Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vivien
Budanekeresd

– Húú, nem is rossz ötlet. Legalább mindig lenne új csecsebecsém – és mintha tényleg meggondolná. Bár nyilvánvaló, hogy az ötlet eléggé rossz, de egyetlen egy pillanatig tényleg az tükröződik a szemében, hogy ez egy világmegváltó ötlet.
– Dehogy mentem – szólal meg nevetve. – Még, ha nem a diákom apja lenne, meggondolnám… De nem, nem akkor sem – mintha hideg is kirázná a gondolattól, úgy rázkódik meg a teste. - Annak a kislányak és az édesapjának is az a legjobb, ha csak az iskola falain belül látnak. Meg szerintem úgy mindenkinek is – amilyen katasztrófa tud körülötte lenni, minden emberilénynek csak azt tudja tanácsolni, hogy maradjon távol tőle, amennyire lehet.
– Fúúú, nektek se egyszerű akkor – húzza el egy kicsinykét szája szélét. Ő egyszerre csinálta az egyetemet, dolgozott és a művészetin próbált megfelelni. Most, hogy az egyetem kiesett, kitölti majd egy szakkör a kastélyban. Zorka teher alatt teljesít jól, ezt már sokszor bebizonyította, s mivel idejét nem kell másra áldoznia, így mindig k eres valamit, melybe elég sok energiát lehet fektetni. Esténként gyakorlatilag csoda, hogy eljut az ágyig.
– Csak úgy – vonja meg a vállait. – Nincs alkalom, csak úgy éreztem, hogy ez most nagyon kell és nem otthon – mosolyodik el szélesen. Nincs semmi, ami elől menekülne, avagy amit ünnepelne. Mindenkinek van az életében olyan, mikor azt érzi, hogy na most aztán lőre kellene. Nála most jött el a pillanat, pedig még csak tanév eleje van. Mi lesz vele a későbbiekben?
– De ha neked van valami jó indokod, amit ráfoghatunk, nekem az is megfelel – neveti el magát. Vannak, akiknek kell, ha Vivien ilyen, ő aztán nem bánja. Legalább holnap ugyanaz lesz a sztorijuk, mikor megkérdezik tőlük, hogy ugyan mire ittak és hol.
– Van még itt két lámpa, amit át szeretnék vinni. Hansági által készített bútorokhoz éppen mennek – csak azt nem tudja, hogy hova is tette őket. Ezen a ponton abban sem biztos, hogy egyáltalán itt vannak. – Végre nem úgy nézek a házra, hogy a bátyámé, hanem úgy, hogy az enyém. Majd egyszer át kell jönnötök vacsorázni egyet. Karola is biztos örülne nektek, meg legalább valaki rendeltetésszerűen használná a konyhai eszközöket – mert azokkal még mindig hadilábon áll, de az egy évvel ezelőtti énjéhez képest már nem csak a tojásrántottának áll neki. Lassacskán, de annál biztosabban halad ezen az úton, így huszonnyolc évesen már ideje lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Élvezte a csók adta minden örömöt, de azért fokozatosan elkezdte feszegetni a határokat is. Minden egyes rezzenéskor emlékeztette magát, hogy Rarának nem megy olyan könnyen ez a dolog, mint neki, de igyekezett természetes maradni, hogy ne keltsen még több kételyt benne. Azt akarta, hogy tökéletes legyen. Még akkor is, ha sose csinálta még ő sem. Lassan haladt, hogy legyen ideje a barnának hozzászoknia érintéséhez.
Kellemes volt kettejük testének egymáshoz simulása, de még ennél is többet akart Zsombor. Lassan bújtatta ki a lányt pulcsijából, csak hogy aztán Rara meglepő gyorsasággal kapja le a pólót is magáról. Már a látvány is teljesen megszédítette. Imádta Sára minden porcikáját, a válla ívét, karjának hajlatát, derekának vonalát. Kiszáradt a torka a látványra, és érezte, ahogy agyából a vér lassan kiáramlik, hogy teste egyéb helyeire csusszanjon.
- Gyönyörű vagy - lehelte ajkaik közé, és csak még intenzívebben fogadta és adta a csókokat.
Ujjai már a lány melltartójának csatjánál tapogatództak, mikor meghallotta a vékony gyerekhangot. Megdermedt, és szemei kitágultak, ahogy eltávolodott kicsit Rarától. Ahogy a lány leszökkent az öléből, ő úgy kapott rögtön egy párna után, hogy azt fektesse az ölébe. Hát ez remek. Mégis hogy akarnak ők bármit is csinálni? Rávigyorgott a kisemberre, ahogy Rara kivezette, majd mikor zárult az ajtó, úgy dőlt azonnal a puha takarók közé és sóhajtott egy nagyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem igazán tetszett Viviennek az a negativitás, ami Zorkából előjött most. Azzal persze semmi gond nem volt, hogy nem akart egy diákja apjával randevúzni, sőt, ez inkább becsülendő volt, és fordított esetben, vagy ha szabad, neki se jutott volna eszébe ilyen meggondolatlanságot csinálni. De az, amit még hozzáfűzött, arról árulkodott, hogy nincs túl jó véleménnyel önmagáról.
Így aztán Mademoiselle Poulain kissé felvonta a szemöldökét.
- Áldja majd a hatalmas jószerencséjét az a férfi, aki melletted ébredhet minden reggel! Te csak ne becsüld alá magad!
Komolyan gondolta, és biztos is volt benne, hogy így lesz. Persze nem lehetett mindenki olyan mázlista, mint ő, hogy már diákévei alatt megtalálta azt, akivel meg akar öregedni, és ez az elhatározása még évekkel később, felnőtt fejjel is az egyik legbiztosabb pont volt életében, de nem hitte, hogy Zorka, aki intelligens és gyönyörű volt, macskás néni sorsra lenne csak érdemes.
- A csak úgy a legtökéletesebb alkalom - bólintott aztán Vivi, és ha nem is ez volt a teljes igazság, a legkevésbé sem gondolta kétségbe vonni, elvégre nem akart az útjában állni egy kis italozásnak azzal, hogy az indítékokat firtatja. Az alkohol majd úgyis megoldja a nyelvüket, ha arra van szükség.
- De ihatunk a nehézségekre, hogy túlvészeljük mindet. - Elvégre azokból mindig akadt, még akkor is, ha az ember lánya vagy fia kőgazdagnak született, és látszólag semmit se kellett sose csináljon az életében, mert mindent elétettek. Ez ugyan nem Vivi volt, de el tudta képzelni, hogy még az ilyen embereknek is fáj a feje néha valami miatt. Mondjuk, hogy melyik cipőjüket vegyék fel a hatszáz párból.
Közben kollégáját hallgatva Vivi körbenézett, mintha azt remélné, hogy kiszúrja az emlegetett lámpákat. Nem is értette, hogy tudnak eltűnni egy ekkora lakásban.
- Hansági csinált bútorokat neked? - kérdezte, hangjában némi irigységgel. El se tudta elképzelni, hogy új bútorokra is telne, ha már meglesz az áhított otthon Olivérrel.
A vacsorameghívást hálás mosollyal köszönte meg, és fel is emelte poharát koccintásra. Még mindig nem tudta, mi van benne, de rövidesen úgyis kiderül.
- Akkor hát.. à votre santé*!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szar érzés ám, amikor nem kell befejezni egy mondatot, mert rohadtul tudom, hogy befejezetlenül, sőt, a másik megerősítése nélkül is jóra gondolok. Mert tudom, hogy így van. Nem tudom, hogy segíthetnék Rinnek, vagy hogy könnyíthetném meg neki, pedig amikor nagyon deepbe megyek, eszembe szokott jutni barátnőm és a családi háttere. Azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy állandóan ezen merengek, mert a nagy francokat, de hát… mégis a barátnőm és segíteni szeretnék neki. Lényegében bárhogy. A baj még mindig az, hogy nem tudom, hogyan tehetném meg, hiába tudom elképzelni milyen lehet, amikor az én vállamat nem nyomja ilyen felelősség.
Jobb híján ölelem magamhoz szorosan a lányt, hogy tudja, ha ehhez nem is tudok érdemben mit mondani, azért itt vagyok és támogatom. A szavak végül percek múlva jönnek, mert úgy érzem, ez most olyan, amit ki kell mondanom és nem elég, ha csak egy pillantásomból olvassa ki a másik. Szavaitól mégis megmerevedek egy pillanatra, majd a folytatástól csak még inkább. Szívem hevesen dobban párat, kikerekedett szemekkel ölelem magamhoz szorosabban, a falat bámulom Rin háta mögött, miközben megnyugtatóan simogatom a tincseit. Most… mondjam ki én is? De ha kimondom, az nem félreérthető mindezek után? Ha nem teszem meg, ugyanolyan félreérthető? És ha komolyan mondja? Ha én komolyan gondolnám? Végül csak ölelem magamhoz szótlanul, miközben ujjaim mozognak hátán és tincsein folyamatosan, egészen addig, amíg meg nem szólal. Eltávolodva fordítom lefelé fejemet, hogy rá tudjak nézni, majd vigyorodom el szélesen. Gyors mozdulattal hajolok közelebb, terveim szerint Rin arcára adva egy gyors csókot, de lehet félremegy, fene sem tudja, mert rögtön utána pattanok fel és libbenek az egyik szekrényemet, aminek aljából rántom ki a mérhetetlen savanyú cukrot, amit csak ő meg én tudunk megenni. Diadalittasan emelem fel és nevetek fel hangosan, mert legutóbbi hazalátogatása alkalmával hozta és igen... még mindig megvan. Valami ilyesmi alkalomra tartogattam, szóval még tényleg jól is jön. Muhahahaha!
Ki tudja mennyi időt töltünk el nevetve és egymás vérét szívva, mikor a tejszínhabos doboz már üresen hever a földön, a hatalmas zacskó savanyúcukornak pedig se híre, se hamva, én meg Rint magamhoz ölelve alszok el éjjel valamikor. Végül is… valamit sikerült letisztáznunk, ha előrébb nem is jutottunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Annyira zavarja, hogy nem képes normálisan viselkedni. Hogy az agya hiába tudja, hogy akarja, a teste a berögzött reakciókkal együtt próbál ellenállni. Rezzen, mintha nem vágyna rá, mintha azt akarná, hogy hagyja, ugyanakkor csókjai egyértelműen ellenkezőjére utalnak. Ahogy az is, hogy készséggel segít megválni ruháitól. Zsombor kivételes ember, előtte nem szégyellni magát. A kiálló csontokat, a vékony végtagokat, a nem létező idomait. Sára nincs kibékülve a testével, mégis elhiszi mikor a fiú azt mondja, gyönyörű. Ajkai széles mosolyra húzódnak, mert úgy érzi, hogy a göndör valóban annak látja, és ez melegséggel tölti el.
De persze nem mehet minden, esetükben leginkább semmi sem, zökkenőmentesen. Mert kell hogy beüssön a baj, anélkül gyakorlatilag nem tehetnek egy lépest sem. Ha nem a nővére, akkor az öccse teszi tönkre a pillanatot. Kapkodva öltözik, ahogy lehet már fogja is kézen a kisfiút, hogy mihamarabb ágyba dughassa. Ezúttal mindösszesen tíz percet vesz igénybe, na meg a nagytestvéri kreativitás magas fokát. Fogad vele, hogyha az egész éjszakát az ágyban tölti és többet nem jön át, akkor reggelire ehet amit akar. Az anyjáék szigorúan fogják, hogy mit ehet és mit nem, de ennyi engedményt igazán tehet a saját boldogsága és nyugalma érdekében. Halkan lopódzik vissza a szobába, hogy aztán befeküdjön Zsombor mellé az ágyba. – Ne haragudj – néz rá kiskutyaszemekkel. Rendkívül rosszul érzi magát, hogy ennyi zűr jön közbe. Jobbja a fiú derekára csúszik, befurakszik a pólója alá, hogy bocsánatkérően cirógassa. – Nem gondoltam hogy ez lesz – sóhajt elkeseredetten. Miért pont most? Miért pont velük? Miért nem lehet ez az egész olyan egyszerű és csodás, mint amilyennek elképzelte? – De nagyon szeretlek. És szeretném ha… - elharapja a mondat végét, úgy pislog fel rá. Úgyis érti, mire gondol, legalábbis erősen bízik benne, hogy félszavakból is megérti már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Többször beszéltünk a nyáron. Sőt, talán többször, mint tavaly. Megtanultam használni a mobiltelefont, s mikor Eliana otthon volt, az ő telefonját használva néha egy óráig is csevegtünk Elijah-val. A sok beszélgetés ellenére nagyon vártam már, hogy láthassam. Az időpontot, azonban sehogy sem sikerült megbeszélnünk. Mire ő hazajött a rokonoktól, mi éppen elindultunk a Balatonhoz. Mikor én értem haza, neki volt más programja. Így csak a szünidő végére sikerült megbeszélnünk egy olyan időpontot, ami mindkettőnknek megfelelt.
Elijah volt az, aki felvetette a találkozás ötletét, ám hazudnék, ha azt mondanám, én nem akarom látni a szünetben is. Izgatottabb nem is lehetnék, ahogy a zajos autók mellett, egészen gyors lépésekkel közeledem a Deák tér felé. Nem is volt nagyon hosszú az út, és könnyedén ide is találtam, így megkönnyebbülve közelítem meg a göndör fiút. Meglátva Elijah-t elfog az a már ismerősnek mondható érzés, az arcomra pedig széles mosoly ül. Nem árulta el, mit tervez, de télen is nagyon jól éreztük magunkat, korcsolyázás közeben. Nem félek tőle tehát, hogy valami olyat talált ki, ami nem fog tetszeni.
Izgulni csak magam miatt izgulok. Nem egyszer öltöztem át, mielőtt megelégedtem volna a bordó ruhával. S bár Darya kicsit megnyugtatott a múltkor, még mindig motoszkálnak bennem kételyek és a félelem. Meggyorsítom a lépteimet, és próbálom elengedni a fejembe kúszó gondolatokat, amik arra sarkallnának, hogy forduljak vissza. Mert tudom, hogy amint odaérek, sokkal könnyebb lesz. Minden alkalommal sokkal könnyebb, mikor végre találkozunk. A szavak maguktól jönnek, és nem is bánom meg, hogy kimondtam őket. Közben pedig tudom, hogy ő is izgul, és így sokkal könnyebb.
- Sziaa! - állok meg végül mellett. Arcomon hatalmas mosoly terül szét, karjaim pedig lendülnének, hogy megöleljem, ám megállok a mozdulatban, s vacillálok egy kicsit. Végül az igen mellett döntök, így kicsit lábújhegyre emelkedve ölelem meg gyorsan. - Milyen volt Belgium? - Ismét előtte állva mosolygok rá. S bár mesélt az utazásról valamennyit, a kimaradt részletek érdekelnek még. - Mennyi ideig is voltál kint?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A nagybátyám elvesztése óta ez volt az első alkalom, hogy szórakozni indultam, méghozzá egy koncertre, amit Csermelymenedéken tartottak. A falut és a környékét amúgy is kedveltem, ott lakott egy régi barátom, emiatt többször is jártam már nála, sokszor jártuk be a patak partját, s most is Ő hívott el erre a falusi fesztiválra. Nem is tudom pontosan, hogy mit köszöntöttek, de a sátrakból és a tömegből ítélve úgy tűnt, hogy nagyon is népszerű lehet ez a program.
A régi cimborámmal úgy beszéltük meg, hogy majd a helyszínen találkozunk, odaérve azonban sehol sem találtam rá. Meglehetősen nagy volt a tömeg, amit elsőre nem tudtam mire vélni, aztán ahogy megláttam, hogy ki lesz a fellépő, már nem is csodálkoztam ezen a felhajtáson. Az egyik kedvenc előadóm volt kihirdetve, nagyon megörültem annak, hogy zenélni fog, gyorsan meg is akartam találni Tamást, hogy vele együtt tudjunk minél előbb helyet foglalni a színpad közelében.
Bevallom, bezsongtam, mint egy kisgyerek, s ez nem volt általában jellemző, de akadt egy-két olyan énekes, akinek nagyon szerettem a dalait és a munkásságát. Odett pedig pontosan ezen muzsikusok közé tartozott, még lemezem is volt tőle odahaza, amit gyakorta hallgattam. Szerettem, mert fiatalos hangzása volt a dalainak a pop-rock stílusában, és remek hangulatot biztosított a szürke hétköznapokon.
Az emberek egyre jobban tömörültek, kicsit nehézkes volt átvergődni köztük, sokaknak már műanyag pohárban lötyögött az itóka, egyszer majdnem le is öntöttek sörrel, de szerencsére időben sikerült távolabb  ugranom. Végül, kikeveredve a tömeg szélére, próbáltam a tekintetemmel felmérni a tömeget, hogy Tamás vajon hol lehet, aztán a rúnázott készülékkel próbáltam felhívni, de a vonal megszakadt. Nem tudom, hogy ez a terület mennyire volt mentes a mugli ketyerék alól, de mivel nem tudtam elérni Tamást, a keresésébe kezdtem. Újságíró volt a foglalkozása, s mivel aktívan közreműködött a falu életében is, úgy gondoltam, hogy talán most is félig-meddig dolgozik. Ezért indultam útnak a színpad melletti sátrakhoz, ácsorgott ott pár nagyobb alkatú úriember, s úgy tűnt, küzdenek is néhány fiatallal, így könnyedén tudtam elsétálni mellettük. Nem, mintha bármi hátsó szándékom is lett volna, inkább csak lötyögtem, mint aki nem tudja a világát, közben ide-oda pillantottam, majd az egyik  Staff jelzésű sátorba fordultam be, ott viszont nem volt senki, de a sátorból nyílt egy másik, így bátorkodtam átsétálni, hátha ott lesz a sajtó, s megtalálom Tamást. Pechemre őt nem leltem, viszont egy nő feküdt az egyik pad tetején.
- Elnézést , ez itt nem a sajtó sátor? - közben közelebb lépdeltem, a hölgyet ekkor már jobban láttam. A hétköznapihoz képest meglehetősen sokkal extrémebb öltözet volt rajta, kicsit el is kerekedtek a szemeim, aztán ahogy feljebb vezettem rajta a pillantásom, nagyon is ismerős vonásokat véltem felfedezni, s ahogy rájöttem, hogy ki Ő, le is blokkoltam, talán még a szám is tátva maradt egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A szüleim tudják, hogyan kell megadni a módját annak, hogy nagy felhajtást csináljanak, én pedig azt, hogyan kell engedelmes gyermekként hazatérni, és szívjóságból koncertezni. Elég sok mindenbe belementem az utóbbi időben, ilyen az is, hogy a fél szünetet itthon töltöttem, mert mondjuk eléggé bűntudatom volt attól, hogy megbuktam. Pontosabban sikertelen évet zártam vizsgán való meg nem jelenés okán. Milyen szépen hangzik, nem? De nem zavar, mivel kilátástalannak élem meg az életem, olyan szempontból, hogy az éneklésen kívül semmibe se tudom örömömet lelni, elképzelni magam egy irodában vagy egy étteremben. Ehh. És megint csak ehh. Képtelen vagyok nem pörögni, nem szeretnék haszontalan lenni, és nem akarok nem odafigyelni Zinára, akit az ilyen Mihail félék nézegetik. Az anyai ösztönök úgy tombolnak bennem, ha a kisfarkasomra gondolok, mintha tényleg én szültem volna. Nem hittem volna, hogy nekem ilyen kötődéseim lesznek, és tessék, elértük, hogy Damy-n kívül még két ember legyen a mindenem.
Ahogy ők, úgy a mostani, padon fekvős, elmélkedős állapotom is a mindennapok részévé vált. Egyáltalán nem szoktam például a koncertekre gondolni ilyenkor, hanem a magam kis ügyeit veszem sorra. Mostanság sokat agyalok Villőn, meg a köztünk lévő hasonlóságokon. Átvenni nem tudja a helyem, hogyha egyszer én már nem leszek, viszont, azt hiszem, őt is meg fogom szeretni. Bájos, kedves, kellemes jellem. Hihetetlen, hogy az ember vénségére mennyire szentimentális és érzékeny lesz. A vénség nálam huszonöt évet jelent, de tudjuk, hogy nálunk ez az idő eléggé lerövidült. A pár rossz hónapot most meglepően sok jó követett, de nem akarom elbízni magam, mert bármelyik holdnál változhat a történet. Épp a nyakamban pihenő Szent Dorottyát érinteném meg, amikor ismeretlen férfihangot hallok, ahogy egy eléggé egyértelmű helyzetet kérdez meg. Elvégre, mint látható, ez a hely nem az. Felpillantva rá, látom, hogy erre nem számított, így kuncogva ülök fel, és ingatom kicsit a fejem.
- Nem, az a színpad másik felén van.
Még tűsarkútlan lábaimat a padrészen támasztom meg, gondos és szoros mód fektetem a balt a jobbra, és hosszú, szőke, egyenes tincseimet kicsit piszkálva nézek az amúgy igen jóképű idegenre.
- Segíthetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha lenne időm, akkor biztos, hogy tisztelegtem is volna neki egyet, már ami az ételmegosztást illeti, de mivel már olyan nagyon gyorsan az ágyban is teremtem, ezért csak képzeljük el, hogy ez megtörtént, úgy is jó, nem? De. Arra, hogy nem éhes, csak kuncogok egy kicsit, de nem kedvesen, hanem úgy, mint ahogy a gonosz királynő kuncogna a Hófehérkében. Viccen kívül, ha valaki el tudná hitelesen játszani azt a szerepet, az én lennék, mert az én arcmimikám legerősebb darabjai a flegmatikus picsa és az őszinte magyar arc, ami valahol egy kielégítetlen feleség és egy kiégett tanár között van félúton. A királynő is valami ilyesmi, ehhez meg hozzájön a félelmetes kuncogásom is.
- Nem azt kérdeztem, hogy van-e kedved enni, hanem azt, hogy megeszed-e magadtól, vagy megtömjelek, mint a vágásérett libát?
A mondatot komolyan gondolom, még akkor is, ha műpilláimmal olyan gyorsan verdesek pislogás közben, mintha el akarnék szállni. És igen, ilyenkor van az kifejtve, hogy én jó hatással vagyok Daryára. Nos, ha eszik, akkor jó hatással vagyok, nem?
- Visszatért a tékozló fiú.
Helyezem kényelembe magam, a jobb felső fánk kíséretében. Igen, igen, tudom, a bal alsó az enyém, de chö, annak, aki végigeszi egy ültő helyében a pizzéria teljes kínálatát, nehogy csak egy fánkot gondoljanak egy ilyen stresszes nap után. Igen, a bal alsó is az enyém. Így helyes a mondat. Meg aztán most dráma van, és popcorn híján mi máshoz is nyúlhatnék, mint ehhez. A tekintetem a három jelenlévő között jár, és be kell vallanom, ha ők annyira nem is, de én nagyon jól szórakozom. Kicsit a saját fiatalságomra emlékeztetnek, amikor tizenhat évesen közöltem, hogy innentől a harminckét éves Damyan Volkovval kívánok mindenféle kapcsolatba is bonyolódni. Az is mekkora egy műsor volt, nem hittem volna, hogy valami übereli, aztán tessék, itt vannak most ők hárman, és én rendesen az idei tanév legjobb pillanatát élem át éppen. Ez valami zseniális. A balettnél Daryára pillantok, aztán a visszaválaszolásra felszisszenek.
- Erős.
Csúszik ki a számon, ahogy a derby kap viszonzást, de mondjuk nem hülyeség, ha egyik sem nyírja ki magát a másik kedvéért. Betömöm a fánk végét, és mielőtt valakinek feltűnne, hogy nem a nekem kijelöltet ettem meg, kiveszem a babánmázas - csokitöltelékeset is, mielőtt még valaki meg akarná enni, ami viszont ténylegesen az enyém. Érdeklődve pillantok fel a gyermeklány édesapjára azon elmélkedve, hogy most öli-e meg a fiút, vagy megvárja, hogy Darya jobban legyen. Mondjuk a kórterem nem eléggé csempézett, fizetni kéne az újrafestést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csalódni. Igen kényelmetlen lenne már ebben a szakaszban, nemde? Pedig, egyik sem tudja a másikról, hogy játszanak, nem csak egymással, de magukat is. Egyikük sem igazi arcot mutat, mert míg a nőé ártatlan lenne, a férfi vérfoltos bőre már nem csalódás lenne, hanem inkább vészriadó. Szerencsére, azt nemigen látja meg senki sem, csak ha akarja.
- Ugyan  kérlek. Ez csak egy egyszerű ital. Az aranyban úszó pezsgő, na az burzsuj – nem mondja, hogy nem ivott már olyat. Pedig az tényleg olyan valami, ami teljesen felesleges. Aranyat enni, tényleg már csak annak való, aki nem tud mit kezdeni a pénzével. Olyankor szokta javasolni, hogy tegye kupacba és gyújtsa fel, mert pontosan azt csinálja azzal, hogy nemesfémet eszik, ami benne sem marad. Idióták. Ő marad ennél a whisky-nél, persze, ivott olyat, amelynek ára az aranyozott pezsgővel vetekedik, de csak azért, mert öregebb, mint aki issza. Ráérősen kortyolja ezt az ifjabb darabot is, míg a nő egyhamar el is tűnteti a magáét. Ez ám a huzat és igyekezet. Oda se neki, aprót vigyorogva kortyolja be az utolsó cseppeket az italból és akkor táncba viszi, ezen ne múljon.
Ital sem kellett volna hozzá, hogy érezze, mennyivel felforrósodott a levegő körülöttük. Tovább nem megy, nem néz, szükségtelen. Jól mozog, tekintete le és fel jár rajta, ahogy távolodik majd közelebb ér, esetleg egészen hozzá is simul. Keze hol itt, hol kényesebb területeken kalandozik, finoman és óvatosan mégis, mintha csak ez is a mozdulatok része lenne. Talán az is. Végül elkapva húzza közelebb, igencsak közel, most nincs táv, felesleges. Az apró harapásra borzong meg, bőre libabőrben úszik, ujjai erősebben, akaratosan markolnak a puha bőrbe. Ha tovább játszadozik így, nem is akarja majd visszafogni magát. Háta csupasz részére vezeti ujjait, a hajtincsével játszadozik, ajkai a másik nyakának puha bőrét érintik, miközben a zene ritmusára ringatóznak.
- Nem érzem a félelmet – búgja ismét. – Talán valami mást akarsz mutatni nekem – nyúl álla alá, hogy megemelje kissé a fejét finoman. – Ha kitáncoltad magad, megmutathatnád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vivien

Az biztos, hogy áldás lesz majd szerencsétlen férfinak. Csak nem mindegy, hogy jó vagy rossz értelemben. Zorka tisztában van magával, nem kell azt hinni, hogy nincsen így. Csupán csak ilyen megjegyzésekkel igyekszik leplezni azt, hogy néha túlságosan is vágyna valakire, aki ott van mellette. A tagadást választotta, s neki ez így tökéletes. Ha valaki ezen hozzáállása ellenére mégis úgy határoz majd egyszer, hogy ő az a nőstényördög, aki megkeserítheti az életét, hát nem fog elfutni előle. Addig meg jól van így, köszöni szépen.
Bólint egyet, habár érzékeli, hogy a másiknak szavai mögött rejtőzik valami. Zorkának nem kell alkalom, ő bármikor kapható egy koccintásra, egy csajoskodásra, arra, hogy a kádban ülve sírjanak. Bármire, amire másnak szüksége van, s ha éppen neki van ilyesmire igénye, hát csak remélni tudja, hogy valakit rá tud venni. Mint most Vivient.
– Nehézségek? – szökken fel bal szemöldöke. – Van valami még, a költözésen és a fáradtságon felül? – érdeklődve pislog a másikra. Hallgatóságnak tökéletes tud lenni, így minden figyelme a másikra szegeződik, ha véletlen nyomná még a lelkét valami.
– Igen, még a legelső fésülködő asztalom is onnan volt – s ezt nem büszkélkedésből mondja, hanem mert annyira szerette azt az asztalt, hogy kidobatni sem engedte. Még mindig a szülei házában van. Szerencsés, hogy ilyesmiket is megengedhettek, megengedhetnek maguknak.
– Maaajd, ha végre saját házatok lesz, akkor kinézünk neked oda valamit tőle – néz a másikra nagy szemekkel. – Ne is kezdd el, hogy nem engedheted meg, blablabla. Nem kérdés volt, hanem kijelentés – nevezhetjük őt erőszakosnak az ilyenekkel, de nem bánja. Minden nőnek megérdemli, hogy legyen legalább egy olyan bútora, ruhája, kiegészítője, amit csak és kizárólag neki terveztek. Vivi sem képez kivételt ez alól.
– Saluti – koccintja poharát a másikénak, majd szájához emeli a poharat, hogy egy kisebbet kortyoljon a rosé borból. – Nem tudtam, hogy mit innál, így vakon böktem két polcra - vallja be az igazat. Gondolkozott ő töményen, de ahhoz kellett volna valami üdítő is. Eszébe jutott a jó magyar pálinka is, de annak élvezeti értéke most kevés lenne, talán majd egy kertis sütögetés alkalmával előveszi a nagypapa által gondosan készített lőrét. Nőkhöz illik a borozgatás és közben az életmegvitatása, így hát ez a vak választás most még szerencsés is volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nálam kevesebben ismerik őt jobban. Szeretem azt hinni, hogy ez így van. Mintha kevésbé gyötörne a régről gyökerező bűntudat, amikor kimondom magamban, szükség esetén többször is. Ha viszont ilyenkor az arcára pillantok, és látom a meglepődöttségét, újra és újra elszégyellem magam, mert pontosan úgy viselkedek vele, mint a többi idegen. Ugyanazt mondom, ugyanúgy, és ezzel talán a maradék reményét is elveszem, ha van neki még egyáltalán. Pedig ennek nem kellene így lennie. Rég elhittem magamról, hogy más vagyok, és tudok segíteni, meg még egy sor hiú ábránd, amit dédelgetek magamban, amivel nyalogathatom a sebeimet, amikor a gondolataimon kívül nincs más mellettem - ilyen egyébként gyakran előfordul, még az új idők ellenére is.
Miért makacsság az, ha ragaszkodunk valamihez? Mintha a ragaszkodás bűn volna, pedig sokszor nagyon is alapvető igény. Régen azt hittem, hogy a makacs emberek rosszak. Önfejűek, engedetlenek, hajthatatlanok - mondják rájuk. De céltudatosak is olykor, nemde? Mi van, ha mégis Tobiasnak van igaza... Nem hallgat ő senkire, akárki álljon mellé. Nem ugyanilyen vagyok sokszor én is? Egyikünk sem adja fel. Mint két kecske a hídon, ütközünk egymás fejének periodikusan, jelenleg kifújva magunkat az újabb csatáig. Elhatároztam, hogy várni fogok. S ha csak azért hozott minket újra össze a sors, hogy elkapjam, amikor összeesik, ám legyen. Mégis, még szeretnék hinni abban, hogy nem akadály vagyok a számára. Vagy súly, ami lehúzná, vagy épp egy mentsvár. Neki olyanra amúgy sincs szüksége. Legyek fény, irányjelző, amit követhet, vagy csak mankó, amibe kapaszkodhat. Valami. Csak mondd meg, mi. Arcizmom megrándult, elszámoltam tízig. Lehajtott fejjel, de egy nagy sóhajtás után, le kellett nyeljem azt, hogy nem érveltem elég jól.
- Demonstrate! - vittem a tárgy fölé a pálcát, miközben síri csendben figyeltem a válaszra, ami végül nem jött. Ezt túl erős rúnamágia védte, amit az én varázsigém, ha képzett is voltam hozzá, nem aktiválhatott. Megpróbálhattam volna elolvasni a jeleket, hiszen annak idején volt időm tanulmányozni az írást, de nyilvánvalóan őrültség lett volna kísérleteznem egy ilyen veszélyes terepen. Tobi jól beszélt. - Az a biztos. Na meg a protokoll - morogtam halkan, a felirat sokadik átfutása közben. Ha jól raktam össze, a kínzóeszköz automatikus működéséért felelt, de szándékosan nem akartam hülyeséget mondani. - Meg egy fegyverszakértőt - tettem hozzá, ahogy gondterhesen felsóhajtottam a földön heverő pisztolyokat megpillantottam. Jóval nagyobb parti ez, mint amire számítottam, így világossá vált, hogy a siker sem lesz csak a kettőnké. Ennyi mindenhez még én sem értek.
Percek telhettek el, amíg mindketten fagyottan bámultuk a szobát. Tudtam, mire gondol a megérzéseivel, mert a sötét mágiának ereje van, sőt hangja, íze is, ha kell. Aki elég időt tölt vele, azt messziről hívni kezdi, vagy ha úgy tetszik beszippantani. Mintha már az is átok lenne, hogy foglalkozol vele. És én is éreztem, hogy itt valami nagyon rossz történt. A mágikus bilincsek és kötelek, a fegyverek és kínzóeszközök, ráadásul kiskorúakon...
- Szóval... - köszörültem meg újra a torkomat türelmetlenül. - ...azzal ott, vért szívnak le. Ha a könyvek nem hazudnak, fogyasztási célból. Láttam már ilyet, és azt hiszem, hogy te is jól ismered. Milyen szervezettel van dolgunk? - mutattam ismét az említett eszköz felé a sarokban. Min Jong jutott eszembe, amikor utána kutattam. Ezer közül is felismernem az ilyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Uh egyszer kiinnék valakit a vagyonából egy ilyen pezsgővel - csillan fel a szemem, milyen elegáns módja lenne ám ez a legatyásításnak! Néhány hörpintéssel egy egész szép summát gombolhatnék le, az a kár,hogy azt utána nem tudnám zaciba vágni vagy valami, bár arról fogalmam sincs, távozáskor mi történik az arannyal.
Hamar végzem az enyémmel, míg a férfi ráérősebben iszogat. Engem már hajt a mehetnék, ez volt valószínűleg a legnagyobb indok, aztán meg míg bevárom, addig az olívabogyókat is elrágcsálom. Imádom őket. Elég megosztó bogyó, sokan húzzák rá a szájukat ezerrel, de engem megvett a kicsike már réges-régen.
Megéri a várakozás, a tánc heves, ahol hozzám ér, szinte megperzseli ujjaival bőrömet. Végül magához húz, s ekkor mintha elhallgatnának a népek, ezzel az egy mozdulattal képes volt kizárni mindent ami nem én vagy nem ő. Egyedül a ritmust érzem, ahogy a padlót rezegteti ütemesen. A harapásra érzem, hogy még inkább magához szorít. Elmosolyodom diadalittasan, szeretem látni a vad énüket, tudom milyen szörnyetegek tudnak lenni a férfiak, igazán felesleges rejtegetni önmagukat.
- Mutass egy helyet és megmutatom mit érzek a félelem helyett - engedem, hogy felemelje államat, s tekintetemet az övéibe mélyesztem. Mosolyom pimasz, gesztusom viszont teljesen átgondolt döntésen nyugszik. Reménykedek benne, hogy az én menjünk a wc-be ötletemen kívül van valami jobb terve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szemeimet forgatom igen egyértelműen a kérdésére. Ebből eléggé lejön a neki szánt válaszom is valószínűleg. Soha. Soha nem volt olyan, hogy kopogott volna és az ajtó előtt, türelmesen, mint minden ember - kivéve Belián, mert ő simán bejöhet - megvárta volna, hogy kinyissam és beinvitáljam. Volt már arra is példa, hogy zuhanyzás után battyogtam lefelé a lépcsőn, ő meg az étkezőasztalnál tömte a fejét. Kihordtam egy hátsófalit, ő meg teli arccal kinevetett. Így visszagondolva tényleg vicces volt, de azért nem annyira, hogy mindennap megtörténjen.
- Nevetni fogsz, de ha otthon vagyok hajlamos vagyok elhagyni a pálcámat, szóval… - köhintek egy aprót. - Az unikornisos mamuszommal szándékoztam elkergetni, ő pedig annyira kinevetett, azt hittem túl sem éli - legyintek az egészre egyet. Régen volt, és nagyon reméltem, hogy soha többet nem fog megtörténni, de persze nem volt ekkora szerencsém. Lássuk be: Arion nélkül unalmasak lennének a hétköznapjaim. Belián szavai után csak még inkább megerősítést nyer ez, mert az rendben van, hogy titokzatos, de miért az én házamban kell annak lennie? Jó, belátom, soha nem bánom, ha jön, mindig ugyanolyan boldogsággal fogadom, miután megcsapkodtam papuccsal, mert hang nélkül osont be a házba, de e mellé még szexi is lenne? Végül is… csak legyintek egyet végül. Nem szeretnék erről beszélni. Ahogy Belián sem. Megértően bólogatok, hogy rendben, akkor ejtsük a témát, nem fogom erőltetni.
- Arra gondoltam, hogy leginkább iszunk, viszont… - gyorsítom meg lépteimet, hogy elé kerülhessek, miután rágyújt. - Ha szeretnéd, csak sétálhatunk is, miközben kibeszéljük, hogy a szaktársam megint mennyire undorító ruhában jött előadásra - mosolyodom el szélesen. Ha nem szeretne beszélni róla, akkor nem fogunk, így az alkalom tökéletes arra, hogy kipletyizzük magunkat a lányról, aki eddig mindkettőnket megbotránkoztatott. Vagy csak úgy általában pletyizzünk mindenről is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hol hagytad Pom Pomot, Picúr?

- Genetika - felelem kiszélesedő, mintha szemtelen vigyorral, és mikor újra megszólal, én összehúzott szemöldökeim alól, jelentőségteljesen pillantok fel rá. Tekintetemben s arcom minden apró vonásában is ott ül a költői kérdés: ugye nem kell magyaráznom? Talán még egy finom sóhaj is elhagyja ajkaim, végül mégsem marad szó nélkül a drágám provokatív megjegyzése. - Nem akarod te azt látni, mikor én szépen és érzékien csinálok valamit.
A mondat feléig sem jutok, kékjeimben máris félreérthetetlen izgalom csillan, számszéle pedig féloldalas, elégedett mosolyra húzódik. Ha most nem Olívia, hanem valamelyik közelebbi haverom ülne itt, előfordulhat, hogy mesélnék - amúgy készséggel és mélyreható tüzetességgel - a lelki szemeim előtt felrémlő fantáziadús képekről, így viszont - eleget téve mindennemű etikettnek - úgy döntök, tapintatosabb, ha megkímélem unokahúgomat a részletektől. Csinál ő úgyis hasonlókat, nem is akarom tudni, mi mindent.
Aztán felhozza Lilit meg a zavarba ejtő könyvtári jelenetet, mire a halk kuncogás, amit először mintegy horkantásként hallatok, pillanatok alatt jóleső és igencsak hangos nevetéssé erősödik. Arcomat tenyereimmel takarom el, míg rázkódó vállakkal hátradőlök és fejemet is hagyom hátraesni. Liliána, kérlek... Azért ennyire nem vagy elhanyagolva...
- Aaaaah, de imádom - szólalok meg később rekedten, még mindig nevetve, majd sóhajtva kidörzsölöm a szememből a boldogság könnyeit. Briliáns és lehengerlő. Még elképzelni is.  - Nyugtass meg, hogy ennek ellenére nem félsz tőle nagyon?
Csak a hecc kedvéért kérdem, egyébiránt viszont - ha már itt tartunk - simán benne van, hogy azt mondja hülye vagy?! dehogynem!, hiszen olykor még velem is megesik, hogy inkább angolosan távozom a konyhából, ha a drágám Miával kezd sikítozni, mert az - egyemmeg - lelopta az aznap esti vacsora legszebb avokádóját a tányérról. Na nem azért, mert az annyira szeretné, azt hiszem, inkább csak, mert... nos, mert egész egyszerűen megteheti.
- Mondj meg nekem valamit - nézek rá úgy, padon túllógó fejjel, szúrós, talán kissé értetlen tekintettel. Kivárok, hogy pillantása megtalálja az enyémet, hogy lássam rajta, valóban figyel rám, aztán felesleges kertelés nélkül felteszem a téma egyetlen lényeges kérdését. - Mi a lószart látsz ebben a srácban? Őszintén, ez egy girnyó. Összeköltöznél vele? Minek?
Ráadásul a mi házunkban, botrány! Az, hogy nem kedvelem Pom Pomot, nem újdonság és nem titok. Ő még a szó legnemesebb, legártatlanabb értelmében kisfiú, azaz abszolút fogalma sincs mit akar, kit akar, ha mégis van valaki, aki felkelti az érdeklődését - ez esetben sajnálatos módon pont Olívia, ki más -, nem tudná megmondani, miért. Úgy igazán. Segítek és elmondom, nincs semmiféle úgy igazán, csak a farka van, ami egyre türelmetlenebbé és követelőzőbbé vált az évek során. Utolsó gondolatán elgondolkodom, nem reagálok először.
Néhány pillanattal később kiegyenesedek, balommal, mint aki hosszú beszélgetésre készül, felkönyökölök a pad támlájára. Felvont szemöldököm alól, érdeklődőn nézek rá.
- Miért is beszélünk épp most az örökségedről, drágám? - kérdezem lassan, semleges hangon. Ébred bennem némi kíváncsiság esetleges jövőbeni terveivel kapcsolatosan, és csak remélhetem, hogy azok nem ütköznek sajátjaimmal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még épp a koccintáson sem voltak túl, nehézségekről meg problémákról meg jobb lett volna már kissé derültebb állapotban társalogni. Még túl józan volt hozzá, de aztán belegondolt, és úgy érezte, talán akkor se tudna mit mondani, ha már pityókás lenne.
- Nincs. - Megrázta a fejét, finom mosoly mellett, de aztán meg is ingatta kicsit. - Vagyis hát persze, mindig akad valami apró bosszúság. Ma például lemaradtam az ebédről, és le kellett mennem a konyhába, de ez igazán nem akkora dolog.
És igazság szerint jól is érezte magát a kis privát étkezésén, volt lehetősége csakis a saját gondolataival foglalkozni. Nem mintha magának való lett volna, épp ellenkezőleg, mostanra már egészen barátságos volt mindenkivel, levetkőzte fiatalkori távolságtartó énjét, de épp ezért sokkal többet törődött másokkal, mint önmagával. Egy kis me-time pedig nem ártott.
És igaza lehetett Zorkának, talán egy saját bútor, ami valóban csak neki készült, is jó lehetett. Ha valakinek például minden ismerőse az IKEA-ra esküdött, valószínű volt, hogy találkozik két egyforma tárggyal vagy bútorral előbb-utobb, de ha neki készül egy, abból nem lesz több a világon.
Kollégája határozott szavaira kicsit el is nevette magát, kezét szája elé emelve.
- Rendben-rendben, majd valahogy beleerőszakoljuk Olival a büdzsébe - ígérte. Voltak kedvesének is saját kis elképzelései jövőbeli otthonukat illetően, szóval belefért, hogy neki is legyen egy-kettő.
Erre ittak is, ha már a nehézségekre nem, és Vivi nagyon finomnak találta a bort. Nem volt szakértője a témának, hiába volt kedvelt nedű számára. Megitta szárazon, édesen, a rosét végképp nem vetette meg. De még a gyümölcsösebbekkel is szívesen barátkozott.
- Tökéletes választás volt - dícsérte meg Zorkát, és ismét kortyolt egyet. - Na és hogy néznek ki azok a lámpák? Vajon egy invito megtalálja őket, vagy annál drágábbak voltak?
Ha mondjuk olyan egyedi darabok, mint az emlegedett Hangsági bútorok, akkor könnyen lehet, hogy lopásgátló is van rajtuk.
- Bár jobban belegondolva.. nem biztos, hogy jót tenne nekik egy kis reptetés, igaz? - kérdezte, és már sejtette, hogy bizony itt mugli-módon kell majd szétnézniük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vivien

– Hmm, rendeljünk valami kaját?   - ha már az ebédről esett szó. Ő sem igazán evett ma, éhgyomorra pedig nem a legszerencsésebb inni, de már késő bánat, hiszen belevágtak.
- A kicsik között elfelejtettem, hogy milyen az a jó, meleg és friss kávé. Folyamatosan kihűl a koffein adagom, mire odajutok, hogy megigyam – alapból jegeskávét kellene készíteni, mert akkor nem bosszankodna folyton, hogy már megint kihűlt a lötty. - Az evés meg szerintem csak azért jut eszembe, mert a tanáriban szokott lenni néha süti - hát ez az élet vár rájuk? Rendezetlen táplálkozás és alvási zavarok? Elég rosszul hangzik, de hát ők választották ezt.
– Hogy mi? – neveti el magát hangosan. – Te azt hitted, hogy azt akarom, ti vegyétek meg? – továbbra is nevet, majd iszik még egy kortyot. – Az én ajándékom lesz, ne szórakozz, ti meg majd költitek a kis Vivire és kis Olira a megtakarításotokat – nevetése végül szelíd mosollyá formálódik.
– Két álló lámpa, ekrű színű búrával, két kapcsolóval, ezüstözött talppal. Ó nem, ezek nem drágák, nem vagyok burzsuj – rázza meg megint vállait a nevetés. – Kezdek félni attól, hogy mit gondolsz rólam – de tényleg aggódik. Nem szeretne nagy méltóságnak tűnni, mert nem is az. Szerencsés, hiszen a nagycsalád ellenére, mégis volt mindig mindenre elegendő pénzük. De soha nem kezdte el szórni, megtanították megbecsülni az értéket.
– Őszintén nem tudom, hogy jót tenne-e nekik – eszébe se jutott egy reptetés, ő mindig a nehezebb formáját választja a dolgoknak. Annyi időt töltött már muglik között, hogy úgy gondolkozik, cselekszik, mint ők.
– Sőt – felpattan és elindul a nappaliként funkcionáló helyiség felé. – Abban sem vagyok már teljesen biztos, hogy itt vannak – ráncolja össze a homlokát, majd lassan körbeforog. – Tényleg nem tudom.. – zavartan vakarja meg a tarkóját, majd visszatipeg Vivihez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Karját a feje alá húzta, ahogy egyedül maradt a szobában. A plafont nézte, és azon gondolkodott, nekik miért megy mindig minden ennyire nehezen. Mintha az univerzum is azt akarná, hogy szenvedjenek. Aztán eszébe jutott milyen szerencse volt, hogy pont arra a vonatra szállt fel, mint Rara. És hogy benyitott a fülkéjébe. Hogy beszélgetni kezdtek, s hogy végül másnap elment a meghallgatására. Talán nem is olyan rossz a karmájuk, mint ahogy elsőre tűnik.
Elmosolyodott, ahogy megérezte, hogy a lány rátámaszkodik az ágyra, és bebújik mellé. Baljával átölelte a lányt, és ujjaival cirógatni kezdte szerelme haját. Egy puszit is nyomott a buksijára, csak hogy utána eltávolodva nézzen a szemeibe.
- Hey, ne aggódj. Ez nem a világ vége - már épp folytatni akarta, hogy ha eddig vártak, tudnak még, amikor megérezte a lány mamató kezeit, és belé fagyott a szó. Ajkai huncut mosolyra húzódtak. - Még nincs veszve semmi - jelentette ki, és jobbját Rara derekán hátravezetve húzta magához közelebb, és csókolta meg közben lágyan. Kicsit hátrébb húzódott, de orruk még mindig összeért, és egymás körül köröztette őket.
- Még mindig szeretnéd? Biztosan? - kérdezte meg utoljára a lánytól, és közben apró puszikkal hintette el az arccsontját, nóziját, homlokát. Óvatosan a hátára gördítette Rarát, és felé helyezkedve gyorsan kibújt saját pólójából. Így volt ez jól. Egyszer a barna, egyszer ő. A kviddicstől izmos felső testét hozzásimította a lány mellkasához, és újabb forró csókokat adott a lány ajkaira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egész biztos benne, hogy mit akar, ha nem lenne, akkor nem mondaná, nem tenne úgy, mintha az lenne. Régen levetkőzte már Zsombor előtt a kényszeres megfelelni vágyást. Nem akar több és jobb lenni, mint aki és ami, csak önmagát akarja adni, minden hazugság és felesleges körítés nélkül. Nem megfelelni akar, hanem boldognak lenni, boldoggá tenni.

Az események úgy pörögtek fel, hogy Sárának levegőt venni is alig volt ideje. Zsombor pólójával kezdődött az egész, aztán néhány pillanat múlva - legalábbis Sára így élete meg – következett a többi ruha is. Nem zajlott minden úgy, mint ahogy a lányregényekben meg van írva, hogy könnyű, gyors és fájdalommentes az első alkalom, de ennek ellenére olyan boldog, amilyen talán sosem volt. Mert együtt végig csinálták, a kapcsolatuk egy egészen új szintre emelkedett, olyanra, amilyenről a barna álmodni sem mert, hogy valaha megtapasztalja majd. Azután az éjszaka után rettegett, hogy Elias örökre elvett tőle minden jót, de jött a göndör és visszaadott neki mindent, amit örökké elveszettnek hitt.
Rövid, sokat nem takaró pizsamában fekszik kedvese mellett. Vagy inkább félig rajta, merthogy jobb lábát átveti Zsombor csípője felett, feje a mellkasán pihen, míg ujjai a hasát cirógatják. Sosem volt még rajta ez a pizsama, mert sosem látta szükségét, hogy valami ilyen flancosat vegyen fel, de ennél jobb alkalmat nem is találhatna arra, hogy felavassa. – Tudod, hogy eredetileg azt terveztem, hogy a kanapén alszol? – kérdezi kuncogva, még mindig megrészegülve a boldogság-sokktól. Mert igen, az eredeti terv ez volt, azt sem tudta elképzelni eddig, hogy egy ágyban aludjanak, nem még hogy ilyenek történjenek, mint amik történtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azt hitte, a kései ebédjével ő lehet a nap mártírja, de Zorka szavaira Vivien szemei kissé elkerekedtek.
- Te csak sütit ettél ma? Hát persze, akkor rendeljünk! - jelentette ki.
Ő mondjuk éppenséggel nem volt éhes most még, és lehet, hogy a másik nő sem érezte annak magát, de ha valaki csak annyit eszik, hogy ne ájuljon el, annak a gyomra már annyira össze lehet szűkülve, hogy észre sem veszi, hogy nincs benne semmi. Ami alapjáraton sem túl jó, hát még ha alkoholt iszik az illető.
Kotorászni kezdett mobiltelefonja után, miközben már a saját bútor kérdését vitatták meg, viszont egy ponton megakadt a mozdulatban, és egy pillanatig úgy nézett a nevetéstől rázkódó Zorkára, mintha nem tudná eldönteni, hogy komolyan vegye-e őt, avagy sem.
- Ne csináld, te is fizetésből élsz! Vagy csak hobbiból dolgozol? - nevette el magát most már ő is. - De komolyan, nem fogadhatom el.
Nem volt anyagilag támogató családja, egész gyermekkorát, és fiatal felnőtt korát is úgy élte le, hogy magának kellet gondoskodnia a legtöbb dologról, így nem volt hozzászokva, hogy bármit is csak úgy kap. Nem is igényelte.
Viszont a kis Olit és kis Vivit emlegetve nem tudott a mosoly lehervadni az arcáról.
- Ott pedig még nem tartunk, hogy a mini verzióinkat szabadítsuk a világra. Az még nagyon a jövő zenéje.
Persze szeretett volna gyerekeket. Legalábbis úgy érezte, szeretne. Máskor meg már kevésbé volt biztos a dologban. Erről még néhányszor komolyan el kell beszélgessenek majd Olivérrel. De nem mostanában.
Úgy tűnt, hamar beütött a bor, Zorka legalábbis folyamatosan nevetett, és Vivi hangulata is emelkedett volt. Együtt nevetett kollégájával, ahogy az mentegezőzni kezdett a lámpák okán.
- Az se zavarna, ha valóban csak kínodban tanítanál, mert már annyira unod a pénzszórást - kuncogott. Egyáltalán nem ítélt meg negatívan senkit sem az alapján, hogy mennyire volt vagyonos, vagy sem. A pénz meg tudta rontani a lelket persze, de nem feltétlenül tette, és ugyanúgy lehetett borzalmas ember az, akinek egy vasa sem volt.
Elvetették végül a lámpák reptetésének ötletét, és Zorka látszólag azt is kezdte kétségbe vonni, hogy egyáltalán itt vannak. Még jó, hogy ők meg igen, érdemes volt idejönniük. De Vivi ezen is csak koncugott.
- Nem baj. Találjuk ki, mit eszünk, aztán teli hassal és még két újabb pohár mellett kitaláljuk, hogyan tovább. - Kezében már ott volt a telefon, és épp a Hoppincér alkalmazást nyitotta meg. A legváltozatosabb varázslók által látogatott helyekről szállítottak ki hopp-hálózaton, vagy hoppanálásos módszerrel. Persze az ötlet alapja a mugliktól származott, ahogy az is, hogy mobiltelefonon működött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szeretném én venni Betti jegyét, de végül ő fizeti. Megígértetem vele azonban, hogy a múzeum végigjárása után meghívhatom valamire. Aztán mégsem kezdünk neki a túrának, leragadunk a betűmágneseknél. Ilyeneket varázslattal is lehetne csinálni - jut eszembe, de hangosan nem mondom ki a muglik előtt.
Barátosném az én nevemet rakja, nekem már csak a B hiányzik az övéből. A jobb sarokban meglátok egy "BORI" feliratot, jobb híján tőle kölcsönzöm el az utolsó betűt. Bocsi, Ori.
Mögöttünk egy három lányból álló csapat érkezik, és a jegyük megvétele után rögtön át is lépik az első terembe vezető ajtót.
- Érdekes, hogy itt Pesten sosem tudni, hogy akivel találkozol... olyan-e, mint mi - beszélek neki rébuszokban. - Bár a földalattin idefelé láttam egy kétfarkú terriert! - újságolom.
A neveink láttán meg is születik a kezdő selfie ötlete. Előveszem életem első, vadiúj Xiaomi mobiltelefonját. Már elég jól bírom kezelni.
- Állj csak ide!
Feltartom a telefont. Ha Betti a kijelzőjére néz, láthat engem és a betűket a falon. Megvárom, amíg ő is beér a képbe, hogy kattinthassak. Amint ez megvan, már tényleg indulhatunk.
A csupa rózsaszín teremből egy ajtó vezet, amin átlépve egy műanyag flamingókkal és rózsaszín pálmafákkal díszített pink szobában találjuk magunkat. Egy nagy eper és egy banán lóg a plafonról láncon. Az előttünk érkező lányok épp most hagyják el a terepet, amikor az utolsó is lekászálódik az eperhintáról, és a többiek után szalad.
- Pont jókor jöttünk, nincsenek sokan!
- Hinta?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ráeszmélve a padon fekvő hölgy kilétére, már elég egyértelmű volt az, hogy ez bizony nem lehet a sajtósátor, és Tamásra sem itt fogok bukkanni. Sőt, nagyon úgy tűnt, hogy rossz sátorba tévedtem, s ha minden igaz, akkor ez egy művészeknek fenntartott hely lehetett, hisz Odettet felismertem, nem egyszer láttam már a plakátjait, szerettem a zenéit, és régebben már voltam egy koncertjén is, igaz akkor olyan távol tőle, hogy csak a kivetítőn láthattam jobban a vonásait. Most viszont itt hevert az asztalon, alig néhány lépésnyire tőlem, ráadásul az öltözete sem volt hétköznapi, s bár pap voltam, ennek ellenére mégis végig futtattam rajta a pillantásom, kár lett volna tagadni, mennyire gyönyörű. - A másik felén …színpad…öhm, én csak…- mit is keresek itt? Nos, valószínűleg más is így érezhette magát, ha egy hírességgel futott össze, akinek a közelében aztán ki tudja, hogy miért, talán a zavartól, de nem igazán jutott szóhoz. Velem is ez történt, de némi hebegés után azért csak kiböktem. - Tamást kerestem, az egyik jó barátom, ő hívott el ide, újságíró és én…azt hiszem, rossz sátorba tévedtem, mert Te, vagyis Ön…Te vagy Odett, igaz? - hát hogyne lenne igaz, nem látsz a szemedtől? Dehogy nem, persze, hogy láttam, csak eddig mondjuk a színpadon, vagy újságok hasábjain. Ilyen közelről azonban még egyszer sem volt hozzá szerencsém, emiatt is blokkoltam le kissé. - Én…nos -[/br] kicsit közelebb léptem, de nem annyira, hogy túlságosan is zavaróvá váljék.
- Kérhetnék egy…autogrammot? - csak sikerült kinyögnöm, de hát hányszor is találkozik az ember egy nagy kedvencével?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elképzelni nem tudom, hogy eddig mégis hogy tartotta magában ezeket. Bennem is felmerült a kérdés legelőször, amikor a buliban meghívatta magát, hogy akkor ez valóban randi-e, vagy csak a koktélok hatására tört fel belőle, és komolytalan, de végül is rá kellett jönnöm: a tényen nem változtat. Elhangzott, én pedig nem is voltam rest eleget tenni a kérésnek, de hogy ilyen szinten gondolkodjam el az egészen, totális időpocsékolásnak vélem. Mert nem mindegy? Ha randi, akkor legyen az, ha nem, akkor nem, de ez sem változtat semmin azon, hogy akkor és ott is jól éreztük magunkat, és éppenséggel most sem panaszkodhatom a társaságra, azon kívül, hogy Norina zavara egyértelmű. Éppen reagálnék is arra, hogy mit élvez, mert még a szőkét is bedobja nekem, aminek hatására lesz széles vigyor arcomon, de pofátlan módon zavarnak meg minket. Igyekszem a lehető leggyorsabban lezavarni az egészet, hogy egy bocsánatkérés mellett üljek vissza Norinával szembe, kezét elengedve. Természetesen. Mosolyogva, végül felnevetve fogadom a választ. Ügyvéd feleség, mi?
- Ha megbocsátasz, még kicsit visszatérnék az előző témára - kapom el Norina tekintetét, amiben lehetetlen észrevenni a játékosságot. Ahhoz képest, hogy mégis mennyire zavarban volt az elején, most mégis van ideje flörtölgetni. Avagy ez valami olyan játék, amihez én kevés vagyok? - Szóval csak élvezd, és ne gondold túl. Ha randi, ha nem, akkor is lehet jó. A csaj pedig megtalált megint - ingatom meg fejemet nem tetszően, de egyelőre nem mondok többet, mert a pincér lép asztalunkhoz. A poharat azonnal kezembe fogva mosolygok szélesen Norinára. A kérdésre bólintok egy aprót, majd várom meg, hogy kortyoljon, így én is megcselekszem, majd vigyorodom el szélesen. - Látom a borokkal nem lesz gond, ha ügyvéd feleség leszel - lögybölöm meg a pohárban a vöröset, majd teszem az asztalra mosolyogva. Érezhetően lett nyugodtabb a nő, ami engem elégedettséggel tölt el, bármennyire nem értem, mégis mire fel volt benne ekkora idegeskedés. Nyugodtan és türelemmel hallgatom a rövidke summázást, ami engem takar, majd nevetek fel a végén.
- Remek az ízlésem, ha a borokat nézzük - kacsintok rá szemtelenül. - Nem tudom mit mondhatnék, mert gondolom nem az önéletrajzomat szeretnéd hallani - kortyolok még egy aprót. Annál rosszabb nincs, mint amikor a randipartnered a születésétől fogva áll neki ecsetelni az életét. - Londonból költöztem ide nemrég a húgommal, aki a Bagolykőben tanul. Igen, ott is születtünk mindketten - tisztázom le gyorsan kedves mosollyal. - Remélem tudod, hogy én még annyit sem tudok rólad, mint te rólam. A nevedet is azért tudom, mert a jövendőbelimnek mutatkoztál be - rebben meg szemöldököm. - Ezen igazán változtathatnánk - pillantok komoly arccal, de jelentőségteljesen Norinára, hiszen így van, és részemről ez egyáltalán nem helyénvaló. - Kezdjük az elején. Mit tanulsz az egyetemen? - mert még ezt sem tudom. Mindenről beszélgettünk abban a buliban, csak éppen olyanokról nem, amiknek köszönhetően jobban megismerhettük volna a másikat. Kevesebb alkohollal talán sikeresen abszolváljuk az ismerkedős fázist.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Félt, sőt rettegett. Attól, hogy valamit el fog rontani közben. Hogy fájdalmat okoz Rarának, vagy csak szimplán felrémlenek majd benne annak a történésnek az eseményei. S óvakodott attól is, hogy milyen lesz neki. Hiszen hiába mondják, hogy az ilyesmi a férfiaknak könnyű, ő éppen annyira izgult minden miatt, mint amennyire egy nő tette volna. És furcsa is volt. Elsőre. Más, mint ahogy elképzelte, és először talán kellemetlen is, ahogy a tökéletes szöget keresi az ember, de mikor az végre megvan, onnan már csak az a hihetetlen érzés marad az ember belsejében.
Félmeztelenül, egy szál nadrágban feküdt a barna mellett, és boldog volt. Ujjaival egy kis körben cirógatta a lány hátát, ahogy még mindig próbálta felfogni, hogy mi történt aznap este. Ha lehetett volna, talán máris ismételt volna, de nem akart telhetetlennek tűnni, így csak kiélvezte az eufórikus érzést, ami a mellkasából szállt fel.
- Még kimehetek a kanapéra, ha azt szeretnéd – somolygott a göndör a lányra. – De ha hagyod, akkor inkább soha többet nem hagynálak egyedül - adott egy puszit Rara fejére, és még közelebb vonta magához, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Szeretlek, Vizsnyiczky Heléna Sára. Olyan boldoggá teszel, mint senki más - öntötte szavakba is gondolatait a srác, és odanyúlva a mellkasához megfogta a másik kezét, és összefűzte ujjaikat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vivien

Ez az a pont, ahol Zorka abban sem biztos igazán, hogy sütit evett egyáltalán ma. Lehet, hogy csak egy fél cukorkára futotta, vagy Karola maradék csokijára, amit elvett valamelyik nap. Sosem számolja a kalóriát, s a gyomra már annyira megszokta, hogy alig kap valamit, hogy gyakorlatilag az éhségérzet hosszú órákon át nem jelentkezik. Bár most korran a gyomra, ahogy megemlítik az étkezés lehetőségét, s ha már Vivi intézni kezdi, ő inkább csak iszik, hogy aztán a nő szavaitól, majdnem sikeresen megfulladjon.
- Szerintem meglepődnél, ha tudnád, hogy mennyi mindent csinálok azért, hogy legyen fizetésem – mosolyodik el szelíden. – Nem kérdés vagy kérés volt. Kijelentettem, hogy kapsz, mert megjár és mert láttam a csillanást a szemedben, mikor Hansági neve felmerült – bár maga a fickó kissé nehéz eset, de amiket készít azok briliánsak. Örül annak, hogy gyűjtögetett és ki tudta fizetni, végre olyan a ház, amilyet ő szeretett volna.
– Még, de majd eljön az ideje és én tökre támogatom – ő mindenkit támogat ebben. Saját magát jelenleg még nem látja szülőkét. Tény, hogy Jasonnel tettek viccből nem is olyan régen egy megállapodást, de kétli, hogy valaha is bekövetkezne. Szóval marad az állatos nőci, a jó fej nagynéni, keresztanya vagy csak a bolond szomszédnő. Mindegyikkel megelégszik majd, s majd jókat nevet, mikor mindenki mehet haza a gyermek miatt, ő meg még tovább dorbézolhat. Az más kérdés, hogy nem lesz kivel…
– Naaaa -  húzza fel a nóziját egy pillanatra, mintha tényleg megsértődne. –Nem szórom, okosan költöm, tényleg – hozná ő a bizonylatokat és számlákat, de szerencsére nincsenek kéznél. Zorka sosem volt az a pénzszóró típus, megtanították becsülni, de néha azért elcsábul egy-egy értékesebb darabra, aztán általában hamar meg is unja őket, de ilyenkor sem dobja ki. Eladja! Vagy elcseréli! Csomó mindent szerzett már így, imádja a muglikat ezekért az ötletekért.
– Mondjuk teli hassal kevésbé üt az ital – cicceg párat, s ha már kiürült mindkettejük pohara, gyorsan tölt bele, hogy még az evés előtt jusson a nedűből a szervezetükbe.
– Visszatérve a tanításra – kezd bele végül őszintén.  – Azért tanultam a szakmát, mert úgy éreztem kell valami a művészet mellé, hiszen abból nem biztos, hogy meg lehet élni.. De, hogy már elsőre két osztályvezetését kapjam!  – csattan fel halkan nevetve. – Szerintem Keserűnek elment az esze – nevet még mindig. Talán soha nem fogja elfelejteni a pillanatot, mikor kiderült a dolog, először nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen, ezért faarccal hallgatta végig a felvezetést. – Csóró Karola is az én kezem alá tartozik, hát szegény gyerek – nevet újfent. Nincs annál rosszabb, ha egy rokonunk tanít, szegény Karola meg kifogta őt, akinél lakik. Ez egy örökéletre megutáltathat vele mindent, ha Zorka nem kezeli jól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Genetika... hát igen, mondják is, hogy túl szépek és tökéletesek vagyunk erre a világra.
A kijelentés mellé sóhajtok is egyet, és bár nem tartom magam egy sznob libának, de egészséges egoizmussal rendelkezem, ahogy minden Vajda, hiszen a neveltetésünk része volt az is, hogy a világban megjelenő szerepünket pontosan megismerjük. De mindamellett, hogy másokkal ellentétben nem játsszuk az agyunkat, hogy szerény kis nyünnyök vagyunk, nem vagyunk tajparasztok sem. Mondjuk tartom magam ahhoz, hogy Ádámnak kellett Vivienne, Richárdnak meg Lili, ilyen kiegészítő kurzus gyanánt.
- Rettegek, de mindig belegondolok abba, hogy mit kaphatsz te tőle, és ezek után még mindig visszamentél hozzá, sőt, feleségül vetted, és rá kellett jönnöm, hogy ez a család tényleg a mazochista élvezetek fellegvára.
Angyali vigyorral pillantok rá, még a pilláimat is megrebegtetem egy kissé, és ebben az állapotban ér a következő kérdés, amire őszintén kitör belőlem a nevetés. Nem számítottam rá, bár számíthattam volna, hiszen a koromat tekintve, mondhatjuk azt, hogy potenciális családtag jelölt.
- Ez most olyan, hogy mit láttál először Liliben? Egy nagyszájú kislány volt, amikor összekerültetek, a család napokban fogadott, még csak azt sem mertük megkockáztatni, hogy hónapokig együtt lesztek. Volt benne valami, ami hozzá húzott, és tagadhatatlan, hogy hozzád formálódott. Mert előtted nem tette ki a testét, mármint, jelmezekben láthatta a világ, de pólós, tornacipős lány volt, aztán, mint a Hamupipőke, bumm, kiderült, hogy nőből van. Viszont volt valami, ami megfogott benne, olyan, ami te láttál, míg mások nem. Olyan hihetetlen, hogy ezt én is láttam Lucasban? Mindazonáltal, mielőtt még kijavítanál, hogy te most is látod, én indokoltan használom a múlt időt.
A vállam megvonva pillantok a fagyimra, és nyalom le azt a részét, ami megolvadt, mielőtt még a kezemen folyik végig, és a kiegyenesedésén elégedetten elmosolyodom, úgy látszik, tudok én még hatással lenni a polgármester úrra.
- Nos, a helyzet az, hogy a szünidő visszamaradó részét edzőtáborban töltöm, és észrevettem, hogy igencsak megváltozott volna az elérhető forrásom. Márpedig, ha lehetőséget kapok valamelyik csapatnál hivatalosan is játszani, akkor el kell kezdenem eltartani magam.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Furcsa mód egyáltalán nem zavar, vagyis inkább nem hoz zavarba, hogy ujjaink kissé összekulcsolódnak. Igaz, én kezdeményeztem a dolgot, s nagy eséllyel ha ez fordítva történt volna, akkor most lehet kissé zavarban lennék. Ez az egész viselkedés a részemről azért is furcsa – még magamnak is – mert egyébként rengeteg fiú barátom van, akiknek a közelsége sosem zavart. Teljes lelki nyugalommal tudtam, s tudok leülni velük sörözni, hülyéskedni, komolyabb témákról, szerelmi problémájukról beszélgetni, s nem egyszer húztam ki őket kellemetlen szituból, mint múltkor Reecet is. De ez más, nem tudom miért, de más. Pedig mindegyik srác marha helyes, marha sok lány volt már marha féltékeny rám, s küldtek el a női mosdóba a nem mondom hova. Reece elengedi a kezem, ami részben tök oké, mert nyilván nem fogunk egész este kéz a kézben ülni, merthogy mégis mire fel, de mellette olyan kellemes érzés volt. Visszakanyarodunk a korábbi témához, s mikor megtudom, hogy a csaj újra előbukkant, akkor felnevetek.
-Neeeeeee! Hát mit akart a drága? Mesélj! Mindent IS tudni akarok! Találkoztatok? Jó volt? Meddig jutottatok?- kíváncsiságtól csillogó szemmel dőlök előre, s fürkészem arcát. Nyilván az utolsó kérdéseimet nem gondoltam komolyan, s meg fogok lepődni, ha igenlő választ kapok, de akkor magamnak ástam a gödröt. Választ nem kapok, mert akkor lép oda a pincér hozzánk, s szervírozza a borokat. Még mielőtt belekortyolnék, azért még az előző témához kapcsolódóan kicsúszik belőlem egy kérdés. - De ha ez randi, akkor a végén meg is fogsz csókolni?- huncut tekintettel és mellé huncut mosollyal pillantok rá, majd a bor vizsgálata közben, s az első korty alatt is végig Reece szemeibe fúrom kékjeimet. Végül lehunyom szemem, amikor megérzem a bor kellemes ízét. Széles mosollyal nézek rá, mikor felhozza ő is az ügyvéd feleséges dolgot. Azt hittem, hogy szelektív a hallása, de ezek szerint mégsem. Kicsit más irányba terelem a beszélgetést, mivel jó lenne picivel több információt tudni a velem szemben ülőről. Mikor azzal kezdi, hogy remek az ízlése, már ami a borokat illeti, újfent felkacagok. Na és még szerény is! Mikor az önéletrajzát említi, akkor enyhén megcsóválom a fejem, mivel pont akkor kortyoltam bele újra a borba. Érdeklődve hallgatom amit mesél, s igazából annyira nem lep meg, hogy nem Magyarországról származik. - Anglia nagyon szép, személy szerint bármikor el tudnék ott ütni pár napot.- reagálok neki. Mikor visszakérdez, akkor arckifejezése kissé másképp fest, mint eddig. Mintha sokkal komolyabb lenne, vagy nem is tudom beazonosítani. Ennek ellenére én elmosolyodom azon, hogy ő a nevemet is csak azért tudja, mert másnak bemutatkoztam az ő jelenlétében. - Tudod azt szokták mondani, hogy a pasik bírják a titokzatos nőket… - bohókáson vonom meg vállamat, iszom egy kortyot, majd a poharat leteszem azt asztalra. Kissé előre dőlök, egyik kezemmel a pohárral szórakozom, másikkal megtámaszkodom az asztalon. - Elsőéves vagyok jelenleg varázslénykezelés és kutatás szakon. De mostanában eléggé gondolkodom a váltáson, vagy még egy szak felvételén. Érdekelne a varázslénygyógyító is, de nehéz döntés.- beszéd közben végig rá nézek, majd tekintetem a pohár felé fordítom, s úgy folytatom tovább. Jobb átesni a kellemetlen részeken, mielőtt ő kérdez rá. - Édesapámmal élek, anyukám évekkel ezelőtt elhunyt. - keserédes mosollyal pillantok rá újra, s kisebb hatásszünetet tartok, hogy feldolgozza az elhangzottat. - Mit szeretnél még tudni? Olyan sablon dolgokkal tudok szolgálni, mint, hogy évekig versenyeztem, imádom az extrém sportokat, illetve több olyan vágyam van, melyek nem feltétlen fognak megvalósulni. Annyira nem vagyok érdekes, inkább átlagos.-  szelíd mosoly ül arcomon. - Neked mik a vágyaid? Mik a céljaid?- kérdem tőle, mivel úgy gondolom, ez egy igen jó téma, s sok mindent el is tud dönteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csak szeretném azt hinni, hogy ezzel semmi rossz nem sül el. Apáéknak nem szóltam, tudom, az jelentené az egészet, de úgy véltem, ez most legyen a miénk. Megannyi családos kirándulás van a fejemben, ahol ott voltak, itt is csak az folytatódna, amit a családi ebédeknél megszoktunk az asztal mellett ülve. Nem, nem szeretném. Nem szokásom lázadozni, apa ellen sem olyan hatalmas mértékben, hogy ténylegesen észrevegye. Talán ez az? Nem tudom, nem is akarom megtudni. Azt viszont igen, milyen, amikor csak mi vagyunk, senki más. Nincs külön vendég, nem azért, mert annyira utálkozok éppen, hanem, hogy legyünk mi. Mindenki dolgozik, tanul, teszi a dolgát és nem olyan egyszerű egyeztetni bármit is. Ákossal sem mindig, megoldjuk, ha tudjuk, Dórával talán valahogy még nehezebb. Hallani ezt-azt, nem szeretném, hogy igazuk legyen azoknak, akik a szájukra veszik őt. Nem örülök olyankor, és bár nem én vagyok a rangidős, ebben én döntöttem.
Kirándulunk egyet, mint gyerekkorunkban, az erdőben, szép ráérősen. Lesz nálunk étel, innivaló, nagy pokróc és megannyi mondat, amit ki szeretnénk mondani. Hogy lehet így is lesz vita? Az majd eldől. Az egyetlen dolog, ami nagyobb változás, az Hayden. Őszintén, miatta sem szóltam apánknak, nem szeretném az ő fintorait és senki megjegyzését hallgatni róla. Igaz, hogy nem ismerjük egymást olyan mélyen, olyan régóta, mint illene, de én adok esélyt a lánynak. Adok, akkor is, ha ő más, mint a többiek. Hayden nem beszéde felkeltette a kíváncsiságom és utána néztem a dolgoknak, alaposabban. Ugyan nem lettem pszichiáter és nem én fogom megoldani a dolgokat, azt már igenis tudom: neki idő kell és majd ő fogja tudni, mit szeretne és mikor. Nem erőltethetjük semmire sem, így csak reméltem, hogy eljön velünk túrázni. Végül, zsupsszal jutottunk ide, a határ közelében lévő, csodás helyhez. Itt pontosan nem voltunk, mindenképp olyan helyet szerettem volna, ami számunkra ismeretlen. Az eltévedéstől nem félek, viszont sokkal jobb lesz, mikor visszaemlékszünk: ez a miénk és senki másé. Mármint, az emlék.
A hely "bejárata" után nem sokkal fordulok a többiek felé, kihúzva magam.
- Eddig mindenkinek oké minden? Elvileg, erre sem élnek medvék - a telihold is lement, így a farkasoktól sem kell tartani. Oké, inkább megpróbáltam vicces lenni, több-kevesebb sikerrel. Izgulok, hogy sül el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha be kellene tájolnom, hogy mennyire vagyok izgatott, akkor a fekvő nyolcasra esne a tippem, elég erősen. Nem is az, hogy félek, hanem ez az a fajta izgalom, ami jó. Meleg van, így nem lepődöm meg, hogy izzad a tenyerem, viszont nem szeretnék csatak izzadtan állni előtte, mint aki nem ismeri a szappan és a dezodor kettősének szükségességét. Csak remélem, hogy eleget fújtam magamra - anya így is megjegyezte, hogy minek csinálom, sosem voltam amúgy sem büdös. Csak a szomszéd szerint, de a "büdös-kölyke" kifejezés nem éppen arra irányult, mint amit elfedni próbálok. Talán egy kicsit túl is készültem, oda sem neki, szerintem belefér. Napszemüveg mögé rejtem kíváncsi és kutató íriszeimet, hiszen szeretném minél előbb meg is látni, nem csak állni, mint az a szamár. Egyszer véletlen integetek valakinek, mert azt hittem ő, gyorsan próbáltam korrigálni egy nyújtózkodás és vakarás keverékének, több-kevesebb sikerrel. Így inkább nézek csendben, az lesz a legbiztosabb, amivel nem égek be.
A telefonomra is többször ránézek, nem-e üzent, hogy mégsem jó, de csak az egyik jó mugli haverom írt, mikor megyek át játszani az új konzolján. Gyorsan visszaírok, hogy családi ügy - mert na, nem kell neki tudnia, hogy mit csinálok - aztán el is teszem. Épp időben, mert ekkor már tényleg őt pillantom meg, most már nyugodtan integethetek neki. És szerencsére, nem újabb felsülés a dolog, valóban őt látom. Nem mást.
- Szia! - köszönök, miközben gyorsan feltolom fejem tetejére a napszemüvegemet. Valahogy hiába sok a nap, nem szeretem, ha valakivel úgy beszélek, hogy rajtam van. Elvégre, úgy nehezen néz mondjuk beszéd közben a szemembe, ugyebár. Épp időben engedem le a kezem, így fogadni tudom az ölelését is, fél kézzel ugyan, mert a másikban ott a szatyor ugyebár. Még egy ügyetlen puszit is sikerül az arcára adnom hirtelen felindulásból. Miért is ne?
- Ajh, nagyon jó. De azért hiányzott az itthon is – mert az is otthon, meg ez is, nem is tudok és nem is akarok nagyon választani a kettő között. - Három hétig, anyu rátolt még egy hetet. Úgyhogy most leadom, amiket belém tömtek kilókat – nevetek fel, hogy a nagyszülők már csak ilyenek. De nem haragszom, ritkán látjuk őket, talán télen ha megint megyünk majd, de csak pár napra, az ünnepekre. Vagyis lehet én nem is jutok el oda, nem tudom, hogyan lesz sosem a karácsony.
- És nektek milyen volt? Látom, szép színed lett – nézek rá, majd kapcsolok, hogy majdnem elfelejtettem. - És nagyon jól áll ez a ruha is. Csinos vagy. Így az ajándékom csúf lesz, deee… hoztam neked pár apróságot – azzal nyújtom felé a szatyrot, hogy indulunk majd nemsokára de előbb ezt lesse meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csodák Palotája és a Katasztrófák
Csoda lenne, hogy magába van roskadva, ilyen mostoha (és cukormegvonásos) környezetben? Erika azt kívánja, bár inkább az derülne ki, hogy itt körülöttük mi a csoda, és miért is hívják ezt a látszólag tök uncsi és tök mugli helyet palotának. Elvégre ha az ember a Kereki-Nagy Ivánban nő fel, azért kicsit más fogalmai alakulnak ki a kastélyokról, óriási épületekről, palotákról, és nem elégszik meg holmi bevásárlóközpontból kicsípett teremmel. Hol vannak a tornyok? A végtelen hosszú börtönsorok, tömve kesergő rabokkal? Hát a sárkány hol marad, aki a kesergő, aranyszőke hajú királylányokat védi? Ercsi megküzdene vele, egészen pontosan eléállna, megkínálná savanyúcukorral, és amíg a nagy tüskés tűzokádó nyelve szájpadlásához ragad (elvégre ki tud ellenállni az édességnek, ugye, logika), ő kisimogatja belőle a dühöt, és egyetlen érintésével megszelidíti, hátasállatává teszi, és onnantól kezdve már járhat is sárkányháton az előkészítőbe. Minek neki bicikli?
Knútot is így szerezte, poroszkálva meglátta, megsimizte, felkapta, és a tiltakozó ficergéssel mit sem törődve hazavitte bemutatni. Az utca végére a macska is elfogadta a sorsát, még zúgott egyet figyelmeztetően, aztán csak csendes faroklegyintgetéssel jelezte, hogy nincs teljesen kibékülve helyzetével. Na, például most lehetne otthon, és próbálhatná megmenteni a zoknijait Knút ámokfutásától. Szájbiggyesztett, morcos elmerengéséből a külső történések rángatják ki, egészen pontosan az, hogy kénytelen megtorpanni, nehogy eltapossa az előtte haladót. Hátezmeg? Felhúzott szemöldökkel nézi a kialakulni kívánó feszült szituációt, és mivel önhibáján kívül is bevonásra kerül, meg is szólal. Na jó, kit akarunk átverni, akkor is belepofázna, ha semmi köze nem lenne hozzá. - Még én is majdnem rádléptem, ne dobd el csak így magad - és ciccent. Persze, hibáztassuk az áldozatot, nem szép dolog, de Erika majdnem felbotlott benne. Szóval nem érez sajnálatot. Talán tenné, ha éppen egy cukorkabolt közepén lennének, eszegetve… Talán akkor sem. - Elcsendesenétek? - mosolyodik el lágyan, ahogy kiszúrja a feléjük pillantó tanárnőt. - Ha a hisztitek miatt kizárnak a délutáni fagyizásból, az egész éves sütiadagotok kevés lesz, hogy kiengeszteljetek.  - És hála következetes magatartásának, a legtöbben már ismerhetik, hogy ez nem jelent semmi jót rájuk nézve, ám annál több összefestékezett pólót, rajzszöggel telepakolt váltócipőt, befeketítést és véletlenül hibásan lesúgott válaszokat.