Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Még a Bagolykő bejáratáig sem jutott, már elkönyvelte, hogy ez a legcsodálatosabb hely a világon! A változékony tájon mindent megtalál az ember, amire vágyik. A mezőtől az erdőig, a tavacskától a vízesésig (utóbbiról egyelőre még csak hallott, nem látta), a síktól a sziklákig. Nem hiába ez a varázstanulás magyarországi fellegvára! Az elemi mágusok kánaánja, a varázskörök... nos... úgy tudja, ezt már egy ideje nem oktatják itt, ami meglehetősen furcsa a számára. De megmagyarázza, miért Európa másik csücskébe citálták tanulni, amikor az otthonához ilyen közel is van varázslóiskola.
Mintha csak tegnap lett volna, amikor belecsöppent az új közösségbe és vele az új élménybe: a kortársakkal való kapcsolódás lehetőségébe. És tényleg az átlagosnál kevesebb idő alatt, három éven belül letudta a tanulmányait. Most pedig új megmérettetés elé kell állnia: tanítás!
Még annyi tapasztalata sincs mások oktatásában, hogy társait korrepetálta volna a tudományából Belgiumban. Ez azonban nem tántorítja el attól, hogy lelkesen vesse bele magát a feladatba. De majd csak egy hét múlva. Most még nem kezdődött el a tanév, még csak berendezkedik. Azaz elengedte a bőröndje fogantyúját új szobája közepén, hátraarcot csinált, és lobogó szoknyával, magán felejtett lila bolyhos kistáskájával (csak a legfontosabbaknak) suhant rögvest ki a rétre. Rugalmas léptekkel, háta mögött összefogott kezekkel, szinte pattogva közlekedik a fűben. Mezítláb, a cipőjét valahol a kastély bejáratától idefelé jövet már lerángatta magáról. Műértőként, egyelőre csak távolról figyel meg minden mezei virágot. Nem tolakodik, csak beszívja az érzéseket, a lehetőségeket. A szórványosan leledző fák harmadikánál megáll. O-ó. Ez nem lesz jó. Hozzáérinti a tenyerét a törzshöz, és felnéz a terebélyes, de levelekkel ritkásan nőtt lombra.
A fa beteg.
Derűs ábrázatát összeráncolódó homloka komolyítja el. Kikotorja sokrétegű szoknyája ráncai közül fémpálcáját, közben elhátrál a fától. A botot két méterrel a törzstől a földbe szúrja. Elég puha. Erősen markolva a fém végét vonalat kezd húzni a fű közt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ez a terem az egyik legfényesebb a kastélyban, amelynek rideg kőfalait még szoknia kell. Eddig a zord belső az egyetlen, ami lelombozóan hat rá itt. Az élményt maga mögött hagyva még azt is inkább szórakoztatónak könyvelte el, amikor eltévedt az eufemizmussal második emeletként hivatkozott szörnyű nagy labirintusban. Persze az is kőből volt, de a homokszín anyag legalább némileg melegnek hatott. Itt a tanáriban olyan, mintha csak egy másik helyen lenne, nem is az ősi kőszörnyeteg hasában. Hogy igazán érezze a szabadság ízét, az ablakban ül, onnan néz kifelé a rétre. Próbálja megnyugtatni magát a látvánnyal, de az arca piros, tekintete zavart: valami kellemetlen foglalkoztatja.
Röpkén megrázza a fejét. Rövid, egyenesre nyírt kleopátrafrizurájából elöl egy-egy tincset hosszúra hagyott meg, ezek most egy-egy fonatként játékosan libbennek az apró, vékony lány arcának a hirtelen mozgás hatására. Ujjai rátalálnak a bal tincsre, módszeresen kibontja a fonatot, majd újra befonja. Ez egy megszokott mozdulatsor tőle, amikor ideges vagy tűnődik. Most inkább ideges, ugyanis nemsokára meg fogja tartani élete első tanóráját. Még utoljára végigkötögeti a fehérbe hajló szőke loknit, azután elengedi. Lassan megszülető elhatározással törökülésbe helyezkedik, és jobban kihúzza magát, csuklóit lazán térdein nyugtatja. Vesz egy mély levegőt. Benntart. Kifúj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A második hosszú hasi légzés közben valaki megérinti a vállát. Nem ijed meg, csak tudomásul veszi. Ad magának időt, hogy kifújja a levegőt, majd oldalra, felpillant látogatójára.
Minden rendben?
Asztrid arcáról egyelőre nincs mit leolvasni. Arca pirossága nem múlt el, de tekintete tiszta, talán egy kicsit kíváncsi. Még néhány másodpercig csak nézi, nézi a férfit. Ajka nem mozdul, de legalább derűsnek mondható. Nem azon rágódik, mit mondjon. Egyszerűen csak elmerült, és ilyenkor lassabb kijönni a külvilágba.
- Izgulok - jelenti ki a hosszú hatásszünet után. Talán ennél többel illett volna megajándékoznia az érdeklődőt, ha már ilyen türelmesen kivárta a választ, de ennyi sikerült. És ezzel a lényeget tulajdonképpen el is mondta. Már egészen más vonja el a figyelmét.
- Milyen sötét a bőröd - állapítja meg tárgyilagosan. Az ő világos bőréhez (amin még hófehér haja sem tud egy kicsit segíteni) képest mindenképpen.
- Megérinthetem? - jut egy újabb szünetecske után végre a célhoz.
Kihajtogatja lábait és megpördül ültében az ablakpárkányon. Így már teljes testtel tanártársa felé tud fordulni és ezzel jelzi is, hogy elszakította a figyelmét a vidék látványától. Pedig tényleg nagyon szép és megnyugtató.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hallja ő a diszkrét köhintést, de nem szokott tudni olyan gyorsan kibújni abból a szellemből, ahol éppen van, abból a tevékenységből, amit éppen csinál. Úgyhogy még hátrál pár lépést, már van egy harmad köríve, amikor fenékkel beleütközik valakibe.
Veteményes lesz? Most jut el a tudatáig, hogy az imént hozzá szóltak. Hát így már tényleg kizökkent, hogy popóval elgázolt valakit, úgyhogy kezében fémbotjával kiegyenesedik, és (bal lábát szükségtelenül teátrálisan lendítve oldalra) egy kecses félpördülettel szembekerül megszólítójával. Szimpatikus neki a férfi, hát sugárzón elmosolyodik.
- Nem hiszem, hogy veteményes - ad a várnál kevésbé egyértelmű választ. Végeredményben veteményes is lehetne, de ha konyhakertet akarna telepíteni, azt valószínűleg nem itt tenné. No meg a fa sem örülne neki.
- Ez a fa beteg - bal karjával légiesen maga mögé int, az említett vastag törzsű ősapára, aki minimum a tiszteletet megérdemli, de még inkább a gondoskodást.
- Vagy rovar, vagy varázslat - eddig jutott a diagnosztizálásban. Úgy tervezte, mindkettő elboronálására rajzol egy-egy kört, így biztosra megy.
- Te szeretnél ültetni valamit? - merül fel benne az ötlet, nem kötve össze, hogy az iménti tevékenysége ösztönözte a korábbi kérdést, nem a másik vágyai vagy a puszta fantáziája.
Közben félig a jövevény felé fordított arccal, hogy az biztos lehessen benne, figyelnek rá, beleszúrja botját a kis árokba, ahol az imént végeszakadt a föld fellazítása, és hátrálva folytatja a kört.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az engedélyt megkapta! Ennél sokkal jobban meg szokta hökkenteni azokat, akiktől hasonlót kér. Különös módon ez még nem tántorította el attól, hogy újra és újra bepróbálkozzon. Legalább előtte rákérdez. Kiskorában ez sem volt jellemző, így hát ő is volt a falu különös lánya. A ritkán látott hófehér kislány, aki beljebb az erdőben él az erdészlakban az apjával meg az őrült anyjával. A faluban a nagymama simította el a dolgokat. No de a férfi példásan veszi a dolgot, ezzel Asztrid rokonszenvét végérvényesen kivívva. Megint egy oldalra felpillantással és egy kis mosollyal "fejezi ki" ezt a szimpátiát, ezzel kell beérni.
Próbál nem mohón nyúlni az előtte álló karjához. A tapintás igenis egy ismerkedési mód. És Asztrid meggyőződése (nem meggyőződése, inkább erős érzése, hogy sokkal jobban működik, mint a csevegés. Pedig csevegni is tud - valamennyire. A fáknál és más növényeknél mindenesetre sokkal jobban beválik, mint a csevegés. Erre még saját kezűleg készített ruháit is rátenné. Még a varázskörök rajzolásához használt fémrúdját is. Hogy a varázspálcáját is, azt meg sem említem, úgysem sok hasznára van a lánynak.)
No de elkalandoztunk. Szóval először is mutatóujját végighúzza a fickó bőrén. Ebből máris meg lehet állapítani, hogy a bőre például nem száraz. Ez éppen pont nem tudatosul Asztridban, de most már három ujjal, a pillangószárnynál alig súlyosabb nyomatékkal simogatja a bőrt és a szőrszálakat azon a karon. De tényleg, mire jó ez?
Arccal is már csak legfeljebb harminc centire van a felülettől, és már nemcsak az alkaron húzza végig bal keze ujjai begyét, de egészen végigsiklik a férfi kézujjain.
Oké, elég. Azért mindennek van határa, és nem kéne játszani a másik tűrésküszöbével. Ezt valahol mélyen tudja, mégis olyan nehéz rá koncentrálni, miért is olyan fontos ez.
- Köszönöm - jelenti ki egészen egyszerűen, és leejti a kezét.
- Te mit csinálsz itt? - kezdeményez ezek után ügyetlenül beszélgetést, miközben baljával jobb karján megismétli azokat a mozdulatokat, amiket imént a férfin. Talán összehasonlítja a kettőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A jövevény talán nem hiszi, amit mond. Mindenesetre indoklást is kér, honnan tudja Asztrid, hogy beteg a fa. A nő, akire feltehetően ráborult egy ruhásszekrény, egy mosollyal megvonja a vállát. A felhúzódó vállak finoman megemelik karjait is, a mozdulat egy szellőt idézve átfolyik tenyere nyitásába, ujjai széttárásába. Vajon ez most azt jelenti, hogy fogalma sincs, vagy azt, hogy nem érti, mit kell ezen annyit magyarázni?
- Figyelj! - mondja váratlanul, és megragadja a férfi kezét. Odavonszolja a fatörzshöz, és ha hajlanak neki, odahelyezi a tenyért a fa törzsére, magáét is mellé teszi. Tényleg érezni, hogy baj van? Vagy csak képzeli a dolgot, esetleg egyszerűen tudja, és így próbál rá magyarázatot adni? Mindenki döntse el maga.
Ha megtörtént a vizsgálódás, kiterelgeti a cipős egyént a körből, hogy folytathassa a munkát. A körvonal bezárul, de még mindig megválaszolatlan a kérdés, hogy mi is készül itt. A fickó biztosítja arról, hogy nem szórja magvakkal teli a művét. Asztrid érti ám a viccet. Most először nem tündérien sugárzik, csak egészen prózai módon elvigyorodik, mint más, rendes ember.
- Tulajdonképpen vethetnénk is bele. Sosem próbáltam.
Egy ilyen varázskör a földben általában nem él, nem szükségeltetik addig, hogy az ember kivárná, mi történik a belevetett magokkal. Asztrid most elképzeli azt a sok-sok kört, amit évei során a földbe vájt, ha mindet meghagyta volna és mindbe ültetett volna...!
- De csodálatos volna!
És a titokvédelmi alaptörvény teljes sárba tiprása. Esetleg itt a Bagolykő területén lehetne építeni ilyen kerteket!
- Ez egy varázskör, amivel meggyógyítom a fát - rántja le a leplet a misztériumról a fiatalka tanár, amikor újra visszatér a valóságba.
- Még nincs kész - teszi hozzá, és elkezdi a fától mint középponttól kiinduló sugarakat is berajzolni, majd még további vonalakat. Amikor végez, egészen olyan, mintha a gyökérhálózatot rajzolta volna be, de az egész nehezen kivehető a fűvel hintett földben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Amikor válaszol suta kérdésére a másik, lenézve rá, hirtelen elkezdi zavarni, hogy ő ül, a másik meg áll. Mi lenne ennek feloldására a legjobb megoldás? Hát az, ha felajánlaná, hogy üljön le ő is.
Úgyhogy Asztrid egy gyors és rugalmas mozdulattal feláll. Hát. Ez is egy módszer.
Most már mindketten állnak, ugyan a férfi így is magasabb, de ez már nem zavaró.
- Mit tanítasz a következő órádon? - kérdezi a lány őszinte érdeklődéssel. Legszívesebben azt is megkérdezné, ő is részt vehet-e rajta, mint diák, de sajnos neki is órája lesz hamarosan. Ráadásul az első! Brr. Csupa olyan diákkal, akik még sosem láttak varázsköröket. Valami csodálatosat kell nekik mutatnia! Valamit, amitől mindenki rögtön megszereti őket!
Talán nem is lehet diákot játszani más óráján. Pedig kinézetre tökéletesen be tudna illeszkedni. Ami azt illeti, egy idős bácsi tegnap ki is küldte Asztridot a tanáriból, mert azt hitte, egy csirkefogó tanulóról van szó. Az öregúrnak valószínűleg nem ért el addig a tudata, hogy megjegyezze, kik lettek bemutatva neki a tanári kar új tagjaiként. Mit volt mit tenni, Asztrid illedelmesen köszönve távozott aznapra a szobából.
Hogy meditált-e? Hát igen. Mondhatni, meditált.
- Próbáltam megnyugodni - magyarázza. - Egy kicsit félek - ismétli el ugyanazt más szavakkal, amit már korábban is elmondott. Beszéd közben újra a karját kezdi babrálni. A fehér bőrön láthatatlanul megbúvó kis fehér szőrszálakat piszkálja, és nagy kék szemekkel néz fel a tanárra. De nem szól egy szót sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A röpke lefagyás, amit a másik varázstalan mivoltának híre okozott gyorsan elillan, legalábbis látszólag. Asztridban megpendül és szétterjed az érzés: cinkostársra lelt. Egy fiú, akinek virágmagjai vannak! Az előbb még teljesen új elgondolás volt, most már részletes tervezgetés alapja a virággal beültetett varázskör ötlete. A lány türelmesen és szívesen felel a kérdésekre.
- Most nem lehet még vetni bele - csicsergi, miközben túrja a földet fémpálcájával. - Meg kell maradnia a nyomoknak. Az árkoknak.
- Készítsünk virágágyást! - fordul meg hajoltában, és mereven a látogatójára néz. Biztos akar lenni benne, hogy már a másik is ott tart, ahol ő: a teljes bizonyosságban, hogy ide kertet kell készíteni, a fa köré.
- Egy hét múlva elhozhatjuk a magjaidat - mondja neki. Annyira lelkes, hogy a kijelentés ellentmondást nem tűrőnek hathat, de valójában csak reménykedik benne, hogy a felajánlás őszinte volt, és nem udvariaskodás. Az udvariaskodásban nem valami jó, a szarkazmust pedig végképp képtelen felismerni.
A fiúban rengeteg kérdés tolul fel. Eközben Asztridban is buzognak a kérdések, amiket eddig visszatartott - más dolga volt. De még egy kicsit meg kell zaboláznia őket, hiszen az egyik legkedvesebb témájáról, a varázskörökről lesz szó!
- Rajzolsz egy kört - magyarázza a magától értetődőt Asztrid, és az éppen elkészült illusztráció felé int, a földre. - Azután aktiválod.
Hogy ezt mutassa, a kör mellé teszi a kezét, és három másodperc múlva az elkészült vonalrendszer a fű közt halványzölden felizzik, majd kihuny.
- Most dolgozik a kör. Egy hét múlva minden rendben lesz.
Ha éppen figyelik, egészen halványan, de azért látható, ahogy a varázskör vonalain a fény pulzálva megjelenik.
Az alkotó pihen: Asztrid odaáll a fűben ülő mellé, bokáit kulcsolja, majd egy mozdulattal lehuppan. Csak úgy libbennek szoknyája tüll rétegei vele.
- Nem csak a fákra, nagyon sok mindenre.
(Vannak körök, mármint.)
- Ha pedig valamire nincs, ki lehet találni! - mosolyog rá üdén, mintha csak arra invitálná, ne hagyja, hogy bármi gátat szabjon neki, váltsa meg a világát!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ez nagyon érdekes! - üzeni Asztrid szeme, amikor meghallja, hogy tenyérjóslás lesz a téma a következő órán. Eddig matató kezét most tenyérre felfordítja finoman, észrevétlenül, és lenéz rá.
A tenyér valószínűleg nem mondja el, hogyan fog sikerülni az első nap, az első hét. De bizonyosan minden rendben lesz - érti meg, és ezt visszhangozzák a férfi kedves szavai és a meleg barna szemei is.
Csak ez az izgalom nem tud elmúlni, még ha a fejével tudja is, hogy nem történhet nagy baj. És ha nagy baj történik, még mindig elvarázsolhatja az egész csoportot, vagy magát! Erre persze nem fog sor kerülni.
- Ez lesz az első - erősíti meg azt egy kicsivel később, amire a másik már magától is rájött.
Most jobb hüvelykujjával a bal tenyere közepét simogatja.
- Hogyan működik a jóslás? - kérdezi. A válaszra viszont lehet már nem lesz lehetőség. A tanárok megindulnak az ajtó felé. Itt az idő elindulni az első órákra. Ő már megjegyezte az odautat lépésről lépésre a tanáriból a tanteremig, ezért azzal nem lesz baj,
- Mennünk kell! - figyelmezteti tanártársát kedvesen, de nyomatékosan, még talán valamennyi játékossággal is: mintha egy kalandra invitálná a másikat. Egy tánclépéssel kikerüli a férfit, és felvesz egy vaskos könyvet az egyik asztalról. - Itt az idő! - fordul még hátra vidoran, és megindul ő is a többiek nyomában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Képzeletben egymás tenyerébe csapnak: megköttetett a szövetség. Kertet készítenek!
Asztridé volna a választás joga, hogy mit is ültessenek, de ehhez ő nem annyira ért. Ő az erdő gyermeke, bár találkozott virágokkal a nagyanyja tündérkertjében. Így csak szégyellősen vállat von a kérdésre. Ennyi erővel azt is mondhatta volna: Hát virágokat!
Reméli, újdonsült pajtása meg tudja oldani a kérdést.
- Legyen sokféle színű - teszi hozzá szakértően, miután lehunyta a szemét, elképzelte a fa körüli kertet, és eszébe jutott mégis ez a kívánság.
Örömmel veszi az érdeklődést a varázskör iránt. A nyomozó kétkedő kérdésére titokzatosan mosolyog: Hogy meggyógyítja-e a fát? Vagy igen, vagy nem.
Mindent jól csinált, ezért valószínűleg igen. Azután viszont egy bonyolultabb kérdés jön.
- Vérfarkaskórra? - nagy szemekkel, döbbenten néz. Na nem azért, mert olyan szörnyű gondolat lenne ez a betegség. Hanem, mert alaposan, kívül-belül ismeri a varázsköröket, mégsincs fogalma sem, egyáltalán próbálkozások voltak-e a tudományban a vérfarkasokkal kapcsolatban.
- Ennek utána kell néznem! - mondja a lány lelkesen, és talán kicsit hangosan is.
Ennyi örömteli dolgot megpecsételendő a másik nyújtja a kezét neki, Asztrid hosszas morfondírozás nélkül finoman belehelyezi a sajátját.
Fogalma sincs, mi az a belián. Talán egy virág, egy köszönés, vagy csak egy szavajárás? Annyit tesz: köszönöm? vagy rendben?
- Belián - nyugtázza a biztonság kedvéért Asztrid is egy nagy mosollyal. Kék, sűrű kerek szirmú, hosszúkás fejű virágokat képzel el a szó hallatán.