Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Theo
Június 15. Városnapozás |
______________________________________________________

Mielőtt az első mondathoz elérnénk le szeretném szögezni, hogy nem szeretem ezeket a családbarát, vígjátékok idilli káoszába illő nagy betűs napokat. Talán kicsit mindig is zavart, hogy túl sok volt itt a boldog ember. Apuka, anyuka, gyerek. Együtt. Nevetgélve, tréfálkozva. Utáltam beismerni, hogy féltékeny voltam. Egyszer meg szerettem volna tapasztalni milyen ez, milyen ha gondtalanul lehetsz a családod körébe. Kijárhattok falunapokra, rendezvényekre, állatkertbe rettegés nélkül, hogy azon kattogna az ember vajon mi lesz ha hazaértek, mikor a színjátéknak vége és a függönyök eltakarnak újra. Büntetést kapok vagy közömbös fejsimogatást?
A gondolattól is kirázott a hideg, hogy az a nyomorult akár egy ujjal megérintsen. Merné megpróbálni, felrúgnám a picsába. Különben is, már én voltam az erősebb. Szóval habár nincs családi love meg szeretet, nincs ütlegelés sem. Fél siker. Igaz, már család sincsen.
A bazárnál kezdtem. Úgy terveztem, hogy a délutánomat itt töltöm, nézelődök, röhögök a versenyzők szerencsétlenkedésén, piknikezek kicsit távolabb és felzabálom a vásári kínálatot. Este pedig hazadobom Gombócot és visszajövök kicsit táncolni a koncertekre.
És, hogy miért jöttem le mégis nappal, ha utálom a nyáladzást és túlcsorduló családosdit? Ez a retek messze elnyúló illat vonzott ide. Ahogy megéreztem a vattacukor mámorító édességét tudtam, hogy Vattai Júlia ma vattacukrot fog enni, akkor is, ha ehhez az oroszlán rózsaszín barlangjába kell bevonulnia. Tehát álltam, kis nyári ruhácskámban, a kezemben a pórázra kötött nyúllal és azt kerestem, hol van ennek a démoni éteknek a forrása. Az előbb láttam két vihorászó lányt egy még egészen egyben lévő darabbal. Az ilyen édességek öt percnél nem tartanak, szóval közel kell lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Éppen csak bekerülök Marina forgatagába, majd itt a férfi, aki pap, hogy utána egy állat a semmiből támadjon meg. Hirtelen rugózik térdem, és sikkantok ijedtemben. Bármi is ez a csíkos, lompos farkú állat legalább egyikünket izgatja a sör. Tekintetem pedig Brightmore tanár úrra esik. Annyira nem lehetett kín az az Edictum interjú, hogy rám uszítsa a… bármi is ez az állat. Elfogadom egy bólintással a bocsánatkérést és fordulok is vissza Balázs atyához. Kihúzom magam. Értékeli, hogy nem adtam ki információt, majd mosolyogva rázom meg a kezét.
- Igazán? Ezt nem is tudtam - emelkedik a szemöldököm, majd billen oldalra a fejem. - Tudja, az iskolaújságnál vagyok. Fontosabb ügy kapcsán keressen fel, ha a diákok körében elterjesztené - ajánlom fel, majd csillan a szemem. - Akár egy interjút is készíthetnék - teszem hozzá, majd meglátva a süteményt veszem át megköszönve. - Én nem. Viszont zongorázom, bármikor szívesen kísérem a kórust - bár tagja nem lennék. Voltam kórista, elég volt. Lepillantok a süteményre. Nincsen rajta porcukor, az meg sem fordul a fejemben mi van benne. Vállamat megvonva harapok bele és eszegetem, amíg beszélgetünk.
Melankóliám folyamatosan oldódik, amint az utolsó falatot is megeszem. A zene mintha távolabbról szólna, és lelassulna, míg mosolyom szélesedik a bókra, a végére pánik-szerűen kerekedik ki a szemem és kapok oda. - Szikrázik? - de nem süt, engem pedig már visznek is táncolni, amin nevetek. Hiszen én nem táncolok! - Tadamm, Tadamm - bólogatok. Tyűha! Mégis táncolok. Mintha valahogy könnyed végtagjaimat emelné a dallam és pörgök-forgok. Vagy… nem. - Szia - vigyorom terül el arcomon. A Tökfej. Kezem nyúl fel és mutatóujjam löki arrébb az egyik homlokába lógó tincset. Boing boing. Ajkamba harapva kuncogok fel, ismétlem meg. - Ó, Balázs kedves fickó, biztos megbocsát... vagy gyere velünk! - fordulok az atyához. Tadamm, Tadamm, Tadamm lépek, ahogy Móric karjába kapaszkodva lépkedek gyorsabban, szinte repülünk. - Egy pillanat én vagyok a szárnyas? - kérdezem, ahogy megállunk Betti előtt és nevetek fel hangosan nem is tudom miért. Móric lába mellé teszem a lábam és nézek lefele. Kérdem én: csoda, ha szárnyamnak kell lennie, hogy beérjem, ha egyszer akkora, mint egy zsiráf? Felnézek rá, barátnőmhöz fordulok, majd lépek mellé. - Tetszik a szoknya - mondom, mert olyan szépen sorakoznak rajta a gombok. Pillantásom jár körbe, akad néha meg valamin amit elnézegetek. Kérdezgetem Bettit szinte mindenről, mosolygok a Tökfejre. Mert színesek. Minden színes lett.
- Kidőlnél, kapálózhatnál a hosszú lábaiddal, mint a zsiráf, ha felborul -imitálom, majd fordulok Bettihez. - Te tudod, hogyan kell csinálni, amit kért, hogy csináljunk? - karolok belé és lépdelek oda, ahova. - Biztos tudod - persze, mert Betti okos és szép. Ám hamar felkapom a fejemet, mert úgy tűnik a három muskétás sorba áll, mint tavasszal a madarak. Betti karjába kapaszkodva lépek arrébb a szomszédos asztalhoz és leülve húzom magammal. - Örülök, hogy itt vagy - vigyorodom el. - Képzeld, perverznek néztem egy papot - suttogom, ahogy elújságolom neki. - De ez titok - nézek rá, szám elé téve ujjamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Mégis mire számított, mikor ide jött? Hogy majd idejön, és akkor hirtelen megváltozik minden? Odalesz a szociális szorongása, elmúlik így egyik pillanatról a másikra, mintha sosem lett volna, és akkor vidáman táncikál majd a tömeggel, önfeledten nevet és beszélget. Ehelyett az ájulás kerülgeti, és ezen nem sokat segít az a számon kérő hangsúly, amivel a füzete hogy és holléte felől érdeklődnek. Néhány másodpercig megszeppenten pislog a fiúra, majd megpróbál rávilágítani arra, hogy kivételesen olyan pulóver van rajta, aminek nincs zsebe, szóval nem tudta magával hozni. Meg hát el is felejtette, ha egészen őszinte akar lenni magához, valahogy nem gondolt bele, hogy ténylegesen szükséges lehet rá. Lehet, de éppen csak lehet, hogy szkeptikus volt azzal kapcsolatban is egy kissé, hogy Áron tényleg eljön. Nem kimondottan bízik az emberekben, és az ígéreteikben, túl sokszor csalódott ahhoz, hogy a bizalom megmaradjon.
Előkeresi azért a tollat, ami elfért a nadrágja zsebében, és felmutatja, mintha ezzel annyira sokra mennének mindketten. El is teszi inkább, vissza oda, ahonnan jött, ne legyen ott útban a kezében. Na nem mintha amúgy különösebben szüksége lenne a kezeire valamiben. Legfeljebb abban, hogy fogja azt a fehér műanagypoharat, amiből úgy dönt, hogy most mégis iszik. Nem sokat, épp csak egy leheletnyit. Hogy a tehetetlenség vagy a megfelelési kényszer biztatja erre, az remek kérdés, talán leginkább mindkettő. Valamint a gondolatai legmélyén, egészen hátul ott motoszkál a kisördög, hogy végre felszabadulhat egy kicsit, eldobhatja a gátlásait, és beszélhet. Megszabadulhat a félelmektől, amiket a saját kimondott szavai jelentenek. De ugyanakkor egyelőre igyekszik megmaradni annak a józan és néma lánynak, aki amúgy is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Láthatóan Móricot nem nagyon izgatja, hogy nekem van-e kedvem inni vagy sem, egyszerűen beletölti a vodkát a poharamba. Én pedig beleiszom, mert az csak nem árthat, s valami legbelül hajt, azt sugallja, hogy ezt is ki kell próbálni egyszer. Odáig viszont soha nem mennék el, hogy az asztalon táncoljak. Elképzelni is nehéz, hogy én táncoljak, nem törődve mások véleményével, kizárva a külvilágot. Sok-sok liternyi alkohol sem lenne elég ahhoz, hogy ennyire kiforduljak önmagamból. De most csak ez az egy pohár lesz, bajom nem eshet tőle, így lassan kortyolgatva iszom ki a narancslevet. Egy árnyalatnyi mellékízt adott csak neki a vodka, talán ezért is a nagy biztonságérzetem, és aztán pár korty alatt már ki is ittam a pohár tartalmát. Belepillantok az üres pohárba, majd fel Móricra, s bólintok neki. Maradok, ha már ilyen szépen kérte. Bár a józan eszem még mindig azt mondja, hogy menni kéne, visszaérni a kastélyba, amíg nem késő, a belső kisördög azonban  mintha kezdene felül kerekedni, s rávesz, hogy próbáljam meg elengedni magam, és úgy viselkedni, mint a legtöbb 17 éves diák. Az első lépés az, hogy nem megyek el, itt maradok, bármennyire is zavar a tömeg, a hangzavar és az üvöltő zene. Szemeim Móricot követik ahogy Améliához ér, hiszen ők ketten azok, akiket biztos pontnak mondhatok most itt. Az is igaz mondjuk, hogy barátnőm is sokkal élénkebb, mint szokott, de talán ez segít majd nekem is.
Amélia jelenléte biztonságot ad, jókedve pedig engem is felderít, és nem is szólok rá rellonos barátunkra, mikor ismét tölt a poharamba. Beszélgetünk, én pedig már egy doboz sörbe kóstolok bele, mert Móric azt is a kezembe nyomta. Az viszont nem csúszik olyan könnyen, mint a narancsba kevert vodka. Inkább váltok hát vissza, és közben fel sem fogom, milyen iramban tűnnek el gátlásaim, és terül szét az én arcomon is hatalmas mosoly. Lelkesen szállok be a beszélgetésbe is, és már nem is gondolok arra, hogy el kéne menni.
Ahogy a többiek, az én fejem fölött is elrepül az idő, s órámra nézve tátott szájjal veszem tudomásul, hogy bizony a tizenkettes fölött áll a mutató.
- Fogalmam sincs, miről beszél - nevetek fel, ahogy én is belekarolok Améliába, és engedem, hogy magával húzzon. Közben felkapok egy üveget az asztalról, mely színéből ítélve málnaszörpöt tartalmaz. Csak a cimkét kéne megnéznem, hogy rájöjjek, nem az, de inkább csak beleiszom, s meg is tartom magamnak, ahogy leülünk Améliával. - Én is örülök neked - mosolygok rá a szőkére, és még jól meg is ölelgetem. Most egymással vagyunk elfoglalva, szegény Móricot meg hagytuk egyedül menni. - Lakat a számon! - Most nem gondolkodom, kivételesen nem, így nem is fogom fel, mennyire abszurd barátnőm titka. - Én most nagyon jól érzem magam! - jelentem ki. Talán tényleg az a kulcsa a felhőtlen boldogságnak, ha nem gondolkodik az ember?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ármin & the Big Three
Pankás outfit

Puttonyosan indultunk neki felfedezni az első városnapot. Város!!! Még mindig nem dolgoztam fel. De van ez így. Lassan dolgozok fel egyebeket is. Mint azt például, hogy a Bébé egyik tagja épp a tarkómat vakarássza szeretettel, miközben Ármin mellettem viszi a másik Bét a kendőben, Panka meg itt ugrál előttünk-mellettünk. Ez az egész így... még mindig szürreális. Hogy van itt nekem helyem. Velük. Hogy menet közben néha megfogja Ármin a kezem, észre se veszi, aztán engedi is el, amikor a nagylány után kell nyúljon, hogy felkaphassa. Önkéntelenül is ökölbe szorul a kezem, ahogy a hiányt megérzem.
Valahogy sikerül megérkezni a gyerekmegörzőhöz, egyben átverekedtük magunkat ide mindenféle hiszti nélkül. Ki volt az a zseni, aki édességes pultokat tett a megörző és a bejárat közé? Egy ilyen vásár egyébként is nehezített pálya a szülőknek. Ármin viszont nagyon jól kezeli az ilyesmit. Született apuka. Egy pillanatig belefeledkezek a réveteg bámulásba, ahogy őt figyelem, csak akkor zökkenek ki, amikor felém fordul, hogy lássa, hogy boldogulok. Elfelejtettem, hogy van egy gyerek a hátamon. Már rutinos mozdulatokkal oldom ki a kendőt s hozom előre a totyogót.
- Látod, Bori, mi van ott? - mutatok Rileyra, de valahogy ez az ellenkező hatást éri el. A kislány a sírás határán, remegő ajkakkal kapaszkodik a nyakamba, lábait is körém csavarja s nem enged.
- Mi a korhatár a játszóházban? - szólok ki a borifej mögül. Fél karral tartom, míg a másikkal csitítóan simogatom a hátát. - Benji és Panka bement már, nézd! - Erre már felemeli a fejét s óvatosan hátrales. Végül csak győz a kíváncsiság s elenged engem, bár még visszanéz mindkettőnkre, mielőtt kacsázva beszaladna a többiek után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

#mavanaszülinapom
#kösziköszi
#főlegnekedLoki
#MINDENKI

Meglepő módon még Romhányi is odajött a szülinapjára. Mármint nem mintha nem lennének jóban, csak azt se tudta, hogy ennyire jóban vannak. Érted. Hatalmas mosollyal fogadta, igazából teljesen mindegy is volt, hogy mit hozott, ha üres kézzel is jelentek meg az emberek, annak is ugyanúgy örült a barna. Meg hát már nem azért, de pár órával ezelőtt még azt se tudta, hogy ez az ő szülinapja, szóval elég képmutató lett volna, hogy megharagudik ezért másra. Aztán elkapta a forgatag. Ittak Kendéékkel, beszélgetett egy kicsit Borcsával - legalábbis reménykedett benne, hogy így hívják Móric barátnőjét, amúgy is, hol van a másik Móric??? -, meg úgy aki jött. Épp akkor kezdett táncba Lilivel a sokadik felese után, amikor Kende odalépett hozzá. És habár nagyon szívesen maradt volna a szőke lánnyal kettesben, legalábbis amennyire egy ilyen partin lehet, mégse akarta megsérteni Kendét. Hagyta, hogy a fiú irányítsa, mind a csípőjét, mind utána az asztalhoz. Átfutott rajta az izgatottság, hogy nemsokára kiderül ki a legnagyobb ivó köztük, de poharak helyett egy hatalmas dobozt kapott. Miközben csípője ide-oda rángott a zene ritmusára kérdőn nézett barátaira.
- Ugye nem fog senki kiugrani belőle - kérdezte meg félve a lány, aztán mosolyogva bontogatni kezdte. Ahogy kihúzta belőle a narancssárga műanyagot, először nem is fogta fel, hogy mi az, csak hogy egy pillanattal később a döbbenet kiüljön az arcára, ránézzen a két srácra, és egy sikkantás közepette a nyakukba ugorjon. Újfent. De erre már számíthattak azért. Egy pillanattal később már fordult is vissza, hogy elkezdje felhúzni a maskarát magára. A dobozban azonban volt még valami. Ahogy ránézett...
- Csak nem kettő? - húzódott huncut mosolyra a szája. Hát persze, hogy nem hagyják a srácok, hogy egyedül csináljon magából hülyét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Rápillantok a felmutatott tollra, a bizonyítékra, hogy ő készült, csak épp a füzet maradt le - hát istenem, a vonalastrend biztos nincs partiban a dresszel, vagy úgy volt vele, hogy a sötétben minek is erőltetné meg a szemét, tököm se tudja, de tudjátok... nem is érdekel. Felesleges filózgatás helyett inkább visszanézek rá. Seszínű, általában szürkének mondott szemeim az arcára függesztem és várok. Még nem biztos, hogy érdemes ezt tennem; kezemben az üres pohárral itt állnom és abban bíznom, hogy átfordul benne valami velem kapcsolatosan, ami miatt szépen lassan megnyílik majd előttem.
Vetek egy pillantást a borfoltos pohár fenekére, és bár pofás lenne még néhány kör, pláne, ha ennyi várható a ma estétől, nem indulok vissza, s tűnök el a tömegben, dáh, meg se moccanok. Elég jól ismerem magam - az évek meg a rutin, jah, úgy, úgy - ahhoz, hogy tudjam: az alkohol ráerősít a mindenkori frusztrációmra, azt pedig kicsit sem hiszem, hogy Hayden szeretné megismerni a tárgyalótermi szituációkban növesztett, alighanem tökéletesre finomított, alázatos vonások mögé rejtett fölényes énem, akit nem érdekel részvét vagy más körülmény, csakis a másik fölé kerekedés. Tisztelettel, hódolattal... és az utolsó szó birtokában, természetesen.
- Oké, még a vak is látja, hogy utálsz itt lenni - szólalok meg aztán, tekintetemmel az övét keresve. - Szeretnél lelépni egy csendesebb helyre vagy nyomjunk sztornót az egész estére?
Nem mintha amúgy sűrűn tenném, most viszont egyáltalán nincs kedvem kertelni. Mondja meg, hopppardonelnézést, how dare i!, jelezze, tátogja, mutogassa el, mire vágyik, mindegy, hogyan, csak adja tudtomra hogyan tehetném egy kicsit is boldoggá. Rendben van, hogy nem ebben a környezetben. Tehát hol?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bár a húgomra sajnos nem sikerült rálelnem egyelőre, egy finom sütire azért lecsaptam, s mellette akadt egy remek beszélgetőpartner is a fiatal hölgy személyében. A korához képest egész érett gondolkodása volt, ez egy kicsit meg is lepett, ellenben öröm volt nyugtázni, hogy még akadnak gondolkodó fiatalok.  Szóba jött a kis közösség, és az énekkar is, eszembe is jutott, hogy felajánlom, csatlakozzon, mert jól jött volna még néhány énekes hang.
- Igen, de szeretném bővíteni a tagságot, hogy akár kórusversenyre is mehessünk a csapattal - meséltem lelkesen, bár az a csekély négy fő, akik már tagok voltak, még nem volt igazán nevezhető komoly kórusnak. Közben azt is megtudtam, hogy Amélia az iskolaújság egyik tagja, így ahogy az ő fejében szikra gyúlt, úgy az enyémben is. - Ez nagyon jó ötlet! Tényleg? Adhatnék én is interjút? Mert akkor lehetne egy ilyen kis toborzó is az énekkarhoz, már ha szabad és nem ütközik az iskola szabályzatába - már ezer éve jártam Bagolykőre, nem is emlékeztem, hogy pontosan miket is lehet megjelentetni az újságban, s hogy vajon a vezetőséget zavarná-e egy felhívás egy egyházi kis kórust illetően. -  Nahát, tényleg? Eddig zene nélkül énekeltünk, de ez nagyon jó ötlet! Szívesen venném, ha zongoráznál nekünk, és belefér a szabadidődbe- felcsillant a szemem, tényleg megörültem, közben a sütim is elfogyott, finom volt, s nem sokkal később valami lazaság vette át felettem az uralmat. Én magam ebből mit sem vettem észre, egy külső szemlélőnek viszont feltűnhetett a furcsa viselkedés. A sütemény tartalma felfokozta az érzékszerveimet, sőt, az agyamban is olyan mechanizmusokat indított el, amik talán addig nem is léteztek. Vagy léteztek, csak én nem tudtam róla, mindenesetre némi hallucináció, jókedv, s lazaság volt jellemző rám. - Ahhaa, gyönyörű - talán nem is szikrázott semmi, mégis láttam a szikrákat, a rövid vizsgálódás után azonban olyan jó dal szólt, hogy táncolnunk kellett. Viszont alig néhány tánclépés után megjelent egy fiatal srác, s egy pillanat alatt pörgette ki táncpartneremet az ujjaim közül, hogy aztán magával vigye.
- Jövöööök - feleltem vidáman, s táncos mozdulatokkal követtem a fiatalokat, a dzsekimet meg valahol félúton a porban elhagytam.
Améliáéktól nem messze, az iszogató - vagy épp arra készülő - társaság közelében kezdtem el ropni a táncot, s meglátva a születésnapost, örömmel hangosan köszöntöttem. - Boldogaaat! - ekkor azonban az egyik fiatal valami nagyon jól néző itallal a kezében lépdelt el mellettem, tekintetem le nem vettem a sárga italról, majd körbenéztem, hogy hol is láthatok ilyet, s kikötve az italos pultnál, elvettem az egyik kitöltött poharat, majd meg is húztam. - Az a….az enyém volt - nyögte oda kissé bosszúsan az egyik fiatal. - Oppááá, akkor tessék - széles mosollyal nyújtottam vissza neki a még félig tele poharat, de aztán le is konyult a mosolyom, mikor észrevettem, hogy csak fiatalok vannak körülöttem. Tök rossz érzés volt, mert nem értettem, hogy most időt utaztam a jövőbe és azért nem ismerek senkit, vagy idő előtt öregedtem volna meg. Nem láttam sehol Ákost, meg Kareszt sem, aztán körbefordultam, hátha Tányát meglelem. De nem, Ő sem volt ott, viszont eszembe jutott az a fickó, akivel előző este láttam elmenni. Biztosan most is vele volt. Elő is halásztam a telefont a zsebemből, s némi pötyögés után tárcsáztam a nőt, majd leejtettem a telót, de csak sikerült térdelve összeszednem a földről. -  Hallóóóóóó halllóóóóó Táánya? - nem tudom, hogy mikor vehette fel, de végre sikerült a fülemhez tartani. - Sziiiia , én csak…aazt akartam mondani, hihi, hoogy nem zavar, hogy randizgatsz azzal az öltönyös pasassaaaal, nem , De.. ih…hellószia…- közben elsétált mellettem egy ismerős - Tudod hola kulcs? Nem találom a motorrrkulcsot? Jaaa és hooogy túlléptem rajtaaad, szóóval nem kell izgulnod miatta.  Naaa akkor ééértem jössz? Aaa..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A tó felett az égbolt mélykékből egyre inkább fekete árnyalatokkal keveredik, míg a csillagosnak nem mondható, felhős ég alatt bulizók között megfordul ilyen is- olyan is. Kende pedig fordul velük, avagy forgatja őket. Kezei közt váltakozik a feles pohár, a sör és a táncpartnerek, akik elkapják félúton ő pedig senkit nem utasít vissza. Sőt odatáncolgat olyan társasághoz is, akiket baromira még csak nem is ismer. - Minden frankó góré?! - csapja ki a TS-ének, mielőtt még megtorpanna a Szösztalicska mögött. A havercsaj minden ellenkezés nélkül hagyatkozik a még mindig nem elázott hyromágusra, így Kende hatalmas vigyorral kajabál oda Móricnak: éjfél van. Idő van.
- Duddos, te sose vagy képbe - nevet már az asztalnál, mert hát nem? Ránézel és szalad a fonál után a Brokémon, mint postás a kantaúr elől. - De dúl a bromantika - teszi hozzá, hirtelen fordul lebiggyesztett ajkakkal a két levitás bige felé, akik hárembe kísérgetik a spanciját, akit hagy is felköszöntősbe vágni magát. Legalábbis azt hiszi, de kiderül, hogy Kende is ajándékozik. Hangosan röhög fel és koccol a dudival, amikor a bazi nagy dobozban rejlő szerelés előkerül. Értetlen pislákol, megtapogatja a farzsebét, mert ő még baromira nem is adta oda a cuccost, de lóg a dán a nyakában. A hátát paskolgatva öleli vissza. - Hallod, én is örülök neked Szösztalicska, de tőlem nem kaptál volna olyan ajándékot, ami ennyit takar - vigyorodik el, nyilvánvalóan kamuzva, majd kapja elő az ajit. Egy sör-bornyitó, amibe a Szösztalicska becenév kissé csálén, de bele van gravíroztatva. Még egy béna masni is ráfért. - Boldog szülit - nyújtja nevetősen a mostanra félig T-Rex születésnapos felé. - Vedd át, hogy pultos srácot játszhassak - tolja jobban a másikhoz, majd fejét ritmusra mozgatva pördül az asztalhoz, ami mellett a két levitás lány instabilan támassza egymást. - Mi van kisokos? Fel sem ismerlek a vigyorral a búrádon - töhöhöhö. Kitölt két vodka felest és első körben az elszabadult kékeknek nyújtja, majd az asztal másik oldalára állva csapja ki a háromszor tizenhét feles poharat a felület szélének mentén. Felpillant a legjobb barátaira, lesandít a háromcentes gyűszűkre, de eh, ha már egyszer itt vannak nem nyalogatják a töményt. - Mi nem vagyunk szentek… - énekli a csávóval, akinek a hangjára még sokan lelkesen táncolnak és borulnak meg. Kende be akar végre egyszer rúgni és már túlságosan közel áll hozzá. Így nyúl is ki balra az üvegért, lekapja a kupakot és röppenti végig a sorba rakott poharak felett. - Gyerekeeeeek... Kész a vacsi! - kiáltja oda nevetve Mae-nek és Móricnak. - Magyar pálesz, a dán hagyományos pásztorlánynak és a közös barinknak - vigyorog a duddosra. Behelyezkedik az asztal egyik oldalára, szemben vele, így az asztalfőnél lévő sor egyértelműen a szülenaposra vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A szürke és a zöld tekintet néhány másodpercre összeakad, mielőtt Róka szégyenlősen sütné le sajátját. Cipője hirtelen sokkal érdekesebbnek tűnik, mint bármi más, ami történik körülötte. Hálát ad azért, hogy legalább az arca nem borul lángba, mint általában, ha zavarba jön. Látni még sosem látta magát, hogy milyen vörösen, de abból ítélve, hogy milyen mértékben ég az arca ezekben a pillanatokban, nos, jobban hasonlíthat egy érett paradicsomra, mint egy húsvér emberre.
Meglepik a következő szavak. Úgy érzi, mintha a fiú valóban azt szeretné, hogy jól érezze magát, mintha boldoggá akarná tenni. A meghökkenéssel kevert döbbent pillantáson és a bennmaradt levegőn kívül mással azonban nem szolgálhat válaszul, kedvenc szőke barátnője, az az áldott Réka ugyanis máris úgy gondolja, hogy ideje lenne lecsekkolni, mi van Rókával. Előbb Áron nyakába ugrik, majd két cuppanós puszi után Hayden következik, ugyanezzel a rituáléval. Próbál mosolyt erőltetni az arcára, hogy a rellonos lány ne lássa, mennyire szenved. Bűzlik az alkholtól, bár valószínű nem azért, mert annyit ivott volna, a pólóján lévő folt legalábbis arról árulkodik, hogy leöntötte magát. Vagy valaki más volt rá igencsak pipa. - Ugye milyen isteni a buli? Te is nagyon jól érzed magad, ugye? Vigyázz rá, mert kezed eltöröm. - Utolsó szavait persze már nem a lánynak címzi, jár mellé néhány szúrós pillantás is, mielőtt hadarná tovább mondandóját. - Na jó szórakozást, engem ott várnak - mutogat valamerre hátra, és ahogy jött, úgy tűnik el ismét az ismeretlen arcok között. Legalább elhitte, hogy minden rendben. Bocsánatkérő kiskutya szemekkel pislog a fiúra, így próbálja meg kiengesztelni azért, amit Réka leművelt az előbb, meg azért, hogy elrontja a bulit. Végül úgy dönt, itt már szavak nélkül nem boldogul, ideje elővenni azt a golyóstollat. Jobbján feltűri pulóvere ujját, hogy aztán apró betűket kanyarítson a finoman hegesedett bőrre. Több tíz nem túl hosszú, vízszintes heg fut végig alkarján, amik miatt a tinta nyoma itt-ott kissé domborúvá válik. - Nekem ez nem megy. Ne haragudj. Menj, érezd jól magad. - Két sorba írja, hogy ne foglalja el az egész alkarját, néhol kissé talán nehezen olvasható, de azért érthető, mit akar. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Megugró szívvel és a másik lendületétől felnyögve tárom szét karjaim, hogy a tőlem telhető legnagyobb hősiességgel viselve a lesből ránk támadó idegen ölelését, jobbommal - mintegy viszonozva a már kevésbé szomjas gesztust - még a hátához is hozzáérjek. Semmi bajom a spontán emberekkel és a csajok közeledésének fogadása sem esik különösebben nehezemre, de most pont nem sikerült coolheadpartyface hangulatban elkapnia. Míg a nyakamban lógó lány úgy puszilgat, mintha egyébként közeli viszonyban lennénk, én le sem veszem a szemem Hayden-ről. Tekintetem meredten, már-már szúrósan mélyül az övébe, mintha az engem kerülgető lázas gondolat a pillantásomon át üzenné: kár, hogy nem te vagy itt.
Aztán a támadó lecserél Hayden-re, és érkezik a kulcskérdés meg a tipikus iamthebestfriend-féle hegyibeszéd is. Heh, horkantok fel válaszul, és a mellkasom előtt összefűzött kezeim fölött bámulni kezdem azt szerencsétlen, üres poharat. Mondhatnám, hogy ez életem bulija, sis' meg azt is, hogy f*ck, marha csalódott vagyok, mert tökmáshogy képzeltem ezt az estét, de nincs kedvem kinyilatkoztatni, hogy amúgy én is emberből vagyok, akit ritkábban ugyan, de dettó ugyanúgy, mint bárki mást, olykor elsodornak a gyarló vágyak.
Csak akkor pillantok fel újra, mikor a harmadik elhagyja a terepet. Kérdő tekintetem Hayden-re vezetem, várok, hátha választ kapok az előzőleg feltett, és azóta is a levegőben lógó kérdésemre: megyünk vagy maradunk? Türelmesen nézem végig, ahogy ismét előkerül a toll, ahogy felgyűrődik a karján a pulóver, és bár látom a bőrén hegesedő emlékeket, engem most egyedül az érdekel, amit ír. Közelebb lépek hozzá, és a válla fölött, a sötéttől hunyorgó szemekkel olvasom össze az itt-ott elmosódott, bőréből a hegekkel együtt kitüremkedő betűket.
Végül elmosolyodom. Sajnálom, hogy nem örömmosoly ez, hogy ajkaimat a gőg húzza oldalra és nem az izgalom, de nem érdekel, senkinek sem fogok könyörögni azért, hogy vele lehessek. Dölyfösen lépek el tőle, és a fejemet meg-megingatva, csalódott nevetéssel kezdek hátrálni. A szemeimből lassacskán kihuny az érdeklődés fénye, vonásaimba belesimul a komorság, hogy helyét valami egészen más, az új iránti megfoghatatlan vágy vegye át. Poharamat még Hayden felé emelem, egészségedre!, azután eggyé válok a hangos zenére tomboló tömeggel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A legjobb biztosíték arra, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy az unokaöcséd azt mondja, hogy persze, vidd csak el az egyetlen gyerekét egy rendezvényre. Ki az a megátalkodott őrült, aki elengedné a gyerekét valakivel, aki ténylegesen birtokolja egy másik ember életét, sőt, tovább megyek, aki elintézte azt, hogy birtokolhassa? Ugye. Minden rendben van. Lassan egy éve élek így, és bár teljesen biztonságba sose fogom érezni magam, de azért klasszisokkal könnyebben vagyok, mint korábban. Ha minden jól megy, nyáron el tudom intézni azt az utolsó kérdéses pontot is, ami még visszatart a teljes felszabadulástól. Szabad vagyok, de még érzem magamon a láncokat. Egy nap, talán egy nap... nem, kizárt. De a mostani életem rendben van.
- Szóval semmihez sincs kedved, Flóri?
Mivel már végigsoroltam minden lehetőséget, ami csak van, és ő mindenre csak a fejét rázta, gyanítom, hogy nem maradunk sokáig. Szépen halad mellettem, fogja a kezem, és egészen addig rendben is vagyunk, amíg meg nem torpan az apró embergyerek, és bele nem szagol a levegőbe. Csöpp orra ráncolódik.
- Apád nem adott reggelit ezek szerint, csodás.
Az utolsó szót kicsit ironikusan teszem hozzá, és persze halkabban. Lehajolva, könnyű szerrel emelem meg a kisfiút, és emelem fel, hogy aztán így folytassuk az utat a készülő ételek irányába. Azért cukorral mégsem tömném a gyereket rögtön első étkezésnek. Szerzünk kenyeret, szalonnát meg kolbászt, felénk jól vannak lakatva az aprónépek is, és rendes étellel etetjük őket. Gabonapehely, na hagyjuk. Végignézek a lehetőségeken, és végül kiszúrok egy nőt, aki biztos, hogy van olyan érzékeny, hogy megesik a szíve egy éhes gyereken, így felé veszem az irányt.
- Ne haragudjon, hogy zavarom, nem reggeliztünk, mielőtt elindultunk, nem kérhetnénk esetleg valami reggelinek valót a gyereknek? Természetesen kifizetem.
Hogy érzékeltessem a gyerek fogalmát, kicsit megemelem a kezemben található példányt, aki mosolyogva néz a nőre. Ejnye Flórián, hát ilyen korán kezded?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ez egy nagyon, nagyon, nagyon rossz ötlet Séf! Így próbáltam védeni a Panzió hírnevét a sajátom árnyékától, amikor a felettesem arra kért, képviseljem magunkat a város tiszteletére rendezett, egésznapos ünnep főzőversenyén. Biztos ön ebben Séf? Kérdeztem meg ulolsó utáni próbálkozásként, de a férfi csak azt hajtogatta: Ott a helye az üst mellett Veréna. Ne féljen már annyira. Maga nem egy veréb, hanem egy Főnix! Értem? Erre nem tudtam mit mondani. Letaglózott. Jó értelemben. Nagyon megledveltem. Úgy vezette a konyhát, mintha minimum egy michelni csillagos étteremé lenne. Nem is kívánhattam volna nála jobb főnököt. Így most itt vagyok. Egy sátor alatt kaptunk helyet. Egy asztalt két széket. A segítségeimet pedig szintén maga a Séf választotta ki, a konyha tagjai közül. A területünk előtt egy táblán a nevezési számunk, 6-os állt. Alatta az ételek és az én nevem meg a Panzióé. Tudják ki főz. Nem titok már jó ideje. Emiatt nem is aggódom. Inkább amiatt, hogy ne valljak szégyent. Felkötött, fehér sapka alá rejtett hajjal, fehér kötényben, amire a Panzió nevét és logóját bűvölték, állok elgondolkozva. Kezemben hosszú fakanállal figyelem a tűz fölé akasztott hatalmas vasbográcsokat. Az illatokat fürkészem. Abból tudom az ízeket bekalibrálni. A specialitásaimat készítem. Engedélyt kaptam, hogy azzal a menüvel induljak, amivel csak szeretnék. Szóval a kedvenceimet készítem. Tejszínes-tárkonyos vadragu levest az egyikben, vörösboros marhapörköltet a másikban. Rotyognak szépen. Épp hajolok, hogy belekavarjak az egyikbe, amikor megszólítanak. Odakapom a fejem a hang irányába. Ajkam automatikusan húzódik mosolyra, ahogy a kisfiúval összeakadnak kékjeim. - Egy kis kenyér, húsos szalonna és hozzá paradicsom? Mit gondol? - intézem szavaimat a férfihez, aki a lurkót kíséri - Szereted az ilyesmit? - nézek a fiúra és megint elmosolyodom. Szeretem a gyerekeket. Mindig is szerettem. Az éhséget is megértem, mert volt részem benne. Kezemmel intek a fehér abrosszal letakart, munkaasztalkén funkcionáló söröspad és a kinyitható székek felé. Ahol egy városnyi van, ott kettőnek is akad. Nem fogadok el pénzt az ételért- mondom és gyorsan alákavarok a pörköltnek. - Jöjjenek, üljenek le és falatozzanak - pillantok hátra vállam felett, de orrom közben az étel illatát elemzi. Kell még bele egy kis bor és bors és fokhagyma, de az majd csak akkor amikor a hús már majdnem teljesen, vajpuhára nem főtt. Úgy intenzívebb lesz a hatása. A hosszú forralástól elillanna hamar. Viszont így megmarad. A levesnek is kell még idő, mire a tejföl, a mustár, a citrom és a friss, leveles tárkony következne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Megjegyzésére ráemeltem a tekintetem, de csak egy lesújtó pillantást tudhatott magáénak, ami röviden és tömören mindenről is árulkodott. Hogy én…mert hát ő nem. Ez az érzés még mindig ott dübörgött a mellkasomban, hiába teltek el napok, vagy hetek, szavai még mindig ott visszhangzottak fülem membránján, s még mindig ugyanúgy fájtak. De most inkább fel sem hoztam már, hogy ugyanarról vitázzunk, mint ott a moziteremben, hogy próbáljam megérteni a hülye indokait. Igazán beszélni se akartam vele, mert a jelenléte még mindig felkavart, pedig nem akartam ezt érezni, mert köszönöm szépen, jól elvoltam Borival, nagyon is. Ő szeretett és közel engedett magához, s éppen ezért én is jól éreztem magam vele. Apropó, Bori. Merre is járt? Pillantásommal kerestem, egyúttal Leila közelségétől akartam szabadulni, el is fordultam..volna, ha nem ordítja telibe a fejemet. - Na mi van? - kissé tapló mód reagáltam, de ennyi azt hiszem belefért a múltkori után. Kissé flegma tartással fordultam vissza irányába, mert nem tudtam, hogy most majd mégis mivel jön elő. Bori említésére azonban kitágult a pupillám, de mielőtt még befejezte volna, amibe belekezdett, már ott is termett mellettem a szőke, Merlin áldja nevét, a legjobbkor.
Rámosolyogtam, és ösztönösen húzódtam hozzá közelebb, ahogy belém karolt, majd egyikükről másikukra szökött pillantásom. Bori semmit sem tudott a csókról, nem mondtam el neki, talán ezért is volt ennyire kedves Leilával, meg persze azért, mert úgy tudta, hogy mi nagyon jó barátok vagyunk. Voltunk. Hogy most mi volt, azt nem tudtam, ellenben Leila kontrájára azonnal odakatam a pillantásom, s meglepetten pislogtam, ahogy a nyitott kapcsolat szóba került. Először azt hittem, hogy kinyögi neki majd a csókot, s erre akar utalni, de az döbbentett csak le igazán, mikor Boriról és csávókról kezdett el beszélni. Értetlenül kaptam Borira a tekintetem, majd vissza Leilára, s hazudnék, ha nem lepte volna el az agyamat a dühös köd, mert azt hittem, hogy a barna most csak szórakozik velünk.  - Mi van? Miről beszélsz? - értetlenül néztem először Leilára, aztán meg Borira, pechemre lemaradtam arról a pillantásról, amit Leila felé küldött, s nem tűnt fel, hogy a barna igen csak meglepte ezzel a barátnőmet. Fogalma sem volt róla, hogy Leila ott dolgozik, azonban egy mosolyt erőltetve igyekezett leplezni az érzéseket.- Nem értem, hogy miről beszélsz, nem jártam a pubban, biztosan összekeversz valakivel - tette az ártatlan értetlent, s a karomon is végig simított. - Megyünk Ádám? Odaát van pár finom falat - próbált menekülni, de engem rohadtul zavart ez a helyzet. Nem azért, mert nem hittem Borinak, sokkal inkább azért, mert dühített, hogy Leila össze akart ugrasztani minket.- Miért csinálod ezt? Miért hozol fel ilyen baromságokat Boriról? Csak velem jár és együtt vagyunk és leszünk is - jelentettem ki határozottan Leilának, nem tudva még az igazat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Mi az hogy! Igazi falusi gyerek! Inkább vigyáznia kellene, mert még a végén mindent felfal. Igaz-e.
Flóri nevetve helyesel, azzal a kis megjegyzéssel, hogy a szalonnának a piros része a legfinomabb. Hát azért fiam, ezzel vitatkoznék, mert jó annak a fehér része is teljesen, de ki vagyok én? Ugye? Na ugye. A lényeg, hogy ez a kis mamlasz rendes ételt kapjon, és, ahogy elnézem, a legjobb helyre jöttünk, mert ez a nőszemély igencsak érti azt, hogy mivel kell levenni a lábáról egy férfit: Zsírral. Mintha a karmám kezdene tisztulni, mert egyből egy olyan emberhez vezetett, akik pontosan tudja, hogy mire vágyom. Nem is tudom, hogy mikor ettem utoljára szalonnát, valahogy az iskolában nem igazán értéklik a jó kis magyaros-parasztos életvitelt, zsírral, hagymával, piros paprikával.
- Köszönjük. Ön igazán kedves, és tehetséges. Már most nagyon finomak az illatok, sőt, ha szereti csípőssel bolondítani az ételt, én esküszöm, hogy feleségül veszem itt helyben.
Mondjuk ahhoz persze hivatalosan is el kellene válnom, nem elég csak az, hogy évek óta elszeparálva élek a feleségemtől, aki igazából ugye nem is az, de ez most egy teljesen mellékes történet. A kiskölyköt lepakolom a sörpadra, és meghazudtolva a tényt, hogy az apja megnevelte, már nyúl is egy szelet kenyér után.
- Flórián!
Korholom nevetve, mert azért ezt mégsem illik. Értem én, hogy éhes, de azért nem éheztetik, és illendő volna megvárnia, míg a felnőttek engedélyt adnak rá. Nagy szemekkel néz fel rám, majd a vendéglátónkra, és végül megállapítva, hogy nem kellene ezt csinálnia, beleharap a kenyérbe.
- Esküszöm önnek, hogy nem éheztetjük. Legalábbis nem úgy ismerem az apját, mint, aki ne adna neki enni. Csak, elfelejtette velem közölni, hogy úgy gondolja a felvigyázásba a reggeli is beletartozik.
Pedig nagyon úgy néz ki, hogy szegény gyerek itt teljesen el van hanyagolva. Még szerencse, hogy azért rendelkezik egy kis egészséges gyerekhájjal. A hölgy felé nyújtom a kezem, mégiscsak így illik.
- Gábriel vagyok, ő pedig Flórián. Nem láttam még erre, emlékeznék önre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A tréfálkozásra csak mosolygok. Több itt az étel annál, mint amit egy ilyen kis lurkó meg tudna enni. Direkt többet hoztam ki harminc százalékkal mindenből, hogy adott esetben improvizáljak egy kenyérlángost, ha balul sülnének el a dolgok. Például lekozmálna a bográcsban fővő étel. Szerencsére ez mindeddig nem történt meg és ha meg is történik, a teteje keverés nélkül jó darabon menthető még akkor is ha az alja már szénné égett. Egy jó szakács mindig menti, ami menthető. A másik jókora fakanállal most a levesben kotrok pár kört, hogy átmozgassam a tartalmát. Ekkor hallom meg a dicsérő szavakat, meg a feleséges mondatot, amitől egy pillanatra megáll a kezem a széles, íves mozdulatban. Mellkasom fájón megsajdul. Vér illatát érzem és bevillan egy ütés fájdalma. A fenébe, biztosan felismert és ezért mondta. Akkor nem értem, miért ült le mégis? Ez valami rossz tréfa. Nem szabad magamra vennem. - A pörkölt enyhe csípős aroma nélkül olyan, mint az élet levegő nélkül - jegyzem meg, ügyet sem vetve mondandójának második részére. Nem láthatja rajtam senki, hogy mit érzek. Még két kört kavarok a lassan gyöngyöző fogásokon, majd letéve a kanalat én is odamegyek az asztalhoz és felcsippentek egy darab paradicsomot. Nem reggeliztem. Étvágyam sem nagyon volt, egyrészt az izgalom, másrészt amiatt, hogy eljárt az ételek illata. - Egyenek csak, amennyi jól esik. Egy éhes hasnál kevés rosszabb dolog van, főleg ebben a korban - mondom mosolyra húzva a számat. Nem ülök le melléjük. Megtartom a karnyújtásnyi távolságot. A paradicsom után a kedvencem, a kenyér csücske kerül a kezembe, míg a másikat serclit a fiú felé nyújtom. - Ez a legfinomabb része a kenyérnek. Tessék kis barátom - amennyiben elveszi, úgy azután elkezdek bíbelődni a boros üveggel. Még egy üvegnyivel nyakon kell kínálnom a marhámat, hogy a zamatába a szőlőszemek érett leve is belevegyüljön. Izgulok, kár lenne tagadnom. Remeg a kezem, így sikeresen kezembe állítom a dugóhúzó tüskéjét. Magamban szitkozódom csak, mert megszoktam, hogy nem adhatok ki hangot, ha szenvedek. A fájdalom ráadásuk nem is olyan nagy, a sebből sem dől a vér. Egy rongyot szorítok rá gyorsan, hogy mihamarabb elálljon. Ekkor mutatkozik be a férfi. Épségben maradt kezem nyújtom felé és nagyon röviden viszonzom a gesztust, Még mindig ódzkodom az érintéstől, de már kevésbé mint régen. Folyton mondogatom magamnak, hogy nem akarnak bántani. Meg azt, hogy ez csak egy gesztus és semmi több. - Veréna. Biztosan azért nem, mert keveset járok kinn a városban - mondom miközben pálcámat előhúzva behegesztem a szúrást a kezemen. Apró, de hasznos bűbáj. Jól jött, amikor hasonló baleseteket szenvedtem. Ezt is elkiáltottam akkor, amikor Károlyt vissza akartam hozni az életbe. Hatástalan volt de, hogy miért, azt azóta sem tudom. Kékjeimet a férfira emelem és kicsit jobban megnézem. Kedvesnek látszik. A férjem is annak tűnt. Szóval erre, vagyis a látszatra jó ideje nem adok semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Most vitatkozhatnék arról, hogy ki meg mikor van képben, de az a baj, hogy a dudinak teljesen igaza van. A csoda az, ha megvan a fonál. Mondjuk három másodpercig, mert utána megint másnál van, és vége a dalnak. De most meglepően éber vagyok, amikor Kiscsibét látom meg valami pasival nevetgélni. Hah, na ezt már nem. Gyorsan vágódok oda, hogy lopkodjam a csipét, aki felnyúlva libbent arrébb egy tincset arcomból. Mia…? Megszeppenve pislogok rá, majd engedem el az egészet és inkább húzom magammal Bettihez, még a kérdést is figyelmen kívül hagyva. Feltűnik, hogy valami nincs rendben. Mármint egyikkel sincs, de Bettiről tudom, hogy valszeg miattam ivott többet - lehet - a kelleténél, és azért ilyen vidám, de Kiscsibe viselkedése brutálisan életidegen. Nem hiszem, hogy részeg, mert szemei meg vör-. Ó. Hogy. Az. A. Rohadványos. Élet. Kiscsibe be van tépve, én meg az idő előrehaladtával egyre többet ittam, szóval én sem vagyok beszámítható. Látod? Így könnyű kibírni két levitás közelében, ráadásul zsiráf vagyok, szóval csak még inkább. Ha valaki nagyon szemtelenkedik, majd lerúgom a zsiráf lábaimmal. Améliának betépve van humora, azt vágod?
Haladási van, mert a dude meg kiabál, mint a fába szorult féreg. Nevetve ölelem magamhoz Rint az ajándék után. - Naná, hogy kettő! Szerinted hagyom, hogy egyedül legyél ultramenő? - vigyorodom el szélesen, majd hagyom, hogy Kende köre jöjjön. Féloldalas mosolyt eresztek haveromnak, amiért nem aratta le a babérokat az ajándékkal, majd röhögök fel. - Tesó, hallod, a csaj elszállt - nézek jelentőségteljesen Kendére, még hangomat is lehalkítom, mert nagyon remélem, hogy levágja. Ennél egyértelműbben, ennyi sör után, nem tudom átadni az infót. Vigyorogva ülök le a helyemre, amíg a dude önti ki a mindent is, a mindenbe, de olyan gyorsan csinálja, majdnem elszédülök, oszt még sehol nem tartunk nagyjából. - Bheeeeeeeee-e-e-e - bégetek be a semmibe, hogy tökéletes bari legyek, majd hasamat fogva röhögök fel. Egy elmebeteg vagyok. Jaj, ne is mondd. - Na, valami történjen, mert itt őszülök meg, még terveim vannak az életben - címzem Rinnek szavaimat, mikor végre elhelyezkedik és jöhet az első kör. Majd a második. Majd a harmadik, és negyedik. Az ötödik után csapok az asztalra többször, fejemet is abba verem grimasszal arcomon. - Faszcsimat, meghalok. Nem bírom, bakkerka - ráz ki a hideg látványosan, majd dőlök vissza az asztallapra, hogy mélyeket lélegezve próbáljam meg összekapni magam. - Beteg állatok vagytok, amiért ti ezt bírjátok - sandítok fel először Kendére, végül Rinre, majd egyenesedem fel és rázom nemlegesen fejemet. - Tutira kiszálltam, különben itt halok meg rndsn. Szép vagyok és fiatal ilyen csúnya halálhoz - még nem ütött be annyira a dolog, így magabiztosabban állok fel, de várjunk pár percet, és sétálok Kiscsibe és Betti elé.
- Hogy van a két levitás kis édim? - vigyorodom el szemtelenül és szélesen, miközben velük szemben huppanok le a földre, mert akkor folytathatjuk a dumit. Ha már életben maradtam, mindenki legnagyobb örömére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Tetszik. Az egész helyzet határozottan tetszik, és bár az elején húztam a számat, hogy eljöjjünk, most már így érzem, hogy ez egy kifejezetten jó döntés volt. Az emberek kedvesek, akik abban az időben jártak ide, mint mi, Gábrielnek hisznek, neki szólítanak. Szépen, lassan elkezdem elhinteni azt a pletykát, mely szerint Nowak Gorán valószínűleg kétes életvitele miatt már nincs az élők között, de jó ide nem láttam, nem beszéltem vele, elsodort az élet. Meg kell halnom, ezt én is tudtam abban a pillanatban, hogy mássá lettem, tudtam, hogy ez egy olyan döntés, ami nem ér véget egy nap. Örökké, vagy legalábbis addig, amíg engedi a világ, Gábrielnek kell lennem. Sajnálom. tényleg sajnálom, de mindent elkövetek, hogy az igazi ne érezze azt, hogy a halála nem több, mint elpocsékolás. Hiszem, hogy tudja, elvégre komolyan megneveltek minket.
- Maga egy Istennő!
Jelentem ki elégedetten, még úgy, mint az olasz szakácsok, ujjaimat összeérintve csókolom meg őket, hogy aztán szétválljanak a levegőben.
- Szer mányifikó.
Vagy valami ilyesmi, bevallom a magyaron, a horváton kívül csak kicsit beszélek lováriul. Az emlékek feljönnek, visszatérnek, értem, ha hozzám beszélnek, de nem biztos, hogy mindig tudok is válaszolni, de értem. Az is valami.
- Úgy látom, belopta magát a szívébe, és viszont is.
Elvégre Flóri csak mosolyog és mosolyog, nem is értem, hogy egy ilyen szép gyerek mellett, az apja miért nem választott már másik asszonyt. Lehetősége biztos lett volna, de hát olyan furcsák ezek a maiak. A két nagygyerekem is már kirepült, házas, sőt, lassan alig negyven évesen elmondhatom magamról, hogy nagypapa vagyok. Van ennél riasztóbb? Nem hiszem. Ösztönösen mozdulok, hogy segítsek rajta, de úgy tűnik, ő igencsak önellátó, ez is olyan mai dolog, a nők sokkal céltudatosabbak, bár, aki ismerte Marijat, az tudja, hogy nekem ez a típus jön be, szóval egyáltalán nem bánom a világ ilyen fokú alakulását. Egy asszony csak tudja megoldani a problémáit.
- Szintén. Itt lakom már jó pár hónapja, de csak aludni járok haza. Pár embert ismerek csak errefelé, őket is leginkább az iskola miatt, vagy az unokaöcsém révén.
Ezzel pedig elárulom, hogy halvány lila gőzöm sincs arról, hogy ki ő, de, ha tudnám is, most őszintén, én ítélkezzek? Ugyanmár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A férfi heves bókolására összerezzenek. Kevesektől érkezik ilyesmi. Az étteremben a háttérben dolgozom. Az elismerést a Séf kapja, aki persze nekem is ad belőle, de csak csínján. Tudja rólam, hogy néha, amikor nem uralkodom magamon, félek. Félek a hangos szavaktól, a mögém lépő emberektől, az érintéstől. De már egyre jobban uralom ezt az ösztönös reakciót. Arra rájöttem, hogy el valószínűleg sosem fog múlni. Akit kergettek, az mindig futni fog, csak ha nem a lábával akkor fejben. - Örülök, hogy ízlik. Ebédre jöjjenek majd vissza. Félreteszek maguknak egy-egy adagot - mosolygok halványan a párosra - Igen, ez így van - reagálok talán túl nyíltan a Flóriánnal kapcsolatban elhangzott mondatra. Bár akkor örültem, hogy nem fogantam meg, még a sorozatos erőszakká aljasuló együttlétek ellenére sem, most kissé már keserű vagyok amiatt, hogy nincsen gyermekem. Sóhajtok egyet, mert megint elöntött erre a gondolatra az a nyomorúságos érzés, de kékjeim a fiúcskára siklanak és azonnal elszáll a búskomorságom. A kiskölök nagyon aranyos, ahogy tömi magába az ételt és közben mosolyog mint a vadalma. -Tiszta maszat vagy - lépek oda hozzá szélesebben mosolyogva, ami már-már nevetés, majd elé guggolva egy tiszta ruhával, ha a kísérője, vagy ő nem tiltakozik ellene, megtörlöm a pofiját és meg is simogatom - Így tökéletes - borzolom meg a haját és a férfihoz fordulok, de tőle már távolabb lépek, hogy karnyújtáson túlra kerüljek tőle. - Ha szomjasok, sajnos csak tejjel vagy vízzel tudom megkínálni magukat, de amikor jöttem hajnalban, láttam italos bódékat, meg vattacukrost, édességest, ilyeneket - beszéd közben a kezem is jár nem csak a szám. Előveszek egy nagy tálat és a leves sűrítéséhez szükséges tejfölt, vastag tejszínt és lisztet kezdem összedolgozni. Teljesen csomómentesre kell elkevernem az összetevőket, hogy a leves selymesen krémessé váljon majd ha hozzáadom. A munka intenzitásától egy vörös tincsem kiszabadul a séfsapka alól. Leteszem a kanalat, ellépek a pulttól, hogy visszaparancsoljam a helyére. Nem hull a hajam, de nem szeretnék megkockáztatni egy ilyen amatőr hibát. Közben kiadom két segédemnek, hogy öt percenként keverjenek az ételeken és a pörköltre öntsék rá a bort. Életemet és véremet a sikerért. Ez esetben szó szerint, már ami a bort illeti. Jóféle száraz vörös. Az első üvegből vettem egy kortynyi kóstolót, hogy tudjam milyen ízt várhatok tőle. - Sokat dolgozik? - kérdezem és ha már elárult magáról néhány dolgot én is így teszek. Újra kell tanulnom a csevegés művészetét, azt hiszem - Engem sem sokat lát a szoba, amiben lakom - mondom és megint kavarni kezdem a tejszínes-lisztes-tejfölt. - Mivel foglalkozik, amikor épp nem gondos keresztapa? - fordulok Gábrielhez és tekintetem összeakad az ő sötét szemeivel.  Gyorsan elkapom és a tálra szegezem őket. Szépen alakul az állaga a habarásnak és az illatok is egyre intenzívebbek. Hamarosan a hajrájában leszek a főzésnek. A verseny csak ebédkor lesz. Eredményhirdetés pedig ötkor. Ezért úgy beszéltük meg a segédeimmel, hogy átvisszük a kóstolókat a kijelölt helyre, a bíráknak, utána váltva elmegyünk szétnézni. Ebédkor kiosztjuk az ételt, visszahurcolkodunk a Panzióba, és mindenkinek szabad program.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem hittem volna, hogy ennyire kedves. Van az arcában egyfajta erős titokzatosság, valami, amit nehezen tudok szavakba önteni. Mintha egy nagy titok telepedne kettőnk közé, amit ő titkol, és kivételesen nem én. Nekem nem szabad felfednem a titkomat, mert akkor vége mindennek, de úgy érzem, az övé nem ilyen, talán nem is titok, talán csak valami olyan, amiről én nem tudok, de a múltban megtörtént. Fel-felpillantok rá, próbálom kitalálni, hogy mi lehet az. Házasságtörés? Harmadik félként szétdúlt egy családot? Vagy talán arra a létre szorult, amikor a testéből kereste a kenyerét? Hallottam már ezekről errefelé, de nem feltétlen társítottak hozzá nevet, vagy nem volt olyan különleges, míg a Veréna egy igen különleges név.
- Jól bánik vele. Van sajátja?
Teszem fel a kérdést, ami egyből felmerült benne, ahogy láttam, milyen tökéletességgel nyúl a gyerekhez. Bevallom, én hetekig nagyon aggódtam minden érintéstől, pedig papíron van négy gyerekem. Négy. Elképzelni se tudtam korábban, hogy milyen apának lenni, és most is csak nagyon felületes sejtésem van, a legtöbb a Flórival töltött idő miatt.
- Ugyan kérem! Hiszen már így is nagyon sokat tett értünk. Próbálom minél kevesebb cukorral tömni, délután aludnia kell, hogy az apja készülhessen a jövőheti óráira.
A gyerek anyjáról nem véletlenül nem esik szó, nem jöttem még rá, hogy Milán mennyit szokott beszélni Fecskáról. Nem akarok én ebbe belerondítani, és valahogy még nem merült fel közöttünk, hogy rákérdezzek, mit szabad és mit nem a gyerekkel erről a témáról beszélni.
- Szeretek aktívan élni, nagyon sok felesleges energiám van, így bevállaltam még egy félállást is, és ha még mindig nem fáradtam le eléggé, általában eljárok falat mászni.
Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a főnixek magasan fészkelnek, és azokat a sziklákat valahogy meg kell tudnom mászni. Gyakorlatilag arra készülök, hogy fizikailag teljesen rendben legyek, amikor a tanév végén elutazom, hogy megtegyem, amit meg kell tennem.
- Nagy-nagybácsi. Azt hiszem. Az apja az unokaöcsém. Felénk mindenkinek igen korán lett gyereke, nem nézné ki belőlem, de én már nagypapa vagyok. Negyven évesen. Mondjuk, nem sok időt töltöttem itthon, mert engem elszólított a hivatásom, mást akartam, mint az ott élők. Milán is, az unokaöcsém, ezért jöttünk át ide.
Megsimogatom Flóri haját, aki nyammogva eszi a piros részét, és nagyon rendes gyerekként nekem adja a gyereknyáltól még nedvesebb fehér részt. Igazán kedves gyerek.
- Tanítok. Legendás Lények Gondozását. Ez az első tanévem, eddig kutatómunkát végeztem más országokban. Szerencsés vagyok, mert megértették, hogy nekem mennem kell.
Nem nagyon szoktam beszélni magamról, meg a nem létező, de múltamról. Csak vagyok, de most mégis, elkezdtek dőlni belőlem a dolgok. Teljes nyugalomban.
- Ön pedig az egyik vendéglátóhely séfje?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Érzem, hogy figyel engem. Különös érzés. Azt megszoktam már, hogy azért néznek, aki vagyok, de ez valahogy másnak tűnik. Talán tényleg nem ismert fel és fogalma sincs róla, hogy épp egy férjgyilkostól fogadott el ételt. Ez lett e gúnynevem. A másik meg a vörös özvegy. Rám aggatták őket, pedig mióta a tárgyaláson tett vallomásomat és nyilatkozatomat leközölték a lapok már nem titok, hogy miért jutottam ideáig. Az is köztudott, hogy az ELME vendégszeretetét élveztem és sokáig tartottak ellenőrzés alatt. Ma sem vagyok egészen szabad. Három havonta kell leadnom a pálcám. A metamorf mágiámat ugyan használhatom, de jelentést kell tennem minden módosításról és továbbra sem hagyhatom el Bogolyfalvát csak indokolt esetben, hivatalos engedéllyel és nyomkövető bűbájjal felruházva. Talán egyszer szabad leszek egészen, de addig is hálával és tisztességgel végzem a dolgomat. Békében élek a magam kis csendjében. Már tudom honnan származom. Aranyvérű boszorkány vagyok. Két nemesi család fattya. Van anyám, van apám, vannak féltestvéreim és egy nagyanyám, akit látva mintha tükörbe pillantanék. Tudom, hogy ki vagyok és ez nekem éppen elég. - Sajnos nincsen - rázom meg fejem válasz közben, majd egy merőkanálért nyúlok, hogy forró levet merjek, amit ezután lassan kevergetve adjak a habaráshoz, ezzel egyenlítve ki a hőmérsékletét. Így majd amikor hamarosan a leveshez teszem, nem kapja majd össze a hő és nem lesz csomós. - Egy kis édesség nem árt meg, ha engem kérdez és ha kifutkározza magát az alvással sem lesznek gondok - nézek rá a pöttömre aki jóllakottan pillog és rám villantja huncut vigyorát. Ilyen lehet anyának lenni? Egy mosolytól felragyog az ég és nincs baj, ami ne válna semmiséggé? Sokat gondolkoztam már ezen. Főleg amikor az ispotályban dolgoztam. Párszor a gyermek osztályra is elkerültem. Olyankor mindig siettem, hogy munka után kicsit bemehessek a picikhez a takarító felszerelésem nélkül. Egyszer az egyik ápolónő rajtakapott, hogy énekeltem az egyik kis betegnek. Azt hittem ordítani fog velem és kirúgat. Összehúztam magam és bevallom még a könnyem is eleredt. Akkor épp egy testesebb, fekete, rövidhajú nő arcát és alakját viseltem. Legnagyobb megdöbbenésemre az ápoló kérte, hogy menjek be többször, mert a kicsik szeretik a hangomat és megnyugtatja őket. Nem volt kérdés, hogy a könnyeim ezután örömömben folytak. Attól a naptól kezdve minden műszakom után ott töltöttem pár órát és vagy mesét olvastam, vagy énekeltem a kis betegeknek. Sajnos Károly pribékjei felbukkantak, így pár hónap múltán el kellett tűnnöm, de ez az emlék mindig velem marad. Elkalandozásomból a férfi hangja vezet vissza a valóságba. Meg az illatok. Mialatt ő mesél én ténykedek, de rá is figyelek és bólogatok, hogy ezt ő is lássa. Habarok, kavarok, majd éles bárdommal aprítom a friss tárkonyt, aminek bódító illatával megtelik a levegő. Kedvenc fűszereim egyike. - Csak segéd, a Panzióban. A Séf úrnak el kellett utaznia, ezért vagyok én ma itt helyette - vallom be az igazat. Valami családi ügyet kell elintéznie. Ezt mondta. Azon is csodálkoztam, hogy ennyit is elárult. Nem kellett volna. De úgy látszik bizalmába fogadott. Engem választott erre a feladatra és nem a Chef De Partie-t, aki közvetlenül az ő keze alá dolgozik, de a saját részlegén és emiatt jóval több tapasztalata lett volna levezényelni a dolgot. Amikor elment azt mondta, ha vége a dolognak és rendben zajlik minden, beszélni szeretne majd velem. Összerándult a gyomrom és el is sápadhattam mert azt mondta ne aggódjak csak tegyem a dolgomat, ahogy mindig. Könnyű azt mondani, hogy ne aggódjak. Szeretem a munkámat. A csapatot és őt, a Séfet is megkedveltem. Nem akarok elmenni. Nem tudom mihez fognék, ha kirúgna. - Merre felé járt, amikor kutatott? Van kedvenc lénye, amit vizsgált vagy csak...nem is tudom, ment hajtani a vadakat? - kérdezem és most először mosolyodom el csak úgy és nem Flóriánnak címezve ajakgörbémet. A szóhasználatomon kicsit megütközöm. Magam is űzött préda voltam, mégis ez csúszott ki a számon. Néha tudok spontán is lenni ezek szerint. A menekülés megtanított rá, hogy tervezzek, hogy előre lássak, hogy úgy rendezzek és logisztikázzak, hogy az a legtökéletesebb legyen. Nem engedhettem meg magamnak sem hibákat, sem könnyelműséget. Figyeltem a szavaimra, a tetteimre. Mindenre, mindig. Ezért is tudtam olyan sokáig láthatatlan maradni. Elnyomtam magamban a személyiségemet, hogy mások bőrébe könnyebben belebújhassak. Veréna ott ült egy sötét sarokban és énekelt, hogy tudjam még létezik. Most már kinn van és csak ő van jelen. Ha nincs Károly sosem tudom megtanulni kezelni a mágiámmal járó skizoid helyzetet. Neki hála tudtam a magamra vett alakokkal bánni. Nem beleőrülni a másnak levésbe. A vicces az, hogy most önmagamnak lenni nehezebb, pedig már szabadon tehetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Mindenképpen, csak nem akarom, hogy csak az legyen a gyomrába.
Könnyebb lett volna persze, ha Milán szól, hogy semmi sincs a gyerekbe, és akkor kerítek neki valamit otthon, vagy esetleg valahova beugrunk némi reggeliért. Bár, akkor nem jöttünk volna ide, és nem tapasztaltunk volna kellemes társaságot. Tudom, hogy lassan indulnunk kell, mert szomjas lesz, és most, hogy már evett, nem is nyűgös, vagyis hamarosan mégiscsak mindenre is fel akar majd ülni és mindent ki akar majd próbálni.
- Még csak tanulom ezt a pótapaságot, meg az apaságot is.
Sosem voltam valójában apa, Marija sosem akart gyereket, sosem ért rá, és valahogy én is azt mondtam, hogy nincs szükség rá. A mi életvitelünkbe nem fér bele. Nem hiányzott, nem volt meg az érzés, aztán jött Flóri, és felébresztett valamit, ami korábban valóban nem volt meg bennem, és amiről azt hittem, hogy nem is létezik. Nem azt mondom, hogy most azonnal, de ki tudja, vén fejjel talán el fogok jutni oda, hogy akarok gyerekeket. Nem Gábriel feleségétől, azért van még meg a házasság, mert nem dívik a válás, de mind a ketten tudjuk, hogy ez egy kihűlt dolog. Akkor is az volt, amikor hosszú évek múltán Orbán Gábriel besétált az életükbe.
- Örülök, hogy így alakult. Többnyire, ha nincs kedvem főzni, akkor csak rendelek egy pizzát, de az illatok alapján érdemes lenne rendelnem a panzióból inkább. Vagy kibérelhetném magát, hogy főzzön nekem. Nem tudom, hogy ilyet lehet-e csinálni.
Tudok főz... nem, maradjunk annyiban, hogy tudok olyan ételeket készíteni, melyekkel nem feltétlenül mérgezem meg magam, de egyszerűbb a kastélyban enni, vagy tényleg rendelni. A hazai ízeket akkor kóstolom, amikor küldenek valamit a családtagjaim.
- Főként Írországban, ahol augureyeket és jobberknollokat kutattam, és Afrikába, ahol fwoopereket. Idén nyáron még van egy utam, szeretném a főnixeket jobban megismerni, de utána azt hiszem, befejezném a vadhajtást, és inkább itt rendezkednék be hosszútávon.
Már ha persze képes leszek arra, hogy tényleg fenntartsam azt az életet, amit jelenleg élek. Megbűnhődők, ebben biztos vagyok, de most szeretnék egy kicsit, pár évtizedet békességben leélni, talán ez még beleférne, bár lehet, hogy túl nagy kérés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hallgatom és közben dolgozom. A pörköltben már ott a fokhagyma, mint záró elem. Hamarosan kész minden. A segítőim velem együtt munkálkodnak, hogy minden rendben menjen. Egyikük ugyan kicsit csetlő-botló, de ki nem volt az tanonc korában? Szóval nem ripakodok rá haragosa és szidom meg, amikor felbukik a sátorcövekben és elejt egy kiló lisztet, amit már elfelé pakol a visszaszállításra előkészített ládák egyikébe. Odalépek hozzá és felsegítem. Szerencsére jól van és a lábának nem esett baja. Nagyobb volt az ijedség, mint maga a káreset. A lisztet a másik társunk gyorsan eltünteti egy bűbájjal, mintha a malőr meg sem történt volna. Ezután már inkább reptetik a kimaradt holmikat. - Szerintem jól csinálja - bólogatok beszéd közben majd a bográcshoz lépek és elkezdem behabarni a levest. Annyira szép ilyenkor. Ott vannak benne a puha és a szájban szinte elolvadó húskockák, a répaszeletek, a gomba, a zöldborsó, a fehérrépa és most mindezt megkoronázza a tejföl-tejszín-liszt elegye. Az egész leves testet kap tőle. Selyembe öltözött asszonnyá válik, aki illatával csábítja urát. Megszórom a tárkonnyal, megy bele mustár és citromlé. A többi citrom vékony gerezdekben a tányérokra lesz majd téve, hogy aki akarja még ízesíthesse. A vörösboros marhapörkölt pedig, mint egy büszke harcos, úgy terül el a másik üstben. Aromájával ott strázsál arája mellett és bár ereje hatalmas, mégsem él vissza vele. Kiegészítik egymást ők ketten. Bármit is válasszanak majd az ételosztásra jövők, Azt hiszem nem fognak csalódni. Megtettem mindent, ami csak tőlem telt ezért. - Kibérelne engem, hogy főzzek magának? - szalad fel szemöldököm egy pillanatra, majd jóízű nevetés tör ki belőlem, magam sem tudom honnan ez a fesztelen jókedvem. Nem félek tőle. Nem félhetek örökké. Ráadásul nyílt színen, egy kisgyermek és a sokaság szeme láttára nem bántana úgysem. Károly is csak akkor ütött, ha magunk voltunk és olyan helyre, az utolsó esetet kivéve, ahol nem látszott a nyoma. Tehát a férfi biztosan csak tréfál, mégis jól esett ez a kis vidámság. - Ilyet ajánlatot sem kaptam még soha - rázom még mindig mosolyogva fejemet és kékjeim Gábrielre függesztem - De komolyan elgondolkodom rajta, ígérem - mondom, majd ismét a kondérokhoz lépek és két kis adagot kiveszek mindegyikből egy-egy papírtányérba. - Kérem, legyenek a minőség ellenőreim, engem eljártak az illatok - teszem eléjük a falatnyi mintákat, hogy a véleményüket kikérjem. Nagyon jónak tűnnek, de én egyrészt szeretem a saját főztömet, másrészt tényleg telítődtem az aromákkal, szóval elfogult vagyok. Kell az objektív előbírálat. - A főnixeket én is nagyon szeretem. Engem is hívnak úgy itt-ott, mint a hamvaiból feltámadó tűzmadarat - ered meg a nyelvem, miközben vízzel oltom el a tüzeket az ételek alatt. Készen vannak. Ha kell még utólag tenni bármelyikbe bármit, az már elfő abban a melegben, amit magukban tartanak. Lefedjük őket és hagyjuk pihenni. Kezem megtörlöm egy rongyba, ami kötényem zsebéből lóg ki, majd leülök vendégeim közelébe és várom mit mondanak a kóstolás után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Édesen nevet, legalább nem néz totális hülyének, vagy, ha annak is néz, legalább nem mutatja. Amúgy szerintem ez egy hiánypótló ötlet. Mondjuk átjönnek hozzád a barátok, de nincs kedved főzni, viszont nyilván megvillantanál valami különlegeset. Ilyenkor csak hívsz egy profit, megfőz neked, és ha arcoskodni akarsz, akkor felhúzol egy maszatos kötényt, és éppen az utolsó kavarásokat csinálod a nem tudom én min, amikor megérkeznek. Tudom, hogy ez nem a legetikusabb, de egy embernek munkát adsz, és nem mérgezel meg másik tízet.
- Na mit szólsz Flóri, kóstolók leszünk.
Szorítom meg egy kicsit a kiskölyök combját, akivel egyszerre szimatolunk a levegőbe, mintha csak begyakorolt különszámunk lenne ez. De nem, pusztán csak férfiak vagyunk, akikre éppen egy nő főz, el vagyunk mi szokva ettől a kényeztetéstől.
- Örömmel.
Teszem azért még hozzá mosolyogva, mert lassan tényleg úgy érzem, hogy el vagyunk kényeztetve, és mire kettőt pislog, már oltár elé rángattam, aztán beállítottam a konyhába. Csak viccelek, bár, a konyhába állítós, forradalmi tervem még mindig nagyon tetszik. Felemelem a kanalat, megfújom előbb a levest, és csak utána tartom oda a gyereknek, hogy kóstoljon, majd a magam részére is felveszek egy picit, és szintén megfújom.
- Nagyon finom!
Jelenti ki a kicsi, és én csak egyetértően bólogatok, miközben ő közelebb húzza a másik tányért. Tényleg nem éheztetjük, esküszöm, hogy nagyon jó sora van a kiskölyöknek nálunk. De mielőtt még forrón belenyúlna és az arcába tömné mozdulok, és az előző manővert hajtom végre, azzal a különbséggel, hogy most egy kicsit határozottabban kell elhúznom a kanalat.
- Azt hiszem, ez még jobban ízlik neki.
De anélkül, hogy ne kóstolnám, nem mondhatok véleményt, így én magam is beveszek egy falatot, de a gyerek tekintetéből egyértelműen látom, hogy ő még enni akar, vagyis a maradékot fújom és belé adagolom.
- Nagyon tetszik a finom csípős él, nem csak a levegőbe beszélt, én jóval csípősebben étkezem, de úgy érzem, hogy ha ezt kéne életem végéig ennem, rendben lennék. Talán egy csipetnyi só még mehetne bele, de az éppen annyi, hogy mindenki magának dönti el.
- Viszont most már jobb, ha indulunk, még a végén itt ragadunk egész napra. Micsoda kis sószsák ettél!
Nevetem el magam, hogy megemelkedek a gyerekkel, aki nevetve kapaszkodik a nyakamba. Remek, ezek szerint nem tervez sétálni a következő percekben. Kicsit dobok rajta, hogy feljebb kerüljön, mosolyogva pillantok a nőre.
- Ön olyan, mint egy főnix, és mivel a kedvenc madaram, higgye el, ezt nem igazán mondtam még senkinek. Köszönjük, hogy megmentett minket, az adósa vagyok. És, ahogy elnézem Flóriánt, délben találkozunk.
Biccentek felé egyet, miközben újabb, rövid kézfogásra nyújtom a kezem. Ahogy elindulunk Flóri integet, és, ahogy lennie kell, pár perc múlva már bele is veti magát a játékba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Gábriel - még mindig a Város napján, de már este
küllem

Hogy mit keresek a színpad tetején? Ez egy nagyon, nagyon, nagyon érdekes történet. Úgy volt, hogy miután ebédidőben kiosztottuk az ételeket, ami mind el is fogyott az utolsó falatig, összepakoltunk és visszavittünk mindent a Panzióba. Ott egy kellemesen hosszú zuhany, egy korai vacsora és háromnegyed órányi pihenés után rávettem magam, hogy egye kánya, csak megnézem kicsit magamnak a rendezvény többi részét. Kényelmes, fekete alapon fehér pöttyös nyáriruhába öltöztem, egy kalapot húztam a fejembe, majd nekiindultam. Járkáltam a vásáros standok mellett, vettem egy vattacukrot és legalább úgy összekentem vele magam mint a kisfiú, Flórián, akit reggel és délidőben is megvendégeltem. Épp ujjaimról mostam lefelé a cukrot, amikor hirtelen, szinte a semmiből odarobbant mellém a gitáros a Kaszinóból. A frászt hozta rám és akkorát ugrottam, hogy ő is megijedt. Már jobban kedveljük egymást, így nem győzött bocsánatot kérni, amiért kiugrasztott a bőrömből. Nagy szarban vagyunk. Kezdte zihálva. Tudod nem mondanám ha nem így lenne, de Zsoli, tudod az új énekes srác meg Böbi a vokálos lány, úgy bebasztak, mint az állat és nincs, aki normálisan lenyomná azt a fél órás műsort, amit adnunk kell, úgy tíz perc múlva. Már pont azon voltam, hogy megkeresem a szervező csajt és offolom a bandát, amikor megláttalak! Hadarta kapkodva. Segíts és énekeld el azt az öt dalt. A...a Krisz, az majd beszáll a duettre, tudod arra, amit múltkor próbáltunk...Kérlek csajszi! Ígérem az összes kedvencedet bevesszük a track listába, Oké? Mit mondhattam volna erre? Nem hagyhattam cserben őket, ha már önálló csapatként ekkora esélyt kaptak, hogy felléphettek. Szóval most itt állok és hamarosan meg is szólal az utolsó dal első néhány taktusa. Duettet éneklek tehát a basszerral. Még valahonnan egy ruhát is kerítettek nekem. A sminkemet megoldottam némi metamorf mágiával. Ezt majd jelentenem kell, el ne felejtsem. Jön az én részem. Beleadok mindent, ahogy rajta is látom az igyekezetet, meg az izgalmat. Nem énekes, neki a gitár az, amin virtuóz, de most tényleg kitesz magáért. Nekem pedig a fülembe cseng a terápia alatt kapott intelmek egyike. Éljem meg a pillanatokat. Ne rettenjek meg a kihívásoktól. Nem kell már futnom előlük. Az emberek így fognak túllátni a hírekből ismert gyilkoson, ha szembesülnek azzal, aki valójában vagyok. A Séf segédjével, aki ételt ad és az énekessel, aki a hangjával szórakoztat. Vége. Meghajlás, boldog mosoly és az extázis apró hullámai. Ezek söpörnek végig rajtam, ahogy összeölelkezünk a színpadon és levonulunk. Hálásak nekem. Mind vigyorgunk. Sikerült! Ezután már mindenki tudni fogja a banda nevét a városban. Nem csak a Kaszinó zenészei lesznek, hanem a Fortuna Kölykei. Meghívlak bármire amit csak akarsz Főnix, bármire! Lapogatja meg búcsúzóul hátamat a billentyűs. Nagyra nőtt medve, most már hét gyerekkel. Kedves ember, aki tokától bokáig tetoválásokkal van kivarrva. Én meg csak mosolygok rá és boldog vagyok. Igen azt hiszem az vagyok. Kicsit még remegek ugyan, de már kifelé sétálok a színpad mögül. Inni szeretnék valamit, ezért elindulok, hogy vegyek magamnak...még fogalmam sincs, hogy micsodát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Szóval kiváló szakács, csodás hangú, gyerekekkel suttogó. Nem vagyok benne biztos, hogy maga valódi.
Visszajöttem. Hogy miért? Magam sem tudom, de miután leadtam a gyereket unatkozni kezdtem. A kastélyban nem volt dolgom, Benő gyerekkel mindent elrendeztünk még tegnap, hajnalban én ellenőriztem az állatokat, napközben ő. Össze is találkoztunk, ő is más gyerekét pesztrálta, azzal a különbséggel, hogy oda prezentáltak egy anyát is, de lényegében hasonlítottunk.
Otthon se volt mit csinálnom. Van egy lány, akinek fizetek, hetente egyszer jön, kitakarít, és hát az, hogy én takarítgassak, nem az én világom. A kislánynak kell a pénz, ezt láttam a használt iskolai felszerelésén, nekem meg jól jön, hogy nem kell koszban élnem. Azokat csinálom csak, amik furcsák lennének, vagyis képes vagyok mosni. Azért a boxereket mégse ő hajtogassa. Minden mást azonban, nyugodt szívvel rábízok. A nagy unatkozásban meg arra gondoltam, hogy miért is ne jöhetnék ki, legfeljebb iszok egy sört, a csapolt mégis sokkal máshogyabban esik.
- Van partnere, vagy elfogadja a társaságom?
Nekem nincs itt kialakított baráti társaságom, valóban kicsit elszeparáltan élek, és a szabadidőmet azzal töltöm, hogy próbálom kitalálni, mi lett az évfolyamtársakkal, ki az, aki még itt van, és ki az, aki már tovább állt. Eléggé szerencsétlen egy gárda vagyunk, mert Gábrielen túl Hegedüsh is fűbe harapott, sőt a Mononoke lány is, bár ő egészen fiatalon. Furcsa lány volt, nem csodálkozom. Grünwald valami fiatal lányt vett el, és ha jól emlékszem Szávay az, aki még itt van. Láttam is valamelyik nap egy vörössel, meg egy másik nap is egy másik vörössel. Most, hogy így végignézek a nőn, ő is vörös. Ő is egy másik vörös. Jó sok itt a vörös nő. Köszönjük Sherlock.
- Gondolkozott azon, amit délelőtt beszéltünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Az adrenalin, amit a fellépés izgalma termelt a szervezetemben, lassan csökkenni kezd. Mosolyom is halványabb és a figyelmem is élesebb. Azon vacillálok épp, hogy egy pohár sört vagy egy koktélt vegyek-e magamnak a Kaszinó kihelyezett standjánál, amikor meghallom az ismerős hangot. - Bevallom néha én is elgondolkoztam már ezen, de ma azt merem mondani, hogy igen. Valódi vagyok - válaszolok miközben teljes valómban odafordulok a férfi felé, hogy beszédbe elegyedhessünk. Tartom tőle két lépés távolságot, de kezeimet vállamon lévő kis táskámon pihentetem és nem mellkasom előtt fonom össze. Ha mondjuk Károly rokonai bérelték volna fel, hogy bosszút álljon...Nem. Az apja akkor halt meg, amikor még az akadémiára járt, az anyja pedig mialatt kutatott utánam és testvére sem volt. Le kellene már szoknom arról, hogy minden kedvességben a fenyegetést látom. Minden férfiban őt, a férjemet, aki bántott. A velem szemben álló alak, ha ártani akart volna nekem, már megtehette volna. Egy pálca mozdulat és holtan estem volna össze vagy kínok közt fetrengenék. Éber leszek, de nem menekülök el előle. Nem. Maradok és jól fogom érezni magam. - Elfogadom a társaságát - mosolygok rá halványan a férfira - Kiszáradt a torkom és pont azt nézegettem mielőtt jött, hogy mit igyak - biccentek hátra a rögtönzött kis italmérő stand felé - Sör vagy koktél. Ez a dilemmám. Segítene dönteni? - kérdezem és kékjeimet az ő sötét szemeire szegezem. Nem mustrálom meg az arcát, sem az alakját. Nehogy azt higgye, hogy könnyűvérű vagyok. Igazából inkább semmilyennek érzem magam. Károly tett róla, hogy kivesszen belőlem minden, amitől nőnek tarthatnám magam. Talán el sem hinném, ha valaki azt mondaná az vagyok. - Ami azt illeti igen - bólintok, mert tényleg elgondolkoztam rajta a zuhany alatt állva. Ott jönnek a jó gondolataim - Igent mondok az ajánlatára. Két apró feltétellel! - emelem fel balomat, de közeben azon jár az eszem, hogy ez mekkora egy őrültség és lehet most ástam meg a saját síromat, mert amint kettesben leszünk, lehet azonnal meg fog ütni vagy egy átokkal végzi be az életemet. Lehet épp ezt érdemlem, amiért én elvettem Károlyét - Kéthetente szombaton és vasárnap szabadnapot ad nekem. Olyankor a harmadik állásomban vagyok. A másik pedig az, hogy amikor tud és kedve van, beáll mellém és segít nekem - közlöm könnyed hangon kívánságaimat, majd meghallom, hogy a Fortuna Kölykei elözönlik az pult előtti rész és medve méretű billentyűsünk a pincér lánykáknak emelthangon azt mondja: Bármit kér Főnix, az én vendégem. Értitek, bármit! Ezután egymás szavába vágva mesélik el a fellépés részleteit, megemlítve azt is, hogy kihúztam őket a bajból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Sört, egyértelműen. Fesztiválhangulat van.
Legalábbis rémlik, hogy ilyen a fesztiválhangulat. Könnyed zenei háttér, kényelmes nyári szandálok, és ezek az arany meg ezüst tetoválások a lányokon, amik nem tudom, hogy mikor jöttek divatba. Mindenki laza, a kezében pohárral, kicsit mozdul a zene ritmusára. Ismertebb és kevésbé ismertebb fellépők is vannak a listán, így mindenki megtalálhatja a maga stílusát. Tökéletes.
- Ha meg nem vágyik rá, én megiszom a magáét, maga meg iszik egy koktélt.
Tessék, azt ne mondja senki, hogy nem fontolom meg alaposan azt, hogy miként ne költekezzünk feleslegesen. Sőt, mi több, ha úgy tetszik, maga vagyok a spórolás. Jó nem, nem vagyok fukar, de valahogy mindig volt vésztartalékom, ha menekülnöm kell, és volt már olyan, hogy menekülnöm kellett. De innen már nem szeretnék sehova se menni. Túl nagy kérés, tudom, de azért még reménykedek abba, hogy a bolygók együttállása, vagy ki tudja, hogy mi, segít majd. Milánt nem merem megkérdezni, a legkevésbé azt szeretném, hogy meglássa, nem az vagyok, akinek lennem kellene. Naná, hogy az unokaöcsi jóstehetség, hát persze, hogy a nyugodt bujkálást éppen egy rokon veszélyezteti a leginkább.
- Kettővel is? Hallgatom.
Felelem mosolyogva, mert kettővel még meg tudok barátkozni, ha éppen úgy van. Az elsőn mosolygok is, azonban a másodiknál megemelkedik némiképp a szemöldököm, és kétkedve pillantok rá, mint aki nem biztos benne, hogy ez egy jó ötlet. Hogy miért is? Nos, mert nem igazán vagyok biztos benne, hogy ez egy jó ötlet.
- Darabolásban jó vagyok, de a többi... nem biztos, hogy ezen a téren helyt tudnék állni. Viszont hajlandó vagyok megpróbálni annak érdekében, hogy olykor jókat egyek. De nem kérném öntől, hogy minden napját rám szánja, csak, amikor kedve van. Nem nagyon ismerek itt senkit, többnyire otthon vagyok, szóval, ha esetleg egyszer, kétszer ráérnek, nekem már az is jó lenne. Nincsenek nagy igényeim, csak hiányzik a házias koszt.
Márpedig nagyon szeretek enni, és nagyon hiányoztak a jó magyar ételek, ha néha főzne rám, már az is bőven boldoggá tenne, így eszembe se jutna több.
- Oh, úgy látom, vannak hódolói, így nehezen hívom meg egy italra. Főzni meg tud. Feladta a leckét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Mosolyogva hallgatom a választ. Szimpatikus ez a takarékos hozzáállás. Bizony nem egyszer volt olyan, hogy beálltam én is az ingyenes ételosztásokon a sorba vagy épp fordultam kétszer, amikor nyáron vizet kínáltak a nagyobb városok forgalmasabb terein. Nem koldultam soha, mindig kerestem munkát, de olykor megesett, hogy két "élet" között rákényszerültem mások jóságára. - Ez remek ötlet - bólintok elismerően, majd kikérem a két innivalót. Nem fogok visszaélni a billentyűsünk jóságával, úgyhogy amennyiben még egy kört innánk, azt már fizetni fogom. Szerényen élek, van megtakarításom. Mire is költeném? Család és kisállat híján mindig marad a hónap végén pénzem, mivel magamra nem igazán áldozok. A ruháimat és cipőimet, amikre szükségem van beszereztem. Az étkezésemet a Penzióban megoldom, ahogy a lakhatásomért is oda juttatom el az igen jutányos összeget. - Tessék. Egy sör önnek, egy koktél nekem - nyújtom felé a hűvös, karcsú testű poharat, míg a saját tulipán alakúmból már le is iszom a benne lévő szívószálon át egy apró kortyot. A kókusz és az ananász ízét érzem, meg a tejszínét, végül pedig a fehér rumét. Még mindig tudják, hogyan kell tökéletesre csinálni. - Mit szólna a hétfő, szerda, péntekhez? - kérdezem és elindulok, hogy távolabb kerüljünk a jókedvű bandától és halljuk is egymást, ha már beszélgetni kezdtünk. Fontos egyezség van készülőben. Újabb veszélyes lépés vagy egy remek lehetőség arra, hogy tovább bővítsem főzésben szerzett tapasztalataimat. - Hódolók? - pillantok vissza a zenekarra - Ugyan, dehogy! Ilyesmiről szó sincs! Beugrottam az énekesnő helyett, aki többet ivott a kelleténél és így nem bukták el az első nyilvános fellépésüket. Hálásak. Ennyi az egész! Tényleg... - magyarázkodom félelemmel a hangomban és szemeimben. Ez is egy rossz beidegződés. Károly folyton féltékeny volt, és számon kért rajtam mindent. Kifaggatott, ha bárkivel is szóba mertem elegyedni. Ha rosszul válaszoltam üvöltött, ha úgy ítélte túl nyíltan viselkedtem, megütött, hogy megtanuljam csak ő létezhet számomra, senki más a világon. Ezért közlöm most ennyire gyorsan és feltűnően védekezve a srácok egyelőre még csak örömittasságának okát. Szóval le sem esik azonnal, hogy Gábriel mit is mondott valójában. - Oh... - jut el végülis a tudatomig szavainak lényeg - ...Ne haragudjon, engem nem szoktak meghívni semmire és nem is igazán tudom, hogy mit jelent, hogy feladtam a leckét - sütöm le kékjeimet és egészen zavarba jövök. Utoljára sok évvel ezelőtt mondott nekem hasonlókat Károly, amikor a kávézóban dolgoztam és arról álmodtam, hogy egyszer saját éttermet nyitok. Fiatal voltam és olyan éhes a szeretetre, hogy minden szavát elhittem. Bókolt és kedves volt velem. Ez teljesen levett a lábamról és észre sem vettem, hogy mekkora csapdába sétálok bele igazából. Soha többé nem akarok olyan ostoba lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Gyűlölte a kiszolgáltatottságot. Amikor nem tudott az események útjába állni, jelen esetben azért, mert fizikailag képtelen volt rá. Nem akart így meghalni, és nem csak azért, mert méltatlannak találta, sőt, egyenesen nevetségesnek, hanem azért is, mert nem volt lehetősége senkinek se szólni, ellenkezni, egyáltalán bármit még utoljára tenni vagy mondani.
Nem történt annyira hirtelen, hogy felfogni se tudja, hogy vége van, és ettől csak rosszabb volt az egész. Minden önsajnálatát, szomorúságát, keserűségét volt ideje megélni, míg a földön heverve félájultan várta a végtelen sötétséget. Minden hibáját százszorosára növelte a sokk, hogy esélye se lesz akár csak egyet is kijavítani. Nem kérhet már bocsánatot Sáritól sem...
De aztán csak nem akart véget érni az élete. Még mindig ott feküdt, bénultan, erőtlenül emelgetve szárnyát, és homályosan sikerült felfognia, hogy egy emberi alak körvonalazódik ki előtte. Egy magas, vékony alaké. Lehetett akár nő is, amennyire ki tudta venni, de Lillának eszébe se jutott, hogy nem hogy nem nő, de még csak nem is ember, aki a segítségére sietett. Hallotta, hogy mond valamit, és aztán felemeli őt a földről, de aztán újból elsötétült a világ, és mikor legközelebb látni vélte környezetét, már egy félhomályos házban találta magát.
Puha helyre került, legalábbis lényegesen kellemesebb fekhelynek bizonyult annál, ahová odakint zuhant, de Lillát ez még nem feltétlenül nyugtatta meg. Sajnos félő volt, hogy így sincs biztonságban. A férfi - mert most már aként azonosította - azt mondta, ellátja őt. Ez furcsa volt, bár nem annyira. A legtöbb ember beszélt az állatokhoz, mintha azt gondolnák, megértik, amit mondanak, így a lánynak nem volt oka arra gondolni, hogy megmentője tudja, hogy nem valódi madárral van dolga.
Megvárta, míg visszatér, és amint meglátta közeledni alakját, felemelte fejét, és belecsípett az egyik tollába, kirántotta azt, majd megrázta kobakját. Fogalma sem volt róla, hogy átjön-e az üzenet, de egy próbát megért.