A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=307984#post307984][b]Emma McNeilly - 2014.06.08. 11:52[/b][/url]

A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=309431#post309431][b]Adam Kensington - 2014.06.09. 15:21[/b][/url]

Csöndesen morogva ülök fel az ágyban. Takaróm lecsúszik derekamra sápadt, meztelen felsőtestemről. Egy szusszanással pislogok körbe a kellemes félhomályban. Felkelek, magamra veszem csíkos köntösömet, és miközben az övet csomózom, az ablakhoz sétálok. Félretolom kissé a függönyt hosszú ujjaimmal, és kitekintek az alkonyi erdőre. Jókor ébredtem.
Mezítlábasan lelépdelek a konyhába, és odaállok a sakktáblám fölé. Lustán pislogok rá lefelé. Végigtekintem az állást, aztán lépek a világos bástyával, és sétálok tovább. A nappalimba megyek, és felrakok egy lemezt a lejátszóra. Frank Sinatra válogatás. A jó öreg Frank. 1970ben a Royal Festival Hallban koncertezett. Grace, a monacói hercegnő konferálta fel. Páholyban ültem. Szeretek páholyban ülni, főleg egyedül. Legalább nem zavarok egy mögöttem helyet foglalót sem a magasságommal, és nem kell végig az elégedetlen fújtatásukat hallgatnom.
Egy ideig csak állok, figyelve a tű alatt forgó bakelitet, a Fly Me To The Moont hallgatva éppen. Az egyik kedvencem tőle. Arcomon szelíd mosollyal ülök le íves, bordó bársony kanapémra, és hajtom hátra fejem a támlára. Miután végighallgattam az albumot, felkelek elkényelmesedésemből, és visszarakom a lemezt a helyére. Megyek, magamra húzok egy inget meg egy nadrágot, visszaérvén felmarom az egyik gitáromat, felteszem a fejhallgatóm, és játszani kezdek. Ami éppen eszembe jut. Egy nagy adag kábelen ácsorgok meztelen talpammal, amik a hangszereimből, erősítőimből, keverőpultomból futnak ki, tartanak egymáshoz. Rengeteg műszer, gép, eszköz van a házamban mindenhol, ám nem szimpla árammal működnek. A varázstelepülések környezetében az elektronikus berendezések alapvetően meghülyülnek, elvégeztem hát rajtuk néhány átalakítást. Az általam bütykölt generátorból nyerek energiát, amelynek egyes alkatrészei mágikusak. Kombináltam tehát a mugli- és a varázstechnológiát. Izgalmas kihívás volt.
Úgy két óra múltán lerakom hangszeremet, lépek egyet a konyhában a sötét futóval, és kiveszek egy légmentesen zárt, henger alakú fémedényt a szekrényből. A nappaliba sétálok vele, töltök magamnak egy kis üvegpohárba, a kanapémon ülve. Szememet lehunyva szívom magamba a szépen vöröslő, nullás negatív vér illatát, majd ajkamhoz emelem, és lassan, élvezettel hagyom lefolyni torkomon. Komótosan vetem hátra fejem, jólesően sóhajtva előbújt szemfogaim közül. Jó ideig ülök csak így ott, mámoros elégedetten, végül felkelek, elpakolok, összeszedem magam, és kilépek a házamból, éjszakai sétára indulva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=311845#post311845][b]Saragob Kíra - 2014.06.12. 18:04[/b][/url]

A lemenő nap sugarai vörösesre festették az ég alját, és jól megnyújtották a lakósoron sétálgató Kíra árnyékát. Előbbit azért volt fontos megjegyeznünk, mivel alig ha nem szél lesz és vihar, Kíra pedig szeretné azt elkerülni. Tegnap óta még nem találkozott a hajléktalan lét negatív aspektusaival, egész nap a természetben lenni, úszni a tóban, sétálni az erdőben és a faluban, a táskájában talált madárlátta kaján tengődni igazi kaland volt számára. Így estefelé azonban már kezdett neki derengeni, hogy jól elfecsérelte ezt a napját, mire bement volna minisztérium kirendeltségére, már jóval elmúlt az ügyfélfogadási idő, ő pedig hajlék nélkül maradt az éjszakára. Ez kicsit visszarángatta a valóságba. A problémamegoldó képességét maximálisan kihasználva, végül arra jutott, hogy a legjobb lesz, ha felsétál a kastélyba. Wickler talán lenne olyan jószívű és egy éjszakára megengedné, hogy meghúzza magát valahol, sőt talán az életének rendezésében is segítene neki. Elindult hát a kastély felé.
Itt kanyarodjunk vissza első mondatunk második feléhez, ugyanis azok a fránya nyúlánk, kecses árnyékok tehetnek mindenről. Nagyon tetszettek ugyanis Kírának, minimális árnyjáték tudásával szórakoztatta magát, össze-vissza tekergett, azt figyelve, hogy egy-egy mozdulat, hogyan mutat az árnyékán. Szökdécselt, táncolt, ugrált, és jól eltévedt. Bár ez neki fel sem tűnt igazán, keresztül-kasul bejárta a falut, és csak valahol a lakóövezetet elhagyva, az erdős sáv mellé érve tűnt fel neki, hogy mennyire elszaladt az idő. Ez is csak azután, hogy kalapácsvetőnek képzelve magát megpörgette a batyuját és mindennemű célzás nélkül egyszer csak elengedte, hagy szálljon be a fák közé kénytelen volt kicsit a környezetére is figyelni, és megállapította, hogy erőteljesen szürkül már. Hát van ilyen?
Ezen aztán megint észbe kapott egy kicsit, bár túlzás lenne azt mondanunk, hogy elszégyellte magát, vagy utólag helytelenítette a viselkedését, odáig már nem jutott el gondolatban. Csak azt tudja, hogy minél előbb fel a kérni a kastélyba, bevenni magát a konyhába, aztán ha más nincs, ott helyben aludni egyet. Két lépés után aztán leesett neki, hogy a táskája valahol a bokrok között pihen, és azt meg mindenféle éjjeli ragadozó martalékául hagyni, úgyhogy elindult, hogy megkeresse a terepszínű málhát.
Meg is találta szinte azonnal, hiszen azért nem sikerült olyan messzire dobnia, nagyjából az első fa megállította. Miközben újra a hátára kapta megakadt a szeme, valami tájidegen dolgon. Egy épületen. Megborzongott. A realista énje eltűnt a balfenéken, a gondolati elég messze eveztek a valóságtól. Azt képzelte, hogy egy teljesen idegen helyen van, ő egy zombi apokalipszis túlélője, menedéket kell keresnie, üldözik. Fel kell térképeznie ezt a házat. Ez az egyetlen esélye. Érezte, hogy picit gyorsul a pulzusa, felkapott a földről egy kar nagyságú, erősnek tűnő husángot. A fegyver csak még viccesebbé tette az amúgy is komolytalan megjelenését.
Óvatosan, " kommandózva" közelítette meg a házat. Bár a felderítéssel nem sokat törődött, gondolkodás nélkül nyargalt fel a verandára, és hezitálás nélkül feszült neki az ajtónak, ami legnagyobb meglepetésére engedett is. A az előtér okozta számára a következő meglepetést, ugyanis várakozásaival ellentétben egészen lakottnak tűnt az épület, noha semmiféle hangot nem hallott, ami arra engedett volna következtetni, hogy itthon vannak a háziak. Márpedig csak feltűnt volna nekik, hogy nyílt a bejárati ajtó. De nem nagyon zavartatta magát, még ha nem is maradhat itt az éjszakára, ha már itt van, legalább a konyhát csekkolni akarta.
Meg is találja a keresett helyiséget, ahol nagyon otthonosan indul meg a szekrények felé, hátha talál bennük valami ehetőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=311975#post311975][b]Adam Kensington - 2014.06.12. 21:06[/b][/url]

KÍRA

Mivel itt az alkony, egészen lassan ébredni kezdek. Azonban jócskán félálomban vagyok még, amikor valaki a verandámra lép. Egy tompa mormogással vonom össze a szemöldökömet, éppen sréhen fekve ágyamon. Meztelen testemet csak a rátekeredett, sötétkék takaró fedi. Ahogy aztán nyílik az ajtóm, sápadt kék szemeim egyszerűen kinyílnak. A hálószobám falán lévő megannyi képre pislogok, amelyek neves írókat, költőket, zeneszerzőket, egyéb történelmi személyeket ábrázolnak. Egy részüket közelről ismertem.
Pislogok hát csak a falra, és fülelek. Éles hallásomnak köszönhetően a földszintről érkező csöndes zörejek számomra olyanok, mintha közvetlen mellettem hangzanának. Megállapítom, hogy valaki van a házamban, és egyre beljebb halad. A levegőt mélyen beszívva még azt is leszűröm, hogy egy fiatal nőről lehet szó, akinek elég finom vére van. Felülök ágyamban, a padlóra rakom talpaimat, ráérősen felállok, és magamra kanyarítom szürkés árnyalatú, a gallérján talán valamelyest barnába hajló, puha anyagú köntösömet, aztán szépen elindulok ki a hálószobámból.
Éppen lépcsőmön tartok lefelé nesztelen, mezítlábas léptekkel, amikor a jövevény a konyhába ér. Hamarosan a helyiség bejáratánál vagyok, amelynek küszöbén megállok, és szemlélem az otthonosan közlekedő látogatót. Egy fiatal, barna hajú leányzó, hátán nagy, terepszín batyuval. Azt hiszem, élelmet keres. Szegény. Itt aztán nem akad semmi kedvére való. A hűtőszekrényben csak amolyan termosztátnak kinéző, henger alakú, légmentesen záró fémedények vannak, amelyek azonban nem emberi élelmet rejtenek. Emberi eredetűek, az igaz, de nem embernek valóak.
- Jó estét! - köszönök rá a nőszemélyre rekedtes hangomon, a konyhaajtóban állva köntösös, mezítlábas, nyurga, sápadt bőrű valómban. Sötét hajam kissé arcomba lóg. Nyugodtan kémlelem a helyes kis betolakodót. (x)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=312079#post312079][b]Saragob Kíra - 2014.06.12. 22:54[/b][/url]

Nagyon megijed a váratlan társaság hallatán, megpördül a sarkán és a helyzettől függően védekezésre és támadásra is alkalmas módon emeli maga elé az odakint összeszedett botot. Nem mintha egyébként bárkitől vagy bármitől képes lenne megvédeni magát egy darab bottal, aminek még varázsereje sincs. A gyors hátraarc azonban nem sikerül valami elegánsra, mert a táskája majdnem elrántja szegényt.
- Huh, jó estét, nagyon megijesztett - mondja megkönnyebbülve, mikor észreveszi az ajtóban álló férfit. Sherlockot megszégyenítő logikai összefüggéseket feltárva megállapítja, hogy a férfi minden bizonnyal a ház ura. És így az egyre mélyülő sötétben kifejezetten félelmetes látványt nyújt a sápatagon világító bőrével.
- Nem kapcsolunk villanyt? Vagy valamit? Azt hittem, nincs itthon senki, olyan csendes ez a ház. Nem is hallottam, hogy Ön közeledik - más jó érzésű és egészséges lelkületű ember azonnal sűrű bocsánatkérésekbe fogna az illetéktelen behatolást illetően, de minimum szégyellné magát, hogy így nyakon csípték, és igyekezne eloldalogni minél előbb, Kíra azonban szemmel láthatóan nem törődik vele, mi lenne az elvárt viselkedés az adott szituációban. Nem akart ő semmi rosszat, nem szövögetett terveket a másik kirablására, csak éppen erre járt és benézett.
- De nagyon örülök, hogy itthon van. Nagy kérés lenne, hogy egyek valamit és itt töltsem az éjszakát? - igen, határozottan pofátlan, de azért nagyon udvariasan beszél és előveszi legártatlanabb és legmegnyerőbb arcát. De éhes, jó lenne valami rendes kaját ennie, és nem a motyójából előszedni a maradékot, és az is tény, hogy nincs hol aludnia. Miért kerteljen akkor? Ha már itt van, egy próbát mindenképpen megért a dolog. A legrosszabb, ami történhet, hogy a férfi kipenderíti innen, ami egyenlő azzal, ha elő sem adta volna, hogy mit akar itt tulajdonképpen.
- Oh, bocsánat - csak most kap észbe, hogy a botot még mindig maga előtt tartja, így most az leengedi.
- Odakint találtam - fűzi hozzá magyarázatképpen. Aztán csak reménykedve néz a férfire, várja az ítéletet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=312127#post312127][b]Adam Kensington - 2014.06.13. 00:05[/b][/url]

KÍRA

Rezzenéstelenül figyelem, ahogy a lány ijedten felém pördül, éppen csak nem vágódva el, ahogy a hátizsákja elhúzza a nagy lendületben. És még botja is van. Ez igen. Nagyon felkészült. Na jó nem. Nem igazán. De azt hiszem, ezt Ő is tudja. Még egy reszketeg halandót sem nagyon riasztana el a támadó beállásával, nem hogy engem.
- Nem állt szándékomban. - szabadkozom a riogatással kapcsolatban, ahelyett, hogy felháborodnék, amiért még Ő kéri ki magának, hogy megijesztettem, amikor hívatlanul állított be az otthonomba. Most meg a fényviszonyokra panaszkodik. Ezt könnyedén orvosolhatjuk. Odanyúlok magam mellé a falhoz, és felgyújtom a villanyt egy kapcsolóval. Igen, nálam villany van. Nem gyertya vagy lámpás vagy valamilyen varázs fénygömb, hanem rendes villany. Noha a körte világa nem valami nagy, legalábbis nem vakító. Lágy, pont hangulatos, kellemes a szemnek.
Így már jobban láthatóvá válok a leányzó számára. Bár sápadtságom és nyurga alakom valószínűleg a félhomályban is kivehető volt. Kék, holtan élő szemeimmel békésen fürkészem, hallgatva újabb kívánságait. Nem kertel, annyi szent. Szeretem az ilyet.
- Étellel nem szolgálhatok, de a nappaliban a kanapén megalhat, ha gondolja. - ajánlom fel azt, amit tudok. Pedig néha eszembe jut, mennyire illedelmes dolog volna tartanom itthon valami emberi táplálékot, legalább konzervet meg valami italt, vagy akármit, de aztán mindig kimegy a fejemből.
- Szép darab. - bólintok, lenézve a nagyon veszélyes hadibotjára, amit éppen leenged, hogy ne fenyegessen vele tovább. Hosszú, fehér kezeimet magam mellett lógatva állok konyhám küszöbén, figyelve váratlan látogatómat. Sápadt fényű tekintetem el-eltéved nyaka felé. Nem csak szép ívű, de az ott lüktető erében folyó vér íze is zamatosnak tetszik, ahogy érzem.
- Esetleg adhatok Önnek némi pénzt, és elugorhat venni magának valamilyen ennivalót. - ajánlom fel. Habár lehet, már csak a vigadók vannak nyitva. Mondjuk a csárdában ételt is felszolgálnak. Kikérheti elvitelre. Vagy akár elfogyaszthatja ott, aztán meg visszajön aludni. Ezt már rá bízom.
- Minden esetre... pakoljon le előbb! - biccentek fejemmel a folyosó felé. Valószínűnek tartom, hogy nem teljesen átlagos, amilyen szimplán belementem abba, hogy elszállásoljam, és úgy egyáltalán, ahogyan bánok vele betolakodóléte ellenére. De hát illendőn megkérdezte, maradhat-e, nekem pedig nincs okom elküldeni. Nem zavar a jelenléte, számára viszont fontos, hogy legyen hol álomra hajtania a fejét. Szóval már sétálok is el mezítlábas lépteimmel a nappali felé, ahol a fekhelyet ígértem neki, ívesen elnyúló, bordó bársony kanapém formájában. Ez a helyiség szintén mindenféle berendezéssel van tele.
- A kábelekkel vigyázzon! - intek el egy adag vezeték felé, ami sűrűn fut át a földön gitárból, televízióból, magnóból, keverőpultból, lemezjátszóból és még ki tudja, miféle kütyükből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=312599#post312599][b]Saragob Kíra - 2014.06.13. 22:50[/b][/url]

- Köszönöm - még egy gyors, szerény mosolyt is intéz a férfi felé, mikor az egy szó nélkül teljesíti a kérését a fényviszonyokat illetően. Mert alapvetően Kíra egy udvarias fiatal nő lenne, még ha néha meg is feledkezik róla. Meg aztán a fénynek egyfajta lélektani szerepe is van, elvégre a sötét eléggé rá tudja nyomni a bélyegét az ember hangulatára, azt sugallja, hogy Kíra csak egy betörő, és még a végén képes lenne ezt elhinni magáról.
Teljesen nyugodtan adja elő, hogy mit szeretne, halvány ötlete sincs, milyen válaszra kellene számítania, nem is igazán vár semmit. A válaszon azért rendesen meglepődik. Hát miféle ház az, ahol élnek, ahol aludni lehet, de kaja nincs? Oké, hogy szemmel láthatónak egy agglegénnyel állunk szemben, de akkor is, táplálkozni még ők is szoktak. Ez böki egy kicsit a csőrét, nem nagyon látja az összefüggést aközött, hogy miért engedné meg a másik, hogy nála éjszakázzon, miközben megetetni már nem akarja.
- Gondolom. A kanapé tökéletes - vágja rá habozás nélkül. Látszik rajta, hogy még akart mondani valamit, de végül csak kinyitja a száját és becsukja. Nem hagyja nyugodni a kaja téma, de végül hihetetlen mértékű önuralmat tanúsítva nem kérdez rá. Valahogy mélyen azért ő is tisztában van vele, hogy a másiknak minden oka meglenne kiátkozni őt a házból, és hálás lehet, hogy itt éjszakázhat. Megelégszik a  férfi kinyújtott kisujjával, és nem próbálja megcsócsálni az egész karját. Közben a kezében tartott botra téved a tekintete, amit le is ereszt, bár nem akarja elhajítani a házban, úgyhogy egyelőre még markolássza, amíg nem talál neki alkalmas helyet, ahol akár a ház esztétikai értékét is emelheti. A férfi ajánlatára felkapja a fejét, pislog párat a férfire. Számára ezzel le is van rendezve, hogy miért nem tart otthon semmi ehetőt, a felcsillanó megoldás fényében a rejtély teljesen érdektelenné válik Kíra számára.
- Hú...öhm. Nagyon hálás lennék. Már két napja madárlátta kórházi kaján élek. - magyarázza, mintha ebben semmi furcsa nem lenne.  
-Oh, rendben - megereszt egy rövid mosolyt, és követi a férfit a nappaliba. Örül neki, hogy végre leteheti a batyuját, mert nem volt olyan jó móka egész nap cipelni. Kíváncsian pillog körül az új helyiségben, vigyáz a kábelekre, miközben megközelíti a kanapét és ledobja rá a táskát.
- Váó! Nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyi mugli holmit! - néz végig a bal oldalt elhelyezkedő elektromos ketyerék sokaságán. Aztán a helyiség többi berendezési tárgyát is megnézi magának, hosszan elidőzik a tekintete a földgömbön, sóhajt egy aprót. Újra a táskájára pillant, és némi kotorászás után előszedi belőle a pálcáját. Mert ugyan, hol máshol is tartaná egész álló nap, mint ott ahonnan külön művészet előszedni? A táska ugyanis egy ügyes tértágító bűbájnak köszönhetően - amit persze nem Kíra végzett rajta - sokkal több mindent rejt, mint az ember gondolná. Elsődlegesen egy adag ruhát, ékszereket, pipereholmit, fényképeket, kacatokat mindenféle papírokat a születésétől fogja az ispotályban kapott leletekig, egy csoffadt szendvicset. Lényegében Kíra egész élete, minden ingósága a táskában van.
- Ezt azért csak elviszem... - motyogja, miközben a farzsebébe dugja a kőrisfa vesszőt. Mert ő ilyen óvatos ember, hogy nem akar pálca nélkül sétálgatni az éjszaka.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=312704#post312704][b]Adam Kensington - 2014.06.14. 09:39[/b][/url]

KÍRA

Látom a kis betolakodón a bizonytalanságokat válaszaim hallatán, főleg, ami az étel kérdését illeti. Azonban úgy veszem észre, mikor felajánlom, hogy menjen és vegyen magának valamit, elkönyveli, hogy azért nincs itthon semmi nálam, mert mindig máshol étkezem. Egyelőre meghagyom ebben a hitében. Nem szoktam hazudni, de a terelés ezen formáját gyakran alkalmazom. Leolvasom az emberekről, mit gondolhatnak, és bár tudom, hogy téves az elképzelés, hagyom, hogy egy ideig benne ringassák magukat, saját megnyugtatásukra.
- Hozom a pénzt. - biccentek, és elsétálok. Azonban néhány pillanat múlva már lépek is be újra a nappaliba. Szóval mire nekiáll kifejteni lenyűgözöttségét a ketyeréim láttán, már ismét a szobában vagyok.
- Szeretek bütykölni. - magyarázom csak ennyivel, mi ez a sok berendezés, majd köntösöm zsebéből egy marék pénzt veszek elő. Mivel a markom elég nagy, így a mennyiség sem elenyésző. Lenézek kinyújtott, a legkülönfélébb összegű és nemzetiségű érmékkel megrakott tenyeremre, és másik kezem hosszú, fehér ujjával válogatok köztük, végül előhalászok egy arany galleont, és átadom a lánynak.
- Parancsoljon! A visszajárót nyugodtan hagyja ott borravalónak, vagy meg is tarthatja. - ajánlom neki csöndes, rekedtes hangomon, a többi pénzérmét pedig visszaöntöm a zsebembe. Egy galleonból bőségesen megvacsorázhat a csárdában, noha remélem, nem tömi magát rosszullétig tele.
Az előhalászott pálcára tekintek, és bólintok egyet a kiváló ötletre, hogy magával vigye. Érdekes, sok varázsló egy tapodtat sem mozdul úgy, hogy a pálcája ne lehessen bármikor a keze ügyében, míg mások így elrakják valamerre, mint ez a lány is, és csak néha veszik elő ténylegesen. Olyan lehet ez a mágikus képességekkel rendelkezőknél, mint a mugliknál a mobiltelefonkészülék.
- Az ajtó nyitva lesz. - reagálok csak ennyit arra, hogy készen áll az elmenetelre. Nem mintha az ajtóm ne lenne mindig nyitva. Mármint nem tárva-nyitva, csak nincsen kulcsra zárva. Sajnálom azt a szerencsétlent, aki meg akarna lopni engem. Előbb veszem észre, mire készül, minthogy rátehetné a mancsát az értékeimre. Nem mintha bármilyen tárgyam a kelleténél közelebb állna a szívemhez.
Végigpillantok még egyszer az érdekes leányzón, aztán magára hagyom, hadd menjen, amerre gondolja. Tovasétálok mezítlábas lépteimmel a folyosón, visszatérve az emeletre hálószobámba, hogy felöltözzek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=312938#post312938][b]Saragob Kíra - 2014.06.14. 15:26[/b][/url]

A terep felmérése jobban leköti, semmint, hogy vendéglátóját figyelje. De azért mégiscsak észreveszi, hogy a másik feltűnően gyorsan visszatér hozzá. Ennek azonban nem kerít nagy feneket, elintézi annyival, hogy ő nem figyelt oda és férfi nyilván nem is ment messzire.
Vet egy pillantást a férfi zsebéből előkerülő a különböző mugli pénznemekre, melyek egy részét fel sem ismeri ugyan. Aztán a sápatag úriember arcára emeli tekintetét, kissé félrebillentett fejjel fixírozza a másikat. De még mielőtt bármire is jutna a férfivel kapcsolatban, az befejezi az érmék közötti keresgélést.
- Köszönöm - veszi át a galleont és ugyanazzal a mozdulattal már rövidnadrágja zsebébe is süllyeszti. Aztán előszedi a pálcáját, és így már tényleg menetre kész.  Csak egy apró biccentéssel meg egy félmosollyal, veszi tudomásul, hogy nem kell aggódnia, a férfi nem fog kírabiztos védelmi rendszert húzni a ház köré, mire visszatér.
- Akkor majd jövök - közli még az előszobában, aztán beveti magát az éjszakába. Összességében mondhatjuk, hogy nem vitte túlzásba a hálálkodást, és egy picit sem zavarta a lelkiismeretét, hogy rátört egy vadidegenre és mindent elfogadott, amit a férfi ajánlott. Világ életében ilyen volt, " ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el" eszerint a filozófia szerint élt. Nem is igazán érezte úgy, hogy adóznia kellene bárkinek is bármiért, ami néha azért elég kellemetlen helyzetekbe sodorta.
Alig hogy kilép a házból, már szükség is van a pálcájára, hiszen itt a fák között nincs közvilágítás. És itt szabadul meg, az eddig ide-oda cipelt botjától is. Pálcájával világítva az utat sétál vissza a faluba. Magához képest gyorsan és könnyedén megtalálja a csárdát. Felrémlik neki néhány régi emlék még diákkorából, akkor egész sokat járt ide, most viszont teljesen idegennek érzi magától a helyet. Gyorsan és csöndesen megvacsorázik az egyik sarokban, aztán már indul is vissza. Kivételesen most nem kalandozik el menet közben. Már csak azért sem, mert elég hideg van már kint, és ő meg elfelejtett pulóvert vinni. Nagyjából egy szűk órát töltött távol a fák között álló háztól, és ezalatt egész sok mindent végiggondolt.
- Hahó, visszajöttem - toppan be az előszobába. - Brr, majd szétfagytam odakint visszafelé jövet. A fürdőszobát merre találom? Mondjuk ma fürödtem már egyszer a tóban, már egészen meleg a vize, de holnap mégiscsak emberek közé kell mennem. Mármint, na, ne vegye magára, csak fontos dolgokat kell elintéznem - csicsereg kedélyesen a nappali felé tartva, attól függetlenül, hogy a mondókájának melyik részénél jelenik meg vendéglátója.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=312977#post312977][b]Adam Kensington - 2014.06.14. 16:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=313125#post313125][b]Saragob Kíra - 2014.06.14. 19:33[/b][/url]

- Oh, Ön tényleg nagyon figyelmes, köszönöm - pillant a kanapéra készített párnára és takaróra. Miközben a férfi útbaigazítja a fürdőszoba felé, Kírának feltűnik, hogy amíg ő odavolt, vendéglátója felöltözött. Össze is húzza egy picit ezen a szemét, nem érti, miért volt ez jó a férfinak, hiszem amikor Kíra megérkezett, még úgy nézett ki, mint aki épp lefekvéshez készülődik. Kíra miatt aztán teljesen felesleges és értelmetlen volt felöltöznie. De nem említi meg a dolgot, mikor a férfi magára hagyja a holmijai között kezd turkálni, előszedi a háló ruháját meg a  pipere holmijait, azért eléggé meg lenne lepődve, ha a törölközők mellett még női tusfürdőt is  találna a férfinél.
Felbaktat az emeletre, ahol meg is találja a keresett helyiséget, és rendesen elcsodálkozik a wc-ből előmeredező bokron. ~ Egészen hangulatos~ Nem piszmog sokat, gyorsan lezuhanyzik, hajat is mos, fogat mos, a nedves törölközőt felakasztja a szárítóra, és elpakolja a dolgait. Az egész procedúra alig tart tíz percig, és már egy szál szürke bugyiban meg bő, hosszú fekete, fehér unikornist ábrázoló, hálóingként funkcionáló pólóban szambázik ki a fürdőből. De mielőtt visszamenne a földszintre megtorpan, az emeleten található többi ajtóra pillant. Kíváncsi, mi minden van még a házban. Meg is indul egy szimpatikus felé, hogy bekukkantson, aztán mégis tétovázik. Nem mintha a lelkiismerete tartaná vissza, vagy  a józan esze nem engedné, hogy a férfi dolgai között turkáljon, egyszerűen csak fordul egyet az agya. Görcsösen szorongatja a kilincset, valami furcsa bizsergés fut végig a testén. Így érezhette magát az a lány abban a mesében, amelyikben a sok szoba közül egybe nem kellett volna csak bemennie, de bement és akkor az rossz volt. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre téli álmot alvó életösztönei most kezdenek ébredezni. Hát milyen ember az, aki nem tesz az ellen semmit, hogy a vécé megbokrosodott? Kettős érzései támadnak a házzal, a férfivel kapcsolatban, akar is róla többet tudni, meg nem is. Hosszú másodpercekig tétovázik, aztán hirtelen leveszi a kezét a kilincsről és sarkon fordul, hogy futólépésben visszatérhessen a nappaliba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=313136#post313136][b]Adam Kensington - 2014.06.14. 20:07[/b][/url]

KÍRA

Ráérősen sétálok be a konyhámba, megyek a hűtőszekrényhez, és tárom ki. Kiveszem belőle az egyik fém termosztátot, majd szerzek magamnak egy kisebbfajta poharat, és megyek a nappaliba. Általában a kanapén ülve szoktam étkezni, ha éppen nem közvetlenül az adományozóból, hanem így költöm el reggelimet. Reggelinek számít, ha egyszer nemrég ébredtem, nem igaz? Mondjuk lehet, egészen fölösleges nevet adni az étkezéseimnek, hiszen egy ébrenlétem alatt általában csak egyetlen egyszer táplálkozom.
Egy szó, mint száz, noha a kanapén szoktam elhelyezkedni, azt most a lánynak ajánlottam fekvőhelyül, így nem tartanám helyénvalónak ragaszkodni a berögződéshez, még ha egyelőre nincs is beágyazva rajta. Így hát mellette, egy karosszékbe ereszkedem le. Magam elé helyezem a kis poharat a dohányzóasztalra, letekerem a fém hengeredény tetejét, és töltök magamnak. A dús, vöröslő folyadék látványától és illatától tekintetem elbódul kissé, és előbújnak agyaraim. A plafon felé pillantok, hallgatva a lány ténykedését felettem. Most fejezi be a zuhanyzást, áttérve az egyéb piperészkedésekre.
Lezárom a termosztátot, félrerakom, és elegánsan ujjaim közé veszem a vérrel töltött üvegpohárkát.  Számhoz emelem, és megdöntöm, hagyva csak nyelvemre folyni, majd onnan tovább le torkomon, szememet lehunyva. Ahogy minden csepp alágördült, lejjebb engedem a poharat, és eszményien sóhajtva tárom fel tekintetem. Fogaim az ízletes vértől piroslanak, miközben mámorosan pislogok a mennyezetre. Lebegő, álomszerű mozdulattal teszem le a poharat az asztalra, majd dőlök szépen hátra, fejemet a támlára vetve, kezeimet a karfára nyugtatva, és tovább sóhajtozva zárom vissza ismét szememet, egy-egy aprót nyelve olykor, vagy éppen nyalva egyet vékony számon, fogaimon.
Így talál rám a lány, ahogy visszaér a tisztálkodásból. Lehunyt szemmel heverek a székben, hanyagul szétvetett lábú ültömben. Előttem a dohányzóasztalon a fémedény és a rá tapadt folyadéktól kissé vöröslő falú üvegpohár. Lélegzem egy mélyet, majd kinyitom szemem, fejem felemelem az ernyedt pihenésből, és vendégemre vetem ködösen csillogó tekintetemet.
- Jól esett? - érdeklődöm tőle a mosakodásról, nyugodt szavaimat tűhegyes szemfogaim közt szűrve át, amelyek kifehérlenek ajkaim közül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=313481#post313481][b]Saragob Kíra - 2014.06.15. 11:35[/b][/url]

Elég ritka az, hogy Kírát valaki képes legyen olyannyira meghökkenteni, hogy akár csak egy pillanatra is a torkára forrjon a szó. Adamnak sikerül. A nappaliba lépve Kíra hirtelen megtorpan, néma csodálkozásra nyílnak ajkai, ahogy végigtekint a karosszékben elnyúló vámpíron, kikandikáló szemfogain, furcsán csillogó szemén, a dohányzóasztalon maradt vérfoltos pohárkán. Utóbbiról gyorsan elfordítja a tekintetét, mert nem igazán bírja a vér látványát.
- Oh, elnézést, nem akartam Önt megzavarni. Egyébként igen, jól esett - nem tart sokáig a némasága, gyorsan megtalálja a hangját. Kissé zavarban van, mentegetőzik, szemmel láthatóan ignorálva a tényt, hogy miben zavarta meg a másikat. Pedig nagyon is felfogta a dolgot, ennél többet pedig úgy érzi nem kell - nem is akar - tenni az új információval kapcsolatban. Tétován ácsorog néhány pillanatig, a pohárka meg a férfi között jártatva a pillantását, de furcsamód nem fél, az imént érzett bizonytalanság most eltűnik, elvégre már kész tényekkel néz szembe, és nem a saját elképzeléseivel, megérzéseivel. Amelyek gyakran ijesztőbbek számára a valóságnál. Most csak épp azon gondolkozik, hogy hagyja-e magára inkább a férfit vagy ne. Az viszont meg sem fordul a fejében, hogy esetleg mégsem kellene itt maradnia. Számára teljesen evidens, hogy ha már egyszer megengedték neki, hogy maradhat, akkor nem fog minden aprócseprő, váratlan fejlemény miatt kényeskedni. Végül megindul a kanapé felé, hiszen a kezében lévő holmikat muszáj lepakolnia. Bár ez lényegében csak abból áll, hogy határozott mozdulatokkal mindent a táskájába tömköd, és közben előveszi onnan a pálcáját.
- Szabad...? Nem bírom, nézni - fintorog, aztán ha a férfi nem kívánja azzal kínozni, hogy látványosan lenyalogatja a pohárkán maradt vércseppeket, a saját lelki egyensúlyának megőrzése érdekében egy pálcaintéssel megtisztítja az üveget.
- Így már jobb - lerakja a pálcát, kisöpör egy kósza tincset az arcából, majd az asztal fölött átnyúlva kezet nyújt a férfinek.
- Saragob Kíra vagyok, kicsit bolond. Már be kellett volna mutatkoznom korábban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=313561#post313561][b]Adam Kensington - 2014.06.15. 12:24[/b][/url]

KÍRA

Hallom, ahogy a lány szíve kihagy egy ütemet, mikor felismeri a helyzetet, és összeáll számára a kép. Éjjeli felöltözésem, a rossz WC, az étel hiánya a konyhámban, és egyáltalán egész megjelenésem. Valószínűleg most mind értelmet nyer a számára. Nyugodtan fürkészem Őt, és csak kedvesen megrázom a fejem. Nem zavart meg. Vagyis megzavart, de nem tesz semmit. Nem probléma.
Örömömre szolgál, hogy jól esett neki a fürdő, és hogy láthatóan nem szándékozik hanyatt-homlok menekülni a házamból. Nincs is oka rá. Egy részről humánus, viszonylag békés vámpír vagyok, más részről, ahogy láthatta, éppen most ettem. És nem belőle. Éhes tehát már nem vagyok. Legalábbis nem annyira.
Megemel sötét szemöldököm, ahogy a vékony vérrétegtől csillogó falú pohárkára mutat. Hirtelen nem tudom, mire vélni, mit akar vele. Megkóstolni? Sajnálom, nekem rögtön ez jut eszembe. Ahogy aztán látom, hogy pálcát ragad, már végképp fogalmam sincs, mire készül. Így csak csöndesen figyelem a hölgyeményt, majd amint kiderül, hogy semmi egyebet nem akart, mint megtisztítani, szomorkásan biggyesztem le a számat, és sóhajtok egy aprót, lemondót. Pedig bizony kinyalogattam volna, még ha nem is vendégem szeme láttára. Úgy tartom, hogy mindig, minden cseppért kár. De hamar túlteszem magam a dolgon. Rájövök, hogy az az apró fintor ezek szerint a vér látványának szólt. Hát persze, a halandók egy része ezt nem bírja. Hiába állok jóval közelebb az emberekhez, mint fajtársaim, azért nem értem őket teljesen. Sőt, igazából gyakran alig.
- Adam. Adam Kensington. - mutatkozom be magam is, agyaraim közt szűrve ki susogón nevemet, miközben felemelkedem hosszú alakommal a karosszékből, és nagy, hűs kezemet vendégemnek nyújtom. Félreértés ne essék, nem felvágóskodásból közöltem ilyen James Bond-stílusban a nevemet, hogy híres, fiktív honfitársamra utaljak, hanem mert a keresztnevem a lényeg. Felvett vezetéknevemet csak formalitásból ismertetem általában. Bizalmat kelt a másikat, ha teljes nevet kap. Még ha esetemben a teljes név nem is hivatalos.
- Hagyom elnyugodni. - jelentem be aztán bólintva, magamhoz veszem a fémedényt meg a tiszta üvegpoharat, végignézek még a hálóruhás leányzón, és indulok konyhám felé. Ha nem akar még aludni, és igényelné a társaságom, úgyis utánam jön vagy szól nekem róla. Nem féltem Őt. Nem olyannak tűnik, akit félteni kéne. Meglehet, Ő bolondnak titulálja magát, én életrevalónak. Noha meglehet, a kettő igazából elég közel áll egymáshoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=314251#post314251][b]Saragob Kíra - 2014.06.15. 23:16[/b][/url]

Kíra nem áll le elemezgetni vendéglátója nevét, bőven elég elfoglaltság neki az, hogy magában még párszor elismételgesse, a névmemóriája mindig is ramaty volt. Neki aztán édes mindegy, hogy a mennyire bibliai eredetű a keresztneve és mennyire valós a vezetékneve, ő aztán ugyanúgy bízna férfiben, ha Kukorica Jánosként mutatkozott volna be. Igen, nevezhetjük bizalomnak, hogy nem akar fejvesztve menekülni a férfi közeléből. Elvégre Adam nem adott neki semmilyen okot a félelemre, vagy a bizalmatlanságra, sőt nagyobb megértést, segítőkészséget és kedvességet tanúsított a fiatal nő iránt, mint azt egy átlagember tette volna. Úgy van vele, hogy a másik az ő vérére szomjazna, már akármikor megkóstolhatta volna, így ez a kérdés sem nyugtalanítja.  
A kézfogást követően leereszkedik a kanapéra és fürkésző tekintetét a férfire függeszti. Végignézi, ahogy összeszedi az asztalról a termoszt meg a poharat. Azon tűnődik, vajon a férfi a konyhában fogja-e folytatni a táplálkozást. Végül azonban nem ad hangot a kíváncsiságának.
- Jó éjt - kissé tétován ejti a szavakat, nem teljesen biztos benne, hogy máris aludni akar. Mégiscsak most találkozott életében először egy igazi vámpírral. Úgy nagyjából tizennégy éves koráig mindenfélét olvasott az éjszaka gyermekeiről, élt-halt a és a mai napig él-hal a mítoszokért, miután azonban kiderült száméra, hogy a vámpírok igenis léteznek, elolvasgatta róluk a tényleges szakirodalmat, és ezzel együtt kiszorultak különleges érdeklődésének folyton változó köréből.
Még hosszú percekig néz Adam után, de nem megy utána, csak ücsörög a kanapén. Valahogy semmivel nem érez több késztetést, hogy kéretlen kérdésekkel bombázza a férfit, mintha az csak egy közönséges földi halandó lenne. Tény, hogy imád fecsegni, magáról, csapongó gondolatairól, azt sem mondhatjuk, hogy gátlásos lenne. Most azonban nincs hangulata további beszélgetéshez, nem is jut eszébe, olyasmi, amire feltétlenül szeretné megtudni a választ Adammel vagy bármi mással kapcsolatban, bár ebben elég nagy szerepet játszik az is, hogy hosszú napja volt és rettentően fáradt. Sóhajt egy aprót, aztán megágyaz magának az odakészített ágyneművel és bebújik a takaró alá. Hamarosan pedig el is nyomja az álom.
Kényelmesen, mélyen, és viszonylag sokáig alszik, csak kilenc óra tájban ébred. Akkor aztán felbaktat az emeletre, megmosakszik, felöltözik, röviden tollászkodik, a nappaliba visszaérve összehajtogatja az ágyneműt és csinos kis kupacba rendezi, felkapja a táskáját és elindul végre bejelenteni magát a helyi önkormányzatnál. Bár megfordul a fejében a csábító gondolat, hogy egész életét tölthetné munka és állandó lakás nélkül, de aztán eszébe jut, hogy papírja van róla, hogy képes az önálló életre. Meg aztán el is unná magát az egész napos semmittevésben.
A fák közül még visszatekint a vörös téglás házra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=314303#post314303][b]Adam Kensington - 2014.06.16. 00:45[/b][/url]

ANIELLA

Alig egy-két perce esett össze ez a kis szőkeség a Fő utczán, akit az ölemben tartva most házamba lépek. A kilincset kezemmel nyomom le, de az ajtót vállal lököm be. Bőrig áztam a zivatarban, hiszen dzsekimet, amely valamennyire védett volna ettől, a leányzóra adtam, aki ájultan lóg karjaimban. A nappalimba megyek vele, és ott szépen lefektetem kanapémra. Leveszem róla hatalmas kabátomat, aztán elnyűtt, csuromvizes cipőitől is megszabadítom. A többi ruháját rajta hagyom. Nagyobb a veszélye annak, hogy kiborul, ha meztelenül, vagy idegen holmikban találja magát, mint hogy megfázzon a nyirkos darabokban. Ez utóbbit elkerülendő, hozok egy takarót, és ráterítem, aztán felugrom hálószobámba, lecserélni vizes, rám tapadó cuccaimat. Eközben természetesen figyelek a földszint neszeire, ébred-e a lány. Dehát a pár pillanat erejéig, míg odafent vagyok, nem történik változás.
Miután visszaértem, megállok a küszöbömön, és a kanapémon heverő Aniellára nézek. Pompás. Először az a bohókás, csavargó nőszemély, most meg ez a kiütött lányka. Látogató látogatót követ mostanában nálam. Nem erre vagyok beállva. Dehát ez van. Pislogok még így távolról felé, majd mezítlábas léptekkel sétálok a nappaliba. Immáron tiszta, száraz ruhadarabok fedik sápadt testemet, fekete ingemben és sötét nadrágomban ülök le szépen a szöszi lábahoz a kanapéra, és csak türelmesen várom, hogy magához térjen. (x)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=314501#post314501][b]Aniella Zornania - 2014.06.16. 12:06[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=314518#post314518][b]Adam Kensington - 2014.06.16. 12:47[/b][/url]

ANIELLA

Ülök csak csendes nappalimban, a lány lélegzetét figyelve, és várok. Noha én hallom a falubéli neszeket, ám ez csak kiváló érzékeimnek köszönhető, hiszen egyébként meglehetősen messze vagyunk a többi háztól. Otthonom bár közigazgatásilag valószínűleg a lakósorhoz tartozik, eléggé távol esik tőle, elbújva az erdő fái közt.
Érzem a szőkeség pulzusán, hogy kezd magához térni. Fokozatosan változik szuszogásának üzeme, mígnem felnyitja szép, kék szemeit és pislogva nézelődik körbe. Eltelik azonban néhány perc, mire rám tud fókuszálni. Nyugton ülök sajgó lábai mellett, figyelve eszméletre találását.
- A házamban. Elájult. - tájékoztatom csöndesen, könyökömmel combomon támasztva, fehér kezeimet összekulcsolva lógatva köztük. Félig arcomba lógó hajam mögül, lágyan fürkészve figyelem a lánykát, aki viszont szerintem nem sokáig lesz magánál. Valószínűsítem, hogy hamarosan elalszik. Eléggé kimerült. Nem gond. Kezdem megszokni, hogy mindenféle fehérnépek heverésznek éjszakánként a kanapémon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=314927#post314927][b]Aniella Zornania - 2014.06.16. 21:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=315008#post315008][b]Adam Kensington - 2014.06.16. 23:32[/b][/url]

ANIELLA

Ahogy sejtettem. Kimerültségében ismét önkívületbe kerül, azonban jelen esetben nem ájul, hanem elalszik. Jobb így neki, hiszen egyértelműen fájdalmai vannak. Leterhelte a lábát, nem igaz?... Most már szinte biztos vagyok benne, hogy igazából a  tóhoz tartott. Az a természetes közege. Lehet, hogy oda kellett volna vinnem, nem a házamba hozni. Most már mindegy. Megvárom, amíg viszonylag kipiheni magát. Csak azt nem tudom, vajon mikor veszi fel az eredeti alakját. Azt kizárhatom, hogy akkor, ha víz éri, hiszen mindketten bőrig áztunk nemrég. Ő mégis olyan, mint eddig. Ezen morfondírozva kelek fel a kanapéról, és megyek a dolgomra.
Az eső kopogása szolgál most hangulatzenéül ahhoz, hogy böngészgessem és rendezgessen laptopom tartalmát, majd elszórakozzak egy Geiger-Müller számlálóval, és egyéb, hasonlóan hasznos és számomra érdekes tevékenységeket űzzek. Eléggé elmegy mindezekkel az idő, és azon kapom magam a konyhában ülve a sakktáblám előtt, hogy lassan elérkezik a napkelte. Remek. Le kéne feküdnöm, pedig meg akartam várni, hogy Aniella felébredjen. Lemondóan fújok egyet, megbarátkozva a gondolattal, hogy az ébrenlétem a nappalba nyúljon, amikor felfigyelek a szomszéd szobából a szőke kis teremtmény megváltozó légzésére, aztán rögtön engem hívó szavait hallom. Egy pillanat alatt nappalim ajtajában termek, és hosszú léptekkel indulok meg a felébredt leányzó felé, hamar odaérve hozzá, érdeklődő tekintettel ereszkedve le mellé a kanapéra. Mi ez a lélekszakadt segélykérés?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=315024#post315024][b]Aniella Zornania - 2014.06.17. 00:15[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=315063#post315063][b]Adam Kensington - 2014.06.17. 00:46[/b][/url]

ANIELLA

Ahogy beértem a nappalimba, éppen megpillantottam még a meztelen lányt, mielőtt az elfedte volna magát. Számtalan pőre hölgyet láttam már, ettől aztán nem jövök zavarba. Figyelmesen foglalok helyet mellette, várva szavait. A szög hamar kibújik a zsákból. Tehát sellő. Ahogyan gondoltam. Bólintok neki. Nem tűnök meglepettnek. Hiszen vallomásával egyszerűen csak megerősítette erős gyanúmat. De várjunk csak... átváltozik? Így? Itt? Most? Ó, értem már. Jó ég, Adam, hogy lehetsz ennyire sötét? Hát persze. A nap felkelte alakítja vissza. Hozzám hasonlóan a nappal és az éjszaka váltakozása a sorsdöntő a számára. Ugyan Ő talán még éppen csak sejtheti, én mi vagyok. De az elmúlt órákban kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsem hogy az én fajbeli hovatartozásommal törődjön.
Nem mondok semmit, csak felállok, és lehajolok a szőkeségért, könnyedén kapva az karijaimba ismét törékeny, takaró fedte testét, és indulok vele fel az emeletre. Most nem mozgok villámgyorsan, nem akarnám ezzel megrémíteni. Eszméletlen állapotában minden gond nélkül suhantam vele, viszont most inkább nem kockáztatnám. Egy perc alatt így is bőven fenn vagyok.
Belépek vele a mosdóba, óvatosan lehelyezem Őt a kádba, és egy laza mozdulattal lekapom róla a takarót, majd átnyúlok fölötte a falközépből kilógó csaphoz, és jócskán megnyitom. Állítgatom egy kevés ideig, hogy kellemes legyen a hőfok, majd felegyenesedem. Nem nézek meztelen teste felé, csak arcát fürkészem, várva, minden rendben lesz-e vele. Közben odakint, sötét függönyeimen túl világosodni kezd a táj, ahogy felkel a nap. Nyűglődő képet vágok. Nem kéne már fönn lennem. Rosszul vagyok a nappaltól. De nem hagyom itt a sellőlányt, míg biztonságban nem tudom. Csak állok fölötte magas, lidércszerű alakommal, és fáradt fényű szemekkel figyelem Őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=315448#post315448][b]Aniella Zornania - 2014.06.17. 18:14[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=315577#post315577][b]Adam Kensington - 2014.06.17. 19:55[/b][/url]

ANIELLA

Ahogy lábai uszonnyá alakulnak, odanézek rájuk, aztán vissza arcára, amelynek szép vonásai helyén csúf ábrázat tűnik fel. Láttam már sellőt, azonban emberformából visszaalakulni még soha. Sejtettem, hogy létezhet ilyesmi, ám dolgom még nem akadt vele. Figyelem még egy pár pillanatig a zöldes ábrázatot, a vízinövényekre emlékeztető hajkoronát, és a vicsorgó fogakat, aztán ahogy Aniella az ajtó felé int, veszem az adást. Nem kell kétszer mondani, hiszen amúgy is az ágyamba vágyom. Így tehát bólintok neki, és egyszerűen magára hagyom a vízzel telt kádban. A nappaliban még felszedegetem a szőkeség ledobott ruháit, kiteregetem az egyik székre száradni, aztán a hálószobámba megyek, és lefekszem végre.
A nap eltelte után, az alkonyt követően nem sokkal észlelem a neszezést a mosdó felől. Hümmögve fordulok a hátamra, kászálódom ki paplanom alól, magamra dobom csíkos köntösömet, és kisétálok a folyosóra, onnan pedig át a fürdőhöz. Ahogy a küszöbre lépek, megjelenek a leányzó mellett a tükörben. A hiedelmekkel ellentétben van tükörképem, igen.
Nem mondok semmit, csak lassan, kissé még álmoskás szemekkel figyelem Őt arcomba lógó hajam mögül, ismét emberi, törölköző fedte alakját szemlélve. Szerencsére, úgy tűnik, nincsen nagy baja, bár valószínűleg a kád egyáltalán nem volt a legkényelmesebb a számára. Fürkészem Őt, várva szavait arra vonatkozólag, mire van még szüksége és mik a további tervei, miközben hosszú kezeimet magam mellett lógatva állok köntösömben a küszöbön. (x)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=315982#post315982][b]Aniella Zornania - 2014.06.18. 00:12[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=316009#post316009][b]Adam Kensington - 2014.06.18. 00:40[/b][/url]

ANIELLA

- Nem tesz semmit. - bólintok a lánynak a tükörben, amikor kifejezi nekem háláját. Ennél többet pedig nem is várok, igazából még ennyit sem vártam. Lehet, egyáltalán nem megszokott egy magamfajtától a hátsó szándék nélküli, egyszerű jó cselekedet, a segítség nyújtás, vagy éppen szimplán a törődés, azonban számomra ez komolyan nem tesz semmit. Nem probléma. Egyszerűen úgy reagálok minden adott helyzetre, hogy képességeim szerint a legjobbat hozzam ki belőle. Nem azért, mert szent volnék. Ó, nem. Az koránt sem vagyok. Csak szeretem a kihívásokat, szeretem megoldani az elém kerülő helyzeteket.
Változatlanul a fürdőszobám küszöbén magasodok köntösömben, és szemlélem Aniella tükörképét, hol pedig valódi önmagát, ahogyan háttal áll nekem. Szőke haja leomlik pőre vállára, kékes árnyalatú törölközőmet magára tekerve tartja vékony kis testén. Ismét felcsendül szelíd hangja. Ételt kér tőlem. Hát remek. Már megint így járok. Pedig múltkor, amikor betévedt hozzám az a helyes, lökött leányzó, úgy döntöttem, veszek itthonra valami emberi fogyasztásra alkalmasat, pontosan az ilyen esetekre. Azonban még nem tettem ezt meg. Bezzeg, ha majd ezek után feltöltöm itthonra a készleteimet, biztosan nem toppan be hozzám többé egy halandó lélek sem.
- Nincsen. - felelem csöndesen kérdésére.
- De... adhatok némi pénzt ételre, ha elfogadod. - ajánlom fel, végigpillantva rajta. Tessék, a történelem ilyen gyorsan ismétli önmagát. Hát mi vagyok én? Bajbajutott Lány Ellátó Vállalat? Úgy tűnik. Nem mintha ez akkora gond lenne. Nekik biztos nem az. Békésen fürkészem a tükör előtt álló Aniellát, várva elhatározását, közben röpkén elsandítva a WCmből kinőtt bokor felé. Esküszöm, ez egyre terebélyesebb. Lehet, hogy le kéne vágnom.
- Meg ruhára. - teszem még hozzá, ahogy eszembe jutnak kinyúlt, feslett göncei, amik a nap folyamán valószínűleg már megszáradtak a nappaliban, a székre terítve. Habár nem tudom, mikor tud felkeresni szabóságot vagy ruhaüzletet a közelben. Ételt tud venni a csárdában, Kíra is ott vett, az nem probléma. De vajon akad-e ruházati bolt, ami nyitva van a nyári napnyugta után, vagy éppen már a napkelte előtt? Eléggé kétlem. Mindegy, én adok neki, ha elfogadja, aztán majd megoldja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=316529#post316529][b]Aniella Zornania - 2014.06.18. 21:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=316763#post316763][b]Adam Kensington - 2014.06.18. 23:50[/b][/url]

ANIELLA

Úgy látom, zavarba hozom a felajánlásommal, ami nem egy meglepő dolog különben. Itt tölti éjjelét és nappalát egy idegen férfi házában, aki aztán pénzt kínál neki. Ugyan nem úgy tűnik, mint aki bármit ezek mögé gondolna, csak egyszerűen valószínűleg ilyen típus. Kellemetlenül érinti a nagyobb szívességek elfogadása. Hát jól van. Nekem mindegy. Van bőven pénzem, nem állna semmiből adnom neki valamennyit. De tényleg, ahogy gondolja. Figyelem, amint még éppen visszahúzza magán lehullani készülő törölközőjét, majd felém indul, ruhái holléte felől érdeklődve.
- A nappaliban száradnak. - intek az alsóbb szint felé, és már indulok is arra  csíkos köntösös, mezítlábasan közlekedő, hosszú alakú felvezetőként. Amint leértünk, lazán mutatok a széken lógó ruhaneműk felé, és tapintatosan hátat fordítok, ha esetleg máris magára akarná kapni őket. Dehát miért is ne akarná?
- Szóval... éjjel ember vagy, nappal pedig sellő? - kérdezek rá ilyen egyszerűen arra, hogyan is van ez a lánnyal. Közben az egyik polcomon kezdek rendezgetni pár kötetet, ha már úgyis így előttem van. Olyan lenne akkor a kis szöszi, mint egy vérfarkas? A környezeti tényező hatására alakot vált? De vajon melyik az igazi énje? Mert a vérfarkasok nagy része embernek tartja magát. Nem pedig egy ragadozó vadállatnak. Azt mondják, az átalakulással a valós lényük háttérbe szorul. Aniellával vajon hogy van ez?
- Tehát mégsem a kastélyban laksz, nem igaz? - emlékeztetem átlagos hangon buta kis hazugságára újabb érdeklődésemmel, miközben a könyveimet növekvő sorrendbe rakom, gerincüknél a már helyükre tettekhez mérve a soron következő darabokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=317393#post317393][b]Aniella Zornania - 2014.06.19. 21:15[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=317567#post317567][b]Adam Kensington - 2014.06.19. 23:23[/b][/url]

ANIELLA

A sellőlány meglehetősen hipp-hopp elkészül a ruhái magára kapásával, és odajön mellém, csodálni, ahogyan a könyveimet rendezgetem. Noha látom, kellemesen mulattatja csíkos köntösös valóm, ez engem egy csöppet sem zavar, és nem rontom el az örömét azzal, hogy bárhogyan szóvá tenném, vagy tudtára adnám, hogy tisztában vagyok ezzel.
- De... ez hogyan lehetséges? Mármint... örökölted vagy más behatás eredményezte? - sandítok le oldalra, rákérdezve, hogy lehet az, hogy nappal egyik, éjjel másik. Genetikai? Ember az egyik szülő, sellő a másik? Az ilyesmi megeshet egyáltalán? Jó, persze, mi ne eshetne meg a világunkban? Aztán meglehet, hogy egy varázslat következménye mindez. Hamarosan kiderül. Már ha elárulja nekem.
Finoman szembefordít magával, én pedig felhagyok a kötetek pakolászásával. Lenézek a szép, kék szemekben, saját, hasonló árnyalatú, ám koránt sem olyan ártatlan tekintetű látóimmal, és hallgatom kérdőn kérő szavait, miközben barátságosan kapaszkodik kezembe. Észreveszem vonásain, hogy felfigyel bőröm hűsére és pulzustalanságomra. Vagyis igazából azt látom rajta, amint megdöbben kissé, a döbbenetét pedig ennek tudom be. Hiszen most ezt tapasztalhatja belőlem, ami ilyen arckifejezésre és elhúzódására késztetheti.
- Nem mondom el senkinek. - ígérem csöndesen, rekedtes hangomon, kissé arcomba lógó, sötét tincseim mögül pislogva lefelé a szőkeségre. Azt nem fogom mondani, hogy bízhat bennem. Az az Ő döntése, megteszi-e. Ő tudja, rászolgáltam-e már, hogy így tegyen. Meg különben is, én egyáltalán senkiben nem bízom saját magamon, meg talán a Teremtőmön kívül. Mi jogon mondanám hát azt neki, hogy bízzon csak bennem? Pedig egyébként megteheti. Nem szokásom hazudni, és betartom minden ígéretem. Amit nem tudok betartani, azt nem ígérem meg.