Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Egy követ rugdosok magam előtt Bogolyfalva Fő utcáján. A falu határába, a földekhez igyekszem. A birtokról még fúriaként csattogtam ki, valójában mire idáig elértem, némileg csillapodott a tomboló vihar odabent, azért még mindig 4-es erősségű szarul érzem magam. Gondolom a szemem sem vörös már, a fejem még lehet az az idegtől. Melegnek tűnik.
Nagyon várom már, hogy hazamehessek. És közben pedig... nem tudom, mi lenne a jó. Ezen nincs mit tisztázni, ezt nem lehet tisztázni. Egy másik suliban talán újrakezdhetném. Mondjuk erre a váltásra is azt hittem, most majd minden más lesz.
Az előző kövem úgy megküldtem, az árokban kötött ki, hát cipőm orrával kibökök egy másikat, és folytatom a focit.
Úgy érzem, sosem fogom megtalálni a helyem. Senkinek nem beszélhetek erről, nem lehet, nincs értelme, és úgysem értenék meg.
Egy pillanatra felötlik bennem, hogy most igazán van muníció írni egy haikut, de úgy fortyogok, hogy azt sem tudom, hol kezdjem.
A második kőbe is túl nagyot rúgok, balra térül. Követem útját tekintetemmel, ahogy átpattan egy könyvön és nekiütődik egy lábnak.
Na de jó.
- Öh, sorry - mondom a láb tulajdonosának, egy lánynak, aki lefelé bámul az arccal a földön heverő könyvre. Valószínűleg egy levitás, aki sokkot kapott. Ahogy közelebb érek, azt is ki tudom venni, hogy a kötet elszakadt.
- Meg tudom javítani - ajánlom fel neki, és lehajolok a könyvért.
A kövemet meg elvesztettem szem elől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Gyorsabban mozdul, mint én, felveszi a könyvet. Okafogyottan, lassan felegyenesedem. Hát jó.
A lány kábé leugat a segítségfelajánlásra. Érzem, hogy nincs kedve barátkozni, de nem szívom mellre: nekem sincs. Indulok tovább, zsebre vágom a kezem, kitapintom a robbantós snapszli dobozát. Elfelejtettem kirakni.
Még nem jutok messzire, amikor újra hallom a hangját.
- Semmi - válaszolom kurtán bocsánatkérésére, és mennék már, de ő még folytatja. Így már abszolút megértem, hogy miért nincs jó passzban.
Bemutatkozik, halvány mosolyt csal arcomra megjegyzésével. Jobb napokon kedves.
- Szia, én meg Hunor vagyok. Jobb napokon barátságos - somolygok nem létező bajszom alatt.
- Nem értem mi ez az új bicikli őrület. Repülhetnének seprűn, mint más normális ember, ahol nem zavarják a járókelőket.
Alapvetően nem szoktam házsártoskodni, egy vállvonással elintézném a biciklis bunkót, de valahogy csak ki kell nyilvánítani empátiámat.
Egyik lábam remegése elárulhatja: indulnék tovább. De ha már bemutatkoztunk, illik még beszélgetni. Nekem mégsem jut eszembe semmi. A könyveire rákérdezhetnék, de lehet, valami kényes témáról szólnak, azért kapta fel olyan gyorsan, ezértinkább jegelem a témát.
- Merre mész? - kérdezem ehelyett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Újdönsült ismerősöm egy darabig fixíroz. Átsuhan az agyamon a gondolat: Tudja.
Talán nem ül ki semmi az arcomra, amíg kevésbé paranoiás lehetőséget gondolok ki. Lesimítom a hajamat. Lehet, hogy feláll.
Muszáj felnevetnem az ötletére, hogy esernyővel hárítja a zuhanó seprűsöket. Látom magam előtt fantáziaképét, én is felemelem az égre a tekintetem, hogy jobban kivehessem a fölöttünk cikázó képzeletbeli szupersztrádát.
Nem semmi agy.
Én meg - most, hogy belegondolok -, azt sem tudom, mitől szuper egy sztráda. Csak hallottam valahol.
- Én, hát...
Elbizonytalanodom egy kicsit. Kimondva elég nevetséges, hogy mi járatban vagyok. Úgy döntök, egyszerűsítek rajta.
- Csak ide az utca végében lévő mezőre - mutatok ugyanarra, amerre ő.
- Végül nem igényelted a segítségem, de mehetünk, legalább egy darabon - bólintok, és ha készen áll, megindulok az édességbolt felé.
Nem maradt valami sok pénzem, mivel nem sikerült munkát szereznem. (Na nem, mintha a tanulnivalók mellett nagyon sok állásra értem volna rá jelentkezni.) De azért mégis illene valamit adni az új barátoknak, akiktől most elbúcsúzom a nyárra.
Mire odaérünk, addigra kitalálom, mit is akarok.
- Milyen volt a tanév? Hányadikos vagy? - érdeklődöm tőle. Nekem ez volt az első évem itt, és ehhez mérten minden nagyon izgalmasra sikerült, és nem csak azért, mert most már törvényesen varázsolhattam. Kíváncsi vagyok, más hogy van vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Én is elsős vagyok! Voltam. Csak én a Levitában. Nem szúrtalak ki az órákon - belecsöppenek és belefeledkezem a beszélgetésbe, így már nem is annyira rémes a hangulatom, mint mikor elindultam.
Hamarosan megmagyarázza, hogy lehet, hogy egész eddig nem vettem észre a kastélyban annak ellenére, hogy évfolyamtársak vagyunk. Úgy rámönti a személyes története részleteit, hogy egy ideig csak kerekre tágult szemmel állok.
Miért mondja ezt el nekem? Milyen ősbizalom kell ahhoz, hogy az ember megossza egy vadidegennel az ilyen dolgokat? Lehet bennem van a hiba, már megkaptam, hogy túl zárkózott vagyok.
Összességében azt hiszem, megtiszteltetésnek érzem, hogy bizalmába avat ez a különös lány. De fogalmam sincs, mit illik mondani erre. Észreveszem, hogy elfelejtettem járni, szóval újra megindulok, közben mély együttérzés ül ki az arcomra, de mit mondhatnék valakiről, akinek az anyukája valószínűleg lebénult? Ez annyira réme...
Oh, már jobban van. Egy perc alatt kisimul összeráncolt homlokom, és a szám is alapállapotba görbül vissza. Hála Istennek!
- Két héttel?! Az nagyon húzós! Addig otthon tanultál, vagy honnan tudtad, mi a tananyag?
Azért szíven ütött ez a történet az otthoni dolgokról.
- Rettentően sajnálom, ami anyukáddal történt. Biztosan nagyon rémisztő és borzalmas volt.
Most miért hoztam ezt elő?! Bár, ha nem akarna róla beszélni, meg sem említette volna. Nyugimár.
- Én, hát... mivel még nem voltunk együtt sok órán, bemutathatom magam: előtted áll a világ legpocsékabb bájitalfőzője. Nemcsak, hogy a bájitalokhoz nem értek, de még egy rántottát sem bírok összeütni. Nagyjából ennyit érdemes tudni rólam.
Na jó, talán ennél többel kéne megajándékoznom azt, aki ilyen nyíltan beszélt velem. Még alig haladtunk az úton, már így is mennyi minden kiderült!
- Öhm... de tényleg. Nagyon vártam, hogy ide jöhessek.
Azt hagyjuk, miért...
- De sokkal keményebb, mint vártam. A bátyáim is bagolykövesek voltak, de szerintem sokkal könnyebben vették az akadályokat.
- Viszont már nem gyakran tévedek el a kastélyban, az is valami - próbálom valami viccessel zárni a végét.
- Neked milyenek a tesóid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Elismerően pillantok a lányra, aki épp azt magyarázza, hogyan oldotta meg otthonról a tanulást egész tanév alatt. Nem csak azért, mert bebiflázta az anyagot és sikerrel vette a vizsgákat is. Még sosem varázsoltam otthon, hiszen még nem volt pálcám, mielőtt idejöttem volna. Ez lesz az első, hogy hazamegyek, és otthon gyakorolhatok. Még át sem gondoltam, miket fogok elvarázsolni a szobámban!
Ezután a bájitaltanra terelődik a szó. Megnyugvással tölt el, hogy lelki társra akadtam ebben a tárgyban. Szabadkozásán a rosszul megválasztott szavak miatt őszintén felnevetek. Ugyanúgy követi el ezeket a bakikat, mint én.
Mondjuk ő eleve hátrányból indult, hiszen én minden órán ott tudtam lenni és együtt haladni a tanárral a receptek elkészítésekor. Neki mindezzel otthon egyedül kellett megbirkóznia. Talán innentől már jobban fog menni. - Ezt el is mondom neki, de ő már eldöntötte: leadja a tantárgyat.

- Igen, én vagyok a legkisebb. Hát, úgy elvagyunk. Jól áll nekünk a távolság. Amikor mindannyian otthon voltunk, sokat piszkált Bende, a kisebbik bátyám - szűkszavúan beszámolok a tesóimról. Az ő meséje sokkal érdekesebb.
- Ikrek? És ugyanúgy néznek ki? - mindig érdekesnek tartottam az ikertestvéreket.
- Akkor örülsz, hogy itt a suliban nyugtod lesz a húgodtól, vagy inkább hiányoznak?
Talán most még nem tudja, hiszen csak két hétig volt tőlük távol, máris utazik vissza.
Egy kicsit megállunk egy gesztenyefánál. Azt hallottam, hogy ha magadnál tartasz egy gesztenyét, az jó hatással van rád. De nem emlékszem, pontosan milyen értelemben, ezért nem tudom megosztani Elizával.
Amikor visszatér hozzám, végignézek az előttünk álló úton. A bolt már csak egy köpésre van.
- Figyu, nem megyek be veled, nem baj? Még van egy kis dolgom.
Igazából nincs, csak megint rám telepedett a szomorúság, úgyhogy folytatnám az utam a falu végébe, ahogy terveztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Egy galleonért? Egy vámpírnak is szerenádoznék félmeztelenül a Bagolykő egyik tornyának tetején a hűvös éjszakában.
Így, hogy egy képbe ötvöztem három félelmemet is, talán értitek, hogy mennyire könnyű döntés volt eleget tenni a kérésnek, és itt állni elegáns nadrágban, türkizkék ingben, fekete nadrágtartóval és gitárral egy kellemes, földszinti pizzázó előtt, felkeresni egy szép (halandó) lányt - halvány gőzöm sincs, kit, de kaptam róla egy fotót, úgyhogy fel fogom ismerni.
Egy önbátorító sóhajjal belépek az étterembe. Amint hozzászokik a szemem a vakító sárgasághoz, körülpásztázok és elégedetten nyugtázom, hogy valóban kevés vendég van. Direkt egy hétfő délelőtti időpontot választottam. Megbízóm nem kötötte ki, mikor adjam át üzenetét, én pedig nem ismerem a címzettet, de magamból kiindulva jobban örülnék, ha nem tömegben hoznának ilyen sebezhető helyzetbe.
A második megnyugtató dolog, hogy senki más sincs itt, akit személyesen ismernék, és akinek magyarázkodnom kéne. Csak egy pár felnőtt - vagy gondolom mestertanonc. Előttem áll az egész lyukasóra és az ebédidő, hogy végrehajtsam a küldetést.
Egy fal melletti asztalt választok, mert az étkezők inkább az ablakonál rendezkedtek be. Gitáromat kényelmesen a térdemre helyezem, halkan végigpengetek a húrokon. Minden rendben lesz.
Leplezetlen érdeklődéssel, és egy kis izgalommal pislogok a pult felé, de egyébiránt próbálok úgy tenni, mintha teljesen normális lenne, hogy egy ember beül egy pizzériába, és még az asztalnál ülve sem bír megszabadulni a gitárjától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Jó! - tátogom vissza egy intéssel és heves bólogatással, amikor arra kér, baglyozzak neki. Mégsem kiabálhatok az utca közepén! De amikor rájövök, hogy fogalmam sincs, kinek címezzem a levelet azon kívül, hogy Elizának a Navinébe, lépek párat felé, és mégiscsak kieresztem a hangom.
- De mi a vezetékneved?!

Ahogy becsukódik mögötte az ajtó, folytatom az utamat. Egy követ rugdosok, és közben azon gondolkodom, amit Eliza mondott. Hogy otthon ő a nagy testvér, itt meg csak ő, egy lány, aki nem máshoz mérten valaki. Hogy itt még ránehezedett a feladat, hogy megtalálja önmagát.
Értem, amit mond, és azt hiszem, én is hasonló cipőben járok. De én örülök, hogy nem a bátyáim árnyékában kell ezt tennem. Ezen az új helyen lehetőségem van kialakítani Hunort.
Csak azt hiszem, nem a megfelelő módon teszem.
Addig ballagok, míg véget nem érnek a házak, és nem kezdődik az elhagyatott rét. Azt a tanácsot kaptam, hogy ha minden vacak, üvöltsem ki magamból a nyílt pusztaságban. Ezt fogom tenni. Megindulok a vádliig érő fűben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A célszemély közelít! Magammal hoztam a fotót, hátha puskázni kell, de nem kell elővennem, teljesen könnyű dolgom van. A lány pont olyan élőben, mint amilyen a képen,. Persze, hogy biztosan ne lőjek mellé (még azt is megkérdeztem a sráctól, van-e ikertestvére! Amúgy nincs.), azért rákérdezek.
- Juhász Laura? Ezt neked küldik.
Halkan kezdek bele Shawn Mendes Treat you betterjébe.
A hangom megbízható, de az arcszínem lehet elárulja, hogy némileg zavarban vagyok. Akármilyen temperamentumú is címzettünk, az biztos, hogy a postás nem szokott ekkora figyelemhez. Az első refrénnél azonban megemberelem magam és lerázom a zavart; kizárok minden egyebet az előttem állón kívül. Így sokkal könnyebb. A refrén második felétől kezdve már annyira élvezem, amit csinálok, hogy nem is értem, miért nem játszok gyakrabban másoknak.
Hülyére gyakoroltam ezt a dalt, nehogy belebakizzak, és az ujjaim is tudják a dolgukat. Ennek köszönhetően van lehetőségem olvasni az arcáról. Meghatódott? Zavart? Netán dühös?
Arról nem beszéltünk a feladóval, mindenképpen végig kell-e játszanom a dalt, de felkészültem egy rövidített verzióval arra az esetre, ha Laura láthatóan kényelmetlenül érzi magát. Hiszen nem ez a cél. Mennyivel egyszerűbb volna, ha ismerném őt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A kezdeti ijedség után (hogy felmérgesedik a házigazda, és máris felkészülhetek, hogy az életem árán is védjem meg a hangszerem), ahogy címzetten testbeszéde is ellazul valamelyest, amennyire lehet, én is megnyugszom. Miközben a fő fókuszom azon van, hogy jól fogjam le az akkordokat és hogy ne vétsek a szövegen sem, azért van időm megfigyelni a pincérlányt. Egyszerűen kedvesnek tűnik. Amire pedig igazán nem számítok, hogy a dal második felében már együtt éneklünk! Vagy legalábbis velem dúdolja a számot, és mozog az ütemre.
Miközben játszom, végleg elhatározom, hogy énekléshez jobb lesz a saját hangom a jövőben. Még ha a lány hang rögtön elárul is majd, sokkal biztosabban tudom használni. Ennél a dalnál igazából mindegy, sőt... Jaj, mellé! Az ujjam rossz bundra csúszott, de rötön korrigálom a hibát. Talán elnyomta az énekem. Talán.
Kiverek minden egyéb gondolatot a fejemből, nehogy még egyszer belesüljek. Hamarosan a végéhez érünk, és nem kellett rövidítenem! Az elején kicsit a Stitches intrójához hasonlóra vettem a figurát, most a végén a refrén unalomig ismétlése helyett visszatérek ehhez. Az utolsó pár sort egy másik dalból lopom. Kitartok egy utolsó C-t, és egy nagy sóhajjal és mosollyal hátradőlök, jobb karomat lazán átvetem a gitártesten. Ez jó volt.
Úgy sejtem, van néhány kérdése a lánynak, nekem pedig megszabták, mit árulhatok el. Szóval bár kevésbé volna ijesztő kereket oldani, nem menekülök. Laura szemébe nézek, várva, mit szól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Köszönöm - fogadom el motyogva-szerényen a dicséretet. Elvégre nem az volt a cél, hogy magamat fényezzem. Én csak az eszköz vagyok most.
A lányon túl nézve látom a többi vendég egy részét is. Néhány kivétellel eddig minket néztek. Ők most, hogy vége a műsornak, visszafordulnak társaságukhoz.
Juhász Laura ezután itallal kínál. Ez kizökkent, mert a fejemben minden forgatókönyv azzal folytatódott - amiben egyáltalán eljutottunk ugye a dal végéig -, hogy a lány egy kondérnyi kérdést zúdít rám.
- Öh, köszönöm - ismétlem az előzőt, és mivel még mindig rám vár, rájövök, hogy azt is nekem kéne megmondanom, mit szeretnék fogyasztani.
- Egy narancslevet kérek szépen.
Félreteszem magam mellé a padra a gitárt, és kezeimet a térdemen tartva várok, amíg visszatér a pulthoz. Azután kínosan kezdem érezni magam, és inkább visszaveszem ölembe a gitárt, és hangolgatok rajta... mintha bármi hangolnivaló lenne rajta. Inkább csak ellenőrzöm a húrokat. E A D G H E.
Nem sokáig kell ily módon mímelnem, hogy lenne bármi dolgom, a pincérlány rekordidő alatt visszaér. És megérkezik vele az első kérdés is, úgyhogy lefogom a húrokat, ne csengjenek tovább.
- Egy titkos hódolód küldte neked ezt a számot.
Hát, ez valószínűsíthető volt.
- A szövege különösen fontos - teszem még hozzá, mert bár úgy gondoltam, az elég beszédes végig, talán mégsem.
A pohárért nyúlok, és kortyolok belőle egyet. Próbálom megfejteni Laura arckifejezéseit és testbeszédét. Bár ez nem volt feladat, de nagyon izgalmas, mi sülhet ki egy ilyen szerenádból. Jól fog jönni a tapasztalat, amikor saját kontóra csinálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Valamiért úgy képzeltem, ebből már minden egyértelművé válik számára. De talán csak nekem olyan sokatmondó ez a dal, hogy amint meghallom csak egy sorát is, az egész történet kibonatkozik előttem.
Na, ezen a ponton már kapiskálnom kellett volna, mi lesz a probléma. Én viszont egészen addig nem fogtam fel, amíg csak váltakoztak az arcán az érzelmek. A haragos ábrázat végre nálam is felkattintotta a lámpát.
Megismerhettem, milyen érzés, amikor valaki más hibájából rajtam verik el a port. Pontosan olyan nyomorultul éreztem magam, mint annak az illetőnek kellett volna, aki ilyen tapintatlanul választ dalt valakinek, aki foglalt. Persze a szám miatt evidens volt, hogy Laurának van barátja, de egészen eddig úgy képzeltem, abban a kapcsolatban szenved és most egy mentőakció büszke részese lehetek. Hát, mint kiderült, a legkevésbé sem.
- Borzasztóan sajnálom - nézek rá esdekelve. Kezemmel kinyúlok, de végül csak az asztalra ejtem.
- Azt hittem, hogy... nem tudtam... hogy rosszkor és rossztól jön ez a dal - foglalom össze finoman.
Abszolút nem erre számítottam. Eléggé elszomorodom, hogy így sikerült az egész. Innentől már nincs szerepem a dologban, hála a moiráknak, de kötelességemnek érzem felkészíteni a lányt arra, ami jön. No meg ezt is meghagyta nekem a fickó - kinek neve a személyiségi jogai védelmének érdekében maradjon itt titok -, hogy adjam át.
- Ez csak az első ajándék volt. Még lesz kettő, de ezekről nem tudok semmit - szinte suttogom, és azt hiszem, leolvasható a fejemről, hogy nem szívesen frusztrálom még jobban ezzel őt.
Asztalon felejtett kezemet újra munkára fogom, de csak a gitárt teszem megint félre, a bal oldalamra vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Juhász Laura egy őrülten kedves lány - fogalmazódik bennem a gondolat. Eddig is gyanús volt, de amikor engem kezd vigasztalni, pedig én hoztam őt ilyen kellemetlen helyzetbe, akkor megszilárdul ez a sejtés.
- Hát jó, de felelősnek érzem magam. Le is beszélhettem volna róla, ha tudom, hogy ez a helyzet.
Mindketten tudjuk, hogy egy szerelmes pasast egy bérénekes erkölcsi intelmei nem hatották volna meg.
- De legalább az már biztos, hogy legközelebb jobban odafigyelek, hogy mit vállalok el.
Még akkor is, ha egy galleon ütné a markam érte.
Egy kicsit zavarba jövök, amikor arról beszél, hogy milyen visszafogottak a párjával. Mintha a diszkrét intimitásról még beszélni is kínos lenne. No meg... még sosem volt senkim, mit tudhatok erről?
Már belekezdenék, hogy sajnálattal közöljem, nem fedhetem fel a srác kilétét, mikor arról beszél, ötlete sincs, ki az. Szerencsére azzal folytatja, hogy nem fog róla faggatni, így becsukom a számat.
A beszélgetésünk valahogy könnyedbe vált át észrevétlenül, Laura sokkal vidámabbnak tűnik. Egy alkalommal szélesen elmosolyodik, engem viszont éppen meghökkentenek szavai.
- Engem? Miért reméled, hogy engem küld? - pislogok sűrűn. Ahhoz képest, ami benne játszódhatott, jóval kedvesebben fejezte ki nemtetszését a dalválasztás és az egész szerenád-dologgal szemben. Azért olyan botor nem vagyok, hogy még kétszer beleálljak a húrt feszegető bábu szerepébe.
Bár mivel mi már úgyis tudjuk, hányadán állunk, legalább több kényelmetlen meglepetés nem érné. Ellennénk, játszanék neki valamit...
Megszülető ötletemet egy kérdés szakítja félbe.
- Nem is tudom, mióta gitározom. Talán három éve. Honnan tudtad, hogy nem ez az első? - nézek rá furcsán.
Talán legilimentor? Az megmagyarázná, miért ilyen elnéző velem: látja, hogy nem rossz szándékkal jöttem. Akárhogy is, azért válaszolok, nincs abban semmi.
- A kisebbik bátyámtól örököltem az első gitárt, ő mutatta meg először, hogyan kell játszani. Ez a második, simítom meg szeretettel a fekete testet magam mellett. A nagynénémtől kaptam karácsonyra, mert látta a család, hogy én nem fogom egyhamar abbahagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bár tudtommal a másik két romantikus próbálkozása a srácnak nem éneklős lesz, azért eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha továbbra is én lennék a postabagoly.
- Egy galleont - felelem kelletlenül az árat, amiért ezt a dalt eljátszottam neki. - De ez elég sok amúgy. Szerintem pár sarlónál többet nem lehet elkérni érte.
Felébred bennem a gyanú, miért kellett ennyire ez a szerenád a fickónak, hogy sokszorosát adja a piaci értékének. Tudta, hogy vaj van a füle mögött!
Vagy csak nem tudta, mennyiért mennek a dalok.
- Jártam tanulni a szüleim egyik ismerőséhez, aki zenetanár, de... fél év után abba kellett hagynom.
Nem akarok belemenni, miért.
- Lassan kezdődnek a délutáni óráim, mennem kell - jut eszembe. Felhajtom narancslevem maradékát.
- De egyszer még játszom egy dalt, csak a te kedvedért. Amit csak szeretnél - ajánlom fel neki. - Vagy játszhatunk együtt!
- Amúgy: Demeter Hunor vagyok, másodikos levitás - teszem hozzá, mert én már tudom az ő nevét, sőt a fellelhetőségét is, neki is szüksége lesz az enyémre, ha még akarunk zenélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már egy ideje az ablakon át bámulom a búcsúzkodókat. Nem különösebben köt le most a könyvem. Lesem, Betti végül ezzel a vonattal jön-e. Kétesélyes volt, hogy Budanekeresdről indul, vagy a nénje viszi Bogolyfalvára. Nem látom sehol a göndör barna fürtöket. Valószínűbb, hogy nem jön, mint hogy pont elkerültük egymást, de elhatározom, hogy útjára indítok egy papírrepülőt, ha elindult a vonat, biztos, ami biztos.
Random gondolataimat egy a fülkébe érkező lány szakítja meg. Tudom, hogy felsőbb éves, de nem ismerem személyesen. "Szabad?" - kérdezi.
- Aha - felelem. Megemelem a hátizsákom a mellettem lévő ülésen, de inkább csak udvariasságból. Nyilván nem azt fogja választani, amikor van még négy másik hely, ahol kényelmesebb távolságra ellehetünk.
Visszafordulok az ölemben fekvő könyvhöz, és elolvasom ugyanazt a bekezdést, amit azóta próbálok befogadni, mióta felültem a vonatra. Meh. Becsukom inkább a kötetet, és lepuffantom azt is a táskám mellé.
Ekkor toppan be a következő útitárs. Meglehetősen csapzottnak tűnik, valószínűleg épp, hogy elérte a vonatot. Na tessék: alattunk a világ egyet rándul. Indulunk.
Az új jövevény segítséget kér, úgyhogy készségesen veszem elő a pálcám és lebegtetem fel a bőröndjét az enyém mellé. Ha ez megvolt, újra hátradőlök az ablak melletti ülésben. Ilyenkor - közvetlenül az indulás után - a rendes utazóknak rögtön a kezükben terem az uzsonnájuk, mintha aznap nem is ettek volna. Én egy doboz csokibékát varázsolok elő a táskámból. Pár pillanat múlva bemérem: furcsán érezném magam, ha csak úgy elkezdenék majszolni ebben a kis társaságban.
- Öhm... kértek? - nyújtom feléjük a nyitott dobozt, amiben egyesével csomagolva izegnek-mozognak háromféle színben (fehér-, tej- és étcsokoládé) az édes kétéltűek.
Még hallatszik a zsibongás a fülkeajtón túlról. Közel sem találta meg mindenki a helyét. A hangokból ítélve egy oroszlán vagy egy mantikór is elszabadulhatott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már azt hittem, ilyen szellősen leszünk - ami nem jellemző az eddigi két év tapasztalatából ítélve -, de még időm sincs elhúzni a csokibékás dobozt, betoppan Zente.
- Heló!
Szabad kezemmel elkapom a mellettem lévő ülésről a táskám, ledobom a lábam mellé, és beletömöm az árván maradt regényemet is, látván, szobatársam mire készül. Ha vett, félreteszem a csokibékákat, de csak az asztalra.
- Vegyetek nyugodtan - mondom, közben előásom a mindenes füzetemet, amibe verseket, dalokat írok, vagy csak firkálok. Na jó, néha belekerül egy-egy bájitaltan jegyzet is. Kitépek egy üres lapot és a könyvbe szorult tollal írok egy rövid üzenetet Bettinek, hátha a vonaton van. Egy pálcaintéssel útjára indítom a repülőt, ami egyik szárnyát megrázva (kicsit cakkos lett a tépés) kiillan a fülkeajtón.
- Köszi - mondom Zentének, és mintha csak a sajátom volna, belenyúlok a savanyú cukros zacskójába, rögtön két szemet kihalászva. Ebben a pillanatban újabb alak jelenik meg az ajtóban. A vitorlázó repülőm inkább vadászgép lehetett.
- Ez gyors volt! - vidulok fel Betti láttán. Öleléssel szoktuk üdvözölni egymást, de most nincs valami sok hely, így leteszek róla.
- Hogy ne lenne! Arrébb mész? - ezt már Zentének címzem megbökve őt, hogy hagyjon ki egy ülést Bettinek. Felpattanok, hogy segítsek az ő bőröndjével is.
- Összezsugoríthatom?

Sorry, hogy megint én, nem hagyhattam, hogy ott ácsorogjon az ajtóban!:D

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem szűkösek ezek a vonatfülkék, de a bőröndökkel (még ha össze is zsugorítottam Bettiét) és az állatsereggel együtt elég nagy a tumultus.
- Kár, hogy a tértágítót csak mersterszakon tanítják - jegyzem meg bárkinek, aki megérti a fájdalmat. Azután megfogan bennem a gondolat, hogy azért utánanézek a könyvtárban az első adandó alkalommal. Nem lehet annyira bonyolult.
A diszkomfortsütemény tetejére a habot valami éktelen bűz szolgáltatja, amit egy szanaszéjjel vert csávó hoz nagy csinnadrattával a fülkébe.
Na nem! - gondolom, mert azt hiszem, ide akar beülni. Szerencsére nem, de a dumája se semmi. Egy pillanatra komolyan elhiszem, hogy ő a mozdonyvezető, és majdnem leesik az állam.
Még egy idősebb navinés lány csatlakozik hozzánk, és így végképp megtelik a hatfős fülke. Ha hagyja, az ő bőröndjéért is pattanok. Az nem olyan nagy, mint Bettié, így varázslat nélkül is felfér még fölénk.
Remek ötlet Zentétől, hogy húzzuk le az ablakot, mivel én ülök az egyiknél, meg is teszem a közjó érdekében. Hamarosan kifújja a szél az őrült flótás szagát, mi pedig visszatérhetünk a piknikhez. Nekem sem volt rántott húsos szendvicsem. Sőt, nekem nem is sütött semmit az útra sem az anyukám, sem a nagymamám. Szomorúan állapítom meg. Az enyém két gyerek után tudja, hogy hülyére vagyunk tömve a suliban is. De öröm az ürömben: mindenféle pironkodás nélkül vehetek a meggyes és az almás sütiből is, és felváltva harapok belőlük.
- Mmhmm, magyon jóg! - bólogatok a lányoknak. A nyári szünetre irányuló kérdést így teli szájjal skippelem is. Nagyon extra úgysem volt. Bettivel voltunk a szelfimúzeumban, meg a családdal nyaraltunk egy hetet a Balatonon.