36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Martai Erika összes RPG hozzászólása (14 darab)

Oldalak: [1] Le
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2021. március 20. 22:34 Ugrás a poszthoz


Csodák Palotája és a Katasztrófák

Nem figyel, ezt a vak is megállapíthatná róla, és még végig se kéne tapogatnia hozzá, mint a Braille-feliratokat. Egyik szeme itt, a másik ott, és nem, nem azért mert bandzsít, csupán olyan gyorsan szemléli az őt körülvevő megannyi csodát - ahogy azt a muglik mondják -, hogy azt követni is fárasztó . Igazából kit akarok átverni? Nem is lehet.
A tanulmányi kirándulásként fémjelzett múzeumlátogatás egyelőre több bosszúsággal jár Ercsi számára, mint örömmel. Persze, otthon beszéltek róla, hogy milyen jó lesz, és tudja, hogy amíg ő itt szórakozik, addig Zsófi a hivatalban épp helyrerakja a szekrényt, amit véletlenül felborítottak, és rendszerezi a kiszóródott iratokat, tehát igazából neki van nehezebb dolga, mégis... Nagyot sóhajt, jobb lábával dobolni kezd, és úgy tekint fel a múzeum szabályait ismertető nénire.
Egy, nem vitték el őket fagyizni, mert csak délután nyit. Kettő, az ebéd rántottsajtos szendvics, amit nem szeret. Három, a mellé csomagolt müzliszelet cukormentes. Rá van írva. Képesek voltak, és Martai Erikának olyan ebédet csomagoltak, amiben CUKORMENTES MÜZLISZELET található. Hát Merlin feküdjön boncasztalra, ez nagyobb sértés, mintha a király palástjába tekerve cipelnék komposztra a lócitromot! A lány teljesen lenyűgözetlenül mered maga elé, kezei hátizsákjának pántjába akasztva pihennek, amitől még zárkózottabb testtartása egészen ijesztővé válik.
És akkor legalább ITT szórakozhatnának jól, de nem, éppen sorbaállnak, hogy megnézhessék az egyik - tutira tök unalmas - előadást, ahol a fizika törvényei segítségével fognak kipukkasztani lufikat, meg nem kipukkaszatni lufikat. Erika elhatározza magában, hogy ha egyszer nagy lesz, visszajön, és Merlin bizony véletlenül szabotálja az attrakciókat.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2021. március 22. 20:09 Ugrás a poszthoz


a cukorkadealerem

- Aaaanya anya anya anyaanyaanyaanyaaa kaphatok még egy jeges teáááát? - vált nyafogósra a hangja rögtön az első falat pizza után. Szépen pislog, olyan elveszett kiskutyásan, szája széle lebiggyed, (egyébként tiszta maszat) tenyerei állának nyomódva tolják feljebb picit pofijait, hogy azok még kerekebbnek - és így cukibbnak tűnjenek. Ezáltal a kislány maga is, természetesen. Nem is csoda, hogy Zsófi nem tudja sokáig állni ezt az anyai ösztönök ellen vezényelt ostromot, a küldetést hamarosan sikeresnek könyvelheti el a minizsarnok, ahogy a vörös hajtincsek ellibegnek a pult felé. Meeeg a mosdóba. De az nem igazán a kislány győzelme, úgyhogy annyira számára nem is fontos.
Erika lábai győzelmi táncot járnak, csak úgy szelik a levegőt a szék alatt, míg ujjai megtalálják a szalvétát, s izgalmukban galacsinná gyűrik azt, ahogy Anna lehuppan az asztalhoz. - Szia! - figyeli csillogó szemekkel a fiatal nőt, s bólogat a felvetésre. Szája néma "ú"-ra húzódik, és reflexből nyúl is a kis zacskóért, hogy átvegye. Látni lehet, ahogy rájön mi lapul a tasakban, ugyanis akkorát nyel, hogy innen Moszkvában is összerezdülnek tőle, miközben heves bólogatás közepette jóól megtapogatja, majd lába mellé ejtett iskolatáskájába ejti.
Persze a másik verzió az, hogy a részletes leírás segíti hozzá az információhoz, de abban nem látszik annyira a gyerek zsenialitása, úgyhogy tutifixi macskanadrág, hogy azt letagadná. Nem, ő már tapintásra meg tudja mondani milyen édességet kapott, mert ő erre is képes. Mindenkinek kell valami tehetség nem? - Nem fogom! - ígéri meg hevesen... Ölében x-re keresztezett ujjakkal. Kit akarunk átverni? Zsófi egy pillanatra leveszi róla otthon a szemét, és már el is tűnik minden abban a bizonyos feneketlen harmadik gyomorban. - Köszönöm - tátogja még neki, majd leplezetlen lelkesedéssel fogadja az érkező italát (a második italát), és folytatja a sztorit a rajzterem ablakának dobott temperakészletről, amit pár perccel korábban elkezdett.
Utoljára módosította:Antal Zina, 2021. március 22. 22:45
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2021. május 3. 11:41 Ugrás a poszthoz


Csodák Palotája és a Katasztrófák

Csoda lenne, hogy magába van roskadva, ilyen mostoha (és cukormegvonásos) környezetben? Erika azt kívánja, bár inkább az derülne ki, hogy itt körülöttük mi a csoda, és miért is hívják ezt a látszólag tök uncsi és tök mugli helyet palotának. Elvégre ha az ember a Kereki-Nagy Ivánban nő fel, azért kicsit más fogalmai alakulnak ki a kastélyokról, óriási épületekről, palotákról, és nem elégszik meg holmi bevásárlóközpontból kicsípett teremmel. Hol vannak a tornyok? A végtelen hosszú börtönsorok, tömve kesergő rabokkal? Hát a sárkány hol marad, aki a kesergő, aranyszőke hajú királylányokat védi? Ercsi megküzdene vele, egészen pontosan eléállna, megkínálná savanyúcukorral, és amíg a nagy tüskés tűzokádó nyelve szájpadlásához ragad (elvégre ki tud ellenállni az édességnek, ugye, logika), ő kisimogatja belőle a dühöt, és egyetlen érintésével megszelidíti, hátasállatává teszi, és onnantól kezdve már járhat is sárkányháton az előkészítőbe. Minek neki bicikli?
Knútot is így szerezte, poroszkálva meglátta, megsimizte, felkapta, és a tiltakozó ficergéssel mit sem törődve hazavitte bemutatni. Az utca végére a macska is elfogadta a sorsát, még zúgott egyet figyelmeztetően, aztán csak csendes faroklegyintgetéssel jelezte, hogy nincs teljesen kibékülve helyzetével. Na, például most lehetne otthon, és próbálhatná megmenteni a zoknijait Knút ámokfutásától. Szájbiggyesztett, morcos elmerengéséből a külső történések rángatják ki, egészen pontosan az, hogy kénytelen megtorpanni, nehogy eltapossa az előtte haladót. Hátezmeg? Felhúzott szemöldökkel nézi a kialakulni kívánó feszült szituációt, és mivel önhibáján kívül is bevonásra kerül, meg is szólal. Na jó, kit akarunk átverni, akkor is belepofázna, ha semmi köze nem lenne hozzá. - Még én is majdnem rádléptem, ne dobd el csak így magad - és ciccent. Persze, hibáztassuk az áldozatot, nem szép dolog, de Erika majdnem felbotlott benne. Szóval nem érez sajnálatot. Talán tenné, ha éppen egy cukorkabolt közepén lennének, eszegetve… Talán akkor sem. - Elcsendesenétek? - mosolyodik el lágyan, ahogy kiszúrja a feléjük pillantó tanárnőt. - Ha a hisztitek miatt kizárnak a délutáni fagyizásból, az egész éves sütiadagotok kevés lesz, hogy kiengeszteljetek.  - És hála következetes magatartásának, a legtöbben már ismerhetik, hogy ez nem jelent semmi jót rájuk nézve, ám annál több összefestékezett pólót, rajzszöggel telepakolt váltócipőt, befeketítést és véletlenül hibásan lesúgott válaszokat.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2021. december 30. 23:43 Ugrás a poszthoz

Konrád bácsi

A kisasszony a fejébe vette, hogy ő bizony nem az előkészítőben tanulhat a leggyorsabban és legeredményesebben, nem, hanem akkor, ha életszerű, közvetlen tapasztalatokat szerezhet. És ki más lenne ezeknek a tapasztalatoknak (bizonyára) nagy tudója, ha nem Daróczy Konrád, a legtöbbet cikkezett bogolyfalvi fontosember?
Persze órája lett volna, hát igen, de Ercsi ezen a szinten... Hát, nos, ez már nála nem probléma, maradjunk ennyiben. A Hivatalban is csak az jelentett nehézséget, hogy Zsófi ne vegye észre, a polgármester úr mögött mosdóra tartván nyitva hagyott ajtón utána már olyan könnyedén csusszant be, hogy olyat még filmekben is alig látni. A sors nyilván csak azért engedte meg neki, hogy minden ilyen jól sikerüljön, hogy utána még fájdalmasabb legyen a lecke amit kioszt, de ezt az íróasztal alá bekuckózó kislány még nem sejti.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2021. december 31. 00:11 Ugrás a poszthoz

Konrád bácsi

Ki hibáztathatná? Az ötlet, miszerint gyakorló munkavégzőktől tanuljon, alapjáraton nem hibás. Az már más kérdés, hogy úgy próbál tanulni, hogy kihallgatja másvalaki napját, ami már nem valami szép dolog, de no, a világ egy kemény hely. Mint Winnetou sarka, ha Tarzan már több mint egy hónapja elzárta előle a bőrkeményedéscsiszolót.
Mi kemény még?
Konrád bácsi lába. Konrád bácsi lába, ami épp az ő lábának ütközik, de a lány legyen szent, meg se mukkan. Ellenben amikor odafent érezhetően megderemed a levegő, a szék hátrahúzódik, a metsző tekintet pedig a kislányra vetül, érzi, nem maradhat néma. - Csókolooom...?
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2021. december 31. 02:04 Ugrás a poszthoz

Konrád bácsi, és ugye nem Anya?

A fojtott, kínos gyerekhang tanúsítja bőszen, amit pár hónappal ezelőtt Zsófi is elmondott: a lány még messze nem áll készen arra, hogy felelősségteljes diákként a tanoda falai közé kerüljön. És igazság szerint most, amikor kerekre nyílt szemekkel próbál kivárni, hátha jön majd a sugallat, amivel mentheti a menthetőt, úgy tűnik jobb is, hogy nem könyörögte ki a korai iskolakezdést.
- Nee nee nee - kezd el csápolni az asztal alatt, összehúzódva, ahogy hallja anyja nevét. Hangja szinte néma, csupán erőltetett suttogás, inkább tátog, valamint gesztusaival és mimikájával próbál üzenni, mint a hangjával. Ez így eddig nem alakul jól. Amint a nő belép, ledermed, és kiskutyákat megszégyenítő pillantásokkal pislog fel a férfira, hogy ne árulja be.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2021. december 31. 19:22 Ugrás a poszthoz

Polgi bá és Anyci

Igazából azon kívül, hogy a dolog egyre inkább kezd hasonlítani holmi süllyedő hajókra, őket gyalázó ágyúkra meg jéghegyekre, Ercsi még próbálkozik menteni a bőrét. Sosincs olyan, hogy lehetetlen nem? Másnak talán, de neki? Nem-nem, majd a következő pillanatban megenyhül Konrád bácsi, és kedvesen elmosolyodva közli Zsófival, hogy egy csoda az a gyerek, bizony, és csak gratulálni akart a nevelési módszereihez.
Nos. A kislány folytatja a csápolást, nehogy beárulódjon, de jól látható a pillanat, amikor védekezés helyett fülelni kezd Zsófi szavaira. Ú, mesélj még anyci! Titkokat is! Akkor már megérné az egész. Aztán... Nevét hallja, és az azt követő kérdésre ismét feltekint a polgármesterre. Kezeit könyörgően összetéve, kiskutyaszemekkel kéri: legyen olyan jószívű és ne árulja be.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2022. január 12. 15:14 Ugrás a poszthoz

Polgi bá és Anyci

NEM ITT. Ha az a kérdés, hol van Erika, erre csak egy jó válasz lehet, az pedig a NEM ITT, esetleg a NAGYON NEM ITT, vagy egy visszafogott, pániktól mesterségesen mentesített: nem itt. Ezutóbbi végére tessék odaképzelni egy potangelt, köszönöm.
Nagyon szomorú gyanúja támad, mégpedig, hogy Konrád nem tervez könyörülni rajta, a baj csupán az, hogy hirtelen nagyon nem lát se B tervet, se menekülési útvonalat. Kínos. Mit ne mondjak. Zsófi hangjától sem lesz sokkal nyugodtabb, majomembermém fejjel pislongat jobbra-balra, majd még nyakát is behúzza, ahogy a neve is elhangzik... Nem tetszik ez a hangnem, bizony nagyon nem. De még mindig nem jön elő, valószínűleg egészen addig bízik abban, hogy megússza a kis kalandot lebukás nélkül, ameddig ki nem vezetik.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2022. szeptember 29. 13:01 Ugrás a poszthoz

B e n c e

Éhesen kordul meg a gyomra, már ezelőtt, hogy a csengő felhangzana. Nagyot sóhajtva temeti unatkozó arcát tenyerébe, még végighallgatja Denis utolsó szavait, a házit, a házi elfelejtése esetén alkalmazni kívánt büntetést, ésss... Már csúszik is ki a padból, ebédes tatyiját megragadva. Nem vár meg senkit, az éhség hívó szava bármilyen bajtársi vagy szociális köteléknél erősebbnek bizonyul, a kantinig meg sem állva dobja le magát, hogy aztán csalódottan fintorodjon el az elcsomagolt répára, uborkára és sajtra pillantva. Nemáár.
Újratervezés. Egy pillanattal később már ismét talpon van, tekintete végigszalad a gyerekek között, majd Bencét és legfőképp Bence uzsonnásdobozából előkerülő NUTELLÁS SZENDVICSET meglátva elstartol. - Szia, eszünk együtt? - vágja le magát a fiúval szemben, és nagyot nyelve nyitja ki a dobozát. - Mit szólnál ha elfelezném veled az ebéded? - nos, egyébként, Ercsit ismerve ez még nem is egy rossz ajánlat.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2022. szeptember 29. 13:26 Ugrás a poszthoz

B e n c e

A köveket nem piszkálja, úgy ül és teríti ki maga előtt a dolgait, hogy ne érjen hozzájuk. Nem tudja ugyan, hogy pontosan mit jelentenek a fiúnak, de ő sem szereti ha mások tapizzák a cuccait. No meg nem ehetőek, így Ercsi fókuszán igencsak kívülre kerülnek.
Nem pont erre a válaszra számított, Bence készségessége egy pillanatra megakasztja a gondolatmenetében. Nem kell alkudoznia, nem kell fenyegetőznie... Lehet, hogy ma nem hívják be hozzá Zsófit elbeszélgetésre? - Oh, köszi. Jó étvágyat! - A döbbenet még látszik egy pillanatra az arcán, de gyorsan megrázza és feltalálja magát, a szendvicset megragadva jókorát harap belőle, elégedett mosollyal, rág, rág. Rágása egyre lassul, sőt, meg is áll, a felső kenyérszeletet megemelve kukkant és szimatol be alá, de ennek nagyon - nincs nutella szaga. - Keserű dörmögéssel nyeli le a falatot, és még kérődzik kicsit a szájában maradt ízre. - Mmmh, mégsem kérem. Mi ez?
Ercsi teljesen értetlen, ahogy lassan visszatolja Bence elé az ebédet, és az íz eltűntetése érdekében saját dobozából, savanyú ábrázattal vesz elő egy szál répát. Most komolyen egészségeset kell ennie? Már nincs kedve asztalt váltani, ha egyszer letelepedett valaki mellé.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2022. szeptember 29. 15:04 Ugrás a poszthoz

B e n c e

- Úristen - mered maga elé egy pillanatra döbbenten. El sem tudná képzelni az életét nutella nélkül. Allergia? Hát inkább vakaródzna egész nap, meg lenne tele piros pöttyökkel, de nem tudná elviselni, ha korlátozva lenne. - Ugye nincs olyan, hogy cukorallergia? - jobb tisztázni a dolgokat, de azért ne aggódj Erika, ha olyanod lenne, mostanra már biztosan tudna róla mindenki. De tényleg mindenki.
Bűntudat nélkül szolgáltatja vissza a megcsonkított szendvicset, ami persze, nem szép dolog, és fordított esetben ő sem örülne neki, ha az övét vennék el (igen, már tanárai hangján szólalnak a feddések odabent), de hát... Nem így történt. Nincs miért balhézni. Bence pedig amúgy sem tiltakozott! Teljesen korrekt volt a megállapodás.
- Akkor nem szeretem a gombás hummuszt. Pedig olyan jól nézett ki - konytyul le szája két széle. - Hát a répa édeeees. Persze, nem annyira mint a nutella, de ez is több mint a semmi! Viszont az uborkát biztosan meg nem eszem - borzong meg a kis szeletekre nézve. - Kérsz? - fordítja hirtelen ötlettől vezérelve Bence felé, és itt hördülnének fel a háttérben a tanárok gyönyörűségükben; de ne szokjatok hozzá. Ő nem enné meg, csak azért kínálja fel. Nem mintha engesztelni akarná a fiút. Ercsi? Kizárt. Még a végén valamilyen szociális érzékenységnek adna tanúbizonyságot.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2022. szeptember 29. 15:52 Ugrás a poszthoz

B e n c e

A megnyugtató szavak elégedett békét csempésznek a kis terrorista gyermeki szívébe. Persze, nem mintha csak azért, mert Bence nem tud róla, ne létezhetne ilyen betegség, de a tájékozódási források megbízhatóságát ellenőrizni nem az előkészítőben tanítják az ember lányát. - Jó.
Hát, ő is sajnálja, de inkább azt, hogy nincs édessége, nem azt, hogy az ilyen fura dolgokhoz nem fűlik foga. Bólint hát csak, és gyorsan, nyuszimód magába ropogtat egy kis répát, jobb híjján. Látványosan nem nyúl az uborkához, szóval a fiú nyugodtan vihetné, de rátukmálni sem fogja. Észre sem veszi. Az ő szemében az uborkadarabok megszűntek létezni. Pusztuljatok. Jó, amíg nem gyerekekre néz ezzel a gyilkos pillantással, mert addig Zsófi is nyugodtan, folyamatos csuklás nélkül dolgozhatja végig a napot. - ÚÚÚÚÚÚÚÚ - harsan fel a boldogság fanfárkórusa, egy tüdőbe sűrűsödve. Ercsi arcán teljes boldogság tündöklik fel, ahogy holmi piszokkal közel sem törődve veszi át a cukorkát, vidáman őrizgetve a tenyerében. Gyorsan megrágja és lenyeli a már elvett sajtdarabkát, és már dobja is szájába a málnás csodagolyót - mennyivel jobb, istenem! A legédesebb cukorka, amit a héten evett! Talán a jószándék ízesítette meg ennyire, amire merni sem számított. - Köszönöm Bence!
Nem olyan szavak ezek, amik csak úgy mindennap kiszöknek a száján, de most, a cukorkával együtt olvadozva, teljesen komolyan gondolja. Az ebédjét már el is engedte, innentől kezdve amíg csak tart, ezen fog nyammogni. Biztosan nem tér vissza dobozának tartalmához. - Milyen órád lesz ezután? - hümmögi maga elé a cukorkára koncentrálva, picit még jobban a fiú felé bökdösve a dobozt, vigyázva rá, hogy ne pöcköljön le egy követ se a művelet közben.
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2022. szeptember 29. 20:11 Ugrás a poszthoz

B e n c e

Nem veszi észre mekkora fejtörést okozott a közvetlen beleevéssel, elvégre ő valahogy sosem akadt fent ilyesmin. - Ah, az jó - bólint a válaszra, mert bár ő maga nincs annyira oda a mozgós tárgyakért (kivéve persze ha utána sütivel pótolhatja a bennsőjében érzett ürességet), Tánya néni cuki, és igazából szinte mindenki szereti. Ercsi bevallottan jobban élvezi amikor matekot tart nekik, olyankor szárnyal igazán, csak úgy dobálja a válaszokat, lelki szemei előtt pedig peregnek a galleonok amiket majd felnőve ezzel a tudással keresni fog. - Töri, asszem, de a teremben hagytam a cuccaimat - mélázik hangosan, állát két tenyerébe támasztva. Majd lelesi a többiek padjáról, hogy melyik füzetet kell elővennie. Elhozta? Reméli elhozta.
- Hát, igazából nem. Vagyis nekem pont, hogy keveset. Azt mondják a tanodában sokkal többet fogunk, azt nagyon várom. Meg a saját pálcámat. Itt csak olyan korlátozott gyakorlósokat ad Keserű bácsi, és csak néha-néha. És azt is kölcsönbe. - Pedig mennyire hazavinné, hogy a semmiből cukorkákat varázsolhasson!
Martai Erika
Diák Rellon (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos diák


nem étkezés; életérzés
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2022. szeptember 29. 21:13 Ugrás a poszthoz

B e n c e

- Jó, de előbb ebédelj meg nyugodtan - von vállat, a hosszú szünetben úgyis ráérnek tekeregni, az is lehet, hogy a többiekbe is belefutnak valahol, valami tervezgetés közben. Hátha tudnak adni neki valamilyen gyors megbízást, amivel hozzájuthat a délutáni nasijához! Igen, ez egy tökéletes terv, még el sem olvadt a cukorka a szájában, már a következőt keresi.
Tenyerein támaszkodó álla fölül svenkel oldalra tekintete a fiúra, felhúzott szemöldökkel. Már épp kérné is a magyarázatot, ám az magától érkezik, mire a homályos megfogalmazásra összeszaladnak a szemöldökei. - Nem értem. - Kotyogja közbe az egyik legkevésbé kedvenc mondatát, de a további információk nem is várattatnak cserébe sokat magukra.
- Óóóh - világlik fel a lány szemében némi értelem. - Hát akkor majd olyan varázslatokat csinálsz, amiket tudsz. Vagy szereznek neked még több ilyen követ, ha egy van, biztos van több is - basic logika Ercsi módra. - Vagy bájitalokat főzöl. Vagy sárkányokat szelidítesz - folytatva egy gyors vállvonás kíséretében. Ő sosem fordult a veszteségek felé nagy drámával, inkább mindig is azt nézte, milye van helyette, amivel pótolhatja. Ha lenne szociálisan elég érett hozzá, valószínűleg Bencének is inkább így fogalmazná meg, mintsem tárgyilagos felsorolással, de hát ugye... Ercsi és az empátia. Vagy mi.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Martai Erika összes RPG hozzászólása (14 darab)

Oldalak: [1] Fel