Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nemrég szálltam le a vonatról. Közel nyolc óra utat tettem meg és megannyi ponton variáltam át az útvonalamat, mire ideértem. De végre itt vagyok. Utazás közben pedig képességem segítségével felvettem új külsőmet. Egy nagy hátizsák és egy kis válltáska van nálam. Ennyi az összes vagyonom és holmim. Nincs is ezek tartalmán kívül igazán másra szükségem. Minden új helyen úgy kezdek neki következő életem felépítésének, hogy keresek egy lakást, amit aktuális álnevemen kiveszek. Azután pedig munkát vállalok, hogy tudjam miből fizetni. Ezért most is egy újságot lapozgatok, amiben hirdetések után kutatok. Valószínűleg az éjszakai vonatozás miatt most vészesen el van lankadva a figyelmem, így felsikoltok és reflexből jó két métert ugrom, amikor valaki váratlanul a vállamra teszi a kezét. - Szentségit! -  ennyit tudok csak kinyögni. Egy nő olyan néven szólít, amit még életemben nem hallottam. Megrázom a fejem és legszívesebben már mennék is tovább, de ezt túl feltűnő lenne, így megerőltetem magam - Azt hiszem összetéveszt valakivel - préselem ki még mindig kissé idegesen a szavakat. A szívem zakatol. Mindig ezt érzem, ezt a torokszorító rettegést. Hiába vagyok évek óta szökésben Károly elől, a rutin ellenére rám is rám lehet hozni a frászt és ennek a fiatal lánynak sikerült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kialvatlan vagyok, éhes és még nem tudom hol fogok aludni. Minden nehezítő körülményt összevetve is elég szofisztikáltan reagáltam. Az ugrás talán furcsa lehetett, ezt be kell látnom. Minden esetre annyira nem keltettem vele nagy feltűnést. Ettől függetlenül szerettem volna mielőbb eltűnni innen, de a fiatal nő tovább mentegetőzik - Semmi gond - felelem szűkszavúan, majd bólintok indoklásár és már fordulnék ismét elfelé, hogy kámforrá váljak. Szeretném folytatni a megfelelő szállás felkutatását és ez úgy nehéz, ha nem indul el az ember valamerre. Az viszont egyelőre még nem opció, hogy módosítsak a jelenlegi küllememen. Elvégre ilyen véletlenek adódhatnak. Ha eddig nem voltam paranoiás, nem most szeretném elkezdeni. Közben tovább beszél hozzám a nő, de hála az égnek megtartja a három lépés távolságot. Mielőtt felelnék a kérdésére hosszan mérlegelek. Felmerül bennem, hogy Károly küldte, de ennek azért még őt ismerve is kicsi az esélye. Eszembe jut az is, hogy ha valóban szembe akarok szállni vele, akkor itt kell olyan emberekkel kapcsolatot teremtenem, akik könnyíthetnek a helyzetemen. A dilemmámat fejben játszom le, amiből ő talán csak azt veheti észre, hogy ég kék szemeim soká időznek magam elé bámulva. - Kiadó lakást és munkát keresek, ebben tudna segíteni? - kérdezem lényegre törően és megigazítom hátizsákom pántjait, mert húzzák már kicsit a vállaimat. Ha a férjem rám talált sem fogok tovább futni előle. Ha pedig nem, akkor talán délutánra már egy ágyban pihenhetem ki a hosszú utam fáradalmait. A remény szikrája felcsillan lelki szemeim előtt, így megengedem, hogy egy mosoly árnyéka suhanjon át ajkamon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Légy közel a tűzhöz, hogy melegedhess. Talán emiatt az új és merész gondolat miatt vagyok most itt. Felrúgva a saját magam alkotta szabályomat, miszerint be kell olvadnom még a munka fajtáját tekintve is oda ahol épp élek. Az újságban olvastam, hogy titkárnőt keresnek a hivatalban. És akkor bekattant, hogy ez nekem jó lehet. Emberekkel foglalkozni és közben mégis kerülni a személyes kontaktust. Eddig is ilyesmiket csináltam. Takarítás, konyhai munkák, raktárban pakolászás. Mind olyan, ahol el lehet tűnni, ahol láthatatlanná lehet válni, mégis van betevőre való. Egy egyszerű fekete szoknyát és fehér blúzt viselek, hozzá - tekintettel a hűvös időre - egy kissé talán sportosabb kabáttal és egy kényelmes alig pár centi sarkú cipővel. Mostanában nem hordok körömcipőt, mert abban nem lehet futni és én sosem tudhatom mikor kényszerülök rohanni. Hajam egyszerű kontyba fogtam és semmi sminket nem tettem fel. Ami azt illeti ilyesmit még be sem szereztem. Alig pár napos ittlétem óta voltak kardinálisabb kérdések számomra.
 Meglepetésemre a felvételi elbeszélgetést maga a polgármester tartja. Az ajtaja előtt állva a gyomrom bukfenceket vet és a tarkómat is bizseregni érzem. Mi van, ha valahogy kiderül, hogy az irataim ugyan nem hamisak, de a személyazonosságom igen? Vajon azonnal le fog nyomozni? Istenem én nem vagyok normális! Kihívom magam ellen a sorsot! Az agyam még csak itt tart de kezem már kopogásra lendül és a hang térít magamhoz pánikomból. Ha meghallom a másik oldalról a választ belépek a helységbe. - Jó napot! - köszönök kissé félszegen és megállok egyik kezemmel táskám pántjába, mint biztosítókötélbe kapaszkodva, míg másik kezemet testem mellett lógatom. Félek, hogy őrültséget csinálok, hogy most vágom át képletesen szólva a saját torkomat. Vagyis jelen esetben Szkilláét, de mint azt már magamban is tudatosítottam, mi már én vagyunk. Mindig is úgy éreztem, hogy a metamorf mágia valahol az őrülettel határos. Úgy önmagadnak maradni, hogy bármikor lehetsz bárki: Pokolian nehéz. Különösen nekem, aki kénytelen időről-időre más emberré átváltozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Valóban ismeri Bogolyfalvát ez a fiatal nő itt velem szemben. A már szinte várost, ami mellesleg hatalmas fejlődésen ment keresztül azóta, hogy végzős mestertanoncként utoljára itt jártam. Figyelmesen végighallgatom az információkat, amikkel ellát. Van köztük pár nagyon és néhány kevéssé hasznos, de mindet igyekszem elmém homlokterében tartani és fel is használni, ha úgy adódik. - Köszönöm a segítséget - fejezem ki hálámat szűkszavúan, majd kezdem úgy érezni, hogy éhes vagyok és jól jönne a mai első kávémat meginni, hogy folytatni tudjam a napot. Erről egy vicces szöveg jut eszembe: - Mond, meghalnál kávé nélkül? - Én nem, de te lehet! Szóval ideje lesz bejuttatnom a koffein adagomat, mert a testem már dervis kerengőt jár az elvonási tünetektől meg a kialvatlanságtól. Ezért kezdek toporogni. Tudom, hogy nem vagyok valami udvarias, de a sok évnyi bujkálás nem kedvez a szociális interakcióknak. Ráadásul az alaptermészetem sem egy barátkozós fajta. Volt, hogy iskolásként inkább mentem le a konyhába nézni a sürgölődő manókat mint, hogy a háztársaimmal legyek a Rellonban és velük bandázzak. Ez a helyzet később kicsit megváltozott. Egész pontosan akkor, amikor beléptem a házak közti zenekarba. Az a figyelem és elismerés, amit ott kaptam megnyitott. Jók voltak a dalaink és szerettek bennünket. Saját és feldolgozott számokat egyaránt játszottunk és főleg metálban utaztunk, de volt klasszikus rock és pár pop meg komolyzenei crossover számunk is a repertoárban. Nem szabadna ennyire elkalandoznod! Feddem meg magam, majd a fiatal nőre pillantok. Halvány mosoly árnyéka suhan át ajkamon - Viszlát! - búcsúzom el megint csak nem bőbeszédűen, majd a nosztalgia, a koffein elvonás és az alváshiány triumvirátusával karöltve elindulok megalapozni sokadik, ám remélem utolsó, álca életemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A lehető legrövidebben fogom meg a férfi felém nyújtott jobbját. A testi kontaktusokat ahogy csak tudom kerülöm, mert rossz emlékeket ébresztenek bennem. Valahol a tudatalattimban még mindig él Károly ütéseinek emléke ennyi év után is, és nem igazán tudom kezelni a helyzetet. Zavartan húzom vissza a kezemet, majd leülök oda, ahová mutatja. A kanapé kellemes, a polgármester tekintete már kevésbé. Végigmér, szinte vesébe látóan. Vajon felismert valahogyan? Ilyen hamar eljutott volna ideáig a hírem? Ennyi besúgója és kapcsolata lenne? Nem! Az nem lehet! Csak pánikolok! Meg kell nyugodnom! Szükségem van erre az állásra. Alig észrevehetően felsóhajtok. Ekkor teszi fel az első szokásos rutinkérdést. A bujkálással töltött évek alatt megtanultam, hogy a magamról mesélt hazugságoknak a valóságon kell alapulnia, különben nehezen azonosulok velük. Emellett annak, aki - hiába csak kényszerből, de - hazudik annak jó memóriára van szüksége. - A nevem Merkov Szkilla, huszonnyolc éves vagyok. Nemrég érkeztem a városba. Végzettségemet tekintve F.B.O oklevéllel rendelkezem, amit vendéglátás-kommunikáció szakirányon szereztem meg. Ez előtt dolgoztam már hasonló pozícióban és úgy gondolom képes lennék itt is ellátni egy titkárnő feladatkörét. - fejezem be bemutatkozásomat, aminek jó része valós információkon alapszik, de épp csak annyin, amitől hiteles maradok. Izgalmam még mindig bukfencezésre készteti a gyomrom, de igyekszem higgadtnak és magabiztosnak látszani. Szkilla vagyok, aki ilyen. Nem fél, nem aggódik, csak teszi amit helyesnek érez. Ujjaimat egymásba fonva nyugtatom kezeimet ölemben. Mellettem a táskám, benne egy kézzel írt önéletrajzzal és azokkal a néhány napos iratokkal, amiket beszereztem, hogy bizonyíthassam létezésemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A polgármester békésen hallgat és figyel amíg beszélek. Talán túl nyugodtan is, ami ugyan nem baj, de kételyeket ébreszt bennem. Lehet már le is buktam, csak nem mutatja jelét? Lehet, amikor kilépek az épületből Károly egyik fogdmegje vár majd rám? Őrlődöm a köztünk beállt csendben. Politikus, emlékeztetem magam végül, még mielőtt bepánikolnék és kiszaladnék az irodából. Azt mondják az államigazgatásban dolgozók mind ilyenek. Nyájasak és pókerarcúak. Ekkor a férfi megszólal, ismét egy kérdést téve fel. - Az élet hozta így. Munkára volt szükségem és elvállaltam ami jött - felelek megint az igazsághoz közelítő hazugságot. Csak azután dolgoztam, miután elszöktem és mindig olyasmit, amivel be tudtam olvadni. Semmi különleges, semmi presztízzsel járó, csak mosogatás, takarítás és hasonlók. - És talán azért sem, mert az iratokhoz jobban értek. Azokhoz nem kell szív, csak precizitás - csúszik ki a a számon a válasz folytatása és egy pillanatra megdermedek. Való igaz ezt őszintén mondtam. Nem vagyok undok vagy rideg másokkal. Már nem. Kegyetlen sem vagyok. Igazság szerint az soha nem is voltam. Csak egyszerűen zárkózott vagyok és a felmosó vagy a konyharuha érintésétől nem rázkódik meg a belsőm, míg az emberekétől, különösen a férfiakétól igen. Jobb szeretem messze elkerülni az ilyesmit. Amíg válaszolok úgy érzem leendő munkaadóm megint méreget engem. Lehet feltalálták a metamorf mágia visszaállítására szolgáló bűbájt? Az ajtajába bűvölték és a valódi arcomat látja mióta csak átléptem a küszöbén? Talán még ismerős is vagyok neki? Megint mélyet kell lélegeznem, hogy lecsillapodjak. Közben szerencsére elmeséli, hogy mire számíthatok, ha felvételt nyerek az állásra. Halvány mosoly árnyéka suhan át ajkamon a gyermekek említésére. Emlékszem mennyire szerettem volna régen anya lenni. De akkor most a kicsivel kellene bujkálnom, ami minden lenne számára, csak megfelelő életkörülmény nem. Szóval összességében jobb, hogy nem maradt hús-vér kötelékem Károllyal. A sors kegyes volt hozzám. - Értem - bólintok, amikor kijelenti, hogy főleg az ő ügyeit kellene intéznem és csak másodsorban mindenki másét. Ennek örülök, mert ez azt jelenti, hogy sok dolgom lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Tisztelem az olyan embereket, akik nem nézik le azokat, akik kemény munkával töltik az életüket. A polgármester reakciója pontosan ilyennek tűnt. Ennek örülök. Szívesen dolgoznék neki, most már egyre biztosabban érzem. Főleg, hogy azon sem botránkozott meg, ami kicsúszott a számon a szív szükségességét illetően. Minden esetre egy halvány mosoly megjelent ajkam szegletében, egyetértésem jeleként. Van nekem szívem, csak tüskés páncél védi. Csendben hallgatom tovább, ahogy azt ecseteli, hogy kiket kell csak úgy beengednem hozzá. Ez azt jelentené, hogy sikerült? A bizalom körében lennék? Vajon minden jelöltnek ennyi információt ad meg? Gondolom megint túl az elhangzottakat. Megjelöli a fizetést, ami tökéletes összeg. Túlórát bármikor vállalhatok, hiszen nincs kihez és miért haza sietnem, de ezt persze neki felesleges tudnia. Csak a könyvem vár haza mindig, amit olvasok. Gyors fejszámolással készítek egy költségvetést, és elégedetten nézek a férfire, aki nekem szegezi az interjú eddigi legfontosabb, mondhatni sorsdöntő kérdését. - Mikor kezdhetek? - felelek rá olyan egyszerűen, mintha naponta tennék fel nekem és megengedek magamnak ismét egy halvány mosolyt. Nincs mit szégyellnem. Tényleg kell a munka és a pénz. Jobban meggondolva pedig, hol is lehetnék nagyobb biztonságban pálca nélküli, üldözött boszorkányként, mint egy hivatalban, amit bűbájok és képzett őrmágusok védenek. Tökéletes hely számomra. Ettől függetlenül a késem továbbra is a táskámban marad és a magassarkú felejtős. Kivéve, ha olyan esemény lesz, ami megkívánja. De egy pálcát mindenképp be kell szereznem! Ez lesz az új célom. Hiszen a fedél a fejem felett és a kenyérre való a zsebemben már úgy tűnik megvan. Legalább is remélem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

El sem hiszem! Megkaptam a munkát! Természetesen igent mondtam az ajánlatra. És ahogy kimondtam ezt a bizonyos sorsdöntő igent - ami arra emlékeztetett, amit sok éve egy teljesen más szituáció végén mondtam ki - és ő rá is bólintott a gyomrom, ami eddig az aggodalomtól bukfencezett, most a boldogságtól hányt cigánykereket. Nagyon elégedett és büszke vagyok, de ez az arcomon csak egy, az eddigieknél jobban látható mosoly formájában jelenik csak meg. Nem volna jó azzal elrontanom az interjú végét, hogy átmegyek infantilis kurjongató tinibe, bár most legszívesebben tényleg felkiáltanék, hogy: Ez az! Megcsináltam! Wittner úr még mond néhány dolgot, amiket figyelmesen végighallgatok, majd elbúcsúzunk. Főnökömmel újra kezet fogunk, amit én ismét olyan röviden teszek meg, ahogyan csak a helyzet engedi. - Viszont látásra hétfőn! - búcsúzom el tőle, majd kilépek irodája ajtaján. Ahogy a nehéz fa nyílászáró becsukódik mögöttem akkorát sóhajtok, hogy talán még ő is hallja odabentről. Lassú, szinte hitetlen pillantásokkal nézek körül új munkahelyemen, hogy ezután komótos léptekkel de annál szorgosabban járó aggyal induljak el lakásom felé. Rengeteg a dolgom. El kell mennem egy orvosi szűrővizsgálatra. Ez a rutin ahogy a férfi nem sokkal ezelőtt fogalmazott. Emiatt kicsit aggódom, de remélem minden rendben lesz. Eddig a sorsom alakulása nem lehet panaszom. Bízom benne, hogy ez így is marad. Minden esetre a betevő megszerzése miatt már nem kell idegeskednem és ezért hálás vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Azt hiszem a múltkori kiborulásom az oka annak, hogy ma ilyen későn még benn vagyok. Az irodában már csend honol, de én még lázasan kutatok. Keresem a mentsvárakat, a bizonyítékokat, a nyomokat. Mindent, ami esetleg arról szólna, hogy Károly itt is rám talált. Nem hagy nyugodni annak a madárnak a megjelenése. Az az okos, szinte emberien intelligens tekintete, ahogy nézett rám ott a sikátorban. Azóta vagy százszor visszanéztem gondolatban a jelenetet. Akár egy film pörgött le előttem a szituáció és az abban tanúsított paranoid viselkedésem. Talán ideje volna mégis beavatnom valakit? Talán nem kellene tovább egyedül viselnem ennek az egésznek a terhét mert legközelebb tényleg összeroppanok? Talán itt tudna valaki segíteni nekem, ha bevallom az igazat? Ezeken gondolkozom, miközben egy vaskos irathalmot nézek át éppen, mely az eltűnt személyek fotóval ellátott körözvényeiből áll. Ahogy sorban lapozgatom át a papírokat egyszerre saját valódi nevemmel és arcommal nézek farkasszemet. - Istenem, ez nem lehet igaz...- szakad fel belőlem a megdöbbenés. Hosszú pillanatokig fürkészem igazi, a jelenlegitől nem sokban különböző arcomat és érzem, ahogy könnyek gyűlnek szemem sarkában, hogy útjukat fakó arcomon azonnal meg is kezdjék. A nevem, mind a leánykori, mind az asszony szerepel a lapon. A dátummal együtt, amikor kimásztam férjem lakásának ablakán. Az éjszakáé, amikor magam mögött hagytam őt és mindent, ami egykor az életemet jelentette. Olyan életekért cserébe, mint a mostani, Szkilláé. Észre sem veszem, hogy remegek. Egész testem rázkódik és nem csak a valósággal való letaglózó szembesüléstől. Vegyül ebbe mindenféle érzelem. Harag, düh, félelem. Vágy, hogy ismét az lehessek, akinek születtem. Valódi arcomra nézhessek a tükörben. Újra azt a nevet viselhessem, amit megtaláló orvosaim adtak nekem. Mélységes kétségbeesés, hogy talán ezeket soha sem tehetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Váratlanul ér, hogy nem vagyok egyedül. Ilyen késői órán más senki sem szokott benn lenni, csak én, hogy mindent határidőre befejezzek. Ma is voltak feladataim, de már elvégeztem őket. A kimutatások már a megfelelő asztalokon pihenne. - Igen, uram? Segíthetek valamiben? - fordulok a férfi felé, miközben egyik kezemmel pórbálom letörölni a könnyeket az arcomról. Szerencsére nem sok smink van rajtam így talán nem kentem magamból pandát. Az elég kellemetlen lenne. Főnököm testtartása nem változott mióta megszólított engem. Nem közeledett felém, így a másik kezemben még mindig szorongatott papírt nem hiszem, hogy látná. Azért a biztonság kedvéért leteszem a többi tetejére, de tekintetemet nem vagyok képes elszakítani róla. Zavarban vagyok. Nem tudom mivel magyarázhatnám viselkedésemet, ha netán rákérdezne. Elegem van a hazugságokból és úgy érzem, ha komolyabban megszorongatna, biztosan mindent bevallanék. Látva régi arcomat egyre nehezebb lesz a szívem. Zaklatott vagyok, és kezdem elveszíteni a józan ítélőképességemet. Bűnösnek érzem magam, pedig itt igazából én vagyok az ártatlan áldozat. Károly volt az, aki bántott, aki megalázott és aki megütött engem. Mégis nekem kell évek óta menekülnöm, rejtőzködnöm, bujkálnom, mint valami szökött fegyencnek! Az én fejemen van vérdíj! Hát hol itt az igazság?! A rohadt életbe, elég volt! ELÉG VOLT! ELÉG! Előrébb gurulok a székemmel, majd óvatosan felállok, újra kezembe veszem az körözvényt. Közelebb lépek és a férfi felé nyújtom ezt a sorsomat megpecsételni képes iratot, ami így kihozott a sodromból. - Ő én vagyok - mondom a lehető legtöbb higgadtságot erőltetni a hangomba, ami remeg a bennem zúgolódó érzésektől, miután hagytam elég időt a polgármesternek átolvasni azt - Vagyis voltam. Mielőtt elhagytam a férjemet, aki bántott engem -  Nem tudok egyelőre többet mondani. Hangom elcsuklik és megint elsírom magam. Zokogásomban semmi teátrális nincs. Egyszerűen csak ömlenek a könnyeim. Felfokozott érzelmeimnek nem tudok már gátat vetni, ezért inkább hagyom, hogy elárasszanak. Felfedtem hát magam. Jöjjön, aminek jönnie kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Olyan furcsa ez az egész. Mióta idejöttem Bogolyfalvára számtalanszor éreztem úgy, hogy elmondhatom a titkomat. Néha már majdnem ki is csúszott a számon, de a félelem mindig nyelvem hegyére forrasztotta a vallomást. Aztán jött az a rémes eset azzal a hollóval ott a sikátorban. Akkor azt hittem mindennek vége és Károly rám talált. Persze kiderült, hogy csak paranoia volt az egész. Mégis most ahogy megláttam a körözésen a valódi arcom és nevem, újra azt érzem, hogy itt az ideje a szín vallásnak. Túl sokat áldoztam fel és túl soká menekültem. Ekkor, égi jelként érkezett Erik. Csak magamban merem így szólítani, hiszen a főnököm és prominens személy, akinek kijár a tisztelet és én így adom meg ezt neki. Szavai elterelik egy pillanatra a figyelmemet. Letörlöm a könnyeim maradékát és odapillantok az általam katalogizált szekrényekre. - Bal oldali polc, harmadik sor, balról a negyedik dosszié, a címzése "Értékesítésre váró ingatlanok" - adom meg a férfi által keresett dokumentum pontos helyét. Ezután kérdése és az előbbi érzelmi hullámverés ismételt felszökése kihoz megint a sodromból és megmutatom neki a körözést, majd elmondom az igazat magamról. - Úgy sajnálom...Bocsásson meg...- folytatom halkan, felkészülve a legrosszabbra. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem hív rendészt, hogy azonnal elfogasson. Arcán inkább valami egyöntetű csalódást látok, ami még jobban felerősíti a bűntudatomat. Szobájába invitál, ahová csendben és lehorgasztott fejjel indulok el előtte. Ahogy a hátamra teszi sétánk közben a kezét akaratlanul is összerezzenek. Azok az átkozott berögződések. A félelmem az érintésektől nem múlt el és fogalmam sincs el fog-e valaha. Odabenn leülünk. Még mindig ideges vagyok, tördelni kezdem a kezem, ami olyan hideg, akár a jég. Érzem a torkomat már megint fojtogatja a sírás. - Őszintén szólva nem tudom, de minden pillanatban ettől rettegek - felelem kérdésére immár kezemben egy bögre gyógyteával. Levendula ismerős és szeretett illata csapja meg az orromat. Egy pillanatra lehunyom a szemem és miután belekortyoltam elmesélem mindazt a férfinak ami ide vezetett. Lehet, hogy hülyeséget csinálok, de kockázat nélkül nincs győzelem és valójában nekem már veszíteni valóm sincs. - Gyűlölök hazudni, de kénytelen voltam. Azért szerettem volna itt dolgozni, hogy azonnal értesülhessek róla, ha Károly a nyomomra akad - magyarázom meg ittlétem valódi okát - Ez nem jelenti azt, hogy közben nem szerettem meg a munkámat, mert nagyon is élvezem - vetek bocsánatkérő pillantást a velem szemben ülőre - Belefáradtam a menekülésbe, az újabbnál újabb életek élésébe..Önmagam szeretnék lenni, de nem tudom hogyan...- horgasztom le megint a fejemet hitevesztetten és kiiszom az utolsó kortyot is a bögréből. Csend ereszkedik kettőnk közé. Csak a légzésemet és a szívdobogásomat hallom. A főzetnek hála már kicsit nyugodtabb vagyok, de még mindig tele kétségekkel és bűnbánattal tudok csak felnézni főnökömre, tőle várva, nem is tudom igazán, hogy mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Figyelmesen hallgatom Eriket. Nem bízom meg egykönnyen az emberekben. A férfiakban pedig pláne nehezen, tekintve, a körülményeimet. A nyugtatótea, a varázslattal elszigetelt szoba, a türelem amivel viseltet irántam azonban elvetette bennem a bizalom magjait. De óvatosságom most, hogy lelkem kissé visszarázódott újra felébred. - Szeretem ezt a külsőt, de esténként emlékeztetem mindig magam arra, hogy milyen is vagyok valójában - avatom be főnökömet egy kis személyes titokba - Károlynak elméletileg nincs tudomása arról, hogy hogyan csinálom - folytatom annak tudatában, hogy a velem szemben ülő bizonyára rájött, hogy miként válok újabb és újabb emberré. A metamorf mágia az én mentsváram. Ha nincs ez a képesség, talán már nem is élnék. Mert inkább meghaltam volna, mint, hogy a férjemmel legyek. - Köszönöm - nézek hálásan Erikre, ahogy felajánlását végighallgatom és egy őszinte mosoly suhan át szám szegletén. Főleg az elszórandó hamis nyomok keltik fel érdeklődésemet. Ennél nagyszerűbb segítséget nem is kaphattam volna. - Ha ehhez bármire szükség van tőlem, csak szóljon - átfut agyamon, hogy például egy százfűlé főzetes eltereléshez kellhet a hajam. Vagy mondjuk olyan információk Károlyról, amit csak én tudhatok. Gondolataimat a velem szemben ülő szavai megakasztják. - Maradjunk a Merkov Szkillánál, mert elég egy véletlen tévesztés és odavész az álcám - mondom immár határozottan és nyugodt megfontoltsággal - Ráadásul nem tudhatom, hogy nincs-e olyan, akinek már a kezébe került az a körözés és árgus szemekkel figyel. Nem szeretnék lehetőséget adni még a gyanú felébredésének sem, ha nem muszáj - ez is egy olyan lecke, amit a bujkálás évei alatt tanultam meg, a saját bőrömön megtapasztalva. Senki sem tudhatja ki vagyok, akit beavattam, annak tartania kellett a titkomat és vállalnia az ezzel járó rizikót. Ez így is volt egy esetet kivéve és nem hagyom, hogy ahhoz hasonló még egyszer előforduljon. Ami most köztünk a főnökömmel elhangzott, remélem köztünk is marad majd és Erik tényleg segít. Nincs más reményem, ennyim van és ha megadatott a lehetőség, hát megragadom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Mindent fehér, kristálytiszta hó takar. Olyan éteri csend van, hogy a szívem dobbanásait is hallom. Nem nyugszik itt senkim, mégis itt vagyok. Mindig amikor úgy érzem tovább kell állnom valahonnan és meg kell válnom addigi énemtől kimegyek a helyi temetőbe és lélekben búcsút veszek tőle. Egy részemet engedem el, ami ott fog pihenni a hantok között én pedig, akár a főnix megszületek majd megint. Más külsővel és névvel, de ugyanazzal a félelemmel, hogy Károly végül mégis rám talál. Lassan sétálok, egy-egy sírkő előtt meg-megállok és elolvasom a rájuk vésett sorokat. Annyi szép szó, annyi szeretet sugárzik róluk és annyi fájdalom is egyben. Elérek három kis halomhoz. Nagyon kicsik és egy angyal áll mögöttük szárnyait óvón föléjük borítva, mintha az édesanyjuk volna. A kőarcon szomorúság és szeretet vonásai. Lehajolok, hogy elolvashassam a feliratokat. Három testvér nyughelye az ami előtt vagyok, akik a dátumokból ítélve egymást követően, világrajövetelük napján lettek angyalkákká. Beleborzongok a gondolatba és nem tudom megállni, hogy könnyek szökjenek a szemembe. Egy pad áll mögöttem. Úgy döntök leülök, ám mielőtt ezt megtenném vállalva a kockázatot új pálcámmal egy-egy fehér liliomszálat varázsolok a három kis halomra. A nap csupán világít, meleget nem ad és a levegő is csípős az északi széltől. Elgondolkozom a sorsom itteni alakulásán. Szkillaként kicsit újra önmagam lehettem. Régi, egykor otthonomként szeretett iskolám árnyékában lenni nagyon jól esett. Bárcsak újra Éjféli Veréna Vespera lehetnék. Bárcsak ne kellene többé bujkálnom. Talán hagynom kellene, hogy Károly rám találjon és végre szembe kellene néznem vele. Elég erős vagyok már, hogy legyőzzem? El tudom-e hagyni? Képes leszek elválni tőle, hogy visszakapjam a szabadságomat? Kavarognak bennem az érzések, a gondolatok és a félelemek. Mintha bármelyik pillanatban itt teremhetne, hogy magával vigyen. Rettegek, mégis várom azt a percet, amikor a szemébe mondhatom ELÉGVOLT!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Vigyázz mit kívánsz! Mondhatnám magamnak megint, mint már annyiszor eddigi életem során. Nem voltam elég éber, nem voltam elég figyelmes és most itt ebben a békés és csendes temetőben utolért a végzetem. Annyira belefeledkeztem a gondolataimba és érzéseimbe, hogy elfelejtettem körülnézni. Sőt még a fülemet sem sikerült készenlétben tartanom. Eszembe sem jutott figyelni, hogy hallok-e bármiféle neszt magam körül. Felelőtlen voltam, hibáztam és most megfizetek érte. A szorítást ismerem, odaszögez a padhoz, hogy moccanni sem tudok. Aztán a keze a nyakamhoz ér finoman. Áspis kígyó csúszik így áldozata köré. Undor fog el és legszívesebben elhúzódnék, de nem teszem. Szembe akartam nézni vele, a démonommal aki egy személyben a férjem és életem megkeserítője. Hát tessék! Itt a nagyszerű alkalom! Szívem kalapál, a gyomrom egy merő görcs. Nem tudom mi tévő legyek. Ha hadakozom azzal csak még hamarabb felhergelem. Ha megpróbálnék elrohanni azzal is csak felébreszteném benne az állatot és esélyem sem volna ellene. Gyorsabb és erősebb is mint én vagyok. Várjunk csak! Mégis csak van valamim, ami neki nincsen. Varázspálcám! Egy apró remény egyetlen hajszálnyi előny. Ennyi kell csupán. Kezem már reagál is a felmerülő gondolatra és zsebemben rászorítom ujjaimat a sima fára. Olyan váratlanul mozdulok, hogy magam is megriadok. Kiáltásom is egészen idegenül visszhangzik a térben. A pálca felfénylik és szikrákat lövell magából ahogy a kábító átok villámként cikázva röppen ki belőle és egyenesen Károly mellkasa fél tart. Nagyon közel voltunk egymáshoz, így biztosan nem tévesztett célt, s ha mégis csak súrolta, az igézet hatása arra elég kell, hogy legyen, hogy távolabb, jobb támadó helyzetbe kerülhessek. - Ne merj még egyszer hozzám érni! Megértetted? - kiáltom immár szembe kerülve vele - Ha azért jöttél, hogy magaddal vigyél, felejtsd el! Nem megyek sehová! - férjemre szegezem pálcámat készen arra, hogy kimondjam az összes ártó igét, ha kell, hogy szavaimnak nyomatékot adjak - El akarok válni tőled! Érted! El Akarok Válni! ELÉG VOLT! - üvöltöm torkom szakadtából, bízva abban, hátha jár erre valaki, bár ennek sajnos kicsi a valószínűsége. Leheletem látszik a hidegben. Gyors egymásutánban válik felhőgomolyagokká, ahogy félig rémülten, félig eltökélten kapkodom a levegőt. Add, hogy ne kelljen bántanom! De istenemre mondom megteszem, ha nem hagy más választást! Még egyszer nem emel kezet rám erre megesküszöm és inkább meghalok, mint, hogy visszamenjek hozzá!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

A szél feltámad, hangja sikítva süvít át a fák göcsörtös, levéltelen ágai között. Fagyos leheletét nem érzem. A félelem felhevített, az adrenalin mely ereimben száguld fűti egész testemet. Remegek, minden sejtemben érezve a menekülésre késztető idegességet. Mégis állok vele szemben, támadón rászegezve pálcám és hallgatom, figyelem Károly minden vészt jósló szavát és mozdulatát. - Asszonyi kötelezettség?! - kiáltom felháborodottan - A bokszzsákodnak, a kapcarongyodnak lenni minden csak nem egy asszony dolga! - harsogom - Az enyém meg végképp nem! Takarodj innen és az életemből! Örökre! - emelem pálcám egy átok kivitelezéséhez készülve. - Ne akard, hogy megátkozzalak! - a vessző szavaim nyomatékosítására fényleni kezd. A bennem lévő erő és feszültség jeleként pedig szikrákat vet. Sosem volt más szavára adó ember. Ezért sem volt társa nyomozóként. Akkoriban amikor megismerkedtünk ott a kávézóban még egy rutinos vén róka mellett tanult. De az öreg Pista egy év múlva nyugdíjba ment. Így valójában nem is tudom mit várok a szavaimtól. Jobb belátást vagy a válást úgysem érem el velük. Talán meg kellene átkoznom? Talán bántanom, kínoznom kellene, hogy békén hagyjon? De akkor mennyivel lennék jobb nála? De mi mást tehetnék, ha azzal amit mondok semmit sem érek? Gondolataim cikáznak, akár a villámok. Szapora lélegzetem egyre nagyobb párafelhővé válik a mind csökkenő hőmérsékletű levegőben. Patt helyzetben vagyok. Futni őrültség, maradni esztelenség, vele menni maga az öngyilkosság. Mit tegyek?! Mit!? Sakkban tartom, míg ő nem lép. Bár az erőviszonyokat elnézve inkább a férjem dominál le ismét. A cigaretta füstjétől, a mozdulattól, ahogy letüdőzi a slukkot csak még félelmetesebb. Gyűlölöm őt teljes szívemből és magamat is amiért ennyire is képes uralkodni rajtam a külön töltött évek ellenére. Kaszinóbeli segítőmnek igaza lett...Pedig mennyit készültem erre a pillanatra...A valóság átírt minden elképzelést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Kinevezése gyors volt. Hamar be kellett tölteni az Erik után maradt űrt a település élén. Érthető. A vezetés stabilitása fontos. Számomra viszont az fontosabb, hogy ezek után még szükség van-e a munkámra. Az iskolában már elfoglaltam a helyem, de ha kell itt is tudok vállalni másodállást. Minden a mai elbeszélgetésemen múlik az új Polgármesterrel. Egyszerű fekete kosztümömben, szolid sminkkel és hosszú vörös hajamat leengedve sétálok irodája elé, hogy azután bekopoghassak ajtaján. Szemeim fáradtak, arcom fehér és vértelen. Nincs se éjjelem se nappalom azóta a karácsony közeli délután óta. Gyász és bűntudat keveréke örvénylik bennem. Rengeteget sírtam már. Ha a könnyeimmel eltörölhetném azt a véres napot, akkor ő még mindig élne. De nekem még most is rettegnem kellene tőle. Ennek talán így kellett lennie...Felfognom is nehéz még mindazt, ami történt. Egy dolgot pedig azóta sem sikerült megértenem. Miért tette? Talán sosem fogom megtudni...Talán mindig is erre készült? Talán akkor jutott eszébe úgy cselekedni, mint nekem aképpen, ahogy én tettem amit tettem...Bár tudnám...Gondolataimat igyekszem visszaterelni hétköznapi medrükbe. Itt állok az ajtó előtt, bebocsátásra várva. De megbocsátást vajon kapok-e valaha? Érdemlek-e egyáltalán? Ezt csak az Idő döntheti el és a Sors. Most arra kell törekednem, hogy tovább tudjam élni az életem. Nélküle. Az örökös félelem és rettegés nélkül. Rab voltam és immár szabad lettem. Nagy árat fizettem és lehet sohasem fogom tudni megélni ezt a szabadságot, amiért annyit szenvedtem. Könnyek szöknek a szemembe, de gyorsan letörlöm őket. Nem kell még több nyilvánvaló jel, hiszen így is látszik rajtam, hogy bánat gyötri lelkemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A várt engedélyt megkapom. Így belépek az ajtón, majd a férfi felkel ültéből és kezet ráz velem. Valódi nevemen mutatkozom be neki. Furcsán idegen még mindig kiejtenem, de hiszem, hogy eljön az a nap, amikor örömmel és nyugalommal pereg majd ki ajkamon. Közben a férfi hellyel kínál és mindketten leülünk. - Nem rabolnám feleslegesen az idejét Daróczy úr, így ha meg nem sértem azonnal a tárgyra térnék - tartok egy pár pillanatnyi szünetet, majd folytatom - Tehát azt szeretném kérdezni, hogy: Igényt tart-e a munkámra a továbbiakban, mint személyi asszisztens? - várakozón emelem kék szemeimet a velem szemben ülőre. Sejtésem sincsen mit felel majd. A megérzéseim nem épp biztatóak, de talán annak is úgy kell lennie, ha nem alkalmaz tovább, hiszen az iskolai munkám is elég ahhoz, hogy fenntartsam igen alacsony igényű életemet. Ráadásul ott nem elvárás az elegáns öltözék így nem kell újabb és újabb ruhákkal terhelnem a szekrényemet. Az már egészen más kérdés, hogy a hivatali munkám jobb rálátást engedett a velem kapcsolatos kutatások menetére. De erre a körülmények fényében szükségem már valójában nincsen. Károly már nem üldöz. Már nem kell rettegnem a haragjától. Félnem attól, hogy mit tesz velem, ha rám talál. Isten látja lelkemet a halálát sosem kívántam, de nem hagyott más kiutat. Tudom, meg fogok még fizetni a tettemért, de hiszem, hogy ha feltárom az emlékeimet és mindent megmutatok ami odáig vezetett, akkor értelmet nyer a cselekedetem. Mindaddig pedig, míg erre sor kerül, próbálom élni az életem. Újjáépíteni legalábbis a romokra valami olyat, ami hasonló hozzá. Figyelmemet tehát most fókuszálom és várom az új Polgármester ítéletét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Különös lény az ember. Ha bánat sújtja, vész terheli, lelke akkor mutatkozik meg legőszintébb valójában. Azokban az időkben láthatóak gyengeségei, de erősségei is egyúttal. Számomra nem a menekülés és bujkálás évei, mint inkább az eltelt néhány hét jelentették ezt az időszakot. A munkaalkoholizmusba menekülés és olyan tulajdonságok felfedezését magamban, melyekről mindeddig azt hittem nem részeim. Azonban amiknek eddig is birtokában voltam még jobban felerősödtek bennem. Ilyen az állhatatosság, de főleg a gyanakvás. Így amikor a férfi kedvesen biztosít, hogy rám szánja idejét, elmémben már viharfelhők gyűlnek az eddig sem épp ragyogó kék égre. Talán szemem össze is szűkül, de ez a kifejezés a másodperc tört részén át látható csupán. - Köszönöm - biccentem meg finoman felé fejem, majd Daróczy úr folytatja. Szavai megértést sugallnak az első pár mondatban, ám mintha mégis valójában már ítéletet mondana felettem. - Forrásai bizonyára azt is elmondták önnek, hogy az üggyel kapcsolatban egy legilimenciára specializálódott aurornak már vallomást tettem - reagálok szomorúan. Porcelán-fehér arcom komor-szép vonásai még hangsúlyosabbakká válnak. Szinte tudtam, hogy ez az egész ügy nem úgy jut napvilágra, ahogyan valójában történt. Az elferdített hírek, a félinformációk csapdájában vergődik az Igazság. Ideje rendet tennem - A férjem évekig bántalmazott engem - kezem magyarázatomat és ugyan egyszerűbb lenne a jegyzőkönyvet a kezébe adnom, amit magammal hoztam, inkább szóban adom tudtára mi is történt azon a pár héttel ezelőtti havas napon a temetőben - Megszöktem tőle és álneveken életem annak tudatában, hogy kutat utánam szüntelen, felhasználva minden eszközt, mely a rendelkezésére áll - mélyet sóhajtok, ahogy egymás után szakítom fel a szívemen alig hegedő sebeket - Itt, Bogolyfalván rám talált. Próbáltam megértetni vele, hogy el akarok válni és, hogy hagyjon engem békében élni, de ő csak azt hajtogatta, hogy nem és nem. Mert az övé vagyok és soha nem szabadulok meg tőle...Mivel neki teremtettek, a tulajdona vagyok és örüljek, hogy megbocsátja a szökésemet - a súlyos szavak, mint gyöngyök peregnek természet által vöröses árnylatú ajkaim közül, hiszen könnyeim már nincsenek, mik ezt megtehetnék - Kétségbeesésemben nem láttam más kiutat, mint kikényszeríteni a rólam való lemondást azzal, hogy... - elakad a szavam. Útját állja a magamtól való elborzadás, ám mégis beszélnem kell tovább - Alkut ajánlottam neki. Életért életet. Leszúrtam a férjemet, de végül ő magát ölte meg - nem tudom folytatni. Ennél több hang már nem tud átjutni kiszáradt torkomon. Lelki szemeim előtt leperegnek újra annak a borzalmas néhány percnek a képei. A rettegés szülte mozdulat, ahogy erőmnek erejével beledöföm a mellkasába a késemet...Az ütés, amivel ellökött magától, hogy azután kihúzza a pengét és letörölje a markolatot...A megannyi hasztalanul elzokogott varázsige amivel annak ellenére meg akartam menteni, hogy az volt az utolsó szava, hogy "Fuss!". Legszívesebben most futnék, de már nem lehet. nincs hová és nincs miért. Kettőnk története körbe, ádáz fogócskánk véget ért. Csak abban bízhatok, hogy a legilimentor által látottak elegek lesznek ahhoz, hogy mások számára értelmet nyerjen az amit tettem. Vállalom a veritaszérumos kihallgatást is, ha a sors úgy hozza. Azonban a saját magamnak való megbocsátás sosem fog menni és sohasem leszek már ugyanaz többé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ilián
(A Károly halála utáni órákban)

Nem tudom mennyi időt töltöttem a temetőben Károly élettelen, véres testét ölelve és zokogva szüntelen. A korán leszálló alkony sötét leplét lassan takarta groteszk kettősünkre, mire eszmélni kezdtem. Két könnypatakom már szinte ráderesedett arcom ívére. Testemet a hideg rázta a sírás görcsös rohamai helyett. Elmém próbálta felfogni a felfoghatatlant. Vége. Örökre vége. De ez a vég egyben valaminek a kezdete. Hiszen én öltem meg Károlyt. Szívébe a kést kezem mártotta, még ha ki onnan ő maga is húzta és tette a gyilkosságot így öngyilkossággá. Felemelkedve feje mellől tekintetem arcára siklik. Üres, üvegszerű, hidegséggel néz a semmibe. Ujjaimmal óvatosan húzok lélektükreire szemfedőt, majd finom mozdulattal teszem le fejét a hóra, mintha csak vánkosra fektetném. Térdemen a nadrág és a kabát vérétől foltos. Pálcám mellettünk hever, ahogy rugós késem is csak férjem oldalán. Jobb kezes, így érthető. Közben elkezdett hullani a hó és jókora pelyhei megültek rajtunk és a tájon. Lassan álltam fel és vettem magamhoz pálcámat. Hasztalan próbálkoztam visszabűvölni Károlyba az életet. Nem segített nekem. Talán érezte, hogy én magam vagyok a vétkes? Bosszúja volt ez tettemért? Lepillantottam a fadarabra és szomorú-csalódottan csúsztattam kabátom zsebébe. Ám késemhez nem tudtam hozzányúlni. Kezem már mozdult érte, de félúton ijedten megállt. Ha megfogom, akkor azzal semmivé válik Károly utolsó tette! Azt akarta elérni, hogy ne engem tegyenek felelőssé a haláláért? Önmagát akarta beállítani bűnösnek? Mi másért törölte volna le ujjaim nyomát dacolva agóniájával? Visszahúztam hát kezemet, majd még egy utolsó pillantást vetettem a vékony, fehér hólepellel fedett testre és elindultam. Lábaim és mozdulataink nyomát pedig hamarosan eltüntette a természet téli csodája. Cél nélkül bolyongok és csak az elmúlt órák eseményei, hangjai, képei és cselekvései járnak a fejemben. Orromban érzem a vér és a halál különös édes illatát. Belül üres vagyok. Gondolataim haragokként kondulnak bensőm éteri csendjében. Mintha a lelkem elhagyta volna a testemet. Kiszakadt belőlem és vissza belém talán sohasem talál. Egy foszlány bukkan fel emlékeim szövetéből. Egy füstgomolyag, egy arc és egy tanács. De hol kereshetném meg? Tud-e vajon bármit tenni? Van egyáltalán értelme felkutatni? A válaszokat nem tudtam, akartam, mertem megvárni. Mentem amerre vitt az ösztönöm. Ahol a baj, ott lesz. Ezt még ő fogalmazta meg így. Lássuk valóban igazat mondott-e vagy csupán ezzel áltatott? - Ilián? Kérem… - szólalok meg és hangom idegenül vet visszhangot fülemben. Mintha nem ismerném magam. Kétségbeesett és ijedt vagyok, mégsem sírok vagy reszketek. A gyomrom forog és szédelgek. Másnapos ember érezheti így magát. Rettegés markolja torkomat, de csápjai egyszerre szorítják szívemet és tüdőmet. Fuldokolni és köhögni kezdek. Émelygek. A csónakház ajtófélfájába kapaszkodom. Azt hiszem, ha nem tenném térdeim megrogynának és nem bírnának el engem. Nem testem kilói nyomják őket. Tettem súlya az mi megnyomorít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mély levegő! Lélegezz! Ki és be, ki és be! Ez az! De ez az illat, az alvadt vér szaga...Nem, nem bírom...Nem bírom tovább...Kapaszkodom a csónakház ajtajának keretébe és érzem fut ki lábaimból az erő. Már majdnem összecsuklom, ujjaim szinte elfehérednek úgy markolom a keret fáját. Ekkor azonban nevemet vélem hallani Károly hangján kimondva. A szívem kihagy egy ütemet, torkom egészen elszorul és összezavarodom. Csekély erőmhöz mért gyorsasággal fordulok arra felé, ahol a hang forrását feltételezem. - Igen - suttogom, amikor a felém közeledő alakban Iliánt ismerem fel. Megkönnyebbülés apró szikrája gyúl bennem, de ez a kis jó sem tart sokáig. Épp csak addig, míg kérdésével fel nem elevenednek és el nem kezdenek leperegni előttem a délután történtek képei. Éles színű és hangos villanásokként cikáznak lelki szemeim előtt a jelenet töredékek. Míg a szakadozott film ki nem merevedik Károly élettelen tekinteténél. Csak ekkor tudok nagy nehezen megszólalni újra. - Meghalt. Károly...meghalt... - ejtem ki elfúló hangon a szörnyű tényt, ami talán most jutott el valójában a tudatomig. A könnyeim elerednek és ha hátam nem vetném neki az ajtófélfának akkor biztosan összeesnék. Így viszont csak kicsit lejjebb csúszom és elernyednek tagjaim. Megadom magam a kétségbeesésnek. Nem vagyok hisztérikus. Sosem voltam. Inkább rezignálttá válok. Metamorf mágiám teljesen elveszti hatását és felfedi a valódi küllememet. Kicsit sötétedik és nő a hajam és szemeim kékje is változik kissé. Ajkaim a hideg és a félelem okán lilás árnyalatban játszanak. Nem érzem a hideget, illetve nem fogom fel, hogy mennyire fázom és hűltem ki a temetőben és itt töltött hosszú órák alatt. Létfenntartó ösztönöm eddig a lábaimnak adott hajtóerőt, hogy idejuthassak és ebből most ennyire futotta. Kabátom, nadrágom és kezem mocskos a rádermedt vértől, ami az éjszakai derengésben is egészen jól látható. A tájat belepő vékony hóréteg felerősíti azt a kevés fényt, ami erre a részre vetődik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Fogalmam sincs hogyan találtam rá a férfira. Hány helyen jártam mielőtt itt kötöttem ki a csónakház ajtajánál. Kiestek a tudatomból ezek az órák. Ha találkoztam volna bárkivel, akkor valószínűleg nem jutottam volna el ideáig, főleg mert egyértelműen látszik rajtam, hogy valami szörnyűség történt velem. Ilián megjelenéséig tudtam tartani magamat. Amint a közelembe ért kezdtem elveszíteni azt a kevés lélekjelenlétemet is ami megmaradt. Ha nem nyújtja felém a kezét biztosan összerogyok. Azt a tényt, hogy letegezett bevallom észre sem veszem. Nem vagyok önmagam egészen. Mondhatni önkívületi állapotba kerültem az elmúlt ki tudja hány órában. Szavaim, amiket válasznak szánok sokára tudatosodó kérdésére is csak nagy nehezen buknak ki belőlem. Könnyen nyílok meg előtte. Talán mert ő volt ez alatt a sok év alatt az egyetlen aki hitt nekem és sajnálat nélkül nézett rám, nem pedig úgy, mint egy gyáva selejtre. Nyelvemet azonban mintha leláncolták volna és gondolataimnak is csak egy része jut át ajkaimon. Lelkem gátat emelt, amivel védeni próbál. - A temetőben voltam - kezdem elrévedő tekintettel. Kék szemeim elsötétednek az önkéntelen metamorf mágiámtól - Odajött mögém és szorításával a padnak szegezett - csak rövid villanásokként tűnnek elém az eseménysor emlékfoszlányai. Nem igazán tudok komplexen gondolkozni és a beszédem is töredékes kissé, de legalább mindkettő az időben lineárisan halad. - El akartam kábítani, hogy elfuthassak - idéződik fel bennem a közvetlen közelről is célt tévesztett igézet és most sem értem mi történt, hiszen mindig kifejezetten jó párbajozó voltam - Vissza akart kényszeríteni...Azt akarta, hogy menjek vele és teljesítsem asszonyi kötelességemet - Károly alakja és az a természetellenes magabiztosság még most is elborzaszt, ami akkor a szavaiból és minden mozdulatából áradt. Mielőtt elszöktem már jó ideje undorodtam az érintésétől, a csókja ízétől a hányinger fogott el, és amikor kénye kedve szerint erőszakkal magáévá tett azt sem tudtam utána titokban hogyan mossam le magamról és ki magamból mindazt ami ő volt. Így ez a kívánsága a halállal volt egyenértékű számomra. - Azt  kiabáltam, hogy el akarok válni, hogy hagyjon végre békén, de csak nevetett - hangom rezignált és olyan üres amilyennek érzem magam, ám ahogy tovább beszélek kezdek megtelni érzésekkel és hangom leköveti ezt a folyamatot - Azt mondtam megátkozom, de meg sem rezzent...Aztán hirtelen kedves lett és arról kezdett beszélni, hogy a születendő gyermekeinknek milyen jó lesz itt...Megrémültem, nem láttam más kiutat...Tudtam ha magával visz abba belehalok...Hogy inkább megölöm magam, mint, hogy még egyszer újra bármilyen módon bánthasson - fejem ekkor lecsüggesztem és úgy folytatom tovább - Akkor döntöttem el, hogy azt teszem vele, amit ő velem. Elhitettem vele, hogy nyert. Behódoltam neki, hogy közel engedjen magához - a jelenet lelki szemeim előtt kiélesedik és lelassulva fut - Megölelt és én leszúrtam, hogy alkut ajánlhassak - elborzadok és hangom megbicsaklik egy zokogáshullám tör rám, amit alig tudok elfojtani - Életért Életet - mondom ki a legocsmányabb mondatot, ami valaha elhagyta a számat - De nem ment bele. Megütött, akkora erővel, hogy elterültem a hóban - talán még most is nedves minden ruhám - Aztán megtörölte a kés markolatát, rámarkolt és kihúzta magából, pedig tudta, hogy abba belehal - a pillanat ott van előttem, éles mint egy fénykép -  Annyit mondott: Fuss. - ezt a tettét míg élek nem fogom megérteni. Apró gyöngyökként potyognak a könnyeim, ahogy újra rá merek nézni Iliánra. Azonban tekintetem még sötétebb mint mondandóm kezdetekor - Nem tudtam megtenni! NEM! Visszarohantam hozzá és a létező összes gyógyító igét ráolvastam amit csak ismerek, de semmi sem használt! SEMMI! - emelkedik meg hangom ereje, ahogy egyre jobban elönt a kétségbeesett őrület - NEM AKARTAM, HOGY MEGHALJON!...CSAK SZABAD AKARTAM LENNI!...SZABAD!...- pszichés kínjaim tetőpontján, a teljes káoszban metamorf erőm is elveszti kontrollját. Így változik folyamatosan alakom azokká a nőkké és férfiakká akiknek bujkálásom alatt a küllemét viseltem. Hol rövid fekete haj és duci alkat, hol kusza szőke tincsek és egy nyurga fiatal férfi, hol őszes törékeny nénike az, aki zokog és zihál Ilián előtt szinte megállíthatatlanul. Összeomlásom totalitása visszavonhatatlan. Innen már egyenes út vezet a kataton állapot felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Semmi sem esik rosszabbul mostanában mint az üres sajnálat. Talán még rosszabb, mint a nyílt színű elutasítás vagy épp a gyűlölködés. Az új városvezető pedig mintha épp ezt tenné. Megérteni nem tudja a helyzetemet, hiszen valószínűleg sosem emelt kezet rá senki, vagy sosem kényszerítette vágya ellenére egy olyan ember a vele való hálásra, akitől undorodik és fél. Sosem imádkozott zokogva a zuhanyzó kövére görnyedve, hogy csak ne legyen várandós attól a szeméttől, aki épp azért rúgott épp az előbb a bordái közé, mert egy steril lotyó, akit nem lehet felcsinálni. Aki nem lépett a cipőmben, az nem tudja milyen úton jártam, fut át az agyamon, ahogy hallgatom a velem szemben ülő a férfit. A leírt szavak a valóságnak csak szürke másolatai. Mert az betűbe szedve, hogy "kétségbeesés" az olvasója torkát nem szorítja úgy össze, vagy készteti elméjét arra, hogy jellemét és józanságát feladva el tudja szánni magát arra, amit tettem. Az pedig akkor is tény, akárhogyan is csűrik csavarják, hogy bár le én szúrtam Károlyt, ami bűn, de a halálba magát taszította, azzal, hogy kihúzta a kést. Képes lettem volna meggyógyítani. Volt alkalmam megtanulni, hogyan kezeljek sebeket, tüntessem el ütések és horzsolások nyomát. Ha Károly akkor belemegy, hogy szabaddá tesz engem, még ma is élhetne. Ki is itt a valódi bűnös? Talál sosem dől el, mert minden éremnek két oldala van. Az viszont kiderült, ahogy számítottam is rá szívem mélyén és józan eszemmel, hogy felettem már a Polgármester meghozta a maga ítéletét. - Köszönöm az őszinteségét - mondom és biccentek is hozzá, megőrizve higgadtságomat. Itt nincs helye hisztériának. Voltam ennél már sokkal rosszabb helyzetben is és nem vagyok az a fajta ember, aki feladja - Teljes mértékben megértem a döntését. Ha megbocsát, nem is rabolnám tovább az idejét - ahogy ez a mondat elhagyja a számat felemelkedem ültömből és onnan folytatom tovább - Minden jót kívánok önnek és sikerekben gazdag mandátumot! - kezem búcsúzóul kézfogásra nyújtom, s ha elfogadja röviden megrázom egy halvány mosollyal, majd határozott léptekkel hagyom el az irodát és kötök csomót életszövedékem ezen befejezett szálára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Még elég tiszta tudattal hallottam meg, amit a férfi mondott. Arról, hogy mi lehetett Károly szándéka. Csak az marad meg bennem belőle, hogy játszma volt. Ennek sejtem én is, de nem vagyok képes átgondolni, miközben beszélek és mind mélyebbre süllyedek emlékeim borzalmában. A felidézésük okozta pszichés sokkom egészen odáig fajul, hogy teljesen elveszítem a kontrollt alakváltó képességem felett és küllemem pillanatról pillanatra változik. Mint valami amorf lény, ami nem találja a valóság síkján való megjelenés legmegfelelőbb formáját. Mindehhez még lélekszaggató zokogás is társul különböző hangokon. Ekkor talál el az igézet, melynek hatása pár pillanaton belül érzékelhető. Mágiám lecsillapodni látszik. Testem rövid időn belül nem változik tovább. Sötétvörös tincseim hosszan omlanak le ismét a derekam alá. Lélektükreim világoskékekké és értelemmel telivé alakulnak vissza. Minden vonásom a helyére kerül és megállapodik. Ez az eredeti formám, amivel születtem és felnőttem. Pilláim kisvártatva megrebbenek, jelezvén érzem Ilián kezének szorítását. Ez azonban egészen másfajta mint amikben eddig részem volt. Azokat szép és gyengéd szavak előzték meg, majd harag vagy ütlegelés követte a rám feszülő ujjak érintését. Ennek az embernek a szavai erősek, de a tettei elmondják számomra, hogy az a bizalom amit kezdettől fogva vele kapcsolatban érzek egyáltalán nem alaptalan. Bármilyen bűbájt is vetett rám, mert akkor nem hallottam és nem láttam amikor megtette, azért hálás vagyok. Ez látszik a szememben, ahogy ránézek. Még nem tudok beszélni. Keresem a szavakat elmém frissen beállt csendjében. Mint amikor elül a vihar és, ugyan az eget még sötét felhők árnyékolják, de az eső illata feledteti a villámlás és mennydörgés ijesztő rémségét. Ezt érzem. Éteri könnyűséget és nyugalmat. Ez azzal is jár, talán a varázslat hatása, hogy ösztönös lényem ki tud bontakozni abból a keretből, melybe egóm beszorította. - Köszönöm -suttogom a zokogástól még rekedtes hangon, majd fejemet a férfi mellkasának támasztva lehajtom. Lehunyom szemeimet és egyszerűen csak létezem. Lebegni érzem magamat a semmiben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szabad vagyok. Nagy árat fizetek érte, de végre talán kiléphetek Károly árnyékából. Példás magaviselettel bocsátottak el, meg egy halom irattal. Ezeket be kellett hoznom, ahogy visszaérkeztem a városba. Így is tettem. A fogadóban lepakoltam, majd hónom alatt a vaskos dossziéval a hivatal felé vettem az irányt. Jó rég jártam erre. Minden ugyanaz, mégis minden egészen más lett. Már nem dolgozóként léptem át a kaput. Egy lettem az ügyeiket intéző lakók közül. Hiányzik néha, de közel sem annyira, mint a Tanoda. Tudom sosem mehetek már oda vissza, mégis néha azon kapom magam, hogy vágyok a dossziéhalmok mögé és szívesen hallanám újra Anton hangját, aki megbízott bennem és hagyta, hogy rendet teremtsek. Azonban most a jelenben a jövőm felépítésére kell koncentrálnom. Megharcoltam érte és az a sanda gyanúm fogok is még, de minden nap csak azt a napot élem ami van. Békésen várom, hogy szólítsanak. Megmaradt ruháim téli holmikat is tartalmaztak, így fekete kizipzárazott kabátom alatt fehér, kötött pulóverben, szürke szövet nadrágban és fekete bőrcsizmában vagyok. Hetente egyszer jelenésem lesz itt, hogy ellenőrizzenek és be kell majd számolnom a fejlődésemről. Biztos jövedelmet adó, hosszútávú munkát kell keresnem és lakhatást szereznem. Ez a legfontosabb. Az önéletrajzomat még ma igyekszem majd beadni pár helyre, amiket az Edictumot átlapozva találtam. Remélem akad valaki, aki alkalmaz. Bármit elvállalok, hiszen mielőtt titkárnő lehettem, voltam kézilány és kórházi takarítónő, meg árufeltöltő is többek közt. Nem fog nehezemre esni levetni a szép ruhákat és eltűnni a toalett ajtók mögött. Nincsenek sem hiú reményeim, sem nagy elvárásaim. Csak álmaim.egy konyháról, ahol azt mondhatom, igen séf.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Lapozgatva a papírjaimat próbálom értelmezni a rajtuk álló sorokat és fejben rendszerezni a rám váró teendőket. Az intézetben töltött idő alatt Dr. Szakács Veronika volt a terapeutám, aki részletekbe menő jellemrajzot készített rólam. Ez is itt van nálam, két példányban. Az egyiket le kell adnom, a másik marad nálam. Neki és annak a ténynek köszönhetem, hogy megtarthattam pálcámat, hogy a tárgyaláson mint bizonyíték előhívták az utolsó varázslatokat belőle, melyek mind gyógyító igézetek voltak egytől-egyig, kivétel nélkül. Ezek támasztották alá merengőben megidézett emlékeimet, amiket szintén megnéztek az esküdtek és a bíró. A holmimmal együtt adták vissza, amikor felvettem a dolgaimat. Jó érzés volt ismét ujjaim közé fogni a borostyánból készült, főnix tollszál magú varázsvesszőt. Megörültünk egymásnak. Nagy előny lesz, hogy nem kell majd mindent mugli módra csinálnom, akkor is ha hetente le fogják ellenőrizni a vele végzett varázslatokat. ez legyen a legkevesebb. Még egyszer, utoljára átlapozom az iratokat, amikor furcsa érzés kerít hatalmába. Aki olyan soká menekült és bujkált mint én, az megérzi, ha figyelik. Most is azon kapom magam, hogy zavartan pillantok fel és nézek körül, hogy ki lehet az, aki engem néz. Biztosan megismert és tudja ki vagyok. Fut keresztül rajtam a felismerés. Beleborzongok. Hát elkezdődött. Mit is reméltem...Hát persze, hogy hamar híre ment, hogy a férjét megölő nő újra szabad. Vigyázz vele, haja vörös, szeme kék, kezében meg éles kés. Szinte hallom, hogy ezt csiripelik még a madarak is a fákon. Nehéz lesz így munkát találnom. Mélyet sóhajtok és felemelt fővel mosolyogva biccentek oda az engem fürkésző korombeli nőnek. Mondhatok ilyet, mert jó ideje nem kellett sem nyegle tinilánynak, sem reszketeg matrónának lennem. - Éjféli Veréna! - hangzik fel nevem karcos, élességgel az egyik pultnál, ami felé csakhamar el is indulok, s míg elérem a hölgy tekintetét továbbra is magamon érzem. Megállok a középkorú, szigorú arcú boszorkány előtt, aki hívott és illendőn köszöntöm, majd kérésére átnyújtom az iratokat, a pálcámmal együtt, melyekkel hátra sétál egy irodába. Várnom kell tehát egy kicsit, ácsorogva a pult előtt. Míg álldogálok hátrapillantok vállam felett. A fiatal nőre siklanak kékjeim. Vajon miért néz rám ilyen furcsán...rosszallás, utálat, félelem vagy épp sajnálat nélkül?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Megszólít engem a hölgy, aki nézett. Erre nem számítottam. Arra pedig még annál is kevésbé, amit mond. Elgondolkozom, ahogy kékjeimet ráfggesztem. Egy hölgyet, egy festményről, aki olyan mint én vagyok. Ezek a kijelentések pislogásra késztetnek, de udvariatlanség lenne nem válaszolnom, ezért nagy nehezen kipréselek pár épkézláb mondatot magamból. - Semmi baj, ehhez hozzá kell szoknom - sütöm le szemeimet - A hölgy a festményen pedig valószínűleg csak véletlenül hasonlít rám - mondom, majd visszapillantok az iroda felé, ahol a papírjaim és a pálcát az előbb eltűnt. Továbbra is csukva van az ajtó. Lehet az első alkalommal ez a folyamat lassabb, aztán már ahogy visszajöök kevesebb lesz a dolguk. Úgy sejtem aktát nyitnak, minden kétszer átfunak. Így csinálnám én is, ha még itt dolgozhatnék. Fél füllel hallom a beszélgetést, mely lezajlik megszólítóm és a recepciós között. Halványan rázom csak meg fejem. Bizonyára még új itt és lehet a szakmában sem rutinos. Majd az lesz, csak idő kérdése. Nem árt hozzá némi érzék sem, de az szorgalommal pótolható. Ezután ismét hozzám közelebbről hallom az iménti hölgy hangját. Visszafodulok hozzá. - Éjféli Veréna - biccentek halvány mosolyra húzva szám szélét. Viszonozom a bemutatkozást, de kezemet csak kicsit késve nyújtom, s nagyon röviden rázom meg az övét, abban az esetben, ha elfogadja. Az érintésektől, a kiabálástól még ennyi év után is ódzkódom és ekrülöm is őket. - Igen, szeretnék itt letelepedni - fogalmazok szabatosan. Nem vagyok az a csevegős fajta és kétlem, hogy érdekelné, hogy miért vagy hogyan és milyen áron jutottam ideáig. Ha sikerül munkát és egy kis szobát találnom, ahol meghúzhatom magam igyekszem olyan láthatatlanná válni, amennyire csak lehet. Békében élni, csendesen. Kikerülni minden rám vetülő fényből. Elég volt egy életre belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Tényleg nem vagyok hozzászokva ehhez a mennyiségű figyelemhez és kicsit frusztrál is az, hogy most hirtelen ennyit kapok. Nem a hölgy zavar, csak maga a tény, hogy sok időnyi menekülés, rejtőzködés és elzártság után most ilyen rengeteg ember vesz hirtelen körül. A mellettem elhaladók rám néznek. Felismernek, majd vagy fejet csóválva mennek tovább, vagy beszóltak, mint az a pár munkás az utcán. Azután most itt ez a nagyon szép és kedves hölgy, aki megosztja velem saját helyzetét. Nagyon kizökkentem az életből az ELME vendégszeretetét élvezve. Nehezen is tudok mit mondani. - Érkezik az utód? Akkor, öhm...gratulálok önnek - nyögöm ki kicsit bizonytalanul, mert nem tudom mit is illik mondani ilyenkor. Nekem nem adatott meg, hogy anya lehessek. Károlytól jobb is, mástól meg csoda volna. Már az felérne vele, ha egy férfiban ismét megbíznék annyira, hogy intim közelségbe engedjem magamhoz. Félek. Még mindig álmodom néha azzal, hogy erőszakkal tesz a magáévá a volt férjem. Nem tudom képes leszek-e valaha túltenni magam ezen a traumán. Viszont mivel Elizabet tovább beszél, így igyekszem figyelni rá, ám néha visszanézek az ajtóra, ami mögé a dolgaimat bevitte az ügyintéző boszorkány. Nevek hangzanak el közben. Egyik sem ismerős, de megjegyzem őket. - Ilyennek születtem. A hajam természetes vörös, a szemem meg kék amióta az eszemet tudom - mondom, mintha mentegetőznék azért, mert hasonlítok arra a bizonyos Amada nevű asszonyra. Sosem ismertem a szüleimet. Egy templom kapujában találtak rám. Itt kaptam a neveimet. A Verénát, ami azt jelenti félénk és tartózkodó, mert állítólag nem sírtam míg ott voltam. A Veszperát pedig azért, mert az esti külön imádság végén találtak rám egy takaróba csavarva a balom középső ujján most is ott lévő gyűrűóra kíséretében. Talán most, hogy új életet igyekszem kezdeni, a múltamat talán teljesen magam mögött kellene hagynom. Lehet azonban, hogy épp most tudnék a végére járni - mivel Károly nincs többé - honnan is származom. De! Előbb munka és lakhatás kell. A többi csak utána jöhet a sorban. - Köszönöm, már azzal is megkaptam az oltalma, hogy visszajöhettem a városba - mosolyodom el halványan. Nem tudtak volna megvédeni tőle. A végzettől nem lehet, mert az elkerülhetetlen. Életem egy fejezete akkor lezárult, s most egy új nyílik. Ennek így kellett lennie. - Hálásan köszönöm - biccentek a jószívű szavakra. Megpróbálok a magam erejéből boldogulni, ám ha ez nem megy talán élni fogok a kedves felajánlással. Ekkor érkezik vissza a ifjú titkárnő egy nagy halom kuszán álló irattal. Önkéntelenül forgatom szemeimet, mert ennek nagyon nem ez a módja. Rendszert kellett volna vinnie a papírokba. Szelektálni őket és megjelölni mi-micsoda. A felettes keze alá kell dolgozni, hogy az ügymenet minél hatékonyabb legyen. Biztosan megtanulja majd, ha máshogyan nem, hát majd a saját kárán, ha valami fontosat elkutyul. Közben engem végre szólítanak ismét. - Én is örülök, és még egyszer köszönöm. További szép napot önnek! Viszontlátásra! - búcsúzom el a kedves hölgytől, majd odafordulok a morózus ügyintézőhöz, aki előbb visszaadja a nekem járó iratpéldányokat. Kioktat hogyan vezessem a tevékenységnaplót. Mikor kell ismét megjelennem és miket kell akkor magammal hoznom, azaz egy hét múlva és végül megkapom tőle a nyomjelezett pálcámat, az arra vonatkozó leszabályozással együtt. Végezve kétkedőn kíván minden jót, majd már hívja is a következő várakozót. Kilépve a hivatalból mélyen beszívom tüdőmbe a város levegőjét. Ezzel kezdetét veszi az új Életem. Igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Későn végeztem ma az étteremben. Rengetegen voltak és csak úgy záporoztak a rendelések. Ki tudja, talán miattam jöttek ennyien. Beképzeltségnek érzem ezt, de néha tényleg az az érzésem, hogy mióta megneszelték, hogy a férjgyilkos a konyhán ténykedik többen térnek be hozzánk. Mit számít, miért érkeztek, ha jóllakottan és kellemes élményekkel gazdagabban távoznak! A séf kezd megbízni bennem és már pár komolyabb feladatot is rám szokott bízni. Az alapanyag beszerzéstől, ami igazából hajnali piacjárást jelent, az esti zárásig mindenből kiveszem mostanság a részemet. Így volt ez ma is, hiszen azért végeztem ilyem sokára, mert nekem kellett zárnom a konyhát. Előtte még összeütöttem magamnak egy kis éjszakai vacsorát, mert egész este egy falatot sem tudtam enni. Viszont nem volt kedvem a szobámban megenni, sem az étteremben, így kijöttem ide a térre. A séta rám fért, A hűvös koratavaszi levegő pedig jót tesz, mert igazság szerint zsong a fejem. A pörgés, a sok ember, hang, illat és ízkavalkád miatt sokszor megesik, hogy besokallok. Olyankor mindig sétálok egyet mielőtt aludni mennék.
Kezemben egy dobozzal ülök le az egyik padra és kezdek el falatozni. Vasi pecsenye és hozzá hasábkrumpli. Semmi ördöngösség. Holnap ez lesz az egyik menüben választható fő fogás. Egy szeletet készítettem el és dobtam mellé néhány szál burgonyát. Nekem jutott a feladat, hogy a sóval megtört fokhagymakrémet elkészítsem és bedörzsöljem vele a kiklopfolt tarja szeletek mindkét oldalát, amik előtte egy éjszakát fokhagymás tejben áztak. Ez ám a wellness. Holnap jöhet a paprikás lisztbe mártózás és a sülés. Újabb darabot szelek le a puha és kellemes ízű húsból majd villámra tűzöm a rósejbni néhány szálával, amikor megjelenik egy idegen. Ösztönösen rándulok össze és engedem le evőeszközeimet, hogy ugrásra készen várjam ki mi a szándéka. Azt hittem már nem félek az emberektől, de úgy látszik tévedtem. A gyomrom tótágast áll és végigfut tagjaimon a rettegés. Aztán az idegen tovább sétál és megáll a kútnál. Nézegeti, én pedig próbálom folytatni az evést, még ha az étvágyam hirtelen el is ment. Alig ér a számhoz a sült, a férfi megszólal. Nem tudom eldönteni, hogy hozzám beszél-e, vagy csak magának tesz megállapításokat. A kérdését viszont már valamiért úgy érzem illik megválaszolnom. - Jobb mint ha savat köpnének, vagy bagoly köpetet - jelentem ki egyszerűen. Nem vagyok finnyás. Míg bujkáltam egy ispotályban is takarítottam. Ott sokat láthat az ember és ebből a szempontból megedződik a gyomra. Felfekvéses betegek, az elmúlás édeskés illata, amit a szervek bomlása idéz elő...Ehhez hasonló dolgok között kellett rájönnöm, hogy nem az a legrosszabb, ha üldözik az embert.