A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=311845#post311845][b]Saragob Kíra - 2014.06.12. 18:04[/b][/url]

A lemenő nap sugarai vörösesre festették az ég alját, és jól megnyújtották a lakósoron sétálgató Kíra árnyékát. Előbbit azért volt fontos megjegyeznünk, mivel alig ha nem szél lesz és vihar, Kíra pedig szeretné azt elkerülni. Tegnap óta még nem találkozott a hajléktalan lét negatív aspektusaival, egész nap a természetben lenni, úszni a tóban, sétálni az erdőben és a faluban, a táskájában talált madárlátta kaján tengődni igazi kaland volt számára. Így estefelé azonban már kezdett neki derengeni, hogy jól elfecsérelte ezt a napját, mire bement volna minisztérium kirendeltségére, már jóval elmúlt az ügyfélfogadási idő, ő pedig hajlék nélkül maradt az éjszakára. Ez kicsit visszarángatta a valóságba. A problémamegoldó képességét maximálisan kihasználva, végül arra jutott, hogy a legjobb lesz, ha felsétál a kastélyba. Wickler talán lenne olyan jószívű és egy éjszakára megengedné, hogy meghúzza magát valahol, sőt talán az életének rendezésében is segítene neki. Elindult hát a kastély felé.
Itt kanyarodjunk vissza első mondatunk második feléhez, ugyanis azok a fránya nyúlánk, kecses árnyékok tehetnek mindenről. Nagyon tetszettek ugyanis Kírának, minimális árnyjáték tudásával szórakoztatta magát, össze-vissza tekergett, azt figyelve, hogy egy-egy mozdulat, hogyan mutat az árnyékán. Szökdécselt, táncolt, ugrált, és jól eltévedt. Bár ez neki fel sem tűnt igazán, keresztül-kasul bejárta a falut, és csak valahol a lakóövezetet elhagyva, az erdős sáv mellé érve tűnt fel neki, hogy mennyire elszaladt az idő. Ez is csak azután, hogy kalapácsvetőnek képzelve magát megpörgette a batyuját és mindennemű célzás nélkül egyszer csak elengedte, hagy szálljon be a fák közé kénytelen volt kicsit a környezetére is figyelni, és megállapította, hogy erőteljesen szürkül már. Hát van ilyen?
Ezen aztán megint észbe kapott egy kicsit, bár túlzás lenne azt mondanunk, hogy elszégyellte magát, vagy utólag helytelenítette a viselkedését, odáig már nem jutott el gondolatban. Csak azt tudja, hogy minél előbb fel a kérni a kastélyba, bevenni magát a konyhába, aztán ha más nincs, ott helyben aludni egyet. Két lépés után aztán leesett neki, hogy a táskája valahol a bokrok között pihen, és azt meg mindenféle éjjeli ragadozó martalékául hagyni, úgyhogy elindult, hogy megkeresse a terepszínű málhát.
Meg is találta szinte azonnal, hiszen azért nem sikerült olyan messzire dobnia, nagyjából az első fa megállította. Miközben újra a hátára kapta megakadt a szeme, valami tájidegen dolgon. Egy épületen. Megborzongott. A realista énje eltűnt a balfenéken, a gondolati elég messze eveztek a valóságtól. Azt képzelte, hogy egy teljesen idegen helyen van, ő egy zombi apokalipszis túlélője, menedéket kell keresnie, üldözik. Fel kell térképeznie ezt a házat. Ez az egyetlen esélye. Érezte, hogy picit gyorsul a pulzusa, felkapott a földről egy kar nagyságú, erősnek tűnő husángot. A fegyver csak még viccesebbé tette az amúgy is komolytalan megjelenését.
Óvatosan, " kommandózva" közelítette meg a házat. Bár a felderítéssel nem sokat törődött, gondolkodás nélkül nyargalt fel a verandára, és hezitálás nélkül feszült neki az ajtónak, ami legnagyobb meglepetésére engedett is. A az előtér okozta számára a következő meglepetést, ugyanis várakozásaival ellentétben egészen lakottnak tűnt az épület, noha semmiféle hangot nem hallott, ami arra engedett volna következtetni, hogy itthon vannak a háziak. Márpedig csak feltűnt volna nekik, hogy nyílt a bejárati ajtó. De nem nagyon zavartatta magát, még ha nem is maradhat itt az éjszakára, ha már itt van, legalább a konyhát csekkolni akarta.
Meg is találja a keresett helyiséget, ahol nagyon otthonosan indul meg a szekrények felé, hátha talál bennük valami ehetőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=314303#post314303][b]Adam Kensington - 2014.06.16. 00:45[/b][/url]

ANIELLA

Alig egy-két perce esett össze ez a kis szőkeség a Fő utczán, akit az ölemben tartva most házamba lépek. A kilincset kezemmel nyomom le, de az ajtót vállal lököm be. Bőrig áztam a zivatarban, hiszen dzsekimet, amely valamennyire védett volna ettől, a leányzóra adtam, aki ájultan lóg karjaimban. A nappalimba megyek vele, és ott szépen lefektetem kanapémra. Leveszem róla hatalmas kabátomat, aztán elnyűtt, csuromvizes cipőitől is megszabadítom. A többi ruháját rajta hagyom. Nagyobb a veszélye annak, hogy kiborul, ha meztelenül, vagy idegen holmikban találja magát, mint hogy megfázzon a nyirkos darabokban. Ez utóbbit elkerülendő, hozok egy takarót, és ráterítem, aztán felugrom hálószobámba, lecserélni vizes, rám tapadó cuccaimat. Eközben természetesen figyelek a földszint neszeire, ébred-e a lány. Dehát a pár pillanat erejéig, míg odafent vagyok, nem történik változás.
Miután visszaértem, megállok a küszöbömön, és a kanapémon heverő Aniellára nézek. Pompás. Először az a bohókás, csavargó nőszemély, most meg ez a kiütött lányka. Látogató látogatót követ mostanában nálam. Nem erre vagyok beállva. Dehát ez van. Pislogok még így távolról felé, majd mezítlábas léptekkel sétálok a nappaliba. Immáron tiszta, száraz ruhadarabok fedik sápadt testemet, fekete ingemben és sötét nadrágomban ülök le szépen a szöszi lábahoz a kanapéra, és csak türelmesen várom, hogy magához térjen. (x)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=336845#post336845][b]Adam Kensington - 2014.07.15. 10:28[/b][/url]

Tegnap este történt meg a tragédia. Ébredésem után, a konyhába érve a rémálmom fogadott: vérkészleteim megromlottak. Önthettem ki az összes fémtároló tartalmát, aztán idegesen bütyköltem tropára ment hűtőszekrényemet. Hamar ráleltem a bagatel gondra, amit egészen könnyen orvosolhattam volna, ha idejében észlelem. Utólag azonban felesleges volt a kesergés, inkább a megoldáson gondolkoztam. Természetesen felmerült bennem több eshetőség, de hosszú távon mindegyik nagy károkat okozott volna, különösen a jellememben, az önkontrollomban, amiért annyit dolgoztam az elmúlt évszázadok alatt. Egy felettébb bizarr utat választottam végül arra, hogy a helyzet ne járjon súlyos következményekkel. Remélem, minden a lehető legjobban alakul majd! Bár ez egy elég röhejesnek tűnő remény, amikor arra készülsz, hogy felkeress egy bunkó, amcsi aurort azzal a kéréssel, hogy helyezzen biztonságba, amíg új adag vérhez nem jutsz...
Egy szó, mint száz: a házam most üresen, elhagyatottan áll. Írtam egy rövid levelet Kírának, és út közben elhelyeztem a sátrában, megüzenve neki, hogy bajban vagyok, szükségem lesz a segítségére, és hogy amint tudok, jelentkezem. Ezután már meg sem álltam Budanekeresdig.
Otthonom ajtaja, mint máskor sem, úgy most sincsen kulcsra zárva. Az ég óvja azonban azt, aki beengedi magát rajta, kihasználva távollétemet. Tudni fogok róla, ha bárki veszi magának ehhez a bátorságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=339765#post339765][b]Adam Kensington - 2014.07.20. 00:29[/b][/url]

Mikor a lány tegnap reggel magamra hagyott, hadd dőljek le végre aludni, mindkétszer hasonlóan reagáltam a távozása bejelentésére: amolyan hümmögésfélével. A különbség annyi, hogy az első elköszönésnek számított, a másodikat meg már félálomban hallattam az ágyamból.
Este tiszteletemet tettem egy kiállításmegnyitón az amszterdami Mauritshuis Múzeumban, majd hajnalban hazaérkezvén írtam egy levelet Kírának, amit becsúsztattam a sátra nyílásán, miközben Ő az igazak álmát aludta. Valószínűsítettem, hogy meglátogat majd a következő éjjel, legalábbis minden esetre záros határidőn belül betoppan hozzám, de biztosra akartam menni, hiszen lett még volna egy sürgősen megbeszélendő ügy a múltkor, csak jobbnak láttam halasztani. A kézbesített, borítékba zárt papíron tehát annyi állt, hogy várom Őt este a házamban, ha ráér.

Kilenc múlt, a nap nem túl rég bukott alá, én viszont már egy ideje ébren vagyok. Olyannyira, hogy nem csak hogy ittam már egy pohárka vért, hanem ahelyett, hogy szokásomhoz híven még egy-két órát köntösben lófrálnék otthonomban, magamra dobtam egy inget meg egy nadrágot, és kényelembe helyeztem magamat a nappalimban. Zokni persze nincsen rajtam, legfeljebb cipőbe hordom, de abba se mindig. Mezítláb üldögélek tehát a kanapémon, lazán begombolt ingemben, előrehulló hajjal, hosszú combjaimra támasztott fehér, P-90-es Gibson gitárommal, aminek éppen a húrjait állítgatom átszellemülten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=362231#post362231][b]Gál Adél - 2014.08.19. 11:59[/b][/url]

Ahogy teltek-múltak a napok, hetek, Adél egyre többet és többet fedezett fel a faluból. Egyre kisebbnek érezte, saját magát pedig egyre magabiztosabbnak.
Már tudta, merre van a posta, ha baglyokat akar simogatni, ismerte az utat a csárdához, ha dölingélő embereken akart kacarászni, és azt is kifigyelte, hogy időről-időre ugyanazok az emberek elő- és felbukkannak ugyanott, nagyjából ugyanakkor. Mentek intézni a dolgaikat, ki-ki ment a bevásárló körútjára, az iskolából pedig néhány hetente jöttek a szabad hétvégéjüket Bogolyfalván tölteni.
Nekik biztos izgalmas volt még a falu, mert nem látták mindennap, de Adél már kicsit kezdte unni az ittlétet. Boti elfoglalt volt, ritkán ért rá felvinni őt a kastélyba, és szülei is dolgoztak, bár anyja inkább a házzal volt elfoglalva, és a lábatlankodó Adélt folyton kiküldte játszani.
Játszani. Na persze. Kivel? A legtöbb korabeli nem normális. Még Zellerke a legjobb arc, de őt meg utálta.
De aztán jött az ihlet. A falut már ismerte, a lakóit azonban kevésbé, csak a boltosokkal ápolt köszönőviszonyt, mert hát ők mindig kérdezték, mit kér, és hát illik velük szóba állni, nem ám csak úgy rábökni arra, ami kell. De nem csak eladókból állt a kis község, hanem lakókból is, sőt, belőlük több volt. Adél így hát elhatározta, hogy mindenkivel lepacsizik. Jól meg is örült magának, hogy milyen jó fej, és már fordult is be a Bogoly lakósorra, mely a falu lakóházait sűrítette össze.
Sorra bekopogott mindenhová, bemutatkozott, néhányan mondták neki, hogy nem vesznek sütit, mire Adél csak pislogott, hogy ha lenne sütije, biztos nem adná el, aztán ment tovább.
Egy ódon, régi, gondozatlan kerttel övezett ház volt a következő, mely a közeli erdő benyúló fái között bújt meg. Behúzott függönyökkel, látszólag elhagyatottan állt, annyira nem adta jelét életnek, hogy még a madarak is elkerülték a levegőben.
Persze mit érdekelte ez Adélt, ő nem madár.
- Hahóóó, csóóókolooom, helllóóó, van itthon valakii? - kiabált jó hangosan, két kézzel dörömbölve az ajtón. Pont, ahogy eddig az összes háznál. Nem mindenki volt vele kedves, de ez nem változtatott a kislány stratégiáján valamiért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=375761#post375761][b]Saragob Kíra - 2014.09.01. 21:51[/b][/url]

- Jaj, ne csináld már! Rossz kis kutya vagy - de hiába a dorgáló szavak a crup keverék nem tágít Kíra elől, pedig az utóbbi időben többnyire már hallgat a lányra. Bár ez nem Kíra határozottságának vagy nevelésének köszönhető, hanem annak, hanem inkább az állat intelligenciákénak, annak, hogy tudja, Kíra soha nem akar neki rosszat, és ő sem akar rosszat a kis gazdájának. Most is ezért ugrál előtte, morogva, vicsorogva, a rendelkezésére álló minden eszközzel gátolni a lányt, hogy elérje fák között megbúvó viktoriánus épületet, épp csak, hogy nem harapja meg.
Lehajol, megsimogatja az ebet, megpróbálja neki már századszor is elmagyarázni, hogy nincs ok az aggodalomra, csak Adamhez megy. Az állat azonban nem igazán akarja megérteni és elfogadni a két tagmondat közötti kapcsolatot.
Mikor a kutyus először szegődött mellé az Adamhez tartó úton, csak a ház előtt kezdett el ugatni, Kíra többször próbálta lecsendesíteni, de nagyon sokára hagyta abba, és másnap reggel a fák között várta a házból kilépő Kírát. Azóta mindig elkíséri a lányt, jobban mondva megpróbál az útjába állni, reggel pedig várja őt. Kíra azonban nem törődik a állat vehemens viselkedésével. Jobban örülne neki, ha a kutyus nem ugrálna mindig a lábánál, ha Adam háza felé veszi az irányt. Főleg ha éppen visz is valamit a férfinek. Az előző éjszakát Adam ajánlatát kipróbálva az erdei menedékben töltötte, és közben ahogy annak a környékén bóklászott, talált egy érdekes formájú, színes foltokkal tarkított kavicsot, és már akkor eldöntötte, hogy elviszi a férfinak.
A kutyus vakkant két erőteljeset, mikor már bővel sötétedés után a  házhoz érve Kíra páros lábbal felszökdécsel a verandára, és otthonosan benyit az ajtón. Adam valószínűleg már rég érezte, hogy itt van, meg aztán egyébként sem erőssége a kopogás, ha arról van szó, hogy be akar menni valahová.
- Hahó - köszön bele az éterbe, miközben a nappali felé veszi az irányt és megáll az ajtóban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=382919#post382919][b]Dwayne Warren - 2014.09.12. 14:32[/b][/url]

... Dwayne pedig épp úgy alszik másnap kora délutánig, ahogy Adam a kanapéra fektette. Néha felnyög vagy álmában összefüggéstelenül mormogni kezd,  egyszer pedig olybá' tűnik, mintha holdkóros álmában feltápászkodni készülne, sikertelenül. Ettől eltekintve azonban mozdulatlanul hever a nappaliban, sápadtan és mocskosan, a hajában apró falevelekkel és fűszálakkal, akár egy groteszk bútordarab.

Dübb dübb dübb dübb dübb...
Fájdalmasan felnyög, zsibbadó keze a szemére kúszik. Az agya nyughatatlan szívverése ütemére lüktet, olyan érzést keltve, mintha jégcsákánnyal igyekezne kiszabadítani magát a férfi halántékán keresztül. A szeme előtt halovány fényfoltok imbolyognak, ám, hogy ezt képzeli vagy a valóságban is léteznek, nem tudná egyértelműen megmondani. Hosszasan szusszan majd nyel egyet. a szájában kesernyés, ocsmány íz terjeng, a gyomra kavarog, a feje sajog és szédül.
Ő pedig semmire sem emlékszik.
Hosszú ideig fekszik mozdulatlanul, egyik kezével a szemein, ahogy a migréntől szenvedő betegek szoktak, rettegve a feje megmozdításától is, ami görcsös fájdalommá válhat. Az agya nagyon lassan legózza össze a képet, és bár fogalma sincs, hol van és hogy került oda, nem is érdekli igazán. De az az íz... nem az első eset, hogy így ébred, így a reumásan vánszorgó gondolatai ellenére is egész hamar felfogja, mitől került ebbe az állapotba.
Soha, de soha, de soha többet...
Egy szusszanással ül föl. A másik kezét a hasára szorítja, émelyegve pislog bele a szoba félhomályába. A takaró a válláról az ölébe hullik, lassan lenéz a megkopott textilre. Olyan... sötét és vörös itt minden. Olyan... olyan...
Majd bevillan. Fák, erdő, valami csattanás. Egy cipő. az a kusza, rendezetlen haj és azok a hullaszínű kezek. Rémlik az érzés, ami arra kényszerítette, hogy ennyire csúnyán kiüsse magát, majd egy furcsa, megmagyarázhatatlan indulat. Semmi több. Abban azonban egyre biztosabb, hol lehet.
Ó anyám...
Sárgászöld nyálkát hány a parkettára. A teste görcsösen összerándul a hirtelen erőfeszítésre, egy ideig ismét teljesen mozdulatlan marad. Háborgó gyomra azonban csillapodni tűnik, ennek pedig hálás, ó, nagyon hálás. Hunyorogva sandít föl ismét, hogy a szemét lassan végighordozza a szobán.
Sosem járt még itt, azonban szinte biztos benne, hogy ez az a hely. A bal keze akaratlanul is a nyakára téved, véres, szétmarcangolt fognyomokat keres rajta, ezt persze nem talál. Újabb pár mély levegővételt követően szánja rá magát a felállásra, mindezt nagyon, nagyon lassan.
Egy félholt sebességével lépi át az ocsmány tócsát és egyenesedik föl. A feje kóvályog, a szája pedig kiszáradt, jelenleg pedig gondolkodás nélkül ölne bármilyen folyadékért, az állapot azonban percről percre egyre.. elfogadhatóbb. Fázva összébb húzza magát, hunyorog és szipog, tanácstalanul bámul maga elé... majd megpillantja a cetlit. Lassan hajol le érte, hosszasan fókuszál, mire sikerül elolvasnia.
Nem tud mást tenni: szenvedve felnevet.
Hát így lesz oda a világ dicsősége, állapítja meg, a fecnit visszadobva a dohányzóasztalra. Szégyellhetnéd magad, Dwayne Eric Warren, te patetikus idióta, odáig jutották, hogy a vérszopó szedett össze és nála csöveztél egész éjjel, akár egy út széli... Végigtapogatja a ruházatát, a zsebében megtalálja a pálcáját, ami egy újabb isteni csoda folytán se nem tört össze, se nem állt bele az oldalába az éjjel. Az intéssel takarít föl maga után. Mennyire lovagias.
Köhög egyet, bukdácsolva kerüli meg az asztalt, hogy felderítő útra induljon a házban. Nem igazán néz körbe, ahhoz sem gusztusa, sem hangulata. Hamar rátalál a konyhára, nem vesződik pohárral, gy ragadozó mohóságával veti rá magát a vizes csapra - és vét újabb, hatalmas hibát. A víz mindössze egy gyors kört tesz benne, majd ismét visszakérleli magát a külvilágba. Közben pedig egy tányért ügyetlenségében lesodor a földre, ami szilánkokra robban.
Dwayne, szedd már össze magad, te barom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399027#post399027][b]Brandon Norrey - 2014.10.05. 19:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=418299#post418299][b]Adam Kensington - 2014.11.08. 21:17[/b][/url]

Valahogy nem sikerül úgy lejátszani a dallamot, mint ahogy a fejemben volt. Néha, ha csak benyomás, sejtelem szintjén kezd el szólni valami bennem, akkor ez elő szokott fordulni, és ez meglehetősen bosszant. A végére pedig már annyiszor próbálom lejátszani a hangszeremen, hogy kiszáll belőlem a zene, ami alapból megfogalmazódott. Összekeveredik mindazzal, ami felszínre került és egyszerűen elveszítem az eredeti elképzelést. Kiábrándító. Ilyenkor mindig csak remélni merem, hogy váratlanul ismét rám talál az a dallam valamikor.
Lemondóan fújok egyet, és szórakozottan simogatom még fehér elektromos gitáromat hosszú ujjaimmal, bús szemekkel pislogva magam elé a dohányzóasztalra. Nem vagyok kifejezetten szomorú emiatt az egész miatt, arról már réges-rég leszoktam. Az viszont biztos, hogy jól nem esik. Sóhajtva pillantok el az ablak felé és a függöny mellett beszüremlő gyér fény ráébreszt, hogy bizony hamarosan felkel a nap. Ideje ágyba bújnom. Simítva eresztem le fehér kezemet a húrokról, készen rá, hogy eltegyem hangszeremet és aztán majd magamat is estére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=443950#post443950][b]Adam Kensington - 2014.12.29. 00:47[/b][/url]

Ez a második alkalom, hogy minősíthetetlen állapotban találok rá Dwaynere az erdő mélyén, hogy aztán ölbe kapjam és hazahozzam magamhoz. Csakhogy míg a múltkor részegen fetrengett az avarban, addig per pillanat rozsomák képében szenved felvett alakjától. Hiszen nem gyakorlott animágus. Egyáltalán. Mindez igazából csak rém kellemetlen volna, ha mindebből nem következne logikusan, hogy nem képes szabályozni, meddig marad így. Márpedig olyan testbe került most, amely nyilvánvalóan szokatlan és rémisztő lehet a számára. Ki tudja, mi történne Vele így odakint a vadonban. Nem hagyhattam ott. Szóval hazahoztam magamhoz. Ismét.
Könyökömmel nyomom le a kilincset és lököm be az ajtót, hogy aztán bakancsom sarkával csapjam be magam mögött, miközben a zaklatott, méretes állatot karjaimban fogom. Nagyon bizarr az egész. Több okból is. De ezeken most egyelőre nem töprengek. A legfontosabb, hogy találjak neki valami jó helyet. Nem tudom, hogy mennyire beszámítható, mennyire van eszénél és mennyire uralja a tetteit, ezért egyelőre befordulok vele a folyosón az egyik kisszobába, amiben csak lomok vannak. Lerakom ott a szőnyegre és leguggolva maradok nála, alaposan megfigyelve Őt magamnak. Tanulmányozón méregetem, szívverését hallgatva és ráhangolódva érzelmeire a vére nyújtotta köteléken át.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=448965#post448965][b]Evelin Ordassy - 2015.01.05. 23:50[/b][/url]

A mai napom érdekesnek ígérkezik. A kezdete most az egyszer merőben eltért a megszokottól. Megengedtem magamnak, hogy kicsivel korábban keljek. Istenem, de szép is volt az a körül-belül tíz perc reggeli lusti a pihe-puha ágyamban. Amikor elég erőt merítettem, felkeltem, majd a megszokott rituálém szerint ráncba szedtem magam. Raktam masnit a hajamba és megetettem a macskám, nehogy éhenhaljon. Majd a cicussal karöltve útnakindultam az iskola könyvtárába. Volt ott egy picurka elintéznivalom, mert megint elhatároztam, hogy szorgalmizni akarok. Kellett pár darab könyvecske az egyik kutatós feladathoz. Amint odaértem helyet foglaltam a megszokott helyemen és elkacsmartam pár könyvecskét, amelyekből megszereztem a szükséges információkat. Ezzel fejeztem be a napi feladatom, leírtam a megoldásokat, majd leadtam a tanárnál a feladatot. Innentől kezdődött meg a napi idill. Végre volt időm hódolni az egyik kedvenc elfoglaltságomnak. Szokásomhoz híven sétáltam a kastélyban. Hoztam a megszokott formám, ami annyit tesz, hogy egy pici kislány masnival a hajában, macskával a kezében ugrándozik a folyosón. Csak akadt egy kis bökkenő, a cselekményszálamat félbeszakították... Az aktuális folyosó csendjét egy csattanás zavarta fel, amelynek a következtében az eddig teljesen nyugodt macska kiugrott a kezeim közül és iszonytatos gyors rohanásba kezdett. Nekem sem kellett több... utána szaladtam. Fogalmam sem volt merre igyekszünk, csak akkor kaptam észbe, amikor már kiléptem a kastély falai közül. Viszont akkor sem fordult meg a fejemben, hogy itt meg kéne állni és kitalálni valamit. Inkább rohantam tovább a jószág után. Csak futottam és meg sem álltam addig a pillanatig, ameddig rá nem eszméltem, hogy a cica eltűnt a szemeim elől. Itt álltam meg egy pillanatra és sikeresen rájöttem egy tényre. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Meg arra, is rájöttem, hogy nemsokára besötétedik. Ha kinnmaradok estére, akkor megesz a sötétség. Éppen mikor már kezdtem kétségbeesni akkor pillantottam meg egy házikót a fák között. Bevallom szép épület volt, amolyan régi fajta. A gondolataimban megfordult, hogy menjek közelebb és vizsgálódjak egy kicsit. Így is tettem, közelebb mentem a házhoz, egész a verendáig. Akkor hallottam meg egy zajt az ablak felől. Amikor odapillantottam megláttam egy résnyire nyitott ablakot és egy azon becsusszanó fekete cicafarkat. Kizárásos alapon az az én cicám volt. Nagy levegőt vettem és fellépkedtem a lépcsőfokokon és egy halk kopogást követve nyitottam ki az ajtót, amelyen beléptem a házba.
- Szépséges estét, vagyis délutánt! Van itthon valaki?
Igazság szerint úgy mentem a házba befelé, mint a szemellenzős ló. Szétnézni nem igazán néztem, úgy voltam vele, hogy csak kapjam vissza azt az állatkát és megyek vissza a házamba, a kékekhez és szorgalmizhatok tovább...  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451082#post451082][b]Adam Kensington - 2015.01.10. 17:30[/b][/url]

Fogalmam sincs, mire ébredek. Furcsa érzésem van. Kikászálódok az ágyamból és kinézek az ablakon. Besötétedett már. Egy kelletlen mordulással veszem ezt tudomásul, hiszem még egyáltalán nem érzem kipihentnek magam. Még kevésbé, mint máskor. Erőt veszek magamon, lebotorkálok a konyhába, iszom egy fél pohárka vért, aztán félig a mámortól, félig a felkelés nyűgétől kábán kapok magamra inget, farmert. Elmondhatatlanul nyomottnak érzem magam. Nem értem, mi van velem.
Éppen egy szerelésre váró modemmel a kezemben lépek ki a raktárszobámból, amikor ismerős illatra leszek figyelmes odakintről. Fejem az ajtó felé kapom. Mindössze egyetlen másodperc kell, mire rájövök, hogy utoljára a boltban éreztem ezt. Méghozzá a betörést követően. Itt vannak hát. Idekint ólálkodnak azok, akik kirabolták a Kins&Kenst. Nem gondolkodom. Elkövetem azt a súlyos hibát, hogy alábecsülöm az ellenemet. Igazából eszembe sem jut, hogy nem véletlen járnak erre. Csak az zakatol a fejemben, hogy a karjaimba sétálnak. Fel sem merül bennem, hogy ez most pont fordítva történik. Nem gondolom végig, hogy ez összefügghet azzal, hogy fáradt vagyok. Fel sem ötlik bennem, hogy odakint talán... még sincs sötét, mint azt varázslattal elhitették velem. Villámgyorsan félreteszem a modemet a komódra, a kijárathoz sietek, kitárom az ajtót és...
Napfény. A lemenő nap ragyogó, forró sugarai egyenesen rám vetülnek metszően, égetőn. Nem csak bőrömet sütve át, hanem egész testem és teljes valómat. Mindenem megfeszül, torkomból éteri, durva kiáltás szakad fel, amely bezengi az erdőt. Mindez egyetlen hosszú pillanat csupán. Egy pillanat a Pokolban.
Amilyen lendülettel csak tudok, visszafordulok a házba és gyengén becsapom magam mögött az ajtót, éppen csak a második szoba bejáratáig vánszorogva, ahol hátam a félfának vetem és lecsúszok a küszöbre. Máskor márványra emlékeztető, kifogástalanul fehér, szoborszerű bőrömet most borzalmas égések tarkítják, több helyütt kilátszanak csontjaim. Testem persze elkezdi regenerálni magát, nekiáll gyógyulni, ám a folyamat ez esetben fájdalmasan lassú. Reszketve, üres tekintettel meredek a másik ajtófélfára magammal szemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452857#post452857][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 20:12[/b][/url]

Napok óta nem láttam. Fogalmam sincs miért, de ez a tény bosszantott. De még ha csak bosszantott volna! Egyenesen zavart. Természetesen rögtön magamban kerestem a hibát, visszaidéztem az utolsó találkozásunk körülményeit és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valami probléma lenne. Sőt, ami azt illeti egész normális vederben folyt az a megnevezhetetlen valamit. Így hát abszolút nem értettem, hogy miért tűnt el hirtelen. Napokig bíztam abban, hogy egyszer majd szokásához híven a legváratlanabb pillanatban megjelenik és félig lehajtva a fejét a sötét tincsei mögül pillant rám. Ám bármennyire is bíztam ebben, nem történt meg. Napokkal később már abban is biztos voltam, hogy levelet sem fogok kapni, sem semmiféle egyéb arra utaló jelet, hogy látni akar, vagy nem. A félelem és a hisztéria fokozatosan kerített hatalmába, ismeretlenek voltak számomra ezek az érzések, így kezelni is képtelen voltam. Az első napokban fel s alá sétálgattam a kastélyban, de mivel nem volt eredménye, hamar felhagytam vele. Helyette viszont sokkal borúsabb, nem törődöm és kapkodó lettem, annyira, hogy bájitaltanon nem úgy hozzáérni egy fiolához, hogy az ne törjön össze, vagy repedjen meg. Talán -bár ebben nem voltam biztos- a bizonytalanság volt az, ami a leginkább kikészített. Nem tudtam miért, hogyan. Ma reggelre viszont elhatároztam, hogy szembenézek vele és elejét veszem a dolognak. Ha nem akar rólam többet hallani, akkor inkább tudjam meg most, mintsem még hetekig évődjek azon, hogy miért nem keres. Féltem, valósággal rettegtem, de tudni akartam az okát. Végig azon járt az agyam, hogy az én hibám, miattam van minden, s bár nem tudom, mit tettem, de jóvá akartam tenni.
A nap utolsó sugaraival hagytam el a kastélyt és lassú léptekkel indultam le a faluba. Csak halvány sejtésem volt róla, hogy merre lakhat, ugyanis soha nem voltam nála. Hallgatólagos megállapodás született közöttünk arról, hogy nem megyek oda, bár fogalmam nem volt, miért. Ő sosem hívott én pedig soha nem erőltettem. Most viszont határozottan oda tartottam és ez a gondolat megrémisztett. Hosszú léptekkel hagytam magam mögött a falut és értem el az utolsó házig, megálltam előtte, és felnéztem. Biztosra vettem, hogy megérkeztem. Felesleges lett volna húzni a dolgot, vettem hát egy mély sóhajt és a bejárati ajtóhoz lépve kettőt koppantottam az ajtón.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453960#post453960][b]Dwayne Warren - 2015.01.16. 23:16[/b][/url]

Benyúl a tévé mögé, egy szusszanással rántja ki, majd nyomja vissza a csatlakozót a helyére, melyet már forrónak érez. Rohadt távol- keleti, mugli istenverése, rohadna meg rakásra azt, aki kitalálta. Kimászik a tévé és a fal közötti vékony résből, a sarkára ülve dörzsöli meg a hüvelykujjával a homlokát.
A lány tegnap éjjeli látogatása akaratlanul is eléggé felzaklatta ahhoz, hogy - bizonyára a pár legnagyobb örömére - az éj legnagyobb részét a ház verandáján való dohányzással töltötte, a hajnali négy körül támadó maró, jeges fuvallat volt, ami végül a kanapén, nyugtalan álomba zavarta. Reggel már sem a lánnyal, sem a vámpír vendéglátójával nem találkozott már, ennek pedig rémesen, de kimondhatatlanul hálás. Nehezen állta volna meg, hogy a legrosszabb arcát elővéve egy velős, megalázó büntetőmunkával sújtsa azt a kis...
Ismét a kezébe fogja a meghibásodott DVD lejátszót, megnyomja annak gombját, ám hosszú percek óta tartó erőlködése ellenére semmi sem történik. Ingerülten csap annak szürke fedelére, majd dobja el a vackot maga mellé a szőnyegen. Adam javításra váró kacatjai közt találta, ahogy sok minden mást, amikor unalmában felfedező körútra indult a házban. Az xboxot már unja - ahogy pedig a helyzet áll, nem úgy tűnik, hogy egyhamar haza tervez menni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454574#post454574][b]Brandon Norrey - 2015.01.18. 14:21[/b][/url]

Péntek este hat.
A bűvölt vekkerem rugdosására ébredek, bár már nincs szükségem a hallásom visszaszerzése óta. az utóbbi napokban égett a fülem, de túl lehetett élni, mostanra viszont teljesen eltűnt ez a tünet. Reflex szerűen odakapok, csettintgetek párat, és természetesen hallom. Olyan sok idő telt el, körülbelül hét hónap, mióta hydromágia nélkül hallottam. Hatalmas vigyor kúszik az arcomra, Ágyamból Amadeust figyelem, ahogy a sarokba beékített farúdon ücsörög, és halkan csiripel. A tövében Ser Karom húzogatja karmait a szőnyegen, még mindig nem hagyott fel a vízfőnix levadászásával, ami bizony rendszere eső szobában keletkezett eső általi ébresztést eredményez nálunk. A legtöbb könyvem biztonságban, egy tértágított szekrényben kuksol elkerülve az elázást. Kiülök az ágy szélére, ledobva magmaról a sötétkék takarót. Farmerben, és pólóban aludtam, tudom, nem valami higiénikus meg ilyenek, de készültem valahová, és sietnem kellett.
 Az asztalomon egy színes csomagolású rágógumigolyó helyezkedett el, ez valami varázslatos dolog, nemrég vettem. Gyorsan begkapom, és érzem, ahogy a vattacukor életzhű íze szárad a számban. Már teljesen besötétedett, úgy kell kijutnom, hogy ne vegyen észre, és ne figyeljenek fel a távozásomra később. Az ajtó melletti falnak döntve tartom gitáromat, gyorsan felkapom, és ellenőrzöm mindegyik húrt, rendesen be vannak-e hangolva.
Apától keptem, de ez most nem tör össze. A gondolat ugyan éget, de megszoktam. A lgtöbb tárgyamról ők jutnak eszembe, a két felnőtt, akik nem tekintenek a gyereküknek. Tanultam egy számot, - magamnak, nem nekik - ami jellemzi a mostani lelki állapotomat. Halványan elmosolyodok, mikor eszembe jut az egyik sor
Igen, énekelni is fogok.
Ja, hogy nem mondtam, hova megyek. Rég volt, az incidens előtt, de nem lehet elfelejteni azt a személyt.
A vámpír, aki imprózott nekem a pléden, és a vámpír, akinek szerenádot adtam. Valami ilyesmire készülök most is, de ezúttal valami látványosabb, nagyobb durranásra gyakoroltam. Vállamra vetem a fekete pántot.
A hangszer súlya meg sem kottyan, az utóbbi időkben Merkovszky bácsi alaposan megedzett, mivel ez is az elemi mágus lét fontos alapja. Egy festményekkel, és faliszőnyegekkel teli folyosón settenkedek, a klubhelyiségbe érve megpillantok egy magányos tanuló diákot. Koncentrálok, és az én kérésemre elhelyezett zongora billentyűi felett apró vízcseppeket hozok létre. Finnországra gondolok, meg az ottani hócsatámra, a hűvös gondolatok segítenek megfagyasztani a gömböket. Ujjaim mozgatásával elkezdek egy dallamot játszani, mintha egy fantomzenész ülne a hangszer előtt. A gyanútlan levitás eldobja a házidolgozatát, és odaszalad, de addigra minden nyom elpárolog. Kifutok a házból, végig a folyosón, ki az iskolából, a fagyos hidegbe, meg sem állva az ódon házig. Megvetem lábaim a kertben, már biztos meghallotta engem.
Elkezdem játszani a dalt, éneklek is hozzá, lábammal ütöm a ritmust. Várom hogy kilépjen, kutatom azt a megmozduló árnyat a sötét függönyei mögött, melyek az ő jelenlétét jelzik.
Csak legyen itt! Két lábam mellett fizet hozok létre, abból pedig ködöt generálok, tiszta füstgép feeling. Nemsokára az egész kertjét tejfehér, kavargó hullámok fedik be, én pedig egyre jobban vigyorgok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=458639#post458639][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.27. 20:34[/b][/url]

Nincs is szebb, mint mikor átmész valakihez, váratlanul, majd pár perccel később a kanapéján fekszel, mint egy tini, és beszélgetni nem tudtok, mert bőgsz. Ez az eset hősnőnkkel is, aki orvosnál járt, majd onnan egy hang nélkül távozott, és visszautazott Bogolyfalvára. Haza azonban nem ment, bár este volt már, mire visszaért, egyenesen Adamhez ment, és amikor meglátta a vámpírt, akkor eltört a mécses. Azóta egy szó se jött ki a torkán, csak sír és sír.
Történt ugyanis, hogy a doktornő, mert, hogy bizony nőből van, megkérdezte szelíden, nem-e számolt el valamit, mire azt mondta, hogy az kizárt, mert az isteni nemzés már megtörtént egyszer, miért ismételnék meg pont vele a történetet? Tekintve, hogy a nő mugli, sejtelme sincs arról, hogy miért is kisebb a gyermek, úgyhogy az alap pánikhoz, ami az Adammel való konzultáció óta ott lappangott, jött még ez a plusz, és itt valahogy eltört a mécses. Annyira fáj attól, hogy elveszíti a gyermeket, hogy a sok negatív és "készüljünk fel mindenre" kijelentés mostanra a maradék nyugalmát is elvette.
Így hát ide jött, alap járaton azzal a céllal, hogy megkérdezze Adamet, hogy mégis mit lát, azonban meg se tudott szólalni, csak a férfi karjai közép vetette magát, most pedig a festék az arcáról, lassan a szép bíbor párnára vándorol. Még szerencse, hogy mágikus képességekkel rendelkezik, így ki tudja szedni belőle.
- Nem tudom ezt végigcsinálni. Nem vagyok felkészülve.
Végre sikerül megszólalnia, de hogy mire is akarja ezt mondani, az jó kérdés. Mondhatja a terhességre is, arra is, amiket az orvos mondott, de akár arra is, hogy ha beigazolódik a félelme. Talán egyszerre mindháromra mondja, hiszen mindhárom kavarog a fejébe. Összébb húzza magát, mint egy kisgyerek, akik egy csínyért nagyon megszidtak. A könnyek még mindig folynak az arcán, szipog és hüppög, de már mintha egy kicsit csillapodna. Egy percre talán, a következőben ugyanis újra rákezd, kétségbeesetten szorítva a párnát, amivel igyekszik a sírás hangját tompítani. Már - már vészesen fullasztja saját magát vele, ami nem a legjobb megoldás. Észre se veszi, hogy amióta ideért A kabátját se vette le, és nem tudja, hogy jutott el a kanapéig.
- Nem tudok semmit rendesen csinálni. Nem is kéne élnem. Miért hiszem, hogy valami menni fog? Mindenhez tehetségtelen vagyok. Nem tudok rendesen kihordani egy gyereket, se felnevelni, a munkámat se érzem elég jónak, nőként is csak kudarcot vallok, nem fog menni. Nem fogom tudni végigcsinálni ezt az egészet.
A mondatokat nagy nehezen mondja csak ki, egy tisztább pillanatában, egyre lejjebb süllyedve a saját depressziójába.
- Meg fog halni, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489758#post489758][b]Adam Kensington - 2015.04.06. 21:32[/b][/url]

Még éppen csak alkonyodik, mikor megébredek valamire. Keresztben heverek az ágyamon, takaróm meztelen testem köré csavarodva. Hajam az arcomba lóg. Morgok egy halkat és próbálom beazonosítani, mi ébresztett. Hamar rájövök aztán, ahogy egy kissé magamhoz térek. Van valaki a verandámon. Nem is akárki. Kinyitom egyik szemem és elhunyorgok az ablak felé. Sötétítőim pedánsan behúzva, ám így is könnyen leszűröm, hogy kint még világos van. Szóval megint mordulok egyet, majd szusszanok egyet hosszan és lazsálok még egy ideig.
Miután lement a nap, nyöszörögve kiülök az ágyam szélére, megdörzsölgetve sápadt arcomat, majd lerángatom magamról a paplant, felkelek, ám ahelyett, hogy köntöst kanyarítanék magamra, egyből felkapok egy alsót meg sötét farmeremet és ennyi. Mással nem vesződöm. Leballagok a konyhába, megiszom a pohárka vért, aztán kiállok a folyosómra, az ajtómat nézve, látogatóm neszeit hallgatva, illatát magamba szíva. Amit pedig így megérzek raja, az... ó, csak nem?
Sötét szemöldököm enyhén megemelkedik, miközben elindulok keskeny folyosómon. Hamar az ajtónál vagyok és kilépek rajta félmeztelenül, egy szál nadrágomban, a magam mezítlábas, nyurga valójában. Dwaynere vetem pillantásomat és ráérősen odasétálok hozzá. Helyet foglalok mellette a verandámon, talpaim az alsóbb lépcsőfokokra támasztva, hosszú karjaimat széttárt térdeimre vetem lazán. Körbenézek az esti erdő fáin. Ha nagyon sablonos akarnék lenni -ami nem jellemző-, nyithatnám egyből gratulációval, hiszen a barátom ismét apa lett. Tudom. Érzem rajta a kórház szagát. Meg Zójáét és a gyerekéjét. De még ha ezekre nem is figyelnék fel... egyszerűen süt róla, hogy megtörtént. A fia világra jött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=499360#post499360][b]Saragob Kíra - 2015.07.23. 15:00[/b][/url]

A fák közül lassan bontakozott ki a viktoriánus stílusú, tiszteletteljes, téglaépület. Minden megtett lépéssel egyre több és több szeglete vált láthatóvá. Jobban mondva kivehetővé, hiszen a pálcafénynél való hunyorgást kevéssé nevezhetjük valódi látásnak Kíra esetében. Tétova léptekkel közeledett a ház felé, minden második lépésnél megállva és láthatatlan bogarakat lesöpörve a lábszáráról. Folyton azt érezte, hogy mászkál rajta valami, amitől képtelen szabadulni. Lassacskán kiért a fák közül a ház elé, de egyelőre nem ment fel az ajtóhoz. Nem mert. Nem tudta biztosan, tényleg itt van-e vagy csak a képzelete játszik vele. Beharapta az ajkát, megfordult a fejében, hogy egyszerűen elhoppanál. Megint. Mert az egyszerűbb. Mégsem tette. De valahogy továbbra sem akaródzott felmennie a verandára és kopogni. Mégis mit mondjon, ha Adam ajtót nyit? És ha nem nyit? Ha nincs is a közelben? Várjon itt reggelig, míg vissza nem jön? De mit fog neki mondani? Miért jött?
Fogta magát és elült a fűbe, egyébként is húzta már a hátát a táska, jó volt végre letenni. Meg aztán így hajnalban olyan kellemes az idő, minek is akarna bemenni. Hiszen olyan hűvös a fű és puha.
Rettenetesen izgult. Bár ezt nem vallotta be magának, fel sem ismerte igazán az érzést. Ő csak egy kicsit még odázni akarta a találkozást, kicsit még felkészülni. Tudat alatt mégis az munkálkodott benne, hogy bármit is tesz, vigyáznia kell az Adamhez fűződő kapcsolatára, mert ez az egyetlen, amit még nem rontott el maga körül véglegesen. Ez az, amihez visszatérhet, amibe kapaszkodhat - legalábbis szerette volna, hogy így legyen.
Békésen üldögél, mélyeket szippant a friss levegőből, időnként végigsimít a lábán, karján, ahol éppen a rajta futkározó bogárkát érzi. Körbenéz, figyeli az erdő zajait, ami egészen minimális errefelé, hiszen az állatok többnyire kerülik Adam kuckóját. Felpillant az égre is, és rájön, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, milyen nap van, és mióta van talpon. Összeráncolt homlokkal próbál visszaemlékezni, hogy mikor és hol is aludt utoljára.
- Által mennék én a Tiszán ladikon - suttogva elkezd indokolatlanul énekelgetni, csak mert eszébe jutott épp valami - ladikon, de ladíííkon...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=501259#post501259][b]Dwayne Warren - 2015.07.29. 15:52[/b][/url]

Az augusztusi alkonyat forró és párás, napnyugtával mintha egyáltalán nem csillapodna a levegő vibrálása, ami este kilencig a négy hűvös fal közt tartotta. Most minden csöndes és mozdulatlan - talán még az erdő tücskei is túl tikkadtak hozzá, hogy ciripeljenek, inkább élvezik a gyógyító, óvó sötétséget.
A léptei tompák a fűben, a mozgása csöndes, mint általában, ez azonban jelenleg elsősorban a késői időpontnak köszönhető. Sean az esetek legnagyobb részében így vagy úgy zajongani kezd, ha kézbe veszi őt, nyávog, gügyög, sír és nyáladzik, a maga visszatetsző és mégis annyira természetes módján. Most csöndben van, csak laposakat pislogva néz a semmibe, apró kezeivel a férfi pólóját markolja, ami ösztönös mozdulat, mint egy kölyökmacskáé. Az, hogy az apja cipelgeti vagy legalább is hozzá ér és foglalkozik vele, merően új élmény számára, amit nemigen tud hová tenni még. Ahogy a férfi sem. De ennek nyilvánvalóan meg kellett történnie.
És annak is, amire most készül.
Nyolc hónap leforgása alatt a legjobb barátjával egyszer sem merült fel a Sean-nel találkozás témája. Persze Dwayne ha tehette, szűk szavúan beszámolt a gyereke fejlődéséről, már amennyire arról egy hozzá hasonló férfi bármit is tudhat, ám egyszer, de egyetlen egyszer sem mutatta be Adamnek. Nyilván megvan az oka. Nyilván a férfi is felismerte ezt és emiatt nem firtatta az elmaradt találkozást. Nyilván...
A gyermek feje nyűgösen a férfi vállára bukik, míg ő felsétál a viktoriánus ház már ismerős, annyiszor látogatott lépcsőjén. Röviden időzik az ajtóban, épp csak egy szusszanásnyit, mielőtt fél kézzel bekopogna, ám erre szüksége van.
Még mindig, évek távlatában sem hunyt ki belőle a vámpírral szembeni félelem. Most először azonban nem elsősorban önmaga miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=506000#post506000][b]Adam Kensington - 2015.08.16. 17:17[/b][/url]

Hetekkel ezelőtt tért vissza hozzám és olyan, mintha el sem ment volna. A jelenléte teljesen természetes, mégsem magától értetődő és semmiképpen sem unalmas. El-eltűnik olykor, hogy aztán valami furcsa állapotban betoppanjon az ajtón. Ilyenkor nem kérdezek. A hangulata, külseje és árulkodó jegyei általában magukért beszélnek. Ha mégsem igazán teszik, vagy pusztán csak akadnak kérdőjelek, akkor sem faggatom. Mesél, ha akar. De nem nagyon szokott. Lehet, most sem fog, ha visszaér. Már megint pár napja, hogy utoljára láttam. Ki tudja, hol kószál. Persze, tudnám, ha rákoncentrálnék, dehát nem akarom kifigyelni. Tudom, hogy nem szereti.
Úgy fél órája keltem. Hiába ment már le a nap, még mindig sugározza a föld, a vidék, a falak a tikkasztó meleget, amit magukba szívtak. Noha a hőmérséklet persze engem jelentősen mit sem befolyásol, olyasmit teszek most, amit ilyen időben a halandók is gyakorta szoktak: jégkrémet veszek magamhoz. Ez persze nem akármilyen fagylaltféle. Ez a mélyhűtőbe tett O negatív vér egy pálcikán. Ez előtt még nem próbáltam ilyesmit. Vehetjük tehát élvezettel egybekötött tudományos kísérletnek. Kellemest a hasznossal.
Leülök egy szál köntösömben a sakktáblás asztal mellé és először csak nézegetem, szagolgatom, tanulmányozom az elkészült finomságot. Ezután meg is ízlelem, számba véve. Igazán érdekes, és egyáltalán nem rossz. Persze, hogyan is lehetne, amikor a kedvenc vértípusomból készült. Csak éppen furcsa, hogy nem hogy nem meleg, de jeges. Azonban ez az egyediség így első tapasztalásra talán még dob is az élvezeti értékén. Tovább kóstolgatom, nyalogatom, előbújt szemfogakkal. Azt kell, hogy mondjam: ez egészen kiváló. Bizarr, de remek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=528336#post528336][b]Tüszőfűi Lilith - 2015.10.06. 15:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=559098#post559098][b]Rozsos Annamária - 2015.12.29. 20:51[/b][/url]

Na, vajon ki? Adam Kensington, ügyes vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=575947#post575947][b]Gryllus Matilda - 2016.03.21. 22:07[/b][/url]

Különös érzés egy vámpírhoz bejelentkezni. Megállni az ajtajában, és bebocsájtást kérni a házába, az otthonába. Mintha valami abszurd szerepcserére került volna sor, noha tudtam, hogy a mítosz és a valóság nem mindenben fedik egymást, és azt is, hogy Kensington úr nem az a legendákból szabadult fenevad, és ugyancsak elképzelt szerepcserénk rám eső feleként én sem kívántam az ő vérét szívni ma este.
Nem volt okom félni tőle, közismert tényként kezelték (ha egyesek fenntartásokkal is), hogy köztünk él, és még se Dwayne, se más auror nem rohanta le a fák közt megbúvó, talán csak élénk fantáziámnak köszönhetően nyomasztónak tűnő házát, hogy rágyújtsák a vámpírra, így mikor bagolyfordultával a segítségét kértem, nem is jutott eszembe, hogy ez talán rossz ötlet lehet. De egyébként is kénytelen voltam.
A megbeszélt időpontban érkeztem, sőt, kicsit hamarabb is, mint azt órámra pillantva megtudtam, ezért tétován megálltam a bejárati ajtóban, és ruhám ujját gyűrögetve füleltem. Hideg volt, legalábbis rettenetesen fáztam, de még nappal sem volt melegem, hiába volt rajtam dupla réteg ruha.
Kopogtattam. Három perc miatt még egy vámpír sem haraphat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=651744#post651744][b]Saragob Kíra - 2016.12.28. 20:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656153#post656153][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 20:15[/b][/url]

Kora este érkeztünk meg a Fővárosi Ispotályba. Többeken láttam a meglepetést, vajon mit kereshetek most itt, vajon melyik esethez hívhattak konzultálni. Ezúttal azonban nem a diagnosztikában segítendő jöttem, hanem mint kísérő. A kedves kísérője. Elérkezett a rontását megszüntető beavatkozás ideje.
Megengedték, hogy végig bent lehessek a majd' három óra alatt. A háttérből figyeltem. Természetesen nem csak a szemmel láthatóakat, de a lány életjeleit is. Ugyan szerencsére nem lépett fel komplikáció, azért hasznukra lehettem olykor, hiszen a gyógyító nem átallott engem kérdezni, ha úgy adódott. Mivel pedig minden a tervek szerint zajlott, nyugodt szívvel engedték haza Kírát a felügyeletem mellett.
Végig aludt, miközben varázslatok sorát hajtották végre rajta, azonban a szervezetét mindez így is kimerítette. Azóta is kába. Úgy hoztam haza és fektettem be az ágyba. Míg ő pihen, én a földszinten ténykedem a hangszereim körül. Úgyis rögvest meghallom, ha változik a légzése, ha kezdene magához térni. Addig meg befejezem néhány megkezdett projektemet. Arról nem is beszélve, hogy legalább lefoglalom magamat és a gondolataimat. Azért így is be-bevillannak a beavatkozás előtti utolsó pillanatok. Látom magam előtt a kedves arcát, amit jól az emlékezetembe véstem, arra az esetre, ha utoljára látnám így nézni rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=686482#post686482][b]Dwayne Warren - 2017.06.20. 15:04[/b][/url]

A falhoz támasztott, fa létra fokai megnyikordulnak, ahogy egyesével rájuk lép, majd a bakancsai puhán süllyednek az átázott fűbe. A zsákvászon erszényt, amiben a szögeket magával vitte, leoldja az övéről, a kalapáccsal együtt beledobja a lábazat mellett hagyott ládába. Az utolsó, túlélő napsugarak nagyjából ekkor enyésznek el a hegyek fölött.
Az egyetlen, magyarországi ingatlan, aminek jogilag a tulajdonosa, Zója otthona - magyarán az a túlzsúfolt menekülttábor, ahová hosszú hetek óta be sem tette a lábát. Nyár eleji, férfiakra jellemző fészekrakó ösztönét tehát, ami a teremtés koronáit buzgó fúrásra, falbontásra és flexelésre kényszeríti, hát Adam otthonán kénytelen kiélni. Néhány hete tűnt fel számára az az apró, vizes folt a födém alatt, és azóta tervezte bizarr, rosszul titkolt lelkesedéssel a kijavítását. A biztonság és a szórakozás kedvéért még némi lábazatfestéket is hoztt magával, azon bukik keresztül és esik kis híján hanyatt, miközben hátrébb lép a csúszós gyepen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=702374#post702374][b]Dwayne Warren - 2017.09.17. 21:17[/b][/url]

Sűrű szuszogás, prüszkölés, kaparászás, a sáros föld potyogásának hangja keveredik a kora őszi, éjjeli szélbe. Adam napelemes lámpáinak fénye egy prémes állat hátsó felére vetül, már amennyi kilátszik a ház deszkaalapzatának tövébe ásott, egyre mélyebb üregből. A vaskos mancsok szaporán dobognak, rögök röpködnek mindenfelé, csak néha áll meg, hogy szimatoljon egy ideig.
És megvan!
Nyűglődő hanggal harap rá a kábel végére, lelapult fülekkel kezd el tolatni vele. Először a bozontos farka, majd az egész teste kúszik ki a járatból. Kiköpi a vezetéket, megborzolja magát, a kosztól és sártól feketéllő pofáját a mancsaihoz dörzsöli.
Kivételesen nem önállósította magát Adam házának átalakításával kapcsolatban, bár az sem lenne épp meglepő; most jóval előre bejelentette, hogy üvegkábelt készül kivezetni a nappaliból a padlón át az antennáig, úgy vizionálva, hogy ezzel extrém brutális HD-ban foghatják majd az internetet. Persze ezt varázslattal is megoldhatta volna - már ami az ásást illeti -, azonban úgy döntött, a patkány- ügynek id utánanéz odalenn. Hiába állítja Adam, hogy taszítja az élőlényeket, dögöljön meg, ő legutóbb, amikor szétcsapta magát, akkor is motoszkálást hallott odalentről.
Megrázza magát, az árnyéka megnyúlik, ahogy visszaveszi emberi alakját. Mintha kátrányban fetrengett volna, feketére festi az erdei talaj, ő lenéz a kezeire, röhögnie kell.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=717522#post717522][b]Krushnic Dimitri - 2018.03.20. 20:01[/b][/url]

Árnyak a sötétben

☞

Mindig halogatom a dolgokat. Pató Pál úr amatőr mellettem. A határidők számomra olyanok, mint Supermannek a kriptonit. Ne jöjjenek a közelembe. Aztán vannak azok a dolgok, amikre még határidő sincs. Lehetne, de nincs. Mert nem érdekel. Nem fogok határidőket kiszabni magamnak, nem fog egy hülye mánusos masina irányítani egész nap.
Pedig milyen jól tenném, ha néha, csak néha, bár csak egyszer, nem halogatnék valamit. De már mindegy. Ezúttal legalábbis. Mert már itt vagyok, egy fán fennakadva, s úgy lógok a kabátomtól, mint egy szerencsétlen marionett-bábú. Shadow alattam van, úgyhogy annyira nem is vágyom arra, hogy elváljunk a fával.
A francba.

Megpróbálom felemelni az egyik karom, de rögtön csúszni kezd a kabátom az ágról lefele. Oké, nem mozgunk akkor. Lenézek, próbálom megtalálni a sáros avarban a pálcámat, de ebben a sötétben semmit se látok, csak épp azt a pár tenyérnyi helyet, amit a Shadow elrepedt lámpája megvilágít. És mégtöbb sáros avaron kívül semmit se világít meg.
Szétnézek, hátha van valami életjel a közelben, hangok, fények, bármi, ami emberekre és nem egy kiéhezett anyamedvére utal. Vannak egyáltalán errefele medvék? Nem igazán élnek Magyarországon, de ez lehet valami vérmedve. Valami szörny, amit az iskola pincéiben teremtettek, egy torz hibrid két fejjel és traktorkeréknyi mancsokkal.
Az ott egy... ház? Igen, az egy ház. Derengő fények szűrődnek ki, de még azok is olyan csodálatosak, mint a fény az alagút végén. A legszebb ház ez, amit valaha láttam. Bárcsak kicsit közelebb lenne. Ajj, bárcsak-bárcsak... de azért megpróbálhatnék kiabálni, talán épp kint van a lakója s meghallja, hogy valaki itt nyekereg az erdőben.
- Hahóóóóó - ordítom, s a zajra felröppen néhány madár, rikoltva menekül a közelemből, amitől persze frászt kapok. De oké, igazságos, én is a frászt hoztam rájuk, meg rázuhantam az otthonukra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=744172#post744172][b]Saragob Kíra - 2018.12.28. 22:21[/b][/url]

Kíra elmaradhatatlan, ütött-kopott, tértágított hátizsákja, mely volt idő, hogy a lány minden ingóságát tartalmazta, most fáradt nyögéssel landol az előszoba padlóján. Kíra apró sóhaj kíséretében zárja be maga mögött az ajtót,és kapcsolja fel az előszobai villanyt. Elgondolkodó pillantást vet a nem túl nőiesen ledobott hátizsákra. Egyrészt reméli, hogy semmi nem tört össze benne, másrészt egyelőre semmi kedve sincs elkezdeni kipakolni, vagy ne adj isten rendszert csinálni a zsák tartalmában.
Sietős mozdulatokkal kezdi el kihámozni magát az overallból, ami alatt még négy réteg meleg ruha lapul, a lekerülő ruhadarabokat azért többé-kevésbé rendezetten próbálja letenni, de a végeredmény mégiscsak egy alaktalan kupac lesz.
Kissé még mindig dideregve indul a konyha felé, hogy készítsem magának egy forró teát, és energiát gyűjtsön a holmijai rendbe rakásához.
Az utóbbi időben leszokott róla, hogy beleköszönjön az éterbe, amikor megérkezik Adamhez. Ezt a változás pedig annak köszönhető, hogy elégé gyakran elkerülték egymást Adammel, illetve még ha a férfi otthon is tartózkodott éppen, általában akkor is csend követte Kíra szavait, az a csend, amit a lány egy idő után már nem akart többé hallani, még akkor sem, ha csak egy pillanatig tartott, amíg a férfi megjelent mellette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=760402#post760402][b]Dwayne Warren - 2019.06.02. 21:17[/b][/url]

   -  Csak azt nem értem, miért ez a nagy lép akárhová. Miért nem a ló? A ló sokkal gyorsabb.
A jobb öklén támassza a fejét, úgy dünnyögi a szavakat a konyhaszéken ülve, a sakktábla túloldalán. A megkopott, fekete királynőt, amit eddig az ujjai közt forgatott, visszateszi a helyére, cserébe ismét felveszi a füstölgő cigarettát, amit pár másodperccel korábban a hamutálca szélére állított. A bábu visszhang nélkül koppan a táblán a lefüggönyözött, hangszigetelt szobában.
   -  Ez feminista baromság biztos - ad magyarázatot a korábbi megállapítására, miközben a haja alól fölnéz Adam-ra – Ne mondd, hogy nincs igazam.
Az egész néhány nappal ezelőtt, május legvégén kezdődött, egészen pontosan Adam kanapéján.  Akkor a fia és a kisebbik lánya is vele tartottak, nem mintha választásuk lett volna, vagy ellenkeznének amiatt, hogy Adam nagybátyjuk holmijai közt garázdálkodhatnak, amíg az apjuk a kedvenc élőholtjával lóg. Akkor a hatéves Sean fedezte fel a sakktáblát és indítványozta, hogy játsszanak. Szó szót követett, végül pedig elhangzott, amit Dwayne Warren törékeny egója képtelen volt megemészteni:
"Értem. Akkor nem tudod, hogy kell ilyet játszani"
Tehát most itt van. Mert nem egy hülye. A cigaretta füstje háborítatlan csíkban kanyarog a plafon felé.