Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Érkezésünk után nemsokkal

A pálya szélére érve ráérősen sandítok körbe. Az esti, már álmosodó napsütés szürkére színezi a pillantásom, mely módszeresen időzik el a karikákon. Megdöntött fejjel méregetem őket, majd egyet előrelépve lehajolok, és feszes tenyérrel végigsimítok a gyepen. Frissnek tűnik. Finomra nyírt, illatos fű, amellyel biztosan közelebbről is találkozni fogok egy-egy edzés vagy meccs során, mikor épp arccal szántom fel azt a Rellon karikái alatt.
- Nagyobbhoz vagyunk szokva - nézek fel Eszterre míg kiegyenesedem, és összedörzsölöm a kezeimet. - De a gyep jó.
Halk megjegyzésem közben elpillantok a lány feje fölött, vissza a kastély irányába, majd egy lemondó sóhaj kíséretében a mögöttem lebegő iskolai seprűhöz lépek. A mieink még a csomagok között várják, hogy valaki kipakolja őket - mert hát én aztán biztos nem fogok ezzel kínlódni.
Az ingemet a középkategóriájú seprű mellett állva kezdem gombolni, és míg gondolatban az előttem magasodó ódon épületet próbálom a Durmstrangéhoz hasonlítani, elegáns cipőimet is lerúgom.
- Pattanj, öreglány. Te mész elsőnek - nézek vissza Eszterre, és míg kékjeimmel az ő seprűje felé intek, gyorsan belelépek a csak és kizárólag kviddicshez használt fűzős sportcipőbe, amit anyám még indulásunk előtt akasztott a legkisebb bőrönd fülére. Hát most mit mondjak, ismer. - Jöhet egy gurkó is, vagy nem akarsz rögtön a gyengélkedőn kezdeni? - kérdésemet oldalra billenő fejjel, összefutó szemöldökökkel, és kőkemény gondolkodást tettetve folytatom. - Mondjuk most, hogy így elnézlek... egyébként is akkora a fejed, mintha már telibe csűrt volna egy.
Levetett ingemet vigyorogva dobom a feldőlt cipőkre, majd a seprűm mellett várakozó labdatartóhoz hajolva kihívó-kérdőn nézek fel a kiscsicskára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Érkezésünk után nemsokkal

A számszegletében bujkáló kis mosolyt azonnal elrejtem, és mint aki nem hallotta mit mondott a másik az előbb, balomat jelzésértékűen a fülemhez emelem, és bután hunyorogva nézek a távolodó Eszter után.
- Hooogy mooondtaaad? Nem értettem! - kiáltom vontatottan, arcomon tökéletesen megkomponált, az évek során jól begyakorolt kétségbeesett vonásokkal, mintha rettentőmód aggódnék, hogy lemaradtam valami fontosról, amit test a testemből, vér a véremből hadovált itt össze nekem a lemenő nap utolsó fényeiben. A szemeimben viszont megcsillan a sátán maga, ahogy pillantásom a lányról a farkaséhes gurkókra esik. A hangom elhalkul, amolyan én kérdeztem, ő nem hallotta! stílusban, amely stratégiát még lázas gyerekkoromból hozom, mikor még nem szívesen hazudtam, főleg nem csípőre tett kezű anyánknak, de azért már itt-ott meg akartam leckéztetni Erzsit. - Kettőt mondtál? Hát jól van, flegmafejpicsanadrág, ha kettő, hát kettő.
Ugyan, ki vagyok én, hogy ellent mondjak egyetlen szem nővéremnek? Mielőtt azonban felszabadítom a vaslabdákat évszázados elnyomásuk alól, vetek egy utolsó ördögi pillantást a kvaffal egérutat nyerő princess felé. Tuti, hogy nőtt a segge. Nem is kérdés. Csak el ne felejtsem emlékeztetni rá, hogy ha egész nap csokoládét zabál, akkor tessék-lássék, itt az eredmény, hamarosan akkora lesz, mint Canada.
Aztán, figyelmemet elvonva Eszter dagadó hátsó feléről, a játékra kezdek összpontosítani, és a következő percben már kattannak is az irgalmatlanul toporzékoló gurkókat helyükön tartó fémpántok, és az ikerpár úgy robban ki az égbe, hogy öröm nézni. Csillogó szemekkel figyelem az útjukat, majd széles vigyorral átvetem lábam a seprűn, és ellökve magam a földtől egy diadalittas kiáltással suhanok is Eszter nyomában.
- Száguldjál, mer' ha elkaplak, akkorát fogsz puffanni, Merlin se rak össze újra! Jól legalábbis... - ordítom utána, hogy a menetszélben hozzá is elérjen a hangom, és egészen a nyélhez simulva gyorsítani kezdek. Nem sokkal van előttem, talán két-három méter lehet közöttünk a távolság, de ahelyett, hogy kinyújtanám a kezem - készülve arra, hogy amint beérem, azzal a lendülettel ki is tudjam billenteni az egyensúlyából -, élvezve a kellemes szelet, szlalomozásra váltok. Közben azon jár az agyam, hogy ha netalántán tényleg telibeverné Esztert az egyik - avagy mindkét gurkó, a gyengélkedőre rohanás előtt mekkorát röhögnék rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A telefonom azóta, hogy itt vagyunk, csak hébe-hóba működik, leginkább akkor, ha épp kedve van hozzá, egyébként meg b*szhatom, mert legfeljebb asztaltámasznak jó, vagy arra, hogy nekivágjam valakinek.
A Rellonkörlet hátrahagyása óta ki-be kapcsolgatom, harsog is az üdvözlő- és elköszönő zene - asszem nem kell külön elmondanom, hogy mennyire unalmas és idegesítő -, és próbálok felcsatlakozni az internetre, hogy annak csodás, ám nem túl legális bugyraiban találjak valami működőképes streamet, és míg kajálok, élőben nézhessem a soron következő kosármeccset. Ja, tudom, az aranyvér szégyene vagyok. Bele se kezdj, hallottam már párszor. Mindenesetre amint lesz egy kis szabadidőm, úgy értem, amit nem henyéléssel, kviddiccsel meg kajálgatással akarok eltölteni, meg kell nézetnem a telefon rúnáit. Lehet lemerültek.
Csak a zöld-ezüst ház asztalának közepénél pillantok fel, mikor megállok a helyem előtt, és kifejezéstelen arccal az ott ülő lány hátára emelem unott tekintetem. Várok egy percet, hátha a csaj a segítségem nélkül is veszi a lapot, de gyanítom, se az aurám, sem pedig az illatom nem elegendő ahhoz, hogy feltűnjön neki, söprés van.
Aztán újra megnyomom a telefon bekapcsológombját, és a szolgáltató dallamát követően megbillentem a fejem.
- A helyemen ülsz, princess - közlöm vele az egyértelműt, ha esetleg lemaradt volna a hírről, hogy Vajdáék in da hausz, és mivel jó napom van, úgy döntök türelmesen megvárom, amíg az összes morzsájával együtt arrébb költözteti a seggét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Figyelem ahogy hátrafordul, azt is, ahogy arra a tipikus mosolyra húzza a száját, amitől a vérnyomásom mindegy hol vagyok és ki váltja ki belőlem, de a pillanat törtrésze alatt szökik az egekbe. Viszonzásképp én is elmosolyodom, még a számszéle se reszket meg, de amint visszafordul a száraz kenyeréhez, kénytelen vagyok eleget tenni testem akaratának, és állkapcsomat balra-jobbra megmozgatva kiropogtatni befeszülő nyakamat is. Hát komolyan, mi a f*sztalicska van itt?!
- Drágám - oldalasan dőlök mellé, és szabad kezemmel a kenyérmorzsái mellé tenyerelve, bájos mosollyal hajolok be az intimszférájába. - Esetemben nyilvánvalóan nem képességbeli problémákról van szó. Tudod, mióta ennek a kastélynak vagyok kénytelen a dohos levegőjét szívni, itt ülök. Tiszta, ugye?
Ami őt és kinyilatkoztatott képességeit illeti, még arra sem veszem a fáradtságot, hogy magamban továbbgondoljam, netalántán reflektáljak rá. Pillantásom felesleges beszéd és körök helyett a vacsorájára esik, és egy gyönyörűen megkomponált mindent értek arckifejezéssel folytatom.
- Á, szóval te vagy a suli anorexiás csaja - sóhajtok, és még az ajkamat is lebiggyesztem, érezze csak a törődést. - Hajajaj. Jól van, princess, ez esetben még egyszer szépen megkérlek, kotródj a sarokba, és ott csipegesd a száraz morzsákat. Csak aztán nehogy megártson ez a sok kaja!
Egészen közelről beszélek hozzá, a hangom halk és ijesztően negédes, mégis épp annyi éle van, amennyit megkíván a helyzet. Az arcomon cseppnyi érzés sem látszik, a vonásaim komolyak, egyedül a mosoly hazudja, hogy minden rendben van. Egy minket néző idegen még azt is hihetné, hogy udvarolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Értetlen tekintettel pillantok fel a szemben ülőre, szőke szemöldökeim azonban éppen csak mozdulnak. Lassan tényleg megszokom, hogy az emberek többsége nem úgy gondolkozik, ahogy én, különösen, ha azok boxer helyett csipkét hordanak.
A kezemben tartott dupla marhahúsos Burger King koppintásomból a közöttünk elterülő százéves asztalra csepeg egy kis zsír, de ez már fel sem tűnik, hiszen mióta a figyelmem majdnem egészét annak szentelem, hogy az eridonos királylányt életre neveljem, a kajám körül kibontakozó kupleráj felfogására egyetlen agysejtem sem marad.
- Mi? Nem, Stella, nem - csóválom meg a fejem egész türelmesen, míg a hamburgerrel együtt felé emelem a mutatóujjam. Már úgy intő jelleggel, meg hogy figyeljen arra, amit mondok, legyen kedves. - Az ideális párkapcsolat az, amikor a felek nincsenek együtt. Ezt minél előbb tanuld meg, és akkor nem fogsz csalódni. Nem járunk össze senkivel, ugyanazzal kétszer meg főleg nem. Egy ember, egy este. Az még jobb, ha nem is este. El kell intézni délután, vagy lyukas órában.
A mondandóm végét már alig hallani, hiszen a hangom csámcsogásba fullad. Mmmm, még egy kis laza brummogás is elhagyja a torkomat; akár egy macska, dorombolva áldozok a mesterművem előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Csepp. Csepp. Csepp. A hamburgerből megállás nélkül csurog a curry-mangó szósz, egyre terebélyesebb tócsát képezve a megrepedt tányér szélén és az asztalon egyaránt. Én meg még pislogni se merek, olyan feszülten hallgatom Stellát. Nehéz eset, aláírom, de semmi sem lehetetlen.
- Nem - szögezem le szemöldökeimet összehúzva, és az előbbinél jóval dinamikusabban rázom meg a fejem. - Ez baromság. A párokat tudod mi tartja össze? Az igények. A nő anyagi biztonságot meg figyelmet akar, a férfi meg úgy csinál mintha, hogy...
Csak azért nem fejezem be a mondatot, mert a szósz elindul az ujjamon is, így szavak helyett a vállaimat sokat sejtetően vonom meg, és oldalra billentett fejjel, a hamburgert kissé magam fölé emelve, alulról kezdem menteni a menthetőt. Onnan, abból a hülye pozícióból nézek át Stellára.
- Az nem én voltam - vágom rá azonnal, de a kiszélesedő vigyor, amely a következő falatot előzi meg, könnyen leleplezheti az ártatlan kis füllentésemet. Jó, valszeg süt a képemről, hogy kerülöm a bonyodalmakat, és felesleges információk - nevek meg egyebek - elraktározása helyett a dolog lényegi részével foglalkozok. Ez a siker titka, kérem szépen.
- Felesleges - ismétlem meg önmagam, és egy pillanatra, míg élvezem a jól átsütött marhahús ízét, elhalkulok. Aztán, egy pohár Coca Cola után nyúlva folytatom. - A név az égvilágon semmit sem jelent. Már, ha olyan kapcsolatban vagy, amiről én beszélek.
Másmilyenben nem is érdemes, de ezt már nem teszem hozzá, Stella úgyis elégszer hallotta az elmúlt fél órában. Kiegyenesedve törlöm meg kezeimet egy szatén szalvétában, és közben az eridonos mozdulatait figyelem.
- Mégis lettél te, meg a bátyád - jegyzem meg mosolyogva. A mosoly szólhatna saját magam igazolásának is, de most nem erről van szó. Inkább valamiféle bátorítás ez, vagy valami hasonló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Imádom nézni, ahogy a nők elindulnak a kiakadás hepehupás lejtőjén, és meg sem állnak az őket odalent váró szakadék széléig. Kipirult orcák, dühtől könnyes szemecskék meg ökölbe szorult kiskacsók. Frenetikus!
Nem bírom ki, elvigyorodom, és míg kétszer is meggondolom, milyen stílusban is feleljek Stella nagylányos kijelentésére, nyelvem hegyét végigfuttatom alsó ajkam peremén.
- És apától vagy anyától kapod azt a saját pénzt? - kérdezem a szemei után kutatva, és bár megfordul a fejemben, hogy még a válasza előtt visszakozni kezdjek, mégsem teszem. Nem a pénztárcája érdekel - van nekem is, hanem az, hogyan kezeli az illetlen kérdést.
- Ne is törődj vele, mindenki hibázhat - nevetek rá, majd a szénsavas üdítőmbe kortyolok, és egy kósza pillanatra visszagondolok a szőkére. Levitás volt. Asszem. Vagy nem is. Eridonos. Vagy...? A felmerülő kérdésre fejemet hátradöntöm, homlokom önkéntelenül is ráncokba szalad. Végül is mindegy, úgysem találkozok vele többet. Jobbomat a tarkómhoz emelem, és bőrömbe kapaszkodva meredek fel a plafonra.
- A-a, nem - oldalra billenő fejjel pillantok le Stellára. - Nem azt mondom, hogy a másikkal való törődés, vagy nevezzük inkább foglalkozásnak ördögtől való. Nem. Az szükségszerű és kikerülhetetlen. Én azt mondom, hogy ennek csak akkor van értelme, ha bizonyos keretek között tartod. Két-három óra, és sohasem a te ágyad. Mert a te életedben te vagy a legfontosabb, szépanyám. Fogtad?
Szemöldökvonogatva dőlök előre és nyúlok át az asztal fölött, hogy lopjak a kicsitől egy szem sültkrumplit, és tegyem olyan látványos élvezettel a számba, hogy attól még egy házimanó is Niagarát eresszen maga alá. Ráharapva aztán nevetni kezdek, már nem Stellán, hanem a helyzeten. Vicces, hogy másokkal milyen egyszerű is az élet nagy dolgairól beszélgetni, míg a saját húgommal képtelen lennék rá. Ő érinthetetlen, szent és a legfontosabb, hogy élete végéig szűz marad.
- Kitalálom, apuka az, aki nem nevet olyan hangosan - ciccentek egyet amolyan van ez így hangulatban, majd a hamburgerem maradékához fodulva összedörzsölöm tenyereimet, és újra nekilátok. - Amúgy az én szüleim társadalmilag tök elfogadott házasságban élnek. Szóval, ha azt gondolnád, hogy valami überszar helyről jövök, nem, egyáltalán. Anyámék több, mint húsz éve együtt vannak, de... ez számomra elképzelhetetlen. Egy nővel egy egész életet?
Abbéli sejtelmeimnek inkább nem adok hangot, hogy apámnak voltak, és talán mai napig is vannak házon kívül eső ügyei. Jobb a békesség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tekintetem a lány arcáról az ujjai között tartott karamellás krumplira esik, ajkaim úgy tűnhet, elismerően görbülnek lefelé. Tudom, hogy a mai világban rengeteg korombelinek kell dolgoznia ahhoz, hogy legyen egy kis pénze, és ha nem állnának mögöttem a szüleim, lehet, hogy nekem is kerítenem kéne valami mellékest. Valami kviddiccsel kapcsolatos munkát még el is tudnék képzelni... szerencsére nem kell feleslegesen fantáziálgatnom. Kékjeim újra felfelé sietnek, hogy Stella barnáin állapodjanak meg.
- Szerintem igen - bólintok, és körmömmel kopogtatni kezdek a poharam oldalán. - Ha nem tesz semmit azért, hogy előrébb jusson, akkor meg is érdemli, hogy ott legyen, ahol.
Könnyen lehet, hogy most vágtam el magam teljesen Stellánál, és a szimpátiaskála legalját sem ütöm meg jelenleg, de ha ez egy őszinte beszélgetés - és hát annak indult -, nem fogom meghazudtolni saját magamat. Biztos, hogy azt gondolja, nekem könnyű, és nem is téved, viszont a testvéremmel együtt átéltük a szüleink két teljes anyagi csődjét, és azt is láttuk, hogyan építették fel magukat újra meg újra. Olyan ember vagyok, aki magabiztosan, hangosan is ki meri mondani, hogy ha most elvennék az összes pénzét, ő másnap felállna, és egy éven belül gazdagabb lenne, mint előtte bármikor. Minden csak gondolkodás kérdése.
- Mindenki találkozik olyanokkal - egyetértően bólintok egy újabbat, aztán mutatóujjammal feltörlöm a tányér szélén tócsában álló szószt, és még a válasz előtt lenyalom róla. - De nem erről van szó. A legtöbb lány, akivel dolgom volt, okos és értékes, ahogy te mondod "elég jó". Biztos, hogy sokra fogják vinni az életben. Egyszerűen nem gondolom, hogy egy párkapcsolat építeni képes. Rombolni annál inkább, és azt kösz, de nem.
A kapcsolatfüggő csajokat nagylelkűen hagyom meg puhapöcs férfitársaimnak, aztán legyenek boldogok, éljenek, mint Rómeó és Júlia, maximum lehányom őket az egyik folyosón.
- Akkor valamit szarul csináltál - közlöm. Az meg sem fordul a fejemben, hogy Stella esetleg szívember, mint az emberiség mondjuk kilencvenöt százaléka, és neki jót tenne egy szerelem. Itt a hiba, tököm, pont itt. A szív megmérgezi az elmét. - Bár azt is meg kell tanulni, hogyan élvezd az élvezetet.
Nem állítom, hogy azonnal, elsőre sikerül, de mint az életben minden, ez is csak gyakorlat kérdése.
- Na ne szórakozz! - villan a tekintetem, de a következő percben már vele együtt röhögök. - Erzsi okos, nem féltem. Meg hát nézz rám, velem áldotta őt meg a mindenható. Nagy baja nem eshet.
A hangom csak egy pöppet cinikus, valahol tényleg elhiszem, hogy ahol én vagyok, ott a környezet csak nyerhet, ahhoz meg egyébként sem férhet kétség, hogy Eszter a világ legszerencsésebb testvére.
- És mi van anyukáddal? - kérdezem, míg betömöm a hamburgerem utolsó, ámbár igencsak emberes falatját.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Olyan nincs, hogy ne legyen előrébb, vágnám rá azonnal, és folytatnám azzal, hogy mindig van lehetőség a továbblépésre, még akkor is, mikor azt hinnéd, épp a végcél ajtaján dörömbölsz, de Sztellácska lendületben van, így a kikéredzkedő szavak a torkomon ragadnak, és jobb híján elnyíló ajkaimat összecsukva figyelem tovább a mutatóujját figyelmeztetően maga elé emelő kispiroskát. Persze nem mondja azonnal, mér'is, megvárakoztat inkább, mert a két fonnyadó krumpli japánokat is megszégyenítő lassúsággal való elfogyasztása bizony fokokkal előzi meg Vajda Ricsikét a prioritásskálán. Mikor végre belekezd, magam sem hiszem el, de nemcsak, hogy meglep azzal, amit mond, de egy pillanatra még el is gondolkodtat vele.
- Tökre totál dinamit... - ismétlem meg halkan, inkább csak magamban kuncogva a kifejezésen, mielőtt komolyra fordítva a szót visszapillantanék Stellára. - Az ugyanolyan párkapcsolat lenne, mint a többi.
Nem igazán látom a különbséget. Oké, felfogtam, hogy az egyikben a legnagyobb titokban csalod a csajodat, a másikban meg hé, még engedélyed van rá, de ez most lényegtelen, hiszen a dolog már ott elvérzett, hogy "pár" és "kapcsolat".
- Mi? - csodálkozva kérdezek vissza, és ahelyett, hogy a levegőben tartott poharat továbbemelném a számhoz, egy érezhető ezt most meg kell beszélnünk, különben sohasem fogom megérteni a nőket mozdulattal inkább visszateszem azt az asztalra. - Sz'al, nem számít, ha amúgy nulla a srác, no életcél vagy bármi elképzelés a jövőjével kapcsolatban, csak gyúrjon csuklyára, és harangozzanak dinget?
Különben fogalmam sincs pontosan mit jelent a ding, de ha nem illik a szövegkörnyezetbe, Stella majd maximum kijavít.
Aztán egyszer csak...
- Ohlala! - izgatottan csendül fel a hangom, mikor úgy néz rám, hogy barokkos körmondatok nélkül is értsem, mi a szitu. Tenyereimet várakozóan csapom, majd dörzsölöm össze, de szaftos részletek helyett úgy kapom a következő kérdést pofába, mint utcatáblát vak hülyegyerek. Vut. Hogy Stella most mit láthat az arcomon, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy apámnak nem kell pszichológusra költenie ezentúl, már ami engem illet, mer' Wittner kisasszony egy kis adag sültkrumpliért cserébe félóra alatt kitatarozza a lelkem. - Mert te csak akkor vagy igazán boldog, ha együtt lehetsz Dinggel?
Nem a választ kerülöm ki, eszemben sincs, de az adrenalin dolgozni kezd, és ahelyett, hogy nyugodt magabiztossággal kijelenteném: mindig boldog vagyok, megbillentett fejjel kérdezek vissza. A vonásaim komorabbá és élesebbé válnak, de ez nem jelenti azt, hogy nem élvezem a beszélgetést. Inkább azt mondanám, erre a kérdésre most ráharaptam, és Stella lassan készítheti is ki a filézőkését.
- Te figyelj már, különórákat vállalsz élvezéstanból? - vigyorodom el szemtelenül, de nem vagyok benne biztos, hogy a kérdést ez esetben komolyan is gondolom. Persze, Sztellácskával is lefuthatnánk egy bizonyos kört, de félő, hogy utána elfelejtenék neki köszönni a folyosón, ahhoz pedig túl jókat kérdez.
- Úgy értem - kezdek bele, miután lenyelem az utolsó korty kólát is, és utat engedek egy emberes BÖFF-nek. - Anyukádhoz húzol inkább, vagy apuci cuki kis nyuszimuszikája vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A napom nem is indulhatott volna fényesebben. Részletezhetném is, de felesleges. Legyen elég annyi, hogy a kávé ágyba érkezett, a meleg reggeli a földszinten várt, és útravalóul olyasmit kaptam, amit a legtöbb férfitársam ilyen korai órában maximum online felületen láthat. Inkognitóablakban.  
Az önelégült vigyor már akkor ott ült az arcomon, mikor a falu újságosánál a kezemben összecsörrent az egy galleon két sarló, majd a napi hírmondót a hónom alá csapva továbbindultam; akkor is, mikor beugrottam a falu egyetlen megbízható talárszabójához, és egy kis mellékes odafigyeléssel és törődéssel rásegítettem a múlt heti rendelésem gyorsabb elkészültére; és most is, ahogy a pizzéria napsütötte asztalánál végre fellapozom a még nyomdaszagú hírlapot, és elmélyedek a budapesti varázsbank aktuális válságáról tudósító hasábjaiban. Nem csodálkozom, hogy ismét erről kell olvasnom. Apám már hónapokkal ezelőtt felhívta a figyelmemet a válsághelyzet első jeleire, és ami a gazdaságot illeti, a hamarosan bekövetkező ínséges időszakra is.
Olvasás közben a szemöldökeim összeszaladnak, homlokomon elmélyülnek a finom ráncok. Azon, ami ezután vár, őszintén, nem kellene meglepődnöm, hiszen mondhatni, az én hibám; figyelmetlen voltam, amikor a pincérlány odaoldalazott hozzám, és a kérdésére, hogy ezen a verőfényes délelőttön mihez volna kedvem?, unottan csupán annyit feleltem: lepj meg. A fejem jobbra billen, ahogy szemeim gyorsan haladnak a sorokkal, és a lap aljához érve még elolvasom azt az utolsó kurta bekezdést. Nem értem a társadalmat, csóválom a fejem, és éppen lapozni készülök, amikor...
- Azt a jó bü...! - csattanok fel és tolom hátra a székemet azonnal, hogy az újságot felemelve nézzek végig magamon. Azt a kibeba*ott mocskos eget! A méreg beissza magát az ereimbe, a véremben adrenalin pumpál, és a pizzaszószos, feltéttől úszó azelőtt hófehér ingemről lassan az arcomba hajoló lányra emelem a pillantásomat. Megöllek, baszod. A nyakamon kidudorodó ér vörösen lüktet, a mellkasom viszont mozdulatlan, csak a szívem taszítja odabentről. Újra meg újra. Ez a lány meg bazdmeg, nézd meg, a dudvás rongyával csak szétkeni ezt a trágyaszagú szart rajtam, és azt hiszi egy boccsal el van intézve, mi? A gettóban se, anyám.
- Hozzám ne érj még egyszer - förmedek rá feszült, de halk hangon, miközben jobbommal ellököm a kezét. Alig hallhatóan eresztem ki a bent rekedt lélegzetet, majd minden méltóságomat megragadva szegem fel államat, és emelkedek fel a székről. A mozdulatra az addig a paradicsomtól átázott anyagon hesszelő sajt, kukorica meg ki tudja még mi, zuhanni kezd, és a következő pillanatban placcsanó hangon ér földet. Én, mintha mi sem történt volna, az újságot komótosan hajtom össze, és azt az asztalra dobva nézek vissza a lányra.
- A falu tele van dolgozni akaró fiatalokkal - mondom neki egészen halkan, és futólag átpillantok a pult felé, ahonnan meredt szemekkel figyel minket a többi alkalmazott. - Ne legyél ekkora lúzer, bazdmeg, mert öt másik van a helyedre.
Aztán udvariasan elnézést kérek, és pálcámmal a férfi mosdó felé indulok. Mekkora csicska, bazdmeg, komolyan, nem jöhet el az ember pizzázni egyet, hogy ne kelljen aggódnia a személyzet miatt... de hát, ez is csak azt mutatja, mennyire megérett már a világ arra, hogy Vajda Ricsi végre színre lépjen.
Csicskaélet, bazdmeg, csicskaélet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kezembe adott - chanel - alsónadrággal együtt fordulok el Lilitől, és a sötétben magam elé meredve, hol kihagyó, hol gyorsuló szívveréssel hallgatom a kétségbeesett, síró húgomat. Kiszáradó ajkaim elnyílnak, és mikor a vonal végéről már érdemi információt nélkülöző foszlányok helyett csak szipogást hallok, visszasandítok az ágy mellett álló lányra, intek neki egyet, és a vállammal tartott telefonnal öltözködni kezdek. Gyorsan, kapkodó, megreszkető kezekkel.
- Apa nincs itt, drágám, engem hívtál - suttogom, hogy lehetőleg csak Eszter hallja, hiszen mások előtt nem sűrűn beszélünk egymással így; a megszokottól egészen eltérő, finom és törődő hangszínen. Most viszont meg sem fordul a fejemben, hogy másképp szóljak hozzá, és bár a vérnyomásom az egekben, és ha nem Eszterről lenne szó, már biztosan kiabálnék, a torkomat szorító aggodalom erősebb. A testvérem különleges ember, a szívem legközpontibb részében él, és ha rajtam kívül bárki is bántja, az a halál fia. Akkor is, ha kisebb, gyengébb vagy ügyetlenebb vagyok nála. - Ccccsss, próbálj megnyugodni, azonnal indulok.
A telefont átrakom a másik fülemre, húzom a farmeromat, kapcsolom a kemény bőrövet, majd egy pulóverért nyúlva kilépek a szobából, és Lilit hátrahagyva, a felsőt már a lépcsőn lefelé robogva veszem fel.
- Nincs miért félned - mondom a telefonba félhangosan, míg belebújok a cipőmbe, és a tükörbe pillantva futólag megigazítom a hajam. - Pesten lehetsz? Ott voltatok?
Mintha említette volna este whatsappon, hogy valami új sráccal lesz, Bével a campusról, akiről azonkívül semmit sem tudok, hogy vélhetően egyetemista - vagy olyan, mint Eszter, és hamis személyikkel szaladgál egyetemi bulikba -, meg hogy már hetek óta szédíti a nővéremet - vagy talán fordítva, Eszter esetében ugyanis ha bevallom, ha nem, nem egyszerű kiigazodni azon, ki sző hálót kinek, és ki kiébe ragad bele... hiába kérdezem, ő válaszul mindig csak terel, meg gyönyörűséges pecsétgyűrűkről beszél. Fárasztó. Nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megtisztellek

Egy ideje már itt vagyok. Azt hittem, én érkezem később, és nem kell várnom. Utálok várni. Utálok tétlenül lenni, semmit sem csinálni, csak állni a nádast kettészelő, hosszan a tóba nyúló stég végén, és találkozni saját magammal.
Az első percekben a lemenő Napot figyelem, zsebre tett kezekkel, minden, egymást üldöző gondolatot elhajtva. Most nem akarok semmire sem gondolni - főleg nem arra, hogy az előzőt épp most követi egy újabb ballépés, amiről Lili nem tud, és amiről nem is fog tudni. Tőlem legalábbis nem.
Nem akarom Lili hangját hallani a fejemben, amint épp apához hasonlít, amiben nem ismeri el a férfiszerepet, amit ő képvisel, és nem akarom hallani, ahogy megbízhatatlannak kiált ki. Ezt nem ő mondta, ezt én hallom, az én gondolatom, de az ő hangja. Mert az lettem. Nem így indult, én jó voltam, felelősségteljes, szikár, elhivatott és hű, de eltelt fél év, és egyre többször kapom magam titkolózáson. A titkok pedig hazugságokat szülnek. Ezt mindenki tudja.
Mikor meghallom a tűsarkak kopogását, már törökülésben ülök a kopott deszkákon, és tenyereimmel a hátam mögött támasztom ki magam.
- Látom, jobban vagy - vigyorgok fel a mellém telepedő szőkére, és végignézve a szettjén, úgy érzem magam, mintha a párizsi kifutón lennék. - Bocs, hogy nem írtam. Nem akartam felesleges feszültséget.
Hallottam, hogy egy időben nem lehetett látni őt a kastélyban, meg hogy ispotályban is kezelték, és persze hozzám is eljutott egy-két összeesküvés-elmélet, a legtöbb épp esténként, mikor az ágyban fekve egymás helyett a plafont bámultuk Lilivel, és hangosan röhögtünk a legújabb sulis pletykákon. Catherine esete különösen feldúlta a drágámat, talán ezért nem vette észre, hogy hallgataggá váltam a név említésére.
- Honnan tudsz arról, hogy tud rólunk? - vonom fel fél szemöldökömet, majd halk sóhajjal elpillantok a szemközti nádas irányába, amely már félig elnyelte a narancsban úszó Napot. Kezdem azt hinni, hogy ebben az iskolában tényleg nem létezik olyan, hogy magánélet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megtisztellek

Nem, tényleg nem írtam volna. Őszintén, már az is csodaszámba megy, hogy Cath-tel azóta köszönőviszonyban maradtunk, hiszen általában levegőnek nézem a lányokat, akiknek már egyszer átléptem a küszöbét. Nincsenek többé, nem érdekelnek, csak azokat látom, akik még szóba jöhetnek.
- Nem mondta - mormogok az orrom alatt, a hangomat alig, csak rekedten hallani. Nem tudom, mit gondolhat most a szőke, talán, hogy nem minden arany, ami fénylik, vagy hogy akkor ennyit az álompárról meg az újságok hasábjaiból visszaköszönő különleges kapcsolatukról. Nem tudom, nem is lényeges. A fejemben egyetlen gondolat visszhangzik: nem akarom, hogy Lilinek titkai legyenek előttem. És mi van az enyémekkel? Nekem lehetnek? Ezt akarom?
Tekintetem a cipőmön időz. Azok makulátlan tisztaságúak, a bőrön egyetlen karc sincs, a varrás sértetlen. Ez még én vagyok. Ez voltam régen is.
- Nem vagyok más, Cath - fordítom felé az arcom, ami vonástalan, ahogy a szemeim is. Azokból semmi sem olvasható ki. Sem érzés, sem gondolat. Ricsi vagyok, mint régen. Ugyanaz vagyok. Nem akarom, hogy az emberek másnak higgyenek, hogy azt, amit érzek idebent, arról mások is tudomást szerezzenek.
Ha megváltozok, megváltozik a világom is. Ki leszek a világom nélkül? Nekem alkohol kell.
- Az egyik péntek estém elég jól sikerült ahhoz, hogy jó döntésnek tűnjön a tinder visszatelepítése - mondom egy félmosollyal, míg Cath enyémet súroló térdére pillantok. - Aztán, ha már ott voltál, rád néztem, mi újság lehet veled.
Világos szemeim térdéről arcára kúsznak, vállam halványan mozdul. Részeg voltam.
Részeg akarok lenni most is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megtisztellek

- Nem  - mondom, és magam elé nézve, a stég utolsó deszkáin át a tó vizére pillantok. Elmosolyodok a képre, ami bekúszik lelki szemeim elé, ahelyett, hogy teret engednék neki, inkább a bal vállam fölött visszanézek Cath-re. Az alábukó Napot figyeli, és ha nem is mondom ki, az ő arcán aztán tényleg óriási változást látni. Mintha nem is ő ülne mellettem, hanem valaki teljesen más, egy idegen. Valaki, aki már annak is képes örülni, hogy esteledik, és lassacskán lemegy a Nap.
Pillantásom követi az övét.
- Szóval igaz! Wow! Hah! - kurjantok fel, és bár vigyorra húzódik a számszéle, nem boldogít a tudat, hogy Denis egy kicsikét elveszítette az uralmát saját maga felett. Mert, hogy... - Denis volt, ugye?
Nem is kérdés. Ismerem az érzést, egyszer, nem is olyan rég én is éreztem már hasonlót. Nem tudnám bántani Lilit, mondja az eszem, de azt hiszem, ha a szívem is szóhoz jutna, azt felelné erre: dehogyisnem.
- Valami olyasmi... - vallom be óvatos, félszeg lassúsággal. Nem tudom, hogy ezzel mennyire merészkedek közel ahhoz a bizonyos határhoz, de képtelen vagyok fékezni magam. Muszáj kimondanom, ha ez csak féligazság, hát akkor is. Elnevetem magam, mielőtt folytatnám. - Az apám.
Tekintetem Catherine-ét keresi.
- Mondjuk Lilit én akartam. Apám mást nézett ki - megvonom a vállam, aztán kérésére gondolkodni kezdek.
És csend.
- Valami vidámat? - sandítok rá, aztán húzva még kicsit az időt, az elmúlt hónapjaimon kezdek merengni. A szemeim balra-jobbra mozognak, hirtelen egyetlen emléket sem tudok megragadni. Nevetve folytatom. - Lili rózsaszín plüss wc ülőkéjéhez mit szólsz?
Az elég vidám. Belegondolva azonban, ha a napjaimból ezt az egyet tudom kiemelni, ami emlékezetes vagy boldoggá tesz, az azt jelenti, hogy amúgy az életem silány.
Ez persze nem igaz, hiszen az életem csak azóta igazán valódi, mióta Lili szerves részét képezi, csak... egyszerűen nem akarom kiadni. Nem akarom, hogy bárki tudjon erről, az érzéseimről, az érzéseinkről, az életünkről, arról, ami a négy fal között zajlik, így is, az újságok olyasmit is lehoznak, ami egyébként senkire sem tartozna és mondjuk igazságalapja sincsen. Nem akarok erről beszélni, mert túlságosan is féltem. Ez csak a miénk.
- Ismersz - fordulok felé, és komolyan, halvány mosollyal fűzöm tovább a szót. - Én mindig boldog vagyok. Inkább azt mondd meg, mi lesz most, hogy végzel. Elmész?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megtisztellek

Rajta kívül még senkinek sem mondtam ki, és most is csak keresem a szavakat, húzom az időt. Hiába vagyunk itt csak mi ketten, hiába tudom, hogy Cath nem az a fajta, aki visszaélne a bizalmammal, mégsem érzem, még itt, a nádas biztos takarásában sem, hogy el szeretném neki mondani. A számszéle megrándul, megvonom a vállam. Fejemet finoman oldalra billentem, fülem az ing selyemanyagához ér.
- Ő tudja erre a választ - mondom végül, és visszaemelve a fejem, azzal a mosollyal fordulok Catherine felé, amelyből ő maga is kiolvashatja a választ. Furcsa, hogy most ennyire nehezemre esik a beszéd. Mintha a hónapok során belefáradtam volna. Az utóbbi időben túl sokszor mosolyogtam és voltam kedves érdekből, mondtam el újra meg újra ugyanazt a betanult szöveget, és tűntem fel helyeken, ahol máskülönben sosem.
- És vele mi van? - kérdezem. Nem hiszem, hogy Denist hétköznapjai során túlontúl inspirálná a romantika meg az érzelmek, dehát nekem sem kell a szomszédba mennem meglepetésért, elég csak tükörbe néznem. Még az is lehet, hogy hirtelen Denisről is kiderül: szerelmes.
A kérdésére hunyorogni kezdek, azután megcsóválom a fejem. Lehet, hogy bólintanom kellene, de nem teszem. Nehéz erről beszélnem, érzem most is. Már nem tudok úgy tekinteni Lilire, mint egy eszközre, amellyel célt érhetek. Ő sokkal több lett ennél, legszívesebben kiszállnék a képviselőjelöltségért folyó harcból is. Ha nyerek, azzal véglegesítem az ő eszközi létét - hiszen az volt, hivatalosan is.
- Komolyan érdekel, miért választottam őt? - kérdezem a szemeit kutatva, aztán sóhajtok egy nagyot. Megadom magam. - A körülményei miatt. Azt akartam, hogy a közönség egy ideális párt lásson a címlapokon, akik megtestesítik mindazt, ami számukra elérhetetlen. Akik jól néznek ki együtt, kedvesek, szépen beszélnek egymással és együtt feddhetetlenek. A nő, akit apa választott nekem, vitatható előéletű... és amúgy sem gondolom, hogy tudtam volna benne bízni. Lili tökéletes volt.
És tessék, kimondtam. Egy hosszú pillanatig azt várom, hogy itt, a nádas között a stégen, ezekkel a szavakkal szegem meg az esküt. Azt gondolom, hogy egy pillanat és máris elér a vég, és holtan hanyatlok el Cath mellett a nedves deszkákon.
Lili nem értené, ez jár a fejemben, és, hogy folyton-folyvást azt kérdezgetné magától, miért? Miért most, amikor már alig egy hónap maradt? Mi történhetett? Mit csinálhatott rosszul?
De nem történik semmi. A következő pillanatban már együtt is nevetek a szőkével, és követve őt, én is hanyatt dőlök. Az égbolt egyre sötétebb.
Magam sem értem, de őszinte, széles mosollyal nézek fel a csillagok közé.
- Ezt rohadtul megszívtad - fordítom arcomat felé, és értetlenül összehúzott szemöldökeim alól folytatom. - Bár... gondolom, akad egy-két vendégszoba azon a francia birtokon...
Remélem, mert egy hétvégén szívesen átugranék bort kóstolni, és ha már ott vagyok, rágyújtanék egy jó francia szivarra is. Egyébiránt, Cath helyzete szar, ez a napnál is világosabb. És még az én apámra mondják, hogy vadállat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Már csak egyetlen szál rózsa van a kezemben, pedig még egy órája sincs, hogy kijöttünk a térre, és boldog-boldogtalant virággal köszöntünk. Nem vagyok oda a nőnapért, nekem ez amúgy is majdnem egy és ugyanaz, mint az anyák napja, de a piacról hazafele cipekedő idős nénik meg a középkorú milfek úgy tűnik, örülnek a gesztusnak. Remek. A kampányfőnök boldog lehet, és azt hiszem, én is az vagyok; a mai a kampány utolsó alkalmainak egyike. Azután már csak a sajtóra kell odafigyelnünk, és jöhet is a nagy nap.
A Nap erős fénye épp szembetűz, így hunyorogva sietek vissza a hivatalba, ahová a virágosztás utáni találkozót beszéltük meg. A gondolataim közben Lili körül járnak, hogy vajon észrevette-e már az ágyunkon hagyott, színes rózsákat rejtő dobozt, mikor a szökőkútnál oldalra pillantva észreveszek egy párt. Hoppá! Az egyik pad mellett állnak, amit egyébként a polgármester úr a mi büdzsénkből festetett át, és bár nem voltam jelen, azért a fiúk a közeli tábla hirdetőfelületén hagytak rólam néhány plakátot. Szép munka.
Elsétálok a csobogó víz mellett, és míg hozzájuk közeledek, arcomra elegáns, megnyerő mosolyt varázsolok.
- Sziasztok! - köszönök nekik egy óvódás kedvességével, és miután kezet nyújtok a fura fazonnak, a nő felé fordulok. - Ugye, nem sértelek meg, ha nőnap alkalmából ezzel a szál rózsával köszöntelek? Azt gondolom, a hivatal nevében is mondhatom, hogy hálásak vagyunk, amiért olyan gyönyörű nők laknak ebben, a szívünknek legkedvesebb mágusfalvában, mint amilyen te is vagy.
Ragyogó mosoly, fejjel lefelé lógó - ahogy apa tanította - rózsa átnyújtása, és egy udvarias lépés hátrafelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Óóó!
Rég váltottam már ki nőből ilyen hanghatást, már ami nem Lilit illeti, belőle ugyanis anélkül varázsolok elő ennél cifrábbakat is, hogy különösen megerőltetném magamat - elég csak odaégetnem az omlettet, haha.
- De jól informált vagy - jegyzem meg elismerően. Hangomból a szokott fül kihallhat némi kacérságot, azt viszont nehéz lehet eldönteni, hogy ez a kampány sikerességét kívánja-e szolgálni vagy valóban a nőnek szól. - A sajtónál dolgozol?
Csillogó tekintettel nézek le rá, a szemem sarkából viszont tökéletesen rálátok a mellette álló férfi, Jack arcára is. Az... hogy is fogalmazzak... érdekes. Törődni azonban eszem ágában sincs vele, és bár mindvégig udvarias maradok és semmiféle határt nem lépek át Korinnával, nem kell sok ész ahhoz, hogy tudjam, nem mindenki örül úgy a puszta jelenlétemnek, mint a nő.
- A polgármester úr a hivatal saját dolgozóit egy kollégámra bízta, de biztos vagyok benne, hogy Berci különös tekintettel van Mancikára és Bözsi nénire! Hiszen mindannyian tudjuk, hogy ők a mi különleges osztagunk, a szárnysegédeink, akik nélkül nem élet az élet - mosolyodok el finoman a fennkölt gondolat végére, majd elpillantok a szökőkút felé, hangosan felsóhajtok, és az órámra lesve visszafordulok a párhoz. - Nos, hálás vagyok a találkozásnak, de nem szeretnék tovább zavarni, élvezzétek csak ezt a szép napot, ahogy a szerelmesek szokták. Örültem, Jack!
Búcsúzóul még egyszer kezet nyújtok a férfinak, majd teszek egy lépést hátra, és mielőtt elfordulnék tőlük, még a nőre pillantok, szélesen elmosolyodok és rákacsintva sarkon fordulok, hogy a nadrágom zsebébe csúsztatott kezekkel, halk dúdolással induljak vissza a hivatalba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csak a szemem mozdul; az követi a görény, húgomat vizslató tekintetét, az arcának, szájának változását, az apró ráncok kirajzolódását meg a mosoly ívét, és mutatóujjammal rápöccintve a jobbomban égő szivarra, kivárom, hogy rám nézzen.
Nem érdekel, hogy Eszter mit csinál, hogy hova néz, hogy provokálja-e, engem kizárólag az asztalunk mellett elhaladó ürge foglalkoztat, meg az, hogy végre rám nézzen.
Te undorító, aljadék féreg.
Pontosan erre gondolok, mikor végül pillantása belefut az enyémbe. Bocs, öreg, de a csaj ma esti pasija én vagyok. A felsőbbrendű, széles mosoly lassan ül ki az arcomra, kékjeimet le sem veszem Izomagyról.
Kotródj, nyomorék.
Ő eltűnik, a szemeim viszont még sokáig a semmiben ragadnak. Élvezem a hangos zenét, a mellkasomban lüktető basszust, élvezem Eszter látványát, hogy vele lehetek, hogy gyönyörű, hogy kell a férfiaknak, és élvezem azt is, hogy ha akarnám, szétverhetném mindet.
Erre a nőre én vigyázok - és nem létezik senki e föld kerekén, aki felérhetne hozzá.
- Mi történt? - pillantok vissza rá, és a szivart az ajkaim közé véve kisujja helyett a gyújtót választom. Aztán megesik rajta a szívem, és még mielőtt újra felizzana a dohány vége, kisujjamat az övébe kulcsolom. A szemeit figyelem, az ujját erősen tartom, és amint ő, úgy én is mozdulok. - Kezdd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyszerű. Mondjuk valahol számítottam arra, hogy Eszter fogdában töltött néhány órája nem marad a mi titkunk, és ha már apa tudomást szerez róla, hát nem fogja megjegyzés nélkül hagyni.
Azt is tudom, hogy ha hívta Esztert, hamarosan engem is hívni fog. Egyedül azt nem értem, mire vár még? Saját magához képest is túl régóta van csendben, egyelőre még a mercedes-szel történtekhez sem fűzött hozzá semmit, sőt, még csak kérdése sem volt. Látta, bólintott, és jobbját a vállamra téve azt mondta: megcsináltatjuk. Csak arra kért, hogy legközelebb legyek óvatosabb, mert az életem nem játék.
Nemrég ráadásul még új öltönyt is kaptam tőle, a plakátokról már nem is beszélve.
Azt hiszem, a legjobb szó erre az, hogy aggasztó. Apa viselkedése különös, hamis és nagyon, nagyon aggasztó.
Mélyen, ráérősen szívok bele a szivarba, aztán a whiskymért nyúlok. A jégkockák összekoccannak a pohárban.
- Elütöttem egy nőt - felelem két hosszú korty után elégedetten cuppantva fel. Nem kertelek, nem hazudok, megegyeztünk. A kisujjeskü szent és sérthetetlen. - Szerelmes vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A testemen végigfut a hideg. A válasz elnémít és kiborít, a számszéle megrándul, a pillantásom közénk, az asztalon fekvő színes itallapra esik, és érzem: megrémülök.
A gondolatok gyors egymásutánban kavarognak a fejemben; nem lehetsz szerelmes, még nem, még nem állok rá készen, még nem tudlak átengedni valaki másnak, még nem megy, még nem, nem, nem.
- Nem - mondom ki rekedten, és felpillantva rád, a tekintetemmel kérlek, hogy ne kérdezz rá a névre, hiszen anélkül is pontosan tudod ki volt, hogy hangosan is kimondanám. Egyébként sem szeretném megtenni. Kimondani. Túlságosan is féltem őt ahhoz. Mintha bármit is számítana, hogy kimondom vagy sem. Mintha bárki is tudhatná, hogy miről van szó. A saját gondomról inkább a te, a mi közös gondunkra terelem át a szót. Mert, ha szerelmes leszel, és nem vagyok ostoba, az leszel, ha már most félsz tőle, akkor baj van. - Találkozgattok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Néha. El tudom képzelni. Bárcsak ne tudnám...
Szivarral a számban pöfékelek, s közben szabad kezemmel a poharat tartom, úgy nézek le rád. Hüvelykujjammal futólag megsimítom az arcod.
- Nem tudom - fújom ki a füstöt az asztalunk mellé, talpam a most rohadt menő trash zene ütemét tapossa. - Egyelőre még várunk. Nem tudok semmit; nem hallottam semmit, se azt, hogy életben van-e, se azt, hogy ha igen, akkor emlékszik-e, egyáltalán látott vagy felismert-e minket. Minden kérdéses.
A szemeidet kutatom.
- Haragszol rám valamiért? - hogy mostanában kevesebb időt töltünk együtt, hogy a megkérdezésed nélkül hoztam be valakit a családunkba, hogy talán megváltoztam, hogy egyre több a titok, hogy van, amit sohasem mondhatok el neked...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az üres pohár alig koppan az asztalon, azt máris elviszik, és másikat hoznak cserébe. A whisky mellé koktél is érkezik - neked.
Mikor ismét ketten maradunk, én egészen közel hajolok hozzád, és a tekintetemet már-már a tiédbe erőszakolva szólalok meg. A hangom ellentmondást nem tűrő komolysággal harsan.
- Ide figyelj - rántok egyet az ujjadon is, hogy ezzel további nyomatékot adjak szavaimnak. A szivart kikapom a számból. - A kampány nagyban hozzájárul ehhez az egészhez. De ígérem, amint vége, közöttünk ismét ugyanolyan lesz minden, mint előtte volt.
Már ami a titkokat illeti. Lili remélhetőleg marad. Kisujjamat behajlítva szorítok rá a tiédre, és egy korty whisky után újra meggyújtom az időközben elalvó szivarvéget.
- Amennyire szeretni tudok - mondom, míg a dohány életre keltésén dolgozom. Ha mások előtt szégyellem is, előtted soha. - Apa mondott valami furát? Amire nem számítottál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem nehéz kihallani a hangodból a kételyt. Rád pillantok, és bár az aggodalom, amit érzel, rám is átragad, azt az alkohol oldja, lassacskán tompulni kezdek. A tagjaim könnyebbé válnak, az arcodat fürkésző szemeim pedig üvegessé. Nem érzek semmit, léggömbként lebegek, és az enyémbe kapaszkodó ujjad a madzag, ami nem hagy eltűnni a semmiben.
- Kétszer nem történhet meg ugyanaz - felelem nyugodtan, hangom beleolvad a zenébe. Belégzés, bent tartás, kilégzés, füsttömeg, jégkoccanás, korty. Rád nézek. - Ha elköltöznék, velem jönnél?
Fogalmam sincs, mi lesz az elütött nő ügyével, hogy apa mennyi terhet képes még a vállára venni, hogy mi lesz a kampánnyal, bukok-e vagy a győzelem ideköt majd, hogy az életem milyen irányt vesz április negyedikén.
Azt az egyet tudom, hogy aznap minden megváltozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Nem - csóválom meg a fejem, és leteszem az asztalra a szivart. Elég volt, most már csak az italomat akarom élvezni. - Ha jól időzítünk. Beszélni fogok valakivel, aki ezzel foglalkozik. Sárközit nem akarom belevonni, ennek iskolán kívül kell történnie.
Csak az a lényeg, hogy amíg a tanulás kezdeti fázisában vagyunk, ne legyen körülöttünk balhé. Úgy vettem észre, hogy apa csak akkor figyel minket ennyire tüzetesen, mikor a központban vagyunk. Vissza kell húzódnunk, nagyon-nagyon adnunk kell a látszatra, és olyan közel tartani magunkhoz apát, amennyire csak lehetséges.
Annyira szeretem őt, ő a példaképem, a mintám, az életem legmeghatározóbb személye, és tessék, mostanra ő vált a legnagyobb ellenségemmé is. Senki sem bánthatja a testvéremet. Még ő sem.
- Figyelek - pislantok rád hosszan, hogy csak mondd, gyerünk, ki vele, legyen bármi is az, én nyugodt maradok, én nem az apám vagyok, a szavaidnak nem lesz következménye.
Aztán megáll a kezemben a pohár, utolsót koccannak benne a jégkockák. A hangod hallatán ledermedek, a nyelvem némán szánt végig a szájpadlásomon. Nem választom el tőled a tekintetem, a tiédbe kulcsolt kisujjam sem mozdul. Csak nézlek.
Aztán megiszom az utolsó kortyot, és az üres poharat telire cserélve bólintok néhány aprót.
- Direkt? - kérdezem. Csak ez érdekel. Az ujjam megfeszül a tiéden, hiába szeretném, hogy ne így történjen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha van valaki, aki alááshatja a döntéseimet és keresztezheti az utamat a vágyaim felé, az te vagy - és persze édesapánk. Csak amíg neki nem mindent önszántamból mondok el, addig neked igen. Amit tudsz, azt azért tudod, mert elmondtam. Szinte mindent elmondok neked.
Bólintok, ajkaim jobboldalas mosolyban ívelnek felfelé, majd megvonom a vállam, és úgy rázom meg a fejem, hogy lásd és érezd is, nem számít. Jól sült el.
Vagy hát...
Lehet költözünk a Kajmán-szigetekre, de Lili és köztem nincs probléma. Vagy, hm. Nem, nincs. Arról, hogy Cath-tel találkoztam, nem fog tudni.
- Jól tetted - mondom ki végső meggyőződésem. - Nekem akartad, neki sikerült. Tudod, örülök, hogy te vagy a testvérem, és tudhatom, hogy még egy ilyen kényes helyzetben is mellettem állsz.
Még megszorítom az ujjad, majd elengedem, és kényelmesen hátradőlök a bőrkanapén. Imádom ezt a helyet, a felszolgáló csajok rövid kis shortját, a magassarkú cipőiket, a zenét meg a bánásmódot, amit csak azért kapunk, mert ismerik a nevünk.
Mondhat nekem bárki bármit, hogy a pénz nem boldogít, hogy a gazdagok magányosak...
Nekünk mindenünk meg van.
- Az az igazság... - kortyolok a whiskyből - hogy nem vagyok biztos a saját elköteleződésemben. Nem biztos, hogy egész életem során hűséges maradok.
Míg beszélek, a tekintetem ide-oda vándorol a helyiségben. Néha visszapillantok rád is, a szemeidbe nézek, a reakcióid figyelem. A hangom nyugodt, őszintén beszélek veled.
Azt hiszem, itt állunk a felnőttkor küszöbén, ahol már nem a kviddics a legfontosabb meg az, hogy hülyeségekkel bosszantsuk egymást.
- Tudom, hogy szereted Lilit, és ha ő nem lesz, szeretni fogsz mást is. De azt is tudom, hogy láss bármit is, soha nem lépnél ellenem. És én sem fogok ellened. Soha. Utálom az összes Ombozit, ezt már most szeretném leszögezni, és nem tetszik, hogy összejársz velük, de... ez a te döntésed kell legyen, és senki sem szólhat bele. Oké? Senki - előredőlök, államat a tiéddel egy szintbe, az asztal lapjára állítom, és a szemeidet kezdem figyelni.
Se apa, se én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csak néhány perce ülünk itt, a ház mögötti kisebb házikóban, amit azért építettek anyáék, hogy a Vajda birtokon a személyzetnek is legyen saját, különálló privát tere, végül azonban, mikor a botrány betetőzött, és Eszterrel hazatértünk a Durmstrangból, már nem találtunk itt senkit. Se egy takarítónőt, se egy szakácsot. Egyedül Szivar várt minket haza, a házimanó, aki a nevét nekem köszönheti - előtte ugyanis Eperkének hívták szerencsétlent.
Óvatosan végigsimítok Lili jobbjának élén, és szemtelen, széles mosollyal megkerülve őt leülök a fekete bőrkanapéra. Jó lenne rágyújtani, és a lábaimat az asztalra dobva szakítani, ahhoz azonban túlzottan is izgatott vagyok. Előredőlök, és a combjaimra könyökölve pillantok át a drágámra. A tekintetem csillog, a gyomromban hányingerszínű pillangók csapkodnak az icikepicike, szaggatnivaló szárnyaikkal. Mielőtt megszólalnék, még vetek egy pillantást az órámra. Várakozás közben még a nyelvem hegyét is kidugom, úgy követem a másodpercmutatót.
19:00.
Kiszélesedő, önfeledt vigyorral nézek fel a mellettem ülő lányra. Fel sem tűnik, hogy az arcom egészen kipirult féktelen izgalmamban. A pezsgő egyetlen pálcaintésre pukkan, az üveg megemelkedik, és a két pohár aranyló, jócskán habzó száraz pezsgővel telik meg.
 - Hét óra - nyújtom át az egyik poharat Lilinek, és míg a sajátomat koccintásra emelem, le sem veszem róla a szemem. A hangomat rezegteti az odabent tomboló izgalom, a zúgolódó vértől cseng a bal fülem. - Drágám - sóhajtok egy aprót - képzeld, végeztünk. Soha többé nem érezzük azt a szaros esküt a csuklónkon... el sem hiszem!
Elfordítom az arcom, vigyorgok, úgy érzem, újjászülettem. Megcsóválom a fejem, nevetve iszok bele a pezsgőbe. Nem hiszem el! Ráadásul mindketten élünk. Megcsináltuk...