36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Magyarországi helyszínek - összes hozzászólása (7274 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 242 243 » Le
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. december 12. 22:26 Ugrás a poszthoz

Loise


Lassan vége a próbának, ami jól sikerült és lesz még jobb is élesben, a koncerten. Miután végeznek, kiülnek a teraszra és beszélgetés veszi kezdetét, szinte minden témát érintenek. Biztos azért, mert már régen találkoztak és Chuck is kíváncsi, hogy mi volt amíg nem tartózkodott a közelben és ugyanez visszafelé. A legkényesebb téma mégis az, amikor Laura rákérdez arra, hogy tulajdonképpen most mi van Loise és a srác között; végül jól jöttek ki belőle. Chuck kapott egy puszit a szájára meg egy ölelést, ezeket viszonozta.
- Szerintem is. - Az őszinte ölelés és a puszi után olyan érzelmi hullám megy át Chuck-on, mint még soha; legalábbis nem emlékszik ilyenre. Na de hát hamar átsiklik rajta a hullámvasút és megy tovább céltalanul, reméljük megtalálja még a fiatalokat.
Ez után Loise bejelenti, hogy neki öltözni kéne és felmerül többek közt a kérdés, merre van lehetőség átöltözni? Igazából bárhol.
- Remélem a fürdőszoba megfelel, várj... Megyek veled. - a mondat után felállnak és elhagyják a teraszt, a fürdőszoba felé véve az irányt. A terasz felől két fajta hang összemosódása hallatszik, valamiről nagyon beszélgethetnek... Amikor elérik a fürdőszobát, Chuck megfogja a lány kezét és megszólal.
- Örülök, hogy itt vagy. Sokat jelentesz nekem. - mondja és teljesen átöleli a lányt, mintha valaha elveszíthetné, pedig ez nincs így... Nehezen, de végül elengedi a kezét és kinyitja a fürdőszoba ajtaját és beereszti a lányt.
- Megyünk mi is átöltözni. Lent majd megvárunk. - rövid időre nem láthatja Loise-t, reméljük túl fogja élni és nem vetemedik semmi ostobaságra végelkeseredettségében. Összegyűjti Laurát és Gábort, majd kiveszi egy edzőtáskából a kivasalt, összehajtott, tiszta ruhát és odaadja két társának, majd maga is felkapja. Nem vonulnak félre sehova, csak lazán bent az előtérben váltanak öltözéket, majd megállapítja, hogy akire bízta a tervezést, jó munkát végzett.
- Jó lesz ez. Punk-nak megfelel. - jelenti ki és egy pillanatra belegondol, hogyha lecseng ez a koncert és esetleg jönnek új tagok, akkor átcsapnak metálba és Chuck írni fog egy-két angol dalt is. Az angolt is már anyanyelvi szinten tudja, hiszen külföldön nőtt fel. Ha lesznek új tagok, ha nem, a "korszakváltás" megkezdődik.
- Ja... - érkezik a késői reagálás mindkét oldalról. Szerencsére Laura sem szégyenlős, volt már szerencséjük ruha nélkül lenni, ráadásul most csak egyforma nadrágot vettek fel meg egy pólót, a melltartó rajta maradt, szóval nem történt eget rengető bűn Chuck felől. Ez náluk már megszokott, hiszen kiskoruk óta ismerik egymást.
Beszélgetnek többek között arról, hogy mi történt addig, amíg Chuck el volt és hogy most mi a helyzet Loise és a fiú között. Ez igazából még össze-vissza helyzet; viszonylag az elején vannak, később többet tudunk nyilatkozni, addig is búcsúzunk a fő műsorvezetői páholyból...
Loise elkészül az öltözéssel és az eredmény nagyon ott van. Chuck nem tud mást mondani, csak az első reakcióját.
- Azta... Nagyon szexi. Metál! - Hát igen. Az őszinte "szavak" többet érnek, mint a művészi megfogalmazás. A lényeg ugyanaz, a fiú szerint Loise nagyon dögös és alkalomhoz illő a ruhája. A többiek is megdicsérik körül-belül hasonlóan.
Miután Chuck kigyönyörködi magát, lassan elindulnak.
- Szerintem indulhatunk. Fater kint vár a kocsiban és azt mondta, hogy a dobot már szétszedte és berakta a csomagtartóba. Akkor a két gitárt viszem én... - fél perc leforgása alatt odaérnek az autóhoz, ami egyébként sokba fájt az apjának, de nem számottevő a családnak. Szép, fekete sportautó, oldalára gravírozva nagy betűkkel, hogy KoRn. Beülnek az autóba, majd elindulnak. A rádióban valami modern gépzeneszerűség szól, amit nem lehet szó nélkül hagyni.
- Aha... Szóval ezzel hangolódunk az estére. - Gábor ül előre és veszi az adást, hogy át kéne kapcsolni, meg is teszi...
A koncert nagyon jól zárul; annyira, amennyire még álmában sem gondolta volna. Elsöprő sikert arattak, sikerült megugraniuk életük első nagy ugródeszkáját, ám jön majd a folytatás.
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2013. január 7. 18:52
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2013. január 8. 20:12 Ugrás a poszthoz

*Fogalmam sincs mi lesz ebből a kapcsolatból és azt sem tudom meddig leszünk együtt, de úgy gondoltam, hogy megér egy misét a dolog. Nem mondanám, hogy szerelmes vagyok, de nagyon szimpatikus nekem Chuck. Hiába ilyen "kemény zenész", szerintem irtó cukin tud viselkedni, legalábbis velem mindenképpen. Az, hogy bokszol az annyira nem tetszik, de elfogadom.*
- Természetesen*Mondom egy aranyos mosollyal, amikor is felajánlja nekem a fürdőt öltöző gyanánt. Ott mindig van tükör és jól ki is van világítva, így a sminkelés sem fog gondot okozni.*
- Örülök, hogy itt lehetek*Kicsit elpirulok amikor kimondom ezeket a szavakat, de aztán az ölelés mindent felold.*
- Ne aggódj, nem lépek le*Rékacsintok Chukra, majd belépek a fürdőbe és becsukom magam mögött az ajtót. Miután átöltöztem megkeresem a skacokat.*
- De örülök, hogy tetszik! Aggódtam kicsit, hogy sok lesz...*Mondom vigyorogva. Igazából már körülbelül egy hete azon agyalok mit is vegyek fel, de végül is ennél az összeállításnál maradtam. Úgy tűnik jól tettem, szerencsére mindenkinek tetszik.*
- Szuper*Azzal hamarosan el is indulunk a koncert helyszínére, ott töltjük el az este nagy részét. Én a közönség első soraiban valahol szélen, hogy ne tapossanak le a többiek pedig a színpadon. A koncert nagyon jól sikerül, rengetegen vannak és óriási a hangulat. Teljesen átélem ezt a feelinget. A koncert után beülünk backstagebe, ahol elhülyülünk velük. Mindenki jól érzi magát egészen reggelig, amikor is feloszlik a mi kis négyesünk és mindenki megy aludni. Én másnap vonatra ülök és hazamegyek.*
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. január 8. 20:12
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. január 21. 20:23 Ugrás a poszthoz

Jo és Amanda
jan. 17.
Ispotály

Egy nap telt el azóta, hogy Amira lement a faluba Jo bájitalboltjába, hogy vizsgálja meg. Nagyon rosszul volt már akkor is, és az, amit megállapított, egy cseppet sem javított a helyzeten. Legszívesebben kikapcsolta volna az agyát, mert már nem csak a betegség miatt volt rosszul, hanem a gondolatai miatt is.
Szépen bevette a bájitalokat amiket kapott, és várta az üzenetet, ami szerencsére hamar meg is érkezett. Mira azonnal összekészülődött amennyire tudott, és a lehető legnormálisabb formáját öltötte. Amandát kérte meg, hogy menjen vele, ha már egyszer amúgy is látta, milyen állapotban van.
A faluba menet elmondta neki a baját, megbízott benne már annyira, hogy rámerje bízni. Útközben pedig kitalálta, hogy ha valaki kérdezi, hol van az legyen a válasz, hogy hazautazott, és az az ő dolga, hogy mi okból.
Szerencsére gyorsan történtek a dolgok, Joanne elvitte a lányokat a Budapesten levő ispotályba. A szüleié, így könnyű volt elintézni. Amira nagyon hálás volt a nőnek.
Találkoztak egy ott dolgozó javasasszonnyal, aki nagyon kedves volt a feketeséggel, és elvállata, hogy gondozásába veszi, így szerencsére a bájitalboltos lánynak sem kell otthon hagyni a családot meg a boltot, és Mira sem érzi, hogy túl nagy szívességet kért. Persze a nő irányítja tovább a dolgokat, de csak néha betér majd a lányhoz.
Mirát elhelyezték, és szinte azonnal elvégezték újból a vizsgálatokat. Vérvétel, lázmérés, és a többi. Az állapota csak annyival javult, hogy a kedve jobb lett barátnője jelenlétének köszönhetően.
Ahogy az ágyon feküdt, úgy érezte, jobb lenne visszapörgetni az időt. Amanda felé fordította a fejét, és nagy nehezen elmosolyodott.
-Köszi, hogy itt vagy -mondta neki cseppet sem a szokásos Mirásan. Ezt az oldalát, a kedveset még tutira nem ismerte a lány.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széles Dea Flóra
INAKTÍV


virágszirom
RPG hsz: 4
Összes hsz: 5
Írta: 2013. január 22. 20:22 Ugrás a poszthoz


[2013. január 22.; Mágiaügyi Minisztérium]

Aprókat lélegeztem, ahogy kiléptünk a liftből az egyik nevelővel. Az előcsarnokon átsietve arra az ügyosztályra mentünk, ahol az örökbefogadásokat intézni szokták. A nevelőm, Krisztina mosolygott, a hátamat fogta, hogy még véletlen se vesszek el. Érezte rajtam, hogy rendkívül feszült vagyok. Új család, új lakhely, távol mindentől és mindenkitől. Bár a Gyermekotthonban nem leltem túl sok társra, kétlem, hogy... Bogolyfalván fogok. Féltem az egész helyzettől. Anna és Péter, az új... "szüleim" már úton voltak idefele, valószínűleg épp az épület felé rohantak. Tudom, hogy az új mostohatesóm, Vera nem jön velük. A szoknyám szélét húzogattam, azt babráltam. Szép kis egyenruha volt, olyan ünnepi módon kicicomáztak, mintha valamiféle bálra készülnék. Túlzásnak éreztem. Ha tényleg azt akarják, hogy hamar megszokjam az új családot, akkor nem kéne ekkora felhajtás. Kezeim szinte remegtek, még mindig a szoknyám szélétől vártak megoldást. Hallottam, hogy Krisztina köszön pár embernek, szóba elegyedik egy-egy varázslóval, vagy boszorkánnyal, majd mikor eszébe jut, hogy én is ott vagyok, rögvest elköszön és tovasietünk. Miután párszor lejátszotta ezt, odaértünk egy ajtóhoz. Nem volt valami díszes, se nagy, a szoba pedig, ami el volt rejtve mögötte, a vártnál is apróbb volt. Gondolom nem volt túl sok hely ebben a hatalmas épületben ennek a kis irodának, ahol három boszorkány körmölt lelkesen. Előttük irathalmok hevertek, valószínűleg mind-mind hasonló sorsú gyerekek neveivel voltak ellátva. Csoda, hogy sorra kerültem.
- Jó napot. - köszöntem halkan. Erre az egyikük felpattant, és odajött hozzánk szívélyesen vicsorogva. Egy zavart félmosolyt és összehúzott szemöldököt produkáltam (bár inkább grimasz volt). Válaszolgattam ilyenekre, hogy "te vagy Dea, igaz?", aztán kivontam magam a társalgásból - helyette inkább az ügyintéző boszorkányokat néztem. Még nem nagyon láttam boszorkányt, Krisztinán és Annáékon kívül. Furcsa volt...
Egyre inkább kezdett túlzásba esni a szívem a dobogással. Mindjárt itt lesznek. A kakukkos órára néztem; már csak kevés volt hátra. És amikor itt lesznek... elvisznek engem... alig ismernek... Harapdálni kezdtem az ajkam, és az óra mutatóját követtem a szememmel. Egy-két, egy-két, egy-két...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Főmesélő
INAKTÍV



RPG hsz: 79
Összes hsz: 95
Írta: 2013. január 23. 01:02 Ugrás a poszthoz

Dea - Kislányunk <3

- Utálom ezt a helyet.
Jelenti ki a nő, miután a hosszú bejutási és ellenőrzési procedúra után elindulnak a folyosókon. A férfi elmosolyodik a kijelentésen, de alig látható módon bólint egyet a megállapításra. A felesége se nagyon tehetne ilyen kijelentéseket, de neki jelenleg egy csinos előléptetés van a kilátásban, így kétszer olyan nagyon meg kell gondolnia a kijelentéseket. A felesége esetében ráfoghatja, hogy egy terhes nő, akinek hangulatingadozásai vannak. Erről ő nagyon nem tehet ugyebár.
- Anna…
 Az utolsó néhány méteren a nő olyan erősen megszorítja férje kezét, hogy már rá kell szólnia, mert egyébként nem venné észre magát. Egy kicsit enyhül a szorítás, nem keltene jó benyomást, ha éppen most törné el a kezét a felesége. Amikor felbukkan Dea a láthatáron, Anna nem törődik semmivel, elindul, hogy a férje kezét elengedve, minél előbb ölelhesse magához a kislányt. Ő most már hozzá tartozik. Az elmúlt néhány hónapban nagyon erősnek kellett lenniük lelkileg, de most végre itt van a kicsi és ezzel nem tud betelni most.
- Jó napot! Nézze el neki… nem tud most másra figyelni.
Péter azért kezet fog a nővel, úgy tűnik, rá hárul a papírmunka hátralévő része, hiszen Anna a gyereket ölelgeti. Félrevonul a nevelőnővel, hogy minden részletet megbeszéljen, addig a nő a kicsivel maradhat.
- Nagyon jól áll a ruhád, nagyon szép vagy. El is felejtettem megkérdezni a múltkor, hogy mi a kedvenc süteményed. Hope kérdezi igazából, szerette volna megsütni neked, mire hazaérkezünk, de remélem az is ízleni fog, amit készít. Nagyon várja már, hogy megismerjen.
Leguggolva a kislányhoz megsimogatja az arcát. Olyan szép és aranyos és most már, annyi év várakozás után, végre elmondhatja, hogy sikerült az örökbefogadás.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2013. január 23. 18:17 Ugrás a poszthoz

Miru és Annie

Ispotály

Január 17


2013 megkezdődött, nem is akárhogyan. Az első hetei nem teltek túl fényesen, de ezen még valahogy csak túllép. Hallgat, mint a néma gyerek. Körülbelül Mirával beszélgetett, amúgy nagyban készül a vizsgákra, meg tanul és tanul, illetve tanul! Január közepe van, Amanda meg magával nagyon mit sem tud kezdeni, de inkább törődik az új barátsága építésével, mint bármi mással. Mióta együtt szilvesztereztek sokat beszélgettek Amirával és most már ténylegesen össze is barátkoztak. Sokkal jobb a viszony köztük, mint azt előzetesen bárki várta volna, vagy akár ők maguk. Egy egészen hideg délutánon, éppen egy hosszú sétát követően tért vissza a Kastélyba, majd a Rellon körletébe, mikor a szobában találta Amirát, aki éppen csomagolt. A napokban már látta a lányon, hogy nincs valami jól, de ő nem akart eddig beszélni róla túlságosan, most viszont nem hagyta szó nélkül. Megbeszélték, hogy mit javasoltak neki és azt is, hogy Amanda készséggel elkíséri őt. Minden szó nélkül ment és magának is becsomagolt pár dolgot, majd elutaztak egy Ispotályba. Annie, a bájitalbolt tulajdonosa Budapestre vitte a lányokat, elég hamar, és el is helyezte őket. A vizsgálatok lezajlása alatt Amanda kint várakozik a folyosón ülve, néha dobolva a lábain. Nem mindig az a türelmes fajta. De ahogy véget értek a vizsgálatok, bemegy hozzá. Nagyon nem jó így látni őt, ahogy ott fekszik erőtlenül arról nem beszélve mennyire más a tekintete. Ez nem az a megszokott erős, ravasz és gonosz tekintet... ez valami más. Olyan kedélyes és jóindulatú. Ez meglepi egy szinten, de csak egy kedves mosolyt mutat, meglepődésének jelet sem adva. Leül az egyik oldalára, hamarosan felé is fordul egy mosoly kíséretében és köszönetet nyilvánít neki a barátja.
- Ne butáskodj, nincs mit megköszönni, itt vagyok, és ez így jó. Hogy érzed magad most? Változott valami az elmúlt napokhoz képest? Mit mondott mikor a bájitalos boltban jártál?
Érdeklődik barátnője állapota felől némi aggodalommal a hangjában. Nem letámadó jelleggel, szépen lassan, egy kicsit vontatottan mondja a kérdéseket. Annie azt mondta nekik még mikor megérkeztek, hogy majd jönni fog beszámolni az eredményről. Addig kettecskén ellesznek itt. Mosolyog továbbra is, bár cseppet sem vidám a helyzet.
- Kristóf tud róla, hogy itt vagyunk? Mielőtt bármit gondolnál, nem, tőlem senki sem tud róla, hogy itt vagyunk…  
Utoljára módosította:Magyar Ákos, 2013. február 5. 13:29
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Joanne Annie Kingston
INAKTÍV



RPG hsz: 20
Összes hsz: 542
Írta: 2013. január 24. 15:11 Ugrás a poszthoz

Amira, Amanda az ispotályban

*Szerencsére könnyen el tudta intézni, hogy a lányt még egy kicsit tovább vizsgálhassák az ispotályban, a felvétel is nagyon könnyen ment. Azt már valamivel keményebb dió volt elintézni, hogy anélkül kezelhesse, hogy nem dolgozik ott, és persze a napja nagy részét sem tölti az ispotály falai között. Normál esetben havonta egyszer néz be, meglátogatni a régi kollégákat, meg persze akkor is, ha valami különleges eset érkezik. Most az egyik fiatal javasasszony kezeli hivatalosan, de Joanne irányítja a dolgokat. Igaz, hogy ez nem is a szakterülete, meg ő maga sem mondható tapasztalt javasasszonynak, de mivel ő a tulajdonos lánya, ezért sok mindent könnyebben megkap, amit szeretne. Nem követeli, vagy ilyesmi, egyáltalán nem olyan a mentalitása, de megmondja, hogy mit szeretne, és általában teljesül. Nem megy ilyen téren túl messzire, de Amira kezeléséhez mindenképpen ragaszkodott volna.
Elvégeztek néhány vizsgálatot, meg megbeszélték, hogy ez alapján milyen kezelés javasolt a lánynak, Joanne ezeknek az adatoknak a birtokában lépett be, ahol a két lány már várta. Amira nem volt túl jó bőrben, de persze ezen semmi meglepő nincsen.*
- Sziasztok. Amira, megjöttek a vizsgálati eredmények, ugyanazt mutatták, amit nálam a teszt. Mononucleosis infectiosád van. *Kezd bele a mondókájába. Igazából nincs mit részletezni ezen, már előző nap elmondta, hogy ez mivel jár, hogy mennyi idő a gyógyulás, és a többi.* - Akkor két választás van. Az egyik, hogy pár hétig csak a tüneteidet kezeljük, és magától elmúlik,  ha ezt választod, akkor most egy kicsit megtámogatjuk a szervezeted, hogy erősebben tudjon harcolni a fertőzéssel szemben. * Magyarázza tárgyilagosan, majd egy kis szünet után folytatja.* - A másik, amit beszéltünk, hogy egy bájital segítségével küzdöd le a fertőzést, de akkor minden tüneted 1 napra fel fog erősödni, el is ájulhatsz, ettől is magasabb lázad lesz, és még erősebb fájdalmaid. Persze ekkor is szükséges a szervezetedet megerősíteni.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. január 24. 20:21 Ugrás a poszthoz

Jo, Mangó, ispotály
jan. 17.

Amanda nagyon aranyos volt ahogy sorban tette fel a kérdéseit. Pont ez kellett Amirának, hogy valaki törődjön vele.
-Nem igazán -ingatta meg a fejét -, pocsékul vagyok. Mint akire rálépett egy troll és kifújta az orrán. Csak hogy csókbetegség, és majd itt kapok bájitalt. Nagyon aranyos volt Joanne -a beszéd végén nagy nehezen nyelt egyet, és nyögdécselve mocorogni kezdett. Kényelmetlenül feküdt, mindenhogy rossz volt.
-Kristóf...nem tud még semmit, és nem tudom, hogy mit mondjak neki -a szemében egy olyan érzés jelei mutatkoztak, amit csak a barátnője érthetett. Ő tudta, vagyis ő élte meg Mirával az estét, amire utalt. Persze első sorban a betegségről és az ispotályról mondta, hogy nem tudja, de érezhető volt a rejtett dolog is benne. Bűntudata volt, ami egyre nagyobb lapátokkal tett rá a fájdalmára.
-Tudom, és köszönöm -lágyan pislogott és elmosolyodott, majd felszusszant.
-Mesélj, milyen volt a heted? Vagy valami érdekes? -hogy valami vidámabbra terelje a szót, kérdezősködni kezdett. Így legalább nem neki kell beszélnie, és több információval lesz gazdagabb.
Kicsit később aztán megérkezett a bájitalboltos Jo is. Csak intett neki, majd figyelmesen hallgatta a mondandóját. Bólogatott, és elfogadta a tényeket.
-Szeretnék minél előbb hazamenni, bevállalom még az ájulást is.
Sokkal szimpatikusabb volt neki az egy napig tartó erős fájdalom mint a több hétig való kínlódás. Hát kinek van kedve egy hétnél tovább az ispotályban feküdni?
-Ha nem élem túl, vigyázz Ecsetre és Leora -kicsit próbált viccelődni, és ezt egyébként nem a javasasszonynak mondta, hanem Amandának. Ezután visszapillantott Jora, hogy most akkor hogy és mint lesz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széles Dea Flóra
INAKTÍV


virágszirom
RPG hsz: 4
Összes hsz: 5
Írta: 2013. január 24. 21:07 Ugrás a poszthoz


Láttam, hogy jöttek felénk. Krisztina és a hivatali boszorkány nem sok figyelmet fordítottak rájuk, észre sem vették, hogy közelednek. Egy hatalmas ölelést kaptam, ami miatt őszintén szólva meglepődtem egy kicsit. Visszaöleltem, és még egy félmosolyra is futotta, bár ez elég félős volt. Hirtelen úgy éreztem, hogy ez a nő tényleg szeret engem, ami igazából nagyon meglepő volt. Vele fogok hazamenni. Ők lesznek a családom. Igyekeztem megszokni ezt a gondolatot.
Anna össze-vissza beszélt igazság szerint mindenféléről, de én örültem neki, hogy nem sokat kell hozzászólnom, csak mosolyogni meg hasonlók, mert ilyen helyzetekben sosem voltam jó. A hangom alig hallani általában, sokan rácsodálkoznak a csengésére, mert elég egyedi. Nagyon szoktak örülni a nevelők, mikor beszélek. Nos, Széleséknél többet kell majd. Hozzá kell szoknom. Akár... el is kezdhetném...
- Veronika végül is tudja, hogy érkezem? Úgy volt, hogy meglepetés lesz, nem? - Kissé megnyugodtam a gondolatra, hogy nem leszek meglepetés neki. A végén még nem örülne nekem, akkor meg teljesen szétesnék. Már így is tiszta ideg vagyok. Bár, kérdés volt, hogy ha csak nem mutatja, hogy nem örül, az jobb-e, mint hogy megmondja az érzéseit?
Még mindig gyűrögettem a szoknyámat, mikor megsimította az arcomat. Nem voltam hozzászokva ennyi fizikai kontaktushoz, úgyhogy meg is illetődtem egy kissé, de azért megvillantottam egy félmosolyt. Ezek a félmosolyok csak félig igazak, nálam igazi mosolyt szinte még soha nem is látott senki, talán csak Eszti. Egy pillanatra elméláztam, hogy merre lehet, de aztán visszairányítottam magam a szobába. Ezek fontos pillanatok.
Magamtól nem tudtam semmit mondani, pedig éreztem hogy kellene szólnom. Valami köszönésfélét szerettem volna azért, hogy eljöttek és tényleg kiragadnak innen, mert valahol örültem is neki, csak féltem is tőle egyszerre. Azonban, mivel tényleg féltem egy kicsit, olyan lett volna mintha hazudnék, úgyhogy inkább nem szóltam. Csak álltam, és próbáltam elhinni, hogy elmegyek a Gyermekotthonból.
Vajon milyen lesz az új szobám?...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Yarista Palarn
INAKTÍV



RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. január 25. 20:03 Ugrás a poszthoz

Amanda, Jo és a kis beteg

Yar végre kijöhetett a könyvek közül, lerázhatta magáról a tanulás terhét. Mostanában eléggé el volt maradva mindennel, muszáj volt bezárkóznia és a tanulásra koncentrálnia. Legszívesebben órákra sem járt volna, de ugye, akkor csak még több tanulnivalója lenne. Amandával is keveset találkozott, nem is nagyon kérdezte ki, hogy mi van vele, csak némelyik szünetben loptak egymástól néhány csókot, de általában még ennyire sem futotta. Yarnak mostanában az is elég, volt, hogy Candy hozzábújt és csendesen elüldögélhettek. Nyilván a Kedves is észrevette, hogy Yar túl van terhelve az edzések és a sok minden miatt, úgyhogy csak kedves társként enyhítette a fiúra nehezedő súlyokat. De most már vége a tanulósdinak, viszont egy újabb probléma jött, Amanda elszólta magát, hogy Amira az ispotályba került. Sajnos ez már pont becsengetéskor volt, és külön órákra mentek, azóta pedig nem találkoztak, így egyedül ballagott az beteg baráthoz. Mostanában egész jól kijöttek megint, távolinak tűnik – vagy meg sem történtnek – a szakításuk, lenyugodott a kedély kettejük közt, sőt talán még szorosabb is lett a kapocs, mint azt sejtették volna. Úgyhogy, ha már Mira beteg, muszáj meglátogatnia őt. Bár fogalma sincs, hogy mi baja, de azért betért egy kis boltba és vette egy tábla csokit a lánynak. Lassan pedig megérkezik a bejárathoz, és megkísérli felkutatni a lány fekvőhelyét. Igazából nem is találná meg, ha nem éppen ott lenne Amanda is, aki vélhetően a szobatársa mellett álldogál. Apró mosoly jelenik meg a fiú arcán, és máris odasiet a hármashoz, a javasasszony lehet a harmadik, aki éppen beszél valamiről.
- Szép napot mindenkinek! – azonnal magához vonja Amandát és egy rövid csókkal köszönti Kedvesét. Aztán Amirához fordul.
- Veled mi történt Mirácska? Tessék, ezt neked hoztam, hogy elősegítsem a gyógyulást. – átnyújtja a lánynak a csokit, ha pedig nem bírja átvenni, leteszi mellé valahova egy szekrényre.
- Nincs nagy baj, ugye? – kérdezi a javasasszonyt, és elég vidám áll hozzá a témához. Nem hiszi el, hogy bármi rossz lehet a lánnyal, hiszen ő is túlélt már egyet, s mást, akkor Mirának is kötelessége ezen a földön maradnia. Persze lehervad a mosolya, amikor kicsit komorabbnak látja a társaságot, de érdeklődve várja a válaszokat, és átöleli a derekán a cicalányt. ~ Remélem nem annyira komoly… ~ fohászkodik magában.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2013. január 26. 18:33 Ugrás a poszthoz

Miru, Annie és Yar

Ispotály

Január 17


Nem volt kérdéses, hogy eljön a prefektuslánnyal, de persze az sem, hogy itt majd foglalkozik vele. Nem kellene most egyedül hagynia. Így az utóbbi évek tapasztalata, hogy néha ez a jó oldala, egyem a fene jó szívét, amivel ilyen odaadó és törődő talán a legrellonatlanabb dolgait emeli ki, de ez cseppet sem zavarta soha. A kérdéseit lassan, nem siettetve a válaszokat tette fel, amikre egy mosoly kíséretében válaszokat is kapott.
- Egyáltalán nem hangzik fényesen. Nem csodálom akkor, hogy ilyen cudarul vagy. Segíthetek bár miben, szükség van valamire, amit hozzak esetleg? – Ajánlja fel segítségét, közben a lány kitér a javasasszony kedvességére. – Valóban nagyon kedves nőnek tűnik.
Elmosolyodik, majd végignéz a lányon, aki pontosan úgy néz ki ahogy érzi magát, persze azért nem az utolsókat rúgja de igen kellemetlenül ledöntötte a betegség a lábáról. A nyögdécselések, amik a mozdulatait kísérték azért nem mutathattak túl sok jó felé, aztán jött a folytatás. Hanglejtést váltotta a lány, különös mégis teljesen érthető volt, amit érzékeltetni akart vele.
- Biztos, hogy aggódik, nem? – Kezdi, első körben még csak arra célozva, hogy itt vannak az ispotályban és nem a kastélyban, és akár honnan nézzük, nincs olyan csoda ital, amivel egy nap alatt ezt meg lehetne oldani. – Én sem tudom, mit lehetne,-vagy éppen mit kellene-, mondani. Yarival mi sem beszéltünk az óta …
Az „az óta” részre helyezve a hangsúlyt mondja végig, majd egy sóhajt követően kicsit elhúzza a száját. Nagyon ideje se volt a kviddicsesre, meg nem is nagyon szánta rá magát, hogy legyen ideje. Próbálta is elkerülni meg nem is azt a bizonyos beszélgetést, de az a belső késztetés, nevezetesen az a kedves kis lelkiismerete, nem hagyja nyugodni. Rosszul is érzi magát miatta. De ez egy más történet, nem akarja rányomni ezzel is még a bélyegét a lány hangulatára, így a pár percnyi csendet követően egy fél mosollyal ránéz.
- De szerintem, ha visszamentünk beszélni fogok vele…
Zárja le egy kis időre a témát, majd a köszönetnyilvánításra csak legyint egyet. A kedvesség az, ami olyan különös és ijesztő most egyszerre. Ez az ami még új Mirutól számára, de egyszer ennek az oldalának is meg kellett mutatkoznia.
- Rohanás volt az egész. Tanulás, órák, szorgalmik meg lenéztem kicsit a pályára is valami edzésfélét produkálni.
A mondata végére befutott a már említett javasasszony is Annie. Kedvesen mosolyog, majd köszön neki. Már idefelé úton bemutatkoztak.
- Szia Annie. - Nagyon kedves és jólelkű ember, biztos abban Amanda, hogy a szobatársa nála jó kezekben van. Hamarosan a lehetőségeket kezdi el Amira elé felsorakoztatni, aki a kissé komolyabb ám hamarabb lezajló kezelést választja. Nem szól bele, ha a lány így látja jónak ebben támogatja. Érkezik is az indok, ami teljesen érthető, ha Meggien múlna ő is minél előbb szabadulna. Ezek után szegezi felé kérését, amire elmosolyodik.
- Ugyan, nincs akkora szerencséje a rosszakaróidnak, hogy te oda ne térj vissza…
Mondja viccesebbre véve a figurát. e közben hall egy ismerős hangot és a döbbentségtől majdnem, hogy az állát kell a padlóról visszatennie. Nem más, mint a Drága libegett be azon az ajtón, amin nemrégiben a javasasszony. Halkan a javasasszonyt nem megzavarva odasúgja neki.
- Te… hogy kerültél ide?- Elkapja, és egy csókkal üdvözli őt, valahogy még mindig nem tér elsőre magához aztán egy pár pillanat után köszön neki. – Szia Drágám…
Egy olyan takargatós mosoly jelenik meg az arcán, nagyon jól csinálja, szinte észrevehetetlenül leplez vele bármit, talán Amira kiszúrja, de még az sem biztos. Aztán a Kicsi szív a betegről érdeklődik, és Amiráékra figyel. Átöleli Amanda derekát, a lány pedig áll ott mellette és inkább hallgat a mosollyal az arcán. Azért a gondolataiban pár Ó, mamám és Ó, papám elhangzik, de ezzel most kicsit sem akar törődni.  
Utoljára módosította:Amanda Meggie Philips, 2013. január 27. 13:20
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Joanne Annie Kingston
INAKTÍV



RPG hsz: 20
Összes hsz: 542
Írta: 2013. január 26. 23:22 Ugrás a poszthoz

Ispotály

Amira, Amanda (Y)ar

* Szótlanul bólogatni kezd a lány választására, majd elveszi a kórlapját az ágya végéből, és írogatni kezd rá. Leírja, hogy melyik bájitalból, holnap pontosan hánykor és pontosan mennyit adjanak a Rellonosnak, meg persze, hogy miféle mugli, illetve varázs módszerrel segítsenek a szervezetének átvészelni a betegséget, meg leginkább a gyógyuláshoz vezető utat. Az lesz a keményebb, nem is maga a gyógyulás. De tényleg jó választás volt ez a bájital, hiszen ez megszünteti azt, hogy a lány hordozó legyen, ráadásul a későbbiekben sem fogja felütni a fejét a kórság, hacsak megint el nem kapja valahonnan.* - Rendben, akkor így lesz. * Feleli kurtán befejezve az írást, majd elkezdi felvázolni, hogy mi minden fog történni a lánnyal.* - Most megszúrlak, kapni fogsz infúziót, mint ahogy a mugliknál szokás. Ez azt jelenti, hogy a vénádba szúrunk egy tűt, aminek a külsején gumicső van, a tűt kiszedjük, és a gumin keresztül kapsz folyadékot, mert most arra van szükséged. *Teszi hozzá, mivel nem tudja, hogy a lány mennyire ért a muglikhoz, az egészségügyükhöz meg pláne nem. Mindenesetre a múltkor nem ijedt meg a vákuumos vérvételtől, ez pozitívum.* - Abban fogsz kapni láz- és fájdalomcsillapítókat, amiket a bájital hatása alatt is megkapsz, szeretnénk mérsékelni a kellemetlenségeket. Adunk még egy bájitalt még ma, ami megtámogatja az immunrendszeredet. * Magyarázza teljes átéléssel. Szereti ő a bájitalos boltot, de az igazi szenvedélye mégis csak a gyógyítás. De sajnos máshogy nem tudnák volna megoldani a kislányuk nevelését, így sokkal rugalmasabb az időbeosztásuk, valaki mindig tud a kicsivel lenni. Az ispotályban sok az éjszakázás, a hétvégéik sem szabadok legalább havonta egyszer. Ha majd Milla megnő, akkor rossz lenne azt mondani, hogy nem kicsim, nem megyünk kirándulni, dolgozni kell. Nem, nincs jó éjt puszi anyutól, dolgozik. * - Ha nagyon felszökne a lázad, akkor kaphatsz még vizes ruhát, vagy esetleg ülőfürdőt, az kíméletesebb. * Folytatja, majd Amanda beszólására megereszt egy félmosolyt, és megrázza a fejét. Valóban nincs, túlzottan is gyógyítható a probléma. Súlyos, de megoldják, mégis csak ezt tanulták.* -Holnap reggel 8-kor kapod meg a bájitalt, aminek a hatása 10 órára már tombolni fog, délután 6 magasságában éli a tetőpontját. Akkora megérkezem. *Az egyik javasasszony-tanulóval behozatja az infúziós állványt, amin már rajta volt egy tasak gyógyszeres oldalt, és a vénaszúráshoz szükséges. Joanne elszorítja a lány karját a könyöke alatt egy speciális gumis csattal, majd az alkarjában keres egy szúrható vénát. Sokan a könyökhajlatot szeretik, de ott kényelmetlen az eszköz, a kézfejben pedig gyengék a vénák falai, így ez az ideális hely.* - Bocsi, hogy állandóan szurkállak. * Mondja, miközben fertőtleníti a lány karját. Ahol jónak látja a vénát, egy határozott mozdulattal a karjába döfi, majd miután jól helyezkedett el a branül, kihúzza belőle a tűt, és hozzáköti az infúzióhoz.* - Nem szabad lógatni a karod, mert visszafolyik a vér, és eldugul a szerelék. Khm… a cső. Igyekezd vízszintesen, és egyhelyben tartani, amíg ez lecsepeg. Nem sokára megkapod a bájitalt is, amiről beszéltem. *Ekkor betoppan egy fiú, akit a lányok szemmel láthatóan ismernek. Amira felől érdeklődik, Joanne meglepődik, hiszen még nem is látta, elvileg az is kivételezés volt, hogy Amanda előtt mondta el a lány állapotát.* - Szia, hát benned meg kit tisztelhetek? *Kérdi meglepődve, miközben visszarakja a lány kórlapját a helyére. Majd Amira elárulja a fiúnak, hogy mit mondott.* - Én most megyek, holnap reggel itt leszek, amikor megkapod a bájitalt. Sziasztok! * Köszön el, majd hazahoppanál Bagolyfalvára. Amira gyógyítója rövid időn belül meghozza az immunerősítő bájitalt.*

***

*Yar és Amanda még aznap hazamentek. Amira másnap reggel megkapta a kezelést, amit viszonylag jól viselt-nem ájult el. Még pár napig bent tartották, hogy megerősödjön, aztán tünetmentesen, picit gyengécskén, de visszatérhetett az iskolába.*
Utoljára módosította:Joanne Annie Kingston, 2013. február 2. 23:38
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Főmesélő
INAKTÍV



RPG hsz: 79
Összes hsz: 95
Írta: 2013. február 2. 06:32 Ugrás a poszthoz

Gyermekbogár <3

- Hát, próbáltuk titkolni előtte, egy ideig el is hitte, de mostanában kezd felnőni és jobban átlátja a dolgokat, ezen kívül Péter pocsék hazug, mármint a lánya előtt csak, azért mindenki más előtt jól megy neki. Egy szavát se hidd el.
Kacsint is egyet, persze nem gondolja komolyan, mármint de, de azért ő szeret hinni a férjének, főleg amikor szépeket mond, akkor nagyon. Ez is amolyan belsős szokás, nem lehet könnyű a lánynak, mert a férfi és a nő ezer éve együtt vannak, Veronika pedig beleszületett és boldogan konstatálták, hogy a lányuk is kitűnően beleillik a családba. Remélik, hogy ez a félénk, de igen helyes kislány is hamar hozzászokik majd ehhez a kicsit fura és bohókás családhoz.
- Mindent elintéztem, mehetünk haza. Jót tesz neked, hogy guggolsz?
Mivel a nő terhes, bár még nem látszik rajta, hogy tényleg az, mert a baba bujkál, olyan, mint anno Veronika, ő is csak a fináléban mutatta meg magát. A nő elmosolyodik, és a férje segítségének engedve felkel.
- Szabad.
Teszi hozzá még mosolyogva, amikor a kislányt hozó nő is visszalép kezet fogva először a nővel, majd a férfivel is. Végül a kislányhoz lép, akinek megsimogatja a vállát.
- Három hónap múlva jelentkezek, remélem sikeres lesz a beilleszkedés, illetve a képességei fejlesztése. Ha valamilyen probléma lenne, keressenek meg. Sok sikert Dea.
Még rámosolyog a kislányra, mielőtt elindulna, Anna pedig megfogva a kislány kezét, finoman utal rá, hogy induljanak, végül is még rengeteg dolguk van, többek között ruhákat vásárolni, plüssöket, mindent, amit a lány szeretne, de egy plüss, akihez ragaszkodik nagyon fontos lenne, egyfajta kapocs és mégis menekülési hely, oh és még a szobáját is be kell rendezni. Egyszóval rengeteg dolguk van. Jobb minél előbb elkezdeni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2013. február 23. 17:53 Ugrás a poszthoz

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-

Öltözék.
Végre, végre, végre. Izgatottan, hatalmas vigyorral az arcán ébredt fel. Felült és kinyújtózott, majd szombat lévén nem siette el a készülődést. Gyorsan ruhákat kapott elő, amiben mehetne, de még mielőtt öltözködni kezdene, kipillantott az ablakon is. Kezd igazán tavaszias lenni az idő, már olyan hideg sincs és pár napja a szél sem süvít. Felkapja a nadrágját, a felsőjét, majd a pulcsik között kezd keresgélni. Addig nézelődik, míg vissza nem néz rá egyikről egy cuki panda, tökéletes lesz. Magára kapja, majd cipőt húz, kabátba bújik, amit nem cipzároz fel, így a maci bátran villogtatja állatimádatát. Táskájába pedig belepakolja a szükséges iratokat, mivel nem akármire készül. Bár a vizsgaidőszak kellős közepében vagyunk, remekül áll eddig, ahol kellett ott már teljesített, és már tulajdonképpen csak egy nagy roham van vissza, így bátorkodott megengedni magának egy kis kiruccanást. Nem árthat meg neki, ha mókázik egy kicsit, hódol az egyik szenvedélyének, ráadásul még elintézi az egyik előre kitervelt és megbeszélt dolgát. Micsoda ötletei vannak. Biztos sokan gondolják félnótásnak, de ez egyáltalán nem így van, egyszerűen csak a fanatizmus nála kicsit másként nyilvánul meg. Ha már a megnyilvánulásoknál tartunk, kifelé menet a bent lévő Beától még elköszön egy sejtelmes mosollyal, ugyanis még neki se árulta el hová igyekszik. Kilép, majd a kastélyon keresztülvonul, hogy elérjen a vasútállomásra, ahonnan Budapestre vezet az útja.
De hová is? Természetesen az állatkertbe! A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje. Budapesten, a Városligetben található, területe 1986 óta természetvédelmi terület. De ezt a kis információt leszámítva két dolog miatt húz oda a szíve. Az egyik, hogy még pár évvel ezelőtt a magántanulói státusza által sok ideje volt, így önkénteskedésbe fogott. Az itteni állatkertbe segített ilyen alapvető munkákban. Nagyon megszerette ezt a helyet, az állatokat meg pláne imádja. A másik, hogy ebben az időszakában alakult ki a zsiráfok iránti csodálata. Egyszerűen nem tudja szavakba önteni, mennyire aranyosnak tartja ezeket az állatokat. Nem olyan régen kapott egy levelet, az egyik ismerősétől, hogy született egy kiszsiráf. Egyből szorgosan elkezdett utánanézni az örökbefogadási programnak, hiszen a kastélyba nem viheti be, nem az a háziállat típus szegény állat, méreteit tekintve, nem is nagyon tud neki szállást - bár lennének elképzelései a tartásáról- sajnos. De nem kesereg, hiszen így is látogathatja Őt, találkozhat vele, segíthet a felnevelésében. Olyan tíz óra tájékán ér be és útja minden bolt vagy egyéb hely helyett rögtön a megbeszélt irány felé vezet - még a vonatra szállás előtt megevett egy szendvicset reggeli gyanánt, ebédet meg majd megoldja valahogy-. Út közben figyeli a nézelődőket, rengeteg kisgyerek van itt a szüleivel, meg sok fiatalt is lát, aminek őszintén örül. Tudja, hogy jobb érzés az állatkáknak szabadon, és a szomorú képüket is rossz látni sokszor, de már nem az van, mint régen, hogy hatalmas ketrecek meg ilyenek, már gyönyörűen karbantartott kis elkerített parkjai vannak egy-egy fajnak. Így a zsiráfoknak is. Az ő kis birodalmuknál találkoznak majd az ügyintéző emberkével.
Nagy nézelődése és izgalma közepette egy egyedül nézelődő srácot pillant meg nem olyan messze. Esetleg nézelődik vele addig, míg kénytelen várakozni, úgy is szeret ismerkedni, akárhol, mondjuk, minden bátorságát össze kell szednie, de kívülről annyira nem látszik ez. Ha ráköszön, abból baj nem lehet, ezért mosolygósan odasétál hozzá, és megkopogtatja a vállát. Megint jön a szokásos problémája, hogy felnézhet az emberekre, de már alig feltűnő.
- Szia! Zavarlak? - Kezd bele a fiúra nézve, de közben a zsiráfok felé pillant és szemei megcsillannak. Vigyorra húzódik a szája. – Odanézz, ott a kis zsiráf. De édes. – Lelkesül bele a dologba, ami miatt akár jót is mulathatnak rajta.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gál Botond
INAKTÍV


Botosjeti || Csőrmester
RPG hsz: 139
Összes hsz: 9217
Írta: 2013. február 26. 22:24 Ugrás a poszthoz

Emma & Mesélő
Budapest, 03.02.

Kellemes, tavaszi napsütés jellemezte az első, tavaszi napok egyikét. Bár, még nincs oka a felhőtlen örömnek és a téli kabát rituális eldobásának ideje sem jött még biztosra el, de már azt lehet mondani, hogy tavasz van. Naptárilag. Azért még nem gatyarohasztó melegre kell számítani, de úgy érzi, a mínuszokat, a jeget, és a fagyos, havas szélvihart elfelejtheti egy időre. A természet éledezik hosszú álmából, lassan borul majd zöldbe minden, előkészítve a még távolinak tűnő nyarat. A pakliban persze még ott van, hogy egy nem várt havazás még megmutatja magát, a faggyal együtt, de már sokkalta tiszavirág életű dologra kell számítani, mint amilyenre decemberben, januárban lehetett tekinteni.
Ezen a szép napon döntött úgy, hogy fogja a hétmérföldes csizmáját, és világgá menetel helyett, kirándul egyet, barangol a friss levegőn, feltöltődik egy kicsit a téli, visszavonult élet után. Ennek viszont most nem a már ismert, jól bejárt kastélyt és környékét szerette volna meglátogatni és valahogy most a faluhoz sem volt túl nagy hangulata, nem mintha akármi gondja lett volna a két hellyel. Egyszerűen messzebbre vágyott jelenleg, mint ami szinte karnyújtásnyira volt tőle. Így gondolta ki, hogy ha már nem otthon kell lennie, illetve annak környékén, elhatározta, hogy kicsinyke országa fővárosa felé veszi az irányt, látogat el és nézi meg magának épp azt, amit kigondol. Nem készülődött sokat, egy egyszerű mintás felsőt, egy farmert és hozzá vastag pulóvert húzott magára, hiszen ez elég volt egy kabátnak is, így már csak a táska hiányzott a válláról a induláshoz. Kevés dolgot tervezett cipelni, így csak a reggelinek való, egy kis nasi és innivalót zsúfolt bele, persze a könyv nem maradhatott el. Amikor már kellően késznek érezte magát, az órájára pillantott még utolsónak és megindult kifelé az állomás felé, remélve, hogy nem kell órákat várnia a vonatra.
Kilépve és séta közben élvezte a napsütést, a hűs, kellemes levegőt, mely cirógatta, míg nem oda nem ért. A menetrendet elnézve, nem tévedett sokat és így várnia sem kellett az idők végezetéig. A vonat fél órán belül már döcögött is be az állomásra, felszállva foglalt le magának egy kabint, helyezte magát kényelembe és könyvét előhalászva foglalta le magát, az út hátralevő részében. Az idő repült, nem figyelte, csak néha-néha pillantott fel, hogy merre járnak, mennyire van messze Budapesttől. A visszamaradt lapok fogyatkoztak, ahogy a táv is, végül pedig, a vonat kicsit késve ugyan, de beérkezett az állomásra. Összepakolva szállt le, vette nyakába a várost, mely nem volt idegen számára, jól ismert pár helyet, tudott útvonalakat. Terve viszont nemigen volt, nem készült önmaga számára programmal, hogy mit és merre fog meglépni, úgy néz ki a spontán ötlettel kell élnie. Elgondolkodva ült le egy padra, míg megreggelizett és a siető, rohanó embereket nézte, miközben agytekervényei forogtak. Annak idején, amikor belekóstol a mugli egyetem világába, számtalan szórakozóhelyet, múzeumot keresett fel, a kávézókról és pubokról nem is beszélve. Nem maradt sok lehetősége, egy-két kósza ötlete akadt, de a végsőt egy, épp a közelében kipakolt plakát döntötte úgymond el. Az állatkertet hirdette, csalogatta a tömeget és ő maga is kénytelen volt engedni neki. Nagyon régen járt arra, még egészen pici volt, azóta pedig biztosan sok minden változott. Így döntötte végül el, indult meg az állatkert felé, hol gyalog, hogy tömeg közlekedve szelte át a várost, egészen az állatkertig. A sorát kivárva váltotta meg jegyét, épp időben, hiszen a nagy tömeg még sehol sem volt és belépve indult meg a túrára. Nem sietett, elidőzött ahol csak lehetett, megnézett mindent, amit csak az állatkert engedett. Hosszabb megállókat, pihenőket betervezve lassította az amúgy hosszú, szapora lépteit, hiszen akaratlanul is végigsietne az állatok közt, lemaradva dolgokról. A következő megálló előtte a zsiráfok voltak, melyeknél a kezében szorongatott lapocska szerint, nemrég született kiszsiráf várja az érdeklődőket. Mindig is jópofa állatnak tartotta őket, néha saját magát is zsiráfnak érzi egy alacsonyabb társaságban, így gondja nem volt semmivel. Megállva nézte, ahogyan a kicsi lépeget, eszik és ahogyan a többiek viselkednek vele. Körülötte zaj, fecsegés, gyerekek, önmaga pedig teljes csendben ácsorgott, egyedül. Nem volt gondja vele, nem akart feltűnő lenni, társaságéhesnek látszani, de a társaság magától is rátalált. Így, kicsit ugyan meglepte amikor a közelében felcsendült egy kellemes hang, láthatóan neki címezve szavait, de nem bunkó ő, amint felfogta, hogy igenis hozzá beszélnek, már fordult is a hang gazdája felé. Első pillantásra nem tűnt neki ismerősnek, sokadikra sem, de még ezzel az indokkal sem akarta elküldeni ők. Inkább mosolyodott el végül, rázta meg fejét a kérdésre, hiszen a semmiben és a nézelődésben igencsak nem tudná megzavarni.
- Szia, nem dehogy. Most épp szabadnapos vagyok. – válaszolt végül, majd visszatekintve a kifutóra, újfent megszemlélte a baba-zsiráfot. Kicsit közelebbről, kicsit jobban látta, mint eddig, talán az is közrejátszott, hogy a zsibongó ovis csoport tovább állt, így közelebb merészkedik, mint eddig.
- Jópofa. Meg ahogy botladozik, aranyos. Öüühm.. még nincsen neve. – nézett le a papírra a kezében, majd a lányra tekintett ismét. – Amúgy, Botond vagyok. – bökte ki a nevét, csak úgy, random módon és szabad kezét felé nyújtva üdvözölte, kicsit megkésve. Valóban jó ötlet a kiruccanás, talán többször is megejthetné.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. március 2. 11:52 Ugrás a poszthoz

Emma és Botond

Az idősödő barna hajú nő idegesen kotorászott a holmijai között. Az asztalán éppen hatalmas rendetlenség volt. Rengeteg papírmunka szakadt most a nyakába, de sosem éri utol magát. Zöld állatkerti ruházatában, már haját tépve lökdösi arrébb a papírokat, még nem megtalálja a keresettet. Egy hatalmas sóhaj szakad ki belőle, majd sietős léptekkel indul el a zsiráfok kifutója felé. Az örökbefogadó már biztos várja őt. Hatalmas, nem túl nőies léptekkel halad a cél felé, és elég hamar meg is érkezik.
- Jó napot! Kistúri Katalin vagyok! Önök az örökbefogadók?.. - a papírjára pillant, majd ismét fel a két potenciális jelöltre - Vagyis...Ön minden bizonnyal Emma McNeilly?! -
A lány nevét kissé nehezen nyögte ki, mivel nincs hozzászokva az angol nevekhez. Ha igenlő választ kap, akkor nem is húzza sokáig az időt.
- Nos az az apró zsiráf lenne az, aki anyukára és apukára vár. - mutat rá a nő az éppen csetlő botló, anyját követő állatra, majd kérdő tekintettel méregeti Emmát és Botondot. Nem tudta, hogy ketten akarják örökbe fogadni, csak a fiú elkísérte a lányt.
- Nem tudom mennyire vannak tisztába a dolgokkal, így elmondom a fontosabb információkat. - megköszörüli a torkát, majd bele is kezd a felsorolásba.
- Az örökbefogadás 1 éves, de persze ha továbbra is szeretnék a magukénak tudni az állatot, akkor meg lehet hosszabbítani. Az állat bármikor meglátogatható, aminek általában mindenki nagyon örül, de mivel nagytestű, így kötelezően egy gondozónak is jelen kell lennie. Általában ajánlatos előre jelezni a látogatásokat, hogy minden esetben a szolgálatukra álljon egy gondozó. Az Önök neve fel lesz tüntetve a kifutó előtti dísztáblán, így mindenki tudni fogja, hogy "kié" a kis zsiráf. Az állatot haza nem lehet vinni, de gondolom ez egyértelmű, valamint csak ebben a kifutóban lehet. Kérdés van? -
Lassan, nyugodtan elmondta a fontosabb dolgokat, majd ha a két fiatal megértette, és nincs kérdés sem, akkor folytatja.
- Amúgy a kis zsiráf egy 3 hetes kisfiú, akinek még nincs neve. Így a névadás az Önök feladata lesz. -
Egy mosolyt erőltet az arcára, majd vár valamiféle megerősítésre, névre, bármire. Katalin eléggé mogorva típus, emiatt sosem nyeri el az emberek tetszését.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2013. március 8. 22:01 Ugrás a poszthoz

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-


Eddig nem igazán állt szándékában a zsiráfokon kívül mást is szemügyre venni itt, most mégis változtatott az elhatározásán. Nem ritka ez, de most csináljunk úgy, mintha az lenne. Folyton változtat az elhatározásain, van hogy percek alatt új terv van előtte, a régi meg a kukában, de most az eredeti cél ennyire nem fog meghiúsulni, egyszerűen csak az ismerkedés mezejére is rálépdel a lábacskáival. Miután megszólította megkönnyebbült mosolyra görbült a szája, hiszen kedves szavakat kapott. A válasz utána a fiúéval együtt az ő tekintete is a leendő kisfia felé irányult. Gyönyörű jószág. Imádja a mozgásukat, a külsejüket…mindent.
- Még nincs, de ez változni fog. – mosolyog rá továbbra is, immár a szemébe nézve. – Örülök, Boti, én Emma vagyok. Mi járatban vagy itt? – mutatkozik be ő is. A kéznyújtásra rögtön reagál is, majd a tömeget kémleli, izgatottsága kiült az arcára, míg várakozott. Párszor sikerül egy kósza kört tennie haja lobogtatásával maga körül, ami igen különös, de ez csak a helyzetfelmérés miatt van. Nem tudja kit vár pontosan, de azt igen, hogy már csak idő kérdése. Tekintetét a bébi zsiráfra emeli és egy hatalmas vigyorral szinte kiesik a szemein, annyira bámulja.
- Már most imádom Őt.
Kis idő mélázása után egy idősebb, barna hajú hölgy szapora léptekkel közelít feléjük. Kellemes hangja és tekintete nem szűnik, mikor a megszólításra hozzá fordul, kezét is nyújtja.
- Jó napot, igen, Emma vagyok. Mi…izé…őőő – rápillant Botira, na, de most ilyenkor mi van? Kicsit zavarban van, egy kisebb nevetéssel elhessegeti, és folytatja. – Igen én érdeklődtem az örökbefogadás miatt.
Válasza után a hölgy folytatja is, majd a fejét vakarva rásandít néha Botira, mosolyog meg ehhez hasonlók, nem igazán tudja mi ez, de jól elvan vele. Majd figyelmét ismét a hölgyre szegezi. Majd mindenki a kifutóra tekint, és a bukdácsoló Zsombort nézi. Igen, Zsombi, ezt a nevet már megálmodta a kicsinek, tökéletesnek találja, és most ahogy ránéz, szerinte még hihetetlenül cukin passzol is hozzá.
- Köszönjük. – Teszi hozzá nemes egyszerűséggel, majd hallgatja a szabályokat, jogokat és kötelességeket. A nő végigmond minden fontosat, majd érdeklődik, hogy lenne-e még kérdésük. Nemes egyszerűséggel rázza meg Emma a fejét, utalva rá, hogy neki aztán semmi kérdése, mindent megértett, csak hadd mehessen már ahhoz a cukisághoz. Botondra pillant, hátha neki akad, de amint ezen is túlesnek, rátérnek arra, amire már úgy várt, a névadásra.
- Igazából én már kigondoltam, hogy nagyon szeretném Zsombornak elnevezni. – Mosolyogva néz a mellette álló fiúra. – Vagy neked lenne valami más… ötleted?
Gyorsan ránéz, amint megvan a végső döntés, amire Boti is rábólint, ha már bele lett vonva az ügybe, és ilyen hamar apukát csináltak belőle. Vicces is, most ismerték meg egymást, de apukaként és anyukaként hagyják el a helyszínt. Ez a gondolat egy kisebb nevetést hoz elő belőle, de hamar visszavált a szokásos énjéhez.
- Esetleg már ma is lenne rá lehetőség, hogy találkozzunk vele, közelebbről is? – érdeklődik a hölgynél, remélve, hogy már egy lépéssel megint előrébb kerülhet a kicsike gondozásában.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gál Botond
INAKTÍV


Botosjeti || Csőrmester
RPG hsz: 139
Összes hsz: 9217
Írta: 2013. március 9. 00:30 Ugrás a poszthoz

Emma & Mesélő
Budapest, 03.02.

 Nem várt társaság. Nem remélhetett ennél jobbat, hiszen nem kell a szájtáti népség mögött haladnia, hogy valamiféle beszédet halljon. Szerencsére mostanság sokkalta jobban fogadja az idegen embereket maga körül, mint eddig, valahogy ez a hely a jót hozza ki belőle, nem a mélabús valakit, aki csak mered maga elé. Persze, ez nem azt jelenti, hogy innentől mások nyakában fog lógni, vagy hogy elcsacsogja a fél életét. Az a jég még nagyon nem tört meg és nem is eddz rá. Mindenesetre élvezi az állatkertet, nagyon szuper hely lett azóta, mióta nem járt itt és a jó idő mellé, jó társaságot fogott ki, vagyis fogta ki magának a lány. Magától úgy érzi, nemigen lett volna mersze – persze, nem fél a lányoktól, sőt. Tekintetét egyelőre a kifutóra szegezi, szemléli a bébit, a többi zsiráfot, akik körülvették, vigyáztak rá ösztönösen, mintha a nézelődőktől féltenék őt.
- Hát, azt gondoltam is, név nélkül nem maradhat. Nem lenne jó ha csak úgy hívnák A Zsiráf. – elmélkedett hangosan, majd a lány felé fordult, mosolyra húzva az ajkait, kezet fogva vele.
- Örvendek, Emma a találkozásnak. Hogy mi járatban? Itt a tavasz, majdnem. Az idő is pazar, én nem akartam a szobámban megdohosodni, így kirándulásra adtam a fejem. Te is kirándulsz? – érdeklődött maga is, hozzá hasonlóan, de nem kényszerből, mintha ezt kéne tennie. Ha már beszélnek, akkor beszélnek és nem mű dolognak kell lennie belőle, kikényszerített félszavakkal. Nem értette, kit keresett annyira a lány, lehet, hogy a társát, akivel érkezett, vagy azt, akivel találkozót szervezett le, nemigen tudott mást tippelni. Persze, neki nagyon nem lett volna gond az sem, ha egyedül maradna, miután megleli, akit keres, eddig is boldogult, már sikeres napnak könyvelte el az egészet, a kirándulást, mindent. De végül a zsiráfka maradt a téma, említésére maga is odatekintett ismét, szemlélte újra és újra.
- Az biztos, hogy közönség kedvenc lesz. A zsiráfokat sokan szeretik. – tény ami tény, eddig nemigen találkozott olyan emberrel, aki kifejezetten gyűlölte volna e hosszú nyakú, tarkabarka állatokat. Ő maga meg aztán végképp hippi volt az állatok terén, csak egy bizonyos fajjal volt gondja, már igen régóta, de még azt se a szíve mélyéből gyűlölte. Lehet nem is tudna semmit sem?
Nem sok idő telt el, amikor is észlelte, hogy valaki közelít feléjük. Nem hitte elsőre, hogy valóban hozzájuk igyekszik a nő, de amikor már igencsak visszavonhatatlanul ott volt a közelükben, meglepve észlelte, hogy talán őt kereste Emma a tekintetével. Mivel látja a ruháján, hogy valószínűleg itt dolgozik, már nem gondolt arra, hogy kirándulni, vagy bármi már szórakozás miatt tévedt ide. Kérdésére biccentett, már épp köszönt volna illedelmesen, ahogy kell, amikor elhangzott egy olyan dolog, amire világ életében nem gondolt volna, sőt, még talán utána sem. Ő mint örökbefogadó? Totálisan nem érti a dolgot, vagyis sejti, de a tantusz nem esik le.
- Jó napot! Ühm.. – köszöntötte végül a kissé mogorva hölgyet, majd Emmára tekintett, némi tanácsért, hogy most mégis mihez kezdjen. Ellent mondjon, lépjen hátra, hogy a nő azt higgye, tuskó férfi módjára meghátrál? Vagy csak hagyja az egészet előre haladni és lesz ami lesz? Gyorsan dönt, nem vacillál, hiszem nem tudhatja, a lány honnan jött, hová tartozik, bár sejti, hogy az iskola falai közt keresve meglelné.
- Nos.. iigen, mi vagyunk. Gál Botond vagyok. Rendben, a zsiráfot már megcsodáltuk, nem kell várnia már. – ejtette ki nyugodt hanggal a szavakat, ugyan gyomra szaltózott egyet, hogy mégis mit művel, de nem ellenkezett jobban. Tekintetével a lányét kereste, remélte, hogy majd azért mond valamit, ha a nő végzett, noha ezt nem szemrehányásból kéri, szimplán érdekli, mi is ez az egész. Kicsit meglepte, sőt, még mindig a meglepetés hatalma keríti körbe. Apa lesz, egy majdnem ismeretlen lány pedig az anya, a gyermek pedig egy pár hetes kis zsiráf. Hát ez több mint furcsaság. A nőt hallgatja végül, kissé elvarázsolt hangulatban, de tiszta fejjel, és bólogat annak szavaira. Érti jól a dolgot, olvasott már erről, amikor épp találkozott egy ilyen hirdetéssel, csak akkor nagyon nem élt vele, noha nem, mintha neki ez olyan rossz dolog lenne.
- Rendben, értünk mindent. Legalább is remélem. – bólintott egyet végül ismét, a névre viszont már halványlila gőze sem volt, nem tudott volna tippelni sem, hogy hogyan kellene elneveznie egy zsiráfot. Mire gondolhatott volna bármit is, a lány már készítette is a választ, hiszen neki, ezek szerint eleve ez volt a terve, nem pedig csak nézelődni jött ide, kirándulni. Ha ezt elsőre tudta volna, akkor sem menekül messzire, de akkor talán át tudták volna beszélni a dolgot. De így is jó neki, a kérdésre, miszerint van ötlete, csak a tarkóját vakarta, fejet rázott, hiszen végül is, egészen hangzatos név a Zsombor.
- Nem, nincs ötletem. Tökéletes lesz a név. – eresztette le a kezét, mosollyal vegyítve, amivel úgymond már látszatát mutatta a nő felé, hogy nem két perce szánta el magát a dologra. A dolgokat néha nem mi irányítjuk és ez most, nagyon beigazolódott a számára. Minden napra jut neki valami olyasmi, ami az újdonság és meglepetés erejével hat rá.
Utoljára módosította:Gál Botond, 2013. március 9. 00:31
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2013. március 15. 04:25 Ugrás a poszthoz

Emma és Botond

- Ennek nincs akadálya, mivel lassan etetik őket, tudok szerezni valakit, aki bekíséri magukat.
Nem kér elnézést, amiért távozni készül, csak simán fogja magát és hátat fordít, majd elindul arra, amerre sikerülhet elcsípnie egy gondozót, aki jelen lehet velük, amikor megtekintik a zsiráfot. Hosszú percek telnek el, mire ismét felbukkan, nyomában egy hosszú barna hajú, zöld szemű, magas lánykával, aki ugyanolyan zöld ruhát visel, mint a nő.
- Emma?
Mivel ő is akkor gyakornokoskodott itt, mint a lány, ezért ismeri, emlékszik rá, hiszen néha beszélgettek. Széles mosollyal köszönti a lányt, akit már vagy ezer éve nem látott. Igaz számára is elkezdődött az iskola, de még most is itt van, hiszen nincs olyan vészesen sok órája, és az állatok örök szenvedélye marad.
- Ezek szerint ismerik egymást Helénával. Remek, akkor nem kell bemutatnom. Mivel egy háromnegyed óra múlva kezdődik az etetés, addig bent lehetnek nála. Jó szórakozást.
Ezzel újra megfordul, és elindul vissza a védett zugába. A lány közben Botondhoz lép és kinyújtja a kezét.
- Nagyon örvendek, Heléna vagyok. Szép pár vagytok, na gyertek.
Int is egyet és mosolyogva elindul, hogy a látogatók számára nem ismert úton bevezesse őket a kis zsiráf lakhelyére.
- Van már neve?
Érdeklődik, miközben előreengedi őket, majd belépve behúzza maga után az elhúzható elemet, amint keresztül bejutottak.  

Utoljára módosította:Mesélő, 2013. március 15. 04:26
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2013. március 23. 16:41 Ugrás a poszthoz

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-


Lesz egy kisfiam, lesz egy kisfiam, te jó ég, lesz egy kicsi fiam! Ez, és ilyesféle gondolatok futkároznak a fejecskéjében. Megérkezése óta több kedves dolog is felkeltette az érdeklődését Zsomnbin kívül, ilyen volt még érkezésekor az első köre a pingvinek környékén, aztán még a zsiráfokat szemlélte és várt a hölgyre, akinél az infó volt kiszúrt egy fiút is, aki egyedül volt, szintén ott. Kapva kapott az alkalmon, hiszen szeret ismerkedni, a megszólítás és bemutatkozás után pedig butaság lenne azt mondani, hogy nem egy pozitívuma szintén a kiruccanásnak a cuki fiú, akit most megismert.
- Kirándulás, hm, igen, olyasmi. Szeretem ezt a helyet. – Széles mosollyal tekint a fiúra egy pillanatra, majd a zsiráfcsaládot kezdi szemügyre venni. Könnyed, egyszerű és tömör, bár sokat sejtető mindaz, amit mondd, főleg ahogy elkezdenek felpörögni az események. Pár szót ejtenek még általánosságban a zsiráfokról, ami nagyon szimpatikussá teszi számára a fiatalembert. A zsiráfokat aki szereti, az rossz ember nem lehet, igaz? Megérkezik a hölgy, és első körben hárítani sincs esélye, inkább próbál a helyesbítés minden jele nélkül átlendülni a sokkon. Mikor látszólag Botond elkezd sodródni az árral, egy köszönöm félét motyog felé, még beszél Katalin. Egy kicsit bele is pirul, zavarban van, elég különös a helyzet, de egyben mókás is. Bár azt tudja, hogy inkább nevetnie kéne, mint sírni, de most Zsombi az első, közben tisztán és érthetően megbeszélnek mindent, és a nevet is kinyögi, és ha már társra lelt, vagy másként szólván apukára a kisfiúnak, nincs vissza út senki számára. Érzi, hogy némi magyarázatra szorul, és várja is rá az alkalmat, ami a kérdése után bekövetkezik, perceken belül kiderül, hogy fogadja az új anyukáját és apukáját a kicsike, de előtte még vár egy menet rá. Elcsípi Boti tekintetét, majd kicsit megszeppent és zavarban lévő hangon kezd el beszélni.
- Jajj, kérlek, ne haragudj, én nem mondtam semmit, egyedül jelentkeztem, fogalmam sem volt róla, hogy ez fog történni, hogy mi itt találkozunk… – Kezdi el motyogni a dolgokat, bár néha elcsuklik a hang, ettől függetlenül teljesen érthetően mondja. – Bocsánat, bocsánat, bocsánat…
Kedvesen, bűnbánóan fúrja kékjeit a másik tekintetébe, próbál még a reakció előtt felkészülni rá, mi lesz. Mondjuk, ahogy a dolgok állnak, és amilyen bátorsággal viselve ment bele a dolgokba Boti, nem igazán van félnivalója, de természetéből fakad, hogy még így is képes félni. Bármit is lépjen vagy cselekedjen a fiú, az események zajlanak tovább, megérkezik a gondozó, aki majd bekíséri őket. Nem is akárki, már messziről kiszúrta Emma, mennyire ismerős a lány neki, de elsőre nem tudta hová tenni, mikor viszont megszólította, minden világossá vált.
- Heléna! Szia! De örülök, hogy látlak. Olyan régen találkoztunk már.
Gyorsan megöleli a lányt, aztán már figyeli is tovább mi lesz most. Bemutatkoznak egymásnak Botival, és akkor Emmus pillanatok alatt előbb elfehéredik, aztán meg vörösbe vált át, mint valami emberi kaméleon. Izeg-mozog álltó helyében zavarában. Nem akar közbevágni addig, még beszél, de azért gyorsan reagál rá.  
- Jajj, nagyon aranyos vagy, de nem, mi tudod, nem… - Gratulálhat magának az értelmes szövegelésért, közben a lány már indul is maguk előtt mutatva az utat. Elkapja Boti kezét és maga felé fordítja még mindig vörös, de összeszedte a bátorságát már.
- Tényleg ne haragudj, fogalmam sincs mi ez, lehet, hogy valami rám van írva, nem tudom. – Próbálja elviccelni, közben mutat a homlokára, utalva arra, hogy hacsak ott nincs valami, nem tudja mi volt ez. Ezek után indulnak el egy ismeretlen úton Zsombi felé.
- Igen, Zsombi a neve. – jelenti ki, úgy, hogy ezt már a lány is hallja.
Oda felé úton többször kisandít a mellette ballagó Botondra, de nem nagyon jut szóhoz. Hamarosan már a sok zsiráf között találják magukat, meg is pillantják a zsiráfkát, aki már kiszúrta őket. A gondozó sétál először felé, és mikor int nekik, hogy szabad közeledni, odalépdel hozzá, vélhetően a fiú is követi.
- Istenem, de édes vagy. – Tiszta szívből mosolyog a kis drágára, és közelít felé simogatás céljából.
  
 
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Richard J. Ifens
INAKTÍV


elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
Írta: 2013. április 3. 23:35 Ugrás a poszthoz

Budapest
Április 26.
Kórház

Janey

Meghallottam a hírt, miszerint Vincent és Janey összeházasodtak, és ekkor Spanyolországban voltam, s hogy 24.-én életet adott a szerelmük gyümölcsének, egy kisfiúnak. Keser-édes öröm ez, de legalább a nagy szerelem egyik tagja sikeresen révbe ért, s boldog, szerelmes napokkal megfűszerezett évek várnak rá, egy apró csöppség vidám személyében. Talán nincs is ennél szebb. Régen, mikor megismertük egymást, egyikünk sem gondolt erre. Hogy valaha normális, letisztult Életet élünk majd. Mondjuk, nekem ez nem is jött össze, több tényező miatt is.
Pestre utaztam. Igen, sokan megkérdezhetik miért. Igen, csak Janey miatt, mert a lelkem mélyén kitörölhetetlenül ott lapulnak a csókjai, éveink, ölelése, az a tűz, ami sosem aludt el, ami néha fájt, és égetett, de nem elengedtük, hanem annál jobban öleltük egymást, mindaddig, míg fel nem égetett mindent körülöttünk.
Nem, nem fogok szerelmet vallani, nem fogok ömlengeni, sőt elnyomom inkább ezeket, az Életem nem szappanopera, de a tényeket tudnom kell viselni, s a megfelelő módon, a helyükön kezelni magamban. Besietek a kórházba, s a nővér pulthoz igyekszek. Kezemben egy hatalmas, tavaszi virágokból alkotott mesés csokor, s pár, kissé drága és kifinomult gyermekrugdalózó.
-Elnézést, Janey Forerst hol fekszik? Két napja adott életet egy kisfiúnak.
A nővér elmagyarázza, mégis merre induljak, és sebes léptekkel, arcomon félszeg mosollyal, amit ő mindig is ismert és szeretett, lépek be a termébe. Modern, szép, és otthonos.
Fekete, igen finom, elegáns cipő van rajtam, egy szűk farmer, egy fehér ing, ami kicsit feszesebb szabású, és fekete szövet kabát, fehér sállal. Miután belépek, Janeyhez sietek, aki még alszik, így csak finoman megfogom a kezét, és halkan ébresztgetem. A virágot a mellette lévő asztalkára teszem, a ruhákkal együtt, majd gyorsan ledobom magamról a kabátot és sálat, és visszaülök mellé.
-Büszke vagyok Rád.
Mosolygok Rá, aki valószínűleg meglepetten, vagy éppen elutasítóan fog nézni rám.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Janey Forerst
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
Írta: 2013. április 3. 23:47 Ugrás a poszthoz

Már két napja anyuka vagyok. Hihetetlen érzés, hogy ami eddig a pocakomban volt és vesémet rugdosta előszeretettel, az mostanra már a karjaink között van. Vincent hihetetlenül aranyos, ahogyan a kezébe veszi a kis csöppséget. Kicsit azért negatív érzéseket vált ki belőlem az, hogy neki nem ez az első, sőt nem is a második, és már teljes rutinossággal veszi a kezébe és dajkálja. Tudja, hogy mit kell csinálni és nincs benne az az első nagy csoda érzése, mint bennem van. Nem gondoltam bele korábban abba, hogy ez esetlegesen majd zavarni fog, de most, hogy látom őket kicsit zavar. Ennek ellenére boldog vagyok. Van egy családom. Két fiam és egy férjem. Gergő is azt hiszem elfogadta Tristant, az én kis gyönyörű pici fiacskámat, akinek a látványával egyszerűen nem tudok betelni. Még jó, hogy egy baba-mama barát helyet választottunk, így mindig velem lehet és ha csak megmoccan már oda tudom nyújtani a kezem, vagy a karjaimba tudom venni, ha nyöszörögne, hiszen az ismerős szívverés, az én közelségem megnyugtatja őt mindig. Bár még csak két napos, és alig fogja fel igazán, hogy mi is van körülötte, csak azt tudja, hogy itt hidegebb van és minden sokkal, de sokkal hangosabb és persze itt már nincs egyedül.
Éppen Tristant simogatom, amikor álomba szenderülök, még mindig kimerült vagyok a szülés miatt. Sokat kellett szenvedni ezért a kis apró csodáért, de teljesen megérte és már el is felejtettem a fájdalmat, csak arra emlékszem, ahogyan a szülőszobán ott ül mellettem Vincent az ágyon és odaadja a picit, akinek ez az egész világ teljesen új és idegen.
Valamiről éppen álmodok, de rögtön elfelejtem, amikor egy kezet érzek a vállamon. Felnyitom a szemeimet, először a babára nézek, hogy minden rendben van-e vele, aztán meg a látogatómra, aki meglepő módon Jeff az.
 - Öööö, szia! Mi járatban vagy itt? -
Kérdezem kicsit félálomban még, és megfordulok, majd felnyomom magam, hogy félig ülő helyzetben legyek. Amiit mond azon kicsit meglepődök, nem tudom, hogy ezt hogy is érti, de inkább nem kérdezek rá. Megvárom, hogy válaszoljon a kérdésemre, és amíg ez meg nem történik a kis Tristanban gyönyörködök, akinek a látványával lehetetlen betelni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Richard J. Ifens
INAKTÍV


elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
Írta: 2013. április 4. 00:06 Ugrás a poszthoz

Budapest
Április 26.
Kórház

Janey

Janey felébred lassacskán, és igen, a maga kimért stílusával, álomded arccal fordul felém, és szólal meg a még kissé álmoskás hangján.
-Nos, hallottam a nagy hírt, miszerint megszületett a fiatok, s gondoltam meglátogatlak Titeket.
Mosolyodok el, aztán a kezembe veszem az ajándékokat.
-Hoztam pár holmit, és egy virágcsokrot, hogy legalább így, becsempésszek ide egy kis tavaszt.
Mesélem, majd ismét lerakom Jay mellé Őket, és felállok. A babához sietek, s kezem a pocakjára teszem.
-Istenem, de gyönyörű.
Furcsa érzés kerít hatalmába, ilyen csöppség volt az öcsém, de akkor én is fiatalabb voltam. Most felnőtt fejjel, túl rengeteg minden szép és rossz dolgon, előttem ez az apró Élet. Igenis meghatott, bár ezt próbálom leplezni.
-Csodálatos a fiatok, Janey.
Szólalok meg, és le sem veszem a szemem róla, csak mosolygok rá, és végig simítom apró arcocskáját.
-Mi a neve?
Nézek aztán egy pillanatra a lányra, majd ismét a kisfiút bámulom. Apró fejét, amin pihe hajak nyugszanak, végig simítom, s a baba érdeklődve tekint, nagy, kék szemeimmel rám.
-Boldog lehetsz. Végre révbe értél és mindened meg van.
Tekintetem az ablakra szegeződik. AZ én Életem pedig ezzel szemben egy rakás fos. Bravó Ifens!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Janey Forerst
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
Írta: 2013. április 4. 00:31 Ugrás a poszthoz

Jeff sokban megváltozott, szinte rá sem ismerni. Angolos stílusa néha-néha előjött, az nem lep meg, inkább valami az arcán, vagy csak a testalkatán változott, nem tudom igazán hova tenni, már régen nem láttam, körülbelül talán karácsony előtt láttam, azóta pedig a föld nyelte el őt, én meg az esküvőt szerzetem, aztán meg a terhesség foglalt le, most már pedig az anyaság fog. Az eddigi életvitelemre már nem marad időm és lehetőségem és ez valahol bánt, bár még igazán nem gondoltam bele, pedig tudom, ha belegondolnék rádöbbennék, hogy bizony piszkosul hiányzik az a létforma, amit évekig éltem és imádtam. Semmi felelősség, csak szabadság.
 - Ez igazán kedves tőled, aranyos, hogy gondoltál ránk. Köszönjük. -
Mosolygok rá kicsit furcsán, meglep ez a nagy odafigyelés a részéről. Talán azért van ez, mert eszébe jutott, hogy ez a pici, most akár az ő fia is lehetne, vagy csak megszállta Teréz anya szelleme és mindenképpen fontosnak tartotta, hogy tiszteltét tegye a legkisebb félig Forerst gyerek előtt. Nem tudom, de őszintén nem is igazán érdekel. Most mindenem ez a kis apróság, akire ha ránéz az ember csak mosolyogni tud. Olyan gyönyörű, olyan ártatlan és apró. Már kinyitja a szemeit, de még mindig zavarja ez az erős fény a szemét, meg a hosszú út miatti fáradalmakat még mindig piheni, sokat alszik és sokat eszik.
 - Közös érdemünk Vincenttel. Szerintem tiszta apja, az a kis apró nózija, meg a szemei... -
Merülök el megint benne, a kezemet pedig én is odanyújtom hozzá, nem bírom ki, hogy ne érintsem meg, hogy ne éreztessem vele, hogy mennyire szeretem. Szeretném, hogy tudja, mindig itt vagyok vele és vigyázok rá, mert ő az én legféltettebb kincsem ezen a földön.
 - Tristan... Tristan Nathaniel Olivér Leroy, de csak Tristan N. Leroynak mondjuk leginkább. Valami francia, valami angol és valami magyar együtt. -
Magyarázom el a nevét, ami elég hosszúra sikeredett, de mi úgyis csak Tristánnak fogjuk hívni, bár egyelőre még mindenki apróságnak nevezi, vagy gyönyörűségnek. Ezek valahogy kézenfekvőbb névnek bizonyulnak. A Leroyok meg többnyire csak kis trónörökösnek hívják és nagyon örülnek neki, hogy végre lett egy fiú is, aki majd tovább tudja adni a nevet és minden mást is.
 - Hm... a révbe érés szerintem sosem történik meg. Mindig van még előre, tovább. De az biztos, hogy boldog vagyok, egy ilyen gyönyörűség mellett nem lehet nem boldognak lenni. Nem igaz? Ti is terveztek Elivel? Nektek mikor lesz az esküvőtök? -
Mutatok egy kis érdeklődést irányába, hogy ne csak rólam essen szó, meg érdekel is, hogy mi is van vele, velük, de csak, mint barátot. Jeff az első nagy szerelem, aki volt, de már elmúlt, persze kitörölni nem tudom, ahhoz túl sok év volt az együtt töltött idő, de már továbbléptem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Richard J. Ifens
INAKTÍV


elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
Írta: 2013. április 4. 00:45 Ugrás a poszthoz

Budapest
Április 26.
Kórház


Janey

Csak hallgatom és bámulom a lányt. A lány, aki egykor annyi férfi szívét ejtette rabul, a lány, aki egykor kalandok nagymestere volt, aki imádta az életet, és két kézzel habzsolta a szenvedélyt. Aki mellett sosem ért unalom, akinek a csókjában ott égett a tűz. S most anyuka. S mi örökre elszakadtunk egymástól. Talán nem is baj.
-Igazán méltóságteljes, és tiszteletet kivívó a neve.
Mosolyodok el, aztán Vincent kerül a képbe, és ránézek a babára.
- Bár csak párszor láttam, itt-ott a Férjed, de igen, én is azt mondom, az ő vonásai erőteljesen kirajzolódnak már most a Picin.
Magyarázom, talán túlságosan nagy hévvel, aztán olyan kérdéskört kapok, amit nem kellene.
Visszaülök Janey mellé, és elhúzom féloldalasan a szám.
-Nos, hónapokig Spanyolországban voltam, üzleti tárgyaláson, nem rég értem haza, a hónap elején, így az esküvő projekt kissé csúszik, de mindent elrendezünk.
Hogy akarok-e gyereket. Kitől? Nem is lesz esküvő. Nem, azt hiszem a családot, és az apaságot nem nekem találták ki. Inkább a munkámnak élek, és az edzésnek, bármily gyerekesnek hat, de kétszer romlott el minden, így semmi türelmem, sem időm egy újabb hosszútávú kapcsolat gyökereit elültetni bárkiben is.
-És mikor mehetsz haza?
Kérdezem meg, de a lány még mindig inkább távolságtartó, minthogy örülne nekem és ez kissé furcsa légkört kölcsönöz körénk.
-Nos, Nekem mennem kell, -állok fel Jay válaszát követően- örültem, és sok boldogságot Nektek,utólag is.
A sálamat, kabátomat kezdem el felkapkodni magamra.
Utoljára módosította:Richard J. Ifens, 2013. április 4. 00:46
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Janey Forerst
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
Írta: 2013. április 4. 01:10 Ugrás a poszthoz

Mélyen még mindig ugyanannak érzem magam, aki akkor voltam, amikor még tizenéves napjaimat tengettem, de most, ha Tristanra nézek úgy érzem ez a korszak lezárult, pedig nem érzem úgy, hogy a szenvedély iránti vágyamat valaha is ki tudom magamból oldani, Vincent pedig inkább az a romantikus fajta, aki férjnek és apának tökéletes, de nem az a temperamentum, akit szeretőnek tud elképzelni az ember. Persze ez lehet, hogy változni fog és remélem is. Nem szeretnék a gazdag anyukák sorsára jutni, akik a férjeiket csak öltönyben látják. Nekem nem való az az élet.
 - Nehéz volt összeválogatni, az biztos, de szerintem illik hozzá. -
Állapítom meg, amikor ízlelgetve a nevét nézegetem őt. Igen, ez határozottan jó név lesz neki, amit itthon, és a másik két otthonában is tud majd használni, a Leroy-jal párosítva pedig még inkább. A neve biztosan hatalmat fog majd neki adni, hiszen két olyan szülő gyereke, akik önmagukban is hatalmat sugároznak és magabiztosságot. A gyermekünk sem lesz másmilyen. A mi vérvonalunk mindig is ilyen volt. Apa is egy kedves ember, de mégis megköveteli már csak a puszta jelenléte is a tiszteletet.
 - Ó, értem, ha tanács kell Elinek, akkor hozzám nyugodtan fordulhat, már tapasztalt esküvőszervező vagyok, a nővéremét is én segítettem megszervezni. -
Sosem volt problémám Elivel, amikor még a suliba jártam, akkor el tudtunk egymással beszélgetni, most sincs ez másképp és még közös témánk is van. Tehát abból probléma nem lenne, hogy nem értjük meg egymást. De mintha ez Jeff és Eli között másképp lenne. Ismerem már annyira, hogy lássam rajta, hogy bizony valami gond van. Nem tudom, hogy rákérdezzek-e. Anno azt beszéltük meg, hogy barátok maradunk, és egy barátnak az ember bármit elmondhat, így hát végül úgy döntök, hogy rákérdezek. Ám ő bejelenti távozási szándékát, ami meglep.
 - Máris mész? Akkor legalább gyere ide, had öleljelek meg. Még mozogni nagyon nem tudok, azért a szülés nem egy sétagalopp, azt elmondhatom neked. Egyébként minden rendben van veled? Megváltoztál és mintha valami nyomasztana. Nekem elmondhatod, tudod. Szerintem én jobban ismerlek, mint te magadat. -
Nevetek fel, aztán kinyújtom fel a jobb kezemet, - ugyanis a bal éppen Tristanon van - mintegy jelezve, hogy jöjjön már ide egy ölelés még senkinek sem ártott meg. Még akkor sem, ha régen másképp öleltük egymást, mint most. Most kicsit olyan nekem Jeff, mint egy barát és bátyus keveréke. Mindent tud rólam, mint egy igazi nagytesó, ennek ellenére elfogad és nem ítél el.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Richard J. Ifens
INAKTÍV


elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
Írta: 2013. április 4. 11:52 Ugrás a poszthoz

Budapest
Április 26.
Kórház

Janey

Mikor távozni készülök a lány meglepő módon ölelésre invitál. Azon már el sem képedek, hogy tudja, valami igenis nyomasztja a lelkem, mert igen: való igaz, hogy mi egymást jobban kiismertük, mint saját magunkat, így csak egy félmosoly kíséretében lépek oda Hozzá, ledobom a sálam és kabátom, majd fölé hajolok, és finoman magamhoz ölelem. Hiányzott ez, a húgomként tekintek rá. Lenyomok egy apró puszit Janey homlokára, aztán mellé ülök.
-Jaj, Jay.
Sóhajtok fel, aztán a babára nézek, és vissza a lányra.
-Miután elváltunk és hosszú idő múlásával megismertem Elit, úgy éreztem, hogy benne meg van az, ami kevés nőben. Hogy talán Ő lehet egy új esély kulcsa.
Furcsa, hogy a volt nejemnek öntöm ki a lelkemet, de a kezdeti düh és sértődöttség már elmúlott köztünk, és jó barátom, húgom lett. És ez boldogsággal tölt el, mert jobb a békés egymás mellett élés, mint a harag. Ahhoz túl rövid az Élet.
Egymás mellett és által forrt ki mostani valónk, egymásnak rengeteget köszönhetünk, felesleges a bánat és bosszú gondolata.
-Bemutattuk egymást a családunknak. Nálunk voltunk, mikor az erkélyünkön állva, egy bagoly váratlan levelet hozott Nekem. Az édesanyám írt benne.
Valószínűleg most Ő sem fogja érteni, hiszen jól ismeri a családomat, és akit az anyámnak hitt, most még sem az?
-Igen, jól hallottad. Jenet Jefferlake nem az igazi anyám. Apámnak viszonya volt egy nővel, Haley Brintson- nak hívják. Terhes lett apámtól. Anyám ezt megtudta, természetesen, és elperelt bosszúból a valós anyámtól, majd elvált az apámtól, miután rendkívül megromlott a viszonyunk. Valahol Ő tette tönkre apám életét. És most, ennyi év után rám talált a szülő anyám. Rendkívül nehéz ezt megemészteni, erre gondolni is.
Mesélem Janey-nek, aki valószínűleg ugyanúgy le fog döbbenni, hiszen a kötődése a családomhoz, nagyobb, mint jelenleg Eli-nek. Régóta ismeri a családomat.
-És tudod, nem tudtam kezelni az indulatokat. Súlyos dolgokat tudtam meg, úgy éreztem ezek után képtelen vagyok családot alapítani, hiszen magam sem tudom, mi az, hogy család. Fogtam, Eli kezéről leszedtem a gyűrűt és eldobtam ki, az ablakon. Már akkor megbántam, elmentem, és órákig kerestem az ékszert. Azóta megbeszéltük, de fogalmam sincsen. Őszintén? Nem tudom elhinni, bármennyire megváltoztam, hogy letelepedjek, megállapodjak, hogy nyugodt életet éljek, hogy...nem is a játékok...az a tűz...
Mesélem egyre nagyobb beleéléssel, majd észhez kapok.
-Jaj, ne beszéljünk itt is a rossz dolgaimról, kijutott belőlem Neked is bőven. Néha úgy érzem, elfuserált egy léleknek születtem.
Motyogom egyre halkabban, minek a panasz? Hiszen révbe ért, neki tökéletes az élete, én meg amit terveztem,nos semmi nem valósult meg belőle. Aztán felállok, a babához lépek.
-Jaj, had fogjam meg egy pillanatig.
Miután Janey is beleegyezik, kiemelem az apró testet és a karjaimba veszem. A nagy karok közt elveszik a csöppség.
-Üdvözletem a nagyvilágba, Pirinyó Kisember!
Mosolyodok rá, és kezdem el ringatni automatikusan.
Utoljára módosította:Magyar Ákos, 2013. április 10. 21:11
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Janey Forerst
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
Írta: 2013. április 4. 13:19 Ugrás a poszthoz

A meglepetés ereje mindig is megvolt nálam, most pedig anyaként változtam is. Külsőleg és belsőleg is. Például most barna a hajam, pedig eddig vagy vörös vagy fekete volt. Meg az arcom vonásai is kicst meglágyultak azt hiszem. Belülről meg...érzékenyebb lettem picit, bár a kegyetlenség is bennem lakozik még, csak most az kissé háttérbe szorult és az anyai ösztönök léptek a helyére. Ez az egész helyzet, érzés új még nekem, nem szoktam hozzá ezekhez. Kicsit félek is, hogy nem leszek jó anya. De ezt nem mutatom ki, maradok az az erős nő, aki mindig is voltam.
 - Na, kivele. -
Unszolom az ölelés közben és rámosolygok, amikor eltávolodik és leül. Csak bólintok, amikor Eliről mesél, mert úgy érzem itt még nincs vége. Várom hát a történet folytatását, és amikor meghallom meglepve nézek rá. Az anyja mindig is úgy szerette öt, és erre kiderül, hogy nem is az anyja... furcsa ez nekem, nehéz elhinnem. Rá is kérdezek, hogy ez egészen biztos-e, mert ez bizony súlyos dolog.
 - És ebben az egészben teljesen biztos vagy? Utána jártál? Megpróbáltad megbeszélni Jenettel is? -
Érdeklődök, mert ismerve őt nem lepne meg, ha csak forró fejjel elrohant volna, mert neki mindig levegőre van szüksége az emésztéshez és csak az után kezd el valóban utána járni.
 - Jaj, Jeff, ez szörnyű, ha valóban így van. Eli pedig szeret téged, tudjátok ezt rendezni, együtt. Én is megbeszéltem a dolgokat még az esküvő előtt Vincenttel. Mindent tud, és így is szeret. A tűz meg... Hidd el tudom miről beszélsz. Én is sokszor úgy érzem, hogy ez a holtomig vagy holtáig való hűség nem fog menni. Nem azért mert nem szeretem, csak a tűz a lételemem. De te is meg tudsz majd állapodni. Neked is lesz családod. Biztos vagyok ebben. -
Mosolygok rá és megsimogatom a kezét. Majd amikor Tristanhoz megy, hogy felvegye bólintok.
 - Óvatosan, nagyon törékeny még. Egyébként jól áll a kezedben. -
Mosolygok rá, és nézem ahogya ringatja. Aranyos, ahogy a kezei között tartja a gyermekemet és szinte csodája az apró tüneményt, aki csendesen alszik mit sem törődve a világgal.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Richard J. Ifens
INAKTÍV


elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
Írta: 2013. április 4. 13:37 Ugrás a poszthoz

Budapest
Április 26.
Kórház

Janey

Hát a lány sem nagyon hiszi el a történteket. Én is teljesen megzavarodtam Tőle, és igen, jól ismer, elviharzottam akkor, talán rosszul tettem, de ilyenkor fulladást érzek, és heves indulatot. Ha azt akarom, hogy lenyugodjak, nem maradhatok abban a közegben, ahol valamiféle sérelem ért.
-Hát, nem nagyon voltam benne teljesen biztos, de elviharoztam, még Elisabeth-tet is ott hagytam, és haza jöttem egyedül. Képtelen voltam bárkit is elviselni magam mellett.
Rossz időkben egyetlen egy ember tudott megnyugtatni, az Janey volt, az ő közelsége sosem váltott ki hidegséget bennem, s ez így is maradt, de ezt senki nem fogja tudni elérni nálam többet, ez is bizonyos.
-Azóta utána jártam, Jenet mindent elmesélt részletesen, de az igazi édesanyámnak nem válaszoltam. Egyszerűen nem tudok válaszolni, túl sok az ambivalencia bennem, főképpen Jenet felé.
Már nem szólítom anyának, ezek után nem vagyok rá képes. Nem megy.
-Janey, hiányzik a tűz. Szeretem őt, nagyon szeretem, igen az életemet is el tudnám képzelni, de nem nyugtat meg a tudat, hogy családom lesz. Mindig különböztem másoktól, pont ezért. Mert nekem a hiánytalan élethez, elengedhetetlen az, amit Te is ismersz. Ezért voltunk mi mások, ezért hajtottak minket a játszmák. Igen, felnőttünk, és igen, én is sok mindent átértékeltem, dolgozom, házam van, megkomolyodtam. De a tüzet nem tudom csak úgy eldobni.
Magyarázom, szinte már kétségbeeséssel a hangomban.
Hogy a gyerek jól áll a kezemben? Csak a lányra nézek, és rámosolygok, majd Tristant visszafektetem, és gondosan betakarom.
-Örülök, hogy legalább Neked sikerült a boldog Élet, Jay. És tetszik az új hajad, nagyon jól nézel ki.
Nézek Rá meleg szívvel, aztán felállok, és egy kis csend után megszólalok:
-Hagylak pihenni Titeket. Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek, szép családot alkottok.
Mosolyodok el. Hazudnék, ha nem fájna, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik a tűz, az, hogy egykor ezt együtt terveztük, de vége, elváltunk, és Ő már nem más, mint a barátom, s én is Neki. S ez valahol így van jól, még ha egészen mélyen, titkon, leplezetten azt érzem, nem helyes, hogy minden így alakult, s egymás nélkül kezdtünk új életet.
Utoljára módosította:Richard J. Ifens, 2013. április 4. 13:40
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Janey Forerst
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
Írta: 2013. április 5. 00:27 Ugrás a poszthoz

Az elmondott reakciója nem lep meg és Jenetet sem lepte meg, ez biztos még ha talán nem is az anyja valóban, akkor is ő nevelte fel és volt ott az ágya mellett, amikor beteg volt. Ez pedig valamilyen szinten mégis az anyjává teszi őt. Ezt pedig neki is el kell fogadnia, még ha most nehéz is. Idő kell ennek a megemésztéséhez. Jeffnek talán több is mint másnak. De szerintem idővel újra rendben lesz, ebben pedig Eli segíteni fog neki és, ha kell akkor én is.
 - Pedig biztos kíváncsi vagy rá. Szerintem keresd fel. Vagy ha gondolod utána nézetek. Nem kerül többe, mint egy bagoly vagy hívás. -
Ajánlom fel neki, hiszen meg kellene ismernie az anyukáját. Az anyukájának is joga van megismerni őt, biztos kíváncsi a fiára és lehet éppen ez fog majd valami változást hozni Jeff életében.
Ez után kicsit más vizekre evezünk. A kapcsolatunk egyik alapja a tűz volt, ez tartott minket össze. De épp ez okozta a veszünk is. Most meg én egy felelősségteljes családanya vagyok. Fura ebbe belegondolni.
 - A tűz nekünk mindig is kelleni fog  és ezt a lehetőségeink szerint kell megtalálni. Szerintem Eli meg tudja neked adni azt amire vágysz. -
Biztatom és el is mosolyodom közben pedig figyelem, ahogyan lerakja a picit. Tényleg jól áll neki az apa szerep. Eli  pedig jó felesége lesz majd, csak most megint egy nehézséggel kell megküzdenie a boldogságért.
 - Köszönöm. A boldog élet pedig rád is vár. Remélem mihamarabb örömteli híreket hallok felőletek. Most pedig én tényleg pihenek egy kicsit. Kimerítő dolog az anyaság. -
Nevetek és visszacsúszok fekvő helyzetbe. Még rámosolygok Jeffre, elköszönök, majd Tristan felé fordulva, kezemet a pici kezére téve először csak a picit nézem, aztán lassan álomba szenderülök.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Magyarországi helyszínek - összes hozzászólása (7274 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 242 243 » Fel