A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Nincs is szebb, mint mikor átmész valakihez, váratlanul, majd pár perccel később a kanapéján fekszel, mint egy tini, és beszélgetni nem tudtok, mert bőgsz. Ez az eset hősnőnkkel is, aki orvosnál járt, majd onnan egy hang nélkül távozott, és visszautazott Bogolyfalvára. Haza azonban nem ment, bár este volt már, mire visszaért, egyenesen Adamhez ment, és amikor meglátta a vámpírt, akkor eltört a mécses. Azóta egy szó se jött ki a torkán, csak sír és sír.
Történt ugyanis, hogy a doktornő, mert, hogy bizony nőből van, megkérdezte szelíden, nem-e számolt el valamit, mire azt mondta, hogy az kizárt, mert az isteni nemzés már megtörtént egyszer, miért ismételnék meg pont vele a történetet? Tekintve, hogy a nő mugli, sejtelme sincs arról, hogy miért is kisebb a gyermek, úgyhogy az alap pánikhoz, ami az Adammel való konzultáció óta ott lappangott, jött még ez a plusz, és itt valahogy eltört a mécses. Annyira fáj attól, hogy elveszíti a gyermeket, hogy a sok negatív és "készüljünk fel mindenre" kijelentés mostanra a maradék nyugalmát is elvette.
Így hát ide jött, alap járaton azzal a céllal, hogy megkérdezze Adamet, hogy mégis mit lát, azonban meg se tudott szólalni, csak a férfi karjai közép vetette magát, most pedig a festék az arcáról, lassan a szép bíbor párnára vándorol. Még szerencse, hogy mágikus képességekkel rendelkezik, így ki tudja szedni belőle.
- Nem tudom ezt végigcsinálni. Nem vagyok felkészülve.
Végre sikerül megszólalnia, de hogy mire is akarja ezt mondani, az jó kérdés. Mondhatja a terhességre is, arra is, amiket az orvos mondott, de akár arra is, hogy ha beigazolódik a félelme. Talán egyszerre mindháromra mondja, hiszen mindhárom kavarog a fejébe. Összébb húzza magát, mint egy kisgyerek, akik egy csínyért nagyon megszidtak. A könnyek még mindig folynak az arcán, szipog és hüppög, de már mintha egy kicsit csillapodna. Egy percre talán, a következőben ugyanis újra rákezd, kétségbeesetten szorítva a párnát, amivel igyekszik a sírás hangját tompítani. Már - már vészesen fullasztja saját magát vele, ami nem a legjobb megoldás. Észre se veszi, hogy amióta ideért A kabátját se vette le, és nem tudja, hogy jutott el a kanapéig.
- Nem tudok semmit rendesen csinálni. Nem is kéne élnem. Miért hiszem, hogy valami menni fog? Mindenhez tehetségtelen vagyok. Nem tudok rendesen kihordani egy gyereket, se felnevelni, a munkámat se érzem elég jónak, nőként is csak kudarcot vallok, nem fog menni. Nem fogom tudni végigcsinálni ezt az egészet.
A mondatokat nagy nehezen mondja csak ki, egy tisztább pillanatában, egyre lejjebb süllyedve a saját depressziójába.
- Meg fog halni, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461941#post461941][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 10:46[/b][/url]

Kimelegedve fújja ki a levegőt, a kezével támassza magát, megfeszíti az ujjait, hogy elfedje keze ideges remegését. A szájában tovább tenger a vámpír vérének íze, kavargásra késztetve a gyomrát, ám a fejét remekül kitisztítja, neki pedig talán pont arra van szüksége. A zsebkendőt egy morgással söpri le az öléből. Ő nem él ilyen finomkodó luxuscikkekkel, a pillant hevében pedig nem is fogja fel igazán, milyen okból dobta oda Adam neki.
Barátok. Ez már rég nem vita tárgy vagy kósza feltételezés. A barátok segítenek a másikon, ha végleg padlót fog, ők engedik meg, hogy felnőtt férfi létére beköltözzön a dohos nappaliba, ha úgy hozza a szükség. Ezek a barátok pedig nem utálhatják egymást... és mégis. Az érzés, a fojtogató viszolygás elemi erővel hullámzik benne, jelenleg pedig épp olyan valóságos, mint bármi. Hiszen annak kell lennie, most ezt érzi - még akkor is, ha Dwayne heves érzelmei bizony kérészéletűek, legyen az szerelem vagy gyűlölet.
Ismét megtörli a száját, a keze visszahullik maga mellé a padlóra... az ujja vége pedig a korábban leejtett fém szoborhoz ér. Érzi az anyag hűvösségét és kegyetlenségét, ahogyan szinte érzi a lépésekkel tőle ülő vámpír jelenlétét anélkül, hogy rá kéne néznie.
A szíve nagyot dobban, ő hirtelen elhatározással markol rá a szoborra ismét. Elrugaszkodva pedig a teste erejét használva taszítja le a férfit a padlóra maga alá, hogy, tervei szerint az állkapcsára sújtson le bizarr fegyverével.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461944#post461944][b]Adam Kensington - 2015.02.06. 11:25[/b][/url]

Egyszerűen rám veti magát. Érzékelem azt a kemény szívdobbanást, amivel megindul a folyamat. Épp csak rákapom tekintetem, már elvágódom a parkettán, rajtam Dwaynenel, aki azonnal magasba emeli a marokba illő, Mozartot formázó mellszobrot, hogy ismét lesújtson vele.
Megfordul a fejemben, hogy leállítom. Ledobom magamról, lefogom és addig tartom, amíg le nem higgad. De jobb, ha kiadja. És jobb, ha kiadom. Még akkor is, ha ez a hév már valami igazán szomorú és elkeseredett. Eddig pimasz volt és gátlástalan. Most fásult és szívszorító. Bennem legalábbis az.
Agyaraimat kivillantva ráfújok a férfira, ahogy a macskák szoktak, és oldalra rántom a fejem, kitérve a rám mért ütés elől, amely szétroncsolta volna az állkapcsomat, hogy az utána rögvest regenerálódjon. Hajam az arcomba, homlokomba lóg. Durva tekintettel figyelem a férfit, akinek csak úgy lüktet a halántékán az ér, a nyakán meg úgy szintén. Egyik hűs kezem oldalát markolja, a másikat feszített tenyérrel arcába nyomom, tolva el magamtól dühbe torzult képét.
Felmordulok és vállainál fogva letaszítom magamról magam mellé, rögvest fölé kerekedve. Mezítlábam összeakad az Ő bakancsával, rátérdelek kissé combjára, hogy ne tudjon úgy rúgkapálni, majd belemarkolok a hajába, és hátrarántom a fejét, közelről nézve az arcába, vicsorogva rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461950#post461950][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 11:54[/b][/url]

A szobor lesújt, a férfi álla helyett azonban a parkettába csapódik, ocsmány, kijavíthatatlan nyomot hagyva a fa kemény, ám kopottas lakkrétegén. Dühösen vicsorogva szorítja meg jobban a férfi köntösét a vállánál, aminél fogva a földön tartja, a karja ismét ütésre lendül, az izmai egész testében megfeszülnek.
Ha halandó lenne, most megölné. Hiszen meg tudná tenni. Adam fizikai fölénye a fajtájából fakad, ha ember lenne, már kettétörte volna, mint egy közönséges pálcát, vagy a koponyáját zúzta volna be a szoborral, ami tökéletesen alkalmas a feladatra. Ó, igen, megtörtént volna. Ám halandóval ritkán megy ennyire messzire.
A férfi tenyere az arcába nyomódik, ő arrébb rántja a fejét, hogy levegőt kapjon, ám ezzel mindössze annyit ér el, hogy elveszítse az egyensúlyát, Adam pedig könnyen fordítsa át, immáron fölé kerekedve. Ha tovább tartja a tenyerét az arcán, valószínűleg ismét beleharapott volna, ám most emberi alakban, legyen az bármennyire... férfiatlan megoldás. De tegyük a szívünkre a kezünket: Adam emberfeletti ereje már eleve kiegyenlítetlenné és szintén férfiatlanná teszi a konfliktust.
Felnyög, ahogy lefogják, érzi, ahogy a hajszálai tömegesen szakadnak ki a fejbőréből. Rúgni próbál, bár az mindössze komolytalan vonaglássá válik a férfi súlya alatt, összeszorított foggal veszi a levegőt, a szobor újfent kifordul a tenyeréből, ahogy pedig utána kap, csak messzebbre sodorja a padlón.
Hát egyetlen fegyverét használja, ami megmaradt neki. A kezét hirtelen kapja a férfi felé, hogy a puszta ujjait nyomja a vámpír szemébe. Elvégre az még talán egy halhatatlannak is fáj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461954#post461954][b]Adam Kensington - 2015.02.06. 12:22[/b][/url]

Fájni minden fáj nekem, ami egy halandónak, hiszen a tapintás érzéke ugyanúgy adott. Csak éppen már megszoktam a fájdalmat, és mivel kártékony hatása nincs rám, ez semlegesíti és jócskán csökkent a jelentőségén. Azt teszek az érzéssel, amit akarok. Nálam tényleg teljes mértékben fejben dől el. Éppen ezért megtehetem, hogy alap szinten foglalkozom csak vele, vagy akár előnyömre váltom. Ez utóbbit kifejezetten sűrűn alkalmazom. Nem fogom ragozni: a mazochizmus nem áll távol tőlem. A legtöbb helyzetben jól esik a fájdalom, és inkább épít, mint pusztít. Táplálkozom belőle, hiszen olyan kevés lehetőségem van nagy élményeket átélni. Olyanokat, amik hatnak rám. A fájdalom hat. Ha hagyom. Ha pedig egyszer akár az örömömre fordíthatom, miért ne hagynám?
Torokból nyögök egyet, ahogy szemembe nyomja ujjait. Elkapom a fejem, sűrűn pislogok, és már kutya bajom. Elengedem a haját és torkára fogok rá. Nem fojtogatom, csak így tartom lent. Kiegyenesedem kissé, fölé magasodva, miközben kinyújtott karral a földhöz nyomva fogom nyakánál. Köntösöm már megint nagyon ziláltan áll rajtam. Térdeim most jobban combjába nyomódnak, hiszen súlyom oda összpontosul. Testem különben nem nehéz. Az erőm az, ami mértéket ad neki. Szabad balommal megragadom csuklóját, és kezét feje fölé feszítem a parkettára. Mindezt csak azért, hogy még jobban kiszolgáltatva érezze magát. Az ütés nem a kedvencem. Azzal ritkán élek. Inkább nekimegyek valakinek, eltaszítom, eldobom, markolom, lefogom. Aztán várom, mit lép. Ez az én stílusom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461966#post461966][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 13:29[/b][/url]

Érzi az ocsmány, gyomorforgató nedvességet, ahogy az ujja a vámpír szemébe karcol, ő azonban azonnal elrántja a fejét. Milyen szerencsés elvégre, neki még megadatik a szabad mozgás luxusa, ami padlóra szorított hősünkről már egyáltalán nem mondható el. Zihálva morog és átkozódik összeszorított fogai közül, köpköd, mint egy fogatlan hajléktalan, bár ez nem tűnik úgy, mintha érdekelné.
Tovább hergeli a tény, hogy Adamnek minden próbálkozása ellenére láthatóan kutya baja sem lesz. Ha vére serken, a seb azonnal forr, ő pedig bármit tehet, mindenképp alatta végzi ezen a nyavalyás padlón. A dereka erősen nyomódik a parkettának, ami fáj és zsibbad, ám ez a fizikai fájdalom hamarosan semmi sem lesz ahhoz képest, amit végigfut a testén.
Lefogják.
Dwayne Warrent senki sem foghatja le.
Szinte felnyüszít, leszorított csuklójának ujjai ökölbe szorulnak, a válla is beleroppan, ahogy próbálja magát kirántani a fogásból. A pánik, mintha apró szikrákból állna, fut végig a végtagjain, és bár Adam nem szorítja össze a torkát, a tüdejéből mégis kifogy a levegő. A szeme előtt elhomályosul a férfi eltorzult arcának képe, szaporán pislogja ki a könnycseppeket a szeméből, hogy azok a halántéka táján eltűnjenek a haja alatt. Feljebb rúgja magát a padlón, már amennyire Adam testsúlya ezt engedi, a szabad keze ahelyett, hogy a férfi arca után kapna ismét, kapkodó mozdulattal rántja elő a pálcát a zsebéből - amiről akkor vett tudomást, amikor az imént történetesen ráfeküdt.
Talán csak tudat alatt gondolja végig, mit tesz akkor, amikor a férfi mellkasa bőrének nyomja a pálcát, egyenesen halott szíve fölött.
Eperfa. Fa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461992#post461992][b]Adam Kensington - 2015.02.06. 15:40[/b][/url]

Barátom a tehetetlenségtől kínlódik alattam. Már éppen arra gondolok, engedek a fogáson, hiszen bennem már tényleg nem munkál a játék heve, sokkal inkább megfáradt vagyok. Szóval lassacskán talán abbahagynám a küzdelmet. Ekkor azonban megérzem, hogy a pálcája után matat, és készülök, hogy fogadjam az átkot. Jobban mondva figyelek, mit akar rám szórni, és eldöntsem, kitérek-e előle. A varázslatok ugyanúgy betalálnak nálam, mint bárkinél, és a hatásuk is megvan, csak ugye kérdés, hogyan csapódik le az én halhatatlan testemen. El lehet kábítani, meg lehet táncoltatni, meg lehet dermeszteni. Bármit. Egyszerűen hangozhat hát egy vámpírt lefegyverezni, a bökkenő abban áll, amit az imént vázoltam: számítok a támadásra és a kimondott ige felénél már kapcsolok. Esetünkben végképp, hiszen Dwayne lehetőségei elég korlátozottak.
A férfi azonban nem készül megátkozni. Nem. Egyszerűen csak meztelen mellkasomnak nyomja a pálca végét, fenyegetően. Hát így állunk. A legutóbb Kíra tette ezt a tanoda bejárati csarnokában. Bement oda randalírozni, szétverni valamilyen tablót egy bájital befolyása alatt, én pedig leállítottam. Ő azonban nem volt igazán magánál, és semmi más nem lebegett a szeme előtt, mint a célja elérése, így a pálcáját a bordáim közé nyomta. Persze, amint magához tért, már elmondhatatlanul szégyellte. Vajon az alattam fekvő is fogja?
Leállok a vicsorgással meg úgy egyáltalán mindennel. Azonban nem engedek leszorításán. Csak nézek rá lefelé, figyelve szemeit. Gyerünk, Dwayne! Mutasd, meddig vagy képes elmenni! Megölnél? Tényleg megtennéd? A töltényemet elvetted, szóval talán még szívességet is tennél, de... komolyan képes lennél rá?
Pilláim megrezdülnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462025#post462025][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 17:47[/b][/url]

A vámpír mozdulatlanná válik, ahogy a fa a bordáig fedő, sápadt bőrhöz ér, a fogak pedig, amik eddig fenyegetően meredtek rá, eltűnnek a feje fölül. Folytatja a szapora pislogást, kapkodva veszi a levegőt, szabad kezével szorít egyet a pálcán, míg a másik egyre komolyabban zsibbadni kezd Adam nyavalyás béklyójában. Valószínűleg elharapta a nyelvét, a ér íze ugyanis, bár enyhe, de friss a szájában, határozottan a sajátja.
Végül pedig vagy ez, vagy más - de végre kitisztítja a fejét.
Az ujjai szétnyílnak. Hagyja, hogy a pálca kiforduljon a kezéről, először a mellkasára hulljon, majd leguruljon az oldala mellé. A karját pedig szintén leejti maga mellé, megadón és erőtlenül.
Így van ez az állatvilágban. A gyengébb előbb- utóbb kénytelen megadni magát.
Vérrel keveredett nyálat nyel le, még mindig szaporán véve a levegőt néz végül a fölötte magasodó szemébe. Nem képes rá, hogy is lenne - hiszen nem akarta. Ösztönös mozdulata azonban valamit örökre nyilvánvalóvá tett kettejük között: ha szeretné, megtehetné. Hiszen tudja a módját.
Zihál majd köhög néhányat, pár pillanat néma farkasszem- nézés után végül elfordítja a tekintetét a férfiről a plafon felé, a teste egészen elernyed. Csak száljon le róla.
Feladja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462093#post462093][b]Adam Kensington - 2015.02.06. 20:54[/b][/url]

Nem folytatja. Nem váltja be a néma fenyegetést. Tagjai elernyednek. Feladja. Nem lépi át a határt. Mertem remélni. Úgysem hagytam volna, viszont a következtetéseimet levontam volna az esetből. De Ő hadd maradjon abban a hitében, hogy most itt volt a lehetőség. Pedig Isten igazából nem. Most nem. Persze, megvan a maga módja, hogy egy halandó hogyan tegyen el láb alól egy olyan tapasztalt vámpírt, mint én. Szóval nem állítom, hogy Dwayne ne ölhetne meg, ha akarna. Ha valaki képes lenne rá, az mondjuk Ő. Azonban úgy tűnik, szerencsére nem akar. Őszintén szólva: ha mégis folytatta volna, aminek neki kezdett, azt hiszem, megint a padlóra kerültem volna, holott most készülök felállni.
Fogaim még kint. Ez már csak a küzdelem felfokozottságának lecsengése. Majd nemsokára visszabújnak. Engedek kezem nyomásán a nyakán és fogásán a csuklón, mígnem eleresztem teljesen. Fel azonban nem kelek róla. Még nem. Mert valamire figyelmes leszek. Ajkaim finoman elnyílnak, vonásaimra enyhe döbbenet ül. Érzek valamit és pontosan tudom, mi az. Vagyis hogy ki...
- Elnézést, nem akartam zavarni. - közli egy angol akcentusú,  toronymagas, erős kötésű, megnyerő ábrázatú, szőke férfi, a nappalim közepén állva. Ráemelem tekintetem, levegő után kapok és emberi szem számára felfoghatatlan gyorsasággal felkelek az aurorról. Nyitogatom a számat, hogy az érkezetthez szóljak. A tekintetem, a kisugárzásom egészen más, mint akármikor máskor.
- Én... - szólalok meg végül rekedten, ám alig tárom ajkaimat. Mint valami kisgyerek, aki teletömte a száját édességgel, és próbál úgy beszélni, hogy közben az apja ne vegye észre, mit rejteget. Részemről az agyaraimat akarnám most fedni.
- ... mi csak... - nyökögök tovább szemfogaim közül.
- Ugyan, Adam. Minden rendben. - rázza a fejét a férfi lágyan, mosolyogva.
- Tudom. - bólogat aztán, jelentőségteljes tekintetét az enyémbe merítve, így biztosítva róla, hogy nem kell magyarázkodjak. Ért mindent. Pedig elmondtam volna, hogy nem szándékoztam az akarata ellenére inni Dwayneből. Oké, ez túlzás. Volt néhány pillanat, amikor rezgett a léc, és szívesen belé mártottam volna a fogam annak ellenére, hogy nyilvánvalóan most nem egyezett volna bele. Azonban ezt a Teremtőm pontosan tudja. Mert hogy Ő áll most előttem a maga ősrégi valójában. A jelenléte akkor is érezhető bármilyen térben, ha nem vagy vámpír és nincsenek fejlettebb érzékeid sem. Ezt mindenki érzi. Nem lehet nem érezni.
Csak állok, mint egy rajta kapott kölyök. Soha máskor nem látni így, csak atyám jelenlétében. Elég bizarrul festhet mindazoknak, akik egész más habitust szoktak meg tőlem, ám valószínűleg mégsem hat idegennek, hiszen olyan természetesen fakad belőlem, mint bármi. Pótcselekvéskét összébb húzom köntösöm és megkötöm övem. Teremtőm eközben Dwaynere tekint, és megindul felé.
- Arend Peter Brinkman. - mutatkozik be teljes nevén, miközben nagy, hűs kezét barátom felé nyújtja, arcán nyugodt, barátságos vonásokkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462103#post462103][b]Dwayne Warren - 2015.02.06. 21:28[/b][/url]

A szorítás enyhül a torkán ő kissé megemeli a fejét, majd hagyja, hogy az keményen koppanjon a padlón. A mellkasa megemelkedik, benn tartja a levegőt cseppet, ameddig bírja, ezzel próbálva megnyugvásra bírni dübörgő szívét. A vére zubogását érzi, sőt, szinte hallja az agyában, ahol azonban ezen kívül más nincs. Se érzések, se gondolatok, semmi. Csak meggyötört fáradtság és egyfajta furcsa, nyomott bűntudat... vagy inkább a megalázottság keserű íze.
Nem tűnik föl neki Adam arckifejezésnek változása, túlságosan lefoglalja a saját nyomora és az, hogy a könyökére támaszkodjon a padlón. Szenvedve köhög egyet, a véres maszat egy részét a kézfejével letörli a szájáról, épp felszólítaná a vámpírt, hogy ha nem takarodik le róla azonnal, akkor felrúgja a Holdig, ám Adam hamarabb megteszi neki ezt a szívességet.
Teljes testében összerándul, mikor kettejüktől függetlenül valaki megszólal a szobában, a könyöke is kicsúszik alóla, a feje épp, hogy nem koppan ismét a parkettán. Azonnal arra néz, hunyorogva és értetlenül néz végig az idegenen, az ő szája is hasonló kérdésre nyílik, mint korábban Adamé.
Ilyet pedig még ő sem látott.
Lassú mozdulatokkal ül, majd áll föl, a tekintetét a két férfi közt járatva, ám leginkább Adamen tartva - az ő viselkedése ugyanis merően megváltozott, úgy, ahogy ő eddig még sose láthatta. Az agyában, a különböző zúgó hangokon túl halovány feltételezések születnek.
A férfi elindul felé - ő pedig, maga sem érti az okát, azonnal hátrál egy lépést. A hátán borzongás fut végig, épp csak rápillant a felé nyújtott kézre, majd tovább Adamre. A kérdést pedig neki intézi, élesen és... félve.
   -  Ő is...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462215#post462215][b]Adam Kensington - 2015.02.07. 11:43[/b][/url]

Barátom csak áll ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Noha én sem vagyok különb. Természetesen megértem a viselkedését. Akár csak ha abból indulok ki, belőlem mit vált ki Atyám jelenléte. Bár tény, az meglehetősen egyedi. Ettől még objektívan is tudom nézni, és mindentől függetlenül érezni az erejét, látni a szemében azt a fényt, ami már igazából megfoghatatlan. Míg az enyémre lehet mondani, hogy régi, sokat látott és különös, az övét nehéz leírni.
Arend áldott békével, arcán közvetlen mosollyal figyeli Dwayne tétlenségét. A férfi nem fogadja el a felé nyújtott kezet. Inkább rám néz és elhűlve, keményen kérdez. Enyhe megrökönyödéssel nézek rá. Torkom szorul, épp hogy nem remegek. Fogaim nem tudnak visszabújni. Túlságosan izgalomban vagyok.
- Ő a Teremtőm. - közlöm Vele elhalón, ezzel bőségesen megválaszolva kérdését. Volt egy beszélgetésünk pár hónapja a lakásán, ahol meséltem neki Arendről. Elárultam, hogy az első vámpírok egyike és ecseteltem létrejötte körülményeit. A koráról nem beszéltünk, csak annyit szögeztem le, hogy ősi a léte. Az én hétszáz évem szinte semmi ahhoz képest. Atyám valamikor az ókortban jött világra. Legyen annyi elég, hogy Krisztus előtti. Talán ez még egy felfogható kor. Talán.
Jelentőségteljesen biccentek egyet Teremtőm kinyújtott keze felé, hogy Dwayne fogja már meg végre. Nem arról van szó, hogy félnék, mi lesz, ha nem teszi. Vagyis de, arról van szó, csak éppen nem attól tartok, Arend hogyan reagál, hanem én hogy reagálnék. Atyámnak nem volna gond. Nem foglalkozik Ő ilyenekkel. Nem lesz haragos, nem jegyzi meg magának. Részemről viszont, ha valamire ugrom, az az, ha valaki tiszteletlen vagy durva Vele. Hogy jönnek hozzá? Hogy jön ehhez bárki?
- Dwayne Warren. Auror. A mágusiskola defenzora és... a barátom. - fordulok Teremtőmhöz, illendőn bemutatva neki az előtte állót. Atyám kedélyesen pillant felém, világos szemöldökét megemelve. Ritkán nevezek bárkit a barátomnak, főleg mert a mi fogalmaink közt ilyen kapcsolat nem szerepel. Jelen esetben is inkább csak amiatt használom, hogy behatároljam, miként tartanak minket számon, meg miként tartjuk magunkat számon, ha már szükséges. Hiszen tudom, az emberek szeretik sokféleképpen címkézni a viszonyaikat, és leszűrni belőle a következtetéseiket a kapcsolatra. Ami pedig a mi kettőnk viszonyát a halandók világában legjobban lefedi megnevezésben, az a barátság. Jó, a barátok nem agyalják meg egymást rendszeresen, dehát nem ez az egyetlen, amiben eltérünk a szokványostól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462231#post462231][b]Dwayne Warren - 2015.02.07. 12:35[/b][/url]

A Teremtő. Igen, ennyi meghatározás bőven elég neki ahhoz, hogy bekategorizálja a férfi helyét a táplálékláncban, ami kialakult a szobában. A verekedés hevétől izzadt haja alól Adamre, majd ismét az őskövület vámpírra néz, majd lepillant annak nyugodtan felé nyújtott, hűs kezére. A pólóját helyrerántja magán, közben alig észrevehetően, de nyel egyet.
Kensingtont ismeri, mint azt a bizonyos rossz pénzt. Látta már a padlón és talán azt is, milyen az, amikor jól érzi magát, jóllakott, tehát teljesen ártalmatlan, akár egy doromboló nagymacska. Ám azokban a békés pillanatokban is, legyenek akármilyen barátok és kötheti őket bármennyi bizalom, tart tőle. Mert vámpír. Ezen tulajdonságából kifolyólag pedig épp olyanokkal táplálkozik, mint ő.
Ám Arendet nem ismeri. Ám ő is vámpír. Állítólag öreg vámpír. Erős vámpír. És épp vele szemben áll és rá vár, hogy megmozduljon.
Röviden ismét Adam felé néz. Az arckifejezését képtelen dekódolni, ám annak feszültsége, legyen bármi az oka, nyilvánvalóan rá is átragad. Kínos pillanatok múlnak el, melyek sokkal hosszabbnak tűnnek, mint valójában.
Ám végül elfogadja a felé nyújtott jobbot. Az ujjai szinte hűvösebbek, mint a vámpír száraz bőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462310#post462310][b]Adam Kensington - 2015.02.07. 19:07[/b][/url]

Végtelenül megkönnyebbülök, ahogy barátom mégis elfogadja a felé nyújtott kezet. Éppen hogy kieresztettük a gőzt, most ismét felgyűlt volna bennem valami. Aztán lehet, Atyám hamar lenyugtatott volna. De mégis jobb ez így. Figyelem, ahogy Arend jobban elmosolyodik, finomat szorítva csupán Dwayne kezén, aztán elengedi. Természetesen érzi rajta a feszültséget, noha az aurornak Tőle kevesebb oka van félni, mint tőlem. Persze, ezt Ő nem tudhatja.
- Hozok... öm... - kezdek bele egy mondatba és már lépek is ki, hogy elmenjek a konyhába, Teremtőm azonban felemeli a kezét, megállásra intve. Nyomban megtorpanok. Pedig koránt sem parancsolt a mozdulattal. Dehát köztünk ez már csak így van. Kérése számomra parancs. Még ha Ő ezért nem is repes.
- Hagyd csak! Nem kérek. - rázza meg a fejét.
- Köszönöm.  - bólint, lehunyva egy hosszú pillanatra a szemét, mosolyogva. Ez esetben maradok a nappaliban, és egyikükről a másikukra nézek. A végtelen higgadtságomnak jelenleg nyoma sincsen. Bár agyaraim végre visszabújtak, izgatottnak láthatóan még mindig izgatott vagyok.
- Megyek. Csak be akartam nézni hozzád. - jelenti be Arend a távozását.
- Ne! Maradj... - bukik ki belőlem csöndesen a marasztalás, ám meglehetősen lélekszakadva. Kissé zavartan nézek el Dwayne felé. Ezek a jelenetek koránt sem tűnnek ilyen röhejesnek, ha nincs itt harmadik fél, azonban ha mégis van, valahogy látom az egészet kívülről. A gyermeki ragaszkodásomat és aggodalmamat. Nem mintha érdekelne és szégyellni sem szégyellem. Csak különös lehet.
- Ahogy mondtam: nem akarok zavarni. Nyilván van mit megbeszélnetek. Ahhoz meg én nem kellek felügyelőnek. Csak tudni akartam, rendben vagytok-e. Ez minden. - magyarázza Teremtőm nyugodtan, finom gesztikulálás közben, hol barátomat, hol engem figyelve. Úgy hiszem, bár tényleg eleve tervben volt nála a meglátogatásom, talán mikor megérezte, hogy a verekedés közben feltámadt bennem a vágy Dwayne megcsapolására, valamint hogy a férfi ivott a véremből, valószínűleg sietősebbre vette az ide utat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462508#post462508][b]Dwayne Warren - 2015.02.08. 13:24[/b][/url]

Őszintén megkönnyebbül, mikor a vámpír néhány, számára hátborzongató pillanat múltán elengedi a kezét. Lehet, sőt, szinte biztos, hogy ha nem ebben a házban állna az éjszaka közepén, Adam által megtépve és elcsigázna, különben nem tűnne fel neki, hogy a férfi nem ember. Annyira... szokatlanul emberi. Még Adam- hez képest is. Persze nem tud sokat a férfi fajtájáról, ezeket az ősöreg lényeket mégis sokkal... szokatlanabbnak képzelte el. Kevésbé angolnak és inkább ősinek.
Visszaengedi a kezét maga mellé, majd azonnal, zavartan vakarja meg a tarkóját. Ha most futásnak eredne, vajon utolérnék az ajtóig? Hasonló terveken töpreng, el is pillant a kijárat felé, viszolygása pedig érthető. Ki tudja, hogy szokás ez vámpíréknál, illik-e megkínálni a rég látott Teremtőt az épp jelenlévő halandó ütőeréből...?
Az ajtóról Adam felé pillant tovább, aki még mindig a szobában toporog, azzal az arckifejezéssel, amivel a tizenhárom éves lánya néz rá, ha valami visszavonhatatlanul rosszat csinált. Ez a gondolat pedig, illik- nem illik, nehezen visszafojtható vigyorgásra késztetné, ha nem lenne ő a tápláléklánc legalján jelenleg.
   -  Asszem inkább én megyek.
Szól közbe meglehetősen illetlenül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=462887#post462887][b]Adam Kensington - 2015.02.09. 15:52[/b][/url]

Nem mondom, hogy kellemetlenül érzem magam a helyzetben, azonban egyértelmű, hogy nem ideális Arend társaságában lennem, ha ott van más is. Mármint ha olyan van ott, aki valamennyire is számít. Jött már el olyankor hozzám, ha voltak nálam, azonban azok az illetők fel sem figyeltek a viselkedésváltozásomra igazán, hiszen nem ismertek, talán először láttam őket. Barátom félelme különben valamennyire jogos, hiszen ezekből az előbb említett személyekből tényleg megkínáltam Atyámat. Ő az egyetlen, akivel osztozom a prédámon, sőt, úgy érzem, így tennem a helyes. Ám ők mind olyanok voltak, akik készségesen át is adták magukat Neki, mint előtte nekem. Nem volt gond. Most gond lenne, de úgy sincs eszem ágában sem, hogy Teremtőmet egy kis Dwayneből való csemegézésre invitáljam.
Ha Arend tapintatosságból magunkra hagyna, azt hiszem, onnantól főként azon járna az eszem, hogy itt volt, de elment, és nem érezném jól magam. Az aurorral pedig most úgysem vagyunk a helyzet magaslatán, egyáltalán. Nem hiszem, hogy Atyám a békülésünket hiúsítaná meg a jelenlétével. Barátom közbevetett felvetése tehát nem talál süket fülekre. Úgy sejtem, Teremtőm tudta, hogy ez lesz. Félreértés ne essék, nem manipulálásból ajánlgatta a távozását. Komolyan gondolta. Csak sejtette, hogy inkább Dwayne akarna elmenni. Jobb lesz így. Egyezményesen így döntünk hát, hagyva, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell. Barátommal már nem nagyon szólunk egymáshoz. Éppen csak bólintok neki elköszönésül, Arend lágy kedéllyel búcsúzik Tőle. Magunk maradunk Atyámmal, aki ezután felém fordul, megfogja a karom és a kanapéra húz, hogy leüljünk.