Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Gondosan ápolt műkert, aprócska és egyben szemet gyönyörködtető is. Az évszaknak megfelelően cseperedő virágok és más zöldellő növények foglalnak benne helyet. Bárki is volt a megálmodója és a kivitelezője - felteszem az iskolában dolgozó manók - elérte, hogy lekösse figyelmemet.
Persze nem emiatt kerültem az erkélyre. Meglepetésként ért, hogy a kilátáson kívül egy ilyen díszeleg oldalt, a fotelek szomszédságában. Azon fotelekének, melyek egyikében ücsörögtem akkor. Teljesen elkényelmesedni nem tudtam, mert nem voltak elég puhák a párnák. Emiatt sokszor kellett mozgolódnom, hogy megelőzzem a zsibbadást. Arra azonban elég volt, hogy feltett lábakkal, lazán hátradöntött nyakkal és összefont karokkal gubbasszak ott, valamelyest élvezve a napsütést, bár a várva várt sugarak nem olyan szögből sütöttek már ekkor, hogy azok valóban érjék az arcom. Legalább nem kellett hunyorognom.
Ebben a diákmentes nyugalmi állapotban kezdtem el foglalkozni gondolatvilágommal. Az utóbbi időben rájöttem, hogy túlságosan sokszor kerülnek elő bizonyos témák bennem. Mondok egy példát: Úgy érzem, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy nagykorúvá érve a saját fejem után mentem. Ugyanakkor be kell valljam, tapasztalatlan vagyok ezen az úton, ahol gyakorlatilag teljesen egyedül kell boldoguljak. Segítő kezeket pedig aligha kapok csak úgy, semmiért... És mivel én nem érzem úgy, hogy magamtól segítségért kellene kiabáljak, bátran kijelenthetem, hogy egy rendkívül érdekes helyzet állt fel. De ott van sok egyéb, aprócseprő dolog, ami talán nem is igazi probléma. Sőt, egyáltalán nem akarom őket annak tekinteni. Magamnak való fickó vagyok, tanulni jöttem, később jobban megismerem a helyet és változni fognak a dolgok. Így is kell felfogni. Majd írok egy baglyot, aztán minden rendben lesz.
Elhatározásom után hangokat véltem hallani. Ezek fokozatosan erősödtek, ami egyértelműen egy kastélybeli közeledtét jelentette. A látogatóm megjövetele előtt még egy csalódott pillantást vetettem a kertecskére, aztán a hátam mögé fordulva vártam, hogy az a bizonyos valaki kilépjen az erkélyre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem készültem úgy fel a hazautazás előtt, mint az iskola többi tanulója. Évfolyamtársaim javát teljesen magával ragadta az izgalom, hogy végre indulnak vissza. Engem vegyes érzelmekkel fogadott a hír, hiszen a kastély nem az otthonom, még. Talán egyszer az lesz, de egyelőre semmiképpen nem mondanám annak, főleg miután ennyi időt töltöttünk a szigeten, amire nem számítottam.
Miután kipakoltam és próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, észrevettem, hogy valamit csúnyán elfelejtettem. A gyomrom. Üres. Legutóbb a trópusi ízvilágot küldtem le oda, azóta nem járt ott semmi, és igencsak megkívántam a magyarországi házimanók főztjét, mert azt már olyan régen kóstoltam.
Felöltöttem a taláromat, mert végre olyan volt az idő, hogy nem sültem meg alatta, s az iskola konyhája felé vettem az irányt. Az odavezető úton kevés arccal találkoztam. Furcsa őket itt elképzelni, nem pedig a dzsungelban. Biztos a legtöbben a kipakolással vannak elfoglalva. Én későbbre hagytam az újbóli berendezkedést, elvégre nem készülök vendégfogadásra a szobámban, az a kevéske holmim pedig, ami a tértágítóval ellátott bőröndömben lapul, igazán elvisel egy napot nélkülem.
A konyhában a régóta nem tapasztalt illatvilág köszöntött. Idebenn sem volt akkora tumultus, mert még a szokásos esti turnus előtt érkeztem. Annak érdekében pedig, hogy elkerüljem a többieket, sietősen nekiálltam egy szendvics elkészítésének. Egy iskolatársamon megakadt a figyelmem. Mintha már láttam volna valahol. Nagyon emlékszem az arcára, vagy legalább valakinek a leírása nagyon is ráillik.
Szinte le se vettem róla a tekintetemet, nem kis feltűnést okozva ezzel. Szegény fiú, remélem könnyen kezeli, ha zavarba hozzák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Úgy éreztem, ha nem jutok azonnal ételhez, kipusztulok. Bosszantott, hogy magamnak kellett bajlódjak a főzéssel. Ha nagyon akarnám, persze ott téblábolnak az iskolában dolgozó házimanók is, de mire ők összeütnek valami ténylegesen ehetőt, addigra már túl késő lesz. Különben sem készültek még fel teljesen arra, hogy újból teljes kapacitással fogadják a kastélylakókat, az ennek okán való veszekedésemet pedig szerettem volna mindegyikükkel elkerülni.
Sebaj, nagyobb önállósodásra is kényszerítettek már eddigi életem során. Néhány évvel ezelőtt megtanultam elkészíteni néhány alapfogást a varázstalanok konyhájában. A gasztronómia koronázatlan királya címtől még messze vagyok, de ezen képességemet már számtalanszor hasznosítottam. Mielőtt elköltöztem volna otthonról hogy idejárhassak, további fogásokat memorizáltam. Kiolvastam egy szakácskönyvet, ami szintén mugli iromány volt.
Itt bajban vagyok, mert túl sok az üst, és a tűz sem gázról megy, hanem a mágia táplálja. Gépiesen totyogtam oda az egyik pulthoz, hogy alapanyagokat tulajdonítsak el. A kenyérre teavajat kívántam kenni, felvágottal, némi paradicsommal és kétféle sajttal megrakva. Nyami. Összefutott a nyál a számban már a gondolattól is. Körbejártam a konyhát, hogy tojás után kutassak, elképzeléseim szerint kell, hogy legyen itt már elkészült főtt tojás is például.
Hogyan is feledkezhettem el társamról? Gyanítom, az éhség lehetett az oka. Még mindig, de kevésbé feltűnően pillantottam rá, bizonyos időközönként ismételve. Észrevettem, ahogy a légkör egyre feszültebb lett ezáltal. Nem értette, és igazából én sem, hogy mi zajlik le. Néhány percig tétován, homlokom ráncolva gondolkodtam, hogy megtörjem-e a csendet, majd végül udvariatlan határozottsággal a fiú felé szóltam.
- Nem látsz valahol tojást? - kezdtem ezzel az ártatlannak tűnő kérdéssel, miközben fejemmel türelmetlenül kapkodtam mindenfelé, hogy a nyomára bukkanjak, sajnos eredménytelenül. Nem, nem megdobálni akarom őt vele, csak ételt készíteni magamnak. - Láttalak már egyszer a Rellon felé somfordálni, még a szigeten... Nem az én házamba jársz, ugye? Akkor meg mit kerestél ott? Beszöktél a bulira?
Somfordálni. Szép szó, néhány hete tanultam, s most felhasználhattam. Már épp folytatni akartam volna, de a hatás kedvéért mélyen a szemébe néztem, hogy őszintén szóljon majd vissza nekem. Azon az ominózus eseményen egyébként nem voltam ott, illetve közvetett módon igen. Meghúztam magam, nem messze onnan. Emlékszem a hangzavarra, és a fiú arcára is. Azért érdekes, mert nemsokkal utána egy sztorit hallottam, aminek egyik alanyáról szóló leírás ráillik a fiúra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Épp eleget szenvedtem a melegtől a szigeten, egy kisebb lehűlés nem tántoríthatott el attól, hogy a kastély erkélye felé vegyem az irányt. Ilyenkor legalább kihasználom azt, hogy a legtöbben visszahúzódnak a négy fal közé. Lassú és csendes eső volt odakint, de tudtam jól, hogy maximum nem merészkedek majd el a korlátokig, és akkor nem ázom el.
Hamar a kilátás rabjává leszek, ha egyszer kiérek ide. Nem véletlenül hanyagolom a tanulást ezen az erkélyen. Túlzott a nyugalom, a harmónia és a csend... Ezért imádok itt lenni, vagyis csak imádnék, ha nem sajátítaná ki magának néhány, magukat nagyon menőnek érző idejáró, vagy ne szólítana le félpercenként valami hülyeséggel egy taknyos. De nem panaszkodom, mert már bőven hozzászoktam az ilyenekhez, csak azt veszem észre, hogy minél idősebb leszek, annál inkább zavar a jelenség.
Hiába volt hűvösebb az idő, semmi affinitást nem éreztem ahhoz, hogy előkotorjam a melegebb holmimat a táskám mélyéről. Nem akartam beégni mások előtt, nem vagyok én eszkimó. Igenis be akartam bizonyítani, hogy melegítő nélkül, laza öltözettel se rossz ilyenkor odakint, de persze nagyot tévedtem. Amint félrehúztam az ajtót, fázni kezdtem és kissé libabőrös is lettem. Aztán már nem csak magammal foglalkoztam. Szemem sarkából valami mozgást véltem felfedezni a korlátnál, mintha kúszott volna rajta valami.
Jégtakaró volt. Elsápadva hátrálni kezdtem, mert rögtön a dementorok jutottak eszembe, a patrónusommal pedig még hadilábon állok. Nem tudtam a jelenség okát, aztán észrevettem a nekem háttal ülő, tejfölszőke hajú fiút. Igen, az ő arca ismerős valahonnan, mint a kastélyból lassan már mindenkié.
Nem volt nehéz dolgom úgy tenni, mintha ott se lettem volna. Látszólag el volt foglalva, én pedig kíváncsian néztem végig a folyamatot, ahogy néhány perc alatt a széke is behódolt a télnek, méghozzá a nyári időszakban. Nem bírtam tovább megállni, hogy ne menjek oda hozzá, de nem vagyok én pisis, hogy a térdeimen csússzak előtte csak azért, mert csinált valami látványosat. Ez bármi lehetett, még illúziómágia is.
- Ne haragudj, de ez melyik bűbáj is volt? - szólaltam meg végre határozottan a bejárattól, kifejezéstelen arccal, de felcsigázott szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A szokatlan látottak után egyszerűen muszáj volt megkérdeznem, hogy melyik bűbájt használta. Szégyelltem magam legbelül amiatt, hogy nem bírtam előidézni egyetlen kézzel fogható magyarázatot sem, mert még ha valami úton-módon meg is tudta ezt oldani pálca és varázsige nélkül, az akkor is azt jelentené, hogy egy nagyon tehetséges varázstudóval futottam most össze.
- Váó - valósággal le voltam nyűgözve, ez persze az arcomon is látszott, s úgy tűnt a fiú örömét leli a szórakoztatásomban. Nos, nekem pedig az a valóságos felüdülés, hogy ennek az egésznek a szemtanúja lehettem.
Már csak ez hiányzott, a felfelé kémlelés eredményeképpen bele is ment a szemembe egy pihe, ahogyan az lenni szokott. A jelenség azonban néhány másodperc múlva megszűnt, maradtunk mi ketten.
Szintúgy megdöbbentő volt ez a gyorsan jött kéznyújtás. Nem hittem volna, hogy egyből be kell majd mutatkozzak valakinek, igazából semmilyen ismeretlen megismerésére nem voltam felkészülve. Valamiért azonban megkegyelmezett a szívem, így egy biztató mosollyal egyetemben viszonoztam a kézfogást.
- Martin Romberg vagyok, minden elismerésem az előbbihez. - próbáltam a lehető legjobb kiejtésemet hozni, érezhető volt ugyanis, hogy még nálam is sokkal rosszabbul beszéli a magyart - Mi az anyanyelved? Talán tudnánk beszélni jobban úgy - ajánlottam fel baráti gesztusként. Sok nyelvet beszélek, hiszen egy olyan országból jöttem, ahol ez jóval megszokottabb az átlagnál, még ha a kantonok miatt valamelyest elszeparálódtunk. A magyar még mindig kihívás, de nem okoz annyi gondot, mint azt elsőre hittem. Pár év és teljesen bele fogok rázódni. Ezek csak rutinmondatok, amiket úgy megtanultam, mint valami verset. Természetesen helyet foglalok a közelében.
- Remélem nem zavartalak meg az elfoglaltságodban - tettem hozzá udvariasan, miután megköszörültem a torkomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Indulatosan toltam magam előtt a tömeget. Nem igaz, hogy az öregek ennyire ráérnek egy-egy vásári ócskaság előtt ácsorogni. A mögöttem állók meg majd engem fognak szidni, amiért feltartom a sort. A procedúrát megunva löktem be magam a belső sávba, ahol valamelyest tempósabban haladtak a nézelődők. Sodródtam, ahogy a botocskák szoktak az erdei patakok víztükrén. Előfordult, hogy akadályba ütközve megtorpantam néhány pillanatra, s csak azt kikerülve folytathattam utamat a piactér legzsúfoltabb pontja felé.
Itt senkit sem érdekelt, hogy ki vagyok, honnan jövök és mégis mi a frászt keresek erre. Szombat van. Iskolatársaim döntő többsége a helyi szórakozóhelyeket vette célba. A maradék a kastélyban maradt. Nem nagyon láttam harminc évnél fiatalabb embert a kavalkádban, leszámítva néhány vándoréletmódot folytató árust, akik a portékák fölött őrködtek. Hajnal óta ezt csinálhatják, emiatt pedig cseppet sem irigylem őket. Öltözetük arról árulkodott, hogy igen hűvös van már akkor. Áruforgalomra ennek a helynek is szüksége van, de méretében mennyire eltörpül azokhoz képest, amiket én korábban láttam... És nekik mégis megéri ez a munka. Pedig ritkán toltam a képem vásárra, ha kellett valami, vagy beszereztük mások által, vagy egyenesek a szaküzletben kutakodtunk. Változnak az idők.
Reméltem, hogy találok valami különlegeset. Őszintén szólva a ketyerekereskedésben is gondolkodtam, de az már pont bezárt, mielőtt leértem volna. A hétvége az hétvége, ne várják el tőlem, hogy az agyilag leszívó hétköznapok után korán keljek fel. Majd legközelebb ott is tartok egy szemlét.
Hamar rá kellett jönnöm, hogy a piac központjában találhatóak a leghétköznapibb beszerzési cikkek. Folytattam utam, majd a külső szektorhoz tévedtem. Itt már hézagosabb volt a standok közötti folyosórész, valamint végre felcsillant itt-ott némi ritka cucc. Véletlenszerűen mentem oda és néztem meg párat közelebbről, majd kritikus szemmel tettem vissza a tárgyakat a helyükre. Kérdezni nem kérdeztem semmit, hiába ajánlották fel az eladók magukat a segítségemre.
Rikácsolást hallottam. Valami kofa hirdette a magáét mögöttem. Akaratlanul kaptam hátra a fejem a hangforrás irányába, aztán csalódottan néztem magam elé. Ekkor hirtelen megpillantottam valakit, akiről azt hiszem, tudok pár dolgot. Hosszas gondolkodás után indultam el végül felé. Ilyen helyeken kevésbé éber az ember, gondoltam élek a lehetőséggel. Nehéz megfogalmazni azt, amit éppen éreztem. Megfeszítettem izmaimat, majd mikor a keskeny haladósávon éppen elhaladni készültünk egymás mellett, vállammal egy kissé, a lehető legkevesebb feltűnést keltve oldalba löktem. Aztán füleltem, tovább haladva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hirtelen ötlettől vezérelt, de óvatos voltam. Nem hiszem, hogy rajta kívül másnak is feltűnt volna a lökés. Egy vásári tömegben megesik az ilyen. Nem szoktak utána nagy ügyet csinálni belőle. Abban sem voltam biztos, hogy észrevett, pedig valamennyire ismernie kell. Mindenképpen szerettem volna látni, hogy hogyan reagálja le a helyzetet.
Percekig úgy tűnt, hogy megúszom a dolgot. Annak, hogy túljár az eszemen, kevés valószínűséget tulajdonítottam. A szemem sarkából pont kivettem, hogy hosszasan megállt ott, ahol az incidens történt. Talán észrevett valamit az egyik asztalon, vagy a következő lépésén gondolkodott. Ekkora távolságból még biztonságban éreztem magam. Nem lephet meg. Szerintem egyedül van, semmiféle támogatásra nem számíthat ezektől a vén szerzetektől, a korkülönbség miatt pedig kétszer is meggondolja, hogy megközelítsen-e. Végül azt érzékeltem, hogy egyre közelebb kerül hozzám. Én persze a magam iramában próbáltam távolodni a helyszíntől, de feltétlenül szerettem volna a többi ember szeme előtt maradni. Nem hiányzik, hogy szemtanúk nélkül történjen velem valami. A pálcám nálam volt, természetesen nem indulok el ilyen helyre nélküle. Jobbomat lassan a zsebemnek érintettem, hogy kitapinthassam fegyverem, sértetlenségem zálogát. Megnyugodva sóhajtottam.
Mellém került. Itt volt. A közvetlen közelemben, és a fejemben még az is átfutott, hogy esetleg visszalök. A lehetőségeket másodpercek törtrészei alatt pörgettem végig az agyamban. Éreztem a feszültséget közöttünk, ami meglepő módon a csendes, egyszerű kérdésével kezdett kicsúcsosodni. Minden jel arra mutatott, hogy diplomatikusan kezelné a konfliktust. Összefontam magam előtt a karjaimat, úgy haladtam mellette. Lassan, komótosan, mert a piactér ezen részén már nem volt akkora nyüzsgés és nyomor.
- Nekem? - kérdeztem vissza ártatlanul - Nem hiszem, miért lenne? Csak azt látom, hogy követsz. Kell valami, vagy mi van?
Nem tudom, hogy mit olvas ki a hanglejtésemből. Összeráncoltam a homlokomat, mint aki nagyon nem érti, hogy miről van szó. Törekedtem felé fordulni, hogy a lehető legpontosabb elemzést végezhessem el a külsejéről. Lepleztem ingerültségemet. Irritált a gyerek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Na jó... - amint befejezte a mondókáját, kissé oldalra kilépve megtorpantam, hogy azért mégse jelentsek akadályt a mögöttem jövőknek. Kezdett elfogyni a türelmem. Nem akartam jelenetet rendezni a piacon, ráadásul pont elég történetet hallottam róla, hogy tudjam, tettemnek később hosszú ideig nyúló foganatja, ha úgy tetszik: böjtje lesz. Tudtam, hogy nem mondhatok akármit. Pedig ha rajtam múlna, nem moderálnám magam se mennyiség, se minőség terén. Racionálisan végiggondolva arra a következtetésre jutottam, hogy ha már a forró kása kerülgetése és a gyermetegnek tűnő mentegetőzés nem vált hasznomra mint védekezőmechanizmusok, akkor ideje közös nevezőre jutni. Martinosan.
- Figyelj, én megértem, hogy azt hiszed, különleges vagy, és hogy szeretsz feltűnősködni, de azért nem kell a legkisebb jelenetet is felnagyítanod. Ez csak egy sima, egyszerű hétvégi forgatag, te pedig máris sajnáltatni akarod magad, mert véletlenül összeért a vállunk? Ne csináld már... Rohadt rosszul fogsz járni, ha ennyire benned marad ez a provokálódás. Nem akarlak megsérteni, de szerintem észre kellene venned magadat. Te egy feltűnést kereső ember vagy, ami nem lenne baj, de rosszul csinálod. Fogadd meg a tanácsomat és tegyél róla, hogy egy kicsit visszavegyél! Lassan már mindenki ismeri a neved, szerinted ez normális?
Nyomatékosan, de halkan próbáltam meg neki elmagyarázni, hogy én mit gondolok. Szerintem jól csináltam... Idősebb, tapasztaltabb vagyok nála, megtehetem. Ha azért támad nekem, mert én elmondtam a véleményemet, amire úgy látszik, "annyira" kíváncsi volt, akkor az saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Nem akarom utálni őt, de vannak, akik nagyon rühellik már a srác jelenlétét a kastélyban. Ha valamilyen úton-módon nem lépek közbe, akkor a Szépvölgyi-konfliktus csak még radikálisabb formát fog ölteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Javában zajlott a halloween alkalmából szervezett eseményünk. A teremben szó szerint elszabadult a Pokol. Ez volt talán az első olyan rendezvény, amin újdonsült diákönkormányzati tagként, pontosabban Annelie elnökhelyetteseként kellett megjelennem. Igaz, kaphattam volna rosszabbat is, mint például egy jó kis Valentin-nap, melynek magától a gondolatától is összerándul a gyomrom. A halloween ünnepével még egészen jó kapcsolatot ápolok. Mármint semmi bajunk egymással, úgy hiszem. Hogy a nép mit kerekít ki végül belőle, az már megint egy másik dolog. Mi, lelkes és kreatív tagok igyekeztünk mindenre ügyelni. A végeredményt elnézve elégedett voltam, ugyanakkor meglehetősen izgultam is. Nem csak azért, mert konkrétan hülyét csináltam magamból ezzel a furcsa tök-festéssel a pofámon. A beszédem következett, amire rá kellett készülnöm, pedig tulajdonképpen csak a szavazásra hívtam fel a többiek figyelmét. Talán el is húztam kicsit a jelenésemet, de azért reméltem, hogy mindenki figyelni fog majd rám. Ha nem, majd kiválogatom a delikvenseket és elhívom őket egy kis négyszemközti bájcsevejre a tiszteletről.
Kiverekedtem hát magam a tétlenkedő tömegek gyűrűjéből, hogy a kialakított színpad felé vegyem az irányt. Méltóságteljesen néztem körbe, majd belekezdtem a mondókámba. A mágia gondoskodott arról, hogy ne csak a vakvilágba beszéljek, és még kiabálnom se kelljen. Mikrofon híján a hangfelerősítő bűbáj használatával értem el, hogy mindenki számára jól hallható legyek.
- Egy pillanatra zavarnálak csak meg benneteket... - a hatásszünet után rögtön a lényegre is tértem - Nem hittük volna, hogy ennyi alvilági figura van ebben a kastélyban, de nagyon szépen köszönjük mindazoknak, akik valamilyen formában megjelentek ma este. Reméljük, hogy mindenki jól szórakozik. Nos, mint azt tudhatjátok, az itt jelenlévők jelmezei alapján megszavazzuk az idei év Rémkirályát, illetve Rémkirálynőjét. Szavazni névvel ellátott cetlik segítségével tudtok, amiket a bejárat mellett található dobozkába kérünk bedobni. A szavazás hamarosan lezárul, ekkor újból megjelenek és sor kerül az eredményhirdetésre is.
Végül elégedetten kotródom el a középpontból, hogy újból megtelepedjek az ételektől roskadozó asztaloknál. Még kedves szavakra is volt időm, hihetetlen. Több ismerősöm véleményére is kíváncsi lettem, hogy vajon ők hogyan láttak a diákokhoz beszélni. Persze idelenn már komornak és a sminktől talán kissé durcásnak tűntem, nehogy megtaláljanak és valaki belém kössön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Felhívásom után már érkeztek is a jelölések a pokoli jelmezekre. Általában nem szeretem a szavazásokat, de az ilyen fajta verseny jó dolog. Társaimmal együtt ültem, beszélgettem és kíváncsian vártam, hogy miképpen alakul a mai este. Nagy volt rajtam a nyomás, de néztem már nagyobb kihívás elé is, tehát egy idő után hozzá lehetett szokni. A szavazóláda környékén sokan megfordultak, mígnem elérkezett az idő a szavazás lezárására. Onnan egy biztonságos helyre szállítottuk a dobozt, ahol a mágia és a tagok segítségével megszámoltuk a jelöléseket. Strigulát kapott, akinek a neve többször szerepelt, így születtek meg végül a remélhetőleg igazságosnak gondolt végeredmények. Már csak ki kellett őket hirdetni, amit a korábbi beszédemben alkalmazott módszerrel tettem meg, ezúttal jóval nagyobb határozottsággal.
- Elérkezett az eredményhirdetés ideje... - mosolyodtam el a hatásszünet röpke másodpercei alatt - Köszönjük szépen a szavazatokat, illetve az ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezeket. Elsőként az idei év Rémkirálynőjét hirdetném ki, aki toronymagasan vezette a listát, nem utolsó sorban pedig a neve is eléggé passzol az alkalomhoz. Idén ezt a címet Vér Lanetta nyerte el, kérlek fáradj a színpadra, hogy átadhassam a nyereményedet - kezdtem el keresni a tömegben - A rémkirály... azaz a rémkirályok pedig nem mások, mint Mihael Gérard Saint-Venant és Havasi Milán Bence! Itt már jóval szorosabb volt a verseny. Benneteket is várlak magam mellé, és innen is gratulálok az összes résztvevőnek! - jegyeztem meg, miközben már a jutalmakat készítettem elő. A kiérkezőkkel történő kézfogások után mindegyikük fejére helyeződött egy fekete korona. Lanettáé lányosabb, a fiúké pedig egy kissé férfiasabb kialakítással. Így már tényleg a legmegfélemlítőbben néztek ki a megjelentek közül.
- Gondolom már epekedtek a díjaitokért, nesze - vigyorogva nyomtam a kezükbe a nyereményeket- A Kins & Kens felajánlásának köszönhetően... -
Lanetta egy különleges malícia mutatót kapott. Nem hagyományos tükör ez, hiszen főként ellenségeinek homályos képe néz vissza benne, és hát ez... eléggé ijesztő. Hasznos szerkezet, ugyanis minél közelebb jönnek a mutató tulajdonosához, annál tisztábban látszanak. Innen tudni, ha rosszban sántikálnak. Bence omniszkópot kapott, amely a mugli világ valamiféle videorögzítőjéhez hasonló. Olyan távcső, amely visszateker, gyorsít, lassít, felvesz, de meg is magyaráz történéseket. Mihael pedig egy önoltóval lett gazdagabb.
A kiosztás, köszöntés és a taps után ismét megköszöntem a megtisztelő figyelmet, majd visszatértem korábbi társaságomhoz. Jó lett volna kiélvezni az estét, már amennyi még maradt belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ezúttal is kitettünk magunkért, de vajon kell ezt mondani? A látvány magáért beszél. Lezajlott a színjátszósok előadása, amit a többség aktív figyelemmel kísért végig. A magam részéről örültem, hogy egy kicsit besegítettek a diákönkormányzatnak, néha nagyon nincs könnyű dolgunk leszervezni egy ilyen komoly eseményt. Nem sokat hallok a színészpalántákról. Jó tudni, hogy vannak, a bál pedig egy kiváló alkalmat biztosított a szereplési lehetőségre. Ők pedig éltek vele, és ezzel tulajdonképpen az egész iskola jól járt. Nem csak az ő produkciójuk volt még hátra az este folyamán. További fellépőkre is számíthattunk, ezúttal pedig a második attrakción volt a sor. Az első egyébként szerintem baromi látványos lett. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy felkonferáljam őket, elnököm "egyéb elfoglaltságai" miatt, amiről hamarosan kiderül, hogy pontosan mit is takar valójában.
A bál nem izgatott különösebben, mivel úgy éreztem, nem elsősorban rólam szólt. A szervezési dolgok foglalkoztattak, ahogy egy ilyen iskolai eseményen szinte mindig, ha már az érintettekhez tartoztam. Elegáns öltönyömben egy jól látható helyre sétáltam, majd a már tradicionálisan rövidre fogott beszédemmel néhány pillanatig feltartóztattam a bálozó közönséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szóhoz sem jutottam. Elsősorban az nyűgözött le, hogy ennyi iskolatársamat be tudták szervezni ebbe a nagyszabású, összetett produkcióba. A fellépők között feltűnt néhány ismerős arc, a legkiemelkedőbb kobak valószínűleg Arnoldé volt. Hát ő meg mit keresett ott? Tényleg nem akar megkomolyodni? Nem hibáztatom, szórakozzon csak, amíg utolsó évében teheti. A közelgő mindent eldöntő vizsgák időszakában már úgyse lesz ilyen vidám. Előre sajnálom szegényt, és persze magamat, mert az utána következő évben már én következem. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan eltelnek az évek. Ott álltam, szépen elbújva az ünneplő tömegben, mint bármely más jelenlévő. Kortyoltam párat az italomból, majd siettem is véglegesíteni a szavazás állását. A voksolásra buknak a népek. A kihelyezett ládika ezúttal is megtelt, a tagokra pedig az összesítés fárasztó és monoton feladata várt. Nem volt mese, biztonságos környezetbe vonultunk, hogy szakszerűen tárjuk fel a végeredményt, így sajnos az előadás végéig sem lehettem ott. Ismét azon gondolkodtam, hogy talán túl nagy felelősség nyugodott a vállamon. Éreztem, hogy valamelyest stresszelek az ügyön, pedig rohadtul nem lenne szabad. De mi lett volna, ha valami mégis balul sül el? Mit szólna Annelie, vagy netán maga az iskolavezetőség?
- Ahogy ígértem, elérkezett az eredményhirdetés pillanata. Az idei év karácsonyi és végzős báljának bálkirálya Ombozi Noel, a bálkirálynő pedig Annelie Freya Merkovszky, gratulálunk! Kérlek fáradjatok ide és vegyétek át a nyereményeteket, a többieknek pedig köszönjük szépen a részvételt, további jó szórakozást kívánunk! - mosolyodtam el, a taps után pedig egy baráti kézfogással egybekötött koronázásra került sor, amiben már van gyakorlatom. Őszintén bíztam abban, hogy nem járok úgy, ahogy a szépségkirálynő-választáskor a műsorvezető... Az azért elég gáz volt, olvastam róla az egyik újságban. A győztesek jutalma a formás koronán kívül a szalag és az oklevél, valamint egy teafilterek tárolására alkalmas doboz, amelyben különböző hasznos teákat találhatnak, kizárólag pozitív hatást kölcsönözve. A személyes kedvencem a meghűlés elleni, garantáltan azonnali eredményt is felmutató gyógytea, amely a téli hónapokban úgy érzem, elég indokolt és hasznos is egyben. Miután a helyükre mentek, folytattam a műsor sorrendjét a következő produkció felkonferálásával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Sietve szedtem lábaim a hazafelé vezető úton. Néhány hónapja még, hogy visszaköltöztem, de viszonylag hamar megszoktam a falut. Kicsit olyan, mintha egy időutazáson vennék részt. Minden ponton el tudnék időzni, megannyi emlék tör elő belőlem. A múltam ide, és még annyi helyhez köt, de ennyi mozgás után már teljesen természetessé válik az állandó környezetváltozás. Egyelőre úgy érzem, hogy kicsit sehova se tartozom, de közben mindenhol ott vagyok. Bevallom, van a közelben pár helyszín, amit félek még felkeresni. Nem akarok emlékezni. Jó így. Siettem, próbálva úgy tenni, mintha az elmúlt évek meg sem történtek volna, mintha még mindig a kastélyba járnék, csak éppen vettem volna egy takaros kis házat az egyik utcában.
Mielőtt azonban elhagytam volna a helyszínt, egy ismerős alakot szúrtam ki az utcán haladók közt. Nem voltam biztos benne, hogy őt látom, ennyi idő után főleg. De semmiből nem állt kicsit alaposabban végigmérni. A neve hirtelen nem is rémlett. A háztársam volt, amolyan igazi bajkeverő, egy bizonyos incidens máig élénken bennem él a prefektusi pályafutásom idejéről. A Minisztériumban hallottam ezt-azt egy amatőr projektről, ami rögtön felkeltette az érdeklődésem. Tudom, hogy az ő neve is köztük volt, az ilyesmiről tudni szoktak odafenn. Talán a meglepettségtől felejtettem el, de bíztam benne, hogy rögvest eszembe fog jutni, amint megszólítom.
- Üdv! - gondoltam az a legegyszerűbb, ha odalépek mellé és határozottan ráköszönök. Lehet, hogy megijed, vagy megpróbál úgy tenni, mintha ismerne. A legjobb mégiscsak az lenne, hogyha tényleg emlékezne rám. Célirányosan mégsem szólíthattam le, így mindenki előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem akartam megijeszteni a lányt, még ha a kezdeményezés egy rendhagyó módját is sikerült választanom. Az első másodperctől nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem vagyok neki annyira ismerős, mint azt gondoltam. Aztán persze bíztam a csodában, hogy egy alaposabb szemügyre vétellel leesik neki, hogy Martin Romberg áll előtte személyesen. Nem volt rajtam sapka, hogy megnehezítsem a dolgát. Hagytam, hogy végigmérjen. Én is hasonlóképpen téve megállapítottam, hogy a bajkeverő lányból azóta már-már kész nő lett. Komolyodtak a vonásai, de előnyére vált.
- Igen, Scar - erősítettem meg őt. Az eltelt másodpercek alatt beugrott a neve, úgy látszik mindkettőnknek jó a memóriája. Megjegyzem, igencsak furcsálltam volna, ha elfelejti azt a kalamajkát, amibe néhány évvel ezelőtt keveredett.
- Megvagyok. Egy ideje visszaköltöztem a faluba, de a Minisztériumban dolgozom. Zajlik az élet, vagy hogy is mondják. De hát jó pár évig távol voltam, csak ez kicsit hosszú történet - tártam szét a karjaim előtte. Fel voltam készülve az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre, úgy gondolom jogosan várnak magyarázatot a régi ismerősök, hogy hova is tűntem el szó nélkül évekig. Illetve pár emberrel azért tartottam a kapcsolatot, amíg lassan azok is szinte teljesen le nem épültek, ahogy az természetszerűleg lenni szokott.
- Veled mi újság? Merre tartasz? - úgy gondoltam, hogy még korai lenne rátérnem a lényegre, még azt hinné csak hátsó szándék motivál. Ott és akkor jólesett viszontlátni egy olyasvalakit, akihez a kastélybeli éveim kötődtek, mert vissza tudtam emlékezni azokra a viszonylag gondtalan évekre, amikor még nem kellett ennyire önellátónak lennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csak a szokásos. Vajon mire utalnak általánosságban, amikor ezt mondják? Nálam a szokásos azt jelenti, hogy mindig történik valami váratlan, új dolog. Folyamatosan új kihívások adódnak. A semmiből születnek megoldhatatlannak látszó problémák, illetőleg konfliktusok, de minimum törekszem arra, hogy színt vigyek hétköznapjaimba. Nem azt mondom persze, hogy a történetem egy vetítővászonra kívánkozó kalandfilm, sőt még dráma kategóriában is ismerek olyat, aki többszörösen veri az én hátteremet, na de mégis. Feltételezem arra célzott, hogy céljai eléréséhez ütemezetten halad előre.
- Hát... ha nem bánod - időztem el a válaszon, de vállat vonva végül beleegyeztem. Elvégre én is ugyanarra mentem. Nem tudhattam, hogy szomszédok vagyunk-e, de hálás voltam a bizalmáért, hogy áthívott magához. A programja is elég biztatóan hangzott, nekem is van otthon egy lemezlejátszóm. Arra gondoltam, hogy később akár cserélgethetünk is lemezeket, ha úgy van.
- Majd válogatok, azt amúgy is szeretek. Viszont tényleg nem rabolnám az idődet feleslegesen, rövid leszek, ígérem. Milyen szakon is tanulsz? - ezt nem tudhattam, hiszen akkor már rég nem a Bagolykőbe jártam, amikor ő elsőéves mestertanoncként kezdett. Ó, ha később ismerem meg... Már más szabályok vonatkoztak volna rá, mint az alsóévesekre. Nem járhattam el volna úgy, akként, ahogy.
Mellékesen: nem értem, hogy miért ennyire kíváncsiak a történetemre. Szívesen mesélek, tényleg, mert ismerem őket és jó nosztalgia belemenni ilyenkor az évekkel ezelőtt történt dolgokba, de megmondom őszintén, sosem éreztem fontosnak magam ahhoz, hogy leüljek és arról beszéljek, hogy mi van velem. De hát emlékeznek rám. Nem felejtettek el, sok év elteltével sem. Scar sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Scar továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy nála folytassuk a beszélgetést. Többé nem kerestem kibúvókat, úgy gondolom elég nagy udvariatlanság lett volna visszautasítanom. Csupán tiszteletben tartottam volna, ha esetleg nincs most hangulata régi ismerősökhöz. Ha valaki, akkor én meg tudom érteni az ilyet is.
De nem felejtette el, amit tettem érte. Ez meglepett. Az ember hajlamos inkább a rosszra emlékezni, hálásnak megmaradni ritkaságszámba megy. Nekem túl jó a memóriám. Minden részlet rémlik, még ha olykor beletelik egy kis időbe, hogy felidézzem őket. Mivel én is eltűntem évekre, így nem szoktam elvárni, hogy képben legyenek.
- Nem vagyok félős típus - mosolyodtam el. Kíváncsi voltam, hogy ki lehet az a North. Az ő neve is ismerősen csengett, de csak találgatni tudtam. Nem akartam tolakodó lenni, hiszen úgy éreztem, hogy rövidesen magamtól is választ kaphatok a kérdésre. Volt pár lehetőség, amit még nem zárhattam ki.
- Igazad van. Aztán nehogy könyörögnöd kelljen hajnalban, hogy távozzak végre - humorizáltam a hangulat oldása érdekében. - Igazi rellonosra valló szakpárosítás - jegyeztem meg elismerésképpen. A mágikus lények tanulmányozása nemes tudomány, az én szívem annak idején mégis inkább a tárgyak felé húzott. Ugyanolyan veszélyesek tudnak lenni egyébként. Eltökélt lánynak ismertem meg őt, biztos voltam benne, el fog tudni helyezkedni valahol. Sok lehetőség van ezzel a szakiránnyal is. Ha más nem, ő is kiköt a Minisztériumban, legalább közel leszünk egymáshoz.
- Őszintén? Amit kérnek. Varázstárgyakkal foglalkozom. Vizsgálatok, különféle ellenőrzések. De ettől függetlenül járok régészkedni is - hiába, ha jól akarok keresni, több lábon kell állni. Legalább lekötöm magam, mindig azt mondom. - Mondd csak, azóta keveredtél újabb botrányokba? - hátha nem tanult a hibáiból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Helyettesítés. Utálom az ilyet. Átveszem valakitől a munkát, és mindig találok valamit, amibe bele tudok kötni. Pontatlan adminisztráció, rendetlenség az irodában, félretájékoztatott ügyfelek. És még sorolhatnám... Nem volt jó napom. Már a második kávészünetemre rohantam ki egy kicsit levegőzni, amikor az egyik ügyintéző kiszólt, hogy jönni kéne. Némi halk szitkozódás után visszacsörtettem az átmeneti irodámba, hogy felkészülten fogadjam a következő betévedőt.
Azért nem szeretek a Hivatalba jönni, mert a Minisztériumhoz képest ég és föld. A legnagyobb problémám azzal van, hogy nincs kirendelt osztály a Tárgybűvölésügyinek, ezért mindenről magamnak kell gondoskodjak, ha a bagolyköves diákok ügyeit kell intézzem. Egykori diákként meg tudom érteni, hogy nem szívesen utaznának be a fővárosba ilyenekért, főleg hogy az utazás költségeit is maguknak kell állniuk, az időveszteségről nem is beszélve. De amikor reggel szólnak, hogy ugyan hoppanáljak már vissza a faluba, mert be kell vizsgálnom néhány tárgyat, nos, az roppant kellemetlen tud lenni, ha alapból teljesen más napirendet állított össze az ember.
Visszahoztam néhány ellenőrzött holmit, amit a diákok és falulakók adtak le, ezek egyelőre egy mágikusan lelakatolt szekrényben hevertek. A táskámat a székem mellett hagyva sétáltam ki a folyosóra, ahol megpillantottam valakit, aki rögtön jobb kedvre derített, de egyébként se vagyok bunkó munka közben, maximum a munkatársaim látják, hogy ki tudok lenni.
- Üdvözlöm! Fáradjon beljebb - invitáltam be magamhoz a szobába, amit mindig arra használ a hivatal, amire éppen szüksége van, ezért kicsit szedett-vedett tud lenni, de remélhetőleg nem teszi szóvá. Mikor már magunk között voltunk, hellyel kínáltam az asztal előtti széken, én pedig a túlsó végén foglaltam helyet. Itt már nem ragaszkodtam annyira a formalitásokhoz.
- Azt hiszem ismerjük egymást - mosolyodtam el. Végigmérve őt, nem sokat változott, mondjuk nem volt az olyan rég, amikor Afrikába látogattam. - Láthatnám a papírjaidat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Igen, így már rémlik. Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt találkozunk. Hogyhogy éppen Magyarországra jöttél? - nyúltam a kért iratok felé, hogy magam elé téve átrágjam magam rajtuk, bár nem feltételeztem, hogy hamis okmányokkal érkezett volna.  - Már ha nem vagyok túl tolakodó... - tettem hozzá gyorsan és tisztelettudóan, elvégre az ilyen jellegű kérdések feltétele nem része a munkámnak, én mégis szeretek átfogó képet kapni az ismerőseimről. Ami pedig a varázstárgyakat illeti, igencsak alapos és szabálykövető vagyok olyan tekintetben.
- Ezt mégis hogy értsem? - vontam fel a szemöldökömet, óvatosan magam felé húzva az asztalra helyezett, kisebb méretű csomagot. Nyilván nem a törékeny részre gondoltam, de azért jó lett volna tudnom, hogy mégis mire számíthatok, hiszen bár az ismeretlen tartalmú csomagok felnyitásának megvannak az eljárási szabályai, túl sok kedvet nem éreztem magamban egy rakat védőbűbáj elkántálására a procedúra előtt.
- Remélem van egy listád arról, hogy mit adtál át. Minden dokumentálásra kerül - közöltem vele unottan, majd egy nagyobb sóhajtás közepette kutakodni kezdtem az asztal fiókjában formanyomtatvány után. - Erről jut eszembe, a korábban leadott tárgyaid bevizsgálása sikeresen megtörtént, ezeket visszahoztam, úgyhogy nyugodtan használhatod őket a továbbiakban. Külön engedélyre nem volt szükség, de a biztonság kedvéért tartsd magadnál a tanúsítványt. Ez majd igazolja a szakszerű vizsgálat tényét, ha mégis kérdőre vonnának - nyújtom át neki a papírost, miután egy elegáns mozdulattal lepecsételtem a saját kis bélyegzőmmel és ráfirkantottam az aláírásomat. - Ide pedig egy aláírást kérnék a most átvett tárgyaidról. Megpróbálom minél hamarabb visszajuttatni.
Elsétáltam a szekrényhez, mely pálcaintésemre engedelmesen kinyílt, majd kivettem belőle egy kisebb méretű dobozt, benne a lány korábban leadott holmijaival. Letettem az asztal egyik szabad végébe, majd visszaültem. Sajnáltam szegényt, amiért ilyen sok adminisztrációval jár az átkerülése. Sajnos ez az ország nincs felkészülve a távoli országokból érkező idegenek fogadására, de eddig elismerésre méltóan vetette magát alá az ügyintézésnek.
- Elnézést a hosszadalmas várakozási időért, általánosságban nincsenek jó tapasztalatai a Minisztériumnak az Afrikából érkező tárgyakról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Újabb nap volt a Tárgybűvölésügyin. Sose mondom unalmasnak, pláne nem monotonnak a munkanapjaimat. Kivételesen örültem, hogy az elmúlt időszakomat az irodában tölthettem. Ahogy romlott az idő, egyre kevésbé vágytam terepre. A nyirkos, esős idő, valamint a korai sötétedés megnehezíti a varázstárgy-vizsgáló életét, a nyár kivételével pedig a régészeti megbízatásaimnak is lőttek, hasonló okokból. Azt azért nem tehetik meg (sajnos), hogy hetekig nélkülözzenek. Maradt aznapra tehát az ahhoz a gyanús varázstárgyakat rejtő csomaghoz tartozó jelentésnek az elkészítése, ami tegnap érkezett postán a Minisztérium iktatóihoz. Az utolsó simítások, ahogy fogalmazni szoktam.
Általában nem én vagyok az, aki fel szokta kapni a fejét az ide tévedő emberek bizonytalan köszöngetéseire. Egyrészt távol ülök a bejárattól, másrészt nem ma kezdtem. Hagyjanak dolgozni, én azért vagyok, hogy gyanús tárgyakat vizsgáljak át, vagy azt teszteljem, hogy hatásosan és tartósan működik-e az a szerkezet, amit az orrom elé dugnak. Végezetül firkantgatok párat a formanyomtatványra, és mehet az aláírás, pecsét. A falra mászok a sok köszöngetéstől, hogy gyakorlatilag percenként zargatnak minket valami irreleváns kéréssel. Nem kell megszánni minket, akik legalább dolgozunk valami értelmeset az emeleten, hogy ránk nézzenek a többiek. Aki akar valamit, az...
Nos, igen. Majd úgyis megszólít. Megállt a penna a papír fölött. Valaki engem keresett. Arcomra halvány mosoly ült, amit nem olyan régen még erőltetni kellett, de olyan sűrűn, hogy az mára már kezdett természetesnek hatni, majd lerakva a pennát felemeltem a kezem.
- Itt va... - fejeztem volna be a mondatot, ha a betoppanó kollegina nem rendezett volna jelenetet a munkahelyemen, belém fojtva a szót. Igazán szép performansz lett volna ez a táncszínház reflektorfényében, és nem itt, ahol általában munkájukkal elhavazott urak és hölgyek ülnek. Az elsők között tértem észhez.
- Valaki húzza ki alóluk azokat a rohadt iratokat! - kiáltottam fel vörös fejjel, s mint akit kilőttek a székéből, célba vettem a veszélyes zónát, mire a társaim intézkedtek és egy rutinos pálcamozdulattal hatástalanították a táncoló cipőket. Ha én értem volna oda előbb, izomból rúgtam volna őket a sarokba, talán attól észhez térnek.
- Minden oké? - pillantottam végig elátkozott társamon, majd elkezdtem összeszedni a remélhetőleg jó állapotban megmaradt papírokat. Ismerősnek tűnt a lány, csinos is volt, de úgy tettem mint aki semmit nem hallott róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Alapvetően csendes osztály vagyunk, a varázstárgyak bevizsgálása külön termekben történik, nyugodt körülmények között, megfelelő biztonsági intézkedésekkel. Pontosan azért, hogy az efféle felfordulások ne veszélyeztessék a munkánkat. Kollégáim gyorsaságának hála pillanatok alatt ártalmatlanításra kerültek a cipők, mi pedig visszatérhettünk az íróasztalokhoz. A kiáltozásokat és a lábbelik trappolását felváltották a pennák sercegése, valamint az egymás mellett ülők halk társalgása.
- Parancsolj - nyújtottam át az általam összeszedett iratokat. - Igen, én vagyok - erősítettem meg egy fejbólintással, miközben a kézfogását viszonoztam. Fél szemmel rápillantottam a naptárra, összefüggést keresve az aznapi dátum és a furcsa jelenet között, hiszen láttam már ezt-azt eddigi életem során.
- Miben segíthetek? - emelkedett meg a szemöldököm, miután megtudtam honnan jött... Ritka, hogy velük lenne dolga a Tárgybűvölésügyin dolgozóknak. A Machay név is megért egy misét, hiszen ismerősen csengett, kivételesen azonban nem ugrott be hirtelen, hogy honnan.
Megszokásból az asztalom felé invitáltam. Nem készültem vendégre, de egy hiányzó kollégám gurulós székét a sajátom mellé tolva hellyel kínáltam, s hogy ne legeltethesse a szemét a jelenlegi feladatomon, gondosan elpakoltam előle az ott felejtett papírjaimat.
- Nem kell, megoldottuk. Feltételezem nem emiatt jöttél - sugalltam kíváncsian. Hasonlóan halk voltam, hiszen ötletem se volt hirtelen, hogy mégis milyen ügyben keres pont engem, hátha bizalmas információkat készült megosztani, ahhoz pedig megfelelő hangerő indokolt. Egy kissé még közelebb is húzódtam hozzá, olyannyira érdekelni kezdett a dolog. Persze benne volt a pakliban az is, hogy valami jelentéktelen üggyel zaklatott, na de a remény hal meg utoljára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Elégedett mosolyra húzódott a szám, ahogy elnéztem őt az iratokkal bajlódni. Úgy tűnhetett, hogy valóban fontos anyagról volt szó, ezért természetesen hagytam neki elég időt ahhoz, hogy összeszedje magát. Türelmes és megértő tudok lenni, ha a szakmámról van szó, különösen azokkal szemben, akik összeszedetten érkeznek hozzám. Az iménti malőrt úgy döntöttem, hogy nem rovom fel a számlájára, helyette izgatottan pillantottam végig a betűkön. Reméltem, hogy ha csak egy pillanatra is, de el tudok kapni néhány sort a papírról.
Rezzenéstelen arccal hallgattam a mondandóját, mint aki a nagy csattanót várja az átlagos kijelentés után. Fogalmam sincs igazából, hogy mennyire változatos ügyeket kapnak a Kártevőügyön, de sajnáltam volna, ha bagatell ügyekben is közvetlenül a minisztériumot zargatják, és nem a helyi kirendeltségeken mennek elébe a jelenségeknek. Megvakartam viszkető orrom, de továbbra is elmélyülten figyeltem.
- Szabad? - vettem kézbe a papírt azelőtt, hogy bármit is válaszolhatott volna. Gyanítom, hogy nem dugta volna az orrom elé a bizalmas aktákat, s ha már egyszer a segítségemet kérte, jobban szerettem átlátni a tényállást, és nem kizárólag az elmondásokra hagyatkozni. Azok ugyanis csúfosan szubjektívek és sarkítottak szoktak lenni. De hát nem is kell, hogy mindenkinek az erőssége legyen a verbális tájékoztatás.
- Ez így már érdekes - dünnyögtem magam elé, ahogy megtorpantam az olvasásban és összeráncolt homlokkal felé fordultam. - De miért nem a szokásos módon tájékoztatják az osztályunkat? Vagy miért pont engem sikerült megtalálni ezzel a problémával? - szegeztem neki a hirtelen jött, nem épp finom kérdéseimet, egyúttal élveztem is a helyzetet, hiszen őt valószínűleg a felettese ugráltatja mint ügyintézőt, aki pedig tudja, hogy volt már hasonló üggyel dolgom, rutinosnak számítok az osztályon. Csak hát jó lenne visszahallani ezt a dolgozóktól, hogy jó hírem van máshol, ha már a negyedévi bónusznál elfelejti a saját hivatalom, hogy mit tettem le az asztalra.
- Magánszemély? Mennyire sürgős? Kérjenek engedélyt a házkutatáshoz... Visszajelzést várok, aztán felírom a naptáramba és elintézem - dőlök hátra, mint aki jól végezte dolgát, holott nem nagyon csináltam még semmit.
- Tehetek még bármit érted? - kérdeztem némi gúnnyal, mielőtt újból felütötte volna fejét a zűrzavar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A pofám szakadt le... Még ő háborodott fel azon, hogy feltettem egy teljesen logikus kérdést. Persze mit is vártam tőle, egyszerű ügyintézőtől, akit csak a főnöke küldött ide. Valószínűleg nem jól tudta a dolgát, vagy tudom is én, hogy még mindig ott téblábolt nálunk az irodában. Igazán szerencséje volt a lánynak, hogy nem egy fontosabb ügy kellős közepén zavart, máskülönben sokkal szigorúbb lettem volna vele. Illetve talán az is növelte a türelmemet, hogy aznap ha nem is hivatalosan, de valami ünnep féleség volt. Azért azt megfogadtam, hogy szóvá fogom tenni az osztályon, hogy máskor ha átadnak valamilyen jelentést, ne táboroztassák le a munkatársukat a mi részlegünkön. Mert a végén még azt gondolom, hogy naplopó, és azért maradt nálunk, mert innen jobb a kilátás, vagy büdös számára a munka.
- Erről nem tudtam - zárkóztam el az információtól, de hangom némi közömbösséget is sugallt, ahogy magam elé bámultam a meglepettségtől. Úgy tűnt, hogy ez egy ilyen nap, minden szarral történt valami, de a legjobban azt imádom, amikor ezekről nem tájékoztatják a többieket, hanem hagyják, hogy ők is belesétálnak a csapdába. Aki meg amúgy életképtelen aznap, az egészen egyszerűen menjen haza, ezért találták ki a táppénzt.
- Na mindegy... - vontam vállat egykedvűen, mintha a szőnyeg alá söpörhettem volna a problémát azzal, hogy egy ideig nem foglalkozom vele. Nyugalmam azonban - ahogyan az lenni szokott, köszönhetően a sorsomat író átkozott manócskának odafenn - nem tarthatott sokáig. Mikor már sikerült volna távozásra bírnom, szeretett asztalom kékre változott. Ettől leesett az állam, s olyan rezzenéstelenül bamba arccal néztem végig, ahogy porrá omlik előttem, mint még talán soha más jelenséget, amit valaha tapasztaltam. Pedig aztán régész- és ereklyekutatóként láttam már vicces tárgyakat. Az asztalomra kirakott személyes és szakmai tárgyaim hanyagul estek szanaszét a bútor után maradt porkupacon. Lassan emeltem a tekintetemet a mellettem ülőre, és nem voltam elégedett a válaszával.
Fortyogtam a dühtől, ökölbe szorított kézzel remegtem rákvörös fejjel, de nem ordítottam el magam. Aztán felpattant a lány, én a keze után nyúltam, de ő gyorsabb volt nálam. Szökni próbálna? Próbálja csak meg... Felugrottam, hogy magyarázatot követelve utolérhessem.
- Azonnal csináld vissza! - parancsoltam rá indulatosan. - Ezt mégis hogy képzelted?