Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nehéz a pillanat, talán a levegő is egyre jobban, ahogy az idegen, vélhetően elméje rabságában élő fiú félelmeit és ólomsúlyú gondolatait leheli a világba. Ki tudja mi az, amely üldözi, amely megnyugtatja egy pillanatra, vagy amely miatt a hűs vízbe mártja lábait. A lassú naplemente és a sötétség közeledte talán csak azt vetíti előre, ahogy a másik szemhéjai engednek a nyomásnak és lecsukódnak. Én pedig, mint egy idegen tényező, zavarok bele ebbe. Néha, ilyenkor azt kívánom, bár jobban ismernék mindenkit és mindent. Talán lehet már őt is láttam, valamely fakó vagy éles képben, amelyek kísérteni szoktak. Tarkómban érződő apró nyomás miatt úgy hiszem, megtörtént már, hogy talán láttam zuhanni, elhullani és levegőért kapkodni. Ahogy a sötét és nehéz víztömeg ölelte körbe, vagy éppen valami más. Ezek derengenek fel és most már engem ráz a hideg, ahogy futkos gerincemen, mint valami apró bestia, amely csak arra vár, hogy puha felületet keresve bőrömbe marhasson. De álmaimnak, a fura képeknek mindig van egy olyan haszna, hogy elűzhetőek. Semmi sincs kőbe vésve, az ember csak vágyja azt, hogy lásson előre mindent, tudja mi vár rá és mikor kell balra lépnie a jobb helyett. Bárcsak és bárhogy. Én nem kívánom, nem akarom, mégis várom és mikor megtörténik, élek vele.
Mozdulok, minden hatásra, ami egem ér. Biztosan hall, ha nem is úgy, ahogy annak lennie kell. Ha nem is úgy, ahogy azt szabad és ahogy az szépnek hangozna. Mit látsz? Tudni akarom, mi uralja, mi bukkan fel benne hangom hallatán. Ahogy megrezdül, ahogy reagál rám, talán valami rémalak lehetek a számára. Megleptem, perszehogy, mert nem köszöntem rá hangosan, amikor ide érkezett. Én is egy kis, puha buborékban ültem, mint mindenki, aki csak ilyen helyre sétál, akár egyedül, akár egymaga. Ő nem abban érkezett, nem védi semmi, hiába fedi testét ruha, olyan csupasz, hogy az érdes világ folyamatosan horzsolja, karcolja a bőrét.
- Hé, hé. Én ugyan nem bántalak – emelem fel karjaimat, hogy lássa, semmi olyan nincs nálam, amivel ártani tudnék. Még ciderem is messze pihen, már el is feledkeztem róla, csak aromáját érzem még a szavaim formálása közben. Persze, hagyom én békén, de nem azt látom, hogy kéne. Ellépek egyet hátra, kiegyenesedem, ahogy felpattan. Olyan hirtelen teszi, hogy ebbe én is beleszédülök, apró, ezernyi pont táncol egy pillanatra előttem. De míg én szilárd lábakon állva figyelem őt, a fiú, a kínzott tagot összeomlanak. Kinyúl felém vagy éppen bármi felé, amit látni vél vagy érezni akar. Csak az ujjvégét érinthetem meg, az ér enyéimhez, amint azokat felé lendítem és vége. Koppan a földön, mert elkéstem, mert úgy ugrottam vissza, mint akit bármivel meg lehet ijeszteni. Sziszegek, de magamnak. Felé lépek, az én térdeim is koccannak, mellette, mégis, amilyen hevesen vetem le magam, olyan gyengéden nyúlok felé.
Lélegzik, ennyi biztos, de hogy merre jár? Jó kérdés. Óvatosan csúsztatom be feje alá a kezem és húzom ölembe. Neki talán ez valahol kényelmetlen lesz, de így tudom tartani, nem engedem, hogy esetleg ha felébred és dobálná magát, a vízben kössön ki. Aprókat és óvatosan ütögetem meg arcát. Nem, nem tudok elsősegélyt, elveszett vagyok most, de kétséggel teli. És nem is ismerem őt.
- Gyere vissza, kérlek. A világnak szüksége van rád – keltegetem, de tovább nem érintem, nem paskolom. Kezem leengedve sóhajtok egyet. És most? Segítség kell ide. - Tudom, hogy hívogatóbb a sötét, de a napfény kell neked. Fogalmam sincs miért beszélek hozzád, talán nem is hallasz – ha nem reagál még egy ideig, akkor kénytelen leszek összekaparva, a markomban tartva elrohanni vele a legközelebbi helyre. De mi van, ha most töröm össze? Számolok, lassan és vissza, várva arra, hogy visszataláljon.

Mert ma én leszek a fény. A sötét ellenére ragadom meg, hagyom magam kapaszkodónak, még ha rémalak, egy szörnyeteg képe vetül rám. Szelíden, minta porcelánból lenne, ébredését követően, várva pár, kellemetlen pillanatot, döntök. Én ehhez kevés vagyok, és félő, ez csak az előfutára annak, ami őt kínozza. Nem kérdezem mi, miért és hogyan, csak bizotsítom arról, rám bízhatja magát. Ha ellenkezik, szavam erősebb, fogásom biztos, ahogy célom is. A kastély bontakozik lassan ki előttünk, csendes sziluettje nehezedik ránk. A tempónk lassú, kényelmes és az övéhez igazítva. A gyengélkedőre viszem, engedem el, mikor már az ágy biztonsága van alatta, nem pedig a kemény föld, a padló. Pár szót váltok a gyógyítóval, majd eltűnök, mintha ott sem lettem volna. Mintha, valójában csak egy képzelet lettem volna, ami előtte táncolt. De talán, mindegyik mellett, ami elől menekült, én voltam az első, aki kinyúlt felé. Remélem, minden rendben lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Mert mindig megettem a levest. Látod, mire nem jó? - vigyorgok egy nagyot, mintha amúgy ez tényleg hasznos lenne. Semmivel sem igazabb, mint a répa és a fütyülés, vagy az esőben ázás. Azért nőttem ekkorára, mert csak. Ez lett nekem megírva. Lehet volt a családban egy kis óriás vérvonal, de ahhoz még amúgy is kicsi vagyok. Egyszer találkoztam egy negyedóriással, aki mellett óvodás fiúnak tűntem. Amúgy egészen jó fej volt, tipikusan az, akitől alaptalan félnek, mert semmi értelme, nem bánt senkit. Leülök végül mégis, miután kicsit elkalandoztam fejben, ne kelljen már a nyakát tekernie miattam. Kényelmesen helyezkedem el, maradásra, mint mindig. A hülye vadalma vigyorom megint itt van, és a gondolat, hogy nem nekem kellene ezt tartanom, mert nem helyes és nem jó, ha közben vannak más gondolatok, amik miatt több lehet annál, mint ami.
- Sokak szerint jobb kutya vagyok, mint ember. Legalábbis akkor aranyosabb és szórakoztatóbb. Bár bevallom, utálom visszahozni a labdát és a botot, ilyenre sosem vetekedtem – mert igen, engem láthat, de a négylábú én-t is, akiben most érkeztem. Nem éppen nagyzolásnak szántam azt, amit, mégis mintha úgy tűnt volna. De elengedem, a sóhajt is, mert most minden volt a cél, de nem az önfényezés. Nagyon jópofa ebre sikerültem, hála a mágiának, sok mindenben hasznomra van. - Viszont azt tényleg csípem, ha a fülem tövét vakarják. Vannak furcsaságok – vonok vállat, hogy velem jár ez is. Igen, nem meséltem sosem, semmiképp, miért és mikor menekültem ebbe jobban, mennyire kalandoztam el és mentem el, hogy a rossz időben némi szeretetet kapjon nyomorult lelkem. Nincs itt az ideje vagy sosem lesz. Van, amit örökké takarni kell.
- Nem is értem, miért nincs rajta madzag, mint a szemüvegeken, vagy a bankos tollakon – csóválom meg a fejem, mintha ötletet akarnék neki adni, máskor mit ne tegyen és mit azért, hogy megelőzze. - Hogy törnék el egy fémet? Ennyire nem vagyok nagy darab – mormogok, mintha sértene, pedig igaza van. Nincs rajtam úgy plusz, mégis, ami akad, az bőven elég, hogy nehéznek számítsak. Senki sem akarna elkapni, ha ájulnék, az biztos. - És még el se hajlott – teszem hozzá, majdnem sértett elánnal, hogy ilyet soha ne is feltételezzen. Vagyis, én úgy néztem, nincs. De ért a fene ezekhez a dolgokhoz. De térjünk rá inkább a lényegre, azért jöttünk.
- Feltehetnék, de nem jegyre megy ez. Fura lesz, mert egy másik test, egy másik külső vesz körbe, miközben te vagy odabent. Keresed majd a kezed, az ujjaid, de más lesz ott, ahogy a járásnál is. Érzékelsz mindent, csak másképp, attól függően, mi lesz az alak. Én rosszul voltam a szagoktól eleinte, a kukákat nem is bírom. De már emberbőrben sem, mégsem viszel át egyik formából a másikba semmit sem. Vagyis egy valamit, egy apró jelet, amiről tudni fogjuk, te vagy az. Kérdezzek mégis? - hátha erre vágyik, vagy a gyakorlásra, amíg említ utána is. Nem hoztam úgy nagyon semmit, de kellék akad bőven. Esetleg fogok valamit, bár nehézkes csak úgy egy madarat, apró állatkát keresni.
- Következőre szerzek egy egeret, és akkor az élő transzfigurálást is átfuthatjuk. Ha ragaszkodsz hozzá, bűvölhetsz nekem kavicsból békát – vigyorgok egy sort, majd dőlök kicsit hátra. - Igazából most jövök közölni a nehéz részt. Ugye mér nem tudjuk mi leszel és azt sem, hogyan. Ennek nagyon speciális első formája lesz. Biztos olvastál a bájitalról – ha nem is az én még át nem adott jegyzeteimből, akkor azokból, amiket olvasgatott. Ha nem, akkor majd most. - Első körökben ehhez szedünk össze mindent és közben beszélünk, gyakorlunk. Melyikkel kezdjem, a könnyebbel vagy a nehezebbel? - mint az a csávó a filmben, piros vagy kék kapszula?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

És jön a csapkodás. Felszisszenve kapok a vállamhoz, inkább reflexből, mintsem azért, mert fájt, és ezt pontosan jól tükrözi a vigyorom is, ami nem lankad. Meg merem kockáztatni, hogy még szélesebb is lesz, ahogy visszakérdez, és igencsak egyértelmű reakciónak kapja a szemforgatásomat. - Mondom, hogy vigyázok rád, és biztos vagyok abban, hogy mindened kész van minimum egy hónapra előre - szemtelenség csillan kékjeimben, ahogy mosolyomban is visszatükröződik, majd szemöldököm ugrik úgy az égbe, hogy még a bronnection is megszakad. Még az is, ami létre sem jött. Én meg állok, ahogy azt mondja, hogy rendben van, csináljuk, és nem akarom elhinni. Hitetlen engedem ki torokból a nevetést, gondolkodás nélkül fogom meg a kezét és követem ugyanúgy nevetve. Csupán annyi időre engedem el, amíg táskám szárába fűzöm be kezemet, de a másikkal azonnal kulcsolom ujjaimat az apró ujjak köré megint. És addig el sem engedem, amíg a tóhoz nem érünk.
- Ez az! - csapom ki a lángos pózt. Egy fa tövébe teszem a táskám - meglepő, de nem felejtettem el, hogy igenis értékes dolgok vannak abban a csapnivaló füzetben -, majd fogom meg pólóm alját is azzal a lendülettel és dobom le magamról. Cipőmet rúgom le a lábamról, majd gombolom ki a nadrágot és ahogy a tó felé lépkedek lépek bele, hogy végre lejöjjön rólam. A partról rugaszkodom el és ugrok egy bombát, de nem maradok lent sokáig. Arcomból söpröm le a vizet, majd tincseimet tűröm hátra, és fordulok nevetve Kiscsibe felé. - Pöpi a víz - lendülök előre, hogy pár karcsapás után érjen talajt a lábam és kilibbenjek a partra derékig. - Olyan jól fogod magad érezni, hogy a végén még te fogsz megkérni engem a lógásra - vigyorodom el szélesen, majd nyújtom ki felé a kezemet. - Segítek - kapom el tekintetét, hogyha megfogja a kezemet óvatosan segítsem be a vízbe, majd mosolyodjak el és simítsam hátára a kezemet. - Dőlj hátra és emeld fel a lábad lassan. Felfektetlek a vízre, csak nyugi, tartalak - meglepném, hogy csak eldöntöm, mert vicces lenne az arca, ebben biztos vagyok, de tudom, hogy fél a víztől, úszni sem tud, és a félelme innen ered, szóval megelőzvén az ismételt felesleges pánikot csak elmondom neki, mit tervezek. Hát így annyira nem poén a dolog egyébként, de nem baj, ráérek még szívatni. Főleg a mai nap után. Mosolyogva pillantok le rá. - Miért dúdoltad a Police dalt? - hangom kíváncsian csendül fel kettőnk között, és pontosan tudom, hogy a legjobb pillanatban teszem fel a kérdést, mert nem tud előle kitérni. Egyszer már elengedtem, de most nem vagyok hajlandó, és a feltett kérdésekre igenis választ fogok kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A víz egy olyan dolog, ami megment a nyolcvanezer foktól. Bárki mondhat bármit, de akkor is így van. Ha Kendével csapatjuk az más, mert neki is amúgy is különleges a kapcsolata a vízzel, míg én csak simán élvezem, ahogy a hűvös víz körbeölel. Kicsit, mert nem felejtem ám el, hogy miért is van lehetőségem ezt kiélvezni: meg kell tanítanom Kiscsibét úszni. Igazából ez egész egyszerűnek tűnik, csak még a hülye is tudja, hogy nem az, főleg, hogy nekem lassan görcs áll a kezembe, míg ő szoknyát csinál a pólójából. Diszkréten mérem végig, ahogy végre felém közeledik, szemtelen mosoly villan fel ajkaimon közben, hiszen ha bárki azt mondja nekem, hogy ez meg fog történni valaha, úgy pofán röhögöm, mint annak a rendje. Ráadásul még kioktatni is van ideje. - Jajajaja, vágom. Az valami sokk asszem - mutogatok mellkasom felé, majd segítem be a vízbe, míg végül hajlandó megmozdulni és pillanatokkal később már a vízen fekszik. Így kell ezt kérem! Hasítunk előrefelé gyerekek, mint víziló a mocsárban.
- Nyugi már - nevetek fel, ahogy belém kapaszkodik. - Fogalmam sincs, hogy kell, de tekintettel arra, hogy olyan merev vagy, mint egy betontömb, szerintem nem nyúlunk mellé azzal, ha előtte lelazulsz - nézek rá sokat sejtetően, mert igen, ez nem egy enyhe célzás. - Komolyan mondom, Lia. Engedd el magad, tartalak - mosolyodom el kedvesen, majd, hogy még inkább megnyugtassam csúsztatom másik kezemet csípőjére, míg az eddig hátán pihenőt mozdítom feljebb, és teszem fel közben a kérdést. Megemelkedő szemöldökkel hallgatom a választ, majd vigyorodom el.
- Ja, az az este király volt - bólintok egy határozottat, majd ahogy mosolyom visszafogottabb lesz kapom el ismét Amélia tekintetét. Nagyjából semmi nem kerülte el a figyelmem abból, ami a levélben volt, az csak főleg nem, hogy úgy kikerülte a kérdéseket, mint annak a rendje, de egy dolog nagyon megmaradt. Túlságosan is, pedig semmi közöm nincs hozzá. - Az az igazság, hogy normális esetben nem kérdeznék rá, de ez a nap rohadtul nem normális, szóval… összevesztetek a fura, levitás haveroddal? - biccentem félre fejemet, miközben tartom a tekintetét, és nagyon bízom abban, hogy mivel a karomat is fogja és még mindig tartom - nagyjából - nem bánja, hogy lejjebb ereszkedem. Kezeim néha el-elengedik a testét, mert ha folyamatosan tartom, tényleg úgy fog lebegni, mint egy betontömb. Igen, vág az agyad, tehát sehogy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ha ez nem a legnagyobb bizalmi próba kettőnk között most, akkor semmi. Főleg a történtek után, amiből az egész “utállak”, “nem, mert én utállak” szituáció kerekedett ki, és hónapok kellettek mire kiderült, hogy egy félreértésen alapult az egész. Tartom Kiscsibét, és eszem ágában sincs jelenleg, hogy játszadozzak vele - bármennyire is eszembe jutott, hogy mennyire vicces arcot vágna közben -, mert komolyan úgy érzem, hogy ez most fontos pillanat. Főleg nekem. Ellógja velem a napot, az rendben van, de ez még nem azt jelenti, hogy a bizalma felém visszajön, mintha semmi nem történt volna.
- Ismerem őket, csak eh - vonom meg vállamat. Borzasztóan sok stílusú zenét hallgatok, rólam tényleg elmondható, hogy mindenevő vagyok zenékből, de hogy a Queen-t nem tudom meghallgatni, az biztos, haver. Jegyezze meg, legalább biztos lehetek abban, hogy a közelemben véletlenül sem fogunk ilyet hallgatni, mert ismer, tudja, hogy simán kiverem a hisztit miatta. Ismét megvonom a vállamat, mert nekem mindegy a srác titulusa a kapcsolatukban, és simán tartom, hogy fura a gyerek. Mármint az átlag levitásoknál is furcsább, de nem tetőzöm a véleményemet, csak várom, hogy Kiscsibe válaszoljon. Vagy ne tegye. - Jó nagy hülye a haverod - nyammogok kicsit. - Miért haragszik olyanért, amin nem tudsz változtatni? Ha tudnál, nyilván megtennéd, nem? - mosolyodom el félrebiccentett fejjel Kiscsibére. - Velem is megoldottad, és nálam aligha lehet nehezebb eset valaki. Megoldod - bólintok egy határozottat, majd nyílnak el ajkaim a hirtelen kérdésre. Értetlen pislogok rá, majd nevetek fel.
- Én? Mégis mit kellett volna? - kérdezek vissza azonnal, mert fogalmam sincs mire gondolhat a költő. A pólója alá csúsztatott kezem húzom lejjebb, majd ujjaimat szétnyitva támasztom azokat bőrének, hogy megtarthassam, mert már türelmetlenkedik. Látványosan forgatom meg szemeimet és fújtatok egyet, ahogy felállok és fölé hajolok. - Nem tűnt fel, de vagy harminc másodpercet úgy lebegtél, hogy nem tartottalak - vigyorodom el szemtelenül. - Még mindig merev vagy, de talán annyira nem gáz már, szóval kezdd el mozgatni a lábaidat, valahogy így - fogom meg kezét, majd engedem el hátát, és húzom előrébb, hogy felálljon a lábára, majd fekszem fel a vízre és kezdek el lábbal tempózni. - A kezeiddel meg így - hasítom ketté a vizet karjaimmal is. Lehet hülyének nézni, de a háton úszás a legbiztosabb, mert így az arca kint van a vízből konstans, ami talán kicsit elnyomja a félelmét. Mellé érve egyenesedem fel megint és rázom meg fejemet. - Feküdj fel megint, tartalak, és ha nekiállsz tempózni elengedlek, de melletted leszek végig, oké? - ereszkedem a vízbe, majd pislogok felfelé rá, hogy mikor szándékozik felfeküdni, ha már ennyire sürgős a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Csak bámultam a sötétséget órákon át. Semmit se láttam, még a kezeim halvány körvonalát se, az ajtó alól se szűrődött be derengés, ami leszűkítette volna a végtelennek tűnő teret. Néha volt ilyen. Nem tudtam aludni, egyszerűen képtelen voltam a szemeimet is lehunyni. Éreztem a mellkasomon a nyomást, mintha az egyik teli söröshordónkat eresztette volna rá valaki szép lassan, kiszorítva a levegőt és elállva a következő útját. Egyszerűen túl sok már a titok, mind a sajátom, mind a család többi részéé és csak még több a megválaszolatlan kérdés, amik azokból fakadnak. Nem is beszélve a bűntudatról... Ó, az érzés, ami hónapok óta, lassan felemészt. Belehasít a szívembe, marja a torkom és fogva tartja az elmém. Muszáj volt kiszabadulnom.
A házban néma csend honolt, egyedül lépteim halk nesze verte fel azt. Vissza se nézve hagytam magam mögött a még mindig idegennek tűnő házat, miután kiemeltem egy üveges Stout-ot a hűtőből és indultam el a már ismert úton. Véletlen bukkantam a tóra, de mióta megtettem, már több időt töltöttem ott, mint nagyi házában. Ez azt hiszem elég sok mindent elmond.
A Hold fénye sziporkázva tükröződik a sima felületen. Körbe pillantok, majd húzom le a cipőm egyből és áztatom meg lábujjaim a kellemesen hűvös vízben. Arcomon átszalad egy mosoly és az üveget a fűbe téve, dudorászva kezdek vetkőzni, hogy a felesleges textildarabokat a partra dobjam. Szépen sorban, az összeset. Senki sem jár erre ilyenkor, volt már lehetőségem meggyőződni erről az itt töltött éjszakákon. Itt a sötétség se olyan végtelen, a csend beleveszik a susogó fák neszébe és az állatok mocorgásába. Ahogy az utolsó ruhadarab is a földet éri, nyújtózkodva lépkedek lassan a vízbe. Bőröm bizseregni kezd a hűvös érintéstől, amit nagyon is szívesen fogadok. Ahogy egyre beljebb hatolok a Hold áztatta vízben, a mellkasomon érzett nyomás is enyhülni kezd. Ez az igazi szabadság. Semmi más, csak én, a Hold, a víz és a söröm, ami a parton vár rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

#ootd #stu-dying

A Navine toronyban összerámolok pár olyan cuccot, ami úgy tűnik, mintha hasznosnak bizonyulhatna egy kellemes, szombat délelőtti study session-höz. Habár rég tanultam bárki más társaságában, azért az alapvető felszerelésekkel talán tisztában vagyok. A hátizsákomba dobok pár tankönyvet, különböző emberek órai jegyzeteit, egy pokrócot, hogy mégse a földön kelljen üldögélni és elindulok a megbeszélt találkozóponthoz, a csónakház felé. Az ajtón való kilépés előtt azért végignézek magamon, bár ez inkább megszokás, mint valódi érdeklődés. A napi outfitembe sem fektettem túl sok energiát, felkaptam egy eredeti funkciója szerint futásra használható shortot és egy óriási pólót, amit a szekrényemben találtam. Hirtelen azt sem tudtam eldönteni, alapvetően a bátyámhoz vagy az öcsémhez tartozott-e, de egyikük sem tárcsázta forróra a telefont miatta, szóval úgy gondoltam, hogy akkor már nálam is maradhat. Fél év ingázás, fél év magántanulói státusz és két hónap olaszországi kényszerpihenő után szinte nosztalgikus újra a Bagolykő folyosóit koptatni. Gyakran már csak az izommemória vezet át az ódon épületen. Séta közben azon gondolkozom, milyen sok víz folyt le azóta a Dunán, hogy kviddicses csapatkapitányként dobogó szívvel bontogattam a Visegrádi Viperák nekem címzett levelét a kastélyban. Ha az akkori énem megtudná, hogy -a szüleim előzékeny közbenjárásával ugyan, de- megfosztottam magunkat az álomkarriertől, egy kiskanál vízben is megfojtana, ez egészen biztos. Esetleg belátná, hogy a két hónappal ezelőtti helyzetemen az csak segített volna, ezért boldogan végignézte volna, ahogyan előbb Budapesten szenvedek a figyelemtől, a folytonos spekulációktól és attól, hogy konkrétan minden újság elején én mosolyogtam, majd ahogyan az öcsémmel közös olaszországi, kissé hosszúra nyúlt nyaraláson folytatom ezt a jó szokásom. Itália elvileg figyelemelterelésnek készült, számomra és a sajtó számára, hogy mivel úgysem leszek kézközelben, csak elkezdenek valami elérhetőbb alanyon csámcsogni. Ám a felszívódásom híre csupán olaj volt a tűzre az első pár hétben. Utána pedig csak lassan csitultak a kedélyek.
De szerencsére a Bagolykőben akad olyan, akit nem izgat, hogy a héten hányadszorra próbálnak rámsütni egy drogbotrányt, verekedést vagy becsületsértő viselkedést. Ezen kevesek közé tartozik Zente is, akit még az aktív DÖK-ös időkből ismerek. És akivel közösen valljuk, hogy egyedül tanulni sokkal rosszabb, mint ketten, ma délelőtt legalábbis biztosan. Szóval rá várok  a csónakház melletti füves területen, ahol a pokrócom leterítése után elegánsan hasra vágtam magam. A mágusjog jegyzeteimet a kezembe véve pedig azon kezdek agonizálni, vajon hogy lehet ennyire érthetetlen számomra az, amit valójában én magam írtam pár napja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Rosszul éreztem magam, hogy én leszek a rossz hír hozója. Utáltam ezt a szerepet, habár tudtam, hogy valakinek meg kell tennie. Alapjáraton se beszéltünk már Ádámmal úgy, mint előtte, szóval rontani nem tudtam a szituáción. A kurva életbe de nehéz volt mégis.
A pofán leszakadt. A képembe hazudik. Az ártatlan kis bárányka olyan gyorsan idomult a helyzethez, hogy elhinni se tudtam, hogy most került ilyen szituba először. Hitetlenkedve nevettem fel egy csepp öröm nélkül.
- Még hogy nem tudod, te rohadt kis szuka - fröcsögtem a szavakat, és közelebb lépve a lányhoz ragadtam meg a vállait, és löktem meg. Egyszer kicsit, mire karja legördült Ádámról, majd még egyszer jobban, hogy elesett, és a Földön kötött ki. Talán rá is ugrottam volna, ha Ádám hangja nem ránt ki. Pedig itt volt az ideje, hogy végre megkapja a magáét.
- Csak veled jár mi? Te elhiszed ezt a baromságot? A két szememmel láttam, ne legyél már ennyire naiv! - pördültem barátom felé, magamból kikelve. - Elvette az eszedet ez a hülye liba, elég volt, hogy szétvetette neked a lábait, és már el is hiszed minden szavát - pörgött a nyelvem tovább, mintha nem lenne már semmi gát, ami bennem maradt. Nem is volt. Felcseszett a helyzet. Bori. Ádám. Talán le se kellett volna mennem a szülinapra. Talán hagynom kellett volna szenvedni. - Esküszöm Ádám, hogy nem hazudok. Most nem - jelentettem ki, mert nem lett volna igaz, hogy sose tettem. De nem lehetett olyan együgyű, hogy elhiggye, hogy az a sok szar a moziteremben igaz volt.
Pillantásom szikrákat lőtt ki, és a lányra kaptam őket. - Ha jót akarsz magadnak, elmondod most az igazat - fenyegettem. Nem érdekelt már, hogy kedvesen kellett volna, az sose volt igazán az asztalom. A durvaság azonban mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem kéne idekint lennem.
Már csak a jelvényem súlya is nyom, nemhogy a tudat, hogy ilyen későn botorkálok, igazából még nem is a kastélyban, hanem a faluban. Ilyenkor kellene gondolkodni azon, mi észszerű magyarázat akad majd erre, de egyenesen nincs. A sötét miatt, mert pálcát sem mertem használni nagyon, térdemen egy öles horzsolás pihen, épp a levegő is csípi, ahogy kissé sántikálva tartok azt hiszem a tavacska felé. Legalább kimoshatom, míg kitalálom, hogyan osonok vissza a körletig, a szobámig és mit mondok erre. Ma nem vagyok beosztva, semmi dolgom, nem is volt sok, csak kissé… elrepült felettem az idő. A könyvtárban kezdtem, majd folytattam az étteremben és itt összefolyik minden. Azt hiszem, össze lett cserélve a narancslevem valaki máséval, mert körülbelül mostanában szedtem össze magam. Egy padon ültem, leültettek, talán aludtam is, rendesek voltak, majd el is tűntek. Nem ismertem őket, nem tudom, hogy az övék volt-e a másik pohár, semmit sem tudok. Csak azt, hogy kótyagos fejem legalább a hűvös levegőtől kitisztult, tompán fáj ugyan, de megmaradok. Mi volt ez? Biztos alkohol. Na, most már ezt is elmondhatom: berúgtam! Kicsit.
Megvakarom az állam, megállok és körbenézek. Itt már nincsenek házak, tehát jó úton haladok, úgy nézem. Talán iszok is a tóból, most már mindegy nekem, úgy érzem. Olyan fura ez az egész, és szerencsétlen. Tökéletesen jellemez engem, hogy tartok egy szünetet minden könyvtől, minden mástól és ez lesz belőle. Aztán mindenki csodálkozik, ha hetekig ki sem dugom az orrom? Akkor legalább biztosan nem ér semmi sem. Talán ha olvasok róla, akkor a fejemben.
Kilépek a fák takarásából és itt már kissé jobbak a fények, rögtön láthatom, hogy valaki mozog előttem. Talán ő is a kastélyba oson vissza, így lemaradva, jócskán, de lépkedem utána. Megáll, ahogy én is, bár nem értem, miért? Jár még erre valaki? Körbetekintek, semmi. Vissza előre, semmi. Vagyis, ahogy visszarántom a fejem előre, azt hiszem, olyasmit látok, amit sosem szabadna. Ő nem a kastély felé tart, nem is haza, sehova, hanem a tóhoz, amihez ideértünk. Hallottam a víz lágy mozdulásának hangjait, csak éppen nem az volt az elsődleges.
Most meg…
Nem szabadna itt lennem.
Érzem, ahogy arcomra pír költözik, fülem ég, szinte kiesek a fa takarásából, ahol megálltam. A törzsbe kapaszkodom, hiába nézek mindig másfelé, tekintetem végül visszatalál a… a… meztelen… az ott egy meztelen… nő… A vízbe sétál, én meg – tessék Viktor, immáron légy rám büszke –, még mindig tátott szájjal nézek, majd dőlök és dőlök, ahogy követném én nem csak szememmel, hanem testtel, mit művel.
Ekkor csattanok a földön, feljajdulva, pontosabban most elárulva, hogy én itt vagyok és úgy… mindegy.
- Basszus – morgom a sötétbe és visszahátrálok a fa mögé, mintha az sokat segítene. Tuti nem hallott, biztos nem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A víz hideg érintése simogatja a bőröm. Lassan lépkedek egyre beljebb, nem vagyok híve a hirtelen csobbanásnak. Idő kell a testnek, míg hozzászokik a hőmérsékletváltozáshoz és én törődök is a testemmel. Régebben sokkal inkább, mikor edzeni jártam és ott kiadhattam a felgyülemlett stresszt. Ott játszi könnyedséggel engedtem el a gondokat, hagytam azt a termen kívül. Tiszta elmével léptem be mindig és gondolataimat kitöltötték a következő mozdulatok, mind az enyém, mind az ellenfelemé. Másnapra sajogtak a porcikáim, főleg, mikor egy pillanatra figyelmetlen voltam, amiért nem hibáztathattam senki mást, csakis saját magamat. Mióta nincs pénzünk, ez a fajta felszabadult állapot már csak vágyálom.
Mikor derékig ér már a víz, lehajolok és a vállamra locsolok belőle, ami végigcsorog a hátamon és a mellkasomon egyaránt. Hajam előre bukik, vége csókot lehel a víztükörre, amit most nem bánok. Felegyenesedve tányért képezve tenyeremből merek bele vizet és nedvesítem meg az arcomat is. Mélyet szippantok a friss levegőből, teletöltöm a tüdőm, hogy utána lassan engedhessem ki.
A nyugodt pillanat kettétörik a puffanást hallva. Fejemet egyből a reccsenő gallyak felé kapom, amihez ha fülem nem csal, jajdulás is társul. Szívem a torkomban kezd hevesen zakatolni, barnáim összeszűkítve és melleimet takarva meredek a fák közé. Mocorgás. Egy pillanatra teljesen elborul az agyam, vérem zubog és pálcáért fohászkodok, bár tudom, hasztalan.
Próbálok zajongás nélkül elmerülni a vízben és visszaúszom a partra. Kiérve csak a pólómat kapom gyorsan magamra, ami vizes testemhez tapad és egyáltalán nem takar eleget. Felkapom menet közben a sörösüvegem és mezitláb próbálok a kukkolóm mögé kerülni és biztos vagyok benne, hogy sikerül is, ha még ott van. Némán, de zihálva szedem a levegőt, míg óvatosan lépkedek felé, barnáim folyamatosan utána kutatnak.
- Mi a fenét képzelsz magadról? - kérdem, az indulattól rekedt hangon egyből, ahogy a fa mögé érek. A Stout nyakát szorongatom és a szívem sajdul bele, ha csak arra gondolok, hogy egy cseppje is kárba megy. De ha erre lesz szükség, akkor bizony az összeset feláldozom, hogy a fején törjem ketté az üveget. Ha most is felbukkan Winter Cone, a gyűrűmre esküszöm, én jelentem már fel saját magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ide skubizz, ez a barátság olyan, hogy mindennap meglepik egymást és rágyúrnak rekeszizomra, ebben hiány nincs, tehát egy dolog volt amit Kende tutira megjegyzett: Az éjféli dán hagyomány. A szösztalicska hetekig rágta a fülét, amikor csak random beugrott a barna fejébe a gondolat szikrája magához hűen már bombázta is barátját nem sajnálva. Kende pedig ehhez hűen hozta az embertelen italmennyiséget és készült be a poharakkal. Mert jó, vágod az ajándéka telibe talál a negyed dínó csajnál, akkor mostmár jöjjön az amire várt a szülinapos. Leihatja az asztal alá a két srácot. Az utolsó koccintás után tartja ki a pár másodpercet, amíg Mae előnyhöz jut és végül arcát átmozgatva csapja a levegőbe ökleit és kiált egy hatalmas "whoooo"-t. A lendületben tapad nyelve a barna arcára, mígnem a fagyi visszanyal. Hasáért kap, torokból nevetve görnyed előre úgy lép a maradék italért és Lilihez. Kis szöszi csajtól a szösztalicska gerjedve átveszi a hajtószerét. Hatalmas perverz vigyor terül el az arcán, majd hitetlenül nevetgélve csapja szét a karját lángos pózba.
- Adj neki szépségem! - büszkeséggel spékelt jókedvében kiált torokból, mígnem a korábbi táncolós lány el nem ragadja a táncolókhoz. Annyit még elkap, hogy a dude a hátán a kisokossal vág át a tömegen, vigyorogva ingatja a fejét az állatra, de ennyi megivott alkohollal lelép megkönnyebbülést hozni magára - dob egy sárgát. Így is van!
Visszaérve a zene csak hangosabb, az ő mozdulatai azzal együtt bátrabbak és kapja el a csaj, akit magához húzva ölel hátulról. Keze simul a derekára, a csípője mögötte ritmusra tekeredik, mígnem meghallja az ordítást. - Duuuuude te elvetemült vizes bánat! - röhög fel minimálisan eltávolodva a lánytól. - Mi a pálya? - csillanó szürkéskékkel fürkészi a másikat. - Ja, bakkerka, mindkét szemmel - bólogat vihogva. - Asszem a csaj levetkőzte a feszkóját is, hogy bukik a bigékre is - teszi még hozzá kicsattanva, mielőtt az eridonos ráindulna a duddosra, mint víziló a mocsárra. - Húzzál Casanova - veszi át az üveget, amiből lelkesen kortyol egy hatalmasat. Közelebb simul a lányhoz, tekintete esne vissza Mae-re, de az asztalon valami pasi vereti, és… és frankón rögtön kiszúrja a szőke fürtöket. Kipirosodott arcán lévő vigyora csak még hatalmasabb lesz.
- Tánya néni… - ennyit a parketten tekergő bigéről, csillogó szemeivel vág át a táncolók és vitatkozók közt, brutális instabilitással, de annál kisnagyobb lelkesedéssel. - Az etalon! Az amazon! A NŐ! - kiabálja egyre hangosabban, ahogy közeledik. - Csókolom - fékez le előtte gödröcskés mosolyával. Csókolná. Gihi. De annyira még Kende sem lehet részeg. Pusztán vállat von és egy nagy cuppanóst tol a házvezető helyettese arcára. - Tiszta csinos, meg minden - bókol, majd füléhez kapva toporog arrébb. - Csapjon oda, addig én megkeresem a dudeot - bólogat hevesen, forog párat egy helyben, hogy eldöntse merre akar menni. Karézol. Nem igazán emlékszik hol hagyta el a Brokémonját, már a szösztalicskát sem látja, de a Pokémon főcímdalát dudorászva olyan őszinte könnyedséget és jókedvet érez, amit hetek óta nem. Teljesen más forog benne. Meghúzza a vodkát, és táncos léptekkel, énekelve indul meg az utcák irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amúgy ez egy csodás éjszaka – lenne, az ablakból nézve, vagy kinyitva egyet és ott ücsörögve. Jobban szeretek ilyenkor aludni, vagy éppen csak valamit olvasni. Bármit. Nem terveztem, hogy belőlem is egy válik abból, akiket üldöznöm kellene. Nem hiszem, hogy ezzel kell majd a családi ebédnél dicsekednem, vagy éppen azzal, hogy kicsit megint ingatag a tanulmányom, mert éppen nincs kedvem stréberként viselkedni. Valahogy most semmihez sincs kedvem igazából, talán azért is keresem a dolgokat, a helyem. Ez a mai, nos, pontosan arra jó, hogy megtudjam, mi az, ami nekem inkább nem való. Vagy valami olyasmi? Ha a nap közben lévő dolgokat figyelem, még azt sem tudom kinek és hogyan adjam elő, márpedig vélhetően hamar el fog jutni a testvéreimhez, részben. Kicsi az esélye, hogy egy ekkora helyen bármi is titokban maradjon. Fene tudja, nem tudom, most gondolkodni még nehéz. Az arcom dörzsölöm, a szemem, jobb lenne ágyban, álomban, mint talpon. Talán abban is vagyok, kidőltem és most ilyen furcsaságok jönnek, mint a tó és egy idegen, csupasz nő. Nem tudom miért álmodnék ilyet, sosem tettem.
Viszont, mégsem az, mivel zajongok és vélhetően, ennek hangja is van. Az álmokban kiabálni is lehet, akkor sem moccan. Nem tudom mi történik, én a fa mögé húzódom vissza. A törzsnek döntöm a hátam, szinte préselem magam hozzá és nagyot szusszanok. Nem hallok sok mindent, azt igen, hogy a víz mozdul, ad hangot, ha valaki elhagyja. Nem hangos, de éppen nincs koncert a szomszéd bokrosban, hogy ne halljam. Basszus!
Óráknak tűnő pillanatok után mozdulok csak, kilesek a takarásból és majdnem felkiáltok. Nagyot nyelve, nyelvemre harapva húzom vissza magam mert erre tart, ide jön. A póló rátapadt, a hülye is látja, nagyon mégsem figyeltem meg. Végül pedig megszólal. Közel van, ugrok egyet ültömben és lehet most kéne elszaladnom. De akkor tényleg annak tűnök, hogy én itt vadászok látnivalókra, de még milyenekre! Pedig nem… ez csupán merő véletlen, semmi több. Ugye? Nagy levegőt veszek és lassan felállok – mármint, a két lábamra – és megfordulok. A fa takarásában, még mindig a törzsbe kapaszkodva pillantok ki végül rá, szigorúan csak az arcára. Bár lenne kíváncsiságom, de… de moderálom magam. Mi a franc van velem…?!
- Ne… ne haragudj… azt hittem nincs itt… senki – mentem a menthetőt vagy éppen elásom magam? Ha jól érzem, ő most nagyon ideges. Nem tudom mi van nála, nem merek a nyakánál lejjebb tekinteni, vagyis merek, leszökken a figyelmem és látok nála valamit, de hogy az mi… mindegy. Visszakapom a tekintetem rá, az arcára.
- Én semmit nem képzelek… csak erre jártam hogy… hogy… kimossam a sebem – nyújtom előre a lábam, amin a horzsolás van. Ez már csak jó indok...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ma megtanulok mindent. Eldöntöttem. Aztán eszembe jutott, hogy nem idebent és nem egyedül fogok, úgyhogy lejjebb adtam az egészből és elég lesz a fele is. Végül úgyis a negyede lesz, ismerem magam, minden jobban fog érdekelni. Dankának örültem, rég hallottam róla, vagyis, ez így nem igaz. Hallani róla, csak nem tőle és az ő szavaival. Véletlen el-elkap bárki morzsákat azokról, akiknek több oka van szerepelni a nyilvánosság előtt ugyebár, nekem is sikerült. De ezzel is úgy vagyok, mint az Edictummal: valaki próbál kettő darab valódi szóból novellát írni, vagy egyenesen egy regényt és aztán, ebből annyi igazság születik, mint az én pennámból a rímek. Semmi. Pont ennyire foglalkoztam azzal a pár dologgal, mikor ismét találkoztunk. Nem faggattam, nem nyaggattam, szimpla beszélgetés volt, olyan, mintha csak tegnap válik el az ember pár óra erejére és minden megy tovább. Vagyis, remélem ez a legjobb megoldás neki is, nem érzi, hogy bizonyítania kell, hogy ő nem más, nem az, amiről írnak, hanem ugyan az a lány, aki elment, hogy megkeresse az útját.
Vállat vonok végül, elengedem az ambícióimat. A táskámat húzom magam elé, beteszem azt, amiből megírni vagy csak befejezni kell a beadandót, kerül bele pár jegyzet, amiket át kell olvasni és egy regény, ha netán előbb végzek – haha – és Danka még nem, de lefoglaljam magam és ne zavarjam. Kitérőt teszek, nem nagyon és szerencsére időben vagyok. A konyhában szerzek be limonádét meg töklevet, az üvegek, amiket még a faluban vettem, pont meg vannak bűvölve, hogy hidegen is tartsák azt. Kérek még pár szendvicset, a ropikhoz pont jó, amiket a táskába tettem a könyvek tetejére és ezekkel felpakolva indulok végül meg a cél felé. Kell az energia, én mindig szeretek eszegetni tanulás közben, olvasás alatt, ezért is morzsásak a könyveim mindig. A hangyák szeretnek, annyi biztos.
Az órámra pillantva sietősebb lépteket veszek fel, elkerülve a tavacskát, nehogy megint olyat lássak, amit nem kellene, majd már megint egyenesen csak oda és előre. Hamar meglátom a csónakházat, majd mellette a fűben heverésző alakot. Nem lehet más, mint Danka, mert ennyire konkrétan véletlenül helyet elfoglalni nem lehet, így hát egy-két lépés és már meg is állok a pokróc mellett.
- Helló, helló! - köszönök rá, bár pont látom, hogy éppen valamit nagyon olvas. Mivel direkt ide, így bátran pakolom le az italokat és a szendvicseket, ami persze be van csomagolva, hogy ne hangyázzunk annyira direkt, majd már bújik is ki a cipőből.
- Hoztam enni, inni, én mindig megéhezem a jegyzetektől – szusszanok, ahogy végül leülve, leveszem a táskám és egyelőre hozzá se értek a tanulnivalóhoz. - Hogy vagy? - kérdem végül és helyezkedem, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kijött a tóhoz, hozta magával a táskájában a felszerelését, benne alsóval, pót fürdőnadrággal, törölközővel, kulaccsal, és a sapka szemüveg kombóval. A sporttáska nem annyira húzza széles vállát, amire hanyagul dobta fel még induláskor. Üzent az edzője, rengetegszer, ő pedig minden alkalommal válaszolt, hogy a "apádék nem sportolók, neked kell a sarkadra állni" és a "ezért nincs értelme csinálni, ha a bajnokságokon nem jelensz meg" szövegeken túl megdumálják július végére és augusztusra hogyan szedje össze magát. Nem gyalog jött ki idáig kivételese, de most sétál és a tó melletti nádast követve halad. Nagyjából másfélszer sétálja körbe az egészet mire kivonul a stégre, ledobja a holmiját, arra pedig a rajta lévő ruhákat. Speedoban ácsorog a stég végén, a tavaszi szellő borzolja fel kicsit bőrét, tincseit és simán meglehet, hogy a víz még hűvösebb. Akkor is belemenne. Mégis csak saját magára bámul vissza egy két pillanatig. A lelkesedése kicsit elveszett a szülei legutóbbi alakításával, a vízzel való kapcsolata pedig pont ilyen hullámzó, főleg mostanában, amire a beszélgetés Sztravinszkij-el is hatással volt. Hogyne lenne? Érzi Kende is. Fülét dörzsölve ül le a peremre inkább, kiveszi az üvegét és kortyol a vízből. Olyan nyugis itt. Nem lehetne mindig ennyire nyugis?
Szólt a dudenak és a szösztalicskának is, hogy idekint lesz, nem meglepő módon. Most azon gondolkodik vajon a barátai mit csinálnak? Apró mosolyra húzódik ajka széle. Mire visszamegy simán lehet, hogy a fél kastély offos lesz. Hátradől, csupasz bőrébe néhol besüppednek a deszkák, de nem érdekli, csak lábait lógatva, annak ujjaival lökdösi a vizet, míg felette a felhőket fújja el a szél. Sokkal jobb idekint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

#májusvége
#mégnincsnyár
#holaboldogság?
#LostBoy

Hosszú barna haját egy gyors kontyba rakta, míg sétált a folyosón. Cipője talpa visszhangot vert a kihalt részen, de egyáltalán nem zavarta. Az utóbbi napokban amúgy is jobban kedvelte a magányt. A sok szobában töltött nap kótyagos felejtést hozott a számára, mely miatt már legalább két napja nem sírt. Tegnap még a kirendeltségre is elment. Boróért, mert akkor is megtette érte, ha nem érdemelte meg.
Ahogy kiért a kapun mezítelen combját azonnal sütni kezdte a nap. Jó érzéssel töltötte el a meleg. Mintha már hetek óta nem érte volna annyi boldogság, pedig csupán egy hete lehetett a születésnapi bulija. Egy cigarettát a szája szélébe biggyesztett, és hatalmas zsebébe nyúlt gyújtóért. Csakhogy keze egy ismerős darabot tapintson ki. Boróka ajándéka. Képtelen volt eldobni. Kihúzta, és menet közben tanulmányozta a formát. Még a szálat is elfelejtette meggyújtani, olyannyira megbabonázta a tárgy. Nem is a tárgy. Az emlékek, amiket magában rejtett. Keserédes mosolyra húzódtak ajkai, és újra elsüllyesztette a gyújtót. A cigit a füle mögé tűzte, és a stégre sétált. Kende sem nézett ki jobban, mint ő.
Leült mellé a fára. Felhúzta lábait, és karjaival átölelte. Kékjei a vizet fürkészték, mintha abban keresné a választ, hogy mi történt velük. A boldog bagázs, akik lassan vesztik el a belső tüzet. Neki éppenséggel külsős tüze volt eddig.
- Hogy vagy? – kérdezte Mae színtelen hangon. Vajon miért teszik fel ezt olyan ritkán egymásnak? – Mármint hogy komolyan. Hogy vagy? – nézett barátjára. Arca az őszinte törődést és féltést tükrözték. Túl sokat viccelődnek, és túl keveset beszélnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Orrán keresztül szívja be mélyen a levegőt, hogy az megtöltse tüdejét, ami aztán hirtelen hagyja el. Hatalmas sóhaja után apró somolygás féleség kerül arcára, amíg csak kémleli az eget és ujjait mozgatja át a vízben. Hányszor csinálta ezt Almádiban a Reiner birtok kertjében, már nem is tudja, sokszor, de tényleg. Most körülötte csend van és nem hallatszik ki a szülei veszekedése. Szóval somolyog mert miért ne tenné? Sokkal jobb mosolyogni, aztán egyszer majd minden a helyére kerül, mert semmi sem lehet annyira bonyolult, hogy parázson érte. Frankón elérte, hogy ne kelljen almádiban lennie. Mióta az egész szabotálás megvolt, nem is volt otthon. Néha hétvégente a húgához eljár Veszprémbe és akkor úgy ennyi. Majd többet megy, ha betölti a tizennyolcat. Hosszasabbat pislog, karját ejti le a stég mellett, hogy az is a vízbe kapaszkodhasson. Ezt is meg fogja oldani.
Feje minimálisan emelkedik meg a deszkáról, ahogy hátrafele mozdul oldalasan a rá árnyékot verő alakra. - Mae? Hát te? - kérdezi apró mosollyal, ami el is párolog látva a csaj búskomor képét. A dude-al alig látták a lányt, fura is volt, hogy semerre nem osztja az energiáit a dán. Fürkészi lentről a szösztalicskát és mondaná, hogy van törölköző a táskában, ha akar üljön arra, de a másik hamarabb szól. Kende ajkai elnyílnak, szemöldöke szökik feljebb. Nem szokott tőle ilyet kérdezni, megszeppen tőle és tudja, hogy mint mindig most is őszinte lesz, főleg a barátjához. Aki ismét felteszi a kérdést, a navinés feje biccen félre. Komolyan. Meglepődik, lassan kezd válaszolni a barnának.
- Szívás van az úszás körül - most jön csak rá, hogy amíg Móricnak erről is mesélt, vele ez azóta se jött fel. Mindig volt hirtelen valami más. - Nincs vész, de voltam jobban, az az igazság - nevet halkan, míg a vízben lógó kezét emeli a tarkójához fejét támasztani. Elnézve a lányt, ezeket a szavakat ő is mondhatta volna. Tapintatosan kérdezzen? Vagy most? Nem is tudja. - És nálad mi a helyzet? Eltűntetek. Móric beteg lett, jó szarul volt, azt vágom, de vele mi van? - elég sok kérdés merült fel Kendében. Végül alkarjára támaszkodva emelkedik meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ez egy nagyon forró nap arra, hogy várost ünnepeljünk. Bár nem lehet egyeztetni az időjárással, ez tény, de mindegy is, hogy itt vagy máshol főlünk meg a saját levünkben. Annyit mondjuk adok, hogy tele van árnyékos ponttal, így talán annyira nem fenyeget az, hogy sorra dőljenek el az emberek. Volt valami ünnepség, még kicsi voltam és láttam, amint az énekkarból dőlnek ki sorban a  delikvensek. Szerencsére nem vagyok ájulós típus, vagy még nem tudok róla, mert nem sikerült. Ez olyan kísérlet, amit nem is szeretnék megnézni élesben. Mást végignézni lehet, és akkor lehet azt mondani majd, hogy van bennem egy kis gonosz folt is.
Egyszerűen öltöztem fel, mert az ilyen helyekre nem érdemes nagyon kicsípni magam. Egy sort, egy trikó és a tornacipő, mert ha focizni támadna kedvem, amit csak addig tudok, hogy rugdalom a labdát míg nem találok egy kaput vagy meg nem fájdul a lábam, mégsem papucsban kellene. Nem tudom, hogy mennyire vagyok benne egyes játékok kor és magasságkorlátaiban, így inkább egyiket se erőltetem. Pedig ugráló váraznék ennyi idős fejjel, csak éppen nem kéne a kicsikre esnem. Sóhajtok egyet és inkább haladok tovább. Enni nem akarok, még nem vagyok éhes, így az italok felé kalandozok. Van itt minden, azonnal megakad a szemem valami piros dolgon, az alkoholmentes lapon pihen és jól néz ki. Meggy lehet talán vagy cseresznye, isten tudja, valami koktél talán? Nem számolok vele, csak beállok a sorba, pedig tudom, hogy ettől még szomjasabb leszek csak. Azonban ha kell, akkor kell és én erre nem mondok nemet magamnak. Sosem. Épp ez a baj.
Kivárva a sorom, végül magaménak tudhatom az italt. Az emberek azonban türelmetlenek, főleg, ha sorba kell állni, így mire fordulnék, kész tömeg toporog mögöttem, így kénytelen vagyok oldalra haladva kitolatni. Úgy láttam az előbb, erre nincs senki, így bátran teszem. Morgok valamit, főleg annak a pasasnak, aki tipródott mögöttem, mert nem egy másodperc alatt végeztem, meg úgy miért voltam előtte, majd hagyom a francba. Ennyit nem ér. Ekkor akarok fordulni előre, hogy lássam is, merre megyek, amikor megtörténik a baj. Kezem koccan, mindenem, ahogy sikerül belefutnom első lépésből valakibe. Érzem, ahogy a kezemre fröccsen a lé, de a legrosszabb: a fehér ruhára. Ujjamról csöpög le, ahogy tekintetem felvezetem rá és szisszenek egy nagyot.
- Én rettentően sajnálom..! - hol a pálcám?! Kiszedem, eltüntetem. De félő, hogy a ruhát is! Basszus megint, hát nem lehet ennyire szerencsétlen. Meg fog ölni… hatalmas az a folt és vörös...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

de nagyon ünneplek: ÍGY

Ó itt buli van. Itt mindig buli van? Theo emlékszik még, hogy itt rúgott be annyira, hogy hajnalban arra kelt, hogy majd bepisál és még hánynia is kellett. Azóta nem ivott annyit, de eleget sem, főleg nem vizet. Valahogy azt mindig elfelejti, hogy kellene. Nem baj, így is elég energiája marad, hogy ma, kifejezetten konszolidáltan vonuljon le a tavacskához. Szimpla az ok: melege van és a legtöbb cucca fekete, mindben megdöglik, ez meg ha minden igaz, nem az. Fogalma sincs, honnan van, lehet, hogy úgy húzta be otthon az öregtől vagy bárki mástól, de célnak megfelel. Adná, ha bugyirózsaszín lenne és szívecskés, kifejezetten menne a szemeihez is, na de lényeg a lényeg; itt van. Kedve lett volna szandál és papucs kombinációval igazi suttyónak tűnni, ha már ez egy vursli, de nem talált egy értelmes zoknit sem és papucsa sincs. Deréktől lefelé érdekes látvány, egy láthatóan ollóval kialakított rövidnadrág és bakancs van a lábain, a felemás fűzőkkel. Igencsak nyárias, de mondjuk, jobban is bírja, mint bármi mást. Ebben fogják temetni, szokása mondani és komolyan is gondolja. Mondjuk viking temetést szeretne, de minimum égessék el és szórják ki valahol. Fura erre gondolni, de akinek a nevét és a múltját a halál táncolja, táncolta körbe, annak rettentően átlagos gondolat.
Ahogy az is, hogy neki nem kell se limonádé, se semmi más édes fiszfasz. Egyenesen sörért baktat, ahogy a legnagyobb műanyag pohárban virít, ő már boldog. Nagyot kortyol, ahogy a sörhabot nyalogatja le a szájáról, körbetekint. Mit csináljon itt? Egyen, igyon, majd mulasson? Azt már csak itt hallotta, hogy este buli lesz, nyilván ez sem az ő zenei ízlése lesz, így kénytelen most már rendes koncert után nézni, ha akar valamit. Na majd később! Most ez is jó lesz, majd megint beiszik és felőle lehet mulatós is, eljárja a Kállay-kettőst. Vagy hármast. Valakit majd talál hozzá. Épp fordul megint és iszik, amikor meglát egy ismerős alakot. Mint a vadászkopó, úgy feszül meg és vigyorodik el irdatlan szélesen: semmi jó nem lesz ebből. De az biztos, akarja. Öles léptekkel indul meg a névtelen lány elé, aki meglocsolta és aki miatt sütikrémmel kenegette magát. Milyen jó kis kapcsolat, nem? Beéri, vagyis besettenkedik mögé, majd hangosan szólja el magát:
- Hideg vizet a göndörre! - röhögi el magát, majd beszökken elé. Persze, sörrel nem önti le, azért fizetett, meg akarja inni és smucig. Furcsán néz rá, valami más… ekkor veszi észre a kezében a pórázt és követi lefelé, míg nem, az ott egy nyúl!
- Beszarás! Nemá’! Nyulat?! - de már guggol is le és gügyög egy nyúlnak. Ennek is megártott a napsütés, úgy néz ki. Halál édes komolyan. Harap is? - néz fel rá, totál komolyan gondolva a kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

#májusvége
#mégnincsnyár
#holaboldogság?
#LostBoy

A lány, aki mindig mosolyog. Minden ellenére. És most mégis komor. Nem is feltétlenül az elmúlt esték újrajátszása miatt, inkább azért, mert észrevette mennyi mindent hagyott ki. Annyira Boróra koncentrált, hogy év elején elfelejtette felkeresni Kendét. Pedig tudta, hogy a srác rendellenessen viselkedett. A levelekből is kitűnt számára. Haragudott Boróra, mert kihasználta a figyelmét, de még jobban magára, amiért ezt hagyta.
Ezzel a komolysággal ült le szőke barátja mellé. Kicsire húzta össze magát, mintha úgy kevésbé lenne feltűnő, hogy ott van. Kende pedig csak mosolyogva fogadta a jelenlétét. Oh Lost boy, pedig ha tudnád...
- Szívás? Milyen szívás? - kérdezett rá, amikor a fiú el akarta hesegetni a figyelmet magáról. Mae szeretett a saját dolgairól beszélni. Főleg, ha mások még kérték is. Most is szívesen kiöntötte volna a lelkét, de... Az nem lett volna ugyanolyan, mint előtte? Most változni akart. Hallgatni, amit nem szokott. Legalábbis nem eleget. A barátait akarta támogatni, ahogy ők tették vele.
- Az egész történetet szeretném hallani. Kérlek. Nézd, tudom, hogy nem voltam a legjobb barát - kezdte a barna szomorúan, és csak maga elé nézett. - Ott kellett volna lennem melletted, és Loki mellett is, de nem voltam. Jóvá akarom tenni, kérlek - kérte, könyörögte. Szüksége volt a feloldozásra. Arra, hogy legalább erre az egy dologra elég legyen. Szeméből egy magányos könnycsepp kicsordult, és végigszánkázott arcán. Kende nem láthatta, hiszen arcának másik felén futott. Mégis ott volt. A bűnbánat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Figyu, kezdem a plot twisttel: egyáltalán nem hasonlítunk egymásra Kiscsibével. Ami nem baj, de legalább megtörtént. Tudsz követni? Innen következik logikusan, hogy a zenei ízlésünk sem egyezik, ami szintén nem baj, de rendesen ki van akadva, hogy szerintem eh a zenekar, amiről beszél. Vállat vonok. - Megan Fox is illene hozzám, mégsem a csajom - vigyorodom el szélesen. A KKK klubtagságom feléled bennem, eleget is teszek neki, ahogy halkan, elvágyódva sóhajtok egyet. Egyébként úgy vagyok ezzel, hogyha Nora néni egyszer igent mond a randi meghívásomra, akkor végül is majdnem olyan, mintha Megan Fox-szal randiznék. Talán Nora néni még jobb parti is.
- Már megtettem, és a tényen nem változtat - bólintok ismét egyet, majd nevetek fel halkan. Fogalmam sincs mi baja a csávónak, de az biztos, hogy nem normális, amit Kiscsibével tesz. Hé-hé-hé! Hé! Az, ami közte meg köztem történt az teljesen más, mert félreértés volt, jó? Ráadásul legjobb barik! Hát hagyná a tököm, hogy Kende vagy Rin ekkora kretén legyen. - Ha meg nem szeretnél, akkor neked így jó, szóval semmi köze hozzá. Baszki, mi a fasz ez az önzőség? - röhögök fel hangosan. - Parák vagytok ti, levitások - nevetgélek tovább, és csak remélem, hogy a feltett kérdésre nem válaszol, mert költői. Azokra nem kell válasz, ráadásul nem is érdekel. Mármint tényleg nem. Azt csinálnak, amit akarnak, és nekem aztán tök mindegy, hogy mit csinálnak. Vele nevetek, mert ha önző is vagyok - bizony, meglepi - attól még önkritikám van és nem is vagyok rest úgy megnyilvánulni magamról, ahogy. Mindenkinek köztudott, hogy testvéremmel sokkal egyszerűbb szót érteni, mint velem valaha.
Jó, nem puffogok. Félig. Viszonylag nem. Igyekszem, jó? Na. Legyen ennyi elég. Ahogy felfekszik a vízre lépek oda és tartom meg, majd ahogy tempózni kezd mosolyodom el szélesen. Kezéhez nyúlok, hogy meghúzva azokat noszogassam arra, hogy nyújtsa ki azokat, majd engedem el és megy pár métert. Jól vagy gyerekek, haladunk, komolyba. Ahogy telik az idő, nem jutottunk sokáig, de legalább már nem süllyed el, mint egy betontömb, szóval egész pozitívnak könyvelem el a mai napot.
- Nagyon hálás vagyok érte, már így előre is. Kösz, Csipe - teszem mellkasomra kezemet meghatottan. - Neeeeeem. Őt ostorral, meg vettem ilyen pöpi sípot, vágod. Mint az edzőknek szokott lenni - bólogatok komolyan. - Na, feküdj hasra, tartalak, még egy kicsit kínozlak, aztán meghívlak egy fagyira - lépek mellé, hogy amint megcselekszi csúsztassam kezemet hasára és tartsam. Lassan mondom el az instrukciókat a mellúszáshoz. A gyorsra gondoltam először, de ott a fejed a vízben van, Kiscsibe meg nem kacsa, hanem csibe, szóval legyen a mellúszás, aminél kint van a fejed. - Így valahogy, igen. Folytasd - biztatom tovább, mert egész jól megy neki. A hangsúly az egészen van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Theo
Június 15. Városnapozás |
______________________________________________________

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Legvadabb álmaimban sem hittem, hogy idejövök Magyarországra és kukkolókat fogok üldözni egy teli üveg sörrel a kezemben. A felsőm kényelmetlenül feszül meg minden lépésnél, ahogy hozzám tapad, a feltámadó szellő hideg érzetet hagy a bőrömön. A legrosszabb mégis a lábamra tapadó homok és hiába nem nézek le, érzem, ahogy lassan a kosz beborítja az egész lábfejem. Undorító. Hatalmas szerencsém, hogy most se Autumn Rue, se Winter Cone nem lát. Biztos vagyok benne, hogy erre a rövid időre megszűnne a köztünk húzódó távolság és önfeledten nevetnének rajtam. Talán vállalnám is, ha tudnám, hogy utána nem fogunk ugyanúgy három ellenkező irányba távozni. Túl mélyek a sebek és már túl sok idő telt el ahhoz, hogy ilyen könnyen rendbe lehessen hozni. Vajon az őszinteség segítene rajtunk? Fene tudja... mindhármunknak az igazság elrejtése megy a legjobban.
Arcom ellenséges, ahogy meredek a rémült fiúra. Ez most tényleg valami rossz vicc? A szívem még mindig hevesen dobog, érzem, ahogy tettre csábít az adrenalin, ám hebegését hallva szánalom fog el. Mégis mit kezdjek vele? A porban fetreng előttem és úgy néz rám, mintha a rémálmaiból léptem volna elő. Csodálatos.
- A szemembe nézz! - ripakodok rá, ahogy észreveszem, hogy lepillant. Még mutatom is neki szabad kezem mutató- és középső ujjával, hogy merre is találhatóak barnáim.
- El kéne hinnem, hogy nem követtél idáig és nem nézted innen, a fa mögül, ahogy fürdöm? - emelem meg szkeptikusan szemöldököm. Mégis elhiszem és le se kell néznem hozzá a lábára. Valahogy süt róla, hogy azt se tudja hol van. Valószínűleg a nevét se tudná kinyögni, ha most megkérdezném.
- Egy mezei Hippokrax csodákra képes... - mondom tudálékosan, ám érzem, hogy ez milyen hamisan csendül pont az én számból. Sóhajtva simítom végig arcom, majd a Stout üvegét lazán magam mellé engedve állok kicsit odébb.
- Indulj. De előttem és ne nézz hátra - adom ki az utasítást, de már majdhogynem barátságos hangon. Még nem tudom, hogy segíteni akarok-e neki, vagy csak meggyőződöm róla, hogy nem kukkol tovább. Bár ahogy elnéztem az arcát, lehet attól is elvettem a kedvét, hogy valaha ránézzen egy női testre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ritkán tudtam kikapcsolódni úgy igazán, mert nem igen akadt szabadidőm a munka és a gyermeknevelés mellett. Ha volt is egy kis időm, azt is általában a kislányommal töltöttem. Néhány napja azonban beköszöntött hozzám is egy kis szabadság, ugyanis a kislányomat elvitte magával anyukám vidékre, így akadt pár napom arra, hogy regenerálódjak, pihenjek, olvassak és napozzak, s olyan dolgokkal foglalatoskodjak, amire egyébként nem jutna időm. Ezek közé tartozott a lazulás is, találkozás barátokkal és az ismerkedés. Randevúra mondjuk nem készültem, mert elég bonyolult volt az életem az elmúlt időszakban, Zéténnyel sem vergődtem zöld ágra, és ott volt Ákos is, aki szintén furán viselkedett velem. Néha úgy éreztem, mintha kerülnének engem, mindenesetre nem akartam, hogy teherként éljék meg a társaságom, ezért sem telepedtem a nyakukra. Amúgy sem tudtam, hogy mit akarnak, vagy hogy én mit akarok, s azt hiszem, hogy nem is akartam ezeken a dolgokon agyalni.
Épp a város napja volt ma, és mivel tudtam, hogy milyen jó kis mulatságokat rendeznek ilyenkor, nem akartam kimaradni. Biztos voltam abban, hogy majd ott lesznek a kollégáim is, velük is jó lett volna már egy kicsit találkozni, meg gondoltam, hogy biztos lesznek majd zenés programok. Fel is öltöztem, csak úgy lazán, rövidnadrágot, egy fehér-figurás pólót és tornacipőt húztam fel, majd lementem a tóhoz, s körbejártam a partját, megnéztem hogy miféle finomságok vannak a pikniken.
Volt ott minden klassz dolog, ami szem-szájnak ingere, nem beszélve a tömegről, mert ám akadtak bőven városlakók, akik szintén ki akartak egy kicsit kapcsolódni, s közösen ünnepelni a város évfordulóját. Magam is sorba akartam állni egy finom hot-dogért, meg is indultam, hogy közelebb jussak a hőn áhított finom falatokhoz, amikor váratlanul, a semmiből egy pillanat alatt telibe öntött valaki. - Wááh- ez volt az első hang, ami kicsusszant a torkomon, ijedtemben egy picit hátrébb is szökkentem, de ez sem volt segítségemre, mert az élénk színű ital egy pillanat alatt átáztatta a felsőmet, de még a combomon is éreztem csurogni a cukrozott italt. - Hát…ez jóóóó piros - jegyeztem meg, a fehér anyagon nagyon gyorsan átütött az ital, fejemet közben megemeltem, s csak ekkor vettem szemügyre a Somogyi fiút. Megismertem Őt, mert járt az egyik órámra. - Zente? - pislogtam rá párat, miközben a tenyeremmel dörgöltem kicsit a ruha anyagát, mindhiába. Tudhattam volna, hogy ez nem fogja kiszedni csak úgy a foltot. - Jól van, nem gond, baleset volt…meg úgy látom, hogy rád is jutott belőle - jegyeztem meg, mert úgy tűnt, hogy pár csepp az ő pólóján is landolt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Na, Leila, állj már le! - hangosan csattantam fel, amikor meghallottam, hogy milyen stílusban szólt Borihoz. Persze, jól ismertem Leilát, s tudtam, hogy szabad szájú, s könnyen dühbe jön, viszont azt nem gondoltam volna, hogy majd így fog beszélni a barátnőmmel. De mindez semmiség sem volt ahhoz, ami ezután következett. Leila ugyanis lökdösni kezdte Borit, s a végén már úgy kellett közéjük ugranom, hogy ne essen neki a földre huppant szőkének.

- Héhéhé, ebből elég! - idegesen villantak a szemeim, hátrapillantottam Borira, hogy lássam, jól van-e, de arra már nem volt időm, hogy fel is segítsem onnan, mert Leila szája be sem állt. Az egész rohadtul dühítő volt, de nem csak azért, mert ilyen stílusban beszélt, hanem azért is, mert láttam a tekintetét, és már jól ismertem Őt.  Éppen ezért is bizonytalanított el, s míg először nem akartam elhinni mindazt, amit mondott Boriról, most mégis felütötte bennem fejét a bizonytalanság, hisz miért is hazudna? Oké, hogy összevesztünk legutóbb, de ezt csak nem tenné.

S miközben az agytekervényeim pörögtek, Bori meg felegyenesedett a földről s bosszúsan porolta le magáról a koszt, addig a tekintetem még mindig Leila pillantását fürkészte, s közben hallottam és figyeltem, ahogy azt mondja, hogy nem hazudik. - Igaz ez, amit Leila mond? - már én is a szőke felé fordultam, akinek talán csak most rebbent meg először a pillantása, mióta a barna sarokba szorította. Érezhette, hogy szorul a hurok a torkán, mert ide-oda kapta a pillantását. - Hát…de ez egy félreértés, igen, találkoztam egy sráccal ott, de nem történt semmi, mi csak beszélgettünk - hazudta, de ez éppen elég volt nekem.

- Semmi? Miért találkozgatsz te mással?

- Én..én

- Jó, nem is érdekel, telibe szarom most már ezt az egészet - szakadt ki belőlem idegesen,  s mikor Bori a karom után nyúlt, dühösen rántottam el.
- Hagyj békén…és Te is…menjetek mindketten a jó francba - vágtam oda dühösen immár Leilának, majd kiszakadva kettősükből, dühösen indultam meg a part felé, felkapva egy üveget.

- Egy kis sz…keverő k…va vagy! Azt hiszed, hogy most majd felfigyel rád Ádám? Annyira naiv vagy, ha azt hiszed? Ne is álmodj róla…- mondta dühösen Bori, s mivel hirtelen nem tudta, mit is kéne tennie, sarkon fordulva indult meg a másik irányba.