Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A helyzet kezd egyre feszültebb lenni kettejük közt. Mármint Rebeka ezt érzi, hogy lassan felrobban, ha nem mondhatja meg hogy és mit érez, de egyelőre muszáj visszafognia magát. Ki kell bírnia legalább addig, míg befejezik az animágia oktatást. Utólag már ezerszer megbánta, hogy beadta azt a hülye kérvényt, ha nem lenne olyan mindenlében kanál most nem lenne baj sem. Mert ha nem lenne ez az egész furcsa tanár-diák viszony biztos nem restellne olyan vallomást írni, hogy Edmund is megkönnyezné. Így viszont valamiféle bűnös, tiltott dolognak tűnik az egész. Vissza azonban nem léphet, mit szólnának hozzá azok, akik már tudják. Egy életre leírná magát mindenki előtt, ebben egészen biztos. Így hát kitart ha belehal is. Túl makacs, túl önfejű.
Kicsit muszáj hogy más fényben lássa a dolgokat, ezért is találja ki, hogy ne valamelyikük lakásában, hanem a stégen tartsák meg az első órát, vagy mifenét. Kicsit szürreális a gondolat, hogy újra beül az iskolapadba, miközben mégsem, az meg végképp hogy Edu lesz a tanár. Ebbe miért nem gondolt bele hamarabb?
Jó negyed órával hamarabb érkezik a megbeszélt helyszínre, hosszú egybeszabott fodros tavaszi ruhát visel világos farmerdzsekivel, haját két oldalra fonja. Tornacipője hamar lekerül a lábáról zoknijával együtt, hogy aztán lábai eltűnjenek a vízben. A Nap szépen süt, olyan ideális tavaszi idő van, mikor az ember már megengedhet magának ilyeneket. Mellette heverő táskájában van toll, papír, hogyha esetleg jegyzetelésre szorulna legyen mire írnia, bár bízik benne, hogy annyi információt ami ma elhangzik képes lesz befogadni és eltárolni mindenféle külső segítség nélkül. Ha meg nem legfeljebb lesétál és bekopog a kedves alsószomszédhoz, hogy kérdezzen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kicsit összefolynak neki a napok, mióta hazaért és nekiállt felvenni életének komoly és valódi ritmusát. Odakint is volt egy hangulat, de nem ez, nem a rutin és a kötelezettségek. Nem csalódott, tudta, amikor mégis úgy döntött, visszajön, mit vállal és mit enged el. Tudta és ezzel elismerte, hogy még szüksége van bőven erre a közegre, sokan vannak, akiket nem akart elengedni vagy hátrahagyni. Van még itt mit elintéznie, a nagyján már túl van. A hivatalos köröktől mindig lámpalázas, azonban most egészen más miatt kevereg a kastély környékén. Még semmi sem biztos, csak az, hogy az erdőn át levágta az utat a kastélyhoz, így az ösvényről kilépve, az épület helyett az udvaron maradt. Ha pontosak akarunk lenni, az üvegház felé indult azonnal, mert azokkal így, évkezdés előtt bőven van mit dolgozni és mikor legutóbb és korábban tárgyalt Darcy-val, arról biztosította, később sem hagyja egyedül rá a munkát. Önszorgalmas méhecskeként, no meg, ahogy azt már Izával felfedezte, saját lelki békéje tökéletes őreként is jobb, ha valóban megteszi, mintha neki is lenne olyan különleges mágiája, mint volt házvezető-helyettesének, amely igényli azt, hogy minél több időt kint és ne bent. Bár ezt inkább a kórsághoz kellene csatolnia, ki tudja, nem merült még olyannyira bele, de Riley-nak szorgosan jegyzeteli kibukása óta, miket észlel, mennyit alszik. Nem biztos, hogy a legszebb eredményeket produkálja, de igyekszik.
Elszöszmötöl a növényekkel, rendbe teszi őket, egy-pár férget hajít ki, hogy kívül tágasabb, aztán még bent, a növények között táskájából legalább egy váltás pólót cserél, hogy ne tűnjön totál mocskosnak, nadrágján csak itt-ott akad egy kis virágföld nyom. Ez nem az a szakma, amit öltönyben lehet. Kiérve, a felsőt tömködi a táskába, ahogy átvág a réten, hogy hazafelé induljon. Épp azon gondolkodik, mit vegyen ehetőt, valami különlegeset, amikor mozgolódást lát tőle jobbra. Ezzel semmi gond nincs, nem csak kisállatok lakják szünetekben a környéket, így aztán felőle bármit tehetnek, csakhogy épp ilyet nem szoktak. Lassít, majd végül megáll, ahogy a pálcát földbe szúró elindul. Mi a… Közelebb lépked, nem lát ő semmi olyat, amit értelmezni tudna, így aprót köhint.
- Veteményes lesz? – mert ahhoz tudja csak hasonlítani. Bár aki csinálja, az nem épp kertészkedőnek tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Már csak-azért-is csapja le a könyvet az asztalra, mert Teddy áldott jó lélek és nem akarja, hogy belealudjanak a többiek a tanulásba. Vagy csak mert az előbb úgy néztek rá, mint a véres rongyra? Megeshet, bármi. Nem érzékeny erre, arra inkább, hogy ő legyen a sötét szobában, pont a füledbe dünnyögő szúnyog, akit lecsapni sem tudsz. Ott van viszont, nem szabadulsz. Na de, lecsapta, aztán leül, mint a dámák, egyenes háttal, olyan tipikus resting-b!tch képpel, aztán a borítóra néz. Na ezt biztos nem akarja elolvasni, csak éppen elég vastag volt? Mindegy.
Csörög a lánc, ahogy félrelöki combján, hogy a zsebébe nyúljon. Kis kotorászás után az a tipikus egyesével csomagolt rágó kerül elő belőle, amelynek talán ha öt percig van íze, de ilyen az, ha az ember nem szereti a mentolosat annyira. Kihúz egyet, kicsomagolva azonnal a szájába tömi, majd jöhet a másik is, a két alufóliát pedig galacsinokba gyűri. Az egyiket a nemrég kedvesen megzavart lányok felé pöcköli, a másikat valami random srác hajába küldi, vagy nyakába, nem figyelte, hova pottyan végül. Némi helyezkedés után, a széken törökülésben ülve csapja fel a könyv fedelét, random fellapoz egy fejezetet és olvasás helyett a képeket nézegeti, szakértő arccal. Azon, a ronda átkok és minden helyett növények szerepelnek, gombák, apró lények. Kedve lenne kipingálni azt a manószerű valamit, de inkább tovább lapoz. Sajtkukac módjára mocorog, vagy éppen csak ujjaival dobol saját térdén, még szerencse, hogy pontosan ezért nem jár a könyvtárba, mert az a mogorva fráter már egyszer kizavarta, vagyis jó, megkérte, hogy fáradjon máshova zajongani. Azóta oda többet sose. De ez így unalmas, hátradől a széken hát és a bent lévőket kezdi el bámulni, miközben egy hatalmas rózsaszín rágó-lufit fúj, kipukkan, rág, majd újra és újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Mely terület lehetne a nyugodt tanulás mintapéldánya? Hát persze, hogy a társalgó. Az egyik ismerősömtől hallottam, hogy ő itt szeret tanulgatni, mert itt a kutya sem zavarja, és nyugodt körülmények között szívhatja magába a tudást. Ennek megfelelően én is a társalgót választottam ki, hogy nyugodtan memorizálhassam a legendás lények órán tanultakat. Le is pakoltam szépen a tananyagaimat, a könyvemet és a füzetemet, amelyben leírtam az órán hallottakat, szóval valamiféle vázlatként szolgált számomra. A házi feladat példája az volt, hogy hasonlítsak össze öt varázsbéli lényt öt mugliféle állattal. Nem igazán volt ínyemre az egész, hiszen a muglik a gyönyörű és csodálatos varázsvilágbeli lények nyomába sem érhettek, de muszáj volt jól szerepelnem, hogy kitűnő osztályzatot kapjak a házimra. Amikor beértem a terembe, voltak már ott jó páran rajtam kívül, de egyáltalán nem zavart a dolog, megpróbáltam összpontosítani a saját feladatomra. Azon tanakodtam magamban, hogy vajon lesznek-e még összetettebb házi feladatok is, de nem tudtam dűlőre jutni ez ügyben, így nekikezdtem a mostani feladat megírásának. Miközben nagy nyugodtan koncentráltam az előttem lévő dologra, hirtelen úgy éreztem, mintha valami fura dolog landolt volna a nyakamon. Mikor hozzá nyúltam erős öklendezés fogott el, ugyanis egy rém gusztustalan valami tapadt a torkomhoz. Rögvest elővettem a zsebkendőmet és beleraktam ezt az undorító valamit, majd körbenéztem a termen, hogy vajon ki okozhatta számomra ezt a nagy kellemetlenséget. Nem is telt sok időbe, mire rájöttem, hogy ki volt a tettes. Az egyik asztalnál ott ült egy ízléstelen küllemű diák, amolyan hippi szerűség, akitől anyámék mindig óva intettek. Biztos voltam benne, hogy ő volt az elkövető, úgyhogy mindenféle gondolkodás nélkül felálltam a helyemről morcosan, majd a zsebkendőben ragadt rágóval a kezemben odamentem ehhez a szörnyű illetőhöz, és leraktam az asztalára a hozott tárgyat.
- Üdvözletem! Úgy vélem ez a tiéd. Véletlen pont engem talált célba. Most pedig visszamegyek az asztalomhoz tanulni - szólítottam meg udvariasan, ámde egyben erélyesen is az ismeretlen lényt, majd hátat fordítottam neki, és visszaballagtam a helyemre, hogy folytathassam a tanulmányaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Semmi. Abszolút semmi. Még az a fura ikerpáros sincs itt, akikre már ő is múltkor a homlokát ráncolta, hogy nem normálisak, pedig neki se kell a szomszédba mennie. De azok, tuti nem. Viszont legalább lenne valami. Ellenben a névvel, ez sehol sem társalgó, mert aligha beszélnek, vagy bizonyára rossz időt fogott ki. Ez az ő szerencséje, pedig tavaly éjjelente tök jókat mókázott, amikor megindult, csak úgy, majd véletlen találkozott valakivel és közösen mentek tovább. A fura prefektusok elől elbújni, vagy akármi. Alig várja, hogy idén is ilyesmi élményeket szerezzen és sok-sok-sok tudást. Felröhög. a társalgó nyugalmába nem illik bele az, ahogy hahotázik egyet a gondolaton, ő miben reménykedik a bambulásban. Csak bármire, valamire.
Megint a könyvet lapozza, megint a képeket vizsgálja. Merényletet követ el, ahogy szamárfület hajt pár oldalra, majd halad tovább. Újabb lufit fúj, majd vakarássza le arcáról azt, ami oda is ragadt. Ujját bekapva nem pazarol, még van némi íze, mielőtt az asztal aljára ragassza, ahogy órán is szokta, vagy úgy ahogy a tanulók nagy része. Semmiben sem kirívó, mondhatni. Vagy de?
Mozgást lát szeme sarkából, olyan hamar reagál, amennyire lehet. Arca, feje már a srác felé fordul, aki odasétál hozzá és magyarázni kezd. A kis csomagra pillant, majd fel rá, megint le és vissza. Prüszköl kicsit, ahogy kisajtol magából egy elfojtott nevetést.
- Salve - dobja oda neki a kurta köszönést, miután rendezte arcvonását. A csomagra néz megint, majd amit hall... Zseniális. Összecsapja két tenyerét és úgy hajol meg ültében kissé.
- Nélküled hol lennék! - használja ki a fordítórúna és a nyakában pihenő ezzel ellátott nyaklánc előnyeit. Hát a véletlent elismeri, semmi mást nem. Megfogja a zsebkendőt, összegyűri, a rágóval együtt, majd úgy, ahogy van, utána hajítja, a hátának.
- Húzd ki a karót a seggedből, stréber!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem igazán tudtam mire vélni az ifjú ember hozzáállását a dolgokhoz. Én csupán illedelmességből visszaszolgáltattam neki a rágót a zsebkendővel, ő pedig mondhatni, gúnyt akart űzni belőlem. Pedig hol tarthatott hozzám képest az életben, te jó ég! Nem is akartam összehasonlítani magammal ezt a hippit, aki jóanyám szerint semmire sem fogja majd vinni az életben ezzel a hozzáállással, ebben pedig nagyon is igaza volt. Természetesen nem alacsonyodtam le hozzá, nem akartam belemenni a játékába, hiszen, abból semmi jó sem származhatott. A "jókívánságára" csupán megfordultam, megrántottam a szemöldököm, és egy halovány mosolyt is elejtettem feléje, majd folytattam az utamat az asztalomhoz. Szegény ember, így semmi sem lesz belőle, ha ennyire félvállról vesz mindent! Ráadásul biztos voltam benne, hogy nem aranyvérű, hiszen egy jóravaló, nemes családból származó ember bizony így nem viselkedik, ahogyan ő. A szüleim midig is óvva intettek ezektől az emberektől. Tehát úgy döntöttem, hogy teljes mértékbe ignorálom ezt a hippi életstílusú fiatalt, és inkább folytatom a tanulást, amely által még sokra vihetem az életben, és hasznos tudást szolgáltat számomra. Sose értettem azokat az embereket, akik a szabadidejüket nem önmaguk fejlesztésére szentelték, hogy előrébb jussanak az életben valamilyen szinten. Persze egy kis kikapcsolódás, csínytevés mindig is belefért a dolgokba, de annak is megvolt a maga megfelelő helye és helyszíne. Az már maga volt a vétek, ha valaki ezt feltűnően csinálta, szóval ilyen téren is lehetett volna tanulni tőlem és Marina-tól. Mi mindig tudtuk, hogy mikor követhettünk el egy kis kihágást mindenféle következmény nélkül, amellett, hogy jól szórakoztunk. Ezekkel a gondolatokkal ballagtam vissza és ültem le az asztalomhoz. Próbáltam kihozni magamból a legjobbat, hogy az elém tűzött feladatot kiváló teljesítménnyel valósítsam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet az, amire készülök ma. Tüskét most a szobámban hagytam, kiengeszteltem nassolnivalóval, de itt most nem tudnék figyelni rá úgy, ahogy kellene, pedig tudom, hogy nem szökne el. Csak, szeret felfedezni mindent. Ki nem? A lényeg a lényegben, így mind a ketten jól járunk. Vagyis, magamban nem vagyok olyan biztos. Nagy levegő.
Kedvelem Darya-t, nem csak azért, mert a háztársam és ami volt közte és a bátyám között, hanem mert olyan alkat, személy, akit könnyű kedvelni az olyanoknak, mint nekem. Szomorú vagyok, hogy végül nem sikerült egymás mellett kitartaniuk, bár tény és való, abból is, meg a történtekből is én a cenzúrázott, gyerek verziót kaptam meg - meg amiket pletykáltak az iskolában, bár, azok sem tetszettek. Egyszer mertem csak kérdezni bátyámról, még korábban, de meg is bántam, azóta nem hozom és nem közelítem meg a témát. Most sem emiatt találkozunk, hanem mert mutatni szeretne valamit, ami szerintem tetszene és jól is jönne nekem. Bevallom, könyvekkel telepakolt helyre, valami zenés szobára előbb gondoltam volna, meg a konyhára, mint a teremre, ahol edzeni szoktak. Egyszer voltam itt, kipróbáltam elsős fejjek a súlyzókat, mert akkor éppen eldöntöttem, hogy én is seprűn fogok valamit csinálni - hogy kviddics vagy a derby, én azt nem tudom már -, de pipaszár karjaim körülbelül azokat bírták el, amiket a lányok szoktak használni a fura tornájuk közben. Inkább nem erőltettem többet, még ha már azóta nőttem is, meg a karom is vastag.
Kicsit talán jobban húzom a lábam, fel se tűnik, bizonyára az izgalom és az, hogy így év elején megint be kell járni mindent, ami kimaradt, elmaradt vagy elfogyott. Vagy csak mert látni szerettem volna. Elnéztem pár üzletbe, vettem egy szuper pennát, ha ma valami balul sül el, ezzel írom utolsó soraim. De viccelek, bízok benne.
- Ne haragudj, ne haragudj, késtem, tudom - nyitok be és sétálok oda hozzá. - Ez a plecsni az oka, volt egy kis megbeszélés meg minden - mutatok a jelvényre, amit a pulóverrel együtt veszek le. Megkaptam, mikor fogok este járőrözni és előre félek, hogy be fogok aludni. De most ez se fontos, mellé lépve pillantok rá.
- Hogy vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha ezt tudja, minden ajtót magára zár és ki sem dugja az orrát. Számol ő mindig mindenre, de arra nem, hogy valaki, pontosabban ez a kölyök ordítva vágódjon utána és nem, nem is ereszti. A bálon szerencsére elvitték a haverjai, most hiába néz körbe, semmi és senki olyat nem lát, aki ezt megtenné. Csak a járókelők néznek érdekesen feléjük pár pillanatig, ő vissza rájuk igen metsző pillantással, és kész is, a bámulásból ennyi elég volt. Tovább is indulnak, tenné ezt szívesen ő is, csakhogy, társasága akadt. Futni nem szégyen, de neki mégis, zsebre vágja a kezeit inkább.
- Ahogy mindenki más. Ruben. Semmi bácsi, mert minek – de komolyan, honnan jött ez neki. Oké, nem egy korosztály, nem is tudja tippre sem, a kölyök mennyi lehet, nem is érdekli, de saját magáról csak tudja, hogy nem öreg. Mert ha az óvodások mondják ezt, még oké is lenne, ha nem viszolyogna a gyerekektől, azoknak vékonyka hangjától és a zsibogástól. Viszont, korban, jobban jönne ki. Nem lepi meg, hogy a srác tovább magyaráz és beszél, semleges arccal hallgatva bólint párat, hogy érti ő, járt ebben a cipőben, baromi régen ugyan, de megtörtént. Aztán majd amikor a bonyolult illúziók sülnek be, akad el, mert ez még csak az út eleje neki, nekik, ha jól tippeli. A fene se emlékszik, csak arra az asztalra, amit betettek a bulizók közé. Az mondjuk hatalmas volt, adta nagyon, nem is nyúlt hozzá, hogy szebb legyen.
- Tudom hát, csak utálom a közhelyeket – attól még rá is igaz, csak nem mondogatja, mint valami marha, mert minek. – Nem is értem, miért nem engedik, hogy rajtuk gyakorolj – vigyorodik el szélesen, érheti a gyerek, ebben mennyi az őszinte, viszont, igazat is ad neki, így tényleg unalmas. Lehet trükközni titokban, csak éppen őket még nagyon figyeli az a kettő, így aztán, ha sorozatosan lebuknak, akkor integethet a dolgoknak és fel is út, meg le is.
- Szóval unatkozol. Megszakad a szívem, hát azt hittem, annyi kölyökkel legalább van kivel játszani – csóválja meg a fejét, majd a padok felé lép tovább, úgyse vakarja le a kölyköt és ledobja magát rá. Innen pillant felé, kapja el a kiskutya tekinteteket. Menten keres mindjárt egy botot és el is tudja dobni neki, de végül csak sóhajtva dől előre és könyököl a saját térdeire.
- Legyek? Még a végén bénának és unalmasnak neveznél. Nem élném túl – sóhajt, bár igazából pont utolsók között van, mit gondolnak róla a taknyosok. – Hol jársz? Vagy épp mi az, amiben elakadtál? Mielőtt belecsapnál, csacsogj még – nem mindegy mibe vág vele, vagy épp mit mutat neki. Hát, vissza kell fognia magát, de abban meg már jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nagyon mulatságos volt Niát figyelni, amint tervezgette jövőjét, melyben mindenkit egyetlen szó kiejtése nélkül is rendre tud utasítani, sőt, még a főnökei is olyan vigyázzba állnak, mintha csak az angol királynő érkezne meg.
Persze nyilván viccelt, Vivi azért is nevetett. Nem gúnyból, hanem úgy, ahogy azokon az előadókon szokás, akik eltúlozzák saját kis életüket, hogy szórakoztassák a közönséget. Viviennek meggyőződése volt, hogy kolléganője is csupán komédiázik, és nem gondolja komolyan, még ha úgy is próbál kinézni közben.
Viszont a kekszet már látható örömmel fogadta, tudta Vivi, hogy jó ötlet hozni belőle.
- Hála a fantasztikus kollégáknak, nem igaz? - kacsintott rá mosolyogva, alig utalva önmagára.
Sok volt a munkája ezzel a másodállással, de élvezte, és örült, hogy belevágott. Kedvelte a kollégáit, és a gyerekek is édesek voltak, már amikor épp nem egymást gyilkolták. Az ilyen nyugis pillanatok miatt pedig külön megérte. Jó volt megállni pár percre, és csak engedni, hogy a fáradság gyöngéden rátelepedjen tagjaira.
Bólintott egyet, elmerengve a másik nő szavain. Valóban, ha egy jós azt mondja neki tíz éve, hogy Magyarországon fog tanítani, valószínűleg igen elcsodálkozik, és egyetlen épkézláb ötlet nem ugrana be neki azt illetően, hogy mégis mi a fene hozná őt ide. Persze azóta már tudta, hogy nem mi, hanem ki.
- Bizony messzire. Viszont nekem van egy száznyolcvan centis, igencsak szép szál indokom, amiért itt kötöttem ki - nevetett.
Persze nem arról volt szó, hogy Olivér kerek perec kijelentette, hogy márpedig ő itt akar élni, csak mert magyar, de származása miatt adta magát az ötlet, hogy itt is megpróbálkozzanak közös életük új szakaszával. De egyáltalán nem volt biztos, hogy ne mennének tovább idővel.
- Engem arra tanított a családom, hogy ne kössem magam egy helyen le. Igaz, ők eléggé kötöttek, ezért érthető, hogy nem kívánják nekem ugyanazt.
Nem titkolta, de nem is verte nagy dobra, hogy milyen családból is érkezett. Már kicsit fárasztották az ebből adódó kérdések, amikre persze jól nevelt módon, készséggel felelt ennek ellenére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Érzi, hogy a nő jobban lesz valamennyivel, és végül meg is szólal. Ez jó jel, és az érezhető bizalom is, amit irányába tanúsít. Így tud neki segíteni, amennyire ez lehetséges.
- Lehet, hogy eltört... Segítek.
Óvatosan nyúl hozzá, hogy felültethesse, s próbálja úgy, hogy hátát nekivethesse valaminek, és biztonságosan ülve maradhasson. De a felállást egyelőre még nem erőltetné. Bár nem nevezhető igazi értelmetlen vett gyógyító gyógyítónak, de azért ennyit még ő is tud. Nem mindig jó a túlzott mozgás, és abban sem biztos, hogy a nő egyáltalán tudna már most mozogni.
- Merre lakik? - érdeklődik. Természetesen nem mozdul, itt van a nővel és itt is marad, és egészen hazáig viszi, ha kell. Viszont, ha olyan messze lakik... Vajon nem lenne-e jobb, ha inkább magához vinné?
- Nekem itt van az üzletem és a lakásom, a Fő utczán.
Nem nagyon akar ebbe jobban belemenni. Mert hát lehet, hogy a történtek után szegény frászt kapna, hogy egy idegen férfi lakásán köt ki, de a fizikai állapotát tekintve lehet, hogy az lenne a legjobb. Ő biztosan nem bántaná, tudna rá figyelni, reggel pedig elkísérhetné egy gyógyítóhoz, vagy hívhatna hozzá egyet. Biztonságosan hazamehetne azután. De semmiképp sem akar a nő helyett dönteni. Most már eléggé magánál van ahhoz, hogy meghozhassa ezt a döntést akár maga is. Bárhogyan is lesz, ő megpróbálja támogatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tehát esti séta szintén. Vagy legalábbis valami "olyasmi". Bár mintha valamiféle különös dacosságot érezne hirtelen a levegőben. Viszont az imént érzett rettegés, vagy bármi is volt az, ami a szívébe markolt hirtelen, eltűnt. Azért még egyelőre ismét nem moccan onnan, ahol megállt.
- Szóval Vé - mosolyodik el, haloványan. Furcsa, hogy olyan idegennel találkozik itt és most, aki szintén így rövidíti a nevét. Vagy csak egy kis fricska akart lenni, mert azt hiszi a nő, hogy azért mond ilyen furcsa becenevet, mert nem akarja elárulni a rendeset? Mivel nem gondolatolvasó, minderre nem tudhatja a választ. Csak figyeli, ahogyan "Vé" odalép a szemeteshez, kidobja az üres ételes dobozt, aztán újra felé fordul.
Valahogy nyugodtabb lesz a légkör. Nem egészen, de mégis. Máris sokkal jobban kap levegőt.
- Nos... - kezdi a válaszát a hirtelen érkező kérdésre, és hirtelen indíttatásból, de lassú léptekben a szökőkúthoz sétál - bár nem kell túl sokat - majd leül annak a szélére. Kissé előredől, s összefont ujjú kezeit a térdére ejti.
- Igazából pont ezzel - von vállat, onnan pillantva fel a nőre, bánatos kiskutyaszemeivel. Mó mondta mindig, hogy ilyen az arca többnyire a tekintete miatt, ami akkor is szomorkás, ha mosolyog.
- Beszélgetek az emberekkel - fejti kicsit jobban a választ, de azért nem teljesen belemélyedve. - Ezért is jó, ha az ember esténként kicsit kiszellőzteti a fejét, és ezért is vagyok éppen itt, éppen most.
Ez részint igaz is.
- Na és maga? Esti műszak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hálásan rámosolygott kolléganőjére, de természetesen nem fogadhatta el ajánlatát. Átmeneti szállásként a kastélybeli szobáik is tökéletesen megfeleltek a célnak, mert lakást bérelni nem szerettek volna a nyüzsgő városban. Ha nem is Bogolyfalván, de valami más, kis településben készültek letelepedni, valami apró kis házba. Nem voltak nagy igényeik, de közéjük tartozott az önfenntartás megléte.
Zorka szavaira az asztal felé fordult, és csilingelő hangon felkacagott, mikor meglátta a csillámokkal tarkított poharakat.
- Istenkém! Mintha csak két zugivó lennénk, akik így csempésznek a szörp helyére bort maguknak - nevetett. Már csak az hiányzott, hogy közben valóban gyerekek ugráljanak körülöttük. De úgy aztán Vivi egész biztos úgy kapaszkodna végig abba a pohárba, mintha az élete múlna rajta.
Az asztalhoz lépett, de még nem ült le, úgy illett, hogy előbb hellyel kínálják, legalábbis Vivien így volt nevelve, de a kitöltött italt egyből, kérdés nélkül magához vette, és beleszagolt.
- Javaslom a furkászt - mondta, még mindig az orra alatt italával. - Nincs túl sok szőre, de vigyáz az ékszereidre, még azokra is, amik nem a tieid.
Megmosolyogtatta a történet a kerítőnővé avanzsált előkészítős diákról és az apukájáról, és meg is csóválta a fejét, amolyan vidám-hitetlenkedve.
- És nem mentél el vele randizni? Hát így hogy támogatod a szegény kislányban rejlő potenciált? - Persze csak cukkolta őt, mert nem gondolta, hogy rossz néven venné. Hiszen épp most mondta, hogy nincs kétségbeesve.
És Vivi nem is vonta kétségbe szavait, noha fogalma sem volt már róla, milyen az, ha nincs együtt valakivel. Olivérrel mintha összenőttek volna, már persze amennyire ennyi munka mellett lehetséges volt, de legalábbis biztosan tudta, hogy ott van neki. Akkor is, ha egész nap nem látja öt percet. Ez azért némileg nehéz volt.
- Megvagyunk, persze - bólintott a kérdésre. - Tanítunk ezerrel, dupla állásban, aztán este már csak keresztbe fekszünk egymáson, de majd beérik ez - nevetett, és már alig várta, hogy ott tartsanak.
- Na jó. Mit is iszunk? És mire koccintunk? - tért rá a lényeges kérdésekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Sokkal jobban ment az első óra, mint azt valaha képzeltem volna. Elnézve a diákok arcát, nem mindenki fog kitartani az év végéig, le fogják adni a tárgyat, de ameddig legalább egyetlen diák van, aki kitart mellette, nekem már elég, főleg, hogy a III. évfolyam tananyaga nem is olyan vészes, mint a magasabb évfolyamoké. Nem beetetésnek szántam, egyáltalán nem volt ilyen szándékom, amikor összeraktam a tantervet, mindössze egy kevésbé jogi vonatkozású kezdés talán elülteti a bogarat a diákok fülében, hogy nem is olyan rossz ez. Csak remélhetem, hogy az értetlen arcokból egyszer mosolygós lesz, ahogy összeáll a kép. Majd kiderül.
Széles mosollyal szólítom meg a szőke lányt, akit már az elején is kiszúrtam, és aki az óra elejétől fogva hallgatta szavaimat olyan figyelemmel, amire soha nem számítottam. Még én sem figyeltem így az egyetemen arra, amit az oktató mondott nekem. Ez az én szegénységem, és akarva sem tudnám tagadni, mégis mennyire jól esik, hogy ennyire felkeltettem a figyelmét. Türelemmel várom meg, amíg odaér elém, kedves mosollyal fürkészem arcát.
- Nem bánná, ha elkérném az órai jegyzeteit egy pillanatra? - biccentem félre fejemet lassan, miközben jobb kezem nyújtom ki lazán a lány felé, hogy a kezembe adhassa azt. Amint megtörténik futom át, ugyanolyan mosollyal ajkaimon, a gyöngybetűket, ahogy vártam arra, hogy elém érjen. Visszanyújtom neki a jegyzeteit, kezemet helyezem ismét magam előtt keresztbe, mielőtt megszólalnék. - Szép, logikus, összeszedett és érthető jegyzet. Érti is, ami le van írva? - emelem fel felkaromról mutatóujjamat és mutatok immár a lánynál lévő jegyzetekre. Hangom lágyan cseng kettőnk között, nem számonkérő és ellenséges, mosolyom is töretlen ékesíti ajkaimat, ahogy Amélia arcát fürkészem kíváncsian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pislogva hallgatom, hogy mégis mennyi helyen állja meg a helyét a nő. Nekem csak kettőn kell, de néha úgy érzem abba is beleszakadok, Rebeka meg úgy pörög mindenhol is, hogy öröm hallgatni. Akaratlan ragad rám a lelkesedése, mert ahogy csak hallgatom, egyértelműen lejön, mennyire szereti egytől egyig csinálni ezeket, így őszinte és széles mosoly kerül ajkaimra. - Éppenséggel ezek annyira nem is összeegyeztethetőek - nevetek fel halkan, mert a színházi kellékes és a gyermekfelügyelet ég és föld például. - Komolyan nem vagy semmi, hogy ezeket tudod egymás mellett csinálni, vagyis… gondolom tudod. Nem sok egyszerre? - sandítok rá oldalvást, mert nem szeretnék olyanba belenyúlni, amibe nem kellene. Sokan foglalkoznak egyszerre több mindennel, és Rebeka láthatóan és érezhetően mindegyiket szereti, de egy idő után, bármennyire nem akarja az ember, sok lehet.
- Világlátottnak nem mondanám magam - túrok zavartan göndör fürtjeim közé. - Nem nagyon volt időm körbenézni. Munka miatt megyek általában mindenhova - én lennék a legboldogabb, hogyha világlátottnak mondhatnám magam, de az, hogy megérkezem Amerikába, három napot egy irodában töltök, egy hatalmas multicég legfelső szintjén, majd megyek tovább a következő államba vagy országba. Látványosan húzom el a számat, majd szusszanok egyet, ahogy megy tovább a beszélgetés. - Jó dolognak tartom, hogy nem bántad meg a döntésed egyébként. Mármint a továbbtanulással… ritka az ilyen - kéretlen vélemény kimondás második rész.
- Akkor pozitívan állok hozzá. Jókat olvastam az iskoláról, de mindig úgy vagyok vele, hogy csak és kizárólag a legjobbat a húgomnak, bár abba pont nem volt beleszólásom, hogy ide járjon - nevetek fel halkan, ahogy megcsóválom fejemet, majd villannak barnáim Hádészra, aki nagy vígan sétál Rebeka előtt. Mintha ő sétáltatná a nőt, és nem fordítva. - Nem olyan nagy dolog - vonom meg vállaimat bajszom alatt somolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Franc sem tudja, hogy komolyan gondolta-e egyébként akkor és itt az egészet, azonban ez engem egyáltalán nem tántorított el attól, hogy megkeressem, megbeszéljem vele a részleteket, majd közöljem Reinával, hogy randi cuccot kell keresnünk. Ennyi volt. A lány úgy rontott be a gardróbba, mint annak a rendje, ki sem robbantottam onnan addig, amíg meg nem találta a tökéletes szerelést, amiben - szerinte - megjelenhetek egy randevún. Nem mondtam el kivel és miért, semmit nem mondtam neki, hiszen még én sem tudom, hogy mégis hogyan kellene hozzáállnom ehhez az egészhez.
Egyetlen kikötést kaptam tőle: ne a városban. Vállat vonva tettem eleget a kérésének, és nem is kellett sokáig gondolkodnom azon, hogy hol találkozzunk. Logikusnak tűnt, ha már Pécsen futottunk össze először, és egyetemre is oda jár, akkor a legegyszerűbb a városban. A Bagolyvár tökéletes döntésnek bizonyul, talán még túlzásnak is hathat majd a lánynak, mint első randi, de Reina kikötötte: adjam meg a módját. Mosolyogva intézem az asztalfoglalást, és amíg a nő intézi a többit, barnáim vándorolnak karórámra. Már biztosan megérkezett, így miután biztosítottam a nőt, hogy megfelel az asztal a teraszon - hiszen gyönyörű a kilátás onnan a városra - futólépésben mászom meg a lépcsőket, hogy kitárjam az ajtót.
- Esetleg, ha a partnere nem érkezett meg időben, szívesen helyettesíteném - mosolyodom el szemtelenül Norina felé. Amint rám pillant szólalok meg újra. - Szia, remélem nem várattalak meg nagyon. Elintéztem az asztalunkat - lépek kijjebb, hogy közelebb léphessek hozzá, majd mérjem végig. - Egész jól nézel ki - mosolyomból lesz vigyor, majd nevetek fel halkan, hogy az ajtót kitárva engedjem magam elé. Ideje lenne elkezdeni rendesen ezt a randit is. Amint Norina belép előttem követem, majd óvatosan hátára teszem kezemet, hogy a terasz felé irányítsam, miközben ellépek mögüle, hogy széles mosollyal fogjak kezet egy ismerőssel, intsek egy másiknak, mosolyogjak a harmadikra. Lehet mégsem volt jó ötlet, de a teraszon sokkalta nyugodtabb minden, ahol az asztalunk vár teljes pompájában. Mosolyogva mutatok végig rajta, majd húzom ki neki a széket, hogy végül én is helyet foglaljak. - Kielégítettem az igényeidet? Legalább minimálisan? - bár nem tűnik sekélyesnek a nő, de soha nem árt, ha húzhatom kicsit az agyát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bírom a váratlan találkozásokat, főleg olyan emberekkel, akiket még bírtam is anno. Leginkább az olyanokkal történő találkozásokat preferálom én is, mint a legtöbb ember. Egy kis nosztalgia soha nem árt, már csak azért sem, mert Ruben ugyanolyan elvetemült volt - ha nem elvetemültebb -, mint én. Van miről beszélnünk, van mit felemlegetnünk, amik igenis a kellemes témákba sorolhatóak, még, ha valaki nem is szívesen hallgatná őket. Vagy nem szívesen mesélném el neki. A húgom az utóbbiba tartozik. Nem kell tudnia, hogy a bátyja mikre nem adta a fejét, amikor egyetemre járt.
- Jó, figyelj, ha szeretnéd, akkor eljátszom neked a komoly és humortalan ügyvédet. Napi szinten kell szerepet játszanom, most is menne - sajnos vagy nem sajnos, de erről is szól az ügyvéd lét. Meginoghatatlannak kell tűnnöd minden alkalommal, határozottságot kell sugallnod, bizonyos esetekben, még ha azt a szíveden is viseled, érdektelennek kell lenned, mert megkövetelik tőled. Nincs helye érzelmeknek, ha azt az ügyfél nem kívánja úgy, márpedig az én ügyfélkörömben kevés olyan van, aki megköveteli tőlem az érzelgősséget.
- Őszintén szólva, valamikor hiányzik a londoni pörgés. Vagy a new yorki, szóval megértelek - merengek el mosolyogva pár pillanatig. Semmi nem fogható ahhoz, amikor mindegy melyik órában mész ki nappal vagy éjszaka, de az élet zajlik, mintha az idő nem is számítana senkinek. Ez a pörgés tartott életben, amiről önként mondtam le, hogy Reinának jó legyen. Biztos vagyok abban, hogy megérte. - A gyönyörű jellemednek, annak! - nevetek fel jóízűen. - Bár meg kell hagyni, valóban komolyodtál, és tudod hova dugd fel az öregséged - nevetek tovább, majd állok neki ecsetelni a nagyon izgalmas történetet arról, hogy hogyan kerültem ide. Kicsi ez a világ. Talán túlságosan is kicsi, de éppen most nem bánom annyira. Legalább egy ismerőst már sikerült összeszednem, ami nem is rossz arány.
- Van híre az iskolának is - ingatom meg fejemet. - Reina el akarta hagyni az országot is, miután a szüleinket meggyilkolták. Tudod… nincs több elvárás az aranyvérű lány felé, így a lehető legmesszebb akart jönni - vonom meg vállamat. Arcom érzelemmentes, nem véletlen. Nincsenek bennem különösebb érzelmek immár aziránt, hogy a szüleinket elvesztettük. Anyám halálát nehezen ugyan, de végül sikerült elfogadnom, míg Maximilian sorsa sosem hagyott még ennyire hidegen. - Aha, akkor ezek szerint a para nézésedet nem engedted el. Az már régebben is ment, tovább fejlesztetted? Lehet nekem is ezt kéne bevetnem, ha az elbűvölő mosolyom bevonzz mindenkit - vigyorodom el szélesen, majd töltöm újra immár az üvegből poharamat, amit pillanatok alatt hoztak az asztalunkhoz, és iszok egy apró kortyot.
- Csak örülni fog, hogy leittam magam a picsába, mert legalább kimozdultam otthonról - nyammogok kicsit. - Nem viccelek, csoda, hogy a lakásból nem rugdosott már ki, mielőtt indultam volna - rázom meg fejemet hitetlenül, miközben halkan eresztem ki a nevetést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A férfi követi az elválásuk után is, ez pedig sok mindent elárul számára. Azon túl, amit éppen érez vagy nem érez.
Elő is bújik belőle varázspszichológus énje, és fel is teszi a nagy kérdést. Miért számít ennyire egy idegen véleménye? A válasz viszont egészen meglepi. A vele együtt érkező zavarodottság viszont annyira nem.
- Meg kell nyugtatnom, nem látom, hogy karikásabb lenne a szeme az enyémnél - húzódik azért mosolyra haloványan az ajka. De ez egy igen jó és érdekes válasz. Talán ezért is dönt amellett, hogy magára vállalja a problémás oldalt, mintha neki lenne szüksége társaságra. Bár... igazából valóban lehet, hogy szüksége lenne. De a megmentési mániája persze valószínűleg ennél is jobban közreműködik a dologban, mint általában.
- Akkor hát sétáljunk - biccent. Ha pedig mindketten beleegyeznek, talán el is indulnak közben a tó partján, a szép, keringő kis fénypontok között.
- A Fő utczán lakom, a rendelőm felett. Hollus - mutatkozik be ilyenformán, ha már így szóba jött. - De nevezzen csak Zé-nek - nyújtja a kezét menet közben a férfi felé egy kézfogásra, ha úgy alakulna a helyzet, hogy elfogadná a bemutatkozási rituálét. - Könnyebb lenne esetleg a tegeződés? Ha már úgyis beszélgetni kezdtünk - teszi még hozzá a végén egy halovány félmosollyal. Majd beleszív a cigarettájába, és jóleső érzéssel fújja ki lassan a füstöt a másik irányba. Közben pedig az alattomos ügyességgel feltett kérdésére érkezik is a válasz. Ha nyíltan szólnak az emberhez, hajlamos az szintén megnyílni egy kissé, ami csak a javára válhat a beszélgetésnek. Legalábbis Zé esetében.
- Azzá tették?
Nem is ő lenne, ha nem ragadna ki egy jelentéktelennek tűnő részletet az elbeszélésből. Mégis, varázspszichológusi agya ismét bekapcsolt üzemmódban tevékenykedik.
- Hogy érti pontosan azt, hogy azzá tették? Lehet valaki ennyire befolyással egy másik ember életére, hogy magányossá tegye?
Lehet, hogy túl sok a kérdése hirtelen. Ezért még biztos, ami biztos alapon, hozzáfűzi a végéhez a maga meglátását a férfi mondandójának lezárására.
- Ezennel elnézést is kérek érte, ha úgy néztem volna. Nem állt szándékomban - somolyog az orra alatt. Valóban nem, de tudja magáról, hogy néha sikerül ezt elérnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Hajlamos vagyok bambulni, elég szórakozott vagyok néhanapján. Nem gyakran, de megesik hogy a gondolataim jobban lefoglalnak, mint a külvilág. Általában jobb szeretem ha tudom mi történik körülöttem, ha képben vagyok a környezetemmel és azok eseményeivel. De hát na, szerintem ez mindenkivel előfordul ritkán, ahogy az is, hogy összeütközik valakivel. Mint most mi, Beliánnal? Azt hiszem, így hívják. A mestertanoncok mondhatni jól ismerik egymást, ha másról nem is legalább arcról és névről. Nem is tudtam, hogy ő is itt melózik. Bár igazából nem is tudok róla semmit, így ez nem meglepő.
- Nem tesz semmit – vonom meg vállaimat míg felsegítem. Nem vagyok egy udvarias srác, de azért ennyit még megengedhetek az imidzsemnek. Elvégre fent kell tartani a rosszfiús álcát, különben odalenne nekem is, meg a hírnevemnek is. Az meg már milyen lenne, ha azt hallanák, hogy a legidősebb Podlovics megjavult. Elképzelhetetlen, nem akarom kipróbálni. Szeretek így élni, ahogy vagyok, mert tök jó így nekem. A legtöbben szeretnek, akik meg nem, azokkal nem foglalkozom és kész.
- Nem hiszem, nem hiszem. Igazából én itt dolgozom, mától. – Először mondom ki hangosan ezt a tényt, és épp ezért széles vigyor költözik ajkaimra. Komolyan, annyira jól esik hallani is ezt az egészet. – Podlovics Alekszej – nyújtom kezdem, ahogy illik. Elvégre ha együtt fogunk dolgozni, akkor nem árt, ha bemutatkozom. Bár fogalmam sincs, hogy tanárként vagy szintén önkéntesként van itt. A lényegen sokat nem változtat egyébként, attól függ, hogy hogy viselkedek vele, hogy ő hogy viselkedik velem, nem attól, hogy milyen beosztásban van. Én mindenkihez úgy állok, ahogy ő áll hozzám, különösebben a többi nem érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bár az apai családrész hatalmas és annyi unokatesóm van, hogy szinte meg sem tudom számolni, de azért nem szabad elfelejtkezni az anyai ági rokonságról sem. Ott van például Norina, az egyik kedvenc unokatesóm. De komolyan, nagyon adom a csajt, ráadásul korban elég közel áll hozzám. Mármint többen is vannak, akik nagyjából egy idősek velem, de mégis. Mindenkit szeretek, mindenkivel jól kijövök, csak na, mégis vannak kedvenceim, még akkor is, ha azt mondom, hogy nincsenek. Olyan ez a helyzet mint az anyáknál, mondjuk lehet nekik tényleg nincs kedvencük. De ha mégis, akkor nálunk biztos én vagyok az, nem létezik, hogy ne én legyek.
Ezért is mondtam azonnal igent, mikor meghívott estére, elvégre egy laza éjszaka sosem rossz, főleg nem jó társaságban. Felveszem a legjobb ruhám, kinyalom magam, mintha randira mennék. Nem gyakran járok randizni, nem az én stílusom, de ha mégis, akkor mindig megadom a módját, mint most. Rohanok, hogy ne késsek el, csak mikor ráfordulok az utcára váltok sétára. Na nehogy már azt gondolja, hogy én itt futok érte. Meg különben is, így legalább van időm kifújni magam kicsit.
- Hát szia – köszönök széles vigyorral, majd még egy cuppanós puszit is nyomok az arcára. Ránézek az órámra, épp nyolc óra egyet mutat. – Mióta vagy te olyan rossz, hogy dohányzol? – rázom a fejem vádlóan, ám továbbra is vigyorogva. Pont én beszélek itt, aki ugyanazt csinálja, de hát na, ha én tönkreteszem magam az a saját dolgom, de azért neki nem kéne ugyanígy járni. – Mesélj, miért kellett ilyen sürgősen találkoznunk? – billentem félre a fejem, míg várok hogy elszívja azt az egy szálat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Pollika tényleg olyan nekem, mintha a hetedik testvérem lenne. Nagyon hálás vagyok a szüleinknek, amiért már kiskorunkban összehordtak minket, elvégre ha nem tették volna, most egy ilyen baráttal szegényebb lennék. Márpedig nagyon kár lenne érte. Szeretem Pollit, mert értelmes, mindig megérti, vagy ha nem is érti akkor is elfogadja az érzéseimet. Szeretem hogy máshogy látja a világot, ezzel olyan nézőpontokat tár fel előttem, amiket magamtól sosem látnék meg. Türelemre é elfogadásra tanít, cserébe pedig annyi szeretetet ad, hogy csak győzzem feldolgozni. Mindig különleges helye lesz a szívemben.
- Hát így már értem a helyzetet – bólogatok komoly képpel, mielőtt elnevetném magam én is. Olyan bolondok vagyunk mindketten, képesek vagyunk a semmin is órákig nevetni, aztán együtt sírni ki magunkat. Varázslatos ez az összhang, ami köztünk van, én mondom.
Tartom a karom, mert látom milyen boldogságot jelent ez neki. Ha ő boldog ettől segítem benne, mert ha ő boldog én is az vagyok. Ez a legtöbb barátommal így van, hogyha ők boldogok, akkor én is az vagyok. Elég érzékenyen érintenek mások érzései is, nem csak a sajátjaim, ami olykor jó, máskor kevésbé, mert így a negatív érzelmek is ugyanannyira megviselnek, mint amennyire a pozitívak feldobnak. – Látom, látom – bólogatok szorgosan, hogy valóban nagyon erős. Csak épp talán nem úgy, nem ebben a kontextusban, hanem másként. De valóban elképesztően erős csaj és ezért minden tiszteletem.
- Igen, lehet hogy igazad van. – Elvégre ha sehol nem történik semmi akkor mindenki sokkal könnyebben szánja rá magát a tanulásra mint akkor, ha tele van izgalommal az élet. Az unalom tényleg jó motiváló erő.
Kérdőn pillantok rá, hogy honnan ilyen biztos ebben, a kérdés maga azonban nem hangzik el. Ha akarja majd megválaszolja így is. – Azt hiszem nem lehet megjavítani – nézek ki szomorúan a hóemberek hűlt helyére. Esküszöm nagyon szomorú ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Tényleg? Köszi, hogy így gondolod - válaszolom neki szerényen, elpirulva, de azért kihúzom magam kissé, amiért hallok némi támogató szót másoktól. Általában megszoktam, hogy hangosan ötletelek, és folyamatosan járatom az agyamat valamin, de sokszor megfeledkezem arról, hogy az ilyenkor kimondott gondolataimat mások is hallhatják, és arra végképp nem szoktam felkészülni, hogy reagáljanak is rá. Legalábbis nem pozitív értelemben.
- Ja igen, te cikket is írsz. Elég elfoglalt lehetsz akkor - állapítom meg, miután végignézek rajta szigorúan. - Szeretem olvasni, kivéve, ha épp rólam írnak valami olyat. Publikus az álneved? - próbálkozom megtudni a lehetetlent, ehhez egy hízelgő hangszínt is bevetek, de sok reményt nem fűzök hozzá. Mai napig emlékszem arra a borzasztó beszámolóra rólam a karácsonyi bál környékén, amitől bevéstem magam a köztudatba néhány ideig-óráig, aztán ahogy lenni szokott, elült a botrány, és az alattam jövő generáció jó eséllyel egyáltalán nem tudhatja rólam, hogy mik történtek korábban. Ehhez kapóra jött a visszavonulásom, de... Egy Edictum cikkíró biztosan képben van még. Ezért jó, ha nem haragítom őket magamra. De amilyen jelentéktelennek gondolom magam, nem sok vizet zavarok ahhoz, hogy bárki is rám nézzen. Már ha szerepelek egy talán létező nyilvántartásban náluk, ha számon tartják, ki-mikor-miért kerül említésre. Kamcsi tovább mocorog, azt hiszem, repülni akar. Jelzek Améliának, hogy engedje el, így komótosan visszarepül a vállamra.
- Domonkossal? Hmmm... - hümmögök jó hosszat. Ki a fene lehet? - Amúgy nem, egyszerűen nem volt rá időm, mert volt egy kis behozni valóm a varázsvilágban. Aztán nem tudom, mennyire látszik, de elkezdtem sportolni is valamennyit, mert azt fontosabbnak hittem. De most, hogy mondod, a Kívánságok terme jó ötlet hozzá elnézni. Majd megmutathatom, hogy mire emlékszem - vetem fel, feldobódva a gondolattól, hogy újra zenélhetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az életben számtalan olyan dolog történik, amire az ember lánya nem tud felkészülni. Pontosan ilyen volt az is, amikor megismerkedtem egy sráccal egy egyetemi buliban. Mondjuk ebben csak az a meglepő, hogy a pasi nem volt részeg, lehetett vele két értelmes szót váltani, ráadásul nem szerepelt a tervei között a szex – legalábbis nem tudok róla. Számtalan fiú barátom van, akiket imádok és imádom, hogy mekkorákat lehet velük hülyéskedni, hogy minden marhaságban benne vannak és nem félnek attól, hogy tönkremegy a manikűrjük. Talán részben a fiú haverok iránti pozitív dolgok miatt dobtam fel neki a labdát, hogy vacsizzunk együtt. Őszintén megmondva nem tartom magam egy buta kis fruskának, melyet eddigi teljesítményeim és eredményeim is mutatnak. Szükségét érzem annak, hogy olyan emberekkel is építsek kapcsolatot, akikkel komolyabb témákról is lehet kommunikálni. Ő ilyennek tűnik. Azonban mellette vicces és szerencsére érti is poént. Jesszus!
Megcsípem magam, hogy térjek már vissza a Földre. Marhára nem lenne vicces, ha most olyan szintekig magasztalnám, hogy belezúgjak. Bár az is eléggé imponáló, hogy hova hozott vacsorázni, mivel egy igen nívós és híres helyet választott. Korábban még sosem jártam itt, így izgatottan toporogtam az étterem bejárata előtt. Fejemet forgatom, hol befelé, hol abba az irányba ahonnan érkezhet. Egyszer csak nyílik az ajtó, s meghallom a hangját.
- Sajnos felültetett életem párja, szóóóval… -  széles mosollyal fordulok felé, majd annyi csúszik ki a számon mikor meglátom, hogy „nabasszus”. Végig mérem Reecet, majd lepillantok magamra. Nem vagyok szakadt, de nem is kisestélyit húztam, pedig ő öltönyben feszít előttem. Rémült tekintettel pillantok fel rá, de végül lenyelem a kellemetlen érzést és mosolyogva folytatom. - Te sem nézel ki pocsékul! - hát most csak nem fogom hülyére dicsérni, még akkor sem, ha az első gondolatom a hű volt. - Szuper, akkor menjünk beljebb. - válaszolok neki, majd beljebb lépek az ajtón. Érzem, ahogy kezét a hátamra teszi, s ettől akarva akaratlanul kissé végigfut rajtam egy kellemes bizsergés. A pillanat nem tart sokáig, mivel hamar el is enged, mivel akad itt néhány ismerőse. Mosolyogva és biccentve üdvözlöm a számomra idegen illetőket, de jó nevelést kaptam, így tudom, mit illik. Hamarosan az étterem teraszán találom magam, ahonnan gyönyörű kilátás tárul elém, fél pillanatra el is veszek benne, de ekkor hallom, hogy Reece kihúzza a széket, így helyet foglalok.
- Hát most erre mit is mondjak? Bizonyos szempontból igen, bizonyos szempontból még teljesítened kell, egy harmadik szempontból pedig… - nem fejezem be a mondatot, helyette inkább egy huncut mosoly fut végig arcomon. A fantáziájára bízom a befejezést. Kissé feszengek, nincs bennem pár koktél és feles, így a buliban megismert lazaságom most valahol jó mélyen elnyomva található. Leveszem a kabátom és a szék háttámlájára helyezem, s közben a pincér is megérkezik a borlappal és az étlappal. Elveszem, megköszönöm, majd mikor távozik Reecere pillantok.
- Egyébként megleptél. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy komolyan vettél, így mikor megkerestél leestem az ágyamról. Ne kérdezd, hogy... - kissé felkuncogok, s lesütöm szemeimet fél pillanatra. - Mondjuk az nem derült ki, hogy ezt minek köszönhetem. Kötelességből vagy…? - nem fogom a szájába adni a szavakat, szenvedjen kicsit ő is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A még anno Kiscsibétől kapott könyvet, amit tele tűzdelt a színes izékkal, amik ezt meg azt jelöltek benne, még csak nemrég vittem vissza a könyvtárba. Természetesen megkaptam a csúnya nézést, mert a kölcsönzési idő már lejárt, de hát eléggé hasznát vettem, így, hogy nem csak egyszer olvastam el, hanem majdnem mindennap böngésztem benne ezt-azt. Segített, ráadásul talán egy sokkalta egyszerűbb megoldásra is rávezetett a Csipe, hogy tudom eltüntetni a még mindig a kezemen ékeskedő karkötőt, amire akaratlan vetődnek kékjeim. Majd azzal a lendülettel vissza Ruben bácsira. Félre biccentett fejjel, elhúzott szájjal fürkészem egy ideig, majd vonom meg vállamat és bólintok egyet. Oké, akkor Ruben. Nekem lényegében mindegy, csak majd anya higgye el, hogy így történt.
Bárki bármit mondd - inkább ne mondjatok semmit, hadd maradjak meg ebben az illúzióban. Gihi. Érted. Illúzióban. - szerintem Ruben a szíve mélyén bír engem. Szarkasztikusan ugyan, de poénkodik, ráadásul a pad felé sétál, amire le is ül, szóval úgy csillannak fel kékjeim, mint egy szarkának, amikor valami fényeset lát. Hólikreb, győzelem Nber! Komolyba! Ruben segíteni fog nekem! Sietős léptekkel termek a padnál, és huppanok le mellé.
- Valszeg azért nem, mert féltik az ép elméjüket, de hát… - vonom meg vállaimat, és a mondat befejezetlen marad, hiszen akkora kárt csak nem tudnék tenni. Nemhogy tartós illúzióra nem vagyok képes, de még egy asztalt is nehezen formázok meg mások fejében. Egyszer Rint szívattam meg, hogy ott az asztal, közben meg nem volt, de ő meg kinevetett miatta, viszont nem szívathatom állandóan őt. Kell a változatosság.
- Lenne igazából - ingatom meg fejemet, mert Kende is felajánlotta, de az teljesen más, ha olyan van mellettem, olyan segít, aki ért is hozzá. - Szeretem kimaxolni a lehetőségeimet, és szerintem veled megtehetem, mert pöpi vagy benne - dőlök hátra a padon, majd figyelek mosolyogva ismét a szarkasztikus megjegyzésre. Ha ő nem is bír engem, én szétadom őt, ennek okán nevetek fel jóízűen.
- Fogalmam sincs. Szoktam gyakorolni a testvéremmel, már egész jól mennek a vizuális és akusztikus illúziók - préselem össze ajkaimat. - Most tartok ott, hogy össze kéne őket illeszteni, és valameddig megy, de könnyen törhetőek. Nem is vártam csodát, hogy a semmiből sikerülni fog, de azért… ennél többet szeretnék elérni - ingatom meg fejemet, majd emelem fejemet Ruben felé. - Szóval segítesz összeilleszteni őket? Külön-külön már egész jól mennek, ráadásul, ha sikerül, akkor leszedhetném magamról végre a karkötőt is - mosolyodom el szélesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nagyon örülök neki, hogy haladunk a nyár felé és egyre tovább van világos, illetve egyre jobb idő van. Igaz, szükség van még kabátra, de már elég a szövet és nem kell a vastag téli. A cigarettát újra a számhoz emelem, beleszívok egy mélyet. Még sosem sikerült, de gyakorlás végett megpróbálok köröket fújni. Nem tévedtem, nem sikerült. Elmosolyodom, s kissé megcsóválom a fejem. Ekkor hallom meg Alekszej hangját, aminek köszönhetően széles mosoly jelenik meg arcomon. A kapott puszit viszonozom, s hirtelen valami elképesztő nyugalom uralkodik el rajtam. Ezt szeretem benne, valahogy már a megjelenése pozitívan hat rám és azonnal kellemesebben érzem magam. Nyelvemet kinyújtva, szúrós tekintettel pillantok rá, mikor a picifiú rám szól. Aztán elnevetem magam, s beleszívok a cigibe.
- Mindig is rossz voltam… de pszt! El ne mondd apámnak! – elnevetem magam, majd a kabátom zsebéből előveszem a dobozt és kedves unokaöcsém felé nyújtom. Tudom, hogy ő sem egy szent, de ezt sem kell tudnia senkinek. - Kérsz? - kérdem, s ha kér, akkor adok neki egy szálat, majd gyújtót is, ha nem kér, akkor szimplán visszateszem a zsebembe. Kérdése hallatán lehajtom fejem és cipőm orrát kezdtem vizsgálgatni. - Suli… kicsit elfáradtam, belefáradtam. - kezemmel legyintek. Nagy eséllyel nem kell túlmagyaráznom neki, mivel ismer annyira, hogy tudja mennyire maximalista vagyok, illetve, hogy mennyire sokat tanulok. Azt is tudja, hogy annyira komolyan veszem a tanulmányaimat, hogy terveim között szerepel a TDK-n való részvétel. - Remélem nem rondítottam bele az esti programodba. Ha úgy van nyugodtan mondj nemet legközelebb. Egy csajtól sem akarom elvenni az én drága unokaöcsémmel töltött idő lehetőségét. -beletúrok hajába, kissé összekócolom kusza tincseit, majd az ajtó melletti szemetesen elnyomom a cigimet, s bedobom a csikket a megfelelő helyre. - Bemegyünk?-

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Az a vád még sosem érte Lilit, hogy gyorsan vág az esze. Vagy, hogy előre gondolkodik, és csak utána szólal meg, avagy cselekszik. Nem volt lassú, ő maga nem, csak a kis esze volt némiképp fáziskésésben, olyan volt, mint egy cuki kis Internet Explorer. De amit most művelt, az még tőle is művészet volt.
Igazság szerint nem tulajdonított túl sok jelentőséget annak az elcsattant csóknak, nem mozgatott meg benne semmit, legalábbis olyan mértékben, mint mikor Sárit csókolta meg, nem. Inkább egy vicces kis mozzanatként élt a fejében, amit nevetgélve fel lehetett hozni később, de amire sose úgy gondolna, mint egy csókra. Ez részben azért is volt, mert Lucas valóban tartotta magát ahhoz, hogy csupán hagyomány, és nem próbálta ledugni a nyelvét Lili torkán, sőt, még csak hosszúra se nyújtotta el ajkaik találkozását. Szóval Liliben abszolút pozitív, de nem túlságosan pozitív, lelkesedést, izgatottságot, vagy még többet kiváltó emlékként élt a dolog, és, mint rájött, emiatt derült fel arca. Mert most már külső szemmel is rácsodálkozhatott bármikor.
És nem értette, miért kezdenek ezek ketten azon vitázni, hogy ez most akkor az-e, ami, vagy sem, mikor nyilvánvalóan tökre az. Lili ezt gondolkodás nélkül meg is erősítette, mire Lucas úgy nézett rá, mint aki keresztbe lenyeli.
- De most.. akkor mi? - pislogott értetlenül, és már inkább ő is felállt, mert kezdte úgy érezni, hogy több köze van ehhez a beszélgetéshez, mint azt első pillanatban sejtette. Az Olívia nevű lány még mindig furcsa kettősséget árasztott. Lilit valamiért egy cicára emlékeztette, akit épp nagyon simogatnak, és bár meg se rezzen az arca, vagy a teste, a farka egyre vadabbul tekergőzik mögötte.
Aztán tovább hallgatva az eseményeket, Lili arca szép lassan kezdett megnyúlni, szája pedig egy o betűt formálni. Úgy pislogott, mintha valami a szemébe ment volna, és nem győzte az információkat betáplálni szürkeállományába.
- Ööö.. Lucas..? - nézett a srácra, aztán mikor az arra kérte, erősítse meg szavait, bólintott, és Olíviához is odafordult: - Azóta nem történt semmi. Legalábbis több csók nem volt, bár párszor összefutottunk. De nem kavarunk, se hát mögött, se előtte.
Aztán visszakattintotta gondolatmenetét az előző mentésre, és ismét Lucashoz intézte szavait: - Nem is mondtad, hogy van barátnőd! Miért nem? Ez fura.. nem?
Lehet, hogy nem pont most kellett volna megkérdeznie tőle mindezt, a jelen lévő illető füle hallatára, de neki ez most nagyon aktuális volt, mert hát merőben megváltoztatta az amúgy kellemes emlékeit a szilveszter estéről, amire alig két perce még mosolyogva emlékezett vissza. Ő nem ilyen lány volt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A második hosszú hasi légzés közben valaki megérinti a vállát. Nem ijed meg, csak tudomásul veszi. Ad magának időt, hogy kifújja a levegőt, majd oldalra, felpillant látogatójára.
Minden rendben?
Asztrid arcáról egyelőre nincs mit leolvasni. Arca pirossága nem múlt el, de tekintete tiszta, talán egy kicsit kíváncsi. Még néhány másodpercig csak nézi, nézi a férfit. Ajka nem mozdul, de legalább derűsnek mondható. Nem azon rágódik, mit mondjon. Egyszerűen csak elmerült, és ilyenkor lassabb kijönni a külvilágba.
- Izgulok - jelenti ki a hosszú hatásszünet után. Talán ennél többel illett volna megajándékoznia az érdeklődőt, ha már ilyen türelmesen kivárta a választ, de ennyi sikerült. És ezzel a lényeget tulajdonképpen el is mondta. Már egészen más vonja el a figyelmét.
- Milyen sötét a bőröd - állapítja meg tárgyilagosan. Az ő világos bőréhez (amin még hófehér haja sem tud egy kicsit segíteni) képest mindenképpen.
- Megérinthetem? - jut egy újabb szünetecske után végre a célhoz.
Kihajtogatja lábait és megpördül ültében az ablakpárkányon. Így már teljes testtel tanártársa felé tud fordulni és ezzel jelzi is, hogy elszakította a figyelmét a vidék látványától. Pedig tényleg nagyon szép és megnyugtató.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szomorkásan húzom el a számat, ahogy hallgatom válaszát. Tudtam, hogy az ELME ellenőrizni fog, de arra nem számítottam, hogy ilyen ijesztőnek szánt módon. Bár bizony, ha jobban belegondolok, pont ezzel a fajta véletlen esti találkozással nézhetik meg, hogyan reagálok az ismeretlen férfiakra. Megtámadom-e őket képzelt rettegésből, vagy elrohanok-e jajveszékelve? Egyiket sem tenném. Nem tudom mit csinálnék, ha nekem rontana, vagy üvöltözni kezdene velem, de úgy érzem egyiket sem az előbbi kettő közül. - Semmi baj. Tudom a jelentésébe bele kell írnia mindent - csúszik ki a számon a gondolat. Rosszul esik, hogy így bánnak velem, de megértem, hogy nem bíznak bennem. Elvégre megöltem egy embert és most szabad lábon sétálgatok egy olyan városban, ahol Magyarország Mágusképzője található. Logikusan végig gondolva én is ezt tenném. Sőt! Többet. Hálásnak kellene lennem, amiért kinn lehetek. Az is vagyok, csak...Áh, mindegy...Azt furcsállom inkább, hogy Antont nem hurcolták meg még miattam, hogy alkalmazott azután is, hogy elvettem Károly életét. Remélem nem is fogják. Bízott bennem, mert már akkor látta azt, amit mostanság is csak nagyon kevesen, hogy nincs bennem harag vagy gyűlölet. A kétségbeesés vezetett, mert egy békés és csendes életre vágytam kezdettől fogva. Most úgy életek, ahogy mindig is szerettem volna. Főzhetek és van egy szobám, ahol senki sem bánt. Még a családomat is megtaláltam. Így már azt hiszem többet is kaptam, mint érdemlek. - A műszakom már egy ideje véget ért, de ezt biztosan tudja - sétálok a férfi elé, majd tisztes távolságban leülök mellé - Szeretné ellenőrizni a pálcámat vagy azt most nem kell megnéznie? - kérdezem lágy hangon. Legszívesebben feltartaná a kezeimet, de inkább mindkettőt leteszem magam mellé és megtámasztom testemet velük. - Betartok minden szabályt. Lett munkám és lakhatásom - beszélek egyenletesen, de nem nézve oldalra. Felesleges látnom, így is érzem, hogy a férfi minden bizonnyal engem bámul. Ez a dolga. Nem haragszom rá érte, hogy a munkáját végzi. Beszélgetni jött, hát beszélgessünk. Elmondok neki mindent. Kérdezzen bármit. Nincsenek titkaim. Már nincsen szükségem rájuk. Egy dolog hiányzik néha. A metamorf mágiám. Érzem magamban. Minden sejtem bizsereg, hogy átalakulhasson néha, de az önuralmamra mindig is büszke voltam, így mióta bekerültem az intézetbe, egy millimétert sem módosítottam magamon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nincs este, nem kell még figyelő szemekkel őrizni a rendet, mégis, valamiért azt súgja nekem a belső hang - hogy éhes -, hogy jöjjek el erre. Vagyis, hazudok, mert semmi ilyenről nem volt szó, egyszeriben csak tudok erre egy rövidebb utat a konyha felé. Nem szeretem kihasználni a manók kedvességét, azonban mégis, ami muszáj, az muszáj, a faluba pedig ma nem lehet lemenni. Húsvét van, a zsebem mélyén akad egy kölni, virágillatú valami, ha van és volt merszem, egy-egy nagyjából korban hozzám illőt meglocsoltam, az idősebbek közül inkább azokat, akiket ismertem. Egy kedves tanárnő is megállt, megengedte, így már ő sem fog elhervadni. A piros tojások mégsem gyűltek, meg nem csokival kéne tömnöm magam, ritkán fordul elő, hogy ilyentájt én teljesen korgó gyomorral maradok. Vagyis nem korog, mert azért egy-egy csokit kaptam és abból ettem is valamennyit, de... Mindegy.
Ha ezen a folyosón átvágok, minden rendben lesz. Még pár lépés, de már innen látni, hogy valami itt nem stimmel. Állok, mert nem lépek tovább, lejjebb hajolok és elolvasom a táblát.
- Fűre. Milyen f... - csak az államat kell megemelnem, ajkaim elnyílnak egymástól, állam koppan, ahogy végül fejem hátravetve bámulom a füves, bokros, virágos rétet a PLAFONON. Megdörzsölöm a szemeimet, tovább nem megyek, hanem nyakropogtató irammal fordítom jobbra majd balra a fejem. Ez, délelőtt, korábban, tuti nem volt itt. Valamit magyaráznak a portréalakok is, de túl harsányak és összefolynak a mondatok.
- Jó, jó, jó, értem - legyintek nagyot feléjük és elindulok. Mert azt mondták, még a közelben van. Én, mint valami nyomozó, minden páncél, de talán még a szőnyeg alá benézek. Épp lefelé bámulok, mintha a vadonban lennék és lábnyomokat látnék, amikor két lábfejet pillantok meg. Lili jön velem szembe, vagyis én botlok bele majdnem, kissé zihálva, ahogy szedem a lábaim sebesen. Hátrébb lépek egyet, amint ránézek.
- Szia... szia.. - nagy levegő, kézfejemmel legyezem magam. - Te láttad, hogy mi műveltek a folyosóval...? - mutatok a hátam mögé. Teljességgel meg vagyok győződve arról, hogy a tettes még a közelben van, valahol elbújt, de Lili most ért ide, láttam volna a szakasz elején. Így aztán, a gyanúm nem létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Borlai uraság
ugri füles délután

Nem az a haragos fajta, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban annál, mint mosolya, mely nem csak arcát, hanem egész lényét körül lengi. Soha nem volt híve annak, hogy apróságok végett bosszús legyen. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne olyan dolog, mely végett a piros szörny nem keríti hatalmába, de az nem itt és nem most fog bekövetkezni, ebben mindenki biztos lehet.
– Lehetséges –kuncog fel halkan, majd az asztalon lévő rongyért nyúl, hogy még mielőtt megragadná a másik mancsát, kissé letisztítsa sajátját.
– Hát ez így eléggé nehéz lesz – néz körbe a jelenlévőkön. Hirtelen azt se tudja, hogy a testneveléshez és a repüléshez mi áll egyáltalán közel. Talán a tánc lesz az, ami a mozgás végett szóba jöhet, így hát  tekintetével kutatni kezd Tánya után. De nem látja sehol sem.
– Az igazság az, hogy én se vagyok egy vénkutya itt, sőt ami azt illeti, inkább hajazok egy újszülöttre, szóóóval..lehet nem én leszek a legmegfelelőbb ember, aki útba tud igazítani a mentorod irányába – vakarja meg kissé zavartan a tarkóját, s tovább kutat szemeivel, hátha mégiscsak lesz valaki a közelben, aki kisegíti a másikat. – Te.. Lehet nekem is van valami mentorom? –néz a másikra döbbenten, mikor felismeri a helyzetet. Ha így van, akkor neki biztosan elfelejtettek szólni erről az apróságról. Mondjuk eszébe sem jutott, hogy valakinek bizonyítania kelljen még itt is. Elég volt neki a gyakorlatokon.
– Rajz és technika – húzza ki magát büszkén. – Legálisan lehetek gyerek – néz az asztalnál ülőkre, s még éppen időben sikerül megakadályoznia, hogy kedvenc unokahúga kiöntse a vizes bödönt.   – És áldom azt, hogy varázslók vagyunk, mert néha olyan kosz kerekedik egy-egy alkotó tevékenység után, hogy szerintem évekig elmenne a kedvem a tanítástól, ha nekem kéne feltakarítani – vagy Rozál néni utálná és átkozná meg örökre, amelyre egyelőre még nem vágyik.
– Pedig még nem is láttad mennyire élvezettel bánik a seprűvel és a portörlővel – mert van, amit saját kezével takarít, s ezzel hamar belopta magát a szőkeség szívébe. Zorka erőszeretettel muglisodik le néha, de vannak azok a napok, amikor mindenkinek hálát ad azért, hogy létezik a varázslat.
– Szerintem egy jó nyuszi torna biztosan minden gyermeket megmozgatna. Akár zenére is – még lehet, hogy ő is beállna, bár az senkinek sem válna javára, amilyen béna a sportok terén. – Nézd, ott van egy színpad szerű emelvény, szerintem, ha ott magadhoz ragadod a szót, biztosan lesz közönséged és utánzó kis makijaid – mutat tőlük balra, ahol valóban ott egy kisebb pódium. –Bár, ha mondjuk sorversenyeztetnél, akkor inkább a másik irányba menj. Ott van egy nagyobb füves terület – jobbra fordul. Néhány asztal van arra, egyiken ételek és italok, másiknál arcfestés és lufihajtogatás. Tényleg minden van itt, mint egy jó búcsúban, Zorka kifejezetten éli ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Furcsa érzések kerítik hatalmába hirtelen. Nem is nagyon tudja hová tenni a dolgot, és össze is zavarják újra. Viszont a nő száján kicsúszó válasz arra sarkallja, hogy összevonja szemöldökeit. Viccnek is felfoghatná, mert leginkább annak hangzik, de kiérzi belőle a komolyságot. Az pedig baj.
- Miféle jelentésről beszél, Vé? - kérdezi meg óvatosan, fürkészve a nő arcát, ahogyan letelepszik a szökőkút szélére. Ez a nő elég furcsa. Talán ezért vonzotta valami különlegesen afelé, hogy megszólítsa, akaratlanul is. Érdeklődve, tovább fürkészve biccenti félre a fejét, ahogyan folytatja a másik. "Biztosan tudja." Honnan kéne? Mit gondol, ki ő?
Egy ideig nem szól egy szót sem, csak hagyja a levegőben elúszni a kérdéseket, és a kijelentéseket, vár, türelmesen hallgat, figyel, aztán szólal csak meg, csöndesen. Csak gyűrné már le ezt a furcsa érzést magában valahogy. Meg kellene innia a bájitalát.
- Gyakran gondolja azt, hogy megfigyelik, Vé? - kérdezi óvatosan. Vár egy kicsit a válaszra, vagy a csöndre, aztán folytatja, a közelében letelepedő nő felé billentve fejét.
- Van ennek valami oka? Bár megértem, ha nem szeretne beszélni erről egy idegennel.
Próbál minél nyugodtabban beszélni és kideríteni a nő furcsaságait. Mert láthatóan vannak. Ez valahogy egyébként mindig különösen megnyugtató érzés is. Nem csak ő a furcsa. Viszont bajt is jelezhet. Mások számára is, de különösen az adott személynek. Paranoiásnak tűnik, amennyire hirtelen ki tudja következtetni az érzelmeiből, a reakcióiból és azokból, amikről beszél. A paranoia pedig roppant mód egészségtelen dolog.