Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Kumagoro ^^Mostanában olyan elveszettnek, és magányosnak érzem magam. Eddig csak a szobámban kuksoltam, és nézegettem azt a fotóalbumot, amit én készítettem. Sok kép volt benne a szüleimről, a nagymamámról, és akadt még egy-kettő Loláról is. Szinte minden este elejtettem pár könnycseppet a szeretteimért. Olyan elfuserált sorsom van, hogy ilyen szerintem senkinek sincs. Amint egy kicsit is megszabadulok egy rossz dologtól, jön a következő. Hosszútávon ezt nem nagyon fogom bírni, hiszen még olyan kicsi vagyok. Csupa jó dolognak kéne történnie velem. Mellesleg mostanában ki sem mozdultam Janey házából. Néha-néha lementem a boltba, de amúgy bezárkóztam a szobámba, és inkább olvastam, feküdtem, játszottam. Vagy épp Stark-kal, Janey kutyusával foglalkoztam. Ezért nincs is barátom. Hogy is lenne? Mindenki idősebb nálam, és gondolom senki sem szeretne egy 12 évessel barátkozni. Ezért alig várom, hogy bekerüljek a Bagolykőbe. Akkor biztos lesznek haverjaim, akikkel jól ellehetek. Most éppen a konyhában ülök, és a kakaós-csigámat eszem. Az előttem lévő bögrében pedig kakaó található. A csigának már csak a külseje maradt, amit nem annyira szeretek, ezért otthagyom a tányéromon. Viszont a kakaót megiszom. A mai nap folyamán ki akarok menni a faluba, ugyanis elég régóta nem dugtam ki az orrom, és itt az ideje, hogy végre járjak egyet. Felmegyek a szobámba, s a szekrényemből előhúzok egy sima kék színű pólót, egy kockás inget, és egy sötét farmert. Ezeket mind magamra öltöm, s lemegyek az emeletről. Megkeresem a tornacipőm, s miután azt is felveszem, kimegyek az ajtón. Szívok egy nagyot a friss levegőből, s elindulok a Boglyas tér felé. Csak pár embert látok az utcákon, akik sietve igyekeznek valahová. Én pedig lazán lépkedek a járdán. Pár perc alatt meg is érkezem a kijelölt helyre. Helyet foglalok az egyik padon, s a szökőkutat bámulom.
|
|
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Köszönöm a bemutatást anyuci Sziasztoook! *vadul integet* nem is tűntök gonosznak  Anyám, neked fiúszobatársad is volt? :O erről nem is tudtam...
|
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Én inkább nem nevetem ki Nate bácsit... Én úgy tudtam, hogy a vérfertőzést, és a néptáncot nem jó kipróbálni  Amúgy elég érdekesnek tűnik ez a történet. Meséélj mééééég *_____*
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Nicol néni, a néptánc jó dolog?  Hát egy kicsit félek tőle...  Természetesen az én édes jó anyámról szeretnék hallani valamilyen jó kis történetet *.*
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Aha  Hát nekem a dédmamám mondta... ő sok dologról tud...  Jó tudni  Júúúj, még nem *.* de nagyon kíváncsi vagyok arra a sztorira *.*
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Jaj de cucojbojsó vagy anyuci *.* tudtam én, hogy az én anyám sosem tesz semmi rosszat, csak jót. *.*
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Hát az én anyám egyszerűen csodálatos *.* Nem is értem miért akarta ezket a történeteket titkolni előttem.
|
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Odett, ezen felnevettem  Óóóóh... tiszta Amira  vagy te vadabb voltál, anyuci? Nicol néni! Az én anyukámnak hogy hívták a pasijait? Fogadjunk, hogy az egyik Alejandor volt.
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Mi rosszat tett a férjed, hogy kétszer is elhagytad? :O Tudtam ééén! Nevek kitalálásában szuper vagyok  Am biztos sok pénzük volt, és azért hajtott rájuk az én anyukám
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Igenis anyám.*visszavon* Látja Nicol néni? Kész rettegésbe tart az anyám  nem is merek neki ellent mondani:(
|
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
*Eszegetni kezdi a tortáját* Hmmm... nagyon finom *.* te sütötted? *.* Jaj, Nate bácsi! Nicol néni nem is gonosz. ^^
|
|
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Hú most elképzeltelek titeket apácának :O Hát... akkor mesélj egy-két érdekes történetet az anyukámról, vagy akár magadról *.*
|
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
12 karikás nincs?  mert akkor azokat a részeket már nézhetném meghallgathatnám *.* Vagy mint a tvájlájtban (direkt írtam így xd) Bella gyereke Renesmee, egyenesen kirágáná magát a hasadból
|
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Vizes plüssnyuszi ^.^Lassan, nyugodtan lépkedek a macskaköves úton, hiszen teljesen ráérek. Minek sietni? Olyan furcsa, hogy a legtöbb ember annyit mond, hogy: Heló, és aztán megy tovább. Nem áll le beszélgetni senkivel sem. Biztos nincs olyan fontos dolga, hogy otthagyja az ismerősét, és ne kérdezze meg tőle, hogy: Mi újság? vagy: Hogy vagy? Nem. Az emberek mindig sietnek, és a legtöbbjük türelmetlen. Legalábbis én az évek során ezt tapasztaltam. Ekkor meg is érkezek a Bogylas térre. Körbe nézek, hogy történt-e itt valami változást, s miután látom, hogy minden maradt a régi, leülök az egyik padra. A nap ugyan látható a horizonton, de a sugarai már nem sütnek annyira, mint nyáron, így nincs is olyan jó idő. Sőt. Hamarosan itt a november, ami ugyebár azt jelenti, hogy jönnek a hidegebb napok. Mellesleg már nagyon várom azt a hónapot, mert 22-én lesz a születésnapom. Mindig is imádtam azt a napot, hiszen akkor tényleg minden rólam szólt. Ezen kívül még a karácsonyt, és a Mikulást szeretem. Bár inkább a karácsonyt. Mert emlékszem, hogy olyankor mindig összegyűlt a család. Bontogattuk az ajándékainkat, és mindenki nagyon jól érezte magát. Itt még nem karácsonyoztam, ezért kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Biztos Janey is fog venni a boltjába csupa karácsony hangulatú dolgokat. Ám mielőtt tovább elmélkedhetnék ezekről a dolgokról, kiabálást hallok a szökőkútból. Felkelek a padról, s kíváncsian odasétálok a furcsa alakzatú kúthoz. Belenézek, s egy plüssnyuszit pillantok meg. Rögtön kiveszem a hideg vízből, s magamhoz szorítom. - Hát mi történt veled? - kérdezem a kis játéktól. Akik erre sétálnak biztos hülyének néznek, hogy egy rózsaszín plüssnyulacskához beszélek, hiszen egy ennyi idős gyereknek már nem kéne játékokkal beszélgetnie.
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Kumagoroo <3 *.*Miután megérkezek a Boglyas térre, helyet foglalok egy padon, amely pont a szökőkút előtt van. A karácsonyról, meg a szülinapromról kezdek gondolkodni. Ámde ez nem tart olyan sokáig, ugyanis egy nagy placcsanást hallok. Felkapom a fejem, majd felállok, s a szökőkúthoz sietek, ugyanis valakinek a hangját vélem felfedezni a vízben. Mikor odaérek, meg is látom, hogy ki, vagyis inkább mi esett a szökőkútba. Egy rózsaszín nagy fülű kis játéknyuszi. Rögtön kiemelem a vízből, s megkérdezem a nyúltól, hogy mi történt. A kis rózsaszín nyuszi először megköszöni, hogy kimentettem. Először kicsit megrémülök, hogy egy plüssállat beszél, de aztán eszembe jut, hogy ez egy varázsvilág. Itt bármi megtörténhet. Lehet, hogy holnap a pocsolya fog visszabeszélni hozzám. Na jó, az már tényleg fura lenne. Megsimogatom a nyuszi vizes fejét, majd megszólalok. - Jaj, még nem vagyok úr- nevetek. - Egyelőre egy kisfiú vagyok. A nevem Lasch Gergely. 12 éves vagyok, bár következő hónapban végre 13 leszek- mondom. - Bocsi, nem kéne ennyit beszélnem. Téged hogy hívnak? És mégis hogy kerültél a vízbe? - teszem fel a kérdéseim. A rózsaszín plüss hozzám bújik, gondolom azért, mert fázik. Nem is engedem el. Magamhoz szorítom, persze úgy, hogy ne fájjon a nyúlnak. A kabátom egy kicsit vizes lesz, de nem zavar. Otthon úgy is megtudjuk szárítani. Ekkor a nyuszi tüsszent egy nagyot, ezért ránézek. - Egészségedre.Ekkor a nyúl azt mondja, hogy hazaszeretne menni. Ránézek a kis nyúlra, s megint magamhoz ölelem. - Hát persze - mosolygok rá. Engedek egy kicsit az ölelésből, majd újra szóra nyitom a szám. - Csak mondd meg, hogy hol laksz és én hazaviszlek.
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
Nicol néni Szabad hétvégénMióta találkoztam a Boglyas téren azzal a kis nyuszival, egyre többször járkálok az utcákon. Hátha megint összefutok vele, mert szeretnék vele beszélgetni. Bár nem hiszem, hogy ő ide jönne, mert szerintem megfázott. Halottam, hogy milyen nagyokat tüsszentett. Szegény nyúl. Mivel egyre többet járok ki az utcára, találkozok ismerősökkel, akikkel még beszélgetek is. Azt hiszem kezd visszatérni a régi Gergő. A mindig vidám, mosolygós, aranyos kisfiú, aki bárkivel szóba áll. Legyen fiú, lány, akár egy plüss. Vagy kedves, esetleg kedvetlen. Szőke hajú, barna hajú... teljesen mindegy, csak beszéljek valakivel. Most nem akarom újra átélni azt az időszakot, mikor a szobámba zárkózva sírtam a szüleim után. Évekbe telt, mire újra tudtam mosolyogni. Pedig a nagymama mindig próbált vigasztalni. De én nem hagytam magam. Tovább sírtam, s beszélgettem a kis játékaimmal, amit nyolc évesen már nem kellett volna. Aztán sok idő elteltével végre tudtam az osztálytársaimmal játszani. Aztán a Erzsi is meghalt, utána pedig Loveday. Remélem Janey nem fog itt hagyni. Nem akarom, hogy ő is... Veszek egy mély levegőt, s felhúzom a lábamra a zoknim. Ugyanis itt az idő, hogy megint kerüljek egyet. Most a játszótérre szeretnék eljutni, mert már rég ültem bele a hintába ami már kissé hiányzik. Leszaladok a lépcsőn, s pár perc alatt már a cipőmet húzom a lábamra. Megkötöm a cipőfűzőt s felállok, majd kinyitom az ajtót. Janey-nek nem szoktam szólni, hogy elmegyek, hiszen tudja, hogy a faluban biztonságban vagyok. Vagy legalábbis még nem szólt érte, hogy jelezzem, ha elakarok menni. Azért jobban tetszik ez a szabadság, nem úgy, mint Loveday-nál volt. Ő sokszor kiakadt rám azért, mert elmentem otthonról. Beletúrok a hajamba, miközben gyors léptekkel haladok a macskaköves utcán. A játszótérrel az az egy gond van, hogy a falu másik végén található, így sokat kell gyalogolni. Ám most ennek ellenére, elég gyorsan megérkezem a játszótérre. Rögtön beleülök a hintába, s hajtani kezdem magam.
|
|
|
|
|
|
|
|
Lasch Gergely INAKTÍV
 Elhagyott a Dzsházmin RPG hsz: 136 Összes hsz: 1955
|
De ez nem is sértés  ez az igazság szolgáltatás.... Amikor a párdus felemeli a talpát, eljön az igazság, szolgáltatás  Szellem Lola *.*
|
|
|
|