Lora FontaineAnyáék azzal kezdték kioktatásomat a Bagolykő előtt, hogy tanuljak jól, viselkedjek illemtudóan és barátkozzak sokat. Nem mintha ezt nagyon mondogatni kellett volna, hiszen mindháromra törkedtem, amennyira csak képes voltam. A barátkozás mégsem olyan könnyű, mint azt az ember először gondolná. Főleg ha az ember annyira idegesítően pozitív, mint én. Lora mégis látott bennem valamit, úgyhogy megbeszéltük, hogy elfutunk a fojtogató hőség elől. Természetesen hogy indulhatna egy ilyen nap? Az ébresztőt beállítottam előző este, jóval a megbeszélt időpont előtt, hogy még a reggeli jógára is legyen időm. Az ébresztőóra csörgött, én pedig már bántam az előző esti sokáig fennmaradást. Kikapcsoltam a folytonos csörgést és morcosan fordultam a másik oldalamra, aztán eszembe jutott Lora és, hogy nekem ma programom van, úgyhogy még mindig csukott szemmel lerúgtam magamról a takarót. Felkeltem és nekiálltam a reggeli gyakorlatoknak. Lassan csináltam, miközben figyeltem arra, hogy egyik elgémberedett tagomat se húzzam meg, ahogy azt néha sikerül megtennem, mikor sietek. Közben ezernyi gondolat forgott a fejemben. Amint végeztem a kötelező mozgással, elvégeztem az olyan reggeli teendőimet, mint fogmosás, fésülködés és gyors hidegzuhany, hogy mindenképpen felkeljek. A szekrényem előtt állva döbbentem rá, hogy nincs ott a fürdőruhám, ahol általában, de még volt időm a megbeszélt találkozóig, így nem siettem el a dolgot, csupán elkezdtem kipakolni a szekrényem tartalmát. Közben találtam egy papucsot meg egy vászontáskát, amit azért hoztam, hogyha itt vásárolni megyek, ne kelljen azzal az átlátszó zacskóval szennyeznem a környezetem. Mindkettő kapóra jött jelenleg, így a táskába pakoltam a papucsot, a törölközőt és a hajcsatot, ha végül úgy döntök, hogy kontyba teszem a hajam. Az egész szekrény átnézése után sem találtam a fürdőruhát, így rácsörögtem anyura, hátha otthon maradt. Az öcsém vette fel a telefont és hangjára minden addigi csekély idegességem elszállt. Megkérdeztem, nem látta-e a sárga fürdőruhám, mire azt válaszolta, hogy pont tegnap találták meg a téli ruhák kiválogatása közben. Csodás. Az egyetlen ötlet, ami eszembe jutott, hogy vennem kéne egy újat. Amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztem, magamhoz kaptam a táskám és lerohantam a márványlépcsőn. A faluig futottam és csak remélni tudtam, hogy Lora is késik egy kicsit. A táskámban kutakodtam, hátha tudok írni neki egy szedett-vedett SMS-t, így rohanás közben, miszerint késni fogok, de mindent megmagyarázok majd, de a sietség következtében, a toronyban hagytam a telefonom. Danka, Danka, ha sietsz, csak elhagyod a fejed! Csendült a fejemben anya hangja, de már nem akartam visszaszaladni és nagyon reménykedtem, hogy Lora megvár és nem megy el. Berontottam az első ruhaüzletbe, amit megláttam és érdeklődtem fürdőruha iránt. A hölgy mosolygott és azt mondta, hogy nemrég érkezett egy szállítmány, de ha annyira kell, akkor felbontja a dobozt, mire én csak hevesen bólogattam, közben pedig lihegve próbáltam lenyugtatni a légzésem. Az eladó egy fehér színű, zöld levelekkel tarkított fürdőruhát rántott elő és mielőtt kivehette volna az újabbat, hogy megmutassa, hogy néz ki, elé toltam a pénzt, megnéztem a méretet és rohantam is a Barlangfürdőbe. Végigfutottam a következő utcákon és hasonló hirtelenséggel váltottam jegyet. Mikor beértem, a szívem lassabban kezdett dobogni és az idegességem is eltűnt, hiszen Lora ott állt, Aladárral. Ledobtam a cuccaimat és mielőtt bevetettem volna magam egy öltözőbe, a lányra mosolyogtam:
- Bocsánatot kérek. Elmagyarázom. - néztem rá és elmeséltem az egész reggelemet.

        Lora Fontaine

Lora

-Köszönöm szépen! - mosolyogtam rá. - Imádom a fürdőruhád színét!
Mikor kisebb volt imádtam úszni, mindig engem parancsoltak ki utoljára a medencéből. Amikor pedig a Balatonra vagy tengerhez mentünk, alig bírtam kijönni. Egyszer Görögorszgban előbb felkeltem, mint a többiek, így lementem fürdeni. Persze, baj lett belőle meg minden, de nem bántam meg. Aztán az évek múlásával, ez a fajta vízimádat lassan összement. Mármint most is szeretek úszni, ám ahogy idősebb lettem, elkezdtem más tevékenységek iránt is érdeklődni (meg balettozni is elkezdtem, ami majdnem mindentől elvette az időt). Úgyhogy ez a kalandnak olyan gyerekkor fílingje volt, hogy nem csak a vízben, de a nosztalgiában is úszkáltam. El sem tudtam volna képzelni, hogy ennél jobban töltsek el egy nyári napot. Áldottam Lora ötletét, egyszerűen minden olyan jó volt. Muszáj lesz felhívnom ezek után Oliékat és kikényszeríteni belőlük, hogy menjenek el pancsolni egyet gondoltam, hiszen az otthoni családomnak tudtommal nem volt túl sok programja. Hiába, mindig én szerveztem mindent, így nélkülem kicsit bezárkóztak. Úsztam pár kört, majd Lorához fordultam:
- Mondd, hogy nem csak én élvezem ezt az egészet ennyire. Remélem, te nem unod halálra magad velem. Nem vagy éhes? - kérdeztem, mert bármennyire is jó volt ez a hely, reggeli hiányában kissé megéheztem. Na, meg nem akartam, hogy szegény lánynak miattam kelljen óráknak tűnő perceket tölteni egy olyan helyen, amit nem is élvez.

Kutyás-macskás néni is jelen  

Nekem a L'ecsó, a Toy Storyk és az Aranyhaj voltak a kedvenceim.

Nekem nincs karmom. Nem akarok senkit bántani  

Igaz, igaz.  

Nekem viszont még van vérem és nem szeretném, ha a szunyijaid elvinnék. Mondjuk nem is zavarna, ha nem viszketne annyira (mert mindig kivakarom, pedig kiskoromban világosan elmondták, hogy nem szabad).

Inkább ne verje senki a macskát. Azok legalább édesek és nem (feltétlenül) akarják meginni a véremet. Ők csak élő kaparófáknak nézik az embereket, az mégis jobb, mint a hűtő...

Én semmiből sem buktam meg   *büszke magára*
Aki meg mégis, annak részvétem és ne szomorkodjon, ő is ügyi volt.  

Szurkolok, hogy megtaláld a tökéletes megoldást  

Teljesen felesleges és indokolatlan klisé helye: szeretet nélkül egyikünk sem élne. Kielégítem az ilyesfajta vágyaitokat. (A közhelységétől eltekintve igaz.)

Thomas

Táncolni mindenki tud. Mellesleg annyiféle tánctípus van, hogy még válogathatsz is.

Ha jól csinálod, akár lehet is. Megalkotjátok az áramütés táncmozdulatot.

ThomasÚgy járkálok a sorok között, mint aki épp egy másik dimenzióba lépett be.  Megannyi édesség között, azt sem tudom, merre nézzek, így lelassítom a tempómat, hiszen sehova sem sietek. Szerintem már csak megszokásból gyalogolok olyan gyorsan, mindig elfelejtek vagy otthon hagyok valamit, amire pedig visszaérek, kifutok az időből. Ebből eredendően néha le kell állítanom magam és csak élvezni a jelent. Pár vásárló megy el mellettem, nekem pedig rá kell eszmélnem, hogy nem hoztam magammal kosarat, ami nem lenne hátrány. Immáron a kosárral a karomon veszem be az illatos sorokat, amikor egy ismerős arc bukkan fel.
– Szióka – húzom a számat széles mosolyra.
– Az már biztos. Annyira színes és hangulatos. Ha egyszer ide behoznám az öcsémet, akkor soha nem keverednénk ki – mondom mosolyogva. Olivér sokkal édesszájúbb, mint én valaha voltam. Veszek neki is és elküldöm valahogy jut eszembe a briliáns ötlet, de eszembe jut Kinga, aki (hozzátenném jogosan) nem szereti, ha túl sok édességet eszünk. Ki kell találnom valamit, de az ötletet most kicsit pihentetem. A következő két kérdését Thomas olyan szoros egymásutánban teszi fel, hogy esélyem sincs a kettő között válaszolni, de nem zavar. Valószínűleg csak nem akart megbántani a második esetben sem.
– Elsődleges céllal vásárolni jöttem, de már a hangulatért megéri bejönni ide – mosolyodom el.
– És te? – kérdezem tőle, mert tényleg érdekel.
– Azt hittem, szünetben nem lehet találkozni veled, itt Bogolyfalván. – mondom és csak remélni tudom, hogy nem voltam túl tolakodó.

Thomas

Thomas

Akkor nem csak én.  

Thomas

– De, nagyon más. Sokkal kevesebb ember van, kisebb a forgás és nyugisabb az élet. Az egész elcsendesedik, mintha egy az idő megállna egy kis időre. Ennek is megvannak az előnyei és számomra lenyűgöző, hogy ennyire ismeretlen oldaláról látom a kastélyt

– mesélem neki. Talán az ódon épület másnak nem akkora élmény, de  én a budapesti hangzavarhoz és pörgéshez szoktam hozzá, így furcsa egy kicsit csöndben is lenni.
– Akkor én is veszek – döntöm el a fiú elemzését hallva a cukorról, így a kosaramba teszek párat. A kosaram tartalmára nézek: rózsaszín és kék cukor, három óriási nyalóka és az előbb belehelyezett trópusi cukor. A nyalókák közül egyet gondosan visszateszek a helyére, még biztosan lesz lehetőségem visszajönni és nem kell feltétlenül az egész boltot most felvásárolni.
– Igen, már vagy nyolc éve. Egyszer Kingáék hotelében megszállt egy balerina, nekem pedig megtetszett az életmódja, a maga gyönyörű eleganciája, így megkérdeztem, hogy táncolhatnék-e én is, Arnoldék pedig belementek. Azóta sem hagytam abba, úgyhogy azt hiszem ez a sors akarata volt – mondom neki. Ez az egész kissé csodaszerű, mintha így lett volna megírva, néha nekem is meglepő, hogy mennyiféleképpen alakulhatott volna és akkor valószínűleg ma kicsit máshogy élnék.
- Értem, kedvenc műfajt én sem tudnék kiválasztani, ilyen szempontból abszolút mindenevő vagyok. Mármint a komolyzene olyan előkelő, a rock pezsdítő, a pop érzelemdús a jazz pedig nagyon hangulatos.   – sorolom, a műfajokat, amiket leggyakrabban hallgatok. Thomas kosarába pillantok, majd ránézek és mosolyogva kérdezem:
– Mehetünk fizetni vagy szeretnél még valamit szerezni?

Thomas

Thomas

Moon Jun Seo

Lora

Jun Seo

Mosolyogva néztem rájuk, miközben kissé furán kapkodtam a levegőt, valószínűleg megint elfelejtettem figyelni a helyes légzésre. Szuper, biztosan szúrni fog az oldalam, és egy örökkévalóság lesz, amíg elmúlik. Jó lenne, ha valaki néha a fejemhez vágná az apró dolgokat, amiket elfelejtek, hiszen  a nagyobbak mindig benne maradnak a fejemben, de a kicsik simán kiperegnek az agyam szitájának apró rései között. Otthon, Kinga mindig emlékeztetett ezekre, neki bezzeg egy szivacs volt az agya. Persze, most is kiment a fejemből valami, a légzésgyakorlaton kívül. Az egy dolog, hogy az arcmemóriám ijesztő, ám előfordulhat, hogy más nem jegyez meg minden kastélybeli arcot. Valószínűleg Jun Seo is ezek közé tartozott, így újra érdekes szituációba kevertem magam, és mást is.
- Jaj, bocsáss meg! Dankának hívnak, és évfolyamtársak vagyunk, azt hiszem. Legalábbis elemi mágiára együtt járunk – feleltem, és nagyon reméltem, hogy a fiú nem fogja közölni velem, hogy igazából neki nincs is ilyen órája. Határozottan emlékeztem rá, hogy elemi mágián láttam az arcát, de természetesen én is tévedhetek, és abban az esetben még inkább fura helyzetbe sodorhatom magam. A beszéd helyett, elővettem az üvegem, és mohón ittam belőle. Tulajdonképpen annyira nem is voltam szomjas, sokkal inkább nem akartam többet beszélni. Aztán locsoltam egy keveset a kezemre is, és az arcomra kentem azt, hogy legalább egy kicsit felfrissüljek. Felnéztem rájuk, majd széles mosolyra húztam a szám. Akkor is kerekítek ebből a beszélgetésből valami vállalhatót.
- És ti hogyhogy erre sétáltok?

Mindenki olyan csendes lett, gondoltam beintegetek, hátha valaki felkel. Pont így

Jun Seo

Ezek szerint teljes a paciuralom.