  - bár az előző témánál kedvem lett volna az asztalt – addig nincs gond.
- Persze, hogy az. Vizsga van a végén, nagyon kemény vizsga – apró mosoly, ami biztató mégis. - Én sem, de legalább ebben totál hasonlítunk. Vagy elmegyek pénzért táncolni alig ruhában, vagy gazdag férjem lesz és akkor nem kell kitalálnom, mi a fene lennék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Ezt úgy mondod, mintha mindenkivel flörtölgetnék. Nem vagyok lotyó – forgatom meg a szemeimet, de úgy, hogy abból tudja, még egy ilyen és sütit nyomok a fejére. De komolyan, hát én tehetek róla, hogy a többi lány teszi, szétteszi, én meg lehet úgy tűnök, megtenném, de amúgy nem. Szóval, na, moderálja a szavait. - Helyes és helyes. Jó vagyok, tudom – abban főleg, hogy mikor és mit. Bár tény, szeretem a bókokat, a pillantásokat, de a kocsányon lógó szemek meg a többi... nem, nem hoz zavarba, inkább csak sok, közönséges és ha beszélnek velem, jöhet a játék, miszerint lehet az arcomat is nézni, ott a lényeg, nem lejjebb. Aztán rájövök, hogy ez senkit nem érdekel és bámul tovább oda, ilyenkor vonulok el, mint a sértett királylányok, ezt te velem ne és ennyi. Mindjárt itt is bejátszom, azonban semmi nem indokolja, inkább kicsit mérges vagyok, hogy miért és hogyan meg minek, szóval... nem, nem csinálok semmit, csak végül sóhajtok, megint. Egy nagyot. Most bezzeg még mindig ő az idősebb nem? Csak épp nem úgy néz ki.
- Lehet, adósságnak hívják és inkább bele se menj, mert sose jössz ki belőle. Kérlek. Kicsit gondolkozz – én értem, hogy szerelmes meg minden de mégsem mert azért na, vannak határok. Biztos a csaj is megérti, hogy nincs most erre keret, ha nem, akkor keressen egy malacperselyt és akkor majd lesz. Ennyi. Könnyen megoldom, mert sosem voltam szerelmes és ragaszkodtam bárkihez, aki nem a testvérem, ezt elismerem, elismerem, hogy nem tudom milyen érzés. Nem számít.
- Áhh, látom – legyintek is rá, pont erről van szó. Persze, én is tudok így nézni, mert hirtelen és milyen tökéletes valaki épp, mégsem ugyan ez. Elmúlik, nem ragad meg bennem és nem tudom pontosan, hogy játszódik le. Ha voltam is, az olyan tipikus plátói dolog, aztán az is elmúlik, abban sincs viszont annyira nyakig bent az ember, mint most a bátyám ebben. Nagyon. Lehet kicsit ripacs vagyok vele szemben, ha ez a dolog, vagy a nő jön szóba, de, ez biztos olyan dolog, hogy ha lesz akárkim, ő arra mindig mérges és gyanakvó lesz, vagyis, lehet az lesz. Nem tudom. Elengedem a dolgot, egyelőre.
- Aha, persze. Mint mindent, de elfelejted, hogy nem dedós vagyok már – rég nem, csak valamiért persze, hogy néha annak vagyok kezelve. Nincs is sok közöttünk, akkor nem is értem, hogy miért pattog ezen sokszor? Ilyenkor bolond, komolyan. De aztán én is puffogok és fújok az alsóbb éves lányokra a körletben, hogy mennyire gyerekesek néha, szóval, igazából, ugyan ezt csinálom én is, csak nem családon belül. Upsz.
- Nem, most nem. Elvégre amennyire lehet, minden oké, szóval vizsgáznom kell, maximum kedvesen megvárják, míg eszembe jut az a valami. Mindig aggódom, utálom a vizsgákat – ki nem, vagyis van aki nem, de őt hagyjuk. Én képes vagyok ezen hisztizni is, ha kell, de most csak morcos ábrázattal eszek a sütiből. Komolyan. Utálom.
- Nem vagyok ilyen típus, de ha nem lesz belőlem semmi... Valamiből élni kell – persze, tudom, lehet átlagos munkám is, ami annyit nem fizet, de megélhetek majd. Persze, remélem eszébe se jut, hogy ezt komolyan vegye. Falatozok épp, amikor megszólal ismét és szusszanok. Persze, siet vissza  hozzá, velem meg alig tölt időt. Látni is arcomon, hogy puffogok, mert amennyire mindig mondom, hogy minek ez, annyira dől a liszt, ha hamar leráz.
- Csak ma... de nem felejtem el, hogy máris mész – mert még mindig puffogás és durca, menjek akkor, minek van itt, amikor még ide is guggol. - Mondom segítek, ne izélj már. Nyálas vaaagy – legyintgetve hessegetem el, engem itt mit puszilgat, mi tört rá, aztán megtörölve arcom, pillantok fel rá.
- El is várom. Na menj már, biztos hiányzol neki – fintorgok, majd integetek utána és amint eltűnik, nagyot sóhajtok. Nem lesz ez így jó, vagy de, nekem akkor sem tetszik. Végül tényleg fizetek is, amint a sütik eltűntek, a kávét és megittam, ráérősen indulok vissza. Lesz ami lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Én mindig úgy képzeltem el, hogy ez fordítva lesz. Kisírt, vörös szemekkel állok majd egyszer előtte, elhordva minden seggfejnek azt a valakit, aki miatt kisírtam minden könnyem, tőle várom majd a megoldást, ígéretet arra, hogy jól elveri és amit nem engedek majd, de jól esik. Hogy majd odamenjek, jól megöleljen és meséljen valami vicceset, hogy nevetni tudjak és hasonlók, de végül nekem az is jó lesz majd, ha csak csendben létezem. Ehelyett, most itt állok és így, más miatt vagyok idegben, mást szidok olyan szavakkal, amiket sosem hallott tőlem senki, mert nagy a szám, de nem mocskos és alpári, pedig most tudnék az lenni, hajaj, a haját lepörölném, de tudom, azzal feltépném a sebet és ártanék. És nem fontos, nem fontos az a perszónak, csak ő, csak a testvérem, aki miatt feltúrtam ezt a falut és most itt vagyok. Senki nem állíthat meg, ha akarom, ez tény, ez tudott, de most mutatkozik meg igazán, holnapig is kutattam volna, ha kell. Mind a ketten kint vagyunk, tilosban, talán már keresnek is minket és holnap nagyon nagy fejmosást kapunk, de nem érdekel. Vonjanak pontot, büntetőmunka is jöhet, ha nem értik meg, hogy ezt most muszáj volt. Meg kellett tennem, mert ki, ha én nem? Mindig is hangos és harsány voltam ha szóba került, sokszor vélekedtem erről rosszul – lehet nem alaptalan, lehet mégis a jóslástan lenne az én területem – és most, mi nem jön a számra? Az a mondat, ami égeti már a gondolataim is; én megmondtam. Képtelen vagyok kimondani, gondolni sem, mert azt is tudná, meglátná. De most lásson csak, ha akar, ha képes. Most engedem.
- Itt vagyok, itt vagyok – mert továbbra sem mozdulok el mellőle, küldhet bárhova. Makacsul és szilárd lábakkal állok mellette és karjaim körülötte. Totál átfagyott, vagy csak én érzek mindent jéghidegnek? Én sem most jöttem ki az ajtón, de mindegy is. Tartom, próbálok támasz lenni. Legalább az, ha a vigaszt nem én hozom el.
- Engedd csak ki, könnyebb lesz – szólok szelíden, nem fogom most cukkolni és később sem, hogy sírt. Sírjon. Én is szoktam, ha nagyon fáj, ha úgy érzem megint rossz vagy ha félek, bár sokan nem látják. Jó helyeken csinálom, jó időben. Kicsit majdnem elbillenek, amikor hirtelen húz le, térdem koppan a stégen, de nem számít, visszakapaszkodok, óvatosan simítom a hátát, ahogy anya szokta nekem, amikor megijedtem, hagyom, hogy a maga tempójában adja ki, nem baj ha könnyes leszek, majd megszárad. Nem szólok semmit, nem rontom el semmivel, csak gondolkodom és fáj. Nekem is, de erős leszek, a szemem sarkában ülő könnyeket hamar kipislogom, ott sem voltak. Most nekem kell erősebbnek lenni. Mikor megszólal, lepillantok rá, csendben hallgatom, de majd fel tudnék robbanni. Lehunyom pár pillanatra a szemeimet, időt kérek. Mindjárt. De csak lássam meg...
- Aztán ennyi – ismétlem meg amit mond, mert nem akarom magam sem elhinni. Tehát nem indokolt, nem szólt semmit sem, csak azt, hogy vége. Pedig elhiszem, benne is az volt az első, hogy miért? Miért tette? Jól megvoltak, még ha nem is szerettem. Hazudtam, nem lesz majd könnyebb, mert sírt, ezen csak az idő segít majd, de most nem fogok hazudni.
- Akkor neki ennyit jelentett. Egy szót. És csak így – komorodik el arcom, miközben sóhajtok. Nem akarom kimondani, amit gondolok. Aljas, utolsó húzás így eldobni valakit. Nem képes megbeszélni, mert sosem volt komoly, nem tudja milyen az és tessék, ami cuki, meg aranyos, az most itt és ennyire tönkretett mást, mert sosem tanult meg rendesen beszélni arról, amiről kellene. Lehet nem lenne jobb, könnyebb, de akkor is, tudná, hogy mi a baj, mi volt a hiba. - Nem te tehetsz róla, ez... ez lehetetlen lenne. Nem tudom mi ment a fejében, amikor döntött, de nem is akarom tudni. Nem ezt érdemelted, ugye ez van benned? Én is így vélem. Én... sajnálom. Sose kívántam, hogy tényleg ez legyen... - szusszanok, mert nem, valóban nem. Mondtam dolgokat és ez lett az ára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Nem is olyan rég volt az, hogy megújult ez a hely és bár nem voltam törzsvendég, de az egyik elég kínos „randim” itt történt, még tavaly, amikor is a srác annyira izgult, hogy nemhogy a nevem sem tudta, de beszélni sem. Aztán kibökte végül, hogy az exét szereti, és úgy voltam vele, ne kínozzuk egymást, végül egy jót ettünk, majd azóta is simán beszélünk, sőt mi több, én adtam tippet neki, mit vegyen a barátnője szülinapjára. Néha nem minden válik rosszá, ami úgy kezdődik. A lelkem se sérült, eleve nem is vettem túl komolyan, és tessék, lett egy egész jó barátom. Csak így tovább!
Most azonban nem randi miatt jöttem el idáig. Igazából, nem is elsőre jöttem. A nap elején láttam, hogy munkaerőt keresnek, nekem pedig, mivel nem lóghatok örökké anyámék tárcáján, jobb lenne, ha elkezdenék kicsit önállóbban létezni. Legalább annyival, hogy ne kelljen extrát kérnem, ha mégis valamire szükség van, de Zsófival elköltöttük előtte valami szépre. Így kerek. Így visszasiettem a kastélyba, hogy mint ahogy azt már tanultam, egy fehér ingbe, fekete nadrágba bújtassam magam, felülre a kabát alá egy egyszerű kardigán kerül és hajamat feltűzve induljak vissza, mintha nagyon komoly álláskereső nő lennék. Ezt is kell gyakorolni, plusz, mivel hallottam, hogy valami hívő ember vette át a helyet, nem hiszem, hogy kivágott felsőben illik ilyet meglépni. Szóval, előre mentem a dolognak kicsit, legalább ezzel és higgadtan állok meg a Bárka előtt. A neve fura, de az előbb említett ténnyel kezelve nem annyira, szóval elengedem. Nagy levegő és belépek.
- Hű – nem bírom ki, hogy ne nézzek nagyot. Ez nagyon megváltozott, ha tengeribeteg lennék, a hangok miatt talán már fordulnék is ki. Lassan engedem el a kilincset, majd beljebb sétálva veszem le kabátom és akasztom karomra. Akkor most kellene megkeresni a tulajt, de csak egy férfit látok, akire ráillik, hogy itt dolgozhat. Fogalmam sincs, hogy néz ki a vezető, de ha ilyen férfiak dolgoznak ott, mint ő, már remélem alá is írhatom a szerződésem. Kellemes mosollyal lépkedem felé.
- Elnézést kérek. Nemes urat keresném, az állásügyben. Segítene? – mert én idősebbre tippelek, már csak a hit miatt is, nem tudom. De na, van szemem. És most jót lát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Remélem, nekem már itt semmit sem kell szerelnem. Azért látni, hogy még nincs minden teljesen kész, viszont, már nem kell kerülgetni itt-ott félredobott szerszámokat és anyagokat, ami arra utal, hogy talán holnap itt már emberek is fognak lenni. Nyilván mindig ez a cél, ha valaki valamit eldönt és kinyit, de mivel alapvetően ez a hely amúgy is ment előtte, annyira nem lehetett nehéz, nem? Mágia is van, de lehet, hogy valaki nem szereti azt, hallottam, hogy egyik évben a Félszeműt ecsettel és festékkel színezték át, pedig egy jó bűbáj hamar megoldotta volna, azonban, az sem mindenkinek a kedvence. Mindegy is. A férfinek sem lehet az, egy atlétában van, látni, hogy nem olyan rég fejezte be és hát, máris érdekesebb így, mintha pálcával hadonászna, tekintetem hagyom rajta és pislogok rá, amint észrevesz és felém indul. Nem, továbbra sem bánom, hogy nem vettem kihívó ruhákat fel, az sosem jó kép, ha úgy nézek ki, mint akit mindenki megkaphat – bár a pletykák szerint, az vagyok – és jobb, ha ez így is marad. Ajkaimon kellemes mosoly pihen, amint felpillantok rá, immár előtte állva.
- Áhh, akkor jókor jöttem – látni rajta, hogy megörült, pár remélem nem adja ezek után a kalapácsot a kezembe, de mondjuk, ha sepregetni kell így nyitás előtt, egye fene, megéri egyszer, bár sosem csináltam, akkor már bűbájt használnék, csak nem haragudna meg. Kicsit vittem fejemben tovább az eseményeket, amikor is a férfi bemutatkozott, nekem pedig kissé meglepettre sikerült a pislogásom, miközben elfogadtam a kinyújtott jobbot és kezet ráztam vele. Nem, nem így képzeltem el a tulajt, amit hallottam, abból idősebbnek, másnak hittem. Kellemes csalódás?
- Elnézést, azt hittem… Örvendek akkor – engedem el ujjait és bólogatok az invitálásra és a tegezésre. Mármint, értem én, hogy idősebbek, de rendszerint nehezen jön a számra, ha nem olyan alkattal találkozom, szóval, könnyebb. Követve őt, végül kabátom teszem le a szék támlájára és hálás köszönetmosollyal ülök le az asztalhoz.
- Egy kávé jól esne, köszönöm – bólintok, majd megvárom, míg visszaér, addig innen szemlékem meg magamnak a helyet, hogy így milyen a közeg. Kellemes, a falatozó után kicsit ugyan szokatlan, de nem giccses, szóval, szerintem oké. Amint visszaér, úgy fordulok vissza felé és beízesítve a kávémát, kevergetni kezdem.
- Sajnos főzni nem jól tudok, így a pincér érdekelt első sorban, vagy a pultos. Pontosan mi is lenne ott a dolog? Alkohol? Mert vagyok nagykorú, hogy foglalkozhassam vele – nem, nem inni, az most fel sem merült, sem az, hogy takarítok. Az nekem nem való.
- Szeretném megjegyezni, hogy nagyon mutatós lett a hely. Jártam itt, mikor még más volt, kellemes a változás – kortyolok bele a kávémba, mert úgy tudom, nem árt, ha valaki munkáját, ideáját dicséri az ember. Még ha kicsit még mindig meglep, hogy pont ő a tulaj. De annyi baj legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Pislogok pár nagyot, hogy mégis mire gondol most a költő alapon, mi a tiszteletlenség. Mert én nem látok semmi ilyesmit.
- De hát, nem is tiszteletlen – továbbra sem értem igazán, aztán, amikor az ingért nyúl, leesik. Ó, hogy alulöltözöttnek érezte magát! Nem hazudok magamnak, engem nem zavart, sőt, inkább jobb a szemnek, de bizonyára, ő ezt teljesen máshogy éli meg, mert, mert. Nem mindenki egyforma, a srácok nyáron ilyenben vannak az utcán is, nem kell ezen meglepődni, van, aki pedig nem szeret még ujjatlant sem felvenni. Az már más, hogy a vallás mit enged meg mit nem, abba bele sem megyek.
- Az egy kicsit félre lett gombolva – mutatok az alsók felé, hogy eggyel feljebb kezdte így kicsit felemás, vagy valahol kihagyta, semmi rossz szándék nincs bennem, figyeltem őt, még nem is annyira női szemmel, hanem a potenciális „ő lesz a főnököm” tekintettel és pont elkaptam.
- Olvastam a hirdetést, mikor odakint sétáltam, aztán öhm, visszamentem a kastélyba lepakolni és aközben eldöntöttem, hogy akkor megpróbálom – követem a tekintetemmel, majd a kávéra siklik az, ahogy beízesítem, ahogy szeretem és kevergetni kezdem. Nem hallottam sehonnan nagyon még, hogy új a hely, de, ez bizonyára annak tudható be, hogy annyira friss, hogy az egész helynek új illata van. Ujjaim között tartom a kanalat és tovább kevergetem a kávét, figyelmem azonban az övé, ahogy aprókat bólogatva fogom fel, mik is várhatnak itt rám, mik közül lehet választani. Lehet, volt már hasonló helye és tudja, hogyan kell olyan helyen nyitni, ahol sok a diák és kevés a tapasztalat.
- Áhh, jobb, ha nem kerülök kés meg forró dolgok közelébe. Az a biztos – mosolyodom el, mert nem vagyok ügyes a konyhában, bár bűbájjal minden megoldható, de akkor is benne van a pakliban, hogy véletlen magamra rántok valamit, vagy elkap egy apró roham és akkor nem tudom, hogy mi az, amit elfelejtettem. – Igen, igen, a többi tiszta – fújom meg közben a kávémat, fejben pedig vacillálok, a kettő közül melyik az, amelyik biztos. Kávét főzni oké, számlák, italok, már annyira más terep. Lehet, hogy meghagyom előbb másnak, aztán ha mégis tetszik, biztosan lehet vele beszélni.
- A pincér volt az első gondolatom és azt mondják, mindig az az igazi – vagy a legnagyobb hülyeség, de nem ezt előre nem tudhatom. – Van már étlap, hogy mire lehet számítani? – kicsit kíváncsiskodni sosem árt, nem? Abból baj sosem lesz. – A kávé isteni – állapítom meg, a második korty után bőven, majd aprót rázok a fejemen.
- Nem, nemigen. Eddig csak tanultam, ezért is szeretnék felszolgálni. Időm lenne figyelni a számlás dolgot, aztán ha az jobban kezemre áll… Sajnos nincs tapasztalatom – de könnyen tanulok? Vagy valami olyasmi. Barátságos mosolyt küldök felé, az viszont biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Nem mondom, hogy nem bánom, mert kicsit de, viszont tisztában vagyok azzal, hogy nem nagyon illik róla, vele ilyesmit gondolni, hogy jobb, ha az az ing sosem került volna rá, de hát, nekem már mindegy, hogy hova kerülök, nem vagyok vallásos. De nem is akarom kellemetlen helyzetbe hozni, mert munka miatt jöttem és nem azért, hogy bámuljam és később is azt mutassam, azért jöttem csak, hogy lássam, a látvány miatt, a munka nem nagyon érdekel. De érdekel, mert lassan talpra kell majd állni és jó a tapasztalat, abból a szempontból, ha majd később dolgozom, legalább nem lesz új élmény. Na meg, nem is tudtam hogyan néz ki, amit elképzeltem, az totál más. Bólintok hát, hogy vegye csak, ehhez nem is kell az én engedélyem, azonban egy apró segítség sosem árt, ha adódik, nemde?
- Semmiség. Én sem nagyon kedvelem, bár nem a gombok miatt. Kényelmetlen és ha valóban siet, tényleg nem a legjobb – csak a hátát figyelem, meg ahogy karja mozdul, ahogy gombolkozik. Apró sóhajjal nézek végig ismét a helyen, szokom a környezetet meg méricskélem, mert a változás tényleg szembetűnő, mindenkinek fel fog tűnni, kérdés, mennyire vevők rá. Ez meg nem az én reszortom eldönteni.
- Köszönöm – fordulok vissza én is felé, mosollyal az arcomon, hogy folytatni tudjuk azt, ami a lényeg, a munka, amire jelentkezem. Mert ugye, ez a fontos, nem az az ing, vagy bármi más. De ez van, az emberek gondolatai kalandoznak, még ha annyi esélyem sincs, mint halnak biciklizni tanulni. Bólogatok párat közben, ahogy értem és feljegyzem magamnak fejben a dolgokat, mi is lesz az, ami vár rám.
- Ó, ez egy jó ötlet! Tényleg jó, ha mind a kettőt látom, meg majd az is, akivel váltjuk. Szóval, nekem ez így is meg fog felelni. Ha pedig valamit tudok, akkor kérdezek inkább többször, nem szeretném elrontani – igen, meg ki is derül, mi az, ami nem  megy. Lehet lekasszázok mindent, de elejtem az összes tálcát és fordítva. Nem tudom, mert nincs tapasztalatom ebben. Kíváncsian figyelem, ahogy elmegy és étlapot kerít, tervezetet inkább, addig kortyolgatom a kávém, ami tényleg ízlik. Mindenhol egy kicsit más, de az a más sokszor lehet rossz is, ugye,
- Ahha, szóval változatos lesz, ez jó – húzom magam elé a lapot és nézegetem. Jobb, mintha mindig csak egyféle lenne, mert arra hamar rá lehet unni. Remélem, jó szakácsot is talál hozzá, mert leírva jó, de ha valaki borzalmasan főz, azon a só és a bors sem segít. – Tehát akkor váltakozik majd a dolog, forgásban van és mindenki megtalálja majd amit szeretne. Elvitelre is lesz majd? Mert ez nagyon jónak hangzik, eddig, és amiket itt olvasok, hát már éhes is lettem – nevetek aprót, hogy tudnék bökni arra a sorra, amit most éppen megennék, de nyitva sincsenek, így csak nyelek egyet és megcsóválom a fejem.
- Nemigen, mert… nos, nem tudom mennyi jár ilyenért. Nem szeretnék túl sokat se mondani, keveset sem, így ebben segítséget kérek – vallom be, hogy fogalmam sincs, mit lenne ilyenkor illendő mondani. De ezek szerint, megfelelek? Erre arcom azért vidáman fest. Nagyon is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

- Remélem, hogy nem – kicsit itt érzem, hogy valami biztos lesz, sőt, szinte elkönyvelem, aztán egy sóhajjal rátérek a lényegre, mert akkor, tisztázzunk le mindent alapon, elmondom a sötétebb oldalt. – Nekem volt egy balesetem, kviddics, fejsérülés – pillantok felé, remélem, nem ez lesz majd a kizáró ok. – Felépültem, de maradt is belőle valami. A fejfájásaim igencsak erősek, de van rá bájitalom, így hamar le is tudom. Illetve, néha a memóriám nem a régi. De természetesen, most is mindent felírok, itt is lenne noteszem, szóval, senkinek a rendelését nem felejteném el – meg annyira nem is vészes, van, amikor igen, de nem álladó. Csak a bátyám hiszi azt, hogy minden elillan és bár sokszor van igaza, mégsem, mert maradnak ott dolgok bőven, nem is értem, viszont azt igen, hogy mivel ő a bátyám, neki kötelező mindenért aggódnia. Ha már, még itt vagyok és ezek után sem hajít ki, akkor szerencsém lesz. Rögtön ezzel kellett volna kezdenem, de a látvány, a külseje kicsit kizökkentett abból a szövegből, amit úgymond, fejben, begyakoroltam, mit mi követ egymás után. Na, most már mindegy, legalább azt tudja majd értékelni, hogy nem titkoltam el.
- Hmm, értem. Először jöjjenek ide többet, aztán lehet otthonra is. Vagyis nem elvitel, házhoz szállítás, de a kettő hasonló, csak a másikhoz futár kell. Deee ez tényleg nem az én dolgom, csak akkor így értem, mi hogyan lesz – első körben sok vendégre kell számítani, akik le fognak ülni és itt fognak enni. – Első hét után lehúzni? Ugyan! Asztalfoglalás listát kell majd vezetni, annyian akarnak majd jönni – most én bíztatom őt, mint friss tulajt, hogy ne aggódjon, az emberek szeretnek enni, máshol enni főleg, amit nem nekik kell csinálni, így aztán, nem lesz gond azzal, ha egy új étterem próbál meg megélni. Laknak itt már elegen, hogy ne legyen sok, plusz ott az iskola, hétvégente jó programok lesznek ezek.
- Ó, nem azért mondtam, csak olyan jól hangzanak – pislogok, mert nem akartam plusz munkát, utat, így meglepve nézek utána, majd vissza, amint előszedett valami lila csomagot. Jobban megnézve jövök rá, mi ez és felnevetek.
- Ez jó könnyű desszertnek – bólogatok, hogy de, most ez a ház specialitása és ha már van, veszek is belőle, és miközben ő számolt fejben, vagy gondolkodott rajta, elnyammogtam. Finom. Ilyet szereznem kell.
- Nekem teljesen rendben van – törlöm meg a kezem, aztán a papírra pillantok. Ez gyorsan ment, kicsit meg is vagyok illetődve, de azt megtanultam már, hogy mindent el kell olvasni, ami elém kerül. Átfutom a sorokat, aztán boldog, széles mosollyal pillantok felé.
- Kérek szépen egy tollat és máris – nyújtom ki a kezem, aztán, amint megkapom, már rajta is virít a nevem a lapon. – Jaj, annyira köszönöm! – az első fizetésem már elvertem fejben, noha korábban és nem is gondoltam helyre, hogy hol dolgoznék, de hé. Megvan az első munkám!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Lehet, hogy hülyeség volt erről az egész dologról, sérülésről beszélnem, mert mindig olyan vegyes érzéseim vannak. Mármint, leginkább az, hogy sokaknak ez inkább ijesztő, mint mondjuk egy tény, amivel számolni kell. Most legjobban attól tartok, hogy gondolkodásra kér időt, hogy inkább átrágja még egyszer, így megfelelek-e. Remélem nem és a későbbiekben, az élet más terén nem fogom érezni ezt az apró szorongást, mielőtt elmondom és utána, amikor várom a reakciót. Aprót sóhajtok csupán, kiengedem a feszültséget kicsit. A végére még mosoly is kerül, mert az őszinteséget a férfi értékeli, sokan teszik ezt, de általában nem kellemes mindig. Ez olyan, is-is. Mást nem bánt, engem annál inkább, de nem állandóan.
- Igyekszem, hogy ne legyen. Mindenképp, ha nem tudok dolgozni, valahogy jelzek egy cserére, általában nem olyan sűrű az, hogy totálisan ne legyek képes semmire – mert a fájdalom egy ideig kezelhető, van is rá bájitalom, így aztán valóban nem kell aggódnia, leginkább neki nem, a többi pedig, elválik az idővel. Megnyugtató, hogy nem hátrány, toll mindig van a pincéreknél, papírral együtt, így aztán még nem leszek feltűnő, hogy lejegyzek mindent.
- Hát, miért ne fűznék? Az, ami mindig biztos, az ivás mellett az evés. Mindig kell és lesz keletje – mert na, a kocsmák is befutnak, mennek és működnek, míg egy kávézó lehet népszerűtlenebb. Az éttermek pedig mindig is látogatottak lesznek, kivéve, ha nagyon ócska minőségben főznek, azonban sokan nem szeretnek és nem tudnak, így igényük lesz egy tányér meleg ételre. – Majd az ünnepi menük! – mert sok így is, változatos, viszont akkor mutatkozik meg igazán, ha valami készülődik. Egy tál húsvétra, farsangra, karácsonyi, a libanapok, ezer és egy alkalom, amikor lehet készülni. Ezt csak azért tudom, mert sokszor jött már otthonra is szórólap bagolypostában, nem magamtól és hirtelen támadt étteremvezetői kreativitásom támadt fel. Aztán ki tudja, mik jutnak majd az eszembe.
- Ó, akkor nem szervezek semmit péntekre – bólogatok, miután aláírtam életem első szerződését. Kicsit remegett a kezem, így a vége nem olyan szép, mint szokott lenni, de papírra lett vetve és ez a lényeg. – Zsófit ismerem, szóval majd közösen mulatunk egy jót, az is biztos – mosolyodom el, mert nem idegen lesz akkor a munkatársam és ez máris jó. Majd szerintem most, ahogy visszaindulok, meg is keresem, elújságolni neki, hogy még egy hely akad, ahol összefuthatunk. Nem mintha tudnám róla, hogy ő ennek nem örül. Lassan szedelődzködni is kezdek, a kabátom veszem kézbe, miután felállok.
- Emília és ruhaméretek. Máris intézem akkor – bólintok, hogy innen akkor előbb oda. Sima ügy. – Ahogy sikerül. Sok szerencsét a lakáshoz! És köszönök, mindent. Szép napot! – integetek is, majd elindulok, megkeresem ezt az Emíliát. Hamar lediktálom miből mekkora kell, elfogadom a kis idegenvezetést is, majd tőle is elköszönve, vidáman indulok vissza a kastélyba. Lett munkám! És csupa öröm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

vásároljunk együtt, kicsit kínosan kezdek

Miután végre rájöttem, mi lesz az én irányom, az utolsó pillanatban adtam le a szakirányú jelentkezést. Nem éppen örültek neki, mert már azt hitték nem fogok és pakoltak volna a „végzett és nem akar semmit” stócba biztosan, ha létezik ilyen. Erre nem, berongyoltam és letettem a papírom, hogy akkor én most ezt szeretném. Azt hittem pár pillanatig, hogy félredobja, hogy elkéstem, de végül megkaptam a sikerességet a bizonyítvánnyal együtt. Ami, hozzám képest, nagyszerű lett. Bencét hatszor ugráltam körbe, hogy minden hisztim és sirámom ellenére sikerült minden, görbül, annál is jobban, mert még Elfogadható se lett közötte, pedig mindet arra saccoltam. A VAV jól megizzasztott, viszont innentől majd mesélhetek a fiatalabbaknak rémtörténeteket róla. Érdekes lesz, annyi szent. Mármint, hogy kérdeznek, mert be kell vallanom, ahogy leadtam a lapot, minden kérdés, ami ott volt, kiesett a fejemből. Nem tudom felidézni, vagy csak nagyjából megsaccolni. Mondjuk, azt tudom, emlékszem az érzésre, hogy nehéz volt, így nem bánom, ha ezek az információk nem maradtak meg a fejemben. Nem is érdekes.
Az annál inkább, hogy akkor ismét nekiindulhatok beszerezni mindent. Kicsit késve sikerült, mert nyaraltunk is, illetve a pót-jelentkezés miatt nem időben sikerült mindent megvennem, de oda se neki. Amim már volt, összecsomagoltam és elindultam ismét a kastélyba, a vonattal, többiekkel együtt. Lepakolva, aztán sarkon fordultam és már mentem is a faluba. Mivel már nem alapképzésre járok, nem kell olyan korán sem visszaérnem. Kedvem lett volna magammal vinni valakit, akárkit, mert ez a szabadságérzet tök jó és kedvelem, nagyon felpörget. Viszont, mivel hirtelen ötlet volt, így senkit sem találtam, egyedül maradtam hát. Kényelmes cipőben tértem a faluba be, hogy első utam a könyvesboltba vezessen. Ha előbb nézek ruhákat és minden vackot, félő, hogy rám esteledik és minden pénzem elverem, anyáék azonban elsődlegesen azt szeretnék, hogy meglegyen a felszerelésem. Egy apró köszönéssel nyitok be, majd már megyek is a polcok közé. Hamar megvannak a kötelezők, azonban nekem több kötet is tetszik az ajánlott irodalom listájáról, így azokat keresgélem. Mégis, leragadok egy egyszerű, romantikus történet első fejezeténél, amibe véletlen lapoztam bele és megtetszett az a pár sor. Épp lapozok, amikor valaki megszólít. Meglepve rezzenek össze, épp időben fogok a könyvre, hogy ne ejtsem el. Összecsukva szorítom magamhoz, ahogy fordulok a hang iránya felé, így tökéletesen látni, hogy szerelmes pongyolát olvastam és most nagy szemekkel pillogok Artúr felé. Nem mondom, hogy ez nem kínos pillanat, mert de, meg azért is, mert ő is az a fajta alak, akire szívesen nézek. Pedig nem, nem vallom magam romantikusnak.
- Szia! – mosolyodok végül el, sűrűket pislogva, majd lepillantok. – Ó, igen, igen. Vagyis nem, ezt pont nem – azzal már tolom is vissza a helyére, fordítva. – De tény, hogy utolsó percben. Nagyon késve sikerült leadnom a jelentkezésem, mert nem tudtam dönteni – fecsegek egy sort, majd észbe kapok. – És te? Mi újság veled?