Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Csak bámultam a sötétséget órákon át. Semmit se láttam, még a kezeim halvány körvonalát se, az ajtó alól se szűrődött be derengés, ami leszűkítette volna a végtelennek tűnő teret. Néha volt ilyen. Nem tudtam aludni, egyszerűen képtelen voltam a szemeimet is lehunyni. Éreztem a mellkasomon a nyomást, mintha az egyik teli söröshordónkat eresztette volna rá valaki szép lassan, kiszorítva a levegőt és elállva a következő útját. Egyszerűen túl sok már a titok, mind a sajátom, mind a család többi részéé és csak még több a megválaszolatlan kérdés, amik azokból fakadnak. Nem is beszélve a bűntudatról... Ó, az érzés, ami hónapok óta, lassan felemészt. Belehasít a szívembe, marja a torkom és fogva tartja az elmém. Muszáj volt kiszabadulnom.
A házban néma csend honolt, egyedül lépteim halk nesze verte fel azt. Vissza se nézve hagytam magam mögött a még mindig idegennek tűnő házat, miután kiemeltem egy üveges Stout-ot a hűtőből és indultam el a már ismert úton. Véletlen bukkantam a tóra, de mióta megtettem, már több időt töltöttem ott, mint nagyi házában. Ez azt hiszem elég sok mindent elmond.
A Hold fénye sziporkázva tükröződik a sima felületen. Körbe pillantok, majd húzom le a cipőm egyből és áztatom meg lábujjaim a kellemesen hűvös vízben. Arcomon átszalad egy mosoly és az üveget a fűbe téve, dudorászva kezdek vetkőzni, hogy a felesleges textildarabokat a partra dobjam. Szépen sorban, az összeset. Senki sem jár erre ilyenkor, volt már lehetőségem meggyőződni erről az itt töltött éjszakákon. Itt a sötétség se olyan végtelen, a csend beleveszik a susogó fák neszébe és az állatok mocorgásába. Ahogy az utolsó ruhadarab is a földet éri, nyújtózkodva lépkedek lassan a vízbe. Bőröm bizseregni kezd a hűvös érintéstől, amit nagyon is szívesen fogadok. Ahogy egyre beljebb hatolok a Hold áztatta vízben, a mellkasomon érzett nyomás is enyhülni kezd. Ez az igazi szabadság. Semmi más, csak én, a Hold, a víz és a söröm, ami a parton vár rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A víz hideg érintése simogatja a bőröm. Lassan lépkedek egyre beljebb, nem vagyok híve a hirtelen csobbanásnak. Idő kell a testnek, míg hozzászokik a hőmérsékletváltozáshoz és én törődök is a testemmel. Régebben sokkal inkább, mikor edzeni jártam és ott kiadhattam a felgyülemlett stresszt. Ott játszi könnyedséggel engedtem el a gondokat, hagytam azt a termen kívül. Tiszta elmével léptem be mindig és gondolataimat kitöltötték a következő mozdulatok, mind az enyém, mind az ellenfelemé. Másnapra sajogtak a porcikáim, főleg, mikor egy pillanatra figyelmetlen voltam, amiért nem hibáztathattam senki mást, csakis saját magamat. Mióta nincs pénzünk, ez a fajta felszabadult állapot már csak vágyálom.
Mikor derékig ér már a víz, lehajolok és a vállamra locsolok belőle, ami végigcsorog a hátamon és a mellkasomon egyaránt. Hajam előre bukik, vége csókot lehel a víztükörre, amit most nem bánok. Felegyenesedve tányért képezve tenyeremből merek bele vizet és nedvesítem meg az arcomat is. Mélyet szippantok a friss levegőből, teletöltöm a tüdőm, hogy utána lassan engedhessem ki.
A nyugodt pillanat kettétörik a puffanást hallva. Fejemet egyből a reccsenő gallyak felé kapom, amihez ha fülem nem csal, jajdulás is társul. Szívem a torkomban kezd hevesen zakatolni, barnáim összeszűkítve és melleimet takarva meredek a fák közé. Mocorgás. Egy pillanatra teljesen elborul az agyam, vérem zubog és pálcáért fohászkodok, bár tudom, hasztalan.
Próbálok zajongás nélkül elmerülni a vízben és visszaúszom a partra. Kiérve csak a pólómat kapom gyorsan magamra, ami vizes testemhez tapad és egyáltalán nem takar eleget. Felkapom menet közben a sörösüvegem és mezitláb próbálok a kukkolóm mögé kerülni és biztos vagyok benne, hogy sikerül is, ha még ott van. Némán, de zihálva szedem a levegőt, míg óvatosan lépkedek felé, barnáim folyamatosan utána kutatnak.
- Mi a fenét képzelsz magadról? - kérdem, az indulattól rekedt hangon egyből, ahogy a fa mögé érek. A Stout nyakát szorongatom és a szívem sajdul bele, ha csak arra gondolok, hogy egy cseppje is kárba megy. De ha erre lesz szükség, akkor bizony az összeset feláldozom, hogy a fején törjem ketté az üveget. Ha most is felbukkan Winter Cone, a gyűrűmre esküszöm, én jelentem már fel saját magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Legvadabb álmaimban sem hittem, hogy idejövök Magyarországra és kukkolókat fogok üldözni egy teli üveg sörrel a kezemben. A felsőm kényelmetlenül feszül meg minden lépésnél, ahogy hozzám tapad, a feltámadó szellő hideg érzetet hagy a bőrömön. A legrosszabb mégis a lábamra tapadó homok és hiába nem nézek le, érzem, ahogy lassan a kosz beborítja az egész lábfejem. Undorító. Hatalmas szerencsém, hogy most se Autumn Rue, se Winter Cone nem lát. Biztos vagyok benne, hogy erre a rövid időre megszűnne a köztünk húzódó távolság és önfeledten nevetnének rajtam. Talán vállalnám is, ha tudnám, hogy utána nem fogunk ugyanúgy három ellenkező irányba távozni. Túl mélyek a sebek és már túl sok idő telt el ahhoz, hogy ilyen könnyen rendbe lehessen hozni. Vajon az őszinteség segítene rajtunk? Fene tudja... mindhármunknak az igazság elrejtése megy a legjobban.
Arcom ellenséges, ahogy meredek a rémült fiúra. Ez most tényleg valami rossz vicc? A szívem még mindig hevesen dobog, érzem, ahogy tettre csábít az adrenalin, ám hebegését hallva szánalom fog el. Mégis mit kezdjek vele? A porban fetreng előttem és úgy néz rám, mintha a rémálmaiból léptem volna elő. Csodálatos.
- A szemembe nézz! - ripakodok rá, ahogy észreveszem, hogy lepillant. Még mutatom is neki szabad kezem mutató- és középső ujjával, hogy merre is találhatóak barnáim.
- El kéne hinnem, hogy nem követtél idáig és nem nézted innen, a fa mögül, ahogy fürdöm? - emelem meg szkeptikusan szemöldököm. Mégis elhiszem és le se kell néznem hozzá a lábára. Valahogy süt róla, hogy azt se tudja hol van. Valószínűleg a nevét se tudná kinyögni, ha most megkérdezném.
- Egy mezei Hippokrax csodákra képes... - mondom tudálékosan, ám érzem, hogy ez milyen hamisan csendül pont az én számból. Sóhajtva simítom végig arcom, majd a Stout üvegét lazán magam mellé engedve állok kicsit odébb.
- Indulj. De előttem és ne nézz hátra - adom ki az utasítást, de már majdhogynem barátságos hangon. Még nem tudom, hogy segíteni akarok-e neki, vagy csak meggyőződöm róla, hogy nem kukkol tovább. Bár ahogy elnéztem az arcát, lehet attól is elvettem a kedvét, hogy valaha ránézzen egy női testre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem hiszem el, hogy tényleg ezt teszem. Nagyot sóhajtva pillantok fel a csillagtalan, sötét égboltra és megpróbálom felidézni magamban, hogy hanyadjára fogalmazódik meg bennem ez a mondat. Pár órja csak az elsőnek, mikor még csak a fullasztóan kicsi szoba padlóján ültem és az ágyam alá meredve gyűjtöttem a bátorságomat hozzá. Három évig kerültem és már elhittem, hogy soha többé nem fogom érezni az érintését, a súlyát, az erejét...
Ujjaimat szorosabbra vonom a pálcám körül és szinte félve tekintek ismét a fára. Olyan természetes és mégis idegen. Szívem a torkomban dobog, bőröm csupa libabőr a kardigán alatt. Hideg van, mégis úgy érzem, hogy ez a vékony anyag is égeti a bőrömet.
- Szedd össze magad - morgom mgam elé. Még egyszer körbenézek, a fák sziluettje közé bámulok, hogy még egyszer, már sokadjára is meggyőződhessek róla, hogy egyedül vagyok. Egyedül, az üres sörösüvegekkel magam előtt, a rönkön és a földön. Túl makacs vagyok, hogy elfogadjam Autumn Rue segítségét. Mégis hogyan tudna segíteni, ha én magamon se tudok? Legalább ebben biztosan hasonlítunk mindannyian; az összes Danvers saját maga akarja megoldani a saját szarjait.
Most vagy soha, Summer Rose. Teleszívom a tüdőm a hideg őszi levegővel és enyhén remegő kézzel szegezem előre a pálcám. Nyelvem hegyén a varázs, ami mégis a torkomra forr. A reccsenés visszhangzik a csendben, én pedig azonnal fordulok is a hirtelen hang felé. Pálcámat félve szegezem a sötétségre, majd engedem lejjebb, majdnem el is ejtve azt.
- Anya? - csúszik ki a számon az első gondolatom, majd undorodva nyelem vissza a következőt. Röhejes... inkább néznék szembe egy sárkánnyal, mintsem bármelyik személlyel a kettő közül. Merlin adja, hogy egy kibaszott sárkány az csak...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ahogy meghallom a hangját, mintha kicsúszna a talpam alól a talaj. Nem jutnak el a szavai hozzám, hisz akaratlan az anyanyelvemen próbálom megérteni azokat. Ujjaim megfeszülnek a pálcám körül és mint akkor egyszer, most is az első gondolatom az átok, ami ilyen mélyre lökött engem és Winter Cone-t is. Mégis gondolkodás nélkül sújtanék le vele újra, hogy ezzel távol tartsam magamtól... kit is? Mély levegőt véve pislogom ki szememből a múltat és barnáim végre befogadják a jelent, a férfit, aki az imént még kísértetként úszott felém. Reszketegen, némán engedem ki az elhasznált oxigént és engedem le a kezem. Autumn Rue-val való beszélgetésünk óta alig aludtam és egyszerűen képtelen vagyok szabadulni mindattól, ami akkor elhangzott. Rossz ötlet volt ma kijönni ide. Újabb hibák.
- Nem köt a kastély - mondom ezúttal már sokkal magabiztosabban, egy félmosollyal az arcomon, még ha belül teljesen szét is vagyok esve. Nyelvemen még mindig érzem anyám említése utáni keserű ízt. Mégis hogyan juthatott eszembe pont ő? Merlinre, hisz engem keresne fel utoljára. Nevetségesen viselkedem.
- Ki kérdezi? - Biccentem oldalra kissé a fejem. Hallanom kell a nevét, hogy tényleg megnyugtathassam magam... Merlinre, a nevét se tudom és máris átokkal üdvözöltem volna. A pálcám mintha hirtelen égetni kezdené a tenyerem és a bűntudtom maró súlya alatt hagyom, hogy a fa a nedves falevelek közé essen. Nincs szükségem rá. Nincs szükségem arra, hogy általa ismét csak a szart kelljen takarítani körülöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hirtelen rohadt kevésnek tűnik a kardigán. Érzem, ahogy az ujjaimon kúszik egyre feljebb a hideg, én mégsem moccanok egy tapodtat sem. Fázom, mégis kiver a víz, a mágia bizsergtő érzése nyomán. Rákészültem, magamba szívtam és mégis fókusz nélkül maradt és feszíti a bensőmet. Rég nem gondoltam már a legegyszerűbb bűbájra se, a mana gyönyörű kecsességgel került ki minden másodpercben, most viszont, ahogy ismét utat talált, mintha minden porcikámba beette volna magát. Csoda, hogy nem kezdek el világítani a sötétben.
Barnáim követik az útját és tehetetlenségemben majdnem felnevetek. Leül. Ez számomra legalább olyan érthetetlen, mint mikor egyetlen asztal foglalt a kocsmában és mégis ahhoz az egyetlen egyhez ül le egy ismeretlen, mikor annyi választási lehetősége akadt volna még. Érdekes. Régen folyamatosan társaságra vágytam, most pedig kajtatom a lehetőségeket az egyedüllétre.
- Ez pontosan úgy hangzott a szádból, mintha ebből pontosan tudnom kéne, hogy ki vagy - mondom kissé lekezelően, amin magam is meglepődök. Jól szoktam leplezni az érzéseimet, most mégsem megy. Idegesnek érzem magam. Egy túlfeszített íjnak, amit vagy hagynak szabadon lőni vagy elroppan a saját súlya alatt.
- Mert még sosem kezdte ezzel a mondattal egy sorozatgyilkos sem... - forgatom meg a szemeim, közben a bal tenyerem kezdem dörzsölni. Fájdalmasan viszket a pálcám után, hogy kiereszthessem magamból a feszültséget, de megállom, hogy akárcsak a fa felé pillantsak. - Amúgy sem félnék tőled. - Jobban félek magamtól, mint bárki mástól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bár teli üvegeket hoztam volna magammal. Kicsit úgy érzem, hogy egyet ugyan léptem előre, de aztán rohadt gyorsan kettőt hátra. Azt se tudom, hogy miért akarnék most hirtelen változtatni azon, ami eddig itt bevált. Örülök, hogy Autumn Rue-val javult a helyzetem, hogy végre ismét van kivel beszélnem, de ez nem elég ahhoz, hogy kilépjek a falaim mögül. Logikusan, nyugodtan kell gondolkodnom... de a mágia ködösíti jelen pillanatban az elmém.
Ajkamba harapva fojtom magamba az éles szavakat. A pult mögött állva könnyedén találom meg a hangot az emberekkel. A kocsmaajtót átlépve az összes olyan egyszerű lesz, mint a faék. Mikor beszéltem én utoljára bárkivel is úgy igazán a küszöb emez oldalán? A válasz felettébb kínos.
- Hallottál már a Danversék körüli pletykákról? - kérdem oldalra billentett fejjel, miközben a gyűrűmet kezdem forgatni az ujjamon. Az egyetlen dolgot, ami fizikailag még összeköt bennünket. Egyáltalán működik még? Évek óta használni se mertem. Nem is volt rá okom, egyikük se vágyott arra, hogy rájuk találjak.
Csendben figyelem a ténykedését, majd felvonom a szemöldököm. Furcsa figura. Mondom ezt pont én. Mély lélegzetet veszek és lassan lehajolok a pálcámért. Egyszerű varázslat, régen kisujjból ment volna. Pontosan emlékszem a mozdulatra, az igére most is... A pálca mintha ismét égetné a bőröm, de nem fújok visszavonulót. Görcsösen szorítva, ám kecses mozdulattal suhintom meg, supán magam elé lehelve a varázst. Körülöttem a gallyak azonnal megmoccannak, majd, mint mugli puskából a lövedék, süvítenek el Álmos közvetlen közelében és hangosan csattannak a vízben. Tágra nyílt szemekkel dobom el a pálcám, majd gondolkodás nélkül lépek közelebb a másikhoz és rogyok térdre a koszos földön.
- Jól vagy? Nem talált el? - Kérdem a feszültségtől remegő hangon. Nem hazudtam. Sokkal jobban félek saját magamtól...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A pillanat egy egész örökkévalósággá növi ki magát. Érzem a hideg, az oszló falevelektől nyálkás földet a lábam alatt, ami lassan kezdi átitatni a nadrágomat is, mégsem veszek róla tudomást. Hirtelen nem hallok mást, csak a saját lélegzetvételeim hangos neszét. Barnáim tágra nyílva pásztázzák őt és már akaratlan képzelem köré a növekvő vértócsát, míg... fel nem nevet. Hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem és csusszanok le a sarkamról a koszos földre.
- Én legalább nem mondtam, hogy nem foglak bántani - felelem, az eddiginél sokkal fesztelenebb hangon, őszinte, megkönnyebbült mosollyal az arcomon. A gyűrűm a tanúm, nagyon megijedtem. Anno szánt szándékkal okoztam fájdalmat, amivel túllőttem minden célon. Tökéletesen áramoltattam a mágia folyamát és elsőre, minden előzetes próbálkozás nélkül jött létre az átok, ami végül legalább két életet keserített meg. Ennyi idő után pedig eljutottam odáig, hogy a legegyszerűbb bűbáj is halálossá válik a kezem ügyében. Ennek tekintetében mégis hogyan is beszélhetnénk összhangról?
- Az enyém... fogalmazzunk úgy, hogy nem volt lehetősége kibontakozni, mióta hozzám került - vallom meg halkan, miközben követem tekintetét a messzi égboltra. Tetszik, hogy nincsenek csillagok, hogy nincs, ami megvilágítaná a hazugságok és az őszinte szavak törékeny harmóniáját. Sötétben sokkal könnyebb lavírozni a kettő között. Álmos pedig ebben a pillanatban lobbantja fel a tüzet. Micsoda időzítés.
- Danversékről? - kérdem kissé elmosolyodva, ahogy a lángok közé pillantok hunyorogva. - A mese három testvérről szól. A Fenségesről, a Nemesről és a Merészről, akiket egyik pillanatról a másikra hagyott el az anyjuk. A három testvér mind másképp próbált feldolgozni az új helyzetet, miközben apjuk ahelyett, hogy egyben tartotta volna a családot, az anyjukat kajtatta. A Fenséges folyamatosan megkérdőjelezhető döntéseket hozott, látszólag hátat fordított mindennek és mindenkinek. A Nemes próbálta a családi vállalkozást egyedül tovább vinni, aminek terhe alatt lassan összeroppant és elúszott a keze alatt minden. A Merész... ő a felejtést választotta, miután önmagát hibáztatta mindenért. Partikon fullasztotta alkoholba az emlékeket és végül olyan helyzetbe került, ami miatt mindent elveszthetett volna. A Fenséges volt az, aki mint gyerekkorukban is mindig, magára vállalt helyette mindent. Végül hátra hagytak mindent és egy idegen országban próbáltak újrakezdeni mindent, a vállalkozással együtt. - A szavak bizonytalanul formálódnak, majd egyre magabiztosabban hagyják el ajkaim. Sosem beszéltem erről senkinek, de talán a testvéreim se. És bár itt lenne vége... - Azóta a Merész nem vett pálcát a kezébe. Ám az anyjuk visszatért és fogalmuk sincs, hogy mit hozott magával a hosszú távollét után... - fejezem be a mesét és érzem, hogy pír szökik az arcomra. Rég éreztem magam ennyire meztelennek... már el is felejtettem, hogy milyen érzés zavarban lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Olyan régóta bújtattuk a titkainkat a szekrény leghátsó csücskébe, hogy szinte el is hiszem, hogy mese nem rólunk szól. Hisz miért is tenném? Merlinre, még egymás között is kínosan ügyeltünk mindig arra, hogy szavak nélkül rójuk fel a sérelmeinket, nehogy a falak akár csak megsejtsék a mögöttük húzódó indokokat. Ha anyánk nem bukkant volna fel, talán még évekig így is maradt volna. Vagy talán örökké. Így viszont, az Autumn Rue-val folytatott beszélgetés és az Álmos felé rebegett történetünk után fájdalmasan valóságos ismét az egész. A gyűrűmre mondom, nekünk kell megtenni az első lépést vagy félek, hogy anyánk sakk mattal indít már a játék legelején. Nagyon szükségünk van Winter Cone-ra.
Néma, reszketeg sóhajjal küldöm a gondolatmenetem a ropogó gallyak közé. Nem kell ma este mindent megoldanom. Elég annyit tennem, hogy kicsit engedem, hogy önmagam legyek. Barnáim Álmosra szökkenek a kérdése hallatán. A tűz fényében az árnyékok táncot lejtenek arcán, én pedig oldalra biccentett fejjel mosolyodok el, hogy a fényes pászmák kihangsúlyozhassák az én vonásaimat is.
- Ki tudja - vonok vállat mellé. Már így is sokkal jobban megnyíltam, mint három éve bárkinek is tettem. Talán azért, mert semmit se tud rólunk, így tiszta lappal tehettem. Én már tudom a nevét, ő az enyémet viszont nem és ez ad egyfajta biztonságérzetet.
A kérdésére akaratlan pillantok a sötétbe, nagyjából arra, ahol a pálcám heverhet a mocsokban. A gondolat az arcomra idéz egy futó fintort és közben érzem, ahogy gombóc kezd nőni a torkomban. Egy hozzáértő már a pálca tulajdonságaiból képes egy teljes jellemrajzot felállítani. Intim dolog, főleg úgy, hogy évek óta kínosan kerültem az érintését is.
- Somfa és főnixtoll - mondom végül halkan, a gyűrűmet forgatva az ujjamon. Ugyanolyan, mint amivel az átkot küldten Marcra. Ugyanolyan, mégis számomra teljesen idegen. - Lényegtelen. Most ismét kiderült, hogy a pálcás varázslatok nem nekem valóak. - Újabb hazugság...