Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

Ma később ébredek, mint szoktam. Már este tíz is elmúlik, mire kikászálódom az ágyamból, és magamra rángatok néhány ruhát. Orromra tolom napszemüvegemet, és kilépek házam ajtaján, elindulva az erdei ösvényen le a faluba. Az utcai fények pislákolnak már csak békésen. A lakók legtöbbje mélyen alszik, az üzletek egytől egyig zárva. A Csárdát és egyéb ivókat kivéve.
Úgy döntök, ma még beljebb merészkedem a faluba. Felkeresem azt a szökőkutas teret. Boglyas tér. Ez a táblán, amire felnézek napszemüvegem mögül. Haladok aztán tovább, fehér kezeimet magam mellett lógatva, és egy mélyebb lélegzettel magamba szívom egy ember illatát. Arra fordítom arcomat.
Egy fiatal nő ül a szökőkút peremén. Ujjait a vízbe lógatja, és üveges tekintettel néz csak a semmibe, gondolataiba merülve. Nesztelenül sétálok közelebb. Nem lopakodom, ez a természetes járásom. Észrevétlen. Légies lépteimet komótosan veszem sorra, mígnem egy padhoz érek a szökőkút mellett, és leereszkedem rá. Lábaim szétvetve, kényelmesen ülök, sápadt kezeimet combjaimra nyugtatva. Felnézek a bagoly szobrokra, és kissé elfintorodom. Talán túl negédes nekem a látvány. Nincsen bajom a helyes vagy cuki dolgokkal, de önszántamból soha nem venném magam körül velük. Hacsak nem egy embert illetünk ezzel a jelzővel. Apropó... a szökőkút műremekei helyett inkább a lányt figyelem sötét lencséimen át. Noha Ő nem láthatja, rá nézek-e, ám valószínűsítheti, hiszen fekete haj keretezte ábrázatom felé fordul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

A lány észrevesz engem. Látom a rám találó tekintetet, és hallom a szíve erős dobbanását, ütemének gyorsulását. Fél. Megszoktam már ezt a reakciót. Szinte olyan ez nekem, mint egy köszönés. Ebből tudom, hogy észrevettek. Hogy felkeltettem a figyelmüket. A fiatal nő aztán ismét rám pillant, és ez alkalommal odaint. Keze reszket. Nyilván jelezni akarja, hogy lát engem, és hogy egyedül vagyunk. Tömegben nem üdvözölne így, sem, ha többen lennénk itt. Ketten vagyunk a téren, közel s távol csak az elnyugvó lakosok, ivókban mulatók.
Intése nyomán csak végigmérem napszemüvegem mögül, majd szusszanok egyet, és hosszú karjaimat a pad háttámlájára vonom, teljesen elkényelmesedve. Felnézek az égre, a fák lombjaitól keretezett csillagokra. Szeretem Őket. A társaim örökkévalóságomban. Mindig Ők világítanak nekem. Másoknak a nap, a bolyhos felhők, a szikrázóan kék ég jelenti azt, amit nekem ezek a kis fények a fekete mennybolton. Hiába változott már ez a kép az évszázadok alatt, mindig ismerős marad. Mindig otthonos.
Nem nézek ismét a lányra. Persze, tökéletesen észlelem anélkül is minden rezdülését, számára viszont biztonságérzetet ad, ha azt tapasztalja, hogy csak békésen üldögélek itt, szemlélve a csillagokat. Ha akar, elmegy, ha akar, közelít. Ez rajta áll, hiszen Ő az, aki fél tőlem, és nem fordítva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

Ide fog jönni. Erről árulkodnak mozdulatai. Hamarosan valóban megindul felém, én arcomat azonban továbbra is az ég felé szegezve tartom. Csak akkor fordítom felé sápadt ábrázatomat, amikor már közvetlenül előttem áll. Ekkor pedig megfedd. Legalábbis úgy hiszem, ezért nevez udvariatlannak. Olybá tűnik, szerette volna, ha visszaintek vagy legalább biccentek neki egyet. De hát elég hamar visszafordította a figyelmét a víztükör felé. Legalábbis látszólag. Nem hittem, hogy azt az intést valóban üdvözlésnek szánja. Tényleg inkább csak jelzésnek vettem. Nem örülök neki, mikor ennyire elvesztem a fonalat a halandókkal kapcsolatban.
Felháborodottsága ellenére leül mellém a padra, és szintén gyönyörködni kezd az égben. Visszapillantok arrafelé magam is. Érzem, hogy a lány már jóval egyenletesebben lélegzik, szívverésének üteme normálisabb. Úgy tűnik, mégis csak bevált a csillagkémlelésem. Hiszen valamelyest megnyugodott és idejött hozzám.
- Nem akartam megsérteni. - szólalok meg rekedtes hangomon, még mindig az éjjeli égbolt felé tartva arcomat, majd egészen lassan lejjebb engedem államat, és felé fordítom a fejemet.
- Ha amiatt tart udvariatlannak, hogy nem intettem vissza, elnézését kérem. Félreértettem. - adok ennyi magyarázatot, tanújelét adva annak, hogy tudom, mi az illem. Remélem, azt már nem várja el, hogy taglaljam, miként értettem félre! Tudom, mit követel meg az udvariasság, de néha megelégelem az ilyen felszínes, természettől elrugaszkodott dolgokat. Fürkészem a fiatal nőt sötét lencséim mögül. Szemeimet hiába nem látja, érezheti magán tekintetemet. Sápadt ábrázatom felé fordítva tartom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

A nő egyszerűen kioszt. Nincs mit ezen szépíteni. Ezer szerencséje, hogy tökéletesen hidegen hagy. Lepergetem magamról az ilyesmit, hiszen úgyis tudom, nem én húznám végül a rövidebbet. Ráadásul, ahogy érzem, a kioktatásával inkább csak zavarát és kellemetlen érzéseit leplezi. Védi magát. Nem fogom Őt megfosztani ettől az eszköztől. Gondolatban tehát elsiklok a megjegyzés felett, viszont az emlegetett illem kedvéért bólintok egyet, jelezvén, megértettem.
Észreveszem aztán, hogy jobb híján a számat figyeli, ha már egyszer a tekintetemet elfedik a sötét lencsék. Éppen ezért hosszabb válaszadás helyett inkább csak leveszem a napszemüvegem, majd óvatosan kabátom belső zsebébe helyezem, lehajtott fejjel ténykedve, aztán sápadt fényű tekintetemet a mellettem ülőre engedem, és a kérdésére egyszerűen csak bólintok. Félreértettem, igen.
- Nemrég ébredtem fel. - felelem érces hangomon, nem zavaró, de jellegzetes angol akcentusommal. Beszélem a legtöbb európai nyelvet, és az idő múltával a kiejtésem is egyre finomodott mindet tekintve. Noha meglehet, jelenleg a fiatal nőt sokkal inkább érdekli az, amit mondok, nem pedig a körülmények. Meg eleve sok minden jóval érdekesebb lehet rajtam, mint az akcentusom, származásom.
- És Ön? - emelem meg fekete szemöldökömet, visszakérdezve. Sötét tincseim kissé arcomba lógnak. Halovány fényű, mégis átható, már sok mindent látott, kék tekintetem ráérős érdeklődést mutat. Általában nem sietek sehová. Minden pillanatot komótosan élek meg. Hová sietnék? Úgy hiszem, azzal is ráérek még, hogy felfedjem, mi vagyok. Felelhettem volna olyan módon az utolsó kérdésére, hogy azonnal rájöjjön, kivel áll szemben. De szeretem kicsit nyújtani. Valamiféle perverz örömöt lelek abban, hogy végignézzem, ahogy az emberek szépen, lassan ráeszmélnek, kivel van dolguk. Az egyik legérdekesebb tanulmányom, legkedvesebb kísérletem. Azt hiszem, soha nem fogom megunni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

Szinte hallom a fogaskerekek kattogását a fiatal nő agyában, ahogyan próbálja összerakni a képet, vajon miért is most ébredtem csak fel, az éjszaka közepén. A tekintetéből ítélve nagyon messze jár a tényleges választól. De érdekesnek találom, ahogy a levegőbe szippant, ügyesmód észrevétlenül, ám az én figyelmemet nem kerülheti el. Bizony, nem érezhet rajtam semmit. Az a helyzet, hogy tényleg az ég világon semmit. Legfeljebb a környezet, az erdő, a ruháim tompa illatát. Sajátot nem. Nekem nincsen olyan. A véremnek van, viszont azt csak a fajtársaim érzik.
Békésen pislogva hallgatom, ahogy megered a lány nyelve. Egészen elevenné lesznek szép vonásai, miközben belelendül mondandójába. Szóval történelem-magyar szakos tanár. Sejtettem, hogy valamilyen bölcsészféle. Viszont finoman összevonom a szemöldököm, amikor elmondja, eddig muglikat tanított. Ő maga viszont nem az. Ebben biztos vagyok. Nem tudnám megmagyarázni, de érzem a mágikus erő jelenlétét az emberekben. Ahogy annyi minden mást is. Meg hát elég kevesen vannak itt Bogolyfalván, akik varázstalanok volnának. Noha magam sem vagyok mágus, ám mágikus lénynek számítok. Tehát... nem minden mágikus lény varázsló, de minden varázsló mágikus lény.
- Bűn és bűnhődés? - kérdezek rá szinte azonnal. Mi más lenne? Nagy orosz regény, mély, elkeserítő mondanivaló. Csak tippelek persze, de a fiatal nő vonásait elnézve nem lőhetek nagyon mellé. Abban az írásban aztán van gyilkosság, nyomor, kétség. Minden, ami kellhet egy ilyen lelkiállapothoz.
- Oroszok... - fújom aztán kissé lesajnálóan, miközben körbenézek a kedves fényektől megvilágított, szökőkutas parkban.
- Érdekes és igen jellegzetes ez a fajta néplélek, de tőlem mind a valóságban, mind a művészetben meglehetősen távol áll. - vallom meg rekedtes hangomon, főleg az s-eket, sz-eket és a hosszú magánhangzókat furcsán megnyomó akcentusommal, ismét lenézve magam mellé a lányra.
- Megértem, hogy sétára indult. Általában én is kiszaladnék ezektől a világból. - adok hangot együttérzésemnek, és meglehet, úgy tűnik a nőnek, egészen más miatt érint meg minket ez a fajta irodalom, igazából nagyon hasonlóak az okok. Részemről nem csak a mondanivalót, a realista írásmódot is felettébb nyomasztónak találom. Elfásítja a lelket. Nem örülök, ha eképpen érint meg a művészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

- Kedvelem, igen. Zenét, filmet, irodalmat, színházat, táncot, képzőművészetet... - sorolok fel igazából csaknem minden ágazatot csöndes, rekedtes hangomon. Úgyhogy igazából elég lett volna egy igennel felelnem. De nem baj, úgy látom, ennek a nőcskének nem okoz gondot, ha valaki több szót használ a kelleténél.
Heathcliff, Heathcliff... hát persze, az Üvöltő szelek. Meglepődöm, hogy beugrik. Művelt vagyok ugyan, de a műveltségem inkább a gondolatszövésemben, a dolgok egymáshoz kötésében érhető nyomon, semmint a lexikális tudásomban. A legtöbb mű dereng ugyan, ám gyakran nem tudnék szereplőt, írót mondani. Ez most valahogy mégis előjött. Talán mert a lány annyit beszél róla, és így összeáll a kép. Hallgatom csak áradását, és figyelem, mennyire beleéli magát a kifejtésbe. Szemeibe könnyek szöknek, majd felnevet elérzékenyültségén.
- Semmi gond. - rázom meg a fejemet, a fiatal nő szép arcát tanulmányozva, amely érzelmek egész skáláját vonultatta fel pillanatok alatt. Ha az én ábrázatom egy tükörsima tó, az övé szeszélyes tenger.
- Nos... nekem nem igazán vannak kiemelt kedvenceim. Sok történet és alak elragad. De ha ki kéne emelnem párat, akkor talán Oscar Wilde Dorian Gray-e, Shakespeare Oberonja, Süskind Grenouille-ja, Austen Mr. Darcyja... - sorolok fel néhányat, ami éppen az eszembe ötlik, közben magam is újfent a csillagos ég felé tekintek hanyag, kényelmesen szétvetett lábú ültömben.
- A kedvenc nőalakok pedig talán ezeknek a hősöknek a párjaik, áhítottjaik. - teszem hozzá homlokráncolón elgondolkozva. Igen, az az igazság, önmagában nem sok hölgyszereplő sodor magával a könyvekben, filmekben, darabokban. Inkább csak akkor, ha a hozzám közel álló férfi karakter szemet vet rájuk. Rajtuk keresztül kívánom meg őket én is. Akár a szó legártatlanabb értelmében.
- De... ez különben így van jól nem? - tekintek le a lányra aztán. Azonban ezzel nem az iménti válaszomat egészítem ki, hanem visszacsatolok a néhánnyal ezelőtti témánkra.
- Mármint, hogy ennyire megérinti egy alkotás. Csak így van értelme, nem igaz? - térek vissza magyarázón arra, hogy egy könyv miatt látogatott el ide az éjszaka közepén, és hogy az imént is egy írás hozta ki belőle azt az elsöprő érzelemfolyamot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

Christian Gray. Valamivel sűrűbben pislogok, fekete szemöldökömet összevonva. Hirtelen nem tudom beazonosítani az említettet, de ahogy a fiatal nő taglalni kezdi a történetet, ráébredek miről van szó. A szürke 50 árnyalatáról.
- Nem olvastam, csak hallottam róla. A perverzióval különben semmi gondom nincsen, főleg a művészetben, de ahogy tudom, ezzel a könyvvel sem a témája a probléma, hanem az irodalmi minősége. Úgy gondolom, a művészetben soha nem a mit, hanem a hogyan számít. Wilde vagy Sade márki perverzióit mindig kifejezetten élvezem. - fejtegetem teljesen nyugodtan, hiába a felettébb szaftos téma. Sápadt kék szemeim békésen, elgondolkozva csillognak, ahogy az említett írókra és műveikre gondolok. Kifejezetten szeretem őket.
- A legtöbbet láttam filmen, igen. - bólogatok ráérősen, és hallgatom, ahogy megint mesélni kezd. Röpkén biccentek a villamosos kérdésre. Tudom, mi az, igen. Különös számomra, hogy mennyire elkülönül a varázstalanok és a varázslók világa. Részemről mindkettőben ugyanolyan mértékben élek, lévén, hogy emberi életemben nem rendelkeztem mágikus képességekkel. Így számomra a mugli társadalom az alapvető, ott viszont értelemszerűen nem fedhetem fel, mi vagyok. A varázslók közt igen. Így tehát az én életterem az egész világ, és ez végtelen elégedettséggel tölt el. Hallgatom a fiatal nő ecsetelgetését a villamoson tapasztaltakról, és csak szomorkásan sütöm le a szemem, elmerengőn nézve magam elé a a járdakövekre, profilomat mutatva így társaságomnak. Hajam még inkább arcomba hull, ahogy búsan elmerengek kicsit, ám nem tart ez soká, hiszen a lány kedélyesen kérdezgetni kezd. Felemelem állam, és újfent lenézek rá magam mellé.
- Az élettel foglalkozom. Mindennel, ami körülvesz. - kezdem meg bizarrnak tűnő, de teljesen őszinte feleletemet. Tudom, főleg a munkámról érdeklődött, hogy mivel keresem a kenyerem. Nos, ilyesmim nekem már nagyon régen volt. Hogy tehát miből tartom fenn magam -honnan a házam, ruháim, ingóságaim-, azt fedje jótékony homály!
- Ausztriában laktam most egy ideig, onnan költöztem ide nemrég.  - folytatom szelíd hangú válaszomat, a hölgyemény szép vonásait figyelve sokat látott szemeimmel. Érdekes, hogy néhány ember megdermed a közelemben a kisugárzásomtól, míg mások valahogy belekapaszkodnak ebbe a régi erőbe, és egészen kitárulkoznak. Arra gondolok, ez pontosan amiatt lehet, mert sokat éltem már együtt ezzel a világgal, olyannyira részévé válva, hogy természetessé lettem. Olyan lehetek egy  befogadó, magát átadó, nyílt lelkű halandónak, mintha csak a saját maga belső csöndjéhez beszélne.
- Londonban születtem. Majd' 700 évvel ezelőtt. - fedem fel származásomat ugyanolyan higgadtan, mint ahogy eddig válaszoltam. Elárulom nemzetiségem és életkorommal fajomat is. Legalábbis úgy hiszem, ebből az információból, éjszakai jelenlétemből és jellegzetes külsőmből most már kikövetkezteti a lány. Miután kiejtettem hát utolsó szavaimat, ülök tovább kényelmesen a padon, háttámlára vetett karokkal, széttárt lábakkal, sima vonásokkal, elmerülve a fiatal nő tekintetében, ráhangolódva minden rezdülésére. Fürkészem, mikor ébred rá, mit jelent, amit mondtam, és várom, mit lép ennek fényében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

A fiatal nő egészen közvetlenné lesz, immáron nem csak szavaiban, de testtartásában is végleg. Úgy ül mellettem, mintha már régen ismerne, és mintha akár a tulajdon házában üldögélnénk a kanapén egy jó tea mellett, eltársalogva az élet dolgairól.
- A mágikus közeg és a békés vidék miatt. - felelem a kérdésére. Való igaz, akármilyen helyet választhattam volna. A lehetőségeim tárháza szinte végtelen, azonban számomra legelőnyösebb a nagyvilágtól távol eső környezet. Ettől még bármikor ellátogathatok városokba, nyüzsgőbb színterekre, ám élnem a nyugalomba érdemes. Nem csak érdemes, de közelebb áll hozzám.
Miután elárulom neki koromat, először töprengést látok rajta. Talán arról gondolkodik, jól értette-e, amit hallott. Ezt követi az egyre elhatalmasodó sértettség egy téves következtetés nyomán. A lány azt hiszi, szórakozom vele. Hogy csak hülyítem, és nyilván arra gondol, az eddigiek jó része, ha csak nem az egésze hazugság volt. Kiborulása egy dühösen odavetett, szarkasztikus megjegyzésbe, majd a padról felpattanásba torkollik, végül egy tragikomikusan betaláló odamondásban tetőzik. Az egész folyamatot csaknem rezzenéstelen vonásokkal, figyelőn követem nyomon. Ha bármit tennék, ha közbe szólnék, azzal csak rontanék a helyzeten. Kell, hogy kiadhassa magából, addig mondhatnék én akármit. Hagyom hát valamivel távolabb sétálni, utána nézve, majd mielőtt kiléphetne a térről, a park fáinak út fölé hajoló lombjai alól...
- Ezt cáfolnám. - szól a közelből rekedtes, szelíd hangom, ahogy a semmiből az egyik padnál termek, amellett éppen elhalad. Mintha eddig is ott álltam volna, pedig hát az előbb még békésen ücsörögve hagyott ott a másik helyen. Fehér kezeimet magam mellett lógatva magaslok a járdaszélen, sötét tincseim kissé arcomba lógnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

A fiatal nő szíve majd' kiugrik a helyéről. Sokkos állapothoz közelítve pislog rám rémültem, ahogy a macskaköves parkbéli út másik szélén állok, laza terpeszben, hanyag méltósággal. Rám mutat, és szólni akarna, ám egyelőre nem jön ki hang a torkán. Csak figyelem Őt, félig arcomba lógó hajjal, türelmesen. Nem lépek felé, meg sem rezzenek. Kivárok. Nem hiába. Ahogy érkezik kérdése, elmosolyodom. Kifejezésem meglepően barátságos. Csak nézem, ahogy tapogatva kezdi ellenőrizni életjeleit, és ahogy leroskad a földre. Jól teszi. Biztonságosabb ilyenkor minél közelebb a szilárd talajhoz.
- Igen. Él. - bólintok, majd szépen, komótosan a mellettem lévő pad felé fordulok, elé húzódom, és leereszkedem kovácsoltvas karfájára, szemben a reszkető, betonra pislogó lánnyal. Fehér kezeimet szétvetett combjaim közt lógatom, térdeimet még ilyen magasan ültömben is kénytelen vagyok eléggé behajlítani hosszú lábaim miatt.
- Nem akarom és nem fogom bántani. - ígérem csöndesen, rekedtes hangomon. Nem is, ez nem ígéret, hanem tényközlés. Azt pedig azért tartottam fontosnak hozzátenni, hogy nem csak nem akarom, de nem is fogom bántani, mert lehetne ugyan, hogy szándékomban nem áll bántani, mégis eluralkodnak rajtam az ösztöneim és megteszem. Viszont én túl idős, körültekintő és erős akaratú vámpír vagyok ahhoz, hogy ilyesmi megessék velem. Ráadásul emberbarát is.
- Nem kell félnie tőlem. De megértem, ha ezek után nem igényli a társaságomat. Szabadon távozhat, vagy elmehetek én. - vázolom fel az alternatívákat arra az esetre, ha nem hinne nekem, és továbbra is tartana tőle, hogy megölöm, vagy ha pusztán csak nincsen ínyére, hogy egy halhatatlan vérszívóval társalogjék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

Némán figyelem, ahogy a lány lassacskán megnyugszik. Persze, nem teljesen, de rettegése szépen múlni kezd. Biztatgatja még magát egy ideig, aztán mikor felajánlom neki, hogy magára hagyom, csaknem felkiált és villámgyorsan felül. Már emberi voltához képest gyorsan. Utána pedig kedves csacsogásba kezd, keresve mindkettőnknek az indokokat arra, hogy elváljanak útjaink. Végül felkel a földről, eligazgatva magát, és egy bocsánatkérést követően bemutatkozik.
- Adam Kensington. - fogok vele kezet, hosszú, hideg ujjaimat meleg bőrére fonva, miközben felemelkedek a pad széléről, így jócskán a kis nő fölé magasodva nyurga, sötét alakommal. Úgy döntöttem, teljes névvel mutatkozom be, noha vezetéknevem utólag felvett csupán. Születésem helyét jelöli, és nem mindig ragaszkodom hozzá, hogy közöljem. Ez inkább mugli körökben vagy hivatalos eseményeknél fontos. Varázslók között általában nem fáradok vele, csak ha a helyzet megkívánja. Mondjuk elég sokszor megkívánja. Mint a jelen esetben. Nem akarnám a hölgyeményt még azzal is sokkolni, hogy csak egy keresztnevet dobok oda neki. Visszahúzom hűs, sápadt kezemet.
- Nem tartom unalmasnak, de meglehet, tanácsosabb volna most elköszönnünk... - nézek végig a fiatal nőn, aki az imént még a földön gubbasztott halálfélelmében. Nem sértődöm meg, ha kapva kap a felvetett gondolaton, és búcsút int. Hiába voltam tanúja már rengeteg ízben, milyen, amikor egy halandó tudomást szerez arról, mi vagyok, azonban átélni egyetlen egyszer volt csak alkalmam ilyesmit. Arról pedig egészen más emlékeim vannak. Fogalmam sem lehet hát, mi nekik a legideálisabb ilyen helyzetben. De úgy tapasztaltam, eléggé egyénfüggő. Kinek az tesz jót, ha elvonulhat tőlem, rendezni gondolatait, kinek az segít, ha marad a közelemben. A megismert ismeretlen közelében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

- Valószínűleg de, igen. - bólogatok a nevemmel kapcsolatos kérdésére. Mivel az engem befogadó katedrális lakói, Isten szolgái kereszteltek el, így valóban eléggé nyilvánvalónak tűnik, hogy bibliai eredetű a megszólításom.
Fehér, hosszú kezem visszaengedem magam mellé, és fürkészőn pislogok lefelé a lányra. Úgy látom rajta, élni fog a felvetett búcsú lehetőségével. Mielőtt azonban még udvariasan elköszönne, és magamra hagyna a fák lombjai alatt, szeretne feltenni egy kérdést. Éppen csak biccentek rá. Halljuk!
- Nem tartom titoknak. - felelem nyugodtan.
- Akkor közlöm bárkivel, mi vagyok, amikor a beszélgetés azon szakaszhoz érünk, amelynél csak tereléssel volna a színvallásom elkerülhető. Szerette volna tudni, honnan származom. Elmondtam hát, ebből pedig már egyenesen következik minden más. Persze, olyanoknak, akik nem tudnak a fajtám létezéséről, általában nem fedem fel magam. Viszont varázslók előtt nincsen okom titkolózni, vagy hazudni róla. - magyarázom el halk hangon, egyszerűen, és ahogy látom, válaszommal kielégítettem kíváncsiságát. Búcsút veszünk hát végül. Figyelem, ahogy elsétál. Úgy hiszem, lesz még szerencsénk egymáshoz. Csak most ki kell hevernie engem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Csöndesen morogva ülök fel az ágyban. Takaróm lecsúszik derekamra sápadt, meztelen felsőtestemről. Egy szusszanással pislogok körbe a kellemes félhomályban. Felkelek, magamra veszem csíkos köntösömet, és miközben az övet csomózom, az ablakhoz sétálok. Félretolom kissé a függönyt hosszú ujjaimmal, és kitekintek az alkonyi erdőre. Jókor ébredtem.
Mezítlábasan lelépdelek a konyhába, és odaállok a sakktáblám fölé. Lustán pislogok rá lefelé. Végigtekintem az állást, aztán lépek a világos bástyával, és sétálok tovább. A nappalimba megyek, és felrakok egy lemezt a lejátszóra. Frank Sinatra válogatás. A jó öreg Frank. 1970ben a Royal Festival Hallban koncertezett. Grace, a monacói hercegnő konferálta fel. Páholyban ültem. Szeretek páholyban ülni, főleg egyedül. Legalább nem zavarok egy mögöttem helyet foglalót sem a magasságommal, és nem kell végig az elégedetlen fújtatásukat hallgatnom.
Egy ideig csak állok, figyelve a tű alatt forgó bakelitet, a Fly Me To The Moont hallgatva éppen. Az egyik kedvencem tőle. Arcomon szelíd mosollyal ülök le íves, bordó bársony kanapémra, és hajtom hátra fejem a támlára. Miután végighallgattam az albumot, felkelek elkényelmesedésemből, és visszarakom a lemezt a helyére. Megyek, magamra húzok egy inget meg egy nadrágot, visszaérvén felmarom az egyik gitáromat, felteszem a fejhallgatóm, és játszani kezdek. Ami éppen eszembe jut. Egy nagy adag kábelen ácsorgok meztelen talpammal, amik a hangszereimből, erősítőimből, keverőpultomból futnak ki, tartanak egymáshoz. Rengeteg műszer, gép, eszköz van a házamban mindenhol, ám nem szimpla árammal működnek. A varázstelepülések környezetében az elektronikus berendezések alapvetően meghülyülnek, elvégeztem hát rajtuk néhány átalakítást. Az általam bütykölt generátorból nyerek energiát, amelynek egyes alkatrészei mágikusak. Kombináltam tehát a mugli- és a varázstechnológiát. Izgalmas kihívás volt.
Úgy két óra múltán lerakom hangszeremet, lépek egyet a konyhában a sötét futóval, és kiveszek egy légmentesen zárt, henger alakú fémedényt a szekrényből. A nappaliba sétálok vele, töltök magamnak egy kis üvegpohárba, a kanapémon ülve. Szememet lehunyva szívom magamba a szépen vöröslő, nullás negatív vér illatát, majd ajkamhoz emelem, és lassan, élvezettel hagyom lefolyni torkomon. Komótosan vetem hátra fejem, jólesően sóhajtva előbújt szemfogaim közül. Jó ideig ülök csak így ott, mámoros elégedetten, végül felkelek, elpakolok, összeszedem magam, és kilépek a házamból, éjszakai sétára indulva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Végigsétálok a szürkületbe burkolózott lakósor utcáján, az ablakok felgyúló fényeit figyelve, belesve az otthonok esti életébe napszemüvegem takarásából. Lekanyarodom aztán két ház között, könnyű lépteimet a játszótér felé véve.
Csendes most a hely, nem rohangálnak és ugrálnak a visítozó kölykök. Noha nekik még ilyentájt is jóval több keresnivalójuk lenne itt, mint nekem. Részemről egyáltalán nem passzolok ebbe a közegbe nyurga, sötét figurámmal, de nem is akarok ilyen elvárásoknak megfelelni. Elsétálok a mászókák, csúszdák mellett, sötét lencséimen át véve szemügyre őket, mint holmi kiállítási tárgyakat egy tárlaton. Leülök aztán az egyik hintába, hosszú lábaimat szétvetve, fehér kezeimmel megfogva a feszülő láncokat magam mellett. Sápadt, Ray Ban napszemüveg fedte arcomat aztán az ég felé fordítom, megnézve magamnak, hány csillag tűnt már elő így az alkony után nem sokkal. Finoman ringatom magam a hintában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Mivel itt az alkony, egészen lassan ébredni kezdek. Azonban jócskán félálomban vagyok még, amikor valaki a verandámra lép. Egy tompa mormogással vonom össze a szemöldökömet, éppen sréhen fekve ágyamon. Meztelen testemet csak a rátekeredett, sötétkék takaró fedi. Ahogy aztán nyílik az ajtóm, sápadt kék szemeim egyszerűen kinyílnak. A hálószobám falán lévő megannyi képre pislogok, amelyek neves írókat, költőket, zeneszerzőket, egyéb történelmi személyeket ábrázolnak. Egy részüket közelről ismertem.
Pislogok hát csak a falra, és fülelek. Éles hallásomnak köszönhetően a földszintről érkező csöndes zörejek számomra olyanok, mintha közvetlen mellettem hangzanának. Megállapítom, hogy valaki van a házamban, és egyre beljebb halad. A levegőt mélyen beszívva még azt is leszűröm, hogy egy fiatal nőről lehet szó, akinek elég finom vére van. Felülök ágyamban, a padlóra rakom talpaimat, ráérősen felállok, és magamra kanyarítom szürkés árnyalatú, a gallérján talán valamelyest barnába hajló, puha anyagú köntösömet, aztán szépen elindulok ki a hálószobámból.
Éppen lépcsőmön tartok lefelé nesztelen, mezítlábas léptekkel, amikor a jövevény a konyhába ér. Hamarosan a helyiség bejáratánál vagyok, amelynek küszöbén megállok, és szemlélem az otthonosan közlekedő látogatót. Egy fiatal, barna hajú leányzó, hátán nagy, terepszín batyuval. Azt hiszem, élelmet keres. Szegény. Itt aztán nem akad semmi kedvére való. A hűtőszekrényben csak amolyan termosztátnak kinéző, henger alakú, légmentesen záró fémedények vannak, amelyek azonban nem emberi élelmet rejtenek. Emberi eredetűek, az igaz, de nem embernek valóak.
- Jó estét! - köszönök rá a nőszemélyre rekedtes hangomon, a konyhaajtóban állva köntösös, mezítlábas, nyurga, sápadt bőrű valómban. Sötét hajam kissé arcomba lóg. Nyugodtan kémlelem a helyes kis betolakodót. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Rezzenéstelenül figyelem, ahogy a lány ijedten felém pördül, éppen csak nem vágódva el, ahogy a hátizsákja elhúzza a nagy lendületben. És még botja is van. Ez igen. Nagyon felkészült. Na jó nem. Nem igazán. De azt hiszem, ezt Ő is tudja. Még egy reszketeg halandót sem nagyon riasztana el a támadó beállásával, nem hogy engem.
- Nem állt szándékomban. - szabadkozom a riogatással kapcsolatban, ahelyett, hogy felháborodnék, amiért még Ő kéri ki magának, hogy megijesztettem, amikor hívatlanul állított be az otthonomba. Most meg a fényviszonyokra panaszkodik. Ezt könnyedén orvosolhatjuk. Odanyúlok magam mellé a falhoz, és felgyújtom a villanyt egy kapcsolóval. Igen, nálam villany van. Nem gyertya vagy lámpás vagy valamilyen varázs fénygömb, hanem rendes villany. Noha a körte világa nem valami nagy, legalábbis nem vakító. Lágy, pont hangulatos, kellemes a szemnek.
Így már jobban láthatóvá válok a leányzó számára. Bár sápadtságom és nyurga alakom valószínűleg a félhomályban is kivehető volt. Kék, holtan élő szemeimmel békésen fürkészem, hallgatva újabb kívánságait. Nem kertel, annyi szent. Szeretem az ilyet.
- Étellel nem szolgálhatok, de a nappaliban a kanapén megalhat, ha gondolja. - ajánlom fel azt, amit tudok. Pedig néha eszembe jut, mennyire illedelmes dolog volna tartanom itthon valami emberi táplálékot, legalább konzervet meg valami italt, vagy akármit, de aztán mindig kimegy a fejemből.
- Szép darab. - bólintok, lenézve a nagyon veszélyes hadibotjára, amit éppen leenged, hogy ne fenyegessen vele tovább. Hosszú, fehér kezeimet magam mellett lógatva állok konyhám küszöbén, figyelve váratlan látogatómat. Sápadt fényű tekintetem el-eltéved nyaka felé. Nem csak szép ívű, de az ott lüktető erében folyó vér íze is zamatosnak tetszik, ahogy érzem.
- Esetleg adhatok Önnek némi pénzt, és elugorhat venni magának valamilyen ennivalót. - ajánlom fel. Habár lehet, már csak a vigadók vannak nyitva. Mondjuk a csárdában ételt is felszolgálnak. Kikérheti elvitelre. Vagy akár elfogyaszthatja ott, aztán meg visszajön aludni. Ezt már rá bízom.
- Minden esetre... pakoljon le előbb! - biccentek fejemmel a folyosó felé. Valószínűnek tartom, hogy nem teljesen átlagos, amilyen szimplán belementem abba, hogy elszállásoljam, és úgy egyáltalán, ahogyan bánok vele betolakodóléte ellenére. De hát illendőn megkérdezte, maradhat-e, nekem pedig nincs okom elküldeni. Nem zavar a jelenléte, számára viszont fontos, hogy legyen hol álomra hajtania a fejét. Szóval már sétálok is el mezítlábas lépteimmel a nappali felé, ahol a fekhelyet ígértem neki, ívesen elnyúló, bordó bársony kanapém formájában. Ez a helyiség szintén mindenféle berendezéssel van tele.
- A kábelekkel vigyázzon! - intek el egy adag vezeték felé, ami sűrűn fut át a földön gitárból, televízióból, magnóból, keverőpultból, lemezjátszóból és még ki tudja, miféle kütyükből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

GWEN

Úgy sejtem, a mellettem hintázó fiatal lány az iskolából való lehet. Bár csekély ideje élek itt, kiismertem már nagyjából a hely népét. Legalábbis hamar leszűröm, ki hova való, ki milyen szerepet tölt be a falu, a közösség életében. Ez a leányzó pedig nagy valószínűséggel kisdiák lehet a mágustanodában. Ahogy észlelem, hogy engem néz, nem tekintek vissza rá azonnal. Eltelik néhány hosszú pillanat, mire napszemüveg fedte, fehér ábrázatomat felé fordítom a csillagkémlelésből. Sötét lencséimen át végigmérem a szőkeséget.
- Zavarlak? - kérdezem meg egyszerűen, monoton hangon. Érdeklődésemre őszinte választ várok. Nem csodálnám, ha gondot jelentene egy ilyen fiatal lány számára, hogy egy vadidegen férfi leült mellé az esti, üres játszótéren. Kellemetlenkedni és alkalmatlankodni pedig soha nem szerettem. Úgyhogy, ha igennel felel, egyszerűen fogom magam, és tovább állok. Van nekem hova menni. Ha azonban a válasza nem, akkor egy ideig még folytatom bárgyú hintázásomat, a felhősödő eget kémlelve, aztán talán átmegyek valami másik játékszerre. Na nem mászni, meg ugrándozni. Csak valamelyest megtapasztalni, kipróbálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Látom a kis betolakodón a bizonytalanságokat válaszaim hallatán, főleg, ami az étel kérdését illeti. Azonban úgy veszem észre, mikor felajánlom, hogy menjen és vegyen magának valamit, elkönyveli, hogy azért nincs itthon semmi nálam, mert mindig máshol étkezem. Egyelőre meghagyom ebben a hitében. Nem szoktam hazudni, de a terelés ezen formáját gyakran alkalmazom. Leolvasom az emberekről, mit gondolhatnak, és bár tudom, hogy téves az elképzelés, hagyom, hogy egy ideig benne ringassák magukat, saját megnyugtatásukra.
- Hozom a pénzt. - biccentek, és elsétálok. Azonban néhány pillanat múlva már lépek is be újra a nappaliba. Szóval mire nekiáll kifejteni lenyűgözöttségét a ketyeréim láttán, már ismét a szobában vagyok.
- Szeretek bütykölni. - magyarázom csak ennyivel, mi ez a sok berendezés, majd köntösöm zsebéből egy marék pénzt veszek elő. Mivel a markom elég nagy, így a mennyiség sem elenyésző. Lenézek kinyújtott, a legkülönfélébb összegű és nemzetiségű érmékkel megrakott tenyeremre, és másik kezem hosszú, fehér ujjával válogatok köztük, végül előhalászok egy arany galleont, és átadom a lánynak.
- Parancsoljon! A visszajárót nyugodtan hagyja ott borravalónak, vagy meg is tarthatja. - ajánlom neki csöndes, rekedtes hangomon, a többi pénzérmét pedig visszaöntöm a zsebembe. Egy galleonból bőségesen megvacsorázhat a csárdában, noha remélem, nem tömi magát rosszullétig tele.
Az előhalászott pálcára tekintek, és bólintok egyet a kiváló ötletre, hogy magával vigye. Érdekes, sok varázsló egy tapodtat sem mozdul úgy, hogy a pálcája ne lehessen bármikor a keze ügyében, míg mások így elrakják valamerre, mint ez a lány is, és csak néha veszik elő ténylegesen. Olyan lehet ez a mágikus képességekkel rendelkezőknél, mint a mugliknál a mobiltelefonkészülék.
- Az ajtó nyitva lesz. - reagálok csak ennyit arra, hogy készen áll az elmenetelre. Nem mintha az ajtóm ne lenne mindig nyitva. Mármint nem tárva-nyitva, csak nincsen kulcsra zárva. Sajnálom azt a szerencsétlent, aki meg akarna lopni engem. Előbb veszem észre, mire készül, minthogy rátehetné a mancsát az értékeimre. Nem mintha bármilyen tárgyam a kelleténél közelebb állna a szívemhez.
Végigpillantok még egyszer az érdekes leányzón, aztán magára hagyom, hadd menjen, amerre gondolja. Tovasétálok mezítlábas lépteimmel a folyosón, visszatérve az emeletre hálószobámba, hogy felöltözzek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Ráérősen sétálok be a konyhámba, megyek a hűtőszekrényhez, és tárom ki. Kiveszem belőle az egyik fém termosztátot, majd szerzek magamnak egy kisebbfajta poharat, és megyek a nappaliba. Általában a kanapén ülve szoktam étkezni, ha éppen nem közvetlenül az adományozóból, hanem így költöm el reggelimet. Reggelinek számít, ha egyszer nemrég ébredtem, nem igaz? Mondjuk lehet, egészen fölösleges nevet adni az étkezéseimnek, hiszen egy ébrenlétem alatt általában csak egyetlen egyszer táplálkozom.
Egy szó, mint száz, noha a kanapén szoktam elhelyezkedni, azt most a lánynak ajánlottam fekvőhelyül, így nem tartanám helyénvalónak ragaszkodni a berögződéshez, még ha egyelőre nincs is beágyazva rajta. Így hát mellette, egy karosszékbe ereszkedem le. Magam elé helyezem a kis poharat a dohányzóasztalra, letekerem a fém hengeredény tetejét, és töltök magamnak. A dús, vöröslő folyadék látványától és illatától tekintetem elbódul kissé, és előbújnak agyaraim. A plafon felé pillantok, hallgatva a lány ténykedését felettem. Most fejezi be a zuhanyzást, áttérve az egyéb piperészkedésekre.
Lezárom a termosztátot, félrerakom, és elegánsan ujjaim közé veszem a vérrel töltött üvegpohárkát.  Számhoz emelem, és megdöntöm, hagyva csak nyelvemre folyni, majd onnan tovább le torkomon, szememet lehunyva. Ahogy minden csepp alágördült, lejjebb engedem a poharat, és eszményien sóhajtva tárom fel tekintetem. Fogaim az ízletes vértől piroslanak, miközben mámorosan pislogok a mennyezetre. Lebegő, álomszerű mozdulattal teszem le a poharat az asztalra, majd dőlök szépen hátra, fejemet a támlára vetve, kezeimet a karfára nyugtatva, és tovább sóhajtozva zárom vissza ismét szememet, egy-egy aprót nyelve olykor, vagy éppen nyalva egyet vékony számon, fogaimon.
Így talál rám a lány, ahogy visszaér a tisztálkodásból. Lehunyt szemmel heverek a székben, hanyagul szétvetett lábú ültömben. Előttem a dohányzóasztalon a fémedény és a rá tapadt folyadéktól kissé vöröslő falú üvegpohár. Lélegzem egy mélyet, majd kinyitom szemem, fejem felemelem az ernyedt pihenésből, és vendégemre vetem ködösen csillogó tekintetemet.
- Jól esett? - érdeklődöm tőle a mosakodásról, nyugodt szavaimat tűhegyes szemfogaim közt szűrve át, amelyek kifehérlenek ajkaim közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

ANIELLA

Miközben kifelé indulunk a sikátorból, a szöszi elbűvölő vonásait fürkészem a hulló esőcseppeken át. Habozik a válasszal. Érzem rajta, hogy nem felel nekem őszintén. Ha a kastélyban lakik, hogyan kerül ide éjnek évadján? Mit keres erre? Ha pedig azt, hogy most érkezett, szó szerint érti, hol vannak a csomagjai? És miért néznek ki így a ruhái? Miért tűnnek úgy, mintha nem az övéi volnának? Minden, amit látok, ugyanahhoz a válaszhoz vezet, amelyet a leányzó azonban egyértelműen titkolni akar előttem. Hát legyen. Nem fogok álmatlanul hánykolódni amiatt, ha valaki nem fedi fel magát előttem.
- Akkor a kastélyhoz kísérjem? - kérdezek rá azért, hogy biztos legyen. Hiszen, ha tartani akarja magát a kis meséjéhez, vagy hagyja magát egészen az iskoláig vezetni, és onnan már eltalál a valódi lakhelyéhez, vagy közöl velem egy olyan célt, amelynél elválhatnak útjaink, és ahonnan már kiismeri magát. Valószínűleg ez utóbbi volna a megfelelőbb.
- Adam. - adom meg nevemet csöndes hangon, egyszerűen, miután bemutatkozott, és viszonzást kért tőlem. Az eső közben csak nem szelídül. Lassan olyan, mintha dézsából öntenék. Akármi is legyen a szőkeség válasza iménti kérdésemre, a sikátorból kivezetem, komótos léptekkel haladva mellette, és hamarosan kilyukadunk a Fő utczán. A házak, otthonok ablakaiban már csak néhol pislákol a fény. Elég csöndes minden, csak a mulatókból szűrődnek felénk tompán a vigasságok hangjai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Hallom, ahogy a lány szíve kihagy egy ütemet, mikor felismeri a helyzetet, és összeáll számára a kép. Éjjeli felöltözésem, a rossz WC, az étel hiánya a konyhámban, és egyáltalán egész megjelenésem. Valószínűleg most mind értelmet nyer a számára. Nyugodtan fürkészem Őt, és csak kedvesen megrázom a fejem. Nem zavart meg. Vagyis megzavart, de nem tesz semmit. Nem probléma.
Örömömre szolgál, hogy jól esett neki a fürdő, és hogy láthatóan nem szándékozik hanyatt-homlok menekülni a házamból. Nincs is oka rá. Egy részről humánus, viszonylag békés vámpír vagyok, más részről, ahogy láthatta, éppen most ettem. És nem belőle. Éhes tehát már nem vagyok. Legalábbis nem annyira.
Megemel sötét szemöldököm, ahogy a vékony vérrétegtől csillogó falú pohárkára mutat. Hirtelen nem tudom, mire vélni, mit akar vele. Megkóstolni? Sajnálom, nekem rögtön ez jut eszembe. Ahogy aztán látom, hogy pálcát ragad, már végképp fogalmam sincs, mire készül. Így csak csöndesen figyelem a hölgyeményt, majd amint kiderül, hogy semmi egyebet nem akart, mint megtisztítani, szomorkásan biggyesztem le a számat, és sóhajtok egy aprót, lemondót. Pedig bizony kinyalogattam volna, még ha nem is vendégem szeme láttára. Úgy tartom, hogy mindig, minden cseppért kár. De hamar túlteszem magam a dolgon. Rájövök, hogy az az apró fintor ezek szerint a vér látványának szólt. Hát persze, a halandók egy része ezt nem bírja. Hiába állok jóval közelebb az emberekhez, mint fajtársaim, azért nem értem őket teljesen. Sőt, igazából gyakran alig.
- Adam. Adam Kensington. - mutatkozom be magam is, agyaraim közt szűrve ki susogón nevemet, miközben felemelkedem hosszú alakommal a karosszékből, és nagy, hűs kezemet vendégemnek nyújtom. Félreértés ne essék, nem felvágóskodásból közöltem ilyen James Bond-stílusban a nevemet, hogy híres, fiktív honfitársamra utaljak, hanem mert a keresztnevem a lényeg. Felvett vezetéknevemet csak formalitásból ismertetem általában. Bizalmat kelt a másikat, ha teljes nevet kap. Még ha esetemben a teljes név nem is hivatalos.
- Hagyom elnyugodni. - jelentem be aztán bólintva, magamhoz veszem a fémedényt meg a tiszta üvegpoharat, végignézek még a hálóruhás leányzón, és indulok konyhám felé. Ha nem akar még aludni, és igényelné a társaságom, úgyis utánam jön vagy szól nekem róla. Nem féltem Őt. Nem olyannak tűnik, akit félteni kéne. Meglehet, Ő bolondnak titulálja magát, én életrevalónak. Noha meglehet, a kettő igazából elég közel áll egymáshoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

ANIELLA

Ahogy figyelem a lányt, természetesen észreveszem, hogy nincsen minden rendben a járásával. Ez a megfigyelés csak erősíti elképzelésemet fajbeli tulajdonságairól. Felmerül bennem, hogy támogassam lépteit, engedvén Őt belém karolni, de úgy vettem észre, nem rajong a közelségemért, így ezt az ötletet hanyagolom. Viszont már nem fogja sokáig bírni a mellettem gyaloglást, ebben biztos vagyok. Hallom zaklatott, erőlködő szuszogását, és rossz sejtelmem nemsokára beigazolódik...
Ahogy a Fő utczán haladunk, Aniella eszméletét veszti, és összecsuklik. Hosszú karjaimban köt ki, hiszen a reflexeim villámgyorsak. Először csak tartom, hogy ne essen a földre, majd egy könnyű mozdulattal felkapom. Lenézek szép, ájult vonásaira. Szőke haja nedvesen tapad arcára, kecses végtagjai ernyedten függnek alá. Itt állok tehát Bogolyfalva főutcájának kellős közepén, karjaimban egy kimerült, öntudatlan, kabátomba burkolózott leánykával, a szakadó esőben.
- Rohadt élet... - véleményezem a helyzetet egy mordulással, majd egy sóhaj közepette indulok tovább. Hagyom az esőcseppeket végigfolyni hajamon, arcomon, beivódni ruháimba, miközben azon gondolkozom, most akkor tényleg a kastélyba vigyem-e ezt az ágról szakadt kis teremtményt, vagy gyanúmhoz híven a tóhoz, vagy esetleg a házamba, hogy biztos helyen legyen, míg magához nem tér. Bárhová odaérek vele pár pillanat alatt, viszont ott is kell maradnom vele, amíg eszméletlen. Jó, persze, nem kell, de én ott fogok maradni.
Mindezt természetesen egész rövid idő alatt gondolom végig, és hamarosan döntésre jutok, mégpedig arra, hogy elviszem magamhoz a házamba. Alig telik bele tehát egy percbe, és lépek is be vele házam ajtaján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Alig egy-két perce esett össze ez a kis szőkeség a Fő utczán, akit az ölemben tartva most házamba lépek. A kilincset kezemmel nyomom le, de az ajtót vállal lököm be. Bőrig áztam a zivatarban, hiszen dzsekimet, amely valamennyire védett volna ettől, a leányzóra adtam, aki ájultan lóg karjaimban. A nappalimba megyek vele, és ott szépen lefektetem kanapémra. Leveszem róla hatalmas kabátomat, aztán elnyűtt, csuromvizes cipőitől is megszabadítom. A többi ruháját rajta hagyom. Nagyobb a veszélye annak, hogy kiborul, ha meztelenül, vagy idegen holmikban találja magát, mint hogy megfázzon a nyirkos darabokban. Ez utóbbit elkerülendő, hozok egy takarót, és ráterítem, aztán felugrom hálószobámba, lecserélni vizes, rám tapadó cuccaimat. Eközben természetesen figyelek a földszint neszeire, ébred-e a lány. Dehát a pár pillanat erejéig, míg odafent vagyok, nem történik változás.
Miután visszaértem, megállok a küszöbömön, és a kanapémon heverő Aniellára nézek. Pompás. Először az a bohókás, csavargó nőszemély, most meg ez a kiütött lányka. Látogató látogatót követ mostanában nálam. Nem erre vagyok beállva. Dehát ez van. Pislogok még így távolról felé, majd mezítlábas léptekkel sétálok a nappaliba. Immáron tiszta, száraz ruhadarabok fedik sápadt testemet, fekete ingemben és sötét nadrágomban ülök le szépen a szöszi lábahoz a kanapéra, és csak türelmesen várom, hogy magához térjen. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

AISHA

Éppen a nappalimban ülök a jobb falra tolt kanapémon, és egy nagybőgőt pengetek szétvetett lábaim közt, amikoris lassan felemelem a fejem, a semmibe révedve, leállva játékommal, ahogy egy különleges erőt érzek meg a közelben. A közel alatt pár kilométert értek. A lényeg, hogy a falukörnyéken valahol. Figyelek még egy ideig, majd félreteszem hangszeremet, felkelek a helyemről, elhagyom házamat, és alig egy perc múlva a lakósoron túl vagyok valahol, amerre az érzékeim vittek. Egy alacsony kerítés előtt állok, amely mintha csak egy sima, zöld füvű mezőt határolna, ám a látszat csal. Erre hamar rájöttem, mikor ideköltöztem.
Besétálok a területre az éjszakai sötétben, és a temetőben találom magam. Sírkövek, fejfák emelkednek kifelé a földből, minden nyugodt és csendes. Már a halk sírdogálást leszámítva, ami valahonnan távolabbról érkezik. Hamar beazonosítom, kitől származik. Ismerem az illatát. Nesztelenül haladok a köves úton, csupasz talpakkal. Pedig nem szokásom így, cipő nélkül mászkálni, dehát most siettem.
Megérkezem a lányhoz, aki egy sírkő mellett kuporog, körülötte pedig kavicsok, cserepeket lebegnek. Összevonom szemöldökömet. Ezt az erőt éreztem én. Tudom, hogy akadnak varázslók, akik képesek a pszichokinézisre. Olybá tűnik, Ő szintén ilyen lehet. Emiatt lenne nekikeseredve? Vagy a környezeti tárgylebegtetés egyszerűen a hangulatának folyománya? Lassan, észrevétlenül közelítek felé, puszta árnyként, majd ahogy mindössze egy-két lépésre vagyok, már hagyom, hogy észrevegyen. Jelentőssé lesz kisugárzásom, mert így akarom.
- Szia Aisha... - köszönök rá lágyan, rekedtes hangomon, figyelve rá, hogy ne ijesszem meg. Mezítlábasan álldogálok fölötte, fekete ing és sötét nadrág fedte, sápadt, langaléta alakommal, és fürkészőn figyelem csupán, lefelé pislogva rá különleges fényű tekintetemmel. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Ülök csak csendes nappalimban, a lány lélegzetét figyelve, és várok. Noha én hallom a falubéli neszeket, ám ez csak kiváló érzékeimnek köszönhető, hiszen egyébként meglehetősen messze vagyunk a többi háztól. Otthonom bár közigazgatásilag valószínűleg a lakósorhoz tartozik, eléggé távol esik tőle, elbújva az erdő fái közt.
Érzem a szőkeség pulzusán, hogy kezd magához térni. Fokozatosan változik szuszogásának üzeme, mígnem felnyitja szép, kék szemeit és pislogva nézelődik körbe. Eltelik azonban néhány perc, mire rám tud fókuszálni. Nyugton ülök sajgó lábai mellett, figyelve eszméletre találását.
- A házamban. Elájult. - tájékoztatom csöndesen, könyökömmel combomon támasztva, fehér kezeimet összekulcsolva lógatva köztük. Félig arcomba lógó hajam mögül, lágyan fürkészve figyelem a lánykát, aki viszont szerintem nem sokáig lesz magánál. Valószínűsítem, hogy hamarosan elalszik. Eléggé kimerült. Nem gond. Kezdem megszokni, hogy mindenféle fehérnépek heverésznek éjszakánként a kanapémon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

AISHA

Nem tudom, miért ne kéne közelebb mennem. Mármint azt megérteném, ha nem akarja, hogy hozzáérjek, vagy ha most irtózik bármilyen társaságtól, ám szavai hevéből azt olvasom ki, hogy ez inkább figyelmeztetés, arra nézve, hogy nem ura az erejének. Azonban, ha van valaki, aki nem igazán van veszélyben tőle, akkor az én vagyok. Ettől függetlenül engedek távolságtartást szorgalmazó utasításának, és csak állok tovább fölötte egy-két lépésnyire.
Ahogy zokogva kezdi rebegni, hogy Ő ezt nem akarta, körbenézek magunk körül a levegő tárgyakon, aztán ismét letekintek Aishára. Úgy tűnik, a képessége eddig lappangott, és most valaminek hatására előjött. Na úgy beszélek, mintha annyira nagyon jártas volnék a mágikus tudományokban. Bár igaz, ami igaz, van pár száz év tapasztalati előnyöm. Ilyen hosszú létezés alatt elég sok mindent megismer az ember, és hamar következtet a látottak alapján. Occam-borotvájának elve szerint pedig a dolgokra adható magyarázatokból általában a legegyszerűbb a helyes. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor tehát a jelen megfigyelések alapján az a legvalószínűbb, amire az imént jutottam. A lány telekinetikus, vagy pszichokinetikus képességekkel rendelkezik, amelyek most kerültek felszínre.
- Meg kell nyugodnod. - közlöm vele csöndesen, ahogy sírva könyörög a segítségemért. Ez nem vigasztalás, hanem a megoldás közlése. A benne lévő energiák olyankor kontrollálhatatlanok, ha zaklatott, ha nem ura a saját érzelmeinek. Le kell higgadnia. Azt kérte bár, ne menjek közelebb, az igényei elég ingadozónak tűnnek szorult helyzetében, így tehát odalépek hozzá, és letérdelek mellé, ahogy a sírkő tövében gubbaszt. Egyebet sem teszek, mint egyszerű nyugalmat árasztok felé. Békésen, figyelmesen és talán némileg tanulmányozón nézek rá lefelé halovány fényű szemeimmel, fehér kezeimet combomra nyugtatva, miközben sarkamra ülök a földön kuporgó lány mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Ahogy sejtettem. Kimerültségében ismét önkívületbe kerül, azonban jelen esetben nem ájul, hanem elalszik. Jobb így neki, hiszen egyértelműen fájdalmai vannak. Leterhelte a lábát, nem igaz?... Most már szinte biztos vagyok benne, hogy igazából a  tóhoz tartott. Az a természetes közege. Lehet, hogy oda kellett volna vinnem, nem a házamba hozni. Most már mindegy. Megvárom, amíg viszonylag kipiheni magát. Csak azt nem tudom, vajon mikor veszi fel az eredeti alakját. Azt kizárhatom, hogy akkor, ha víz éri, hiszen mindketten bőrig áztunk nemrég. Ő mégis olyan, mint eddig. Ezen morfondírozva kelek fel a kanapéról, és megyek a dolgomra.
Az eső kopogása szolgál most hangulatzenéül ahhoz, hogy böngészgessem és rendezgessen laptopom tartalmát, majd elszórakozzak egy Geiger-Müller számlálóval, és egyéb, hasonlóan hasznos és számomra érdekes tevékenységeket űzzek. Eléggé elmegy mindezekkel az idő, és azon kapom magam a konyhában ülve a sakktáblám előtt, hogy lassan elérkezik a napkelte. Remek. Le kéne feküdnöm, pedig meg akartam várni, hogy Aniella felébredjen. Lemondóan fújok egyet, megbarátkozva a gondolattal, hogy az ébrenlétem a nappalba nyúljon, amikor felfigyelek a szomszéd szobából a szőke kis teremtmény megváltozó légzésére, aztán rögtön engem hívó szavait hallom. Egy pillanat alatt nappalim ajtajában termek, és hosszú léptekkel indulok meg a felébredt leányzó felé, hamar odaérve hozzá, érdeklődő tekintettel ereszkedve le mellé a kanapéra. Mi ez a lélekszakadt segélykérés?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Ahogy beértem a nappalimba, éppen megpillantottam még a meztelen lányt, mielőtt az elfedte volna magát. Számtalan pőre hölgyet láttam már, ettől aztán nem jövök zavarba. Figyelmesen foglalok helyet mellette, várva szavait. A szög hamar kibújik a zsákból. Tehát sellő. Ahogyan gondoltam. Bólintok neki. Nem tűnök meglepettnek. Hiszen vallomásával egyszerűen csak megerősítette erős gyanúmat. De várjunk csak... átváltozik? Így? Itt? Most? Ó, értem már. Jó ég, Adam, hogy lehetsz ennyire sötét? Hát persze. A nap felkelte alakítja vissza. Hozzám hasonlóan a nappal és az éjszaka váltakozása a sorsdöntő a számára. Ugyan Ő talán még éppen csak sejtheti, én mi vagyok. De az elmúlt órákban kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsem hogy az én fajbeli hovatartozásommal törődjön.
Nem mondok semmit, csak felállok, és lehajolok a szőkeségért, könnyedén kapva az karijaimba ismét törékeny, takaró fedte testét, és indulok vele fel az emeletre. Most nem mozgok villámgyorsan, nem akarnám ezzel megrémíteni. Eszméletlen állapotában minden gond nélkül suhantam vele, viszont most inkább nem kockáztatnám. Egy perc alatt így is bőven fenn vagyok.
Belépek vele a mosdóba, óvatosan lehelyezem Őt a kádba, és egy laza mozdulattal lekapom róla a takarót, majd átnyúlok fölötte a falközépből kilógó csaphoz, és jócskán megnyitom. Állítgatom egy kevés ideig, hogy kellemes legyen a hőfok, majd felegyenesedem. Nem nézek meztelen teste felé, csak arcát fürkészem, várva, minden rendben lesz-e vele. Közben odakint, sötét függönyeimen túl világosodni kezd a táj, ahogy felkel a nap. Nyűglődő képet vágok. Nem kéne már fönn lennem. Rosszul vagyok a nappaltól. De nem hagyom itt a sellőlányt, míg biztonságban nem tudom. Csak állok fölötte magas, lidércszerű alakommal, és fáradt fényű szemekkel figyelem Őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Ahogy lábai uszonnyá alakulnak, odanézek rájuk, aztán vissza arcára, amelynek szép vonásai helyén csúf ábrázat tűnik fel. Láttam már sellőt, azonban emberformából visszaalakulni még soha. Sejtettem, hogy létezhet ilyesmi, ám dolgom még nem akadt vele. Figyelem még egy pár pillanatig a zöldes ábrázatot, a vízinövényekre emlékeztető hajkoronát, és a vicsorgó fogakat, aztán ahogy Aniella az ajtó felé int, veszem az adást. Nem kell kétszer mondani, hiszen amúgy is az ágyamba vágyom. Így tehát bólintok neki, és egyszerűen magára hagyom a vízzel telt kádban. A nappaliban még felszedegetem a szőkeség ledobott ruháit, kiteregetem az egyik székre száradni, aztán a hálószobámba megyek, és lefekszem végre.
A nap eltelte után, az alkonyt követően nem sokkal észlelem a neszezést a mosdó felől. Hümmögve fordulok a hátamra, kászálódom ki paplanom alól, magamra dobom csíkos köntösömet, és kisétálok a folyosóra, onnan pedig át a fürdőhöz. Ahogy a küszöbre lépek, megjelenek a leányzó mellett a tükörben. A hiedelmekkel ellentétben van tükörképem, igen.
Nem mondok semmit, csak lassan, kissé még álmoskás szemekkel figyelem Őt arcomba lógó hajam mögül, ismét emberi, törölköző fedte alakját szemlélve. Szerencsére, úgy tűnik, nincsen nagy baja, bár valószínűleg a kád egyáltalán nem volt a legkényelmesebb a számára. Fürkészem Őt, várva szavait arra vonatkozólag, mire van még szüksége és mik a további tervei, miközben hosszú kezeimet magam mellett lógatva állok köntösömben a küszöbön. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

- Nem tesz semmit. - bólintok a lánynak a tükörben, amikor kifejezi nekem háláját. Ennél többet pedig nem is várok, igazából még ennyit sem vártam. Lehet, egyáltalán nem megszokott egy magamfajtától a hátsó szándék nélküli, egyszerű jó cselekedet, a segítség nyújtás, vagy éppen szimplán a törődés, azonban számomra ez komolyan nem tesz semmit. Nem probléma. Egyszerűen úgy reagálok minden adott helyzetre, hogy képességeim szerint a legjobbat hozzam ki belőle. Nem azért, mert szent volnék. Ó, nem. Az koránt sem vagyok. Csak szeretem a kihívásokat, szeretem megoldani az elém kerülő helyzeteket.
Változatlanul a fürdőszobám küszöbén magasodok köntösömben, és szemlélem Aniella tükörképét, hol pedig valódi önmagát, ahogyan háttal áll nekem. Szőke haja leomlik pőre vállára, kékes árnyalatú törölközőmet magára tekerve tartja vékony kis testén. Ismét felcsendül szelíd hangja. Ételt kér tőlem. Hát remek. Már megint így járok. Pedig múltkor, amikor betévedt hozzám az a helyes, lökött leányzó, úgy döntöttem, veszek itthonra valami emberi fogyasztásra alkalmasat, pontosan az ilyen esetekre. Azonban még nem tettem ezt meg. Bezzeg, ha majd ezek után feltöltöm itthonra a készleteimet, biztosan nem toppan be hozzám többé egy halandó lélek sem.
- Nincsen. - felelem csöndesen kérdésére.
- De... adhatok némi pénzt ételre, ha elfogadod. - ajánlom fel, végigpillantva rajta. Tessék, a történelem ilyen gyorsan ismétli önmagát. Hát mi vagyok én? Bajbajutott Lány Ellátó Vállalat? Úgy tűnik. Nem mintha ez akkora gond lenne. Nekik biztos nem az. Békésen fürkészem a tükör előtt álló Aniellát, várva elhatározását, közben röpkén elsandítva a WCmből kinőtt bokor felé. Esküszöm, ez egyre terebélyesebb. Lehet, hogy le kéne vágnom.
- Meg ruhára. - teszem még hozzá, ahogy eszembe jutnak kinyúlt, feslett göncei, amik a nap folyamán valószínűleg már megszáradtak a nappaliban, a székre terítve. Habár nem tudom, mikor tud felkeresni szabóságot vagy ruhaüzletet a közelben. Ételt tud venni a csárdában, Kíra is ott vett, az nem probléma. De vajon akad-e ruházati bolt, ami nyitva van a nyári napnyugta után, vagy éppen már a napkelte előtt? Eléggé kétlem. Mindegy, én adok neki, ha elfogadja, aztán majd megoldja.