A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Még éppen csak alkonyodik, mikor megébredek valamire. Keresztben heverek az ágyamon, takaróm meztelen testem köré csavarodva. Hajam az arcomba lóg. Morgok egy halkat és próbálom beazonosítani, mi ébresztett. Hamar rájövök aztán, ahogy egy kissé magamhoz térek. Van valaki a verandámon. Nem is akárki. Kinyitom egyik szemem és elhunyorgok az ablak felé. Sötétítőim pedánsan behúzva, ám így is könnyen leszűröm, hogy kint még világos van. Szóval megint mordulok egyet, majd szusszanok egyet hosszan és lazsálok még egy ideig.
Miután lement a nap, nyöszörögve kiülök az ágyam szélére, megdörzsölgetve sápadt arcomat, majd lerángatom magamról a paplant, felkelek, ám ahelyett, hogy köntöst kanyarítanék magamra, egyből felkapok egy alsót meg sötét farmeremet és ennyi. Mással nem vesződöm. Leballagok a konyhába, megiszom a pohárka vért, aztán kiállok a folyosómra, az ajtómat nézve, látogatóm neszeit hallgatva, illatát magamba szíva. Amit pedig így megérzek raja, az... ó, csak nem?
Sötét szemöldököm enyhén megemelkedik, miközben elindulok keskeny folyosómon. Hamar az ajtónál vagyok és kilépek rajta félmeztelenül, egy szál nadrágomban, a magam mezítlábas, nyurga valójában. Dwaynere vetem pillantásomat és ráérősen odasétálok hozzá. Helyet foglalok mellette a verandámon, talpaim az alsóbb lépcsőfokokra támasztva, hosszú karjaimat széttárt térdeimre vetem lazán. Körbenézek az esti erdő fáin. Ha nagyon sablonos akarnék lenni -ami nem jellemző-, nyithatnám egyből gratulációval, hiszen a barátom ismét apa lett. Tudom. Érzem rajta a kórház szagát. Meg Zójáét és a gyerekéjét. De még ha ezekre nem is figyelnék fel... egyszerűen süt róla, hogy megtörtént. A fia világra jött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489758#post489758][b]Adam Kensington - 2015.04.06. 21:32[/b][/url]

Még éppen csak alkonyodik, mikor megébredek valamire. Keresztben heverek az ágyamon, takaróm meztelen testem köré csavarodva. Hajam az arcomba lóg. Morgok egy halkat és próbálom beazonosítani, mi ébresztett. Hamar rájövök aztán, ahogy egy kissé magamhoz térek. Van valaki a verandámon. Nem is akárki. Kinyitom egyik szemem és elhunyorgok az ablak felé. Sötétítőim pedánsan behúzva, ám így is könnyen leszűröm, hogy kint még világos van. Szóval megint mordulok egyet, majd szusszanok egyet hosszan és lazsálok még egy ideig.
Miután lement a nap, nyöszörögve kiülök az ágyam szélére, megdörzsölgetve sápadt arcomat, majd lerángatom magamról a paplant, felkelek, ám ahelyett, hogy köntöst kanyarítanék magamra, egyből felkapok egy alsót meg sötét farmeremet és ennyi. Mással nem vesződöm. Leballagok a konyhába, megiszom a pohárka vért, aztán kiállok a folyosómra, az ajtómat nézve, látogatóm neszeit hallgatva, illatát magamba szíva. Amit pedig így megérzek raja, az... ó, csak nem?
Sötét szemöldököm enyhén megemelkedik, miközben elindulok keskeny folyosómon. Hamar az ajtónál vagyok és kilépek rajta félmeztelenül, egy szál nadrágomban, a magam mezítlábas, nyurga valójában. Dwaynere vetem pillantásomat és ráérősen odasétálok hozzá. Helyet foglalok mellette a verandámon, talpaim az alsóbb lépcsőfokokra támasztva, hosszú karjaimat széttárt térdeimre vetem lazán. Körbenézek az esti erdő fáin. Ha nagyon sablonos akarnék lenni -ami nem jellemző-, nyithatnám egyből gratulációval, hiszen a barátom ismét apa lett. Tudom. Érzem rajta a kórház szagát. Meg Zójáét és a gyerekéjét. De még ha ezekre nem is figyelnék fel... egyszerűen süt róla, hogy megtörtént. A fia világra jött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489766#post489766][b]Dwayne Warren - 2015.04.06. 21:49[/b][/url]

A szendvicse szalvétáját összegyűri, először a rossz berögződés szerint a fűbe dobná, végül azonban a kabátja zsebébe nyomkodja a kulcsai, telefonja és mindenféle kacat mellé. Az életéből felszívódó nőkkel együtt, akik korábban odaadóan gondoskodtak róla nem csak a minden nap tiszta, vasalt és összehajtogatott ruháknak, hanem a napi többszöri főtt ételnek is kénytelen olt búcsút mondani és visszatérni a félkész, legfeljebb melegítést igénylő, pocsék fogásokhoz. Az étkezésének változatosságát immáron ismét csak az jelenti, melyik budapesti kerületből rendeli meg - ennél pedig valószínűleg még Adam táplálkozása is színesebb.
Szeszélyes április, ahogy mondani szokás. Ahogy a Nap egyre hosszabb árnyékokat fest a fűbe, majd lebukik a hegyek közt, úgy lesz percek leforgása alatt hideg, barátságtalan és szeled az idő. Ő összébb húzza magát, az égbolt rózsaszínes- sötétlila színeit figyeli, amire fényes sávokat karcolnak az elhaladó repülők, mintha üstökösök vagy lángoló rakéták lennének.
Csöndet szeretne. Ténferegni, aludni, nem gondolkodni, nem beszélni senkivel... ám a lába mégis ide hozta, a kopott fa verandára, ahol hosszú ideje várakozik, mint egy hűséges németjuhász. Ez idő alatt a keze többször nyúlt gyújtó és cigaretta után, hogy elűzze még a számára is érezhető, éles kórház- szagot, a jódot, fertőtlenítőt, klórt és tejport, ami súlyos auraként lengi körbe.
Az ajtó nyekeregve kinyílik mögötte, ő a válla fölött hátranéz, nem szól, nem mozdul, hagyja, hogy a férfi leüljön nem messze tőle a lépcsőre. A könyökével a térdein támaszkodik, összeszorítja a szemét néhány pillanatra, majd ismét kinyitja, a hátán borzongás fut végig, hirtelen pedig szívesen ráförmedne, egyenesen rátámadna, hogy szedje össze a végtagjait ebből a flegmázásból.
Cseppet feszült ma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489791#post489791][b]Adam Kensington - 2015.04.06. 22:16[/b][/url]

A csöndet azt tőlem bőségesen megkaphatja. Lehet, pont ezért van itt. Ezért jött ide. Ahogy üldögélek mellette, csak néha nyugodtan rápillantok magam mellé, aztán pislogok tovább vagy az erdei ösvény felé, vagy a házamhoz vezető utat szegélyező, kedvesen világító, napelemes lámpákra. Közben jól elszórakozom magamban azzal, hogy külön választom a barátomon érzett illatokat, és nagyjából betájolom, mit csinált az elmúlt pár órában. Dohányzás, szendvicsevés, kórházlátogatás...
- Rendben vannak mindketten? - szólalok meg aztán nyugodt baritonomon, pusztán ennyit kérdezve a kismamáról meg a kölyökről. Nem fogok úgy tenni, mintha nem lennék tisztában vele, hogy megvan a baba, ám nem fogom faggatni se névről, se súlyról, se hosszról, és nem kérek részletes beszámolót a vajúdás körülményeiről. Úgyis mesél, ha szeretne. Viszont otrombaság volna egyáltalán nem szóba hozni az újszülött gyerekét. Meg nem árt különben sem nyitnom valahogy a társalgást, hiszen érzem rajta, hogy meglehetősen feszült.
Volna különben azért mégis egy, s más, ami érdekelne ezzel a témával kapcsolatban, ám ezeket most nem hánytorgatnám, hiszen úgyis kiderül idővel. Azt például jó lenne tudnom, közelébe mehetek-e a jövevénynek, vagy az én drága barátom esetleg a gondolattól is ideglelést kap. Mert lehet, Mina akarná majd, hogy babázzak vele, amilyen kiváló ötletei vannak mindig annak a lánynak. Szóval jó lenne tisztában lennem vele, megtehetem-e. Mert egyébként teljesen megérteném, ha Dwayne nem akarna a pár napos fia közelében tudni egy több száz éves vámpírt, még ha az én is vagyok. Nem csinálnék gondot belőle. Tudja jól. A családja többi tagja persze már más kérdés. Ők valószínűleg nem hagynák ennyiben.
Miután az auror megadja terjedelmes válaszát egy "ja" formájában, nem erőltetem a beszélgetést. Csak üldögélünk tovább a verandámon békésen. Néha mormogunk valamit, pár szóval letudunk minden nagy röptű eszmecserét, különben meg csak nézünk ki a fejünkből. Hiszen erre valók a barátok, nem? Hogy amikor megszületik a kölyköd, ahelyett, hogy ők is traktálnának a gratulációikkal, érdeklődésükkel és kéretlen véleményükkel, inkább csak kussolnak és ott vannak veled.