Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Tévedtem. Ahogy a nevét mondják, tudom, hogy nem ismerem, vagyis de, a nevét hallottam már, tudom, hogy mi történt, sőt, rendszeresen haladok el a temetőben a sír mellett, ahol az eset történt. Az éremnek azonban mindig két oldala van, legyen az szerelem, gyűlölet, csalárdság, gyilkosság. Mindig több nézőpontot kell figyelembe venni, én pedig, ahogy nem ítélem el a rendszeresen feljelentést tevő idős hölgyet sem, úgy azt sem fogom, akinek az élete kisiklott. Miért is tenném? Az emberek élete rendre kisiklik, elég csak saját házam táján körbe pillantanom, nem kell messzebbre mennem. A lényeg szerintem az, hogy itt van, hogy küzd, hogy mindezek ellenére meg akarja tenni azokat a lépéseket, amik szükségesek ahhoz, hogy elmondhassuk: Minden megy tovább. Ezért se nézek rá máshogy, mint bármely más emberre. Én sem akarnám, hogy sajnáljanak, azt a legkevésbé.
- Ne haragudjon, hogy néztem, csak emlékeztetett egy hölgyre, akit ismerek, van róla egy festmény a fiatalkorából, mintha önről festették volna. Hirtelen összezavarodtam.
A fiatal lány visszatér, leül, majd elkezdi átnézni az aktákat, amiket hoztam neki, amit nem értek, hogy miért csinál, mert két teljesen más dolgot kéne most végeznie. A negyedik után felpillant rám, összevont szemöldökökkel.
- Ezeket aláírta már.
Én pedig, mást nem tudok tenni, mint bólintok párat, hogy valóban megtettem. Szusszanok egyet, és egy kicsit még nézzük egymást, hátra felrémlik neki, hogy mit kellene csinálnia, de látom, hogy nem.
- Egy következő adag kérelemre lenne szükségem az érkeztetettek közül és szeretném megtudni, hogy a férjem visszajött-e már. A polgármester.
Látom, hogy felcsillan a szeme, majd komorabbá válik, majd amikor pontosítok, akkor újra felcsillan, és tudom, hogy még csak egy hete van itt, és én türelmes is vagyok, ami felülkerekedik a maximalizmusomon. Újra elmegy, és én csak remélni tudom, hogy ezúttal sikerül legalább az egyiket, lehetőleg a kérelmeket abszolválnunk.
- Daróczy Elizabet, üdvözlöm. Ezek szerint visszaköltözik a településre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Azt megígérhetem, hogy mielőtt kedvem támad felvásárolni a közeli kereskedéseket szólok, azonban azt nem ígérhetem, hogy előre jelzem, ha a nagynéném egy köteg virággal és növénnyel állít be, hogy ide szánja.
A végére el is mosolyodok, a gondolatra, hogy valóban így történik. Szeretem Klárit, karakán nő, olyan, aki egy pillanat alatt dönt egy egész család sorsáról. És mielőtt bárki is azt hinné, hogy túlzok, meg kell jegyeznem, hogy nem, egy kicsit sem.
- Nem tudom ismeri-e a csermelymenedéki Angyali Menedéket, ő a vezetője. Hivatalosan a férje, de gyakorlatilag ő. Ha ő azt mondja, hogy növényeket hozott, akkor nem szabad ellenkeznünk, csak bólogatnunk. Komolyan, mert ha megharagszik, sosem békítjük ki. A saját lányára hét vagy már nyolc éve is, hogy haragszik, azt mondta, hogy nem kenyere a megbocsátás, szóval mi sem szabad, hogy felmérgesítsük.
Mondjuk én nem is szoktam, mert hasonlítunk. Na nem ebben, mert én sosem leszek olyan határozott és irányító, főleg nem Konrád mellett. Armand egy nyugodt, beletörődő férfi, aki bármit megtesz a feleségének. A mi kapcsolatunkban én vagyok Armand. Szeretek úgy tekinteni magamra, mint Daróczy Konrád támasza, aki ha kell kőszikla, ha kell, puha ölelés. Szeretnék az a nő lenni, aki meghódítja, az a feleség, aki minden helyzetben mellette áll és védi. Az az anya, akit a gyermekének szeretett volna. Én szeretnék lenni az az ember, akire a legboldogabb és a legnehezebb órában is számíthat. Talán túl idealista ez az elképzelés, de hiszem, hogy megvalósítható. Hiszem, hogy képes vagyok rá, hogy ezzé az emberré váljak. Nagyon elhatározott vagyok és ez már fél siker.
- Örülnék neki, ha valóban hasznos lenne. Szeretnék segíteni, jót tenni a településen élőkkel. Tudom, hogy sokaknak problémát okoz, hogy most még utazni kell ahhoz, hogy a gyógyfőzeteket beszerezzék. Tudom, hogy sokan nem fognak mást látni bennem, mint egy elrendezett házasságba beleegyező kellékfeleséget, de nem érdekel, megteszem, ami tőlem telik.
- Pedig csodás lehet a kilátás! A repdeszka nagyon tetszik, akadályversenyeket lehetne velük rendezni. A minisztérium olykor igen vaskalapos, pedig szerintem a morcos arcok lelkes kisgyerekeket rejtenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kora reggeli derengés ébreszti. Dereka görcsben áll, mert gyermeke ágyára borulva aludta át a fél éjszakát. Hosszú pillái alól veti sötét, álmos tekintetét a kislányra, aki felé fordulva, kezét fogva, halkan szuszog. Lassan emelkedik feljebb, hogy ajkát a csöpp homlokra zárja. Nincs már láza az aprónépnek. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel hősnőnkből, s szemeit könnyek ülik meg, ám hamar elillannak a felismerésre, hogy szenteste napja van. A fa, az a csenevész még nincs behozva, étel sehol és a sütemény, melyet ilyenkor mindig készít, vad képzeletében létezik csupán. Itt az ideje, hogy változzon néhány hagyomány. Ezzel a gondolattal lopakodik puha, óvatos léptekkel ki Elektra csemetéje szobájából. Learaszol a lépcsőn, hogy a konyháig meg sem állva, egy nagy bögre napindító kávé után kivételesen bűbájjal megtámogatva tegyen karácsonyi csodát. Borostyán pálcájával int jobbra-balra, akár a hurrikán igézi munkára a hang tompított klopfolót, a fenyő díszeket, a konyhai edényeket. Otthonukat néhány nappal ezelőtt már ünnepi pompába öltöztette. Immár ízléses zöld-ezüst és vörös-arany girland görgetegek tekerednek a lépcső korlátjára, a kandalló fölé - a nappaliba - az Imolával közösen készített párkánykoszorú került, s megbűvölt fényfüzérek ragyognak esténként úgy kint, mint bent a ház megannyi pontján. Hálószobáik, sőt még a Magány Erődje is fel lett ékesítve, bár oda be csupán a megszerzett porért, a késért, s most a csinosítás miatt ment csak be egy rövid időre. Ezzel legalább nem ma kell törődnie. Telnek az értékes percek. Belebeg a csenevész kis kaspós fenyő mely, ha letöltötte szolgálati idejét – Imola születésnapja után – kikerül az udvarra, hogy ott nőjön tovább, remélhetőleg jó nagyra. A gömbök és díszek elhelyezkednek rajta. Ekkor következik hősnőnk, hogy egy bűbájjal plafonig érővé változtassa. Ezután sem rest, mert megannyi teendő várja. Elsőként reggelit készít, Imola kedvencét. Tejbegrízt, hígan és üresen. Felviszi neki és örömmel látja, hogy jobban van, sokkal. Hálás gondolatokat küld Elizabet és a Gyógyító felé. Az étel egyre fogy, a kíváncsiság ezzel arányban nőttön-nő a lánykában. Máskor a sürgölődést mind együtt csinálták szüleivel, náluk. Most viszont saját otthonukban csak ők ketten vannak. De a kicsi lánykának még erősödnie kell. Azonban, hogy ne maradjon ki egészen a jóból, így Elektra karjába veszi és leviszi a nappaliba. Ott vastag takarók és jókora párnák halmába fekteti a kanapéra. Beindul a karácsonyi zeneválogatás, majd felhangzik az elő dal is egyhamar. A konyhából rálát lányára, így a Ferdinándot már bűbáj nélkül készíti, s a hústorta összeállítását is önkezével végzi. Míg sülnek a finomságok előkerülnek a töltött káposzta alapanyagai. Füstölt oldalas megy a lábosba alulra, az íze végett, s mert náluk így szokás. Azután egy réteg a savanykás egész levél, rá a diszkrét méretű becsavart kuglik, majd újabb adag levél, mint fedél, Az egész némi sóval meghintve és vízzel nyakon öntve. Rotyoghat ez is, míg rántást nem kíván. Közben csicsereg a kislány és figyeli az eseményeket. Dallamok és illatok szállnak mindenfelé. Lassan kész minden, így kóstolóként mindenből esznek egy kicsit ebéd gyanánt. Hamarosan jön a papa és a mama is ünnepelni, meg este velük enni. Ezért a nagy készülődés. Befutnak a nevezettek, pontosan ötre, csomagokkal felpakolva, ahogy ígérték. Míg Róbert egy mesével – már megint egy kiszínezett, tanulságos családi történettel – szórakoztatja unokáját, addig Izabella beszélget lányával. Elektra épp leteszi a pultra az utolsó tepsinyi kész süteményt, amikor egy baglyot vesz észre a konyhaablak előtt, lábán levéllel. Ez nem jó előjel. Kíváncsian engedi be, s veszi kezébe a könnyű lapot. A rádióból érkezett. Gyors bontás és olvasás után egy halk, de igen gömbölyű szentségelést enged el bosszúsan. – Mi a baj?– lép hozzá anyja elmajszolva egy darab édes és meleg tésztát, amolyan „apádnak el ne mond” arckifejezéssel. – A kollégám Zsombor, aki ma helyettem dolgozott volna, nagyon csúnyán megsebesítette a kezét, amikor a fájukat állította befelé, így azt kérdezik, be tudnék-e menni mégis – magyarázza megenyhülve, arcán pedig látszik, hogy tanácstalan – Hányra kellene ott lenned? – kérdezi Izabella, majd átveszi a levelet, hogy ő is elolvashassa – Fél tízre – feleli Elektra miközben lánya felé pillanat – Szenteste van és még mindig beteg – mondja szinte maga elé, ám nem őrlődhet soká, mivel anyja megszólal mellette – Akkor már ágyban lesz és mi vigyázunk rá apáddal – simítja meg lánya hátát a hatvanadik évét nem soká betöltő nő, aki mindig tudja, mit kell mondania, hogy lányában felébressze a kötelességtudatot – Nem ez a kollégád volt az, aki beugrott helyetted, amikor te…hirtelen elutaztál? – kérdezi, s ezzel a tétova hangsúllyal hősnőnk elevenébe talál. Izabella szereti a lányát, nagyon, de szíve szerint jól megrázta volna, amiért kiszalad a világból, mint akit kergetnek. Féltette. Ehhez kétség sem fér, de haragudott is rá napokig. Róbert volt az, aki csitítgatta, majd – hellyel-közzel - megértette vele, hogy hagyniuk kell lányukat egyedül megküzdeni démonaival. Azonban, ahogy sorra teltek a napok és a férfi a kilencediken egy halom cetlivel tért haza, elszakadt nála a cérna. „Ez így nem mehet tovább! El kell küldeni neki azokat a fecniket! Hogy lássa mit művelt azzal a szerencsétlennel már megint! Vissza kell jönniük!” Ez a néhány mondat elég volt Róbertnek, s már vette is maga elé a papírt meg a tollat. Tudta mit kell írnia. Három szó és a cetlik elegendőek voltak hozzá, hogy hazavezessék eltévelyedéséből egyetlen gyermeküket. Az ősz, hórihorgas férfi ugyanúgy ismeri Elektrát, mint neje, csak ő lelkének más húrjait képes mindig megpendíteni. – De, ő volt, és ki se mond, igazad van, most rajtam a sor, hogy viszonozzam – sóhajt mélyet hősnőnk, bólintásával is megpecsételi döntését, hogy azután pár szavas választ firkantson a lap hátuljára. Ezután elengedte a baglyot, mely mindeddig türelmetlenül várta a fejleményeket. Négyesben ültek a kanapén, a zene szólt, ettek és beszélgettek, míg el nem jött az ajándékozás ideje. Imola a nagyszülőktől szép ruhákat kapott, kötött pulóvert, sálat és sapkát, melyeket Izabella csinált. Róbert pedig, vaskos mesekönyvet hozott, melyből ígérete szerint, este lefekvéskor már olvasni is fog. Elda pedig egy rajzkészlettel lepte meg gyermekét. Cicát várt, így kicsit csalódott volt. Ennek gyermeki őszinteséggel hangot is adott, ám anyukája azt mondta, születésnapja előtt ő maga választhatja ki a kis kedvencét. Ez megnyugtatta és boldog izgalommal töltötte el, olyannyira, hogy elkezdte lerajzolni, az új ceruzákkal, hogy milyen macsekra is vágyik. Kellemes hangulatban hamar eltelt az este. A lefekvés ideje is eljött, pedig ki is tolták egy fél órával. Csodás mesét olvasott fel Róbert, melyet a hölgykoszorú áhítattal hallgatott. Még Izabella és Elektra is elvarázsolva figyelte a lágy orgánumon előadott, lebilincselő történetet. Imola belealudt, úgy a felénél, de a másik két hűséges hallgató kedvéért a nagypapa végig mesélte. – Ígérem, vigyázunk rá nagyon, de most indulj – fordult lánya felé már lenn az előszoba folyosóján a férfi – Tudom apa, tudom.. – azzal hősnőnk megölelte szüleit, arcukra puszit adott, majd kabátját nyakig becipzárazta és sapkája alá gyűrte háta közepéig érő sötét, hullámos fürtjeit. – A szívvédő kenőcsöt ne felejtsétek el felkenni, mert csak akkor szabad, ha alszik – szólt még vissza válla felett. Tekintetében aggodalommal, lelkében a bűntudat és az elszántság különös keverékével lépett ki az ajtón.  Ezután nekivágott a rövid, de havazás nehezítette útnak, hogy motorjával végül fél tíz előtt öt perccel fékezzen le a rádió épülete előtt.

Minden csendes idebenn. Csupán a megbűvölt égősorok fénye vet színes pászmákat a falak mentén. A zene, melyet az este hatig dolgozó, kívánságműsort vezető kolléga előre bekészített még javában szól, ahogy benyit a helyiségbe. Kétórányi muzsika, hozzá előre felvett üzenetek. Ennyi ünnepi üdvözletet régen hallott hősnőnk egy csokorban. Egyik-másikon elmosolyodik, néhányon elszorul a szíve, de mindben közös az őket átjáró szeretet, ami belőlük tisztán hallható. Elkezd készülődni. Hoz némi kávét itteni bögréjébe, melyre egy téli táj van festve. Tányérra teszi a két szelet Ferdinándot, amit hozott és nem tudja megállni, hogy bele ne harapjon az egyikbe. Cukorszint helyrebillentve. Nekilát ezután, hogy összeválogassa a lemezeket, melyekről lejátssza majd a dalokat. Fél órával később leül a keverőpult elé, felveszi fülhallgatóját fél fülére, mikrofonját maga elé húzza, pálcájával kecsesen int párat, hogy ezt követően megnyomjon néhány gombot, s feltekerje a kimenő hangerőt. –  Ez itt a Bogoly FM, öt perccel múlt tíz óra, én Rothstein Elektra vagyok és kívánok minden kedves hallgatónknak az egész stáb nevében Békés Karácsonyt – kezdi a felkonfot, majd egy pillanatra elhallgat. A rövid hatásszünet után ismét bársonyos hangja tölti be az étert, a kis helyiséggel együtt – Az előttünk álló két órában tartsanak velem, mert feldíszített fáik alá, ajándék gyanánt elhozom a legjobb hazai és külföldi slágereket, valamint beérkezett leveleikre is válaszolni fogok. Mert tudják, csütörtökönként, tíztől éjfélig Elektra felel - pálcája újabb rutinos intésére ekkor halkan megszólal az első zeneszám pár ismerős taktusa – Szóljon hát elsőként Chris Rea-tól a Driving Home For Christmas, mindazoknak, akik ma távol töltik az éjszakát családjaiktól – mondja, majd lekapcsolja mikrofonját, hogy a muzsika átvehesse szerepét. Telnek a percek, szólnak a zenék. Ajkai közül pedig érkeznek a levelekre a bölcs vagy épp egyszerűen csak praktikus feleletek. Kicsivel több, mint egy óra van már csak hátra. Épp a hír és reklámblokk szól, miközben hősnőnk elgondolkodva pillant ki az ablakon. A hó még mindig nagy pelyhekben hull alá és roskad a párkányra arasznyi magasan. Téli mesevilág. Prága száz tornya, egy korcsolya éle, arcán egy csók forrón égő nyoma. „…Tudod, hol találsz…” – Tudom – mondja ki hangosan a választ a csupán elméjében elhangzó kérdésre. Kávéját letéve azonnal felélénkülve kezd kutatni a lemezekkel megpakolt szekrényeken. Sámlira kell állnia, hogy elérje - mert az „Invito” persze most nem jut eszébe – azt a bizonyos albumot. Rátalál mégis. Lehuppan a keverőpult elé, majd bekészíti a korongról a dalt, hogy amint az utolsó vevőfogó szavak elhalnak előbb ő, majd a kiválasztott muzsika megszólalhasson. – Ez itt még mindig az Elektra felel. Tizenegy óra múlt tizenkilenc perccel. Köszönöm, hogy velem tartanak ezen az ünnepi, csodákkal teli, hólepte éjjelen – jelentkezik be lágy, jellegzetes  hangján, mely szinte szomorkásan mosolyogó – Tudják, néha az ember szavakkal nem tudja elmondani, amit szíve mélyén érez. Hiába próbálja, nem képes kifejezni őket, vagy épp nem jutnak el ahhoz, akinek szánja őket. Ezért rendhagyó módon a következő dal most tőlem Neked szól, hogy elérjen hozzád. Tudom, hogy hol talállak. Kérlek mond, hogy te is tudod – ejti ki olyan puhán és simogatón az utolsó két mondatot, ahogy élő egyenes adásban pályája során még soha nem szólalt meg ezelőtt. Profizmusát sutba dobva nyílt meg erre a néhány pillanatra mindazok előtt, akik szenteste éjjelén 23 óra 23 perckor még ébren voltak és őt hallgatták. Adja az ég, hogy Ő is köztük legyen. Azzal felcsendült Bryan Adams – Please Forgive Me című melódiája. Karcos férfihang mar az éterbe, s tolmácsolja Elektra érzéseit, aki a művésszel együtt énekli  – lekapcsolt mikrofon mellett – azt, amit nem lett volna képes már máshogyan elmondani. Legyenek bár egymás kryptonitjai – az nem lehet, hiszen másként álltak felettük kezdettől a csillagok  - nem tudja nem szeretni, vele álmodik, rá vágyik. Néha úgy érzi oly közel van hozzá, hogy ha akarná megérinthetné. Ha hallja üzenetét, talán eljön hozzá. Akkor rátalálhatnak újra az egymáshoz vezető útra. Könnyes szemekkel hősnőnk magában ezt kívánja. A dal végén bársonyos hangszínét párat köhintve igyekszik visszanyerni, ám az fátyolos marad. Ennek ellenére tovább folytatja műsorát, lelke mélyén remélve a csodát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Bejöhet az iskolába?
Azt hittem, hogy az iskola szupervédett és oda a tanárokon kívül senki más nem jön be. Én legalábbis még nem találkoztam olyan felnőttel, aki se nem volt tanár, se nem volt diák, se nem volt iskolai dolgozó. Még csak nemrég kerültem be, de mivel már eddig is sok arcot és nevet kellett megjegyeznem, így könnyen ment a tanulás. Ismerem a tanárokat és a dolgozókat, jó pár diákot. Utóbbiak nagyon sokan vannak, szóval azokkal kezdtem a tanulást, akik központi szerepet játszanak az iskolai életben. Színjátszósok, DÖK tagok, azok, akik ismertek az Edictum írói közül. Aztán jöttek a hangadók, akikkel jobb jóba lenni és akiket jobb elkerülni. Édesanyám módszereinek hála nagyon könnyen képes vagyok alkalmazkodni, jó helyen, jó témákat felhozni. Ha meg valami balul süt ki, akkor szaladok Norához, hogy segítsen nekem. De erre egyelőre még nem volt példa.
- Reméljük.
Bár egyelőre még fogalmam sincs róla, hogy az a bizonyos többi honnan fog jönni. Nem tudom, hogy milyen hosszan tervezhetem az életem, hogy mi lesz, ha egyszer gyerekeim születnek. Nem szeretném, azt hiszem, mert nem szeretném, hogy lányom legyen, akinek cipelnie kell a sorsát. Ugyanakkor viszont rajtam a világ szeme, mert ha nálam nem születik utód, akkor velem egy ősi máguscsalád hal ki. Tudom, hogy egyszer mindennek vége szakad, de éppen én legyek az, aki véget vet? Ebbe bele se szeretnék gondolni, mert félek anyától, attól, hogy a túlvilágon várna rám, és képtelen lennék a szeme elé kerülni. Helyette bólogatok párat, mert ezzel a csomaggal igaza van, valóban olyan dolog, amit cipelnünk kell, akár egész életünkön át, anélkül, hogy akárcsak egy kicsit is letehetnénk, hogy egy kicsit nélküle éljünk, majd újra visszavegyük. Igaz, amit mond, de nem tudom, hogy akkor is ezt mondaná-e, ha a bennem élő kígyónak beszélne. Rágondolni se szeretnék, az esélyt se szeretném megadni neki, hogy előbukkanjon.
- Azt hiszem, ha ismerné az édesanyámat, másabb nézeteket vallana.
Hiszem, sőt tudom, hogy anya szeret engem, de, hogy el is fogad? Kétlem. Talán egy nap, ha jól házasodom, fiút szülök, ha az Andrássy név nem veszik feledésbe, talán akkor egy nap elfogadott volna, de én kiszöktem egy buliba, ahol alkoholt ittam, ahol csókolóztam fiúkkal és lányokkal is, és azt hiszem, ezt sosem fogja nekem megbocsátani, sosem leszek az a jó lány, akinek lennem kellene. Talán, ha fiúnak születek, akkor biztos, hogy kevesebb gond lenne velem.
- Vannak családok, ahol ez sosem múlik el, az ősi családoknál. Ha lánynak születik az ember, az a fontos, hogy jó családból származó férjet válasszon, olyat, akinek a múltja lehetőleg hibátlan. A szülők sokszor naphosszat a családfákat kutatják, a családok krónikáit, őrültek és elmeháborodottak után kutatva, figyelve a rokonsági fokokat egy esetleges házasság révén. Idővel a házasságszerző elé járulnak, aki már gyerekkoruk óta figyeli a aranyvérű sarjakat, abban a reményben, hogy kiváló házasságokat köttet. A középkor van, ahol sosem múlik el.
Én nem hiszek abban, hogy szerelemből fogok házasodni, én abban hiszek, hogy házasságkötésem során olyan férjet kapok magam mellé, mint az apám, aki türelmes és tiszteli anyát. Olyat, aki nem követel, nem erőszakos. Egy megfelelő társat életem hátralevő felére. Mert nálunk a válás nem létezik, nem megoldás, sőt, nem is opció. De azt mondják, hogy boldog és biztonságos így megesküdni, hiszen a házasságszerző kívülről lát minket, és látja a megfelelő férjeket is, tudja majd, hogy ki lesz a legjobb.
- Remélem, hogy így lesz. Nem tartom fel? Igazából nagyon sok kérdést fel tudnék még tenni, de nem szeretném, ha elkésne valahonnan.
Tudom, hogy nagyon nem illendő módon viselkedem, hiszen tényleg nem illik ennyi mindent megkérdezni, de én magam annyira tapasztalatlan vagyok még ebben a világban, hogy nem tudok nem kérdezni. Viszont a világért se szeretném, ha valahonnan elkésne miattam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Ne, semmiképpen sem. Amikor az időpont megfelelővé válik, akkor útjaink újra találkozni fognak.
Hiszek a véletlenekben, szeretem őket, csodálom őket. Hiszek abban, hogy a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen, a megfelelő emberrel sodródunk össze. A hógolyó okkal tévesztett célt, azért, hogy én is megtanuljak készíteni, és azért, hogy nevethessünk, hogy gyermekek legyünk újra. Biztos vagyok benne, hogy a tudásomat egy nap kamatoztatni fogom, talán éppen a következő oktatási napon, amikor az udvaron a kicsit nagyobb gyerekekre vigyázok majd, hogy velük hócsatába bonyolódjak. Szeretnék még ilyet játszani, mert tetszett, nagyon tetszett. Szeretek nevetni, szeretem, ha van okom, és azt is, ha nincs, mert olyankor eszembe jut egy kedves emlék, mint a mostani, mely holnapra már emlékké válik, és ahogy felidézem magam előtt, nevetésre sarkall. Nevetve, szeretve lehet csak igazán jól élni.
- Nem, az előkészítőben. Iskolaorvos vagyok. Azt hiszem, így hívják, ez a hivatalos megnevezése. És óvónéni.
Tudom, hogy a hivatalos az óvónő, de az olyan nagyon szigorú hangzású, és a kicsik mindig néniznek, én pedig nagyon szeretem, mert bizalmasak velem. Sokan vannak, akik a nénire megforgatják a szemüket, holott a kicsiknek mi mind idősek vagyunk, hiszen felnőttünk. Nem tudnak még annyira különbséget tenni köztünk és egy ráncba szaladt arc között, főleg, ha más gyermekek az ő anyukájukat nénizik le.
- Szeretem a kincseket. Bart is egy kincs, ha szabad így mondani.
Nekem a legnagyobb, és hogy érezze, mennyire szeretem - noha tudja ő ezt magától is - megsimogatom a kis karmos mancsait, amire újfent kiadja a kis ciripelős-purrogós hangját, amit annyira szeretek. Néha, mikor szépet álmodik, akkor éjjel is ilyen hangot ad ki, sőt, olyan is volt már, hogy a nyálából apró buborékot fújt. Olyan bájos volt, annyira tökéletes, hogy amíg csak tudtam ébren voltam, hallgattam és néztem őt. Nekem a legcsodálatosabb, az igazi társ. Nem érzem magam egyedül, sosem voltam magányos, és nem is aggódom, hogy valaha át kell ezt élnem.
- Manhattanben. Nem az Upper East Side-on, mielőtt még azt hinnéd. Egy kis eldugott, inkább szegényebb városrészen. Én mindig úgy gondoltam rá, hogy a határán világoknak. Aztán a nagymamám meghalt, a halála előtt pedig kérte, hogy látogassam meg ezt a helyet, mert itt nevelkedett, még mielőtt menekülnie kellett volna. Itt látta utoljára a szüleit. Amikor elég pénzem lett útnak indultam, és most itt vagyok.
A szatyrok füleit a csuklóimra csúsztatom, és zsebre dugom a kezeimet, hogy ne fázzanak. Szeretem ezt a kabátot, a dédnagyapámé volt, ugyan a rávarrt sárgacsillag már kicsit megfakult, ha sál nem takarja, még most is feltűnő, habár azt vettem észre, hogy nem sokan tulajdonítanak neki jelentőséget, ahogy a nyakamba lógó medálnak se.
- Nem tetszik a neve, túl komor és túl új, inkább olyat szeretnék, aminek múltja van, ahol érezhetem a történelmet, nem baj, hogy régi és ódivatú, nekem csak annál jobb.
Nagyon szeretem a történelmi, elfeledett csodákat, az épületeket, melyekbe lépve a múlt elevenedik meg, elrepítve engem sosem látott világokba. Vagy legyen álomszerű, olyan, ami kiszakít újra és újra.
- Az igazság az, hogy a Holdfény tetszik a legjobban. De elkísérlek haza, és akkor végigsétálok még egyszer a Macskabaglyon, hátha az is megfog.
A Mennydörgőt igazából már nagyon régen kizártam, mert nem az én világom. A Macskabagoly is rezgőléces, mert túl zsúfolt. Nehéz eset vagyok tudom, de azt hiszem Bertinek most hazáig jó társaság leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Egy pillanatra ráng meg a szemöldököm a megszólításon, de szemtelen vigyorom még azt is elnyomja, így valószínűtlen, hogy meglátja. Bírom, ha valaki kreatív, de ez erről a névről nem mondható el, főleg, hogy hangjából a meglepettség minden színe sugárzik, én meg értetlen állok, mint abban a mugli filmben, a hosszú hajú csávó a kabáttal (igen, John Travolta - a szerk.), tudod. Jó, nem is baj, ha nem tudod, csak akkor egyértelműen béna vagy, de akkor nem megyek bele. Tényleg nem. Eskü, hogy nem. A-a…
Egy ideig csend van, és már éppen az jut eszembe, hogy fogom magam és itt hagyom, hogy akkor kukoljon meg magában, engem meg hagyjon ki belőle, amikor valami történik. Nem külső szemmel látható, de Kiscsibében biztosan valami van, mert láthatóan máshol jár. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy szólnék, végül mégis csendben maradok, a szemtelen vigyor is visszafogottabb lesz arcomon. Hah, csak nem kukult meg, hát tud beszélni! Ja, és legnagyobb döbbenetemre olyan szavak hagyják el a száját, amik meglepnek.
- Papírlappal is lehet halálos sebet ejteni egy emberen - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban. Hiába rejtenek el mindent előlem, akkor is megoldanám, hogy mindenkinek is az életét megkeserítsem - még ha halálos sérülést - wtf - nem is okozok -, szóval teljesen mindegy. Mosolyom teljesen eltűnik arcomról, ahogy felegyenesedik, mert folytatja a kis monológját, aminek hatására arcomra a szemtelen vigyor helyett kerül fel egy gonoszkásabb, amit én roppant mód élvezek. Na már most, ez a későbbiekben Kiscsibéről nem lesz elmondható, bár… hm, végül is, lehet megkímélem, mert ma egész jó napom van. Kékjeim zizzennek a toll felé, amit megpöcköl, csillogó kékekkel, szinte odaugrok, hogy megkaparinthassam.
- Merlinre, mennyire jó! Sárkányos nincs? Móric imádni fogja! - nem, valószínűleg egyáltalán nem fogja imádni, de attól én még bőszen kutakodok a tollak között. - Naplót vezetsz? - elég kretén kérdés, tekintettel arra, hogy nemrég egy naplót nézett, szóval logikus, hogyha nem vezetne, akkor nem nézett volna új után, nem? Hangom nem árulkodik érdeklődésről, arról sem, hogy megsértődnék, ha nem válaszol, csak… azt sem tudom miért tettem fel igazából magát a kérdést. De mindegy, mert leesik, mit kért tőlem, így elégedetten hümmögve csapom a tinták mellé a sárkányos - mert volt, ihihihihi! - tollat, és fordulok Kiscsibe felé. - Dumálhattok tovább a naplóddal, még pergament kell vennem - aham, melyik fajtából is? Lehet anya ezért ír listát mindig, amikor bevásárolni megy? Nem is olyan rossz gondolat… Anya! Milyen pergamen kell?! Mosolyogva lépek el Kiscsibétől hátrálva, hogy azzal a lendülettel fordítsak neki hátat és induljak a pergamenek felé. A terv az, hogy meglátom a nevét és eszembe jut. Best plan ever.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Össze vagyok zavarodva. Igen. Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy az évek óta gyakorolt faarc, ami mindig csak előnyömre vált, amikor a helyzet megkövetelte, ami a mindennapjaim részévé nőtte ki magát, elbukott. Mert megtette. Felfedte azt, ami bennem. A színtiszta meglepettséget, aminek nem tudom megszabni a határait. Utálnom kellene az előttem állót, amiért megkeserítette a gyermekkoromat, megvetni azért, ahogy másokkal viselkedett, mégis örömet érzek ezek mellé, amiért láthatom mivé nőtte ki magát az a kamasz fiú, aki mindent megtehetett az iskola falai között. Az utálattal vegyes megvetés és öröm, ami felemészti a bensőmet, ahogy előtte állok, és csak igyekszem megérteni a jelen kérdőjeleit, amik előttem lebegnek. Hiába nőttem fel, hiába hittem el, hogy ennyi év után, ha a múlt mocskos képei ismét elém kerülnek, higgadtan tudom majd őket kezelni, amikor megszeppent kisfiúként állok ismét az előtt, aki gyerekkorom szerves része volt. Minden hozzám intézett szava, minden nekem tett megjegyzése, fájdalmas érintése még ennyi év után is képes elérni azt, hogy kamaszként álljak előtte.
Zavartan vagyok kénytelen megdörzsölni arcomat, ahogy a meglepettség ül ki az ő arcára is, majd kékjei zizegnek az enyémen. Lesütöm tekintetem, visszapillantok rá, ki tudja meddig játszom ezt, míg jobb kezem csúszik tarkómra, hiszen megmondtam: ismét az a zavart kölyök vagyok, mint aki akkor voltam. Mintha képtelen lennék levetkőzni ezt a szerepet, pedig mennyi, de mennyi év eltelt. Úgy érzem, helytelen, amit teszek. Nem lehet az, aki voltam, nem ölthetem magamra ismét az áldozat szerepét, amikor megannyi nehéz éves küzdelem után kitörhettem apám nevéből, elérve azt, hogy bizonyos körökben, magam miatt ismerjenek. Képtelen vagyok visszamenni a múltban, vagy ha muszáj is, szakadjak ketté, de az egész lényemet nem kebelezheti be. Nem hagyom neki, így a - tőlem megszokott - mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy hallgatom a kérdést.
- Baleseted volt a… - hol? Miként? Szemöldököm szalad ráncba, ahogy elkapom róla tekintetem, végül kínzóan lassan emelem vissza rá barnáimat. - Baleseted volt - mintha mi sem történt volna fordulok vissza felé, hangom ugyanolyan kellemes nyugodalmat áraszt, mint Lafayette-é. Mint két rég nem látott jó barát, akik egy tea fölött nosztalgiáznak órákat. A különbség mindössze annyi, hogy ők valószínűleg nem várnák a végét.
Zavartságom, ahogy jött, úgy száll tova fokozatosan, az elhatározás következményeképpen. Töretlen mosolyom ékesíti arcomat, barnáim melegséget árasztanak, kisugárzásom immár sokkalta jobban én vagyok, mint az eddig elmúlt percekben bármikor. Nyugalom jár át, ahogy a múlttal vívott meccs végére értünk, azonban a kellemetlen érzés szinte azonnal felüti a fejét a kérdés hallatán. Aprót bólintok csupán, többre képtelen vagyok. Maximilian nem az apám, ő csupán a névadóm, és semmi több.
- Reece Devon Laines, ügyvéd, áll szolgálatodra - a legironikusabb mondat, ami valaha megfogalmazódhat majd bennem, ha tisztában lennék azzal, mit tettem a múltban. Sajnálatos módon azon agyamat köd borítja, amelynek köszönhetően vagyok képes őszintén felnevetni a helyzeten. Lejjebb hajolva paskolom meg kutyám fejét, majd kapom el Lafayette tengerkék pillantását. - Ha jól láttam, te a rúnákban lelted meg a jövődet is. Örülök neki, már akkor is kiemelkedő voltál belőle - vigyorodom el szélesen, mégis őszintén, ahogy hangom is úgy leng be kettőnk közé, akár egy kellemes tavaszi fuvallat. Emlékszem azokra az időkre, mintha csak tegnap lett volna, azonban a kellemetlen érzés helyett valóban az öröm és a nosztalgikus érzés keveredése kerít hatalmába. Ilyen érzés, amikor valóban le lehet zárni a múltat? Csillogó barnáim, amiket ráemelek, csak erről árulkodhatnak. Egy olyan szakasz lezárása, aminek már nincs jelentősége és értelme, de ennyi év kellett ahhoz, hogy valóban feledésbe merülhessen.
- Kérni szeretnélek rá, hogy tegyük meg - közelebb lépve hozzá fogom meg a felém nyújtott kezet és rázom meg párszor, ám nem engedem el azonnal, ahogy a kékeket sem eresztem el. - Most, hogy magunk mögött felejtettük a múltat, mit szólnál, ha megünnepelnénk? - félrebiccentett fejjel pislogok rá, miközben egy fél lépést hátrálok tőle, hogy ujjaim kicsúszhassanak övéi közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Majdnem elhittem... - tartok hatásszünetet, és még a mutatóujjamat is a levegőbe emelem, hogy nyomatékosítsam levitás diáklétemből fakadó pallérozott elmémet, amit persze a korábban megszerzett, majd szemtelenül elengedett címeim is igazolnak - ... de gondolom, ez megint valami irónia akart lenni - mosolygok elégedetten. Én, meg a humor, valami olyasmi, amit ritkán emlegetnek egy mondatban. Nem hiszem, hogy Karola valóban viccesnek tartana, másnak is feltűnt volna már a kastélyban, ha így lenne. Ha van is valami érzékem a viccekhez, akkor bizony el kell gondolkodnia a másiknak, ha valóban érteni akarja, hogy mire célzok. Nem mintha ez a mulattató megjegyzéseken túli közlésekre ne vonatkozna ugyanúgy.
- Szerintem tényleg lenne hozzá tehetséged, úgyhogy jelentkezz csak. De hozzád valami igényesebb rovat illene azért - bókolok őszintén, mert számomra a pletyka tűnik olyannak, amiről bárki, bármikor, írói véna nélkül tudna produkálni valamit.
Megvárom, amíg a gőzölgő forró csokit a kezem közt szorongathatom végre, és a süteménybe is beletúrok kicsit a villámmal, kóstoló gyanánt. Ma főleg gyors a kiszolgálás. Karola kijelentése igencsak meglep, először azt hiszem, hogy csak azért mondja, hogy egy kis lelket öntsön belém. Jobb, ha utánajárok, hogy mi az igazság.
- Ugyan... Oka van annak, hogy ott vagyok, ahol. Szinte senki sem ismer, aki meg igen, az inkább ne ismerne. A Levita még határeset. Persze sokkal jobb nekem itt, mint az előző sulijaimban. Na de amúgy, neked miben is van gond az önbizalmaddal? Nagyon határozottnak tűnsz pedig. Áruld el a titkod - hajolok kissé közelebb kérlelően, mert valóban jól jönne néhány tanács és praktika, amit ő is alkalmaz. - Eliza? Hm... Ismerősen cseng. Miért gondolod, hogy randiznunk kéne? Ez nem így működik - rázom a fejem tiltakozóan, még a homlokom is összeráncolom hozzá. Aztán hamar kisimulok, és háborgok azon, amit felvet. - Te aztán tudsz kérdezni. Sok mindent kinézek belőled, azért... Hát, nem tudom - tárom szét a karomat, de csak azért, mert kivételesen rejtélyes és vicces próbálok lenni, hátha zavarba tudom ezzel hozni Karolát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A lány kérdése jogos. Valóban, a kastélynál nincs védettebb és biztonságosabb hely a környéken. Elméletileg. Megeshet, hogy ezt azért kötik annyira a diákok lelkére, hogy elejét vegyék a renitenskedésnek. Ennek ellenére hőnőnk Linneával is éjnek évadján a tanoda falain kívül futott össze, nem sokkal érkezése után. Tehát azért, ahogy minden védművet úgy az iskoláét is meg lehet kerülni. - Igen, mivel az Edictumba is írok cikkeket, így van rá jogosultságom - feleli olyan választ adva mely igaz és mentes mindennemű rellonos firnyáktól. Tényleg csak azért járhat be elvben, hogy leadja az arra a hónapra szánt műveit. Bár egy ideje már inkább bagollyal küldi őket. Emellett mostanság máshová is ad el néhányat, mert van, ami nem egy iskolaújság hasábjaira való. A pénzt pedig gyűjtögeti, hogy ismét legyen némi tartalékuk. A lány szavaira, melyeket az anyjáról mond, Elektra összevonja szemöldökét. - Ha ismerném sem gondolkodnék másként - reflektál halványan mosolyogva, jelezve ezzel, hogy az ő véleményét mások nem formálják. Saját szobrásza ő azoknak és alakítja őket ízlése szerint sok éve már. Az elmondottakra, a házasság avitt hagyományával kapcsolatban csak ingatja előbb fejét, majd tiltakozásának ad hangot a maga nyílt módján, de persze a kamasz miatt kissé finomabban fogalmazva. - Nem kell ennek így lennie. Ki lehet törni minden rabigából, a középkort is felváltotta az új majd a jelenkor. Régi beidegződések alatt gyötrődni az oktalanok terhe. Az okosok le tudják őket vetni - beszél egy pionír lelkületével. Soha nem tudná elképzelni, hogy ne ő válassza meg saját társát. Azt sem, hogy Imola olyanhoz menjen majd annak idején, akit más szemelt ki neki. Főleg nem egy idegen, aki lehet, hogy mindet lát, de lehet valójában semmit sem tud azokról, akiket összeboronál. Anyjaként neki kell figyelnie a választottját, de míg a lánya boldog, addig nem lesz oka közbeavatkozni. Az ő szülei sem tették. Tanácsokat adtak, de a döntést rá bízták és ez így van jól. Elveihez hű volt és az is marad. Nincs semmi, ami eltántoríthatná. - Nem tartasz fel, mert jó veled beszélgetni. Azonban sajnos tényleg mennem kell. Viszont legközelebb gyere el hozzám, ha kedved van. A Holdfény utca 33-ban lakom. El sem tudod majd téveszteni. Lila falú ház, türkiz bejárati ajtóval. Egy forrócsoki mellett arra válaszolok neked, amire csak kíváncsi vagy. Rendben? - tesz ajánlatot a lánynak, akivel valóban jól esett elcsevegnie és szívesen látná viszont máskor is őt otthonában. Valószínűleg saját csemetéjének is szimpatikus lenne Borcsa, mert kedves lány. Elektra meg amúgy is szereti ha vannak vendégei. Elég sokan megfordultak már főhadiszállásán. Sosem baj, ha élet van a Rothstein bázison. A lázadók, ellenállók, kívülállók és rebellisek nála mindig nyitva találják a kapukat. Természetesen csak átvitt értelemben. Minden esetre, ahol egy volt minisztériumi ellenőr és egy hontalan is járt már, ott jutni fog egy ifjú rellonos reménységnek is hely, biztosan. Ennek fényében búcsúzik el a kamasztól és indul haza, hogy szeretteit meglepje a vásárolt finomságokkal, s út közben arra gondol, vajon Imola milyen lesz tizenévesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem tudom tovább húzni. Töltöttünk órákat, napok és heteket egymás nélkül. Csendbe burkolódzva, a másikra várva. S ez soha nem vezet semmi jóra; valakinek lépni kell. Ugyan nem tettlegesen, de ezt most Elektra megtettem, nekem pedig mondanivalóm van számára, számunkra. Az utcák üresek, a fejem tele gondolattal, és ki-kitekintek a házak felé, amik mellett elsuhanok, ahol már alig égnek a lámpák. Késő van már. Az ajándékozások biztosan megtörténtek a családokon belül, s nem is gondoltam volna, hogy én is kapok egyet. Mert igenis kaptam; egy vallomást rádión keresztül. Romantikus alkat vagyok és mérhetetlenmód értékelem az ilyen gesztusokat, ezért is érte szívemet és lelkemet ennyire mélyen a dalküldés. Kabátom nem téli, sapkát sem húztam. Csak fehérszín pólómat cseréltem egy kivételesen tiszta, sötétkék darabra, hogy arra felkapjam ikonikussá vált bőrdzsekimet és bakancsos lábaimmal a rádió felé vegyem lépteimet. Hajamat hanyagul túrtam össze, arcom kezdetleges szakállba áthajló borostáktól ékes, ajkaim pedig izgatottan pirosodnak ki a menetszélben. Nem is tudom, hogy rekordot futok-e tempómmal, azonban az bizonyos, hogy éjfél előtt néhány másodperccel érem el a helyszínt, hogy az ajtót felszakítva robbanjak az épületbe, s meg sem álljak a jellegzetes üvegablakok előtt. Szívem hatalmasat dobban, és fel-lejáró mellkassal figyelem a bent ülő nőt. Az előző dal már elszállt.
Talán másik szól odabentről, amit nem hallhatok az üveg túloldalán, ezért nagyot nyelve, alsó ajkamat rágcsálva nézem Elektrát. Mi lesz most? Nem tudom. Noha abban biztos vagyok, hogy ebben a pillanatban itt kell lennem. Jobb kezem vaskos ujjait előkapom farmernadrágom zsebéből, és közelebb lépek a „kalitkához”. Annak üvegén terítem szét tenyeremet, és fekete szemeimet le sem veszem a bent ülő nőről. Nem akarok berontani és megzavarni a munkájában, ezért figyelem tisztes távolságból. Mert itt vagyok. És tudom, hogy hol talállak, Elda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Senkinek nem fogok könyörögni azért, hogy élvezzék a csodálatos társaságomat, ami minden együtt eltöltött pillanattal csak még csodálatosabb lehet. Nem. Nem lehet, hanem lesz. Ezek tények, nem kell ágálni ellene, csak fogadd el. Úgy ni. Látod, nem is volt olyan nehéz. Hol is tarto- ja, igen! Szóval Kiscsibe kérésének eleget téve caplatok a pergamenek felé, hogy a várva várt isteni szikra ott se jöjjön el, pedig én nagyon számítottam rá. Hiába olvasom az elnevezéseket, nem ugrik be melyikből van kevesebb otthon, amiből éppenséggel mostanában a legtöbbet használom, mert szeretem megkönnyíteni az életemet. Szóval a legjobb módot választom arra, hogy rájöjjek.
A tintákat és a világ leghaszno- legsze- legprak-... tehát a Móricnak szánt tollat - ez nagyon nehéz kör volt - a pergamenek melletti polcsor egy üresebb részére rakom, hogy kezeim szabadok lehessenek, mint a madár. Fontos kezemnek szabadsága, mert anélkül nem tudom bevágni a gondolkodós pozíciót, ami valahogy így néz ki: kissé kitolt csípő, jobb kezem ujjai állam alá támasztva, bal kezem derekamra vágva, szemöldököm ráncban, ahogy szuggerálom az elém kitett választékot, és próbálom megváltani nagyon szúrós tekintetemmel a világot, egyelőre brutálisan kevés sikerrel, de ennyi után csak nem adom fel! Nem bizony, úgyhogy kitartóan figyelem a kipakolt mindenséget. A mellettem hirtelen feltűnő mozgásra sem figyelek fel, egészen addig, a mozgás maga meg nem szólal. Gondolom nekem.
Fejemet fordítom Kiscsibe felé, így nyer bizonyosságot, hogy bizony nekem intézte szavait, amikor pár perce még elküldött. Oké, tutira nem komplett, hát úgy jár vissza hozzám, mint egy bumeráng, miután ő küldött el. - Nekem - bólintok egyet, magamhoz képest meglepően kedves hangszínnel válaszolok. - A projekt feladatomhoz kellenek - fűzöm még hozzá a jelentéktelen információt, majd kékjeimet fordítom vissza a pergamenek felé, hogy folytathassam világmegváltásomat. Ha ez így folytatódik, fel kell hívnom Móricot, hogy nézze már meg nekem melyik színű lapból van a legkeve- A SZÍN! Kikerekedett szemeim járnak ide-oda a választékon, amíg meg nem találom azt, ami nekem kell. Szélesen elvigyorodom, Kiscsibe felé fordulok - mivel ő van itt, szóval nincs sok választásom -, hogy megoszthassam vele az egyértelműt. - Megtaláltam! - vigyorgok tovább, majd csillogó kékekkel guggolok le, hogy - akaratom ellenére ugyan - kabátom kicsit Kiscsibe lábaihoz simuljon, amíg én nyammogva gondolkodom el mégis mennyit kellene vennem. Egyáltalán nem sietek, a fejmatekhoz sok idő kell, végül megunom, hogy tettessem, vállat vonva fogok meg annyit, amennyit nem szégyellek, és állok vissza Kiscsibe elé ugyanazzal a vigyorral. Micsoda boldogságot okozhat pár papír!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Az éjfél nem csak a szent nap, de műsora végét is jelenti. A kis késleltetés miatt van pár perce míg elüti azt a bizonyos tizenkettőt a vekker. Lassan csak elhangzik az az utolsó dal, s elhal a búcsúnak szánt néhány szó az éterben. Ennyi volt. Mikorofonja mára elnémul. Nem úgy elméje. Abban egyre komorabb és kétségbeesettebb gondolatok vetnek visszhangos tirádát. Hiábavaló volt lelkének kapuját kitárnia a plénum előtt. Talán nem is hallotta. Ez lehet az oka, igaz? Vagy talán már nem szereti? Egek...Fásultan hajtja le ingatva fejét, s dörzsöli meg szemeit. Ujjbegyeit szinte rájukpréselve nyomorgatja őket, míg már nem is lát másodpercekig. Kisvártatva mély sóhajt hallatva teszi le fülhallgatóját. Csüggedt ugyan, ám elégedett is hiszen azért a műsor rendben lement. Fáradtan mozgatja körbe elgémberedett nyakát, hogy azután székével forduljon meg és a pillanat tört része alatt zúduljon át szívén és arcvonásain  a meglepettség, a vágy, a félelem, s állapodjon meg végül mindkettőn a ragyogó boldogság érzése. Szemvillanásnyi idő alatt zajlik ez le hősnönkben. Ekkor azonnal felpattan, mire ülőalkalmatossága kerekein átszáguld a szűk téren, beleütközve az egyik, lemezekkel teli polcba. Lepottyan rá a lendülettől pár bakelit. Elektra, akár egy hurrikán robban ki a stúdióból. Egyetlen szó nélkül veti szerelme karjába magát, reméli nem löki el őt mágától, s úgy öleli, mintha az élete múlna rajta. Szorítja magához, hogy ujjai fehérednek belé. Arcát kedvese nyakszirtébe fúrva lélegzi be illatát. Remegő ajkán mosoly játszik, s észre sem veszi, hogy szemeiből patakokban hullanak a könnycseppek a kabát gallérjára. Nem tud megszólalni. Annyira döbbent, hogy talán nem is hiszi el, hogy tényleg eljött hozzá. Álomkép volna csupán? Meglehet tovaillan, ha kinyitja a szemét. Ettől retteg, s borzong bele a puszta feltevésbe. Ezért nem mer sem megmozdulni, sem szemeit kinyitni. Levegőt szaggatottan vesz, és még így is érezni, hogy szíve kalapál. Fél, hogy a valóságban elaludt a pultra borulva és az a fájó űr vár csak rá a holnapban, ami ott volt a tegnapban. Eközben odabentről kihallatszik, ahogy a hírblokkot követően felhangzik az előre bekészített éjszakai zenei válogatás legelső száma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Megszólít engem a hölgy, aki nézett. Erre nem számítottam. Arra pedig még annál is kevésbé, amit mond. Elgondolkozom, ahogy kékjeimet ráfggesztem. Egy hölgyet, egy festményről, aki olyan mint én vagyok. Ezek a kijelentések pislogásra késztetnek, de udvariatlanség lenne nem válaszolnom, ezért nagy nehezen kipréselek pár épkézláb mondatot magamból. - Semmi baj, ehhez hozzá kell szoknom - sütöm le szemeimet - A hölgy a festményen pedig valószínűleg csak véletlenül hasonlít rám - mondom, majd visszapillantok az iroda felé, ahol a papírjaim és a pálcát az előbb eltűnt. Továbbra is csukva van az ajtó. Lehet az első alkalommal ez a folyamat lassabb, aztán már ahogy visszajöök kevesebb lesz a dolguk. Úgy sejtem aktát nyitnak, minden kétszer átfunak. Így csinálnám én is, ha még itt dolgozhatnék. Fél füllel hallom a beszélgetést, mely lezajlik megszólítóm és a recepciós között. Halványan rázom csak meg fejem. Bizonyára még új itt és lehet a szakmában sem rutinos. Majd az lesz, csak idő kérdése. Nem árt hozzá némi érzék sem, de az szorgalommal pótolható. Ezután ismét hozzám közelebbről hallom az iménti hölgy hangját. Visszafodulok hozzá. - Éjféli Veréna - biccentek halvány mosolyra húzva szám szélét. Viszonozom a bemutatkozást, de kezemet csak kicsit késve nyújtom, s nagyon röviden rázom meg az övét, abban az esetben, ha elfogadja. Az érintésektől, a kiabálástól még ennyi év után is ódzkódom és ekrülöm is őket. - Igen, szeretnék itt letelepedni - fogalmazok szabatosan. Nem vagyok az a csevegős fajta és kétlem, hogy érdekelné, hogy miért vagy hogyan és milyen áron jutottam ideáig. Ha sikerül munkát és egy kis szobát találnom, ahol meghúzhatom magam igyekszem olyan láthatatlanná válni, amennyire csak lehet. Békében élni, csendesen. Kikerülni minden rám vetülő fényből. Elég volt egy életre belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Balázs

Halvány mosollyal kívánok szép estét az épp távozó férfinak, aki szó nélkül engedi, hogy belépjek az egyébként már bezárt étterembe. Jól esik a bent fogadó meleg, és ahogy beljebb lépdelek az épületben, hamarosan társaságom is akad. Ismerősen csendülő, kedves hangjára azonnal elmosolyodom, majd megfordulva összefont ujjaim szétválasztva lépek közelebb a tulajdonoshoz, hogy a karjai közé vehessen.
- Szia Balázs! – az ölelést elnyújtom egy kicsit, jó végre olyan családtaggal találkozni, akivel jó kapcsolatot tudtam megőrizni. Elhúzódva tőle felkarjaira fonom ujjaim, hogy ne szökhessen el előlem, amíg végigmérem az alkatát, a ruházatát, a testtartását. Lefogyott volna? Mosolyom elhalványul, ahogy kiejti a következő pár szót a száján, és egy kedves simítással engedem el a karjait. - Hogy vagy? – halkan teszem fel a kérdésem, a körülöttünk lévő csendben mégis mintha üvöltésnek hangzana. Engedelmesen hagyom, hogy kedve szerint terelgessen az étteremben, és a kabátom is sikerül közben lehámozni rólam, amit pedig a hozzám közelebb lévő támlára dobok. - Nem, köszönöm, nem kérek semmit. Túl sokáig nem maradhatok, de már nagyon szerettem volna meglátogatni Téged – magyarázkodás közben helyet foglalok azért, és remélhetőleg ő is így tesz. Csillogó zöldjeim az arcát fürkészik, bármiféle arra utaló jel után kutatva, hogy ha esetleg nem lenne vele minden rendben.
- Nagyon szép egyébként az étterem. Tetszik, amit csináltál vele, viszont a növényeidre ráfért egy kis felújítás – a vállam mögött mutatok az említett zöldekre, amik a terromágiámnak köszönhetően látszólag is sokkal jobb állapotban pompáznak, mint érkezésem előtt. Bár már jó pár év eltelt az elemem megjelenése óta, még mindig csak kevés embernek meséltem róla - azt nem tudom mennyit pletykáltak -, Balázs viszont beletartozik abba a kis csoportba. Már, ha azóta nem felejtette el, amit egyébként teljesen meg is értenék, a történtek után. - Sajnálom, hogy előbb nem tudtam jönni. Nem akarok szabadkozni, most már úgy érzem felesleges, hiszen most itt vagyok – arcomra visszakerül halvány mosolyom, és ahogy alkarjaim az asztalon egymásra fektetve előredőlök, tekintetem elszakítva az arcáról végigpillantok megint az épület belsején. - Hogy tetszik egyébként itt Bogolyfalván?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Igen, van egy pár állatkám otthon, szóval emiatt is szeretném azt, hogy itt is legyen legalább egy. Egyszerűen imádom őket! - ugribugriztam lelkesen a tanárom előtt, hiszen annyira izgi volt, hogy hamarosan kiválaszthatom a leendő kis kedvenckémet.
- Hárpia? Hű, ez de furi. Apa szokta anyát így hívni, amikor mérges rá. Persze anya nem hallja, mert általában akkor szokott morgolódni, amikor ő nincs jelen - meséltem az otthoni történéseket Belián bácsinak, közben pedig még mindig nem tudtam hova tenni magamban ezt a hárpia dolgot, amit mesélt.
- Tényleg, jut eszembe, hogy is hívják azokat a cuki kis pufók lényeket, akik hasonlítanak a macskákra? Jaj, azok olyan édesek! A bácsi szerint lesz olyan kis pufimufi cukimuki lény a kereskedésben? Ugye lesz? - kérdeztem lelkendezve, miközben a kísérőm kabátjának ujját húzogattam figyelmet kérve magamnak. Na, nem mintha nem figyelt volna rám oda eléggé, de ez valamelyest növelte azt a bizonyos drámai hatást... meg egyébként is túl izgatott voltam ahhoz, hogy képes legyek megmaradni egy helyben.
- Azért kicsit hiányoznak a szüleim, remélem, sok öribarim lesz majd itt... otthon sok barátom van, de ők nincsenek itt - osztottam meg az aggályaimat a tanárommal, miközben betértünk az üzletbe.
- Csókolom! - köszöntem oda nagy hangerővel az eladónak, akit meglepő módon nem láttam sehol... azért az illemet belém nevelték a szüleim, meg biztos, hogy hallotta a köszönésem, lehet, hogy állatokat etet vagy pakolászik valamit. Ki tudja?
- Tyűűűűű! Kezdjük az apróságokkal! - vetettem fel a tanáromnak, akit közben az akvárium közelében véltem felfedezni, ahogyan nagy lelkesedéssel a halakat kémleli. Amilyen gyorsan elillant mellőlem, olyan gyorsan vissza is tért. Elgondolkodtam magamban, hogy nem valami szuperhős-e... láttam a tévében azt a Flash nevű férfit, aki emberfeletti képességgel volt képes mozogni, mint a villám... őt juttatta eszembe Belián bácsi is. Hű, lehet, hogy titokban tényleg szuperhős és másodállásban emberi életeket ment? De izgi!!!
- Jaaajj, egy édes kis hörcsög! Tessék figyelni! Milyen cukin eszi a magot! Awwww, ott meg kerekezik az a kis egérszerűség. Ó, van nyuszi, tengerimalac meg csincsilla is! Annyira édesek! - tapadtam oda a ketrecek elé az állatkákat kémlelve.
- Ó, és ott egy patkány! Ugye nem tetszik félni tőlük? Azt hallottam róluk, hogy nagyon okos állatok! - mutogattam az állatra nagy bőszen, miközben még a látottak hatása alatt álltam. Annyi édes kis élőlény van itt, nehéz lesz a választás. Ráadásul ez még csak ízelítő volt a kínálatból, hiszen rengeteg állat várt még arra, hogy megnézzük őket. Nehéz lesz a választás!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Mindkét becenevet használom, vagyis valaki így hív, valaki úgy, szóval az Ana rendben van - hadartam a lánynak. Mivel ő Pannaként mutatkozott be, így arra gondoltam, hogy azon a néven fogom szólítani. Persze hívhatnám Panninak, Pannusnak is, de az szerintem nem nyerné el a tetszését. Túl vagánynak nézett ki ahhoz, hogy ne Pannának szólítsák... ha meg máshogy akarja hívatni magát, úgyis szólni fog, attól nem tartottam.
- Valamennyire igen, de nem annyira. Apa nagy foci rajongó, azt mondta, hogy majd egyszer kivisz magával egy meccsre. Lesz szotyi meg tökmag is, ezért már megéri kimenni. Remélem, sózott lesz - magyaráztam a lánynak, persze most is csak a hasamra tudtam gondolni, de azért valamennyire érdekelt a foci is. Amit meg most Panna csinált, az meg annál inkább, mert nagyon mencsinek tűnt a csajszi, úgyhogy tuti valami mencsi dolgot művelt a könyvével.
- Jajjj, apa nagyon boldog, amikor a kedvenc csapata berúgja a labdát a hálóba! Olyankor mindig felpattan a fotelból és röhögve ordibál... anya meg olyankor mindig hoz neki egy újabb sört, hogy lecsituljon - meséltem a lánynak a futballbeli tapasztalataimat, amiket egyelőre csak apám révén ismertem.
- Ez tök jól hangzik! - lelkendeztem, és már el is képzeltem magamban, ahogyan addig rugdosom a labdát felfelé, amíg le nem esik, azaz az örökkévalóságig... na jó, nem. Közben Panna máris elővarázsolt egy labdát, nem is tudom, hogy mennyire lepett meg a dolog, hiszen mégiscsak a varázsvilágban voltunk. Én tuti, hogy egy fél napon keresztül kerestem volna a lasztit, ahogyan magamat ismertem.
- Tyűűűű, ez egész jól ment! - néztem ámulva, ahogyan a másik a lasztival játszott. Hát, fel kell kötnöm a gatyát, ha fel akarok zárkózni hozzá, úgy voltam ezzel a dologgal. Nem kispályás a csaj! A mutatványa után átvettem tőle a labdát, majd belerúgtam egy nagyot felfelé ívelve, ám a kerek tárgy ahelyett, hogy a lábamhoz pattant volna vissza, a fejemet találta el, de azt rendesen.
- Aúúúúú! - szisszentem fel morcosan a fejemet fogva, majd átadtam a gonosz lasztit Pannának.
- Asszem ez nullának számít, te jössz! - szenteltem minden figyelmemet a másikra, és reménykedtem benne, hogy a következő körben jobban fogok szuperálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nagyon furcsa napjaim vannak, mint aki túlontúl szét van esve. Pedig nekem az nem szokásom, hiszen ennél sokkal nagyobb nyomás alatt is képes voltam igen jól teljesíteni. Most meg... mint aki bolond gombát fogyasztott. Nagyon furcsa érzés. Jól teljesítek, nem fekszem le úgy éjjel, hogy befejezetlen dolgaim vannak, mégis, napközben többször állok meg, azon mantrázva, hogy mely feladatok fejeztem be, és melyekkel vagyok még elmaradva. Hova kell mennem, kikkel kell beszélnem.
Legutóbb például, bevallani is szégyellem, azon kellett elgondolkoznom, hogy mi volt a leánykori nevem, és hirtelen fogalmam sem volt, és valószínűleg, ha pálcát tartottak volna a fejemhez, akkor se tudtam volna megmondani. Óriási nagy szerencse, hogy a kezembe volt az igazolványom, amin ott volt, és gyorsan túlestünk, az Eszterházy-Révay-Vajda cselekményszálon, hogy aztán tovább mehessen az élet. De bevallom, ha nem lett volna ott, akkor, bizony beégek, csúnyán. Mintha valami elszívná az eszem, de nem, mielőtt még bárkiben felmerülne, nem vagyok terhes, csak ez a tél ilyen hatással van rám, alig várom, hogy egy kis D-vitaminhoz jussak, és összeszedjem magam.
Ezzel a gondolattal hasítok át ma többedjére a téren, hogy egy újabb feladatot pipálhassak ki. Reggel a művházban kezdtem, balettal, onnan át a színházba, haza zuhanyozni, átöltözni, aztán vissza a hivatalba a polgármesterhez.
Megint a művház, újra a színház, és most, amikor menet közben ebédelek, gondolkozom azon, hogy szükségem van-e valamire még Daróczytól, vagy megleszek a hétre már, és nem akarom rabolni az idejét. Rémlik, hogy valami elmaradt, de egyelőre nem érzem, hogy olyan nagyon jelentőségteljes lenne. Szóval így haladok, harapva egyet a péksüteményből, amikor meghallom a zenét. Megtorpanva hallgatom, keresem a hangot, és amikor a lányt meglátom, lassan közelebb sétálok hozzá, és adok magamnak néhány pillanatot, hogy élvezzem a játékát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Oké, akkor Ana leszel... vagy Bella - horkantok, aztán nevetek a szokásos csilingelő hangomon, amit amúgy utálok. Olyan, mintha hercegnő lennék egy mesébe, pedig én inkább a páncélos lovag lennék, aki megmenti őket. Mennyivel menőbb már, mint bezárva várni valakire, hogy talán megmentsen. Amúgy sem derül ki sosem, hogy mit akar a sárkány a hercegnőről, meg az sem, hogy hogyan zárja be. El sem fér a mancsába a kulcs, de béna.
- Hú, de jó neked! Én is elmennék focimeccsre... főleg a tökmag miatt - csillanak fel a szemeim, bár nem tudom, hogy érdekelne-e a mugli játék. Amikor véletlenül néztem, hogy mi az, eléggé unalmas volt, legalábbis, amit a tévében láttam. Amikor a srácok csinálták, az viccesebb, főleg, amikor veszekednek, hogy kiről ment ki.
- Fuj, egyszer megszagoltam és elég büdi volt. De tényleg szeretik a felnőttek. A felnőttek furák, inkább innék egy naracslevet - mondom fintorogva, és amúgy tényleg jó lenne egy kis narancslé, mert  eléggészomjas vagyok a nagy mérgelődésembe. Vagyis, mióta itt van Ana már nem is vagyok annyira mérges Matyi bára, szóval tök jó, hogy itt van. Aztán pedig bemutatom focitehetségemet, és sikerül kettőt is belerúgnom, juhé! Átadom a lehetőséget Ananak, aki közben megdicsér.
- Köszi, ez nem túl sok, de azért nem volt könnyű - nehezítem egy kicsit a dolgát a szavaimmal, bár nem tudom minek. Talán a versenyszellem még ilyen alkalmakkor is kitör belőlem. Nagyot kacagok, ahogy a fejére esik a laszti, de attól, hogy nagy bennem a versenyszellem, még nem hagyom rá a dolgot.
- De, eltalált és a fej is ér, szóval kettő-kettő - lassan abbahagyom a nevetést, és felé fordulok. - Azért nem fáj, ugye? - kérdezem kiabálva felé, miközben összeszedem a lasztit. Visszaszaladok hozzá, majd nagyon koncetrálva újra megpróbálom. Az első természetesen sikerül, de annyira elpattan, hogy nem tudom elérni, pedig rohanok utána.
- A fenébe, ez egy hülye játék - mondom mérgesen és Ana felé rúgom a labdát indulatosan. Az agyam megint felforr, pedig azt hittem, hogy ügyes leszek ebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Haha, oké, nevezz ahogy akarsz, mármint Ana-nak vagy Bella-nak - nevettem vissza vígan, úgy tűnt, egyre jobban kezdett oldódni a köztünk lévő nem létező feszültség. Végül is egyáltalán nem bántam, hogy nekem csapódott az elején az a csodakönyv, így legalább Benji-n, a plüss pandámon kívül mással is tudtam beszélgetni. Még anyától kaptam, hogy vigyem magammal az új helyre, azt mondta, hogy Benji majd vigyáz rám, és ha ránézek, mindig ő meg apa jutnak az eszembe róla.
- Már nagyon várom, hogy apa elvigyen arra  meccsre! Tudod mit? Majd teszek félre neked tökmagot, apa úgyis egy valagnyit szokott venni - duruzsoltam a lánynak lelkesen. Közben azon filóztam, hogy vajon egy tökmag meddig tud elállni? Mikor romlik meg? A héja biztos sokáig védi, szóval sokáig jó kéne, hogy legyen...
- Egyszer belekóstoltam apa sörébe, amikor kiment a szobából... undorító íze van és nagyon büdi! Nem értem, mit szeret rajta apu, de érdekes, mert ha pár dobozzal megiszik belőle, tök jó kedve lesz meg néha csinál vicces dolgokat. Anya nem annyira örül neki, nem értem, hogy miért. Pedig szereti, ha apunak jó kedve van. Akkor meg miért veszi neki a bűzitalt? Áh, a felnőttek olyan furák! - legyintettem, miközben hangosan végigvezettem ezt a gondolatsort.
- A narancslevet én is imádom. Anya régen szerette, de mostanság nem issza, mert azt mondja, hogy sok a sava vagy mi... meg hogy cukros. Tényleg nem értem a felnőtteket - közöltem Pannával elgondolkodva. Nem is akartam tovább csűrni-csavarni a dolgot, mert tudtam, hogy úgyse fogom megérteni a "nagy emberek" gondolkodásmódját.
- Te jól kijössz a szüleiddel? - kérdeztem tőle a szemöldököm felvonva. Nem ismertem a lányt, így azt se tudtam, hogy mi a helyzet szülők terén. Szerencsére én jól kijöttem a sajátjaimmal, de azért időnként elég szigorúak tudtak lenni.
- Nem fáj a fejem - válaszoltam a lánynak, miután megtörtént az incidens. Lehet azt se éreztem volna meg, hogyha fájt volna kicsit, annyira lekötött ez az új játék, amit Panna kitalált.
- Ó, tényleg? De szupiiiii!!! Nem tudtam, hogy a fej is ér! Juhúúú! - tapsikoltam ugrálva a lány előtt. Ezek szerint mégsem voltam olyan béna első próbálkozásra, mint gondoltam. Nagyon feldobott az a tény, hogy fej-fej mellett haladtunk a pontozásban. Egy kis időre rá Panna újból szerzett egy kis előnyt, majd mikor a laszti elpattant, láttam rajta, hogy megcsapta a düh szele, és elég erőteljesen felém rúgta kerek tárgyat. Reakcióból arrébb ugrottam, a labda pedig tovább gurult. Miután felfogtam, mi történt, gyorsan utána is eredtem, majd megpróbálkoztam a következő körrel. Felfelé célozva megrúgtam a lasztit, ám olyan nagy hévvel sikerült belerúgnom, hogy az a magaslatba érve lefele menet elgurult valahova.
- Hú, ez nem sikerült túl jól... megkeresem. Lehet jobban jártunk volna, ha csúzlizunk - kiáltottam oda a lánynak, majd fel-alá rohangálva elkezdtem keresgélni a kerek céltárgyat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Tudom milyen. A figyelem. Amióta itt vagyok, árgus szemekkel figyelnek. A mozdulataimat, hogy kihez szólok, hogy mikor látszódik az utód érkezése. Nem egyszerű élethelyzet.
A múltkor majdnem a lóról rángattak le csak azért, mert azt hitték, veszélyeztetem a gyermekünk életét, pedig nincs is miről beszélni, mert a leghatározottabban tudom - megjegyzem a legnagyobb megnyugvásomra -, hogy nem várok gyereket. Viszont a figyelem, különösen bizonyos emberek figyelme mégis riasztó tud lenni, legyen az ember egy polgármester felesége, vagy egy nő, aki a bántalmazó férje elől menekült el.
- Madame Amanda is biztos így gondolná. Kevés asszony néz ki a Kalóz családban úgy, mint ő, ha jól emlékszem, sem a lánya, sem az unokája, Zsófia nem örökölte ezeket a domináns jegyeket.
Egy pillanatra persze fel kell idéznem magam előtt a lány arcát, haját, vonásait, de nem, semmiképpen sem, hiszen a bőre, a haja, a szeme, mind sötétebb, amolyan tökéletes leszármazottja az apjának, összehasonlíthatatlan, mint Amanda asszonnyal, mind Verénával.
- Zsófi tökéletes Bernáthy géneket örökölt.
Erősítem meg a fejben lezajló gondolatmenetemet szóban is. Illedelmes kislány, jó nevelést kapott, kicsit talán félénk. Mindenképpen azok közé tartozik, akik szívesen látottak, akikkel úgymond számolnak a maga generációjában.
- Igen, tudom. A férjem mesélte az esetét, remélem, hogy a jövőben nagyobb oltalmat tud nyújtani a településünk, mint a múltban.
Tudom, hogy mi történt, hogy hogyan végződött a házassága. Elképzelni se tudom, hogy milyen lehet az élet egy bántalmazó kapcsolatban, az állandó rettegésben. Már tudom, hogy Konrád is tud türelme vesztett lenni, de én nem rettegek tőle, hiszen okkal viselkedett úgy velem, ahogy. Azon az estén tiszteletlen voltam vele, nem a neveltetésemnek megfelelően viselkedtem.
- Ha bármiben tudok segíteni, keressen bizalommal, vagy, akár a titkárnőmet, ő is készséggel áll a rendelkezésére, majd jelzem neki.
A lány visszatérve egy újabb köteget hoz, és látom rajta, hogy eléggé meg van rémülve, amit hirtelen nem tudok hova tenni, csak amikor kimondja, hogy Konrád nem ért még vissza, akkor látom rajta, hogy emiatt volt ideges, vagy talán a reakcióm miatt? Minden nap egy új meglepetés.
- Köszönöm, azt hiszem, kénytelen leszek hazavinni a munkát vagy időpontot kérni hozzá.
Jegyzem meg mosolyogva, a már jóval kisebb köteget magamhoz ölelve.
- Örülök, hogy találkoztunk, és kérem, tényleg keressen, ha segíthetek. Akár házat találni, akár bármiben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Tényleg nem vagyok hozzászokva ehhez a mennyiségű figyelemhez és kicsit frusztrál is az, hogy most hirtelen ennyit kapok. Nem a hölgy zavar, csak maga a tény, hogy sok időnyi menekülés, rejtőzködés és elzártság után most ilyen rengeteg ember vesz hirtelen körül. A mellettem elhaladók rám néznek. Felismernek, majd vagy fejet csóválva mennek tovább, vagy beszóltak, mint az a pár munkás az utcán. Azután most itt ez a nagyon szép és kedves hölgy, aki megosztja velem saját helyzetét. Nagyon kizökkentem az életből az ELME vendégszeretetét élvezve. Nehezen is tudok mit mondani. - Érkezik az utód? Akkor, öhm...gratulálok önnek - nyögöm ki kicsit bizonytalanul, mert nem tudom mit is illik mondani ilyenkor. Nekem nem adatott meg, hogy anya lehessek. Károlytól jobb is, mástól meg csoda volna. Már az felérne vele, ha egy férfiban ismét megbíznék annyira, hogy intim közelségbe engedjem magamhoz. Félek. Még mindig álmodom néha azzal, hogy erőszakkal tesz a magáévá a volt férjem. Nem tudom képes leszek-e valaha túltenni magam ezen a traumán. Viszont mivel Elizabet tovább beszél, így igyekszem figyelni rá, ám néha visszanézek az ajtóra, ami mögé a dolgaimat bevitte az ügyintéző boszorkány. Nevek hangzanak el közben. Egyik sem ismerős, de megjegyzem őket. - Ilyennek születtem. A hajam természetes vörös, a szemem meg kék amióta az eszemet tudom - mondom, mintha mentegetőznék azért, mert hasonlítok arra a bizonyos Amada nevű asszonyra. Sosem ismertem a szüleimet. Egy templom kapujában találtak rám. Itt kaptam a neveimet. A Verénát, ami azt jelenti félénk és tartózkodó, mert állítólag nem sírtam míg ott voltam. A Veszperát pedig azért, mert az esti külön imádság végén találtak rám egy takaróba csavarva a balom középső ujján most is ott lévő gyűrűóra kíséretében. Talán most, hogy új életet igyekszem kezdeni, a múltamat talán teljesen magam mögött kellene hagynom. Lehet azonban, hogy épp most tudnék a végére járni - mivel Károly nincs többé - honnan is származom. De! Előbb munka és lakhatás kell. A többi csak utána jöhet a sorban. - Köszönöm, már azzal is megkaptam az oltalma, hogy visszajöhettem a városba - mosolyodom el halványan. Nem tudtak volna megvédeni tőle. A végzettől nem lehet, mert az elkerülhetetlen. Életem egy fejezete akkor lezárult, s most egy új nyílik. Ennek így kellett lennie. - Hálásan köszönöm - biccentek a jószívű szavakra. Megpróbálok a magam erejéből boldogulni, ám ha ez nem megy talán élni fogok a kedves felajánlással. Ekkor érkezik vissza a ifjú titkárnő egy nagy halom kuszán álló irattal. Önkéntelenül forgatom szemeimet, mert ennek nagyon nem ez a módja. Rendszert kellett volna vinnie a papírokba. Szelektálni őket és megjelölni mi-micsoda. A felettes keze alá kell dolgozni, hogy az ügymenet minél hatékonyabb legyen. Biztosan megtanulja majd, ha máshogyan nem, hát majd a saját kárán, ha valami fontosat elkutyul. Közben engem végre szólítanak ismét. - Én is örülök, és még egyszer köszönöm. További szép napot önnek! Viszontlátásra! - búcsúzom el a kedves hölgytől, majd odafordulok a morózus ügyintézőhöz, aki előbb visszaadja a nekem járó iratpéldányokat. Kioktat hogyan vezessem a tevékenységnaplót. Mikor kell ismét megjelennem és miket kell akkor magammal hoznom, azaz egy hét múlva és végül megkapom tőle a nyomjelezett pálcámat, az arra vonatkozó leszabályozással együtt. Végezve kétkedőn kíván minden jót, majd már hívja is a következő várakozót. Kilépve a hivatalból mélyen beszívom tüdőmbe a város levegőjét. Ezzel kezdetét veszi az új Életem. Igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

A névkérdést simándiba megoldottuk, a meccsről pedig kapok ajándékot. Hát ez mesés!
- Ú, imádnálak érte, de csak kicsit, mert még hozzászoksz! - nevetek, miközben ő azt ecseteli, hogy milyen a sör. Nos, én is belekóstoltam már, és tényleg undi valami, nem tudom, hogy sokan miért szeretik. Hihetetlen, hogy ilyesmiket megisznak az emberek, meg olyanokat megesznek, hogy juj. Egyszer láttam, hogy valami körömizét ettek, hát akkor majdnem kihánytam magam.
- Furák, és rossz az ízlésük, meg nem tudják, hogy nekünk mit kéne adniuk és ilyenek - vonok vállat, de egyetértően nézek az új ismerősömre. Ana jó fej, egy rugóra jár az agyunk, és nem akar többnek látszani, mint ami. Ez ritka tulajdonság, mert a fiúk is állandóan menőznek, vagy menőznének. Persze engem aztán nem érdekelnek az ilyen dolgok, én megvagyok magam is, és már van két barátnőm. Na, hát és el ne feledjük Polkát, aki nélkül biztos rosszabb lenne az egész élet. Szeretem őt, nagyon.
- Nem is kell, mert tök buták sokszor. "Majd ha ilyen oidős leszel, te is megtudod." - utánozom anyát. - Persze, kamu az egész - rúgok bele egy kavicsba, ami messzire repül, én meg követem a szemeimmel. - Aha, én bírom őket. És tudom, hogy szeretnek, még ha büntetnek is, csak tudod, ki kell mutatniuk, hogy ők a főnökök - kacarászok egyet és a fejemet rázom. A hajam pedig ide oda száll, remélem nem nagyon kócolódik össze. Kiegyelítődik a focitudásunk, ami egy kicsit fáj, mert én mindig nyerni szeretek és azt hittem Ana bénább nálam. De nagyjából egyforma jók vagyunk, ami kicsit meglepő, de biztos csak szerencséje volt. Persze mondhattam volna, hogy nem ér a fej, de úgyis tudom, hogy ér, szóval zavarna, hogy tudom, még ha ő nem is. Na, de én jövök, és nem sikerül és el is rúgom a fenébe a lasztit. Még jó, hogy nem rúgtam mellé dühömben, mert olyan azért sokszor szokott lenni.
- Csúzli? Neked van? Az enyémet elvették és azt mondták, hogy majd csak hétvégén kapom vissza, vagy akkor sem. Olyan szemetek a tanárok néha - morgolódom, mert lásd, Matyi bá szerint sem úgy van, ahogy én tudom. Pedig ez tuti!
- Szóval van csúzink, vagy valami gumink, hogy cisnáljunk? Sajna az enyém mind elszakadt, mert órán... izé szünetben azzal játszottam és elszakadt. vagy már mondtam? - nézek rá kacsitva, mert lebuktatom itt magamat a hülyeségekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Elmosolyodik az apró lányka lelkesedésén, szeretetén, amit az állatok felé irányít. Olyan dolog ez, amelyet talán tanítani sem kell, mert ott van és létező dolog benne, mégis, amikor kiteljesedik, akkor szinte kész öröm. Persze, nem kötelező ez, nem köteles mindenki kedvelni és tartani bármit, az egyensúly csak akkor jó, ha mindenből akad, mindegyik oldalból.
- Akkor bőven jó lesz, hogy ma szerzünk egyet. Neked is, neki is – bólint, hogy ez mind a kettejüknek igencsak kifizetődő lesz. Akaratlan nevet fel a hasonlatra, amely elhangzik tőle, de saját nyelvére harapva moderálja magát, egy köhintéssel elzárva a dolgot.
- Nem, ez… nem olyan hárpia, hanem madár. De nem szép dolog így hívni őt, sem más lányokat – persze, aztán a vita hevében jön minden, amit nem akarnak, azt is. Szóval, érti ő, de azért adjuk meg a módját a modornak és minden egyébnek.
- Hmm? – pillant lefelé, ahogy megérzi a lágy húzást a karjánál, kabátrészen. – Jaj először is, itt, az iskolán kívül nem kell magázni ám. Se bácsizni, nyugodtan hívj Beliánnak – mosolyog rá, mert először is, most nagyon öregnek és ráncosnak érzi magát hirtelen, de olyannyira, hogy menten ülőhelyet kér, másrészt, tudja, igen, hogy tanár, hogy ott más, de ez a közeg szabad, kötetlen. – Másodszor, cuki, pufók lények… ühm, a puffskein-re gondolsz? – bár az nem macskaszerű, de pufi. Több ötlete is akad, mivel bizonyára, mágikus lények is lesznek itt, nem csak az alapkollekció, ami az állatkereskedéseket jellemzi. Amúgy meg biztos kiderül, ha látja és rá is mutat.
- Persze, hogy lesz. Kicsi idő kell hozzá – bólogat, mert ő nem is akart nyitni, mégis megtette és sokan lettek az életében, még annál is többen, mint amit el tudott valaha képzelni. Köszön ő maga is, ahogy a lányka, ám egyelőre senkit nem lát, így magától navigálva, apró bólintással jelezte – miután megbámulta a macska TV-nek elmenő akváriumot -, hogy akkor arra. A ketrecek felé lépkedve nézelődik, kutatja tekintetével az apró állatok neszelését, akik épp esznek vagy épp csak bámulnak kifelé apró szemeikkel. Ahogy felcsattan a vékonyka hang, úgy fordul arra és követve az ugráló figyelmet, sorban megnézi mindegyik apró lakót.
- Nekem is volt hörcsögöm, gimis koromban. De megharapott és nem mertem nagyon játszani vele. A kis kereke meg nyikorgott és még most is emlékszem, éjjel milyen buli volt hallani – csóválja meg a fejét, hogy megvolt a kötelező ketreces állatka tartása, ami a gyerekek életében amolyan mérföldkő, mert ha azzal elbírnak, jöhet valami nagyobb. Neki végül sosem lett más a ketrecbe, akkoriban nem volt olyan, amilyen most. – Nem félek én semmitől, bár a soklábú bogarakat annyira nem kedvelem. Felőlem minden jöhet, kígyó, béka, egyre megy – legyint, hogy nem fog sikítani, ha olyat lát. – Menjünk tovább, hogy előbb mindent lássunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Határozottan bólogatok, aztán összeráncolom a szemöldökömet. Ugyanis én is jól elvagyok a szobámban, csakhogy én ahhoz vagyok szokva, hogy nem kell osztoznom rajta senkivel sem.  Nem mintha nagy gond lenne alkalmazkodni 2 emberhez, de sokkal nyugodtabban jövök-megyek, ha ők nem alszanak. És nem vagyok valami hangosan közlekedő típus. Na meg ott van a zongorázás is. Elég nehéz úgy gyakorolni, vagy komponálni ha ott lihegnek a nyakamban. Plusz nem is szeretem ha nézik, hallgatják, ahogy játszok.
- Hát, a fő európai helyeket mindenképpen. Tudod, Róma meg ilyesmi. Amerikában is vannak érdekes helyek, Afrika, Ázsia. Szóval mindenhol, mindent – elég nehéz lenne most konkrét választ adnom, pedig van jó pár, csak egyszerűen nem jutnak az eszembe. – Meg szívesen megyek ilyen öhm, tudod – keresem  a szavakat egy darabig, aztán felcsillan a szemem – nomád népekhez. Ahova nem a városnézés miatt mennék, hanem a kultúra megismerés miatt. Bár az kicsit nehézkes, ha azt se tudod, hogy hova akarsz menni.Te hova mennél szívesen?
Elgondolkodva lököm magam kicsit a hintával a munka téma miatt. Nagyon klassz a mostani melóhelyem, de jobban szeretnék valami olyan szakmát, ahol a lehető legkevesebb emberrel kell együtt lennem.
- Meg veszélyes is. Megsérülsz meg ilyenek. Viszont ha jól csinálod és jó csapatban akkor még hírnévvel is jár – hogy ez előny-e vagy hátrány az már megítélés kérdése. Az én esetemben hátrány lenne. Hogyne, hogy akárhova megyek megállítsanak vadidegenek. Nem, köszönöm.  Az viszont tényleg jó ötlet hogy utánajárjak az elemivel kapcsolatos szakmáknak.
- Pedig ezek tök jók – igaz, tényleg nem szakmának megfelelőek, inkább csak hobbinak. – Tényleg? Azok jó sokat utaznak az tény, viszont ez nagyon jó is tud lenni, meg hát ugye rossz is. De akkor értem, hogy a kviddics miért jön be nálad annyira. Repülés repülés – felelem mosolyogva, majd magam elé bámulok eltöprengve. Család. Érdekes, nekem ez a gondolat még nem ötlött a fejembe, pedig idősebb vagyok a fiúnál. Talán azért nem mert nekem nem igazán volt, és amit én szeretnék az inkább az, hogy része legyek egynek, de ne úgy hogy én vagyok az egyik szülő. Gyerekként szeretném átélni. És nem fogom mert már nem vagyok az. Legalábbis a felhőtlen kisgyerekkornak már tutira lőttek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ráfér valami kikapcsolódás, mert ha a tavaly ilyenkori átlagot nézzük, akkor tulajdonképpen nem is volt társasági élete. Jó, valamennyi mégis, amikor ismét jobban érezte magát, legalább a barátaival tisztességesen összejárt. Szerencsésnek mondhatja magát, hogy sok jó ember állt mellette, meg még mindig ott is vannak, ha támaszkodnia kell valakire vagy valakikre - lényegesen könnyebb dolgozni a traumatikus eseményeket. Ennek hála mostanra már az egész leginkább egy rossz álomra emlékezteti, amiről nem szívesen beszél.
De hé! Ez egyszerűen nem nyomhatja rá a bélyegét az egész életére, nem igaz? Ezzel a felkiáltással fogadta el az ismerősök meghívását. Valakinek a születésnapja lesz a csárdában, ex-eridonos, szóval jönnek majd alumnisok és mestertanoncok is. Ez pont az a közeg, amit most talán a legbiztonságosabbnak és komfortosnak ítél. Az emberek már gyülekeznek, még nincs mindenki itt, de annyian azért már vannak, hogy zene legyen és az első egy-két kört már kirendeljék maguknak az asztalhoz - vagy épp elmenjenek a pultig érte. Mint ahogy Dia is épp tesz. Előtte még ketten várakoznak, így csípőre tett kézzel vár ő is a sorára, addig is a pult mögötti italszekrényekre bambul, azokat nézegeti, mik vannak még itt. Na nem mintha rendelne a drágábbakból, jók nekik a jól bejáratott márkák és opciók.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Lassan itt a vizsgaidőszak, nekem meg már tele volt a hócipőm. Mostanában Babettnek is megvoltak a maga bajai, ém pedig lazulni vágytam és egy kicsit bulizni, mert már elegem volt a sok megsavanyodott levitásból. Mindenki be volt feszülve a vizsgáktól és az év végi hajtástól, és már nem bírtam tovább. Azt hallottam, hogy ma este lesz valami kis buli a csárdában, és mivel mestertanonc vagyok, nemigen kellett arra engedély, hogy végre kikapcsolódhassak. Mire leértem, már javában tartott az este, valami kisebb zenekar játszott, egészen táncolható zenéket. Mivel még tök józan vagyok, ez nem járja, úgyhogy jobb ha beállok a sorba, mert porzó vesével nem tudok rendesen táncolni. körbenézek, hogy van-e valaki ismerős, de természetesen nincs, meg elég nagy a félhomály, csak a zenekar mágikus fénylámpái adták meg az egész este hangulatát. Addig ütemesen doboltam a pulton, valami csajszi mögött, legalábbis a vonzó fenék csak lányhoz tartozhatott.
- Diussss - ismertem fel, amikor feljebb emeltem a tekintetem,és még így félhomályban is felismertem a színes hajzuhatagot, ami az egyetlen és megismételhetetlen pompomlányhoz tartozott. Egy darabig Dia látogatott minket és egy csomószor adott jó tanácsokat, meg persze lekötötte a figyelmünk. Mindig is bírtam, mert igazi laza csaj volt és bevállalós. Sosem néztem le őt, nem tudom miért, belőle ez természetesnek hatott. - Rég találkoztunk, minden okés veled? Mire hívhatlak meg? - kérdezem vigyorogva, már látom, hogy jó lesz az este, mert ahol Eszterházy Dia megjelenik, bendul a party. Kíváncsi vagyok, hány másodperc múlva jön oda valaki lenyúlni, de addig felpörgetjük a partyt. Másodpercek alatt fel lehet egyáltalán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy miért néznék ki bénán? Elég csak ránéznem a többiekre, vagyis elég volt, rajtuk egy az egész szerelés, ez az elegáns olyan mértékben jól áll, mint rajtam sehogy. Én idegennek érzem, túlzásnak, mert amikor nem talár és egyenruha van rajtam, akkor mindent hordok, ami kényelmes csak épp nem divatos és elegáns. Sokféle, feliratok, játékokkal, filmekkel kapcsolatos pólók, vagy épp simák, farmer vagy melegítő, mikor mi kell, kissé kopott cipők, mert ami új, annak is hamar le tudom rúgni az orrát, mert nem figyelek oda. Így tehát, mondhatni, igencsak nem illik nekem az a képbe, ami rajtam van, most megint lepillantok.
- Mert olyan, fura. Nem én vagyok, hiányzik a Star Wars-os pólóm – nevetem el magam, mert tényleg kicsit kényelmetlen a sok gomb, meg, hogy ha eszem-iszom van, azért nem kéne azonnal összepecsételni. De leginkább, mert nem érzem magaménak. Lehet Betti sem azt, amit hord éppen, nem tudhatom, mennyire kényelmes egy ilyen ruha, a cipő biztos nem az, de ellenben, rajta nem áll rosszul, sőt, ahogy meg is jegyeztem, úgy gondolom most is, hogy csodásan fest, ami már kissé zavarba is hoz, mert túl sokáig pihent, pihen rajta a szemem. Nem megszokott, de míg nálunk elmegy, addig a lányok mindig hihetetlen átváltozáson mennek keresztül. Ezzel nem azt mondom, hogy frizura és smink nélkül nem csinos, de az, nekem az a megszokott, azonban, most se olyan hivalkodóra sikerült, mint az egyik bent látott lánynak, aki a ruhája színeit festette magára és komolyan, mint valami bohóc. Én nem nevetek ki senkit, de véleményem akadhat. Kicsit elkalandoztam, pislogok párat.
- Nem azt mondtam, hanem azt, hogy bemegyek, bólogatok, hogy igen, végzős vagyok, köszönöm a bált, szuper meg minden. Eszek és iszok valamit, lehet alkoholt is fogok az örömre, mondjuk pezsgőt, mert azzal szoktak ünnepelni és mikor lemennek a kötelező körök, tudod, hogy ha akarnak köszöntőt vagy valami műsort, én már tovább is állok. Pontosabban, akkor kijöhetünk és akkor szépen tudunk nyugalomban táncolni – de persze, erre én is nevetek, ugyan kicsit hosszabban fejtettem ki azt, hogy milyen terv is lehetne arra a bálra, viszont tudom, hogy úgyis akkor dől majd el. Lehet, hogy a gyengélkedőn leszek előtte, sosem lehet tudni.
Azonban azt igen, hogy így, kint, itt, a tánc tényleg jobb. Még mindig zakatoló szívvel, de már bátrabban fogom és mozgok vele, nem törődve azzal, hogy aki erre halad el, ebből mit lát, mit gondol. Most nem érdekel senki, mintha a tömeg közepén is lehetnénk. Merészen pördítem, nem billen ki, ahogy ismét elkapom és lassan folytatjuk a lépéseket. Észre se veszem, de eltűnik most a feszengés, a lábára sem lépek,csak elmosolyodok.
- Én is örülök. Meg neked is. Még mindig nagyon csinos vagy, kedves és végtelenül hálás vagyok, hogy elviselsz, mert hát, én nem olyan vagyok mint a benti fiúk – bukik ki belőlem az őszinteség, de nem bánom. Nem akarok olyan lenni, még most sem, mikor pördül, én pedig kicsit oldalazva keringek vele és a bugyuta mosolyom helyett, így, ilyen közelről vizsgálom arcát, vonásait, a saját mosolyommal.
- Jól érzem magam most, eléggé jól – ha már az őszinteség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mióta először voltam a kastélyban, azóta szeretnék egy zenét írni hozzá. Megihlettek a falak, és biztos vagyok benne, hogy hangszertársam is így volt vele. Az ötletet le is írtam, és kivételesen nem vesztettem el a papírt! Vagyis nem annyira mint szoktam általában a dolgokat.
 A minap pakolás közben ugyanis megtaláltam a fecnit, és mivel a rendrakás nem volt ínyemre, felkaptam Petrát, és futottam is kifelé. Anyáék nem biztos, hogy örülni fognak, de talán előbb hazaérek mint ők.
 Nagyokat szökellve érkezek meg a térre. Leülök egy padra, fittyet hányva a hidegségére, és előveszem a Gitárt. A pengetőt előkotrom, és neki készülök a játéknak. Először néhány lassabb dallammal "melegítek be" utána pedig csak próbálok improvizálni. Becsukom a szememet, és magam elé képzelem a kastélyt. Közben igyekszem a legjobban hozzáillő dallamokat játszani. Nem a legszebb, de nem is rettenetes. Zenét írni nem is olyan könnyű, mint amilyennek elsőnek gondoltam! Főleg, hogy nem tudom írom le a hangokat amiket játszok. Így igazából nem is írok zenét.
 Belefeledkezek a játékba, és fel sem tűnik, hogy valaki megállt a közelemben. Egy kissé hamis hang miatt felnézek, és akkor észreveszem az ácsorgót. Felpattanok meglepetésemben, és Petrát a nyakánál fogva odalépek hozzá, a kezemet pedig kinyújtom.
 - Szervusz! Lili vagyok, remélem nem volt túl hangos a játék. - Nem örülnék, ha bárkit zavarnék vele, de nem úgy néz ki, mintha ez lenne a helyzet.
 Kinyújtott kezemből kiesik a pengető, amit egy gyors lehajlással felkapok, és zsebre vágok.
 - Majdnem elfelejtettem! Ő itt Petra. Hangszertársam és barátom. - Gyorsan bemutatom őt is, és egy széles mosollyal várom a reakcióját a szemben állónak. Igen, említették a szüleim, hogy ne álljak le idegenekkel társalogni az utcán. De őszintén! Ha bántani szeretne, nem álldogállt volna itt és hallgatta volna ahogy játszok.