36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Magyarországi helyszínek - összes hozzászólása (7274 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 232 ... 240 241 [242] 243 » Le
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. november 27. 00:27 Ugrás a poszthoz

R I N
i missed you | feel the nature | mood | kukkantás

Hiányoztak Rin random ötletei, amiket pontosan úgy dob be, mint ahogy ezt is. Enélkül soha nem derült volna ki, hogy nem tudunk gyrost enni, ami egyébként hallatlan, mert nincs olyan ember, aki tudna. Mármint komolyan mondom most, gyerekek. Ki tud gyrost enni rendesen? Előre mondom, ha azt mondod te, akkor elmebeteg vagy.
- Most miért mondod? Még mindig lehetsz az - lököm meg a vállát játékosan, és valahogy ennek meg a röhögésemnek az eredményeként esik le a gyrosom nagy része a földre. Mondhatnám, hogy feladom, de nagy francokat. Kaját soha nem hagyok félbe, ahogy most sem, szóval legyűröm, gyors zuhany a szalvétával, majd terrorizálom tovább Rint. - Akkor a kis út. Eldőlt - csapok térdemre, majd mozgatom meg orromat, ahogy nagyjából a fél pohár sprite szénsava az orromban van. Szabad kezemmel dörzsölöm is meg, mert borzasztó érzés, majd kortyolok még pár aprót és nyújtom Rin felé. - He? Nemtom. Nem is érdekel. A lényeg, hogyha ezt a gyrost túléljük, akkor valószínűleg mindent. Én rendesen lehet veszek még egyet - fordítom fejemet az ég felé elmerengve, de hát mindenki tudja, hogy ez már akkor a mondat elején eldőlt.
Fejem biccen a furgon felé, ahol a fószer csinálja a következő adag húst, hogy a nemrég félreálló családot szolgálja ki, akik nem is lennének tovább említésre méltóak, de van egy lányuk. De még milyen. - Ahaaaaa - felelem Rinnek a kérdésre, amit meg sem hallottam nagyjából, mert a lányt fürkészem. Velünk egy idős lehet, és biztos vagyok abban, hogy az élethez magához is nagyon erős mellbedobással áll hozzá. - Mi? Várj, jövök veled - megvolt a bootolási idő, szóval felpattanva kísérem Rint a furgonhoz. A bácsi beengedi, addig meg csinálja nekem is a következő adagot. Meg kell zabálni. A furgon oldalának dőlve fürkészem tovább a csajt, amíg Rin vissza nem ér, mert azonnal felé fordulok.
- Minnyá kész a következő köröm, mert úgy érzem éhezem még mindig, aztán mehetünk - bólintok egy határozottat barátnőm felé.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Alexander Burton
INAKTÍV



RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. november 27. 13:26 Ugrás a poszthoz


egy kiállításon, darabok belőlem


Nem, nem a Louvre, vagy a hatalmas Nemzeti Galéria, de haladás. Eddig is el-elvittem kiállításokra a képeimet, jobbára ingyen megtekinthető, civil kezdeményezések vagy helyi rendezések keretében. Valahogy mégsem érzem magam magamutogatónak, olyannak, akinek görcsös kényszer az, hogy lássák, tudják nevét. Egyfelől bizonyára bolond vagyok, hogy nem használom ki azt, amit tudok és amit alkotni vagyok képes. De a tehetség, az adottság számomra, szerintem nem árucikk. Én ugyan olyan boldog vagyok a négy fal között, amikor alkotok, mint kint, ahol leülhet bárki mellém és figyelheti. Ez néha frusztrál, néha nem, nem tudom eldönteni mikor és hogyan támad, a lényeg, hogy megtörténik. Egyszer sem fog el, hogy nekem ezeket pénzzé kellene tenni és tudom, hogy ez a hiba, hiszen mindenki abból él. Családomnak köszönhetően lesz majd, mindig akad talán, ha nem dobálom ki az ablakon és máshogy, vagy ha kicsapnak a családból, akkor lesz másképp. Nem félek a munkától, semmitől sem, lesz ami lesz alapon teszem a dolgot. Mégis, egyre többet hallom, jelzik, hogy valamit tennem kellene. Nem kell semmit, ha nem akarom.
Véletlen került elém a lehetőség, amivel nem számoltam és nem is vártam. Egy neves műértő felajánlotta a galériáját fiatal, kezdő művészeknek. Nem garantált semmit, hírnevet, sikert és kiugrást, csak lehetőséget. Lehet, hogy itt találja meg valaki azt, amit keres, vagy akit keres. Így végül, a saját kíváncsiságomnak mondtam végül igent.
Kellemesen hűvös, délutáni napnak nézünk elébe. Hoztam pár fotót, amolyan szárnybontogatásképp, ha már frissen kezdtem bele és hét, kisebb, nagyobb festményt. Több, mint amit vártam. Körülöttem akad minden, mások fotói, festményei, akadnak szobrok, a tér kitöltésére, olyanok, amiket nem értek és amik nekem is igencsak tetszetősek. Elfog a láz, ahogy másik alkotásait nézem, hogy semmi helyem sincs itt, vegyem le és vigyem mindet vissza oda, ahova, de nem tehetem. Nem, mert megcselekedtem valamit, amitől most félek igazán. Három kép előtt állok, mindhármat egy ember ihlette, kettőt jóval utána, hogy találkoztunk, egyet, a legnagyobbat pedig az, amit beszéltünk. És én idehívtam őt, hogy lássa azt is, amit eddig nem. Megtartottam a kérését, egyik sem illetlen és mutat semmi olyat, amit hivatali címei és neve nem viselhet el. De a másik négy, fekete-fehér festmény között is látni, hogy szinte lángokban áll. Eme tüzet akarom láttatni vele, miközben az órámra nézek és idegesen állok egyik majd másik lábamra. Mindjárt itt lesz, kínomban pedig egy pohár pezsgőt veszek el és húzom le, egy szusszra. Talán segít.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. november 28. 19:10 Ugrás a poszthoz

MIHAIL
/ balaton közepén / esztelen és fesztelen / skubizd /  nico collins - on accident /

Más a helyzet, mint eddig bármikor, és ezzel kéz a kézben jár az is, hogy más a beszélgetés is. De nem annyira. Most is van értelme, most sem viszonyul másképpen Sztravinszkijhoz… igazából pont olyan ez, mint amikor találkoztak a járőrözéskor. Oké, azóta valamivel többet tud róla és fordítva, így nem is kell helyet csinálnia saját szavainak, a másik anélkül is tudja, hogy soha nem fordult meg a fejében megállni egy futam közepén. A fején megy a szemöldöközés, már majdhogynem zavarba jön, végül pedig őszintén neveti el magát. - Tényleg nem - csóvál a fején, majd pislog kicsit a kérdésre. Enyhe probléma lehet, hogy az agya automatikusan a legjobb haverját képzelte maga elé oldalra csapott karokkal és arccal az égnek, így aztán főleg nem bír nem elvigyorodni.
- A lángos egy magyar trash kaja. Olyan, mint a fánk, csak sós és a tetejét fokhagymával, tejföllel és sajttal spékelik meg, lekvár helyett. Nagyon olajos és mindig strandszezonban van, szóval szinte sosem ehetek. Ami nem para, mert a húgom képes megenni két ember adagját - amiről Brigitta jobb, ha soha nem fog tudni. Nedves hajából egy csepp esik szempillájára, így felnyúl és hátra tűri tincseit. Jól is van az úgy, két másodperc múlva megint máshogy fog állni, főleg miután tényleg csak körülveszi magát a vízzel és ide-oda ellebeg a hátán, a ringatásra már-már pencikézve. Ha nem szólna a hajóról lekúszó ritmus még lehet, hogy hümmögne is. Csak aztán felteszi a kérdést, és fülel a válaszra. Mihail most sem köntörfalazik, ő pedig úgy figyel rá, hogy szinte nem is pislog. A hajót nézi, aztán az eget. Picit még csendben van, majd akadozottan pillant oldalasan a másik felé. - Pont olyan hamisan védene meg, mint amennyire erőt adhatna? - kérdezi jóval halkabban, mint korábban. - Nem tudom. Ebbe így még sosem gondoltam bele. Úgy képzelem ez olyasmi, amikor az ember inkább elbújik a takaró alá - kitekert és gyerekes hasonlat, de ennél jobban nem tudná leírni. Elcsámborog a pillantása, arrébb evickélve engedi magát vissza és észrevétlen kezdi taposni a vizet. Szóra nyitja a száját, amikor fentről lekiabálnak, valami nyelven, amit ő speciel nem ért, de Mihail remélhetőleg igen. Valszeg menni kellene.
Azért még előtte birizgál a fülén, közben elmosolyodik és bár nem néz rá, neki intézi szavait. - Hé, Sztravinszkij… kösz - mosolya lesz szélesebb, és hagyja, hogy értse, amire akarja. Fejével biccent, hogy kövesse, majd a hajó hátsó része felé veszi az irányt, felmászik a nekik leengedett fémlétrán. Onnan nyújtja a kezét, ha esetleg szükség van rá. Borzongva, totál vizesen és feszülő izmokkal gravírozik el, az emberek között az emeletre, ahol a ruhákat ledobták. Összekapná a holmijait, amikor két törölközőt hoznak nekik és ő meglepetten borzol a haján. Aztán esélytelen, hogy ismét a másik közelébe jusson. Megjelenik az edzője, a fél baráti társaság és mindegyik sztorizni, kérdezgetni és röhögni kezd, miközben elrángatják és valami poharat nyomnak a kezébe. Még válla felett vigyorogva hátra pillant, de nagyvalószínűséggel Sztravinszkijt is körbeveszik a sajátjai.
Kösz-kösz ᨓ
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. november 28. 19:17 Ugrás a poszthoz

Alexander
Kinézetem


Az elsőnél még nem voltam anya. Nem voltam szerelmes. Csak egy nő voltam, aki dolgozott és dolgozott, és semmi másra nem vágyott, mint, hogy dolgozzon. Nem volt életem, és be kell vallanom, hogy biztonságban éreztem magam. Aztán jött Alexander Burton, ismeretlenül, névtelenül, és olyat kért tőlem, amire nemet kellett volna mondanom. De elmentem hozzá. Mert el akartam menni. Egészen addig nem is tudtam, hogy mennyire nem élek, míg ott nem találtam magam a műteremben, és bár volt beleszólásom abba, hogy meddig igen és honnantól nem, mégis imádtam azt, ami mellette volt. Imádtam a folyamatot, az élményt, azt, hogy bár modell voltam csak, szépen lassan felfedeztem a nőiességemet.
Aztán szerelmes lettem. Majd anya is. De visszatértem, mert az érzést, hogy nő vagyok, ott élhettem meg igazán. A művészet oltárán. Nem, sosem volt intim viszonyunk, mindez arra szolgált, hogy én felfedezzem önmagam, hogy megismerkedjek azzal a nővel, aki bennem él, hogy megszeressem magam. A művészet valóban önkifejezés, és nem csak annak, aki alkot, hanem annak is, aki mozdulatlanul ül, és gondolataiba mélyedve végigveszi azt, hogy miként is tekint magára. Nővé lettem, és imádtam a folyamatot, így bár a képek még mindig nem olyanok, mint amire az ember a fejét csóválná, be kell vallanom, a gondolataim már olyanok, melyek talán nem illendőek. Nem vele, nem, hanem magával a helyzettel, a lehetőségekkel. Valami mást akarok, mint az eddigiek, valami merészebbet. Gátat szabtam, de csak időre volt szükségem. Most, hogy elfogadtam magam, már mást is szeretnék. Talán ma este kiderül.
- Szia, remélem nem öltöztem túl. Óóó, itt vagyok.
Csak páran lézengenek még, amikor végigszánkázok a termen, hogy egyenesen Alexanderhez menjek. Őt néztem, a mögötte lévő képeket nem, csak most, ahogy rámosolygok, ahogy már tudom, hogy jó helyen és jó időben vagyok, engedem meg magamnak azt, hogy a környezetet is megszemléljem, és rögtön sokadmagammal veszem körül a srácot. Az arcomon halvány pír, egy kis zavar belefér, elvégre mégiscsak ott lógok a falon. Rendben, lássuk be, nagyon büszke vagyok arra, hogy milyen jól néznek ki ezek a képek.
- Elképesztően tehetséges vagy.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Alexander Burton
INAKTÍV



RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. november 29. 22:20 Ugrás a poszthoz


egy kiállításon, darabok belőlem


Nem segít a pezsgő, csak marja a torkom. Hamar le is teszem a poharat, nem kérek többet, hiába nyújtják felém. Majd később, ha az apró falatokkal teli tálat meglátogattam. Nem kellene eláznom, amikor még el sem kezdődött semmi sem, mert annál kellemetlenebb nem is lehetne. És ez egy finom jelző. Állhatnék ott, dölöngélve, két szót sem tudnék kimondani és a végén egy hatalmasat böfögnék. Maga a jelenet komikus, azonban onnantól kezdve én már másképp vonulnék be a világ színe elé, mint ami vagyok. Vannak, persze, hogy vannak olyanok, akikről köztudott, hogy kell egy kis „plusz” nekik, hogy alkossanak, egy löket és senki sem ítéli el, mert a végeredmény a lényeg és az általában elképesztő. Vannak azok, akiknek semmi se kell, csak pár pillanat és egy üres vászont töltenek meg pár vonással, meg vagyok én, mi, a kezdők, az aprónép, akik a szárnyukat bontogatják. Nem hazudok, volt, hogy bennem is volt „plusz”, mikor alkottam, de azok a képeim nincsenek itt. Azt majd talán máshova.
Hátrapillantok, mintha csak azt akarnám ellenőrizni, hogy tökéletesen egyenesen álljon, sehol egy milliméter elcsúszás, de akik előkészítették, erre rettentő gondosan ügyeltek. Talán még por sincs rajta, persze minden kész képem ellátom egy portaszító bűbájjal, amire „titkos keveréket” használok vagy nem is szólok róla, ha nem a mágusvilág elé viszem. De még a kereten sincs semmi. Jónak kell lennie. Visszafordulok előre és figyelek, ameddig meg nem pillantom őt. Tudom, hogy fura valakit anélkül csodálatosnak és különlegesnek látni, érezni, hogy abban szexuális töltet legyen. Nem vagyok vak, nem mondanék nemet, boldoggá tenne, viszont tudom, hogy ő más akar azzá tenni és én nekem, amire szükségem van, amit elvenni és átadni akarok neki, elég, az tesz engem azzá. Ez már csak ilyen, egyfajta fura szerelem, vonzalom vagy csak kapcsolat, talán ilyenek a múzsák, akik homlokon csókolnak. Tudja rólam, hisz látta a képeim sokaságát, hogy többnyire fekete és fehér vagyok, vele azonban mindig színes és tüzes. Van neki adottsága, egy csodálatos és veszélyes adalék, amit mintha akaratlanul adna át nekem és költöztetnék a festményekbe. Mint Dorian Gray, csak itt nem a fiatalságot őrizzük meg, hanem a valóságot ültetjük át a vászonra a legjobban. Nagyot sóhajtok, ahogy végül közeledik felém.
- Dehogy is. Csodásan áll a zöld, azonban ezzel te nagyon is tisztában vagy – mosolyodom el felé. Nem beszólás ez, hanem az a dicséret, amit az kap, aki felfedezte, hogy ha kicsit enged, akkor a kiskacsából hattyú lesz. Emlékszem, hogy mennyire szorongott először és mennyire engedte el magát a végén, vagy akár most. Kinyílt. Ahogy nyílik, miközben a képek felé fordul. Gyomrom bukfencezik egyet, ahogy vele nézem együtt őket, majd őt, minden apró rezdülését.
- Ahogy a modellem is az. Gondoltam ez remek alkalom, hogy találkozz velük. Így együtt egy egész – mert valahogy összeillik a három, hiába nem egy időben és mintára készültek. - Elfogadsz egy italt? Tudom, ezek általában puccos, unalmas rendezvények, de szerettem volna, ha velem vagy ma.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
RPG hsz: 332
Összes hsz: 387
Írta: 2021. november 30. 09:05 Ugrás a poszthoz

Alexander


- Szeretek zöldet viselni, megnyugtat.
De még mennyire, hogy megnyugtat. Elmondani nem tudom, hogy milyen csodálatos az érzés, ami szétárad bennem, mennyire más leszek, amikor zöldet viselek. A munkában sosem, ez aranyszabály nálam, hiszen ott nem akarok nyugodt lenni, ott pörögni szeretek, alkotni, haladni. Egy nap alatt annyi feladatot elvégezni, mint két - három ember. Csinálni, menni, tenni. Muszáj. Nem vagyok lemaradva, már nem. Előre dolgozok, azért, hogy, ha bármi történik, akkor is meglegyen a legtöbb dolog. Most, hogy már anya vagyok, és a gyerekem valószínűleg szövetséget kötött a Sátánnal, még inkább odafigyelek arra, hogy ne halmozódjanak fel a dolgaim. A vörös tincsek közé simítok, és be kell vallanom, hogy nagyon is jól esik az, ahogy rám néz, még akkor is, ha ez az egész közöttünk tényleg csak az ihletről szól. Az életem bonyolult, még úgy is, hogy nincs benne olyan, akivel csak ideig-óráig, sem olyan, akivel napokig, hónapokig, vagy akár évek óta egy ágyon osztoznék. Valahogy ez a része nem működik, és lehet, hogy ez genetika, mert a szüleimnek sem igazán ment jól.
- Kicsit furcsa érzés. Nem rosszul furcsa, csak furcsa. Az is, hogy együtt vannak, az is, hogy emberek látják, az is, hogy én látom, miközben emberek látják. De azért valahol bizsergető érzés is, olyan, mintha műtárgy lennék, akit körbejárnak és szemrevételeznek.
Tudom, hogy butaság, ezért nem is mondom ki hangosan, inkább picit közelebb hajolva, éppen, hogy csak nem suttogva fejtem ki neki a véleményemet erről az egészről. De nem tudok nem mosolyogni, mert a helyzet az, hogy ettől az egésztől, tényleg bizseregnek a lábujjaim, és az egészben van egy olyan érzés, mintha valamiféle híresség lennék. Végre másabb tekintetek is vannak rajtam, mint, amilyenek ilyenkor általában lenni szoktak egy-egy összejövetelkor.
- Igen, köszönöm. És nagyon jól esik, hogy ezt mondod.
Húzódik szélesebbre a mosolyom. Nem, nem vigyorgok, inkább valami finom, lágy női kacérság van ebben az egészben. Jól esik ez az egész.
- Másnak érzem az első és az utolsó képet. Meg persze a másodikat is, mintha fokozatosan léptem volna be a jelenetbe. Itt még rejtőzködtem, de itt már szinte büszkének érzem magam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2021. november 30. 17:27 Ugrás a poszthoz



Ha apám nem is, a legtöbb hasonszőrű azért egyetért velem valamiben: oda érdemes visszamenni, ahol a vaskos deszkán illatozó kézműves hamburger pirított szezámmagos tetejébe bárdot kell állítani, hogy a toronymagasan egymásra pakolt, zsíros szafttól csöpögő húsok szét ne csússzanak, és ahol olyan zene szól, amitől az embernek a nulladik percben hangulata támad aztán hajnalig a belvárosban tivornyázni. Teli bendővel átmenni a közeli shisha bárba, és mámoros hangulatban folytatni a végeláthatatlan mókuskerék állandó hajtásából való hirtelen-lekapcsolást, nem is, nem-nem, tévedés. Hmmm, hadd javítsam magam és fogalmazzak világosabban. Átmenni a közeli shisha bárba és némi segítséggel - csakhogy kizökkenjünk a nehéz hétköznapokból - rátalálhassunk az élet messzemenőkig legvalódibb síkjára. Evva’, felemelő érzés az élet kellemesebbik oldalán időzni, elkerülve az olykor rémes erővel vállunkra telepedő masszív drámát, és csak töltődni a létezéstől. Ez itt a kulcsszó. A létezés. A jelen és az átélés.
- Shuuut - huncut szemekkel pillantok át az étlap mögött bujkáló Sunshine-ra, miközben ajkaim szemtelenül széles mosolyra húzódnak. - Hát mi ez a zene, Bánáná Száni?! F#ckers! A végén még kiderül, hogy nem egydalos banda búg a rádióban, és koncertre kell vigyelek... ayayay.
Alsó ajkamat megjátszott szemérmességgel, amolyan namindegy stílusban harapom be, még gondterhelten sóhajtok is mellé egyet, és míg az asztalon kinyitva várakozó étlap felé fordulok, magamban kuncogni kezdek. Bárcsak.
- Mintha valaha is a mikor embere lettem volna... - jegyzem meg somolyogva, az államat meg sem emelve, mikor a sorok közül épp csak kipillantva, alulról nézek fel rá. - Engem a ki érdekel. A személy mozgat. Nem hiszed, de boldoggá tesz, hogy a közelemben maradtál - még akkor is, mikor egyébként nem akartál velem lenni. Nem mentél el - vállaimat a magam egyszerűségében vonom meg, és némi csend után, a szemöldökeimet összevonva folytatom. - Monnyuk azt azért jobb ha még most tisztázzuk: ezen a helyen előtted nem sok nővel voltam.
Világi hamburger az én társaságomban? Az ilyesmi csak a legfontosabbaknak és legkülönlegesebbeknek adatik meg. Mint amilyen Tücsök is. Meg egy másik nő a múltamból. Észre sem veszem, hogy ajkaim egyszeriben kiszélesednek, s a pillantásom a másikon felejtődik. Félrebillenő fejjel nézem a papírtakarta arcot meg a szőke tincseket, és tehetetlen villan belém az érzés, a szorongató, letaglózó tudat, hogy ezt most nem ronthatom el.
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2021. december 1. 07:04
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2021. november 30. 18:11 Ugrás a poszthoz


Nagyon vicces étel lehet, ha Reinert ennyire vigyorgásra készteti, de türelmesen várom a választ. Nem is lenne olyan fontos megtudnom, őszintén szólva kicsit sem érdekel, de amíg végre nem a problémáiról kell beszélnünk, amik kiteszik a mindennapjait, mindenről hajlandó vagyok kisebb monológokat hallgatni. Ki tudja? Talán még a kötetlen beszélgetés is segít neki közelebb jutni ahhoz, amit el szeretne érni. Túl az elemi mágián.
- Ez gusztustalan - közlöm a tömör, őszinte véleményemet az egészről, ahogy befejezi. Közben talán még pislogni is elfelejtettem, ahogy csak mondta és mondta, bennem az undor egyre csak nőtt. Hogy lehet ilyet megenni? És hogy lehet két ember adagját? Igyekszem moderálni magam, legalább az arcomról tűnjön el az egyértelmű véleményem, amin végül a feltett kérdése segít.
A végére kerül halvány mosoly ajkaimra. Az elhangzott szavak nem csak szavak, hanem érzések. Túlságosan tudom, miről beszélek ahhoz, hogy a szavak mögött ne legyen semmi, mégis igyekszem tárgyilagos maradni. Visszakérdez, én pedig vállat vonok - amolyan emberfüggő, közlöm ezzel az egyszerű mozdulattal, míg fejemet kapom fel az oroszra. Szemeim elé kapva kezemet nevetek fel hangosan, míg fordulok a hajó hátulja felé. Vigyorogva bólintok egyet felfelé, kékjeim megakadnak azonban Reineren, így nem mozdulok. Elmosolyodom a szavakon, majd csak nézem, ahogy távolodik tőlem. Sok méter van már köztünk, mire én is mozdulok, a lenyújtott kezet megfogva érintik meztelen talpaim a fém felületet. A kézre rászorítok, véletlen se mozdulhasson el, miközben előre dőlök, és fülébe szólalok meg rekedtes, mély hangon.
- Bármikor - távolodom el minimálisan, oldalra sandítva mosolyodom el, majd engedem útjára. A törölközőért nyúlok ki reflexszerű mozdulattal, hajamat törlöm meg vele, alóla sandítok ki a társaságra, hogy hangosan nevessek fel ismét. Képmutató faszok. Mégsem érzékelem, hogy Reiner visszanézne, így nem zavartatva magamat veszem el a gondosan összehajtogatott ruhákat, hogy felöltözzek és immár csak a társasággal, meg azokkal, akik szemtelen módon hozzánk csapódtak, töltsem el a maradék időt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. november 30. 22:08 Ugrás a poszthoz

07.23.
[ Tökfej / 16. születésnapom / ne less ]

Amíg mellettem ők ketten beszélgetnek én mindenfele járatom a tekintetemet. Az alkotásokat fürkészem, mert ez a lány a mikrofonnál elképesztően unalmas és megalszik a tej a számba, mire egyetlen értelmes szót kinyög. Remélem, hogy osztanak itt vigaszdíjat: kap egy szinonímaszótárat, vagy minimum egy regényt, hogy bővíthesse a szókincsét. Móric azonban egy puszit kap az arcára tőlem, és ajánlatos volna hosszú időre előreláthatóan be is osztania. Talán így több értelme van a bátorításnak, ha egyszer a szavaimra olyan tekintettel pislog mintha franciául szavalnék. Halkan szusszanva nézek utána, onnan Kendére, akinek mellettem az arcán hatalmas bárgyú vigyor ül. - Megcsinálja - mondom halkan éppen mielőtt Móric a mikrofonba szólna, bemutatkozik, Kende mellettem pedig éjenezni kezd, mintha egy lelátón ülne.
A kezdésre ráncolom szemöldökömet, de ahogy előre halad a történet lágyulnak el vonásaim és mosolygok szélesen. A kacsintásra ismét jön az az ismeretlen borzongás, amit igyekszem kizárni és teljes figyelemmel végig kísérni a beszéd folytatását. Néhol bólintok, tekintetem akkor sem veszem le róla, amikor mindenki feje a képek felé fordul. Azért nem különcködök teljesen, nevetni együtt nevetek mindenkivel, a falakról csapódik a jókedv, ami az egész teret megtölti. Amikor róla van szó, Kende csak őszintébben nevet és bokszol a levegőbe, ezzel szemben én megszeppenek azon, amit mond. Szívemet hallom a fülembe dobogni, majd áll is meg, ahogy mindenki egy emberként fordul felénk. Furán intek, zavartan mosolygok, mellettem meg úgy áll a srác, mintha övé lenne a világ a bájgödrével az arcán. Talán ezért is csillan a “megöllek” és a “te is fontos vagy nekem” keveréke egyszerre a szemeimben. Furcsa lány vagyok, el kell ismerni. De a véleményem mindig meg van, így aztán most is úgy nevetek majd tapsolok hangosan, hogy az kifejezze mit gondolok. Megcsinálta.
Minket pedig szinte ledöntenek aztán a lábunkról, olyannyira, hogy lassan Kendétől is eltávolodok, ahogy besodródnak közénk az emberek. Nagyjából háromnegyed-egy órába telik mire mi ketten visszatalálunk egymáshoz, bár ő teljesen máshonnan kerül elő. Így nézelődünk, amíg Móric fel nem szabadul.
A kiállítás sikere el van könyvelve, amikor elhagyjuk a helyet és egy Duna parti gyorsétteremből kérünk elvitelre vacsorát, amit a rakparton eszünk meg. Talán nem is nevettem annyit, mint ezen az egy estén, kettejükkel, egy olcsó pita fölött. Amíg ők ketten minden második szavukkal akaratlan, minden idióta beszólással csak azt erősítették meg, hogy a barátságuk minden évben csak szorosabb, hiába ácsorogtam mosolyogva, engem sem hagytak csendben lenni. Így ünnepeltem meg a születésnapomat életemben először. Móriccal és Reiner Kendével. Az utóbbi indokolatlan, de nem bánom. Az előbbi pedig megajándékozott az egyik legjobb napommal, ismét. Emlékezetes lett és valahol ez így volt jó és szép.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. november 30. 22:11
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Marina Darik
Független boszorkány, Végzett Diák


noisy little f*cker
RPG hsz: 463
Összes hsz: 757
Írta: 2021. november 30. 22:24 Ugrás a poszthoz


#kalandozunk
#kezdődikaszünet
#oldtimesake
#Loki



Röhögve vette át a felé nyújtott üveget, és szutykos kezével jól össze is kente a mintát. Örült, hogy egyikük se lett olyan prűd, hogy ne vállalt volna be egy ilyen túrát. Konkrétan az utca szélén vettek gyrost. A semmi közepén. És megették. Ha ezért nem járna valami plecsni nekik, akkor semmiért, de komolyan.
- Hogy mit csinálsz? - kérdezte elképedve Mae. Tudja, hogy Loki mindig többet eszik, de ez azért túlzásnak tűnt. Mert hogy ez még csak nem is volt finom.
Gyorsan eltüntette az utolsó falatokat is, és már állt is fel. Na nem azért, hogy tovább menjenek, ilyen ragadós mancsokkal még a táskáját se akarta felvenni a fűből.
- Oki, mindjárt jövök - indult el a kocsi felé.
És akkor még egyszer. Tizenéves lány, aki töri a magyart. Halad a semmi közepén az utca szélén álló furgon felé, hogy megkérdezze a benne lévő késői negyvenes fószert, hogy beengedi-e kezet mosni. És a legjobb haverja figyelmét épp eltereli valami random csaj. Mi baj lehet?
Marina bekopogtatott az ajtón, és mosolyogva kérte a bácsit, hogy engedje meg neki, hogy egy pillanatra beugorjon. És hihetetlen, de a gyrosos szó nélkül engedte. Közben a saját vevőivel foglalatoskodott, és csak egy fél pillanatra nézett a barna hajúra.
- Nagyon köszönöm. Isteni volt a gyros - füllentette a lány, ahogy szállt ki, aztán barátja mellé pattant, és azt nézte, amit a másik nézett.
- Aham, és a gyrosra éhezel, vagy valami másra? - húzta huncut mosolyra a száját Marina, és egy kicsit jobbra hajtva ő is elégedetten nézte, ahogy a csaj lábujjhegyen nyúlt fel, hogy elvegye a rendelését. - Kíváncsi vagyok mennyire lenne élvezetes végignézni, ahogy kieszi azt a pitát - vonta fel kétszer a szemöldökét a dán. Még mindig volt egy kicsit furcsa érzés a gyomrában, amikor ilyen megjegyzéseket tett. Mintha nem lenne helyes, amit tesz, pedig... miért ne lenne az. Ugye?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bánki Zorka
INAKTÍV



RPG hsz: 143
Összes hsz: 734
Írta: 2021. december 2. 12:26 Ugrás a poszthoz

Jason
Május eleje


Zorkának gyakran mondták már, hogy nem igazán értik, hogy miről beszél. A nő képes a lehető legösszefüggéstelenebb dolgokat egy mondatba csődíteni, s utána úgy nézni bárkire, mintha értenie kellene azt, hogy a szőkeség hova szeretne kilyukadni. Nem sok magához hasonló alakkal hozta eddig össze a sors, de most valahogy teljesen átérzi azon emberek zavarodottságát, akikkel valaha beszélt. Ugyanis. Fogalma sincs arról, hogy Jason mégis honnan szedi mindazt, amiről éppen beszél.
–Ühm – mozgatja meg nóziját kissé zavartan, s hol jobbra, hol balra pillog, mielőtt újfent szólalna. – Számomra is meglepő, hogy ezt mondom, de fogalmam sincs, hogy miképpen tetted össze ezt a mondatot – mármint nyilván tudja, hogy szavakból, meg betűkből, s Merlinre még a hanglejtésre is odafigyelt, de nem érti. – Mikor nem akartam veled lenni? – rázza meg értetlenkedve végül a fejét, mert valahogy ez az egész olyan felhő számára, melyből csak és kizárólag a másik segítségével fog tudni kikerülni. Mert, ha Jason azt gondolja, hogy az elmúlt héten azért nem találkoztak, mert ő kerülte és nem kívánta a társaságát, akkor..akkor bizony nagyobbat nem is tévedhetne. De nem akar feleslegesen magyarázkodni, elvégre egyikük sem tartozik ilyesmivel a másiknak.. Egyelőre.
Lassan kúszik fel jobb szemöldöke, miközben testével előrébb dől, hogy bal könyökét az asztalra tegye és fejét megtámassza kézfejével. Nézi a férfit, miközben azon gondolkozik, hogy ennek most tényleg örülnie kellene-e vagy inkább háborodjon fel azon, hogy egyáltalán előmert ilyesmivel hozakodni, s mi az, hogy mást is hozott már de.. Jason szerencséjére Ő nem az a nő, aki mindenben fogást keresne, így ajkai lassan mosollyá formálódnak, éppen úgy, ahogy a vele szemben ülőé.
– Kifejezetten üdítő hallani, hogy nem holmi tucat randizó helyre vittél, ahol minden második mátkáddal megfordultál – és ezt képes nem szemrehányóan, hanem szinte gurgulázó nevetéssel kiejteni az ajkai között. Ő egyébként beérte volna azzal is, ha Bogolyfalván leülnek egy padon és szendvicset majszolnak. Mert most nem az számít, hogy mit és hol, hanem, hogy kivel.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Podlovics Alekszej Mór
INAKTÍV



RPG hsz: 41
Összes hsz: 178
Írta: 2021. december 2. 14:10 Ugrás a poszthoz

b e l i á n


Kapcsolok aztán ahogy tovább nézem és elemzem mélázó arcát, hogy ez az enyhe zöldes szín valószínűleg a hoppanálás következtében költözött arcára, és hogy felhőtlen jókedve akkor fog előragyogni, ha a hányinger elmúlik. – Megvárom szivi, ne aggódj. – Biztatóan megveregetem a vállát, megvárom, míg összekapja magát annyira, hogy menni tudjunk, csak aztán indulok el a sűrűjébe. Még bőven van időnk, direkt azért akartam időben elindulni, hogy a koncert előtt legyen időnk szétnézni, enni-inni, szórakozni egy kicsit.
- Üdvözöllek a telekgerendási káposztafesztiválon – válaszolok vigyorogva kérdésére. Épp itt az idő, hogy megtudja, mi a helyzet, hogyha visszakozni akar, akkor még most fusson az egyetlen délutáni busz után. Nem amúgy, nyilván, ha nem akar maradni, akkor szépen hazaviszem és csalódottan hazakullogok, de jobban örülnék, ha nem futamodna meg. Elvégre olyan zseniális ez az ötlet, hogy szerintem soha senki nem lepte meg még őt valami ennyire királlyal. Nyilván, csak én lehetek képes ilyesmire, és senki más. Ez az én szuperképességem az emberek felett. Mindig tudom mire vágynak.
- Arra nem ülhetsz fel, amíg nem vagyok biztos benne, hogy nem fogsz hányni – forgatom meg a szemem kissé apukásan. De hát na, a legújabb cipőm van rajtam, ha lerókázza kibaszottul nem leszek boldog, és akkor még enyhén fogalmaztam. Amúgy sem biztos, hogy az a tákolmány nekünk való, az is lehet belül, és összeszakad. Na nem azért, hogy olyan kövér lenne vagy valami, de ezekben sosem lehet bízni. Ajkaimon azért mosoly ül, mert látom rajta, hogy őszintén élvezi ezt az egészet. Ránt magával, én megyek, közben ő olyan, mint valami gyerek: szinte még a száját is elfelejti becsukni gyönyörködés közben.
- Rémlik a múltkori beszélgetésünk, mikor azt mondtad, sosem voltál még egy jó Kaczor Feri koncerten? Hát gondoltam ideje, hogy bepótoljuk. – És milyen jól tettem, hogy így gondoltam. Utoljára, nem is tudom mikor láttam ennyire felhőtlenül boldognak.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2021. december 2. 16:01 Ugrás a poszthoz



Derűs vonásaim fölött, fürkésző tekintettel figyelem az asztal túloldalán üldögélő szöszmőt, és noha már az arcán is látom, hogy nem egészen érti, miről is beszélek, mikor érzései szavakban is visszaköszönnek, jóízű kuncogással dőlök hátra. A széktámla finom természetességgel reccsen meg a súlyom alatt - nem mintha zavarna, az évek alatt megszerettem ezt a hangot. Napsütéses pillantásom Zorkáéban pihen, szám körül elmélyülnek a nevetőráncok; egyszerűen jó érzés rá néznem.
- A héten? - szívom be alsóajkam, ahogy felfelé görbülő szájszéllel megszólalok. Inkább kérdés ez, mintsem kijelentés, amit jól tükröz a hangom is, melyet fele-fele arányban színez meg valamiféle kusza bizonytalanságérzet és markáns bizonyosság-tudat. Egyértelműnek vettem, hogy falubéli összefutásaink alkalmával azért nem jutottunk soha tovább az utca kétfeléről érkező mosolygós intéseken, mert nem volt biztos a dolgában. Azt gondoltam, megbánta. Mondjuk, jobban belegondolva, egyszersem láttam megbánást a szemében. Természetes volt és boldog, olyan, mint mindig, amikor együtt vagyunk. Szemöldökeim ráncba rendeződve csúsznak össze, és míg visszakönyökölök az asztalra, ajkaim között halk, de annál jelentőségteljesebb hümmentés szökik közénk. Vállaimon finoman mozdítok, tekintetemben új, értő nézőpont villan. Szóval minden rendben.
- Asszem most inkább fényeznem kéne magam, és elhitetni veled, hogy világi csődör hírében állok, de mivel ismersz, mint a tenyered... - megjátszott sajnálattal csettintek egyet a nyelvemmel, majd mosolyogva a közeledő pincérre nézek. Az igazság az, hogy Tücsök randitippjei között egyértelmű tiltólistás besorolást kapott a saját értékünk kisebbítése, legyen az bármily csekélyke is, és hiába villog lelkiszemeim előtt a vörös lámpa, lássuk be, mindannyian tudjuk, hogy teljesen feleslegesen fárad.  - Ha lenne ilyen helyem, arról nagy valószínűséggel tudnál - dörmögöm, és az asztalunk mellé érő srác felé fordulok. - A szokásosat szeretném, a hölgy meg mindjárt kitalálja.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bánki Zorka
INAKTÍV



RPG hsz: 143
Összes hsz: 734
Írta: 2021. december 3. 10:01 Ugrás a poszthoz

Jason
Május eleje


Beszív és kifúj, beszív és kifúj, közben pedig számol tízig, húszig, harmincig. Pilláit sűrűn rebegtetve néz a másikra, s visszafojtja a pörgő, érthetetlen szóáradatot, mely kikívánkozik belőle. Mi az, hogy nem akart vele lenni? Hát nem volt elég a baglyas, amit küldött, még az ablakán is ismét be kellett volna másznia? Félrepillant, aztán vissza, félre és ismét vissza, miközben vesz egy mélyebb levegőt, mielőtt szólásra nyitná ajkait.
– Hát te se igyekeztél nálam jobban –jegyzi meg végül röviden tömören, mintha csak megsértődne az egész feltételezésen. Ő igenis szeretett volna időt szánni arra, hogy kicsit maguk legyenek, de arról nem tehet, hogy a napok besűrűsödtek. Magyarázkodni nem kezd el, már megtörtént írásban és szóban is, ennél többet pedig aligha tehet. Ha Payne uraságnak ez nem elég, hát az arcába nyomja majd a hamburgert, hogy attól talán elfogadja a dolgot.
Nem szól közbe, mert nem akarja a másikkal tudatni, hogy valószínűleg bármit elhinne neki, amit mond. Jason azon kevesek egyike, akit úgy érzi tényleg ismer, s ez fordítva is igaz. Nyilván lehetnek olyan dolgaik, melyeket nem osztottak meg a másikkal, mert minden egészséges baráti és bármilyen kapcsolatnak vannak ilyen utcái, ugyanakkor biztos benne, hogy ez a csupaszívmaci talán az egyetlen olyan ismerőse, akinek szavai mögött mindig van igazság. Így hát ráncai lassan simulnak, kissé morcos ábrázatát pedig aprócska gödrök váltják, ahogy ajkai mosolyra húzódnak a szavaktól.
– Nagy valószínűséggel meg is lennék sértődve amiatt, hogy engem még nem vittél el oda – tesz pontot ennek a témának a végére, majd az étlapot jobban végig mustrálva, mikor a pincér odaér hozzájuk, már rendelni is tud. – Sajtos, baconos, dupla hússal, csónak burgonyával és pirított hagymával – olyan természetességgel kéri ezt, mintha mindennapos vendég lenne a helyen. Zorka nem fog azért salátát kérni, mert Jasonnel van itt. A férfi látta már a legrosszabb pillanataiban is, hát miért éppen most hazudtolná meg magát, mikor már úgyis teljesen mindegy?
- Mellesleg, jössz még egy Disneylandes kiruccanással - szó volt már róla, de el nem jutottak. - Karolának még nem említettem, így eldöntheted, hogy őt is bevállalod-e tényleg.. - teljes mértékben a másikra bízza ezt. Neki megfelel, ha ketten vannak, de biztos abban, hogy a férfi nem hagyná itthon a lányt, hiszen elég jól kijönnek, illetve az eredeti felvetésnél is arról volt szó, hogy a kisebbik szőkére férne rá igazán egy ilyen kirándulás.
Utoljára módosította:Bánki Zorka, 2021. december 3. 10:02
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
RPG hsz: 1817
Összes hsz: 1868
Írta: 2021. december 6. 10:55 Ugrás a poszthoz


   -  Tudom, tudom, nem először vagyok itt, anyám... - húzza be az ajtót maga mögött, kizárva az utána károgó titkár hangját. Üljön le itt, ne nyúljon semmihez, tíz perc és lesz magával valaki. Két hónapja szabadult, tehát ez az ötödik alkalom, hogy az üres műanyag pohárkával a kezében ledobja magát a négyes számú miuntavételi terem - belépés csak pálca nélkül közepén álló fém asztal mellé. A minisztérium gondoskodott róla, hogy ezen alkalmak során bőven legyen lehetősége a tétlen várakozásra, a szemközti, tojáshély-színű falon függő plakát szövegét szinte kívülről ismeri már (Port? Pont, hogy nem! A leszokással kapcsolatos tájékoztatásért keresse diszkrét tanácsadóinkat).
Most sem számít gyorsabb ügyintézésre. A poharat a száját elhúzva pöcköli arrébb az asztalon, könyökén mellé támaszkodik. Vér és vizelet. Paranoiásabb pillanataiban biztosra véli, hogy a minisztérium valójában százfűlé-főzethet használja a mintákat, amiket az eltelt években-hónapokban kisajtoltak belőle. Igazán ez legyen életük legnagyobb boldogsága.
Szürkészöld szemei a tőle jobbra álló szekrény felé fordulnak, az üveg mögött a mintavétel eszközei néznek vissza rá. Tudja, hogy negatív lesz, mégis ismét elfogja az ismerős feszültség, mintha csak nemibeteg-gondozóban ülne és várná az ítéletet.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 111
Összes hsz: 167
Írta: 2021. december 6. 11:47 Ugrás a poszthoz

William Martin Krise


- Ahmm.. - Dünnyögve halad a folyosón, kezében egy nyitott dossziéval sétál, ami egy konkrét oldalon van nyitva már egy ideje. Mellette éppen egy kosztümös hölgykolléga magyaráz a fülébe folyamatosan, sietve és hadarva, hogy minél előbb visszatérhessen az adminisztrációs osztályra, ahol további papírhalmok várják engedélyeztetésre van elutasításra.
- Az utána következő időpontját áttolták holnapra, így csak ezt az egyet kell letudnod. Még egyszer köszönjük, hogy kisegítesz.
Kétkedve horkant egyet menet közben a szőke férfi. Mintha olyan sok választása lett volna, alighogy belépett ma leadni a havi jelentést, elkapták a hallban. Őt pedig talán a december ünnepi és jovális hangulata kapta el, de nem mondott azonnal nemet.
Pedig azt kellett volna - fut át a gondolat rajta, miközben az adatlap jobb felső sarkában mozgó, őt érdeklődve fürkésző mágikus fényképpel néz farkasszemet, illetve mellette az ismerős név az, ami miatt mindeddig nem csukta vissza a dossziét. Feszült hangulatban kanyarodik be a mintavételi folyosóra, út közben valahol elhagyta a HR-es nőt. Hóna alá csapja a dossziét és úgy indul el a váró felé. Mindegy, elvileg ennek a kölyöknek nem is kell tudnia, hogy ő kicsoda, egyszerűen letudja a vérvételt, elpakolja a mintáit, soha nem tudja, hogy ki volt, ki lett, majd a szülei elintézik az ügyes-bajos dolgait és mindenki megy a maga útjára, mint mindig.
A terem kong az ürességtől, a hétfő délelőttök valahogy sosem számítottak csúcsidőnek. Az asztal mellé lép és a mellett ücsörgő fiúra pillant, kezét kézfogásra felé nyújva.
- Jó napot, Várnai Rafael.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
RPG hsz: 1817
Összes hsz: 1868
Írta: 2021. december 6. 12:13 Ugrás a poszthoz


A léptekre csak a fejét billenti oldalra először, maga előtt összekulcsolt kezeit fixírozza, mintha ezzel eltávolíthatná a karperecet, ami mágikus nyakörvként tartja a jó úton. Ettől eltekintve azonban a Magyar Mágusállam nem vakarózik túlságosan, hogy a társadalomba való integrációjával foglalkozzon, a kétheti teszt és elbeszélgetésen kívül kidobták Bogolyfalván, innentől kezdve nem a mi problémánk vagy.
Úgy fest, ez visszatérő motívum William életében.
A léptek közelebbről visszhangoznak, ő felpillant, kifejezéstelen arccal várja, hogy a férfi az asztal mellé sétáljon. Az illem úgy diktálná, hogy felálljon; azonban elégszer taszították már vissza a székbe hasonló helyzetekben ahhoz, hogy ne mozduljon meg. Ha együttműködsz, hamarabb vége lesz, megtanulta a Zengőben. Így mindössze a kézfogást viszonozza a nyomott feszültségtől hűvös ujjakkal.
   -  Will. Krise.
A név elsiklik a figyelme mellett egyelőre, de úgy hiszi, itt még nem találkozott vele. Nocsak, egy újabb középkorú auror, aki a vérvétel után a mosdóba kíséri majd, ez a nap egyre csak jobb és jobb lesz. A tekintete nyugtalanító - és zavaróan ismerős - alapossággal időzik a a férfi vonásain, végül kelletlenül hátradől.
   - A szokásos?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 111
Összes hsz: 167
Írta: 2021. december 6. 13:45 Ugrás a poszthoz

William Martin Krise

Ő tudja a legjobban, hogy csak képzeli a súlyos levegőt a helyiségben, és hogy ha akarná, bármelyik pillanatban kellemes szellőd idézhetne, hogy felfrissítse magát és a valószínűleg túlzottan feszült hangulatát. Úgy kell figyelmeztetnie magát, hogy amit csinál, teljesen irracionális, majdhogynem gyerekes. Hát még ha az ő gyerekük.. ? Rafael pedig teljes mértékben szakmai okok miatt ül most itt, a minisztérium jellegtelen falai józanító hatással vannak rá kivételesen. Pontosan, nem rá tartozik, nem az ő dolga, az ő feladata pillanatnyilag annyi, hogy levegye az előre meghatározott mennyiségű vért, aztán kikísérje a férfit a mosdóba, hogy megbizonyosodhasson, nem sumákol a mintával.
Míg az arcát fürkészik, Rafael nem pillant fel, helyette a mellettünk lévő fiókos szekrényből kezdi kipakolni a vérvételhez szükséges eszközöket.
- Pontosan. Nem fogom húzni az idejét, letudjuk minél hamarabb, aztán tölheti majd más, hasznosabb dologgal a hétfőjét.
Kirakja a fertőtlenítő bájitalkivonatot, ami egyben izomlazító és helyi érzéstelenítő is. A legtöbben nem problémáznak a tű miatt, de ez az általánosan használt főzet, hogy azok is kezelhetőek legyenek, akik szélsőségesen rosszul viselik a vérvételt.
- Melyik karjából szeretné?
Utoljára módosította:Várnai Rafael, 2021. december 6. 13:59
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
RPG hsz: 1817
Összes hsz: 1868
Írta: 2021. december 6. 14:07 Ugrás a poszthoz


Rafael. Mégis mennyire együgyű, flamboyant név. Akár az a tálca, hasonló nevű bonbon, amiből addig ette magát a nagyanyja olvasójában, amíg le nem hányta az aranyozott kanapét. Rafael - épp, hogy olvasni tudott akkor, de a doboz feliratát kibetűzve azonnal a névre asszociált. Mert gyakran hallotta azt. Ha ez nem tetszik, Rafael biztos majd tárt karokkal fogad. Nem értette, mit jelentenek az apja szavai, nem is foglalkozott velük, bizonyára el is felejtette volna, ha az édességtől nem okádja el magát és ég örökre az emlékezetébe. Azóta hányingere támad, ahányszor rágondol, most is nyel egyet, végül hamarabb elfordítja a tekintetét a férfi arcáról, hogy az fölnézne.
Kérdés nélkül húzza le pulóvere cipzárját, hogy kibújjon belőle és maga mellé dobja az üres székre. Rafael.
   -  És a pálcámat mikor kapom vissza?
A szokásos kérdés - ha nem ezzel kezd, biztos ez a második, amivel a vele foglalkozó aurort traktálja. Mivel Várnai új, így hát...
Várnai.
Ha inkább Várnai akarsz lenni, akkor mondd azt, de nem tűnhetsz el csak úgy napokra, amíg itt vannak az ikrek és szükségük van rád.
A karját épp, hogy beleegyezően az asztalra fektetné, amikor visszarántja onnan, egy időre a levegőben marad. Szeme ismét visszatelepszik a férfi arcára, mintha csak egy különösen szaftos kelést látna rajta, keze szép lassan visszahull.
   -  Te ismerted az anyámékat, nem?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 111
Összes hsz: 167
Írta: 2021. december 6. 14:41 Ugrás a poszthoz

William Martin Krise

Az egész rendkívül kínos, bár egyelőre hálát ad az égieknek, hogy a helyzet kínosságáról, úgy tűnik, egyedül ő tud. Jobb, mintha ketten osztoznának rajta - attól válna csak úgy igazivá. Ezt még el tudja kenni egy kellemetlen találkozásként, mint mikor az ember előtt nagyon lassan megy valaki az utcán és teljesen véletlenül a sarkába lép.
- Amint mindennel végeztünk felveheti a recepción. - Vajon akiknek tényleg ez a munkája, nem pedig csak vészhelyzeti beugrók, mindig ugyanezt a kérdés kell minden alkalommal megválaszolgatni? Mocsok egy monoton munkának tűnik, sőt, mi több, kifejezetten kellemetlennek, ha belegondol, hányan próbálhatnak csalni a vizsgálaton. Semmi pénzért nem dolgozna itt.
Már épp leülne az asztal másik oldalára, mikor William visszarántja a kezét, teljesen váratlanul - és az auror számára ismeretlen okból. Felvonja a szemöldökét, már formálódna a száján a kérdés: "valami baj van?", de a másik megelőzi. És bárcsak ne tette volna. Kifejezéstelen pókerarccal fejezi be a saját mozdulatát, leül, lecsavarja a főzet üvegének tetejét, kiönt belőle valamennyit egy szövetdarabra, amivel majd a szúrás helyét törli majd át. Megzabolázza saját arcvonásait, a minisztériumban vannak, ő egy auror, akit iderángattak, semmi több, semmilyen magánéletnek nincs helye ezek között a falak között. Soha ennyire nem volt még hálás az intézmény 'lelketlenségének'.
- Attól függ, kikről van szó. Több Krisét ismerek, még többet nem. - Szekrényekből kizuhanó csontvázakról leginkább, emberekről, akikről nem akar hallani, akinek a boldogsága, révbe ért családi élete nem mozgatja meg és évek óta csak kellemetlen fiatalkori emlékként élnek benne. A düh, a sértettség már hosszú évekkel ezelőtt valamiféle keserű érdektelenséggé és tagadássá szelidült, és ez pontosan elég.
Igen, pontosan elég, semmi kedve nosztalgiázni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
RPG hsz: 1817
Összes hsz: 1868
Írta: 2021. december 6. 15:15 Ugrás a poszthoz


A szemfoga az ajkába harap, kényelmetlenül fürkészi a vonásait tovább, a személyes terébe férkőzne anélkül, hogy különösebben megmozdulna a széken. Ez az átkozott hely - már aznap megmondta a nagyapjának, amikor a mugli repülővel megérkeztek, minél kevesebb időt töltünk itt, annál jobb. Az ország indokolatlanul bűzlik a belterjes drámától. Anya is megmondta.
Túl fiatal volt hozzá, amikor a szülei magára hagyták őt, a vitákat gyermeki felfogásának szűrőjén át hallgatta, csak annyit értve belőle, amit explicit elmagyaráztak neki. Így tehát nem mondhatni, hogy érti, ki a férfi valójában, a saját, valószínűleg több helyen hibás elképzelését családi mendemondákból és a nagyapja megbízhatatlan, részeg magyarázatából rakta össze. Tudod, mit jelent az a szó, hogy fattyú? Te, te vagy az.
Megengedően fekteti végig a karját az asztalon, a bőrét halovány, égés- és vágásnyomok cakkozzák; nem olyanok, amiket magának okoz az ember fia, inkább affélék, amit akkor szerez, ha a kezében felrobban egy fiola.
   -  Martin. Itt laktak a környéken.
Nem fogja elengedni. Az elmúlt másfél hetét a nagyapja, majd később az anyja holmijának kipakolásával töltötte, fiatalkori vackok, egykor becsben tartott kacatok kerültek elő, valójában minden, amit a Krise család túl értéktelennek talált ahhoz, hogy az elhelyezésük felelősségét rá tolják. Így ragadtak meg benne nevek, füzetek szélére karcolt üzenetek, naplóbejegyzések, amiket talán nem illett volna látnia, de leginkább pár emlék, amit azt hitt, elfelejtett már.
   -  A nagynéném itt tanított az iskolában különben.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 111
Összes hsz: 167
Írta: 2021. december 6. 18:18 Ugrás a poszthoz

William Martin Krise

Nem tudja nem észrevenni a begyógyult sebeket, hegeket a férfi kezén. Mégis mi a jófenét művelt ez a kettő nevelés címszó alatt, hogy a fiú börtönben köt ki és így néz ki? És még annak idején őfelette ítélkezett mindenki, hogy mennyire felelőtlen, mennyire alkalmatlan. Valóban így gondolhatták, nem csak a nyelvüket köszörülték, mert végül mindenki szép lassan (vagy épphogy sokkoló gyorsasággal) kikopott mellőle - vagy ő maga hagyta faképnél őket.
- Ah, hogy az a Krise. - Rövid szünet, áttörli a bőrfelületet a főzettel. Langyos, enyhe levendulaillat érződik belőle. Rafael csendben foglalatoskodik, hüvelykujjával finoman megnyomogatja a kar belső ívét, vénát keres, amit még az ő gyakorlatlan adottságaival is könnyen eltalál.
- Hallottam róla. Én magam is egy keveset, de nem túl komfortos életpálya. - Most mit mondjon a srácnak? Akar tőle egyáltalán hallani valamit, vár valamire, vagy csak jelleméből adódóan ilyen csevegő fajta? Felnéz az őt fürkésző tekintetbe, mintha valami választ várna a ki nem mondott kérdésére, de nyilvánvalóan nem legilimentor, fogalma sincs, mi jár a kölyök fejében.
- Gondolom anyádék nincsenek elragadtatva a jelenlegi helyzetedtől. - Vajon az, hogy William itt van, azt jelenti, hogy Hidoiék is ideköltöztek? Csak a több éves önuralma miatt állja meg, hogy el ne húzza a száját kelletlenül.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
RPG hsz: 1817
Összes hsz: 1868
Írta: 2021. december 6. 18:41 Ugrás a poszthoz


Ahogy a férfi a bőréhez nyúl, az ő karja megrándul, épp, hogy észrevehető, ideges gesztus. A vatta érintésével egyszerre fordítja a tekintetét a szemközti falram valahol Rafael válla fölött, bár nem tart a tűktől, inkább nehezen viseli el a bénázást, amit néhány auror vérvétel címszóval produkál. Többször felajánlotta, hogy elintézi magának, de a javaslata eddig süket fülekre talált. Mit hisznek, a tűvel nyakon szúrja Várnait és illegalitásba menekül?
Hogy az a Krise. Nem tudja, a rokonai mit műveltek, amíg a környéken éltek, kezdve a magát mindenbe beleártó nagynénjével és a nem feltétlenül legális utakon járó nagybátyjaival. Azt azonban tudja, hogy különösen abban az átkozott faluban, a vezetékneve hallatán a legtöbben Alexandrára asszociálnak. Csak nem annak a drága jó Hannának a fia? Nem, sajnos nem.
   -  Úgy hallottam, szinte mindenki, aki ott tanít, ott is tanult.
Talán tapogatózik, talán csak megállapít, de előfordulhat, hogy abban a feszültségében beszél, ami érezhető rajta. A falról visszapillant a férfi arcára. Szemöldöke cseppet megemelkedik.
   -  Nem tudom. Majd kimegyek a temetőbe és megkérdezem neked.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Machay Adél
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
RPG hsz: 1506
Összes hsz: 1527
Írta: 2021. december 6. 18:54 Ugrás a poszthoz

William Krise
- DEC. 1. | Nyíregyháza, Sóstó, Eszterházy Zsófia és Machay Dominik esküvőjén -


Sóstó újabban felkapott hellyé vált házasságkötések szempontjából. Először a mugli világból házasodott itt egy luxusfeleség, meg egy tévés műsorvezetőnő, most pedig a Machay család szervezte ide a fiúk esküvőjét az Eszterházy család zabolátlan lányával, Zsófiával. Adél nem tartja túl sokra az új sógornőjét, már csak azért sem, mert ez a nő és a stílus, az elegancia, és a rang totálisan más utakon járnak. Egyszerűen nem bírja megérteni, hogy lehet aranyvérű? Természetesen Dominik kritikán aluli ízlésén már meg sem lepődik, de hát az aljanép mindig is a magafajtához fog vonzódni. Eszterházy Zsófiához és a pereputtyához képest az ő Jean-Paulja egyenesen aranyvérű rangba emelhető mágus. Ahogy elnézi azt a Diánát, olyan mintha az a nő egy ízléstelen, mugli fesztiválra igyekezne. Gusztustalan.
Persze az anyja előtt nem kritizálhatja a kis várományos fiát, de látni vélte az imént, hogy Magda arcvonásai is megkeményedtek az Eszterházy lányok látványára. Zsófia egészen kitett magáért (nyilván lehetett volna sokkal jobb is, ha rajta múlik, de saját magához képest szép menyasszony a sógornője); Dominik szokás szerint csak pöffeszkedik, mintha ő találta volna fel a spanyolviaszt.
Magda abszolút kitett magáért, Ilya, az apjuk pedig nem sajnálta belepumpálni a pénzt ebbe az esküvőbe. Bármiben lefogadná, hogy az ő esküvőjére töredékét sem fogják költeni ennek a fényűzésnek. A mellkasában burjánzó mélységes utálat újabb méreteket ölt a bátyja ellen.
És ő? Nos tagadhatatlan, hogy megfordulnak utána a férfiak, de még a párral érkezők is lopva vetnek rá egy-egy pillantást. Nem vakságot, csak hűséget fogadtak, és ez az egoja szerint teljesen rendben van. Megérdemel minden egyes éhes pillantást, amivel végig cirógatják a hófehér bőrét, az aranyló haját, kivillanó hátát. A testét egy barackvirág színű, hátul teljesen nyitott ruha öleli körbe finoman simulva rá a csípőjére és emelve ki annak vonalát; a térdig érő ruha könnyeden lejt, elől pedig kézzel hímzett virágmintába burkolja kebleit. A haját felfogta egy könnyed félkontyba; szerette volna láttatni a meztelen hátát, sápadt nyakszirtjét, és elégtétellel nyugtázza, hogy néhol még egy-egy nő is erőteljesebb pillantást vet rá, és nem a féltékeny fajtából. A száját vérvörös rúzs emeli ki, a sminkje üde natúr, tavaszt sugárzó, holott tél van. Ő maga a megtestesült frissesség egy poshadt szagú, vénektől és savanyúaktól nyüzsgő légtérben a fogadó teremben.
Előrelátó volt, megkérte az anyját, hogy árulja el, mely asztalhoz ültették, és meglepő módon a nagyanyja adott erre egy roppant készséges választ: a lehető legtávolabbihoz, de nézze csak, ez és ez lesz az asztaltársa, közöttük sok híresség. Például egy Krise-családbeli. Nem mintha ez sokat mondana neki. Ugyan tudja, hogy a nagybátyja felesége is Krise, Alexandra rokonságához nem sok köze volt ezidáig, így nem is szentelt különösebb figyelmet a válasznak. Valami másban reménykedett, érdekesebben, de ettől még bemagolta a neveket és az arcokat, ahogy azt kellett ilyenkor. Mekkora szégyen volna itt helyben megkérdezni akár egyetlen asztaltársától is, hogy mi a neve és mit kell tudni róla.
Fürkészően pásztázza a termet- a nagyanyja ukázba adta, hogy bánjon tisztelettel, kedvesen a Krise-vendéggel. Mélyről felszakadó sóhajjal nyugtázta, hogy a piszkos munkát ismét ráhagyták, mint mellőzhető elemre. Hányszor de hányszor elképzelte már, hogy otthagy mindent és mindenkit, de mindig visszatartja az indulatait. Már nem sok van hátra, és végre elmehetnek Jean-Paullal, messze innen, ebből a bolondériából. Úgysem ismernék el soha a leendő férjét családtagként, jobb hát a sallangtól megszabadulni idejében, de addig is játssza a rá szabott szerepet, ahogy azt kell. Minél kevesebb súrlódást szenved el tőlük, annál könnyebb lélekkel szökik el itthonról. Már csak néhány nap, hetecske…
Az egyik pincér tálcájáról elemel egy pohár pezsgőt, elvégre azért járkálnak össze-vissza a teremben, hogy kiszolgálják az igényeiket, de itt még nem ér véget a feladata- az előbb már megakadt a szeme a számára kiosztott szórakoztatási feladaton, William Krise-on. Magas, fess férfi, ízlésesen felöltözve, de az arckifejezése nem különösebben bizalomgerjesztő. Mintha… talán unja magát…? Oh, kit érdekel? Megrázza magát és dönt: ideje ‘kapcsolatot építeni’, jajj, mennyire örül neki!
- Mr. Krise? – Dallamos a hangja, kifejezetten kellemes. Hiányzik belőle a fiatal lányokra jellemző visítozós hangorgánum, de ott lappang benne a potenciál, hogy eleresszen egy sikítást bármikor. Hátratűr egy szándékosan kószán hagyott tincset a füle mögé, majd kezet nyújt udvarias, visszafogott mosollyal az arcán.
- Nagyon örülünk, hogy eljött a bátyám esküvőjére, megtisztelő! A nevem Machay Adél. -
Utoljára módosította:Machay Adél, 2021. december 6. 19:33
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
RPG hsz: 1817
Összes hsz: 1868
Írta: 2021. december 6. 19:04 Ugrás a poszthoz


Ha azt akarod, hogy valaha ismét komolyan vegyenek, akkor kezdj el úgy viselkedni, mint egy felnőtt ember.
Összeszorított szájjal viszonozza a száznegyvenedik kézfogást, mielőtt a martinis poharát ismét felemelné a fehér, arany-tintakék szalagokkal hímzett asztalkáról. A szertartásig óránként legfeljebb egy, utána kétóránként másfél, a nagybátyjától ezt az utasítást kapta egy baráti vállveregetés kíséretében, töményet pedig csak éjfél után, vagy ha Aleksandr kínál meg vele. Eddig kiválóan tartja magát az agendához, épp annyira zsibbadt, hogy ne már ne zavartassa magát, ha semmitmondó beszélgetésbe elegyednek vele hippogriffekről és borvidékekről (A szürke rothadás! Idén is elvitte majdnem az egész termést!), ellenben tökéletes pókerarcot vágjon mindehhez. A nagyanyja igazán büszke lehetne rá, ő megteszi, amit a haza követel: belesimul a tömegbe, válaszol, ha kérdezik és készségesen tetteti, hogy fogalma van róla, ki a pár, akinek az esküvőjén van. Ennél többet nem is vártak el tőle.
Csak annyit kell tenned, hogy odamész, kezet rázol velük, gratulálsz és képviseled a családot.
Az őt kísérő aurort a termen kívül hagyta, sajnos annyira nem bíznak benne egyelőre, hogy egyedül engedjék Bogolyfalva határain túl. Azonban a láthatóan újonc férfi még inkább zavarban van a feladattól, mint amennyire őt feszélyezi a jelenléte, hát készségesen foglalt helyet az előtérben. Az engedélye, amit mára kapott, úgysem hagyná, hogy a birtok határait átlépje, erről a karperec magától is tesz.
A fogpiszkálóval felszúrja és a szájába veszi az italban lebegő magányos, megszottyadt olivabogyót, érdeklődés nélkül végigpillant a termen. Az állófogadás beszélgetésének alapzajába belekeveredik néhány apró, csengő nevetés, valamiféle lágy jazz, az ezüstvillák csörömpölése a süteményes tányérokon. Biztos benne, hogy ha felemelné az örömanya szoknyáját, még annak fehérneműje is passzolna az abrosz színéhez, milyen végtelenül gelj és képmutató. Lassan rágja az olivát valahol a terem széle felé állva, gondosan ügyelve rá, hogy a megtermett, mágikusan mozgó jégszobor állandó takarásában maradjon a slepp többsége előtt. Különben közel sem érzi magát annyira kényelmetlenül, mint azt eredetileg elképzelte; nyilván ehhez az életvédelmi célzattal elfogyasztott vermut is hozzájárult, de a nagybátyjának igaza volt, semmi más teendője sincs, mint jól mutatni öltönyben, hallgatni, utána pedig hazamenni. Erre legfeljebb egy majom intelligenciájára van szükség, nem csodálja hát, hogy a húgát és öccsét alkalmatlannak találták a feladatra.
Sznob kis korcsok.
Kiüríti a poharát, visszateszi az asztalra - a tekintete fókuszába pedig akkor sétál be ő.
Honnan ismerem fel, melyik a véla és melyik nem közülük? A kérdésére Petre csak flegmán megrántotta a vállát: tudni fogod.
   - Miss Machay - határozottan viszonozza a kézfogást - Én örülök, hogy itt lehetek.
Könnyedén hazudik, ez sosem esett nehezére; a lány pedig megteszi neki azt az előzékeny szívességet, hogy elhelyezi magát a családfán, így nem kell úgy tennie, mintha tudná, kivel beszél. Az egyik Machay kígyó - a nagybátyja csak így emlegette, de nem kérdezett rá, miért.
   -  Nem illik túlragyogni a menyasszonyt - folytatja, bár ehhez nem kell hazudnia az arát elnézve, mégis szívesen szemen köpné magát. Azonban tudja, hogy mindez a protokoll része, némi vak flört, aztán mindenki mehet a dolgára.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 111
Összes hsz: 167
Írta: 2021. december 6. 19:05 Ugrás a poszthoz

William Martin Krise

Nem hátrál vissza csak azért, mert hirtelen összerándulnak az érintése miatt. Ideges? Remek, ketten vannak, ennek a vérvételnek viszont meg kell történnie, és a helyzet kínosságát tekintve Rafael a "minél előbb" verziót szorgalmazza.
- Sokan vissza szeretnek térni az alma materbe.
Tud ez a beszélgetés ennél kínosabb lenni? Tényleg, van ennél lejjebb? És aztán elhangzik a mondat, ami atombombaként söpör végig gondolatain, amint a szavak jelentése értelmet nyer.
Van lejjebb, de még mennyire, hogy van lejjebb. Komor arccal koncentrál arra, hogy megváltozott érzelmei ne hassanak ki arra, ahogy a tű már William karjában van és a vér szép lassan gyűlik a fiolában. A fizikai, motorikus mozgások függetlenedtek attól a káosztól, ami benne tombol.
- Ha nem tolakodó megkérdeznem. Mi történt? - Lehetne professzionálisabb, letudhatná ezt az egészet azzal, hogy elnézést kér, majd nem mond semmit. Aztán hazamegy és utánanéz a gyászjelentésekben, de most kell megtudnia. Semmi racionalitás nem áll az igény mögött, csak egyszerű, impulzív akarás. Hirtelen keserű nevethetnékje támad saját pár perccel ezelőtti gondolataitól. És még az volt a baja, hogy lehet, hogy visszaköltöznek? Tényleg? Állkapcsa megfeszül, ahogy egy pillanatra összepréseli a fogait, visszafojtva egy magának szánt gúnyos hangot.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Machay Adél
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
RPG hsz: 1506
Összes hsz: 1527
Írta: 2021. december 6. 19:08 Ugrás a poszthoz

William Krise


Lett volna húszmillió egyéb, kellemesebb elfoglaltsága. Például végig hemperegni az estét Jean-Paullal, de az anyja biztos tett volna róla, hogy minimum egy teljesen ’véletlen’ dementortámadás áldozatává váljon, ha ki meri hagyni a drágalátos bátyja esküvőjét. Pedig elnézve az egész ceremóniát, egyáltalán nem érte meg a rengeteg készülődést. Arra számított, hogy lesz kit túlszárnyalnia, de itt… nem, nem igazán akad versenytársa. A fensőbbséges gondolat teljes tudatában igazítja hátra a haját, hogy még hangsúlyosabbá váljon a pompás arányú, gömbölyded válla. Alig bírja elfojtani az elégedett mosolyát- talán az egyetlen visszahúzó tényező az anyja villámokat szóró pillantása, mikor egy adott ponton összeakad a tekintetük. Magda azonnal képes elrontani a kedvét most, pedig máskor egészen jól megértik egymást, főleg mikor közös vásárlásokat űznek. Természetes volt, hogy most is kikéri az anyja véleményét a külsejével kapcsolatban, de Magda sokkal elfoglaltabb volt Dominik felöltöztetésével. Az a nyomorult még egy normális öltözéket sem képes magára ölteni, ahhoz is az anyjuk kell, hogy pátyolgassa a kicsi fiát. Alig állta meg szemforgatás nélkül múlt héten az öltöny próbát, amire elkísérte őket. Egyedül a két pohár pezsgő segítette át a nehézségeken (noha az egyik eladólány eléggé aggódva méregette őt, lévén még kiskorú a mugli törvények szerint, de a pénz beszél, a lány pedig nem merte kockáztatni az állását).
Az egész fogadás szörnyű fullasztó, de az aranyvérűektől ez voltaképp egy elvárás- minél nagyobb feneket kerítenek valaminek, az annál természetesebben jön tőlük és annál inkább egy spanyol inkvizíció vonzerejével ér fel. Semmi baja a luxussal, de Dominikra biztos nem pazarolt volna ennyi pénzt. Mondjuk a saját esküvőjéről le is mondhat, hiszen Jean-Paul olyan sárvérű, mint annak a rendje. A szülei előbb vonulnának önként a Zengő legmélyebben fekvő celláiba, mint hogy kifizessék az ő leendő lagziját egy mocskos vérű mágussal. Pedig ezt tervezik, de előtte azért biztos szert tesz valamilyen módon az örökségének legalább egy részére. Nem szándékozik üres kézzel férjhez menni.
Egyelőre viszont úgy tűnik, félreteheti ezeket a gondokat a kötelező körök javára. Vagy nem is olyan kötelezőek most már? Hiszen ez a férfi nem is néz ki rosszul. Mit beszél? Fantasztikusan fest az egyenes tartásával, a makulátlan öltözékével, a gondosan formázott, mégsem túlzott frizurájával és a… hát igen, a szemei! Emlékeztetnie kell magát, hogy jó jó, nem vakságot fogadott, de azért félre kellene tennie a hirtelen támadt lelkesedését, mert a negyedvéla mágiája különösen érzékenyen reagál még az őt érő behatásokra. Elég egy bájos pillantás, vagy mint esetünkben, egy remekbe szabott bók, hogy a szikrák bizseregni kezdjenek a bőre alatt tettre készen, miközben kezet fog Williammel. Itt már képtelen elfojtani a gyerekesen elégedett, kissé csitrisen pöffeszkedő mosolyát. Igen, pont ilyen bókokat akart eddig is, és ezután is a világtól. Tudja, hogy szép, és azt akarja, hogy imádja a világ. Mert megérdemli. Természetesen.
- Valóban nem, de… - itt vet egy szinte rosszindulatúan elégedett pillantást Zsófia irányába. – Valakinek színvonalat is kell csempésznie az eseménybe. – Visszafordul Willhez immáron letisztult, külsőre kedves mosollyal az arcán, és ügyesen ellibben az épp előttük elmasírozó jégszobrok útjából, beáll Will oldalára a saját italával.
- Meglepő… Hogy hogy magára hagyta önt a kísérője? – Nem árt tudnia, hogy számíthat-e egy ostoba, ronda nőre vagy bárki másra, hogy a beszélgetésükbe károgjon, vagy nyugodtan flörtölhet a továbbiakban ezzel az igen szemrevaló férfival? Túl jót tett a dicséret a májának, olyannyira, hogy enged a kísértésnek, és elereszti nagyon halványan, nagyon óvatosan a fékjeit. A bőre alatt sercegő mágia mézes-aranyos szirupként csordogál végig a vénáin, mintha csak cseppeket plántáltak volna egész lényére belőle. Aprócska mennyiség, de a vonásaira mintha őszi, bágyadt napfény vetülne, a haja még puhábbnak nézne ki, az illata még édesebb lenne, a szemei egy leheletnyivel jobban csillognak, talán még egy hangyányit mélyebb a tekintete is. Olyan leheletnyi, szinte észrevehetetlen finomítások ezek, mégis a férfiak általában kapók erre, mert az érzékeiket célozza minden egyes mágikus rezdülés. Jean-Paul mindenképp ugrott rá, és sokan mások is az évfolyamából.
Hányszor de hányszor hallotta, hogy óvatosan kell bánnia ezzel az örökölt jussával – nem mer belegondolni, mit kapna Galinától, ha valaha bajt okozna a vélamágiájával, éppen ezért használja csak visszafogottan, meg mert még túl fiatal ahhoz, hogy magabiztosan irányítsa mint a teste meghosszabbodását. Jelen pillanatban ennyi épp elég ahhoz, hogy ha Will nyitott a dologra, némiképp fokozza az érdeklődését. Egyébként is unatkozik, mint a bűn, miért ne szórakozhatna egy kicsit?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
RPG hsz: 1817
Összes hsz: 1868
Írta: 2021. december 6. 19:21 Ugrás a poszthoz


Érzi, hogy a tű a bőrébe hatol, a fájdalmat azonban érzékelhetetlenné tompítja a zsibbasztó szer. Szórakozottan fordítja le pillantásáét és figyeli, hogy a vére az üvegbe folyik, egy elismerő hümmögést hallat, Várnai nem döfköd feleslegesen, mint a legtöbben. Egy kész heroinista veszett el benne. Lehet, hogy a szemközti fal gejl figyelemfelhívó plakátja a nevető, józan és tiszta mágusokkal nem is neki szól, hanem a szürke falak közt robotoló minisztériumi kollégáknak.
Rafael válasza jóval kevésbé izgalmas, mint remélte. Kit érdekel az alma mater, azt áruld el, miért hallgattam a neved annyit és miért voltál szálka az akaratgyenge apám szemében. A sejtése természetesen megvan, még ha nem is teljesen korrekt. Ő az Ilvermornyba járt, hasonló rendszer, az itteninél is liberálisabb diákélettel, valószínűleg ugyanazokkal az élményekkel, amikkel ő is gazdagodott. Na de egy iskoláskori dráma magában messze nem elég hozzá, hogy évek távlatából is emlegessék.
   -  Hmmhmmm - a szája belsejét rágcsálja egy ideig, fejét oldalra billenti cseppet, rókáéhoz kutyáéhoz hasonlító mozdulattal - Azt hittem valami barátjuk voltál. Mármint, nekem az jött le. De akkor nem.
Kinyújtott keze ujjait megmozgatja, mindig kényelmetlenül elhűlnek ilyenkor.
   - Tizenöt... nem, tizennyolc éve halt meg mindkettő. Apát elvitte az infarktus a kádban. Anyát meg - felpillant a plafon felé. Az évek során többször kellett elmesélnie ezt, így volt alkalma kikísérletezni, mi írja le leginkább érzékletesen a történteket - széttépték.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
RPG hsz: 1817
Összes hsz: 1868
Írta: 2021. december 6. 19:47 Ugrás a poszthoz


Elfojt egy szórakozott nevetést. Valakinek színvonalat is kell csempésznie az eseménybe. Úgy érzi, ha egy hordónyi nyálkahal borulna szét a teremben, a szertartást pedig azokon csúszkálva töltenék, még emelné is a szertartás fényét. Érzi persze, hogy ezt mindössze a saját morózus sötétségének kivetülése érezteti vele, ha képes lenne hátralépni és tényszerűen körbenézni maga körül, a világon semmi kivetnivalót sem találhatna a fogadásban. Számára azonban zavaróan steril és tökéletes, akár a menyasszonyi fátyol. Az aranyvérűek remekül értenek hozzá, hogy egy eseményt, ami végeredményben szexről és mocskosságról kellene szólnia, azt szűzies rebegéssé bárgyúsítsák.
A lány mellélép, az ő szeme követi a jégszobrot, fél könyökével a magas, karcsó asztalra támaszkodik, ha már a keze üres maradt.
   -  Egyedül vagyok itt. Mármint... csak a családot képviselem. Nem is maradok végig.
Újabb fehér hazugság: nem maradhat, mindössze hat órányi szabadságot kapott, bár ebből az aktusból négy is bőven sok lenne. Az érintett családok képviselőinek azonban a gyűrűhúzáson és az azt követő aláírásokon kötelező a megjelenés, hogy a későbbiekben tanúsítsák, az árucsere megtörtént. A vacsora legelejét követő lagzi az ünnepléssel rá már nem tartozik.
Lepillant a mellette állóra. A szeme épp, hogy érintőleg siklik a hajáról a fedetlen vállára, addig időzik ott, amíg Adél felé nem néz; ekkor késve bár, de elfordítja azt. A martini bizsergetését a halántékán érzi. Lassítanod kellene.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Várnai Rafael
Házvezető-helyettes Rellon, Elemi mágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Defenzor



RPG hsz: 111
Összes hsz: 167
Írta: 2021. december 6. 19:56 Ugrás a poszthoz

William Martin Krise

- Sok meghatározást lehetne használni, a barát nincs köztük. - Hidoival messze nem 'baráti' volt a viszonya. Martinnal pedig ugyanennek a skálának a másik fele volt érvényben.
Ha éppen nem a teljes sokkban ülne az idegen fiúval szemben, minden erejét abba feccölve, hogy megzabolázza arcizmait, a testtartását és mindent, ami valódi hangulatáról és gondolatairól árulkodhat, még talán nevetne is ezen a 'barát' részen. Te jó ég, milyen régen volt, hogy nekiesett Martinnak, ahogy Hidoi védte a srácot, hogy ő mennyire elárulva érezte magát, dühösen, készen arra, hogy megüsse bármelyiküket, ha attól kicsit is jobban érzi magát. Aztán amikor majdnem kiszorította a szuszt Martinból, 'meglepő' mód semmi sem volt jobb, milyen ugyanolyan elcseszett volt. És akkor az ő kamasz lelke akkor úgy érezte, hogy vége a világnak és soha többé nem akar semmit sem kezdeni magával. Aztán mégiscsak kezdett. Nem éppen egy követendő mintaélet, amit összehozott, de azért valami. A kötődéssel és bizalommal így is vannak problémái. Erre szokták mondani, hogy a saját gyógyszerét kell nyelnie, igaz? Ahányszor Alexa megcsalta vele a saját akkori barátjait, úgy járt aztán ő is ugyanabban a cipőben. De ez már valahogy olyan távoli, messze élmény, mintha egy teljesen más ember emlékei lennének, csak a kellemetlen szájíz maradt utána.
- Tizennyolc. - Tizennyolc év és neki fogalma sem volt az egészről. Mondjuk, miért is lett volna? Elhatározta, hogy semmi köze ahhoz a kettőhöz, hogy nem akar róluk hallani.
Hát, jól sikerült.
Hidoi tizennyolc éve nincs a világon és ő erről még csak nem is tudott. Nem volt semmilyen drámai, regényes megvilágosodás. Nem volt rémálom arról, ahogy a nő alakja elsétál tőle, a hátát mutatna. Nem volt lágy szellő, ami magával hozta volna a halál üzenetét. Nem volt semmi. A világ csak ennyire egyszerűen és magától értetődően működik, mindenféle sallangtól mentesen. Ha te magad nem mész utána, nem teszel valamit, a dolgok csak.. elmennek melletted anélkül, hogy észrevennéd. Kegyetlen emlékeztetője ez valaminek, amit eddig is tudott, mégis most először üti arcon.
- Kész. - És valóban, mire William újra lepillant a plafonról, már kint is van a tű. Rafael arca pedig eddig sem volt túlzottan olvasható, az első pillanattól feszült volt a srác társaságában, de most végképp teljesen bezárt.
- Igaz megkésett, de részvétem. - Mit lehet erre mondani? Valamit akart, mert mégiscsak, William megtette, amit kért és elmondta, pedig nem egyszerű téma ez. Másrészt.. ő maga is most teljesen letaglózott, nehéz összeszedettnek maradnia most. A részvétnyilvánítás pedig nem csupán valamiféle formalitás, ezen a területen dolgozva tisztában van a halál súlyával, úgy igazán, régi ismerős, de nem jóbarátja a gyász. De mindig nehezebb ez a súly, ha valaki fontos.. hajdanán fontos személy az érintett.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Magyarországi helyszínek - összes hozzászólása (7274 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 232 ... 240 241 [242] 243 » Fel