Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Sosem volt könyvtárba járós, mert diákként folyton bajszot és szemüveget rajzolt a tankönyvei illusztrációira, utána pedig arra se emlékezett néha, mi volt előtte nap, nemhogy mikorra van a határidő, így igazából itt ismerkedett meg a könyvtárral, amikor felfedezte. Mivel állapota sokszor köti ágyhoz, viszont annyi pénz nincs, amennyit könyvekre lehetne költeni, így tökéletes dolog a kölcsönzés. Beiratkozott, majd vissza-visszatért. A dátumokkal még mindig kicsit hadilábon képes állni, így inkább ügyes lett – vett egy naptárt és felfüggesztette az asztala fölé, gurba betűivel pedig bele-belejegyez mindent, ami fontos, illetve ugyanezt néha telefonjában is megteszi, így mindig szem előtt van minden. Most, hogy hazaért és még tanítás sincsen, összeszedte a köteteket és válla alá csapva készül visszavinni, út közben megejti a boltot és majd délután, amikor ejtőzik, megint valami sorokat búj. Néha kell ilyen is. Támadt pár ötlete még, félve gondol rá, hogy mégis hogy fog kinézni, amikor majd felveszik a kölcsönzős listájára, de aztán úgy van vele, nem érdekli. A „legrosszabbat” mindenki tudja, innentől pedig már csak felfelé visz minden, mégsem árt, ha mint akkor, most is kicsit rásegít. A cigarettáját a kukán elnyomva dobja bele, majd átvágva az úton, kényelmes léptekkel ér a könyvtárhoz, és nyit be. A hangra kapja oldalra a fejét, majd már indul is oda, csakhamar megleli a létre tetején ülő Lilit, aki épp rendezkedik. Nyugdíjas állásnak ő is simán szeretne ilyesmit művelni, könyveket pakolni, meg közöttük ücsörögni, még pár év és talán jöhet is.
- Szia! – áll meg, távolabb a létrától, mert így kényelmesebb felfele és neki is lefelé nézni. – Élvezed a magaslati levegőt? – ugyan már érzi, hogy vége a nyugalmas korszakának, még nem feszült pár apróbb vicchez, a nő pedig mindig kedves mosollyal fogadta, ez a tipikus ismeretség, amikor valahova valaki rendszeresen jár, csak Lili inkább abból ismeri, miket olvas.
- Igazából csak visszahoztam a múltkoriakat és jókat pakolsz, viszek is belőle. De igen, lehet hogy tudsz nekem segíteni… - kicsit lehalkítja magát, mintha szégyellős lenne, inkább csak az, hogy nem biztos megint. Aztán végül is, baj nem lehet belőle. A könyvek csak akkor ölnek ha polccal együtt dől a fejére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Ha már a kviddicshez öreg vagyok, kell valami új hobbi. Hogy vagy?
Az igazság az, hogy nem bánom annyira, hogy nem kviddicsezhetnek már az iskolai bajnokságok felnőttek, mert igen kielégítő volt az utána lévő időszak a számomra, és bár mi jól letisztáztunk mindent, és fairplay játszottuk a játékot, mégis furcsa lett volna akár alatta, akár utána Henrikkel. Nekünk ez így volt tökéletes, és ha csak eszembe jut egy pillanatig is az az időszak, mosolyt csal az arcomra. Most is, mikor felmerül bennem a játék hiánya, ajkaimon a mosoly inkább neki szól, semmint a játéknak, vagy az érkezőnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem örülök Beliánnak, mert de, nagyon is, csak ugye az ember az olyanoktól, amiket szeret, szélesebb mosolyra húzódik, így mondhatjuk, hogy ez a mostani 10% kviddics, 30% Belián és 60% Henrik mosoly. Nem rossz arányok, szerintem.
- Melyikeket szeretnéd?
Ha már itt vagyok fent, akkor egyszerűbb, ha mondja, hogy mit szeretne, és akkor azokkal együtt mászok le. Amit csak kér, összepakolom, és macskákat megszégyenítő ügyességgel lépkedek le a létráról, olyan ügyesen, hogy még a bugyim se villan ki menet közben. Nem kicsit vagyok ügyes szerintem is. A kért könyveket a kölcsönzőpultra teszem, majd a visszahozottakat elkérve kialakítok egy másik kupacot, de egyelőre még egyikkel se kezdem el a munkát. A fiókot kihúzva kikeresem Belián tasakját, amiben benne vannak a felvett adatai és a jelenleg nála lévő könyvek cédulái, ezt a visszahozott kupac tetejére helyezem, és csak ezek után fordulok oda hozzá, hogy a pult mögül kilépve, ujjaimat magam előtt összefonva, felpillantsak rá.
- Rendelkezz velem és a tudásommal.
Mert ha már legalább segíteni tudok, akkor úgy néz ki, hogy mégsem volt teljesen értelmetlen a nap. Jó, a pakolás is eléggé rendben van, de amit igazán szeretek, az az, ha bebejön valaki, és szüksége van arra, hogy elkalauzoljam, hogy megtalálja azt, amit keres, vagy, ha nincs, akkor megrendeljem neki. Így hát kíváncsian és tettrekészen figyelem őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szegény fiú totál nem érti, hogy én miért vagyok ennyire megijedve. Legalábbis minden erre utal, ahogy tanácstalanul néz rám amikor szinte rohanok felé, meg ahogy visszakérdez. Tényleg nem úgy tűnik, mintha bármi baja lenne, szóval lassan megnyugszom, kifújom hosszan a levegőt, aztán mire észbekapok már a hintákban ülünk. Oké, eléggé megijedtem na.
- Csak azt láttam, hogy esel. Vagyis hát én úgy láttam, hogy esel. Vagyis hát én ezer százalék, hogy leestem volna, így meg se fordult a fejemben, hogy szándékosan így, szóval … na érted – magyarázkodok összevissza miközben a cipőmet bámulom zavaromban. Basszus, nem kéne magamból kiindulni. Mindenesetre igyekszik teljesen megnyugtatni a srác, bólintok is egyet jelezve, hogy oké, értem, elhiszem, semmi baja, de tényleg.
- Igazán megtisztelő – nézek végre rá egy hatalmas nagy mosollyal az arcomon. Csak nekem tartogatta ezt a szuperhős landolást, ez tök kedves. – Bocs, hogy így elrontottam akkor a műsort.
Minimum egy tapsviharral kellett volna fogadnom, nem pedig falfehér arcú enyhe pánikrohammal. Azt, hogy lányokkal nem jön ide nem is kommentálom. Nem is kezdek el azon agyalni, hogy akkor vajon hova mehet velük, már ha lányokkal akar menni akárhova is. Tökre semmi közöm nincsen hozzá, kíváncsiskodni nem igazán szeretek, és nem is igazán illik.
– Most szerencsénk van, ilyenkor nem szoktak kinn lenni a szülők a kicsikkel. Már egész jól tudom, hogy mikor érdemes jönni. Este például nem. Azt hihetnéd pedig, hogy igen, hisz a pöttömök már alszanak, de hidd el, hogy jobban jársz ha nem jössz erre. Nem túl bizalomgerjesztő népek járnak erre akkor – osztom meg vele a felfedezésem. Nem magyarázom el, hogy ezek mind a kocogásaimnak köszönhető, nem úgy volt az, hogy én direkt ide indultam, egyszerűen errefele futottam mindenféle időpontokban.
- Hogyne lennél nagy kviddicses! Csak viszonyítsd magad hozzám és tessék, te olimpiai bajnok vagy! – van egyáltalán olimpia a mágusoknál? Vagy valami más néven hívják ezt? Mindegy, remélhetőleg érteni fogja, hogy ő profi hozzám képest. Előbb ülök fel egy thesztrálra, mint egy seprűre annyi szent. Éppen javában ezt képzelem el, hogy milyen klassz lenne már, amikor hirtelen visszakérdez.
- Velem? Persze. Tudod nem igazán szeretem a kastély zártságát sok esetben, meg néha klassz csak úgy ellenni valahol. Ahol simán viselkedhetek úgy, mint egy gyerek – vonok vállat vigyorogva. És hogy be is mutassam, hogy én bizony gyerek vagyok a javában jobban meg is lököm magam a hintán. – Szerintem ebből nem lehet kinőni, vagy megunni. És téged mi hajtott a mászóka tetejére?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Egyetlen könyv se kellett hozzá, hogy meg tudja állapítani Léda mennyire feldúlt. A kisebb mozdulataiban, a hangleejtésében, mindenben benne volt a néma imádkozás, hogy még egy kicsivel több időt tölthessen a suli falai között. Talán ha kisebb lett volna, még a földön is húzni kellett volna hazáig. De már nem volt olyan fiatal, és ez nem csak külsejében, de hozzáállásában is megmutatkozott.
Halványan elmosolyodott húga válaszán. Nézzenek oda, már most több benne a bátorság, mint amennyi Zalánban bújt meg ennyi idősen. A dacról nem is beszélve.
- Azért hülyeségbe ne keveredj, rendben? Nem szeretnélek az őrsön felvenni - cukkolta a lányt a férfi egy mosoly kíséretében. Persze mögötte meghúzódott nem kis mérték aggodalom is, de ő is eltakarta. Hiszen a vidámság a legjobb ellenszere a félelemnek.
- Lenne itt még valami - emelte fel mutatóujját, és elfordulva a háta mögül egy barna kis oldaltáskát húzott ki. - Amikor Budanekeresden jártam, akkor vettem neked - nyújtotta át Lédának, hogy ő is meg tudja nézni. - Az a varázsa ennek a cuccnak, hogy bármennyi dolgot bele tudsz pakolni, sose lesz tele. Így talán kicsit könnyebben fogsz tudni elmenni Rebekáékhoz.
A lány arcát fürkészte, próbálta kitalálni, hogy a kis tininek vajon tetszik-e a kis mütyő. Mostanában nehezére esett Zalánnak eltalálni, hogy mi az, amit Léda még mindig szeretne. Már nem kislány, de még nem is nő. Ez a köztes állapot az egyik legnehezebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Mindig nagy erőfeszítésembe kerül, hogy rávegyem magam erre. Viszont amikor sikerül, a virágbolt legnagyobb csokrát csináltatom meg, nagyi kedvenceivel, hogy kicseréljem az előzőt.  Most is tudom, nem én voltam ma az első látogatója. A torkom ugyanúgy elszorul, ahogy a sírkövet nézem, talán pár könnycsepp is kicsordul, amit gyorsan el is tűntetek. Valahol még mindig nem tudom ezt felfogni, megérteni. Valahol még mindig várom, hogy felbukkanjon, vagy a kúriában - én már csak így hívom, mióta nekem (is) kell takarítanom - megérezzem a jellegzetes süti illatot, vagy a csodakaja illatát, amitől nyál szökött a számba, és aminek titkát magával vitte a sírba.
Rendezgetek, hisz erős volt a szél, és ha már ki sikerült jönnöm, nem esik nehezemre némivel több időt eltölteni itt. Sok mindent mondanék, mégse tudom rávenni magam, hogy megszólaljak, még ha attól könnyebb lenne is.
- Így ni - összerezzenek, mikor egy ráncos kezet látok, és le is sápadok egy pillanat alatt, de aztán kifújom a levegőt, mikor konstatálom, csak az utca végén lakó néni segít nekem.
- A nagyanyád kivételes ember volt - halkan beszél, de semmi olyat nem mond, amit eddig ne tudtam volna magamtól, mégis... most megint elgondolkodok azon, hogy mégis hogy csinálta, hogy ennyien szeretik.
- Köszönöm, még nem igazán sikerült belejönnöm - utalok itt a díszek rendezgetésére, de hálás mosolyt küldök a néni felé.
- Óóó kedvesem, szívből kívánom, hogy sose kelljen rutint szerezned - még a felkarom is megsimogatja, amit majdnem elrántok, de sikerül időben észbe kapnom. Aztán magamra hagy, itt... egyedül. Nézem a nagyi fotólyát.. mosolyog, pedig elvileg már akkor sem volt jól, mikor ez a kép készült. És máig nem tudom, hogy tudta ezt elrejteni előlünk... hogy nem láttunk semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Amikor hosszú órákon át ül az ember az üst felett, akkor jól esik neki egy kis séta, így hát a nyakam köré kanyarítok egy fekete sálat, és már vastagabb, kötött pulóvert húzok, ezekkel indulok el, valamerre. Sosem tudom, hogy pontosan merre, ilyenkor a lábaim visznek. Mivel már nincs meleg és én nem arról vagyok híres, hogy olyan nehezen betegednék meg - nem, nem vagyok gyógybájital függő -, odafigyelek arra, hogy mindenem rendesen fedve legyen. Nem szeretném úgy kezdeni a tanévet, hogy végigszipogom az évnyitót. Az ember nem ilyen módon akar megmaradni az emberek tudatába.
A temetőt már régóta kinéztem magamnak, pontosabban egy sírt, ahova illő lett volna ellátogatnom már a megérkezésemkor, de mégsem tettem. Talán ezért is vagyok most itt. Valószínűleg, mert útközben egy liliomcsokrot is vásároltam, szóval nagy valószínűség szerint most ebben az útban van egy kis szándékosság is.
- Csókolom!
Köszönök udvariasan a néninek, aki éppen kifelé halad a temetőből, megvárom, amíg kiér, én csak utána lépek be, és annak ellenére, hogy nem ma volt a temetés, mégis tudom, hogy merre kell mennem. Csak úgy tudom. Éppen ezért termek ott könnyedén, alig pár perccel azután, hogy a néni magára hagyta a lányt, és hirtelen jött zavaromban, mert nem számítottam én másra, csak megtorpanok, és hátrébb lépve hármat, lehajtott fejjel várom ki a sorom, ami talán furcsa lehet. Nem tudom, hogyan kell egy sírnál viselkedni, de ha már itt vagyok, nem mennék haza, különben is, a bátyám pszichológus, mit szólna, ha egy csokor liliommal állítanék haza? Nem, eszemben sincs. Inkább várok egy kicsit. Így illik, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Még most sem vagyok az a csacsogós típus, így bár butának tűnök, örülök, hogy a néni hamar elmegy. Félreértés ne essék, én elbeszélgetek emberekkel... most már, csak nem itt. Azt sem értem túlzottan, hogy a sok nyugdíjas miért itt tárgyalja ki az aktuális pletykákat. Szerintem az, hogy csak itt találkoznak egy mondvacsinált indok, hisz lehet más helyet találni is erre a célra. Az itteni öregek meg iszonyat fittek, már akiket eddig láttam. A hetven éves bácsi is úgy pattan fel a biciklire, mintha tizenéves lenne.
Még meggyújtom a gyertyákat - nem, nem varázsolok -, és megyek. Lenne ez a tervem, mikor újabb lábak torpannak meg a sír mellett. Csak a sziluettet látom, hisz le vagyok hajolva, meg amúgy is.. az ember érzi már ha nincs egyedül, szóval halkan sóhajtok egyet.
- Csak nyugodtan... ilyen ez, ha az embert sokan szeretik - halvány mosolyom, mintha az arcomra fagyott volna, és igazából csak az tudná megmondani, mennyire őszinte, aki jó emberismerő, vagy épp engem ismer. Mert ezt már begyakoroltam, mert a halála utána hetekig mást se kellett csinálnom. Mosolyogni, és megköszönni a részvétet, vigasztalni (!) azt, aki elsírta magát, és épp húszévesen ne törjek össze, ugye? Már mindegy. Túléltem, és csak a sok virágot látom, az ilyen alkalmak ritkák, mikor belebotlok itt valakibe, hisz úgy hittem, megtaláltam a megfelelő időpontot.
- A nagymamám - csak azért osztom meg a férfivel, amint felegyenesedek és a szemébe nézek, hogy elkerüljem az esetleges félreértéseket. De így legalább ő is láthatja rajtam, nem hazudok, hisz a vonásaim a nagyié... legalább is apu szerint. Apu meg sose hazudik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Én igazándiból nem sietek sehova, szóval teljesen jó nekem az, hogy itt álldogálok, de amikor megszólal, akkor mégis muszáj elmosolyodnom egy aprót, még bólintok is, bár nem hiszem, hogy háttal, ráadásul a sötétben ezt láthatja.
- Kivételes asszony volt.
Erősítem meg végül szóban is, és ha már engedte, hogy közelebb jöjjek, akkor meg is teszem. Lépek hármat, keresztet vetek, és csak ezt követően helyezem le a csokrot a sírra, ami látványosan eltér a többitől, hiszen rengeteg kegytárgy és virág borítja. Az ember ilyenkor akaratlan is elgondolkozik azon, hogy milyen lesz majd az, amikor ő kerül ide. Aztán persze ez a gondolat is tovaszáll, amikor a nyomasztó tény kerül előtérbe, hogy kishíján az ember egy közeli hozzátartozóját majdnem eltemette már. Meg is van, hogy miért vettem rá magam nehezen arra, hogy belépjek ide, de itt lenni már nem olyan vészes. Azt mondják, hogy mindig az első lépés a legnehezebb, hát megléptem végre azt a bizonyos elsőt. Innentől nem hiszem, hogy olyan nagy gondot jelent majd bejönni ide.
- A mentorom felesége.
Mutatok a sírra, bár azt hiszem ez egy végtelenül béna lépés, de nem is én lennék, ha ne lennék ilyen szerencsétlen. Balomat inkább gyorsan visszadugom a zsebembe, hogy ne fázzon, és helyette a jobbat veszem elő, kinyújtva felé.
- Akkor gondolom te vagy, umm, Charlie. Én Rudolf vagyok. A nagypapádtól veszem át a bájitaltan oktatását.
Innentől úgy vélem, hogy elég jól behatároltam magam, és ha elfogadja a kezem, utána a jobbot is zsebre teszem. Hazatérve mindenképpen innom kell egy nagyobb bögre teát. Ezt fel is jegyzem magamnak.
- Hogyhogy ilyen későn jöttél ki hozzá?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Igen. Mindig elgondolkodok azon, mit csinált, hogy ennyien szeretik - ez a mosoly most legalább őszinte, még úgy is, hogy nekem ez lerágott csont. De a férfi liliomot hozott, így biztos nem egy rajongója... annál többnek kell lennie.
És az állításom beigazolódik, mikor megosztja velem, miért is van itt. Pedig nem kérem soha senkitől, attól, hogy családtag vagyok, nem érzem, hogy bárkit is kérdőre kellene vonnom, vagy kifaggatnom, miért jön ide. Idejön, és ez azért a család többi tagjának is jól esik, ez a sír mindig is rendezett.
Viszont egy pár percig úgy meredek a férfire, mintha szellemet látnék, aztán lassan bólintok egy aprót.
- Szóval igaz. Nagyapa régebben mesélt arról, hogy mentorál, de mi nem akartuk elhinni, hogy vannak emberek, akik önszántukból töltenek vele időt - harapom az ajkam, kicsit bűnbánó is a tekintetem, de mentségemre legyen mondva, akkor ő biztos tudja, milyen.
- Vele nem igazán jöttem ki, mielőtt lelépett az öcsémet még meg is buktatta... a nagyi szeretett minket helyette is - így tőlem hiába is várja bárki, hogy ódákat zengjek a nagy Felagundról.
- Vagy Lizi... bár úgy csak kevesen hívnak... Elisabeth a középső nevem, apa ragaszkodott hozzá - nyújtok kezet, miközben aprót vonok vállamon. Jó, nem mindenkinek ajánlom fel a lehetőséget, de valahogy nyitni kell, nem?
- Viszont fel van adva a lecke, nagyapa helyébe lépni nem egyszerű... kívánja felvenni az ő stílusát? - döntöm oldalra a fejem, vigyorogva, miközben a gyufás dobozt szorongatom.
- Nappal ez a hely egy turistalátványosság... egyszer jöttem erre, és iszonyatosan felhúztam magam...- mert fotózkodni, selfizni szerintem pofátlanság, de hát...
- Lenyúltam nagyapa egyik bájitalos könyvét, ami nem lett kiadva, ha gondolja nagyon szívesen Önnek adom, bizonyára többre értékeli, és hasznára lesz... én csak bosszantani akartam vele - mint akkoriban mindennel, csak hogy figyeljen rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Gyorsabban mozdul, mint én, felveszi a könyvet. Okafogyottan, lassan felegyenesedem. Hát jó.
A lány kábé leugat a segítségfelajánlásra. Érzem, hogy nincs kedve barátkozni, de nem szívom mellre: nekem sincs. Indulok tovább, zsebre vágom a kezem, kitapintom a robbantós snapszli dobozát. Elfelejtettem kirakni.
Még nem jutok messzire, amikor újra hallom a hangját.
- Semmi - válaszolom kurtán bocsánatkérésére, és mennék már, de ő még folytatja. Így már abszolút megértem, hogy miért nincs jó passzban.
Bemutatkozik, halvány mosolyt csal arcomra megjegyzésével. Jobb napokon kedves.
- Szia, én meg Hunor vagyok. Jobb napokon barátságos - somolygok nem létező bajszom alatt.
- Nem értem mi ez az új bicikli őrület. Repülhetnének seprűn, mint más normális ember, ahol nem zavarják a járókelőket.
Alapvetően nem szoktam házsártoskodni, egy vállvonással elintézném a biciklis bunkót, de valahogy csak ki kell nyilvánítani empátiámat.
Egyik lábam remegése elárulhatja: indulnék tovább. De ha már bemutatkoztunk, illik még beszélgetni. Nekem mégsem jut eszembe semmi. A könyveire rákérdezhetnék, de lehet, valami kényes témáról szólnak, azért kapta fel olyan gyorsan, ezértinkább jegelem a témát.
- Merre mész? - kérdezem ehelyett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Én tényleg nem akartam szívrohamot okozni senkinek, de tényleg. Nem ez volt a célom, hiszen úgy hittem, eleve nem is lát senki sem, nemhogy Lau, hogy aztán fusson felém, látványosan levegőért kapva, hogy majdnem elvigye a rémület. Próbálok én bűnbánó tekintettel nézni felé, hátha jobb így.
- Belegondolva… messzebbről, ha nem látni az első mozdulatokat, akkor lehet, hogy tényleg úgy tűnik, hogy éppen zuhanok lefelé. Ehh. Jogos, jogos, felesleges májerkodás volt – bólogatok is hozzá, mert más, ha én tudom, mi a frászkarikát művelek, meg más, hogy ezt mondjuk valaki végig is nézi. Értem én, mire céloz, szerencsére se nekem, se neki nincs baja, bár kicsit zavarban lehet, ahogy a cipőjét nézi, így bátorító mosolyt küldök felé, ne érezze kellemetlenül magát. De tényleg ne.
- Ugyan – nevetgélek egy sort, nem olyan nagy dolog ez, csak egyszerű igazság, hogy nem szoktam nagyon ide jönni senkivel sem és nem szokta látni, ha ilyet teszek. Ez az első amúgy is, valahogy a random akrobatika távol áll tőlem. – Jaj, dehogy rontottad! – rázom meg a fejem, eleve nem is volt műsor, csak random jött és ő véletlen látta meg, így aztán minden más sem szükséges hozzá. Inkább nekem kellene majd arra figyelni, hogy… Na mindegy, sosem érünk a végére, ha mind a ketten szabadkozni akarunk, nem?
- Igen, amikor kicsik vannak itt, nem pózerkedek a mászókán – nevetek fel, mert furán is jönne ki, ha azért nem tudnak a gyerekek játszani, mert én épp fejjel lefele lógok. – Este nem? Jaj, képzelem. Gondolom alkohol és minden rossz, aztán imádkozz, hogy nem szólnak hozzád. A mugli városokban is ez van, játszótér, park, este tök veszélyes. Jah… hát amúgy se nagyon járok ki, ha otthon vagyok – vagyis kimegyek, de nem este. Nincs ingerem rá, amit szeretnék, megvan általában hamar. Remélem erre Lau nem úgy jött rá, hogy valamelyik megkörnyékezte aprót kérni és hasonlók, sőt, mert az elég kellemetlen lenne. De hát, nem tudhatom ugye, nem biztos, hogy jó emlék.
- Jaaaaj – nevetek fel. Bajnok. Klasszisokkal jobbak voltak ott, de persze, nem csüggedtem, azonnal semmi nem mehet, a mágiát is mai napig próbálom, így a kviddicset is próbáltam. – De azért… köszi. Jól esik. Van hova még fejlődnöm bőven. Nem tudom fogok-e még – mert ugye idén nem játszottam, talán jövőre sem, nem gond ez, repülni attól még majd fogok. Egyszer. De addig még van idő gyakorolni mást.
- Ezt megértem. Most már én is inkább kint vagyok, mint bent a szobánkban, de mondjuk ott egészen jó. Teljesen megértem, a gyerek dolgok – bólogatok nagyokat, lökve én is megint a hintán. Könnyebb gyereknek. Ez fix. – Valami ilyesmi. Úgy elgondolkodtam, hogy mindjárt végzek, kéne valami szakirány talán, meg minden ilyen komoly dolog és meh. Nem tetszik. Jobb volt ott lógni. Te mit fogsz tovább tanulni? – fordulok felé, mert nekem lövésem sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Ember volt.
Vonom meg a vállaimat, mert olykor a legapróbb dolgok viszik végbe a legnagyobbakat. Ő pedig tényleg ennyit tett, nem ítélkezett, nem tett különbséget, mindenkihez kellő tisztelettel és kedvességgel szólt. Így sokan szerették, sokan megjegyezték, sokan tudnak egy-egy kedves emléket felidézni róla. Mi, akiket tanított, hálával adózunk neki, mert hozzátett a személyiségünkhöz, az emberekhez való hozzáállásunkhoz.
Beszélgetnék tovább szívesen róla, azonban az ifjú hölgy által kiváltott reakció szörnyű zavarba hoz, és hirtelen érzem, ahogy a füleim égni kezdenek. Még jó, hogy takarja őket valamennyire a hajam. Percek telnek el így, és én azon gondolkozom, hogy most az időfagyasztás egy létező történet-e vagy sem.
A mostani jelenet sok mindent megmagyarázna, de aztán, ahogy megszólal, akaratlan kuncogok egy keveset, mert valljuk be, a vérfagyasztás után jól esik, hogy csak meglepődött arról, hogy létezem. Pedig, ha most végigtapogatnám magam, megállapíthatnám, hogy szilárdan jelen vagyok, illetve azt is, hogy az ilyen mozdulatokkal megbotránkoztathatom a világot annyira, hogy kitiltsanak egy temetőből.
- Pedig létezik, sőt, elárulom, hogy ketten is a faluban lakunk.
Merthogy mi a polgármester jövendőbelijével nagyon is együtt jártunk hozzá. Egyszerre kerültünk be az Eridon házba, együtt mentünk egyetemre, és valahogy végig Felagund professzor volt a szakma az életünkben. Széttárt karjaimmal vonom meg ismét a vállam, hogy bizony, igaz, létezünk mi.
- Érdekes szerzet, annyi szent. Mondjuk a saját unokáját megbuktatni… igazság szerint eléggé illik hozzá. Az utolsó pillanatban is kőkemény maradt.
Velünk se bánt soha kedvesen, mindig volt valami, amiért nem voltunk száz százalékosak, és egy gyerek, de még egy fiatal felnőtt is, sokkal inkább akar megfelelni, semmint beletörődni, hogy a száztíz százalék sohasem lesz elég.
- Lizi? A másik felagundistát is így hívják. Nem a nagymamájáról kapta a nevét, hanem a Büszkeség és Balítéletből, de részletkérdés.
Volt pár húzós pillanatunk, de biztosak voltunk benne, hogy a feleségét nem meri olyan hangsúllyal Elizabetnek hívni, ahogy az Odry lányt tette, és talán egy-egy rosszabb napon beléfojtott veszekedést is a lányon vezetett le.
- A legkevésbé sem, nagyon sokat kellene ahhoz a pályán töltenem, hogy képes legyek arra, amire ő.
Mind szakmaival, ami vitathatatlan erénye, mind emberileg, ami viszont nagyon is vitatható, de már nyugdíjas, és speciel nekem tényleg rengeteget segített. Megígértem, hogy még a tanév kezdete előtt meglátogatom majd.
- Nem lenne szívem ezt tenni. Ez egy sírhely, az ember maximum csendben elmélkedhet, de, hogy képet készítsek vele… idegenül hat. Bár nem vagyok híve a lopásnak, de értem az okot, és ha önnek nincs szüksége rá, örömmel átvenném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Jaj, dehogy van te öreg – legyint a lány felé, hiszen ha ő öreg, akkor saját maga egy múmia, csak a fásli maradt le róla. De persze, ő azt nem tudhatja, milyen kiöregedni a kviddicsből, mert sosem játszott és sosem fog, fél szemmel látott egy fél meccset, így nem is kérdezi meg inkább, mit lehet abban élvezni, mert neki borzalmas volt. Szegény környéke, aki elviselte, amikor jajongott és kiabált, mielőtt távozott. Azóta felajánlották, hogy kipróbálhatja, milyen seprűn repülni, persze csak benzintyúkként hátul, de még mindig nem jutott el oda, hogy ő erre igent mondjon. Ódzkodik tőle, meg… A fene sem tudja, valahogy nem. De olyan ez, mint valami extrém sport, egyszer ki kell próbálni.
- Hmmm. Legyen Az intézet és a A kívülálló. Ezek egész újak, ha jól néztem, jó lesz – bólogat magának inkább, remélve, hogy vannak is, ha nem, akkor majd máskor. Mindenesetre, most se megy el King nélkül, szent cél, hogy a lábadozások okán kiolvas mindent, amit elér, hátha a végén tényleg el kell mennie egy szemészhez is, mert nincs elég gondja. Hátrébb lép, hogy Lili kényelmesen tudjon szállni a létráról és ne tapossák egymás lábát. Lépked vele, majd átnyújtja a többit és amíg vár, a pultnak dől kényelmesen és körbenéz a könyvek halmán.
- Ha majd öregebb leszek, ide kell valami külön papír? Ha itt szeretném életem utolsó szakaszát pakolászással és könyvillattal tölteni – nem, nem ez az, amiért kérte, segítsen, ez csak kérdés, ami megfogalmazódott benne. Hagyja, hogy rendezkedjen majd csak akkor fordul felé.
- Ühm hát… - ez olyan, mint tiniként, egy faluban, ahol mindenki ismer mindenkit, óvszert kérni az első randihoz. Nem, dehogy megtörtént esemény alapján. Nem falu volt, Kanizsa város. – Járok pszichológushoz, de úgy érzem… nem tudok teljesen megnyílni. Vannak… vannak könyvek, amik erre jók? Létezik olyan, ami ilyen nyomiknak való, hogy ne akarjak kifutni az ajtón most se? Jaj… self help, az – oké, nagyon kínosan érzi magát. Kért volna inkább fura pózokkal telerakott könyvet, az legalább jobban illik a képbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Kviddicsezhettem volna, ha visszamegyek tanulni a Bagolykőbe, de igazából, most pint be van állva úgy az életem, hogy mindenre van időm és élvezem. Pedig be kell vallanom, azt hittem, hogy Ricsi újbóli felbukkanásával majd borul minden, de elismeréssel adózok neki, szépen belesimult a napi rutinomba.
Mintha végre mindent össze tudtam volna rakni úgy, hogy tényleg, Ricsinek csak vissza kelljen térnie, és minden jó. Ami nem nagyon hittem, hogy lesz még, de van. Mármint, persze, vannak olyan dolgok, amiket hiányolok, mert bár volt egy romantikus pillanatunk, nem érzem magam annyira menyasszonynak, mint hittem, hogy fogom, de lehet, hogy csak mert még nem kezdtük el a tervezést. Emberek évekig azok, én pedig egyet is nehezen bírok ki. Csak a baj van velem, tudom, tudom.
- Akkor egy Intézet és egy Kívülálló rendel.
Nyugodtan nyújtózok ki, és veszem le a két könyvet, mielőtt lemászok a létráról. Az utolsó két fokot simán átlépem, a hosszú lábaimnak köszönhetően nagyon hülyén néztem volna ki, ha még mászok lejjebb. Lelépve mellé sorolok, átveszem a könyveket, amiket visszahozott, és két kupacba sorolom őket. Egyelőre még nem állok neki, hogy visszavegyem és kiadjam, elég furcsán venné ki magát, hogy itt beszél hozzám, én meg csipogok. Szóval mindent szépen sorjában.
- Ha mugli egyetemet nézünk, akkor van könyvtáros szak. Én se az AMS-re járok, hanem a PTE-re, közösségszervezésre, mert én inkább a művház részét csinálom, a szervezést jobban szeretem. A könyvtár nekem túl nyugodt.
De nem rossz ez sem, csak én ilyenkor belemerülök a pepecs munkába, és igazából nem haladok semerre, eltelik az idő, de leginkább azzal, hogy tényleg egyhelyben toporgok, ezért is jó, hogy Belián most bejött.
- Először is, nyugi, én is járok pszichológushoz. Egyrészt kötelező a versenyzés miatt, másrészt Vajda Ricsi mellett erősen ajánlott. Nem gondoltál még rá, hogy a pszichológus nem megfelelő?
Mert ez is benne van a pakliban, ugyebár, de ha már könyv kell, intek, hogy kövessen, és hátra lépek vele a pszichológiához.
- Mennyire szeretnék könnyedet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Kiürült kamrára bevásárlás a megoldás. A legjobb minőségű és ízű zöld árut pedig egyértelműen a piacon lehet beszerezni. Ezeken a zöldségeken és gyümölcsökön még látszódik, hogy szerető gondoskodással termesztették őket, ami zamatukban is megmutatkozik. Ezért szereti hősnőnk innen beszerezni amire a főzéshez szüksége van és amit nyersen elfogyasztanak. Motorját leparkolta nem messze a bejárattól és elindult, hogy sorban beszerezze a fejében összeírt lista alkotóelemeit. Megbűvölt táskájába vett már répát, fehérrépát, hagymát, krumplit, gombát, pár fürt Otelló szőlőt, körtét és épp az olajos magvak közt válogat. Haja egyszerű lófarokba fogva súrolja lapockái alját. Bőrdzsekiben és farmerben van, a kabát alatt pedig fehér topot és hozzá favágóinget visel és nyakába sálat tekert, hogy védje torkát a csípős őszi menetszéltől. Kedve egészen jónak mondható, hiszen már egy kakaós csigával és egy dupla kávéval helyrebillentette alacsony cukorszintjét. Imolát a szüleire hagyta, hogy míg ő elintézi a bevásárlást a kicsi ne legyen egyedül otthon. Délután fogják megcsinálni közösen azokat az őszi díszeket, amiket a legutóbbi kirándulásukkor gyűjtött gesztenyékből és falevelekből terveztek. A kislány már előző este izgatott volt emiatt. Nagyon szeret alkotni, valahogy rááll a keze és már látszik, hogy szépérzéke is van hozzá. Ebben egyértelműen az apjára ütött, aki szintén jó kézügyességgel volt megáldva. Elektra sajnos nem büszkélkedhet olyan nagyon ezen a téren, de minden tőle telhetőt megtesz, hogy Imola boldog legyen és fejlődhessen, ha ez az útja. Bárhogyan is alakul ő hősnőnk csodája, aki egyetlen kincsként szeretett férjétől megmaradt neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Ismeritek a friss, ropogós alma hangját, amikor beleharap az ember? Hogyne. Ezzel a nesszel és mókusszerű, teli szájjal mosolyogva intek a kofának, kezemben a megrágcsált zöldalmával. Hátat fordítok neki, mélyet szippantok a bogolyfalvi levegőből, és – ha ez egyáltalán lehetséges – még szélesebb vigyor terül szét borostás arcomon. Hazajöttem. Figyelem, ahogyan kikerül néhány fiatal, akik csacsogva, kezükben egy elviteles kávéval vagy forrócsokival nevetgélnek. Végig nézek rajtuk, s konstatálom, hogy minden a legnagyobb rendben van. Furcsa, ám egyben izgalmas, hogy újra a faluban vagyok, közel a kastélyhoz és mindenhez, ami régen voltam. Jó érzés. Akkurátusan emelem színtelen ajkaimhoz a zöldalmát, hogy újabb falattal soványítsam meg, majd bakancsos lábammal elindulok a magárus stand felé. Régebben lehetett wasabival bevont mandulát kapni, ami annak idején az egyik kedvenc csemegém volt, ezért kíváncsian csillogó fekete szemeimmel lépdelek az irányába. Sokan keresztezik utamat, de egyik kezemben az almával, másikban az egyre súlyosodó szatyorral kerülöm ki őket, hogy végre megpillanthassam az idős boszorkányt. Ismerős az öreg hölgy, és amikor felnéz rám szürke szemeivel, megcsillan bennük a felismerés.
– Hogy van ma, Norma? Mondtam, hogy nem szabadul tőlem – villantom meg fogaimat, majd néhány másodperc bájcsevely és a wasabis finomság megtalálása után a mellettem kutató nőre tekintek. Feje lehajtva, haja lófarokba kötve, bőrkabát és kedvemre való stílus. Elmosolyodok, majd megkerülve őt lépek a cukrozott gyömbérek felé, ám észreveszem, hogy nem hoztam magammal zacskót, az pedig a nő másik oldalán van. – Elnézést! Ne haragudj – kezdem rekedtes hangszínemen. – Adnál egy tasakot onnan? – fejemmel annak irányába bökök, arcomon kedves mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Mandula, dió, pisztácia, sütni való gesztenye és török mogyoró. Kis zacskókban ezek vannak Elektra elé letéve és épp egy újabbat tölt meg amerikai mogyoróval amikor meghallja, hogy valaki tőle kér zacskót. Leteszi a kis lapátot és tép egyet a görgetegről, majd egy hanyag mozdulattal odanyújtja a hang irányába, és már épp belekezdene egy csípős megjegyzésbe mellé arról, hogy ha az illető így akarja felszedni, az nagyon gyenge próbálkozás lenne, amikor felpillant. Sötét szemeiben szinte azonnal öröm csillan meg. A viszontlátásé. - Nyugi nagymenő, neked kettőt is adok, ha már ilyen szépen kérted! - nevet a férfira és azon nyomban megöleli, hogy azután gyorsan elválva tőle jobban megnézhesse magának elhunyt férje tanúját, régi közös barátjukat. - Jól nézel ki, de hogy-hogy itt vagy? Csak azt ne mond, hogy a wasabis mandula miatt - nevet Marcellra ismét és gyorsan megtölti még saját utolsó zacskóját míg a nevezett válaszol. Közben néha rápillant a férfira és úgy látja alig fogott rajta az idő. Az élet elsodorta őket egymástól, pedig annak idején nagyon jóban voltak. Marcell és Zoli még a Bagolykőben ismerkedtek meg és amikor évek múltán ő és Zoli egymásba szerettek nem is volt kérdés ki lesz az, aki tanúsítja ennek tényét a hivatalos iratokon. Szerencsére sosem érezte magát mellőzöttnek, ha a két barát összejött, legtöbbször náluk. Volt bőven közös témájuk. Az írás és a motorozás mindig szóba került. Meg persze ott volt az a sok iskolai sztorizás. Rengeteget nevettek. Ráadásul a férfi azzal hagyott maradandó nyomot maga után egykori alma materükben, legalábbis az ő meglátása szerint, hogy megmentett egy lányt, akit meg akartak verni. Ez pedig olyan hőstett volt, ami csak még jobban megerősítette Elektra hitét a hősök létezésében és mosolyt csal még most is szép ívű ajkára ahogy eszébe jut.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

A hanyag mozdulatra komolyabb ábrázatomat veszem elő, hiszen eszem ágában sem volt megzavarni őt a válogatásban. Inkább összeszorítom ajkaimat, amiknek szegletében már csak apró mosolymaradékok húzódnak meg. Fogaim közé veszem az almát, hogy szabaddá tegyem legalább egyik kezemet, és megindítom azt a zacskó felé, amikor a nő felém fordítja arcát. Ábrázatom a hitetlenkedő, a zavart és a vidám határain ugrál, egyik halmazból a másikba, kiveszem az almát a számból, az újonnan szerzett tasakos kezemben szorongatva tárom szét karjaimat, hogy magamhoz ölelhessem a régen látott jóbarátot. A gyümölcsöt tartó kezem kissé kiemelem, de a másikkal finoman fogom megtarkóját, ahogyan feje belefúródik kulcscsontomba. Egy pillanat töredéke csupán, de még nagyobb nyugalom száguld végig bennem. Eltávolodunk egymástól, majd széles vigyorral felkacagok. – Nem változol semmit, igaz? – még mindig karakteresen csípős. Fejemet csóválom, majd a bókra játékosan végig nyalom fogaimat, és nyelvemmel csettintve igazgatom meg színpadiasan bőrdzsekim nyakát.
– Neked sincs okod panaszra – bókolok vissza. Arra, hogy hogyan is kerültem ismét ide néhány másodpercre elhallgatok. Csupán a titokzatosság kedvéért; picit közelebb hajolok, majd sunyi mosollyal fedem fel magam. – Az Eridon ház újonnan választott házvezető-helyettese áll előtted – tárom szét karjaimat, s amikor ismét leengedem, beleharapok az almába. – Igazából az sem lenne hazugság – nevetek fel a mandulára. Kölyök korom óta az a kedvenc nassolni valóm. Még ha a hatodiknál ki is gyullad a fejem. Néhány pillanatig csak figyelem őt, majd amikor kínossá válik a boldog bámulásom, visszafordulok a mandulák fölé. – Mesélj te – mondom félig almával teli szájjal. – Nem láttalak a… – temetés óta. – Nagyon régóta – mosolygok kedvesen. – Mi jót csinálsz még Bogolyfalván? A Nagyvárosban lenne a helyed.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hazudna, ha azt mondaná nem pillantott néha utána, hogy mi is lett régi barátjával, de két év úgy ahogy volt, szinte teljes egészében kiesett az életéből. Férje és kisfia halála, várandóssága a kislányával és az ő betegsége ideje alatt Elektrát csak a remény tartotta életben. Azonban miután a hullámok lassan elsimultak körülötte kezdett nyitni a tágabb környezete és világ, így annak hírei felé. Ezek az információ szikrák pedig fellobbantották benne a riporter lét tüzét, amiről már azt hitte kihunyt benne egészen. - Mért, kellene? - kérdez vissza féloldalas és rá jellemző szemtelen mosollyal, majd kifizeti a vásárolt finomságokat, hogy minden figyelmét ezután barátjára fordíthassa. - Persze, hogy nincs, hisz tudod, az újságírás fiatalon tart - reagál a kedves szavakra. Nem igazán tud az ilyesmivel mit kezdeni, ezért is terel mindig valami csipkelődéssel, amiben szerencsére a mellette almáját falatozó fickó mindig benne volt. Hiányzott neki. Ezt a tényt abban a pillanatban be kellett magában ismernie, amikor összenézetek az előbb a zacskó felett. Eközben a férfi látványos megjátszással igazítja meg bőrdzsekije gallérját. - Még mindig adod a menő macsót mi, nagymenő? - neveti el magát a látottakon. Semmi kétség, az eltelt évek nem komolyították meg, és ennek hősnőnk kifejezetten örül. - Az ég óvja őket, ha te leszel a pótapjuk - reagál a titokzatoskodás után kibukó nagy hírre még mindig nevetve - Vagy inkább téged óvjon? - kérdezi vidám hangon és tekintetében őszinte szeretet fényei táncolnak és mélyen egy adag büszkeséget is észrevehet az újdonsült házvezető helyettes - Azért gratulálok - bokszol bele a férfi erős vállába, ahogy régen. Ezek a szokásai is megmaradtak, ahogy éles nyelve és esze sem csorbult. Egykori rellonos lévén sosem látott bele az eridonosok világába igazán, de el tudja képzelni, hogy milyen lesz ennyi tűzet kordában tartania barátjának. Kelleni fog az erő és a kurázsi, de ezek benne mind megvannak, ám ezt hősnőnk ki sosem mondaná. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne dicsérné vagy biztatná, ám azt is mindig a maga sajátos stílusában szokta megtenni. - A temetés óta - pillant jóval halványabb mosollyal oldalvást - Nincs tiltólistán a szó. Nyugodtan kimondhatod - jegyzi meg békés hangszínen, amiből a másik hallhatja, hogy ő már elfogadta ami történt és sikerült továbblépnie. - Az Edictumba írok és a rádióban vezetek egy későesti műsort. Szóval csak a szokásos dolgokat csinálom - kezd felelni a neki feltett kérdésekre és ha a férfi is fizetett elindulhatnak folytatni a vásárlást a fűszeresnél. - A nagyváros túl sokat kapott már Rothstein Elektrából - mosolyogva utal arra a tényre, hogy az ottani élete a tragédiával véget ért, és nem igazán találná már meg ott a helyét újra. - Ráadásul a kislányomat is könnyebb úgy nevelnem, hogy a szüleim tudnak segíteni - teszi még hozzá. Mióta átköltöztek a saját, kis lila házukba azóta persze máshogy zajlik az életük. Vagy a szülei jönnek át, vagy ő viszi el hozzájuk Imolát, ám a lényegen, hogy nélkülük nem tudna dolgozni, ez nem változtat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Mosolyogva csóválok ismét fejet. Dehogy kellene! Kifejezetten örülök, hogy ebben a változó világban, ezzel a millió történéssel a hátunk mögött még tudunk azok lenni, akik régen is voltunk. Zoli barátom Elekrája mindig feldobta az összejöveteleket. Még ha eleinte a fiús témák is voltak porondon, egy idő után a nő is megjelent, hogy együtt folytassuk az estét. Ugye stabil kapcsolatom nem sok volt, csak a kisiskolás szerelem Petúniával – aztán a rommá ment házasságom; de erről később. Ezért általában hármasban töltöttük ezeket a felnőtt estéket. Nosztalgikusan mosolyogva teszek néhány lapáttal a gyömbérből a zacskóba, majd mindent, amit összeszedtem Norma néni felé nyújtok. – Kifejezetten jól áll az újságírás – ejtek meg egy utolsó bókot. Régebben Zoltán vérét is szívtam Elektra szépségével, de mindig is tudnivaló volt, hogy azt, hogyha nem viselkedik, lecsapom a kezéről csak gyerekes csipkelődés volt.
Amikor a macsós színjátékom végére érek, boldogan felnevetek. – Tudod, vannak dolgok, amik nem változnak – kacsintok játékosan, és a fizetés végeztével mindent a nagyobb szatyorba dobok. – Ezt mégis hogy érted? – felháborodásom megjátszott, ám hangszínem egészen hihető is lehetne, hogyha a nő nem ismerne. Az igazat megvallva, nem kevés félsz van bennem az új pozíció miatt, de próbálom elhitetni magammal, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Óraadó tanárként már szerepeltem életem során, az ex-szel együtt vezetett bolt vezetésében is részt vettem. Ásványok után kutattam messzi tájakon, de… varázstanodai házat még nem volt szerencsém vezetni. Nagyon izgatott vagyok. – Ha belőlem és Zoliból indulok ki, akkor eléggé hamar beleőszülök – furcsa, hogy ő már nincsen. Elektrával alapvetően sok közös témánk volt, mégis leginkább barátom kötött össze bennünket. Nem szeretnék a múltban ragadni, abból még soha semmi jó nem származott, ám most jól esik kicsit úszkálni a nosztalgikus érzésekben. A gratulációra köszönetképpen fejet hajtok a magam, jellegzetes csibészvigyorával, majd a régi találkozás említésére megszelídül mindkettőnk mosolya. Tudom mélyen, hogy nem kellene ennyire finomkodva viselkednem, de mégsem engedem el a dolgot. Csak mély sóhajjal kínálom meg mosolyomat, és bólintok egyet, hogy; értettem, nincsen tabu.
– Az igen – húzom el egy elismerő mosolyra ajkaimat. – Majd egyszer körbe vezethetsz a szerkesztőségben. Vagy akár a rádióban – elvégre most már újra itt vagyok, és igen érdekes lenne, hogyha pont mi nem tartanánk a régre nyúló kapcsolatot. – Milyen témájú a műsorod? – kérdem, majd jobb kezemmel az egyik fűszerlevelet kapom fel, hogy megszaglászhassam.
– Nekem is jól fog jönni egy kis nyugalom – sóhajtok először kissé meggyötört módon, de nincsen időm ebben az érzetben maradni, mert egy ismeretlen tényező üti meg a fülemet; a kislány. Még egyet szimatolok lassan a levélből, majd a megcsócsált almát a nő mögötti kukába hajítom. Nem hiába; a sportolói múlt. Összehúzom a szemöldökömet. – Van egy lányod? – teltek az évek, persze. Nem is lenne meglepő, ha Elektra újra házasodott volna. Csupán meglepő az információ. Ábrázatom ellenére nagyon is örülök, hogy nincsen egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Már megint egy bók Marcell széles tárházából, ami csípős riposzton vagy egy hálás mosolyon túl nem igazán kap egyéb viszonzást. Hősnőnk élénken emlékszik rá ugyanis, hogy már szegény elhunyt férjét, aki eridonos létére igen visszafogott és romantikus volt is kikészítette közös barátjuk, amikor azzal cukkolta akkor még leendő férjét, hogy milyen szerencsés és, hogy ha nem vigyáz ő lesz Elektra következő hódolója. Ezek a heccelések persze alaptalanok voltak, hiszen egyértelműen látszott milyen mély szerelem is volt közte és Zoli közt. A sors azonban nem volt kegyes hozzájuk. Négy és fél év boldogság adatott számukra. - Ma már vannak remek hajfestő bűbájok, szóval nem féltelek - kacsint a férfira és elpakolja eddig vásárolt holmijait, hogy beférjen még pár apróság. Ha nem lenne ez a tértágító és súlycsökkentő bűbáj most két nagy cekkerrel lenne felszerelkezve, de így csak csatos bőr oldaltáskája lóg a vállán. - Jobb ötletem van! Adj interjút és akkor nem csak, hogy körbevezetlek, de még segíthetsz is nekem, hogy népszerű maradjon - ajánlja fel a lehetőséget és rellonoshoz méltó ravaszságáról tesz tanúbizonyságot, hiszen kellemest köt így egy csapással össze a tagadhatatlanul hasznossal. - Amúgy egy könnyed, beszélgetős, tanácsadós dolog sok jó zenével. Az igazán komoly témáimat azóta is írásban közlöm. Hisz ismersz - mosolyog hamiskásan és nem kerüli el a figyelmét, hogy Marcell őszintén kíváncsi arra amit csinál. Ez nagyon jól esik neki - Még mindig próbálok hidat verni a mágusok és a muglik közé és mindenek felett az igazságot napvilágra hozni - folytatja és hallatszik a hangján milyen céltudatos és elhivatott mindezzel kapcsolatban. - Itt meg fogod találni - helyesel most először beszélgetésük kezdete óta csipkelődés, irónia és terelés nélkül. Ebben a témában őszintén egyetért a férfi nézőpontjával. Bogolyfalva a béke szigete. Ezután lányára terelődik a szó és hősnőnk szaktudásának bevetése nélkül is látja, hogy Marcell meglepődött. Elmosolyodik a férfi arckifejezésén. - Imolának hívják, Zoli az apja és lassan négy éves. Azután, hogy Zolit és Petit eltemettük én teljesen elvesztem. Észre sem vettem, hogy várandós vagyok. Azt hittem csak a gyász az oka, de végül rájöttem. Reményt kaptam általa - meséli és sötét, átható tekintetű szemében szomorúsággal vegyes öröm csillan - Csak ő és én vagyunk egymásnak - teszi még hozzá és lelkének kapuján át igazi anyai szeretet árad, amit le sem tagadhatna - Biztosan jól kijönnétek ti ketten - jelenti ki és aprót bólint is hozzá - Ugyan a szeme és a jelleme jórészt az enyém, de sok vonását Zolitól örökölte. Épp olyan nyugodt és ügyes kezű mint ő volt - meséli elfogulatlanul. Mivel Imola valóban nem egy rohangáló rosszcsont, hanem egy kis művészpalánta. Éleslátása pedig néha még hősnőnket is megdöbbenti. Megérzi az emberek valódi jellemét. Ez korának velejárója és ártatlanságának egyenes következménye. Még nem ítélkezik, csak az ösztöneire hallgat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Elárulhatnám Minának, hogy engem a nők azon csoportja, amely minden félnótásnak - beleértve engem is, természetesen - felkínálja magát, fikarcnyit sem érdekel, de az alig hallható, mellékesnek szánt megjegyzés helyett inkább amolyan kösz'szépen-féle cinkos félmosolyra húzom vastag ajkaimat, majd hátamat a csónak falának vetve, kíváncsiságtól fülledt, már-már szúrós szemekkel kezdem figyelni őt.
- Örömmel hallom - bólintok oldalra billenő fejjel, és mint aki még életében nem tette be lábát színjátszó szakkörre, mesésen rosszul előadott merengéssel, de legalább összehúzott szemöldökeim alól folytatom.  - Rosszul is érezném magam, ha már az ismeretségünk ötödik percében el kéne utasítanom téged.
Még halkan felsóhajtok, még tekintetem az övére emelem, de ha egy szempillantás alatt semmivé váló pillanatra hittem is, nem bírom ki, a következő levegővételnél már ajkaim között kidugott nyelvvel, és olyan mohó tekintettel nézek a csónak túlfeléből engem fürkésző nőre, mintha szavaimmal ellentétben most azonnal fel akarnám őt falni. Hiába, a szemtelenség mint általában, úgy most is győzelmet arat felettem.
Aztán mond valamit, amitől egy pillanatra megdermed bennem az élet. Akaratom ellenére gondolkodtat el, ami meglepően ritkán fordul elő, hiszen a legtöbb ember egyébként sem képes magára vonni a figyelmem - főleg nem hosszabb időre, az érdeklődésemet már meg sem említve. A legtöbb ember a rossz kérdéseket teszi fel, és a jók helyett azokra keresi a választ.
- Mennyi? Hét milliárd ember él ma a bolygón? - kérdezem mindinkább magamtól, mint tőle, de a pontos adatra magasról téve, szinte azonnal folytatom is. - Fizikai képtelenség, hogy ennyien érvényesülni tudjunk. Ilyen módon. És hidd el, a gyerek meg a család sem válik minden esetben értékké. Kérdezd csak meg apámat - vigyorodom el szélesen, és mutatóujjammal a csónak szélét ritmusosan kocogtatva kezdem fürkészni Mina arcát. - Egyébként is, kit érdekel, mi lesz miutánunk? Miért kellene bárkinek is emlékeznie ránk? Félelem helyett inkább told fel maximumra az intenzitást, élj, amennyire lehetséges, aztán engedd el. Máskülönben viszont meg kell mondanom, igazán kedvelem benned, hogy egy ilyen drámai felsorolásba is képes voltál belecsempészni némi pornót.
Vállaim megrázkódnak, ahogy szórakozottan nevetni kezdek. Fejemet hitetlenül megcsóválom, aztán apró sóhajjal Minára pillantok.
- Mivan, Baba Vanga - jegyzem meg ciccegve, a pillantásomat még véletlenül sem választva el a másiktól. - Oké, vagy Bagolykőnek van a legjóképűbb jóslástan tanára vagy über máker vagy, de akkor irány Pest meg az első szembejövő lottózó...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Nem lennél rá képes.
Jegyzem meg vigyorogva, mert valljuk be, ha az én szintemen már szinte szánalmas a "véla" szó használata, hiszen nagyjából emberi vagyok már, akkor is van egy aprócska kis, szinte már fikarcnyi mágiám, amire a gyengébb egyedek ugranak is. Áron ötletem sincs, hogy hol helyezkedhet el ezen a skálán, de nem szeretném kipróbálni, legalábbis most nem. Hallgatom őt, mosolyom töretlen, de azért ott van az a kis szájremegés a szélén, ami mindig megjelenik, ha kissé kényelmetlennek érzem a gondolataimra adott válaszreakciót. Nem sokszor adom ki magam, igazán, a teljes képet csupán egy ember ismeri, vagyis, egyrészt teljesen nyugalomban vagyok a titkaimat illetően, másrészt, ha valami olyan lát napvilágot, aminek nem kellene, akkor tudom, hogy Noel volt az, aki elárult. Ez szerintem egy teljesen rendben lévő dolog, ám nem hagyom annyiban az okfejtést, inkább reflektálok rá.
- Ez olyan, mint amikor hazamész és azt mondod átadva a hitvány félévidet, és minimum azt a tipikus anyai vagy apai lesajnáló tekintetet és mosolyt kapod meg. Te védekezel, hogy de hát Kati meg Bori is ilyen rosszat kapott, mire a szülőd közli, hogy engem nem érdekel Kati meg Bori. Pont ezt érzem magammal kapcsolatban is. Engem nem érdekel a hétmilliárd ember, engem Mina érdekel és az, amit Mina érez, és Mina egyelőre még nem érzi magát egésznek.
Viszont nem is tudom, hogy mivel lennék az. Fedezzek fel egy olyan gyógyszert, ami segíti a gyorsabb gyógyulást? Szüljek gyereket? Járjam be a világot nyolcvan nap alatt? Annyi opció van, de jelen pillanatban még az útirányt sem találom, nem hogy azt, hogy mikor és hogyan leszek teljes.
 Szerintem sokan szeretnék, hogy én is olyan álszenten nyilatkozzak ebben a témában, mint a lányok többsége. Hogy pirulva süssem le a szemem, mondva, hogy nemhogy öt kategóriát nem tudok felsorolni, azt se tudom, hogy mi az a pornó. Közben meg, ezek a lányok alig várják, hogy hazamenjenek és szörfölgethessenek kicsit a kedvenceik között.
Sokat változtam, tudom. De jót tett az egyetem, az új emberek, a más közeg, a szüleimtől távol létezés. Sokat segített, hogy felnőttem, hogy voltam boldog, hogy csalódtam, hogy másként láttam az embereket, mint ahogy egy gyerek látja. Tarthatnám magamban a dolgokat, de van értelme? Álszent módon, nem csak a környezeted, de önmagad is becsapni? Ugyan. Csak bonyodalmat szül minden, én sosem fekszem le nehéz szívvel.
- Hahahaha, nem, egyik sem nyert. Én kívülálló vagyok, mindig is az voltam. Figyeltem az embereket, az arcukat, a hangjukat, és nagyon sokat tanultam anyámtól meg a Gyilkos elmékből az emberek kiismerésére. Innen tudom, hogy ha máshogy beszélsz valakiről, mit is jelent neked. Legalábbis úgy kábé, azért nem vagyok egy menő profilozó. De, ha bármi lehettem volna, azt hiszem, akkor abba az irányba indultam volna. És te? Mi lennél, ha bármi lehetnél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Úgy megszólalnék, úgy, de úgy kimondanám, hogy tégy próbára, valami mégis visszatart. Hiába nézem a csónak másik végében ülő lányt; hiába takarja testét fikarcnyi anyag és hiába tűnik a szokottnál sokkal nyitottabbnak. Hiába beszél magáról ennyire nyíltan, hiába mond el ennyi mindent, az idegen fülnek és idegen szemnek hiába tűnik önmagát felfedő és kiadó, akár mindenki előtt őszintén kitárulkozó nőnek. Valami azt súgja, hogy a lényeg bent marad, az alig takart, mutatós test, a vékony, törékeny csontok mögött, és úgy érzem, azt, amit mond, amit belőle kapok, azzal odabent, a lelkében hagyott, az ott őrzött lényeget takargatja. Nem az őszinteségét kérdőjelezem meg - éppen ellenkezőleg, azt gondolom, hogy ha valaki, hát ő az. De valami furcsa, valami mégsem egészen klappol vele kapcsolatban.
- Soha nem tudjuk meg - viszonzom szemtelen vigyorát, és szemöldökeimet kérdőn felhúzva ciccentek egyet. Így jártunk.
Miközben hallgatom, a képzeletem dolgozni kezd, és önkéntelen is magamat látom gyerekként, ahogy hazamegyek és az ebédlőasztal szélére teszem azt az épp az imént felhánytorgatott hitvány félévit. Durva, de még Katit és Borit is látni vélem, pedig egyet sem ismertem soha. Nem semmi a csaj, gondolom elismerően, halványan oldalra húzott szájjal.
- Szerintem most mondtad ki a kulcsszót - felelem rekedten, aztán megköszörülöm a torkom, és ha nem szólal meg, folytatom. - Az az egyetlen, vagy inkább az igazi problémád, hogy nem érzed magad egésznek. Amúgy annyira mindegy lenne, mit hagysz magad után, mert lekötne az életed. Várj - emelem fel gyorsan a mutatóujjam, mielőtt még hevesen közbevágna, és csúnyán megmagyarázná, amit én is tudok, hát hogyne tudnék?! - tudom, tudom, most is az életed köt le. Csak rossz sarokból nézed.
Hinnye, ezt az éleslátást, édes fiam, Romhányi-Coelho Mózes! Nem kérdés, hogy Mincsi is roppantmód értékelni fogja, milyen tisztába kerültél az életével röpke egy óra alatt, és csöppet sem fogja bánni azt az igencsak elhamarkodott döntését, miszerint egy csónakba ül veled. Végülis, belefér.
- Tiszta Mindhunter - vigyorgok teljes kényelemben ott az alvégen, és mintha bárki is kérdezett volna, kezdek el a sorozatról beszélni. - Nézed? Tegnap kezdtem el. Arról szól, hogy a muglik miként kezdték el vizsgálni a sorozatgyilkosok viselkedését. Ne vedd sértésnek, de az az érzésem, hogy neked tetszene. A hangulata meg... úgy az egész.
Aztán jön a következő faszomkérdés; mi lennék, ha bármi lehetnék? Hjaj, úrjézus, ez a nő! Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem foglalkoztatott ez a kérdéskör. Merthogy állandóan ott motoz az agyam sötétebbik, hátsó szegletében. Részben ezért is kezdtem tetováltatni; hogy elinduljak a saját utamon, ami eltér az átlagostól, a megszokottól, mindenki másétól, ami az enyém, amit különlegesnek és issssszonyúan unique-nak érzek.
- Ácsi - kiszélesedő mosollyal nézek át Minára, és feljebb emelt állal megingatom a fejem. - Attól, hogy te így elsőre mindent és azonnal típus vagy, én még kurvára nem ismerlek téged. Tudod, az van, hogy a szüleim arra tanítottak, hogy eleinte tartsak egy kis távolságot, aztán majd szépen, idővel. Nemt'om, számomra ez elég privát cucc. Érti?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

- Dana...- egy kicsit összeugrott a szemöldököm, mikor rám támadt, s bár érthető volt a reakciója, hisz tényleg szó nélkül léptem le az iskolából, azért még meghallgathatott volna. Egy ideig tűrtem is, de aztán picit megemeltem a hangom, hogy meghallgasson. El is meséltem Danának, hogy mi történt, s miért kellett eltűnnöm a kastélyból, bár úgy tűnt, hogy ennek ellenére még mindig mérges rám.
- A helyedbe képzeltem magam, és én is dühös lennék. Jogos - feleltem szűkszavúan, s beleegyezőn még bólintottam is, mert hát volt benne igazság, és tényleg megértettem az aggodalmát. Valószínűleg magam is nagyon ideges lettem volna, ha vele történik hasonló.
- Igen, úgy tűnik, hogy sikerült, most jelenleg a nagybátyáméknál van, de nem tudom, hogy meddig. Ebből szerintem bírósági ügy lesz, és tartok attól, hogy apám fog nyerni - mondtam komoran, érezhette rajtam, hogy azért nem vagyok toppon, s hogy eléggé megviseltek a húgommal történtek.
- Tudod, az zavar, hogy el akarja őt vinni messzire, és itt nem hónapokról van szó. Márpedig, ha elviszi, akkor végleg elszakít tőle. És féltem, mert tudom, hogy mit művelt az anyámmal. Erőszakos ember, és nem szeretném, ha mellette nőne fel Janka - magyaráztam, miközben sóhajtottam is egyet. Jó lett volna megölelni Danát, de így a "rácsokon" túlról ez lehetetlen akciónak minősült.
- Köszi, de úgyis tudom, hogy haragszol...de jogos - tettem hozzá, immár mosolyogva, mert tagadni sem tudta volna, hogy mennyire megharagudott rám. Kiengeszteltem volna, de tényleg nem volt így egyszerű a fogdából, ráadásul ő sem akart csak úgy kiváltani, érdekelte, hogy mi történt.
- Annyi volt, hogy épp hogy megérkeztem vissza Bogolyfalvára, megindultam az állomásról be a faluba, de láttam, hogy egy barom meg akar támadni valakit. Odaléptem, szóváltásba keveredtünk, ő pálcát emelt, és már szórta az átkot, hát nekem is pálcát kellett ragadnom. De megsérült egy járókelő...és mindkettőnket behoztak. Pedig én csak le akartam állítani - sóhajtottam. - Sajnos a járókelő meg nem tudja, mi történt, így nem tudja alátámasztani az igazam, ezért kerültem ide - vallottam be őszintén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Egyszerre lett rajtam úrrá a kétségbeesés és a szomorúság érzése, amikor meghallottam, hogy mennyire komoly a dolog.
- Tényleg bocs, hogy így kifakadtam, de egyáltalán nem gondoltam rá, hogy ennyire meredek szituba került a húgod... és te is - néztem a fiúra bűnbánó szemekkel. Kicsit elszégyelltem magam, amiért így kitörtem, de egyszerűen nem értettem idáig, hogy miért tűnt el egyik napról a másikra Soma, ráadásul mindenféle előzetes búcsú, magyarázat nélkül. Immár teljesen megértettem őt, hiszen én sem akarnám, hogy a családtagom egy szörnyű, erőszakos ember fennhatósága alá kerüljön. Legszívesebben átöleltem volna Somát, de a rácsok miatt ez a szándék csupán vágyálom maradt. Közben végighallattam a fiút mindenféle megszakítás nélkül, hogy megtudjam, miért is került ebbe az ötcsillagos szállodába. A történtek hallatán mosoly jelent meg az arcomon, nem is ő lenne, ha nem került volna bajba, na és persze mindig is megvédte a gyengébbeket.
- Nem is te lennél, ha ez nem veled történt volna meg - szántam afféle bóknak továbbra is mosolyogva. A maradék haragom is elszállt, hiszen a jó szándék vezérelte a cselekedetében, az már csupán balszerencse, hogy az a bizonyos járókelő rossz helyen volt rossz időben.
- Mint mondtam, kifizetem az óvadékot, aztán majd törlesztesz - kacsintottam rá huncut tekintettel, majd dobtam feléje egy csókot a levegőbe, és sarkon fordultam. Igyekeztem minél gyorsabban intézkedni, hogy Soma hamar kikerüljön a rácsok mögül, és ne kelljen tovább sínylődnie, na és persze, hogy újra együtt lehessünk. Nagyon hiányzott már, hiszen jó ideje nem találkoztunk, lesz mit bepótolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jó érzéssel tölt el, hogy önfeledten nevethetek egy háztársammal. Ilyenkor jönne az a része a dolgoknak, hogy bűntudatot érzek amiatt, mert én jókedvűen tengetem a mindennapjaimat, míg nekik erre már nincs lehetőségük, de valahogy Lucas közelsége még azt is háttérbe szorítja, hogy bűntudatom legyen a jókedvem miatt. Bár nem tart sokáig, de a meleg érzése megmarad a nevetés után is pár pillanatig. Kár, hogy ezt nem lehet elhúzni a végtelenségig, mert most elég jól jönne, de a téma valahogy kellemetlenebb vizekre evez, én pedig zavarba jövök a komolyságától. Hallom Lucas hangján a rosszallást, ahogy rásandítok arcáról is lerí mennyire nem tetszik neki a helyzet, és megértem. Fordított esetben én sem lennék elájulva ettől, de... szükségem van rá. Nem azért, hogy megkönnyítse, elég ha segít az átvészelésben. Bőven elég. Több is, mint amit el tudnék képzelni.
- Szomorú, amikor az embernek nincs más választása - igyekszem úgy mondani, hogy ne csak én, de ő is elhiggye, mennyire sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerült, még akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy a sajnálatommal semmit nem ér. Támogatóan, enyhe pírral arcomon nyújtom ki kezemet és érintem meg óvatosan felkarját. Ha rám pillant, halványan mosolyodom el, ha nem, a mosoly akkor is ott van arcomon, csak nincs kinek intéznem. Amikor felém pillant rántom vissza kezemet és sütöm le azonnal tekintetemet, feleletére bólintok aprót. Örülök, hogy nem bántottam meg, nem szeretném, ha ismét félreértések áldozatai lennénk. Elég volt legelőször olyan helyzetbe kerülni, amit a valaha volt legrosszabbul reagáltam le. Nem éppen felnőttes viselkedési formát mutattam be ott.
Ahogy beszélni kezd, fejemet lassan fordítom felé, ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy a meglepetés egyértelműen ül ki arcomra. Szavai folynak ki ajkai közül, én pedig elhűlten hallgatom, mégis milyen hirtelen csöppent bele ebbe, mármint úgy rendesen a varázsvilágba. Képtelen vagyok megmozdulni, de legszívesebben úgy bólogatnék neki, mint egy bólogatós kutya, mert teljesen megértem és átérzem, amit mondd. Amikor a semmiből rántanak ki egy olyan világba, amiről soha nem tudtál semmit. Felkészületlenül ér, te pedig egy apró pöttyként állsz a mindenség közepén és várod, hogy valaki segítsen kimászni. Hiszen más az, amikor mondják neked, és megint más az, amikor a közepébe került. Mint Lucas, aki addig csak hallott a mágusvilágról, de nem nagyon tapasztalta, ráadásul még az édesapja is, az édesanyjával történtek... hangosan nyelek egyet, ahogy kezem esik le mellém, halkan koppan a stég fadeszkáján. Sok minden értelmet nyert, hiszen így már tudom, miért ellenzi annyira a drogokat, amiben egyet is értek. És mégis a legfontosabb, hogy: ő megérthet engem ennyi veszteség után?
Ki tudja meddig figyelem így a mellettem ülőt, mielőtt megszólalnék. - Nem különc vagy Lucas, hanem különleges. Egy olyan világba kaptál ezzel belátást, ami tele van csodákkal - elég feltűnően akadok el, hiába vettem a folytatáshoz levegőt, hiába nyíltak el ajkaim egymástól, nem tudom mégsem kiengedni a szavakat magamból. Ha úgy érez, mint én, nem elég ide pár egyszerű szó, amit ilyenkor mondanak az emberek a másiknak. Felesleges szavak csupán, amik mögött nincs semmi. Ismét mozdul a kezem, ám most, félénken ugyan, de alkarjára csúsztatom tenyeremet, hogy amíg nem tudok megszólalni, addig valahogy így fejezhessem ki magamat. Pár másodpercig zizegnek kékjeim arcán, mielőtt valóban erőt vennék magamon és egy mély levegő után szólalnék meg ismét. - Sajnálom, ami anyukáddal történt, semmit nem tehettél azért, hogy megmentsd. Tudod mit gondolok? Hogy azért választottad ezt, mert kíváncsi voltál, ami nagyon jó dolog. Sok új dolog vár ránk még itt - bátorítóan mosolyodom el felé, karjára tett kezem mozdul lassan fel s alá, hogy megsimogassam. Rászorítok alkarjára, majd kezemet visszahúzom magamhoz, hogy elhelyezkedhessem ismét. Térdeimet felhúzom, államat támasztom közéjük, miközben karjaimmal ölelem át őket.
Kérdésére mosolyodom el szomorkásan, kékjeimet le nem veszem a körülöttünk elterülő vízről. - Túl sokan léptek ki az életemből egyszerre, hirtelen is, és attól félek, hogy nem fogok tudni túllépni rajtuk - hangom elcsuklik a végére, ahogy felsejlik előttem az arcuk, mintha hangjukat is hallanám egy pillanatra, reszketegen sóhajtva hajtom le fejemet és támasztom térdeimre homlokomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

- Ne kérj bocsánatot, én is hibás vagyok, mert tényleg legalább egy sort írhattam volna, mielőtt lelépek. Csak akkora volt a nyomás, meg a feszültség, csak azon tudtam agyalni, hogy nehogy későn érjek oda - vallottam be őszintén Danának, és most utáltam csak igazán, hogy ott van köztünk az a fal, és nem léphetek mellé, hogy adjak egy csókot, és magamhoz ölelhessem. Ám ez nem történhetett meg, hisz még mindig fogva tartottak, s kellett volna egy kis segítség, hogy kikerülhessek. Eljött hát a vallomás ideje, őszintén el is meséltem Danának, hogy mi történt, végül vele együtt mosolyogtam.
- Hát na, nem tudom megállni, ha valaki bajban van, egyből úgy érzem, hogy intézkednem kell..remélem, hogy az aurori tanulmányaimnak ez az eset majd nem tesz keresztbe - jegyeztem meg egy sóhajjal, de annak örültem, hogy Dana megértett.
- Hűha, félnem kell? - kérdeztem nevetve, látva a kacsintását, közben volt néhány szemtelen gondolat a fejemben a törlesztés kapcsán. A levegőbe dobott csókot elkaptam, szívem felé húztam tenyereimmel színpadiasan, mire a szomszédos cellában valaki gúnyosan felhorkantott. Mogorván kaptam arra a fejem, de nem érdekelt, hogy mit gondolt.
Jó pár óra eltelt, mire Danának sikerült elérnie, hogy végre kiengedjenek, s amikor ez megtörtént, szorosan öleltem magamhoz, s megcsókoltam. Ezután indultunk vissza a kastélyba, s csak arra vágytam, hogy hosszú idő után újra kettesben lehessünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hunor
Az ismeretlen is bemutatkozik, így megtudom a szőke nevét is. Hunor. Eközben olyan gondolatok söpörnek végig agyamon hogy hű, milyen szőke. Mármint hogy mennyire...világos. Mert van ugye a sima szőke, amit másik aranyszőkének hívnak,aztán van az extrém világos szőke. Hunor pont ilyen extrém szőke. Igyekszem nem bámulni a haját, remélem sikerül is.
-Hunor. Jó kis név. Tetszik. Jobbb napokon barátságos. Áh, lehetséges, hogy ez a nap valami sötét nap. Pedig  reggel olyan jól indult. Erőt veszek magamon, hátha lehet még fordítani a dolgon. Csak nem hagynám veszni a kellemes reggel után. És igazából jó kis könyveket vettem. Veszek egy nagy levegőt, és úgy döntök, elengedem ezt a biciklis őrültséget.
-Igaz, seprűn sokkal jobb lenne. De ha belegondolok, amennyi őrült van, sok boszorkány és varázsló pottyana az égből, lehet hogy az ernyőm nem fogná meg őket. És hát...én amúgy sem vagyok az az esernyős típus. tekintetem az égre emelem, elkpzelném, ahogy fönt megy a hatalmas forgalom. Valaki aztán ügyetlenül fékezik, és bumm...eltarol, és én kifeküdve kiterülve a földön jajgatok. Erre aztán kissé összeráncolom a szemöldököm, majd mosolygok, és az egészet elvetem. Mikor aztán megkérdezni merre megyek, nem tudom rávágni a válaszom. Nem azért mert nem akarnék én válaszolni, csupán fogalmam sincs merre megyek. Mert hát...a könyveim megvettem. Most menjek vissza a kastélyba? Vagy nézzek be esetleg a bestiáriumba? Rövid habozás után sikerül válaszolnom. - Hát az állomásra megyek majd haza fele, de előtte leugrottam a faluba. A vonatútra viszont még be akarok vásárolni...némi édességget. A következő állomásom a Paradis bolt.
Mutatok előre az üzlet irányába. Igen, ez van, muszáj vennem valami édességet, és nem csak magamnak, hanem odahaza Zsókának is. Az ikrek még csak 2 évesek, nekik már varrtam ajándékot, és be is van csomagolva fent a szobában. Hunor sem tűnik éppenséggel olyannak, akit majd szétvet a jókedv. Talán egy kis csoki segítene rajta, de mivel nem tudom, hova igyekszik nem akarom elrángatni magammal. Pedig tényleg egy csokibéka rá férne.
- Na és te merre felé?
De csak csak. Amúgy is híján vagyok most a ttársaságnak, Rózi is hazament, és nincs itt még olyna sok barátom. Így hát, próba cseresznye.
-Ha esetleg te is pont oda igyekeztél, akkor mehetünk együtt. Meghívlak egy csokibékára, végülis segíteni akartál, azt meg illik megköszönni.  
Lehet nem is szereti a csokit, de hát...ki az aki nem szereti? Mindenesetre remélem nem ő az. Az a furcsa, hogy ha elkezdek jobb dolgokon gondolkodni, valahogy a kedvem is hasonul hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Újdönsült ismerősöm egy darabig fixíroz. Átsuhan az agyamon a gondolat: Tudja.
Talán nem ül ki semmi az arcomra, amíg kevésbé paranoiás lehetőséget gondolok ki. Lesimítom a hajamat. Lehet, hogy feláll.
Muszáj felnevetnem az ötletére, hogy esernyővel hárítja a zuhanó seprűsöket. Látom magam előtt fantáziaképét, én is felemelem az égre a tekintetem, hogy jobban kivehessem a fölöttünk cikázó képzeletbeli szupersztrádát.
Nem semmi agy.
Én meg - most, hogy belegondolok -, azt sem tudom, mitől szuper egy sztráda. Csak hallottam valahol.
- Én, hát...
Elbizonytalanodom egy kicsit. Kimondva elég nevetséges, hogy mi járatban vagyok. Úgy döntök, egyszerűsítek rajta.
- Csak ide az utca végében lévő mezőre - mutatok ugyanarra, amerre ő.
- Végül nem igényelted a segítségem, de mehetünk, legalább egy darabon - bólintok, és ha készen áll, megindulok az édességbolt felé.
Nem maradt valami sok pénzem, mivel nem sikerült munkát szereznem. (Na nem, mintha a tanulnivalók mellett nagyon sok állásra értem volna rá jelentkezni.) De azért mégis illene valamit adni az új barátoknak, akiktől most elbúcsúzom a nyárra.
Mire odaérünk, addigra kitalálom, mit is akarok.
- Milyen volt a tanév? Hányadikos vagy? - érdeklődöm tőle. Nekem ez volt az első évem itt, és ehhez mérten minden nagyon izgalmasra sikerült, és nem csak azért, mert most már törvényesen varázsolhattam. Kíváncsi vagyok, más hogy van vele.