36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. július 4. 22:57 | Link

A M É L I A
”létezni legalább igazán tudok” | őszintén: eh | kukkantás | innen szaladtunk (szó szerint)

Ismét szememet forgatom a megszólalására. Voltak olyan alkalmak, amikor valóban szétadtam Amélia szarkazmusát, mert hiába szóltak nekem, tudtam, hogy kezeljem. Most ez nincs így. Mármint tudom, hogy kezeljem, de nem vagyunk már olyan kapcsolatban, ami ezt indokolná, így csak elengedem. Ez mindkettőnknek a legjobb valószínűleg. Meghallom a nevemet, majd azzal egy időben azt is, hogy Amélia ismeri az AWS-t. Szemöldököm rebben meg, de már fordulok és lépek is évfolyamtársam felé, hogy megszerezzem tőle a táskát, miközben a fülemben visszhangzik, hogy ismeri őket. Tekintetét követve pillantok én is lefelé, majd látom meg a papírlapot, amin a nevem díszeleg elég egyértelműen. Ő is mozdul, ám én gyorsabbnak bizonyulok és ujjaim között tartom a papírt, míg ő közli, hogy az övé. - Az én nevem van rajta - pillantok rá egy pillanatra, majd ismét vissza a lapra, amit egyetlen mozdulattal nyitok ki mutatóujjammal. Teljesen figyelmen kívül hagyom, hogy mit mondd mindezek után, mert olvasni kezdem gondolkodás nélkül. Ja, eszembe sem jut, hogy egyáltalán nem jó ötlet. Már a címzésen nevetek fel halkan, és nem érdekel, hogy akár Amélia, akár más meghallja-e. Azonban a nevetés azonnal belém fagy, a mosoly tűnik el tizedmásodpercek alatt arcomról, ahogy az első mondat eljut a tudatomig. Kékjeim kikerekednek, és a következő sorokat szinte már falom, és ahogy haladok előrébb leszek egyre értetlenebb. A tó. A vízesés. Az Edictum. A karaoke. Barátok vagyunk? Bízott bennem? Miért csak múlt idő? Már nem bízik? Mi a fasz ez? Miért lettem volna mérges? Miért okozott volna csalódást?
Fejemet felkapom, türelmetlenül nézek körbe a folyosón, ahol egyedül állok. Senki nincs körülöttem, mert elkezdődtek az órák. Mit mondott? Mondott valamit, hova megy. De mégis mit? - Kurva életbe bele, Móric, gondolkozz már - dörzsölöm meg arcom tenyeremmel durva mozdulattal. Ismeri az AWS-t, az én nevem van rajta, hiába az övé, olvassam el, csak ne előtte, az ud- az udvaron vár! - Ez az, basszameg! Az udvar! - szólalok meg fennhangon, majd kezdek el futni a helyszín felé, miközben úgy szorítom azt a kurva papírlapot ujjaim között, mintha az életem múlna rajta.
Az udvarra kilépve pillantom meg azonnal Améliát. Lihegve állok meg és nézek rá kikerekedett kékekkel, ahogy megemelem felé a levelet, de megszólalni nem tudok. Pillanatokig csak nézek rá, ahogy igyekszem összeszedni a gondolataimat. - Ez mégis mi? - ó, remek kezdés. Oké. - Miért dúdolgattad a dalt? Miért lenne szánalmas? - lebegtetem meg felé a lapot, ahogy közelebb lépek egyet, miközben folytatom. - Miért nem írod, hogy ilyen vagy? Ilyen vagy, Amélia! Ez vagy te! És érted, hogy ezzel kurvára nincs baj? Kiidegelsz a rohadt csillagjaiddal, mert azt bezzeg tudsz rajzolni, de egy kolibri már nehézséget okoz - emelem meg hangomat sokkal jobban, mint indokolt lenne, de tudom, hogy innen nincs megállás. Magam elé emelve a levelet futom át a következő sorokat, hogy tudjam, mégis miről beszélek. - Ki volt mérges? Milyen csalódás? Normális vagy? Rohadtul megijedtem a tónál, aggódtam érted, baszki! Sápadt voltál, nem szólaltál meg, én meg nem tudtam mit tegyek, csak a hátadra dobtam ezt a szart, hogy ne tüdőgyulladással kelj másnap - rázom meg felé a ruhadarabot. Nagyot szusszanva lépek egy utolsót, hogy megálljak előtte, mert eddig fel sem tűnt, de majdnem minden szavammal közeledtem felé. - Soha nem néznélek le azért, aki vagy - szólalok meg sokkalta halkabban, mint eddig tettem, szavaim talán már-már kiérthetetlenek, de akkor is folytatom. - Megijesztettél, mert tényleg olyan volt, mintha átlátnál rajtam. Nem akartam, hogy tényleg átláss…, mikor félreértettél, mikor tényleg csak aggódtam, de ezek szerint te meg nem ezt láttad benne, én meg… Azt hittem ismerlek, erre közölted, hogy egyáltalán nem, és... megbántottál - hajtom le fejemet és sütöm le tekintetem egyetlen pillanatra, majd sandítok Améliára. - Te is hiányzol nekem - állok meg előtte közvetlenül. - És tényleg a legzakkantabb lány vagy - bólintok egy határozottat.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 5. 02:03 | Link

Nem adnám oda
[Tökfej / Számít ez még? / ne less ]

Táskám tompán puffan az udvar padján, mielőtt még fel-alá sétálgatnék. Mert igen, tényleg ráírtam a nevét jól láthatóan, arra a levélre, neki címeztem benne túl sok dologgal magamról. Idegesen túrok a hajamba azzal némileg lehet össze is kócolom, de szívem még mindig nem áll meg, csak dobog hevesen. Halkan fújom ki a levegőt, hosszasan. Olvassa csak el, legalább tisztázom, az én lelkiismeretem megnyugodhat, hogy nem mindent félbe csapva távolodunk el egymástól. Részemről pontot teszek az i-re. Nem fogok emiatt forgolódni éjszaka, hogy megtudjam mit szólt volna, ha elárulom ezeket a dolgokat. Majd most talán megtudom, ha pedig nem, azzal éppen eleget elmond. Hirtelen ülök le a padra, az udvar vöröses téglafalát ezek után fejből vissza tudnám rajzolni, addig meredek rá, és az idő csak telik. Nem jön. Becsengettek, én itt ülök próbálva felkészíteni magam a legrosszabbra. Szívverésem azt hiszem csillapodik, de csak kihagy egy ütemet amikor a mozgás felé sandítok és találkozik tekintetünk. Észre sem vettem, hogy ujjaimat tördeltem és az ezzel abba is marad, ahogy kékjeim riadtan esnek a levélre, amit nyújt felém és közben elhangzik a kérdés. Elpillantok róla, magam előtt összefonva karomat kelek fel és fordulok vele szembe. - A kirohanásom - szólalok meg határozottan, mert olyan mintha megerősítésre várna. Mert tényleg az, gondoljon bármit attól mert olvasta nem fog változni a tartalma. Kérdez tovább, rezzenéstelen arccal nézek rá, majd meglebegteti azt az istenverte papírlapot és olyan aprónak érzem magam tőle, mint még soha. A folytatásra emelem vissza arcára pillantásomat, fürkészem távolról. Mégis hová akar kilyukadni? Ilyen vagyok. Összeszalad a szemöldököm, amint hevesebben szól, de nem arra számítok amit mondd. Cseppet sem. - Mi? - szalad ki a számon az apró kérdés közbeszólva. Idegesen túrok ismét a hajamba, majd teszem azonnal csípőre a kezem. Persze, hogy annyi mindenből komolyan ezt szűrte le lényegként! Az eszem megáll! Nyugtalan tekintetem szaladgál rajta, ahogy olvas a levélből, de egyszerűen nem tudok megszólalni mert félek, hogy a feketeleves bármikor a nyakamba borulhat. Azonban teljesen ledöbbenek, fokozza minden szavával, kezeim engedem le, mellkasom egyre gyorsabban jár. Aggódott értem. Nem mérges volt. Istenem! Fejem billen oldalra, nem foglalkozom azzal hogyan rángatja a pulóverét. Moccan szemöldököm, majd megfagyok. Kikerekedett szemem mered az arcára, amibe most nem lógnak bele a szőke tincsek és észre sem veszem az apró sóhajt, ami elhagy. Alig értem mit mond, pedig hallani akarom. Tekintetem és arcvonásaim lágyulnak el, idétlen araszolok egy lépést közelebb hozzá. Megijesztettem. Félreértettem és megbántottam. És már tudom miért, így még inkább bűntudat hasít belém, főleg ahogy lesüti tekintetét. Reagálnék, majd mozdul a fejem, hogy felnézhessek az arcára, csak az megakad és nagyon lassan folytatom. Hogy micsoda? A lepkék csapkodnak ezúttal helyettem. Én is hiányzom neki. Tényleg kimondta. Hitetlen mosolyra húzódik ajkam széle, majd harapok az alsóba, ahogy csak szélesedne. Igaza van. Szusszanva csóválok a fejemen. - Tudom, én írtam oda - mosolyodom el. - Mostanában olyasmiket írok, amiket inkább el kellene mondanom - pillantok fel rá ismét. - De már értem. Istenem. Csoda, hogy így összevitatkoztunk? - szemöldököm ráncolom. A kérdéseit próbálom felidézni, mert megannyi volt és még egy. De van, ami most fontosabb. - Tudod, Móric, úgy gondoltam az egész kastélyban te ismersz a legjobban, aztán rájöttem, hogy azon kívül is. Abban a helyzetben mégis az ellenkezőjét mondtam ki hangosan, mert megijedtem - pillantok mellkasára, majd vissza a szemeibe. - Sajnálom, hogy megbántottalak - bólogatok aprókat. - Azt is, hogy mindent félreértettem, amit csak lehetett - Mert azt mondta aggódott. Én értem. Tényleg ilyen vagyok és nem néz le érte. Hogy ezek szerint szeretne ismerni. Hiányoztam neki. Kezem megremeg, végül hezitálás nélkül csak mozdulok és ölelem magamhoz.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 5. 02:22
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. július 5. 09:24 | Link

A M É L I A
”létezni legalább igazán tudok” | őszintén: eh | kukkantás | innen szaladtunk (szó szerint)

Ha van érthetetlen szituáció egy ember életében, akkor ez biztos, hogy olyan. A levél tartalmának bizonyos részei akkora visszhangot vernek bennem, mintha egy hatalmas térben kiabálná valaki, és semmi nincs, ami megállíthatná a szavakat. Ez talán még rosszabb is, mintha az arcomba kiabálná a folyosó közepén. Ott tudtam reagálni, gondolkodás nélkül tettem meg, hogy abból is egy vita alakuljon ki köztünk, mint már megannyiszor, de ami a tónál történt, másabb volt, mint az eddigiek. Hónapok teltek el, mert mindketten elfogadtuk azt, amit a másik akart, így annak eleget téve kerültük egymást, mint a gyerekek. Egészen eddig a pillanatig. Ujjaim között szorongatom a levelet, amiben ott áll feketén és fehéren, hogy az egész, hónapok óta tartó faszság, egy félreértésen alapult, mert végig azt hitte, hogy mérges vagyok és csalódtam, nekem meg közben eszembe sem jutott ilyesmi. Annyi volt bennem akkor, hogy megbántott. Mert akkor az istenért hitette el velem, hogy ismerem, mikor rohadtul nem volt így, hanem valami kibaszott demo Améliát kaptam hónapok óta! Mert tényleg megbántott, amiért elhitette velem, hogy valóban nem ismerem. Ő meg mit csinált? Átlátott rajtam, amit szemrebbenés nélkül közölt is, de minden ezután érkező cselekedetem csak tényleg annak tudható be, hogy megijedtem. És ha annyira átlátott rajtam, akkor miért engedte, hogy ez idáig fajuljon? Lehet, hogy ő nem ismer engem eléggé? Végül is mindegy, mert a levelet újra és újra átfutva csak ömlenek belőlem a szavak, ahogy igyekszem mindent megválaszolni, ami kérdőjelet hagyhatott benne. Őszintén szólva ismét ott tartunk, hogy gondolkodás nélkül, hirtelen felindulásból felelek mindenre, amit csak megpillantok vagy eszembe jut, de minden szavam teljesen komoly. Miután végre sikerül bekussolnom, érdeklődve és minimum egy megcsapkodást várva állok előtte.
- Nem, nem csoda, mert zakkant vagy, és ahelyett, hogy kérdeznél, szcenáriókat játszol a saját fejedben inkább - bökök homloka felé levelet tartó kezemmel, mert a másikban a pulcsit szorongatom. Kezemet lassan eresztem le, mert jön a folytatás, nekem meg ajkaim nyílnak el egymástól. Kezem mozdul ismét, hogy tincseim közé túrjak, de útközben jövök rá, hogy hiába, mikor a hajam nincs a helyén. Nem is lenne csoda, hogyha valóban leesett volna amúgy. - Ja, tényleg mindent fél- - akadok meg, ahogy megérzem karjait magam körül. Legalább ezt még egy hülye sem tudja félreérteni. A pulóverre pillantok rá, ami csúszik ki ujjaim közül a földre - mert tartogassa a tököm már -, kissé késleltetve, kikerekedett kékekkel és totálisan megszeppenve, de visszaölelem. Nem szorítom magamhoz, kezeim lazán kulcsolják össze az apró testet, aminél bakkerka, sokkal magasabb vagyok. Mi az isten? Eddig is ilyen kicsi volt? Végül aprót előre lépve dőlök előrébb minimálisan, hogy rendesen ölelhessem magamhoz. - Tiszta hülye vagy - mondom ki hangosan is, ami eszembe jut. Elengedem, felegyenesedem, féloldalas mosollyal pillantok le rá anélkül, hogy egy millimétert is eltávolodnék. - Remélem tudod mi ennek az esetnek a tanulsága - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. - Megtanítalak úszni - bólintok pár aprót egymás után. Jó, kinek mi a tanulság. Nekem ez. Neki lehet más. Evvan, tesó.
Utoljára módosította:Mórocz A. Móric, 2021. július 5. 09:25
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 5. 11:57 | Link

Ez még a tiéd
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Megijedtem, mert az egyik pillanatban megkérdezte bízom-e benne, a másikban fuldokoltam és a végén ott ültem, hogy a bennem lévő kételyeket az egész helyzet hatalmassá nagyítsa. Miközben ő előttem a szeplőivel, meg a kék szemeivel csalódott. Szeretem, ha igazam van. Igazam is szokott lenni, ez nem is vita tárgya a legtöbb esetben - most csúfosan elbuktam. Tudtam, hogy kell valaminek a háttérben lennie, de sokkal jobban kellett volna a véleményembe kapaszkodnom ezúttal is, csak már sokakat félreismertem. Ezek szerint őt nem. Most már annyira össze lehet tenni, hogy miért reagált akkor úgy, ahogy! Nyilván, mert elmondta, de amúgy is... Haragszom magamra, amiért ez eszembe sem jutott, amikor annyira logikus! Móric ilyen. Nem is tudom mikor aggódtak értem mások. Azt hittem haragszik, ami sodorta a gondolataimat, így most bár rápillantok felém mozduló kezére csak látóteremből sandítok. - És mert ahelyett, hogy elmondanád mi bajod személyeskedésbe kezdesz, mint egy barom - közlöm egyszerűen, amíg fürkészem. Tényleg megcsapkodnám, nem is tudom mi tart vissza. Talán a gondolat, hogy ezek után szinte csak kérdezni fogok. - Viszont, tőlem indult - vagyok olyan intelligens, hogy beismerjem. Még ha idióta is volt, hogy beugrott velem a vízbe, teljesen másba vágtam át. Jutnak is eszembe a kérdései, de a lényeg… valahogy sokkal fontosabbnak érzem a válaszadás helyett, ha tisztázzuk mégis min ment el az egész helyzet. Ijesztő, ha megismerik az embert.
Hallom, hogy helyesel így picit megakadok a mozdulatban, végül hátára simulnak kezeim, ahogy lehunyt szemekkel fejem fordul oldalasan és megölelem. - Tudtam - halkan mondom, aligha érthető. Ha nem lett volna még bennem az egész, hogy valójában megsértettem, ma nem sétáltam volna oda hozzá és mondtam volna, hogy olvassa el. Készülnék elengedni, de visszaölel és hirtelen úgy maradok. Aztán megszólal én meg a szememet forgatom, mert elég lesz mostmár. Lehet, hogy hülye voltam, elismerem. Ő is. - Mégis hiányoztam neked, akárcsak a hosszú hajad, ahogy elnézem - fel is pillantok a rövidebb tincsekre, majd szemeibe, ahogy folytatja. Van egy pár tanulság, de ahogy megszólal emelem rá szemöldökömet és bökök a mellkasára. - Jaj, Móric! Meg sem vagyok lepve. Komolyan - le is pillantok a kezemre, rajta a csillaggal, ahogy eszembe jut a bakancslistám többi része. - Idefigyelj, megérdemelnéd, hogy kiindegeljelek még egy kicsit, mert egy ilyen csillagot öt vonás megrajzolni, azért az nem egy nagy művészet - vonok vállat, visszanézek rá, ahogy hátrébb lépek tőle. A táskához nyúlva veszem ki a bőrkötésű naplót, amiből rendezetten kandikálnak ki lapok szélei. Pálcámmal nyitom ki, majd az elejébe ragasztott egyvonalas kolibri elől veszem ki az apró négyzetre vágott rajzlapot, lefelé fordítva -tehát a Tökfej jelenleg a béna kis vázlatomat pillanthatja meg-, két ujjam között tartva nyújtom felé. - Ez még a tiéd - bólintok egyet, inkább magamnak. Mert bizonytalan vagyok a rajzzal kapcsolatban és mert próbáltam azt is a lehető legmaximálisabban kivitelezni. Nem tudom, hogyan sikerült és az ő tudásával... jó, legrosszabb esetben is közli, hogy pocsék a kézügyességem és ennyit a motiválásról. Aprót nyelve teszem le a padra a naplót és lépek vissza elé. - Fordítsd meg - bal felkarom köré kulcsolom másik kezem ujjait.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 5. 11:59
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. július 5. 15:28 | Link

K I S C S I B E
”létezni legalább igazán tudok” | őszintén: eh | kukkantás | innen szaladtunk (szó szerint)

Jól van, megy ez a kibékülés dolog nekünk. Valószínűleg nem úgy, mint mindenki másnak, akik normálisak, de szerintem nem csináljuk olyan rosszul, mert érted, lehetne rosszabb is. Így legalább totálisan úgy csináljuk, ahogy elvárható tőlünk. Én mondok valamit, ő meg nem bírja ki és nyilván visszaszól, aminek a vége, hogy én vagyok a barom. Fújtatok egyet, csípőmet tolom ki, miközben kezeimet vágom keresztbe magam előtt, hogy igenis megvédjem a becsületemet, mert ha az ő fejében nem kezdődik el az egész, akkor rohadtul nem tar-. Mindegy, ő is így látja. Bólintok egyet. - Remek, akkor ezt megbeszéltük - bólintok még egyet, jönne a következő egyetértésem, mikor kezei ölelnek körbe. Meglepettségemet követi az apró mosoly, ahogy kis bootolási idő után, de visszaölelem rendesen is, mintha tényleg normálisak lennénk, majd távolodom el ugyanúgy mosolyogva.
- Jó, figyu, azért remélem nem fogom ezt hallgatni életem végéig - forgatom meg szemeimet. Ha komolyan mindennap meg kell hallgatnom, hogy tényleg hiányzott és ki is mondtam hangosan, akkor inkább fejjel futok a falnak. De ha meg ezen múlik az egész… - Tudod mit? Mondhatod mindennap - legyintek kicsit felé, majd nyúlok automatikusan rövidebb tincseimhez, ahogy felemlegeti. Nyammogva húzom el a számat, nem is reagálok, inkább levonom a tanulságot a történtekből, mert sokkal egyszerűbb ez, mintsem visszasírni a hosszú tincseimet, amik úgy lobogtak, mint valami póninak. Brutálisan jók voltak.
- Pöpi lesz. Dudival is én edzek, olyan leszel, mint egy cá-, oké, cápa nem. Mondjuk az a nagyszemű hal. Azok jó fejek a nagy szemükkel, vágod - mutatok is szememre, ha nem lenne egyértelmű, hogy hol vannak az ember szemei. Vagyis jelen esetben hal szemei. Mindegy, mer’ a lényeg így is érthető. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy csak Amélia hátát tudom nézni, mikor ott hagy. Szemöldököm emelkedik meg kérdőn, mikor pakolni kezd, akaratlan lépek párat közelebb, majd nézek a felém nyújtott lapra. Kékjeim kerekednek ki a vázlatot meglátva, majd mosolyodom el szélesen. - Igazi őstehetség vagy! - csöpög hangom a szarkazmustól, halkan nevetek fel, majd pillantok róla ismét a lapra. - Egyébként komolyan, egész jó lett - nyújtanám vissza felé a lapot, mikor megkapom a következő utasítást. Kissé szkeptikusan fordítom meg, hogy ajkaim nyíljanak el egymástól. Teljesen ledöbbenve emelem feljebb a rajzlapot, aminek borzalmas a tapintása, rajzoláshoz főleg borzalmas, de nem ez a lényeg. - Ezt nekem csináltad? - pillantok Améliára a lapról, majd vissza a kolibrikre. Mégis mikor? Az arcán pörög állandóan, mégis csinált szabadidőt arra, hogy rajzoljon. Nekem. Hogy megmutassa, igenis képes rá? Széles mosoly terül el arcomon, ahogy ismét rápillantok. - Köszönöm - hajolok le, majd csókolom arcon gyorsan és egyenesedem is fel. Azzal a lendülettel kapom fel pulcsimat a földről és gyűröm a táskámba, míg a levelet és a rajzot gondosan teszem bele egyetlen füzetem lapjai közé. - Kihasználom, hogy ennyire hajlandó vagy kilépni a komfortzónádból - vigyorodom el, ahogy a boltív felé lépkedek, majd torpanok meg, azzal együtt a vigyor is eltűnik arcomról. - Ha még bízol bennem - teszem hozzá halkabban.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 5. 20:30 | Link

Ez még a tiéd
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Sokkal nagyobb megkönnyebbülésnek élem meg a hónapokig tartó mosolyszünet lezárását, mint az először gondoltam volna. Természetesen a Tökfej egyértelmű jeleit adja, hogy mennyire nem értékeli, ha nem csak én vagyok elkönyvelve hibásnak, hanem ő is. Fújtat, csípője mozdul és a karjait fonja össze. Ez a “durcás Móric” póz, amit összerakva inkább még kiegészítem mondandómat. Az első soromhoz visszakanyarodva történhet meg, hogy megölelem. Remélem ezt most egy életre megjegyzi mindenki, mert nem fog egyhamar megtörténni ismét. Azonban, ahogy visszaölel, nem is olyan rossz ez. Elhúzódva figyelek a reakciójára, magamon igencsak jót szórakozom közben. Bár nem csoda ha nem tudja megszokni a rövid tincseit. Szememet forgatom, majd mosolyodom el ismét. Micsoda határozottság! - Összekeversz valakivel - csóválom a fejemet. - Nincs az az isten, hogy én ezt mindennap felhozzam - értetlen is nézek rá.
Hallgatom, ahogy csacsog a halakról, meg Kendéről, mert gondolom a becenév ismét a legjobb barátját takarja. Ez lehet neki az ötvenedik. Ha a sporttal kapcsolom össze egyértelmű, na meg abból, ahogy a fiúról beszél. Hamar túlléppek a témán, mert jobban foglalkoztat, hogy átadjam a rajzot. Sóhajtok egyet, mert rögtön gondoltam, hogy megjegyzést tesz a szerencsétlenebbik darabra, de halk nevetésbe fullad, mert megdicséri. Jogos, úgy rajzolnék koncepció nélkül. - Hogyne. Ha elforgatod - körözök mutatóujjammal. - Olyan, mint egy orka, csak kicsit csálé, mert előrébb csúsztak az uszonyai - mutatom neki, majd a másik irányba mozdul az ujjam. - Ha meg így, akkor egy nyúl is lehet. Bárhogy máshogy pedig egy motorcsónak ventilátora - dől is a fejem. Nincs kézügyességem, még mindig tehetségtelen vagyok, és ezt pontosan tudom - és mostmár ő is. Inkább mondom, hogy fordítsa meg, mert ott a lényeg. Aprót nyelek, tényleg izgulok. Írtam, nem segített rájönnöm. Poe-t olvastam, nem sikerült elvonatkoztatnom, végül kézbe vettem egy alkoholos filcet és egy vonalzót. Rajzoltam és pontosan tudom mennyit görnyedtem a két kolibri felett. Hosszú órákon keresztül, más formát öltöttek a bennem lévő dolgok, miközben egyik pontot kötöttem össze a másikkal. Eközben nem gondolkodtam, hogyan jutott eddig a veszekedés. Kérdésére kurtán bólintok. - Van benne hiba. Megremegett a kezem - eszembe jutott, hogy akkor a tónál konkrétan végig fogdosta a testemet, és nem meglepő módon zavarba jöttem, de ezt biztos el nem mondom neki, már hessegetem is el a gondolatot. - De ez már tényleg egész jó. Sőt, tőlem egy műremek - értékelem a képességeimet, ahogy bólintok határozottan, mert akkor a mennyire tudok rajzolni témát le is zárhatjuk. A mondat feléig se jutok el gondolatba, amikor megérzem ajkait az arcomon. Ó. Sandítok arra, majd meghökkenve emelem arcára pillantásomat. Megpuszilt? Dobban a szívem, miközben már pakolászik. - Szívesen - préselem ki magamból, majd elfordulok, hogy a cuccaimat rendezzem a rózsaszín pírrel az arcomon. Fülelek arra, amit mond, mikor hirtelen megállok és fordulok felé. Most hova megy? Órára! Atayég, már rég megy az óra! Nyúlok is a táskáért, de az sokkal nagyobb elánnal kerül a vállamra, mint akartam. Már megbocsásson, de odamentem, elolvashatta a levelet, elismerem a hibám, bocsánatot kértem, megöleltem, rajzoltam neki, kaptam tőle puszit és még mindig… Elnyílnak ajkaim, csak pislákolok. Kérlek, csak ne játszd el. Pár rövid pillanatig csendben vagyok, majd elindulok felé, hátra lesek nem-e ott hagytunk valamit, de minden tiszta. - Ha most a bagolyházba viszel és ismét találkoznom kell azzal a fura szerzettel, lehet inkább bemegyek Bájitaltanra, Tökfej - simítom kósza tincsemet fülem mögé. - Hova megyünk? - nem mellékesen ez egy fontos kérdés, amit fel is teszek mikor somolyogva megállok mellette.
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. július 5. 21:21 | Link

K I S C S I B E
”létezni legalább igazán tudok” | őszintén: eh | kukkantás | innen szaladtunk (szó szerint)

Bólintok. Tisztában vagyok azzal, hogy nem hozná fel mindennap, sőt, mostantól soha többet nem fogom hallani valószínűleg, mert ez amolyan kettőnkre tartozik dolog, és tudom, hogy nála biztonságban van az ilyesfajta őszinteségem, de… szóval, ha ez ad neki valami bizonyosságot az egészről, akkor megéri hallgatni mindennap, ugye? Nekem meg igazából teljesen mindegy, simán elmondom bárkinek is, hogy ez elhangzott, bár azért jól esik a lelkemnek, hogy nem kell. Van ez a férfi büszkeség dolog meg ilyesmi, tudod. Szomorú, ha nem, elgondolkodnék a helyedben, csak mondom. Szemforgatva, sőt, valahol még a számat is látványosan elhúzom, amikor magyarázni kezdi a rajzot, hogy mi látható bele, és a legrosszabb, hogy nem tudok vele vitatkozni, mert ahogy forgatom és hallgatom közben Kiscsibét, tényleg látom benne azokat a dolgokat, amiket mondd.
De legalább haladunk, és igenis elismeri, hogy nem lett rossz. Mosollyal arcomon köszönöm meg, majd csókolom is arcon, mielőtt még elszállna a pillanat, amit nem akarok megkockáztatni. Gyorsan állok neki pakolni, majd lankad kicsit lejjebb a lendület, ahogy kénytelen vagyok megszólalni ismét. Bízott bennem. A levélben múlt idő volt, de azért, mert sikerült megbeszélünk a félreértést, még nem jelenti azt, hogy ez változott. Kíváncsian fürkészem arcát, miközben már messzebb állva tőle várom a választ, ami végül érkezik, és hatalmas vigyor terül el arcomon. Nem kell konkrétan válaszolnia, amikor egyetlen mozdulat, egyetlen feltett kérdés megad minden választ.
- Fúj, nem - nevetek fel hangosan. - Mivel ellógtuk az első órát, biztos lehetsz abban, hogy nem fogok bemenni a többire sem, szóval reméltem, hogy velem jössz aaaaa... - imitálok dobpergést kezeimmel a levegőben, aminek persze nulla hangja van, de nem baj, így is elég hatásos. - Tóhoz - fejezem be vigyorogva. - Megtanítalak úszni, ami nagyjából két-három óra, utána meg mienk még az egész nap, szóval elmehetnénk Budanekeresdre mondjuk - kezdem el tervezni a napot legalább úgy nagyjából, mert Kiscsibe kitépi a haját, ha terv nélkül indulunk el. Megnyugtatok mindenkit, hogy terv nélkül fogunk elindulni, ha jön velem. Ha nem, akkor… nem tudom. Írok Kendének, hogy menjünk már, mert ellógni a Sárkánytant amúgy is necces, de már mindegy, mert megtörtént. - Na, gyere, fasza lesz, esküszöm. Vigyázok rád - mosolyodom el kedvesen és őszintén, ahogy közelebb lépve hozzá nyújtom ki felé kezemet, amit reményeim szerint megfog. Ideje lenne már tényleg ellógnia az első napját, mert ha csak jobban belegondolok, hogy harmadikban már mennyit lógtam, csoda, hogy elmehettem vizsgázni egyáltalán. Aztán mégis mennyire pöpin sikerültek, ugye? Így is van! - császár, 2021.07.05. Dudi! Küldöm telepatikusan a jeleket, hogy készülj, ha rohanni kell, mert lent foglak várni a kapunál, ha Kiscsibével felsülök. Ilyenkor kellene csak igazán élnie a bronnectionnek, ami lehet csak Móriccal működik brutálisan király mód? Lehet. Nem baj, egy próbát mindenképpen megér.
Utoljára módosította:Mórocz A. Móric, 2021. július 5. 21:24
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 5. 22:33 | Link

Ez még a tiéd
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Volt egy kellemetlen találkozásom az egyik bagollyal a bagolyházban és igazán nem volt célom megismételni. Ráadásul A Tökfej végig is nézte az egészet, így aztán valamiért az első gondolatom a kastély azon tornyára esik. Nem tudom merre szeretne menni, de amikor lereagálja a megszólalásomat hirtelen másra figyelek egy pillanatig. Említettem ezt a vigyort, amit régen nem címzett nekem. Most megteszi és akaratlan rándul ajkam széle hasonlóra, amíg nem folytatja és fagy oda. Lógás? Egész nap? Hogy tessék? Kikerekedett szemeim merednek rá, mint akinek elment az esze. Dobpergés ad nekem, fürkészem értetlen, majd suhintok rá a vállára. - Komolyan? A tóhoz? Azért legyek renitens, hogy elsüllyedjek? - Ez az idióta tényleg ezt vonta le tanulságnak? Sűrűn pislogok, ajkaimat csukom össze. Szépen lassan átgondolom. Tulajdonképpen most jöttem vissza otthonról, a mai napra el tudom intézni még az igazolást, de csak ha egy-egy óráról csúszok le, akkor az inkább tükrözné a renitens viselkedést, amin most egyeltalán gondolkodom. És... még tovább is fűzi. Ahogy elnézem Móricot, mégis inkább mennék vele. Régen töltöttünk együtt időt. Nem hiszem, hogy sűrűn hívna még így és azt hiszem ő is szeretné, mert ha nem így lenne nem vigyorogna így. Egyetlen napról van szó. Nekem is jár egy nap szünet, minden alól. Úristen. Mégsem jó ötlet ez. Majd tekintetem kapja el a kékjeit, amíg esküdözik nekem, és azt mondja vigyáz rám. Szeretné, hogy menjek. Akkor is velem akarta jól érezni magát és lássuk be, rólam van szó előre dolgozom, minden teljesen rendben lenne, mert pótolnám hibátlanul. Ez nem is lehet kérdés.  - Jól van. Menjünk, de ebből nem lesz rendszer. Egyetlen napról van szó - mutatom az ujjammal mielőtt még megfognám a kezét. - Megnézem, hogyan tanítasz te meg engem úszni két-három óra alatt - teszem hozzá, és kezdem el én húzni magam után. - És Budanekeresd annyira nem is hangzik rosszul, örülnék ha túlélném addig - közlöm, fejben már tervezgetek, mert ha már csináljuk, csináljuk rendesen.
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék