A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=341016#post341016][b]Saragob Kíra - 2014.07.21. 23:55[/b][/url]

Egy csöppet sem zavarja, hogy nem kap érdemi választ mindarra, amit önmagáról meg az érzéseiről összehord, de még csak a férfi arcáról sem igazán tudja leolvasni, hogy mi a véleménye. Kíra nézetei szerint pedig ez teljesen jól is van így. Könnyedén, bármikor, bárkivel szívesen megoszt efféle személyes dolgokat magáról, viszont csak annyit, amennyit ő gondol, ahogy ő gondolja, egy szóval sem többet. Csak semmi túlgondolás, semmi véleménynyilvánítás.
Adam türelmesen kivárja, míg Kíra befejezi a szövegelést, ennél többet pedig nem is várhat el tőle. Félresöpri a haját, elhelyezkedik Adam combján és teljes mértékben a másikra bízza magát. Nem aggódik, mint mindig mindenkiről, most is a legjobbakat feltételezi. Ugyanakkor naiv optimizmusának is van egy határa, amit az emberek többségével nem lép át. Adammel már átlépte, Adamre gyakorlatilag az életét bízza rá, még ha ezt nem is fogja fel rendesen.
Biztonságban érzi magát Adam karjai között, várakozóan csillogó tekintettel viszonozza Adam hosszú pillantását, míg az lejjebb nem vándorol az arcáról. Enyhén megborzong, apró pihéi mind az égnek merednek, ahogy a férfi hideg keze a tarkójára simul. Látja a kivillanó szemfogakat, érzi, hogy a férfi fogása egy árnyalatnyival erősebb, de egyáltalán nem zavaró. A férfi tincsei csiklandozzák a bőrét, komoly erőfeszítésébe kerül, hogy ne nevesse el magát, egészen addig, amíg...~ Hhha~ Lágyan elnyíló ajkakkal szusszanva szívja be a levegőt, mikor a tűhegyes fogak utat találnak a véréhez. Lassan kifújja a levegőt, meredten bámul maga elé, de nem is látja rendesen, amit néz. Lehunyja a szemét, csak az érzésre koncentrál. Kellemes bizsergés indul ki a nyakából és szétterjed az egész testében. Ha nem is úgy, és annyira mint Adam, de összességében élvezi, ahogy a férfi a vérét szívja. Alkalmazkodik a férfi mozgásához, menet közben óvatosan Adam nyaka köré fonja a karját.
~ Oh, ne, még ne~ Fut át az agyán, miután hosszú, gyönyörű másodpercek elteltével érzékeli, hogy Adam be fogja fejezni, mindjárt vége.
Kíra feje zsong. Úgy érzi lebeg, a csodálatos élmény emlékétől kísérve. Kinyitja a szemét, próbál Adamre fókuszálni. Úgy érzi máshoz nincs is ereje, pedig igazán nem csinált semmit, amiben elfáradhatott volna, mégis piheg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=341027#post341027][b]Adam Kensington - 2014.07.22. 00:22[/b][/url]

Nem szeretném abbahagyni. Folytatnám még hosszan, hosszan. De nem szabad. Mindjárt leállok, de addig még egészen lágyan szívogatom a lány nyakát, masszívan szuszogva, mint egy ragadozó, aki az elejtett zsákmányt falatozza bőszen, elégedetten a sikeres vadászat után. Tartom magamnak Kírát, mind derekát, mind nyakát gyengéd eréllyel fogva, majd egy tompa, sajnálkozó kis nyögést hallatok, ahogy érzem, most már mindenképpen be kell fejezzem.
Ugyanolyan halk, cuppanó kis kattanással, mint ahogy pár röpke perce belé merítettem őket, most kihúzom belőle hegyes fogaimat. Kába tekintetem résnyire tárom csak fel, lenézve a két pontszerű sebre, amit okoztam, és mielőtt akármi máshoz fognék, lehúzom a kezem a lány nyakáról, hüvelykujjam egyik agyaramhoz emelem, és éppen csak egy apró szúrást ejtek ujjbegyemen, hogy kiserkenjen vérem. A vöröslő cseppet rákenem harapásom nyomára, amely ettől beforr, mintha ott sem lett volna. Pár perc múlva pedig majd a szolid vérveszteség okozta elgyengültség is ki fog illanni kis beszerzőmből, az iménti figyelmességem nyomán.
Végignyalok számon és fogaimon, hogy egyetlen rájuk tapadt csepp se vesszen kárba, aztán lehajolok még Kírára, mikor észreveszem, hogy bár sebei eltűntek, egy kevés vére még kiszaladt gyógyításom előtt. Nekiállok lecsókolni, és ajkaimhoz képest forró nyelvem hegyével szépen lenyalni, csöndesen szuszogva a lány nyakába. Ahogy aztán ezzel megvagyok, hagyom lehunyva szememet, és homlokomat Kíra halántékára simítom, élvezve még adománya okozta mámoromat. Szemfogaim még mindig előbújva, egészen csöndesen sóhajtozom, mintha csak így lélegeznék. Bal kezemet továbbra is derekán nyugtatom, jobbom pedig újfent nyakára csúszva. Szórakozottan cirógatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=341115#post341115][b]Saragob Kíra - 2014.07.22. 11:27[/b][/url]

Újabb piciny sóhajtást hallat, mikor Adam fogai elválnak a bőrétől. Kíváncsian pislog a férfire, először nem igazán érti, mit akar csinálni. De egyelőre még nem talál rá a hangjára, és más módon sem fejezi ki értetlenkedését. Csak mozdulatlanul hagyja, hogy Adam hüvelykujjával a nyakára kenje pár csepp vérét. Nem érzékel különösebb minőségi változást, hiszen egyáltalán nem fájtak a sebei, eltűnésükkel csak a kellemes bizsergető érzés kezd halványulni. Rebegve záródnak össze pillái, ahogy Adam ismét a nyakához hajol, hogy az ott maradt vért is lenyalogassa. Enyhén félrebillenti a fejét, élvezi, ahogy a férfi nyelve végigjár a nyaka vonalán, módszeresen eltüntetve minden csepp vért.
De ennek is vége szakad egyszer, elfogy a vér, Adam pedig kissé följebb emeli a fejét és Kíráéhoz dönti. A lány is lehunyt szemekkel viszonozza a gesztust, karjaival továbbra is öleli, magához húzza a férfit, nem mintha nagyon húznia kellene. A szíve még mindig gyorsabban ver az átlagosnál, csak lassan tér vissza a normális tempóra. Megpróbálja valahogy jellemezni, valamihez hasonlítani az élményt, amiben része volt, de nem sikerül neki. Nem talál rá szavakat, és nem kell, hogy találjon. Mindennél többet mond az, ahogy most meghitten, egészen idillien bújnak egymáshoz Adammel.
Néhány perc múlva kezd tisztulni a feje, már kevésbé érzi magát kábának, a mámoros  könnyedség már múlóban van. A gondolatai azonban továbbra is kuszák, sok minden kavarog benne az élmény kapcsán.
- Ha lehetne majd választani, így halnék meg - suttogja halkan, enyhén akadozó hangon, közben pedig jeges borzongás fut végig a testén saját szavai hallatán. Csak kimondta az éppen megszülető gondolatot, mielőtt még belegondolt volna, hogy mi is az voltaképpen. Ez végképp visszarántja a valóságba.
- Nem, mégsem - visszakozik azonnal, ezt nyomatékosítva enyhén meg is mozgatja a kobakját jobbra-balra, de még mindig a férfihoz simul közben.
- Szörnyű lehet így meghalni - teszi hozzá valamivel élénkebben, és ezúttal már elhúzza a fejét Adamétől, hogy a férfire nézhessen. Beharapja az ajkát. Rájön, hogy egy sokkal mélyebb, rétegeltebb kérdésbe vágta a fejszéjét, semmint hogy ilyen egyszerűen és határozottan álláspontot foglaljon. Pedig, ha nagyon szélsőségesek is, általában vannak szilárd elképzelése arról, hogy mit szeretne és mit nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=341178#post341178][b]Adam Kensington - 2014.07.22. 13:29[/b][/url]

Aprót fújok és engedem felszökni kissé szemöldököm, mikor a lány bejelenti, hogy ha lehetne választani, így halna meg, amikor eljön az ideje. Nem igazán tudom beazonosítani az érzést, amit a közlése kivált belőlem. De azt hiszem, valami kellemes meglepettségféle az, még ha ez elég bizarrul hangzik is azt tekintve, mit mondott. Fejemmel továbbra is hozzábújva, fogom Kírát ölemben, miközben Ő megváltoztatja iménti véleményét. Homlokráncolok, és felnyitom kissé homályos fényű, kék szemeimet, a lányra nézve közelről.
- Nekem nem volt az. - osztom meg Vele szelíd hangon saját tapasztalatomat erről a halálnemről, amelyben nekem természetesen részem volt. Viszont másokkal ellentétben én nem úgy könyvelem el, hogy anno visszavonhatatlanul elért a vég, és így most egy járkáló hulla vagyok. Nem. Bennem ez olyan, mint amikor mondjuk valakit súlyos baleset ér, és a kórházban leáll a szíve, végül azonban az orvosoknak mégis sikerül visszahozniuk. Más kérdés, hogy az én visszakapott életem egy egészen új élet lett.
- Pedig nem tudtam, hogy nem halok meg. - árulom el csöndesen, nehogy azt gondolja, könnyű nekem kellemesnek gondolni, amikor cserébe beléphettem az örökkévalóságba. Akkor, ott fogalmam sem volt még róla, hogy ez így lesz.
Érdekelne, egészen pontosan miért gondolta meg magát kis beszerzőm az iméntiekben, faggatni viszont semmi kedvem nincsen. Ráadásul egészen érthető az első és a második álláspontja is. Hiszen egyértelmű, hogy kedvére való volt, amit az imént tettem Vele, azonban kétség kívül sokakat megrémíthet, hogy érzik, miként szívják ki belőlük elcsigázottan a drága, értékes életüket. Persze, lehet, Ő egészen más okokból változtatott a véleményén. Kifejti, ha akarja.
Közelről szemlélem a lányt békésen, kielégítetten csillogó szemeimmel. Hűs, hosszú kezem nyakán tartom, hüvelykujjammal arccsontja alatt simogatva, míg balom változatlanul derekán pihen. Engedem tekintetemet lekúszni ajkaira, aztán visszaemelem szemeire. Nagyon adja magát a helyzet, és szívem, ösztöneim szerint habozás nélkül élnék vele. Az eszem azonban türelemre és mérlegelésre int, noha gondolataim tompák még kissé a vérivás kábulatától.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=341520#post341520][b]Saragob Kíra - 2014.07.22. 20:07[/b][/url]

- Óóóó - pislog nagy szemekkel a férfire, akivel épp csak annyira növekedett meg közöttük a távolság, hogy a másik szemébe tudnak nézni, illetve tekintetét enyhén vándoroltatva Kíra észreveszi, hogy a férfi szemfogai nem húzódtak vissza. Beszéd közben el is felejtette, hogy Adamnek van tapasztalata a témában. Abba sem gondolt bele, hogy ha így halna meg, gyakorlatilag meg sem halna rendesen.
- De pont az benne szörnyű, hogy nem érzed szörnyűnek - próbálja meg megmagyarázni, hogy honnan ered a hirtelen vélemény változtatása. Bár jobban mondva csak hangosan gondolkodik.
- Mert...a halálnak szörnyűnek kellene lennie, nem? Ha meghalsz, tudatában kéne lenned, hogy ez mit jelent.. és nem élvezni. - folytatja a gondolatmenetét, majd egy pillanatra szünetet tart, csak hogy levegőt vegyen.
- De ha már úgyis mindegy, akkor...nem tudom, mit választanék. Csak egyszer halsz meg, és akkor annak emlékezetesnek kell lennie. Mert az valami nagy dolog. Ősidőktől keresi rá a magyarázatot az emberiség, hogy mi lesz aztán. De mivel az nincs, gondolj bele, mennyi mindenre képes az emberiség, hogy kijátssza, mert fél tőle... Szellemek, vámpírok, a Feltámadás Köve. Így vagyunk berendezkedve, hogy a halál szörnyű. - halkan, komolyan, elgondolkodva beszél, még mindig nehezen szedi össze a gondolatait, főleg hogy Adam közben már gyengéden az arcát simogatja. Elég meglepő lehet, de Kírától a filozofálgatás sem áll távol, még ha elég amatőr szinten műveli is.
- De én hiszek benne, hogy van utána valami. - teszi hozzá valamivel derűsebben, egy halvány mosoly kíséretében.
- Szóval csak azért nem halnék meg így, mert túl könnyű lenne és nem az a dolgok rendje. - sokáig tartott, de mégiscsak a gondolatmenete végére ért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=341563#post341563][b]Adam Kensington - 2014.07.22. 20:34[/b][/url]

Értem már, hogy érti. Igazából már a gondolatmenete elején világos lesz, azonban hagyom, hogy kifejtse. Kellemes hallgatni, ahogy így belefeledkezve magyaráz, és figyelni közben elmerülten csillogó szemeit, megrezzenő tincseit, élettel teli vonásait. Nem, nem most lettem egy csapásra ilyen baromi romantikus. Alapvetően az vagyok, csak talán egy kevésbé megszokott módon. Ha ehhez a depresszív természethez, ami nekem van, még romantika sem párosulna, elég megkeseredett, rémes alak volnék. Még így is sokszor az vagyok. Legalábbis gyakran mogorva, kelletlenkedő és túlontúl egyenes.
Egyetértően bólintok, ahogy azt mondja, hisz benne, hogy van az élet után valami. Valami más. Úgyszintén így gondolom. Lehet, röhejesnek tetszhet egy hívő vámpír képzete, ám akkor is ez van. Halandóként részesültem egy alapvető neveltetésben, amelytől még évszázadok alatt sem láttam okát eltávolodni. Ha láttam volna, megteszem, de nem láttam. Nem mondom, hogy mélyen hiszek Istenben, vagy gyakorlok bármiféle vallást, csak azt, hogy nem tartok semmit sem kizártnak, és hajlok bizonyos teóriák felé.
Mivel az érzéseim és az észérveim idő közben sem jutottak egymással dűlőre, úgy határozok, egyszerűen csak engedek egy keveset az ösztöneim gyeplőjén. Ahogy mondandója végére ért, lepillantok ismét Kíra szájára, odahajolok, és egy egészen finom csókkal illetem, lágyan érintve -az enyémhez képest- forró ajkakat. Szemfogaim még kint vannak bár, nem sértem Őt velük. Lassan nyitom fel a szememet aztán, maradva hozzá közel. Orrunk összesimul. Csöndesen szuszogok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=341642#post341642][b]Saragob Kíra - 2014.07.22. 21:54[/b][/url]

Egyáltalán nem zavarja, hogy kettejük közül ő az, aki nyilvánvalóan többet beszél. Nem aggódik amiatt, hogy esetleg untatná a másikat, feltételezi, hogy ebben az esetben Adam már rég szólt volna. De verbális reakciót mégiscsak várna Adamtől, attól függetlenül, hogy nem kérdezett rá, még kíváncsi, hogy a férfi hogyan vélekedik a témáról.
Válasz helyett azonban valami egészen mást kap, mikor befejezi a mondandóját. Eléggé meglepődik Adam csókján. A meglepetését a másodperc tört része alatt öröm, kellemes bizsergés váltja fel. Csak most tudatosul benne, milyen abszurd is, hogy itt ült Adam ölében, és képes volt a halálról vallott nézeteit ecsetelni, elterelve a saját figyelmét arról, hogy itt ül Adam ölében... Valami furcsa melegség árad szét a testében, eddig valahogy nem feltételezte, hogy Adam a vérén kívül esetleg mást is szeretne tőle. Megnyugtatja és egyben felvillanyozza, hogy a jelek szerint mégis.
- Azért kaptam, hogy csendben legyek? - kérdezi incselkedve. De nem hagy időt Adamnek a további csöndes szuszogásra vagy a válaszolásra, illetve önmagának bármiféle gondolkodásra. Vonzónak találja a férfit, bízik benne és úgy véli nem kell tartania az elutasítástól. Ez bővel elég neki ahhoz, hogy átengedje magát az ösztöneinek és a férfinél sokkal kevésbé visszafogottan, szinte hevesen essen neki a másik ajkainak. Nincs rá tekintettel, hogy közben a hegyes vámpíragyarak felszántják-e az alsó ajkát, avagy nem. Mégis hogy tudná kikerülni őket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=341673#post341673][b]Adam Kensington - 2014.07.22. 22:26[/b][/url]

Lágyan elmosolyodom a lány pajkos, költői kérdésén, amire eszem ágában sincsen bármit felelni, pláne nem, hogy megérzem kisugárzásán, mire készül, és nem csalatkozom. Lehunyom szemem, ahogy szám után kap, és keményet fújok. Szemfogaimmal nem sértem fel ajkát, tudok bánni velük. Nem adok esélyt neki rá, hogy megsebesítse magát, bár Ő egyértelműen nem vigyáz most erre, és az is tény, hogy nem volna ellenemre megint kóstolni Őt. De nem teszem. Eleget ittam mára, nem eshetek túlzásokba, és ez most különben sem az a pillanat. Ezt a csókot most tisztább fejjel akarom átélni, mintha a vére bódítana. Elég az, hogy magától a vágytól legyek valamelyest beszámíthatatlan.
Jelentősebben markolok nyakára, és vonom még közelebb derekánál, szenvedélyesen ízlelve a száját, nyelvemet is jócskán bevonva. Légzésem kemény, jelenlétem ereje egyre nő. Néha torokból hümmögök egyet a mohó csók közben, aztán végül elemelem Tőle ajkaimat, feltárva masszív fényű tekintetemet, szinte némán, éterien sóhajtva ki agyaraim között, belemarkolva kissé Kíra hajába tarkójánál, birtoklón szegve fel az államat, aztán mindössze néhány pillanat múlva uralkodó viselkedésem megadásba vált, ahogy elengedem megfogott tincseit, lesimítok vállára, és visszahajolok a nyakába, kedveskedő, apró csókokkal árasztva el, miközben mélyen magamba szívom illatát.
Tetszik nekem a lány. Azóta tetszik, hogy majdnem rám támadott a saját konyhámban egy husánggal. Szemrevaló és végtelenül helyes kis teremtés. Persze, nem ezért kértem fel, hogy legyen a beszerzőm. Az ilyesmi soha nem volt a stílusom. Azért kértem fel, mert életrevalónak gondolom. Szeszélyes természetű és bohókás, ez azonban számomra csak még vonzóbbá teszi. Olyan, amilyen én nem vagyok. Szeretem az ellentéteket. Azok egyúttal ki is egészítik egymást. Ha pedig így van, mi remek kis páros vagyunk. Hogy szerelmesek, szeretők, vagy mások? Nagyon remélem, hogy senki nem várja el, hogy ezt meghatározzam, és hogy megfeleljünk az ezekkel a kategóriákkal kapcsolatos berögzött elvárásoknak. Néha elcsúsznak ezen a hülyeségen viszonyaim, amit rémesen sajnálok. Emiatt vacilláltam még pár perce, lépjek-e. A döntést pedig végül meghoztam, és per pillanat nagyon jó döntésnek tartom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=342402#post342402][b]Saragob Kíra - 2014.07.24. 00:17[/b][/url]

Kíra ruhácskája enyhén felgyűrődik, ahogy a férfi egy határozott mozdulattal még közelebb vonja magához, szorosan simulnak egymáshoz. Teljesen belefeledkezik a pillanatba, heves, erőteljes csókokkal válaszol Adam mohó, szinte már követelőző ajkaira. Úgy érzi, mintha a férfi, szenvedélyes mozdulatai mögött, mégis visszafogná magát, nem engedi el magát úgy, mint Kíra, aki gyakorlatilag teljesen Adamre bízza magát, és minden felelősséget a férfi szemfogaival kapcsolatban.
Ajkaik lassan elválnak, Kíra mellkasa gyors egymás utánban emelkedik és süllyed, ahogy menet közben támadt enyhe légszomját kielégíti. Az erőteljes szorítást érezve felpillant Adamre, aki méretes agyaraival, különös fényű tekintetével, felszegett állával egész testéből dominanciát sugároz. Kírában, valahol mélyen, nagyon mélyen, és jócskán megkésve megszólal az életösztön, azt üzenve, hogy bizony a lánynak lett volna és van is oka tartania a férfitől, hiszen veszélyes. Kírát azonban csak még jobban feltüzeli Adam birtokló viselkedése, még ha csak pár  pillanatig tart is. A veszély abszurd módon csak még jobban vonzza Adamhez, a tudat, hogy bármikor megégetheti magát a férfivel, ettől érzi igazán, hogy él. Hangozzon ez bármilyen klisésen is. Ebben a pillanatban tudatosult benne úgy igazán, hogy Adam mögött a történelem, előtte a végtelen, egyszerre állandó és az idővel együtt változékony, míg ő sebezhető, törékeny, parányi élet. Meglehetősen komoly, más helyzetben pedig elég nyomasztó lenne ez a gondolat Kírától, de ebben a mámoros pillanatban hagyja elillanni.
Ismét lehunyja a szemét, és rádöbben, hogy valahogy már nem is érzi olyan hűvösnek a férfi érintését sem a vékony ruhán keresztül, sem vállán, sem a nyakán. Közben elengedi a karjait, melyeket eddig a férfi nyaka köré font, előre húzza a kezeit a férfi mellkasához, kitapintja az ing gombjait, és gyors, egyszerű mozdulattal bújtatja ki a lyukból egyiket a másik után.
Kírának nincsenek illúziói, lányos ábrándjai arról, hogy mi is van most közte és a férfi között. Nem vágyik semmiféle státuszra a férfi életében. Pontosan tudja, hogy nincs és nem is kell definíció egy efféle kapcsolatra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=342413#post342413][b]Adam Kensington - 2014.07.24. 01:12[/b][/url]

Van helye a kis beszerzőmnek örökkévaló életemben, státuszt azonban valóban nem aggatnék rá. Nem alacsonyítanám le, bélyegezném meg azzal a kapcsolatunkat. A tapasztalataim azt mutatják, hogy bárki, akit valaha is megpróbáltam beskatulyázni, mindig valahogy jelentéktelenebb lett végül a számomra, mint azok, akikről máig nehezen mondanám meg, mik voltak nekem. Még Teremtőm is. Hiába rendelek hozzá egy konkrét meghatározást, amely abból ered, hogy Ő adta nekem a halhatatlanságot. Ezen túlmenően azonban Atyámat sem bírnám, és nem is akarnám kategóriába kényszeríteni. Hiszen Ő is és a többiek, akik annyira kedvesek a számomra, olyan sok mindenek nekem, hogy arra vétek lenne egyetlen szót ráaggatni, hiába akadnak nagyon szép szavak. Örülök hát, hogy Kíra sem akar kikövetelni ilyesmit magának, és bár ezt ki nem mondta hangosan, érezni érzem rajta. Érzem rezdülésein, hallom sóhajain, láttam azon a csinos arcán.
Kedveskedve kényeztetem éppen a lány nyakát hűs csókjaimmal, melegen szuszogva a bőrére, mikor is megérzem, ahogy lehúzza rólam rám font karjait, és keze mellkasomra, ingem gombjaira kalandozik. Ügyesen kioldja őket, és amint az utolsóval is megvan, felemelem fejemet, és a szemébe nézek. Mélyről lélegezve, eltökélt fényű tekintettel merítem el pillantásomat az Övében, aztán elkezdek felemelkedni ültömből, hagyva, hogy szinte csak lecsusszanjon hosszú combomról, miközben továbbra is fogom Őt méretes kezeimmel.
Leengedem vállaimról kigombolt, fekete ingemet, ahogy hamarosan már Kíra fölött magasodom, a kanapé előtt állva fedetlenné lett, sápadt, szálkásan izmos felsőtestemmel. Csak nézek lefelé a lányra néhány várakozástól feszült, kellemesen fülledt hangulatú percig, majd eleresztem nyakát és derekát, de csak hogy megfogjam jobbommal -enyémhez képest- kis kezét, és elinduljak Vele kifelé a szobából, magunk mögött hagyva nappalim vibráló terét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=362231#post362231][b]Gál Adél - 2014.08.19. 11:59[/b][/url]

Ahogy teltek-múltak a napok, hetek, Adél egyre többet és többet fedezett fel a faluból. Egyre kisebbnek érezte, saját magát pedig egyre magabiztosabbnak.
Már tudta, merre van a posta, ha baglyokat akar simogatni, ismerte az utat a csárdához, ha dölingélő embereken akart kacarászni, és azt is kifigyelte, hogy időről-időre ugyanazok az emberek elő- és felbukkannak ugyanott, nagyjából ugyanakkor. Mentek intézni a dolgaikat, ki-ki ment a bevásárló körútjára, az iskolából pedig néhány hetente jöttek a szabad hétvégéjüket Bogolyfalván tölteni.
Nekik biztos izgalmas volt még a falu, mert nem látták mindennap, de Adél már kicsit kezdte unni az ittlétet. Boti elfoglalt volt, ritkán ért rá felvinni őt a kastélyba, és szülei is dolgoztak, bár anyja inkább a házzal volt elfoglalva, és a lábatlankodó Adélt folyton kiküldte játszani.
Játszani. Na persze. Kivel? A legtöbb korabeli nem normális. Még Zellerke a legjobb arc, de őt meg utálta.
De aztán jött az ihlet. A falut már ismerte, a lakóit azonban kevésbé, csak a boltosokkal ápolt köszönőviszonyt, mert hát ők mindig kérdezték, mit kér, és hát illik velük szóba állni, nem ám csak úgy rábökni arra, ami kell. De nem csak eladókból állt a kis község, hanem lakókból is, sőt, belőlük több volt. Adél így hát elhatározta, hogy mindenkivel lepacsizik. Jól meg is örült magának, hogy milyen jó fej, és már fordult is be a Bogoly lakósorra, mely a falu lakóházait sűrítette össze.
Sorra bekopogott mindenhová, bemutatkozott, néhányan mondták neki, hogy nem vesznek sütit, mire Adél csak pislogott, hogy ha lenne sütije, biztos nem adná el, aztán ment tovább.
Egy ódon, régi, gondozatlan kerttel övezett ház volt a következő, mely a közeli erdő benyúló fái között bújt meg. Behúzott függönyökkel, látszólag elhagyatottan állt, annyira nem adta jelét életnek, hogy még a madarak is elkerülték a levegőben.
Persze mit érdekelte ez Adélt, ő nem madár.
- Hahóóó, csóóókolooom, helllóóó, van itthon valakii? - kiabált jó hangosan, két kézzel dörömbölve az ajtón. Pont, ahogy eddig az összes háznál. Nem mindenki volt vele kedves, de ez nem változtatott a kislány stratégiáján valamiért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=362775#post362775][b]Adam Kensington - 2014.08.19. 20:58[/b][/url]

Előző este elugrottam a Sziget Fesztiválra. Kiválasztottam egy olyan napot, amelyiken a leginkább kedvemre való együttesek léptek fel, és belevetettem magam a forgatagba. Naplemente után egyből indultam. Hamar a fővárosban voltam, és még éppen odaértem a Placebo koncert második felére. Szeretem az ilyen grandiózus rendezvényeket. Könnyen el tudok vegyülni a tömegben. Nálam jóval furább alakokat vonultatnak fel. Mielőtt persze elindultam, két pohárkával is megittam a vérkészletemből. Nem akartam kockáztatni, hogy a szórakozás hevében megkívánjak valakit. Ráadásul az ilyen nagy koncerteknél bőven ott az esély, hogy valaki, ha kicsit is, de megsérül. Nekem pedig az éppen elég lehet egy ilyen felfokozott hangulatban, egy tömeg közepén.
Egy szó, mint száz: kiválóan éreztem magam. Heaven Street Seven, Skrillex... pompásnak bizonyult a felhozatal. Tényleg jókor látogattam el. Olyan kellemesen telt az idő, hogy majdnem bajba kerültem. Szerencsére azonban idejében hazafelé vettem az irányt, és amint megérkeztem, bedobtam magam az ágyamba.
Szokás szerint mocorogtam, forgolódtam álmomban. Ez nálam nem a rossz alvás jele. Éppen ellenkezőleg. Ilyenkor alszom igazán jól. Vagyis csak aludnék, hiszen valaki dörömböl az ajtómon a nap kellős közepén. Ez az illető vagy őrült, vagy halhatatlan. Jó, persze, nem tudhatja mindenki, hogy én lakom itt, és hogy nem ajánlatos engem fényes nappal zavarni, de ez az eljárás mindenképpen hatalmas udvariatlanság. A hívatlan látogatóm bizony nem ismeri az illemet. Várjunk csak... ez egy gyerek hangja? Ah, akkor már minden világos. Nem hülye, nem halhatatlan, hanem kölyök. Nem tudom, melyik a rosszabb.
Nem válaszolok. Az lesz a legjobb. Hadd higgye, hogy nincsen itthon senki. Püfölje még egy kicsit az ajtót nyugodtan, ha gondolja, aztán keressen magának másik játékot! Remélem, nem túl kitartó! Ugye nem?... Kelletlenül, morogva nyögök egyet, és átfordulok a hátamra, ahogy keresztbe fekszek éppen ágyamon, meztelenül, csíkos takaróm a derekam köré tekeredve, arcomba lógó hajjal. Szemem lehunyva hagyom, és reménykedve várom a gyerek távozását verandámról.
Egyáltalán hány óra lehet ilyenkor?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=362908#post362908][b]Gál Adél - 2014.08.19. 22:21[/b][/url]

Semmi válasz. Milyen dolog ez? Nem azért jött végig az utcán, hogy aztán ne kapjon választ ennél a béna háznál!
- Hahóóóóóóóóóó! - Újabb próbálkozás, újabb sorozat dörömbölés az ajtón. Még mindig semmi.
Pedig eddig olyan jól ment. Megismerte Maris nénit, Gergőt, az egyik bácsi rácsapta az ajtót, így ő Goromba bácsi lett, és ott voltak az ikrek is, akik tök vicces módon fontosnak tartották, hogy együtt nyissanak ajtót, hogy meglepjék a gyanútlan látogatót. Na, nekik már elfelejtette a nevét, de sebaj. Aztán volt egy Lori is, meg Véda néni, aki Emma kollégája volt, és állítólag leharapta a kezét egy sárkány, de aztán visszanőtt. Neki nagyon klassz kapuja volt, húú!
Szóval már egész sokakkal megismerkedett, egész jól állt a művelete, egészen büszke is volt a teljesítményére. Még a nagylányok sem ismerkednek ilyen gyorsan, mint ő!
De most hiába dörömböl ezen a béna ajtón, senki nem moccan.
- Naaa! - bosszankodik, és csípőre teszi kezeit. Ez nem járja. Ő csak kedves és udvarias szeretne lenni, az a minimum, hogy az itt lakó is rácsapja az ajtót, mint Goromba bácsi.
Az egyik ablakhoz sétál a verandán, és megpróbál belesni a házba. Elég alaposan be van húzva a függöny, így nem igazán látni semmit. De azért a biztonság kedvéért bezörget az ablakon is, mielőtt keresne egy másikat. Itt már több szerencséje van, egy vékony csíkban belátni a házba. Úgy néz ki, mint amit felforgattak. Lehet, hogy a lakója már rég meghalt, és ott van valahol a sok szemét alatt.
Akkor nem árthat, ha még egyszer megpróbálkozik az ajtóval, a halottakat úgyse lehet felverni. Azok végtelen álmot alszanak, ahogy anyukája mesélte.
- Ugye nem halt meg? Hahóóó! - kiabál ismét, jó alaposan megzörgetve szegény ajtót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=363038#post363038][b]Adam Kensington - 2014.08.19. 23:58[/b][/url]

Ezt nem hiszem el. Komolyan nem. A lányka csak kiabál meg dörömböl tovább. Ha pedig még ez sem volna elég, hallom és észlelem, ahogy megpróbálkozik belesni egy-egy ablakon, sőt, még meg is zörgeti az egyiket. Fogalmam sincs, mit akarhat, viszont egyáltalán nem hat rémültnek vagy bajbajutottnak a szólítgatás. Egyszerűen csak bebocsátást akar nyerni. De minek? Nem ismerem Őt. Annyi biztos, hogy nagyon kezd elegem lenni.
Megint mordulok egyet, és laposakat pislogva nyitom fel a szememet. Borzalmasan kitartó a kölyök. Fújok egy keményet, és felülök az ágyamban, majd kihúzódik a szélére és felkelek. Tógaszerűen dobom magam köré a paplanomat, és mezítlábas lépteimet kelletlenül veszem egymás után, miközben kisétálok a hálómból és indulok le a lépcsőn. Ahogy áthaladok földszinti folyosómon, látok egy fénycsíkot a padlóra vetülni a nappaliban. Utálom, ha ilyen hanyagul van behúzva a függönyöm, de most ez sem tud izgatni. Túl tompa vagyok. Nem csak amiatt, mert felébresztettek mély álmomból, hanem egyáltalán azért, mert nappal van. Nem bírom elviselni.
Odacammogok az ajtómhoz, szűk szemekkel figyelem egy ideig, ahogy bele-bele rezdül a hívatlan látogató heves bejutási vágyába, majd torkot köszörülök.
- Megkérlek, hogy távozz. - szól ki rekedt hangom a házam áldott sötétjéből tartózkodón és monotonon. Alig látok ki a fejemből, sötét tincseim kócosan állnak szanaszét, és csak most veszem észre, hogy mindjárt lecsúszik rólam csíkos takaróm. Egy nyűgös morgással rángatom vissza magamra, és tekerem jobban körbe, így most térdemtől a mellkasomig egészen elfed, ahogy tartom magamon, markolva fehér kezeimmel. Istenem, menjen már el a kislány! Vissza akarok feküdni az ágyamba. Aludni akarok. Keserű vonásokkal hunyom le a szemem az ajtóm mögött ácsorogva nyurga, zilált, álmos és lassacskán hisztissé váló valómban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=363127#post363127][b]Gál Adél - 2014.08.20. 01:05[/b][/url]

Miért olyan nehéz egy ajtót kinyitni? Persze ha nincs itthon az illető, az úgy megérthető lenne, hogy nem nyitja ki neki, de ez az eshetőség csak aztán jut Adélnak eszébe, hogy végre-valahára mozgást hall a házból. Meg is pördül gyorsan, és visszasiet újból bezörgetni az ajtón, hogy világossá tegye, ő bizony még mindig itt van.
- Hallom ám, csóókolom! - mondja, majd gyorsan elhallgat, mert torokköszörülés majd néhány alig hallható, rekedtes hang szűrődik ki a házból. A lakója ott áll valahol az ajtó mögött.
- De hiszen csak most jöttem! - méltatlankodott Adél. - Nem lehetne, hogy egy kicsikét később távozok?
Nem annyira tetszett neki, hogy egy ajtóval kellett kiabáljon, elvégre az ajtók olyan laposak, uncsik, és még csak nem is válaszolnak neki. Szálkás természetük van, ráadásul azt hiszik, ők a kemények, pedig a faltörőkosok azok.
Persze Adél faltörőkost sem ismert, pedig most jól jött volna egy ilyen ismeretség, mert úgy nem kellett volna tovább csevegnie az ajtóval, azok ketten elszórakoztak volna a kossal, ő pedig végre bemutatkozhatott volna a ház lakójának.
Ezen fura gondolatmenet végére érve az ajtóhoz hajol, és fülét rátapasztva hallgatózik.
- Ki tetszik nyitni? Csak szeretnék bemutatkozni. Itt lakom én is nem messze, nemrég költöztünk a faluba. Tudja, ide fogok járni, mármint az iskolába, csak még azt állítják kicsi vagyok, pedig nem is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=363334#post363334][b]Adam Kensington - 2014.08.20. 12:24[/b][/url]

Ó te jó ég. Ez most komoly? Egy nyüsszenésfélével az ajtónak vetem meztelen vállamat, fejemet nekidöntve, és lehunyva a szememet. Lehet, el kéne helyeznem néhány táblát a házamhoz vezető ösvény elején A VÁMPÍR HARAP felirattal. Jó, persze, ez egyáltalán nem lenne okos ötlet, hiszen ettől  a megmozdulástól kezdve csak pár lépés, hogy a helyiek aláírást gyűjtsenek a kilakoltatásomra. Volt már példa rá. Na nem a táblaelhelyezésre, hanem ilyesfajta össznépi egyesülésre. Nem éreztem tőle valami fényesen magamat.
- Nem. - morgom a távozás késleltetésével kapcsolatos kérdésre, aztán komótosan felnyitom a szemem, ahogy erősebben érzem a kislány testének melegét, közelebbről hallom szuszogását és pulzusát, mikor a fülét az ajtómra tapasztja.
- Nem nyithatom ki, de őszintén szólva, nem is szeretném. Tudod, éppen aludtam. - magyarázom meg neki morcosságom okát, noha az nyilván nagy kérdés marad a számára, miért is nem tárhatom ki előtte az ajtót, és invitálhatom beljebb. Megmagyarázni viszont ezt nem feltétlen szándékozom, bár ha van egy kevéske sütnivalója, összerakhatja a képet. Úgy tudom, mostanra már szinte mindenki tud róla, hogy egy vámpír lakik az erdőben.
Szusszanok egy nehezet, és ismét lehunyom szemem, jobb oldalamat az ajtónak vetve tartván. Úgy érzem, itt állva el tudnék aludni. Egyelőre viszont várom, hogy a kis boszorkány elmenjen végre. Rühellném, ha pár perc múlva arra kéne ébredjek, hogy már megint dörömböl.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=363694#post363694][b]Gál Adél - 2014.08.20. 17:36[/b][/url]

Eddig legalább mindenki ajtót nyitott neki, de ennek a háznak a lakója nem mutat rá hajlandóságot, Adél kérdésére is egyszerűen nemmel felel. A kislány meg is hökken.
- De miért? Nem koptatom ám el a verandáját, meg amúgy is elég rozoga már.
Nem biztos, hogy ezzel jobb belátásra bírja az ajtónyitással kapcsolatban, hacsak nem az a célja, hogy addig bosszantsa, míg a férfi ki nem jön, hogy elkergesse. Még az is jobb lenne, mint az ajtajával cseverészni.
Tovább fülelt hát, az ajtóhoz hajolva, készen rá, hogy elugorhasson, ha az végre kinyílik, ám erre hiába várt. Az ajtó túloldalán álló illető morcosan, fáradtan magyarázta tovább, hogy bizony nem engedheti be, és egyébként is, éppen aludt.
- Ilyenkor? Nem tetszik kis pis.. kis.. szóval kisgyereknek hangzani, hogy délutáni szunyókára kényszerítse az anyukája.
Hogy ő azokat mennyire utálta! Ki a nyavaja akar fényes nappal aludni! Akkor játszani kell, nem húzni a lóbőrt. Az úgyis csak nyihaházna tőle, nincs is nagyon értelme húzni a ló bőrét, nem igaz?
- Amúgy is, hogy érti, hogy nem nyithatja ki? Megtiltotta a mamája? Vagy nem tudja, hogy kell? Ha be tetszik engedni, szívesen megmutatom, hogy kell kinyitni - mondta lelkesen, egyáltalán nem gúnyosnak szánva szavait. Egy kicsit átgondolatlanok voltak csak, de ártatlanok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=364223#post364223][b]Adam Kensington - 2014.08.21. 10:43[/b][/url]

Nem, úgy látszik nem sikerül megvilágosodnia. Mondjuk Ő elég kicsi még, lehet, a szülei óvták a híremtől, vagy egyszerűen csak nagyon gyerek még ahhoz, hogy így össze tudja rakni magában a dolgokat. Hiába az a sok száz évnyi tapasztalat, azzal még mindig gondban vagyok, hogy mérlegeljem az emberek felfogó- és helyzetfelmérő képességeit, főleg, ha ilyen fiatalok. Bár meg kell valljam, nem is sokat foglalkozom a témával. Mindig igyekszem egyszerűen fogalmazni, azt bárki megérti. Ennél jobban nem igazán töröm magam.
Szusszanva elmosolyodok a kislány okfejtésén arra vonatkozólag, miért áll ilyen értetlenül a napközbeni szunyókálásom felett. Nem, nem parancsolt rám senki, hogy aludjak délután, és azt sem tiltották, hogy ajtót nyissak idegen gyerkőcöknek. Szórakoztat, ahogy elképzelek egy ilyen jelenetet. Mégis, ki merne nekem ilyen ukászokat kiadni? Hm... Jó, mondjuk Kíra talán igen.
- Kedves tőled, de tudom, hogy kell kinyitni... - mormogom az ajánlatra, miközben fejemet még mindig oldalvást az ajtónak döntve tartom, szemeim továbbra is lehunyva.
- De nem fogom kinyitni, mert nem bírom a napfényt, és most, ha megengeded, visszamennék végre az ágyamba. Én nappal alszom és éjjel vagyok ébren. - magyarázom álmos, rekedtes hangon, markolva magamon rám tekert takarómat, és már nagyon-nagyon várom, hogy a lányka elkotródjon végre. Nagyon remélem, nem kényszerít arra, hogy durván bánjak Vele, vagy hogy rá kelljen ijesztenem. Hallom és érzem rajta, hogy tiszta, gyermeki érdeklődés és jószándék vezérli. Nem akarnék otromba lenni Vele, de már nehezen tartom magam. Egyre rosszabbul vagyok.
- Menj el, kérlek... - szólítom fel ismét, kimért lágysággal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=366957#post366957][b]Gál Adél - 2014.08.24. 09:41[/b][/url]

Pedig igazán nem lehet olyan nagy dolog kinyitni ezt az ajtót, gondolja Adél, hiszen nem tűnik azért annyira nagyon rozogának. Meg aztán ki hallott már ilyet, de tényleg, hogy egy felnőtt ember átalussza a napot? Ezt hívják naplopásnak, nem? Bár Adél nemigen értette, hogy lehet ellopni a napot, ha az illető csak fekszik valahol. Mert ellopni egy egész napot, vagy akár a Napot elég komoly munkának hangzik.
- Akkor meeeeg? - toporog egy sort, de aztán a ház lakója tovább ecseteli, miért is kényszerül szegény lány tovább cseverészni egy béna ajtóval.
Milyen magyarázat ez? Nem bírja a napfényt? Adél leveszi a napszemüvegét, és megkocogtatja vele az ajtót.
- Odaadom addig a napszemcsim, az úgy nem jó? Nincs is annyira nagyon világos itt ám. - Fene tudja miért, nagyon eltökélt, hiszen eddig valóban sikeres volt, és még egy csomó ház van hátra, nem is az, hogy a legvégén bukik bele a küldetésébe.
- Az a baaaaj, hogy én éjszaka nem jöhetek ám el otthonról, szóval olyankor nem tudok jönni látogatóba.
Újból megkocogtatja az ajtót a szemüveggel, de aztán elhúzódik tőle, és felfújja magát. Szó szerint: arca puffadni kezd, ujjai is apró kolbászokká válnak.
- Netessékmárcsinálniiiii! - mondja, és ismét emeli kezét, hogy zörögjön, noha tudja, hogy a férfi ott áll az ajtóban. Ellenben észreveszi felpuffadt kezét, és felsikolt. Már megint átváltoztatta magát!
Leguggol és előre-hátra ringatva magát próbál megnyugodni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=366985#post366985][b]Adam Kensington - 2014.08.24. 10:36[/b][/url]

A lány hangja nyomán dübörögni érzem füleimet, a fejemet pedig fájdalmasan lüktetni. Fogja már be a száját... Menjen már el innen... Nyűglődőn morogva állok az ajtó túloldalán, markolva magamon takarómat, és csak hallgatom a szövegelését. Legjobb lenne itt hagynom és visszafeküdnöm, azonban volt már szerencsétlenségem ilyen kis pukkancsokhoz. Ezek nem tágítanak. Ezek nem mennek el csak úgy. Próbálok először mindig kedves, szép szavakkal hatni. Utána jön a többi, ha azok már nem segítenek. Sajnos, úgy áll a helyzet, hogy valószínűleg erre hamarosan sor kerül...
Ahogy nekiáll hisztizni, hogy ne csináljam már, keményet fújtatok, felemelem fejem az oldalvást ajtóra támasztottságból és szembe fordulok a bejárattal. Már nyílik a szám valami durvább hangvételű kiszólásra, amikor megérzem a lányon az ijedtséget. Azonban ezt nem én idéztem elő. Legalábbis nem közvetlenül. Valami történt Vele odakint.
- Jól vagy? - kérdezem lágy hangon, összevont szemöldökkel, miközben fehér kezem az ajtóra simítom és így hallgatózom, figyelek. A neszek, az illatok és a rezdülések segítségével próbálom feltérképezni, mi lelte a kölyköt, de nem igazán tudok rájönni. Annyit szűrök le, hogy guggolva dülöngél a verandámon. De miért? Ez nem csel, hogy előcsalogasson. Tényleg megrémült valamitől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=367042#post367042][b]Gál Adél - 2014.08.24. 11:51[/b][/url]

Na tessék! Most aztán megcsinálta! Adél egész idáig derűs, és lelkes volt, küldetése, hogy megismerkedik az egész lakóutcával teljesen rendben ment, és most ilyen béna kifogással valaki teljesen elszúrja neki. Ugyan ki ne bírna ki egy kis napfényt? Talán vámpír, vagy micsoda? Ekkora butaságot, a vámpírok kastélyokban élnek, nem ilyen rozoga, ócska házakban!
Eluralkodik rajta a bosszúság, mérge felfújja őt, és bármilyen sokszor is megesett már, a kislány egyszerűen képtelen megszokni ezt. Nem akarja, hogy meglássák, torzszülöttnek nevezzék. Épp elég tudni, hogy az, mástól nem akarja hallani vagy a szemükben látni. Most már nem is akarja, hogy a férfi kinyissa az ajtót.
- Igen, jól! - kiabálja a könnyeivel küszködve, miközben ujjait figyeli. Nem nagyon mutatnak hajlandóságot egyelőre, hogy visszaváltozzanak.
- Bár mit érdekli magát! - szalad ki a száján, miközben arcát törölgeti. Az is puffadt, ez pedig csak méginkább megrémíti. Felnyög és úgy összehúzza magát, amennyire csak képes.
Valami vidámra, kellemesre igyekszik gondolni. Elképzeli például Zellerkét, hogy kikap az anyukájától, aki tök jó fej, Adél nem is érti, hogy lehet ilyen kis idegesítő gyereke. Aztán Emmára gondol és persze Botira, és Dol nénire, aki szintén nagyon kedves volt vele, pedig jó kis galibát csináltak a Levita konyhában.
- Elmegyek. Sajnálom, hogy zavartam - mondja végül, és feláll. Megtapogatja arcát, és ajkába harapva körülnéz. Normálisnak tűnik, elmúlt a puffadtság, de bármi más is történhetett, amit nem lát. Ismét elhatározza, hogy mostantól mindig tartani fog magánál egy tükröt, miközben elindul visszafelé, le a verandáról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=367064#post367064][b]Adam Kensington - 2014.08.24. 12:32[/b][/url]

Fogalmam sincs, mi lelte a kislányt. Valami hirtelen nagy változást idézett elő a hangulatában, ám sajnos elképzelésem sincs, micsoda. Sírni készülő hangon felel nekem, teljesen lelombozódva, elkedvtelenedve, szomorúan. Pompás. Igazán pompás. De legalább elmegy. Bejelenti, és hallom, hogy valóban így tesz. Nem felelek neki. Nyilván örülnöm kéne a távozásának, azonban koránt sem vagyok elégedett. Igen, mehetek végre aludni, csak kérdés, így milyen lesz az álmom. Nem mondanám, hogy lelkiismeret furdalás, amit érzek. Nem hiszem, hogy tudok olyat. Egyszerűen csak nem szeretem elkeseríteni az embereket, vagy bármilyen fájdalmat okozni. Főleg nem ilyen kisgyerekeket letörni.
- Rohadt élet... - mordulom fáradt csöndesen, feszülő ajkakkal, és belerúgok egyet az ajtóba. Mindig ezek a képtelen helyzetek. Pár napja az a vérben fürdő kis srác a sziklákon, most meg ez. Kellett nekem egy tanoda mellé költözni. Hemzsegnek itt az ártatlan gyermekek, akik csak arra várnak, hogy a puszta létezésemmel lelki sérülések hadát okozzam nekik.
Ingerülten feljebb rángatom magamra a takarómat, és indulok vissza az emeletre, miután a lány csalódottan elhagyta a verandámat. Ahogy a hálómba érek, bedőlök az ágyamba, és nyögök egyet. Ma aztán már baromira nem ajánlom senkinek, hogy idetolja a képét naplemente előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=375761#post375761][b]Saragob Kíra - 2014.09.01. 21:51[/b][/url]

- Jaj, ne csináld már! Rossz kis kutya vagy - de hiába a dorgáló szavak a crup keverék nem tágít Kíra elől, pedig az utóbbi időben többnyire már hallgat a lányra. Bár ez nem Kíra határozottságának vagy nevelésének köszönhető, hanem annak, hanem inkább az állat intelligenciákénak, annak, hogy tudja, Kíra soha nem akar neki rosszat, és ő sem akar rosszat a kis gazdájának. Most is ezért ugrál előtte, morogva, vicsorogva, a rendelkezésére álló minden eszközzel gátolni a lányt, hogy elérje fák között megbúvó viktoriánus épületet, épp csak, hogy nem harapja meg.
Lehajol, megsimogatja az ebet, megpróbálja neki már századszor is elmagyarázni, hogy nincs ok az aggodalomra, csak Adamhez megy. Az állat azonban nem igazán akarja megérteni és elfogadni a két tagmondat közötti kapcsolatot.
Mikor a kutyus először szegődött mellé az Adamhez tartó úton, csak a ház előtt kezdett el ugatni, Kíra többször próbálta lecsendesíteni, de nagyon sokára hagyta abba, és másnap reggel a fák között várta a házból kilépő Kírát. Azóta mindig elkíséri a lányt, jobban mondva megpróbál az útjába állni, reggel pedig várja őt. Kíra azonban nem törődik a állat vehemens viselkedésével. Jobban örülne neki, ha a kutyus nem ugrálna mindig a lábánál, ha Adam háza felé veszi az irányt. Főleg ha éppen visz is valamit a férfinek. Az előző éjszakát Adam ajánlatát kipróbálva az erdei menedékben töltötte, és közben ahogy annak a környékén bóklászott, talált egy érdekes formájú, színes foltokkal tarkított kavicsot, és már akkor eldöntötte, hogy elviszi a férfinak.
A kutyus vakkant két erőteljeset, mikor már bővel sötétedés után a  házhoz érve Kíra páros lábbal felszökdécsel a verandára, és otthonosan benyit az ajtón. Adam valószínűleg már rég érezte, hogy itt van, meg aztán egyébként sem erőssége a kopogás, ha arról van szó, hogy be akar menni valahová.
- Hahó - köszön bele az éterbe, miközben a nappali felé veszi az irányt és megáll az ajtóban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=376237#post376237][b]Adam Kensington - 2014.09.02. 19:48[/b][/url]

Egyik este, mikor a lány elaludt már, én pedig kimásztam mellőle az ágyból, elindulva szokásos sétámra, észrevettem, hogy a kutyája a közelben van. Nyilván várta, vigyázta Kírát. Megpróbáltam olyan barátságos lenni, amennyire tőlem tellett, és odamentem hozzá, azonban rám morgott, megugatott és eliszkolt. Az ebekkel mindig így járok. Tartanak tőlem, ahogyan egy csúcsragadozótól illik. De előfordult már a történelem során, hogy sikerült egy-egy kutyával békés viszonyt kialakítani. Talán majd a lány állatával is összejön. Minden esetre pár naponta megpróbálom.
Most viszont az ágyamban heverek, fejjel a vége felé, hason fekve, mély álomban. Hiába múlt már el az alkony. Tudvalevő, hogy nagyon szeretek aludni. Eszem ágában sincs hát idő előtt kikászálódni pihe-puha paplanom alól. Az mondjuk már elég ok lenne, hogy kis beszerzőm megérkezett. Tompán elér hozzám a kutyusának -most még talán az átlagosnál is vehemensebb- ugatása és az, ahogyan Ő maga a házba lép. Ám valahogy most ez sem bír rávenni, hogy felkeljek. Mintha a neszezése az álmom része lenne. Az a helyzet, hogy már egy bő órája valami olyan különleges nyugalom ül rajtam, hogy lehet, a tető is rám szakadhatna, az sem igazán zökkentene ki pihenésemből. Nem viszonzom hát Kíra köszönését. Még egy mordulást sem ejtek meg, és semmilyen más módon nem reagálok a házamba toppanására. Én nem...
Ahogy a leányzó a nappalihoz ér és megáll a küszöbön, egy számára ismeretlen férfi fogadja. Egy szőke hajú, fehér bőrű, jelentős alkatú, jókötésű, világoskék inges, sötét nadrágos, lakkozott cipős, könnyeden elegáns férfi. A kanapén ül kényelmesen, combján egy könyvet tart nyitva nagy kezeivel.
- Adam még alszik. - közli kellemes hangján a lánnyal, a kötet lapjait pásztázva. A jelenléte koránt sem kelt idegen hatást. Furcsamód, mintha mindig itt lett volna. Mintha a ház része volna. Igazából... mintha mindennek a része volna. Olyan természetes, jóleső légkör övezi, mint egy ódon fát vagy egy ősrégi kastélyt.
- Kihez van szerencsém? - emeli fel fejét, és tekint rá Kírára, miközben becsukja az ölében heverő könyvet. Kék szemei még az enyémeknél is áthatóbban, sejlőbben fénylenek. Lágy vonásokkal figyeli az érkezettet, közben helyezkedve kicsit ültében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=376390#post376390][b]Saragob Kíra - 2014.09.02. 21:57[/b][/url]

Meglepetten torpan meg a küszöbön, ahogy Adam helyett valami ismeretlen fószert pillant meg a nappaliban. Soha senkivel nem találkozott még a férfi házában, bele sem gondolt igazán, hogy rajta kívül lehetnek látogatói Adamnek. Végigméri a kanapén olvasgató szőke férfit, és ahogy az nála lenni szokott, egész könnyedén tudomásul veszi a helyzetet, sosem volt problémája azzal, hogy feltalálja magát, ha valami váratlan dolog történik vele.
Nem reagál azonnal az Adamre vonatkozó kijelentésére, már csak azért sem, mert a másik még csak rá sem nézett, miközben beszélt. Másrészt pedig vár, ő maga sem tudja igazán, hogy mire, talán arra, hogy a férfi magától megmagyarázzon neki mindent, kezdve azzal, hogy mit keres itt, és mégis mi az, hogy Adam még alszik.
- Nekem azt tanították, hogy ne álljak szóba idegenekkl.. - vágja rá kislányos hangon, habozás nélkül a férfi kérdésére, de elharapja a mondat végét, mert közben találkozik a tekintete a férfi különös fényű pillantásával. Adam kékjeinek sejtelmességét már megszokta, sőt szinte természetesnek találja, szereti, a férfi tekintete azonban valahogy más, mélyebb. Pár pillanatig elgondolkodva figyeli a másikat, normális emberre talán nagy hatással lenne a férfi erőteljes kisugárzása, Kíra azonban miután kinézelődte magát, egyszerűen csak félrebillenti a fejét, és nagyvonalúan mégis válaszol a kérdésre.
- Na, jó, megsúgom, Kíra vagyok. És...Ön? - dobja vissza a labdát, úgy gondolja, neki is van joga ehhez a kérdéshez. Ha pedig belelendül, nem tud egy kérdésnél megállni, nem is akar.
- Hogy értette azt, hogy Adam még alszik? Már rég lement a nap. Ez normális dolog? Ne aludjon. Én felkeltem! Hoztam neki valamit! - ez a kérdés egyelőre nagyobb prioritást élvez nála, mint az, hogy ki ez a szőke kékszemű. Nem vár engedélyt a másiktól, amint megfogalmazódik benne, hogy galád módon felkeltse Adamet, már penderül is ki a nappaliból, hogy az emelet felé vegye az irányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=376472#post376472][b]Adam Kensington - 2014.09.02. 23:37[/b][/url]

Az ismeretlen, jóképű férfi finoman megemeli alig létező szemöldökét. Jó, igazából teljesen normális szemöldöke van, csakhogy olyannyira világos, hogy pl. az én feketémhez képest szinte nem is létezik. Elég az hozzá, így fejezi ki békés meglepettségét azzal kapcsolatban, amit Kíra kislányosan odavet neki. Ám kivár, nem mond erre semmit, hiszen ahogy sejti, azért nem marad ez ennyiben.
- Arend. - szolgál egy névvel a névért cserébe, noha ennél többre lett volna kíváncsi. Esetleg arra, kicsodám a lány, milyen kapcsolatban állunk, mi dolga most itt és hasonlók. Bár természetesen vannak elképzelései, amelyek -mint mindig- meglehetősen közel állnak a valósághoz.
Miközben bemutatkozik, felemelkedik a kanapéról, így pedig szembeötlővé válik nem éppen elhanyagolható termete. Részemről bár eléggé nyurga vagyok, ez az illető még nálam is magasabb néhány centivel, ráadásul jóval erőteljesebb testfelépítésű. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy hegyomlás.
- Igen. - feleli szelíden Arend a leányzó kérdésére, mely szerint rendjén való-e, hogy ilyenkor én még aludjak, ám a választ már szinte csak Kíra hátával közli. A férfi csípőre teszi kezeit, elmosolyodva a szeleburdi teremtésen, aki így tovalibbent Tőle, majd fogja az olvasgatott könyvet és indul vele a polchoz, visszatenni a helyére.
Velem mindeközben annyi történt, hogy a hasamról az oldalamra fordultam. Álmomban általában nem lélegzem, hiszen nincsen szükségem rá, ám mivel már nem alszom olyan mélyen, elkezdek öblösen szuszogni. Nagy mellkasom jelentősen emelkedik, majd süllyed vissza, ahogy heverek ágyamon, egyik lábam kissé felhúzva, arcomba lógó hajjal, csak a csípőmre tekeredett paplanomtól fedve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=377198#post377198][b]Saragob Kíra - 2014.09.03. 22:24[/b][/url]

Egy név alapján még nem tudtak meg túl sokat egymásról, legalábbis, ami Kírát illeti, neki nincsenek elképzelései a férfi kilétét illetően, csupán annyit állapít meg a másikról, hogy vámpír. Ez a felismerés valahogy egészen ösztönösen jön neki, nem is igazán gondolkodott a dolgon. Egyelőre pedig meg is elégszik ennyivel, fontosabb neki, hogy elintézze, amiért jött, történetesen, hogy odaadjon Adamnek egy kavicsot, még annak az árán is, hogy ennek érdekében hátat kell, hogy fordítson Arendnek, és fel kell ébresztenie az emeleten szunyókáló férfit.
Könnyed, gyors léptekkel szalad fel a lépcsőn, majd egyenesen Adam hálószobája felé veszi az irányt. Megáll az ajtófélfánál, néhány pillanatig figyeli az egyenletesen szuszogó, édesen alvó férfit. Lábujjhegyen közelíti meg az ágyat, bár ez igazán felesleges figyelmesség a részéről, hiszen épp arra készül, hogy felébressze a másikat. Adam nem sok helyett hagyott az ágy végén arra, hogy Kíra esetleg odabújjon vagy üljön mellé, így csak megáll az ágy mellett és a férfi fölé hajol, jobb oldalra vetett, hosszú haja függönyként takarja el Adam arcát az ajtó irányából, odafigyel rá, hogy ne a másik képébe hulljanak a tincsei, így csak az ágyat meg egy kicsit Adam karját cirógatja velük. Ha a férfi szeme nyitva lenne, kellemes kilátásban lenne része, hiszen Kírán egy bő kivágású, laza felső van, ami állva ugyan nem sokat mutat, így a férfi fölé hajolva, viszont annál többet.
- Hahhó, álomszuszék, hasadra süt a sötét - suttogja neki közvetlen közelről, majd lágyan megpuszilja a férfi ajkait. Aztán finom mozdulatokkal megigazgatja Adam haját, hogy ne lógjon az arcába.
- Milyen dolog, hogy te itt alszol, mikor vendéged van...Amúgy hoztam neked valamit - susogja a férfi füléhez hajolva, majd ezúttal a fülcimpája mögé csókol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=377261#post377261][b]Adam Kensington - 2014.09.04. 00:09[/b][/url]

Azt hiszem, kis beszerzőm a szobámba érkezett. Hallom, ahogy óvatosan közelít, és érzékelem, hogy fölém hajol. Haja vége megcirógatja karomat. Minden lélegzettel édes illatát szívom magamba. Teste melege, közelsége jó érzéssel tölt el. Mint mindig. Ajkaimat elnyitom kissé, ahogy csókot lehel rájuk. Némán élvezem arcomba lógó tincseimet eligazító érintéseit, és hallgatom kedves, ébresztgető szavait. Azonban mondandója második fele már nem igazán jut el a tudatomig. Éppen csak a fülem mögé puszil, mikor szusszanva mosolyodom el, kinyitom szemem, egy pillanatig gyönyörködve abban a bizonyos igen kellemes látványban, aztán hosszú karjaimmal Kíráért nyúlok, lágy eréllyel magamra rántom, átölelem, és átfordulok Vele, szépen másik oldalamra téve. Csöndes puffanással érkezik a puha ágyra, keresztbe fekve rajta, ahogyan én. Behajolok fölé, és nyakába csókolok, majd hirtelen...
- Várjunk csak, mit mondtál?... - kapom fel a fejem, közelről nézve le rá.
- Vendégem? Milyen vendégem? - vonom össze sötét szemöldökömet.
- És... mit hoztál nekem? - kérdezek rá erre is, ellágyuló hangon. Noha az most sokkal jobban izgat, milyen vendégről beszél, az is érdekel, mit szeretne adni nekem. Ráadásul tudom, ha ezt a bejelentését figyelmen kívül hagytam volna, az nem esett volna jól neki. Azt meg nem érdemes kockáztatni.
Az említett vendég mindeközben a polcaim tartalmának megcsodálásáról áttért a hangszereim felé. Nem nyúl hozzájuk, csak szemléli őket, arcán finom mosollyal. Ezt követően a konyhába sétál, és megáll a sakktábla fölött, áttekintve a játékállást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=377812#post377812][b]Saragob Kíra - 2014.09.04. 21:56[/b][/url]

Az ébresztgetés sikerrel végződik, és azzal, hogy Adam lehúzza magához Kírát, és hemperednek egyet az ágy közepének irányába, az idillt csak az zavarja meg, hogy Adam menet közben sikeresen feldolgozza az előbb kapott információkat.
Kíra meglepődik a férfi kérdésén, mert az meg sem fordult a fejében, hogy bárki is bejöjjön ide anélkül, hogy Adam ne venné észre, akár alszik, akár nem. De az ő részéről fontosabb, hogy odaadja Addamnek, amit hozott neki, ezért aztán megválaszolásban előbbre is veszi ezt a témát, hogy utána majd tényleg nyugodtan foglalkozhassanak a földszinten kóricáló férfival.
- Csak egy kis apróság, mert sátoroztam ott, ahol mondtad, az erdei menedékben, és tényleg nagyon szuper hely, és közben találtam egy követ, és tessék - a farzsebéből húzza elő a viszonylag kicsiny kavicsot, és átadja Adamnek. Múltkor a toll, amiről azóta már egészen megfeledkezett, nem is olyan rég virágokat kezdett préselni a férfi egyik könyvében, azóta már elfelejtette, hogy melyikben, most ez a kavics, ha Kíra így folytatja, Adam előbb-utóbb nyithat egy dobozt a sok kis apróságnak, amiket behord a házába.
- Azt hittem, tudod, hogy itt van, olyan nyugisan üldögélt a nappaliban. Ő mondta, hogy még alszol. Valami Arendnek hívják - tér vissza a szőke férfi kérdésére, a nevet hagyva mondandója végére, mert feltételezi, hogy Adamnek azért fog jelenteni valamit, és nagyon kíváncsi, hogy mégis milyen reakciót vált ki belőle az illető említése.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=377933#post377933][b]Adam Kensington - 2014.09.05. 00:08[/b][/url]

Egy kavics. Pompás. Egyre csak gyarapodik a gyűjteményem. Részemről nem feledkeztem meg a tollról és azt is egészen pontosan tudom, hogy a Keats kötetemben préseli a lány a csodaszép virágait. Dobozt viszont nem fogok nyitni ezeknek a holmiknak. Nincs szükségem ilyesmire. Ez meglátszik a házamon. Minden szanaszét hever az otthonomban, látszólag rendezetlenül, pedig mindennek megvan a maga helye. Ennek a kőnek például a kandalló tetején lesz.
- Örülök, hogy így gondolod. - bólintok az erdei menedékkel kapcsolatban.
- Köszönöm. - hálálom meg a csinos kavicsot először szóban, aztán cselekedettel, lágyan csókolva meg kis beszerzőmet. Ebben elmerülök kissé, ám aztán engedem szóhoz jutni, hiszen egy vendégről beszélt az előbb.
Ahogy elmondja, milyen nyugodtan üldögélt nálam az illető, összevonom szemöldökömet, ám az nyomban felszökik homlokom felé, ahogy kiejti a nevet. Egy ziháló lélegzetvétel szakad ki belőlem, miközben tekintetemben egész különös, megrendült fény világlik fel. Szinte elfátyolosodik. Ajkaimat szóra nyitom. Meg akarom ismételni a kimondott nevet. De csak addig jutok, hogy finoman kitárjam a szám. Maradok hát így, elnyílt ajkakkal, jelentősen kapkodva a levegőt, szemeimet úgy járatva Kíra arcán, mintha olvasnék róla.
Végül bólintok egyet a lánynak, hogy megértettem, amit mondott, nyomok egy puszit a homlokára, és kipattanok mellőle az ágyból, magamra kapva csíkos köntösömet, az ajándék kavicsot odatéve a kandallóra, és lendületesen sétálok ki a hálómból. Hamarosan magam mögött tudom a lépcsőfokokat, és a nappaliba érek. Ott sehol senki. Lélekszakadva indulok hát a konyha felé, melynek küszöbén megtorpanok. A szőke férfi ott áll, nekem háttal, a sakktáblát nézegetve. Meg-megrezdülő pillákkal, lélegzetvisszafojtva figyelem Őt. Izgatottságomban még szemfogaim is előbújtak.