Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem félhetek örökké, egy életen át valakitől, aki már meghalt. Valakitől, akinek én vettem el az életét és a karjaimban tartottam amikor a létezés tüzének szikrája kihunyt a szeméből. Károly már nem bánthat. Pribékjei, ha akartak volna, már bosszút álltak volna rajtam, de mindeddig nem tették. Ki tudja miként talált rám. Lehet senki sem keresi, mert mindvégig magánakció volt a keresésem. Mégis, ahogy most megjelent ez az idegen újra rám tört az a csontig hatoló félelem, hogy értem jött, hogy elégtételt vegyen főnökéért. Nem merek moccanni néhány pillanatig, ám mivel nem támad rám mégis tovább igyekszem falatozni. Ekkor szólal meg először és belőlem kikívánkozik valamiféle válasz a feltett kérdésére, melyet újabb adag csend követ. - Semmi baj - rázom meg a fejemet lassú szavú szabadkozására, de ennél többet nem tudok mondani. Lehet ez csel is részéről, hogy elhitesse nincs benne ártó szándék. Talán jobb lett volna kis sem jönnöm ide ma este. De annyira zsongott a fejem, hogy ki kellett szellőztetnem egy kicsit. Mióta kijöttem a szanatóriumból annyi minden történt. Nagyot fordult velem a világ. - Nem igazán - felelek  reflexből őszintén váratlan kérdésére - Nehéz napom volt, ennyi az egész - teszem hozzá és kékjeimet le sem veszem az idegenről, aki akár egy kíváncsi újságíró is lehet. Ma kifaggat és holnap már viszont is láthatom a szalagcímet: "A férjgyilkos éjjeli portyán". Még belegondolnom is szörnyű, hogy akár ez is megtörténhet. Lehet jobb lenne megelőznöm a dolgot. Az ételes dobozt, benne az evőeszközökkel félreteszem és felállok. Hosszú lángvörös fürtjeim fekete kabátomon terülnek szét. Bokacsizmámra rálóg a fekete, élére vasalt szövetnadrág, mely egyenruhám része. - Maga újságíró? - lépek olyan közel a férfihoz, hogy ahhoz elég messze legyek, hogy ne érjen el, de minden szavát értsem és arcát is lássam az utcai lámpák gyér fényében. Nem retteghetek mindig. Már nem kell menekülnöm és nem is fogok. Megfizetem a bűnöm árát nap mint nap, sőt szinte minden éjjel. Így lehetek elég bátor, hogy szembenézzek bármivel és bárkivel, ami vagy aki rám vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem szólok semmit. Kivárom míg választ kapok, de közben összefonom mellkasom előtt karjaimat. Hideg is van és ez alapvető mozdulat nálam. Védem magam, ha kell, ha nem. Főleg mivel azzal sem lett volna baj, ha az idegen újságíró. Viszont nem az, csak szeret sétálni és bolond. Nem épp ígéretes kombináció ez a magamfajta nő számára, de "Vivir con miedo es como vivir a medias" azaz félelemben élni olyan, mint félig élni. Elég fél életem volt már ahhoz, hogy egészre vágyjak. - Nem zavar és nem is tart fel, mert nem sietek sehová - közlöm tényszerűen. Nem vagyok továbbra sem az a könnyen megnyílós fajta. A konyhában sem sok szavamat lehet hallani. A kezem jár, nem a szám. Nem tudom jó tulajdonság-e vagy sem, de eddig nem igen ágáltak ellene. Tudták, hogy ki vagyok, hogy mit tettem. Egy ilyen kis városban hamar híre megy ha az ember ölt. Az már más kérdés, hogy az oka kiderül-e mindenki számára. Ítélkezni elvben senki sem szokott. Mégis mindenki megteszi. A baj az, hogy legtöbbször megalapozatlanul. Ezért nem megyek el most. Nem szaladok világgá. Maradok. - A szökőkutak nappal szebbek, de a baglyok és a csillagok csak éjjel látszanak jól - emelem kékjeimet az ég felé és megpillantok pár ismerős hideg fénnyel pislákoló alakzatot odafenn. Vajon Károly lát engem? Figyel és vár míg én is végül átjutok a túlvilágra? Megbocsátott neki az a valaki vagy valami, ami az egészet irányítja? Az ő terve volt minden? Nem tudom. Kicsi vagyok a válaszokhoz. Még a kérdések feltevéséhez is talán. Minden esetre inkább visszanézek az idegenre. Épp elég minden magányos éjjel a múlandóság fizikai fájdalmát megélnem. - Hogy hívják? - szegezem a férfinak a kérdést. Elszoktam a hivatalos formuláktól. Helyesbítek, az ilyen fajta találkozásokkor szükséges viselkedéstől. Így talán kicsit nyersnek tűnhetek. Valójában ez is valahol önvédelem. Minél kevesebbet mutatni meg magamból, minél többet kiszedni belőle. Ez az elvem. Eddig mindig bevált. Meglátjuk most mire megyek vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nincs rajtunk kívül idekinn más az utcán. Nagy a csend. Megnyugtató. Nem az a vihar előtti fajta. A levegő hűvösében még meglátszik egy-egy nagyobb lélegzet vagy mélyebbről kimondott szó nyoma. Egy kisebb páragomolyag most az én számat hagyja el, ahogy felelek. - Olyasmi - mondom ki válaszként. Nem ragozom, hogy mit keresek itt és most. Nem magyarázkodom, hogy csak sok volt a "minden is" és inkább akartam megenni a vacsorám az utcán, egy padon ülve, mint a panzió éttermében a fehér abrosz mellett. Már nem tartozom senkinek elszámolással az életemről. Ez persze nem egészen igaz. Havonta jelentkeznem kell a hivatalban. De ezen felül a magam ura vagyok. Végre. Elkezdtem félretenni a fizetésem egy részét. Szeretnék egyszer, majd egy különálló otthont. Nem mintha a mostani lakrészem, szobám ne lenne kényelmes. Csak újkeletű vágyam, hogy legyen saját tulajdonom. Egy kulcs a kezemben, ami annak a helynek az ajtaját nyitja, ami csak az enyém. A hatalmas, csillagos ég alatt állva ez most még álomnak tűnik, de talán egyszer valósággá válhat. - Hívjon Vé-nek - lépek el kicsit az idegentől, vagyis a magát Zé-ként megnevező férfi mellől, hogy kidobjam az egyik kukába a kiürült ételes dobozomat - Az én nevem sem rövid - teszem még hozzá - Ha nem újságíró, akkor micsoda? Mivel foglalkozik? - teszem fel kérdéseimet, amikre egyrészt érdekel a válasz, másrészt talán megnyitják a beszélgetés csapját. Mert  az most csak csöpög ebben a kicsit faramuci helyzetben, amibe kerültünk. Két majdnem idegen az üres utcán. A csillagokat és a szökőkutat bámulva próbál utat találni egymáshoz. Lehet nem ma lesz a komfortzónámból való kilépésem napja, de mentségemre legyen mondva, legalább próbálkozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szomorkásan húzom el a számat, ahogy hallgatom válaszát. Tudtam, hogy az ELME ellenőrizni fog, de arra nem számítottam, hogy ilyen ijesztőnek szánt módon. Bár bizony, ha jobban belegondolok, pont ezzel a fajta véletlen esti találkozással nézhetik meg, hogyan reagálok az ismeretlen férfiakra. Megtámadom-e őket képzelt rettegésből, vagy elrohanok-e jajveszékelve? Egyiket sem tenném. Nem tudom mit csinálnék, ha nekem rontana, vagy üvöltözni kezdene velem, de úgy érzem egyiket sem az előbbi kettő közül. - Semmi baj. Tudom a jelentésébe bele kell írnia mindent - csúszik ki a számon a gondolat. Rosszul esik, hogy így bánnak velem, de megértem, hogy nem bíznak bennem. Elvégre megöltem egy embert és most szabad lábon sétálgatok egy olyan városban, ahol Magyarország Mágusképzője található. Logikusan végig gondolva én is ezt tenném. Sőt! Többet. Hálásnak kellene lennem, amiért kinn lehetek. Az is vagyok, csak...Áh, mindegy...Azt furcsállom inkább, hogy Antont nem hurcolták meg még miattam, hogy alkalmazott azután is, hogy elvettem Károly életét. Remélem nem is fogják. Bízott bennem, mert már akkor látta azt, amit mostanság is csak nagyon kevesen, hogy nincs bennem harag vagy gyűlölet. A kétségbeesés vezetett, mert egy békés és csendes életre vágytam kezdettől fogva. Most úgy életek, ahogy mindig is szerettem volna. Főzhetek és van egy szobám, ahol senki sem bánt. Még a családomat is megtaláltam. Így már azt hiszem többet is kaptam, mint érdemlek. - A műszakom már egy ideje véget ért, de ezt biztosan tudja - sétálok a férfi elé, majd tisztes távolságban leülök mellé - Szeretné ellenőrizni a pálcámat vagy azt most nem kell megnéznie? - kérdezem lágy hangon. Legszívesebben feltartaná a kezeimet, de inkább mindkettőt leteszem magam mellé és megtámasztom testemet velük. - Betartok minden szabályt. Lett munkám és lakhatásom - beszélek egyenletesen, de nem nézve oldalra. Felesleges látnom, így is érzem, hogy a férfi minden bizonnyal engem bámul. Ez a dolga. Nem haragszom rá érte, hogy a munkáját végzi. Beszélgetni jött, hát beszélgessünk. Elmondok neki mindent. Kérdezzen bármit. Nincsenek titkaim. Már nincsen szükségem rájuk. Egy dolog hiányzik néha. A metamorf mágiám. Érzem magamban. Minden sejtem bizsereg, hogy átalakulhasson néha, de az önuralmamra mindig is büszke voltam, így mióta bekerültem az intézetbe, egy millimétert sem módosítottam magamon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kérdésére riadtan pillantok oldalra, de a fejem egyenesben marad. Olyan biztos voltam benne, hogy az ELME küldte, hogy eszembe sem jutott, hogy esteleg tévedek. Lehetséges, hogy nem pszichológus, akinek az ellenőrzésem a feladata. De akkor kicsoda és miért beszélt ilyen furcsán? Nem értem.  Remélem nem veszi észre. Most mit tegyek? - Bocsánat, azt hittem miattam jött, hogy beszámolót készítsen...Tudja, munka meg ilyenek... - szólalok meg végül és érzem, hogy arcomon kiül zavarodottságom. Nagyon kellemetlen helyzet lett hirtelen ebből a véletlen(?) találkozásból, és csak azért nem kezdek fészkelődni, mert ledöbbenek azon, amiket ezután kérdez tőlem a férfi. Bolondnak néz? Bolondnak néz! Merlinre...tényleg bolondnak néz. Esik le mondatainak jelentéstartalma, amitől még jobban kétségbeesem. Mi a helyes válasz? Mit kellene mondanom? Nem tűnődhetek sokáig, mert az is furának tűnne. Valljuk be ez az egész beszélgetés annak tűnik, az elő pillanattól. - Sokáig kellett attól tartanom, hogy kutatnak utánam - kezdem puhatolózva és próbálok a lehető legnyugodtabb hangon beszélni. Halvány lila fogalmam sincs, hogy ki is itt mellettem ez a bizonyos Zé nevű alak és gyanakvásom irányába egyre erősödni kezd. Lehet nem kellett volna idejekorán kiszanálnom a bosszúálló Károly pribék tippemet? Akkor viszont még nagyobb slamasztikában vagyok, mintha az ELME dolgozója lenne. - Valóban nem szívesen csevegek az életemről idegenekkel. Jól gondolja, de magán múlik, hogy ez megváltozzon - állok fel mellőle, majd pár lépéssel szembe helyezkedem, karnyújtáson túlra, biztos ami biztos - Kicsoda maga és mit keres itt igazából? - szegezem neki a kérdést - Mivel foglalkozik valójában? - folytatom a faggatózást és kékjeimet egyenesen arcára függesztem - A városban szinte mindenki tudja ki vagyok, de maga nem? Hogyan lehetséges ez egy ilyen kis helyen? - firtatom a dolgot annak tudatában, hogy túlzóak a szavaim. Direkt használom őket így, hogy kibújhasson végre a szög a zsákból. Koránt sem ismer mindenki, sőt azt sem tudja Bogolyfalva apraja-nagyja, hogy én vagyok az a nő, aki közel másfél éve karácsony táján kioltotta férje életét. Elültek már nagyrészt a pletykák és a panzióban is békés az életem. Az efféle helyzetek csak azok, amik képesek megzavarni a nyugalmamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ez egy nagyon, nagyon, nagyon rossz ötlet Séf! Így próbáltam védeni a Panzió hírnevét a sajátom árnyékától, amikor a felettesem arra kért, képviseljem magunkat a város tiszteletére rendezett, egésznapos ünnep főzőversenyén. Biztos ön ebben Séf? Kérdeztem meg ulolsó utáni próbálkozásként, de a férfi csak azt hajtogatta: Ott a helye az üst mellett Veréna. Ne féljen már annyira. Maga nem egy veréb, hanem egy Főnix! Értem? Erre nem tudtam mit mondani. Letaglózott. Jó értelemben. Nagyon megledveltem. Úgy vezette a konyhát, mintha minimum egy michelni csillagos étteremé lenne. Nem is kívánhattam volna nála jobb főnököt. Így most itt vagyok. Egy sátor alatt kaptunk helyet. Egy asztalt két széket. A segítségeimet pedig szintén maga a Séf választotta ki, a konyha tagjai közül. A területünk előtt egy táblán a nevezési számunk, 6-os állt. Alatta az ételek és az én nevem meg a Panzióé. Tudják ki főz. Nem titok már jó ideje. Emiatt nem is aggódom. Inkább amiatt, hogy ne valljak szégyent. Felkötött, fehér sapka alá rejtett hajjal, fehér kötényben, amire a Panzió nevét és logóját bűvölték, állok elgondolkozva. Kezemben hosszú fakanállal figyelem a tűz fölé akasztott hatalmas vasbográcsokat. Az illatokat fürkészem. Abból tudom az ízeket bekalibrálni. A specialitásaimat készítem. Engedélyt kaptam, hogy azzal a menüvel induljak, amivel csak szeretnék. Szóval a kedvenceimet készítem. Tejszínes-tárkonyos vadragu levest az egyikben, vörösboros marhapörköltet a másikban. Rotyognak szépen. Épp hajolok, hogy belekavarjak az egyikbe, amikor megszólítanak. Odakapom a fejem a hang irányába. Ajkam automatikusan húzódik mosolyra, ahogy a kisfiúval összeakadnak kékjeim. - Egy kis kenyér, húsos szalonna és hozzá paradicsom? Mit gondol? - intézem szavaimat a férfihez, aki a lurkót kíséri - Szereted az ilyesmit? - nézek a fiúra és megint elmosolyodom. Szeretem a gyerekeket. Mindig is szerettem. Az éhséget is megértem, mert volt részem benne. Kezemmel intek a fehér abrosszal letakart, munkaasztalkén funkcionáló söröspad és a kinyitható székek felé. Ahol egy városnyi van, ott kettőnek is akad. Nem fogadok el pénzt az ételért- mondom és gyorsan alákavarok a pörköltnek. - Jöjjenek, üljenek le és falatozzanak - pillantok hátra vállam felett, de orrom közben az étel illatát elemzi. Kell még bele egy kis bor és bors és fokhagyma, de az majd csak akkor amikor a hús már majdnem teljesen, vajpuhára nem főtt. Úgy intenzívebb lesz a hatása. A hosszú forralástól elillanna hamar. Viszont így megmarad. A levesnek is kell még idő, mire a tejföl, a mustár, a citrom és a friss, leveles tárkony következne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A tréfálkozásra csak mosolygok. Több itt az étel annál, mint amit egy ilyen kis lurkó meg tudna enni. Direkt többet hoztam ki harminc százalékkal mindenből, hogy adott esetben improvizáljak egy kenyérlángost, ha balul sülnének el a dolgok. Például lekozmálna a bográcsban fővő étel. Szerencsére ez mindeddig nem történt meg és ha meg is történik, a teteje keverés nélkül jó darabon menthető még akkor is ha az alja már szénné égett. Egy jó szakács mindig menti, ami menthető. A másik jókora fakanállal most a levesben kotrok pár kört, hogy átmozgassam a tartalmát. Ekkor hallom meg a dicsérő szavakat, meg a feleséges mondatot, amitől egy pillanatra megáll a kezem a széles, íves mozdulatban. Mellkasom fájón megsajdul. Vér illatát érzem és bevillan egy ütés fájdalma. A fenébe, biztosan felismert és ezért mondta. Akkor nem értem, miért ült le mégis? Ez valami rossz tréfa. Nem szabad magamra vennem. - A pörkölt enyhe csípős aroma nélkül olyan, mint az élet levegő nélkül - jegyzem meg, ügyet sem vetve mondandójának második részére. Nem láthatja rajtam senki, hogy mit érzek. Még két kört kavarok a lassan gyöngyöző fogásokon, majd letéve a kanalat én is odamegyek az asztalhoz és felcsippentek egy darab paradicsomot. Nem reggeliztem. Étvágyam sem nagyon volt, egyrészt az izgalom, másrészt amiatt, hogy eljárt az ételek illata. - Egyenek csak, amennyi jól esik. Egy éhes hasnál kevés rosszabb dolog van, főleg ebben a korban - mondom mosolyra húzva a számat. Nem ülök le melléjük. Megtartom a karnyújtásnyi távolságot. A paradicsom után a kedvencem, a kenyér csücske kerül a kezembe, míg a másikat serclit a fiú felé nyújtom. - Ez a legfinomabb része a kenyérnek. Tessék kis barátom - amennyiben elveszi, úgy azután elkezdek bíbelődni a boros üveggel. Még egy üvegnyivel nyakon kell kínálnom a marhámat, hogy a zamatába a szőlőszemek érett leve is belevegyüljön. Izgulok, kár lenne tagadnom. Remeg a kezem, így sikeresen kezembe állítom a dugóhúzó tüskéjét. Magamban szitkozódom csak, mert megszoktam, hogy nem adhatok ki hangot, ha szenvedek. A fájdalom ráadásuk nem is olyan nagy, a sebből sem dől a vér. Egy rongyot szorítok rá gyorsan, hogy mihamarabb elálljon. Ekkor mutatkozik be a férfi. Épségben maradt kezem nyújtom felé és nagyon röviden viszonzom a gesztust, Még mindig ódzkodom az érintéstől, de már kevésbé mint régen. Folyton mondogatom magamnak, hogy nem akarnak bántani. Meg azt, hogy ez csak egy gesztus és semmi több. - Veréna. Biztosan azért nem, mert keveset járok kinn a városban - mondom miközben pálcámat előhúzva behegesztem a szúrást a kezemen. Apró, de hasznos bűbáj. Jól jött, amikor hasonló baleseteket szenvedtem. Ezt is elkiáltottam akkor, amikor Károlyt vissza akartam hozni az életbe. Hatástalan volt de, hogy miért, azt azóta sem tudom. Kékjeimet a férfira emelem és kicsit jobban megnézem. Kedvesnek látszik. A férjem is annak tűnt. Szóval erre, vagyis a látszatra jó ideje nem adok semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A férfi heves bókolására összerezzenek. Kevesektől érkezik ilyesmi. Az étteremben a háttérben dolgozom. Az elismerést a Séf kapja, aki persze nekem is ad belőle, de csak csínján. Tudja rólam, hogy néha, amikor nem uralkodom magamon, félek. Félek a hangos szavaktól, a mögém lépő emberektől, az érintéstől. De már egyre jobban uralom ezt az ösztönös reakciót. Arra rájöttem, hogy el valószínűleg sosem fog múlni. Akit kergettek, az mindig futni fog, csak ha nem a lábával akkor fejben. - Örülök, hogy ízlik. Ebédre jöjjenek majd vissza. Félreteszek maguknak egy-egy adagot - mosolygok halványan a párosra - Igen, ez így van - reagálok talán túl nyíltan a Flóriánnal kapcsolatban elhangzott mondatra. Bár akkor örültem, hogy nem fogantam meg, még a sorozatos erőszakká aljasuló együttlétek ellenére sem, most kissé már keserű vagyok amiatt, hogy nincsen gyermekem. Sóhajtok egyet, mert megint elöntött erre a gondolatra az a nyomorúságos érzés, de kékjeim a fiúcskára siklanak és azonnal elszáll a búskomorságom. A kiskölök nagyon aranyos, ahogy tömi magába az ételt és közben mosolyog mint a vadalma. -Tiszta maszat vagy - lépek oda hozzá szélesebben mosolyogva, ami már-már nevetés, majd elé guggolva egy tiszta ruhával, ha a kísérője, vagy ő nem tiltakozik ellene, megtörlöm a pofiját és meg is simogatom - Így tökéletes - borzolom meg a haját és a férfihoz fordulok, de tőle már távolabb lépek, hogy karnyújtáson túlra kerüljek tőle. - Ha szomjasok, sajnos csak tejjel vagy vízzel tudom megkínálni magukat, de amikor jöttem hajnalban, láttam italos bódékat, meg vattacukrost, édességest, ilyeneket - beszéd közben a kezem is jár nem csak a szám. Előveszek egy nagy tálat és a leves sűrítéséhez szükséges tejfölt, vastag tejszínt és lisztet kezdem összedolgozni. Teljesen csomómentesre kell elkevernem az összetevőket, hogy a leves selymesen krémessé váljon majd ha hozzáadom. A munka intenzitásától egy vörös tincsem kiszabadul a séfsapka alól. Leteszem a kanalat, ellépek a pulttól, hogy visszaparancsoljam a helyére. Nem hull a hajam, de nem szeretnék megkockáztatni egy ilyen amatőr hibát. Közben kiadom két segédemnek, hogy öt percenként keverjenek az ételeken és a pörköltre öntsék rá a bort. Életemet és véremet a sikerért. Ez esetben szó szerint, már ami a bort illeti. Jóféle száraz vörös. Az első üvegből vettem egy kortynyi kóstolót, hogy tudjam milyen ízt várhatok tőle. - Sokat dolgozik? - kérdezem és ha már elárult magáról néhány dolgot én is így teszek. Újra kell tanulnom a csevegés művészetét, azt hiszem - Engem sem sokat lát a szoba, amiben lakom - mondom és megint kavarni kezdem a tejszínes-lisztes-tejfölt. - Mivel foglalkozik, amikor épp nem gondos keresztapa? - fordulok Gábrielhez és tekintetem összeakad az ő sötét szemeivel.  Gyorsan elkapom és a tálra szegezem őket. Szépen alakul az állaga a habarásnak és az illatok is egyre intenzívebbek. Hamarosan a hajrájában leszek a főzésnek. A verseny csak ebédkor lesz. Eredményhirdetés pedig ötkor. Ezért úgy beszéltük meg a segédeimmel, hogy átvisszük a kóstolókat a kijelölt helyre, a bíráknak, utána váltva elmegyünk szétnézni. Ebédkor kiosztjuk az ételt, visszahurcolkodunk a Panzióba, és mindenkinek szabad program.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Érzem, hogy figyel engem. Különös érzés. Azt megszoktam már, hogy azért néznek, aki vagyok, de ez valahogy másnak tűnik. Talán tényleg nem ismert fel és fogalma sincs róla, hogy épp egy férjgyilkostól fogadott el ételt. Ez lett e gúnynevem. A másik meg a vörös özvegy. Rám aggatták őket, pedig mióta a tárgyaláson tett vallomásomat és nyilatkozatomat leközölték a lapok már nem titok, hogy miért jutottam ideáig. Az is köztudott, hogy az ELME vendégszeretetét élveztem és sokáig tartottak ellenőrzés alatt. Ma sem vagyok egészen szabad. Három havonta kell leadnom a pálcám. A metamorf mágiámat ugyan használhatom, de jelentést kell tennem minden módosításról és továbbra sem hagyhatom el Bogolyfalvát csak indokolt esetben, hivatalos engedéllyel és nyomkövető bűbájjal felruházva. Talán egyszer szabad leszek egészen, de addig is hálával és tisztességgel végzem a dolgomat. Békében élek a magam kis csendjében. Már tudom honnan származom. Aranyvérű boszorkány vagyok. Két nemesi család fattya. Van anyám, van apám, vannak féltestvéreim és egy nagyanyám, akit látva mintha tükörbe pillantanék. Tudom, hogy ki vagyok és ez nekem éppen elég. - Sajnos nincsen - rázom meg fejem válasz közben, majd egy merőkanálért nyúlok, hogy forró levet merjek, amit ezután lassan kevergetve adjak a habaráshoz, ezzel egyenlítve ki a hőmérsékletét. Így majd amikor hamarosan a leveshez teszem, nem kapja majd össze a hő és nem lesz csomós. - Egy kis édesség nem árt meg, ha engem kérdez és ha kifutkározza magát az alvással sem lesznek gondok - nézek rá a pöttömre aki jóllakottan pillog és rám villantja huncut vigyorát. Ilyen lehet anyának lenni? Egy mosolytól felragyog az ég és nincs baj, ami ne válna semmiséggé? Sokat gondolkoztam már ezen. Főleg amikor az ispotályban dolgoztam. Párszor a gyermek osztályra is elkerültem. Olyankor mindig siettem, hogy munka után kicsit bemehessek a picikhez a takarító felszerelésem nélkül. Egyszer az egyik ápolónő rajtakapott, hogy énekeltem az egyik kis betegnek. Azt hittem ordítani fog velem és kirúgat. Összehúztam magam és bevallom még a könnyem is eleredt. Akkor épp egy testesebb, fekete, rövidhajú nő arcát és alakját viseltem. Legnagyobb megdöbbenésemre az ápoló kérte, hogy menjek be többször, mert a kicsik szeretik a hangomat és megnyugtatja őket. Nem volt kérdés, hogy a könnyeim ezután örömömben folytak. Attól a naptól kezdve minden műszakom után ott töltöttem pár órát és vagy mesét olvastam, vagy énekeltem a kis betegeknek. Sajnos Károly pribékjei felbukkantak, így pár hónap múltán el kellett tűnnöm, de ez az emlék mindig velem marad. Elkalandozásomból a férfi hangja vezet vissza a valóságba. Meg az illatok. Mialatt ő mesél én ténykedek, de rá is figyelek és bólogatok, hogy ezt ő is lássa. Habarok, kavarok, majd éles bárdommal aprítom a friss tárkonyt, aminek bódító illatával megtelik a levegő. Kedvenc fűszereim egyike. - Csak segéd, a Panzióban. A Séf úrnak el kellett utaznia, ezért vagyok én ma itt helyette - vallom be az igazat. Valami családi ügyet kell elintéznie. Ezt mondta. Azon is csodálkoztam, hogy ennyit is elárult. Nem kellett volna. De úgy látszik bizalmába fogadott. Engem választott erre a feladatra és nem a Chef De Partie-t, aki közvetlenül az ő keze alá dolgozik, de a saját részlegén és emiatt jóval több tapasztalata lett volna levezényelni a dolgot. Amikor elment azt mondta, ha vége a dolognak és rendben zajlik minden, beszélni szeretne majd velem. Összerándult a gyomrom és el is sápadhattam mert azt mondta ne aggódjak csak tegyem a dolgomat, ahogy mindig. Könnyű azt mondani, hogy ne aggódjak. Szeretem a munkámat. A csapatot és őt, a Séfet is megkedveltem. Nem akarok elmenni. Nem tudom mihez fognék, ha kirúgna. - Merre felé járt, amikor kutatott? Van kedvenc lénye, amit vizsgált vagy csak...nem is tudom, ment hajtani a vadakat? - kérdezem és most először mosolyodom el csak úgy és nem Flóriánnak címezve ajakgörbémet. A szóhasználatomon kicsit megütközöm. Magam is űzött préda voltam, mégis ez csúszott ki a számon. Néha tudok spontán is lenni ezek szerint. A menekülés megtanított rá, hogy tervezzek, hogy előre lássak, hogy úgy rendezzek és logisztikázzak, hogy az a legtökéletesebb legyen. Nem engedhettem meg magamnak sem hibákat, sem könnyelműséget. Figyeltem a szavaimra, a tetteimre. Mindenre, mindig. Ezért is tudtam olyan sokáig láthatatlan maradni. Elnyomtam magamban a személyiségemet, hogy mások bőrébe könnyebben belebújhassak. Veréna ott ült egy sötét sarokban és énekelt, hogy tudjam még létezik. Most már kinn van és csak ő van jelen. Ha nincs Károly sosem tudom megtanulni kezelni a mágiámmal járó skizoid helyzetet. Neki hála tudtam a magamra vett alakokkal bánni. Nem beleőrülni a másnak levésbe. A vicces az, hogy most önmagamnak lenni nehezebb, pedig már szabadon tehetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hallgatom és közben dolgozom. A pörköltben már ott a fokhagyma, mint záró elem. Hamarosan kész minden. A segítőim velem együtt munkálkodnak, hogy minden rendben menjen. Egyikük ugyan kicsit csetlő-botló, de ki nem volt az tanonc korában? Szóval nem ripakodok rá haragosa és szidom meg, amikor felbukik a sátorcövekben és elejt egy kiló lisztet, amit már elfelé pakol a visszaszállításra előkészített ládák egyikébe. Odalépek hozzá és felsegítem. Szerencsére jól van és a lábának nem esett baja. Nagyobb volt az ijedség, mint maga a káreset. A lisztet a másik társunk gyorsan eltünteti egy bűbájjal, mintha a malőr meg sem történt volna. Ezután már inkább reptetik a kimaradt holmikat. - Szerintem jól csinálja - bólogatok beszéd közben majd a bográcshoz lépek és elkezdem behabarni a levest. Annyira szép ilyenkor. Ott vannak benne a puha és a szájban szinte elolvadó húskockák, a répaszeletek, a gomba, a zöldborsó, a fehérrépa és most mindezt megkoronázza a tejföl-tejszín-liszt elegye. Az egész leves testet kap tőle. Selyembe öltözött asszonnyá válik, aki illatával csábítja urát. Megszórom a tárkonnyal, megy bele mustár és citromlé. A többi citrom vékony gerezdekben a tányérokra lesz majd téve, hogy aki akarja még ízesíthesse. A vörösboros marhapörkölt pedig, mint egy büszke harcos, úgy terül el a másik üstben. Aromájával ott strázsál arája mellett és bár ereje hatalmas, mégsem él vissza vele. Kiegészítik egymást ők ketten. Bármit is válasszanak majd az ételosztásra jövők, Azt hiszem nem fognak csalódni. Megtettem mindent, ami csak tőlem telt ezért. - Kibérelne engem, hogy főzzek magának? - szalad fel szemöldököm egy pillanatra, majd jóízű nevetés tör ki belőlem, magam sem tudom honnan ez a fesztelen jókedvem. Nem félek tőle. Nem félhetek örökké. Ráadásul nyílt színen, egy kisgyermek és a sokaság szeme láttára nem bántana úgysem. Károly is csak akkor ütött, ha magunk voltunk és olyan helyre, az utolsó esetet kivéve, ahol nem látszott a nyoma. Tehát a férfi biztosan csak tréfál, mégis jól esett ez a kis vidámság. - Ilyet ajánlatot sem kaptam még soha - rázom még mindig mosolyogva fejemet és kékjeim Gábrielre függesztem - De komolyan elgondolkodom rajta, ígérem - mondom, majd ismét a kondérokhoz lépek és két kis adagot kiveszek mindegyikből egy-egy papírtányérba. - Kérem, legyenek a minőség ellenőreim, engem eljártak az illatok - teszem eléjük a falatnyi mintákat, hogy a véleményüket kikérjem. Nagyon jónak tűnnek, de én egyrészt szeretem a saját főztömet, másrészt tényleg telítődtem az aromákkal, szóval elfogult vagyok. Kell az objektív előbírálat. - A főnixeket én is nagyon szeretem. Engem is hívnak úgy itt-ott, mint a hamvaiból feltámadó tűzmadarat - ered meg a nyelvem, miközben vízzel oltom el a tüzeket az ételek alatt. Készen vannak. Ha kell még utólag tenni bármelyikbe bármit, az már elfő abban a melegben, amit magukban tartanak. Lefedjük őket és hagyjuk pihenni. Kezem megtörlöm egy rongyba, ami kötényem zsebéből lóg ki, majd leülök vendégeim közelébe és várom mit mondanak a kóstolás után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Gábriel - még mindig a Város napján, de már este
küllem

Hogy mit keresek a színpad tetején? Ez egy nagyon, nagyon, nagyon érdekes történet. Úgy volt, hogy miután ebédidőben kiosztottuk az ételeket, ami mind el is fogyott az utolsó falatig, összepakoltunk és visszavittünk mindent a Panzióba. Ott egy kellemesen hosszú zuhany, egy korai vacsora és háromnegyed órányi pihenés után rávettem magam, hogy egye kánya, csak megnézem kicsit magamnak a rendezvény többi részét. Kényelmes, fekete alapon fehér pöttyös nyáriruhába öltöztem, egy kalapot húztam a fejembe, majd nekiindultam. Járkáltam a vásáros standok mellett, vettem egy vattacukrot és legalább úgy összekentem vele magam mint a kisfiú, Flórián, akit reggel és délidőben is megvendégeltem. Épp ujjaimról mostam lefelé a cukrot, amikor hirtelen, szinte a semmiből odarobbant mellém a gitáros a Kaszinóból. A frászt hozta rám és akkorát ugrottam, hogy ő is megijedt. Már jobban kedveljük egymást, így nem győzött bocsánatot kérni, amiért kiugrasztott a bőrömből. Nagy szarban vagyunk. Kezdte zihálva. Tudod nem mondanám ha nem így lenne, de Zsoli, tudod az új énekes srác meg Böbi a vokálos lány, úgy bebasztak, mint az állat és nincs, aki normálisan lenyomná azt a fél órás műsort, amit adnunk kell, úgy tíz perc múlva. Már pont azon voltam, hogy megkeresem a szervező csajt és offolom a bandát, amikor megláttalak! Hadarta kapkodva. Segíts és énekeld el azt az öt dalt. A...a Krisz, az majd beszáll a duettre, tudod arra, amit múltkor próbáltunk...Kérlek csajszi! Ígérem az összes kedvencedet bevesszük a track listába, Oké? Mit mondhattam volna erre? Nem hagyhattam cserben őket, ha már önálló csapatként ekkora esélyt kaptak, hogy felléphettek. Szóval most itt állok és hamarosan meg is szólal az utolsó dal első néhány taktusa. Duettet éneklek tehát a basszerral. Még valahonnan egy ruhát is kerítettek nekem. A sminkemet megoldottam némi metamorf mágiával. Ezt majd jelentenem kell, el ne felejtsem. Jön az én részem. Beleadok mindent, ahogy rajta is látom az igyekezetet, meg az izgalmat. Nem énekes, neki a gitár az, amin virtuóz, de most tényleg kitesz magáért. Nekem pedig a fülembe cseng a terápia alatt kapott intelmek egyike. Éljem meg a pillanatokat. Ne rettenjek meg a kihívásoktól. Nem kell már futnom előlük. Az emberek így fognak túllátni a hírekből ismert gyilkoson, ha szembesülnek azzal, aki valójában vagyok. A Séf segédjével, aki ételt ad és az énekessel, aki a hangjával szórakoztat. Vége. Meghajlás, boldog mosoly és az extázis apró hullámai. Ezek söpörnek végig rajtam, ahogy összeölelkezünk a színpadon és levonulunk. Hálásak nekem. Mind vigyorgunk. Sikerült! Ezután már mindenki tudni fogja a banda nevét a városban. Nem csak a Kaszinó zenészei lesznek, hanem a Fortuna Kölykei. Meghívlak bármire amit csak akarsz Főnix, bármire! Lapogatja meg búcsúzóul hátamat a billentyűs. Nagyra nőtt medve, most már hét gyerekkel. Kedves ember, aki tokától bokáig tetoválásokkal van kivarrva. Én meg csak mosolygok rá és boldog vagyok. Igen azt hiszem az vagyok. Kicsit még remegek ugyan, de már kifelé sétálok a színpad mögül. Inni szeretnék valamit, ezért elindulok, hogy vegyek magamnak...még fogalmam sincs, hogy micsodát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Az adrenalin, amit a fellépés izgalma termelt a szervezetemben, lassan csökkenni kezd. Mosolyom is halványabb és a figyelmem is élesebb. Azon vacillálok épp, hogy egy pohár sört vagy egy koktélt vegyek-e magamnak a Kaszinó kihelyezett standjánál, amikor meghallom az ismerős hangot. - Bevallom néha én is elgondolkoztam már ezen, de ma azt merem mondani, hogy igen. Valódi vagyok - válaszolok miközben teljes valómban odafordulok a férfi felé, hogy beszédbe elegyedhessünk. Tartom tőle két lépés távolságot, de kezeimet vállamon lévő kis táskámon pihentetem és nem mellkasom előtt fonom össze. Ha mondjuk Károly rokonai bérelték volna fel, hogy bosszút álljon...Nem. Az apja akkor halt meg, amikor még az akadémiára járt, az anyja pedig mialatt kutatott utánam és testvére sem volt. Le kellene már szoknom arról, hogy minden kedvességben a fenyegetést látom. Minden férfiban őt, a férjemet, aki bántott. A velem szemben álló alak, ha ártani akart volna nekem, már megtehette volna. Egy pálca mozdulat és holtan estem volna össze vagy kínok közt fetrengenék. Éber leszek, de nem menekülök el előle. Nem. Maradok és jól fogom érezni magam. - Elfogadom a társaságát - mosolygok rá halványan a férfira - Kiszáradt a torkom és pont azt nézegettem mielőtt jött, hogy mit igyak - biccentek hátra a rögtönzött kis italmérő stand felé - Sör vagy koktél. Ez a dilemmám. Segítene dönteni? - kérdezem és kékjeimet az ő sötét szemeire szegezem. Nem mustrálom meg az arcát, sem az alakját. Nehogy azt higgye, hogy könnyűvérű vagyok. Igazából inkább semmilyennek érzem magam. Károly tett róla, hogy kivesszen belőlem minden, amitől nőnek tarthatnám magam. Talán el sem hinném, ha valaki azt mondaná az vagyok. - Ami azt illeti igen - bólintok, mert tényleg elgondolkoztam rajta a zuhany alatt állva. Ott jönnek a jó gondolataim - Igent mondok az ajánlatára. Két apró feltétellel! - emelem fel balomat, de közeben azon jár az eszem, hogy ez mekkora egy őrültség és lehet most ástam meg a saját síromat, mert amint kettesben leszünk, lehet azonnal meg fog ütni vagy egy átokkal végzi be az életemet. Lehet épp ezt érdemlem, amiért én elvettem Károlyét - Kéthetente szombaton és vasárnap szabadnapot ad nekem. Olyankor a harmadik állásomban vagyok. A másik pedig az, hogy amikor tud és kedve van, beáll mellém és segít nekem - közlöm könnyed hangon kívánságaimat, majd meghallom, hogy a Fortuna Kölykei elözönlik az pult előtti rész és medve méretű billentyűsünk a pincér lánykáknak emelthangon azt mondja: Bármit kér Főnix, az én vendégem. Értitek, bármit! Ezután egymás szavába vágva mesélik el a fellépés részleteit, megemlítve azt is, hogy kihúztam őket a bajból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Mosolyogva hallgatom a választ. Szimpatikus ez a takarékos hozzáállás. Bizony nem egyszer volt olyan, hogy beálltam én is az ingyenes ételosztásokon a sorba vagy épp fordultam kétszer, amikor nyáron vizet kínáltak a nagyobb városok forgalmasabb terein. Nem koldultam soha, mindig kerestem munkát, de olykor megesett, hogy két "élet" között rákényszerültem mások jóságára. - Ez remek ötlet - bólintok elismerően, majd kikérem a két innivalót. Nem fogok visszaélni a billentyűsünk jóságával, úgyhogy amennyiben még egy kört innánk, azt már fizetni fogom. Szerényen élek, van megtakarításom. Mire is költeném? Család és kisállat híján mindig marad a hónap végén pénzem, mivel magamra nem igazán áldozok. A ruháimat és cipőimet, amikre szükségem van beszereztem. Az étkezésemet a Penzióban megoldom, ahogy a lakhatásomért is oda juttatom el az igen jutányos összeget. - Tessék. Egy sör önnek, egy koktél nekem - nyújtom felé a hűvös, karcsú testű poharat, míg a saját tulipán alakúmból már le is iszom a benne lévő szívószálon át egy apró kortyot. A kókusz és az ananász ízét érzem, meg a tejszínét, végül pedig a fehér rumét. Még mindig tudják, hogyan kell tökéletesre csinálni. - Mit szólna a hétfő, szerda, péntekhez? - kérdezem és elindulok, hogy távolabb kerüljünk a jókedvű bandától és halljuk is egymást, ha már beszélgetni kezdtünk. Fontos egyezség van készülőben. Újabb veszélyes lépés vagy egy remek lehetőség arra, hogy tovább bővítsem főzésben szerzett tapasztalataimat. - Hódolók? - pillantok vissza a zenekarra - Ugyan, dehogy! Ilyesmiről szó sincs! Beugrottam az énekesnő helyett, aki többet ivott a kelleténél és így nem bukták el az első nyilvános fellépésüket. Hálásak. Ennyi az egész! Tényleg... - magyarázkodom félelemmel a hangomban és szemeimben. Ez is egy rossz beidegződés. Károly folyton féltékeny volt, és számon kért rajtam mindent. Kifaggatott, ha bárkivel is szóba mertem elegyedni. Ha rosszul válaszoltam üvöltött, ha úgy ítélte túl nyíltan viselkedtem, megütött, hogy megtanuljam csak ő létezhet számomra, senki más a világon. Ezért közlöm most ennyire gyorsan és feltűnően védekezve a srácok egyelőre még csak örömittasságának okát. Szóval le sem esik azonnal, hogy Gábriel mit is mondott valójában. - Oh... - jut el végülis a tudatomig szavainak lényeg - ...Ne haragudjon, engem nem szoktak meghívni semmire és nem is igazán tudom, hogy mit jelent, hogy feladtam a leckét - sütöm le kékjeimet és egészen zavarba jövök. Utoljára sok évvel ezelőtt mondott nekem hasonlókat Károly, amikor a kávézóban dolgoztam és arról álmodtam, hogy egyszer saját éttermet nyitok. Fiatal voltam és olyan éhes a szeretetre, hogy minden szavát elhittem. Bókolt és kedves volt velem. Ez teljesen levett a lábamról és észre sem vettem, hogy mekkora csapdába sétálok bele igazából. Soha többé nem akarok olyan ostoba lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Meg sikerült egyeznünk. Hétfőn, szerdán és pénteken kibérel engem, vagyis nem engem, csak a tudásomat. Főzni fogok neki, az ő konyhájában. Mindebben még az előtt sikerült lepaktálnunk egymással, hogy zavarba nem hozott és én el nem szúrtam a kellemes hangulatot. Ha nem volna az egyik kezemben a koktél most biztosan ujjaimat tördelve állnék előtte. Ehelyett inkább beleiszok a krémes frissítőbe. - Igen...igaza van, az életem az enyém - bólintok és ismétlem meg szavait bátortalanul. Ezt így hangosan kimondva, egy férfi szájából régen hallottam és nagyon furcsán cseng. A sajátomon meg talán még annál is jobban. Eddig másé volt az életem. A templomé, az árvaházé, a nevelőszüleimé, Károlyé, majd az intézeté. De most? Saját magam rendelkezem felette? Ha igen, akkor miért érzem még mindig úgy, hogy ez nem így van igazából? Ezt nem tudom. Lehet nem is fontos. A jelen számít és ebben a percben tényleg szabad vagyok és a magam ura, aki dönt a sorsáról. - Igen, fel kellene mérnem a konyháját. Bár elég jól elboldogulok bármilyen terepen - sétálok tovább egészen a tó széléig, ahol leülök a part fövenyére. Kioldva szandálomat megszabadulok tőle, majd lábamat a vízbe lógatom. - Hol is lakik pontosan? - fordulok Gábriel felé érdeklődve. Fogalmam sincs miért mentem bele ebbe az egészbe. Lehet elment az eszem. Egyedül egy férfival, akit alig ismerek. Kész öngyilkosság. Lóbálni kezdem a lábam és ezzel együtt fröcskölni a vizet. Közben tovább agyalok. Elmondjam-e neki ki vagyok és mit tettem, vagy várjak vele? A terápián azt a tanácsot kaptam, hogy hagyjam magam megismerni és csak azután meséljek a múltamról. Ha valakiben nincs velem szemben előítélet, akkor talán megértőbben fogadja majd, mert már ismerni fogja a személyiségemet. Szóval most kicsit megélem, hogy kísérőm nem néz rám ferde szemmel, a többi meg majd jön úgyis magától.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Megjegyzem a címet. pontos házszám híján is tökéletes leírást ad nekem a férfi, ezért nem kérdezek többet a "hol"-ról. A "hogyan"-t pedig ő maga feleli meg, anélkül, hogy kinyitnám a számat. Szokatlan ez a hirtelen bizalom. Kulcsot ígér nekem az otthonához, a privát szférájához. Nem tart tőlem. Furcsa érzés ez a feltétel nélküli hozzáállás. Jól esik, de ugyanakkor ijesztő is nagyon. - Köszönöm - mondom ki egyszerűen. Nem is tudom mit kellene még hozzátennem. Lehet biztosítanom kellene róla, hogy nem fogom megmérgezni, vagy kirabolni. Szörnyű, hogy ilyen előítéleteket olvasok a saját fejemre. Tényleg ilyennek hiszem, hogy látnak, vagy csak még mindig azt visszhangzom, amit Károly sulykolt belém. Nem érek semmit. Semmi vagyok. Hazugság. Tudom jól, csak az ellenkezőjét megszoknom nagyon nehéz. - A Kaszinóban. Ideérkezésem után ott vállaltam először munkát. Aztán rövid ideig dolgoztam a Tanodában - mesélem a lemenő napot figyelve, ahogy aranyló hidat képez a víz színén. Lábamat megint meglóbálom kicsit és belekortyolok a koktélomba. - Mindig arra vágytam, hogy nyugalmat találjak. Ezért is jöttem vissza - folytatom és lágyan elmosolyodom, nem nézve a mellettem ülő Gábrielre - Olyan sok helyen éltem, hogy meg se tudom számolni, de mindig itt éreztem igazán otthon magam - hangom kicsit tűnődő, de nincs benne sem bánat sem öröm. Semleges vagyok és talán kicsit túl hűvös. Most már tudom honnan örököltem ezeket a vonásaimat. A családom, bár nem tartozom közéjük, sokat adtak nekem, akaratuk ellenére. Kaptam tartást, önfegyelmet és visszafogottságot. Azt hiszem hálát érzek irántuk ezekért. Igen. Hálás vagyok nekik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bólintok csak arra, hogy szól a lánynak, aki rendben tartja az otthonát. Nem furcsállom. Láttam és hallottam furcsább dolgokat is annál mint, hogy valaki megfizet valakit a takarításért. Annak idején az nekem túl kockázatos lett volna, így mindig olyan munkákat vállaltam ahol be tudtam olvadni a dolgozók közé. Árufeltöltés, ispotályi takarítás, gyári munka, effélék. Mindenütt csak pár hónap esetleg fél év, ha nem éreztem túl erősen üldöztetve magam. - Kéthetente szombat este, mindig tíztől - árulom el a műsor idejét, de nem hívom meg és nem is bátorítom semmi módon, hogy nézzen be a Kaszinóba. - Igen, úgy tűnt Fortuna Kölykei megnyertek maguknak pár embert - mosolyodom el és kihúzom a lábamat a vízből, hogy megszáradhasson, mielőtt visszavenném a szandálomat. Lassan esteledik és a szürkület közeleg. - A konyha volt a kedvenc helyem. A manók megengedték, hogy nézzem, ahogy főznek. Aztán egy idő után hagyták, hogy segítsek nekik. Máskor meg felszöktem a tetőre és onnan néztem a csillagokat. A rellonos létnek is voltak előnyei - nosztalgiázom keserédes szájízzel, amit koktélom egy újabb adagjával lágyítok - Szép évek voltak, de magányosak is egyben. Akkor enyhült kicsit az egyedüllétem, amikor bevettek a zenekarba, a Morgó Szküllába - sodródom az emlékekkel, ami eszembe jutnak. Gábrielt hallgatva tisztázódik számomra, hogy lehet találkoztunk az iskolában. Nem tudom mennyi idős lehet, de van rá némi esély. De még, ha nem is, akkor is érteni fogja miről beszélek, ahogy én is értem minden szavát. Ismerem a helyeket, a titkos részeket. A Kastély minden zegét és zugát. Van közös témánk, ami nagy segítség nekem, aki nehezen társalog, főleg férfiakkal. - Hiányoznak az érzé...felejtse el, kérem. Vegye úgy, hogy nem mondtam semmit - rázom meg fejemet és miután becsatoltam lábbelim pántját felkászálódom, vigyázva a kezemben lévő pohár tartalmára. Lassan indulnom kellene, de valahogy nem akaródzik mennem. Állok a vizet nézve és hallgatom az utcabál zaját. A levegőben az este illatait fedezem fel, amik közül egyet nagyon szeretek. A hársfáét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Csendben hallgatom. túl sokat is beszéltem ma már, ami egyáltalán nem jellemző rám. A legtöbbször csak az "Igen Séf" vagy a "Rendben Séf" mondatokat ejtem ki a számon az alapvető illem mellett. Nincsen barátnőm, akivel csacsogtahnék, nincsen családom, akikkel megoszthatnám a napom történéseit. Nincsen senkim. Nem csoda, hogy gondot okoz a társalgás egy idő után. Ez az idő pedig most érkezett el a mellettem álló férfi esetében. Míg Károllyal éltem sem voltam egy beszédes típus, de azóta csak akkor szólalok meg, ha kérdeznek, vagy a helyzet megkívánja, mint például az ELME terápiája során. Akkor mesélnem kellett a múltamról, a vágyaimról, az álmaimról, a napjaimról, amik egyformák voltak és úgy teltek el felettem, hogy észre is alig vettem. Jobb szeretem a csendet. - Talán, majd legközelebb -lépek távolabb a férfitól - Most mennem kell. Köszönöm, a bizalmát. Hamarosan találkozunk, uram! - búcsúzom el Gábrieltől a magam visszafogott és tartózkodó módján, majd elviszem a poharamat és leteszem az egyik asztalra, ahonnan majd összeszedik. Nem maradok tovább. Lépteim egyenesen hazavezetnek a Panzióba. Közben elgondolkozom a ma történteken. Sosem voltam fatalista ha az volnék a végzetet okolnám a sorsomért, ami nagy butaság volna. A döntéseket az emberek hozzák. Anyám letett a templom kapujában, árvává váltam. Károly szívébe kést szúrtam, gyilkossá váltam. Ez mind rajtunk múlt. Az is rajtam fog, hogy ez a bérfőzés mivé válik. Az én döntésem, az én cselekedetem. Az Én életem. Meg kell tanulnom, hogy ennek a szónak igenis van jelentősége. Éjféli Veréna vagyok. Férjgyilkos. Séfsegéd és énekesnő. Ez vagyok Én. Egy ember, aki az útját keresi az életben, ami megadatott neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A vonat monoton zakatolása és rázkódása megnyugtat. Kékjeim lassan elnehezülnek, fejem az ablaknak támasztom, ujjaim ráfonódnak táskámra. Elnyom az utazás zaja. Hazafelé tartok. Az ELME falai közt jártam. Beszéltem a Doktornővel. Elmeséltem mindent, őszintén. Meséltem a megtalált családomról, hogy nem kellettem nekik most sem, és a tervemről, hogy mágiámmal védem meg őket. Alakítok magamon, hogy ne ismerhessenek rá a köztem és köztük lévő vérségi kapcsolatra. Elmondtam mi történt velem, amikor Gábriel váratlanul hazaért és elejtettem a tányérját. Beszámoltam a köztünk lévő kapcsolattól előjött érzéseimről és félelmeimről. Mindenről. Egészen addig, hogy elmenekültem előle és a gyermekei elől. Annak is lassan már két hete. Esküvőkre főztünk, elteltek a napok. De a gyomrom azóta sem jött helyre. Reggelente és van, hogy napközben is elfog az émelygés. A teától pedig, amit mindig is szerettem, egyenes az utam a mosdó felé. Háromból, háromszor hánytam tőle. Szóval most már csak vizet merek inni. Nem tudom mi lehet velem. Azt hiszem, ha nem múlik el, ideje lesz elmennem a rendelőbe egy kivizsgálásra. Lehet fekélyem van, vagy valami hasonló. Azt meg minél hamarabb jó elkezdeni kezelni. Nem lenne amúgy csoda. Amennyi ideget megettem az évek alatt, az a csoda, hogy csak most jött ki rajtam bármi. Elaludtam. A fejem lejebb csúszott az üvegen, a szám elnyílt és a nyakam egy érdekes szögben hajlik meg a felvett póztól. A vonat halad. Sínjén gyors iramban falja a kilométereket. Elsuhan a táj mellett. Nem mintha számítana. Úgysem figyelem. Régen nem mertem még elszunnyadni sem az utazásaim során. Mindig úgy ültem az ajtó mellett, mint nyúl a bokorban. Ugrásra készen. Minden megváltozott. Semmi sem olyan, mint akkor volt. Ehhez kell hozzászoknom. Megértenem, hogy bíznom kell másokban. Hinni benne, hogy akik megkedveltek, azok magamért tették. Gábriel is azért akarta, hogy megismerjem a családját, mert több vagyok számára egy bérelt szakácsnál és főleg egy egy éjszakás kalandnál. Legyek mellette önmagam. Ha pedig megint futhatnékom támad, mondjam el neki miért akarok menekülni. Nem a múltam határoz meg engem, de az életem része. Felesleges titkolnom. El fog jönni a megfelelő alkalom, hogy elmondjam. Pár dolgot már így is tud és biztosan rá is jött sokra, mert bár egész más, mint Károly, ő is nagyon intelligens. Álmodom. Nem vérről és halálról. Egy rétről, vízről, egy házról. Idegen helyek, de nem félelmetesek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nagyot zökken a szerelvény. Ugyanekkor érzek egy furcsa zuhanás szerű érzést, ami megijeszt. Felriadok és ijedten pillantok ki az ablakon. A táj ismerős, de még nem vagyok ott célomnál. Az üvegnek támasztom homlokom. Lehunyom a szemem és kifújom a levegőt. Nem szeretem az ilyen elszunnyadásokat. Kiszolgáltatottá tesznek, ami félelmetes még mindig számomra. Ismét felpillantok. Az ablak tükröződésében Gábriel alakját pillantom meg, de hirtelen el sem hiszem, hogy tényleg őt látom. Óvatosan fordulok felé. Pihen. Vonásai kedvesek és megmelengetik a szívemet. De mit keres vajon itt? Merre járhatott? Engem követett volna? Akkor már tud arról is, hogy az ELME vendége voltam? Mióta van a nyomomban? Vagy csak megint a véletlen sodort bennünket egymás útjába? Nem tudom, de azt igen, hogy már megint felkavarodott a gyomrom. Nem tesz jót a rázkódás. A vonat pedig feszt inbolyog. Váltókon megyünk át a közelgő állomás előtt. Kékjeimre rázárom pilláimat. Mély levegőket igyekszem venni és táskámba nyúlok a B6 vitaminért, meg az innivalómért, hogy bevehessem vele a pirulát. Azt hiszem tényleg el kell mennem a napokban orvoshoz. Mert ha ez így megy tovább lassan már dolgozni sem tudok majd és azt nem tehetem. Elveszteném a becsületem. Szóval lépnem kell, mielőbb. Napok óta egyre több illat irritál. Már nem csak a teától émelygek, hanem a haltól és az olajbogyótól is hányingerem van. Közben nagyot szisszen a palack, ahogy lecsavarom a kupakját. Egy szem gyógyszert veszek nyelvem hegyére és két korty üdítővel útjára indítom. Remélem hamar hat majd és a férfi sem ébredt fel a zajongásomra. Tudom mit mondanék neki, de az, hogy itt tegyem az ijesztő. Tele van a kocsi és biztosan veszekedni fog velem, ha elmondom mi történt az ebédkor. Hová tudok elfutni innen, ha kezet emel rám? Le sem tudok szállni. A többi utas vajon a védelmemre kel majd, amikor ütésre emeli a kezét? Fog ütni egyáltalán? Hirtelen bevillan egy kép, ahogy a hajamnál fogva rángat el a mosdó felé és ver össze amiért megszégyenítettem a lányai előtt. Pupilláim kitágulnak a csak számomra látott jelenet hatására és szaporán kezdem szedni a levegőt. Ösztönöm rugóként állít fel helyemről, már futnék is el, hogy bezárkózzak a mosdóba, de egy újabb váltónak hála, melyre a szerelvény fut, megbillenek. Egyensúlyomat vesztve zuhanok egyenesen az ölébe. Merlinre! Most mit csináljak!?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hangosan kiált fel, hogy aztán a derekamnál fogva tartson meg és így nem esem még nagyobbat. Viszont így kívülről pont olyan, mintha az ölébe ültem volna, pedig nem akartam. Kapálózni viszont nem fogok, csak támaszkodom, hogy ne nehezedjek rá teljes súlyommal. Filmbe illő jelen is lehetne ez, de nem az, nagyon nem. Ijedtségem mellé még meg is ütöttem ugyanis magam, vagyis a jobb csuklómat, amivel kitámaszkodni és az esést tompítani igyekeztem. Azt hiszem holnap nem én fogom keverni a habokat és habarásokat. Viszont meg sem nyikkanok. Jól tűröm a fájdalmat. Méltatlankodását hallva nézek le rá kékjeimmel. - Csak egy volt, de azt szimplán leszúrtam - csúszik ki a számon a visszavágás, de mire felfogom mit is mondtam ki ennyi ember előtt, ráadásul elég hangosan, már késő. Hiába horgasztom le fejem holt sápadttá válva és evickélek ki az öléből, tudom ezt nem úszom meg felismerés nélkül. Mintha ezer meg egy tekintet szegeződne rám, legalábbis ezt hiszem. Rosszabb, mint a tárgyalóteremben. Érzem, ahogy a mellettünk lévők odapillantanak rám és biztosan van, akinek feltűnik, hogy az arcom ott virított jó pár újság hasábján. Már csak ez hiányzott. - Tényleg azt mondtad rám, hogy csontos vagyok? - fészkelem magam vissza a vele szemben lévő helyre és kutakodni kezdek a táskámban. Ujjaim a naplómra zárulnak, amit kiveszek az ölembe. Úgy felsimulok az ülésre, hogy bele is olvadnék, ha ez lehetséges volna. Időt kell nyernem, míg meg nem érkezünk Bogolyfalvára, hogy aztán...Vagy elfussak, vagy mindent elmondjak neki. Nem ilyen módon akartam, nem most, amikor az a valami ami köztünk van miattam szünetel, de lehet jobban járok, hogy így lett. Ha mélyebben megszeretem, rosszabb lenne az elutasítása, a megvetése vagy bármi, amit reagálni fog, amikor megtudja rólam az igazat. Nem merek ránézni, sőt igazából semerre. Szóval ujjaimra szegezem a tekintetemet, mintha  koszt keresnék a körmöm alatt. Tökéletesen tiszták és ápoltak a kezeim. A konyhán ez elvárás és nekem is magától értetődő. Már csak egy megálló és megérkezünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Mindketten a tájat kezdjük nézni. Az üvegnek viszont van egy olyan tulajdonsága, hogy nem csak át lehet rajta látni, hanem tükrözi is felületén a környezetet. Épp ezért lehetséges az, hogy míg kifelé bámulok a fejem állása szerint, addig kékjeim őt figyelik lopva. Nem ismerem a férfiak lelkivilágát. Annyit tudok csak róluk, amennyit kamaszként megtapasztaltam a Bagolykőben. A nevelőapám csak kapzsin számolta hány évig kell még maguk mellett tartaniuk mielőtt megszabadulhatnak tőlem. A férjem olyan volt, amilyen. Egyiküktől sem igazán tudtam mit tanulni érzelmi téren. Bennem sem volt sok régen és most sem, ha jobban belegondolok. Nem csoda, de lehetett volna másképp. Talán most sem késő még, hogy megengedjem magamnak az igazi mély érzéseket. De hogyan kezdjem el? Egy bocsánatkéréssel? Annyiszor mondtam ki a szót, hogy megszámolni sem tudnám. Csak nem volt mögötte tartalom. Egy szidás után, két ütés között. A negatív terhességi tesztek alkalmával. Akkor nem sajnáltam semmit. Most igen. Őszintén. - Tudom megszégyenítettelek a lányaid előtt - kezdek el beszélni olyan hangerővel, hogy ő hallja, ha figyel, de más ne értsen belőle semmit - Sajnálom. Kérlek ne haragudj rám. Nem tudom megmagyarázni. Nem vagyok képes rá...Megváltozni. De ha ezt elolvasod akkor...Azt hiszem pár dolgot megértesz majd - azzal az ölemben pihenő, viseltes naplót felé csúsztatom a kis asztalkán. Visszakaptam a tárgyalás után és a mai napig vezetem. Ott van benne az egész életem. A lelkem lenyomata. Azóta, hogy az első, titokban meglátogatott gyűlésen azt javasolták, dokumentáljuk a velünk történteket. Ez a napló enyhítette a büntetésemet. A Doktornő is azt javasolta folytassam. Most is elvittem neki. Elolvasta. Előtte nincs titkom. Sokak előtt nincs. Miért épp előtte volna, akit kezdek félve ugyan, de megszetetni? Közben feltűnik a bogolyfalvi állomás körvonala. Minden megmaradt utas szedelőzködni kezd, és mint egy méhraj indul el a kocsiajtó irányába. Követni akarom őket. Felkelek. Szerencsére most megingás nélkül tudok elmenni Gábriel mellett, hogy azután igyekezzek elveszni a kisebbfajta tömegben, bár azt hiszem ha akarna utol tudna érni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem könnyű és koránt sem ragyogó dolog anyának lenni, aki ezt állítja az hazudik, leginkább saját magának és mivel elhiszi, így mindenki másnak is ugyanúgy. Egy gyermekkel is megváltozik az élet, de kettővel kész kihívássá válik, mégsem bántam meg, hogy így lett. Ikreink Andris és Armand egészségesek, szépen cseperednek, amit súlyuk és hangjuk ereje is bizonyít. Kezdjük őket hozzászoktatni a világhoz, ami körül veszi őket, ezért ma kijöttünk egy kicsit a szabadba. Fáradt vagyok, de ezt nem látni rajtam, mert metamorf mágiámat használva reggelente eltüntetem a karikákat a szemeim alól. Nem panaszkodom, mert nincs okom rá, még akkor sem, ha néha két karomban a kicsikkel alszom el a hintaszékben. Szerencsére ott van mellette a családom. Nem képesek mindent helyettem megtenni, de amit csak tudnak azt átvállalnak. Gábriel hazaérve vesz le terheket a vállamról és a lányok is szeretnek "babázni". Megtelik a szívem csendes örömmel, amikor néha a kamaszos puffogás ellenére látom, hogy dédelgetik a fiúkat, amikor azt hiszik senki nem figyel rájuk. Lassan rázogatom a kétszemélyes babakocsit és élvezem az arcomat simogató napfény melegét. - Egy ideig még nem terveztem. Azt szeretném, ha a fiúk éreznék, hogy ők a legfontosabbak nekem, és te meg a lányok - fordulok Gábriel felé, majd finoman megsimogatom a karját - De ha kevés az, amit a Bagolykőben keresel, akkor visszamehetek. A Séf már mondta, hogy amikor készen állok munkába állhatok - nézek rá kérdő kíváncsisággal, hogy ő vajon mit szeretne. Nem akarom, hogy igáslónak érezze magát, csak mert én meg akarok adni mindent a kicsiknek, amit nem kaptam meg a saját anyámtól. Az anyagi biztonságunk is ugyanolyan fontos, mint az érzelmi. Hiába a szeretet, ha éhesek maradunk, mert csak ő keres pénzt. Gyakorlatiasabb vagyok mint azt hinné. Talán a bujkálás alatt sikerült megtanulnom úgy élni, hogy a semmiből is teremtsek valamit. A munka mindig áldás volt számomra. Hasznomra vált az a sok évnyi menekülés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tehát még nem kell visszamennem dolgozni, ezt a tényt csak egy biccentéssel és egy mosollyal veszem tudomásul. Megnyugtató gondolat, hogy nem fenyegeti a családunkat anyagi nehézség. Éheztem már néhányszor életemben, így tudom milyen a nélkülözés, és nem akarom újra átélni. Az árvaházban küzdöttem az utolsó szelet süteményért. Mindig lenyomtak a nagyobbak, azán meg, amikor bujkáltam és épp rendes munkát kerestem, akkor az utcán állva néztem, ahogy mások halomra tömött szatyrokkal sétálnak ki a boltból. Soha többé. Már nem csak én vagyok, már mi vagyunk és soha többé nem történhet ilyesmi. Fejemet Gábriel vállára hajtom, kezem automataként rázza a babakocsit. Jó itt. Békében, csendben. Nagyon jó. Velük. Már lassan le is ereszkedik a szemhéjam és a fejem is billen egyet a fáradtság egyértelmű jeleként, amikor meghallom mit mond Gábriel. Pislogok néhányat, hogy elűzzem az álmot, ami kerülget. - Nyaralás...Idejét sem tudom mikor voltam nyaralni - szólalok meg sóhajtva és eszembe jut néhány emlékfoszlány. Régen a nyaralás azt jelentette, hogy vele, Károllyal sétáltam és tűrtem, ahogy flörtölt a nőkkel, éhesen bámulta őket. Meg kinyúlt karöltűjű atlétában mutogatta magát nekik. Aztán meg én voltam a cafka ha fürdőruhára mertem vetkőzni a Balatonparton. Legyen meleg étel, hűs ital és sex ahol és amikor neki igénye volt rá. Hátha majd egy szép helyen könnyebben fel tud csinálni. Ha nem volt jó az étel, jött veszekedés, ha nem lett elég hideg az ital vagy tiltakoztam a koszos vízben való együttlét ellen, akkor pedig az ütleg. Szerencsére csak kétszer kellett ezt átélnem. A naplómban olvashatott róla Gábriel. Azt hiszem ezért tette fel talán csak most, és ilyen óvatosan a kérdést. Vele más lenne. Ebben biztos vagyok. - Ránk férne egy kis pihenés. A fiúk is biztos élveznék...és nekem is jól esne - mondom ki válaszomat és fel sem merül bennem, hogy megismétlődne az amiket régen el kellett viselnem. Az egy másik élet volt és én is más voltam. Most más gondjaim vannak, amiket szeretnék megosztani a férfival, akit szeretek. - Tegnap kaptam egy baglyot a nagyanyámtól, amiben felszólít, hogy mondjak le hivatalosan a nevemről és minden örökségről - keresem kékjeimmel Gábriel barnáit - Aztán nem sokkal később egy másik levelet is kaptam. Az anyámtól, aki könyörög, hogy csak egy percre láthasson engem és az unokáit... - tanácstalan tekintettel várok segítséget a férfitól, aki boldoggá tesz és akinek fontosabb a véleménye számomra, mint eddig bárkié. Másként látjuk a dolgokat és sokszor ő az akinek élesebb a szeme. Hamarabb megtalálja a megoldásokat. Praktikus ember, amit nagyon szeretek benne. Hátha most is ki tudunk találni együtt valamit.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Olvastam könyveket, nagyon sokat. Azokban nem ilyennek emlékszem a szerelemre. Ott minden érzés szilaj, vad és tomboló. Fiatal lányként arra vágytam, hogy nekem is olyan legyen. Lett is, de már bánom, hogy hagytam magam elcsábítani. Úgy bedőltem a romantikus klisék illúziójának, hogy a fal adta a másikat, meg a szőke hercegem, amikor olyanja volt. A mellettem ülő férfi se nem szőke, se nem herceg, mégis jobban szeretem, mint eddig bárkit. Felnőtt szerelemmel. Olyannal, amiben már fontosabb a béke és a biztonság a heves lángolásnál. Fiainkra pillantva elmosolyodom, mert azért van itt tűz, csak ebben nem égünk porrá. Két ilyen csodát, mint ők, csak valami igazi és erős dolog tudott létrehozni. - Inkább vagyok fáradtan ébren veletek, mint aludjak nélkületek, de igazad van. Jó lenne egyben végig aludni nyolc órát - mosolygok rá a férfira és fejemet megint a vállára hajtom. Így hallgatom végig amit mond. Nem csalódom benne, mert bölcsebb mint én tudnék lenni ebben a helyzetben. Nehéz a saját vérünkről dönteni. - Tudom és nagyon szeretlek ezért is téged, hogy családot adtál nekem - adok finoman egy puszit Gábriel arcára mielőtt folytatnám - Csak attól félek, ha engedek neki, akkor nem tudok távol maradni tőle. Egész életemben arra vágytam, hogy mellettem legyen - sóhajtok mélyet és megrázom a fejem - Sosem érdekelt se a név, se a vagyon, mégis most fáj, hogy nem lehetek az, aki vagyok. Senkinek érzem magam - komorodom el ettől az egésztől - Még a nevem sem a sajátom. Azért ezt viselem, mert éjfélkor találtak és nyugodt baba voltam. Másnap esti ima alatt sírtam fel először. Azt sem tudom anyám hogy hívott volna- keserű a szám, ahogy beszélek, mert most már anyaként én is tudom mit jelent gyermeket a világra hozni és érezni azt a köteléket, ami közte és köztem van. Becsesebb kincs nincs a világon. Nem tudom kitől örököltem a küzdő szellememet, de ha anyámban lett volna, most nem kellene félnem attól, hogy még jobban fog hiányozni, ha találkozunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Rájöttem egy ideje, de mindig képes meglepni, hogy a társamul választott férfi nem csak abban különbözik a volt férjemtől, hogy jól bánik velem, hanem abban is, hogy igazán bölcs. Azt hiszem ezt a tulajdonságát is fel kell vennem azok közé, amiket szeretek benne. Engem most elvakítanak az érzéseim, de ő helyettem is tisztán látja a helyzetet. - Igazad van, ő mindent elveszíthet, velem ellentétben, akinek rajtatok kívül senkije sincsen. Találkozom vele - mosolyodom el félénken, ahogy mindig szoktam, ha nehéz döntést meghozva csak a jósorsomban bízom - Aztán a többi majd kialakul - egy csókot nyomok Gábriel arcára, kedveskedés és hála gyanánt, hogy azután megint a fiúkra nézzek és a fejem a vállára hajtsam. Armand és Andris felébredtek és egymásnak gagyognak, ki tudja miről. Azt olvastam ez az ikreknél gyakori. Külön nyelvet beszélnek, megérzik egymás hangulatát, érzéseit nagyobb távolságból is olykor. Sőt ennél még hajmeresztőbb dolgaik is lehetnek. - Szerintem kibeszélnek minket - hagyom abba a kocsi rázogatását - De az is lehet, hogy azt tárgyalják meg, ma éjjel melyikük legyen az ügyeletes ébresztőóránk - mondom vidáman, mert bár nem hagynak aludni bennünket, amióta megszülettek, nem csinálnék másként semmit sem velük kapcsolatban. Váratlanul jöttek, hála egy törött tányérból adódó véletlennek, meg annak a veszett erős házi pálinkának, amit benyakaltam. Gábrielre pillantva nincs kétségem afelől, hogy ő is ugyanolyan boldog ettől, mint amilyen én vagyok. Bármit is éltünk meg az előtt a főzőverseny előtt, ahol először találkoztunk, mára úgy érzem Merlin, vagy mondhatnám azt is, hogy Isten tenyerébe jutottunk. Van négy csodás gyermekünk és itt vagyunk egymásnak. Mi ez ha nem igazi boldogság? Most már csak amiatt kell izgulnom, hogy kiderüljön, örökölte-e bármelyik fiunk is a képességemet. - Szerinted nem lett piszébb Mandó orrocskája? Andrisnak meg mintha ma világosabb lenne a szeme? - védekezőn emelem meg a kezemet, de nem félelemből, hanem mert megint átmentem aggódó metamorfba - Tudom, tudom...Korai...De azt olvastam, hogy már baba korban is vannak árulkodó jelek. Bele sem akarok gondolni mi lesz majd velük az iskolában. Bemegy a másik helyett dolgozatot írni az amelyikük esetleg metamorf. Többet ülök majd az Igazgatónál, mint amikor még neki dolgoztam - csóválom a fejem aggodalmas, de vidám hangon beszélve közben. A lányokkal ugyan jól kijövök, de látom már most milyen erős személyiségek. Szerencsére szeretik az apjukat és a kicsiket, meg azt hiszem engem is egy kicsit. Ezért kedvesek velem, de mi lesz, ha ez valamiért megváltozik? Jó nevelőanyjuk szeretnék lenni, bár ezt a szót ki nem állhatom.