Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

[Vincent]

Nos ma délután befutott a vonatom a hőn áhított faluba. Két hatalmas csomaggal felpakolva caflattam végig a falu főutcáján. Szállásomat még nem foglalhatom el, így most nincs hol aludnom. Valami hotelt vagy motelt kell keresnem estére, ha csak nem akarok megfagyni és elázni. Bár egyelőre semmi másra nem vágyom, mint valami jó erős italra, vagy esetleg egy sörre, vagy egyéb ilyen finomságra.
 Már nagyon izgultam az elmúlt két napban. Alig vártam, hogy költözhessek. A szüleim már hozzászoktak, hogy utazgatok, költözök, és hosszabb ideig vagyok külföldön. Tehát semmi veszekedés, sírás vagy ilyesmi nem volt. A nagyobb, nehezebb dolgokat majd ha meglesz a lakásom akkor küldik utánam. Gondolok itt most ilyenre, hogy bútorok, konyhai, fürdőszobai eszközök, valamint drága, egyetlen kiskutyám, aki már annyira nem kicsi, de kutya. Ő úgymond a kabalám, akit a volt barátomtól kaptam. Tudom érdekes összeállítás, hogy ex, és tőle kapott ajándék a kabalám. De egyszerűen úgy  imádom a kis dögöt, hogy nem tudtam volna eldobni magamtól a szakítás után. Igaz elég jó viszonyba maradtunk a szakítás után. Nem az az érzés van bennem, hogy utálom őt, amikor visszagondolok rá.
Magányosan sétálok a csepegő esőben, mögöttem gurul egy bőrönd és vállamról is egy nagyobb táska lóg le. Úgy érzem magam, mint egy málhás szamár. Az eső egyre jobban esik, szóval sürgősen kell találnom egy kocsmát. Útbaigazítást kérek egy idősebb férfitől, aki hamar rá is vágja, hogy hol van a falu legjobb kocsmája. Elmeséli, hogy merre jutok el oda, majd tovább folytatom utam, immár célirányosan.  Nemsokára meg is érkezem a kocsmához, ahonnan erőteljes füst tódul ki. Úgy látszik ennek a világnak nem kell betartani a törvényt, amit nem rég hoztak meg.
Besétálok és nagyjából egy perc alatt sikerül az összes bennlévő férfi figyelmét felkeltenem. Mosollyal az arcomon sétálok oda az egyik szabad asztalhoz, majd az egyik székre ledobom az utazótáskát, a bőröndöt magam mellé állítom, leveszem a kabátom, majd leülök.  Nemsokára egy pincér jelenik meg mellettem, aki mindennek tűnik csak kedvesnek nem. Rendelek 4 cent tequilát, majd várok. Eközben pedig alaposan szemügyre veszem a körülöttem ülőket.

Endre... round II.

Komoly elhatározásra jutottam, méghozzá arra, hogy kezdek valamit a hirtelen indulataimmal, mondjuk levezetem, persze nem valakiken, legyen az bármennyire is vonzó, sokkal inkább a kviddicsen, hiába nem értek hozzá. De már rajta vagyok az ügyön, ez az ágyam mellett éktelenkedő vaskos könyveken is látszik, nem, nem csak dísznek vannak ott, és igen, legyen bármilyen meglepő is, tudok olvasni. Senki nem gondolta volna igaz?
De könyörgöm, tehetek én arról, hogy mihelyst valaki elkezd adni magára, máris üresfejű libának titulálják? Még ha nem is szőke? Az az már nem, úgy van kérem szépen, hivatalosan is sötét lettem, oké, ez sem jobb, de legalább a sztereotípiákat, meg a szőke nős vicceket mellőzik közelemben, valljuk be, felettébb idegesítő, főleg, ha az illető ezzel akar bevágódni - ami esetben nehezebb, mint hegyet mászni-, aztán meg csodálkozik, ha kisvártatva egy  pofon büszke tulajdonosa lesz.
Na de a kviddics mellett a varázslásra is rágyúrtam, olyannyira, hogy protego már megy. Oké, bevallom, eddig ez az egyetlen varázslat, amit tudok, de felettébb büszke vagyok magamra, és hálás Lyrának, még ha egyáltalán nem kímélt. Így visszagondolva, nagyon röhejes látvány lehetett, mikor a réten csak úgy táncolni kezdtem, vagy az itteniek már megszokták?
Mindegy is, a lényeg, hogy most egy csárában ülök, ahol kivételesen nem verik át a fejem, bár hozzátenném, most csak szigorúan kólázom, szükségem van az összes agysejtemre, igen, mivel vannak, lehet, ez is újdonságnak számít.
Bár a légkör korántsem olyan kellemes, mint a Pubban, de nem kockáztatom meg, hogy még egyszer összefussak azzal a... ááá mindegy is, annyit sem érdemel, hogy rá gondoljak, nem hogy még fel is húzzam magam.
Ordibálásra kapom fel a fejem, amit aztán meg is csóválok, hihetetlen, az a pasi hányszor fog még látványosan örülni annak, hogy legyűrte azt a gizdát szkanderben?

Jeff

Megint Edictum cikk, megint a Deja vu életérzés. Igazából fogalmam sincs, hogy lehet-e valóságalapja a cikknek. A fejemben lévő gondolatok kuszák. Megint minden olyannak tűnik, mint régen. Csak a szereplők cserélődtek fel. Bár ez nem teljesen igaz, de igazából Lola halála körüli események kiestek, teljesen. Arra emlékszem, hogy elindultam otthonról, kiszellőztetni a fejem, aztán a következő emlékkép már az, hogy Jeff kanapéján ücsörgök és ő átölel... Na és innentől már minden kusza. Nagyon ki voltam akkor. Erős nő vagyok, de az, hogy Gergő előtt teljesen erősnek kellett mutatnom magam, és nem volt alkalmam arra, hogy levezessem a tragédiából adódó feszültséget kikészített. Nem a csendes fajta vagyok, ha ilyenek feldolgozásáról van szó. Emlékszem, hogy Jeff halálhírére is a londoni szobám úgy nézett ki, mint egy háborús övezet. Nem maradt ép tárgy a szobámban. Aztán persze lenyugodtam, de most ugyanezt nem játszattam el. Hirtelen szakadt rám a nagy teher, amely alatt akár összeroppanni is képes lettem volna, pedig minden klappolt az életemben akkor és most is, csak váratlan volt, túlzottan elkényelmesedtem talán és bizony azért az utóbbi időben érzelmesebb emberré váltam, mint az előtt voltam. Persze ettől még az alvilági dolgaim nem szűntek meg és továbbra is ugyanúgy élem az életemet.
Van két gyerek, akit nevelek, van egy vőlegényem és gyereket tervezünk, ami talán össze is jött. Csak valami motoszkál bennem. Mi van, ha valami ezt a jelenlegi idilli képet megtöri? Mindig jött valami, ami tönkretette a boldogságomat és most is talán éppen azt hívtam el ide, a csárdába egy kis beszélgetésre.
Írtam egy baglyot ma reggel Jeffnek, hogy pontban 14:00-kor várom őt a csárda pulttól jobb oldalra elhelyezkedő kis zugában, mert beszélnem kell vele. Nem szeretem a homályos fontokat az életemben. Tudnom kell, hogy mi is az, amire nem emlékszem. Vagyis emlékszem, de mégsem. Dereng valami, de csak egy álomnak tűnik az egész. Talán csak elnyomom. Nem akarok emlékezni azokra a napokra. Most, hogy már túl vagyunk a gyászon azt az időszakot eltemettem magamban, minden emlékével együtt. Vagy legalábbis megpróbáltam.
Belépek a lepukkant csehóra emlékeztető csárdába. A pubot jobban szeretem, de ott többen is ismernek. Most nyugira vágytam, amit ezen a zajos, mocskos, hangos helyen véltem megkapni. Néhány szempár rám szegeződik. A munkaidőszak sokak számára mára véget ért és itt eresztik ki a fáradt gőzt, pont ahogy vártam. Ügyet sem vetve a méregető pillantásokra a megbeszélt asztalhoz megyek, nem ül ott senki és mindegyiktől távol van. Levetem a kabátomat és összehajtva a háttámlára rakom, majd leülök és idegesen dobolni kezdek az ujjaimmal az asztalon. Vegyes érzelmekkel várom, hogy megjöjjön.

Öltözet

Endre

~Igen, ma rám nézett. Úgy. Biztos, hogy úgy, mert láttam. Én pedig nagyon jól ismerem az embereket ám. Na, jó, nem tudom, hogy nézett rám, de szerintem tetszem neki. Igen, biztos. Miért ne tetszenék? Csapattársak lettünk, és ő olyan szép. Én meg őrzök. Még párszor át kell olvasni a szabályzatot, de biztosan fantasztikusan őrzöm majd azt a négy… izé három karikát. Meg nézhetem, ahogy Ikimono szálldos. Vagy Lorelai… vagy… hú. Mind olyan szépek, csak hát nem mernek megszólítani. Mert én odamennék, lehet hozzájuk. Végül is csapattársak, például mondhatnám nekik: „helló, neked is szorítja a cipő a lábadat? Tudod ez új, és…” Á, béna vagyok. Mindig az voltam, ezek a csajok meg… De játékos lettem és kezdek! Nem semmi! Ezt megünneplem!~ Benyitottam a kocsmába büszkén, keményen kihúztam magam, majd ahogy körülnéztem, máris egyre kisebbé kezdtem összemenni. Tiszta kosz volt minden, undorító. Az emberekről meg ne is beszéljünk. ~ Az tuti részeg, fújj! Mindjárt lerókázza a barna macit ott mellette, mert az meg úgy néz ki, hogy… Ja semmi, ne nézzek oda, mert lecsap. ~ Elkapom a tekintetemet, majd gyorsan odasunnyogok nem túl bátran a pulthoz.
- Egy sört kérek! – mondom határozottan, és hangosabban, aztán halkabban még hozzáteszem. – Van alkoholmentes, igaz? - szemeim körbevillannak, hogy nem látnak-e mások, de megnyugodok, hogy ha látnak is, nem hallják. Amint meghozza némi fejcsóválás után a gülüszemű pincér a sörömet, máris megint kihúzom magam és keményen leülök egy kétszemélyes asztalhoz… ahol a legkevesebben láthatnak.
- Hurrikánokra! Ikimonora! Lorelaira! A lányokra! Akiket rohadtul nem érdeklek! Éljen Ákos, aki bejön egy kocsmába és majdnem betojik, ha ránéznek! Mindjárt megyek! Nem maradok! De a sört megiszom, mert kifizettem és drága volt! Hülye vagyok! Na, erre! – Suttogom magam elé, a szemeim, meg mintha megrázott volna az áram, jobbra-balra figyelik az ellenséget. Tehát mindenkit, aki felém jön. Úgy tűnik, senkinek sem szúrok szemet, még szép, hiszen sörözök! Belekortyolok az italba és… csak azért nem köpöm ki, mert nagyon égő lenne. Nem mintha eddig olyan jó lettem volna, azért vannak határok. Például Röszkénél is van. Szóval behunyom a szemeim és megiszom a keserű lét, amitől ráadásul be sem fogok rúgni. A legrosszabb kombináció, érdemes volt bejönni. ~ Szép volt Ákos, megint bizonyítod, hogy te vagy a hét lúzere. ~

Bonnie

Amint reggel felkelt, és az ablakon kinézve meglátta, hogy esik a hó, rájött, hogy a mai napon változások lesznek. Nagyon nagy változások. Nem tudta miért volt ez az érzése, csupán úgy jött. De jó érzés volt, mivel ennek hatására sokkal felszabadultabbnak és szabadabbnak érezte magát. Szabadságáról néha eszébe jutott az a rossz utazás, de hamar elhessegette a gondolatokat, és tovább tette a dolgát.  Iskolanap van, tehát a tanítás végeztével, és majdnem rögtön azutáni hazaérkezésével megint rátörtek azok a forradalmi gondolatai. A változás...Mi lehet? Ötlete sem volt. Éppen ezért próbált egy kicsikét megnyugodni. Az első gondolata, mint általában szokott lenni, a séta volt. Átöltözött tehát, és el is indult. Szinte teljesen elfelejtett mindent. Csak az járt a fejében, hogy változtatni kell. Nem tudta miben, egészen addig, amíg a Fő utczára nem tévedt. Végigsétált, de csak képletesen, mivel egy helyen megállt. Hát igen, ez is eljött. Megállt egy olyan ajtó előtt, ahol nem gondolta volna, hogy bármikor szánt szándékkal megáll, és talán be is megy. De ez megtörtént, és rá is jött mi lesz az a reform. Tényleg nagy, az igazság kedvéért, de nem érdekelte. Kinyitotta az ajtót, és belépett a Mátra Máguscsárda nevezetű fogadóba. Persze a fogadó nem érdekelte, csakis a kocsma része. Nem foglalkozott vele, hogy kinek mi lesz a véleménye ezután. Ki mit fog gondolni azt látván, hogy egy ilyen lány egy ilyen helyre be mer menni. Elhagyta a külvilágot, és csak magával foglalkozott. Odasétált a pulthoz, és kezdésnek kért egy vajsört, amit aztán egy viszonylag távoli üres asztalhoz vitt, ahol le is telepedett.

Öltözet

Endre ^^

3 nap. Összesen 3-at kell aludnom ahhoz, hogy eljöjjön a karácsony. Az ünnep, amit legjobban szeretek az összes közül. Az a nap, amikor együtt van a család, eszünk, iszunk, ajándékot bontunk. Ajándék. Még mindig nem vettem semmit sem Janey-nek karácsonyra. Bár Vincentnek sem meg Brigitte-nek sem. Szóval holnap, vagy holnapután el kéne mennem valahova. Ám az ajándékboltban sajnos nem vehetek nekik semmit. Ezért arra gondoltam, hogy Janey-nek meg Brigitte-nek a Leányálomban vásárolok, Vincentnek meg… Nem tudom. Neki az is jó lesz, ha Janey boltjában veszek, hiszen akkor a segítségét tudom kérni. Elvégre ő jobban ismeri Vincentet, mint én. Vagy csinálok neki olyan ajándékot, amit én készítek. De az nem lesz olyan jó, mint a boltban vett… Na mindegy. A lényeg, hogy vásárolnom kell, amit utálok. Minden egyes polcot végig nézni, aztán pedig eldönteni, hogy az a tárgy jó, vagy sem. Ez inkább olyan női dolog. A férfiaknak nincs türelme a vásárláshoz, ahogy nekem sem. Pedig még csak 13 éves kisfiú vagy. Bár… a következő tanévben már megyek a suliba, szóval hamarosan férfivá érek. Tök jó lesz. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy a süveg hova oszt be. Remélem Eridonos leszek. Ők olyan bátrak, meg minden. Róluk legalábbis ezt hallottam. De én nem vagyok annyira bátor… A kísértetházban nem tűntem annak. Elég ijesztő az a hely.
Felállok az íróasztalomról és befejezem a karácsonyi listámat. Minden évben írok egyet a Jézuskának, még akkor is, ha nem létezik. Most például ezek a dolgok állnak rajta: Varázspálca, zokni, pulóver, pergamen ééés világbéke. Igaz, a világbékét a szépségkirálynők szokták kérni, de az a szó mindig rákerül a listámra. Ezek közül lehet, hogy a varázspálcát nem kapom meg. Ahhoz még éretlen vagyok, meg biztos elrontanék mindent.
Tehát felkelek az íróasztalomtól és gyorsan leszaladok az emeltről. Már be van sötétedve, de én azt tervezem, hogy elmegyek sétálni. Ezért szólok Janey-nek, hogy egy kicsit kimozdulok. Felhúzom a lábamra a bakancsot, felveszem a fekete kabátomat, sálamat és sapkámat, aztán ki is lépek a házból. Bogolyfalván most sincs sötét, hiszen ki van világítva az egész falu. Néhány ablakban karácsonyi díszeket vélek felfedezni, mikor pedig a faluközpontjába érek, a kirakatokban angyalkákat, mikulásokat kis fenyőfákat pillantok meg. Persze ezeken kívül még jó sok karácsonyi cucc van kirakva.
Tovább haladok a macskaköves utcán és ekkor meglátom a Csárdát. A hely, ahol még sosem jártam, mert még nyáron Lola megtiltotta. Ugyanis azt mondta, hogy ott olyan emberek vannak, akikkel nem kéne megismerkednem. Mindenkinek vörös a feje, csak iszik és iszik. Néha Benji is bement oda, s mikor hazaért teljesen részeg volt. Amúgy sem szimpatikus az a hely, de egyszer mindent meg kell nézni, nem igaz? Ezért csárda felé veszem az irányt. Mikor kinyitnám az ajtót, egy büdös, vörös fejé duci ember jön ki. Ránézek, s mielőtt még megszólítana, belépek a kocsmába. Körbe nézek. Mindenhol sok piás ember és sokkal nagyobbak nálam. Mit keresek én itt?

Florence
december 15., este

Úgy éreztem, hogy ma este itt az ideje annak, hogy egy kicsit felfedező útra induljak. De nem a kastélyt akarom nézegetni, hanem inkább a faluba vágyok le, nem voltam még ott, viszont már sokat hallottam róla és kíváncsi lettem, hogy mégis mi lehet ott. Szóval nadrág, vastag pulcsi, kabát föl és már mehetünk is. Ja, a cipő is kellene, anélkül egy kicsit kellemetlen lenne a bokáig érő hóban gázolni. Visszamegyek a cipőmért az ajtóból és azt is felhúzom a lábamra. Közben elég sunyi gondolatok jutnak eszembe, a ládámhoz sétálok és felnyitom a tetejét. Néhány percig csak állok a sötétben és bámulok a ládára, majd megrázom a fejemet egy sóhaj kíséretében, visszacsukom a láda fedelét és elindulok kifelé az ajtón.
A kastélyban még folyik az élet, bár nem csodálom, még csak 8 óra van, bár bizonyos részek kihaltabbak, például a bejárat környékén nem találkozok senkivel, de nem is túl nagy baj, legalább kevésbé vagyok feltűnő. Már amennyire egy 192 centis ember feltűnésmentes lehet... Csendben kilököm az ajtót és nekivágok a falunak. Igazából halvány fogalmam sincs arról, hogy merre kéne mennem, mert azt nem kérdeztem meg senkitől, de majd kitalálom, nem hiszem, hogy olyan sok út vezetne innen. Szóval a tíz centis hóban nekivágok a nagy magyar éjszakának meg az ismeretlennek. Kicsit hűvös az idő, dehát tél van, mégis mit várjon az ember.
Nagyjából fél órás gyaloglás után érek le Bagolyfalvára. Nem egy nagy hely, de egészen hangulatos kis falucska. Gondolkozok rajta, hogy mégis hova kellene menni, majd úgy döntök, hogy keresek valami helyet, ahova be tudok ülni, mert már megfagytak a lábujjaim és a füleim, mert a sapkámat persze fent hagytam. Rövid bóklászás után ráakadok egy Mátra Máguscsárda nevű, igencsak koszos kis helyre. Nincsenek túl nagy igényeim a hely milyenségével kapcsolatban, egy feltételem van, hogy meleg legyen bent, reményeim szerint, ez teljesülni fog. Benyitok a kocsmaszerű épületbe és körbenézek. Rajtam kívül csak 4-5 ember lehet odabent, még túl korán van a tivornyához, gondolom én. Viszont meleg van, aminek kimondottan örülök, a füleimmel egyetemben. Leveszem a kabátomat, a pulthoz sétálok és helyet foglalok az egyik bárszéken. Kérek egy pohár lángnyelv whiskey-t és amíg várom az italomat, szemlélődök a helyiségben.

Greg
Másik idősík, bál után közvetlenül

Tervem? Nekem? Hát az éppen nincs, de időközben valamit biztosan kitalálok. Vagy legalább kigondolok, még ha gyakorlatban nem is lesz az megvalósítható. Bár jobb lenne olyat tervezni amit véghez lehet vinni, mindkettőnk számára sokkal kellemesebb lenne az. Amúgy meg unatkozni mellettem? Arra be kell fizetni, mert én mindig csinálok valamit. Általában finoman körüljárva a szabályokat, egy pillanatra sem áthágva őket.
- Csak ennyiben? Elég kár... -
Színpadias sóhaj válaszom a vigyorra. Talán mégsem a legjobb partnert találtam meg a mai estére ha csak annyiban biztos, hogy nem akar unatkozni. Nekem több kell, szóval szedje össze a szőke neuronjait, gondolkozzon vagy mit tudom én. A lényeg, hogy többet akarjon a semmitevésnél.
Lassan a gondolat olvasás művészetét is művelnem kell. Elengedhetetlen tartozékom lesz a férfiak mellett. Most is rá éreztem a mehetnékjére. Valójában nekem is elegem kezd lenni ebből a tömegből, az illatokból és abból, hogy majdnem minden második ember megbámul minket. Nem értem mit kell rajtunk annyira bámulni, igaz kissé szokatlan egy páros vagyunk így.
Szeretném? Egyenesen égek a vágytól. Na meg akarom és minden. Előbújt Gregből az udvarias fiú, mivel éppen magázott és még hölgynek is hívott. Egyiket sem igénylem különösebben, de azért szépet tud mondani, ha akar.
Egyáltalán nem vettem zokon ahogy kijöttünk a teremből, úgy is megmondom ami nem tetszik, ez pedig valahogy a tetszik kategóriába esik. Még éppen el tudom venni az ajtó mellett álló manótól a fekete bolerómat ami valami műszőrméből készülhetett, jobban megnézve. Folyosón találom magam kézen fogva egy rellonossal, na ezt próbálja megírni az Edictum, mert eltüntetem az összes cikküket.
- Ez egy kisebb séta lesz, a csárdába megyünk. -
Nem fogadok el semmi nemleges választ már, benne van nyakig abban amit véghez akarok vinni ma. Kéz a kézben indulunk az ajtó irányába ami a falu vezet. Perceken belül pedig már a baktattunk is lefelé a csárdához. Igaz kissé hideg van, amennyire tudom össze húzom a bolerómat, bár hoztam volna magammal kabátot is. Valójában nem valami könnyű magassarkú cipőben végig tipegni a faluig, azonban hamar megszabadulok ettől, mert elérjük a csárdát. Elengedve Greg kezét nyitom ki az ajtó, sétálok be, nem foglalkozva azzal, hogy hányan bámulnak meg vagy, hogy miket gondolnak rólam. Remélem követ a kísérőm, ám ha mégsem nem esek kétségbe egyáltalán. Magabiztosan lépkedek végig az egész poros csárdán, helyet foglalva a legutolsó asztalnál a sarokban. Nem várom, hogy udvarias legyen Greg, leülök a szék kihúzása nélkül is. Apró alkalmi táskámat lerakom az asztalra miközben várok a szőke hercegre. Gondolom csatlakozni fog, csak nem hagy itt egyedül ennyi sok férfivel egy kocsmában.
- Kérdezz felel játékhoz mit szólsz? Aki nem felel annak tudod mi a dolga. -
Vetem fel az ötletet rá nézve. Közben a pincér is megérkezik felvéve a rendelést. Alapozásnak csak sima lángnyelv whiskeyt rendeltem, két pohárral és azzal az óhajjal, hogy ne merjen senki se zavarni. Bólintva távozik az asztaltól, én pedig még mindig a szőke rellonosra figyelek. Valami reakciót, ha esetleg lehetne, hálás lennék érte komolyan.

Florence
december 15., este

Mosolygok egyet Florence megilletődésén, látszik rajta, hogy nagyon tapasztalatlan még, mind a kocsmázás, mind a fiúkkal való kapcsolatépítés terén. Nagyon bátortalan és könnyen zavarba lehet hozni. Hát van nekem szívem, hogy egy ilyen szegény kislányt akarok hülyíteni? Mindenképpen van, csak a benne rejlő szeretet nevű dologból nagyon kevesen kapnak. Ennyi.
- A légkör talán nem olyan nyomasztó már. Meg így legalább van egy kis társaságom is. - mosolygok - ó, igen, erre is képes vagyok, ha akarok - Florence-re. Szalad a nylevem az átkozott whiskey-től, legszívesebben befognám és lehetőleg még tarkón is vágnám saját magamat, de ez perpill lehetetlen, a nyelvemet már nem tudom befolyásolni és péklapát sincs a közelben a tarkónvágáshoz.
- Nem vagyok az a sértődékeny fajta. - mondom kicsit tűnődve. Magamon még nem vettem észre, inkább csak a húgomon, de rajta orbitális mennyiségben. - Hogy milyen? Nem tudom. Az vagyok, annak születtem, igazából nincs vele bajom. Sok a hó, magasak a hegyek, hideg a tél, sok a turista. - nagyjából ennyiben össze tudom foglalni azt, amit Ausztriáról tudni érdemes. - Egybként Innsbruck-ban születtem és ott is laktam, amíg ide nem hozott a sors.
Sóhajtok egy nagyot az utolsó mondat után. Néha tényleg van egy olyan érzésem, hogy valaki mindig aláássa a dolgaimat és elront mindent. Jó volt nekem ott a Roxfortban, most minek kellett iderángatni? Anyám és az ő különös hóbortjai.
- Nem hallottam még erről a névről. - felelem egy rövid gondokodás után. Jó lehet neki, hogy büszke arra, hogy francia. Én sohasem éreztem különösebben sehogy sem az osztrák mivoltom iránt, de biztos jó lehet, ha valaki büszke a származására.
- Könnyen. Mivel itt lakom szinte a szomszédban és gyakran jártunk át nyaralni, viszonylag egyszerűen ment a tanulás. Gondolom ez nálad nem volt ennyire könnyű. - beszéd közben a poharat babrálom, jó lenne, ha lenne már benne esetleg valami. Például egy kis whiskey.
Komolyan, minden kívánságom így teljesüljön, a csapos a következő percben feltűnik a pult azon felén, ahol mi ülünk és kitolja elénk a két poharat, benne a kért itallal. Az egyik a saját kezembe veszem, a másikat pedig Florence-nek adom.
- Hát... igyunk arra, hogy találkoztunk. - megeresztek egy bizalmas vigyort a lány felé és a szemébe fúrom a saját tekintetem, miközben összekoccintjuk a két poharat. Inni kezdek, de még mindig nem vagyok hajlandó elvenni a tekintetem Florence-ről. Mód felett kíváncsi vagyok a reakciójára.

EMANDORIE : )


Nos, mivel a legutóbbi csárdázásom vége életmentő akcióba fulladt, így ezt az estémet szenteltem a pótlásra. Egy kötegnyi pénzt vettem magamhoz, az öngyújtómat, mintha azon akarnék spórolni meg persze a cigarettás dobozomat, amiben már csak két szál árválkodott. Hogy ezek se legyenek meg sokáig, az úton lefelé mindkettőt eltüntettem, a csárda előtti szemétbe pedig kidobtam az elrongyolódott papírt. Betoltam az ajtót, és egészen meglepődtem, mennyien leledzenek itt karácsony utolsó estéjén. Elismerően hümmentettem egyet, majd a bárpult felé igyekeztem. Egy széket kihúztam majd fel is polcoltam magam rá. A csaplárral sajnos régi ismerősök vagyunk, úgyhogy minden udvariassági formulát elhagyva közöltem vele, hogy egy pohárka vodkát legyen szíves kihozni. Levágta a pultra a törölgetőrongyot, fogta a hatalmas sörhasát, és elment tölteni egy kupicával. Nem tettem megjegyzést a műanyag pohárra, amiben felszolgálta az italt, elvégre egy alkalommal szétvertük az egész berendezést. Italoktól elkezdve poharakon keresztül a székekig sok dolgot. Ellenfelem az egész tárcáját itt is hagyta, én csak azt a pénzt, ami nálam volt. De mondhatni törzsvendég vagyok, úgyhogy azóta szerintem a balhé árának a felét is lefizettem.
Egy doboz - megszokott - Black helyett most ugyancsak Djarumot kértem, de szegfűszeges helyett vaníliásat kértem, ami árban nem különbözött a Blacktől, de minden más cigaretta árának majdnem a háromszorosába került ez is. Nem volt pofám rágyújtani bent a csárdában, tehát felvettem a kabátot, zsebre vágtam a pénztárcát és kibattyogtam az ajtó elé pöfékelni. Itt sem két ember ácsingózott, hanem vagy 20-an is, de nem nagyon törődtem vele. Elővettem a fehér-vanília színű dobozt, kivettem belőle egy szálat, és már csak attól, hogy elhúztam az orrom előtt a dohányt, mosolyra húzódott a szám. A szegfűszegesnek is van illata, de ennek egészen más. Előkapartam valahonnan a zöld tüzemet is, és 5 másodpercen belül már égett is a vanília színű csomagolásban lévő dohány. Valami ismerős azért nem lenne rossz, mert egyedül iszogatni - persze - nem rossz, de társasággal még jobb.

Odett

Az ünnepek utáni első lépései a kastély falain kívül. Lábán a bakancs keményen tapossa a havat, bőrdzsekije alatt libabőrös karok húzzák egyre csak összébb magukat. A fiú nem a helyes úton jár, és biztos benne, hogy nyomát gyönyörű prefektusi szemek figyelik, de valamiért úgy sejti, a csokoládészín tekintet ellágyul majd, ha finom csókot lehel azokra a finom, ízes prefektusi ajkakra. Azon a kis úton, amelyen annyiszor járt, és jár mostanában gondolataiba mélyedve teszi meg, végig azon filózva, hogy az érzelmek mennyire nem az ő világába tartoztak még Bagolykő előtt. Mióta viszont itt tanul, s éli mindennapjait, nem telik el úgy óra, hogy valamit ne érezne. Lehet, hogy az éppen nem a szerelem, vagy a boldogság érzete, hanem düh és idegesség, mégis érez. Bea teljesen elcsavarta a negyedéves kócos fejét, így napjainak nagy részét a lány illatának felidézésével, szemei melegének rá tett hatásával és dalolászással tölti. Nemes egyszerűséggel ketyósodott meg a fiatal, és hogy észhez térítse magát, úgy gondolta ideje meglátogatni imádott, de a napokban teljesen elhanyagolt helyét: a csárdát. Talán ezentúl nem fog annyit lejárni oda, hiszen ha komolyabbra fordul Bea és közte a dolog, akkor több szempontot is szem előtt kell, hogy tartson. A lány prefektusi létére nem biztos, hogy jó hatással lesz a kicsapongó barát megléte, így Endrének más kedvenc időtöltés után kell néznie. Kérdés, hogy Bea kíván-e azzá válni?
A csárdához érkezvén megköszörüli torkát, kezeit megdörzsöli új bársony nadrágjában, hogy amennyire lehet, felmelegedjenek, és úgy lép be az ajtón, mintha csak hazatérne. Az idáig vezető út pillanatok alatt telt el, kettőt pislantott, és már közelít is jobbja a sokat megélt kilincs felé. Kíváncsi, hogy ezalatt a pár nap alatt változott-e valami odabent, mondjuk az italválaszték, vagy a bent tivornyázók arculata, de széles vigyorra húzva ajkait észleli, hogy minden a régi, minden rendben, tökéletesen úgy áll bent a dolog, mint ahogyan ő hagyta. A világ csodás. A körforgás remek. Endre elégedett, mi több, egészen elfogta a boldogság érzése. A pulthoz veszi az irányt, és kabátjában ül fel a bárszékre. Mindkét lábával támasztja a lábtartót, könyökeit a pult mocskos lapján pihenteti. A kocsmáros minden bizonnyal hiányolta a navinés ifjoncot, mert hamar odasiet a fiatalhoz, és a szokásos kérdés mellett érdeklődik a karácsonyról is, megemlítve azt, hogy ezalatt a három nap alatt egyszer sem látta lent a srácot.
- Csak a szokásos - mondja hangosan, hogy biztosan meghallja az őt kiszolgáló férfi, és mesél egy kicsit az elmúlt napokról is. - Megismertem egy lányt, tudja?
A kocsmáros kitölti a whiskeyt a fiúnak, közben hamiskásan csillogó szemekkel jelzi Endrének, hogy figyel rá, meséljen csak nyugodtan, ha akar.
- Prefektus - teszi hozzá a fiú, és felpillantva a kövér férfira, sokatmondó tekintettel találkozik a sajátja. A kocsmáros pontosan tudja, hogy ez mit jelent, mint ahogyan a navinés is. Endre átveszi a felé tartott párcentest, majd az átvétel lendületével fel is hajtja az égető szeszt. A kocsmáros odahajolva a fiúhoz várja a folytatást, de a fiatal nem kíván többet mondani egyelőre. Elég, hogy az ég megajándékozta egy csodás teremtéssel, ahogyan adott, úgy vett is el tőle. Hiszen ez a csoda egy prefektus. Tökéletes. - Adjon még egy kört.

Elizabeth
Szilveszter

Kezem újra az üvegért nyúl, amit alig pár másodperce tettem le, miközben elnézek az ünneplő társaság felé. Lehet, hogy azért ilyen felhőtlenül boldogok, mert már annyira berúgtak, hogy semmi sem számít a világon? Vagy azért mert tényleg van okuk ünnepelni. Vagy... túl sok a vagy. Mindig több lehetőség van mindenre, sőt gyakorlatilag a lehetőségek száma végtelen. Egyes esetek kivételével persze. Ha tőlem megkérdeznék, hogy mit ünneplek így egyedül magamban, azt mondanám, hogy az unokahúgom születését, ugyanis karácsony napján hivatalosan is nagybácsi lettem. Bár ez tökéletes hazugság, ugyanis hidegen hagy a baba. Nem tahóságból mondom, de ugyanúgy nem érzek iránta semmit, akár a többi ember iránt. Laura kedvéért majd mosolygok és gratulálok, na meg persze most iszom rá, de csak elméletben. Gyakorlatban meg azért iszom, hogy fogyasszam a készletet és holnap kegyetlenül másnapos lehessek. Alaposan az üveg fenekére nézve kortyolgatom a kesernyés italt, hogy aztán újra visszakerülhessen az asztalra. Cigarettámból egy nagyobb slukkot elpusztítok, miközben a velem szemben egyedül ücsörgő lányra téved a tekintetem. A lányok általában nem járnak sehova egyedül. Mindig párosával járkálnak, kivéve amikor valamelyiknek randevúja van, vagy máshol találkoznak, esetleg az egyik lány mélyen maga alatt van. Bár nem, akkor is kettesével járnak, mert az egyik vigasztalja a másikat. Ez az ötlet kilőve. Akkor a drága lánynak vagy randevúja lesz, de kötve hiszem, mert egy ilyen hely nem éppen ideális ahhoz, hogy az egyik szerelmet vallhasson a másiknak. Randevú lelőve. Az előtte lévő pohármennyiségből ítélve szál egyedül jött ide és úgy is marad. Számat rágcsálva egy ideig bámulom a lányt merő udvariatlanságból, majd kinézek az ablakon ismét és orromon keresztül kifújom a cigaretta füstjét. Ami ebben a helységben van, az már nem szimpla füstfelhő, ez már lassanként alakul át füstfallá, vagy füstfüggönnyé. Szemeimet már eléggé csípi ez a gomolygó füst, holnapra valószínűleg két vörös golflabda lesz a helyükön. Kellemes lesz ezekkel pislogni. Az üveget magamhoz véve kezdek neki egy aprócska helyzetváltoztatásnak a padon. Hátamat a falnak vetem és lábaimat pedig fölpakolom a padra. Ha esetleg, merő véletlenségből elaludnék, akkor inkább így tegyem. Az ünnepelő társaság egyre zajosabb, már egy hamiskás éneklésbe is belekezdtek és nem akarják abbahagyni, a többi vendég persze forgolódik, néhányan pedig zúgolódnak, hogy ez kocsma, nem pedig karaoke bár. Felvont szemöldökkel hallgatom az énekért járó reakciókat - vagy reklamációkat - és fejemben nem nagyon helyre tenni, hogy egy kocsmában miért ne lehetne énekelni. Ha csöndre és sherryre vágynak menjenek könyvtárba. Az üveget szorongató kezemmel kócos szőke hajamba túrva vakarom meg a fejemet, mintha tényleg nagyon elmerülnék ebben a gondolatmenetben, bár magamban már lezártam. Lehet, hogy ebből még lesz egy szép kis verekedés? Akkor a szemben ülő kisasszony jobb, ha gyorsan távozik onnan, mielőtt ő is belekeveredik.

Mary Glotter

Kedden volt a szülinapom. Mivel még nem volt időm megünnepelni úgy döntöttem, hogy elmegyek valahova. Bárhova, ahol vannak emberek. Minden évben hagyományszerűen az ikertesómmal ünnepeltem meg ezt a napot. Most viszont nem így volt. El kellett mennie innen, ezért csak levelezni tudunk. Hiányzik! Nélküle olyan elveszett vagyok. Szilveszterkor megfogadtam, hogy változtatok ezen a tulajdonságomon. Nem leszek ilyen félénk, odamegyek másokhoz. Szerencsére, ha más kezdeményez, akkor könnyen tudok vele beszélgetni, csak ne nekem kéne kezdenem. De itt ez nem olyan könnyű. Mindenkinek vannak barátai, ismerősei itt, akikkel elvannak, csak kevesen jönnek oda hozzám. Akivel jóba vagyok, már azzal is régen találkoztam. Majd felkeresem őket valamikor. És új barátokat is szeretnék.
Délután négy óra lehetett. Felöltöztem, aztán elindultam sétálni. Nem tudtam pontosan hova menjek. Egy eldugott kis helyet keresek, ahol nincsenek sokan. Ott talán könnyebben tudok ismerkedni. A főutcán sétálva megláttam egy kis helyet. Koszosnak tűnt, és az ajtaja előtt nem túl kellemes szagok keveredtek.
~Végül is egy próbát megér, maximum tovább megyek.~ Gondoltam, aztán beléptem az ajtón. Titkon reméltem, hogy az, amit kintről láttam csak megtévesztés volt, de tévedtem. Belülről is barátságtalan volt. Nem a legpompásabb hely megünnepelni a szülinapom, de mindegy. Leültem egy bárszékre, és vártam, hogy odajöjjön valaki, aki kiszolgál. A férfi magas volt, és elég testes. A fogadóhoz hasonlóan ő sem volt túl barátságos. Kicsit félve, de kértem egy vajsört, amit hamar meg is kaptam.
~Hát akkor boldog szülinapot nekem…~ Gondoltam, és beleittam.
~Bárcsak jönne ide valaki…~

Dobrai Vanda.

Az Istvánnal való találkozásom óta pár óra telt csak el. Felkavart, ez az igazság. Annyi idő után újra látni, és még mindig azt érezni, mint tizennyolc évesen... Nem túl jó. Igaz, utána egyszer sikerült csak hasonló érzéseket táplálnom férfi iránt, az egy fél évig tartó kapcsolat volt.
Ez az esemény feljegyzésre került a lila kemény kötéses naplómban. Elfogott az az érzés, hogy tegyek ellene, ideiglenesen legalább. Sosem ittam túl sokat, már egy pohárka is a fejembe tud szállni. Ez kellett nekem, ezt követően pedig egy kiadós alvás.
Másodszori tusolás következett, főként időhúzás céljával. Mit akarok én itt, egyedül egy ekkora házban? Titkon reméltem, hogy majd legalább Ákos bekopog így az első itt töltött napom estéjén, hogy pezsgőt bontsunk, de őt már lefoglalja a családja. Számomra a munkám volt egészen idáig az első, ezekben az időpontokban is legtöbbször a kapkodás volt porondon, mintsem a csárdába készülődés.
Lassan de biztosan felkészültem az első bepillantásomra a kocsmába. Amíg még itt éltünk, édesanyámék nem engedték, hogy bemenjek a sötét alakok közé. Még Ákosnak sem örültek, ha kiderült hol járt.
Fekete ruhákat öltöttem, mindössze a nadrágom volt méregzöld szaténanyagból. Bokacsizmában, sállal és kesztyűvel léptem ki a kis birtokom kapuján. Lassan haladtam, elméláztam a szomszédaim házain. Minden bizonnyal alig lakik a régiek közül ott már valaki. Talán egy nap, amikor lesz kedvem, átmegyek párukhoz süteménnyel, mint a filmekben. Az jó pont, igaz?
Ez a Máguscsárda semmi olyannal nem szolgált, ami meggyőzött volna róla, hogy itt a helyem és törzshellyé fog válni. Elhúztam a számat a töménytelen mennyiségű kosz és piszok láttán. Ha nem teszem az ujjam az orrom alá, száz százalékig eltüsszentettem volna magam. Na de ha egyszer bejöttem, nem kellene kifordulni egy az egyben az ajtón. Odaléptem a pulthoz, és megvártam, hogy a kiszolgáló felfigyeljen rám.
- Egy vajsört kérek - hangom annak ellenére, hogy korántsem voltam biztos a hosszú ideig tartó ital elfogyasztásában, határozott volt. A közelben leültem egy szabad asztalhoz, lassan pedig levettem a meleg kabátot, és a kesztyűt.

Öcsi! ^^

Egész délelőtt sétáltam vagy kocogtam a kastély körül. Annyira elszoktam az emberektől, hogy szinte már beszélgetni sem tudok senkivel egy normális mondatot sem. Mondjuk nem meglepő, hogy elszoktam tőlük. Az emberek többsége untat és nem tudok velük miről beszélni. Olyan primitív néhány ember, hogy örülhet, hogy egyáltalán még létezik, vagy, hogy szóba állnak egyáltalán vele. Nos… én is ilyen primitív ember vagyok, ugyanis direkt kerülöm az embereket. Inkább vagyok egyedül, mint társaságban. Ha az ember társaságban van, akkor logikusan következik, hogy beszélgetnie kell olyan személyekkel is, akikkel lehet, hogy nem akar. Ezért vagyok elutasító és rideg. Általában ez be szokott jönni, hiszen az emberek nem küzdenek sok mindenért. Legalábbis nem az a kitartó faj vagyunk.  Amint van valami kibúvó a nehéz feladatok alól rögtön kapva-kapunk a lehetőségen és már ott sem vagyunk. Nos, igen. Ezek vagyunk, mi emberek. És, hogy őszinte legyek szeretek ember lenni, annak ellenére, hogy nem kedvelem a fajunkat még jó, hogy létezem.
Még egy kört lefutottam a kastély körül, majd levegő után kapkodva beestem a szobámba. Egy gyors zuhany és átöltözés után elindultam ismét kifelé. A célom pontos volt. Tudtam, hogy egy kis vajsörre van szükségem, és ehhez a legalkalmasabb hely a Mátra Máguscsárda. Egy egyszerű fekete nadrágot, hozzá pedig azt a pólót vettem fel, amit az ágyamon találtam, és viszonylag hordható állapotban volt. Lassan sétáltam a kastély kapujától le a faluba. Kapucnimat felhúztam a fejemre, evvel üzenve az embereknek, hogy nem szeretnék beszélgetni senkivel. Kezeimet a hideg ellen a zsebeim mélyére süllyesztettem és komótosan sétálgattam a cél felé.
A csárda előtt megtorpantam. Egy számomra idegen kisfiú állt az ajtóban és ide oda pillantgatott. Kereshetett valakit, de nem hiszem, hogy megtalálta, mert akkor nem lenne ennyire csalódott - talán - a tekintete. Semmi kedvem nem volt beszélgetni, de kénytelen voltam szóba elegyedni a fiúval, ha beakartam jutni a csárdába. Mögé léptem és a legkedvesebb mosolyomat felvéve megkocogtattam a vállát.
- Ne haragudj, de arrébb tudnál menni, hogy beférjek? - egy nagyon hamis mosoly tűnt fel a szám szegletében, majd jobban megnéztem magamnak a kis srácot. A tekintet őszinte a mosolyával együtt. Túl fiatal. Szerencsére ő még nem tapasztalta meg az emberek kegyetlen oldalát. Legalábbis, ahogy elnézem ilyesmiről lehet szó.
Besurranok a kis krapek mellett és leülök egy üres asztalhoz. Visszapillantok a bejárathoz, ahol a fiú még mindig ott áll. Ismét végig mértem, majd odaintettem magamhoz, hogyha gondolja csatlakozhat hozzám. Meglepő, hogy ilyen tettre vetemedek, de megfordult a fejemben a gondolat néhányszor, hogy újra szocializálódnom kéne. És nem csak kéne..., hanem kell is. Az ember társas lény. Én se bírom ki sokáig társaság nélkül, nemde?

Emma és Zoé
Ma este

Csapjuk szét magunkat este kezdetét veszi mikor besétálok a csárdába. Eszembe jut a drága és az, hogy nem éppen a legjobban teszem amit teszek, ám tökéletesen mindegy. Itt vagyok, megbeszéltük a lányokkal a dolgot. Igaz egyiket több órán keresztül győzködtem, nem akartam durva lenni vele, ennyi az egész. Másikkal egész könnyen boldogultam, elég volt elmondanom és már jött is. Vagyis engem küldtek előre szépen leellenőrizni a terepet. Nem tudom mire vártak itt, de semmi különös nincs.
Kétszer is körbenézek. Semmi gyanús ami esetleg a szórakozásunkba zavarhat be. Egyetlen fura kinézetű ember sincs itt. Sőt a kétes kinézetű alakok is jócskán megfogytak, az egész kocsmára két darab jut. Azok is a sarokba húzódtak be, italukat kortyolva. Jó lesz elkerülni azt a sarkot ott, mindannyiunk érdekében. Nem szívügyem az ilyen emberek megismerése, akárki akármit is mond.
Magabiztosan foglalok helyet az egyik bárszéken. A kocsmáros végig néz rajtam látványosan, azt az érzést keltve, hogy valami nincs rendben. Pedig egészen rendben van minden, öltözékemet tekintve. Fekete dzseki, egy hosszabb pulóver, leggings, kis bokacsizma. Hajammal sincs semmi gond. Szóval mi a fenét is nézhetett rajtam? Áh, mindegy. Amennyiben valamit észrevett volna rajtam, azonnal szóvá tenné. Gondolom, vagyis remélem. Remélni szabad, ugye?
Hiába sorolja itt nekem mit is ihatnék, én egyenlőre csak egy vajsört rendeltem. Az elég lesz ahhoz, hogy bevárjam a többieket. Melegen ajánlom nekik, hogy hamar essenek be. Kezdem magam kissé egyedül érezni. Sok a rám szegeződő szem, amikből nem valami jó szándékot olvasok ki. Nem félek, mielőtt valakinek ez az ötlet jutna eszemben. Csak tartok tőlük. Az mindenképpen sokkal jobb!
Kifizetve a kikért italt kászálódom le a bárszékről. Megelégeltem a temérdek szempárt, emiatt az egyik asztalhoz ülök le. Kabátomat levetem, a szék karfájára kerül. Belekortyolok a korsóba, az ajtót nézve. Jöhetnének már. Nem férjhez menni készülünk, szóval hanyagolandó a temérdek festék hanyagolandó a tűsarkúval együtt. Illetve én ilyet nem tervezek bele a mai estébe. Aztán ők tudják a többit. Bár Emma ilyet nem fog tenni, csoda lesz ha tényleg véghez tudjuk vinni a tervünket Zoéval. Sikerülnie kell, elvégre nem feleslegesen mondtam le a mai őrjáratot, beszerezve helyette kettőt. Nem ezt hívják éppen fair üzletnek, de a lányok miatt sokkal többet is elvállaltam volna.
Az ajtó lassan attól is kinyílhatna, mert annyit nézem. Ám sehogy sem akarnak feltűnni, emiatt az asztalon kezdek dobolni ujjaimmal. Kezdek türelmetlen lenni. Előre küldtek itt vagyok, ellenben ha felültetnek és csak itt várok rájuk mindkettőre nagyon megharagszom. Ami egyiknek se lesz jó, tekintve, hogy nem tudnak kikerülni. Zoéval egy csapatba játszom, már amikor mindketten ott vagyunk, Emma pedig a szobatársam a múltban történek ellenére. Abban az esetben ha kerülni szeretném őket a csapat és szobaváltás lesz a megoldás.

Öcsi! ^^

Tél. Az az évszak, amit az emberek azért szeretnek, mert hó van és a táj egyszerűen fantasztikusan néz ki. Ahogy a fák ágai leborulnak előtted a hó súlya alatt, és a madarak nem csiripelnek egyszerűen leírhatatlan érzés. Minden alszik, és várják, hogy újra születhessenek, és mindent elölről kezdhessenek. Bárcsak az emberi élet is ilyen egyszerű lenne. Az ember csak lefekszik és újra éled. Új bőr, új szervek és ami a legfontosabb új életet kezdhetek. Olyan könnyű lenne, ha az ember életét úgy lehetne állítgatni, mint a mugliknál a DVD-n azokkal a gombokkal. Hogy megállítás, kilépés vagy indítás. Sokkal egyszerűbb lenne. De ugye ez vele a gond, hogy egyszerű. Ami egyszerű az általában nem jó, mert akkor az embereknek nincs mibe belekötniük. És meg vannak lepődve néhányan, hogy miért utálom az embereket. Nem akarok velük közeli kapcsolatba kerülni, mert félő, hogy olyan leszek, mint ők. Egy a sok közül. Az lenne a legborzasztóbb dolog. Semmi különbség közted vagy köztem, minden ember ugyan olyan lenne. Nincsenek viták, csipkelődések mindenki tökéletes. És amikor minden tökéletes akkor lesz a legnagyobb káosz. De ha az ember jobban bele gondol, akkor a káosz az nem is olyan rossz. Na, de álljunk meg egy pillanatra. Hogy kerültem a káoszhoz az időjárásról? Na, mindegy… szóval a lényeg az, hogy majdnem minden embert megvetek, aki nem szimpatikus.
Ahogy a kis csávó arrébb ment rögtön leültem az első üres asztalhoz. A körülöttem lévő emberek szúrós szemmel méregettek, hogy mit keresek itt ilyen fiatalon, de mázlimra a másik srác jobban lekötötte őket. Még mázli, hogy nincs közük hozzá. A fiú még mindig az ajtóban állt. Könnyen lehet, hogy valamelyik izomagyú tirpák kiszúrja magának és baj lesz. Nekem meg semmi kedvem egy idegen fiú miatt összeveretni magam. De miért is tenném? Hiszen épp’ ez a lényeg, hogy számomra idegen. Mondjuk az is igaz, hogy annyira talán én sem vagyok kőszívű, hogy végig nézzem, ahogy péppé verik. Na de a jelen. Magamhoz intem a fiút, aki rögtön el is indul felém. Hát nem egy tétovázós típus az biztos. Lehet, hogy nők terén is ilyen? Majd meglátjuk, mert, ahogy hallom elég beszédes típus. Nos… akkor vágjunk bele.
- Nem csoda, hogy annak érezted magad. Itt az emberek többsége szúrós szemmel néz rád – egy gonosz vigyor jelenik meg az arcomon. – Igazából itt se kéne lenned. Hány éves lehetsz? Tizenkettő? – nem nézek a fiúra. Annyit beszél, hogy az szinte már rekord. De hát az én saram. Én hívtam ide, hogy csatlakozzon hozzám, most vállalnom kell a következményeit.
- Beszélj nyugodtan. Addig legalább nekem nem kell – minden szót halkan mondok. Az ember nem mondhat egy kocsmában semmit hangosan. Még a végén egy gyökér azt hiszi, hogy neki szól és ahelyett, hogy gondolkodna, rögtön cselekszik. Durr! Egy pofon. Arra eszmélek fel, hogy a fiú keze várakozóan lebeg előttem. Semmi kedvem nem volt ehhez, de mint mondtam: „Az én saram.”
- Maximilian Loveguard vagyok. Szia – tétováztam, hogy elmondjam-e neki a nevemet, de végül úgy döntöttem, hogy miért ne? Kezemet is felé nyújtottam, majd miután kezet ráztunk vissza csúsztattam az ölembe, és vártam a csodára, hogy végre kiszolgáljanak.

Tanonckám
szombat

A koszos porfészek. Ismét. Amira szívéhez eléggé közel áll a csárda, sűrűn látogatta, azonban egy ideje már alig-alig tévedt be a rossz arcúak közé. Egy kis vérfrissítésre vágyott, úgymond ki szeretett volna kapcsolódni a vizsgái kivégzése után. Egyedüli ünneplést csapott ezen a szép kis szombati estén.
Egy fal melletti asztalnál ült már vagy egy órája, sorra itta a rövideket, ha most Kristóf látta volna, valószínűleg egy elég nagy veszekedés szemtanúi lehettek volna a mindenhonnan érkező varázslók. Nem érdekelte semmi, kezét karónak használta a feje alá, lefelé nézegetett, és gondolkozott. Nem világmegváltó dolgokon, csak azon, hogy milyen világos habja van az előtte pihenő sörnek, és milyen alakok rajzolódnak ki benne. Pontosan így kell eltölteni az estét.
Egyébként is, a napjai furcsák, valahogy eljött megint az a régi, nemtörődöm lány, kiszedve a sztoriból azt a részt, hogy az éppen aktuális párját megcsalja az első szembejövővel. Mondjuk a mostani felhozatal nem túl igényes, még véletlenül sem nyúlna hozzá egy szakállas csavargó mágushoz, ha már egyszer egy félisten a pasija.
Mikor feleszmélt, a táskájához nyúlt. Ugyanis a kabátja mellett fekete kézitáskája is a szék háttámlájára volt akasztva. Ugyebár a női táska olyan mint egy fekete lyuk, nem csoda, hogy eltelt fél perc, mire a legaljáról előhalászta az Edictumot. Jókor olvassa el ő is, igen... Fogható arra, hogy nem volt ideje...sem kedve. De hallotta, hogy valami új pletyka reppent fel róla, szóval kíváncsian nyitotta szét, és rakta le maga elé.

Zsolt

Búskomor arccal mászkáltam a faluban. Otthonról rossz - nem tragikus, csak rossz - híreket kaptam, és ez számomra elég volt ahhoz, hogy elrontsa a délutánomat. Hiába álltam neki valami máskor lefoglaló tevékenységnek, hamar elment tőle a kedvem. Ezért határoztam inkább a séta mellett. Már sötétedett, amikor útnak indultam, de nem zavart, sosem voltak tapasztalataim éjjelente rám váró bácsikkal az utcán, tehát nem volt okom arra, hogy féljek. Egyébként is bíztam annyira magamban, hogy ne kételkedjek abban, majd az első gyanús jelre pánikba esem, és elrohanok, mint egy... valami. Fél óra elteltével megjelentek az égen a csillagok, én pedig nosztalgiázva kezdtem nézegetni őket, továbbra is gyalogolva. Az egyetlen csillagkép, amit általában felismertem, az a göncölszekér, de ma este azt sem találtam meg. Persze volt egy olyan gyanúm, hogy ez csak az én gyakorlatlan szemem hibája, de nem is izgatott annyira, hogy felfedezzem a korántsem bonyolult csillagképet. Helyette inkább megálltam, és komótosan szétnéztem magam körül. A tekintetem hamar megakadt a Mátra Máguscsárdán. Párszor már elhaladtam mellette, de bent még sosem voltam. Egy ideig haboztam, hiszen semmi okom nem lett volna bemenni, de a fantáziámat igen is izgatta, milyen érzés a bánatomat vajsörbe fojtani, meg ilyenek, annak ellenére, hogy nem terveztem leinni magam. Hamar meggyőztem magam róla, hogy mivel már lassan nem számít újdonságnak, hogy tizenöt éves lettem, egy ilyen hely nem tabu. Amúgy is tudom tartani a mértéket - bizonygattam magamban. Ha másmiatt nem is, hát a nem teli zsebem miatt biztos voltam abban, hogy csak egy korsó valamit fogok inni - fogalmam sem volt, mi a legkisebb alkoholtartalmú ital, amit egy ilyen helyen árulni szoktak.
Magabiztos léptekkel cammogtam be, mintha biztos lennék abban, hogy jó helyen járok, pedig nagyon, de nagyon nem volt így. Piszkos kis helység volt, de az írói fantáziámat hamar megragadta. Hirtelen egy mese hősének éreztem magam, és nem kételkedtem abban, hogy ha bárki belémköt, lefejelem, és kész. Kértem magamnak egy vajsört, és lehuppantam egy szabad, na meg viszonylag tiszta asztalhoz. Kíváncsian pislogtam körbe.

Jamie
ruha

Gergőőőőőőőőőőőő


Az élet, unalmas, ha nincs kivel megosztanod. Több hónapra eltűnni, és magadba zárkózni a legjobb dolog, amit ilyenkor tehetsz. Nem foglalkozni semmivel és senkivel csak önmagaddal. Egy könyv társaságában, ami lefoglal. Néhány ceruzával és egy vázlatfüzettel annak ellenére, hogy szörnyen rajzolsz. Az élet zajlik tovább. Összetört szívek, új szerelmek és néhány ismerős új rangot szerez a suliban, aminek örülsz, mert lehet, hogy protekciód van ez által néhány ügyben (ne reménykedj). Én is így tettem. Eltűntem a világ elől és élveztem. Csak néha jártam ki fél órás sétákra, de akkor is szinte menekültem a diákok elől, akik szembe jöttek velem. Nem volt kellemes érzés. Amirát sem láttam több hétig, és Emmát se. Elszigetelődtem az emberektől, de jó érzés volt attól függetlenül, hogy Amira szörnyen hiányzik. Írnom kéne neki, hogy jól vagyok. Bár az is igaz, hogy ő sem keresett egyszer se. Lényegtelen. Eltávolodtunk egymástól, így nem meglepő, hogy nem keresett. Szerintem azt hiszi, hogy meghaltam, ami -, hogy őszinte legyek – nincs messze az igazságtól. Egy fekete csőnaci, egy egyszerű póló és egy nagyon lenge kis kardigán a mai öltözékem. Szerintem egy kocsmába pont ideális. Nem fogok nyakkendőt húzni egy putriba.
Az odafele utam alapból vicces volt. Nem egyszer akartam összeesni annyira el voltak gémberedve a végtagjaim. Körül belül az út feléig botladoztam, de végül megszoktam, hogy újra használom a testem fizikai értelemben is. Amint a kívánt helyre értem, lassítás nélkül berobbantam a helyiségbe, ami néhány szúrós tekintete vonzott maga után. Leültem és gondolkoztam, hogy mivel kezdjek. Egyelőre egy kis nosztalgia lesz az biztos. Szerintem egy vajsör elég lesz. Ha mázlis vagyok ma és később lesz társaságom, akkor ráérek durvábbakat rendelni. Egyelőre elég egy vajsörnek nevező szörpi.
Egy aranyos lány battyogott felém hulla fáradtan tollal és papírral a kezében. Rám emelte fáradt tekintetét és egy mosolyt küldött felém. A mosoly hamis volt. Sablonmosoly. Vajon minden vendég felé ilyen tekintetet küld? A szemében talán félelem villant? Nem tudom. Aztán rájöttem. A lány nem rám mosolyog így, hanem egy mögöttem lévő illetőre. Épp csak annyira fordultam hátra, hogy megnézzem magamnak az illetőt. Egy 30 éveinek közepén járó férfi fordította el pont a tekintetét a pincérnőről. A lányon megkönnyebbülés látszott. Egy kicsit magabiztosabb léptekkel ért oda hozzám. Szemem rá emeltem, és belenéztem mélykék szemébe. A lány elpirult és elfordította tekintetét. Halovány mosoly játszott ajkain. Egy bíztató mosollyal néztem rá addig, amíg felém nem fordult ismét. Szólásra nyitotta a száját, és remegve nyögte ki a szavakat.
- H-hozhatok valamit? – a toll a papír fölött lebegett várakozóan. Szinte éreztem a mögöttem ülő férfi tekintetét magamon. Ismét egy mosolyt villantottam a lányra, majd válaszoltam.
- Egyelőre csak egy vajsört kérek. Köszönöm – a lány csak bólintott, majd sietős léptekkel egyedül hagyott ismét. Körül néztem és a pillantásom a bejárati ajtón akadt meg. Vártam, hátha van akkora mázlim, hogy egy ismerős arc toppan be és nem kell egyedül innom. 5 perc után meguntam és elkezdtem pásztázni a bárpultot, és türelmetlenül kopogtattam az ujjaimmal az asztalon. A lány lassan hozta a sört, nehogy kiboruljon akár egy kicsi is. Amikor odaért nem nézett rám csak letette elém az italt, és elment. Óvatosan utána suttogtam egy „Köszönöm” félét. A lány csak hátra nézett, elmosolyodott és ment tovább a dolgára. Belekortyoltam az italomba és vártam a csodára egymagamban.

Sofia

Mert mi mást is tehetnék az első adandó szabadidőmben? Fogok egy hozzám hasonló, mindent semmibe vevő - fura, de a rellonosoknál ilyen sok van-, másik embert, és  megyek vele inni. Mert a diák élet aztán marha megerőltető, bárki bármit is mond, na meg.... lassan tizennyolc leszek. Fura, mennyire  vártam, most mégis egyre csak hidegen hagy, mert van egy csomó más dolog, ami jobban lefoglal, mint egy bizonyos kor betöltése.
Sofival megbeszéltük, hogy a téren találkozunk, mert az nem járja, hogy háztársak együtt menjenek a házukból. Apropó Sofi. Egy esti kiruccanásom során futottam vele össze, és megint beigazolódott, hogy az idősebbekkel jobban kijövök. Mivel Lyra és Noel valami megmagyarázhatatlan módon megint nem érnek rá, na nem mintha én annyira tepernék a nyomukban, muszáj elütnöm az időt. Sofival meg úgyis rég lógtam már, és hát... jó egy nem prefivel lógni, még úgy is, hogy a legjobb barátaid azok. Nem, nem esik rosszul, hogy betöltöttek egy tisztséget, csak az, hogy mostanság alig vagyunk együtt így hárman, holott elméletileg Üvegház társak vagyunk.
Sóhajtok és inkább elindulok a faluba, ha lesz egy kis szerencsém, kapok abban a csárdában kávét is. Szükségem van rá, mivel rájöttem, a másodikos anyag se könnyebb, mint az elsős, ez szívás.
A téren ácsorgok, és mikor meglátom háztársam, elvigyorodok. Mihelyst közelebb ér, bele is karolok - mikor lettem én ilyen közvetlen? Á, kit érdekel-, és úgy indulunk el remélhetőleg.
- Oké, a piát neked kell venned, én még nem múltam el tizennyolc- húzom el a szám, mert bármennyire is nézek ki húsznak, a részegek szemében a huszonötöt is megütöm, a személyimen nem ez a szám szerepel, mélységes sajnálatomra.
- Mondd, csak, te hogy élted túl az előző három évedet?- kérdezek rá érdeklődve, hátha kapok valami szupi tanácsot.

21:10

Olyan jó, hogy mostanában minden úgy alakul, ahogy én azt szerettem volna. Még a csárdába is felvettek pincérnek, úgyhogy keresek plusz pénzt, ami jó, mert majd szeretnék venni egy lakást. Ám nem származok egy nagyon gazdag családból, úgyhogy a pénz egy részét nekem kell megkeresnem. Szeretnék egy olyan kertes házat mint amilyen Ifens haveromnak van. Oda egyszerűbb lenne vinni a nőimet. Sőt, a kastélyban elméletileg nem is lehet bemenni a lányoknak a fiú szobába és fordítva. Ezért ha az ellenkező nemmel szeretném tölteni az időt, akkor faluban a hotelben kell bérelnem egy szobát és hát az is pénz. Bár ha jól tudom itt még társaslakás is van, egyelőre még az is megtenné. Ha lenne saját otthonom akkor már tényleg igazi felnőttnek érezném magam. Bár már most örülök annak, hogy van munkám, mindig is szerettem volna dolgozni. Sajnos az éjszakai műszakot még nem vállalhatom, mert nem vagyok mestertanonc, pedig szívesen dolgoznék éjjel. Akkor lenne biztos a legjobb. Jönnének a hangoskodó vendégek és kidobhatnám őket ha valami olyat csinálnának, amit még nekem is rossz nézni. No, meg akkor jönnének a lányok is inni. Alig várom, hogy már mestertanonc legyek! Valójában magamra sem ismerek. A régi Yancsi nem gondolt ennyit a nőkre meg ő teljesen más volt. Mikor Amirával elkezdtem edzeni azt hittem hiányozni fog a régi életem, de nem. Most jó, most érzem először úgy, hogy jó élni. Eddig zárkózott voltam, ám most már azt hiszem megtaláltam önmagam. Vagyis... ez nem én vagyok, de jó azt hinni, hogy igen.
Mellesleg a mai napon kezdődött a munka, úgyhogy fél tízig itt kell lennem. Már csak húsz perc és végzek. Ó, a francba! Egyelőre minden nyugis. Igaz, van itt pár ember, akik már nem nagyon vannak maguknál, de majd szépen kidőlnek. Azt hiszem a főnökömnek, Jamei-nek javasolni fogom, hogy az egyik hétcégén takarítsunk ki kicsit, mert nagyon büdös van és mindenen egy halom por van.

Az első szabad hétvége. Eléggé meglepődtem, hogy ilyesmi is lesz, de ha már van, akkor kihasználom az alkalmat. Tonyt sehol nem találtam meg, pedig szívesen lementem volna vele Bogolyfalvára. Úgy is megbeszéltük, hogy együtt fedezzük fel, de biztosan más dolga akadt. Vagy az is lehet, hogy ameddig én be voltam zárva, addig ő talált másvalakit, akivel elmehetett körbenézni a faluban. Mindegy is, megértem én az ő álláspontját is, és nem fogok ez miatt bánkódni.
Viszont így, hogy nincs mellette Tony, kénytelen leszek egyedül elütni az időt a faluban. Hallottam, hogy nyílt egy gyorsétterem a közelben, gondoltam megnézem. Sok mindent nem meséltek róla, csak azt, hogy nagyon jó az ételük, meg olcsó is. Ezt csak nem hagyhatom ki. Mikor odaértem, sajnos még zárva volt. Kár, pedig benéztem volna. Na, majd akkor bejövök valami harapnivalóért, amikor megyek vissza a suliba. Addig pedig elmegyek, és iszok egy olyan finom vajsört, mint a múltkor pár Eridonossal. Nem tartott sokáig, mire elértem a csárdát. Mosolyogva mentem be, habár a bennlévők közül jó néhányan megnéztek maguknak. Mind idősebb volt, de nem igazán foglalkoztam vele. Nincs megszabva, hogy ki jöhet be, és ki nem. Azt meg nem tudhatják, hogy mi célból érkeztem. Tudom, hogy Yancsi is itt dolgozik, akár őt is meglátogathatom, csak az most lehetetlen, mert még fent láttam a suliban. Odasétáltam a pulthoz, felültem az egyik székre, és várakoztam. Amint a felszolgáló odajött hozzám, kértem egy vajsört, fizettem, és szemeimmel egy üres asztalt kerestem. Nem is sokáig kellett kutatnom, mert az egyik sarokban lévő tök üres volt. Felpattantam, és máris odaültem, hogy el ne foglalják. Belekortyoltam az italomba, és gondolkodni kezdtem, hogy vajon milyen próbák is lehetnek majd. Na meg titkon reménykedtem abban, hogy egy ismerős idetéved.

Pajtikám  

Szerda. Már megint egy szerda esti nap. Hihetetlen, hogy már több, mint 7 napja megint tanulni kezdtem, szinte iszonyúnak mondható. Leot elnyelte valamelyik elkárhozott tag az iskolában, Daniellet inkább nem zargatom, bár amúgy sincs kedvem, Kristóf és Amira úgy festenek, mint egy nagy rakás sz..szappan, Beth nincs itt, tehát a pénztárcám és az öngyújtómmal kézen fogva ügettem le a csárdába. Hosszú szárú farmernadrág, egy koszos szürke ing, könyékig feltűrve alkotta az öltözékemet, kalapomat a nem túl barátságos emberek miatt fent hagytam Baileys társaságában.
Gondolataim elcsatangoltak, miközben beszabadultam a csárdába, kikerültem egy verekedést és a köré sereglett kis csoportot, majd leültem a pulttal szembe. Nem indítottam valami jól az előző hetet, és a helyzet azóta is változatlan, tehát nincs más hátra, mint előre. A pultos megkérdezte, hogy mivel szolgálhat, mire az egyik Jim Bean-os üveg előtte szállt le egy pohár társaságában. Ezekre böktem a fejemmel, és mire rájött, hogy ezt én csináltam, már töltöttem is magamnak, bár nem két gyűszűnyivel. Megmondtam, hogy a végén fizetek majd mindent egybe,  így mihelyst tele töltöttem a poharat, már el is vette előlem az üveget. Vállat vontam egy féloldalas, kaján mosollyal együtt, hiszen úgyis kiszolgálom magam ha akarom. Kezembe vettem a poharat, kettőt kortyoltam belé, ezzel pedig a felét ki is ittam. A whsikey végigmarta a torkom, majd egy kellemes utóízt adva csábított, hogy a többit se hagyjam magára. Mindeközben megfordultam, és az egyre jobban összecsődülő tömeget fürkésztem a verekedők között. Még két ilyen pohár, és azt hiszem én leszek a gyűrű közepében, ahogy magam ismerem. Belekortyoltam ismét a hűsítő italba, de most már egy cseppet sem hagyva az alján. Az egyik nem épp bizalomgerjesztő alkatú pofa a tömegből rám meredt, valamit sugdosott a mellette állónak, mire mindketten engem fürkésztek Álltam a tekintetüket, hisz talán valami izgalmas is lesz az este folyamán. Előre nem gondoltam, hogy milyen igazam lesz..

~Jamie~

Új hely... új emberek... semmi ismeretség. Ennek tudatában szálltam le a vonatról Bogolyfalván, vagy mi ennek a varázslófalunak a neve. Eddig nem valami nagy durranás, de meg kell szoknom a helyet. Addig biztosan, ameddig nagykorú nem leszek, és ki nem járom az iskolát. Ez is mekkora kicseszés már. Most kezdhetném az RBF évemet, erre visszapaterolnak harmadikba, mert itt másképp működik a tanítási rendszer. Nem valami felüdítő hír, de nem tudok mit tenni ellene. Inkább az ismeretlen Magyarország, mint a nagyi csipkedése.
Az egyik ládámat lebegtettem magam előtt, a másikat pedig húztam magam után, így keresve meg azt a helyet, ahova el lettem irányítva. Valami csárdába kell mennem a kulcsokért, mert Jamie dolgozik, és ezért nem tudott kijönni elém. Morgolódhatnék, hogy senki nem fogad az érkezésemkor, de legalább így csendben fel tudom dolgozni, hogy itt fogok élni. Majd megszokom ezt a helyet, vagy nem, de ha esélyt sem adok, akkor alapból el van veszve a dolog. Ami még itt tart, az nem más, mint az a furcsa képesség. Apa azt mondta, hogy az iskolában van egy tanár, aki tudhatja, hogy mi is ez, és képes nekem segíteni. A lepakolás után mennem is kellene oda, de nem fogok. Nem szeretnék még bemenni az iskolába, egyedül meg aztán végképpen nem. Időközben megérkezek ahhoz az épülethez, ahova mennem kellett. Külsőleg nem egy főnyeremény, de kitudja, hogy bent milyen. Lenyomom a kilincset, belebegtetem a ládámat, és behúzom magam után a másikat is. Hát, belül sem valami eget-rengető, de Apu mondta, hogy Jamie nem olyan gazdag, mint én. Vállat vonva mentem oda a pulthoz, letettem a cuccomat a földre, és felültem a székre. Alig, hogy helyet foglaltam, valaki megragadta a vállamat. Reménykedtem benne, hogy Jamie az, de a hangból ítélve, meg a bűzölgő szájszagból is, arra jutottam, hogy ez bizony nem az unokatesóm. Megfordultam, de a látvány eléggé förtelmes volt. A férfi hullarészegen kezdett kioktatni. Nem igazán értettem, hogy mit is magyaráz, de annyit sikerült megértenem, hogy itt nem fognak kiszolgálni kölyköket. Vitatkoztam vele egy sort, mire pálcát ragadott, csak hogy én gyorsabb voltam, és lefegyvereztem, és a saját pálcámat a torkának szegeztem. Érdekes egy első nap, de nem én kerestem a bajt, és inkább egy ember szívja meg, sem, mint az egész csárda.

Sharlotte

A vizezett vajsör az utolsó a problémái sorában. Másból akad bőven, amiért Michelle hajszálait egyenként tépkedné most ki a helyükről, ha a nővére itt lenne vele. Michelle ugyanis bekavart most neki rendesen, de ezen ráér anyázni majd, ha innen lelépett ez az alak, akivel éppen tárgyal. Némi cigit szerzett be neki, meg egy kis jóféle ír whisky-t kéz alatt. Lényegében a nővére akasztotta a nyakába ezt az ötödik kereket, aki Michelle ex pasija és ezért kell most ő lenyelje a békát és segíteni a tagon. Ezt még úgy leveri a nővérén, hogy könyörögni fog a végére a bocsánatáért a hígagyú tyúk vérrokona.
Az amigo számolja a suskát nyelve hegyét kidugva, ő közben rágyújt egy szálra a friss csomagból, csak hogy töltse az időt. Miután lerendezték az anyagiakat és az áruátvételt, a harmadik kerék elgörög melegebb éghajlatra, ő pedig a pulthoz telepszik át kissé morgós arckifejezéssel, kapucniját a fejére húzva, egészen a homlokába. Újabb vajsört rendel, miközben megvakarja az állát, szusszant egyet és a végére mégis csak hátracsapja azt a kapucnit, amit az előbb pont elrejtésnek szándékozott használni. Michelle eltolta az egész napját. Leveri rajta! Úgy éljen, hogy leveri!
Öltözéke mellesleg kimerül színek terén a szokásos feketében: kapucnis póló, háromnegyedes gatya és teniszek. Messze nem egy keményrocker figura most, de nem is ajánlatos felhívnia a figyelmet magára, ha anyagi természetű elfoglaltsága akad és azért tartózkodik idelenn.