36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 43 44 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Ombozi Nelli
INAKTÍV


3.0
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 67
Írta: 2014. május 8. 19:50 | Link

Bátyó

Amint Noel belefetreng a vattacukorba, Nelli kedélyállapota is javulni kezd. Csak a szokásos; az egyik pillanatban még dühöng, a másikban már egészen elviselhető társaság. Bátyja szerencsétlenkedése pedig üdítő látvány. Tapsot érdemel, és kap is érte - lassú, ütemes tetszésnyilvánítás. Az önelégültség csak úgy süt erősen sminkelt arcáról.
-Brávó! Tíz pontos esés, kedves bátyám! – hogy minek hergeli még a srácot, az jó kérdés, de már látja rajta, hogy a homlokán mindjárt elpattan egy ér, elővigyázatosságból inkább hátralép egyet. Noel azonban hamar letörli húga arcáról a győzelem kifejezését. Még az első felé röppenő varázslat elől kitér, a következő azonban telibe találja. Nem felejt el ízeset káromkodni, ízesebbet, mint egy jó palacsinta, s érdekesen összeállt ujjaival együtt beint Noelnek.
-Remélem, muglik közé fognak temetni, miután kinyírtalak! – ahhoz képest elég nagy a szája, hogy még pálca sincs nála, és pontosan jól tudja, hogy a srác könnyű szerrel elbánik vele. Éppen ezért fogadja meg a tanácsát, s egy másodpercnyi szemezés után lehajol elejtett pálcájáért ép kezével, aztán uzsgyi neki! Elkezd rohanni át a tömegen, nem foglalkozva azzal, kit lök fel éppen a mókázó gyerekek közül. Ilyen szégyenteljes menekülést! Valahogy pont így képzelte el első találkozását szeretett bátyjával, aki ezt még meg fogja keserülni. Csak úgy forr benne a düh, simán főtt tojást lehetne készíteni akár a leheletével is. Még Noel merészeli őt móresre tanítani? Pff…
Ahogy hátrapillant a válla felett, egyből beleszalad egy nála jóval kisebb lánykába. Több sem kell neki, beugrik a háta mögé, és maga elé kényszeríti a szerencsétlent. Pajzsnak pont megfelelő lesz a bátyjával szemben. Azonban jobb kezén még mindig csomóban vannak az ujjak, így semmi egyebet nem tud tenni.
-Hallgass már el! – szól rá a vernyákoló kisdiákra, majd az érkező Noelre emeli metsző tekintetét.
-Azonnal szüntesd meg az átkod! – kiabál rá mérgesen, mert ő maga erre a műveletre képtelen. Hiszen még csak most érkezett, nincs túl sok gyakorlat mögötte.
-Vagy talán kopaszon szeretnél arra ébredni, hogy tábortüzet gyújtottam a méregdrága cuccaidból, Mr. Jólöltözött? – egyébként minden bűntudat nélkül képes volna leborotválni bátyja fejét álmában, aztán pedig a szeretett csúcsminőségű cipőit begyújtani a szeme láttára. A gumicsizma előnyös volna Noel számára. Kiemelné a szeme színét.
Utoljára módosította:Ombozi Nelli, 2014. május 8. 20:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

WE are the OMBOZIS!
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 8. 20:38 | Link

Chuck


Igazán szép napnak néztünk elébe, csak éppen nem úgy sült el ahogy terveztük. ha vissza tudtam volna tekerni az időt szívesen megtettem volna, de sajnos ez az erő nem volt a birtokomban. Ha nem most mondtam volna el neki hanem később, az sem jelentett semmit, hiszen csak hitegettük volna egymást. Nagy érvágás lehetett ez az információ neki, de nem tudtam vele mit csinálni.
Mindent le tudtam róla olvasni, nyilvánvaló volt, hogy egyetértett velem. Ekkor döntöttem úgy, hogy az érzelgős énemet eltemettem és előhúztam a rideg távolságtartó Ráhelt. Engedtem neki megfogni kezeimet, de én nem mozdítottam ujjaimat, olyan merevek voltak, mint egy fadarab. Végig, amíg tagoltam beszélt őt figyeltem. Szerettem ilyenkor az emberekre nézni, nem tudom miért lehet ez volt az én fétisem. Végig visszhangoztak fejemben szavai, elsőre is felfogtam, de úgy, hogy többször hallottam magamban el is fogadtatta velem. Ilyenkor talán haragnak kellett volna felgyülemlenie bennem, de én semmi ilyet nem éreztem. Teljes mértékben egyetértettem vele.
Nem mondtam neki semmit, végig fa pofával meredtem hol arcára, hol pedig kezeinkre. Legszívesebben már rég elhúztam volna a csíkot hiszen ezerszer hallottam már ezt a fajta mondatot, kívülről fújtam. Persze legtöbb esetben hazugság volt, de most úgy láttam, hogy igazat mondott. Kiélveztem azt a picinyke pillanatot amíg még itt volt és egy halovány barátságos mosolyt küldtem felé, kihúztam kezeimet ujjai közül és vártam amíg elment. Nem vettem le róla a tekintetemet. A bohócos sztorin jobb esetben nevettem volna, de most csak keserű mosoly terült szét arcomon. Csak akkor fordultam meg, amikor már nem láttam alakját. Felmértem a terepet, mindenütt viháncoló diákok vettek körül, amitől most felfordult a gyomrom. Sóhajtva sarkon fordultam és amilyen gyorsan csak tudtam távoztam, közben persze ügyeltem arra, hogy senkinek ne menjek neki, nem akartam én is úgy járni, mint Chuck. Megkereshettem volna, hogy beszéljük meg, de nem akartam teher lenni a számára úgyhogy az otthonom nyugalma mellett döntöttem. Bántottak a történtek, de az kicsit megnyugtatott, hogy még az elején amikor tényleg nem ismertük egymást. Abban legalább biztos voltam, -saját részről- könnyebben kihevertem.
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 8. 20:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 284
Összes hsz: 779
Írta: 2014. május 8. 21:54 | Link

Zsákbamacska - a zsák tartalma


Dasha
A lány ahogy a zsákok közé nyúl, és megtapintja az övét, érezheti annak dagadó tartalmát. Bizakodva állhat félre, hogy az amúgy szépen megművelt, kézzel készült csomagolást lehámozza róla, és belekukkanthasson. Amint a szalag lekerül, és a zsákocska nyaka megnyílik, a lány máris hozzájuthat jutalmához - mely egy hatalmas, ínycsiklandó, minden tekintetből édes, és habos sütemény. Persze, a zsák alján lelhet némi vigaszt, édesség formájában, de jobb, ha azonnal a süteménybe kóstol - és ennek nehezen is fog tudni ellenállni. De lám! Meglepetések mindig akadnak, főleg most, ezen a szép napon. Ahogy az utolsó falat eltűnik, a lány érezheti a változást, és lehetősége adódik megcsillogtatni tudását - ugyanis körülbelül két óráig szavak helyet dalolva fog kommunikálni. Áldás, vagy átok, de dalolj nyugodtan, kismadár!


Gwen
A főnixlányka is sorra kerül, hogy kivegye a részét a mókából, és az ajándékbontás izgalmából. A néni mosolyogva jegyzi meg, milyen csinos ruhácskába bújt, majd az összeget elvéve arra bátorítja, hogy nyúljon a zsákok közé. Hamar meg is lesz a nyertes, amely elsőre nem mutat semmit sem. Nyitás után azonban látszik a varázs, hiszen a zsák bendője belepillantva jóval nagyobb, mint kellene. Amint belenyúl, megérezheti a kissé súlyos, és fémes tapintású tárgyat, mely nem más, mint egy kívánságkupa! Kérj tőle bármit, kakaót, teát, vizet, üdítőt, és máris ott terem, mindenféle külön mozdulat nélkül! Egészségedre!


Sheela
Az udvarias fiatalember előreengedve a lányt, közelebb viszi a szerencse megismeréséhez. Bátran nyúl a zsákok közé, kissé keresgél is talán, mely lehet az igazán nyerő, majd kihúzva dönt a választottja mellett. Amint a kibontás megtörténik, és belekukkant, elsőre csak egy halom édesség mutatkozhat előtte. De ez csak a bevezetés! A cukorkák, nyalókák közt ott a lapul az igazi nyeremény: Gratulálunk, ajándékutalványod levásárolhatod a Paradise Cukorkaboltban! Csak óvatosan a sok édességgel!


Alex
A néni kedvesen mosolyog a fiúra, mikor az összeget kifizeti, majd a zsákokhoz nyúl. Kis keresgélés, kis kutatás, határozott mozdulat, és a fiú kezében landol a nyereményzsákocska. Külsőre ez is ugyanolyan, mint a többi, semmit sem sejtet. Azonban, ahogy beletekint, narancssárga foltot pillanthat meg, melyet megragadva és kihúzva, előkerül az ideális kabalafigura. Nem nagy, de annál nagyobb mókával bír - előszeretettel társalog neked az evés gyönyöreiről, henyél ott, ahol épp nem kellene, vagy épp a hétfői napok utálatát fejti ki. Igen ám, ez a vörös plüssmacs egy igazi dumagép, az unalom nem garantált! Vigyázz, lehet a plüssfényképezőjével lesifotók készülnek rólad.





Célbadobás - eredmény


Sheela és Alex

Miután a két fiatal kimacskázta magát, továbbállnak, hogy a célbadobós bódét is birtokba vegyék. A kis sort kivárva, egyszerre kerülnek a pult mögött álló elé, aki nagy mosollyal ismerteti gyors a játékok menetét. Ahogy a két fiatal elfoglalja a helyét - Alex a piramist készül ledönteni, Sheela pedig a karikákat veszi célba, máris kezdődhet a móka.
Alexnek elsőre nemigen mutatkozik a szerencséje, hisz két, nagyon stabilnak mutatkozó üvegtorony állva marad, csak kissé billeg egy helyben. A férfi már kissé csalódott tekintettel készül közölni, hogy sajnos most nem sikerült, de a gravitáció, vagy a mágia győz, és billenve dőlnek el végül az üvegek. Meglepettség ide-vagy oda, a fiú győz, így már mehet is a nyereményéért - amelyet magának, vagy hölgy ismerősének szán majd ajándékba.
//Négy dobásból három sikeres - piramis ledöntve, nyert.//
Sheela kicsit nehezebb mókába kezdett, ő a karikákra bízta célzóképességének tesztelését. Elsőre néz ki ám csak bonyolultnak, ha kicsit jobban odafigyel az ember, hamar sikerül a mutatvány. A lány céloz, kis megfontolás után és a karika máris repül. Elsőre pörög a rudacskán, mintha le akarna csúszni onnan, eldöntve, hogy már azért se lesz sikeres a találat, de végül megpihenve hull le, és foglal helyet a rudacska körül. A többi dobás az első mintájára épülve következik, néhol nagyon rezeg a léc, kell némi idő mely izgalommal telítve pörög le, hogy vajon sikerül-e, de végül minden karika a helyére kerül. Az árus tapsol, gratulál, és Alex után mutatva, a nyeremények hadára bök, hogy válassz.
//Négyből négy sikeres - Gratulálok!//

Válasszatok bármilyen plüssöt, a képzeletetekre van bízva!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 8. 23:39 | Link

Sheela

Mondom. Tiszta Tiff. Fájna neki, ha kedvesnek kéne lenni. Ha Rubya prof. óráján nem derült volna ki, hogy navinés, esküdnék, hogy rellonos. Mindenesetre próbálom poénként értelmezni, amit mond, és nem törődni vele. Biztos okkal ilyen, nem szórakozásból.
- Na, spárgázni például pont nem fogok - mondom neki ahelyett hogy felvenném a sértést, és megcélzom a játékos pultot. Aztán csak-csak odaeszi a fene a játékokhoz őt is. Örülök, hogy velem várakozik, nem egymagában, de hamar rájövök, hogy maga is célba dobni készül, nem csupán sort áll a kedvemért.
- Csak nem megtetszett? - jegyzem meg neki, kiválasztva a legudvariasabb formát a "lealacsonyodsz a vacak plüssökért küzdőkhöz?" kérdésemhez. Ez talán nem hangzik gúnyosnak. Nem kenyerem a cinizmus igazából, és őszintén sajnálom, hogy azt veszem észre magamon, hogy a fejemben járnak ezek a gondolatok. Valami nem stimmel, erre figyelnem kell - jegyzem fel magamnak, mert nem szeretnék később ráébredni, vagy még inkább, ha a barátaim közölnék velem a tényt egyszer csak: tapló lettem.
Mint a lányokat általában - ezen már meg sem lepődöm -, őt sem sikerül kiismernem. Az előbb beszólogat, most meg váratlan mód még azt is megígéri, hogy szurkol. Ez rendes tőle, nem vártam feleletet. Hát még rá is mosolygok, és kezembe kapom az első labdát.
Ő is épp odajut a saját játékához. Még oldalra pillantok dobás előtt, hogy boldogul, vajon élvezi-e, lelkesebb lett-e a majálisra. Nem sikerül semmit leolvasnom az arcáról, csak a koncentrációt, ezért a saját dolgom felé fordulok, és elhajítom az első labdát.
Nem is olyan könnyű ez, mint elsőre tűnt. Vagy kancsal vagyok. Az utolsó előtti dobást elbaltázom. Épphogy sikerül ledöntenem az összes palackot a végsővel. A pult mögötti pasasra sandítok, az ő műve-e, hogy lebukott az utolsó két, alig ingó üveg, de ugyanolyan meglepettnek tűnik, mint én, szóval tényleg a saját képességeimen múlt csak. Sovány, de megvan.
Sheelához fordulok, akinek már csak egy karika van a kezében. A rudakra nézek, három karika szépen a helyén. Ez megvan neki - somolygok magamban, és iszkolok a plüssökhöz, hogy ne álljak útjában a következő dobónak. Majd beér a lány is.
Addig is végignézem a felhozatalt, és egy kneazle plüss mellett döntök hosszú, puha szőrrel. Kezemben a játékmacskával fordulok Sheela felé, aki akkor ér oda.
- Gratu - mosolygok, és félreállok, hogy jó rálátása legyen az ajándékokra. A kneazle-t az ölembe ejtem, és akkor jövök rá, hogy van ott még valami.
- Hé, zsákbamacskabontás? - lóbálom meg a fekete szütyőt kérdő tekintettel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. május 9. 22:03 | Link

Dasha

Dasha először a körhintát választja, de rájön, hogy sok a cuccunk ezért az én ötletemet választja. Odaérve elkezdjük nézegetni a képeket és Ő hamar választ is egyet. Miközben az arcát festik a tekintetem, egy olyan mintára réved, ami nagyon megtetszik. A farkas szemeit nézve eldöntöm, hogy nekem ez kel. Pár perc múlva már én következek, de a festő dolgát nem könnyítem meg, mert a munkája eléggé csiklandoz, és gyakran elnevetem magam. Miután végzett (fél órával később) kifizetem mindkettőnk részét és már indulunk is tovább. Amíg engem rajzoltak a barátnőm megette a vattacukromat, de nem bánom annyira. A nap végén, majd feltankolok egy csomót. A körhintához érve nem kell várnunk, hanem már szállhatunk is fel. Körbenézek a játékok közt és rögtön száguldok a pónik felé is. Lovakat nem látok, szóval ezek is jók lesznek. A levitás lány a mellettem lévő járművön foglal helyet, majd el is indulunk. A menet nem olyan gyors, de megnyugtató. A zene halk mégis kellemes és dallamos. Most van egy kis időm körbenézni, úgyhogy meg is teszem. Nem csak a suliból vannak itt emberek, hanem a faluból is. A gépezet megáll, és mi leszállunk.
- Menjünk a céllövölde felé - kérem Dashát. Odaérve, kifizetem a nyolc labda árát, amiből négyet neki adok. Megkérdem, hogy kicsit lépjen hátrébb, majd célzok és dobok. Ezt négyszer megismétlem és hátrébb lépek, hogy Ő is dobhasson. Ezzel a hellyel is végeztünk gondolom, és a legközelebbi ülőhely felé indulok. A zsákbamacskán nyert ajándékom nagyon húzz, a vállamat ezért le kell ülnöm.
- Bontsuk ki a zsákbamacsekokat, oké? - kérdezem izgatottan. Mi lehet ilyen nehéz? Talán egy üst, vagy egy kalicka, esetleg egy sárkány? Na, jó, ki rakna sárkányt egy ajándékba? Gyorsan kinyitom a zsákocskát (ami nagyobb, mint hittem) amiben egy fémtárgy lapul. Mindenhol megnézem a kupát, majd eszembe jut, hogy ez mi.
- Kívánj valamit! - mondom a levitás lánynak, aki először csak néz rám - Gyorsan, kívánj valamit! - ismétlem meg magamat.
Utoljára módosította:Gwen Laura Kimiko Jones, 2014. május 9. 22:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Dasha Szivárványpóni Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. május 10. 11:23 | Link

Gwen

Az arcfestőnél voltunk. Először én ülhettem bele a székbe. Leültem és az arcfestő már készítette is a színeket. Kicsit csikizett ahogy először az arcomhoz érintette az ecsetet, de idővel megszoktam. Gyorsan felfestette rám az alakzatot, mondjuk nem volt túl bonyolult, hisz csak csíkokból áll. Amikor kész lettem megköszöntem és a helyemre engedtem Gwent is. Még mindig a vattacukrokat fogtam. Annyira jó illatuk volt.
- Megehetem az egyik cukrot? - Kérdeztem tőle. Majd veszek neki másikat, de most nincs kedvem visszamenni a bolthoz.
Úgy terveztem, hogy majd egyszerre fizetjük ki az arcfestést. Gwen egy farkasos mintát kért. Mellette álltam míg festették. Időnként elnevette magát valószínűleg mert csikis volt. Amikor ő is kész lett készültünk, hogy fizessünk. Magam elé engedtem, ami súlyos hiba volt. Ő kifizette az én részemet is.
- Köszi, de nem kellett volna az enyémet is fizetned. - Úgy voltam vele, hogy majd mást én fizetek neki.
A körhintához mentünk. Gwen felszállt egy pónira én meg egy autóra. Elindultunk nem túl gyors, de nyugtató. Bár én a nagy, gyors körhintára gondoltam amikor említettem neki, de ez sem baj.
A következő játék a céllövölde lett. Gwen úgy rohant előre, hogy alig bírtam követni. Mire én is odaértem a céllövöldéhez ő már meg is vette a labdákat. Nyolcat vett, ebből négyet nekem adott. Csúnyán nézve rá veszem el a labdákat, jelezve neki, hogy nem tetszik, hogy mindent ő fizet. Hátraléptem pár lépést amíg ő dobott, aztán helyet cseréltünk. Jól rákoncentráltam a dobásokra. Mindig szeretem az ilyen megmérettetéseket. Én is végeztem a dobálással. Gwenre nézek, de ő már nem volt mögöttem. Gyorsan körbenézek és látom, hogy az egyik pad felé megy. Elköszönök a céllövölde embereitől és rohanok Gewn felé. Leülök mellé a padra. Kérdezi, hogy ne bontsuk-e ki a zsákbamacskákat.
- Bontsd ki nyugodtan, én majd később fogom. - Úgy terveztem, hogy majd csak a nap vége felé nyitom ki, hogy akkorra is maradjon valami izgalom. Ő kibontotta a sajátját. Egy kupát kapott. Már hallottam az ilyenekről. Gwen azt kéri tőlem, hogy kívánjak.
- Nem kívánok, ez a te ajándékod. Te kívánj valamit. - Mondom neki határozottan de barátságosan. Miután kívánt valamit nem tudtam nem hallgatni a témáról.
- Figyelj, köszönöm hogy ennyit fizettél, de a többit már én szeretném. - Nem szeretek tartozni embereknek. Sose szoktam mások pénzét költeni. Mindig is úgy nevelkedtem, hogy ne szoruljak rá másokra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. május 10. 14:52 | Link

Majális - Titanilla

Mindent fel fogok falni. Hallottam, hogy nagy buli lesz, tele mindenféle finomsággal, nekem pedig fontosak a vonalaim, így oda kell figyelnem rá, hogy lehetőleg egy dekát se fogyjak. Elvégre akkor összébb megy az arcom, fura lesz a bőröm és oda a kisfiús sármomnak, ami egyértelműen megvan, hiszen nagyon sok lány mutatja ki, hogy bejövök neki, és ha esetleg úgy alakulna, akkor ők szívesen lennének ideiglenesen vagy véglegesen a párkapcsolatom részei. A dolog ezen része, elég fura, elvégre nem hittem volna, hogy pont nekem ilyen sikerem lesz.
Supermanes kék pólómban, és egy fekete, kissé koptatott nadrágban, piros tornacsukában és zsebre tett kézzel, viszonylag nyugodtan, magamban azt tippelve, hogy vattacukrot vagy habos sütit kívánok-e meg előbb, sétálom le az Eridon háló és Fénylő lelkek udvara közötti távot, majd az első lépésnél rögtön meg is torpanok.
- Apuci hazaért.
Ez sokkal jobb, mint amire először gondoltam. Hatalmas terület, tele minden széppel, jóval, finommal. Hát azt hiszem a kisfiús sármomat nem kell féltenem, de az itt eltöltött nap után muszáj lesz edzenem. Még jó, hogy nem reggeliztem sok mindent, mert most aztán belevethetem magam az életbe, és nincsenek manók, akik megrovó pillantással néznek rám. A bohócok se állíthatnak meg, táncolok velük, mindenféle fura mozdulattal, de úgy, hogy egyre hátrébb és hátrébb kerüljek a bejárattól, majd amikor már elég messze vagyok, konkrétan és bátran elfutok. Remélem nem jönnek utánam, elég gáz lenne, ha simán végigüldöznének. Akkor megdobálom őket olyan sütivel, amit nem szeretek. Vagy valami plüssel. Szegény sütik, fájna nekik. Meg nekem is, hiszen a hasamban jobb helyük lenne.
Szerencsére úgy néz ki, találtak más áldozatot, én pedig a sütimennyországba érkeztem. Remélem, ha egyszer elpatkolok valami miatt, tényleg ide kerülök. Nem tétlenkedek, egyből két sütit ragadok meg, fizetem és hol az egyikbe, hol a másikba harapva sétálok a vattacukor árus felé. Milyen íz legyen? Mindegyik!

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal R. Titanilla
INAKTÍV


újra Tita *-*
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 278
Írta: 2014. május 10. 16:25 | Link

Majális
Podmaniczky Ádám
Viseletem

Nehezen hiszem el, hogy már eltelt egy csomó csomó idő. Máris május lett, aminek nagyon de nagyon örülök, hiszen egyre több virág nyílik, és Kevinnel is egyre többet tudunk így bogarászni. Jó muri vele lenni, nagyon kedvelem. Már több embert is megismertem a hónapok alatt, és másodikosként már nem is érzem magam olyan kicsinek. Lassan itt a tizenhatodik születésnapom, alig várom, hogy megünnepelhessem. Bár arra még várni kell, augusztusig még van egy kis idő...de sebaj! Addig is vannak ünnepek, mint ahogy a majális. A DÖK-ösök kitesznek magukért mindig, ezért is vártam már nagyon, kíváncsi voltam rá, hogy mivel lepnek meg bennünket.
Elsején egy kicsit tovább aludtam, mint kellett volna, de a felkelés nem ment nehezen. Kipattantam az ágyból, és nyújtózkodva mentem a szekrényemhez, hogy összeszedjem a ruháimat, amik elég kényelmesek ahhoz, hogy felüljek a körhintákra, és egész nap tömjem a hasam édességgel.
Amikor végezetül feltettem a hajpántomat, rávigyorogtam a tükörképemre, és indiánszökelve galoppoztam le a földszintre, onnan meg csak követnem kellett a többi embert. Eltátottam a számat amikor kiléptem az udvarra. Ami eddig kicsinyke volt, most egy kisebb vidámparknak adott otthont. Kuncogva vettem tudomásul, hogy egy bohóc elkapott, és vagy tíz percen keresztül táncoltatott - amit nagyon élveztem -. Aztán eléggé elfáradtam és beleszédültem az ugrálásba, és nagy bocsánatkérések közepette elosontam tőle, hogy körbemenjek az árusok és játékok között.
Felcsillant a szemem a vattacukros látványára, át is verekedtem magam a diákokon. Beálltam a sorba, de annyira elbambultam, hogy csak egy lökésre lettem figyelmes. Aki mögöttem állt, előre lökött, én meg mint aki mindaddig figyelt, kértem egy hatalmas adag pattogó cukros, lila vattacsomót.
Amint megkaptam előhalásztam a ruhám rejtett zsebéből a megfelelő összeget, és nagy lendülettel jobbra kanyarodva elindultam...volna, ha nem ütközök neki valakinek akit nem láttam a vattacukortengerem mögött. Egy pillanat alatt a hátsómra csüccsentem.
- Óóó, a nyavalya - szám széle legörbült, mert a vattacukor a földre zuhant, és így valószínűleg a másik fele már ehetetlen. - Öh ne haragudj. Nem lettél tiszta cukros, vagy nem tapostam le a lábadat? - pillantottam fel bocsánatkérően a fiúra, akinek ilyen szépen nekifordultam.
Utoljára módosította:Angyal R. Titanilla, 2014. május 10. 16:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sheela Lengrond
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 11. 00:05 | Link

Dolánszky Alex

- Fogjuk rá - felelem a fiú kérdésére, de nem pillantok rá. Továbbra is a játékra fordítok nagyobb figyelmet.
Miután elhajítom az első karikát, az izgága táncba kezd a rudacskán. Egy pillanatra tényleg megijedek attól, hogy leesik. Ehelyett viszont ott marad, és az ezután következőek is szépen érnek célt, noha előfordul, hogy úgy tűnik, mintha leesni készülnének. Például az utolsó előtti, vagy az utolsó. Nagyon a rúd szélén forognak, végül megállnak, és erőtlenül visszacsúsznak. Ott maradnak, én pedig sokáig el sem tudom hinni. A meglepettségtől tágra nyílt szemekkel vizslatom az eredményt.
- K-köszönöm - fogadom mind a standos, gratulációját. Kicsit megbotlik a nyelvem, fura, milyen nagy hatással van ránk az élet egy-egy pillanata, nem? Nos, engem valóban meglepett, hogy először veszek részt egy majálisi játékban, és mind a négy dobásom talált. Mikor sikerül észbe kapnom, elvonszolom magam a plüssökig. Alex pont akkor fordul oda hozzám. Neki is elmormogok egy köszönöm féleséget, ezután nézelődésbe kezdek.
Nagyon sok színű, formájú van ott. Egy újabb huzavona után végül megragadok egy nagyméretű farkast, majd a rám nem túl gyakran jellemző jókedvvel állok odébb a fiúval, miután felhívja a figyelmet a zsákbacicákra. Én őszintén már majdnem elfelejtettem, hogy egyáltalán vettünk. Megkérem ismét, hogy vándoroljunk odébb, ezután a hónaljamhoz teszem az új szerzeményt, miközben meghúzom a kis fekete tasak madzagait. Néhány édesség?
Nagyokat pislogva fürkészem a kis csomag tartalmát, majd belenyúlok. A kezembe akad valami, amit rögtön ki is húzok, hogy jobban szemrevételezzem. Nyertem egy utalványt, szerintem ez csak később kerül felhasználásra. Mondjuk pár nappal a Majális után, vaaagy passzolom.
- Te mit kaptál? - kérdezem nézve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. május 11. 00:30 | Link

Sheela

Sheela kiválaszt egy jó fej plüssfarkast, és vevő a zsákbamacskulásra is. Arrébb vonulunk ismét, de ezúttal nem tereli el a figyelmünket holmi célba dobás vagy horgászat. Újra meglazítom a zsákom nyakán a zsinórt, és belenyúlok, hogy kihúzzak belőle valami puhát. És narancssárgát.
- Hétfő van, mi? - morogja a Garfield figura plüssfotógéppel a kezében. Soha nem láttam a képregényben fényképezőgépet Garfieldnál.
- Szombat van - közlöm a tenyeremen ülő macskával, bár fogalmam sincs, hallja-e, amit mondok.
- Akkor ne zaklass, sziesztázom - közli a dagadt vörös, majd magára húz egy kék takarót, amit ki tudja honnan rántott elő, és már durmol is egy nagy gombócként.
- Hát ez... - felvont szemöldökkel nézek Sheelára.
- Te mit kaptál? - kérdezem vele éppen egyszerre, ezen jót vigyorgok, és nyújtom felé a plüssmacskámat, miközben várom, hogy ő is megmutassa a saját bigyóját. Egy cédulának tűnik.
Kiderül, mi az, egyből lelkesedem.
- Hű, az király! Egyszer én is kaptam a cukrászdába egyet, az ilyen mindig jól jön. Elvihetsz magaddal - kacsintok rá, de nem gondolom komolyan, hogy rám költse az utalványát. Én úgyis a kiadós kajákat preferálom.
- Az enyém... - térek vissza a saját meglepetésemre - nem tudom, mihez kezdjek vele. Lehet, majd lepasszolom - vonom meg a vállam. Egy knút nem volt vészes ár érte. Még azért várok vele, felrakom a polcra, hátha van egy még fel nem fedett jó képessége. A képregényből tanulva, nem szeretnék én lenni Jon, akinek semmi sem jön össze, míg a macskája folyamatosan oltja és kibabrál vele. Heh.
Lehet, Ágotának be fog jönni. Nem tudom, ismeri-e ezt a mesehőst, de kísértetiesen fogja emlékeztetni Diamondra. Sőt, lehet Ágo macskája is kap végre egy hozzá illő társat, lol.
- Hova menjünk? - váltok témát, és előkapom a kerekesszék oldalából a szórólapot, amit kaptam. Úgy tartom, hogy a lány is lássa. - Az én ötletem volt az előző kettő, most te jössz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 11. 14:55 | Link

Olivér

Utálom a mosolyom, mostanság nem is lehet az arcomon látni. Összevesztem Shannel is, és abszolút nem figyelek arra, mi folyik körülöttem, ami csak akkor lenne iszonyat menő, ha azt se tudnám, bennem mi folyik, de ez nincs így.
A szégyen valahogy mindig bekúszik a bordáim közé, és nem hagy levegőhöz jutni. Oké, nem nagy szám, sokan mondanák ezt, de őket nem úgy nevelték, mint engem. Most minimum már férjes asszonynak kéne lennem, de inkább titkolom. Jó, csak egy hülye csók volt, amit nem is akartam, vagyis akkor de, de amúgy nem.
Beletúrok a hajamba, és úgy döntök, majd a levegő kijózanít, vagy felpofoz, vagy mit tudom én, csak a nővérem szemébe ne kelljen néznem.
Hülye furcsa késztetés, azt se értem, miért múlt el csak úgy huss? Mert hogy én nem vagyok olyan csapongó, vagyis de... az voltam, amíg el nem követtem azt a hülyeséget, abban a hülye teremben, azzal a hülye sráccal. Na jó, Bálint nem tehet erről, elvégre én könyörögtem ki. Te jó ég, még könyörögtem is. Szánalmas vagy, Nayar.
Megfogom a jegyzeteimet, és pár percig elcsodálkozok azon, hogy vannak, mert, hogy arra már nem emlékszem, mikor kerültek azok a szavak a pergamenre. Mindegy,látszatnak tökéletesen megfelel.
- Meg nem értett művészlélek leszek - válaszolok Shan fel nem tett kérdésére. Ez van, ha valakit annyira ismersz, hogy már csak a tekintetéből ki tudsz szűrni bármit.
- Nincs semmi Shan, csak... rossz napok, oké? - sóhajtok fel, és örömmel konstatálom, tesóm végre elenged. Persze, tisztában vagyok vele, hogy hosszútávon nem úszom meg, hacsak nem avanzsálok át energiabombává, de nem megy. És nem csak azért, mert a kastély túlnyomó többsége ezt nem nézi jó szemmel, hanem, mert egyszerűen nem engedhetem meg magamnak a vidulást, még a nyalókáim is kidobtam.
Ha ez nem lenne elég, a temetés is rányomja a bélyeget a kedvemre. Bár szerintem Shan sokkal nehezebben viseli, hisz ő állt közelebb a bátyánkhoz, de ő nem csúszik szét, nem tudom, hogy csinálja, de tartja magát. Talán... esetleg, bizonyára példát kéne vennem róla, és nem homokozóba dugni a fejem, mert bármennyire is szeretnék, nem vagyok már annyira kis lány.
Teljesen eltökélten ülök le a padra, és kezdem a sorokat vizslatni, próbálva kivenni belőlük a szavak jelentését, csak hogy ez korántsem megy annyira, ha a gondolataim ezerfelé cikáznak.
- Ó a francba - idegesen dobom el a pergament, ami stílusosan landol a kútban. Mély levegő után állok fel, és próbálom onnan kihalászni, mert oké, hogy most kicsit ingerült vagyok, arra azért szükségem lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. május 11. 15:55 | Link

Majálisozzunk - Anna
Ruha


Lassan feláll, majd a nagyja port lesöpörve magáról felnéz a lányra. A felismerés villámként csap a lányba és, ha az emberek láthatnák azt, hogy ő most éppen mit gondol, akkor lehet bolondnak néznék mivel most épp egy kis sárga villanykörte villódzik a képzeletbeli önmaga feje felett. A név azonnal beugrik: Anna, ehhez kétség sem fér. Semmit sem változott mióta látta a lány. Vörös nyakközépig érő haj, méregzöld szemek, talán nőtt azóta pár centit. Anna az elsők között volt, akikkel megismerkedett idekerülése során. Hosszú és zűrös délutánon estek túl azon a jeles napon a Múlt árnyainak termében. Azóta nem sokszor futottak össze, max egyszer-kétszer a klubhelyiségben, de Elena még mindig hálás neki azért amit érte tett. Lehet, hogy az emberek itt ösztönösen vigasztalni kezdik, amikor a szülei halála hallatán sírni kezd, de mivel az eredeti közösség, ahol ő eddig élt nem ilyen volt, hálás maradt a vörös hajú lánykának a tettéért.
- Én is nagyon örülök neked, Anna! Szent ég, milyen rég nem láttalak! - kezdeményezi a beszélgetést, hogy megtörje a pár másodpercre bekövetkező csendet.
Az igazat megvallva nagyon szégyenli magát, amiért az elmúlt időkben egyszer sem kereste fel a lányt. Pedig igazán lett volna rá alkalma és ráadásul még ürügye is. Talán Anna segíthetett volna neki, hogy ne süllyedjen le arra a szintre, ahol most van. Szörnyű úgy élni, hogy folyton attól retteg, hogy az a bizonyos alak újból rátalál, de ez alkalommal nem hagyja, hogy elfusson. Bár az is lehet, hogyha megemlítette volna mindezeket a lánynak, egyszerűen bolond paranoiásnak nevezi. De már úgy is mindegy, hisz innen nemigen van kiút. Ezért inkább megpróbál barátnője reakciójára figyelni, miközben egy minden_rendbe_van mosolyt erőltet sápadt arcára.
 - Persze! - nyújtja át a lányka a másik gombóc ragacsos finomságot egy újabb mosoly kíséretében, majd mikor a szemben lévő elveszi, elégedetten folytatja.
- Pár perce érkeztem, de még alig láttam valamit.
 - Igen, nagyon szívesen megyek!

Mit veszíthetne vele? Ha a Mágus világban jobbak a jósok, mint a mugliknál, akkor talán még valami érdekes fejleményt is megtudhat a jövőjéről. Hátha az jobban alakul mint a múltja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 12. 09:57 | Link

Aisha


Régen éreztem már ekkora mértékű nyugalmat. Majd' egy hónapja, a bál óta nem hallottam egy szót sem Dávidék felől, még csak nem is futottam össze velük, ami meglehetősen furcsa volt. Ismertem őket és a módszereiket annyira, hogy tudjam, nem elégedtek meg néhány csúnya, fenyegető pillantással és macska-egér játékkal, készültek valamire. Csak azt nem tudtam, hogy mire, és ez éppen elég nagy bajnak tűnt. Szerettem, hogyha egy lépéssel az ellenségeim előtt jártam, azonban így Vandával lépéshátrányba kerültünk. Miután bajosan, de megoldottuk a kijutást a Rezidenciáról, és sikerült nem megöletnünk magunkat - megúsztam néhány karcolással, ami a korábbiakhoz képest semmiségnek tűnt -, valamint valahogy ki tudtam kerülni Sofia követelőző kérdéseit, Vandával összeültünk, és megpróbáltunk rájönni, hogy mi lesz a következő. Sikertelenül.
Az újdonsült békében viszont nem tudtam mit kezdeni magammal. Túlságosan hozzá voltam szokva a folyamatos bujkáláshoz, tervezéshez, meneküléshez, és információk hiányában nem tudtam egyiket sem folytatni a megszokott tevékenységeim közül. Próbáltam mással elfoglalni magamat, de a rejtetten jelenlévő fenyegetés nem hagyta, hogy bármit is száz százalékos odafigyeléssel csináljak. Mondhatni paranoiás voltam egy kissé, mindig a hátam mögé néztem, nem tudva, hogy mit is várjak, mire készüljek. Legszívesebben bezárkóztam volna a Rellonban, azonban ott túl könnyű célpontot nyújtottam volna nekik. Ebben a mai világban megtudni a jelszót nem kerül sokba, ahogyan elintézni azt sem, hogy senki se figyeljen. Ami a zöld házban máskor nagy előny volt - egymás magánéletének tiszteletben tartása -, most csupán nehézségnek tűnt.
Igyekeztem hát elkerülni az egy helyben maradást, és fölös szabadidőmben jártam a kastélyt. Bár általában elkerültem a túlzottan forgalmas helyeket, most rávettem magamat, hogy emberek közé merészkedjek - ott még mindig kisebb esélyt láttam egy esetleges támadásra. Összekulcsolt karokkal állok, nekidőlve a kútnak. Egy szürke pólót, fekete farmert és sötétzöld kapucnis pulcsit viselek, kivételesen tornacipővel. A zsebeimben minden, ami kellhet: pálca, öngyújtó, cigi. Nem igazán figyelek oda rá, hogy mi történik körülöttem, egészen, amíg egy pergamen nem landol a vízben mellettem, majd nem kezdi el azt egy lány kihalászni.
- A pergamenhalászat valami új sport? - Hangom gúnyos, idegesít, hogy megzavarta a viszonylagos lelki békémet, és betolakodott az aurámba. Bár nem volt eddig sem jobb dolgom a csendes nézelődésnél, ez nem azt jelenti, hogy vágytam rá, hogy ez az állapot megváltozzon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. május 12. 19:02 | Link

Én kicsi Nellim

Nem elég, hogy körülötte a levegőben mindenfele édes vattahabok szállnak fel esését követően, de még tapsot is kap szánalmas húgától. Egyelőre nem szólal meg, hiszen félő, hogy olyan szavak hadát préselné ki ajkain, melyeket a későbbiek során még neki kellene megbánnia Nelli ostobasága miatt. Miután eltünteti a lábát ért átkot, felpattan szerencsétlenül alakuló helyzetéből és gondolkodás nélkül küld húgára egy dühös lefegyverző átkot, majd, miután a girhes macska elugrik előle, annak pálcahasználatát igyekszik korlátozni újabb, már kiáltva felhangzott átkával. A lány valószínűleg nem számított arra, hogy bátyja komoly haragra gerjed és a sikertelen Capitulatus után sem hagyja abba üldözésének kezdetét. Pedig ismerhetné, mint a rossz pénzt, s tudhatná, hogy amíg csak élnek, húgom-bátyám kapcsolat marad közöttük, mely kábulatba ejtően sok egymásra küldött varázsszót rejt magában.
- Ereszd le a vékony kis ujjad, amíg szépen mondom, mert a végén letalálom vágni! - kiált, hangjában még mindig hangosan fanyalgó méreggel, majd fejével Nelli, felé tartott, összecsavarodott ujjaival is beinteni próbáló mozdulatára bök. A lányka futásnak eredése előtt még megpróbálja vérig sérteni testvérét hőn szeretett mugli barátaival, mire az ismét pálcát emel rá, de végül ajkai összeszorításán kívül nem tesz semmit. Úgy véli, ha most azonnal selejtet csinálna erősen festett, egyébként gyönyörű húgából, akkor nem maradna mára több móka és kacagás, abból pedig mint tudjuk, sohasem elég.
- Adta volna a jó ég, hogy beleszüless egy varázstalan, húsztagú, nazarénus vallású, kendővel a fejükön járó famíliába! - morogja neki vissza, majd egy hosszú szemezést követően Nelli nem vár tovább - talán, mert végre eljutott apró puffskeinagyáig, hogy Noel nem viccből ordibál az egyébként békés rendezvényen -, egy utolsó lenéző pillantást követően futni kezd, hogy a rellonos másodéves néhány másodpercnyi előny kivárása után a nyomába eredjen. Elméjében megannyi hasznavehetetlen bűbáj és még ki nem próbált, jelenlegi tudását valószínűleg meghaladó átok jár körtáncot, de mikor meglátja, hogy nagyszájú húga egy csöpp lány mögé bújva provokálja őt, s parancsolgat neki, egy pillanatnyi hatásszünet után elneveti magát.
- Hát te tényleg dinnye vagy - nevet olyan jóízűen, hogy hirtelen még arról is megfeledkezik, hogy egynéhány másodperccel ezelőtt még édestestvérét bitófára kívánta. - Engedd el azt a lányt, mert a végén még azt fogja hinni, hogy az idejáró diákok mind eszetlenek...
Rámosolyog a Nellit takaró ijedt arcú lányra, de nem tűnik úgy, mintha ezzel megnyugtatta volna őt. Nem érti mi lehet a probléma, hiszen ő kedves és aranyos, még csak pálcát sem emelt rájuk, ezzel is mutatva milyen felelősségteljes fiatalember, aki majd a későbbiek során bizony feje lesz saját családjának.
- Na, szaladj már, senki nem fog bántani! - szólongatja tovább az eddig fogvatartottat, majd miután a kislány szófogadóan eltűnik, Noel közelebb lép agresszor testvéréhez.
- Fel nem foghatom kire ütöttél, hogy ilyen ütődött lettél - mosolyog rá az egyébként szeretett lélekre, majd kitárja karjait, hogy megölelje. - Arra meg bocsáss meg, de kifejezetten büszke vagyok, hogy szebb ruhákba járok, mint te.
Tudja, hogy az emberek egy része furcsán néz öltözködési stílusára, hosszú hajára és ápoltságára, de rendíthetetlen. Amíg sikere van a szebbik nemnél, s amíg édesanyja dicséri rendezettsége miatt, addig biztosan nem fog a lepukkant, mai divatú ruháknak hódolni. Neki megfelel, másnak is megfelel, Nelli meg inkább vegyen példát illatos, tiszta bátyjáról.
- El is feledkeztem arról, hogy ebben az évben bizony jönni fogsz - mondja már minden haragtól mentesen, mikor a bódék között sétálnak. Egy halk Finito! igével megszünteti a lány ujjaira szórt átkot, majd egészen közel megy hozzá, erősen oldalba böki, aztán a nyaka köré szorítja egyik karját. Csak meg ne fulladjon a nagy szeretetáradatban! - Nagyon girhes vagy. A kutya nem fog rád nézni. Mindegy. Otthon mi újság?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 12. 19:06 | Link

Olivér

Persze, miért is dühönghetném ki magam egyedül? Már-már forgatókönyv szerű, hogy valaki tanúja lesz a cselekedetemnek, amivel rendesen megcáfolom a tényt, én igenis épelméjű vagyok. Oké, bevallom, hogy sose voltam teljesen normális, de ezt egy idegennek honnan kéne tudnia, nem?
Amúgy nem zavartatom magam, ugyanúgy próbálom kihalászni a pergament, amit hirtelen dühből fakadóan úsztattam meg egy kicsit. Nekem az nem megy, hogy magamba fojtsam a dolgokat, azzal csak saját magam mérgezném, és még mindig azon az elven vagyok, nem szégyen az, ha az embernek vannak érzései, és ne adj Isten, még ki is mutatja, csak hát… sokkal jobb lenne úgy kimutatni, ha nem lenne szemtanú, akit aztán ciánozhatok meg, hogy ne terjedjen rólam pletyka. Pedig itt terjed, minden, mindenkiről, és fúúúj, ez egy undorító szokás. Én naivan azt mertem hinni, ez egy iskola, és nem valami túlcsicsázott reallyti.
De ha már úgyis egy dilis csajként leszek elkönyvelve – még bízni se tudok abban, hogy a srác nem előítéletes -, legalább a kicsit dilis jelzőt kiharcolom magamnak.
- Ja, ha már az aranymosásnak annyi – nyögök fel, mert már majdnem sikerült elkapnom, aztán mégse. Nem, nem gurolok be, higgadt vagyok, legalább annyira, mint az, aki képben van a szó fogalmával.
- Nézd, ha meguntad az ott álldogálást, nem segítenél? Hidd el, tök jó buli… na jó nem, viszont ki kéne halszánom, mielőtt még teljesen olvashatatlan szavak lesznek rajta – igen, ennél szebben én nem tudok segítséget kérni ebben az állapotban.
- Vagy tudod mit? Hagyjuk a fenébe, majd kölcsön kérem valakitől – megunva a tömérdek sikertelen malőrt, fogom magam, és a kút peremére ülök, hogy behatóbban tudjam tanulmányozni a srácot.
- Dohányzol – igen, ezt a tényt úgy közlöm vele, mintha minimum egy főben járó átkot szórt volna el az imént.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sheela Lengrond
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 12. 21:49 | Link

Záró hozzászólás a mi játékunkhoz
Dolánszky Alex

Egyszerre kérdezzük meg a másikat, hogy mit kapott, és míg ő elvigyorodik, ma először hangosan felkacagok. Mások szerint Rellonos lehetnék. Engem nem izgat. Lehet hozzájuk hasonlítok, de én nem ismerem őket. Ám a házamról van némi alapismeretem, és érzem, hogy tökéletes házba kerültem.
- Aranyos, bár ha sűrűbben mutatná a képét, azt lehet más is díjazná - sóhajtok fel, majd meglobogtatom előtte az utalványt.
- Előbb rágom le a saját ujjamat ebbe a cetlibe burkolva, mintho - kezdek bele, ám a felénél el is harapom a mondatot. Hiszen a srác csak viccelt. Mi meg ma állítólag a majálisra próbálunk figyelni, nem arra, hogy ki mit mond, vagy tesz. Vagy ez talán nem lett volna benne a pakliban?
- Ha tehetném, megvenném rajta az egész cukrászdát! - szólalok fel hirtelen, aztán mellé lépek. Rövidesen rámutatok egy ételes standra. Nincs messze tőlünk, ehetnénk valami tartalmasat. Menet közben kitalálhatjuk, mi legyen a következő állomás. Ám valahogy érzem, hogy nem tart sokáig a kis kaland, legalább is számunkra biztosan. Így is lett.
Az ételes hely valóban nem volt messze tőlünk. Szép lassan haladtunk, hogy kiélvezzük az itt töltött időt. Alex vett magának azt, amit, ahogy jó magam. Én egy elvarázsolt torta szeletnél maradtam, aminek a közepében egy olvadó félben lévő csokibéka volt. Onnan tudtam, hogy amikor a villámmal megbökdöstem az ismeretlen sötét valamit, megmozdult egy úszóhártyás láb, aztán elkezdett kuruttyolni. [...]
Az evés végeztével a kijárat felé vesszük az irányt. Kicsit félreállunk a tömeg útjából. Szembefordulok Alexszel, és rámosolygok, miközben a farmerom egyik zsebébe nyúlok, előhúzva egy papírt. A belsejében hasonló firka nyúl van, mint amit akkor a pergamenemre rajzolt, csak talán az enyém picivel kidolgozottabb.
- Ezt majdnem elfelejtettem! - nyújtom át, miközben lopva eltekintek valamerre, majd vissza, egyenesen az ő arcára - .... Szerintem aranyos lett a nyúl, meg a kígyó is. Tudod amikor a pergamenemre rajzoltál. Dee kígyó nem lesz abban a kis. Izééé... ajándékban - makogok zavartan. Sosem adtam még ajándékot, főleg nem fiúnak. Köszönök mindent, remélem még összefutunk - azt nem teszem hozzá, ami megfordul a fejemben. Barátnő, ízlelgetem a szót magamban. Vajon lesz bármikor is barátom? Azt se láttam régóta, aki a gyomromba lépett, pedig egész helyesnek bizonyult. Meg legalább felsegített. Nem tudom mire vélni a viselkedésem. Amikor először a nagy szökőkúthoz mentem, még tele voltam negatív érzésekkel. Nem mondanám, hogy új ember lettem. Azt sem, hogy sose leszek az, aki eddig. Hogy nem esek vissza, azonban jelenleg ő az egyetlen, aki elérte, hogy egy kicsit jobban érezem magam ebben a megkeseredett világban. Egy olyan világban, ahol a varázslat körül vesz minket. De nem boldogít, ahogy a pénz sem, vagy ilyesmi.
- Majd üzend meg baglyon keresztül vagy.. vagy ahol tudott, hogy bejött -e! - bökök fejemmel a papírra, ami félbe van hajtva. Ha kinyitja, szembe találkozik egy bocsánatkérő szöveggel, meg jobb oldalt a rajzzal.
Nem várom meg a reakcióját. Mielőtt bármit válaszolhatna, elköszönök, és olyan gyorsan futok a körhinta felé, ahogy csak tudok. Nem akarom, hogy észrevegyen, bár ha rá is jön, hogy végül felültem és ezzel cukkolna élete végéig, igazából azt sem bánnám. Felülök egy szürke lóra, kiélvezvén hogy még gyerekből vagyok, s mikor a harmadik menetnél tartok, abbahagyom, elhagyom a Majális helyszínét. Jó volt, kivételesen élveztem ezt a napot. De ne rohanjunk nagyon! Nem tudhatja senki, hogyan fogom fogadni másnap... és azután.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. május 13. 00:25 | Link

Titanilla - Majálisolunk.

Megvan a két süti, éljen! Alapnak nem rossz, de azért az előbb említett mennyországtól még nagyon, de nagyon messze vagyok. Fordulok, mert szinte szuperszaglásom van és megérzem, hogy a közelben bizony van vattacukor és ha van, akkor nekem ennem kell belőle. Szegény manók, olyan mintha hálátlan lennék, pedig ők is nagyon oda tudják tenni magukat, de ez most számomra olyan, mintha születésnapom lenne. Kicsit talán előjött belőlem a cukorfüggő. Még szerencse, hogy ez csak pillanatnyi állapot, valószínűleg holnap a sok édességtől fájó hassal fogok fetrengeni, aztán egy ideig nem is kívánom annyira, de mindez megéri, és komolyan szemet tudok hunyni felette.
Szóval fordulok, és nem várt közelségbe kerülök egy lila vattacukorral, aki belém jön, majd leesik és a legjobb, hogy a másik végén egy helyes lányka is van. Szegény Supermenes pólóm, de ő most másodlagos, inkább a lányka fel fordulok, kinyújtom a kezem, és mielőtt még bármit is tehetne, megfogom és felhúzom, másik kezemmel a derekát megfogva. Hogy hova tűnt a két süti? Nem dobtam el, elhihetitek, simán benyomtam mind a kettőt a számba, és most hörcsög képemen igyekszem gyors rágással és nagy nyeléssel segíteni. Még jó, hogy ennyit beszél, különben elég nagy taplónak néztem volna ki, ha nem vagy csak teli szájjal válaszolok neki.
- Tiszta cukor lettem és le is tapostál, de nem baj, a cipőm úgy is kicsit nagy volt.
Ez nem igaz, de nem fogom egy lány fejét leszedni azért, mert nekem szaladt. Belém lökte a sors, hah! Ezek szerint, nekünk beszélnünk kell egymással, szóval széles mosoly, kedves arc, legyintés a problémára és a dereka elengedése, mielőtt még pofon vág. Követem a tekintetét a porba veszett hős vattacukor felé, majd vissza a lány arcára.
- Talán nem ez volt az íz, amire vágy.
Lehajolva a vattacukorért a pálcájánál fogva emelem fel és hajítom egy kukába. Nem kellene, hogy bárki beletaposson, mert ha így is történne, a nagy tömeg miatt nem látnám, és úgy nem lenne olyan vicces. Tiszta úriember vagyok már megint, szinte hihetetlen.
- Meghívlak egy másikra, úgyis oda indultam én is. Ádám vagyok.
Kinyújtom felé a kezem is, én nem kézcsókolok, meg semmi ilyen, csak kezet fogok simán, figyelve rá, hogy ő lány, és nem töröm el csak úgy a kezét. Nem biztos, hogy örülne neki, bőven elég, hogy a hátsóját már beverte miattam. Mivel vannak itt egy páran, ezért hirtelen jött ötlettől vezérelve fogom meg a kezét, nehogy elveszítsük egymást, és húzom vissza a vattacukroshoz, aki kicsit felvont szemöldökkel pillant ránk, de igyekszem nem tudomásul venni.
- Amilyet és amennyit csak jól esik, én biztos, hogy minden ízből kérek egy kicsit. Lehet, hogy fura íze lesz, de szerintem úgy a legmókásabb.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rentai Vattacukorúrfi Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. május 14. 10:39 | Link

Állia Szipenni

- Mint például? - kérdezek vissza. Szerintem egyébként a neve nem meglepő volt, hanem ő a logikátlan. De nem akarom megbántani most rögtön, még a végén nem mutatja meg, hol a gyengélkedő és nem tudok egyeztetni a megfelelő személlyel, márpedig ez fontos. Ő viszont a házakról érdeklődik, amit elsőre persze nem vágok. Mert alig egy órája vagyok itt, és nem, nem mélyültem el különösebben ebbe. Elmondták a négy ház tulajdonságait, majd bekerültem a Levitába, amit meg is említek, erre mit kapok válasznak? Hogy még egy koreai jó gyerek.
- Csak félig vagyok koreai - vetem közbe - amúgy meg, hogy-hogy még egy? Ismersz több koreait?
Kérdezősködöm, mert azért mégis csak érdekel. Meg jó tudni, ha van valaki, akivel beszélgethetek majd az anyanyelvemen.
Természetesen vissza is kérdezek, hogy ő melyik házba jár, de nem tudom van-e értelme, hiszen nem igazán tudom, melyik-melyik. A válasza elég érdekesen indul, fel is húzom a szemöldököm, mert nem tudom mire vélni, aztán végre elmondja, hogy Rellonos. Magamban próbálom végigpörgetni azt a csekély információt, amit kaptam erről a házról, és összevetni azzal, amit mondott.
- Nem hallottam mende-mondákat, de egyébként sem ítélkezem ismeretlenül. A rellon az a zöld-ezüst ház, sárkánnyal? - csak a tisztán látás kedvéért. Magamban persze tovább gondolom, aztán mivel kérdez, arra válaszolok.
- Csak alapokat. Remus J. Lupin alapította. Gondolom a Roxfort mintájára. De nekem ez a négy ház dolog olyan beskatulyázós... Neked nem?
Oké. Nem válaszoltam a kérdésére. De egész biztos vagyok benne, hogy nem akarja, hogy visszamondjam azt az unalmas maszlagot, amit elhadartak nekem a suli történetéről. A lényeg pedig még mindig az, hogy miért van a négy ház, és miért is kell ez alapján összezárni embereket. Talán ő el tudja nekem magyarázni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 17. 03:09 | Link

Park Ha Eun

A DÖK mindig kitalál valamit, ami egy nagyon nagyon jó dolog tud lenni, bár utóbb neki már egyre inkább betáblázódott utóbb, úgyhogy bánatára muszáj volt meghozni egy-két szomorú döntést. Többek között a DÖK-tagsága is befejezte kárászéletű pályafutását, csak mert egyszerűen nem lehet mindent egyszerre csinálni, amennyit ő utóbb próbált, hiába az ambíció. A majális azért még mindig érdekli, legalább szétnéz kicsit az emberek között, és hátha még valaki érdekesbe is belebotlik. Ahol sok ember van, oda érdemes benézni, úgyhogy ennek örömére összeszedte magát, és kisétált ide. Öltözéknek a farmerhoz a szürke pólóra felvett zöld ing tökéletesen megteszi, begombolatlanul persze, mert május van már azért, és egész kellemes az idő, de túl nem erőltette magát mégse, a fő, hogy szalonképes legyen. Megérkezve már éppen belemerülne a lehetőségek felmérésébe a standok között nézelődve, amikor feltehetőleg nem eléggé figyelve a történésekre, sikerül valakinek az útjába kerülnie. Az illető teljes lendülettel fut bele, még szerencse, hogy az egyensúlyából kiütni a nála jóval kisebb lánynak nem sikerül, így csak elkapja. Könnyű konstatálni egyébként is a habos-babos vajkrémre emlékeztető színű szoknyából, hogy lánnyal van dolga, mert bár haja is hosszú van, az manapság már nem egy mérvadóan női jellemvonás. Lép egyet hátra, hogy megtartja az egyensúlyát, és már majdnem felmordul, de még idejében sikerül lenyelni a nyelvére tolakodó nézz_szét_kicsit_jobban-típusú kijelentést nem éppen barátságos hangsúllyal. Felpróbál egy mosolyt, majd elengedi a lányt is, kérdőn pislogva rá.
- Csak nem kell valakitől megmenteni? Üldözött valami fránya mumus? - kérdezi, elég csak végignézni a hölgyikén, amilyen kis zilált éppen, nem kell nagy ész hozzá, hogy leszűrje, valaki elől rohant. Vajon mi ijeszthette meg? Nem éppen közkedvelt állatba botlott netán? Vagy csak nem a bohócok? Hallott már fóbiás egyénekről, akik a bohócoktól rettegnek, de az olyan mitikusnak hangzik, elvégre a bohócok viccesek, hihetetlennek tűnik, hogy lehet tőlük félni. Minden esetre vár a válaszra, abból csak kiderül, mi történt a lánnyal.
- Ó... különben Axel. Nem láttalak én már valahol? Rellonban mondjuk? - kérdezi hirtelen, mert mintha valahonnan ismerős lenne már a lány. Az is lehet, hogy csak a folyosón futott össze vele, de az sem kizárt, hogy közös órájuk van, akárhogyan is, az arcmemóriája nem a legjobb, egyszerűbb, ha rákérdez, aztán meg elvigyorodva karon ragadja, ne ácsorogjanak ott csak úgy.
- Tudod mit? Meghívlak valami édesre, és közben elszórakoztathatsz kicsit, egyedül unatkoznék, egy ilyen szép lánnyal viszont aligha - mondja, és már indul is az édességek irányába. Különben most csak vaktában próbált ezzel a megjegyzéssel bevágódni, nem kell tudni, hogy pillanatnyilag bizonyos hímnemű egyedek sokkal jobban lekötik a figyelmét, mint bármely lány, érezze csak figyelme középpontjának most magát a lány, a teljes igazság ismertetése úgysem feltétlen szolgálná a célt, tehát hanyagolható.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Macisajt Sjölander, 2014. május 17. 03:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 17. 12:18 | Link

Aisha

A magam részéről nem érdekel a csaj, vagy, hogy mit művel éppen, az egyetlen kérésem az, hogy csöndben tegye, és hagyja, hogy egy kicsit nyugodt maradjon a légkör. Természetesen agyamnak egyik fele folyamatosan Dávidékra, vagy más idegenek jelenlétére koncentrál, felhasználom elmei szinten az összes gyakorlatot, amit az illúziómágia elsajátításának során szereztem. Mivel ez a mágiaág is az agyból ered, ott keresi az összefüggéseket, határozottan könnyedén lehet mások elméjének megérzésére használni. Ezért is imádtam annyira. Kívülről az egész egy egyszerű szemfényvesztésnek tűnt, azonban belülről úgy éreztem, hogy szinte bármit megtehetek az illúziómágia segítségével. Felismerhettem vele az ellenségeimet, használhattam fegyverként, vagy akár a saját szórakozásomra is. Rendkívül sokrétű tudomány volt, és - szerencsémre - kevesen ismerték, még kevesebben használták.
Fél szemmel figyelem, hogy mit csinál a kislány - mert hozzám képest annak tűnt -, de nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget. Nem ismerem őt, ami nem csoda, hiszen a fiatalok közül alig néhánnyal beszéltem eddig életemben - velük is csupán a céljaim elérésének érdekében. Van egy alap korhatár, ami alatt még nekem is túl nagy a korkülönbség, így a kicsiket inkább igyekszek elkerülni. A rellonosakkal ez nehezebb, hiszen a klubhelyiségben nap mint nap összefuthatunk, de ebből kiindulva legalább meg tudtam állapítani, hogy a pergamenhalászó biztosan nem a háztársam. A hitem a Rellonban visszaállt a normális szintre.
Nem esik meg a szívem rajta - mintha az olyan gyakran előfordulna egyébként is -, azonban átgondolva a pro és kontra érveket, előveszem a pálcámat a kabátom belső zsebéből, majd oda sem figyelve nagyon a sok hülyeségre, amit összehord, unottan intek egyet a pálcámmal a kút irányába, és a pergamenre koncentrálok.
- Invito -Nem kell egészen egy másodperc, és az ázott köteg már a kezeim között is van. Nem tudom, hogy hányadikos lehet a lány, nem is nagyon izgat, de az Invito egy alap varázsige, ő pedig hosszú percekig szenvedett vele, hogy kézzel kihalássza a kútból a pergament. Vagy kisebb, mint harmadikos, vagy mazochista egy természete van. Egy beképzelt félmosollyal nyújtom felé a vizes tekercset.
- És? Ez most hogy jön ide? - felvonom a szemöldökömet nem igazán követve a logikáját. Dohányzok. Ez egy tény. Még csak nem is kérdés volt a részéről. Nem vagyok vele egyedül, soha nem is voltam. Akárhányan előadják az iskolában, hogy ők szabálykövető, rendes kisdiákok, legalább a 70%-uk dohányzik, legtöbben tiltott helyen. Én legalább nem tagadom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angyal R. Titanilla
INAKTÍV


újra Tita *-*
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 278
Írta: 2014. május 17. 20:38 | Link

Majális
Podmaniczky Ádám
Viseletem

Kicsit...nem, nagyon is zavarba jöttem, amikor felhúzott a vattacukrom mellől a fiú, akibe szó szerint belesétáltam. Szép szemei voltak, az biztos, de nem az volt a lényeg. Próbáltam elterelni a figyelmemet zavaromról azzal, hogy a lehető leggyorsabban kidumáltam a helyzetet, és bocsánatot kértem. Tényleg nem szándékos volt, mindössze nagyon béna tudok lenni, itt is a példa rá, milyen az, amikor a szeleburdiságommal társul.
Még mindig zavartan mosolyogtam amikor elengedett, és a hajamat kezdtem babrálni. A tekintetét csak annyi időre kerültem, amíg a szegény elesett vattacukromra néztünk mindketten, és mire visszanéztem rá, már oldottabb is voltam. Szerencsére nem haragudott meg, kedves is volt, így széles mosoly ült ki az arcomra.
- Titanilla, de inkább Nilli, vagy valami ilyesmi - kezemet szépen az övébe helyeztem, és bólintottam is egyet. Nos, azt hiszem mégsem kell egyedül kinéznem magamnak azokat a dolgokat, amire szándékozok felülni a mai napon.
- Óóh...hát jó, rendben van - mire észbe kaptam, hogy igazi úriember módjára még ő hív meg engem - aki belefutottam valami hülye kislány módjára - egy új cukira, már ott is voltunk az árusnál újra. Akik sorban álltak, egy kicsit mérgesen morgolódtak, ez viszont nem zavart nagyon, csak egy "bocsi"-s mosollyal néztem hátra.
- Biztos? Mármint...én voltam aki összeragasztottam a pólódat. Ami most látom csak...Supermanes? - felcsillantak a szemeim a mintát látva. - Ez a minden íz nekem is tetszik. Megkóstolnám. Mindenből egy kicsi, nem baj ha fura lesz - bólogattam végül, ezzel igazat adva Ádinak. A málnás meg pattogó cukros úgyis elég snassz, ha pedig mégsem ízlik, majd az előző után küldöm, akkor az első sem fog unatkozni.
A néni csóválta a fejét, de megcsinálta a két vegyes adagot nekünk. Hálásan néztem Ádámra, és ahogy kiálltunk a sorból, még egy puszit is adtam az arcára azt remélve, hogy ezért aztán végképp nem haragszik meg.
- Köszönöm. Miért vagy ilyen kedves? Azt hittem elküldesz az óriáskerék tetejére a botlás miatt... - kicsit megtorpantam, mert hát nem tudtam, jönne-e velem tovább, vagy éppen máshoz indult. Amíg vártam a választ, csíptem egy darabot a vattából, és a számba tuszkoltam. Elsőre elég rossz volt a sok íz egyben, de pár másodperc után tetszett az íze, ahogy szinte mindent el lehetett különíteni. Kicsit csípett is, meg pattogott, de édes is volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 19. 20:39 | Link

Olivér


Piszok mázli, hogy nem küzdök sem megfelelési kényszerrel, se feltűnési viszketegséggel, sőt… még csak azt se akarom, szeressenek, mert a srác vélhetően összetörte volna a szívem az érdektelenségével. Tényleg nem áll fent ez a helyzet, nem mozgat, még túlzottan ez a találjunk magunknak minél előbb valakit, hogy ne lógjunk ki a sorból dolog. És a mellékelt ábra is mutatja, hogy ezzel csak gáz van, hatalmas, magamat utálós gáz.
Persze sokkal könnyebb dolgom lenne, ha nem épp egy piszok rossz pillanatomban kapott volna el, de kárpótol, hogy látszólag ő se repes az én társaságomtól, de nem én leszek az, aki lelép az biztos. Nem mintha szándékomban állna elkergetni a nálam idősebb hímnemű egyedet, elvégre ez egy közterület, csupán dühöngeni akarok egy kicsit, csapkodni és aktívan utálni magam, úgy, hogy közben nem tűnök teljesen idiótának. Igen, ez úgy tűnik, marha nagy kérés.
Felhorkantok az önzetlenségét látva, gondolom, nem erre a reakcióra számít, főleg, mivel az előbb még én kértem meg erre.
- Persze… így aztán nagyon menő vagy, ha neked a könnyebb út jön be… - vonok vállat, mert mégis ki vagyok én neki, hogy ítélkezzek felette, meg amúgy is. De engem valahogy mindig taszított a lehetőség, hogy valamit a könnyebb megoldással szerezzek meg, így oda az élvezet, na meg… hol marad a lélek megedződése? Ha mindig csak biztonsági játékot játszunk, cseszhetjük, ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol nincs biztonságos út. Nekem már nem egyszer volt már hozzá szerencsém, igen, még így fiatalon is, de hát… ha valaki olyan környéken nő fel, igazán megszokja ezt egy idő után, és meg tanulja komolyan kezelni azt, hogy tíz után egy lélek se lehet az utcán, meg a többi.
- Ez után a mutatvány után, ne várd, hogy oltárt emeljek – egy negédes mosollyal az arcomon, próbálom letörölni az egoista vigyorát. Tény, sokkal jobban értékeltem, ha már csak azért is, hogy megmutassa, ő idősebb, villant is valamit, de így elveszett az érdeklődés. Na, jó ez nem teljesen igaz, mert ugyanúgy érdekesnek találom, talán azért, mert teljesen más, mint akiket ismerek.
- Még sose próbáltam – meresztek rá nagy szemeket, aztán csak a látszat kedvéért vállat is vonok. Hiába fog el a késztetés újfent, hogy kipróbáljam, milyen, tudom, hogy Shania letépné a fejem a helyéről.
- Tőlünk ezt tiltják, mármint…. nagyon… - igazából meg se akarom magyarázni, nem is várom el, hogy megértse, épp elég az, ha azt leszűri, pont emiatt kecsegtető a lehetőség, még ha az ki se alakult.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Nelli
INAKTÍV


3.0
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 67
Írta: 2014. május 20. 15:30 | Link

Noel

Sajnos elég sokszor tesz olyat, ami után mindenki más kellemetlenül érzi magát, de Nelli… ő nem. Neki bizony elég nehéz megmozgatni a lelkiismeretét. Legtöbbször nehezen ismeri fel szavainak súlyát, s hirtelen támadt indulatosságában képes az emberek nagy részét vérig sérteni. Noel persze egészen más tészta. Bátyjával már egészen ebihal koruk óta szeretettel teli gyilkos kapcsolatuk van. Hogy ez volna-e a normális? Egész biztosan nem, de ők Ombozik - mi mást várhatnánk tőlük?
Ahogy ott szorongatja maga előtt az ijedt kislányt, maga is felismeri a helyzet komikumát, így mikor Noel elkezd rajta nevetni, agyvizének hőmérséklete nem közelíti meg egyből a forráspontját. Erősen rúzsozott ajka mosolyra görbül, s maga felé fordítja szerencsétlen áldozatát, hogy megigazgassa rajta a ruháját, mint egy gondos anyuka. Még zilált haját is rendbe rakja, cseppet sem foglalkozva azzal, hogy a szerencsétlen hevesen tiltakozik az ellen, hogy Nelli még egyszer hozzáérjen.
-Anyád mit fog szólni, hogy tönkrement a csinos fonatod?  - feddi meg a törpét, miközben újrafonja a haját; valami félelmetesen beteges élt adva ezzel a csodálatos első és valószínűleg egyben utolsó találkozásuknak.
-Na, hallgass a bátyámra, és takarodj szépen arrébb! – miután végzett a kishölggyel roppant kedvesen ellöki az útból, hogy közelebb léphessen Noelhez. Meg kell hagyni, bátyja még mindig vérlázítóan szívdöglesztő, ám ezt nem pont ezen szavakkal adja tudtára. A kedves gesztusnak nem tud ellenállni, elvégre mégiscsak rég látott testvéréről van szó, így átöleli a srácot, közben pedig két kézzel jól megmarkolássza a hátsóját.
-Az egyszer biztos, hogy nem rád ütöttem. Hiába a szép ruhák, ha közben elengedted magad. Az élére vasalt nadrág talán elrejti a löttyedt valagad, de nem sokáig – rávigyorog a srácra, majd elhúzódik tőle, s kezeit összefonja a háta mögött. Így indul neki ráérős léptekkel, egy szó nélkül a forgatagnak, bátyjával az oldalán. Még akkor is csendben marad, mikor a srác láthatóan megpróbálja megfojtani, de következő kérdése is csak tíz perces szünet után kerül megválaszolásra. Nellit túlságosan lefoglalja, hogy arcára a mély undor és a felsőbbrendűség kifejezését ültesse, miközben az embereket figyeli.
-Talán inkább úgy fogalmaznék a helyedben, hogy elfeledkeztél rólam – ahogy egy pillanatra oldalra sandít a fiúra, tekintetében megvillan a vad sértettség. Bármekkora csatákat űz Noellel, akkor is fontos számára a bátyja, s nem kicsit verte le a biztosítékot nála, hogy őméltósága magasról lepottyantotta a fejét, mióta lelépett otthonról.
-Ugyan, ne túlozz, kedves bátyám – nyomja meg a jelzőt egy halovány mosoly kíséretében, miközben arrébb lök egy útjába kerülő srácot.
-Egészen biztos vagyok benne, hogy előbb tudnék magamba bolondítani valami szerencsétlent, mint te. Bájos és elragadó természetemmel nem tartana tovább, mint meglékelni egy emberi koponyát. Talán egyszer kipróbálhatnánk, Sára pedig jöhetne felügyelni a mérkőzés tisztaságát – elképzeléseiben természetesen a vesztes nagyon rosszul járna, de mielőtt ezt kifejthetné belassult kommunikációjában, Noel már az otthoniakról kérdez.
-Írj haza egy tetves levelet, ha kíváncsi vagy rá – morogja az orra alatt, majd kissé hangosabban hozzáteszi.
-Mégis mit gondolsz? Kiborító, ami otthon zajlik. Anya még mindig nem mondott le a szégyenletes muglimániájáról - keze ökölbe szorul a gondolatra. - Esküszöm, apa helyében rákényszeríteném, hogy azonnal fejezze be, amit csinál. Mindannyiunkat le fognak nézni miatta, ez nem aranyvérűekhez méltó viselkedés! Te is túl elnéző vagy vele! A fenébe is! Csak erőteljes fellépés kéne az egész család részéről, és anya végre abbahagyná a butaságait - egyre jobban belelovallja magát a súlyos problémába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

WE are the OMBOZIS!
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. május 21. 09:56 | Link

Én kicsi Nellim

Van valami különleges az Ombozi gyerekekben, ez vitán felüli. Az egyik Angliáig hurcolkodott, hogy hírnevét nem egészen hétköznapi módon szerezze meg, a másik mániákusan vigyáz a külsőségekre, amiért nem egyszer kapott már megjegyzéseket, a harmadik pedig egész egyszerűen hibbant mugligyűlölő, akinek elméje már korai éveiben megroppant. A negyedik, legkisebb Ombozi gyermekről még nincsenek információk, egyelőre annyit tudni róla, hogy bátyja tanácsára baltával várja az ágya alól esetlegesen előbukkanó mumust. Feltehető a kérdés, hogy mindez talán a szülők hibája? Ők rontottak el valamit növekvő utódaik lelkében? Valószínűleg nem, hiszen rendkívüli emberekről van szó, akik mindent megtettek azért, hogy a varázsvilág egyszer még büszke legyen gyermekeikre. Noel szeretetteljes mosollyal nézi, ahogy húga kézben tartja a reszkető kisleány hajzuhatagát, s különös szarkazmussal fonja annak újra tincseit. Dolga végeztével aztán kedveskedő mozdulatai megkeményednek, szavait zord hangnemben adja elő, és mivel ugyanolyan türelmetlen, mint testvére, rásegít a kicsi távoztára, jól meglökve őt.
- Néééézdmááá' - röhög fel arrébb lökve Nellit, amikor üdvözlő ölelésük közben a lány erősen belemarkol fenekébe. Megszokhatta volna már, hogy húga ilyen mértékben ütődött, mégis meglepődik azon, hogy miután szétromboltak egy vattacukorbódét, megfélemlítettek egy apróságot, most még molesztálják is egymást a majális kellős közepén. - Hiányoztam, mi? Üres lett a ház, mióta nemcsak Sára ment el, de tavaly én is... most pedig itt vagy. Borinak furcsa lehet ez a nagy változás.
A kislány is hamarosan követni fogja nagyobb testvéreit, de addig van még idő, és kastélyba érkezéséig bizony nem sokat fogja látni a nagyokat. A fiú levigyorog erősen festett húgára, majd eltátja száját a beszólásra. Nem hisz a fülének, aztán vörösödve nevet fel.
- Miről beszélsz, te?! - kérdez vissza hangosan, és ujjaival megragadja a loboncos lány nyakát, hogy némileg megszorongassa azt. - Jobban nézek ki, mint valaha, te mocsok! Nem is tudsz róla, mert honnan is tudnál, de volt egy mélyrepülésem ittlétem során, és akkor ledobtam pár kilót. Nemrég kezdtem el összeszedni magam, úgyhogy ne beszélj nekem itt feleslegről.
Michelle-re céloz mondandójával, de vele kapcsolatos emlékeit, s gondolatait nem kívánja megosztani Nellivel. Semmi kedve ahhoz, hogy húga szenzációs okfejtéseit hallgassa a szőkével kapcsolatban, akivel még találkozott is egyszer, Székesfehérváron, s valószínűleg hallotta padláson előadott veszekedésüket, ami után a háztársnő elviharzott. Nos, szép is a szerelem.
- Amúgy meg, te is összeszedhetnéd magad, mert ez már valószínűleg káros az egészségedre. Hogy nézel ki, he?! Akarsz te magad mellé embert?! Bár, azt jobb ha még most tisztázzuk, hogy csak a legjobb jöhet számításba, akárkivel nem járhatsz. Rajtad tartom a szemem, kislány! - mondja határozottan, két ujjával először saját zöldjeire mutatva, majd a húga tekintetét véve célkeresztbe. Nincs olyan, hogy a lány akárkivel összeszűrje a levet, igenis, mindent szépen el fog mondani a nagyobbaknak, hogy azok helyette döntsenek. Mert mi sem természetesebb ennél, nemde bár?
- Nem feledkeztem meg rólad - halkul el hangja, s a határozottság is kiveszik belőle. Nem írt, ez tény. De minden nap gondolt az otthoniakra, és megküzdött a lelkiismeretével, ami arra ösztökélte, hogy pennát ragadjon. Hiba volt nem hallgatni rá. - Sajnálom, de nem ment. Nem csináltam semmit, csak lógtam az órákról, meg Kowaival töltöttem az időmet. Olyasmiket csináltunk, ami neked is tetszene.
Mondandója végére azonban elvigyorodik, mert tudja, hogy Nelli ugyanúgy élvezte volna a csínyeket, mint ő és szövetségese. Aztán olyat mond a lány, amire ismét elengedik egymást ajkai, s mellé még meg is torpan.
- Viccelsz velem, ember?! - kiált fel meglökve a lány vállát. - Nem tudod, hogy kivel húztál ujjat! Nem tudod, hogy kikkel mit csináltam, és nem tudod, hogy milyen gyorsan vernélek meg ebben a versenyben! Jöhet Sára, jöhet a játszma, állok elébe! - idegességében húga lába mellé köp, szemeiben megjelenik a harag és versenyszellem tüze, majd tovább sétál, miközben olykor-olykor megrázza a fejét. Még hogy ő ne lenne képes elcsavarni valaki fejét? Pont Nelli akar vele versenyt csábítani? Pfej! - Kezet rá, átokfajzat! Mikor, kit, hol, meddig? Mi a tét? Írok baglyot Sacinak, aztán meglátjuk ki lesz a jobb! Te szélhámos ördögfióka!
Noel kezd teljesen kikelni magából, hangja erősödik, s érzi magában, hogy ismét porig tudná átkozni nagyobbik húgát. Mérge elönti ereit, szívét, még elméjébe is behatol, és legszívesebben most magára Nellire köpne.
- Hagyd békén anyát! Nem egyszer elmondtam, de kezd nagyon elegem lenni abból, hogy apával szövitek a világmegváltó terveiteket, és mindből anya jön ki rosszul. Ez a munkája, ez az érdeklődési köre, kész. El kell fogadni. Ő is elfogad titeket úgy, ahogy vagytok. Hagyd ki a mániádból, inkább alapíts valami iskolai kört, itt lehet mindent, csak okosan kell csinálni...
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. május 21. 10:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. május 21. 11:26 | Link

Majálisozzunk - Elena

 Valami más volt most Elenában. Nem tudta eldönteni, hogy pontosan mi, de valami tuti megváltozott. Talán megnőtt a haja. Vagy új ruhát vett. Vagy talán egy kicsit sápadtabb. Vagy nem is... Áh, hogyan tudna ilyesmire figyelni, amikor ilyen sok szép és jó dolog van itt az udvaron? Pláne, amikor Elena "megkínálja" a vattacukorral. Pontosabban Anna kínáltatta meg magát, szóval nem nagyon volt más választása szegény lánynak.
 Hmm... még egy kis cukor, és mehet fel a gyengélkedőbe, hogy lenyugtassák. Csak pörgött meg forgott örömében, és az édes vattacukrot szopogatta a szájában. Meg is ragadta Elena kezét, és akár akart a lány, akár nem, húzta maga után. Bezzeg ha ilyen erőnlétben lenne az edzésekkor is, lehet, hogy nem hullafáradtan érne vissza a toronyba minden alkalommal. Talán meg kéne ennie egy kis cukrot minden seprűreülés előtt, és akkor minden rendben lenne.
 Szegény Elena is, Anna úgy ugrált egyik bódétól a másikig, hogy alig volt egy percnyi ideje kifújnia magát. De az az egy perc is azzal telt, hogy két bódé között kerülgették az embereket.
 - Nézd, van zsákbamacska! Meg körhinta is!
 Mielőtt még azonban elérkeztek volna a jósnőkhöz, megálltak a körhintánál, majd utána kótyagosan ám, de egy rövidke ideig még álltak a célba dobásnál is. Túl hosszú volt a sor, így ahelyett, hogy Anna megkérdezte volna Elenát, már indult is tovább a következő állomása felé.
 Csillogó szemekkel ugrált ide-oda, majd egy pillanatra megállt a forgatag közepén, és tanácstalan körbenézett.
 - Te láttad a jóslós sátrat? - kérdezte csüggedten a lányra pillantva, egy kis szusszanásnyi időt hagyva a nagy sürgésben. - Szerintem eltüntették, vagy már vége. Biztos olyan sokan voltak, hogy feladták, és inkább elrejtőztek. Vagy... láttak egy olyan jövőt, hogy össze kellett hívni miatta a mágustanácsot, és most a katasztrófa megelőzésére csinálnak egy tervet... - még mondta volna tovább, de ekkor meglátta a kicsinyke sátrat valahol a hatalmas tömeg mögött. Azzal a lendülettel indult el, és húzta magával Elenát is.
 - Tényleg, a kviddics meccs óta alig látlak, merre jársz? - kérdezett még hátra. Már nagyon rég beszéltek, és bizony hiányzott egy kicsit neki a lány társasága. De ezt akkor sem vallotta volna be, ha pálcát szegeztek volna rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Nelli
INAKTÍV


3.0
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 67
Írta: 2014. május 21. 15:17 | Link

Noel

Hamar rájön, hogy Noel heccelése az egyik legjobb dolog, amit valaha felfedeztek a világon, s leginkább ez hiányzott sivár otthoni életéből. Hogy neki mennyit kellett unatkoznia eddig! Hiszen barátai nem voltak sosem, a szüleit megpróbálta kizárni az életéből – inkább kevesebb, mint több sikerrel -, Bori pedig még igencsak kicsi ahhoz, hogy szórakoztató társaságnak lehessen titulálni.
-A hátam közepére sem kívántalak volna – fűzi hozzá a témához elnézően. A végén még túlságosan meglegyezgetné egy hatalmas pálmafalevéllel bátyja egóját, márpedig arra nem hajlandó. Nem is kellene túl sok utána, s máris azon kapná magát, hogy szőlővel eteti a srác babérkoszorúval koronázott majom fejét.
-Noel, ne légy ilyen szánalmas; ne sajnáltasd magad! – cseppet sem zaklatja fel lelki világát, hogy kedves bátyja épp a torkát szorongatja. Sőt, tekintetében mintha cseppnyi derű villanna, amit gyorsan megpróbál elrejteni, s helyébe közönyt erőltet. Még csak az kéne, hogy testvére komolyabb idegrohamot kapjon, és megfojtsa. Mi lenne akkor szegény édesanyjukkal? No, hát mégiscsak foglalkozik leányunk szegény nő lelkivilágával, hiába állítja Noel az ellenkezőjét.
-Nem gondolhatod komolyan, hogy az lesz az első dolgom, hogy mindenkit elviszek elétek, és az engedélyeteket kérem hozzá – hitetlenkedve rázza a fejét, miközben szépen lassan lefejti nyakáról bátyja ujjait. Nos, legalább azt megtudtuk, ha megfojtott embert találnunk a kastély területén, Noelt kell első számú gyanúsítottként kezelni, mert neki ez a mániája.
-Felejtsd el! Nem szólsz bele a magánéletembe. Nem azért jöttem el otthonról, hogy itt is mindig a nyakamon lógjon valaki – az úriember következő kijelentésére, miszerint nem felejtette el Nellit, csak horkant egyet, majd újra ráérős sétába kezd a tömegben, valószínűleg Noellel az oldalán. Pár percig némán emésztgeti a hallottakat. Talán azt fontolgatja, tépje-e le a másik fejét, vagy hagyja futni.
-Szegény, Te! Valószínűleg pálcát tartottak a halántékodhoz, ahányszor toll után nyúltál. Majd ha lesz időm, ígérem, ejtek érted egy könnycseppet, üvegcsébe zárom, és neked adom születésnapodra. Aztán, ha őszinte sajnálatra vágysz, bármikor nyugodtan nézegetheted, miközben a kispárnádat ölelgeted – mindennek van ám határa!
-Kowai a csaj, akit hazahoztál? – ráncolja a homlokát, már nem emlékszik a szőkeség nevére, akivel bátyja otthon balhézott. Bár ezek szerint hamar kibékültek. Jesszus, picsogó hősszerelmest csinált Noelből ez az iskola. Undorodó arckifejezés kíséretében megrázza a fejét.
-Nem, kössz, nem akarom tudni, miket csináltatok kettecskén… - még talán folytatná is, ha a srác nem taszítana rajta egyet, amitől nekiesik egy sétálónak. Morog valami igazán illetlent az orra alatt, de kedvét feldobja testvére felháborodása. Vagy lelkesedése? Nem tudná pontosan megállapítani.
-Megegyeztünk – bólint elégedett mosollyal. – Megkeressük Sárát, és bele is vághatunk. Túl sok a szöveg a részedről, majd elhiszem, hogy toppon vagy, ha látom. Talán ide kéne később kijönni Sárával, itt lenne kiből válogatni. És nem szedhetsz fel valakit, aki már korábban horogra akadt. Az úgy nem volna igazságos – persze honnan tudhatná, Noel tisztességesen játszik-e.
Persze onnantól kezdve, hogy bátyja elkezd üvöltözni, ő sem fogja vissza hangját. A legkevésbé sem érdekli, hányan hallják körülöttük. Elvégre a majális a szeretet ünnepe. Csak kicsit sok ott a…
-Nem egyszer elmondtam, hogy mi egy aranyvérű család vagyunk! – kiabálja vissza Noel arcába. Amilyen hirtelen képes alfába menni, olyan sebességgel kapja fel a vizet is, és gurul el a gyógyszere.
-Anya csak szégyenbe hozza a nevünket! A parányi agyaddal Te ezt képtelen vagy felfogni? Rossz hatással lesz Borira is, ha elhiteti vele, hogy nekünk keverednünk kéne a muglikkal és a sárvérűekkel – mérgesen felüvölt, és sarkon fordulva betrappol a tömegbe, mindenkit arrébb rugdosva az útjából. Noeltől ki fog hullani az összes haja. Bár amit utoljára mondott… talán tényleg nem volna buta gondolat összehozni a hasonló gondolkodású embereket….
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

WE are the OMBOZIS!
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. május 21. 16:34 | Link

Én kicsi Nellim

Unalom. Nos, ez az a fogalom, amiben kastélyban tartózkodása alatt egyszer sem volt része. Székesfehérváron sem tartozott az unatkozó emberek gyűrűjébe, de ittléte óta ideje sincs egyedül érezni magát. Sem a magányosság, sem a semmittevés nem találta meg, és bár nem fél attól, hogy egyszer megtapasztalja ezeket, örül, hogy egyelőre mindig kénytelen volt ott lenni, ahol az izgalom és tapasztalatszerzés rejtőzik.
- Szánalmas, aki mondja - vigyorog félrefordított fejjel húgára, majd menet közben fél karjával magához húzza és egy nyálas puszit nyom homlokára, hogy a lánynak sikoltozva kelljen letörölnie azt esetleges alapozó foltok kíséretében. - Nem vagyok az, te is tudod.
Ezt már csak mellékesen állapítja meg, aztán körbenéz a még mindig gyűlő tömegben, hogy hátha lát ismerős arcokat, akikhez társulni lehetne pár percre vagy csak bemutatni nekik Nellit, hogy a lánynak ennyivel is könnyebb legyen. Az időben kialakított ismerősi kör fontos, hiszen mégiscsak társas lények, akkor is, ha a pincéből valóak.
- Milyen mindenkiről beszélsz, he? - kérdezi kikerekedett szemekkel, majd még mielőtt a lány válaszra nyithatná vöröslő ajkait, tovább fűzi gondolatait. - Szó sincs mindenkiről. Lesz egy, aki mindenben megfelelő, aztán vége a mókának. Tévedés azt hinni, hogy a lányoknak jól áll a csóklista. Nem fogsz szégyent hozni a családra, esetleges nemi betegségeket meg főleg nem, azt garantálom!
Komoly hangon beszél húgához, akit egyelőre elég soványnak lát ahhoz, hogy úgy gondolja nem fog kelleni senkinek, viszont a lelkében retteg a rohamosan közeledő pillanattól, amikor meg kell ismernie a lány barátját, majd férjét, majd nagybácsi lesz, és végleg odaveszik a csodás gyermekkor. Végigfut hátán a hideg, ahogy ezek az idegtépő gondolatok járnak fejében, majd letekint a feketére és némileg érzékenyebb stílusban folytatja.
- Csak nem akarom, hogy megbántsanak. Mert tudom, hogy azért, amit akkor tennék az illetővel, Azkaban jár.
Elmosolyodik, mert minden tétova gondolkodás nélkül ölné meg azt, aki bármelyik családtagját bántani merészelné. Ugyanúgy Saciért is bitófára menne, mint Nelliért, Borókáért vagy édesanyjukért. A család szent és sérthetetlen, a hozzájuk csatlakozni vágyók pedig várják csak ki a sorukat, míg bekerülnek a bizalom körébe.
- Fogd fel, hogy nem írtam! - kiabálja, és ismét megáll. - Tudom, hogy szemét voltam, de nem tudtam mit írni. Megsértődhetsz, oszthatod az igét, de nem tudom visszacsinálni, érted?!
Az őket körülvevő emberek oszlani kezdenek, úgy tűnik az Ombozi testvérek nem illenek bele a boldogan majálisozó diákok és családok idilli képébe. Noel és Nelli furcsa páros, akik a négy testvér közül talán a legjobban hasonlítanak egymásra, legalábbis ami a külsőségeket illeti. Bosszúsan néz húgára, aki szintén torkaszakadtából ordít.
- Te beteg állat, Kowai az egyik legjobb barátom - röhögi el magát, és a dühe újfent elszáll. Kár, hogy még nem vitte haza, szívesen bemutatná kis családjának, és valószínűleg Nelli is sziporkázna a keresztes arcú lány társaságában. - Kowai olyan, mint mi vagyunk. Szót értenél vele, ő sem szereti a muglikat. Csendes lány, sokat morog, de szeretetreméltó. Legalábbis az én szívem egy szegletét birtokolja.
Megrántja vállát, s közben húga következő szavain nevet. Úgy örül, hogy itt van a lányka, hogy észre sem veszi milyen sokat mosolyog.
- Akit hazavittem, őt... Michelle-nek hívják. A rellonban prefektusok az ikertestvérével, Mihaellel - magyarázza, hogy húga minél többet tudjon a házról, és minél kevesebb meglepetés érje majd. Védi, ahogy tudja, információval és neki szentelt figyelemmel. - De már vége. Nincs köztünk semmi. Azt hiszem agglegénynek állok.
Sületlenségnek hat alig tizenhat évesen ilyen határozottan nyilatkozni a későbbi szerelmi életéről, de a háztársnője olyan mély benyomást tett rá, hogy testi kapcsolaton kívül senkitől sem akar semmit.
- Nem akarom, hogy te is így járj - mondja lehajtott fejjel, mielőtt megköttetne az a bizonyos megállapodás. Nem hitte volna, hogy pont nagyobbik húgával fognak versenyt futni csábítás témakörben, de úgy látszik eljutottak idáig is. Nelli már nem kisgyerek, aki nem akarta megenni a babkonzervet, aki leesett a bátyja seprűjéről és sértődötten átkozta azt földről felkapott játékpálcájával. Itt tartanak, a többiekről szót sem ejtve. Saci lassan férjhez is mehetne, ő pedig apja nyomdokaiba akar lépni. Mi lett a régi világból, hova tűntek azok az évek, mikor még mindannyian a családi házban hangoskodtak?
- Rendben. Egy csók, se több, se kevesebb - fekteti le a szabályokat, és képzeletben már írja is Sacinak a baglyot, hogy jöjjön bíráskodni. Szelíd játék, szelíd felek között. Na persze.
- Örülj neki, hogy aranyvérűek vagyunk! - kiáltja ő is, és pálcájáért nyúl. - Ha még egyszer a szádra veszed anyát, lenyomom a torkodon a rohadt pálcámat! Hogy lehetsz ennyire tetű, mi?!
Olyan hangosan ordít, hogy a körülöttük lévő zsibongás elhalkul mellette. A világon senkit se szeret jobban a családjánál, és édesanyjánál, aki életet adott mindannyiuknak.
- Az anyádról beszélsz, te hülye! - ordít két kezével Nelli pólóját megragadva, egyenesen bele az övére hasonlító szempárba. - Az anyádról, aki képes elviselni téged. Ha még egyszer, bárkinek, bármi rosszat mersz róla mondani, kibelezlek és azzal kötlek fel a rellon klubhelyiségébe, fogod?! Hogy van képed, hogy van merszed ehhez, mi?!
Remegő kezekkel rángatja a lányt, hangja néhol elcsuklik. Nem tudja hogyan vezesse le fékezhetetlen dühét, és úgy érzi, hogy igen, most nagyon jó volna, ha ott lenne Saci, és megátkozná, hogy engedje el húgukat.
- Te szerencsétlen - ereszti el a meggyűrt ruhaanyagot, és úgy meglöki a lányt, hogy az elessen. - Remélem eljutott az apró agyadig, amit mondtam, mert egyszer te is anya leszel, és akkor majd megtudod, ez milyen érzés.
Percről percre hűti felforrt agyvizét, majd elteszi pálcáját, és ha ezért átkot kap, áll elébe. Nem lett volna szabad így viselkednie, ráadásul mindenki előtt, de ha édesanyjukról van szó, képtelen türtőztetni magát. Talán a nő a gyenge pontja.
- Senki sem kéri, hogy muglihoz menj hozzá, sem sárvérűhöz, csak kérlek fogadd el, hogy anya vizsgálja és tanítja őket. Én sem örülök neki, én is aranyvérű lányt szeretnék magam mellé, ha egyszer elvonatkoztatok az agglegényélettől, de a nekünk életet adó személynek nem fogom megmondani, hogy mit csináljon.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. május 21. 16:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szatmári Sára Liliana
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 6
Írta: 2014. május 21. 21:39 | Link

Rentai Bálint



Lassan egy hete érkeztem meg, egyre jobban felfedezem a kastély meg a környékét. Még mindig nem szoktam meg a nyirkos reggeleket, hogy szuszognak mellettem fél ismeretlen emberek, amikor elalszok, és hogy minden jóval nehezebbnek tűnik, mint a való életben. Persze, mások azt gondolják, könnyebb a varázsvilágban létezni, mert megjelenik az étel a kosarakban, meg hasonlók, de egy olyan embernek, akinek mindez idegen és inkább taszító, mintsem érdekes... nos, annak nagyon nehéz befogadni ezeket a dolgokat. Alapvetően mindig nagyon spirituális ember voltam, sosem gondoltam, hogy a dolgok véletlenül történnek, megvan egy kialakított képem a világban uralkodó harmóniáról, de azért amikor egész életedben mindenki próbál lebeszélni a kóros tévképzeteknek titulált világnézetedről és kiderül, hogy igazad volt, pont akkor, amikor már kezdenél "kigyógyulni", úgy hogy soha nem is voltál beteg... kicsit megdöbbentő. Pár hét és nagyon otthonosan fogom érezni magamat, de azt valahogy ki kell húzni. Így hát menekülőre fogom a dolgot, s valami elhagyatott helyet keresve találom meg ezt a szép kis udvart, vízeséssel meg minden. Fülig ér a szám, mikor meglátom, mert a legreménytelenebb romantikus idióta vagyok a világon, szóval meghatnak az ilyen dolgok. Nagyon  nehéz bevallani, de tényleg. Nagyon szeretem a szép dolgokat. A szép helyeket. Annyira elragadnak és megragadnak, ráadásul senki nincs errefelé, szóval nincsenek szemtanúi szembekönnyezős, nagy sóhajos, szívhez kapós jelenetemnek.

Vízesésbe a kéz, aztán meg padra a hátsó. Előveszem kissé szakadt tatyómból a festős cuccaimat, meg a kemény zöld kartont-mostanában mindig zöld kartonra festek- és a még Ádámtól kapott ecsetek közül kihúzok egy lapos, vékonyat. Kinyitom a fekete tégelyes festékemet, és a rajztáblára erősített lapra meredek. Harcolok saját magam ellen, mert megkívánná ez a gyönyörű környezet, hogy azt fessem, de hát nem tehetek róla, nem tudom azt festeni, amit látok. Nem vagyok ennyire racionális ember, és túlságosan korlátok közé szorítva érzem magamat ilyenkor. Megvonom vállamat és inkább megy a kezem a szívem után. Mint általában most is erőteljes vonalakat húzok, szabálytalanul, gyorsan, mintha az életemért festenék. Arckifejezésem elmélyült, zaklatott, kicsit talán dühös. A lapon lassan körvonalazódik egy ember arca, a szeme kifejezetten kétségbeesett, fájdalmas, az arca rendkívül szabálytalan, kicsit sem követi a klasszikus emberarc rajzolatát. Szeretek festeni.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2014. május 22. 19:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oda és azért, amiről úgy tudom: nincs, de érzem hogy van.

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 23. 14:52 | Link

Aisha


Nem vagyok az az ember, akit túlságosan boldogít, hogyha más társaságában kell elütnie az idejét. Sőt. Kifejezetten utálom, hogyha másokhoz kell igazodnom, és ez alól csupán néhány eset kivétel. A kislány társaságának sem örvendek túlzottan, de még mindig tűrhetőbbnek tűnik, mint néhány diák a saját korosztályomból. Legalább őt nem ismerem, nem kell úgy tennem, mintha ezerféle dolog lennék, ami amúgy nem vagyok. Semmi érdekem nem származik belőle, hogy vele hozott össze a sors, de hátrányom sem, ez pedig már ebben az iskolában pozitívumnak tűnik. Komolyan, kezdem úgy érezni, hogy az egész iskola szépen lassan túlzsúfolt lesz számunkra. Még az alagsorban is feltűnően többen vagyunk, mint az feltétlen szükséges lenne, ez pedig rellonos lelkemnek, azaz lelkünknek nem tesz jót. Akár azt is mondhatnám, hogy ennek a többiek látják kárát.
- Nem a könnyebb út. A logikusabb. - Vállat vonok, tényleg nem érdekel, hogy mit gondol. Inkább legyen hálás, hogy kiszedtem az ázott pergamentekercsét a kútból, szépen fogja be a száját, és hagyjon egy kicsit pihenni. Nem azért jöttem ide, hogy mások dühöngését hallgassam, éppen elég számomra a sajátom. Ami a kimerültség mellett csak egy egészen apró tényezőnek tűnik.
Nem vagyok hülye, hogy mikor ott van a kezemben a pálcám, megpróbáljam mugli módra elérni, amit akarok. Hiába vagyok félvér, és nőttem fel a száz százalékig mugli apám mellett, sosem nyűgöztek le ezek a módszerek. A varázslat pedig nagyban megkönnyítette az életemet egyes helyzetekben, éppen ezért amikor csak lehetett, használtam is a különféle bűbájokat. Nem mintha egy egyszerű Invito túl nagy élvezetet okozott volna, de legalább nem kellett megmozdulnom, valamint olyan látványosan szenvednem, mint a lány tette néhány perccel korábban.
Csak grimaszolok a következő megjegyzésére. Eszemben sem volt várni, hogy oltárt emeljen bárki is, vagy nekiálljon a dicsőítésemnek, egyszerűen csak arra vágytam, hogy végre mindenki hagyjon békén. A mindenkibe pedig ő is beletartozott. Nyilvánvalóan nem azon a véleményen volt, mint én a nyugalomról, és főleg nem úgy tűnt, hogy békén akar hagyni a sikeres "mentőakció" végeztével. Na nem mintha ez ebben az iskolában újdonság lenne.
- És szeretnéd kipróbálni? - vonom fel a szemöldökömet. Hogyha ezzel elérhetem, hogy elüljön a kíváncsisága, és végre békén hagyjon, gondolkodás nélkül bólintok rá. Az utolsó mondatára nem reagálok, de kezd derengeni, hogy ki is lehet ő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 23. 16:17 | Link

Olivér

 
Szegény srác, biztos nem lehet jó napja neki sem. Ennek orvoslására persze csak pár ezer megoldás fogalmazódik meg bennem, mégis úgy döntök, jobb visszavenni, és nem zúdítani rá mindent - amit mellesleg alapból szoktam -, mert nála igenis pálca van, használni is tudja gondolom, plusz jóval idősebb nálam. Ergó, ha arra kerülne sor, hogy abban látja az élvezetet, hogy engem kínoz, esélyem se lenne. Békés, oké aránylag békés teremtésnek gondolom magam, így a józan eszem, meg a cseppnyi félelem - ami vélhetően a másik kisugárzásának köszönhető -, azt mondatja velem, ne vele szemben feszegessem a határaim, legalább is ne most.
Azt persze nem bírom megállni, hogy ne szóljak be, mert... mert Aisha vagyok, aki igenis más fejéhez vágja, ha valami nem tetszik neki, mert tud nagyon gyorsan futni, ha arra viszi a szükség.
- És a logikában mi a jó? Attól lesz kiismerhető az ember... és unalmas egy idő után, így a végeredmény még mindig ugyanaz - vonok vállat, miközben magam vizslatom a víz tükrében, és eltűrök egy tincset, ami épp marha rossz helyen van.
Nem azért nem nézek a srácra, mert annyira ijesztő, inkább tartok magamtól... vagyis attól, hogy a múltkori incidens megint megtörténik. Jó, tudom, hogy az a kor is elkezdődik egyszer, So ezt részletesen el is mesélte nekem, lévén anyámnak nem volt ideje, de én nem akarom. Az régen rossz, ha egy férfi el bírja vonni a figyelmem rengeteg sokkal fontosabb dologról.
- Szoktad másra is használni a szád? - bukik ki belőlem a kérdés, anélkül, hogy belegondolnék, mik is hagyták el a szám. Jó, de a fiútól eddig csak grimaszt, vigyort, vagy valami más arckifejezést láttam, és nem valami bőbeszédű, ami csak azért idegesít, mert így gondolkodhatok azon, mi jár a fejében, és mivel az én elmém kreatív, el is kezdek parázni.
- Miért nem ülsz le? - mutatok magam mellé, mert hely az van bőven, és tudtommal én se szenvedek fertőző betegségben, bár ki tudja, mit szedtem itt össze.
- Igen, vagyis nem... nem tudom, már így is kitagadnak, ha megtudják, hogy.... - megrázom a fejem, mert azért mégse kéne egy idegennek elregélni, milyen vétséget követtem el, még csak az hiányzik, hogy elkönyveljen könnyűvérűnek.
Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. május 23. 16:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 43 44 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék