Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Endre... round II.

Komoly elhatározásra jutottam, méghozzá arra, hogy kezdek valamit a hirtelen indulataimmal, mondjuk levezetem, persze nem valakiken, legyen az bármennyire is vonzó, sokkal inkább a kviddicsen, hiába nem értek hozzá. De már rajta vagyok az ügyön, ez az ágyam mellett éktelenkedő vaskos könyveken is látszik, nem, nem csak dísznek vannak ott, és igen, legyen bármilyen meglepő is, tudok olvasni. Senki nem gondolta volna igaz?
De könyörgöm, tehetek én arról, hogy mihelyst valaki elkezd adni magára, máris üresfejű libának titulálják? Még ha nem is szőke? Az az már nem, úgy van kérem szépen, hivatalosan is sötét lettem, oké, ez sem jobb, de legalább a sztereotípiákat, meg a szőke nős vicceket mellőzik közelemben, valljuk be, felettébb idegesítő, főleg, ha az illető ezzel akar bevágódni - ami esetben nehezebb, mint hegyet mászni-, aztán meg csodálkozik, ha kisvártatva egy  pofon büszke tulajdonosa lesz.
Na de a kviddics mellett a varázslásra is rágyúrtam, olyannyira, hogy protego már megy. Oké, bevallom, eddig ez az egyetlen varázslat, amit tudok, de felettébb büszke vagyok magamra, és hálás Lyrának, még ha egyáltalán nem kímélt. Így visszagondolva, nagyon röhejes látvány lehetett, mikor a réten csak úgy táncolni kezdtem, vagy az itteniek már megszokták?
Mindegy is, a lényeg, hogy most egy csárában ülök, ahol kivételesen nem verik át a fejem, bár hozzátenném, most csak szigorúan kólázom, szükségem van az összes agysejtemre, igen, mivel vannak, lehet, ez is újdonságnak számít.
Bár a légkör korántsem olyan kellemes, mint a Pubban, de nem kockáztatom meg, hogy még egyszer összefussak azzal a... ááá mindegy is, annyit sem érdemel, hogy rá gondoljak, nem hogy még fel is húzzam magam.
Ordibálásra kapom fel a fejem, amit aztán meg is csóválok, hihetetlen, az a pasi hányszor fog még látványosan örülni annak, hogy legyűrte azt a gizdát szkanderben?

A srácnak, aki hiányzott, mint kecskének a kés *-*

Persze, vicces a részegeket bámulni, van, mikor fel is kacagok. Hogy miért járok ilyen helyre? Egyszerű. Mert itt a kutya nem törődik azzal, ki vagyok, milyennek kéne lennem, és hát... napi huszonnégyben a rideg szobrot játszani - vagy mást- eléggé fárasztó, és néha kell a kikapcsolódás, még akkor is, ha korlátolt helyekhez van kötve. Végtére is a részegek másnapra úgyis elfelejtenek mindent, és elég kis esélyét látom annak, hogy pont én maradnék meg az emlékezetükben, legfeljebb, ha felpofozom őket, de szerintem akkor is csak pislognak, hogy hogyan került oda az a folt na mindegy.
Azt hallgatom, hogy mennyire szemét a polgármester, mert hogy...
- El sem tudom képzelni, ki hiányzott egészen idáig- motyogom a poharamnak csüggedten. Meg nem fordult volna fejembe, hogy ide más diák is betenné a lábát, így hát... lőttek a nyuginak, vagy nem. Nem hagyom, hogy a kedvem vegye, nem fog neki összejönni, nem fog felhúzni.
- Óóóó nekem is hiányoztál- bájos mosolyt küldök felé, még kacsintok is mellé, aztán kortyolok a kólámból. A tekintetem a szkandermeccsre siklik, és gonosz mosoly ül az arcomra. Ideje visszavágni, még ha ilyen módon is, Endre hálás lehet, hogy nem török szét semmit, és nem vágok hozzá semmit, pedig az sem áll messze tőlem.
- Héy uram. A pultnál ülő fiatal ember épp az előbb mondta nekem, hogy van három galleonja arra, hogy simán leveri szkanderban- kiabálok oda a nagydarab hapsinak, aki erre kihúzza magát, kritikusan végigméri a háztársam, majd hangosan felröhög.
- Na akkor gyere fiam, ha már egyszer ekkora szád- szól oda neki akadozva, mire belőlem újabb kuncogás tör fel, majd ha Endre rám néz, kihívó mosollyal emelem meg a poharam, amiből aztán egy újabbat kortyolok. Na ez érdekes lesz.

Én hősöm

Legyen bármilyen Endre, nem fogja elvenni a kedvem, még akkor sem, ha így folyton eszembe jut, miket vágott a fejemhez a múltkor, és mennyire nincs igaza ebben. Persze akárhányszor erre lyukadok ki, eszembe jut az is, hogy részben magamnak köszönhetem, de ez nem igazán foglalkoztat, mindig tudtam, hogy meglesz a hátránya annak, ha ily' módon próbálok magam mellől elüldözni mindenkit, nem hiába döntöttem úgy, ekkora áldozatra képes vagyok.
Persze annyiban sem hagyhatom a dolgot, és bár több csípős visszavágás eszembe jut, mégse hagyják el a szám, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megint sikerüljön felhúznia, tudom, hogy arra hajt, de ma ez fordítva lesz. Igaz, a konyhában szerintem kölcsönösen mentünk egymás agyára, de sebaj, inkább szemet hunyok efelett, amúgy se szokott sokáig foglalkoztatni az ilyesmi, csak itt azért mégis más, mert mint látható, igenis összefuthatunk többször is. És ez egy cseppet sem tetszik, de tenni ellene sem tudok nagyon mit. Lelépni se léphetek, legalább amíg a tizennyolcat be nem töltöm, így belegondolva, hosszú lesz az két év, viszont majd lefoglalom magam, úgyis súlyos lemaradásaim vannak.
Most viszont ideje törleszteni, tudtam, hogy ez a hely nagyon is jó, tele lehetőségekkel, így nem is kell sokat agyalnom azon, mivel is torolhatnám meg drága háztársam viselkedését.
Leszólítom, jobban mondva odaordítok a nagydarab pasinak, abban a reményben, hogy mégis igazam lesz, és Endre nem fogja tudni legyőzni, bár még ez is sanszos, mivel a pasi hiába nagy darab, már-már kifekszik a szervezetébe juttatott alkoholmennyiségtől, na de sebaj, én jól fogok szórakozni, és amilyen önző tudok lenni, csak ez a fontos, legalább is jelenleg.
- Én hősöm- a hangomból csöpög a gúny, még a szemeim is forgatom, de a vigyorom csak nem tudom letörölni. Talán mióta itt vagyok, nem vigyorogtam ennyit, pedig szín józan vagyok, Isten a tanúm rá. Persze, mert nem akarom, hogy még egyszer olyan jelzővel illessenek, ami tényleg nem igaz rám. lehet mondani rám bármit, csak azt az egyet nem, mert nem, hogy nem kezdek ki senkivel, a közelembe se engedem őket állandóan, így nem kell attól félnem, hogy egy olyan jelzőt aggatnak rám. Épp ezért húzott fel vele Richard, főleg, mert láthatólag képben sem volt a fogalmával.
Érdeklődve tekintek az asztal felé, majd megelégelve ezt, felállok, a kólámmal együtt oda is sétálok melléjük. Elégedettséggel tölt el, mikor meglátom Endrén az izzadtság cseppeket, nos igen, legjobb öröm a káröröm, vagy, hogy is van ez?
Nem sokéig rágódok ezen, mivel háztársam keze rövid úton az asztalon köt ki. Együtt érzőnek szánt arccal tekintek rá, de a szemeim gúnyosan fúródnak az övébe, már ha hagyja.
- Hát.... sajnálom, pedig én  tényleg azt hittem, nem fog ki rajtad- a hatás kedvéért még az ajkam is lebiggyesztem.
- Viszont lógsz az Úrnak három galleonnal, nemde?- fordulok a részeg fickó felé, aki erre serényen bólogat, majd, ha tetszik Endrének, hanem, a füléhez hajolok, és belesuttogok.
- Mihelyst bocsánatot kérsz, abbahagyom- visszahúzódok, majd pár pillanatig rámeredek.
- Ohh, hogy mondod? Valóban kocsmakört állsz? Ezt gondold át, sokan vannak erre- a szemeim cinkosan megvillannak, persze egyenlőre úgy ejtem ki a szavakat a számon, hogy csakis ő hallja... egyenlőre. Pusztán meg akarom mutatni neki, hogy elég kreatív vagyok ilyen téren, semmi se megy jobban, mint mások pénzét költeni.

Endi

Egyszer, na jó kétszer egy évben még én is megtehetem, hogy ledobom magamról a kalitkát, és kicsit kiengedem a gőzt. Persze nem terveztem, hogy erre egy olyan szemtanú is lesz, akivel vélhetőleg még párszor össze is fogok futni, na de nem baj, most ez nem fogja a kedvem venni.
És úgy tűnik, Endre is hamar megunja azt, hogy egyéb jelzőket aggasson rám, így talán még elviselhető is lesz az este, azaz nem talán, mondtam, hogy nekem nem fogja a kedvem venni, csak kár, hogy ebbe nekem vajmi kevés beleszólásom van, de inkább nem is gondolok rá, nem akarom magam alá adni azt a lovat.
Persze önelégültséggel tölt, hogy háztársamat bizony lenyomták, és látva, hogy őt ez mennyire nem zavarja, még rosszul sem érzem magam miatta, na nem mintha amúgy érezném, de így mégis jobb.
- Ha kutyára lenne szükségem, vennék, de nem szeretem őket- vonok vállat, meg amúgy is, legalább ezt jó tudni. Igazából, nem szoktam alábecsülni az embereket, már ha nem épp a frigid libát játszom, mert ugye ahhoz kötelező, de alapjáraton meg annyira nem érdekelnek, hogy egyszerűen csak nem törődök velük, ahogy ez így van fordítva is.
Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy lehúzza azt a valamit? Neki most feltett szándéka leinni magát? Bár ki vagyok én, hogy ilyesmibe belekössek, sőt. Még úgyse láttam egy részeg Endrét se. Komolyan, tényleg nem volt Endre nevű ismerősöm idáig.
- Chhh... egyszer érezzen valaki empátiát- forgatom meg a szemem, persze az enyém is csillog, főleg, mert úgy tűnik, neki se feltett szándéka unatkozni itt, hisz eddig mindenbe belement, még ha a szavak el sem hagyták a száját, és én sem kértem meg rá nyíltan. Na de annyi gond legyen, szeretek szórakozni, ma meg főleg, mivel még a vak is láthatja, hogy marha jó kedvem van, ami tényleg nagy ritkaság szóval, ne tessék ezt megszokni.
Önelégült vigyor kúszik az arcomra, ahogy a srácot kirázza a hideg, bár azt hozzátenném, nem szándékoztam ily' módon játszani vele, az nem az én stílusom ráadásul, meg is vetem azokat, akik fűvel fával...
- Nem is tudom. Talán mert olyan szavakat vágtál a fejemhez, amik egyáltalán nem igazak rám?- vonom fel a szemöldököm. Nem, nem tipp, ez határozottan tény, oké arról viszont ő nem tehet, hogy akkor épp azt a formámat hoztam, na de akkor is. Tessék szépen bocsánatot kérni.
Jót kuncogok magamban, bár be kell vallanom, nem ezt a reakciót vártam tőle, na de mindegy. Fura így Endre, de inkább legyen ilyen, mint az az idegesítő valaki, aki kis híján migrént okozott, és aki miatt egy szerencsétlen lány szívott, de az már egy másik történet.
Elveszem ugyan az üveget, de csak pár kortyot iszok belőle, majd hatalmasakat pislogva nyújtom vissza Endrének.
- Még kis korú vagyok, nem ihatok- persze, nem is én lennék, ha most meg a szent jelzőt akarnám magamra aggatni, de hát egyszer ezt is ki kell próbálni, ráadásul, szerintem még mindig jobb, ha kettőnk közül legalább egyikünk józan marad.
Felnevetek, tényleg, hangosan, szemtanúk előtt. De egyszerűen muszáj.
- A-a verd ki a fejedből, én jó kislány vagyok- teszem fel mindkét kezem védekezően, kihívó mosollyal az arcomon, majd felülök az asztalra, és úgy iszom a kólám.
- Mellesleg.... szerintem vigyázz, milyen szavak hagyják el a szád, lehet nem leszek annyira önzetlen, hogy vissza támogassalak a kastélyba- mert az szerintem már egyértelmű, hogy Endre nem marad józan, tehát kire vár ez a feladat.... rám.

Endi

- Azt nem is tenném, még a végén elfolyna a sminkem- meresztek rá hatalmas szemeket, de vigyorgok, mintha tök természetes lenne az, hogy nem akarom spontán elküldeni melegebb éghajlatra, ó pedig ez nagyon nincs így, csak mint azt már említettem, ma kivételesen én is felengedek egy kicsit.
- Igen.... talán, mondom TALÁN cseppet túlzásba vittem a dolgokat..., de hát ilyen egy full antiszoc új lány- vonok vállat vigyorogva. Nálam ennyiben nyilvánul meg, hogy igaza. Többet ne is várjon tőle, az még így se menne, és az, hogy bocsánatot kérjek, meg végképp nem, tehát maradjunk csak ennyiben. Soha semmiért nem szokásom bocsánatot kérni, még akkor sem, ha tudom, illene.
- Ez csak kivételes alkalom, ne éld bele magad- most rajtam a sor, hogy komolyan fürkésszem az arcát. Én tudom, hogy holnap már ugyanaz az idegesítő, francia, frigid lány leszek, tehát ezen nincs mit szépíteni. Tulajdonképp nem tudom, mi lesz ezek után, na nem mintha annyira érdekelne is, csak hát.... az ilyesmimnek még nem sok szemtanúja volt, na de ez lényegtelen is, szerintem. A fejem csóválom, a pasik meg a pia, egyáltalán nem jó párosítás, de hát mit lehetne tenni. Viszont az is új, hogy Endre nem veti meg az alkoholt. Ezt nem képzeltem volna róla. Igen, tipikus könyvmolynak tűnt, aki az ilyen helyeknek még csak a közelében se jár, meg meg... jajj amit az eminensek csinálnak. Nekem arról fogalmam sincs, én valamiért sose tartoztam közéjük. Nagybátyám szerint azért, mert lusta vagyok, szerintem meg azért, mert szimplán nem érdekelt senki, igen, nálam ez felettébb gyakori jelenség, nem is értem..
Azért kicsit fura ez a helyzet, nem szoktam én ennyire jól érezni magam, csak úgy. Persze, mikor mondjuk a divathéten voltam, ott baromi jól éreztem magam, de így... hisz nincs is minek örülnöm. Ezt a helyet még mindig melegebb éghajlatra küldeném, nem, sosem fogom titkolni, mennyire nem tetszik.
Felvonom a szemöldököm, ahogy látom, Endre agyába kezd szállni az alkohol, gyanítom, nem sokat szokott inni. Én még mindig a kólám kortyolgatom, nagyon nincs is kedvem róla lemondani. Az addig oké, hogy részeg, valahogy majd csak elboldogulok vele, de ha már én is.... na azt inkább felejtsük is el. A lényeg, nem áll szándékomban azt az énem megmutatni.
- Élvezem én így is....  - pislogok rá hatalmasat, persze vigyorral a számon. Szerintem életemben nem vigyorogtam még annyit, amennyit ma, de hogy őszinte legyek, momentán ez sem érdekel nagyon.
-  Na jó - forgatom meg a szemem, ahogy beadom a derekam, de már jön is a baljós érzés, hogy ennek még rossz vége lesz, nem is kicsit, na de ezzel ráérek később.
- Héy, héy lassíts már. Oké, te tuti nem szoktál inni- nevetek fel, ahogy kis híján rám borul az üveg, ami szerencsére üres. Endre vicces, mikor részeg, ez tény, én viszont.... tényleg jobb lesz, ha józan maradok. És amúgy is, meg nem fosztanám magam attól, hogy ezt valamikor a szeméhez vágjam. Biztos örülni fog neki.

Sofia

Mert mi mást is tehetnék az első adandó szabadidőmben? Fogok egy hozzám hasonló, mindent semmibe vevő - fura, de a rellonosoknál ilyen sok van-, másik embert, és  megyek vele inni. Mert a diák élet aztán marha megerőltető, bárki bármit is mond, na meg.... lassan tizennyolc leszek. Fura, mennyire  vártam, most mégis egyre csak hidegen hagy, mert van egy csomó más dolog, ami jobban lefoglal, mint egy bizonyos kor betöltése.
Sofival megbeszéltük, hogy a téren találkozunk, mert az nem járja, hogy háztársak együtt menjenek a házukból. Apropó Sofi. Egy esti kiruccanásom során futottam vele össze, és megint beigazolódott, hogy az idősebbekkel jobban kijövök. Mivel Lyra és Noel valami megmagyarázhatatlan módon megint nem érnek rá, na nem mintha én annyira tepernék a nyomukban, muszáj elütnöm az időt. Sofival meg úgyis rég lógtam már, és hát... jó egy nem prefivel lógni, még úgy is, hogy a legjobb barátaid azok. Nem, nem esik rosszul, hogy betöltöttek egy tisztséget, csak az, hogy mostanság alig vagyunk együtt így hárman, holott elméletileg Üvegház társak vagyunk.
Sóhajtok és inkább elindulok a faluba, ha lesz egy kis szerencsém, kapok abban a csárdában kávét is. Szükségem van rá, mivel rájöttem, a másodikos anyag se könnyebb, mint az elsős, ez szívás.
A téren ácsorgok, és mikor meglátom háztársam, elvigyorodok. Mihelyst közelebb ér, bele is karolok - mikor lettem én ilyen közvetlen? Á, kit érdekel-, és úgy indulunk el remélhetőleg.
- Oké, a piát neked kell venned, én még nem múltam el tizennyolc- húzom el a szám, mert bármennyire is nézek ki húsznak, a részegek szemében a huszonötöt is megütöm, a személyimen nem ez a szám szerepel, mélységes sajnálatomra.
- Mondd, csak, te hogy élted túl az előző három évedet?- kérdezek rá érdeklődve, hátha kapok valami szupi tanácsot.

Kell a kitérő, mert ha már egyszer módom van rá, akkor már olyan kávét iszok, ami nem ciángyanús. Azok a manók nekem marha gyanúsak, és bár most hivatalosan is békében tengődünk, nem vállalnék be egy mérgezést, hogy aztán azok röhöghessenek a markukba.
Na, meg kell az agyalásra szánt idő, bár általában nem sokra megyek vele. Oké, ez így hülyén hangzik, de még mindig jobb, mintha azt mondanám, had legyek már kicsit egyedül, mielőtt még társaságba keveredek. Az ember lánya örül annak, ha nem kell egymagában számolgatni a hajszálait, én viszont nem mindig díjazom, ha van valaki körülöttem, nem hiába voltam 16 éven keresztül elszigetelve úgy mindentől, bár az korántsem az én hibám.
Arrébb rúgok egy követ, és úgy döntök, ideje visszatérni a valóságba, mert az milyen már, ha olyan fejjel indulok piálni, mint aki az akasztására megy, na de segáz. Csak meg kell szokni, hogy defektes vagyok, nem nehéz dolog ám, persze tudom, sokkal könnyebb lenne, ha egy neon nyíl mutogatna rám, ami felett az áll, defektes, vagy szimplán rám lenne írva, de úgy érzem, akkor könnyen kiismerhető lennék. Na, ez is poén, mert még nekem se sikerült megismernem magam, hát még másoknak... viszont ott van Sofi, és, de szépen integet. Kiszakad belőlem a röhögés, ahogy a sértett szőke után bámulok.
- Nem tanították meg, hogy ilyet mutogatni az utcán nem szép dolog?- rovom meg, persze ennek marha poén szaga van, amit gondolom, ő is érez, nem mellesleg, az én középső ujjam is látták már...  sokan.
- Kávéért, és hidd el, nem akartalak kitenni a veszélynek, amit egy cukrászdában való sorbaállás okoz, mellesleg... szeretem azt a helyet, nem lenne jó, ha kitiltanának- bókolok neki viccelődve, mert tudom, ha a rellonossal elszalad a ló - már pedig sok ingerült ember között szokott- akkor hamar repülhetünk onnan.
- De hoztam neked nyalókát- vigyorogva átpasszolom neki, mert... bízom benne, nem csak az én fura szokásom, hogy az mindig a számba van... szinte.
- Nos, én a tanulásnál maradok, a pasikkal nem igazán jutok közös nevezőre- húzom el a szám, mert ha azt vesszük, egy pasi ágyába akkor bújnék, ha meg akarnám fojtani álmában, na meg...  magával az emberi fajjal se ápolok olyan jó viszonyt, talán jobb is ez így.
- Nem kell ahhoz tanulni, én megtettem amúgy is...- vigyorgok rá, persze tudom, nem így értette. Azt már nem teszem hozzá, hogy elég törvényt szegned ahhoz, hogy kitüntetett figyelembe részesülj, és ismertetni a körülményeket, hogy aztán még téged sajnáljanak.
- Amúgy... mikor Navinés voltam - mert igen, ott kezdtem, röhej mi?-  innen kellett hazaráncigálnom egyik háztársam- mélázok el, és meglepődök azon, nem kenődök  el, mikor tudatosul bennem, hogy Endrével már rég nem találkoztam, hát... ez van.