Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Greg
Másik idősík, bál után közvetlenül

Tervem? Nekem? Hát az éppen nincs, de időközben valamit biztosan kitalálok. Vagy legalább kigondolok, még ha gyakorlatban nem is lesz az megvalósítható. Bár jobb lenne olyat tervezni amit véghez lehet vinni, mindkettőnk számára sokkal kellemesebb lenne az. Amúgy meg unatkozni mellettem? Arra be kell fizetni, mert én mindig csinálok valamit. Általában finoman körüljárva a szabályokat, egy pillanatra sem áthágva őket.
- Csak ennyiben? Elég kár... -
Színpadias sóhaj válaszom a vigyorra. Talán mégsem a legjobb partnert találtam meg a mai estére ha csak annyiban biztos, hogy nem akar unatkozni. Nekem több kell, szóval szedje össze a szőke neuronjait, gondolkozzon vagy mit tudom én. A lényeg, hogy többet akarjon a semmitevésnél.
Lassan a gondolat olvasás művészetét is művelnem kell. Elengedhetetlen tartozékom lesz a férfiak mellett. Most is rá éreztem a mehetnékjére. Valójában nekem is elegem kezd lenni ebből a tömegből, az illatokból és abból, hogy majdnem minden második ember megbámul minket. Nem értem mit kell rajtunk annyira bámulni, igaz kissé szokatlan egy páros vagyunk így.
Szeretném? Egyenesen égek a vágytól. Na meg akarom és minden. Előbújt Gregből az udvarias fiú, mivel éppen magázott és még hölgynek is hívott. Egyiket sem igénylem különösebben, de azért szépet tud mondani, ha akar.
Egyáltalán nem vettem zokon ahogy kijöttünk a teremből, úgy is megmondom ami nem tetszik, ez pedig valahogy a tetszik kategóriába esik. Még éppen el tudom venni az ajtó mellett álló manótól a fekete bolerómat ami valami műszőrméből készülhetett, jobban megnézve. Folyosón találom magam kézen fogva egy rellonossal, na ezt próbálja megírni az Edictum, mert eltüntetem az összes cikküket.
- Ez egy kisebb séta lesz, a csárdába megyünk. -
Nem fogadok el semmi nemleges választ már, benne van nyakig abban amit véghez akarok vinni ma. Kéz a kézben indulunk az ajtó irányába ami a falu vezet. Perceken belül pedig már a baktattunk is lefelé a csárdához. Igaz kissé hideg van, amennyire tudom össze húzom a bolerómat, bár hoztam volna magammal kabátot is. Valójában nem valami könnyű magassarkú cipőben végig tipegni a faluig, azonban hamar megszabadulok ettől, mert elérjük a csárdát. Elengedve Greg kezét nyitom ki az ajtó, sétálok be, nem foglalkozva azzal, hogy hányan bámulnak meg vagy, hogy miket gondolnak rólam. Remélem követ a kísérőm, ám ha mégsem nem esek kétségbe egyáltalán. Magabiztosan lépkedek végig az egész poros csárdán, helyet foglalva a legutolsó asztalnál a sarokban. Nem várom, hogy udvarias legyen Greg, leülök a szék kihúzása nélkül is. Apró alkalmi táskámat lerakom az asztalra miközben várok a szőke hercegre. Gondolom csatlakozni fog, csak nem hagy itt egyedül ennyi sok férfivel egy kocsmában.
- Kérdezz felel játékhoz mit szólsz? Aki nem felel annak tudod mi a dolga. -
Vetem fel az ötletet rá nézve. Közben a pincér is megérkezik felvéve a rendelést. Alapozásnak csak sima lángnyelv whiskeyt rendeltem, két pohárral és azzal az óhajjal, hogy ne merjen senki se zavarni. Bólintva távozik az asztaltól, én pedig még mindig a szőke rellonosra figyelek. Valami reakciót, ha esetleg lehetne, hálás lennék érte komolyan.

Greg
bál után

Végre megjött, erre csak egy mosollyal válaszolok. Úgy látszik nem egy szenttel van dolgom aki még azt is megtagadná, hogy velem jöjjön. Amúgy ez nagyon jó és csak jobb lehet elnézve a magas negyedévest. Vajon több meglepetést tartogat még számomra az este folyamán?
- Nem félsz attól, hogy utcasarokban esetleg ártok neked? -
Vigyorogva nézek rá, de semmi ilyet nem forgatok a kis buksiban. A végén még én járnék rosszul, jobban megnézve őt. Magas, erősebbnek néz ki, mint én, két másodperc alatt le tud venni a lábaimról szó szerint ebben a szerelésben. És csak nem fogja komolyan venni azt amit mondtam, mert akkor nagy bajban vagyok. Gyorsabban kéne a csárdához érni, úgy kevésbé fogom talán megkapni szavaim jutalmát.
Vállamra nézve konstatálom, hogy lett egy zakóm. Bele is lépek a hóba rendesen miatta, de már mindegy. Hálás tekintettel nézek fel rá, valamiféle köszönöm szépen félét próbálva sugározni. Remélem működik vagy legalább leveszi, hogy nem a csillagokat bámulom mellette.
Kissé túl gyorsan foglaltam helyet a csárdában, bevallom na. De ezt csak annak köszönhető, hogy kint nagyon hideg van. Én meg nem vagyok az időjárásnak megfelelően öltözve, Greg zakójával együtt sem. Amúgy meg olyan jó illata van nem is akarom visszaadni a zakóját, de végül levetem, felrakom a szék karjára, az este végén pedig szépen visszakapja. Nagyon nincs mit csinálnom egy férfi zakóval, kivéve ha nem szagolnám mindennap, ami azért kissé betegnek minősülne. Rólam pedig ilyet még gondolni se lehet, a feltételezésről meg ne is beszéljünk!
- Honnan rúgtak ki, hogy itt vagy? -
Az őszinteség nem ütközik törvénybe, még nálunk mágusoknál se, ezért kérdezem amit kérdezem. És ha már megadta az elsőbbséget nekem, élek vele. Pincér is megérkezik, aki kissé ferdén néz rám, aminek jutalma a dühös pillantásom. Megkapjuk az italt, melléje a két pohárt és még a cukorpofa pincér tölt is. Nem árválkodhat csak úgy a poharam itt, másodpercek múlva bele kortyolok kérdés nélkül is. Ha kérdez válaszolok, úgy gondolom őszintén.
Mosolygok rá, letéve a poharat körbe nézve a csárdában. Túl nyomó részben férfiak, legtöbbje olyan aki még bizalmat se tud kelteni bennem még egy pillanatra sem. Nő egy kettő, esetleg három fordul elő ebben a helyiségben. Sokkal rövidebb ruhákban, mint amiben én vagyok. Na jó, inkább Gregre pillantok vissza csokoládé barna szemeimmel, ő legalább nem ítél amiatt, hogy hány cm hosszú is a ruhám, gondolom.

Emma és Zoé
Ma este

Csapjuk szét magunkat este kezdetét veszi mikor besétálok a csárdába. Eszembe jut a drága és az, hogy nem éppen a legjobban teszem amit teszek, ám tökéletesen mindegy. Itt vagyok, megbeszéltük a lányokkal a dolgot. Igaz egyiket több órán keresztül győzködtem, nem akartam durva lenni vele, ennyi az egész. Másikkal egész könnyen boldogultam, elég volt elmondanom és már jött is. Vagyis engem küldtek előre szépen leellenőrizni a terepet. Nem tudom mire vártak itt, de semmi különös nincs.
Kétszer is körbenézek. Semmi gyanús ami esetleg a szórakozásunkba zavarhat be. Egyetlen fura kinézetű ember sincs itt. Sőt a kétes kinézetű alakok is jócskán megfogytak, az egész kocsmára két darab jut. Azok is a sarokba húzódtak be, italukat kortyolva. Jó lesz elkerülni azt a sarkot ott, mindannyiunk érdekében. Nem szívügyem az ilyen emberek megismerése, akárki akármit is mond.
Magabiztosan foglalok helyet az egyik bárszéken. A kocsmáros végig néz rajtam látványosan, azt az érzést keltve, hogy valami nincs rendben. Pedig egészen rendben van minden, öltözékemet tekintve. Fekete dzseki, egy hosszabb pulóver, leggings, kis bokacsizma. Hajammal sincs semmi gond. Szóval mi a fenét is nézhetett rajtam? Áh, mindegy. Amennyiben valamit észrevett volna rajtam, azonnal szóvá tenné. Gondolom, vagyis remélem. Remélni szabad, ugye?
Hiába sorolja itt nekem mit is ihatnék, én egyenlőre csak egy vajsört rendeltem. Az elég lesz ahhoz, hogy bevárjam a többieket. Melegen ajánlom nekik, hogy hamar essenek be. Kezdem magam kissé egyedül érezni. Sok a rám szegeződő szem, amikből nem valami jó szándékot olvasok ki. Nem félek, mielőtt valakinek ez az ötlet jutna eszemben. Csak tartok tőlük. Az mindenképpen sokkal jobb!
Kifizetve a kikért italt kászálódom le a bárszékről. Megelégeltem a temérdek szempárt, emiatt az egyik asztalhoz ülök le. Kabátomat levetem, a szék karfájára kerül. Belekortyolok a korsóba, az ajtót nézve. Jöhetnének már. Nem férjhez menni készülünk, szóval hanyagolandó a temérdek festék hanyagolandó a tűsarkúval együtt. Illetve én ilyet nem tervezek bele a mai estébe. Aztán ők tudják a többit. Bár Emma ilyet nem fog tenni, csoda lesz ha tényleg véghez tudjuk vinni a tervünket Zoéval. Sikerülnie kell, elvégre nem feleslegesen mondtam le a mai őrjáratot, beszerezve helyette kettőt. Nem ezt hívják éppen fair üzletnek, de a lányok miatt sokkal többet is elvállaltam volna.
Az ajtó lassan attól is kinyílhatna, mert annyit nézem. Ám sehogy sem akarnak feltűnni, emiatt az asztalon kezdek dobolni ujjaimmal. Kezdek türelmetlen lenni. Előre küldtek itt vagyok, ellenben ha felültetnek és csak itt várok rájuk mindkettőre nagyon megharagszom. Ami egyiknek se lesz jó, tekintve, hogy nem tudnak kikerülni. Zoéval egy csapatba játszom, már amikor mindketten ott vagyunk, Emma pedig a szobatársam a múltban történek ellenére. Abban az esetben ha kerülni szeretném őket a csapat és szobaváltás lesz a megoldás.

Emma, Zoé
01.26.

Talán mégsem volt a legjobb ötlet velük jönni. Vagyis az egyikkel. Belőle az este végére ki tudja mi lesz. Én tudni fogom, Zoé is. Más pedig ne legyen kíváncsi rá. Újra körbenézek, újságíró után kutatva. Végérvényesen megutáltam őket a legutóbbi számuk óta. Túlságosan sokat szerepelek benne, három darab cikkben is. És valahogy az igazságot pont elfelejtették megírni. Igaz egy nagyon kevés jutott bele, mint mondjuk az eljövetelem a karácsonyi bálról a rellonossal. Most meg itt vagyok, emiatt nézelődöm annyira az Edictumosok. Nem akarok hibát hibára halmozni.
Utoljára az ajtóra szegezem csokoládébarnáimat. Megjelennek. Ez nagyon költői túlzás volt részemről. Pontosabban Zoé lép be maga után ráncigálva Emmát. Jól kezdődik minden esetre. Rángatni kell, vajon dolgunk végeztével is rángatni kell? Akkor nem az idegesség miatt, az biztos. Vissza integetek mikor Zoé felém int. Csak nem fog kereket oldani Emma, mégse kéne a kabátját annyira erősen fognia. Levágódna nagyon hamar a székekre. Kabáttól mind a kettő megszabadul. A kis konnektor egyből elszelel a pult felé, van pár percem Emmára.
- Jól fogod magad érezni, hidd el. -
Mosolygok rá, biztosítva az este alakulásáról. Egyáltalán nem fog velük olyan történni amit nem akarunk, hisz itt van Zoé aki bárkiből kirázza az utolsó élő sejtet is.  Megtapasztaltam ezt az ajándékát, tudom milyen érzés, ám én ugyan annyira kedvelem őt. Semmit se változtatott ez a plusz rajta.
- Jó lányt hoztál, meg kell vele ismertessük mire jó a csárda. -
Pillantok fel rá miközben kiossza a korsókat. Őt aztán nem kell nógatni, iszik is egyből. Emmára nézek majd a korsóra. Innia kell. Vagyis remélem nem kell megfogjam a kezét, rá illesszem az ujjait és mondanom mikor nyeljen. Amúgy meg ne próbáljon ellenkezni, mert megkérdem Zoét, hogy adjon egy keveset neki abból ami sok van neki. Elektromosságból. Az emberi test vezeti, remélem Emma nem akarja kipróbálni hogyan is vezetné.
- Emma Zoé, Zoé Emma. -
Amennyiben eddig nem mutatkoztak be egymásnak, megtettem én. Ők mindketten ismernek, különböző helyekről és helyzetekből amit jobb nem részletezni. Egymást tudnák túllicitálni a rossz időzítéseimről, tetteimről. Eddig bele kellett kortyolnia abba a korsóba, semmilyen ellenállást el nem fogadunk. Zoéra felé pillantok, jelezve, hogy ha nem megy akkor erőltetni kell.
- Végezzünk ezekkel hamar, nekem valami jobb kell. -
A korsóm vészesen kezd kiürülni, Zoé is hasonló helyzetben van. Nem látok el az Emmáiéig, de őszintén annyira nem is izgat mennyit ivott meg. Az asztalunkhoz intem a pincért aki készségesen jelenik meg, felvéve rendelésemet.  A korsókkal együtt tűnik el a férfi, nem foglalkozva azzal, hogy mennyi is hiányzik belőlük. Pár perc múlva újra megjelenik a színen, kezében a tálcával. Három poharat rak le mindegyikünk elé, kitöltve a megrendelt lángnyelv whiskeyt. Na ennek örülj Emma, direkt neked találtam ki az egészet. Ebből aztán innia kell, ha törik, ha szakad. Nem engedünk Zoéval, akármennyire is vissza akar szaladni a kastélyba.

Emma, Zoé
Január 26

Nem járja az, hogy Emma ilyen hamar le akar lépni! Még semmit se látott, tapasztalt és érzett meg a hellyel kapcsolatban. Vagyis látni látott már, elnézést! Koszt kosz hátán, piszkos asztalokat, még piszkosabb kinézetű embereket. Kissé fura hatást is produkálunk, itt vagyunk mi akik köszönő viszonynál sokkal többet ápolunk a fürdővel és ők akik ünnepnapokkor esetleg meglátogatják az előbb említett helyiséget.
Helyet foglalnak, megszabadulnak minden felesleges ruhadarabtól és szembe találják magukat a korsó sörrel. Zoéban egy percig sem csalódtam, azt teszi amit ilyenkor szokás. De a drága Emma! Nézi, jobbról is, balról is és semmire se halad vele. Nevetni kezdek, ám mielőtt megszólítana, elhallgatok. Tudom ez nem volt szép tőlem, de olyan szórakoztató és vicces volt az egész amit csinált.
- Nincs narancslé és nem mész sehová, nélkülünk. -
Időközben valahogy a korsó is eljut Emma arcáig, siker. Zoéra nem is nézek, anélkül is, tudom, hogy azt csinálja amit kell. Bemutatkozást is lezavarják, Emma jó tulajdonságainak kiemelésével. Kézrázásnál kicsit több ideig bámulok oda. Remélem most nincs Zoé krízisben, mert akkor Emma haja fel fog állni, nyakamat rá. Jéé! Megmenekül a nyakam, lezavarják elektromosság hiánya nélkül. Büszke vagyok, mindkettőre.
Furcsa íz? Oldalra sandítok, amerre a furcsa ízű vajsörös korsót tartó lányt sejtem. Ránézek, valami olyat üzenve, hogy ez nem rossz. Tolnám is eléje a korsómat cserére, de nem hiszem egy háromnegyedig üresre vágyik. Ha pedig igen, akkor szíves örömest oda adom neki. Zoé is cserét ajánl, de nincs idő elfogadni. Már el is tűnnek a korsók, helyettük poharat veszik át a szerepet. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha a vajsör nem volt jó Emma számára, a lángnyelv whiskey még annyira se fog. Sajnálom szegénykét, de előbb utóbb úgy is be kell vezetni az életbe és sokkal jobb ha mi tesszük meg és nem valami huligánok az utcasarokról.
- Remek ízlésen kívül mi mással rendelkezhetem? -
Egy kissé az egoizmusom került előtérbe, hála a megjegyzésnek. Amúgy meg itt már tökéletesen mindegy ki mit szeret és mit nem, mert választási lehetőséget egyiknek sem kínáltam.  Ezek után se fogok, elvégre valaki kell legyen köztünk a vezető egyéniség. Hiába, hogy mindketten feljebb járnak nálam, az itt semmit sem nyom a latba. Maximum ha nem kezdjük egymást el átkozni, amire még halvány esélyeket se látok.
- Igyunk a mai estére! -
Kapva kapok Zoé ötletén, felemelve a poharat és rájuk várva, hogy összekoccintsuk őket. Direkt csinálom így, mivel egyik se menekülhet. Főleg nem Emma, aki kölcsönkérné a nyúlcipőt az utolsó csövestől is csak, hogy menekülni tudjon. Rájuk mosolygok, gondolkodva a feltett kérdésre. Sokat járok ide? Mostanában egyáltalán, lejárt az Endre utáni járkálás nevű műszakom. Gondolataim közé próbál beférkőzni az arca, a hiánya, ám gyorsan hessegetem el őket, mivel most nem éppen egy érzelmes pillanatot élek. Szét nézek, esetleges menekülési utat keresve amit el kell vágnunk Emmának a testi épsége és itt maradása érdekében. Különben rájövök Zoé megfogalmazta a választ a kérdésre, így csak bólintok egyet mikor elmondja.
Kezem ügyébe akad egy itallap - itt ilyen is van?! - amin hamar megtalálom a lángnyelv whiskeyt. Gyors mozdulattal tolom Emma orra alá. Ez elég információ kell legyen arra vonatkozólag mit is akarok vele megitatni. Amúgy ilyen gyümölcsleveket ne is próbáljon rajta keresni, mert nem talál. Még talán sima víz szerepelhet rajta, de ennél több nem. Szóval nézelődj kedvedre drága leveses barátnőm az itallapon! Hátha találsz olyat ami elsőre megtetszik neked.

Mostanában elég sok stresszel és felesleges járőrözéssel telik a prefektus lét, így nem meglepő módon kimenőt engedélyeztem magamnak. Nem meglepő módon senki se tudott róla. Elvégre mégis kit ráncigálhattam volna magammal a csárdába? Senki olyan nincs mostanában a közelemben akivel lehetne iszogatni, beszélgetni. Emiatt teljesen egyedül céloztam meg a falu vendéglátó negyedét. Bíztam a vak szerencsémben, hogy nem kell majd egyedül eltöltenem az estét. Na meg abban, hogy nem valami rossz arcú mágus néz ki és rabol el. Azt nem éltem volna túl, mert biztosan betuszkolt volna szűk és piszkos helyre. Azok pedig nem éppen a kedvenc helyem.
Határozottan fellélegzem, mert mióta új tulaja van a helynek, kezdték száműzni azt a rengeteg piszkot és koszt. Igazán jót tesz a dolog, mert így jobban vonzza a közönséget. Talán a nem éppen jó megjelenésű mágusokból és boszorkányokból is lejjebb adhatna. Annak is jó páran örülnének, mint a takarítás felfedezésének. Az első szabad helyet elfoglalom, ami kissé félre esik a nagy nyüzsgéstől és zajtól. Jó lesz ez nekem, úgy se  megismerkedni terveztem azzal a varázslóval aki eléggé gyanúsan méregetett. A rendelést egyelőre hanyagoltam. Ám ezt a döntést azonnal megbántam amint körbe srác akik alulról súrolták nagyjából a harmadik évfolyamot. Tudom én, hogy nem vagyok valami égimeszelő, de azért kérem szépen, az alapképzést már letudtam és nem állok le csak úgy pár kölyökkel, még kártyázni se. A lehetséges menekülési lehetőségek után kutattam, illetve reménykedtem egy kisebb csodába, hogy felszívódhatok. A csodám meg is érkezett, jó vágású barna hajú fiú személyében aki simán kimenthetett a helyzetből. Hálaimát remegtem érte némán. Arra a bizonyos leheletfinom puszira felpillantok, a tudta nélkül volt már kettő jó pontja nálam. Első a megmentésem, a második az a puszi amitől hirtelen még a hideg is kirázott. Remélem ő ebből semmit sem érzékelt.
- Tudhatnád szívem, hogy nélküled nem kezdem el. -
Óriási mosoly, fene se tudja éppen kit szólítottam a szívemnek, de ennél nagyobb problémám sose legyen az életben. Drága barátom megjelenésére remélem az udvarlóimnak máshol fog dolga akadni. Tulajdonképpen nincs szükségünk gyertyatartóra, amennyiben mégis, megfelelő lesz amelyik nem bámul kocsonyás szemekkel. Olyat pedig bármelyik sarokban találhatunk, mindenféle felesleges erőfeszítések nélkül.
- Hálás lennék érte ha maradnál addig. Természetesen vörös. -
Egek, elveszett bennem egy Oscar díjas színésznő, annyira komolyan veszem a szerepem. Még a kezemet is a kezére csúsztattam, összekulcsolom ujjainkat. Hátha valakinek gyenge lenne a szerepünk. A mosolyom levakarhatatlan, hisz éppen valami szerelmes csitrit alakítok aki első évfordulóját ünnepli. Ugye milyen meggyőzőek tudunk lenni?

Ó, nézzenek oda, mindjárt elcsöppen a kis szívem a fiú láttán. Azért valahol hálás vagyok, hogy nem hagyott csak itt ezekre a nem valami biztató ábrázattal rendelkező kölykökre. Ha mégis megtörtént volna, biztosan pálcát rántok, mert éppen a terelőütőm nincs nálam, hogy felmérést tartsak köztük mennyire is masszív az a fa. Pedig kíváncsi lennék a véleményükre igazán, csupán egy másik alkalommal.
Ahogy veszem észre, egyikünk se lenne kiebrudalva a színjátszóból ha lenne időnk ilyen cifraságra. Helyette előadjuk, hogy már legalább egy éve ismerjük egymást, holott most először láttam őt. Őt akinek a nevét se tudom, de mit számít? A szívem tökéletesen megfelelt neki, nem nyújtott be semmilyen reklamációt érte. Sőt, még helyet is foglalt és a kezeink összekulcsolása ellen se tiltakozott. A simogatásra elmosolyodom, ennél többet már nem tudok produkálni. Így is vissza kell fojtanom a nevetésemet, mert nevetségesnek érzem magam. Nem ismerjük egymást, de úgy előadjuk ezt a szerelmes maszlagot, hogy a végén még én is elhiszem. Az pedig igazán nagy szó.
- Általában? Én mindig szép vagyok, nem vetted észre?! Beának hívnak, örvendek szívem. -
Követve a fiú példáját, az eleje, a szemrehányás része nálam is hangos. Csak, hogy érzékeljék még se annyira tökéletes az az első évforduló, de ettől még igazán nem fogom lapátra tenni a szívemet. Sőt, még a bemutatkozásomat is megejtettem, őszintén reménykedve abban, hogy én is megtudom az ő nevét. Nem mintha nem felelne meg nekem az a bizonyos szívem, na csak. Azért mégis kéne tudjam, hogy kinek vagyok az oldalbordája jelen helyzetben.
Már csak egy tószt hiányzik a koccintás után, mert rendesen hiányérzetem akadt. Ennek ellenére semmi ilyesmi nem következik be. Helyette kapok egy rövid csókot évfordulónk alkalmából. Na nem hiszem, hogy ennyi jár, de nem kezdek el hangot adni elégedetlenkedésemnek. Ennél jobb még következhet az este folyamán. Mondjuk megtalál az igazi barátnője és revansot akar venni, amit természetesen nem hagyok csak úgy. És örülhet, mert legalább tudja valójában kivel is alkot egy párt.

Észrevétlenül alakult ki bennem egy biztonság érzet, hála a fiúnak. Különben nem vagyok valami védelemre szoruló, elesett kislány aki remegő térdekkel menekülne el mindentől. Csupán nem szeretek ok nélkül pálcát rántani és főleg nem párbajozni, mert a felügyelők vészes terhe mellett néha még levegő vevésen is elgondolkodom. Ilyen kétes alakokkal meg párbajba keveredni, nem valami jó lenne, akármennyire is tudok gyorsan futni, még ráfázhatok a dologra. Hiszen tisztában vagyok az adottságaimmal és, hogy mennyire könnyen is eltudnának bánni velem. Arra pedig semmi esélyt nem akarok adni, reményeim szerint kedves párom is hasonlóan vélekedik.
Egyébként nem is olyan rossz társaságba keveredtem, legalábbis az előbbihez képest fényévekkel jobb. Ő garantáltan vonzóbb, kellemesebb és bizalom keltőbb. Ezek már elegek ahhoz, hogy inkább vele töltsem az időt, mint azokkal akik úgy néztek rám, mint a hentesnél szokás. Éppen csak meg nem kérdezték hány kilót nyomok vagy mekkora a csípőm.
- Most azon gondolkodol, hogy megtartasz és nem dobsz oda azoknak a bizalomgerjesztő alakoknak? -
Még fel is nevetnék, ha nem lenne komoly a helyzet. Megvédem magam, egy bizonyos pontig, helyzetig. Ám a túlerővel szemben sokat nem tudok kezdeni, maximum behódolok. Azért valahol mélyen mégis abban reménykedem, hogy hamarosan rövidre fogom tudni zárni kapcsolatomat azokkal az alakokkal. Már az is jobb lenne, ha távoznék vagy távoznánk.
Tényleg, mintha kissé húzná az a csók dolgot, aminek őszintén bevallva valahol örülök. Nem a tegnap volt az, hogy egyáltalán került valaki mellém valamilyen úton módon az iskola területéről. Ki tudja, talán ő lesz az aki huzamosabb időt kibír mellettem miközben az érzelmeim viharát vívom. A legtöbb lány elpirulna egy kézcsóktól, én csak szélesen elmosolyodom és egy kacér pillantást küldök feléje. Lássuk, mit is tud kihámozni belőle, kíváncsi vagyok.
- Megvárattál, ezért kárpótolnod kell. -
Ha már színlelünk, legyen igazi, így kissé durcásabbra váltok mialatt azért ott játszik ajkaimon az a sokat sejtető mosoly. Érdekel mivel is tudna kárpótolni, de csakis olyasmi jöhet szóba ami megéri. Holmi apró dolgok nem érdekelnek, olyanok se amiket csak úgy megkaphatok. Kínáljon olyat ami nem mindennapi, leköti a figyelmem és izgalmat hoz az életembe. Fürkésző tekintettel vizslattam, hátha elmondja mi a kárpótlás.
Kissé kényelmetlenül érzem magam, mert a csárdát nem éppen táncolásra tervezték. És még valahol bennem van az az érzés, hogy elszórakozunk, aztán mehetek kis ügyesen egyedül a kastély felé. Ám nem rondítok bele a tökéletes összképbe, elfogadom a felém nyújtott kezet és várom mi lesz. Hiszen táncra fogunk perdülni, amihez sokkal jobban illene egy szoknya, de most éppen nadrágom van. Mosolyt erőltetek ajkaimra, hátha attól valami jobb lesz.

Lekéstem. Hiába rohantam valami eszeveszett tempóban, fenét se érdekelte, hogy ott vagyok-e vagy nem. Ezzel a felismeréssel a tarsolyomban döntöttem úgy, hogy lemegyek a faluba. Legalább fojtsam valamibe a bánatom ha már senki se vette észre, hogy ott vagyok-e vagy nem. Igazán szívmelengető érzés volt egyesektől ez számomra, de jobb később, mint soha alapon elfogadtam.
Az ismerős "illatok" csapnak meg ahogy belépek az ajtón. Valamiféle cirkuszi mutatványnak is beillek, azt hiszem. Már csak azokból a pillantásokból ítélve amit kapok. Mindegy, nem zavartatom én magam, oda libbenek a pulthoz. Először persze próbálok valami tekintélyt szerezni magamnak, hogy kiszolgáljanak. Szerencsémre a pincér srác megismer, vagyis már elavult információkat tárol rólam, de attól eltekintve kiszolgál. Hálásan megköszönöm neki, miközben ő bátorítóan vállon vereget, hogy hajrá csajszi, kapjál itt helyet. Milyen kis édes, aranyos a drága. Valójában pedig az a helyzet, hogy a csárda dugig van, üres helyet nagyítóval se lehet kapni. Nekem meg semmi kedvem a pultnál könyökölni, mert úgy gondolják társaságra vágyom, így minduntalanul leszólítanak valami béna szöveggel, például, hogy fájt-e mikor leestem a mennyből. Egyáltalán kinek jön be ez a szöveg?!
Ez az! Sikerült kiszúrnom valakit aki egymagában üldögél egy hat személyes asztalnál. Gyorsan feléje veszem az irányt, ignorálva azt a rengeteg "gyere ide szívi, itt van hely" meghívásokat. Kinek van szüksége ilyenre? Részemről nincs, így próbálom lesújtó pillantásokkal jutalmazni, hátha veszik a lapot. Mire oda érek, eléggé lecsitulnak az ilyen kéretlen hely ajánlatok, így fellélegezve jutok el az asztalhoz. Sőt, még az a korty ital is leér, míg én oda pofátlankodom.
- Szabad? -
Teszem fel a kérdést, megvillantva a legszebb mosolyomat, az csak meg kéne tegye a hatását. Reménykedem, hogy nem fog elutasítani. Abban az esetben tényleg a pulthoz kényszerülők vagy elfogadok valami extra jó ajánlatot. Bár erre sok esélyt nem látok, hisz nem annyira bizalomgerjesztő alakokról beszélünk.

Valahol mélyen felébred bennem a bűntudat. Mégis hogy voltam képes elkésni az első tanári gyűlésről ahol mondjuk hivatalosan be akartak mutatni a kollégáknak? Most aztán magyarázkodhatok minden szembejövő tanárnak, hogy nem, nem, én már vagyok diák, az iskola tanári gárdáját erősítem. Sőt, nem is akármilyen tárggyal. Hiszen enélkül nem léteznénk mai varázslatok. Na jó, azt hiszem a bűntudat mellé vegyül egy kevés büszkeség is, hogy ebben a tárgyban mélyültem el, végeztem behatóbb kutatást és sikerült megnyernem az állást.
Amúgy zavaró tényezőként léptem fel. Legalábbis ezt abból veszem le, hogy a kedves kolléga úr már venné magához a következő kortyot, én meg képes voltam idepofátlankodni. Hát, miért nem volt jobb dolgom? Ennek ellenére mosolyom levakarhatatlan, miközben várok. Azért nem fog eltűnni, mert esetleg nem kerül viszonzásra. Majd ha valamiféle inzultus indul felém a tanár úrtól, na akkor eltűnik. Egyelőre ennek még se híre, se hamva, így nyugodtan mosolyoghatok neki. Kissé felszalad a szemöldököm, mert magáz, bár nem tartom magam öregnek, lehet csak a tisztelet jele. Mégse kellett volna kihagyni az a gyűlést, akkor biztosan nem magázna.
- Miért pont házirend? -
Ha már volt olyan kedves és szívélyes a professzor, hogy megengedi helyet foglaljak, azonnal megpróbálok felkászálódni a székre, ami eléggé hamar sikerül. Nem hiába mondják, hogy gyakorlat teszi a mestert. Erőltetett az a válasz mosoly, de nagyon nincs mit kezdjek vele. A poharamat felrakom az asztalra, majd kortyolok belőle. Amúgy almalé, elméletileg frissen kéne legyen facsarva, aztán kitudja valójában mi is a helyzet vele.
- Almalé. Ön? -
Mire számított, lángnyelv whiskeyre? Akármennyire is nem vagyok már diák, valamilyen szinten példát kell mutatnom a néhai ház és iskolatársaimnak. Az iszogatás a csárdában pedig nem tartozik a legjobb közé, ezért esett a választásom az almalére. Visszakérdezek, nem mintha égnék a vágytól, hogy megtudjam mit iszik. Akármi is az, egyelőre még nem mérgezték meg. Pedig amilyen híre volt a diákság körében, nem lepődnék meg rajta.