Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ráérősen, nyelvem lógatva ügetek a hely felé, remélem, nem épp a késés kártyámat eljátszva. Ha már óra, akkor stílusosan, abban a bőrben, amelyet kaptam, mintha prezentálni akarnám, milyen jó is lesz ez. Fogalmam sincs, mi válik belőle, ha az út végére érünk, de más miatt is forog az eszem körülötte. Egy időre még be is cuccoltattam magamhoz, mind a kettőnk lelkivilága nyugodtabb volt az incidens után, nem mintha az ablakán mászna be az, aki megtámadta. Még mindig nem tudok semmit, nem jutottam semmire, de nem adom fel, ránézek még néha a dolgokra, mielőtt elengedem. Az a lényeg, hogy senkivel, főleg nem vele nem ismétlődött meg az eset. Nem tudom, mióta ekkora a felvigyázó bennem, de egyre nagyobb. Ott ténykedett, horgolgatott a lakásomban, aludt a kanapén és láttam reggel kócosan, álmos fejjel. És nem, nem zavart semmi sem, talán a magam reakciói, amikor mégis, másképp, más szemmel figyeltem felé. Nem tudom mit észlelt belőle és mit nem, nem is akarok belegondolni. Ma óra lesz, az biztos.
Megrázom magam, ahogy kisomfordálok a fák közül, ahol rövidítettem és elindulok a stég felé. A víz csobogása hamar betölti a fülemet, majd végül illata és látványa is elér, pár lépés, és már ott is vagyok. Négy lábon, még mindig, ő meg épp a vízben ácsorog. Lépteim így halkabbak, van időm közelebb érve leülni, elnézni, ahogy kiélvezi a kellemes idő és a víz adta kombinációt. Bár, nekem ez még hideg lenne, égnek is mered a szőr a hátamon a bundában vagy anélkül való fürdőzés gondolatára. Amíg ücsörgök, nem számolom meddig, addig van időm tisztázni magamban a gondolatokat. Itt ma én oktatok, abba nemigen fér más bele, vagy ha igen, mégsem. Nem hoztam most a jegyzeteket, majd odaadom neki hazafelé, csak magamat. Egy ideig mégis csak nézem, mint valami szobor, majd végül feladom. Nem, valami nincs rendben és nem is érdekel. Ellenben, most már tudhatja, hogy itt vagyok, így aztán egy öleset vakkantok felé. Hello, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Esküszöm, hogy miután elment, kerestem, vártam, megint mikor bukkan fel, de aztán csak leesett, hogy neki nem itt, hanem egy kicsit feljebb van a lakása. Amennyire nehezen, vagyis inkább nehezebben hittem abban, hogy mi egy légtérben, hogy nekem van egy “lakótársam” ideiglenesen, hogy annál természetesebben vettem; itt van és nem máshol. Aztán elment, beágyaztam, elpakoltam a cuccokat a kanapéról. Megtaláltam az egyik olyan kis kütyüjét, a tűt, amivel azokat a kis figurákat csinálja. A zsebemben van, de a zsebem jelenleg a bunda alatt, bűvöletben. Egyelőre nem váltok, így hallom meg, hogy vidáman énekel, majdhogynem táncra is perdül. Csak a fülem moccan a hangokra, mozdul, fordul, az apró rezdülésekre reagál. Fejem döntöm kissé oldalra, vicces lenne beletutulni a nótába, de vétek lenne elrontani a dolgokat, egyelőre. Nem merényelek azonnal, kivárom, míg teljesen lelazul és persze, kíváncsi vagyok a dalra is. Valahonnan ismerős, pedig nem vagyok nagy tudósa ezeknek. Lehet, hogy csak a dallam, lehet a szöveg, fogalmam sincs és nem is akarok rájönni. Csak hallgatom, kutyaalakom farkát csóválva a ritmusra, míg nem úgy döntök, hogy ha már éppen a következő muzsika szól, hogy akkor én most bekapcsolódok. Egy röpke vakkantás, nem a vonyítás mégsem, ha tudnék nevetni ebben az alakban, azt is megtenném. Olyan hévvel fordul, hogy egy pillanatra azt hiszem, hogy menten bele is borul a vízbe és akkor aztán szedhetem ki onnan. Azonban szerencsésen áll meg, bár én közelebb szökkentem és készen álltam, bár így, négy lábon igencsak nehezebb lenne. Mindegy. Vigyorgok, vagyis inkább nyelvem lógatva tátom pofámat, de így pont úgy nézek ki, mint aki rettentő jól mutat. Csesszem meg, hát akkor most ahogy közelebb érek és lezuttyanok elé, bűbánó kiskutyaszemekkel nézek rá, majd végül, végre ledobom magamról a kutyabőrt. Nem vagyok meztelen, elbűvöltem a ruháim, így egyhamar állok előtte, teljes életnagyságban.
- Jaj, nem tudtam kihagyni, ne haragudj. Olyan kis vidáman énekeltél, elhallgattam volna még - nyújtózkodom kényelmesen, ahogy végül már sehol se zsibbad semmim. - De máskor majd nem tudom, vonyítok előre - zuttyanok le kényelmesen, majd túrok a zsebembe. Ebben pihen a színes nyelű tű, amelyet ugye, elhoztam. - Mielőtt elkezdjük, ez nem hiányzik?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem szándékoztam halálra rémiszteni ma senkit, csak egy macskát sikerült út közben, de értük nem kár, ha kicsit üvegmosó farkúvá válik és messzire szalad. Rebekánál ez kicsit érdekes nézne ki, azt még nem tudjuk, hogy pontosan miféle alakot ölt egyszer és annak lesz-e farkincája, így inkább a meglepetés ereje vagyok, azt hiszem. Vagy inkább ő. Nem nagyon dalolászott nekem, bár talán azt még éppen hogy hallottam, amikor csak dúdolt valamit miközben ténykedett a kis fonalaival meg egyebekkel. Az sem volt rossz, mégsem az, amit az előbb csinált. Persze, egyedül az ember tökre más. Én is észrevettem, hogy ha véletlen rádiót kapcsolok, akkor jár a lábam, kezem, fejem a ritmusra, pedig köztudott, hogy nem nagyon szeretek táncolni és nem is szoktam tenni, ha olyan helyen vagyok. Én vagyok a pasas, aki iszogatni szokott valahol az egész szélén.
- Ha annyi galleont kapnék, ahányszor a magasságom szóba jön… - sóhajtok, mert akkor bizony a lábamat kellene csak lógatni valami szép helyen és semmi több. Persze, csak viccelek. Nem zavar és tudom, mert igaz is. - De máris – huppanok le végül mellé, ahogy odaérek. Nem lógatom a lábam a vízbe, máshogy nyújtom ki és fordulok valamelyest felé. Mennyivel jobb itt kint, mint egy teremben! Ki fogom hozni a másik két leányzót is legközelebb, mert már amúgy is jó az idő, meg eleget punnyadnak azok is a falak között. Ezt fel kéne írnom.
- Az nem buli. Szeretek csahosként érkezni helyekre, ha nem tetszik, akkor könnyebben oldalgok el. Most meg egyszerűen csak nem tudom, prezentáltam egyet – vonok vállat, csak így döntöttem, mintha érmét dobtam volna fel és ez lett az eredmény. Megesik. Néha nehezebb követni a gondolatokat, mint hinném. Inkább veszem elő az elveszett ketyerét, mintha muszáj lett volna pont most és ma magammal hoznom. Nem is értem, de ott pihent a dohányzóasztalon és késztetést éreztem.
- Hát nem tudom, hogy hol máshol jártál és használtad őket, de ezt pont nálam – vonok vállat, ahogy átadom. Lehet valami barátnőjénél is tartottak pár kör hobbit, fene tudja. - Megkerestem én helyetted is. Vagyis igazából ráültem a kanapén és ja. Na mindegy – legyintek, hogy aztán tovább is lépjek a témáról. Nem nagyon járt azóta nálam és félő, talán sok is volt a társaságom. Majd kiderül, nemde?
- Az alapokkal. Kicsit megizzasztalak a végén, szóval essünk is túl rajta, nem? Neked is vannak kész jegyzetek, amiket át tudsz majd nézni, ha hazakísérhetlek, akkor oda is adom, a száraz rizsával nem foglak feleslegesen untatni. Átnézed és majd megbeszéljük utána a lényeget – kezdek is bele, de nem érzem én ma magam oktatónak, ami nem éppen a legjobb. Majd belejövök, nem? - Úgy alapvetően mi az, amit már értesz és amit nem? Ugye az tudott, hogy hiába néz ki annak, nem egyszerű transzformáció. Jóval összetettebb. Mivel már nem tanulsz, gyakoroljuk az Átváltoztatástan erre irányuló részét?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Mert mindig megettem a levest. Látod, mire nem jó? - vigyorgok egy nagyot, mintha amúgy ez tényleg hasznos lenne. Semmivel sem igazabb, mint a répa és a fütyülés, vagy az esőben ázás. Azért nőttem ekkorára, mert csak. Ez lett nekem megírva. Lehet volt a családban egy kis óriás vérvonal, de ahhoz még amúgy is kicsi vagyok. Egyszer találkoztam egy negyedóriással, aki mellett óvodás fiúnak tűntem. Amúgy egészen jó fej volt, tipikusan az, akitől alaptalan félnek, mert semmi értelme, nem bánt senkit. Leülök végül mégis, miután kicsit elkalandoztam fejben, ne kelljen már a nyakát tekernie miattam. Kényelmesen helyezkedem el, maradásra, mint mindig. A hülye vadalma vigyorom megint itt van, és a gondolat, hogy nem nekem kellene ezt tartanom, mert nem helyes és nem jó, ha közben vannak más gondolatok, amik miatt több lehet annál, mint ami.
- Sokak szerint jobb kutya vagyok, mint ember. Legalábbis akkor aranyosabb és szórakoztatóbb. Bár bevallom, utálom visszahozni a labdát és a botot, ilyenre sosem vetekedtem – mert igen, engem láthat, de a négylábú én-t is, akiben most érkeztem. Nem éppen nagyzolásnak szántam azt, amit, mégis mintha úgy tűnt volna. De elengedem, a sóhajt is, mert most minden volt a cél, de nem az önfényezés. Nagyon jópofa ebre sikerültem, hála a mágiának, sok mindenben hasznomra van. - Viszont azt tényleg csípem, ha a fülem tövét vakarják. Vannak furcsaságok – vonok vállat, hogy velem jár ez is. Igen, nem meséltem sosem, semmiképp, miért és mikor menekültem ebbe jobban, mennyire kalandoztam el és mentem el, hogy a rossz időben némi szeretetet kapjon nyomorult lelkem. Nincs itt az ideje vagy sosem lesz. Van, amit örökké takarni kell.
- Nem is értem, miért nincs rajta madzag, mint a szemüvegeken, vagy a bankos tollakon – csóválom meg a fejem, mintha ötletet akarnék neki adni, máskor mit ne tegyen és mit azért, hogy megelőzze. - Hogy törnék el egy fémet? Ennyire nem vagyok nagy darab – mormogok, mintha sértene, pedig igaza van. Nincs rajtam úgy plusz, mégis, ami akad, az bőven elég, hogy nehéznek számítsak. Senki sem akarna elkapni, ha ájulnék, az biztos. - És még el se hajlott – teszem hozzá, majdnem sértett elánnal, hogy ilyet soha ne is feltételezzen. Vagyis, én úgy néztem, nincs. De ért a fene ezekhez a dolgokhoz. De térjünk rá inkább a lényegre, azért jöttünk.
- Feltehetnék, de nem jegyre megy ez. Fura lesz, mert egy másik test, egy másik külső vesz körbe, miközben te vagy odabent. Keresed majd a kezed, az ujjaid, de más lesz ott, ahogy a járásnál is. Érzékelsz mindent, csak másképp, attól függően, mi lesz az alak. Én rosszul voltam a szagoktól eleinte, a kukákat nem is bírom. De már emberbőrben sem, mégsem viszel át egyik formából a másikba semmit sem. Vagyis egy valamit, egy apró jelet, amiről tudni fogjuk, te vagy az. Kérdezzek mégis? - hátha erre vágyik, vagy a gyakorlásra, amíg említ utána is. Nem hoztam úgy nagyon semmit, de kellék akad bőven. Esetleg fogok valamit, bár nehézkes csak úgy egy madarat, apró állatkát keresni.
- Következőre szerzek egy egeret, és akkor az élő transzfigurálást is átfuthatjuk. Ha ragaszkodsz hozzá, bűvölhetsz nekem kavicsból békát – vigyorgok egy sort, majd dőlök kicsit hátra. - Igazából most jövök közölni a nehéz részt. Ugye mér nem tudjuk mi leszel és azt sem, hogyan. Ennek nagyon speciális első formája lesz. Biztos olvastál a bájitalról – ha nem is az én még át nem adott jegyzeteimből, akkor azokból, amiket olvasgatott. Ha nem, akkor majd most. - Első körökben ehhez szedünk össze mindent és közben beszélünk, gyakorlunk. Melyikkel kezdjem, a könnyebbel vagy a nehezebbel? - mint az a csávó a filmben, piros vagy kék kapszula?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az élet megy tovább, és a többi sablonos marhaság, amit rá lehet sütni olyan helyzetekre, amik vissza vagy előre vetnek éppen. Szeretem azt mondani, hogy nekem már semmi sem állt, mert Brigitta kiölte belőlem a félelmet, a szomorúságot és mindent, amit csak belém tudott ültetni már csak azzal, ha rám nézett. Tény és való, hogy érik egy beszélgetés vele, már csak a gyerek kapcsán, ami még mindig nem a valódi apja nevén él és főleg nem a felügyeletében. Hamar véget ért a meséjük, mint hallottam, annak a baromnak volt esze és csak addig volt izgalmas, míg én ott voltam. Jellemzően. Hívott azóta, tegnap is keresett, az exanyósom mellett, de egyikre sem feleltem. Nekem az az élet megszűnt, szeretnék ködként elillanni onnan, de mégsem lehet. Nem engedik vagy én sem akarom, jó kérdés mi áll útjába annak, hogy csak egy szám legyek, aki a vállalt költséget küldi és semmi több. Itt pedig, az élet bőven dübörög. Talán fejem sem lenne időm forgatni, de muszáj. Az iskola, a munka elég lenne mindennek, ami után csak annyira van kedvem, hogy a kanapén sörözzek és böfögjek, de mindemellett ott vannak a nők. Egy, akivel hibáztam és hiába élveztem, egyszerűen nem tudom kivakarni a gondolataim közül és elfelejteni, pedig kellene nagyon kellene. A második, akiről kérdést kapok és úgy kezd izzadni a tenyerem, mint egy tininek, akit csíntevésen kapnak. A harmadik ül előttem, aki már csodálatos, olyan, akit bárki kívánna magának, sosem fordult meg meztelen gondolataim között, mégis, karjaim közé zárnám, zárom. Míg, a feltett kérdésben szereplő Rebeka valami olyasmit képvisel, amit vagy tiltok vagy nem engedhetek meg magamnak, Zsófia egészen új távlatba helyez mindent. Mióta megtörtént a kimondhatatlan és mind a ketten összetörtünk kicsit, bár ő jobban, óvni akarom, vigyázni rá, mintha  nem lenne elég erős a világhoz. Pedig az. Ő elment, messzi földre, úgy, ahogy nekem kellett volna. Én itt maradtam, itt kutattam és fulladt a semmibe, amiért dühös vagyok magamra. Talán ezért is jöttem ide. Valamit tenni akarok.
Egy vagon péksüteményt hoztam, sósat és édeset, amelyet lepakoltam és lehelyeztem magam elé. Nincs szükségem hivatalos ügyre, de pillanatok alatt kreálok, ha valaki megzavar. Ráérősen eszek én is, majd köhintek egy nagyot, ahogy majdnem félrenyelek. A kávéért nyúlok és nagyot kortyolok.
- Öhm… - kezdek bele, visszatéve a poharat. - Ezt a kérdést én most… nem nagyon értem – nem akarom érteni inkább? Valahogy úgy. Mondom én, tini. - Miért lennénk együtt? - vonom fel a szemöldököm. Miért nem? Miért nem a válasz? Mert egy barom vagyok. Leteszem a félig megevett lekváros batyut és helyezkedem ültömben.
- Kora reggel micsoda kérdések. Inkább arról mesélj, hogy vagy. Fakóbb a fényed, kedvesem – ez cseppet sem becsmérlő becézés, hanem inkább más. Testvéries? Talán. Ő nem olyan törékeny, mint látszik, de nem is hagynám, ha tudnám. Valami, ott, abban a házban történt, mind a kettőnkkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Felnevetek a szavaira, pontosabban elképzelve, hogy nekem az eső hozott meg bárminemű plusz centit. Ha ez így menne, eső idején eldobná mindenki az ernyőt és hadd szóljon, azonban még a levesnek sem volt ehhez közé. De aranyos.
- Igazából, a rossz gyerek és a kirakás részben meg is volt. Na nem az esőre és nem is végleg, de edzettem anyám türelmét rendesen – és akkor apámról még szó sem esett, pedig neki „neve volt” és két eminens fia. Aztán jöttem én és az öcsém, akik elrontottuk az egész összképet. Lehet akkor megbánta, hogy még vállalt kettőt, azonban ezt már sosem tudom meg és vissza sem vonható.
- Tudom. A puha bundám mindenkit megnyer – nekem meg fejben könnyebb. Akkor valahogy nincs feszengés. Azonban Rebeka mellett még nem váltottam úgy, hogy a kínos gondolatok vagy bármit eltüntessem. Valahogy, nem is tudom, nem kell menekülőút, akkor elcseszem és rendbe is hozom  - ha tudom – két lábon, hátha egyszer az életben sikerül is elsőre meg úgy, jól. Eddig nem egészen jól megy. Ahogy azonban felnyúl és a fülemnél kezd birizgálni, a hideg ráz ki, de nem rosszból. Kutyaként ez is más, most csak szusszanok halkan egy jólesőt, miközben fejem döntöm meg felé és a pillanatnyi libabőrt egy vigyorral leplezem.
- Még egy kicsit balra. Igen, még kicsit… pont ott. Köszönöm – megrázom a fejem, mintha muszáj lenne, majd, mintha ez természetes és mi sem történt volna, már megyek is tovább a dologgal. Pontosabban a tűvel, amit még magammal is hoztam. Nekem ez maximum piszkafának jó, de a fogamhoz meg mégis túl vastag, így aztán minek tartsam meg alapon juttatom vissza.
- Na, tizenkettő pont jól nézne ki nyakláncnak – bólintok, hogy úgy képzelem el, mint egy bennszülött törzsi nyakéket, színes is, meg minden, miközben csilingel is azért. - Most meg nem vagyok nagy? Az előbb az esőn áztam pedig – vigyorgok egy sort, majd legyintek. Ha eltört volna, veszek másikat, de most nem is ez a lényeg. Arra szép lassan térünk rá végre és indulunk meg elsőre.
- Dehogy szekállak. Viszont akkor mondd, mi az egyik feltétele az első átváltozásnak? És ami nem a bájital – akkor már picit mégis, egyszerűt, majd ha a jegyzeteket átnyálazza, úgyis újra előveszem a témát és a fontos lépéseket megint átvesszük, kikérdezem. Nem osztogatok jegyeket, felesleges. Nekem egy nagy „ajándékom” van a végére, mégpedig a feltételezett siker. Azt pedig nálam is jobban várják.
- Jó, akkor plüss egér, bár az élő jobb. Sőt – tudom én, hogy aranyos, de nem fáj neki, viszont mégsem valami olyasmi, ami mint a kő, amit felvesz. Azonban nem tiltakozom, amint a térdemre teszi, jó néző módjára bámulom, ahogy varangyossá válik.
- És ha most megcsókolom, akkor királylány lesz vagy megint kavics? - szerencsére esély sincs ezt megpróbálni, a kavicsbéka már menekül is és egy apró placcsanással eltűnik a tóban.
- Nem volt ronda. Vagyis, a békák eleve azok, szóval nyugi. Tökéletes volt – mosolygok is rá, bár lehet elfogult lettem? Nem tudom, nem nagyon néztem meg jobban, mint amire volt időm. A lényeg a siker.
- Mindenki azt választja – bólogatok, majd keresgélve húzom elő a kis fiolát. - Ez itt a mandragóra levele. Ez az egyik fontos alapanyaga a bájitalnak, azonban, van vele egy kis bibi – nyújtom át neki, mielőtt folytatom. - Ennek egy egész hónapig a szádban kell lennie. Nem lehet kivenni alváshoz, fogmosáshoz, sőt, csókolózáshoz sem – itt azért kicsit többet elidőzök rajta. - Ha mégis kiesik, lenyeled, kapsz másikat, beteszed újra, de kezdődik előröl. A próbálkozások száma végtelen, de hülye hobbi. Szerintem ez a nehezebb mindközül – nekem bőven az volt. Utáltam, most is hogy látom, feldereng bennem az íze. - Mit gondolsz, menni fog?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Nem is csinálok ilyet – kérem ki mindjárt magamnak, csak éppen teljesen feleslegesen. Edzem én a sajátomat is, nemhogy az övét. De azt hiszem, szerencsére az egészséges mértékben teszem mindezt, vagyis, úgy tűnik, mert eddig még nem hajtott el a büdös fenébe, hogy vissza se találjak. Szóval, jobb így, kellemesebb és akkor mindenki boldog. Egy egészséges csipkelődés meg mindig kell.
- Persze. All in one, bundára, száraz hajra, kocsira, ablakra. Tudod, olyan tipikusan pasicucc – mert a nőknek aztán mindenre is van egyféle, nekünk a legtöbb tusfürdővel egyben van és oldjuk meg. Jó, nyilván akinek olyan korpás meg más bajos a feje, az vegyen olyat, de igazából többre nincs szükség. Mindenki látott már hosszú hajú férfit, olyat, akinek üstöke láttán az összes nő legszívesebben marékszám tépte volna ki a sajátját, vagy a pasiét, hogy az övé lehessen. Ez ilyen. Nekem nem tudom milyen lenne, mindig is rövidre hagytam, ha kicsit megnőtt, akkor meg tűnt úgy, hogy egy viking üstöke lenne, így erről nem tudok nyilatkozni. Vigyorogni szélesen azonban annál jobban.
- Én nem kötekszem. Te veszed annak azt, hogy az igazat mondom – vagy nem, de én tökre elhiszem, hogy azt mondom. Minden más az mellékes ilyenkor ugyebár. Nem kell itt bonyolítani a helyzetet, a világot. Megteszi azt a világ maga.
- Nem, nem a levélre gondoltam, az része a bájitalnak. A másikra, kicsit nagyobb. Nem tudjuk irányítani – tudom én, hogy tudja, ha épp most nem is ugrik be neki azonnal. Nem árt kicsit néha frissíteni és arról sincs szó, ha most nem tudja, nem fogom megmondani neki a választ. Nem vagyok olyan lelketlen.
- Nem mondtam, hogy ez gond – felőlem lehet állatvédelem meg minden, nem fogok senkit kitenni olyannak, amiben esetleg sérül. Se őt, főleg őt, de mást sem. Ahhoz kegyetlennek kellet volna születnem, azonban nem sikerült nekem ilyen sem régen, sem most. Még ha el is nyomtam a lelkiismeretem, akkor sem sikerült úgy, ahogy azt én akartam volna. Nem most fogom elkezdeni. Helyette inkább gyorsan vázolom azt, hogy mivel áll szemben. Nem egyszerű, sőt, ennek hangot is adok, mert szerintem ennél nehezebb nemigen akad. A vihart kivárni is könnyebb, mert ott ha sikerül, akkor sikerül, de nem kell előröl kezdeni, ha másnap ugyan úgy esős az idő, de előtte elmaradt az esemény.
- Minden más, szerintem. Mármint, a bájital hozzávalókat összerakni is feladat, de ott nincs az, hogy ha elrontod, akkor ne tudd azonnal a mozdulatot megismételni. Ellenben a levéllel, egy teljes hónap megy kárba, ha a huszonkilencedik napon történik valami. De tudom én, ügyes vagy – nyújtózkodom egyet úgy, hogy nyakam is beleroppantom még egy kicsit. - A bájitalról utána beszélek, nehogy sok információ legyen, vagy mire odaérünk elkopjon. Viszont nem úszol meg. Kell egy szép varázsigét is gyakorolni mellette, hogy ne legyen könnyű a levéllel – esküszöm nem szívatom, ez az alap pakk. - Az pedig így hangzik: Amato Animo Animato Animago. De ezt leírtam a papírra is, amit majd hazafelé odaadok. Szólj, ha nem tudsz követni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

A szívességeknek ára van. Ezt mindenki nagyon jól tudja, még akkor is, ha pitiáner dolgokról van szó. Ilyenkor jönnek az apróságok, egy-egy adag étel, kínos fotó, randi, akármi, aminek nagy pénzbeli értéke nincs, azonban szellemi annál jobban. Nem mondom, hogy nem fordult már elő velem ilyen, sőt, túl sokszor kértem néha szívességet, eddig azonban sosem kellett törlesztenem. Ezidáig. Mivel nekem laza napom van, vagyis lenne, megtaláltak. Miközben kényelmesen ültem az asztalom mögött és éppen az újságból olvastam ki a betűket, a kollegina már az asztalomon is ült. Reméltem, hogy végre az életben pornófilmes jelenetben lesz részem, azonban abból csak a szopás vetült ki a való életre. A mai napra titkárnő lettem. Vagy ez, vagy vigyázhatok a gyerekére.
Így adtam le a papírjait az Előkészítőben, vásároltam be, majd mentem el a postára felvenni egy csomagot, amit valamiért egy bagollyal se voltak hajlandó kiküldeni. Állítólag nehéz vagy törékeny, esetleg mind a kettő, nem tudom, annyi biztos, hogy a következő megállóm oda szólt. Még a talároshoz kellene bemennem - kezdem nem érteni a világot, hogy ha már mágia, minek ennyi séta -, és ebédszünetig kész. Azonban összefutottam egy régi, jó cimborával és beültünk egy kávéra. Sört akartam, de a munkaidő... nos, mindegy. Kellemes beszélgetésünk végeztével sikerült mindenkivel összefutni és rájönni, ebben a tetves világban csak én dolgozom, senki más. Annyira katyvasz lett a végére, hogy inkább dolgoznék, mintsem járkálnék. A vádlim tiltakozik a lépés ellen, majd aztán állok meg egy cigire. Ekkor veszem észre, hogy valami nincs rendben. Hol a csomag.
Hol a tetves csomag?!
A kávézóból kihoztam, megálltam, letettem talán, de mire visszarobogok a helyszínekre, sehol nincs. Vagy én öregszem és ez a szenilitás, vagy valaki eltette. Arcomon már gyűlik az ideg okozta morcos pillantás, amint megállok a téren és elkáromkodom magam. Szemem sarkából látok embereket, végül nemes egyszerűen állítok meg egy fiatal nőt, aki bizonyára járt a kávézóban. Vagy nem.
- Ne haragudj. Nem láttál egy ekkora csomagot? Barna papír, bélyeg, cím - mások emberek keresnek, én ezt. Röhögni akarok, de reménykedem, tényleg ő ült mellettem és nem más. Nos, mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Nem tudom mennyire vagyok szarban vagy sem, hogy ha az a csomag eltűnt, mennyit ér vagy éppen csak egy rendelt ruha valamelyik szutykos boltból. Az a lényeg, hogy szét vagyok esve fejben, még mindig és ezt nem csipázom. Régen helyre kellett volna jönnöm és nem, nem sikerült. Fogalmam sincs, hogy azért, mert fontos és ragaszkodom kellene vagy éppen nem az és menekülni. Nem tudom. Jelenleg a legnagyobb gond az a retkes csomag.
Rá kell azonban döbbennem, hogy másnak sem rózsásabb a napja és az élete. Az, akihez beszélek, talán nincs is ezen a bolygón, vagy kifogtam egy halláskárosultat. Már-már bennem van az a tipikus   mentalitás, hogy azonnal hangosabban, ordítva kezdek beszélni, de visszanyelem. Nem szabad. Türelmes vagyok és várok, csak kettőt köhintek, hogy hátha meghallja és észleli a jelenlétem vagy feladom a francba és állok tovább. Vannak itt még páran és igazából nem is értem, miért kérdezek bárkit bármiről. Az emberek nagy része annyira sem törődik a másikkal, hogy ránézzen ha elesik.
- Öhm – ismétlem, amikor végre életjelet látok tőle. Ez sem sok, bár ahogy az arcát nézem, rájövök, valóban nem ő lesz az emberem. Legyintenék szinte, hogy akkor viszlát, de folytatja. Illedelmes vagyok félig, így végig is hallgatom a másikat. Vagyis tanulok ilyesmit, a türelem mostanság fura.
- Ahh, remek – csattanok fel, de ez inkább magamnak szól, mintsem neki. Ez a szerencsém, az életem, minden, ami jellemezhet. Az ég szakadjon rám, komolyan.
- Semmi gáz, én se tudok már semmit – szusszanok, hogy ne higgye azt, a kora reggeli kávé mellé még le is cseszem. Nem tudok azonban nem felröhögni azon, mennyire közvetlen. - Akkor ezek szerint alul semmi? Talán mégis szerencsém van – ejtem le a tekintetem, mintha átlátnék a szöveten és pontosan látnám, hogy odalent nincs semmi. Az arcára mászik vissza a figyelmem és sóhajtok.
- Tudod vannak szívességek, amikért cserébe dolgokat kérnek. Soha, soha ne menj bele és menekülj. Kínba vagyok, mert én épp szopom az egyik ilyet, elhagytam a csomagot és csak remélem, hogy egy pár cipő volt benne és nem államtitkok. Semmi különös. Ébredezz, én meg megyek idegösszeomlást kapni – legszívesebben beleinnék abba a kávéba, de inkább egyet lépek oldalra, hogy ha akar, mehet, de én most rágyújtok. A mai napot temetem.