A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462103#post462103][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 21:28[/b][/url]

A szorítás enyhül a torkán ő kissé megemeli a fejét, majd hagyja, hogy az keményen koppanjon a padlón. A mellkasa megemelkedik, benn tartja a levegőt cseppet, ameddig bírja, ezzel próbálva megnyugvásra bírni dübörgő szívét. A vére zubogását érzi, sőt, szinte hallja az agyában, ahol azonban ezen kívül más nincs. Se érzések, se gondolatok, semmi. Csak meggyötört fáradtság és egyfajta furcsa, nyomott bűntudat... vagy inkább a megalázottság keserű íze.
Nem tűnik föl neki Adam arckifejezésnek változása, túlságosan lefoglalja a saját nyomora és az, hogy a könyökére támaszkodjon a padlón. Szenvedve köhög egyet, a véres maszat egy részét a kézfejével letörli a szájáról, épp felszólítaná a vámpírt, hogy ha nem takarodik le róla azonnal, akkor felrúgja a Holdig, ám Adam hamarabb megteszi neki ezt a szívességet.
Teljes testében összerándul, mikor kettejüktől függetlenül valaki megszólal a szobában, a könyöke is kicsúszik alóla, a feje épp, hogy nem koppan ismét a parkettán. Azonnal arra néz, hunyorogva és értetlenül néz végig az idegenen, az ő szája is hasonló kérdésre nyílik, mint korábban Adamé.
Ilyet pedig még ő sem látott.
Lassú mozdulatokkal ül, majd áll föl, a tekintetét a két férfi közt járatva, ám leginkább Adamen tartva - az ő viselkedése ugyanis merően megváltozott, úgy, ahogy ő eddig még sose láthatta. Az agyában, a különböző zúgó hangokon túl halovány feltételezések születnek.
A férfi elindul felé - ő pedig, maga sem érti az okát, azonnal hátrál egy lépést. A hátán borzongás fut végig, épp csak rápillant a felé nyújtott kézre, majd tovább Adamre. A kérdést pedig neki intézi, élesen és... félve.
   -  Ő is...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462215#post462215][b]Adam Kensington - 2015.02.07. 11:43[/b][/url]

Barátom csak áll ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Noha én sem vagyok különb. Természetesen megértem a viselkedését. Akár csak ha abból indulok ki, belőlem mit vált ki Atyám jelenléte. Bár tény, az meglehetősen egyedi. Ettől még objektívan is tudom nézni, és mindentől függetlenül érezni az erejét, látni a szemében azt a fényt, ami már igazából megfoghatatlan. Míg az enyémre lehet mondani, hogy régi, sokat látott és különös, az övét nehéz leírni.
Arend áldott békével, arcán közvetlen mosollyal figyeli Dwayne tétlenségét. A férfi nem fogadja el a felé nyújtott kezet. Inkább rám néz és elhűlve, keményen kérdez. Enyhe megrökönyödéssel nézek rá. Torkom szorul, épp hogy nem remegek. Fogaim nem tudnak visszabújni. Túlságosan izgalomban vagyok.
- Ő a Teremtőm. - közlöm Vele elhalón, ezzel bőségesen megválaszolva kérdését. Volt egy beszélgetésünk pár hónapja a lakásán, ahol meséltem neki Arendről. Elárultam, hogy az első vámpírok egyike és ecseteltem létrejötte körülményeit. A koráról nem beszéltünk, csak annyit szögeztem le, hogy ősi a léte. Az én hétszáz évem szinte semmi ahhoz képest. Atyám valamikor az ókortban jött világra. Legyen annyi elég, hogy Krisztus előtti. Talán ez még egy felfogható kor. Talán.
Jelentőségteljesen biccentek egyet Teremtőm kinyújtott keze felé, hogy Dwayne fogja már meg végre. Nem arról van szó, hogy félnék, mi lesz, ha nem teszi. Vagyis de, arról van szó, csak éppen nem attól tartok, Arend hogyan reagál, hanem én hogy reagálnék. Atyámnak nem volna gond. Nem foglalkozik Ő ilyenekkel. Nem lesz haragos, nem jegyzi meg magának. Részemről viszont, ha valamire ugrom, az az, ha valaki tiszteletlen vagy durva Vele. Hogy jönnek hozzá? Hogy jön ehhez bárki?
- Dwayne Warren. Auror. A mágusiskola defenzora és... a barátom. - fordulok Teremtőmhöz, illendőn bemutatva neki az előtte állót. Atyám kedélyesen pillant felém, világos szemöldökét megemelve. Ritkán nevezek bárkit a barátomnak, főleg mert a mi fogalmaink közt ilyen kapcsolat nem szerepel. Jelen esetben is inkább csak amiatt használom, hogy behatároljam, miként tartanak minket számon, meg miként tartjuk magunkat számon, ha már szükséges. Hiszen tudom, az emberek szeretik sokféleképpen címkézni a viszonyaikat, és leszűrni belőle a következtetéseiket a kapcsolatra. Ami pedig a mi kettőnk viszonyát a halandók világában legjobban lefedi megnevezésben, az a barátság. Jó, a barátok nem agyalják meg egymást rendszeresen, dehát nem ez az egyetlen, amiben eltérünk a szokványostól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462231#post462231][b]Dwayne Warren - 2015.02.07. 12:35[/b][/url]

A Teremtő. Igen, ennyi meghatározás bőven elég neki ahhoz, hogy bekategorizálja a férfi helyét a táplálékláncban, ami kialakult a szobában. A verekedés hevétől izzadt haja alól Adamre, majd ismét az őskövület vámpírra néz, majd lepillant annak nyugodtan felé nyújtott, hűs kezére. A pólóját helyrerántja magán, közben alig észrevehetően, de nyel egyet.
Kensingtont ismeri, mint azt a bizonyos rossz pénzt. Látta már a padlón és talán azt is, milyen az, amikor jól érzi magát, jóllakott, tehát teljesen ártalmatlan, akár egy doromboló nagymacska. Ám azokban a békés pillanatokban is, legyenek akármilyen barátok és kötheti őket bármennyi bizalom, tart tőle. Mert vámpír. Ezen tulajdonságából kifolyólag pedig épp olyanokkal táplálkozik, mint ő.
Ám Arendet nem ismeri. Ám ő is vámpír. Állítólag öreg vámpír. Erős vámpír. És épp vele szemben áll és rá vár, hogy megmozduljon.
Röviden ismét Adam felé néz. Az arckifejezését képtelen dekódolni, ám annak feszültsége, legyen bármi az oka, nyilvánvalóan rá is átragad. Kínos pillanatok múlnak el, melyek sokkal hosszabbnak tűnnek, mint valójában.
Ám végül elfogadja a felé nyújtott jobbot. Az ujjai szinte hűvösebbek, mint a vámpír száraz bőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462310#post462310][b]Adam Kensington - 2015.02.07. 19:07[/b][/url]

Végtelenül megkönnyebbülök, ahogy barátom mégis elfogadja a felé nyújtott kezet. Éppen hogy kieresztettük a gőzt, most ismét felgyűlt volna bennem valami. Aztán lehet, Atyám hamar lenyugtatott volna. De mégis jobb ez így. Figyelem, ahogy Arend jobban elmosolyodik, finomat szorítva csupán Dwayne kezén, aztán elengedi. Természetesen érzi rajta a feszültséget, noha az aurornak Tőle kevesebb oka van félni, mint tőlem. Persze, ezt Ő nem tudhatja.
- Hozok... öm... - kezdek bele egy mondatba és már lépek is ki, hogy elmenjek a konyhába, Teremtőm azonban felemeli a kezét, megállásra intve. Nyomban megtorpanok. Pedig koránt sem parancsolt a mozdulattal. Dehát köztünk ez már csak így van. Kérése számomra parancs. Még ha Ő ezért nem is repes.
- Hagyd csak! Nem kérek. - rázza meg a fejét.
- Köszönöm.  - bólint, lehunyva egy hosszú pillanatra a szemét, mosolyogva. Ez esetben maradok a nappaliban, és egyikükről a másikukra nézek. A végtelen higgadtságomnak jelenleg nyoma sincsen. Bár agyaraim végre visszabújtak, izgatottnak láthatóan még mindig izgatott vagyok.
- Megyek. Csak be akartam nézni hozzád. - jelenti be Arend a távozását.
- Ne! Maradj... - bukik ki belőlem csöndesen a marasztalás, ám meglehetősen lélekszakadva. Kissé zavartan nézek el Dwayne felé. Ezek a jelenetek koránt sem tűnnek ilyen röhejesnek, ha nincs itt harmadik fél, azonban ha mégis van, valahogy látom az egészet kívülről. A gyermeki ragaszkodásomat és aggodalmamat. Nem mintha érdekelne és szégyellni sem szégyellem. Csak különös lehet.
- Ahogy mondtam: nem akarok zavarni. Nyilván van mit megbeszélnetek. Ahhoz meg én nem kellek felügyelőnek. Csak tudni akartam, rendben vagytok-e. Ez minden. - magyarázza Teremtőm nyugodtan, finom gesztikulálás közben, hol barátomat, hol engem figyelve. Úgy hiszem, bár tényleg eleve tervben volt nála a meglátogatásom, talán mikor megérezte, hogy a verekedés közben feltámadt bennem a vágy Dwayne megcsapolására, valamint hogy a férfi ivott a véremből, valószínűleg sietősebbre vette az ide utat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462508#post462508][b]Dwayne Warren - 2015.02.08. 13:24[/b][/url]

Őszintén megkönnyebbül, mikor a vámpír néhány, számára hátborzongató pillanat múltán elengedi a kezét. Lehet, sőt, szinte biztos, hogy ha nem ebben a házban állna az éjszaka közepén, Adam által megtépve és elcsigázna, különben nem tűnne fel neki, hogy a férfi nem ember. Annyira... szokatlanul emberi. Még Adam- hez képest is. Persze nem tud sokat a férfi fajtájáról, ezeket az ősöreg lényeket mégis sokkal... szokatlanabbnak képzelte el. Kevésbé angolnak és inkább ősinek.
Visszaengedi a kezét maga mellé, majd azonnal, zavartan vakarja meg a tarkóját. Ha most futásnak eredne, vajon utolérnék az ajtóig? Hasonló terveken töpreng, el is pillant a kijárat felé, viszolygása pedig érthető. Ki tudja, hogy szokás ez vámpíréknál, illik-e megkínálni a rég látott Teremtőt az épp jelenlévő halandó ütőeréből...?
Az ajtóról Adam felé pillant tovább, aki még mindig a szobában toporog, azzal az arckifejezéssel, amivel a tizenhárom éves lánya néz rá, ha valami visszavonhatatlanul rosszat csinált. Ez a gondolat pedig, illik- nem illik, nehezen visszafojtható vigyorgásra késztetné, ha nem lenne ő a tápláléklánc legalján jelenleg.
   -  Asszem inkább én megyek.
Szól közbe meglehetősen illetlenül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462887#post462887][b]Adam Kensington - 2015.02.09. 15:52[/b][/url]

Nem mondom, hogy kellemetlenül érzem magam a helyzetben, azonban egyértelmű, hogy nem ideális Arend társaságában lennem, ha ott van más is. Mármint ha olyan van ott, aki valamennyire is számít. Jött már el olyankor hozzám, ha voltak nálam, azonban azok az illetők fel sem figyeltek a viselkedésváltozásomra igazán, hiszen nem ismertek, talán először láttam őket. Barátom félelme különben valamennyire jogos, hiszen ezekből az előbb említett személyekből tényleg megkínáltam Atyámat. Ő az egyetlen, akivel osztozom a prédámon, sőt, úgy érzem, így tennem a helyes. Ám ők mind olyanok voltak, akik készségesen át is adták magukat Neki, mint előtte nekem. Nem volt gond. Most gond lenne, de úgy sincs eszem ágában sem, hogy Teremtőmet egy kis Dwayneből való csemegézésre invitáljam.
Ha Arend tapintatosságból magunkra hagyna, azt hiszem, onnantól főként azon járna az eszem, hogy itt volt, de elment, és nem érezném jól magam. Az aurorral pedig most úgysem vagyunk a helyzet magaslatán, egyáltalán. Nem hiszem, hogy Atyám a békülésünket hiúsítaná meg a jelenlétével. Barátom közbevetett felvetése tehát nem talál süket fülekre. Úgy sejtem, Teremtőm tudta, hogy ez lesz. Félreértés ne essék, nem manipulálásból ajánlgatta a távozását. Komolyan gondolta. Csak sejtette, hogy inkább Dwayne akarna elmenni. Jobb lesz így. Egyezményesen így döntünk hát, hagyva, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell. Barátommal már nem nagyon szólunk egymáshoz. Éppen csak bólintok neki elköszönésül, Arend lágy kedéllyel búcsúzik Tőle. Magunk maradunk Atyámmal, aki ezután felém fordul, megfogja a karom és a kanapéra húz, hogy leüljünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=464235#post464235][b]Evelin Ordassy - 2015.02.14. 23:54[/b][/url]

Adam bácsi egy nagyon furcsa jelenség, az már egyszer biztos. Egyben érdekes és egy számomra annyira szerethető alak. A naivságom miatt is kedvelem annyira, bár pontosan tudom, hogy nem kéne, de nem érdekel. Soha nem izgatott, hogy mit kéne és nem kéne. Mindig a magam ura voltam és ez semmit sem változott. Minden szavam, amelyet a Bácsinak intéztem, önfeledt gyermeki hangnemben szólt. Leginkább az állandó és rám oly jellemző hadarásom miatt is. A férfi a szavaimat nekem háttal hallgatta végig, miközben még a sakktáblán való gondolkodásra is szánt időt. A ketrec sorsát megvilágosító szavaira csak mosolyogtam egyet, majd szélsebesen megindultam felé... amint odaértem hozzá és a sakktáblához, megöleltem az éppen ücsörgő Adam bácsit.
- Óóóó... Köszönöm szépen, ígérem vigyázni fogok rá. Nagyon fogom becsülni a magától kapott ketrecet.
Az ölelésen engedtem és amint intett a bácsi, le is ültem a szabad ülőhelyre... A férfi összes szavát hatalmas érdeklődéssel tudtam hallgatni. Mert már az idők során megtanultam, hogy a nálam idősebbek szavaira oda kell figyelni és igyekezni felfogni Őket. Nálam három féle variáció létezik... Ha figyelek és felfogom, mint most... vagy ha figyelek és nem ott jár az agyam, mint olyannyira sokszor. Nomeg a harmadik, amikor teljesen nem azon a földön járok, mint a másik. Örömmel felfogtam, hogy a vámpír nem haragszik, ha folyton bácsizom. Végül is az Ő esetében legálisan, hiszen a férfi jóval idősebb, mint én. Egy pár száz évvel biztosan előbb született. A vámpír bácsi szavai végén csak pislogtam rá. Igaz, mennem kéne, kinn mindjárt sötét lesz, és ha nem érek vissza sötétedés előtt, akár a prefektusok is elkaphatnak. Ez a fennállás pediglen nem vetne rám jó fényt. Vettem egy nagy és szomorú levegővételt és felálltam a nemrég birtokba vett ülőhelyemről, majd odagaloppoztam újból a férfihez.
- Igaz, mennem kéne, mert mindjárt sötét... vissza kell érnem meg az est leszállta előtt, mert ha nem, akkor bajban leszek. Számításaim szerint ide elég rövid idő alatt érkeztem, szóval még visszaérhetek a kastélyhoz időben. Nomeg azt hiszem emlékszek, hogy merről jöttem. Hát... akkor... További meseszép éjszakát magának!
Eljött a részemről úgy nem várt búcsú... Megöleltem újból a férfit, majd megint adtam neki kettő búcsúpuszit a pofija két oldalára. Majd amint befejeződött a búcsúzkodás, fogtam magam és a cicás ketrechez galoppoztam, hogy felvegyem azt. Amint mindez megtörtént, a bejárati ajtóhoz mentem, ahol persze még szóltam egy két szót a férfihez.
- Amúgy meg... Óvakodjon tőlem. Most már tudom, hogy hol lakik a bácsi, szóval lehet, hogy átugrok majd. Különösen, ha kell majd egy kis segítség, vagy csak úgy, ha unatkozok és beszélgetni, vagy a bácsi féle bölcsességek hallgatásához van kedvem. Nomeg biztosan találok majd egyszer olyan holmit, aminek örülne... majd áthozom azokat is. Nade... Most már komolyan itt sem vagyok. További szép estét!
Azt hiszem ennyi, ha most elfelejtettem volna valamit, majd átjövök ide később. Vagy küldök egy levelet a bácsinak. Viszont most irány a tanoda, mert hát na. A macskámat az imént ajándékba kapott börtönébe zárva igyekeztem a szerintem helyes úton a kastély felé. Reményeim szerint megúszom ezt a kiruccanást épp bőrrel. Nomeg azt is, hogy lesz alkalmam megismételni egyszer mindezt...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489758#post489758][b]Adam Kensington - 2015.04.06. 21:32[/b][/url]

Még éppen csak alkonyodik, mikor megébredek valamire. Keresztben heverek az ágyamon, takaróm meztelen testem köré csavarodva. Hajam az arcomba lóg. Morgok egy halkat és próbálom beazonosítani, mi ébresztett. Hamar rájövök aztán, ahogy egy kissé magamhoz térek. Van valaki a verandámon. Nem is akárki. Kinyitom egyik szemem és elhunyorgok az ablak felé. Sötétítőim pedánsan behúzva, ám így is könnyen leszűröm, hogy kint még világos van. Szóval megint mordulok egyet, majd szusszanok egyet hosszan és lazsálok még egy ideig.
Miután lement a nap, nyöszörögve kiülök az ágyam szélére, megdörzsölgetve sápadt arcomat, majd lerángatom magamról a paplant, felkelek, ám ahelyett, hogy köntöst kanyarítanék magamra, egyből felkapok egy alsót meg sötét farmeremet és ennyi. Mással nem vesződöm. Leballagok a konyhába, megiszom a pohárka vért, aztán kiállok a folyosómra, az ajtómat nézve, látogatóm neszeit hallgatva, illatát magamba szíva. Amit pedig így megérzek raja, az... ó, csak nem?
Sötét szemöldököm enyhén megemelkedik, miközben elindulok keskeny folyosómon. Hamar az ajtónál vagyok és kilépek rajta félmeztelenül, egy szál nadrágomban, a magam mezítlábas, nyurga valójában. Dwaynere vetem pillantásomat és ráérősen odasétálok hozzá. Helyet foglalok mellette a verandámon, talpaim az alsóbb lépcsőfokokra támasztva, hosszú karjaimat széttárt térdeimre vetem lazán. Körbenézek az esti erdő fáin. Ha nagyon sablonos akarnék lenni -ami nem jellemző-, nyithatnám egyből gratulációval, hiszen a barátom ismét apa lett. Tudom. Érzem rajta a kórház szagát. Meg Zójáét és a gyerekéjét. De még ha ezekre nem is figyelnék fel... egyszerűen süt róla, hogy megtörtént. A fia világra jött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489766#post489766][b]Dwayne Warren - 2015.04.06. 21:49[/b][/url]

A szendvicse szalvétáját összegyűri, először a rossz berögződés szerint a fűbe dobná, végül azonban a kabátja zsebébe nyomkodja a kulcsai, telefonja és mindenféle kacat mellé. Az életéből felszívódó nőkkel együtt, akik korábban odaadóan gondoskodtak róla nem csak a minden nap tiszta, vasalt és összehajtogatott ruháknak, hanem a napi többszöri főtt ételnek is kénytelen olt búcsút mondani és visszatérni a félkész, legfeljebb melegítést igénylő, pocsék fogásokhoz. Az étkezésének változatosságát immáron ismét csak az jelenti, melyik budapesti kerületből rendeli meg - ennél pedig valószínűleg még Adam táplálkozása is színesebb.
Szeszélyes április, ahogy mondani szokás. Ahogy a Nap egyre hosszabb árnyékokat fest a fűbe, majd lebukik a hegyek közt, úgy lesz percek leforgása alatt hideg, barátságtalan és szeled az idő. Ő összébb húzza magát, az égbolt rózsaszínes- sötétlila színeit figyeli, amire fényes sávokat karcolnak az elhaladó repülők, mintha üstökösök vagy lángoló rakéták lennének.
Csöndet szeretne. Ténferegni, aludni, nem gondolkodni, nem beszélni senkivel... ám a lába mégis ide hozta, a kopott fa verandára, ahol hosszú ideje várakozik, mint egy hűséges németjuhász. Ez idő alatt a keze többször nyúlt gyújtó és cigaretta után, hogy elűzze még a számára is érezhető, éles kórház- szagot, a jódot, fertőtlenítőt, klórt és tejport, ami súlyos auraként lengi körbe.
Az ajtó nyekeregve kinyílik mögötte, ő a válla fölött hátranéz, nem szól, nem mozdul, hagyja, hogy a férfi leüljön nem messze tőle a lépcsőre. A könyökével a térdein támaszkodik, összeszorítja a szemét néhány pillanatra, majd ismét kinyitja, a hátán borzongás fut végig, hirtelen pedig szívesen ráförmedne, egyenesen rátámadna, hogy szedje össze a végtagjait ebből a flegmázásból.
Cseppet feszült ma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489791#post489791][b]Adam Kensington - 2015.04.06. 22:16[/b][/url]

A csöndet azt tőlem bőségesen megkaphatja. Lehet, pont ezért van itt. Ezért jött ide. Ahogy üldögélek mellette, csak néha nyugodtan rápillantok magam mellé, aztán pislogok tovább vagy az erdei ösvény felé, vagy a házamhoz vezető utat szegélyező, kedvesen világító, napelemes lámpákra. Közben jól elszórakozom magamban azzal, hogy külön választom a barátomon érzett illatokat, és nagyjából betájolom, mit csinált az elmúlt pár órában. Dohányzás, szendvicsevés, kórházlátogatás...
- Rendben vannak mindketten? - szólalok meg aztán nyugodt baritonomon, pusztán ennyit kérdezve a kismamáról meg a kölyökről. Nem fogok úgy tenni, mintha nem lennék tisztában vele, hogy megvan a baba, ám nem fogom faggatni se névről, se súlyról, se hosszról, és nem kérek részletes beszámolót a vajúdás körülményeiről. Úgyis mesél, ha szeretne. Viszont otrombaság volna egyáltalán nem szóba hozni az újszülött gyerekét. Meg nem árt különben sem nyitnom valahogy a társalgást, hiszen érzem rajta, hogy meglehetősen feszült.
Volna különben azért mégis egy, s más, ami érdekelne ezzel a témával kapcsolatban, ám ezeket most nem hánytorgatnám, hiszen úgyis kiderül idővel. Azt például jó lenne tudnom, közelébe mehetek-e a jövevénynek, vagy az én drága barátom esetleg a gondolattól is ideglelést kap. Mert lehet, Mina akarná majd, hogy babázzak vele, amilyen kiváló ötletei vannak mindig annak a lánynak. Szóval jó lenne tisztában lennem vele, megtehetem-e. Mert egyébként teljesen megérteném, ha Dwayne nem akarna a pár napos fia közelében tudni egy több száz éves vámpírt, még ha az én is vagyok. Nem csinálnék gondot belőle. Tudja jól. A családja többi tagja persze már más kérdés. Ők valószínűleg nem hagynák ennyiben.
Miután az auror megadja terjedelmes válaszát egy "ja" formájában, nem erőltetem a beszélgetést. Csak üldögélünk tovább a verandámon békésen. Néha mormogunk valamit, pár szóval letudunk minden nagy röptű eszmecserét, különben meg csak nézünk ki a fejünkből. Hiszen erre valók a barátok, nem? Hogy amikor megszületik a kölyköd, ahelyett, hogy ők is traktálnának a gratulációikkal, érdeklődésükkel és kéretlen véleményükkel, inkább csak kussolnak és ott vannak veled.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489835#post489835][b]Telepi Merkovszky Brandon - 2015.04.06. 23:50[/b][/url]

Az ecset halkan vonult végig a vásznon. Nyelvem hegyét kidugom akaratlanul, ezt a művet nem ronthatom el. Bal lábam halkan dobod, jobb karomon libabőr fut végig. Meg kell jegyeznem, ha ide jövök még egyszer, alaposan fel kell öltöznöm. Főleg ilyen időkben. Amadeus  távozott, ketten maradtunk csupán. Ő a zenével kreált otthonos környezetet számomra, így sikerült precíz munkát végeznem. Még az a lámpa is... Várok egy ideig, szívem a torkomban dobog, várom azt az apró rezzenés, amitől már tudom, életre kelt Beszélni még nem tud ugyan az alkotásom, de alapvető hangok megjelennek rajta.
Belenéztem A két dimenziós Adam régi fényű szemeibe, és elmerültem benne. Végül akkor zökkentem ki a saját magam által alkotott csodából, mikor a hús...vér(?) vámpír a vállamhoz ért.
Elismerés. Régen ez volt az a dolog, maiért bármint megtettem. A szüleim kedvéért csak zenéltem és zenéltem, mivel ezt szerették volna. Most meg festek, de nem Adamért, nem Viktorért, nem is a jegyekért, csupán magamért. Csakis magamért, végre. Hatalmas sóhaj tör fel belőlem, de nem bosszankodásként, inkább mintha egy hatalmas szikla gördült volna le vállaimról. Szabad vagyok, végre. Az egészben talán magamat volt a legnehezebb meggyőzni, ám Viktor és Merkibá' hatalmas segítség voltak számomra. Ha így haladok, bármi megtörténhet, tényleg.
- Köszönöm. Ez sokkal többet jelentett, mint gondolta. - felpillantok a hosszú, fekete hajjal keretezett arcra, melybe pár tincs belelógott. Egy apró mozzanat csupán, de felé emelem kezem, majd egyből vissza is rántom. Ölelés? Egy vámpírral? ennyire ne szálljunk el. - Most mennem kell, késő van. Remélem nem kapnak el, reménykedjünk.
Elindulok az ajtó felé, miután visszapakolok mindent a zsákomba, a portrét kivéve. Megtorpanok a küszöbön, mintha valami különös erő gátolna az áthaladásban.
- Még egyszer köszönöm. Még találkozunk, Adam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=499360#post499360][b]Saragob Kíra - 2015.07.23. 15:00[/b][/url]

A fák közül lassan bontakozott ki a viktoriánus stílusú, tiszteletteljes, téglaépület. Minden megtett lépéssel egyre több és több szeglete vált láthatóvá. Jobban mondva kivehetővé, hiszen a pálcafénynél való hunyorgást kevéssé nevezhetjük valódi látásnak Kíra esetében. Tétova léptekkel közeledett a ház felé, minden második lépésnél megállva és láthatatlan bogarakat lesöpörve a lábszáráról. Folyton azt érezte, hogy mászkál rajta valami, amitől képtelen szabadulni. Lassacskán kiért a fák közül a ház elé, de egyelőre nem ment fel az ajtóhoz. Nem mert. Nem tudta biztosan, tényleg itt van-e vagy csak a képzelete játszik vele. Beharapta az ajkát, megfordult a fejében, hogy egyszerűen elhoppanál. Megint. Mert az egyszerűbb. Mégsem tette. De valahogy továbbra sem akaródzott felmennie a verandára és kopogni. Mégis mit mondjon, ha Adam ajtót nyit? És ha nem nyit? Ha nincs is a közelben? Várjon itt reggelig, míg vissza nem jön? De mit fog neki mondani? Miért jött?
Fogta magát és elült a fűbe, egyébként is húzta már a hátát a táska, jó volt végre letenni. Meg aztán így hajnalban olyan kellemes az idő, minek is akarna bemenni. Hiszen olyan hűvös a fű és puha.
Rettenetesen izgult. Bár ezt nem vallotta be magának, fel sem ismerte igazán az érzést. Ő csak egy kicsit még odázni akarta a találkozást, kicsit még felkészülni. Tudat alatt mégis az munkálkodott benne, hogy bármit is tesz, vigyáznia kell az Adamhez fűződő kapcsolatára, mert ez az egyetlen, amit még nem rontott el maga körül véglegesen. Ez az, amihez visszatérhet, amibe kapaszkodhat - legalábbis szerette volna, hogy így legyen.
Békésen üldögél, mélyeket szippant a friss levegőből, időnként végigsimít a lábán, karján, ahol éppen a rajta futkározó bogárkát érzi. Körbenéz, figyeli az erdő zajait, ami egészen minimális errefelé, hiszen az állatok többnyire kerülik Adam kuckóját. Felpillant az égre is, és rájön, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, milyen nap van, és mióta van talpon. Összeráncolt homlokkal próbál visszaemlékezni, hogy mikor és hol is aludt utoljára.
- Által mennék én a Tiszán ladikon - suttogva elkezd indokolatlanul énekelgetni, csak mert eszébe jutott épp valami - ladikon, de ladíííkon...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=499442#post499442][b]Adam Kensington - 2015.07.23. 20:49[/b][/url]

Kora hajnalban értem haza az ispotályból. Már a sokadik heti gyógyítói gyakorlatomat töltöm ott. Immáron nem csak megfigyelek, vagy Lorelainak segédkezem, hanem önállóan kiveszem a részem a kapott esetekből. A kedves páciensek persze még mindig furcsállva állnak hozzám eleinte. Ez szerintem mindig is így lesz. Aztán, ahogy látják, hogy nem hogy nem harapok, de elég pontosan megállapítom nyavalyáikat és még a kezelésben is nagy szerepet töltök be, máris más szemmel néznek rám. Nekem pedig ez bőven elég.
Egy újabb sikeres éjszakai műszakot tudok tehát magam mögött és már éppen köntösben lófrálok a házamban, amikor felfigyelek valamire. Éppen a kórházi ruhámat hajtogatom a halószobámban, ám megállok a mozdulatban és elnézek a folyosó felé. Mintha... nem, az nem lehet... vagy mégis? Félrerakom a világos zöldes árnyalatú, puha anyagú nadrágot és elindulok, le az emeletről. Mintha... Kírát hallanám. Ahogy pedig összpontosítok rá, nem egyszerűen hallom, de érzem a közelségét. Itt van. Ő az. Megállok a lépcső aljában. Eszembe jut valami...
Hamarosan nyílik a házam ajtaja. Mezítláb, egy szál köntösömben lépek ki a verandámra. Kellemes, hajnali félhomály uralkodik az erdőn. A napnak még bőven van ideje felkelni. Mélyen szívom be a levegőt, ezzel együtt a lány édes, ismerős illatát. A lányét, aki ott üldögél a házam előtt a fűben és csöndesen dalol. Finoman, ám annál áthatóbban  mosolyodom el. Benyúlok zsebembe és előveszek egy kis tégelyt. Lecsavarom a tetejét és a számhoz emelem. A különleges, szappanos folyadék ott feszül a kis karikában, amibe csücsörítve fújok bele. Óvatosan, lassan. A buborék elválik a körtől és szépen Kíra felé száll. Ismét megmártom a fújót, miközben figyelem a lányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=499810#post499810][b]Saragob Kíra - 2015.07.24. 22:10[/b][/url]

Még az elsőnek eszébe jutó népdalt sem sikerül tisztességesen végigénekelnie, mikor Adam már meg is jelenik a verandán. Kíra hangja hirtelen megakad, ahogy észreveszi Adamet, sóhajt egy aprót, miközben kékjeit a férfire függeszti, fejét pedig enyhén oldalra billenti. Egyelőre esze ágában sincs megtörni a csendet, amelyet egészen idillikusnak talál.  
Összehúzza a szemöldökét és fürkésző pillantásokkal követi, ahogy a férfi elővesz egy üvegcsét, amit Kíra nem tud azonnal azonosítani, és mint ismeretlen eredetű tárgy, természetesen kíváncsiságot ébreszt a lányban. Szinte lélegzetvisszafojtva figyeli, ahogyan Adam nagy odafigyeléssel fúj felé egy nagyobbfajta buborékot. A buborék azonban magától kipukkan, mielőtt még elérne Kírához, amit a lány egy ajakbiggyesztéssel konstatál.
- Miért ilyen nagyot fújtál? - kérdezi komolyan. - A nagyok sokkal könnyebben kipukkannak,mert... - kezd bele nagy szakértelemmel a magyarázatba - ..ez tény. - zárja rövidre a dolgot.
- Inkább fújj sok kis aprót meg közepeseket! Azok olyanok, mint egy egy egy aranyos kis raj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=499829#post499829][b]Adam Kensington - 2015.07.24. 23:51[/b][/url]

Na aztán most megkapom a magamét. Rosszul fújok buborékot. Szégyen és gyalázat. Egyben pedig igen furcsa is, hiszen akitől kaptam, azt mondta, ezzel a folyadékkal nagyon stramm példányokat lehet alkotni, lévén, hogy varázsfőzetről beszélünk. Rendesen össze is vonom sötét szemöldökömet, amikor az első művem rövid úton kipukkad és a lány rám ripakodik, teljes joggal.
- Egy rózsaszín plüssnyúltól kaptam. - árulom el Kírának nemes egyszerűséggel a bizarr tényt a tégellyel kapcsolatban, ami az én rekedtes hangomon és úgy egyáltalán az én számból még inkább furán hangzik. Különösen, hogy úgy közlöm ezt, mintha ezzel akarnám megmagyarázni kudarcomat.
Megpróbálom újra. A fűben ülő kedves kívánsága szerint most úgy tolom ki a levegőt finoman csücsörítő ajkaim közül, hogy sok kis apró meg közepes buborék röppenjen ki a karikából. Meg is teszik és immáron nem válik köddé egyik sem. Egy egész csapat száll tova verandámtól, hogy némelyikük máris az erdőbe vegye az irányt, a lombok felé haladva, míg más részük Kírához lebeg. Még akkor sem foszlanak a semmibe, amikor célba érnek. Ráülnek a fűszálakra, a faágakra, a lány ruhájára, orrára és egyszerűen ott maradnak. Valószínűnek tartom, hogy nem a fújási technikámmal volt a gond, hanem varázsszer lévén megvan a maga szeszélyessége. Persze, ezt a házam előtt üldögélő szépségnek nem adom elő, mert biztosan felháborodna rajta. Inkább bizonyítom. Fújok megint egy nagyot, ami ugyanolyan jól sikerül, mint az iménti kicsik. Elreppen az ég felé lassan, ráérősen. Figyelem egy ideig, majd lenézek Kírára.
Hát itt van. Újra itt. Persze, ki tudja, mennyi időre jött. Talán csak épp ideugrott látogatóba. Talán hosszabban marad. Nála sosem lehet tudni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500031#post500031][b]Saragob Kíra - 2015.07.25. 21:56[/b][/url]

- Az nem mentség - Kíra kategorikusan söpri félre Adam magyarázatát, egy pillanatra sem kérdőjelezve meg annak igaz voltát. Bár azt ő is érzékeli, hogy Adam szájából igencsak furán hangzott ez a mondat.
A kérésének megfelelően, Kíra ezúttal egy csapatnyi kis buborékot kap, amelyek azonban egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy azt a lány elvárta volna. Már a mozgásukon is meglátszik, hogy kevésbé hat rájuk a külső környezet, mint az egy átlagos buboréktól elvárható lenne, de Kíra csak akkor nyer teljes bizonyosságot a buborékok különlegességéről, mikor azok nem pukkannak ki, hiába ütköznek szilárd felületnek. Kíra arcán gyermeki meglepettség tükröződik, az a fajta, amelyből még nem lehet eldönteni, hogy utána felkacag-e a gyermek, vagy sírva fakad. Kíra azonnal megpróbálja kipukkasztani a térdére tapadt közepes bubit, de hiába böki meg, a kis gömb túléli a támadást. Felpillant Adamre, aki éppen ekkor engedi útjára a kettes számú nagy buborékot, ami ezúttal könnyedén kezd az ég felé emelkedni, holott ezt a légmozgás egyáltalán nem indokolná. Kíra figyeli egy darabig, majd ismét csak a közvetlenül rajta és mellette csücsülő buborékokra fordítja a tekintetét. Megpróbál rátenyerelni az egyikre, de nem sikerül megsemmisítő csapást mérnie a buborékra, mivel az arrébb csusszan.
- Ezek nem pukkannak ki! Miért nem pukkannak ki?! - hangja némileg hisztérikus csendül, ahogy hirtelen felpattan a földről, és igyekszik lerázni magáról a varázsbuborékokat.
- Tüntesd el őket! Nem akarom... - egész testében megremeg, de nem veszíti el teljesen a fejét. Nem azért jött ide, hogy Adamnek megint csak "foglalkoznia kelljen" vele. Mélyeket lélegzik miközben szét le sem veszi a még megmaradt buborékokról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500069#post500069][b]Adam Kensington - 2015.07.26. 10:58[/b][/url]

Nem bírok nem elmosolyodni, amikor a lány kikéri magának, hogy ilyen magyarázattal állok elő. Ez a társalgás most több, mint mulatságos. Ennek pedig főleg az az oka, hogy ezúttal én is hasonló indokolatlansággal vettem részt benne, mint ő szokott. Minden logikát nélkülözve dobtam be a beszélgetésbe a tényt, kitől származik a buborékfújó. Nem most volt az ideje közölni, én mégis megtettem. Valószínűleg mert tudtam, édes mindegy, mikor árulom ezt el kis ex-beszerzőmnek. Ugyanannyira nem lehet tudni, miként reagál rá.
Ha kipukkad, az a baj, ha nem pukkad ki, az a baj. Hatalmasat, lemondót sóhajtok és hosszan figyelem, ahogy a nagy buborék csak száll és száll felfelé, töretlenül. Kicsit emlékeztet magamra. Csak van, csak létezik, csak tart a maga útján. Állandó, természetfeletti, sebezhetetlennek tűnő és magányos.
- Majd eltűnnek. - legyintem le a masszív kis buborékokat, amik még mindig ott időznek, ahová megérkeztek. Visszacsavarom a fújó tetejét és elrakom. Két esélyes volt ez a kedveskedésem: vagy rajong majd érte a lány, vagy kiborul rajta. Mindennel így van. Persze, olykor megesik, hogy közömbösen áll valamihez, mert épp más nagyon fontos dolog köti le a figyelmét. De inkább a végletek a jellemzőek rá. Szóval most lehetnék csalódott is, amiért nem tetszik neki a meglepetésem, amit csak azért választottam - a Madagaszkárra fuvarozásáért Kumagoro által hálából kínált tárgyakból-, mert már akkor Kírára gondoltam. Hogy neki akarok buborékokat fújni. Elvárásaim viszont nem voltak azzal kapcsolatban, mit fog ehhez szólni. Csak reméltem, hogy kedvét leli majd bennük. Valamennyire talán tette is.
- Lassan felkel a nap. - állapítom meg csöndesen, miközben a tégelyt zsebre dugom és a fűben ücsörgő lányra pillantok. Végigmérem őt, majd sarkon fordulok és mezítlábas lépteimmel bevonulok a házamba. Az ajtót azonban nyitva hagyom, így jelezve, hogy nyugodtan kövessen, ha gondolja. Nem mintha ne engedné magát nyugodt szívvel bármikor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500089#post500089][b]Saragob Kíra - 2015.07.26. 11:59[/b][/url]

Kíra reakciója, ahogy az nála lenni szokott, teljesen spontán és független az afféle kérdésektől, hogy vajon megbántja-e vele a másikat, akit csak a jó szándék vezérelt a buborékfújásban. Nincs teljesen megelégedve Adam válaszával, hiszen ő nem azt szerette volna, hogy majd eltűnjenek, hanem hogy most azonnal szűnjenek meg létezni a ki tudja miféle sötét mágiával operáló szappanbuborékok. Jobb híján mégis be kell érnie azzal a tudattal, hogy legalább nem megsemmisíthetetlenek. Jobb, mint abban a tudatban tovább élni, hogy démoni szappanbuborékok keringenek szerte a világban, arra várva, hogy bekebelezzék az emberiséget és átvegyék az uralmat. Adamnek is tudnia kell, hogy Kíra kiborulása egyáltalán nem ellene szól, legalábbis a férfira pillantva Kírának nem úgy tűnik, mintha a szívére vette volna a dolgot.
Sóhajt egyet, mikor Adam felhívja a figyelmét a közelgő napfelkeltére. Valahogy soha nem gondolt még bele, hogy Adamet mennyire behatárolja az éjszakák és a nappalok váltakozása. Eszébe jut, ő mennyire utálta, mikor megmondták neki a szülei, hogy meddig maradhat valahol, de legalább volt lehetősége rá, hogy megpróbáljon plusz órákat kialkudni, vagy egyszerűen fittyet hányni a következményekre, ha késik. Hirtelen teljesen elszorul a szíve, ahogy tudatosul benne, mennyi minden szép dolog történik nappal, amiről Adam lemarad, már maga a nap felkelte is olyan gyönyörű tud lenni.  
Kíra felkapja a táskáját, aztán gyorsan beszalad Adam után a házba lendületesen becsapva maga után az ajtót, a következő mozdulattal pedig lehajítva a cuccait. Adam után siet a nappaliba, ahol gyorsan átszelve a kettejük közötti távolságot és melegen átöleli a férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500101#post500101][b]Adam Kensington - 2015.07.26. 13:35[/b][/url]

Teljesen tisztában vagyok vele, hogy az iménti kiborulás igazából nem jelent semmit. Jobban mondva, nem jelent többet önmagánál. Nem szól se a varázsbuborékok ellen, se semmi ellen, főleg nem ellenem. Ez egy egyszerű hangulat, egy érzéstömeg, ami ilyenkor magával ragadja a lányt, ám percek múlva már nyoma sem lesz, vagy éppen pont az ellentettjét fogja gondolni, érezni.
Ám azért akad olyasmi is Kírában, ami állandó. Ami komoly. Bármilyen hihetetlenül hangozzék is sokak számára. De van. Ilyen az is, ahogy átölel. Ez nem csak szeszély. Ez annál jóval mélyebb. Tudom, hogy az. Mikor tehát utánam ered és már von is magához, lehajolok hozzá, hosszú karjaim köré fonom és vállára szusszanok, lehunyt szemmel. Pár hosszú pillanatnyi néma ölelkezést követően egy puszit nyomok füle tövébe, aztán pedig nyakához simogassam orromat.
- Kérsz valamit? Enni? Inni? - érdeklődöm meg, fejemet éppen csak annyira emelve fel, hogy a szemébe nézhessek. De maradok közel, fölé magasodva. Nem puszta udvariasságból kínálom őt, hanem mert pontosan tudom, hogy nem feltétlenül szokott hozzájutni a napi betevőjéhez. Itt viszont mindig talál valami harapnivalót. Ez azóta se változott, hogy elment. Igazából alig változott itt nálam bármi. Ez pedig most fontos lehet, tekintve Kíra állapotát az elmúlt időkben. Kell neki valami, ami biztos. Lehetőleg minél több dolog. Lehetőleg nem csak én magam, hanem a szokásaim, a környezetem, az otthonom.
Nyugovóra kéne térnem. Nálam valóban nem döntés kérdése, óhajtok-e részesülni a nappalban és annak minden velejárójában. Ha ki se teszem az orrom, akkor is maga alá gyűr. Érzem, milyen sebesen közeledik. Valószínűleg vonásaimon, tekintetem is látszik, ahogyan rám nehezedik a súlya. Ahogyan fáradok. Azonban most nincsen még kedvem ágyba bújni. Egyedül legalábbis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500233#post500233][b]Saragob Kíra - 2015.07.26. 19:52[/b][/url]

Jólesően szívja be Adam illatát, kellemesen bizsereg a bőre, ahol a férfi ajkai hozzáérnek. Majd szinte azonnal zavarba is jön, mivel eszébe jut, hogy ő valószínűleg sokkal kevésbé kellemes élmény most Adam számára. Kevésbé csapzott és ápolatlan ugyan, mint a legutóbbi találkozásuk alkalmával, de azért most is látszik és érződik rajta az út pora.
- Nem, köszi - utasítja vissza Adam ajánlatát. És nem, ő sem udvariasságból ejti ki ezeket a szavakat, hanem mert tényleg nem éhes, nem szomjas.Való igaz, hogy elég rendszertelenül táplálkozott az utóbbi időben.  De Kírát ismerve nem kell attól tartani, hogy ne szolgálná ki magát, ha mégis enni támad majd gusztusa.
- Inkább csak lezuhanyoznék és aludnék egyet. Tudod mióta nem aludtam? - teszi fel a költőinek hangzó kérdést, amit azonban egyáltalán nem azzal a célzattal fogalmaz meg, hogy érzékeltesse, mennyire fáradt is valójában. A kérdés sokkal inkább információ átadó szerepet tölt be, arról tájékoztatja Adamet, hogy Kíra valóban elvesztette a fonalat az idővel és néha összességében a külvilággal kapcsolatban.
Ha Adamnek nincs ellenvetése, ezzel a lendülettel már ki is penderül a nappaliból, az előszobában magához veszi a holmiját, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat felmegy az emeletre, ahol beveszi magát a fürdőszobába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500488#post500488][b]Adam Kensington - 2015.07.27. 11:30[/b][/url]

Engem nem igazán zavar a lány ziláltsága, sem az út pora rajta. Érzékelem  ugyan, azonban mindezeket rendezi a tudatom. Akadnak róla gondolataim, véleményezem magamban, az érzéseimet azonban nem befolyásolja. Jól tudhatja, ami engem legfőképp foglalkoztat, az a vére és bőrének természetes illata. Ezek pedig állandóak. Legalábbis nem függenek az olyan felszínes külső behatásoktól, mint hogy hány kilométert tett meg, mióta nem mosdott, vagy hány napja van rajta ugyanaz a ruha. Persze, nem mondom, hogy összhatásra nem kellemesebb egy üde, tiszta, illatos társaság, azonban egy részről nekem tényleg nem ez az elsődleges, már részről pedig úgyis mindjárt megkapom. Kíra bejelenti, hogy lezuhanyzik. Ráadásul nem csak lezuhanyzik, hanem aludni is szeretne...
Hála égnek. Lehet, önző dolog, de engedtessék meg nekem, hogy ez legyen az első gondolatom. Hogy örüljek annak, hogy le akar pihenni. Így nem kell választanom közte és az ágyam közt. Kap is ezért egy csókot az arcára, és elengedem, hadd menjen a fürdőszobába. Csak ezután üt szöget a fejembe költőiféle kérdése. Összevont szemöldökkel pislogok utána. Tehát nem nagyon figyel rá, mikor hajtja álomra a fejét. Az biztos, hogy nem olyankor, ha eljön az este vagy ha már fáradt, mint az normális lenne. Hanem teljesen rendszertelenül. Nem csodálkozom.
Szusszanok egyet, ellenőrzöm itt a földszinten a sötétítőfüggönyöket, majd megyek én is az emeletre. Hallani a víz csobogását. Lassan sétálok el a mosdó előtt, jólesően pillantva ajtajára, aztán ballagok tovább a hálószobámba. Lekapom a köntösöm, a székre dobom, és szokásom szerint egy szál semmiben bújok be az ágyba, magamra húzva csíkos paplanom. Hanyatt terülök, hagyva a balomon magam mellett bőségesen helyet a lánynak. Laposakat pislogok baldachinos ágyam teteje felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500523#post500523][b]Saragob Kíra - 2015.07.27. 14:57[/b][/url]

Kíra egyáltalán nem sieti el a tisztálkodást. Egészen meglepő mennyiségű pipereholmit szed elő, amelyeknek a feléről már azt sem tudja, hol és miként került a tulajdonába vagy egyáltalán valóban pipereholmi-e, és amelyeket most szerteszét hagy a fürdőszobában. Hosszasan folyatja magára a vizet, kétféle samponnal is hajat mos, majd még pakolást is ken rá, körmöt vág, fület tisztít, szőrtelenít, megint folyatja a vizet, lemossa a pakolást, dörzsölgeti kicsit a sarkán a bőrkeményedést, fogat mos, a tükör előtt állva fésülgeti a haját azon morfondírozva, hogy vajon megszárítsa-e, avagy ne.
Végül nagyjából egy óra elteltével nyílik ismét a fürdőszoba ajtaja, amely mögül Kíra vizes hajjal, egy leheletvékony szürke topban és kék, csipkés francia bugyiban lép ki.
Egyenesen Adam hálószobája felé veszi az irányt, ahol az ismerős berendezés, a kellemes sötét megannyi édes emléket juttat eszébe. Ajka szegletében apró mosoly játszik, ahogy odafekszik Adam mellé az ágyba és ő is hanyatt fordul. A zuhany kissé felélénkítette, legalábbis ő így érzi, bár valójában továbbra is végtelenül fáradt.
- Olyan jó ez a matrac - sóhajt. Átfordul az oldalára, hogy rendesen lássa Adamet - Képzeld, az enyémet egyszer megették a...szuvak...szúk. Ilyet nem is mondunk. Megette a szú.  Azóta van másik, de azt meg nem szeretem, mert kókuszos. - újabb piciny sóhajtás, és ezzel már lezártnak is tekinti a témát.
- Mindenesetre nem szárítottam meg a hajam. Jobban szeretem, amikor magától szárad. Majd reggel rendet rakok magam után. - ígéri.
- Na jó, de bocsi, nem akarlak fárasztani. Örülök, hogy itt vagy - nyom egy csókot Adam arcára. Az biztos, hogy kissé nyakatekert megfogalmazását választotta annak, hogy tudassa, hálás, amiért itt lehet.
- Jó éjt - a valódi napszakot teljesen figyelmen kívül hagyva zárja le a maga részéről a beszélgetést. Átfordul a másik oldalára, felhúzza a lábait és gombóc pozícióban próbál elszenderedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=500884#post500884][b]Adam Kensington - 2015.07.28. 14:38[/b][/url]

Már kel is fel a nap. Pompás színekkel telíti be a vidéket. Egészen káprázatos. Mindebből én persze semmit nem látok. Nem csak amiatt, mert nem tehetem, hanem mert a sötétítők behúzva és lassacskán a szemem is behunyva. Meg akarom várni a lányt. Ébren akarok még lenni. Azonban egyre ólmosabbnak érzem a szemhéjamat. Ez nálam természetesen nem az a köznapi értelemben vett kimerültség vagy álmosság. Hiszen nálam olyan nincs. Nem fáradok. Csak ezt idézi elő a nappal. Ezt teszi velem. Ha olyan vidéken élnék, ahol örök az éjszaka, igazából aludnom se kéne. De azt sajnálnám. Szeretek aludni.
Mintha már nem csobogna a víz és Kíra nem tevékenykedne olyan lelkesen. Hamarosan nyílik a fürdő ajtaja és édes illatok tömkelege áramlik ki belőle. Kék tekintetem felpattan és a hálószoba bejárata felé pillantok, ahol pontosan olyan eszményi látvány fogad, mint amire számítottam. A látvány tulajdonosa pedig hamarosan már bújik is be mellém az ágyba.
Fejemet oldalra fordítom a párnán. Lágy vonásokkal, csillogó szemekkel hallgatom a lány csacsogását, figyelem helyezkedését. Mikor a haját említi, odanyúlok és ujjaim közé veszek egy nedves tincset. Csak úgy, megtapintva. Egy ráérős pislogással fogadom a finom, meleg szájú csókot arcomra. Kíra eltájolt kívánságát és átfordulását követően már mozdulok is utána, hogy hátulról átkaroljam és magamhoz öleljem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501259#post501259][b]Dwayne Warren - 2015.07.29. 15:52[/b][/url]

Az augusztusi alkonyat forró és párás, napnyugtával mintha egyáltalán nem csillapodna a levegő vibrálása, ami este kilencig a négy hűvös fal közt tartotta. Most minden csöndes és mozdulatlan - talán még az erdő tücskei is túl tikkadtak hozzá, hogy ciripeljenek, inkább élvezik a gyógyító, óvó sötétséget.
A léptei tompák a fűben, a mozgása csöndes, mint általában, ez azonban jelenleg elsősorban a késői időpontnak köszönhető. Sean az esetek legnagyobb részében így vagy úgy zajongani kezd, ha kézbe veszi őt, nyávog, gügyög, sír és nyáladzik, a maga visszatetsző és mégis annyira természetes módján. Most csöndben van, csak laposakat pislogva néz a semmibe, apró kezeivel a férfi pólóját markolja, ami ösztönös mozdulat, mint egy kölyökmacskáé. Az, hogy az apja cipelgeti vagy legalább is hozzá ér és foglalkozik vele, merően új élmény számára, amit nemigen tud hová tenni még. Ahogy a férfi sem. De ennek nyilvánvalóan meg kellett történnie.
És annak is, amire most készül.
Nyolc hónap leforgása alatt a legjobb barátjával egyszer sem merült fel a Sean-nel találkozás témája. Persze Dwayne ha tehette, szűk szavúan beszámolt a gyereke fejlődéséről, már amennyire arról egy hozzá hasonló férfi bármit is tudhat, ám egyszer, de egyetlen egyszer sem mutatta be Adamnek. Nyilván megvan az oka. Nyilván a férfi is felismerte ezt és emiatt nem firtatta az elmaradt találkozást. Nyilván...
A gyermek feje nyűgösen a férfi vállára bukik, míg ő felsétál a viktoriánus ház már ismerős, annyiszor látogatott lépcsőjén. Röviden időzik az ajtóban, épp csak egy szusszanásnyit, mielőtt fél kézzel bekopogna, ám erre szüksége van.
Még mindig, évek távlatában sem hunyt ki belőle a vámpírral szembeni félelem. Most először azonban nem elsősorban önmaga miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501345#post501345][b]Adam Kensington - 2015.07.29. 20:25[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Álmos képpel, szanaszét álló hajjal, köntösben botorkálok a házamban, hiszen nemrég ébredtem. Belépdelek a konyhába és magamhoz veszem a fémtartályt meg a röviditalos poharat. Jól megszokott mozdulatok már ezek. Az alvás utáni rutin. Átsétálok a nappaliba és a dohányzóasztalra teszem a holmikat. Már ülnék le a kanapémra, amikor figyelmes leszek valamire.
Barátom jellegzetes neszeit hallom a verandámhoz vezető, napelemes lámpákkal szegélyezett út felől. Azonban az ő félreismerhetetlen, karizmatikus szuszogásába most egy helyes, nyűglődő kis hang is vegyül. Kiegyenesedem, a folyosó felé pislogva és egy lélegzettel magamba szívom illatukat. Igen, ez Dwayne. Nem mintha ez nem lett volna eddig is bizonyos. Aki pedig vele van, nem más, mint egy nagyon-nagyon fiatal élet. A vére illata friss, átható. Tiszta, mint a forrásvíz. Ez Warren fia.
Elhozta hozzám a fiát.
Italos készleteimet és nappalimat hátrahagyva, már megyek is otthonom bejárata felé, amikor a kopogás érkezik. Villanyt gyújtok a folyosón, hosszú alakom sziluettje láthatóvá válik az üvegen át. Várok egy pillanatot, aztán ajtót nyitok. Barátom szemébe nézek, majd nyomban le, a karjában lévő kisdedre.
- Hello Sean... - köszöntöm egyenletes hangon a most megismert újabb Warrent, majd az apjára tekintek és jobban kitárom az ajtót. Félrehúzódom kissé, fejem lehajtom és lazán intek egyet, így hívva be őket magamhoz. Gondolom, nem a verandán akarnak szobrozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501370#post501370][b]Dwayne Warren - 2015.07.29. 21:15[/b][/url]

A pólóján át érzi a gyermek szívének szapora dobogását, a teste meleg, akár egy kismadáré. Az érzés még mindig szokatlan számára, amitől érezhetően feszült lesz, mint mindig, ha számára idegen helyzetbe kényszerítik.
A több, mint fél év alatt ez az első alkalom, hogy egyedül hagyja el a házat vele. Eddig, mivel a gondozásából minimálisan vette ki a részét, Zja a találkozásaik legnagyobb részében jelen volt, közterületre pedig egyáltalán nem lépett a fiával, sem annak anyjával, sem nélküle. Egy átlagos felfogású apa biztos boldog-boldogtalannak dicsekedne a gyermekével, babakocsiban tologatná a játszótérre, a munkahelyére hurcolná, hiszen megérdemli, az övé... ám ezekből az apákból hiányzik az érzés, ami benne elemi erővel munkálkodik és ami első sorban felülírni látszik minden mást, amit a fiával szemben érez.
Még mindig szégyelli a történteket.
Épp csak lepillant a gyermekre, mikor az ajtó halk nyekergéssel kitárul előtte. Kifejezéstelen arccal emeli fel a fejét és néz a férfi szemébe, némán váltva a szavakat, amiket egyiküknek sem kell kimondaniuk. Elhoztam ide, mert szerettem volna, hogy lásd.
Megbízok benned annyira, hogy a házadba hozzam a fiam.
Szótlanul figyeli, ahogy a férfi a gyermekhez szól. Sean mindössze a fejét fordítja a férfi felé, egyik öklét a nyáladzó, majdnem teljesen fogatlan szájába tömködve, a fiatalok mindent értő tisztaságával bámul az ősöreg szemekbe.
   -  Nem akarlak zavarni, csak...
A hangja rekedt, végül teljesen elhal. Sután kerüli meg a férfit és lép be mellette a házba, majd sétál tovább a nappali felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501374#post501374][b]Adam Kensington - 2015.07.29. 21:36[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Nagy dolog az, ami most történik. Tisztában vagyok vele, hogy az. Tudom, hogy hiába a több év barátság, az auror még saját maga is tart tőlem, legalábbis munkál benne a természetes félelem, nem hogy még a csöppnyi gyermekét is elhozza az éjlény fészkébe. Most mégis itt vagyunk. Ez pedig nem semmi.
Becsukom mögöttük az ajtót és lépdelek utánuk a nappaliba, ahol... ott kínálja magát nekem a termosz és a pohár, mely utóbbinak tisztasága egyértelműen arról tanúskodik, hogy még nem használtam. Nem ittam még az ébredésem óta. Ahogy rádöbbenek a hibára, amit ejtettem, csak remélni merem, hogy barátom nem rohan ki lélekszakadva a csecsemővel a házamból, amint meglátja a vérkészletet, leszűrve az áruló jeleket és levonva következtetéseit. Úgy határozok, nemes egyszerűséggel a baj elébe megyek, mielőtt még a férfi azt hinné, szomjúságom okán hirtelen rájuk fanyalodom és házhoz hozott vacsorának tekintem a kölykét.
- Éppen inni készültem. - jelentem be bársonyos hangon, megelőzve a férfit és porontyát a nappali küszöbén, és már veszem is magamhoz a bejelentett tervhez szükséges kellékeket a dohányzóasztalról.
- Mindjárt jövök, addig helyezzétek magatokat kényelembe. - intek lazán a kanapé felé, és már távozom is a konyhába, hogy ott fogyasszam el azt a pohárka vért. Hiába látta már és tapasztalta a saját bőrén is Dwayne nem egyszer, hogyan iszom és milyen hatással van rám, maga a vörös, sűrű folyadék látványa és gondolata is undorítja, én pedig erre igyekszem tekintettel lenni. Különösen nem fogok egy kisbaba előtt vért kortyolgatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501386#post501386][b]Dwayne Warren - 2015.07.29. 22:08[/b][/url]

Nyomban megtorpan az ajtóban, a szeme megrebben a vérrel telt tartály és a kikészített pohár láttán. Azonban közel sem azért, amiért Adam eredetileg sejtette. A gyomrát és az idegeit még mindig felkavarja nem pusztán a látvány, de a gondolat is, ahogy Adam egy idegen ember adományozott vérét iszogatja, majd hosszú perceken át leledzik a táplálkozás élvezetének semmijében. Számtalan alkalommal végignézte már és legalább annyiszor sápadt el tőle, július negyedikén pedig, mikor ő maga már egyáltalán nem volt szomjas, egy hazafias gesztussal a szőnyegre is hányt. Mondjuk... az se az első eset volt közöttük.
Összeszorítja a száját, majd továbbpillant a szobában. A küszöbön áll, míg a férfi előre siet és összeszedi a holmiját, aztán lép beljebb, épp csak egy mordulással reagál a szavaira. A gyermek nedves csámcsogásfélét hallat, ahogy az ökle elfogyasztásán ügyködik, mérsékelt érdeklődéssel nézelődik a szobában, úgy tűnik, teljes nyugalomban. A nyugalom pedig jó. A gyerekek megérzik a bajt, az ártó szándékot, a vérszívók közelségét és azt, ha bántani akarják őket. Adam azonban nem akarja.
A fia biztonságban érzi magát. Biztonságban van.
Lassan leül a kanapéra, hátradől az ezer és egy éves, kopottas szöveten. Sean haja az állához ér. Nem tudja megfogalmazni, miért ideges, ám biztos, hogy nem attól tart, hogy Adam a szemfogát vagy belé, vagy a fiába mélyeszti. A véleménye az, ami ijesztő. És meglepően fontos számára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501392#post501392][b]Adam Kensington - 2015.07.29. 23:24[/b][/url]

Dwayne és Sean Warren

Legördítem a torkomon a pohárka vért, és hagyom, hogy a mámor köde kicsit elszálljon a fejemről. Nem megyek még rögvest vissza. Néhány percet kint töltök a konyhában. Viszont amikor már úgy érzem, eléggé eloszlott a kábulat, gyorsan felmegyek még a hálóba, és magamra kapok egy pólót meg egy nadrágot. Felmegyek alatt persze azt értem, hogy felsuhanok. Vendégeim legalábbis ennyit érzékelhetnek belőlem. Nemsokára tehát felöltözve térek vissza a nappaliba. Nem mindenkit tisztelek meg ám azzal, hogy magamra húzok még néhány textilt.
A küszöbön állva mérem végig apát és fiát, aztán beljebb sétálok és leülök melléjük a kanapéra. Kék tekintetem a kiskölykön hagyom, aki szerencsére nem ijedezik sem tőlem, sem a helytől. Míg az állatok általában hisztérikussá válnak tőlem, a gyerekek valahogy inkább a koromat érzik meg, semmint ragadozó mivoltomat. Nekik inkább mintha az volna a lényegesebb. Az meg megnyugtatja őket. Biztonságérzetet nyújt. Feltéve, persze, ha egy olyan szelíd halhatatlanról beszélünk, mint amilyen én vagyok. Erről pedig eszembe jut, hogy ha a Teremtőm ülne most itt helyettem, Sean talán simán álomba is szenderülne attól a végtelen, ősi állandóságtól, amit ő áraszt magából. Erre a gondolatra finoman el kell mosolyodjak. Így most olybá tűnik, mintha a kis srácra mosolyognék. Mondjuk igazából így van.
- Kértek valamit? - érdeklődöm meg barátomtól. Ha csak egy maga állít be, nem kérdezgetek tőle ilyeneket, hiszen kiszolgálja magát, abban nincs hiba. Viszont most egy sós zsákot tart a karjaiban, úgyhogy egyszerűbb, ha felcsapok túlbuzgó házigazdának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501454#post501454][b]Dwayne Warren - 2015.07.30. 11:33[/b][/url]

A sós zsák súlya könnyedén terheli a mellkasát, így, hogy hátradől a kanapén, az egyik karját leveheti a gyermek hátáról, csak a másikat hagyja rajta ösztönös védelmező mozdulatként. Oldalra billenti a fejét, a szemközti, öreg tévé fekete képernyőjébe bámulva nézi a tükörképüket, hallgatja a semmit az alatt a pár perc alatt, míg Adam diszkréten elvonulva elvégzi azt, amit  muszáj. Emiatt meglehetősen hálás neki.
Akkor mozdul meg legközelebb, mikor a vámpír a maga csöndes, nyugodt lépteivel visszaballag a szobába, majd leül mellé. A gyermekkel egyszerre fordítja a tekintetét felé, ám Sean ezzel együtt ökölbe szorított kezét is kinyújtja, mintha a hosszú, fekete hajszálakat próbálná elkapni ebből a lehetetlen távolságból.
   -  Kössz. Megvagyok - válaszol könnyedén - De ennek a krokodilnak itt a szájába adhatnál valami távirányítót vagy nem t'om, jönnek a fogai oszt' összenyálaz mindent.
Eddigi gyér szülői tapasztalatai alapján arra következtet, a "jönnek a fogai" egyfajta egyezményes jolly joker a gyereknevelésben. Ordít? Jön a foga. Hány? Jön a foga. Hisztis idióta? Jön a foga. Bár ő maga nem tudja, ez a kifejezés mit takar és miért számít olyan misztikusnak egy gyermeknél, de úgy fest, a növekvő fogak a kölyök hároméves koráig mindenre magyarázattal szolgálnak majd.
   -  Szóval... - lassan kezd hozzá, egy mély levegővétellel - Hát itt van. Gondoltam.. nem t'om, hátha érdekel. Vagy ilyenek.