Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Janey

Néha nekem is szükségem van a kikapcsolódásra. És nem mindig abban az értelemben, hogy leülök olvasni, vagy Laurával töltöm az időm. Férfi vagyok, és sokszor jól esik egyszerűen beülni a kocsmába, és iszogatni.
Jelen helyzetben társaságra vágytam, méghozzá a szomszédom társaságára, méghozzá a csinos Janey Forerstére. Az ajándékbolt tulajdonosához még nem volt igazán szerencsém, egyszer beszéltünk talán, de nem sokat tudok róla. Sok rosszat, és jót hallottam a kisasszonyról, így kedvem lett hozzá, hogy jobban megismerjem.
Ennek érdekében betértem hozzá a boltba, és egy esti lazításra invitáltam a faluban található csárdába. Nem túl jó hely ez, sőt. Koszos, poros, olyan emberek térnek be, akiket a hátam közepére sem kívánnék. Bevallom, nem pont olyan ez a hely, ahova én beleillek. Jobban kedvelem a tiszta, kulturált helyeket, és ott az emberektől sem ráz ki a hideg. Janey sem éppen ebbe a porfészekbe való, na de nem is ez a fontos jelen pillanatban. Ez még a legjobb megoldás, hacsak nem akarunk Bogolyfalváról elmenni.
Fél órával korábban mentem, mint ahogy megbeszéltük. Fél tizenkettő körül tértem be, úgy öltöztem, hogy ne tűnjön nagyon fel nekik az érkezésem. Fekete inget és egyszerű farmert viseltem, indulás előtt a vállamra kanyarítottam a fekete, egyszerű köpenyemet. Szemeimmel végigfutottam a társaságon egy pillanat alatt, és lassan a pulthoz ballagtam. Egy vodkával indítottam, majd a sarokban egymagában üresen álló asztalhoz már sörrel a kezemben mentem.
Előredőlve néztem a faliórára, ezután pedig tekintetem a rondábbnál rondább italozókra tévedt.

Ryan

Ma egy kicsit a lazább öltözet felé hajlottam, na meg a fekete dominanciája felé. Hajamat kiengedve fekete felsőmre néztem be délelőtt a boltba, ahova betért egyik szomszédom is. Mivel ma a váltás hamar fog jönni, délre ütemeztünk be egy kis délutáni lazulást, ami egészen pontosan annyit fed, hogy elmegyünk a csárdába. Az öltözetem oda pont ideális. Bár eredetileg az volt a tervem, hogy elugrok egyet motorozni ma, ezért is van nálam a bőrdzsekim, de ha már így jött ki, akkor lemondok a délutáni száguldozásról és a bolt Fruzsinak való átadása után a csárda felé veszem az irányt. Nem tart sokáig az ide való megérkezés, hiszen szinte csak át kell mennem az utcán.
Szóval egy olyan 5 perces késéssel, amit ha kihagynék vétenék női mivoltom ellen, belépek a csárdába. Néhány szempár rám szegeződik, azért a lépteim ütemes koppanása felhívja az emberek figyelmét, de aztán inkább visszafordulnak alkoholizálásukba és én pedig a tekintetemmel menet közben már felfedezett Ryan felé veszem az utamat. Éppen egy pohár sör társaságában vár rám. Én leteszem a táskámat az asztalra, utána pedig lehuppanok vele szemben.
 - Szia! Remélem nem várattalak meg nagyon. Minek köszönhetem a meghívást? -
Intek közben a csaposnak, de rá se nézek, helyette szemeimet a szemben ülő tanárbácsin nyugtatom. Meglepett az, hogy elhívott, hiszen nem is nagyon beszéltünk eddig. Csak puszta szomszédságban álltunk egymással, semmi több. Aztán ma meg jön, és meghív egy kis esti lazításra. Meglepett, de jól jött. Szeretem a társaságot. Bár egyedül is szeretek lenni, de azért én mégis csak társasági embernek lettem nevelve és ez néha kiütközik rajtam.
 - Én is egy vajsört kérnék egyelőre. -
A köszönöm teljesen lemarad, és amikor a rendelésemet leadom, akkor sem igazán méltatom túl sok pillantásra a csapost, aki egy egyet fújtatva fordul sarkon és megy vissza a pulthoz elkészíteni az italomat, amit lehet, hogy meg sem fogok inni.

Ruha

Jeff

Megint Edictum cikk, megint a Deja vu életérzés. Igazából fogalmam sincs, hogy lehet-e valóságalapja a cikknek. A fejemben lévő gondolatok kuszák. Megint minden olyannak tűnik, mint régen. Csak a szereplők cserélődtek fel. Bár ez nem teljesen igaz, de igazából Lola halála körüli események kiestek, teljesen. Arra emlékszem, hogy elindultam otthonról, kiszellőztetni a fejem, aztán a következő emlékkép már az, hogy Jeff kanapéján ücsörgök és ő átölel... Na és innentől már minden kusza. Nagyon ki voltam akkor. Erős nő vagyok, de az, hogy Gergő előtt teljesen erősnek kellett mutatnom magam, és nem volt alkalmam arra, hogy levezessem a tragédiából adódó feszültséget kikészített. Nem a csendes fajta vagyok, ha ilyenek feldolgozásáról van szó. Emlékszem, hogy Jeff halálhírére is a londoni szobám úgy nézett ki, mint egy háborús övezet. Nem maradt ép tárgy a szobámban. Aztán persze lenyugodtam, de most ugyanezt nem játszattam el. Hirtelen szakadt rám a nagy teher, amely alatt akár összeroppanni is képes lettem volna, pedig minden klappolt az életemben akkor és most is, csak váratlan volt, túlzottan elkényelmesedtem talán és bizony azért az utóbbi időben érzelmesebb emberré váltam, mint az előtt voltam. Persze ettől még az alvilági dolgaim nem szűntek meg és továbbra is ugyanúgy élem az életemet.
Van két gyerek, akit nevelek, van egy vőlegényem és gyereket tervezünk, ami talán össze is jött. Csak valami motoszkál bennem. Mi van, ha valami ezt a jelenlegi idilli képet megtöri? Mindig jött valami, ami tönkretette a boldogságomat és most is talán éppen azt hívtam el ide, a csárdába egy kis beszélgetésre.
Írtam egy baglyot ma reggel Jeffnek, hogy pontban 14:00-kor várom őt a csárda pulttól jobb oldalra elhelyezkedő kis zugában, mert beszélnem kell vele. Nem szeretem a homályos fontokat az életemben. Tudnom kell, hogy mi is az, amire nem emlékszem. Vagyis emlékszem, de mégsem. Dereng valami, de csak egy álomnak tűnik az egész. Talán csak elnyomom. Nem akarok emlékezni azokra a napokra. Most, hogy már túl vagyunk a gyászon azt az időszakot eltemettem magamban, minden emlékével együtt. Vagy legalábbis megpróbáltam.
Belépek a lepukkant csehóra emlékeztető csárdába. A pubot jobban szeretem, de ott többen is ismernek. Most nyugira vágytam, amit ezen a zajos, mocskos, hangos helyen véltem megkapni. Néhány szempár rám szegeződik. A munkaidőszak sokak számára mára véget ért és itt eresztik ki a fáradt gőzt, pont ahogy vártam. Ügyet sem vetve a méregető pillantásokra a megbeszélt asztalhoz megyek, nem ül ott senki és mindegyiktől távol van. Levetem a kabátomat és összehajtva a háttámlára rakom, majd leülök és idegesen dobolni kezdek az ujjaimmal az asztalon. Vegyes érzelmekkel várom, hogy megjöjjön.

Öltözet

Nem szeretek hibákat elkövetni. Már megváltoztam. Már nem az vagyok, aki régen. Vincenttel boldog vagyok és bár még mindig félek a rossz tapasztalataim miatt az egész jövőtől, de bele merek vágni az oldalán. Tudom, hogy nem fogok vele rosszul dönteni. Ezért is nem hagy nyugodni az egész. Talán jobb lenne hagyni. Igen. Most szépen felállok és egy cetlit hagyok, hogy bocsi, de már nem aktuális. Ez lenne a legjobb. Hagyni a feledésben azt, ami ott van és nem előkaparni, hogy aztán az valakinek fájjon. Szépen csendben megmaradni barátoknak, ami tök jól megy. Nem is vágyok vissza múltba. Jó, hogy csak barátok vagyunk és én boldog vagyok a jelenlegi életembe. Örülök az eljegyzésnek, és annak, hogy végre sínre került az életem. Tervezzük a gyereket, mert fiatalabb már nem leszek én sem és ez így jó. Lesz egy idilli családom, amilyenre titkon mindig is vágytam. Miért is akarnám ezt bárhogyan is felborítani?
Talán csak azért, mert nem szeretem a tudatlanságot. De most mégis talán jobb lesz. Szóval már meg is fordulok, hogy felálljak, amikor meglátom, hogy éppen belépett az ajtón. Na, most már akkor nincs menekvés. Vagy talán mégis?
 - Szia! -
Köszönök két puszival neki én is, aztán visszahuppanok a helyemre és a kérdésére egy furcsa, aggodalmas, és zavart arckifejezést vágok. Aztán egy mélyet sóhajtok és hátradőlök a széken. Minél távolabb akarok lenni ettől az egésztől.
 - Te meg én... mi... szóval... ugye nem? Vagy várj! Ne válaszolj! Inkább hagyjuk. Jobb lesz, ha megyek, vagy valami másról beszélünk és elfelejtünk mindent. Mert tudod még nem biztos, nem vettem tesztet, mert félek azt hiszem az eredménytől, de lehet, hogy terhes vagyok Vincenttől, akinek egyébként a menyasszonya lettem... és valamiért... motoszkál bennem egy nagyon-nagyon rossz érzés... de nem tudom, hogy miért... nem emlékszem igazán... homályos folt az egész. De talán jobb is így! Maradjon is így! Te meg én már rég külön. Semmi sem volt. Csak ki voltam borulva... Igen, a sokk meg a gyász kissé fura emlékképeket kreált bennem. Bocsi, hogy az én hülyeségeim miatt iderángattalak. Csak nem hagyott nyugodni. De most, hogy látlak rájöttem, hogy ez egy fatális badarság. Szóval inkább megyek is. Csak még meghívlak egy italra. -
Hadarok, össze-vissza beszélek. Igazán se eleje, se vége nincs annak, amit hadoválok. Néha megállok, szünetet tartok, de csak annyit, hogy levegőt vegyek, Jeffnek esélye sincs eközben megszólalnia. Nem adom át neki a szót. Sőt belé is fojtom részben azzal, hogy felteszem a kezemet, hogy intsek a pultosnak, aki még egyelőre egy részeg párost szolgál ki.

A bűnbe csábító és a csábított

Éppen a dolgozószobában végeztem a szokásos teendőimet. Ilyenkor karácsony előtt több a papírmunka, mert ilyenkor kell megcsinálni az éves összesítéseket és még ott van a bolt is. Tehát szinte ki sem látszik a papírhalomból, amikor Gergő beköszön hozzám, hogy elmegy egyet sétálni. Mivel tudom, hogy a környék - remélhetőleg - egyetlen vámpírjától biztonságban, a kocsma szívélyes vendégei pedig hamarabb kínoznák meg magukat, mint őt bátran el merem engedni. Kisebb, nagyobb üzletelésekkel minél nagyobb biztonságban igyekszem tudni Gergőt és Bri-t is, aki most éppen csomagol. A karácsonyi szünetre haza megy. Az ajándékát ettől függetlenül már megvásároltam neki és az egész családjának is, na meg a fiúk sem maradtak ki a jóból. Amikor a nagy karácsonyi bevásárlást tartottam a boltba, akkor egyúttal megejtettem egy-egy kitérőt ajándékvásárlás ügyben is.
De a felvezetésből elég ennyi. Ugyanis ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy én most éppen a macskaköves utcákat rovom. Megszokásból a pálca a kezemben van. Sosem lehet tudni, hogy ki próbálkozik belekötni az emberbe. Még ha ez egy kis falucska is. Átutazók mindig vannak, akik nem ismerik a helyi hierarchiát és íratlan szabályokat. Bár nem én vagyok itt a csúcsragadozó, de azért a hírem mindenhova elér, ami van jó, vagy éppen rossz. Attól függ, hogy az ember milyen körökben mozog.
A Fő utcza éjszakai csöndjét élvezve gondolkozok el a Vincentnek szánt meglepetésemen, amikor is valamiért úgy döntök, hogy betévedek a csárdába. Atossal lenne némi beszélnivalóm, talán éppen itt találom. Aztán meg megyek és megkeresem Gergőt, már inkább otthon lenne a helye. Valószínűleg a játszótéren van, vagy a tavacskánál. A boltok most úgyis zárva vannak ez a cigi füsttől és alkoholszagtól bűzlő hely nem lenne neki való.
Az ajtót belököm. A teremben hangos morajlás hallatszik, de egy pillanatra mégis úgy tűnik, mintha mindez megállna a belépésemtől. De ezt valószínűleg csak az egóm mutatja nekem. Mindenesetre jelentőségteljesen, de inkább kutatva nézek végig a hétvégére alapozó tömegen és ekkor akad meg a szemem valaki olyanon, akin nagyon nem lenne szabad. Az arcom egyébként sem lágy vonásai teljesen megfeszülnek. A szemem szikrákat szór. Nem a szigorúság mintapéldánya vagyok, de egy 13 éves fiúnak, aki történetesen az én gyámságom alatt van itt semmi keresnivalója nincs. De a leginkább mégsem rá vagyok dühös, hanem a vele szemben ülőre. Hogy vehet egy gyereknek alkoholt, aminek ráadásul a felét már meg is itta Gergő. Én sem voltam szent 13 évesen, de az estéket nem egy lepukkant kocsmában töltöttem. Sőt, ilyen idősen még egyáltalán nem alkoholizáltam, így joggal érezhetem felháborodottnak magam.
Kimért, dühös léptekkel sétálok oda a fiúkhoz. A pálcámat dühösen markolászom a jobb kezemmel, a balt pedig már nyújtom is előre, hogy a fiú vállára tegyem azt.
 - Khm... Netán megzavartam valamit, uraim? -
AAz uraim szót gúnnyal telve ejtem ki. Miközben egy lépéssel közelebb lépek, pontosan az asztal mellé. A két fiúra emelem a tekintetem, de végül az ismeretlenen állapodik meg jéghideg szempárom.
 - Mégis mi a fenét képzelsz te, hogy egy 13 éves gyereket megpróbálsz itatni? -
Nézek végig a fiún egy lesújtó pillantással, aztán pálcát szorongató kezemet felrakom az asztalra úgy, hogy a vége pont a fiúra nézzen, akinek még mindig elfelejtem elengedni a vállát, hacsak ő meg nem próbálja a kezemet lerázni magáról.
 - Valamiféle magyarázata netán van, amely talán meggyőz arról, hogy ne öljem meg magát itt és most? -
Az egész tekintetem azt sugározza, hogy amit kimondok egyenesen a fiú szemeibe azt komolyan is gondolom. Nem véletlenül. Így is van, de persze meg nem tenném, ilyen sok szemtanú és legfőképpen Gergő előtt ilyen hülyeséget nem követnék el. Nem ér ez a kis senki annyit, hogy az Azkabanban éljek életem hátralevő részében.

Az ördög és a fióka

Ó nem, én és a kedvesség nem vagyunk egy napon említhetőek. Vagyis, talán ha a családról van szó akkor mégis. De most nem arra számítottam, hogy netán itt lesz bárki is, aki a kedvesebbik oldalamat ismeri. Pláne nem számítottam Gergőre. Szóval hát amikor beléptem adtam önmagamat és amikor megláttam az italozó fiúcskát, akkor az egyébként is előtérben lévő hűvösebbik énem átfordult dühösbe. Ha a családomról van szó, akkor bizony előjön belőlem az anyatigris. Kevés dologhoz tudok ragaszkodni, de a család egy szent dolog számomra. Nem mindig volt ilyen fontos, de valahogy most, hogy már felnőtt vagyok, és a házasság küszöbén állok, két gyereket nevelek, felébredtek anyai ösztöneim.
A kis társaság felé sétálok, a szemeimmel szúrom őket. Gergőre is haragszom persze, de most nem akarok vele nagy jelenetet rendezni. Igazából Endre felé is halkan intézem szavaimat. Valószínűleg senki sem vette még észre azt, hogy éppen megfenyegetem a fiúcskát, aki még szemtelenkedik is velem. Nem az zavar, hogy teljesen nyugodt maradt. Hanem a stílus, amivel hozzám viszonyul nem tetszik. De Gergőre való tekintettel a pálcát kicsit elengedem. De továbbra is a kezemben tartom, csak éppen most nem célzok vele senkire sem.
 - Örülök, hogy Gergő barátokra tesz szert, de azért talán nem kellene alkoholos itallal kínálgatni. Igazad van abban, hogy jobb vagy, mint azok akik ott ülnek, de ettől még szerintem nincs jogod kioktatni engem. Csak Gergőre való tekintettel nem kapsz most két átkot. De ezentúl rajtad tartom a szemed. -
Nézek szúrós szemekkel, higgadtan egyenesen a fiú szemeibe. A hangom még mindig hideg és valami gonosz érezni, hogy megbújik mögötte. Nem üres fenyegetések ezek. Ó, nem. Olyasmit nem szoktam én csinálni. De ezt még nem tudhatja sem ő, sem Gergő. Gergő nem ismeri azt az oldalamat, amit neki nem is kell ismernie.
 - Veled Gergő pedig még számolni fogunk. Máskor, ha netán a kocsmába szeretnél jönni, akkor elsősorban, szólj róla, másodsorban sose tedd egyedül. Nem tudod, hogy kik vannak itt. De ezt már elmondtam egyszer neked. -
Fordulok a kicsi fiacskám felé kicsit szomorú arccal. Per ez a része inkább színjáték. Várható volt, hogy egyszer piával fogom valahol fellelni. Már kezd felnőni és én ezzel tisztában is vagyok. De 13 évesen még nem gondolom, hogy a kezében való lenne az alkohol. Majd egy év múlva esetleg. 14 évesen is még elítélendő anyai szemmel nézve a dolog, de én is voltam kamasz...
 - Ezt az alkoholt most szépen elveszem és a csaposnak is szólok, hogy ne szolgáljon ki több szeszes italt nektek. Nekem most még van egy kis dolgom. Addig beszélgessetek. Aztán meg indulás haza fiatal úr! -
Ezzel fel is emelem Gergő poharát, egyet biccentek a fiú felé, aztán pedig a pulthoz indulok el. Visszamutatok az ő asztalukhoz egy-két galleont a csapos keze alá csúsztatva. Aztán pedig a keresett személy felé indulok el, aki a megszokott helyén, az egyik sötétebb sarokban ücsörög, most éppen magányosan. Leülök vele szembe, innen még pont rá is látok a fiúkra legalább. Így hát szemem sarkából őket figyelve kezdek el beszélgetni.