Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A helyzet kezd egyre feszültebb lenni kettejük közt. Mármint Rebeka ezt érzi, hogy lassan felrobban, ha nem mondhatja meg hogy és mit érez, de egyelőre muszáj visszafognia magát. Ki kell bírnia legalább addig, míg befejezik az animágia oktatást. Utólag már ezerszer megbánta, hogy beadta azt a hülye kérvényt, ha nem lenne olyan mindenlében kanál most nem lenne baj sem. Mert ha nem lenne ez az egész furcsa tanár-diák viszony biztos nem restellne olyan vallomást írni, hogy Edmund is megkönnyezné. Így viszont valamiféle bűnös, tiltott dolognak tűnik az egész. Vissza azonban nem léphet, mit szólnának hozzá azok, akik már tudják. Egy életre leírná magát mindenki előtt, ebben egészen biztos. Így hát kitart ha belehal is. Túl makacs, túl önfejű.
Kicsit muszáj hogy más fényben lássa a dolgokat, ezért is találja ki, hogy ne valamelyikük lakásában, hanem a stégen tartsák meg az első órát, vagy mifenét. Kicsit szürreális a gondolat, hogy újra beül az iskolapadba, miközben mégsem, az meg végképp hogy Edu lesz a tanár. Ebbe miért nem gondolt bele hamarabb?
Jó negyed órával hamarabb érkezik a megbeszélt helyszínre, hosszú egybeszabott fodros tavaszi ruhát visel világos farmerdzsekivel, haját két oldalra fonja. Tornacipője hamar lekerül a lábáról zoknijával együtt, hogy aztán lábai eltűnjenek a vízben. A Nap szépen süt, olyan ideális tavaszi idő van, mikor az ember már megengedhet magának ilyeneket. Mellette heverő táskájában van toll, papír, hogyha esetleg jegyzetelésre szorulna legyen mire írnia, bár bízik benne, hogy annyi információt ami ma elhangzik képes lesz befogadni és eltárolni mindenféle külső segítség nélkül. Ha meg nem legfeljebb lesétál és bekopog a kedves alsószomszédhoz, hogy kérdezzen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha ezt tudja, minden ajtót magára zár és ki sem dugja az orrát. Számol ő mindig mindenre, de arra nem, hogy valaki, pontosabban ez a kölyök ordítva vágódjon utána és nem, nem is ereszti. A bálon szerencsére elvitték a haverjai, most hiába néz körbe, semmi és senki olyat nem lát, aki ezt megtenné. Csak a járókelők néznek érdekesen feléjük pár pillanatig, ő vissza rájuk igen metsző pillantással, és kész is, a bámulásból ennyi elég volt. Tovább is indulnak, tenné ezt szívesen ő is, csakhogy, társasága akadt. Futni nem szégyen, de neki mégis, zsebre vágja a kezeit inkább.
- Ahogy mindenki más. Ruben. Semmi bácsi, mert minek – de komolyan, honnan jött ez neki. Oké, nem egy korosztály, nem is tudja tippre sem, a kölyök mennyi lehet, nem is érdekli, de saját magáról csak tudja, hogy nem öreg. Mert ha az óvodások mondják ezt, még oké is lenne, ha nem viszolyogna a gyerekektől, azoknak vékonyka hangjától és a zsibogástól. Viszont, korban, jobban jönne ki. Nem lepi meg, hogy a srác tovább magyaráz és beszél, semleges arccal hallgatva bólint párat, hogy érti ő, járt ebben a cipőben, baromi régen ugyan, de megtörtént. Aztán majd amikor a bonyolult illúziók sülnek be, akad el, mert ez még csak az út eleje neki, nekik, ha jól tippeli. A fene se emlékszik, csak arra az asztalra, amit betettek a bulizók közé. Az mondjuk hatalmas volt, adta nagyon, nem is nyúlt hozzá, hogy szebb legyen.
- Tudom hát, csak utálom a közhelyeket – attól még rá is igaz, csak nem mondogatja, mint valami marha, mert minek. – Nem is értem, miért nem engedik, hogy rajtuk gyakorolj – vigyorodik el szélesen, érheti a gyerek, ebben mennyi az őszinte, viszont, igazat is ad neki, így tényleg unalmas. Lehet trükközni titokban, csak éppen őket még nagyon figyeli az a kettő, így aztán, ha sorozatosan lebuknak, akkor integethet a dolgoknak és fel is út, meg le is.
- Szóval unatkozol. Megszakad a szívem, hát azt hittem, annyi kölyökkel legalább van kivel játszani – csóválja meg a fejét, majd a padok felé lép tovább, úgyse vakarja le a kölyköt és ledobja magát rá. Innen pillant felé, kapja el a kiskutya tekinteteket. Menten keres mindjárt egy botot és el is tudja dobni neki, de végül csak sóhajtva dől előre és könyököl a saját térdeire.
- Legyek? Még a végén bénának és unalmasnak neveznél. Nem élném túl – sóhajt, bár igazából pont utolsók között van, mit gondolnak róla a taknyosok. – Hol jársz? Vagy épp mi az, amiben elakadtál? Mielőtt belecsapnál, csacsogj még – nem mindegy mibe vág vele, vagy épp mit mutat neki. Hát, vissza kell fognia magát, de abban meg már jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nagyon mulatságos volt Niát figyelni, amint tervezgette jövőjét, melyben mindenkit egyetlen szó kiejtése nélkül is rendre tud utasítani, sőt, még a főnökei is olyan vigyázzba állnak, mintha csak az angol királynő érkezne meg.
Persze nyilván viccelt, Vivi azért is nevetett. Nem gúnyból, hanem úgy, ahogy azokon az előadókon szokás, akik eltúlozzák saját kis életüket, hogy szórakoztassák a közönséget. Viviennek meggyőződése volt, hogy kolléganője is csupán komédiázik, és nem gondolja komolyan, még ha úgy is próbál kinézni közben.
Viszont a kekszet már látható örömmel fogadta, tudta Vivi, hogy jó ötlet hozni belőle.
- Hála a fantasztikus kollégáknak, nem igaz? - kacsintott rá mosolyogva, alig utalva önmagára.
Sok volt a munkája ezzel a másodállással, de élvezte, és örült, hogy belevágott. Kedvelte a kollégáit, és a gyerekek is édesek voltak, már amikor épp nem egymást gyilkolták. Az ilyen nyugis pillanatok miatt pedig külön megérte. Jó volt megállni pár percre, és csak engedni, hogy a fáradság gyöngéden rátelepedjen tagjaira.
Bólintott egyet, elmerengve a másik nő szavain. Valóban, ha egy jós azt mondja neki tíz éve, hogy Magyarországon fog tanítani, valószínűleg igen elcsodálkozik, és egyetlen épkézláb ötlet nem ugrana be neki azt illetően, hogy mégis mi a fene hozná őt ide. Persze azóta már tudta, hogy nem mi, hanem ki.
- Bizony messzire. Viszont nekem van egy száznyolcvan centis, igencsak szép szál indokom, amiért itt kötöttem ki - nevetett.
Persze nem arról volt szó, hogy Olivér kerek perec kijelentette, hogy márpedig ő itt akar élni, csak mert magyar, de származása miatt adta magát az ötlet, hogy itt is megpróbálkozzanak közös életük új szakaszával. De egyáltalán nem volt biztos, hogy ne mennének tovább idővel.
- Engem arra tanított a családom, hogy ne kössem magam egy helyen le. Igaz, ők eléggé kötöttek, ezért érthető, hogy nem kívánják nekem ugyanazt.
Nem titkolta, de nem is verte nagy dobra, hogy milyen családból is érkezett. Már kicsit fárasztották az ebből adódó kérdések, amikre persze jól nevelt módon, készséggel felelt ennek ellenére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Érzi, hogy a nő jobban lesz valamennyivel, és végül meg is szólal. Ez jó jel, és az érezhető bizalom is, amit irányába tanúsít. Így tud neki segíteni, amennyire ez lehetséges.
- Lehet, hogy eltört... Segítek.
Óvatosan nyúl hozzá, hogy felültethesse, s próbálja úgy, hogy hátát nekivethesse valaminek, és biztonságosan ülve maradhasson. De a felállást egyelőre még nem erőltetné. Bár nem nevezhető igazi értelmetlen vett gyógyító gyógyítónak, de azért ennyit még ő is tud. Nem mindig jó a túlzott mozgás, és abban sem biztos, hogy a nő egyáltalán tudna már most mozogni.
- Merre lakik? - érdeklődik. Természetesen nem mozdul, itt van a nővel és itt is marad, és egészen hazáig viszi, ha kell. Viszont, ha olyan messze lakik... Vajon nem lenne-e jobb, ha inkább magához vinné?
- Nekem itt van az üzletem és a lakásom, a Fő utczán.
Nem nagyon akar ebbe jobban belemenni. Mert hát lehet, hogy a történtek után szegény frászt kapna, hogy egy idegen férfi lakásán köt ki, de a fizikai állapotát tekintve lehet, hogy az lenne a legjobb. Ő biztosan nem bántaná, tudna rá figyelni, reggel pedig elkísérhetné egy gyógyítóhoz, vagy hívhatna hozzá egyet. Biztonságosan hazamehetne azután. De semmiképp sem akar a nő helyett dönteni. Most már eléggé magánál van ahhoz, hogy meghozhassa ezt a döntést akár maga is. Bárhogyan is lesz, ő megpróbálja támogatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tehát esti séta szintén. Vagy legalábbis valami "olyasmi". Bár mintha valamiféle különös dacosságot érezne hirtelen a levegőben. Viszont az imént érzett rettegés, vagy bármi is volt az, ami a szívébe markolt hirtelen, eltűnt. Azért még egyelőre ismét nem moccan onnan, ahol megállt.
- Szóval Vé - mosolyodik el, haloványan. Furcsa, hogy olyan idegennel találkozik itt és most, aki szintén így rövidíti a nevét. Vagy csak egy kis fricska akart lenni, mert azt hiszi a nő, hogy azért mond ilyen furcsa becenevet, mert nem akarja elárulni a rendeset? Mivel nem gondolatolvasó, minderre nem tudhatja a választ. Csak figyeli, ahogyan "Vé" odalép a szemeteshez, kidobja az üres ételes dobozt, aztán újra felé fordul.
Valahogy nyugodtabb lesz a légkör. Nem egészen, de mégis. Máris sokkal jobban kap levegőt.
- Nos... - kezdi a válaszát a hirtelen érkező kérdésre, és hirtelen indíttatásból, de lassú léptekben a szökőkúthoz sétál - bár nem kell túl sokat - majd leül annak a szélére. Kissé előredől, s összefont ujjú kezeit a térdére ejti.
- Igazából pont ezzel - von vállat, onnan pillantva fel a nőre, bánatos kiskutyaszemeivel. Mó mondta mindig, hogy ilyen az arca többnyire a tekintete miatt, ami akkor is szomorkás, ha mosolyog.
- Beszélgetek az emberekkel - fejti kicsit jobban a választ, de azért nem teljesen belemélyedve. - Ezért is jó, ha az ember esténként kicsit kiszellőzteti a fejét, és ezért is vagyok éppen itt, éppen most.
Ez részint igaz is.
- Na és maga? Esti műszak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pislogva hallgatom, hogy mégis mennyi helyen állja meg a helyét a nő. Nekem csak kettőn kell, de néha úgy érzem abba is beleszakadok, Rebeka meg úgy pörög mindenhol is, hogy öröm hallgatni. Akaratlan ragad rám a lelkesedése, mert ahogy csak hallgatom, egyértelműen lejön, mennyire szereti egytől egyig csinálni ezeket, így őszinte és széles mosoly kerül ajkaimra. - Éppenséggel ezek annyira nem is összeegyeztethetőek - nevetek fel halkan, mert a színházi kellékes és a gyermekfelügyelet ég és föld például. - Komolyan nem vagy semmi, hogy ezeket tudod egymás mellett csinálni, vagyis… gondolom tudod. Nem sok egyszerre? - sandítok rá oldalvást, mert nem szeretnék olyanba belenyúlni, amibe nem kellene. Sokan foglalkoznak egyszerre több mindennel, és Rebeka láthatóan és érezhetően mindegyiket szereti, de egy idő után, bármennyire nem akarja az ember, sok lehet.
- Világlátottnak nem mondanám magam - túrok zavartan göndör fürtjeim közé. - Nem nagyon volt időm körbenézni. Munka miatt megyek általában mindenhova - én lennék a legboldogabb, hogyha világlátottnak mondhatnám magam, de az, hogy megérkezem Amerikába, három napot egy irodában töltök, egy hatalmas multicég legfelső szintjén, majd megyek tovább a következő államba vagy országba. Látványosan húzom el a számat, majd szusszanok egyet, ahogy megy tovább a beszélgetés. - Jó dolognak tartom, hogy nem bántad meg a döntésed egyébként. Mármint a továbbtanulással… ritka az ilyen - kéretlen vélemény kimondás második rész.
- Akkor pozitívan állok hozzá. Jókat olvastam az iskoláról, de mindig úgy vagyok vele, hogy csak és kizárólag a legjobbat a húgomnak, bár abba pont nem volt beleszólásom, hogy ide járjon - nevetek fel halkan, ahogy megcsóválom fejemet, majd villannak barnáim Hádészra, aki nagy vígan sétál Rebeka előtt. Mintha ő sétáltatná a nőt, és nem fordítva. - Nem olyan nagy dolog - vonom meg vállaimat bajszom alatt somolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A férfi követi az elválásuk után is, ez pedig sok mindent elárul számára. Azon túl, amit éppen érez vagy nem érez.
Elő is bújik belőle varázspszichológus énje, és fel is teszi a nagy kérdést. Miért számít ennyire egy idegen véleménye? A válasz viszont egészen meglepi. A vele együtt érkező zavarodottság viszont annyira nem.
- Meg kell nyugtatnom, nem látom, hogy karikásabb lenne a szeme az enyémnél - húzódik azért mosolyra haloványan az ajka. De ez egy igen jó és érdekes válasz. Talán ezért is dönt amellett, hogy magára vállalja a problémás oldalt, mintha neki lenne szüksége társaságra. Bár... igazából valóban lehet, hogy szüksége lenne. De a megmentési mániája persze valószínűleg ennél is jobban közreműködik a dologban, mint általában.
- Akkor hát sétáljunk - biccent. Ha pedig mindketten beleegyeznek, talán el is indulnak közben a tó partján, a szép, keringő kis fénypontok között.
- A Fő utczán lakom, a rendelőm felett. Hollus - mutatkozik be ilyenformán, ha már így szóba jött. - De nevezzen csak Zé-nek - nyújtja a kezét menet közben a férfi felé egy kézfogásra, ha úgy alakulna a helyzet, hogy elfogadná a bemutatkozási rituálét. - Könnyebb lenne esetleg a tegeződés? Ha már úgyis beszélgetni kezdtünk - teszi még hozzá a végén egy halovány félmosollyal. Majd beleszív a cigarettájába, és jóleső érzéssel fújja ki lassan a füstöt a másik irányba. Közben pedig az alattomos ügyességgel feltett kérdésére érkezik is a válasz. Ha nyíltan szólnak az emberhez, hajlamos az szintén megnyílni egy kissé, ami csak a javára válhat a beszélgetésnek. Legalábbis Zé esetében.
- Azzá tették?
Nem is ő lenne, ha nem ragadna ki egy jelentéktelennek tűnő részletet az elbeszélésből. Mégis, varázspszichológusi agya ismét bekapcsolt üzemmódban tevékenykedik.
- Hogy érti pontosan azt, hogy azzá tették? Lehet valaki ennyire befolyással egy másik ember életére, hogy magányossá tegye?
Lehet, hogy túl sok a kérdése hirtelen. Ezért még biztos, ami biztos alapon, hozzáfűzi a végéhez a maga meglátását a férfi mondandójának lezárására.
- Ezennel elnézést is kérek érte, ha úgy néztem volna. Nem állt szándékomban - somolyog az orra alatt. Valóban nem, de tudja magáról, hogy néha sikerül ezt elérnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Hajlamos vagyok bambulni, elég szórakozott vagyok néhanapján. Nem gyakran, de megesik hogy a gondolataim jobban lefoglalnak, mint a külvilág. Általában jobb szeretem ha tudom mi történik körülöttem, ha képben vagyok a környezetemmel és azok eseményeivel. De hát na, szerintem ez mindenkivel előfordul ritkán, ahogy az is, hogy összeütközik valakivel. Mint most mi, Beliánnal? Azt hiszem, így hívják. A mestertanoncok mondhatni jól ismerik egymást, ha másról nem is legalább arcról és névről. Nem is tudtam, hogy ő is itt melózik. Bár igazából nem is tudok róla semmit, így ez nem meglepő.
- Nem tesz semmit – vonom meg vállaimat míg felsegítem. Nem vagyok egy udvarias srác, de azért ennyit még megengedhetek az imidzsemnek. Elvégre fent kell tartani a rosszfiús álcát, különben odalenne nekem is, meg a hírnevemnek is. Az meg már milyen lenne, ha azt hallanák, hogy a legidősebb Podlovics megjavult. Elképzelhetetlen, nem akarom kipróbálni. Szeretek így élni, ahogy vagyok, mert tök jó így nekem. A legtöbben szeretnek, akik meg nem, azokkal nem foglalkozom és kész.
- Nem hiszem, nem hiszem. Igazából én itt dolgozom, mától. – Először mondom ki hangosan ezt a tényt, és épp ezért széles vigyor költözik ajkaimra. Komolyan, annyira jól esik hallani is ezt az egészet. – Podlovics Alekszej – nyújtom kezdem, ahogy illik. Elvégre ha együtt fogunk dolgozni, akkor nem árt, ha bemutatkozom. Bár fogalmam sincs, hogy tanárként vagy szintén önkéntesként van itt. A lényegen sokat nem változtat egyébként, attól függ, hogy hogy viselkedek vele, hogy ő hogy viselkedik velem, nem attól, hogy milyen beosztásban van. Én mindenkihez úgy állok, ahogy ő áll hozzám, különösebben a többi nem érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bár az apai családrész hatalmas és annyi unokatesóm van, hogy szinte meg sem tudom számolni, de azért nem szabad elfelejtkezni az anyai ági rokonságról sem. Ott van például Norina, az egyik kedvenc unokatesóm. De komolyan, nagyon adom a csajt, ráadásul korban elég közel áll hozzám. Mármint többen is vannak, akik nagyjából egy idősek velem, de mégis. Mindenkit szeretek, mindenkivel jól kijövök, csak na, mégis vannak kedvenceim, még akkor is, ha azt mondom, hogy nincsenek. Olyan ez a helyzet mint az anyáknál, mondjuk lehet nekik tényleg nincs kedvencük. De ha mégis, akkor nálunk biztos én vagyok az, nem létezik, hogy ne én legyek.
Ezért is mondtam azonnal igent, mikor meghívott estére, elvégre egy laza éjszaka sosem rossz, főleg nem jó társaságban. Felveszem a legjobb ruhám, kinyalom magam, mintha randira mennék. Nem gyakran járok randizni, nem az én stílusom, de ha mégis, akkor mindig megadom a módját, mint most. Rohanok, hogy ne késsek el, csak mikor ráfordulok az utcára váltok sétára. Na nehogy már azt gondolja, hogy én itt futok érte. Meg különben is, így legalább van időm kifújni magam kicsit.
- Hát szia – köszönök széles vigyorral, majd még egy cuppanós puszit is nyomok az arcára. Ránézek az órámra, épp nyolc óra egyet mutat. – Mióta vagy te olyan rossz, hogy dohányzol? – rázom a fejem vádlóan, ám továbbra is vigyorogva. Pont én beszélek itt, aki ugyanazt csinálja, de hát na, ha én tönkreteszem magam az a saját dolgom, de azért neki nem kéne ugyanígy járni. – Mesélj, miért kellett ilyen sürgősen találkoznunk? – billentem félre a fejem, míg várok hogy elszívja azt az egy szálat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A még anno Kiscsibétől kapott könyvet, amit tele tűzdelt a színes izékkal, amik ezt meg azt jelöltek benne, még csak nemrég vittem vissza a könyvtárba. Természetesen megkaptam a csúnya nézést, mert a kölcsönzési idő már lejárt, de hát eléggé hasznát vettem, így, hogy nem csak egyszer olvastam el, hanem majdnem mindennap böngésztem benne ezt-azt. Segített, ráadásul talán egy sokkalta egyszerűbb megoldásra is rávezetett a Csipe, hogy tudom eltüntetni a még mindig a kezemen ékeskedő karkötőt, amire akaratlan vetődnek kékjeim. Majd azzal a lendülettel vissza Ruben bácsira. Félre biccentett fejjel, elhúzott szájjal fürkészem egy ideig, majd vonom meg vállamat és bólintok egyet. Oké, akkor Ruben. Nekem lényegében mindegy, csak majd anya higgye el, hogy így történt.
Bárki bármit mondd - inkább ne mondjatok semmit, hadd maradjak meg ebben az illúzióban. Gihi. Érted. Illúzióban. - szerintem Ruben a szíve mélyén bír engem. Szarkasztikusan ugyan, de poénkodik, ráadásul a pad felé sétál, amire le is ül, szóval úgy csillannak fel kékjeim, mint egy szarkának, amikor valami fényeset lát. Hólikreb, győzelem Nber! Komolyba! Ruben segíteni fog nekem! Sietős léptekkel termek a padnál, és huppanok le mellé.
- Valszeg azért nem, mert féltik az ép elméjüket, de hát… - vonom meg vállaimat, és a mondat befejezetlen marad, hiszen akkora kárt csak nem tudnék tenni. Nemhogy tartós illúzióra nem vagyok képes, de még egy asztalt is nehezen formázok meg mások fejében. Egyszer Rint szívattam meg, hogy ott az asztal, közben meg nem volt, de ő meg kinevetett miatta, viszont nem szívathatom állandóan őt. Kell a változatosság.
- Lenne igazából - ingatom meg fejemet, mert Kende is felajánlotta, de az teljesen más, ha olyan van mellettem, olyan segít, aki ért is hozzá. - Szeretem kimaxolni a lehetőségeimet, és szerintem veled megtehetem, mert pöpi vagy benne - dőlök hátra a padon, majd figyelek mosolyogva ismét a szarkasztikus megjegyzésre. Ha ő nem is bír engem, én szétadom őt, ennek okán nevetek fel jóízűen.
- Fogalmam sincs. Szoktam gyakorolni a testvéremmel, már egész jól mennek a vizuális és akusztikus illúziók - préselem össze ajkaimat. - Most tartok ott, hogy össze kéne őket illeszteni, és valameddig megy, de könnyen törhetőek. Nem is vártam csodát, hogy a semmiből sikerülni fog, de azért… ennél többet szeretnék elérni - ingatom meg fejemet, majd emelem fejemet Ruben felé. - Szóval segítesz összeilleszteni őket? Külön-külön már egész jól mennek, ráadásul, ha sikerül, akkor leszedhetném magamról végre a karkötőt is - mosolyodom el szélesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nagyon örülök neki, hogy haladunk a nyár felé és egyre tovább van világos, illetve egyre jobb idő van. Igaz, szükség van még kabátra, de már elég a szövet és nem kell a vastag téli. A cigarettát újra a számhoz emelem, beleszívok egy mélyet. Még sosem sikerült, de gyakorlás végett megpróbálok köröket fújni. Nem tévedtem, nem sikerült. Elmosolyodom, s kissé megcsóválom a fejem. Ekkor hallom meg Alekszej hangját, aminek köszönhetően széles mosoly jelenik meg arcomon. A kapott puszit viszonozom, s hirtelen valami elképesztő nyugalom uralkodik el rajtam. Ezt szeretem benne, valahogy már a megjelenése pozitívan hat rám és azonnal kellemesebben érzem magam. Nyelvemet kinyújtva, szúrós tekintettel pillantok rá, mikor a picifiú rám szól. Aztán elnevetem magam, s beleszívok a cigibe.
- Mindig is rossz voltam… de pszt! El ne mondd apámnak! – elnevetem magam, majd a kabátom zsebéből előveszem a dobozt és kedves unokaöcsém felé nyújtom. Tudom, hogy ő sem egy szent, de ezt sem kell tudnia senkinek. - Kérsz? - kérdem, s ha kér, akkor adok neki egy szálat, majd gyújtót is, ha nem kér, akkor szimplán visszateszem a zsebembe. Kérdése hallatán lehajtom fejem és cipőm orrát kezdtem vizsgálgatni. - Suli… kicsit elfáradtam, belefáradtam. - kezemmel legyintek. Nagy eséllyel nem kell túlmagyaráznom neki, mivel ismer annyira, hogy tudja mennyire maximalista vagyok, illetve, hogy mennyire sokat tanulok. Azt is tudja, hogy annyira komolyan veszem a tanulmányaimat, hogy terveim között szerepel a TDK-n való részvétel. - Remélem nem rondítottam bele az esti programodba. Ha úgy van nyugodtan mondj nemet legközelebb. Egy csajtól sem akarom elvenni az én drága unokaöcsémmel töltött idő lehetőségét. -beletúrok hajába, kissé összekócolom kusza tincseit, majd az ajtó melletti szemetesen elnyomom a cigimet, s bedobom a csikket a megfelelő helyre. - Bemegyünk?-

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szomorkásan húzom el a számat, ahogy hallgatom válaszát. Tudtam, hogy az ELME ellenőrizni fog, de arra nem számítottam, hogy ilyen ijesztőnek szánt módon. Bár bizony, ha jobban belegondolok, pont ezzel a fajta véletlen esti találkozással nézhetik meg, hogyan reagálok az ismeretlen férfiakra. Megtámadom-e őket képzelt rettegésből, vagy elrohanok-e jajveszékelve? Egyiket sem tenném. Nem tudom mit csinálnék, ha nekem rontana, vagy üvöltözni kezdene velem, de úgy érzem egyiket sem az előbbi kettő közül. - Semmi baj. Tudom a jelentésébe bele kell írnia mindent - csúszik ki a számon a gondolat. Rosszul esik, hogy így bánnak velem, de megértem, hogy nem bíznak bennem. Elvégre megöltem egy embert és most szabad lábon sétálgatok egy olyan városban, ahol Magyarország Mágusképzője található. Logikusan végig gondolva én is ezt tenném. Sőt! Többet. Hálásnak kellene lennem, amiért kinn lehetek. Az is vagyok, csak...Áh, mindegy...Azt furcsállom inkább, hogy Antont nem hurcolták meg még miattam, hogy alkalmazott azután is, hogy elvettem Károly életét. Remélem nem is fogják. Bízott bennem, mert már akkor látta azt, amit mostanság is csak nagyon kevesen, hogy nincs bennem harag vagy gyűlölet. A kétségbeesés vezetett, mert egy békés és csendes életre vágytam kezdettől fogva. Most úgy életek, ahogy mindig is szerettem volna. Főzhetek és van egy szobám, ahol senki sem bánt. Még a családomat is megtaláltam. Így már azt hiszem többet is kaptam, mint érdemlek. - A műszakom már egy ideje véget ért, de ezt biztosan tudja - sétálok a férfi elé, majd tisztes távolságban leülök mellé - Szeretné ellenőrizni a pálcámat vagy azt most nem kell megnéznie? - kérdezem lágy hangon. Legszívesebben feltartaná a kezeimet, de inkább mindkettőt leteszem magam mellé és megtámasztom testemet velük. - Betartok minden szabályt. Lett munkám és lakhatásom - beszélek egyenletesen, de nem nézve oldalra. Felesleges látnom, így is érzem, hogy a férfi minden bizonnyal engem bámul. Ez a dolga. Nem haragszom rá érte, hogy a munkáját végzi. Beszélgetni jött, hát beszélgessünk. Elmondok neki mindent. Kérdezzen bármit. Nincsenek titkaim. Már nincsen szükségem rájuk. Egy dolog hiányzik néha. A metamorf mágiám. Érzem magamban. Minden sejtem bizsereg, hogy átalakulhasson néha, de az önuralmamra mindig is büszke voltam, így mióta bekerültem az intézetbe, egy millimétert sem módosítottam magamon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Borlai uraság
ugri füles délután

Nem az a haragos fajta, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban annál, mint mosolya, mely nem csak arcát, hanem egész lényét körül lengi. Soha nem volt híve annak, hogy apróságok végett bosszús legyen. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne olyan dolog, mely végett a piros szörny nem keríti hatalmába, de az nem itt és nem most fog bekövetkezni, ebben mindenki biztos lehet.
– Lehetséges –kuncog fel halkan, majd az asztalon lévő rongyért nyúl, hogy még mielőtt megragadná a másik mancsát, kissé letisztítsa sajátját.
– Hát ez így eléggé nehéz lesz – néz körbe a jelenlévőkön. Hirtelen azt se tudja, hogy a testneveléshez és a repüléshez mi áll egyáltalán közel. Talán a tánc lesz az, ami a mozgás végett szóba jöhet, így hát  tekintetével kutatni kezd Tánya után. De nem látja sehol sem.
– Az igazság az, hogy én se vagyok egy vénkutya itt, sőt ami azt illeti, inkább hajazok egy újszülöttre, szóóóval..lehet nem én leszek a legmegfelelőbb ember, aki útba tud igazítani a mentorod irányába – vakarja meg kissé zavartan a tarkóját, s tovább kutat szemeivel, hátha mégiscsak lesz valaki a közelben, aki kisegíti a másikat. – Te.. Lehet nekem is van valami mentorom? –néz a másikra döbbenten, mikor felismeri a helyzetet. Ha így van, akkor neki biztosan elfelejtettek szólni erről az apróságról. Mondjuk eszébe sem jutott, hogy valakinek bizonyítania kelljen még itt is. Elég volt neki a gyakorlatokon.
– Rajz és technika – húzza ki magát büszkén. – Legálisan lehetek gyerek – néz az asztalnál ülőkre, s még éppen időben sikerül megakadályoznia, hogy kedvenc unokahúga kiöntse a vizes bödönt.   – És áldom azt, hogy varázslók vagyunk, mert néha olyan kosz kerekedik egy-egy alkotó tevékenység után, hogy szerintem évekig elmenne a kedvem a tanítástól, ha nekem kéne feltakarítani – vagy Rozál néni utálná és átkozná meg örökre, amelyre egyelőre még nem vágyik.
– Pedig még nem is láttad mennyire élvezettel bánik a seprűvel és a portörlővel – mert van, amit saját kezével takarít, s ezzel hamar belopta magát a szőkeség szívébe. Zorka erőszeretettel muglisodik le néha, de vannak azok a napok, amikor mindenkinek hálát ad azért, hogy létezik a varázslat.
– Szerintem egy jó nyuszi torna biztosan minden gyermeket megmozgatna. Akár zenére is – még lehet, hogy ő is beállna, bár az senkinek sem válna javára, amilyen béna a sportok terén. – Nézd, ott van egy színpad szerű emelvény, szerintem, ha ott magadhoz ragadod a szót, biztosan lesz közönséged és utánzó kis makijaid – mutat tőlük balra, ahol valóban ott egy kisebb pódium. –Bár, ha mondjuk sorversenyeztetnél, akkor inkább a másik irányba menj. Ott van egy nagyobb füves terület – jobbra fordul. Néhány asztal van arra, egyiken ételek és italok, másiknál arcfestés és lufihajtogatás. Tényleg minden van itt, mint egy jó búcsúban, Zorka kifejezetten éli ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Furcsa érzések kerítik hatalmába hirtelen. Nem is nagyon tudja hová tenni a dolgot, és össze is zavarják újra. Viszont a nő száján kicsúszó válasz arra sarkallja, hogy összevonja szemöldökeit. Viccnek is felfoghatná, mert leginkább annak hangzik, de kiérzi belőle a komolyságot. Az pedig baj.
- Miféle jelentésről beszél, Vé? - kérdezi meg óvatosan, fürkészve a nő arcát, ahogyan letelepszik a szökőkút szélére. Ez a nő elég furcsa. Talán ezért vonzotta valami különlegesen afelé, hogy megszólítsa, akaratlanul is. Érdeklődve, tovább fürkészve biccenti félre a fejét, ahogyan folytatja a másik. "Biztosan tudja." Honnan kéne? Mit gondol, ki ő?
Egy ideig nem szól egy szót sem, csak hagyja a levegőben elúszni a kérdéseket, és a kijelentéseket, vár, türelmesen hallgat, figyel, aztán szólal csak meg, csöndesen. Csak gyűrné már le ezt a furcsa érzést magában valahogy. Meg kellene innia a bájitalát.
- Gyakran gondolja azt, hogy megfigyelik, Vé? - kérdezi óvatosan. Vár egy kicsit a válaszra, vagy a csöndre, aztán folytatja, a közelében letelepedő nő felé billentve fejét.
- Van ennek valami oka? Bár megértem, ha nem szeretne beszélni erről egy idegennel.
Próbál minél nyugodtabban beszélni és kideríteni a nő furcsaságait. Mert láthatóan vannak. Ez valahogy egyébként mindig különösen megnyugtató érzés is. Nem csak ő a furcsa. Viszont bajt is jelezhet. Mások számára is, de különösen az adott személynek. Paranoiásnak tűnik, amennyire hirtelen ki tudja következtetni az érzelmeiből, a reakcióiból és azokból, amikről beszél. A paranoia pedig roppant mód egészségtelen dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Véletlenek ide vagy oda, nem számít. Valahogy jó, hogy már nem felszolgál, egy forró levessel kevésbé lenne hitelesebb a szabadkozása, mindegy épp kire borulna. Bár tény és való, néha elgondolkodott, mi lett volna, ha abban marad, túl jól érzi magát a katedrán. Már csak nagyon ritkán ugrik be, ha tényleg szükség van rá, többnyire rendezvényeken és ez elég is. A tanulás mellett – az ideális időszakban – sem volt egyszerű pihenőidőt találni, az azonban már a múlt, az egyetem pedig szerencsére továbbra is hagyja levelezőin okulni, utolsó éve pedig egyelőre még nem szorongatja a diploma rémképével. Az, hogy utána mi lesz, fogalma sincs. Van egy adag tájékoztatója, hogy ha nagyon akarna valamit, tudjon választani. És akkor tényleg örökké fog tanítani.
- Micsoda önzetlenség – gyors pillantás lefelé, hogy mind a két fűző jól áll-e, bár az egyik masni kacskább, igazából nem szokta bekötni, csak lazán betűri a lába mellé, pont ebből mászott ki. Megszokta, hogy minden lazán áll a lábán, mert többnyire, mikor épp fáj, nemigen van ereje kötögetni, örül, ha megmarad és járni képes, ez pedig mindennapjaiban is visszaköszön. Lezser, ami épp kényelmes. Most se öltözte magát túl, az örök farmer és póló, mert távol álljon tőle, hogy kockás vagy bármely inget húzzon magára. Egy egyszerű pulóver, vagy póló, a feliratosakat akkor nem ide veszi fel.
- Hát vagy úgy! Új kolléga – világosodik meg, hogy mit keres itt a srác, vagyis nem keres, most mondta. Az első napok érdekesek, emlékszik a sajátjára, amikor betoji alakként ment körbe és vette fel a munkát, most már annál jobban megy neki. Persze, ebben is volt egy kicsi, sötét időszak, viszont arra, talán direkt, de senki sem emlékezteti. – És mit fogsz dolgozni? – mert lehet tanár, valami felügyelő, de akár portás is, semmi sincs kizárva. A kinyújtott kézre pillant, majd elfogadva megrázza azt. – Helvey Belián – egy utolsó mozdulat, aztán elengedi, hóna alatt a cuccos, ahogy visszaveszi azt a kezébe, mielőtt végképp szétszórja a padlón.
- No és, mindent tudsz merre, vagy ha már épp lyukasórám van, esetleg megmutassak valamit? Nem tesz semmit – ismétli meg a másik szavait, meg addig se egyedül ücsörög az udvaron vagy ácsorog az utcán, ahol már bagózhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ráérősen, nyelvem lógatva ügetek a hely felé, remélem, nem épp a késés kártyámat eljátszva. Ha már óra, akkor stílusosan, abban a bőrben, amelyet kaptam, mintha prezentálni akarnám, milyen jó is lesz ez. Fogalmam sincs, mi válik belőle, ha az út végére érünk, de más miatt is forog az eszem körülötte. Egy időre még be is cuccoltattam magamhoz, mind a kettőnk lelkivilága nyugodtabb volt az incidens után, nem mintha az ablakán mászna be az, aki megtámadta. Még mindig nem tudok semmit, nem jutottam semmire, de nem adom fel, ránézek még néha a dolgokra, mielőtt elengedem. Az a lényeg, hogy senkivel, főleg nem vele nem ismétlődött meg az eset. Nem tudom, mióta ekkora a felvigyázó bennem, de egyre nagyobb. Ott ténykedett, horgolgatott a lakásomban, aludt a kanapén és láttam reggel kócosan, álmos fejjel. És nem, nem zavart semmi sem, talán a magam reakciói, amikor mégis, másképp, más szemmel figyeltem felé. Nem tudom mit észlelt belőle és mit nem, nem is akarok belegondolni. Ma óra lesz, az biztos.
Megrázom magam, ahogy kisomfordálok a fák közül, ahol rövidítettem és elindulok a stég felé. A víz csobogása hamar betölti a fülemet, majd végül illata és látványa is elér, pár lépés, és már ott is vagyok. Négy lábon, még mindig, ő meg épp a vízben ácsorog. Lépteim így halkabbak, van időm közelebb érve leülni, elnézni, ahogy kiélvezi a kellemes idő és a víz adta kombinációt. Bár, nekem ez még hideg lenne, égnek is mered a szőr a hátamon a bundában vagy anélkül való fürdőzés gondolatára. Amíg ücsörgök, nem számolom meddig, addig van időm tisztázni magamban a gondolatokat. Itt ma én oktatok, abba nemigen fér más bele, vagy ha igen, mégsem. Nem hoztam most a jegyzeteket, majd odaadom neki hazafelé, csak magamat. Egy ideig mégis csak nézem, mint valami szobor, majd végül feladom. Nem, valami nincs rendben és nem is érdekel. Ellenben, most már tudhatja, hogy itt vagyok, így aztán egy öleset vakkantok felé. Hello, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Furcsa volt az a néhány nap, míg nála lakott. Nem viselkedett másként, csak azért sem, otthon érezte magát ha már otthont helyett is otthonára talált. Nem zavart sokáig, amint összakapta magát már költözött is vissza az emeletre. Ismét menekült, csak épp reménytelen érzései elől. Nem akarta tovább fájdítani a szívét mint ameddig muszáj.
Most viszont nem gondol ilyenekre, csak élvezi a kellemes időt. Egész a térdéig húzza ruháját, hogy azt biztos ne érje víz, mikor lábait belelógatja a tóba. Kényelmesen hátra támaszkodik alkarjaira, mintha csak napozna. Ujjai szórakozottan kapnak teleofnja után, hogy kevésbé érezze egyedül magát zenét kapcsol. Halkan énekel a dallal együtt, kellemes melegség járja át. Nem csak azért, mert ez a dal mindig Edura emlékeztet valamiért, hanem mert régen énekelt már ilyen felszabadultan a lakásán kívül. Úgy ahogy gitárja is pihent néhány évet az énekhangját sem mutogatta szívesen. Nincs világraszólóan jó hangja, híres nem lesz tőle sosem, de azért a fülnek kellemes, hallgatható. És nem a technikai tudás az, ami különlegessé teszi, hanem a szeretet, amivel a hangokat formálja. Ha tudná, hogy társasága van biztos nem tenné meg, de jelenleg úgy érzi, hogy övé a világ. Fiatal és bohém.
Vált a lejátszó, rá sem néz az órára, csak dudorászik tovább, míg valaki nem hozza rá a szívbajt hátulról. Megijed, nem is kicsit, akkora lendülettel ül fel és fordul hátra hogy az a csoda, nem esik fejjel a vízbe. Szép lenne, de ettől megmenti magát szerencsére. Más sem hiányozna, minthogy vizes ruhában ülje végig a mai alkalmat.
- Cseszd meg! Legközelebb ha lehet ne hozd rám a szívrohamot - mormogja bosszúsan. Bele sem gondol, hogy mennyire szürreális tény, hogy egy kutyával veszekszik, elvégre ő nem az állatot, hanem az embert látja mögötte.
Az csak lassan esik le, hogy lehet, hogy mindent hallott és látott. Nyaka vörösödik, ahogy zavara erősödik, villámgyorsan kapcsolja ki a még mindig szóló zenét. A kínos percek azért most sem kerülik el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A nap lemenőben, Belián és én pedig elérjük a stéget. Annyi minden történt itt az utóbbi években, hogy kifejezetten a szívemhez nőtt ez a hely. Lassan sétálunk a kitaposott ösvényen, amiben tisztán látszik mindenki más lépte. Erre szaladgáló és nevető tinédzserek, andalgó szerelmespárok, dulakodások… olvasni lehet ezen a kis részen, amit én most jól meg is vizsgálok, miközben hümmögve reagálok barátom – s most már újdonsült kollégám – szavaira. Jó újra együtt. Sok idő kimaradt, mert mindkettőnknek megvolt a maga dolga, gondja. De a jó barátok mindig egymásra találnak. Mintha onnan folytatnánk, ahol abbahagytuk. Szentimentális, tudom. Sokat tanultam Julestól.
– És hogyan tetszik az igazi tanár élet? – kérdem végül, amikor már érzem, hogy túl sok idő telt el, amióta érdemében megszólaltam. Furcsa lehet, hogy ennyire frissen kikerülve az iskolapadból azokat látod még diákokként, akik az előző évben alattad jártak. Én ezt nem tudhatom. Nem tapasztaltam. Nekem több idő, hosszú, hosszú idő telt el, miután ismét a tanodába kerültem. Csupán a velem együtt felnőtté cseperedő arcok fogadtak és végül ismertem meg még többet. Nagyon sokat köszönhetek Bogolyfalvának és a Bagolykőnek is. Azonban ma mégsem vagyok a toppon, ezért is hívtam fel Beliánt; dumáljunk egy kicsit. A tanévnyitón láttam rajta is, hogy nem teljesen van minden rendben. Annak ellenére, hogy nagyon is jól bírta az első megpróbáltatást. Ismerem már őt annyira, hogy tudjam; nem sikerült úgy felépülnie az elmúlt időszak történéseiből, ahogyan kellett volna. Természetesen csupán arról a bizonyos, emlékezetes teliholdról beszélek, hiszen – akármennyire is jóban vagyunk – az életének bizonyos részeit még mindig homály fedi előttem. Talán majd ma kiderülnek dolgok…
Én nem fogom erőltetni. Nem az a fajta ember vagyok, aki mindenáron ki akarja húzni a másikból a baját. De hogyha szeretne róla beszélni, akkor meghallgatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

– Bogolyfalva vasútállomás! – hallom az idősödő vasutas reszelős hangját, amint elérjük a várost. Mintha most lennék itt először csodálkozom rá, hogy mennyien is vannak itt. De Őt, akit szeretnék még nem látom. Gyermekin húzom el balra, majd jobbra szájamat, és figyelmesen végig mérem a várakozó tömeget. De még mindig semmi. Írtam reggel Beliánnak, hogyha esetleg Bogolyfalván tartózkodik, akkor jöttömre kelet felől számítson, és borzasztóan remélem, hogy valóban meg is fog jelenni. A felépülése alatt végig mellette voltam, aztán jöttek a dolgozatok, beadandók, vizsgák… aztán apám és a családi kötelesség, ami miatt oly’ hirtelen kellett távoznom innen. Utána pedig már nem volt pofám – hetekkel később – irkálni az itt felejtett barátoknak, hogy „ne haragudj, hogy csak úgy leléptem”. Nehéz időszak volt ez. Mindenkinek. Ám mások életébe nem láttam Angliából, ahogyan ők sem kísérhették figyelemmel a Bánffy család összeomlását. Csúnya biznisz a fekete biznisz, és ha egyszer belekerülsz, akkor onnan nagyon nehéz kimászni. Ezért is bujkál most apám valahol – remélhetőleg nagyon messze. Vagy éppen nagyon közül. Ki tudja, hogy melyik lenne a legjobb megoldás… a rosszul sikerült üzlet miatt engem és anyámat is figyelték, ezért sem jöhettem vissza a városba és az iskolába. Mert nem csak a rend éber őrei figyeltek bennünket. De nem ám. Akikkel a nem kedvező biznisz köttetett. Akik hoppon maradtak apám marhaságai miatt. Ők mind a nyomunkban voltak. De mostanra úgy néz ki, hogy vége és senkit nem fogok veszélybe sodorni. Ezen gondolatokkal szedem össze a cókmókjaimat, és kecses lépteimmel sétálok a vagon ajtajáig, hogy onnan bátortalanul lehuppanva nézzek szét a tömegben. Vörös hajkoronám sörényként lebeg a szélben, ahogyan ide-oda kapom fejemet; Beliánt keresve. Egy idő után karjaimat megadottan engedem magam mellé, hogy szomorkásan vegyem tudomásul, amire számíthattam volna; nem jön el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ma már sokkal jobb színben van, bár igen jól tartotta magát, egy kicsi kiakadás neki is belefért. De elmúlt, aludt rá és minden szuper. Amennyire csak lehet, mert nem áltatja magát, hogy minden rendben, mert nincs, de újabban szereti azt mondani. Nem akar lelket kiönteni, nem akar arról beszélni, hogy mire vágyik, mit szeretne. Csak felkelni minden reggel, megcsinálni a napját, bizonyítani immáron két helyen. Nem kér sokat az élettől már, szerényen, csendben és ez eddig sikerül is. Nem egyszerű ott tanítani, ahonnan éppen hogy csak kiesett a padból, sok ismerős arc néz rá, ha éppen besétál, készül vagy csak az üvegházat rendezi el. Semmi gond, menni fog ez – mantrázza magának. Majd valahogy.
Sándor hívására rögtön reagált, egy séta mindig jól jön, pláne, ha régi baráttal. Annak idején kellemetlen éle volt annak, ahogy megismerkedtek, majd vált pozitívvá és végül, most már kimondhatja, ők már kollégák. Fura így tekinteni a másikra, szívesen néz úgy rá, ahogy eddig és ezzel sincs semmi gond. Az iskolán kívül vannak, nem kell a formaiság. Menet közben nyúl zsebébe, hogy cigarettát vegyen elő és gyújtson rá és hosszasan fújja ki a füstöt. Annyi a szerencse, hogy az előkészítőben nem lehet, a tanodában meg nincs ideje rá, így legalább kevesebbet pöfékel. A kérdésre dönti hátra kicsit a fejét, majd pillant végül a mellette sétálóra.
- Hű hát… nagyon furcsa gondolat – kezd bele, most nem riadalommal. – Durván fél éve még ott tanultam, most meg. Bahh, hihetetlen! – és valóban. Sándor talán nem is tud mindent, miért olyan igaz ez az utolsó szavacska. Mert sok minden miatt bukhatott volna el, de legjobb saját maga miatt, mert feladta. Nincs tisztában azzal, hogy mennyire van képben, vagy mennyire akar abban lenni, mert hát, mostanság nem éppen osztja meg lelki világát.
- De csak sikerült, hiába ingott meg kicsit a talaj – büszkélkedik ezzel röviden, majd ha több órán is túl lesz, akkor lesz igazán véleménye arról, hogy milyen is ez. A kicsikkel más, valamiért más. Hozzájuk több türelem és idő kell, máshogy áll hozzájuk, mint egy csapat kamaszhoz, akik ásítoznak épp és látványosan unatkoznak. Érdekes lesz ezeket megoldani.
- És veled, minden rendben? Kerestelek párszor, csak aztán… kicsit el kellett mennem és lemaradtam. De ha felveszem a fonalat, mindenképp kérek pár tanácsod tőled – kitől nem? Mind jól jön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Megpróbál mélyeket lélegezni, de a bordái sajognak, így képtelen rá. Inkább csak szuszog, felületesen. Nincs ő ehhez hozzászokva, régebben sokat futott, most is eljár néha napján, összességében tehát fizikálisan nincs épp rossz állapotban. Bár akármit tesz a pici pocakjától képtelen szabadulni, izmosodni sem izmosodik éppen, de mint tudjuk a látszat néha csal.
Megpróbál mosolyogni, de arcizmai nem akarják az igazságot, a zúzódásoktól még a beszéd is fáj, nem hogy ez. Mindenesetre egy köszönömöt elmotyog, igyekszik segíteni, de lássuk be, hogy valójában a férfi erején és ügyességén múlik, hogy sikerül-e a mutatvány. Küzd, de nem győzhet, tudja, de nem adja fel. Túl nyakas ő ehhez.
- Mennydörgő utca, társasház. – Arra már nem telik, hogy azt is megmondja, melyik lakásban, de elvégre úgy sem jutottak még el oda, hogy ez releváns információ legyen. Majd ha végre eljutottak a házig akkor már könnyebb lesz. Lehet fel sem megy a lakásába, van valaki a  földszinten, aki legalább annyira jó választás lehet, mintha a saját lakása. Még talán jobb is, mert nem kéne ilyen állapotban egyedül maradnia. Különben is szüksége lesz valakire, aki segít bekötözni a sebeit, vagy legalább tanácsot ad, hogy hová mehetne. Hátha Edunak jobb kapcsolatai vannak, mint neki, elvégre talán régebb óta lakik már itt és jobb kapcsolatot is ápol a lakosokkal.
- Nem, mindenképp hazamennék ha lehet – vezeti rá szürke tekintetét. Nem riadt, nem rémült, nem is tart a férfi lakásától, csak fáradt és pihenni szeretne, ha lehet a saját ágyában tiszta ruhában. – De nagyon hálás vagyok. Tényleg – nyögi ki kissé nehézkesen, ám mégis érthetően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Pedig látod hogy mégis – neveti el magát. Teljesen jól passzolnak, elvégre mindenhol emberekkel foglalkozhat, és időben is tökéletesen passzol egymáshoz a három. Elvégre napközben vagy a könyvtárban vagy a gyerekkel van, mire a színházban a helye már mindenhol végezni szokott.
- Soknak tűnik, de mégsem. Nincs se kutyám, se macskám, egyedül élek, a pénz meg mindig jó – vonja meg lazán vállait. Elvégre úgysem tudna magával igazából mit kezdeni, csak ülne abban a nagy üres lakásban és nem csinálna semmit. Annak meg nincs értelme, főleg így, hogy szükség van rá, legalábbis igény a munkájára.
- Ez igazán szomorú… és nem tudod úgy megoldani, hogy legalább egy napod legyen kicsit körülnézni? – Ő biztosan megpróbálná megoldani. Egy nap nem sok, de azért a semminél jóval több, huszonnégy óra alatt pedig számtalan óra emléket lehet ám gyűjteni. Ő már csak tudja, volt már néhány húzós napja, mikor lejárta a lábát, de utána úgy feküdt le aludni, hogy abszolút megérte az összes fáradozás. – Lehet még megbánom, sőt, terveztem is, hogy egyszer elmegyek egyetemre, de nem mostanság. – Talán egy-két év múlva, vagy csak azután, hogy családot lapított. Nem azért akar tovább tanulni, mert a papír hiányzik, vagy nem tudna így elhelyezkedni, szimplán a kihívás, az újdonság és az izgalom az, aminek híján van kicsit. Olyan üresek és laposak a napjai, hiába találkozik rengeteg emberrel nap mint nap.
- Jól döntött, ne féltsd. Különben is, itt vagy vele, nagy baja úgysem lehet – mosolyog rá melegen. Valóban nem kell, hogy aggódjon, elvégre az iskola biztonságos, az oktatás színvonalas, a diákság befogadó. Nagy baj nem lehet. – Ó dehogynem! És a jövőben akkor mivel szeretnél foglalkozni? Vagy továbbra is együtt vinnéd a kettőt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Vele nevetek, ahogy csendre int, elvégre a jókedv ragadós, én meg szeretek nevetni. – Ígérem nem szólok. – Nem tudom persze, hogy Árpi bá’ hogy reagálna, bár lehet hogyha megtudná hogy az egyszem hőnszeretett kislánya dohányzik… lehet nem lenne elragadtatva. Bár ha ismeri egy kicsit is Norinát, már pedig szerintem jobban mint akárki, akkor sejtheti, hogy nem olyan ártatlan és cuki, mint amilyennek kinéz. Már kicsinek is jobban szeretett velünk, srácokkal játszani, mint a lányokkal, de én bírtam hogy nem volt az a hisztis hercegkisasszony.
Nemet intek fejemmel, egy időben elég gyakran szívtam, most igyekszem kicsit visszafogni magam. Nem hiszem, hogy le tudok majd szokni, de azért nem tesz rosszat, ha egy kicsit szüneteltetem. Legalább később halok meg tüdőrákban.
- Jaj te, ne hajtsd túl magad azért – ingatom a fejem rosszallóan. Tudom, mennyit tanult, azt is tudom, hogy nem kéne. Elég okos anélkül is, hogy túlhajtsa magát. De persze nem szólhatok bele az életébe, mindenesetre azért legalább tanácsot megpróbálhatok adni. Vagy hát valami olyasmi. – Ugyan, ha dolgom lett volna szólok. Még jó is, hogy írtál, különben csak ültem volna egész este a szobámban. Különben most legalább már kipipálhatom a pletykákat veled is, holnap attól lesz hangos az iskola, hogy Podlovics meghúzta Nádassy-t – röhögöm el magam. Nem sokat tudják, hogy unokatestvérek vagyunk, a családon kívül talán senki. Velem kapcsolatban meg hát… mi mást csinálhatnék egy lánnyal ugye, ha nem fektetem meg. Elképzelhetetlen, hogy esetleg nekem is vannak érzéseim, vagy barátkozom lányokkal. – Miért épp ide? – sóhajtok, mielőtt kinyitnám neki az ajtót. Nem ez a legkellemesebb és leghangulatosabb hely a városban, de kívánsága számomra parancs, ha feltétlenül itt akarja tölteni az estét ki vagyok én, hogy nemet mondjak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Ugye, már-már túlzásokba esek – kontrázok azonnal némi finom éllel hangomban. Szeretem a szarkazmust, az iróniát és a gúnyt, előszeretettel alkalmazom saját magamon. Elvégre ki más érdemelné meg, ha én nem? Most mondanám, hogy ez csak kitüntetetteknek jár, de akkor mindenkit fel kéne magasztalnom, az meg faszság lenne. Nem vagyok ilyen rajongó típus, aki mindenkit maga elé helyez.
Tekintetem párhuzamosan halad az övével, ahogy megpillantom a csálé masnit széles vigyorra húzom szám. Én sem tudtam megtanulni soka szép masnit kötni, pláne nem egyformát, ezért hagyjuk is, hogy hogy néznek ki. Ha nem lenne cinkes még ilyen idős korban is tépőzáras cipőt hordani tuti le sem rohadna a lábamról. De így maradnak a különböző, csúnya masnik a cipőfűzőimen.
Bólogatok egy sort a megvilágosodásra, hogy úgy valahogy, én lennék az új fiú. Nem tudom, tudja-e valaki a főnökségen kívül, hogy jövök. Mármint persze, akikhez be voltam osztva eddig ők olyan természetesnek vették a jelenlétem, mintha mindig ott lettem volna, de Belián kifejezetten meglepettnek látszik. Vagy nem tudom, lehet igazából csak nem ismerem elég jól az embereket. Pedig alapvetően úgy gondolom, hogy egész jó vagyok az érzelmek felismerésében, elvégre van három húgom, akik nem feltétlen hajlandóak mindig egyenesen, szavakkal megmondani mi bajuk, de azt persze elvárják, hogy vigasztaljam meg őket és oldjam meg a problémáikat. Annyira jó legnagyobbnak lenni. Ja nem.
- Mikor mit. Önkéntes vagyok, multifunkciós, szóval ahol épp kellek oda pakolnak majd. – Nagyon élem hogy lesz lehetőségem az előkészítő legnagyobb részével megismerkedni. Így legalább talán el tudom dönteni, hogy pontosan kikkel szeretnék foglalkozni, mert egyelőre még fogalmam sincsen. Néha olyan döntésképtelen vagyok. – Jó nyolc-tíz évet töltöttem itt, szóval ha azóta nem alakították át teljesen… - a mondat befejezése helyett inkább kitör belőlem egy halk nevetés, érti ő pontosan hogy mit akarok mondani. Minden szegletét ismerem, talán jobban is mint ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Az élet tele van véletlennel, olyan eseményekkel, amelyek láncolatot indítanak, vagy csak újabb szemet fűznek a korábbiba. Életének egy pont, egy mondat vetett majdnem véget, a dráma kifejezés talán kevésbé drasztikus, hiszen a sötét szobában majdnem sikerült menetelnie felé. Végül, segítséggel, de kisétált onnan, egyben és mégis összetörve. Észrevette korábban is, aztán végképp, hogy más is eltűnt az életéből. Eleinte valami fiúra gyanakodott, aki végül magába bolondította és minden idejét kitölti, reménykedett a tanulásban, aztán realizálta, hogy ő sincs a közelében. Hogy a véletlen vagy a sors akarta így, nem tudja, de talán, sérült lelke nem vette jó néven. Mindenkire szüksége lett volna, aki felé akár halovány szeretetet is érez, aztán senkire sem, mert fogta magát és lelépett. Hosszú hetek után, üres fejjel tért vissza, még üresebb lélekkel.
Aztán, a mai nap pittyent a telefonja. A sorokat olvasva lepődött meg, fogta el egyfajta furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Harag? Nem, ahogy azt más iránt sem képes, úgy Nelli iránt sem. Talán csalódás, hiány? Nem tudja megmondani. És nem tudott válaszolni sem, mintha lefagyott volna. Kereken kettő másodpercig gondolt arra, hogy el sem megy, mire azonban megvitatta magával, már készülődött. Szeretné látni, szeretne esélyt adni neki, hogy elmondja, ha akarja vagy csak lássa. Talán ez is fájni fog, mint legutóbbi viszontlátása, azonban, már nem tudnak nagyobb sebet ejteni rajta. Nincs min.
Valahol aggódik, hogy nem ő, hanem Nelli fog csalódni. Akit ismer, az a Belián csak havonta tört össze, de mindig vidám volt, csillogó tekintettel. Aki most igazítja meg magán a felsőt, fakóbb tekintetű, még ha vidámsága meg is van, más. Minden más. Vegyes érzelmekkel teli indul, kicsit késve, de elindul. Hogy mi lesz belőle, nem tudja, elengedi. Legyen úgy, mint eddig, minden nap; csak halad előre és nem aggódik a holnapon.
Sóhajtva nyomja el a cigarettát, ahogy az állomáshoz ér, a vonat már beért, az utasok hömpölyögnek a falu felé, pontosabban annak is a vége. Késett, de ez nem jelent még semmit sem, beljebb indul hát, kényelmes léptekkel, furán zakatoló szívvel. Nem tudja, mit gondoljon, érezzen. Lehet a harag sok, a szomorúsás felesleges, az öröm túl harsány. Nem tudja, ideje sincs tudni,mert kiszúrja. Alakja nem vész el a tömegben, vörös tincseivel játszik a szél. Háttal áll neki, így pár lépéssel tudja le a távot és nagy levegőt véve áll meg mögötte.
- Szia, Nelli – se nem halk, se nem hangos, de tudja, minden egyes hangocska eléri. - Talán vársz valakit? - áll végül előtte - amint felé fordul - zsebre tett kezekkel, féloldalas mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A stég deszkája fájdalmasan reccsen a száz kiló alatt, miközben féloldalasan Belián felé fordulok. Először a kezében füstölgő cigarettára tekintek, majd annak füstjét – s a mozdulatot követve – fúrom smaragdjaimat az ő kéken csillogó szempárjába. Még valóban furcsa ez az egész. Nem annyira, mint először gondoltam, de mégiscsak Helvey Belián professzor áll velem szemben. Halovány mosoly jelenik meg borostákkal tarkított arcomon, és picit elfog a nosztalgia. Hosszú idő lesz, amíg nem az lesz a fejemben megszólításképpen, hogy „kölyök”. Alapvetően nem szerette ezt a megnevezést. Tisztán emlékszem, hogy felhorkant rá első találkozásunkkor a Hivatalban, ezért ugyan szóban többször nem hívtam így, azonban a gondolataim között a mai napig így él.
A következőkre viszont megállok végre, hogy ismét szembe tudjak fordulni barátommal. Megingott a talaj. Szemeimet ösztönösen szűkítve meredek a kékekbe, hogy aztán egy kíváncsi szájnyitással magamba fojtsam a szót. Megingott, persze. A teliholdkor történtek igazán felbolygatták az életét, és… igazság szerint azóta nem is sokat találkoztunk, csupán néhány mondatra, aztán mintha elnyelte volna a föld. Nem tudtam, hogy merre lehetett, de ezekben a pillanatokban kiderül, hogy el kellett mennie valahová. További kezelések? Vagy csak egy kis mosás a léleknek és fejnek? Túl sok most a kérdés a fejemben, ám próbálom a legtöbbet megtartani magamnak. Annyira még én sem vagyok hülye az emberekhez, hogy ne lássam; ez a fiatalember most nem teljesen az a Belián, akivel az elmúlt évben találkoztam. Tekintete fáradt, olykor kissé fájdalmas is, még ha mosolyogni is próbál. Ismerem ezt. Mintha magamat látnám.
– Minden – búg mély baritonom, ahogyan zsebre vágom kezeimet a tóra tekintek. – A munka egyre több időmet lefoglalja, de azért akad idő másra is – Jules-szal szinte együtt élünk, s a testedzésről sem kellett lemondanom. De igaz, ami igaz; sokat elvesz ez a munkakör az életemből. A szünet leginkább a diákoknak szünet. A tanár ilyenkor is gőzerővel a dolgozik a következő év vagy éppen a szünet utáni időszak tanóráinak kidolgozásán. – Merre jártál? – bukik végül a kérdés, s újfent Belián felé fordulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Telefonomat veszem vékonyka ujjaim közé, hogy megnézzem egyáltalán visszaírt-e. De sajnos nem találok semmilyen nemű üzenetet. A naptól elvakulva szűkítem össze szürke szemeimet, miközben szeplős, fehérszín arcomat az ég felé emelem, kezemben a telefonnal, mintha térerőt szeretnék keresni. Elvégre azt mondták nekem, hogy ez is befolyásolhatja ezeknek a texteknek a fogadását. Merlinre! De jó lenne, ha én is annyira értenék a mugli dolgokhoz, mint már jónéhányan. Azonban sajnálatos módon túlságosan varázsszülött vagyok, és akármennyire is törnek be a varázsvilág életébe a felrúnázott varázstalan tárgyak; én még mindig nem tudom, hogy mi, hogyan működik. A mobilt is Belivel vásároltuk, és ő tanítgatott meg az alapokra, de ez olyan, mintha a 80 éves nagymama kezébe adnád a készüléket. Vagy talán még ő is könnyedebben kezelné a témát. Ajkaimat nude rózsaszínre festettem, így most nem a szokásos vöröslő szín húzom ide-oda arcomon, miközben leeresztem kezeimet és csalódottan szusszanok egyet. Egyébként is… mit mondanék neki? Hogy sajnálom? Hogy nem érdemelte meg, hogy ilyen hirtelen eltűnjek? Hogy ilyen rövid idő alatt többet jelent, mint bárki, akit eddig életemben megismertem? Nemt’om. Tényleg nemt’om.
Mélyet szívok a levegőből, és ezzel macskaösztöneim is a felszínre kerülnek. A hang előtt néhány tizedmásodperccel azonosítom az illatot, így gyorsan pördülök meg tengelyem körül. Szívem zakatolni kezd, tenyerem izzadni és akármennyire szégyellem magam, most mégis a tiszta öröm mosolya terül szét eddig kétségbeesett ábrázatomon. Kézbőröndömet kiejtem kezemből, és oldaltáskám is kígyómód tekeredik testem köré, ahogyan elkap az érzés és Beli nyaka köré fonom karjaimat. Picit pipiskedve tartom ezt a pozíciót, s közben arcomat is vállgödrébe fúrom. Aztán beüt az érzés, hogy valamiért ezt most nem szabad. Mármint… ezt sem tudom. Lassan engedem el. Ahogyan kuncogásom is már távolban megy valaki más agyára. Fülem mögé helyezek egy szélfútta tincset, és teszek hátra egy lépést. Ajkaimat összeszorítva tekintek fel régen látott barátomra, miközben látványosan emelkedik fel-le mellkasom.
– Szia – mondom gyengéden. – Benned reménykedtem – teszem hozzá egy amolyan „de idióta vagyok” kuncogással, és a közeli újságosbódéra tekintek. Onnan lassan emelem vissza szürkéimet Beliánra. – Nem hittem, hogy eljössz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Látványosak. Akaratlan kell mosolyognom azon, ahogy Kiscsibe nagyon durván kifejti nekem a véleményét a vonalrajzokról. Igen, most szarkasztikus voltam. Ennyire senki nem állhat hadilábon a művészettel, de bármennyire is próbálom kivenni a másik arcából, hogy egy halovány tudás van a fintorgás mögött, nem jön össze. Csoda, hogy ismét az első gondolatomat cselekszem meg, ami jön? Ugye, hogy nem? Éppen ezért szedem össze, ami kellhet, majd guggolok le a sor közepén és várom meg, amíg Kiscsibe csatlakozik hozzám. Óvatosan fogom meg kezét és vezetem a papíron a ceruzát vele, hogy higgye már el, nem olyan ördögtől való dolog ez. Simán kinézem belőle, hogy olvasott már mindenről is ezzel kapcsolatban, de az teljesen más. Úgy elveszik a dolog varázsa, ami az egészben a legjobb. Ajkaim között bukkan ki nyelvem hegye a nagy koncentrációban, egyetlen egyszer sem szakítom el pillantásomat a papírról, mert fejjel lefelé sokkal nehezebb megtartani az arányokat, én meg éppen azon vagyok, hogy segítsek Kiscsibének, nem azon, hogy fejvesztve meneküljön a madár elől, amit lerittyent. Végül mosolyogva pillantok fel.
- Nézőpont kérdése. Lényegében ezt is te rajzoltad - vonom meg vállamat lezseren, miközben kissé oldalra fordítom fejemet és támasztom arcomat térdemre, ahogy hallgatom. - Az egyszerű dolgok a legkirályabbak, mert nincsenek túl gondolva. Ezért egyszerűek - nyammogok elgondolkodva, majd bólintok egy határozottat. Ja, valahogy így lehetne körülírni az egyszerű fogalmát. - Naná. A tied - mosolyodom el szélesen, majd támaszkodom térdemre, hogy felálljak, végül hitetlen nézzek lefelé Kiscsibére. Ráncba szalad a szemöldököm, miközben lehajolok, hogy ujjai közül húzzam ki a ceruzát és dobjam be a kosárba. Hajamba túrva nevetek fel.
- Állj már le a hegyezővel - nevetgélek tovább, fordulok végül a mellettünk lévő polcsor felé. Hümmögve állok pár pillanatig előtte, majd szedek le Kiscsibének egy ceruza csomagot, amiben mindenféle vastagság - te perverz - van, végül kapok le egy hegyezőt is. - Tessék. Hegyező is van, és olyan ceruzák, amik valóban megkönnyítik a vonalvezetést - mosolyodom el szélesen, majd kapom fel a kosarat. - Öröm volt találkozni Kiscsibe, majd tala a kastélyban - intek felé egyet lazán, ahogy ellépek mellette, majd slattyogok előre, hogy kifizethessem az eszközöket, amibe az indokolatlan ceruza és papírlap is beletartozik, amin Kiscsibe kolibrije van. Utolsót intek felé, majd lépek ki a boltból, hogy a kastély felé vegyem az irányt, ahol folytathatom a szenvedést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Sok mindent történt és sok az, amit nem tud a lányról. Egy idő után nem írt többet, nyilván nem mobilozott Nelli, hanem tette, amit kellett, amiről nem tudott. Mert olykor az információ hiánya nem épp a legmegfelelőbb megfejtéseket szüli. Nem akar a saját, negatív fantáziája miatt olyat tenni, amit később nagyon de nagyon bánna. Ahogy mindenki más, neki is meg szeretné adni az esélyt, hogy elmondja, amit szeretne, akkor is, ha az nem lesz kellemes. Kellemes. A lány látványa igen, de fordítva nem hiszi, hogy ilyesmire számít, mert ha valaki, ő biztosan látni fog minden apró változást. Talán ettől is tart, meg a saját reakcióitól, amelyek mostanság szeszélyesek. Mindene az. Igyekezett mindent lezárni magában, elengedni, de ami maradt, a hiányos, lyukacsos valami, az egészen más, másképp néz a világra. És tart, hogy ezt a valamit már nem lesz olyan nagy kedve megismerni, vagy éppen úgy, ahogy eddig, szeretni. Nem tudja, mégis végül dönt és megy, neki már lassan mindegy, mi lesz vele. Tanít, ott más, teljesen kikapcsol és azt adja át, ami a fejének jobbik szegletében pihen, a többi viszont, ami akkor mászik elő, amikor elhagyja az iskolát, bármelyiket, még neki is ki kell ismernie. Nem hiszi, hogy ehhez segítség kell, kezelés, mert nem ártalmas – vagyis, nem látja annak. De erről, nem ő dönt.
A pillanatról sem, ahogy végül megáll a közelében. Szinte tökéletesen pontos időben fordul felé, amikor szól, felé, senki másnak. Egy pillanat múlva éri pihesúlyát a nyakában, nyúl ki óvatosan és tartja meg, öleli át, semmit sem szólva. Aprót sóhajt, mind a ketten úgy tűnik, tartanak valami láthatatlan lépést egymás között, mintha muszáj lenne. Nelli is más, úgy érzi, valami ott is történt, amely miatt nem olyan, mint az utolsó találkákkor. Kicsit nehéz ez, nem nehezebb viszont, mint saját magával szembenézni. Aprót simít hátán, ahogy elengedi végül, karjai visszaesnek maga mellé és követi tekintetével, ahogy ellép. Jeges fuvallat ez, pontosan ugyan úgy érzi magát, mint akkor, amikor összetört. És ez nem jó. Nem akarja. De talán nem…
- Mire visszaírtam volna, technikailag elindultam, szóval… bocsi, kicsit lyukacsos a memóriám – mutogat a telefon felé, amúgy is még volt ma órája, dolga, mire észrevette. Kicsit sután érzi magát, ahogy ácsorog egy helyben. Pedig talán ismét meg kellene ölelnie, erőt húzni abból, hogy valaki megteszi ezt vele, mert mélyen még mindig reménykedik abban, hogy neki valaha ismét boldogsága lesz. De még sem moccan.
- Miért ne jöttem volna el? Én csak… - de elgondolkodott rajta, egy villanásnyi ideig. Leküzdi az utálatot saját maga ellen, újabb mosolyt húz ajkaira. – Jó látni téged. Hiányoltalak – és ez a szó nem is adja vissza, mennyire szüksége lett volna rá. De nem róhatja meg, nem büntetheti azért, mert ő sérült. Nyel egy nagyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mindig hozzáteszi, hogy csak gyakorló, nincs semmi kőbe vésve. Még járja az egyetem végét is, bár egy papírja van már arról, hogy valamihez ért. És ahhoz valóban. Sose gondolta, sosem hitte magáról és eleinte úgy volt vele, hogy jobb lett volna valami elméleti szak, a végén viszont menedékként szolgáltak az üvegházi gyakorlatai. Ahogy most is. Szeretne egyet otthonra, szeretné ezt megbeszélni persze előtte lakótársával, segítséget kérni akár tőle, mástól, de egyelőre még talonban van csak. Veteményese van, rendbe is lett téve, amint hazaért, egy egész napot szánt rá, amint odaért. Ujjaiban szálkák, bőrén karcolások, de egyik se érdekelte, ameddig nem volt rendben. Mert azt mondják, akiben valami nincs úgy, az saját maga körül teremti meg a rendet. És ez igaz a szobájára, a konyhára, rendezkedik, lefoglalja addig is magát ezzel, mert nem akar és nem is tud leülni mindent a helyére pakolni magában. Odakint, a tengeren túl csinált valamit, alkotott, hogy menjen, menni tudjon és ez épp elég. Nem kell több, nem beszélt róla és nem mélyedt bele. Valahol fél, retteg attól, hogy találkozni fog majd azzal, aki miatt hátat fordított az életének, de eddig nem történt ez meg. Talán soha nem is fog. Hogy vágyik rá? Néha, megesik.
Ellenben annál jobban az olyan beszélgetésekre, mint ez. Az a baj vele, hogy hamar szeret és ragaszkodik, mikor milyen szinten. Szereti, hogy emberek vannak az életében, még ha más-más mértékben. Az akkori segítség sosem megy feledésbe, még ha olyan árat is fizetett érte Sándor, amit nem tud és nem is akar magának megbocsátani. Mégis, úgy látja, a férfi elégedett azzal, ami most van, a tanítással, az életével. Vagyis, reméli, hogy jót lát.
- Mindig kell idő másra, ez tény. De örülök, ha nincs gond. Ősz hajszálakat se látok a diákoktól, szóval, egész biztató – nevet fel, hogy egy év távlatából sem lát rombolást a diákoktól, akkor neki sem lesz. Jó, persze viccel, miközben lepöccinti a hamut és a kérdésre szórakozottan pillant felé. Magán kívül, ez lenne a legjobb válasz rá. De néma, mint a sír, ahogy azt már többször eldöntötte.
- Amerikában voltam. Egy alapítványnál dolgoztam, úgymond – menedéket kapott és közben adott is. A legjobb, ami történhetett vele, mert nem volt sok ideje figyelni a fájdalomra. – Vérfarkasokat segítenek, akik nem mindig a legjobb helyzetben élnek. Kellemes a hasznossal alapon tanítottam a kinti gyerekeket – mosolyogva idézi fel, hogy odakint sem volt másképp, ha a karriert kell nézni. És erre büszke, hogy romokban, de képes volt rá.