A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399027#post399027][b]Brandon Norrey - 2014.10.05. 19:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399513#post399513][b]Brandon Norrey - 2014.10.06. 16:52[/b][/url]

Visszagondolva nem tudom miből gondoltam, hogy ott lakik. A legkönnyebben úgy tudnám megfogalmazni, hogy egy különleges érzés lengte közbe a helyet. Pont az vonta fel rá a figyelmem, hogy nem volt annyira feltűnő és modern, mint a többi ház. A rövid kopogás után egyből nyílt is az ajtó.  Hirtelen felém magaslott a keresett vámpír. Gyorsan végigfutottam rajta szememmel, és sajnos arcom egy pillanatra össze is rándult. Nem volt épp vendégváró külseje, de az is lehet, hogy mindig ez az otthoni viselete. A mezítlábas, köntösös, holtsápadt illető nem szólt semmit, csak nézett. Érthető volt, nem jelentettem be előre érkezésem.
- Ő, hát…. Szép jó estét! Gondoltam meglátogatom, remélem nem ébresztettem fel, bár...- felnéztem a sötét égboltra. A csillagokat eltakarta a vastag szürke felhőtakaró. – azt hiszem épp jókor jöttem.
A szövegem folytatása akár az is lehetett volna, hogy: „Van kedve beszélgetni a mi Urunkról és Megváltónkról?” De nem hittem, hogy vicces fajta, azon pár száz évvel túllehet.
- Igazából azért jöttem, hogy megmutassam, mit tudok, mit tanultam, és maga majd eldönti, hogy… Nos, jó lenne, ha tanítványául fogadna.
Végre sikerült kinyögni, de még én is éreztem, hogy milyen vadul kalapál a szívem. Izzadó tenyerem a nadrágomba töröltem, másikkal még mindig görcsösen markoltam a gitár nyakát. Be akartam pillantani a házába, de nevetséges próbálkozásnak bizonyult volna, ha lábujjhegyre emelkedek, hiszen még így is takart volna. Ezért gyorsan balra mozdítottam a fejem, és egy nagyon keskeny csíkban, de belátást nyertem a titkok házába. Úgy hittem nem sokan „csodálhatták” ezt a kilátást, így elégedetten vissza is hajoltam felé, és vártam a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400340#post400340][b]Brandon Norrey - 2014.10.07. 21:48[/b][/url]

Egyáltalán nem akaródzott neki beengedni engem, de én sem nagyon akartam bemenni. Ki tudja, mit találnék? Egy behűtött pince lógó holttestekkel, vagy valami ilyesmi. Elvettem a gitárt, majd nagyot sóhajtottam.
-    Na, szóval. Amit tudnia kell. Nem, ezelőtt még nem játszottam gitáron. Igen, gyorsan tanulok. – vigyorogtam rá, hasztalan. Ujjaimat megmozgattam, majd belekezdtem a bonyolult számba.
Nagyot kockáztattam ezzel, mert bár sokat gyakoroltam, egy nehéz darab volt.
Az egyik kedvenc számomról volt szó, így a szöveget is kívülről tudtam. Az elején elgondolkoztam rajta, hogy énekeljek-e mellé, mert meghallhatnak, de végül magától jött. Nincs rossz hangom, és a kiejtéssel sem lehetett gond az angol felmenők, és gyerekkori nyaralások miatt.
Nagy figyelem kellett a kettő kombinációhoz, de így visszagondolva egész jól sikerült… sőt.
Mikor az utolsó hangok is elszálltak az éjszakában, felnéztem rá, és nagyot sóhajtottam.
- No? milyen volt? Tudom ,a felénél az egyik hangot elrontottam, de…
Innentől rajta állt a dolog, nem tudtam mit tenni.
A hegedűt akkoriban halogattam. Az a bizonyos darab akkor kezdte el keseríteni az életemet.
- Mellesleg, hogy van? Szép az időnk, nemde bár? Sehol egy napsugár… Ez rímelt. Miért beszélek még egyáltalán? – csöndben maradtam inkább, nem zavartam a reménybeli mesteremet az elmélkedésben. Akkortájt már koromsötét volt minden, a csillagokat és a sápadt holdat eltakarták az őszi felhők, és az ajtót is bezárta Adam. Elővettem a pálcámat. A lehető leglassabban ettem ezt, ki tudja, milyen reflexei vannak a vámpírnak, az említett eszköz ellen.
- Lumos. – a fény egy széles körben bevilágított mindent, Adam szeméve is jutott bőven, reméltem, nem bánja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400693#post400693][b]Brandon Norrey - 2014.10.08. 19:08[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=401829#post401829][b]Brandon Norrey - 2014.10.11. 11:07[/b][/url]

- Aha. – gyenge bosszú volt Brandon részéről, de számára épp megfelelt. Egy picit… Jó, nagyon elszomorodtam amiatt, hogy nem lesz Adam a tanárom. Mondjuk, az megmelengette a szívem, hogy ilyen dicséreteket kaptam. Ki is húztam magam ott ültömben, és arcomra is önelégült mosoly ült ki. – Azt hiszem meg tudnám szokni azt, hogy néha-néha előadok valamit, és maga elmondja a véleményét... csak legyen olyan, mint a mostani. – nevettem el magam halkan. Nem volt ott helye a teli szájjal röhögésnek, ha hiszitek hanem, Adam visszafogott valamennyire. igen, ez volt a visszafogott verzióm.
Persze a valódi énem ilyenkor mélyen legbelül veri a fejét a falba, hogy mégis miért teszem ezt.
Valóban, miért is tettem? Adam pont olyan, mint én, amikor magamat adom. No mindegy, ezen nem kell többet töprengeni, talán legközelebb, amikor találkozunk nem adom reflexből a hiperaktívot.
- Hát, örültem a találkozásnak, majd találkozunk még, legyen résen. – felpattantam, és határozott léptekkel indultam hazafelé. Egy apró lángot idéztem a pálcám végére, ai hőt is sugárzott, így viszonylag kellemes hazaútban volt részem. A rétnél viszont megtorpantam. Hogy is fogok én feljutni a házamba?
Nyáron még okés volt a kint alvás, de valószínű, egy kihűlt hullák találnának a kapu előtt reggel, ha ezt megismételném ebben a hőfokban. Egy ideig toporogtam a kapu előtt, majd erőt vettem magamon, és nekivágtam a kastély hatalmas lépcsőinke, és folyosóinak, amiken mellesleg prefektusok, és tanárok járőröznek.
Próba szerencse.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454574#post454574][b]Brandon Norrey - 2015.01.18. 14:21[/b][/url]

Péntek este hat.
A bűvölt vekkerem rugdosására ébredek, bár már nincs szükségem a hallásom visszaszerzése óta. az utóbbi napokban égett a fülem, de túl lehetett élni, mostanra viszont teljesen eltűnt ez a tünet. Reflex szerűen odakapok, csettintgetek párat, és természetesen hallom. Olyan sok idő telt el, körülbelül hét hónap, mióta hydromágia nélkül hallottam. Hatalmas vigyor kúszik az arcomra, Ágyamból Amadeust figyelem, ahogy a sarokba beékített farúdon ücsörög, és halkan csiripel. A tövében Ser Karom húzogatja karmait a szőnyegen, még mindig nem hagyott fel a vízfőnix levadászásával, ami bizony rendszere eső szobában keletkezett eső általi ébresztést eredményez nálunk. A legtöbb könyvem biztonságban, egy tértágított szekrényben kuksol elkerülve az elázást. Kiülök az ágy szélére, ledobva magmaról a sötétkék takarót. Farmerben, és pólóban aludtam, tudom, nem valami higiénikus meg ilyenek, de készültem valahová, és sietnem kellett.
 Az asztalomon egy színes csomagolású rágógumigolyó helyezkedett el, ez valami varázslatos dolog, nemrég vettem. Gyorsan begkapom, és érzem, ahogy a vattacukor életzhű íze szárad a számban. Már teljesen besötétedett, úgy kell kijutnom, hogy ne vegyen észre, és ne figyeljenek fel a távozásomra később. Az ajtó melletti falnak döntve tartom gitáromat, gyorsan felkapom, és ellenőrzöm mindegyik húrt, rendesen be vannak-e hangolva.
Apától keptem, de ez most nem tör össze. A gondolat ugyan éget, de megszoktam. A lgtöbb tárgyamról ők jutnak eszembe, a két felnőtt, akik nem tekintenek a gyereküknek. Tanultam egy számot, - magamnak, nem nekik - ami jellemzi a mostani lelki állapotomat. Halványan elmosolyodok, mikor eszembe jut az egyik sor
Igen, énekelni is fogok.
Ja, hogy nem mondtam, hova megyek. Rég volt, az incidens előtt, de nem lehet elfelejteni azt a személyt.
A vámpír, aki imprózott nekem a pléden, és a vámpír, akinek szerenádot adtam. Valami ilyesmire készülök most is, de ezúttal valami látványosabb, nagyobb durranásra gyakoroltam. Vállamra vetem a fekete pántot.
A hangszer súlya meg sem kottyan, az utóbbi időkben Merkovszky bácsi alaposan megedzett, mivel ez is az elemi mágus lét fontos alapja. Egy festményekkel, és faliszőnyegekkel teli folyosón settenkedek, a klubhelyiségbe érve megpillantok egy magányos tanuló diákot. Koncentrálok, és az én kérésemre elhelyezett zongora billentyűi felett apró vízcseppeket hozok létre. Finnországra gondolok, meg az ottani hócsatámra, a hűvös gondolatok segítenek megfagyasztani a gömböket. Ujjaim mozgatásával elkezdek egy dallamot játszani, mintha egy fantomzenész ülne a hangszer előtt. A gyanútlan levitás eldobja a házidolgozatát, és odaszalad, de addigra minden nyom elpárolog. Kifutok a házból, végig a folyosón, ki az iskolából, a fagyos hidegbe, meg sem állva az ódon házig. Megvetem lábaim a kertben, már biztos meghallotta engem.
Elkezdem játszani a dalt, éneklek is hozzá, lábammal ütöm a ritmust. Várom hogy kilépjen, kutatom azt a megmozduló árnyat a sötét függönyei mögött, melyek az ő jelenlétét jelzik.
Csak legyen itt! Két lábam mellett fizet hozok létre, abból pedig ködöt generálok, tiszta füstgép feeling. Nemsokára az egész kertjét tejfehér, kavargó hullámok fedik be, én pedig egyre jobban vigyorgok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454602#post454602][b]Brandon Norrey - 2015.01.18. 15:38[/b][/url]

Gitározok. Újra gitározok. Olyan régen voltam már itt, még csak épp elkezdtek feltűnni a korai sötétedések, és a csípős időjárás. Ujjaim a hűvös fémen táncoltak, nyugodt szívvel játszottam neki. Szívem kihagy egyet, mikor látom, felkapcsolódik a villany, és kinyílik az ajtó. És ott áll Ő, a magas, sápadt vámpír. Kifejezéstelen arccal bámul engem, amitől egy kissé meg is illetődtem. A ködöt ugyan fenntartottam, kezem már begyakorlottan, komolyabb odafigyelés nélkül is játszik, az éneklést abbahagyom, és némán játszok tovább.
Mikor végzek, Elengedem gitáromat, hagyom lógni a vállamat nyomó pánton. Izzadó tenyeremet megtörlöm nagrágomban, egy bátortalan léést teszek felé,  majd int nekem, és már el is tűnik a házban.
Azta, még nem voltam vámpírodúban, vagy miben. Magamban gyorsan megfogadom, hogy nem nyúlkálok ajtókhoz, nehogy egy lógó hullákkalteli terembe nyissak, ami miatt nemsokára én is ott végzem. Egy lépés, majd követte a második, és a harmadik. Egyre gyorsabban, a verandára vezető három lépcsőfokot már szinte futva szedtem, betoppantam a házba, és földbe gyökerezett a lábam.
Az első ok az volt, hogy átléptem a küszöböt, és teljesen megilletődtem ettől. Mostanában csak  idősebb férfiak házához járok, hogy örömet vigyek az életükbe. Valóban ezt akarom? Merkibácsi klinikai eset volt a mély depresszió és a tetramágus lát kombóval, Adam meg egyszerűen... Adam. Szinte el is felejtettem mennyire bosszantott ezzel a szófukar természettel.
A második ok pedig az volt, hogy megláttam a legmenőbb házat, amiben valaha jártam. Sok ok antik gitár, sakktábla, és megszámláltan kábel, és elektromos ketyere.
Úgy éreztem magam, mint a fagyizóban, de vissza kellett fognom magam, elvégre nem tapizhatom meg az összes felszerelését. Az fura lenne, nem?
Beülök elé egy fotelbe, szemem igyekszik magába szívni minden egyes képkockát.
Ez de baró.
Szemöldökömet felhúzom, hátha ért belőle, és legalább annyit mond, hogy szia, jó volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454700#post454700][b]Brandon Norrey - 2015.01.18. 20:46[/b][/url]

- Valóban jó szám. - Valami változott bennem. Életemen mindig ott fog sötétleni ez a féléves ciklus. Sokkal jobban tudtam visszafogni amgam, ha nem muszáj produkálni magam. Nem voltam ám olyan, csak így sokkal könnyebb barátokat találni. De Viktor esete megtanította, hogy ez nem így van.
Ujjaim a fotel régi szövetén köröztek, szórakozottan figyeltem, ahogy a virágmotívumok hajlanak a lenyomott anyagon. Ilyet én is tudnék festeni.
A laptopjáta nézek, majd elmosolyodok.
- Wifid is van? Mázlista. - Kérdésére fáradtan sóhajtok, megforgatom szememet, majd a háttámlára hajtom. A plafonon lévő lámpát figyelem. Nem miatta csináltam ezt, csak ennyiszer egymás után elmesélni a fél év történéseit, kissé fárasztóak.
- Túl sok történt. Túl sok. - ujjaim még mindig a szöveten játszanak, megnyalom szájam szélét, mélyen a szemébe nézek, és rezzenéstelen arccal elkezdem mesélni.
- Találtam egy hegedűdarabot. Kiderült, hogy lejátszhatatlan, de lassan az őrületbe kergetett. Egy diáktól kértem halláserősítő bájitalt, amivel túladagoltam magam, és mikor megszólaltattam az első hangot a hangszeren,, elájulktam. Megroncsolódott a dobhártyám, megsüketültem. Egy gyerek, akit a zene éltetett, elveszíti a hallását. a gyerek, akinek beteges megfelelési vágya van az apja és az anyja iránt, elveszíti az erre használható egyetlen eszközt. Mi jött, a depresszió. De ez nem minden! - emelem fel jobb kezemet - Kiderült rólam, hogy hydromágus vagyok. - ujjammal körözni kezdtem, létrehoztam egy sakkbábut, pontosabban a királyt, megfagyasztottam, majd odadobtam Adamnek, had nézegesse. - Szóval az univerzum elvett sokat, de adott is egy rakattal. Elkezdtem ezzel bepótolni az űrt, és amikor minden rendbejönni látszott, beütött a ménkű.
A szüleim nem válaszoltak a leveleimre, csak a szükséges pénz küldték, és mostanra azzal is felhagytak. Csak a tehetségem kellett nekik, most mondd meg. Ekkor lettem azon a szinten, hogy senkivel nem beszéltem a tanáraimon kívül. Nem kellettek barátok, nem kellett nekem semmi, csak fájdalmat okoz. Aztán lett egy lakótársam, Viktor, rendes srác, elég szókimondó, ő segített rajtam először. Aztán felkerestem Lorelait, egy másik hydromágust, aki.... Nos, meggyógyított. Van valami ijesztő beütése a lánynak, de segített, és valamiért nagyon hasonlítunk egymásra. A feszültség leveztetése gyanánt festeni kezdtem, és nem is vagyok benne rossz. Voltam Ausztráliában, és loptam egy veszélyeztetett állatfajt. Mármint nem egy egész fajt, csak egy példányt. Egy kicsit zavaros most minden, nemrég kaptam vissza a hallásom. És most... Ismerkedek a lehetőségeimmel, amikben eddig gátoltak a szülők. Nos, ezért nem voltam eddig. Nem hallottam, nem zenéltem.
Figyelem arcát, hogy reagál a dologra. Én vonásaim még mindig érzéketlenek.
- És te megvagy? Olyan... más vagy most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454900#post454900][b]Brandon Norrey - 2015.01.19. 16:46[/b][/url]

Figyelem, ahogy alkotásom a  vörös pohárban landol halk csilingeléssel. Ja persze, az vér. Egy ideig még ezt figyelem, ahogy mozog. Már elkezdett olvadni, így elkezdem mutatóujjammal kimosni a poharat. Kis mennyiségű vér, elenyészik a vízhez képest, a kettőt együtt tudom irányítani. elkezdem újra összerakni a bábut, immáron a rózsaszínes folyadékból, majd mikor már kész van, teljesen befestem vérvörösre. Elégedetten pillantok fel a sápadt vendéglátóra, aki egy szál csíkos köntösben ül a kanapén. Kissé feszélyez a dolog, halvány pír jelenik meg arcomon, de vonásaimat mintha kőből faragták volna.
Nem olyan vagyok, mint legutóbbi találkozásunkkor, és ezt éreztetni akarom. Magamnak is bizonygatom ezt, ugyanis bele kell törődnöm, semmi sem lesz a régi.
Halovány, kérészéletű mosoly suhan végig arcomon, reagálva Adam köszöntésére. Szemem felkapom a gesztus erejére a pohárról, és a báburól.
Már nem tér vissza figyelmem alkotásomra, ezúttal a hangszergyűjteményt tanulmányozom. Szemem csillogásából érezni lehet, egyet kettőt felismerek.
- Nem fogok tovább fejlődni. - égkék szempárjába szúrom csokoládébarna szemem, hogy tudja, komolyan gondolom. Apáéra emlékeztet - Mármint olyan gyorsan nem. Sok dolog fog változni, de véglegesen nem hagyom abba a zenét, az életem része marad.
Lábammal dobogok a szőnyegen, miközben kutató pillantásom megáll egy üres pizzásdoboznál az egyik asztalon.
- Az hittem egyedül laksz itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454945#post454945][b]Brandon Norrey - 2015.01.19. 19:16[/b][/url]

- Nem tudom. Sok lehetőségem lett a hydromágiával és a festéssel. Tudod, mondtam, hogy voltam Ausztráliában, nos akkor egy munkában segédkeztem egy ereklyekutató vállalatnak. Tetszik az is. De valószínűleg szponzort is tudnék szerezni magamnak az alkotáshoz. És persze a hydromágus melók, gyógyítás, valami északon, tengerkutatás, ilyenek. Szerinted - nézek vissza rá - mit kéne tennem?
Bámulok mindenfelé, saját szórakoztatásomra vízcseppekkel zsonglőrködök, vékony kis mintákat formálok belőlük, fagyasztom, forralom őket.
Most az egyszer igazán nem más kedvéért csinálom, csak a saját szórakozásomra, eddig az ilyeneket mások lenyűgözéséért produkáltam. Idegesítő lehettem, nagyon.
 Bólintok egyet a barátos történetre, bár kissé borul az agyamban a róla alkotott magányos farkas kép, hiszen most engem is beengedett, és valaki elég otthonosan érzi magát itt.
Érdeklődve figyelem a kérdését amit a folyadékról kérdez. Egy tíz másodpercig csak figyelem a bábut, majd kilebegtetem, és elkezdek vele járszani, először feketévé, majd fehérré, majd csíkossá, kékké, sárgává változtatom. Bégül átlátszóvá, ám aközepe vérvörös marad.
- Mint látod a vér nem megy. Tudok alkoholt, tejet, festéket, tintát, de a vér.... Az már. A válaszom az, hogy egyelőre nem tudom megcsinálni. - nyitva hagyom annak az esélyét, hogy képes leszek a vért is manipulálni.
Elgondolkozok azon, mit lehetne felhozni, és ahogy eszembe jut a téma, elvigyorodok.
- És mit szólsz az Edictumhoz? Csupa pozitív visszajelzést kaptam, talán mert elkerültem a rellonosokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=455433#post455433][b]Brandon Norrey - 2015.01.20. 18:31[/b][/url]

- Ott lenne az aurori meló is, elég effektív lennék, de az olyan nehéz... - nincs igazán kedvem tanulni, akár most is kilépnék, ha nem lenne Merkibácsi, és a nem tűnne fel mindenkinek, hogy nincsenek szüleim. Na igen, ezzel is elsz bőven gondom, akkor most ki a gyám, őket is be kell avatni, nehogy később hagyjanak el ők is. Jobb kezem tenyerébe temetem fáradtan arcomat, és fáradtan sóhajtok. Nem elkeseredetten, csak... Egy tizenöt éves srácnak is megvannak a limitjei, az iskola mellett az elemi mágia, a festés, a szociális élet, és a nagy adag... trutyi, amit a szüleim kavartak nekem még mielőtt leléptek az életemből.
Bocsánatkérően pillantok fel ujjaim közül a vámpírra.
- Első dolgom lesz szólni neked. Gondolom elég sok dolgot leegyszerűsítene. - még egy kicsit játszok a vízzel, tetraédert formálok, közepén a vérből álló gömbbel, amit nem hagyok keveredni a vízzel, majd visszavezetem a karcsú pohár felé, a vizet eltüntetem, és semmi sem marad utána, csak pár csepp vörös folyadék, és egy szisszenő hang.
- Eddig is beszéltek rólad, csak nem igazán az újságnak. Azt hiszem... Tudják mi vagy. Elég egynek kitalálni, tudod... Nektek is ki akartam rtalálni egy nevet, csak fogytán volt az idő, meg hát az három név...
Ráncolom szemöldökömet Adamre nézve. Mintha valamit nem értenék, csak nem is tudom mi az a valami. - Mit szólsz a Zwaydamhez? Lehetne a dolognak folytatása... - fejemben körvonalazódik a cikk képe, amiben Dwayne összeköltözött Adammel, így a háromszög AD szakaszát követhetjük figyelemmel, az előző AZ helyett.
- Figyelj... - elkapom róla tekintetem, rendkívül kínosnak érzem a helyzetet. - Március környékén lesz egy világbajnokság, Szalamantronnál. Nagy dolog ez, és én is szerepelni fogok, és mivel a szüleim nem... szóval az éjszakai, tehetségkutató fordulóra. el tudnál jönni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=457998#post457998][b]Brandon Norrey - 2015.01.26. 21:20[/b][/url]

Megrántom vállamat, miközben egy szégyenlős vigyort engedek arcomra, miközben a falat bámulom. Még egy dolog, ami tetszik, és másoknak is tetszik. Írni persze nem akarok, az túl... Állandó. Én nem bírnék ki ilyen unalmas melót. Esetleg utazóriporter. Áh maradok a folyamatos változásnál, akkor nem törtéhet ilyen.
Olyan kényelmes volt számára a helyzet, hidegnek nem érezte a szobát, a fotel kényelmes volt, és egy nem mindennapi vendéglátóval volt dolga. Lenne még mit kérdezni csak ezzel kapcsolatban is, de türtőztetem magam. Egyelőre.
- Ühüm. - figyelem, Ahogy a magas alak kiegyenesedik, és a hangszerek felé veszi útját. Nagyon megörülök, hiszen ennek csak egy oka lehet, én. Bátortalanul ujjaim a fotel karjaira fonódnak, majd felállok. Nagy koppanás hallok az ablakon, fejem odakapom, de csak egy kövér esőcsepp gördül alá. Egy másodpercig megdermedek, majd nagyot sóhajtok, majd azt suttogom - Amadeus.
Bocsánatkérően a Vámpírra pillantok, kirohanok, és pár pillanattal később a vallámon pihenő, csipogó kék madárkával.
- Bocsánat. Úgy táűnik követett. Szóval... Balaton mellett lesz, és igen, ez egy világbajnokság. Mindenhonnan jönni fognak tanoncok, és összemérjük az erőnket, érdekes lesz. Az első és az utolsót az időpont miatt talán csak  rádiófelvételen, vagy tévén láthatnád, de... A középső. Az a helyzet, hogy senki nem jön el, viszont jó lenne egy ember, akit figyelhetek, vagy tudom, hogy ott van. Tudom, elég kétségbeesett. - hallgatom a hangszerbemutatóját, a nagy részét tudom, mégis rácsodálkozok. Amiatt, mert ő még élt a gyártásukkor, ott is lehetett, a másik pedig az volt, hogy máshogy adta elő, nem úgy, ahogy a könyvek szokták.
- Mennyi ideje gyűjtögeted ezeket?- mutatok karommal az egész házra. Ha szemfüles az ember, észreveszi a gyöngyszemeket a többi hétköznapi bútor és tárgy között. Valamilyen módon, még vicces is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=459532#post459532][b]Brandon Norrey - 2015.01.29. 23:15[/b][/url]

- Öhmm... Bocs. elemi mágia. - Nagyon izgulok, nem is értem miért. Máskor olyan természetesen tudok viselkedni, mégis nem hagy nyugodni, hogy egy több száz éves ragadozó lakásában vagyok. Kopp, megérkezik Amadeus. Valahogy megőrjítem a körülöttem élő állatokat, Ser karom az első hónapban gondolt egyet, és a falnak futott. Bár akkoriban megállás nélkül zenéltem, vagy zenét hallgattam. Lehet, nem szereti az ilyesmit. Azt bezzeg élvezi mostanában, hogy lefestem, ahogy a lemenő nap fényénél lustán fekszik az ablakpárkányon, és lengeti farkát. A gondolattól eszembe jut a teljes jelenet, és arcomon érzem párpillanatra a lemenő nap utolsó, narancssárgás sugarait. Kinyitom szemem, mely találkozik a hűvös kék pillantásával. Vajon mikor látott napot lemenni utoljára….És emlékszik rá milyen? Félek megkérdezni, de van egy érzésem, hogy tudja, mire gondolok épp. Pólómba törlöm izzadó tenyerem, és igyekszem elfordítani tekintetem, nem bírom tovább.
- Mondd… Zavarna, ha… - ujjaim farzsebem felé csúsznak, ahol egy kisebb tok található. A hűvös fém ismerős tapintását érzékelve megfogják a gombot, és felpattintják. Halk kattanás az egész, kezem becsúszik a tokba. Az ecsetekre fonódnak ujjaim. – Szóval ha lefestenélek?
Tértágított zsákomban Egy vászon is lapul valahol, ugyanúgy egy állvány is. Csak az ő válasza kell. Sosem fogok olyan szinte jutni, hogy ezt az arcot vissza tudjam adni úgy, ahogy szemeimmel látom, az auráját, mindenét. Még szerencse, hogy birtokomban van egy, a vélaecsetek közül. Ezzel talán….
Két lépéssel hátrébb állok, mozdulatai, kisugárzása feszélyez. Az elmúlt hónapok gyávát faragtak belőlem.
Nem.
Az elmúlt hónapok eseményei megölték bennem azt, kölyköt, aki nem félt semmitől. Kiirtotta a balgaságot, a naivságot… A gyengeséget. De hogy miért pont ilyen fiatalon kellet történnie? Másoknak nem is kell ilyen problémákkal szembenézni egész életében.
A többi diáknak továbbra is a gyerekes örök mosolygós Bran leszek, ez biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461282#post461282][b]Brandon Norrey - 2015.02.03. 16:54[/b][/url]

- Most - bevallom, nem sok ideig akartam maradni, de a pillanat hevében kicsúszott a számon a kérés, és nem gy tűnik, hogy kihátrálna a dologból. Ez számára nem lehet új dolog, hiszen nem egy embert ihletett meg más téren is.
Ellépek a hangszerektől, elkezdem lassan körbejárni a tágas szobát. Kissé hűvös van az iskolai meleg szobámhoz képest, de ezt orvosolni tudom. A körülöttem lévő párára koncentrálok, és azt felmelegítve próbálom a közvetlen környezetemet befűteni. Megállok egy szabad helyen, ahol előveszem zsákomból a festőállványt, és felállítom. A vásznat is, kissé nehezemre estik a félbehagyott művek között. Rossz szokás, ideje befejeznem azt, amit elkezdtem. Előveszem a festékeket, hígítom őket, és apró gömbökként mamgam mellé reptetem őket.A színeket nem keverem ki, csak beállítom magamnak erőm segítségével.
Ráeszmélek, válaszolni kéne a vámpír kérdésére. Kissé elmosolyodok, mivel egyből a Titanic jut eszembe, de tekintetem végig a fehér anyagra szegeződik, nem jöhet rá gondolataimra. Remélem.
- Szerintem... Alkoss előttem. Adj elő valamilyen zenét, az is inspirálni fog engem. - minden álmom volt újra hallani őt, az inspirált muzsikája olyan erőt sugárzott, hogy többre volt belőle szükségem.
Előveszem a Thesztrál-unikornisszőr ecsetemet, hogy megrajzolja a hátteret, és az árnyék-fény játékokat. Rendkívül sikeresnek bizonyult az eszköz, ugyanis nagyon jól átadta a hely szellemiségét. A lámpa kissé pislákolt, így még mozog is a háttér, de majd a Vélaecset elnyomja a mögötte lévő dolgokat.
És akkor elveszem az én drágaságomat, az aranyecsetet, a festőeszközök királynőjét, a mindenemet. Adam bőrének halovány színét kedvelni fogja, már érzem. Egy apró cseppet odareptetek az arcához, az árnyalatot olyanná varázsolom, majd mikor visszavezetem az eredeti gömbjébe, az egésznek olyan küldőt adok. El is kezdődhet a dolog. Apró vonásokkal dolgozok, most nagyon oda kell figyelnem. Minden csuklómozdulatom után korrigálom a korrigálni valót, és lassan az arcához érek. Különösen figyelek a hangszerekre. Lassan de biztosan haldunk, miközben repül az idő, meglehetősen gyorsan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461529#post461529][b]Brandon Norrey - 2015.02.04. 17:16[/b][/url]

Felöltözik. Még szerencse. A vállamon pihegő madárkára pillantok, akiről hatalmas vízcseppek gördülnek le, mintha félne, izzadna. Felfogom, hogy nem komálja Adamet, szóval már viszem is ki a verandára, ahol eleresztem, és csak reménykedni tudok, hogy haza megy. Mire visszamegyek, már ott áll a vámpír, magas, sápadt külsővel. Ha nagyon sokáig nézi őt az ember, és tudatában van faji mivoltjával, pár pillanatban mintha látszana, nem is ember ő. Csodálom arany derengését ecsetemnek, szinte tapintani lehet körülötte a mágiát, gyönyörű. A fekete színt nem nagyon fogadja magába, de mint mindig, tökéletes munkát végez a hajnál és a ruhájánál. A "zebraecsetet" végigsimítom rajtuk, hogy minden apróbb gyűrődés, tincs árnyéka meglátsszon rajta. Aztán a szeme. Azok a szemek hordoznak magukban erőt, nem is keveset. A világoskék színt szinte itta magába, így gond nélkül meg tudtam festeni a szemeit. Elkészült, hátrébb álltam megnézni a meglehetősen élethűre sikeredett alkotást, majd felpillantottam az alanyra. Modell, mindegy.
A zenéje valóban inspirált engem, anélkül nem sikerülhetett volna ilyen jól.
Vártam az első mozdulatot, egy ujjat, egy pislogást, akármit, de nem akart jönni. kissé kétségbeestem, így visszaálltam a vászon elé, és végigsimítottam a háttéren.A hydromágiának köszönhetően már megszáradt az egész festmény. Semmit. Remélem nem vette észre Adam az előbbi pánikomat, máskor mindig sikerül, az a helyzet. És akkor nagyot sóhajtok. A festett vámpír szemei lecsukódtak, és úgy maradtak.
Valami különleges ezen a festményen, ez már biztos. Magamhoz intem Adamet, hogy nézze meg ő is.
Tíz másodpercig bámulom, mikor már nyitnám szemem elmagyarázni, hogy az előbb lehunyta a szemét. És akkor kinyitotta.
- Te jóságos - az égkék csillanás olyan élethű volt, mint még egyik alkotásom se. Tény, hogy csak töredéke az eredeti erejének, de már ebben is mintha lenne valami varázslatos. Arcom ledermed, halovány mosoly kúszik félig nyitott számra. Felpillantok a vámpírra. Vajon neki is tetszik? A mozdulatsorban van egy rész, ahol egyenesen a művet figyelő illetőre pillant, miközben már fordul a készülékeihez. Zseniális.

###

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489835#post489835][b]Telepi Merkovszky Brandon - 2015.04.06. 23:50[/b][/url]

Az ecset halkan vonult végig a vásznon. Nyelvem hegyét kidugom akaratlanul, ezt a művet nem ronthatom el. Bal lábam halkan dobod, jobb karomon libabőr fut végig. Meg kell jegyeznem, ha ide jövök még egyszer, alaposan fel kell öltöznöm. Főleg ilyen időkben. Amadeus  távozott, ketten maradtunk csupán. Ő a zenével kreált otthonos környezetet számomra, így sikerült precíz munkát végeznem. Még az a lámpa is... Várok egy ideig, szívem a torkomban dobog, várom azt az apró rezzenés, amitől már tudom, életre kelt Beszélni még nem tud ugyan az alkotásom, de alapvető hangok megjelennek rajta.
Belenéztem A két dimenziós Adam régi fényű szemeibe, és elmerültem benne. Végül akkor zökkentem ki a saját magam által alkotott csodából, mikor a hús...vér(?) vámpír a vállamhoz ért.
Elismerés. Régen ez volt az a dolog, maiért bármint megtettem. A szüleim kedvéért csak zenéltem és zenéltem, mivel ezt szerették volna. Most meg festek, de nem Adamért, nem Viktorért, nem is a jegyekért, csupán magamért. Csakis magamért, végre. Hatalmas sóhaj tör fel belőlem, de nem bosszankodásként, inkább mintha egy hatalmas szikla gördült volna le vállaimról. Szabad vagyok, végre. Az egészben talán magamat volt a legnehezebb meggyőzni, ám Viktor és Merkibá' hatalmas segítség voltak számomra. Ha így haladok, bármi megtörténhet, tényleg.
- Köszönöm. Ez sokkal többet jelentett, mint gondolta. - felpillantok a hosszú, fekete hajjal keretezett arcra, melybe pár tincs belelógott. Egy apró mozzanat csupán, de felé emelem kezem, majd egyből vissza is rántom. Ölelés? Egy vámpírral? ennyire ne szálljunk el. - Most mennem kell, késő van. Remélem nem kapnak el, reménykedjünk.
Elindulok az ajtó felé, miután visszapakolok mindent a zsákomba, a portrét kivéve. Megtorpanok a küszöbön, mintha valami különös erő gátolna az áthaladásban.
- Még egyszer köszönöm. Még találkozunk, Adam.