31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tenshi Dasha összes hozzászólása (304 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 10 11 » Le
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 5. 19:27 Ugrás a poszthoz

Kérdésekkel teli fejjel járkálok az iskolában. Új tanuló vagyok, még nem nagyon ismerem sem a helyeket, sem a többi diákot. Mindig is csöndes, magamba forduló ember voltam, nem szoktam beszélgetést kezdeményezni talán csak a közeli barátokkal. Ellenben nem vagyok félénk típusú sem. Sokan elítéltek már ezért. Többen is vámpírnak csúfoltak megjelenésem és viselkedésem miatt. De aki meg akar ismerni azt rájön, hogy kedves és megbízható vagyok.
A hatalmas iskolán belül egy nyugodt helyet szerettem volna találni. Gondoltam a Tanulószoba pont ilyen. Kinyitottam az ajtaját. Békés helynek tűnt. Továbbmentem és leültem az egyik fotelbe. Sosem voltam az a tanulós típus, inkább tapasztalatszerzéssel szereztem információt és a tudást. Mindig is szerettem kalandozni, utazgatni, kultúrákat és lényeket megismerni. Szóval a tankönyv helyett inkább a kedvenc fantáziakönyvemet olvastam tovább.  
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 6. 17:19 Ugrás a poszthoz

Luna

Amikor már láttam, hogy felém közeledik, felnéztem. Kicsit megijedtem hisz először még nem tudtam, hogy mit szeretne. Persze nem úgy tűnt mintha rosszindulatú lenne, csak azért féltem, hátha éppen az ő helyére ültem volna le.
Az ikertestvérem is mindig panaszkodott otthon, mert mindig az ő székére ültem. Természetesen rajta csak röhögtem. Sokszor még szívattam is őt ezzel. De ez most más helyzet.
Azért a kérdések után megnyugodtam és viszonoztam a mosolyát.
-Szia! Igen, új vagyok. A nevem Dasha. -Mondtam határozott, de kedves hangon.
-Ez a könyv angyalokról szól. Egy lány beleszeret egy arkangyalba és az ő történetüket meséli el. Kaland dús, igaz vannak benne véres részek. A többit érdekességet nem szeretném lelőni, hátha majd te is el szeretnéd olvasni egyszer. Ha gondolod, majd szívesen kölcsönadom. - Próbáltam bőbeszédű lenni.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 6. 19:45 Ugrás a poszthoz

Luna


Kicsit meglepett, hogy a származásomról kérdezett. Akikkel eddig találkoztam életem során azokat nem nagyon érdekelte ez. A barátaim is csak napok után tették fel e kérdést. Mindenesetre jól esett, hogy észrevette, hogy van bennem mongoloid vér, és annak még jobban örültem, hogy rájött, hogy épp koreai vagyok. De honnan gondolta?  
- Köszönöm. A nevem, vagyis a Dasha amerikai név. De jogosan tippelted, van bennem koreai vér. Pontosabban az apám koreai. Az anyám amerikai és ezért sokáig kint éltünk San Francisco-ban. De a szívem mélyén koreai vagyok. - Mondtam neki. Aztán gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki a másik nevem, de végül úgy döntöttem, hogy elmondom.
- Amúgy a koreai nevem Park Son Yeong (박손영). De így senki sem szólít és amúgy sem ezt használom.
- Nem gondoltam volna, hogy tényleg érdekelni fogja a könyv. A mai lányok kedvence inkább a nyomozós regények. Gondoltam odaadom neki aztán majd meglátjuk, hogy tetszik-e neki vagy nem. Egy próbát megér. Ekkor jöttem rá, hogy én róla még nem is tudok semmit.
- És te honnan jöttél? Mesélj egy kicsit magadról.
Utoljára módosította:Tenshi Dasha, 2014. március 23. 20:29
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 8. 13:50 Ugrás a poszthoz

Luna


Megtudtam, hogy thai születésű, aminek nagyon örültem ugyanis sok barátom van aki thai. Nagyon sokszor nyaraltunk már Thaiföldön és nem túlzás, az egyik legszebb hely. Mindig szívesen megyek vissza oda.
Egész életemben imádtam utazgatni a világban amire sokszor alkalmam is volt, de őt hallgatva rájöttem, hogy az én életem nagyon unalmas az övéhez képest. Kicsit irigykedtem is mert ő nagyobb világjáró mint én. De természetesen csak jóindulatból.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekli majd Korea. Jókedvvel álltam neki beszélni a múltamról és az országomról.
-Igen, Koreában is éltem. 18 évemből 12-t töltöttem Dél-Koreában. Seoul-ban születtem és ott is nőttem fel. 8 éves koromban költöztünk ki Amerikába anyukám miatt, aki San Francisco-i születésű. Meg hát fontos az angol nyelv tökéletes elsajátítása is. Nagyon szerettem Kaliforniát, de már nagyon hiányzott a keleti kultúra, amiben felnőttem, ezért 6 évre rá, 14 évesen visszaköltöztünk Seoul-ba. -Meséltem neki. Azután kicsit elgondolkoztam, hogy mit is mondhatnék magáról az országról. Nem volt könnyű összeszedni a gondolatokat, de végül összehoztam valamit, amit érdekesnek gondoltam:
-Dél-Korea nagyon modern és gazdag ország. Szerintem ott az emberek sokkal barátságosabbak mint például Amerikában. Emellett gyönyörű természeti hely is. Sokat szoktunk kirándulunk a szabadban a családommal. Ez az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem is.
- És még sok mindent elmeséltem Koreáról. Remélem, hogy nem unta meg a felénél. Szerencsére nem kellett belemennem a részletekbe, hisz ő is ázsiai lány.  
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 8. 18:07 Ugrás a poszthoz

Zoli


Egyik este, fürdés után nem éreztem álmosnak magam. Úgy gondoltam, hogy sétálok egy kicsit az iskolában, hisz még úgy is csak egy-két helyet láttam a suliból.
A folyosók sötétek voltak. Egy hang sem szűrődött ki egy teremből sem. Sétáltam az iskola magas falai között egy fáklyával a kezemben. Az ijesztő képek ellenére nyugodt és magabiztos voltam. Tudtam, hogy nem csak én szegtem már meg a szabályokat a kíváncsiság miatt újoncként. A déli szárny felé mentem. A termek, amik mellett elmentem nem voltak nagyon érdekfeszítőek. Mentem fel a lépcsőn az első emeletre. Magam sem tudtam, hogy minek megyek és merre. Csak mentem a fejem után. Ez volt az első alkalom amikor láttam az iskolát sötétben. Nyugodt és békés volt. Gyönyörű! Mondtam magamban, hisz nekem mindig is tetszettek az ilyen helyek. A lépcsőn felérve képek vonták el a figyelmem, mind természeti képek voltak. Látszott rajtuk, hogy a festőjük képzett és pontos volt. Elgondolkozva nem is vettem észre, hogy a folyosó végéhez értem és egy nagy ajtó magasodott fölém. Körbenéztem, de nem láttam egy feliratot sem ami a szoba nevét jelezte volna. Mivel nem vagyok az a feladós ember, úgy gondoltam, ha már eljöttem idáig benézek oda. Kinyitottam az ajtaját résre és bekukucskáltam. Könyveket vettem észre. Olvasni szeretek ezért besurrantam és halkan behajtottam magam után az ajtót. Majd jobban körülnéztem. A látvány különleges volt. Növények hálózták be néhány fal és oszlop részeit. Elkezdtem sejteni, hogy ez nem egy olyan hely ahova bárki betehetné a lábát. Nem akartam balhét azért elindultam az ajtó felé. De két könyvespolc között megpillantottam egy szökőkutat. Most sem tudtam ellenállni a kíváncsi, rosszcsont énemnek. Elindultam felé. Az út oda könyvespolcok sorai között vezetett. De mielőtt odaértem volna zajt hallottam az ajtó felől. Leguggoltam gyorsan egy polc mögé és hallgatózni kezdtem. A könyvtár ajtaja kinyílt!  
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 8. 20:29 Ugrás a poszthoz

Luna


Amikor kimondta azt a mondatrészt, hogy "ég és föld e kettő" nem hittem a fülemnek. Én ezt a mondatot nem mertem kimondani, nehogy megbántsam, hisz ő olyan sok helyen lakott már. Ki tudja, lehet, hogy pont az európai, amerikai szokás tetszett meg neki. De ezek szerint nem. Ezek szerint kimondhattam volna. Ezek szerint ugyanúgy nézünk a világra. Ennyit számítana a hovaszületés? Vagy vannak nem ázsiai emberek is akik így gondolkodnak? Tettem fel a kérdéseket magamnak.
Közben láttam, hogy a könyvet visszateszi a polcra. Ez azt sugallta nekem, hogy érdekesnek tart engem és a múltamról szóló történeteimet. Ki tudja, a végén még közeli barátok is leszünk.
Kérdései visszaugrasztanak a valóságba. Talán kicsit túl elmélyültem a gondolataimban. Mosolyogva továbbfolytatom az én kis múltamról szóló sztorit.
- A költözés mindig nehéz volt. Főleg az első. Koreát otthagyni borzalmas volt, bár tudtam, hogy még visszatérek oda. Még az nyugtatott, hogy ezentúl az angolt nem tanulni fogom, hanem beszélni.
-Kis szünetet tartottam, majd folytattam.
-Amerikát már könnyebben hagytam ott. Igaz, imádtam a híres városban élni és mediterrán levegőt szívni, de az érzés, hogy hazamegyek az mindennél jobb volt.
-Újra belegondoltam az érzésbe, mire a mosolyom még szélesebb lett. Majd eszembe jutott a következő kérdése.
-Édesapám óceánkutató Dél-Koreában, édesanyám meteorológus.
-Talán kicsit túl rövidre is vettem, de én nem tartottam érdekesnek ezt a témát, annak ellenére, hogy a munkájukat szerettem.
Az hogy megkérdezte, hogy milyen erdők vannak Koreában nagyon meglepett. Még senkinek sem jutott eszébe az erdők. De én örültem neki, mert hát én is nagy erdőfan vagyok.
-Korea erdői változatosak. A legkülönlegesebb erdőtípus ott talán európai szemmel a babérlombú erdők. Ott az erdők hegyes-völgyesek és nagy kiterjedésűek. A levegő nagyon tiszta.
-talán emiatt is szerettem volna hazajönni USA-ból. Gondoltam bele.
-Az biztos, hogy kirándulni nagyon jó ott. És te milyen országokban éltél?
-Kérdeztem meg, hisz már nagyon érdekelt.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 9. 08:52 Ugrás a poszthoz

Zoli


Mikor a zaj már elcsöndesedett, két könyvet elhúztam egymástól, hogy közöttük kukucskáljak ki. Egy olvasót láttam, de még nem tudtam, hogy tanár vagy diák. Ő nem nagyon mászkált így én közeledhettem felé anélkül, hogy bújócskát kellene játszanunk. Meggörnyedve -nehogy meglássa a fejem búbját- közeledtem felé a könyvespolcok között járkálva. Amikor már elég közel értem hozzá láttam, hogy fiatal. Megnyugodtam, hogy nem tanár, de még nem lepleztem le magam neki. Elindultam újra a szökőkút felé, mert hát eredetileg azért indultam el arra.  
Közben rájöttem, hogy ez a könyvtár engem megnyugtat, segít hogy tisztán lássam a dolgokat. De tudtam jól, hogy ez egy tiltott helység. Nem kéne sokat itt lennem mert egyszer még lebukok. Arra meg semmi szükség, hogy új diákként elítéljenek az első napokban.
Odaértem a Szökőkúthoz. Pontosabban három lépcsőfok választott el tőle.
-Ha oda felmegyek, akkor tuti észrevesz ha még nem vett volna eddig észre. -Mondtam magamban. De végül úgy döntöttem, hogy felmegyek és megnézem az a szökőkutat. Elindultam a lépcsőn. Szépen lassan magam mögé utasítottam mind a három lépcsőfokot. Tudtam, hogy amint felléptem oda meglátott. Zajt is halottam, de nem néztem hátra. Inkább a szökőkúttal foglalkoztam, egyenlőre.
-Gyönyörű! -mondtam. Nagyon tiszta, fehér kőből volt, sajnos nem tudtam megállapítani, hogy milyenből. Egy sellőből jött a víz és az oldalát domborművek díszítették. Poszeidónt ábrázolták jelenetképekben. Miért ne lehetne itt egy ógörög szökőkút? Hisz az iskolában mindenféle értékes tárgy van.
Eszembe jutott, hogy a másik személy még mindig mögöttem volt. Hallottam mocorgást, de nem hangosat. Még mindig nem akartam hátrafordulni. Nem azért mert féltem, hanem mert nem akartam, hogy beazonosítson.
-Ha közel lesz majd felfedem magam. -Gondoltam.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 9. 17:36 Ugrás a poszthoz

Luna


Mikor felsorolta, hogy milyen helyeken lakott már, elcsodálkoztam. Különösen Alaszkán. Elképzeltem, hogy milyen lenne az életem ha ott élnék és hát nem voltam elragadtatva. De ez csak az én érzésem. Én mindig is a meleg éghajlatot kedveltem. Nem feltétlenül a trópusit, de azért nem szerettem amikor 10 fok alá ereszkedett a hőmérő higanyszála. Kíváncsi voltam, hogy ő hogy érezte magát ott.
- Tényleg sok szép helyen laktál. Ezek közül melyik tetszett a legjobban? És milyen volt Alaszkában élni?
-Tettem fel a kérdéseket neki. Számítottam rá, hogy a szüleim után a testvéreim és érdeklik. Ez természetes.
-Van egy bátyám. A neve Kristian. Ő is az amerikai nevét használja, mint a családban mindenki, apám kivételével. Nagyon kedves és példamutató személy. De szerintem a másik testvérem jobban fog érdekelni téged. A bátyámon kívül van egy ikertestvérem is. Méghozzá ő is lány. A neve Victoria. Sokan összekevertek minket régen. Most már Victoria haja egy kicsit szőkébb ezért már annyira nem hasonlítunk. -Elgondolkozok. -Najó de.  - Majd sunyin mosolygok.
-Én és az ikrem örökös bajkeverők vagyunk. Szegény bátyám már tudom miért nem örült, amikor kiskorunkban neki kellett figyelni ránk. -Felkacagok.
A hobbijaimról még nem is gondolkoztam. Csak csináltam amit éppen akartam. Mentem a fejem után mindig, sokszor édesanyám nem is bírt velem és Victoriával. Azért megpróbáltam válaszolni a kérdésére.
-Nagyon szeretek harcművészeteket tanulni. Természetesen legközelebb hozzám a taekwondo áll. De emellett karatézok, dzsúdózok és kungfuzok is.
- Gondolkoztam, hogy elmondjam-e, hogy milyen öves vagyok belőlük, de inkább nem beszéltem a sikereimről.
-És te miket szeretsz még csinálni? Neked vannak testvéreid? -Kérdeztem vissza.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 10. 15:57 Ugrás a poszthoz

Zoli


A szökőkutat néztem, mondhatni vizsgálgattam. Mindig is érdekelt a görög kultúra.  Közben a fülem folyamatosan a hátam mögötti diákra összpontosított. Hallottam, hogy jön fel a lépcsőn, de nem foglalkoztam még vele. Úgy tettem, mintha nem is tudnám, hogy ott van. Majd egy halk hangot hallottam a hátam mögött. "Szia!" -hangzott el halkan a szó. Hátranéztem a vállam fölött. A fiú, akit már kiszúrtam az ajtónál mögöttem állt. Kedvesnek látszott, bár én sosem ítélek első pillantásra. Visszaköszöntem neki:
-Szia!
- Gondoltam, hogy nem én vagyok az egyetlen aki szeret éjszaka az iskolában mászkálni, de azt nem gondoltam, hogy bele is fogok futni egybe. Azért örültem, hogy nem vagyok egyedül.
-Ni csak, hát nem csak én járkálok éjszaka a suliban.
-Mosolyogva mondtam és visszafordultam a szökőúthoz. Majd megint megszólaltam, ezúttal egy kérdéssel.
- Te miért sétálgatsz? Miért jöttél a könyvtárba?
- Mindeközben élveztem a helység nyugtató csöndjét és megtörhetetlen sötétségét. Azért mégsem volt teljesen sötét. A hold világított odakintről éppen csak annyit, hogy lássunk. Gyönyörű volt látni, ahogy a hold fénye besüt az ablakon és az ablak rácsai árnyékként vetülnek a falra.
Én sosem szerettem a mesterséges fényeket. Otthon is inkább a sötét szobámban ültem, minthogy a lámpák izzói műfénnyel árasszák el a szobát. Valahogy megfájdult tőle a fejem. Anyáék sokszor rám is szóltak, hogy ne üljek sötétben, mert elromlik a szemem, de én rosszabbul láttam a lámpafényben. Ezt sosem tudták megérteni bennem.  
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 10. 20:13 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Hallottam, hogy beszélik a többiek, hogy terveznek egy kiruccanást a temetőbe. Mivel én még új vagyok itt, ezért úgy gondoltam, hogy nem ártana ha jobban megismerném őket. Úgy döntöttem én is elmegyek erre a barátságpróbára, még ha ezzel szabályt is szegek. Nyugtatott a gondolat, hogy a múltkor sem buktam le a Titkos Könyvtárban, reméltem most sem fogok.
Este, éjfél körül el is indultam. A farmernadrágomra és a melegítőfölsőmre felvettem egy fekete kapucnis köpenyt, feltételezve, hogy így kisebb a lebukás veszélye és az hogy valaki meglát az utcán. Kiléptem az ajtón és halkan elosontam az iskola kapujáig. Eddig minden simán ment. Gyorsan szöktem ki rajta, hisz ott láthattak meg a legkönnyebben. A város felé vezető úton battyogtam. A kapucni még mindig a fejemen volt és a fejem előrehajtásával még rá is segítettem, hogy tényleg ne látsszon ki semmi se a hajamból, se az arcomból.
Egyszer csak megpillantottam egy fekete macskát. Először nem törődtem vele, mentem tovább. Körülbelül 10 lépés megtétele után észrevettem, hogy a macska követ engem. Hátranéztem majd leguggoltam a karomat tartva, hogy ugorjon bele. A fekete csöppség rögtön bele is ugrott. Felálltam és mentem tovább. Mikor a sötét részhez értem a köd nálam is leszállt. Mentem a karomban doromboló cicussal a sűrű ködön át. Hirtelen beszélgetésre lettem figyelmes. Kínai nyelven beszélgetett néhány férfi. Felismertem a nyelvet, hisz Koreában én tanultam kínait, de már nem tudtam megmondani, hogy mit sutyorogtak. Elfordítottam feléjük a fejem, talán az arcom kis része láthatóvá is vált. A beszélgetést abbahagyták, láttam szem számítottak rá, hogy rájuk nézek. Visszafordítottam a fejem előre, majd mentem tovább.
Végre odaértem a temetőhöz és megláttam a többieket. Gondoltam nem tudják még hogy ki vagyok, inkább odamegyek hozzájuk köpenyben és majd csak az orruk előtt veszem le a kapucnit. Ha már ez egy barátságpróba és pont a temetőbe rendezik akkor legyen egy kis izgalom már az elején is. - Mondtam magamban. Így is tettem. Macskástul és kapucnistul odasétálok melléjük, majd leengedem a kapucnit. Köszönök nekik:
-Sziasztok! Remélem nem baj, hogy én is jöttem.   
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 11. 14:44 Ugrás a poszthoz

Zoli


A válaszai után rájöttem, hogy körülbelül egy cipőben járunk. Ő is csak felfedezőútra indult ahogy én.  Megtudtam, hogy ő csak miattam jött a könyvtárba. Kár. - Pedig lett volna pár kérdésem ezzel a hellyel kapcsolatban. - Gondoltam magamban.
Megemlítette, hogy tart az esetleges lebukástól. Ezzel nem volt egyedül. Tényleg nem kéne nekem sem az első napokban bajba keverednem. Fontos az első benyomás is.
- Ha ügyesek és halkak leszünk akkor nem fogunk lebukni. -Mondtam neki nyugtatóan.
Aztán elhatároztam, hogy a szobám felé menet már nem fogok fáklyát gyújtani. Nem is tudom, hogy hogy jutott eszembe ilyen hülyeség. Hisz ezzel épp magam ellen játszok.
Majd eltűnődtem a kérdésein.
- Nemrég óta vagyok az iskola tanulója. Még nem nagyon ismerem az itteni helyeket és ezért gondoltam, hogy teszek egy kis felfedezőutat.
- Csak most gondoltam bele, hogy miért pont erre jöttem. Már megint csak mentem a fejem után, nem is gondolkoztam, hogy esetleg errefelé nem kéne jönni. Kis szünet után folytattam a válaszadást.
-Az hogy hogy kerültem ide, pontosabban, hogy miért pont itt kötöttem ki azt magam sem tudom. De ha már itt vagyok, körülnézek.
-Belegondoltam, hogy talán először és egyben utoljára vagyok itt. Lehet hogy már sosem lesz alkalmam ebbe a gyönyörű ám titkos helységbe bejutnom. Gyorsan elhessegettem a gondolatot. Ránéztem a fiúra.
-Mi a neved? Hány éves vagy? -kérdeztem tőle.
Ránézésre nem is tudtam megmondani, hogy mennyi idős. Már sokszor mellélőttem, hol többnek, hol kevesebbnek néztem valakit. Korábban már megfogadtam, hogy előbb mindig megkérdezem. Azóta is ehhez tartom magam.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 14. 11:34 Ugrás a poszthoz

Zoli


Elmondta a nevét és azt, hogy hogy szokták becézni. Nem is tudom, hogy a jövőben hogy fogom szólítani, talán Kilinek vagy csak simán Zolinak. Majd kiderül.
Az aggódása aranyos volt. Azt az érzést keltette bennem, hogy jó ember. Mindig is kedveltem az olyanokat akik szeretnek rosszalkodni, de belül kedvesek és megbízhatóak. Persze a rosszalkodás alatt azt értem, hogy például olyan helyekre mennek ahová nem szabadna vagy valami hasonló. Nekem volt egy régi ismerősöm, aki mindig csínytevéseken törte a fejét és minden rosszban benne volt, de amikor a tanár megkérdezte tőle, hogy ki csinálta ezt, ő mindig bevallotta, hogy ő volt. Ezt nagyon értékeltem benne.
Majd válaszoltam neki:
-Szerintem hamarosan menjünk. Biztos ami biztos. -Szerintem ő is ezt akarta. Reméltem, hogy ezt nem úgy vette, mintha le akarnám rázni. Tényleg megkedveltem őt.
Aztán én is bemutatkoztam neki.
-Az én nevem Tenshi Dasha. A keresztnevem a Dasha és így is szoktak szólítani. Ha valaki rövidíteni akarja a nevem az általában Dash-nak szólít. Ez egy amerikai név. Én 16 éves vagyok és én is örülök hogy megismertelek. -Mosolyogtam.
-Eszembe jutott, hogy valamit még nem kérdeztem meg, ami egy fontos információ.
-Megkérdezhetem, hogy melyik házban vagy? Én a Levitában.   -Válaszoltam is gyorsan a majdani visszakérdezésére.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 15. 20:19 Ugrás a poszthoz

Luna



Nagyon szimpatikus volt az, hogy bárhová ment ő mindig jól érezte ott magát, annak ellenére, hogy a helyek között volt trópusi és sarkövi éghajlat is. Én már biztos begyogyóztam volna a gyors klímaváltozástól. Alaszkáról lévő gondolata azonban egyezett az enyémmel. Szerintem is szép hely és tényleg nem mindennapi látvány. Mondjuk valószínűleg engem a hideg kikészített volna.
Furcsa volt számomra, hogy úgy vezette fel a kérdését, hogy "Biztos sokan kérdezték már". Tőlem még egyszer sem kérdezték ezt meg, talán Victoria-tól igen, de nekem nem mondta.
-Fura módon tőlem még nem kérdezték meg. Te vagy az első. -Mosolygok.
-Igen, valamennyire igaz. Érzem ha nagyon boldog vagy éppen nagyon szomorú, bánatos, depressziós. -Ekkor elhallgattam és magamba roskadtam egy kicsit. De aztán próbáltam ugyanolyan maradni mint eddig voltam.
-Az unalmas perceiben, amikor ő maga sem tudja megmondani, hogy mit érez akkor én is csak találgatni tudok.
Aztán rátértem a következő kérdésére. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy hogy érti a kérdését, de mondtam valamit válaszként, remélve, hogy így gondolta.
-A harcművészetek iránt egy bizonyos nap után kezdtem érdeklődni. Sportszerűen tanultam őket, de jártam magántanárhoz is, aki megtanított pár olyan dolgot, amit a versenyeken nem használhatok, de az életben fontosak lehetnek számomra. - Kis szünet. - Azért a taekwondo a áll hozzám a legközelebb, mert az koreai.
-Sokszor jártam már pórul a szabálytalan mozdulatokkal a versenyeken, de sosem bántam meg, hogy a Mesterem megtanította őket. Elgondolkozok, mert hirtelen nem jut eszembe, hogy milyen is az a tai chi. Majd leesett.
- Nekem a tai chi-hoz nincs affinitásom. Én energikus és gyorsan mozgó lánynak tartom magam. A lassú, könnyű mozdulatok valamiért nem mennek jól. -Vallom be bénaságom, közben megvakarom a vállam.
Már korábban megjósoltam magamnak, hogy nincs testvére. Nem tudom, hogy honnan gondoltam. De ráéreztem.
-A húgommal nagyon erős kapcsolatom van. Tényleg mindent tud rólam, még akkor is ha nem mondom neki. Nagyon sokat jelent, hogy mindig mellettem van, akár fizikailag, akár szellemileg értve. És ez fordítva is igaz.
Majd én is felteszek egy kérdést.
-És te mióta tanulsz itt?
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 16. 19:15 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Ahogy láttam a reakciójukat, annyira nem is ijedtek meg a banyás ruhámtól, mint ahogy vártam. - A fenébe. - Mondtam magamban.
Egy kis idő eltelt, majd láttam, hogy közeledek Keiko is. Nagyon megörültem neki, ennél jobb társaságot, mint ami itt összegyűlt nem is kívánhattam volna.
-Szia Keiko. Rosszalkodunk-rosszalkodunk? -Kérdezem tőle nevetve.
Aztán én is megpillantottam a levelet amit Luna a földről vett fel. Felolvasta nekünk. A levél megfogalmazása alapján nem úgy tűnt mintha az lenne a célja, hogy megöljön minket, inkább csak játszani szeretett volna velünk. Biztos voltam benne, hogy ezt egy bagolykői személy írta nekünk. De lehet, hogy tévedek.
A levél tartalma nagyon felbuzdított. Alig vártam, hogy végre harcolhassak. Persze az a mondat, hogy "amíg a keresés tart mind foglyai vagytok a temetőnek" kicsit megijesztett. - Le kell zavarnunk ezt az egészet reggelig, különben bajban leszünk. Lehet, hogy jobban kéne félnem. Miért nem aggódok? Miért vagyok ilyen jókedvű? -Kérdések és gondolatok sorai a fejemben. Talán a múltban történt rossz dolgok és a sok harci órák miatt nem félek már az ilyenektől. Egyszerűen csak energikusnak és felbuzdultnak éreztem magam.
Keikohoz fordulok mosolyogva.
- Keiko, ezzel talán gyorsabban meglesz neked is az a fekete öv.
Majd ránéztem a többiekre is. Lunáék émelyegtek. Ő ezt be is vallottam a Hankához irányuló kérdésével. Megpróbáljam őket nyugtatni vagy inkább ne üssem be mindenbe az orrom? -Tettem fel a kérdést megint csak magamnak.
-Skacok minden rendben? -Kérdeztem tőlük nyugodt, csendes hangon, sugallva azt hogy nincs mitől tartaniuk. Próbáltak kiugrasztani őket az aktuális állapotaikból. De miért hiszem azt, hogy nincs semmi gond? Okom az van a félelemre. Láttam magam körül a szellemeket. Arcuk rideg volt. Kicsit lecsillapított a látványuk, de tudtam, hogy amint lehetőségem van a harcra én bepörgök.
Furcsa módon egyáltalán nem érdekelt a kincs illetve, hogy ki nyeri meg ezt az egészet. Azt se tudom, hogy milyen kincsről is van szó. Tárgy egyáltalán? Csillogós? A célhoz vezető út mindig izgalmasabb és élvezetesebb mint maga a cél. Főleg ha harcolni kell érte.
Majd rájöttem, hogy el kéne már engednem ezt a szegény cicát. Mondjuk nem kapálózott az ölemben, de azért nem kéne itt lennie velünk, amikor épp nagy dologra készülünk. Letettem a földre. Az még visszanézett majd elszaladt.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 16. 22:11 Ugrás a poszthoz

Zoli


Valamiért azt éreztem, hogy mi még közeli barátok is leszünk. Megtudtam, hogy ugyanabba a házba tartozunk. Ennek nagyon örültem, mert így több esély van rá, hogy összefutunk. Már pedig én szerettem volna. Nagyon kellemes vele lenni. Látszott rajta, hogy odafigyel másokra. Nem sok ennyire figyelmes pasit találni.
A könyvtár tényleg elragadó volt. Megnéztem a szökőkutat és járkáltam a könyvespolcok között is. Kicsit bűntudatom volt, hogy nem néztem bele egy könyvbe sem, de már nem akartam azzal is húzni az időt. Láttam rajta, hogy sokszor pillantgat az ajtó felé. Lehet, hogy lassan el kéne húzni innen. -Gondoltam magamban és  már tényleg beparáztam a lebukás gondolatától.
-Lassan mennünk kéne nem? Ha te is levitás vagy, akkor ugyanarra van a szobánk nem?. -Kérdeztem tőle és elgondolkoztam, hogy vajon miért nem láttam őt idefelé jövet, amikor elvileg ugyanarról jöttünk. Talán túlságosan is az iskolára összpontosítottam és az egyéb dolgokat figyelmen kívül hagytam. Lehet, hogy már rég le vagyunk bukva. De a gondolat, hogy talán együtt megyünk vissza a klubhelyiségig egy kicsit megnyugtató volt.  
Lassan hátat fordítottam a csodálatos ógörög szökőkútnak és elindultam lefelé a lépcsőn. Még megálltam sütkérezni egy kicsit a hold fényében, mintha nap lett volna. Visszanéztem a fiúra, akiről idővel megtudtam, hogy Zolinak hívják.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 17. 16:29 Ugrás a poszthoz

Zoli


A hangájából azt vettem ki, hogy még maradni akar. Nekem sem volt ellenemre nagyon a dolog. Azzal, hogy nézte, hogy jön-e valaki, illetve ahogy odadőlt az ajtóhoz nagyon naggyá tette magát a szememben. Akár egy hős lovag. De én sosem voltam az a lány akit meg kellett védeni. Egész életemben azt tanultam, hogy hogy kell megvédeni magamat bármilyen külső segítség nélkül. De azért most más volt a helyzet. Itt nem küzdeni kellett. Itt a lebukástól kellett félni, aminél jó ha van egy barát a közelben. Kicsit furán éreztem magam emiatt, de elfojtottam az érzést.
Mosolyogtam majd válaszoltam neki.
-Köszönöm, ez tényleg nagyon kedves tőled.
-Nagyon örültem, hogy ő is tervez még közös akciókat a jövőben. Ez az jelenti, hogy a szimpátia kölcsönös.
Elkezdtem nézegetni az egyik könyvespolcot. Egy könyvön megakadt a szemem.  Keleti mágia. Olvastam a címét. levettem a polcról, majd belelapoztam. Az ősi ázsiai népek varázslási szokásaikról szólt. A mai nap már szinte mindenhol ugyanúgy varázsolnak, de régebben ez persze nem így volt. Szívesen magammal vittem volna a könyvet, hogy aztán bele tudjak merülni, de nem mertem. Inkább beleolvasgattam ott egy kicsit. Többek között azt is leírták, hogy ők hogy kötik össze a varázslást és a harci ágakat. Volt benne szó minden népről: Kínaiakról, japánokról, vietnámiakról, ami engem leginkább érintet a koreaiakról és még sok más népről. Az olvasás közben feltűnt, hogy én is pont ezt tanulom a Mesteremtől. Varázslás küzdősport közben.
Becsuktam a könyvet, és ránéztem Zolira.
Utoljára módosította:Tenshi Dasha, 2014. március 17. 16:29
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 17. 17:45 Ugrás a poszthoz

Zoli


Hirtelen nagyon rossz érzésem lett. Egy kép villant át az agyamon, amin valaki üldözött valakit. Nem ismertem fel egy személyt sem, de elég ijesztő volt. Már Zolit figyeltem amikor ez a látomás beugrott ám addig semmitmondó arccal. A mini rémálomnak mondható dolog után viszont arcom ijedté vált. Zolihoz szóltam frusztrált hangon.
-Mennyünk innen! - Inkább felkiáltás volt ez mint felszólítás. Reméltem, hogy nem bántom meg ezzel. De mondhatni sokkot kaptam. Minden izmom megfeszült, sokáig mozdulni sem tudtam. Majd egy erőltetett elhatározással megmozdítottam az egyik lában és az ajtó felé igyekeztem. Közvetlenül Zoli előtt álltam meg. Talán ilyen közel nem is mentem még olyan emberhez akit éppen akkor ismertem meg, de talán más fiúhoz sem a családtagokon kívül. Nem nagyon tudtam, hogy mit csinálok, azonban az eddigi személyiségemmel ellentétben, most jól esett az hogy ilyen közel mentem hozzá. Körülbelül ugyanolyan magasak vagyunk, mértem fel, de ez most egyáltalán nem érdekelt. Aggódóan néztem a szemébe, de egy szó sem jött ki a torkomon. Csak az szájamban összegyűlt nyálat nyeltem le, amit eddig a sokk miatt nem tettem meg.
Én nem tudtam tovább a könyvtárban lenni, de nem szabhattam meg, hogy ő mit csináljon.
-De nem muszáj velem jönnöd. -Jött ki végre hang a torkomon.
Nagyon mérges voltam magamra. Ha azt hiszi, hogy le akarom rázni és emiatt megharagszik rám, akkor nagyon durván meg fogom büntetni magam. Már pedig én képes vagyok ilyenekre.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 17. 19:07 Ugrás a poszthoz

Zoli


"Mi a baj? Visszakísérlek, nem engedem, hogy bajod essék." -Csengett a hang fülemben. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyet mond. Utoljára ilyen védelmező szavakat a bátyám mondott még kis koromban. Tényleg szükségem volt a védelemre, de szellemileg. Ugyanis újra felelevenítettem a képet, ami az imént tört rám. Ezúttal rájöttem. A kép nem látomás volt, se nem jövőbelátás. Egy emléktöredék arról a napról, amikor az életem teljesen megváltozott és amire nem szeretek emlékezni. Senkinek nem beszélek róla, még az igazgató sem tudja. Legalábbis szerintem. Lehet, hogy hallott róla, de biztos, hogy nem a családom mondta el neki. Időnként ugranak be ezek az emlékek és akkor mindig órákig, néha napokig tartó depresszióba esek.
De Ő megnyugtatott. Visszanéztem a szemébe és mosolyogtam.
-Jól vagyok. Ne aggódj miattam, erős lány vagyok. - Próbáltam elhitetni vele, hogy minden rendben.
Amíg ő kinyitotta az ajtót és kilesett én nekidőltem az ajtó melletti falnak és erősen behunytam a szemem, ezzel próbálva erőt venni magamon és elfelejteni a fájó emlékeket.
Majd nyújtotta a kezét. Elfogadtam. Más helyzetben, más embernél magamat ismerve nem fogadtam volna el. De az övét igen.
Kiléptünk az ajtón. Tényleg egy árva lélek sem volt sehol. Már nem is attól féltem, hogy lebukunk, hanem attól, hogy megint depresszióba esek, mint pár nappal ezelőtt is. Ezekről senki nem tudhat. Azt akarom, hogy úgy ismerjenek meg mint egy boldog, kedves lány, nem úgy mint egy szociopata, depressziós emo.
Elmentünk a lépcsőig. Ő kicsit előrébb volt, de nem vezetett. Közben láttam vissza-vissza tekinget rám. Még nem nagyon ismertem, de azt tudtam, hogy teljes mértékben megbízhatok benne. Ami számomra az egyik legfontosabb dolog.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 17. 20:32 Ugrás a poszthoz

Zoli


Mondta, hogy falfehér vagyok. Ekkor kicsit megijedtem, mert nem szoktam fehér lenni. De ki tudja. Általában az ilyen helyzetekben félrevonulok és még tükörbe sem nézek. Lehet, hogy mindig kifehéredek.
A folyosón menve mindenfelé néztem csak előre nem. Gondoltam, Zoli nézi az utat én meg hátulról és oldalról fedezem. Ő hirtelen megállt én meg nem tudtam olyan gyorsan féket parancsolni a lábaimnak így én kerültem előbbre. A keze se hideg, sem pedig meleg nem volt. Viszont éreztem rajra, hogy ő most magabiztosabb mint én. Valahonnan megérezte, hogy nem kis dologról van szó. Ezt a kérdéséből szűrtem le. Kicsit elgondolkoztam. Tudtam, hogy amit mondott az igaz és tényleg elmondhatom neki ami bánt. Jól tudta, hogy milyen állapotban vagyok és választ várt, viszont én nagy dilemmában voltam. Ha elmondom neki az igazat, akkor azzal garantálhatom, hogy nem fog tudni jól aludni, arról nem is beszélve, hogy nem két perc mire normálisan kifejtem. Időnk meg most pont nem volt. Ha viszont nem mondom el, akkor azt hiheti, hogy nem bízok benne eléggé. Egyiket sem akartam. Végül arra jutottam, hogy elmondom neki pár szóval, legalább, hogy sejtse, hogy miről van szó, de többet most és itt nem.
-A családommal történt valami a múltban. Nem fogok most róluk beszélni, legyen elég most annyi, hogy az ikertestvéremen kívül senki sem igazi családtagom. Se a bátyám, se édesanyám, se édesapám. -Nagyot nyeltem.- Remélem nem haragszol, én tényleg megbízok benned, de erről nem szeretek beszélni senkinek. Így is eddig te tudsz a legtöbbet. -Szememből majdnem könny csordult, de még visszatartottam. Nem gondoltam magamról, hogy el fogom mondani valakinek már az első napokban. Eleve azzal az elhatározással jöttem ide, hogy ez titok mindenki elől. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy elmondtam, azaz inkább csak utaltam rá. Már alig álltam a lábamon, szédültem. Elindultam és az első lépésekben húztam őt is. Nem tudtam elengedni a kezét, úgy éreztem mintha a kézfejem áramütés miatt görcsbe állt volna és a szorítást nem tudom kioldani. Majd a lépések közben ismét hozzászóltam.
-Tudod, a kelet-ázsiai emberek nagyon ritkán mutatják ki az érzelmeiket és még ritkábban beszélnek is róluk másoknak. Tényleg ne haragudj rám, én téged kedvellek. Csak ez a téma számomra annyira ....
-Nem jött ki több szó a számon. Próbáltam nem ránézni egész idő alatt. Már nem volt sok a klubhelyiségig.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 18. 15:59 Ugrás a poszthoz

Zoli


Nagyon örültem, hogy megértette, hogy ez most tényleg nem a legmegfelelőbb pillanat volt, ahhoz hogy elmeséljem életem legrosszabb napját. Most legszívesebben az ikrem, Victoria mellett lettem volna. Ő mindig segít elfelejteni, vagy éppen ő is depressziós velem.
 "Ilyet se sokan mondtak még nekem." Azt hittem, hogy rengetegen odavannak érte. Olyan kedves és megértő. Nem tudom, hogy mások mit tartanak fontosnak, de nálam ezek nagyon lényeges tényezők.
Ugyanazon a folyosókon mentünk vissza, mint oda. Legalábbis én.
-Te is erről jöttél? Csak mert én igen. -Kérdeztem meg tőle, témát váltva.
Már nem siettem annyira. Általában ha valamitől nagyon félek, akkor az szépen átjárja a testem, majd idő elteltével már belenyugodok és nem érdekelté teszem. Most már halál nyugodt volta. Már nem voltunk messze a klubhelyiségtől. Lehajtott fejjel lépkedtem mellette, kicsit zavarban is voltam. Valamit kéne mondanom. Kicsit ciki, hogy csak így csöndben mellette megyek. De hirtelen nem jutott eszembe semmi. Hát bevetettem a legáltalánosabb témáimat.
-És mi a kedvenc állatod? És a kedvenc színed? -Olyan gáznak éreztem magam. Miközben ezen járt az agyam, még meg is botlottam valamiben. - Na hát ez remek. - Mondtam ki félhangosan. Hogy lehetek ilyen ügyetlen? Hová tűntek a reflexeim?
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 18. 16:35 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Láttam, hogy a többiek mind elindultak valamerre. Rögtön rájöttem, hogy itt valami van, mivel csak úgy nem akartak volna egyedül kószálni este egy temetőben. Majd én is megpillantottam egy gyűrött pergamentekercset a földön. Felvettem. Azt írta, hogy keressem fel a legnagyobb fűzfát a temetőben. Felkaptam a fejem és körbenéztem. Elsőre sejtésem sem volt, hogy mégis merre lehet, de aztán megpillantottam valamit a távolban. Mintha egy fa koronája lenne, de nem láttam túl jól a sötétség miatt.
Még mindenkit láttam, még senki sem távolodott el annyira a kiindulási helytől, ahol én álltam. Elgondolkoztam és felkiáltottam, úgy hogy mindenki meghallja.
-Hé, biztos, hogy jó ötlet ez? Biztos, hogy nem ezzel akarja próbára tenni a barátságunkat? - Üvöltöttem. Lehet, hogy együtt kellett volna maradnunk, ha már barátságpróbáról van szó. Na de már mindegy. Megvártam a válaszukat aztán mentem én is amerre az én utam volt.
Az elején sírok között kellett mennem. Nagy léptekben kerülgettem őket, időnként leolvastam pár nevet is, de lényegtelennek tűntek. Közelebb érve láttam, hogy a fa tényleg egy fűzfa. A sírok végéhez érve a temetőben már csak füves rét és néhány fa volt. Odamentem a legnagyobbhoz. Mesébe illő volt.
Visszanéztem, hogy a többiekkel történt-e valami, de nem láttam senkit sem. Hát tényleg egyedül vagyok. Nem baj, néha szeretek is egyedül lenni. Teljesítettem a pergamentekercs utasítását. Ráültem a fűzfa egyik vastag, majdnem vízszintes ágára és nézelődtem. Halálnyugalommal bámultam az eget és a hosszan lenyúló leveleket, amiket a szél himbálóztatott. Igazi idill pillanat is lehetett volna.
Vártam a további utasításokat, jeleket.  
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 18. 17:07 Ugrás a poszthoz

Zoli


Legszívesebben felgyújtottam volna magam annyira égtem. Eddig nem volt jellemző rám, hogy elbotlok. Szerencsémre ott volt mellettem Zoli és elkapott. Mikor már lábon álltam megint elkezdtem a gondolatokkal játszani. Poros. Az szép szín. Bár majdhogynem az ellentéte az én kedvenc színemnek. Dehát az ellentétek vonzzák egymást. Vicceltem magamban.
-Az én kedvenc színem a kék és a fekete. - A piros a szenvedély, az energikusság színe, míg a kék a nyugalom és a titokzatosságé. A fekete meg....na hagyjuk.
-A kedvenc állatom a macskafélék. Imádom őket. Nemrég, mikor kint sétáltam a faluban találkoztam is egy fekete macskával. Nagyon a szívemhez nőtt és azt tervezgetem, hogy talán örökbe is fogadom.
Megérkeztünk a klubhelyiségbe. Halkan nyitottuk ki az ajtaját és csöndben, villámsebesen beosontunk. Ekkor engedtem csak el a kezét. Bevallom nem volt túl jó érzés elengedni, de ha nem tettem volna meg és mások meglátnak nagyon nehéz lett volna kimagyarázni, hogy mi is van igazából kettőnk között és, hogy mit csináltunk késő este. Az is lehet, hogy meg is láttak csak diákok és máris mesélik a többieknek a hamis pletykákat.
Én beleugrottam a hozzám legközelebb eső fotelbe.
-Hú hála az égnek, hogy nem történt semmi baj. -Nyugodtam meg és boldog, felszabadult szemekkel néztem rá.
-Azért így visszagondolva, a rohamomon kívül egész jó kis túra volt. - Kis szünet, majd folytattam. - Örülök, hogy megismertelek.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 19. 13:04 Ugrás a poszthoz

Zoli


A fotel, amibe lehuppantam háttal volt Zolinak. Először keresztbe ültem, a térdem az egyik karfájánál, a nyakam a másiknál. Becsuktam egy kicsit a szemem és hátrahajtottam a fejem. Majd megszólalt és mondta, hogy "Még jó, hogy a rohamod nem volt életveszélyt okozó." Ezen elgondolkodtam. Még sosem tűnődtem azon, hogy ez talán meg is ölhet engem. Mindig csak depresszióba estem. Azt hittem, hogy ettől csak a személyiségem változik meg időnként. Elhatároztam, hogy rohamomkor ezentúl ügyelni fogok magamra és az életemre. Bár ilyenkor pont nem érdekel az életem.
Aztán pozíciót váltottam. A lábaimat összehúztam és a fotel háttámlájára tettem az állam, a kézfejeimet meg az alá. Így válaszoltam neki.
-Még sosem gondoltam arra, hogy ez életveszélyes lenne. -Kis szünet-
Ilyenkor eléggé szenvedek, de még sosem éreztem, hogy na most meghalok.
-Mondtam neki halkan, végig őt figyelve.
Úgy éreztem, hogy szemeim lecsukódnak és akár itt helyben el tudtam volna aludni. De nem volt szívem elbúcsúzni tőle. Jó tudtam, hogy már holnap, (azaz már ma mivel elmúlt éjfél) reggel találkozunk, de akkor is. Jól éreztem magam vele.
Majd ránézek az asztalkára, ahol általában szokott lenni chips.
-Persze most nincs chips. Gondolom már mindet felzabálták. -Mondtam makacskodó, gúnyos, sértődött hangon aztán ránéztem megint.
Utoljára módosította:Tenshi Dasha, 2014. március 19. 13:08
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 19. 20:01 Ugrás a poszthoz

Zoli


"Egy értékkel kevesebb lenne a világon." Ekkor már olyan fáradt voltam, hogy már lereagálni sem tudtam a bókját. Általában pedig az ilyen helyzetekben nagyban elkezdem tagadni, mint ahogy sokan mások is. De most egyszerűen nem bírtam semmit sem tenni. Egy kis mosolyt azért festettem az arcomra és azzal a lendülettel felemeltem az álltamat a kezeimről, majd helyére a homlokomat tettem. Így voltam pár percig. Kívülről talán úgy látszott, hogy alszok, pedig csak próbáltam aludni. Majd eszembe jutott valami.
-Óóóó, a fenébe! -Ijedtem fel, annyira, hogy a lehetetlen pózból hirtelen állasba termettem.
-Nekem ma reggel edzésem lesz. Mondjuk igaz, hogy csak Keikoval ilyen magánedzés jellegű, de akkor is.   -Nem hagyhatom, hogy elverjen. Ezt már magamban mondtam.
A hirtelen felpattanástól, amivel talán meg is ijesztettem Zolit, elég energiám támadt, ahhoz hogy ne essek össze a fáradtságtól. Visszaültem ismét a fotelbe, ezúttal normálisan. Csönd volt. Mindenki aludt.
Rólam az kell tudni, hogy h fáradt vagyok, akkor általában meghülyülök. Most is azt vettem észre, hogy a lában a fejem fölött van, mintha jógáznék. Ázsiai lány vagyok, nem nagy dolog nekem a hajlékonyság, de lehet, hogy Zoli enyhén nemnormálisnak nézett. Ránéztem nevetve, felszabadultan. Aztán kibogoztam a testrészeimet. Kicsit gondolkodtam, majd hozzászóltam ismét.
- Nagyon haragudnál rám, ha most elmennék aludni? Nagy szükségem lenne a pihenésre.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 19. 21:24 Ugrás a poszthoz

Zoli


-Hát igen, olyan magánedzés féleség. -Kicsit elgondolkoztam, pontosabban vissza próbáltam emlékezni, hogy mikor is kezdjük. - Ha jól tudom háromnegyed 6-kor találkozunk kint a réten. Te jó ég, hogy fogok én felkelni? Kérdeztem magamtól.
Hogy érted, hogy raboltad az időmet? Nagyon jól éreztem magam veled! - Mondtam határozottan. Majd odajött hozzám és elém állt. Hirtelen nem tudtam, hogy mit szeretne, de mikor láttam, hogy nyújtja a kezét, hogy felsegítsen már minden világos volt. Nagyon figyelmes férfi. Igazi úriember. Felkísért a hálókörletbe, egészen az ajtómig.
-Gyere nyugodtan! Csak ne ijedj meg ha azt látod, hogy ütjük egymást.
Már csak annyi volt hátra, hogy belépjek a szobába, de előbb ránéztem Zolira aki maga felé fordított. Igaz, nem kellett erőlködnie, hisz magamtól is azt tettem volna. Viszont a többi mozdulatára már nem számítottam. Megfogta a kezem és nagyon érzékiesen megpuszilta. Egy kicsit zavarba jöttem. Mosolyogtam és suttogva, boldog hangot elköszöntem tőle.
-Jó éjt!
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 20. 17:49 Ugrás a poszthoz

Luna



Olyan félénken kérdezte meg, hogy milyen sikereim vannak mintha ezzel valami rosszat kérdezne. Én meg csak azért nem említettem mert feleslegesnek tartottam. A kérdésre elmosolyodtam majd válaszoltam rá.
-Hát igazság szerint taekwondoból versenyzek a legtöbbet. Én nyertem a múltkori Világ Bajnokságot és ezáltal nagyon nagy a tét a következőnél. Az edzőm elvárja, hogy megint első legyek. Maximum egy másik koreai győzhet le és már akkor is nagy büntetést kapnék. Pontosabban az azutáni edzések extra durvák lennének. -Mondtam Lunának végig mosolyogva. Kis szünet után folytattam.
-Karatéból már voltam VB harmadik, de jobb még sosem. A többiből meg még csak nem is versenyzek. Azokat inkább csak hobbiból sajátítottam el.
Azaz nem is hobbiból hanem életfeltétel szerűen. Javítottam ki magam, ezúttal már csak magamban suttogva. -Majd áttértem Őrá.
-Nagyon szurkolok, hogy sikerüljön a jövőben elérned mindazt amit szeretnél.
-Ezt elsősorban a muay boran-ra és az egyéb általa kedvelt sportokra értettem. Nagyon örültem, hogy mesélt egy kicsit róluk mert tényleg csak az alapokat tudtam. "kíváncsi lennék, ha a kettőt összemosnánk, mi alakulna ki belőle." Na erre gondoltam elmondom az én sztorimat.
-Hát megvan a hátránya, ha egyszerre több harci sportot is tanul az ember. Én sokszor keverek mindent. Például egyszer karatéztunk az egyik régi barátnőmmel, Keikoval még régebben és én véletlenül taekwondo elemeket használtam. Ilyenkor mindig kiakad. - Majd elgondolkozok egy kicsit. - De én nem bánom. Azaz az életben, ha valaki megtámad, akkor teljesen mindegy, hogy karatéval, taekwondoval vagy éppen kungfuval védekezel ellene. És nekem ez a fontos.
- Megpróbáltam nem visszaemlékezni a múltamban történt szörnyűségekre. Szerencsére úrrá lettem rajtuk és maradtam ugyanolyan mosolygós lány. Aztán megválaszoltam a következő kérdését is.
- Még nem sok helyet jártam be az iskolában. Időnként el is tévedek. Nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen az a "múlt árnyainak terme". Ja meg természetesen a "Nemzetek terme" is érdekelne.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 20. 19:57 Ugrás a poszthoz

Keiko, Zoli


Mivel este későn feküdtem le, nagyon nehezemre esett felkelnem, de hát megígértem Keikonak, hogy ma reggel elmegyünk edzeni. Felébredtem, az ébresztő keltett fel. Az éles hangjára rögtön kinyitottam a szemem és már ugrottam is, hogy kinyomjam. Szerencsére nem emlékeztem az álmomra, ami azt jelenti, hogy nem hirtelen riadtam fel, hanem már eleve ébredeztem. Ez nagyon jó, mert így kevésbé vagyok nyűgös. Ránéztem az órámra: 5:15. Megnyugodtam, hogy az ébresztő első csöngésére felkeltem. Kikeltem az ágyból és felöltöztem. A jól ismert edzőruhámat vettem fel egyből. Elmentem a fürdőszobába megmosni az arcom. Visszaérve az ágyamhoz megint meglestem az időt. 6:28. Remek, elindulok és még jut időm bemelegíteni is egyedül. Mindig szeretek először egyedül is mert ezzel jobban koncentrálok magamra. Keikoval sokszor nem bírjuk megállni, hogy ne nevessünk valamin.
El is indultam. Reméltem, hogy nem fog senki sem meglátni mert hát nem hiszem, hogy hozzá vannak szokva, a taekwondo-karate ruhában, mezítláb mászkálókhoz. Gyors léptekkel átvágtam az iskolán. Én senkit sem láttam, de ez nem jelenti azt, hogy engem sem látott senki.
Kiértem végül a rétre. Néhány fa is volt, amiknek nagyon örültem mert sokszor szükségem is van rájuk a harc során. Leültem a pusztás közepére törökülésben. Behunytam a szemem és befelé fordultam. Végigfuttattam magamban az egész életem. Mindig elmondok magamban egy imafélét, ami igazából csak egy félmondat. "Értetek küzdöm". Ezzel gondolok mindenkire akit szeretek. A szüleimre, a bátyámra, az ikremre és minden egyes hozzám közel álló illetőre. Külön kiemeltem ezúttal Keiko-t, az ellenfelemet, és megfogadtam, hogy nagyon vigyázni fogok rá. Valamint a végén köszönetet mondtam Mesteremnek, Kim Tae Yang-nak, amiért mindezeket megtanította nekem. Ezt a szertartásfélét minden edzés előtt elvégzem.
Aztán kinyitottam a szemem. Elkezdtem nyújtani. Spárgákat és egyéb pózokat vettem fel, a hajlékonyságomat előhívva.  Így! nyújtottam, majd mikor már úgy éreztem, hogy eléggé megnyúltak az inaim felálltam. Ezután egy helyben futottam. Amikor már kellő képen bemelegedtem elvégeztem pár rúgást is. Ilyet.
Most reggel körülbelül 6-7 fog lehetett, időnként feltámadt a szél, de nem vészesen. Kellemes idő volt a gyakorláshoz. Felmértem jobban a helyet majd azon gondolkodtam, hogy vajon Zoli tényleg eljön-e vagy mégsem.
Utoljára módosította:Tenshi Dasha, 2014. március 20. 19:59
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 23. 18:01 Ugrás a poszthoz

Keiko, Zoli


A rúgásokat gyakoroltam, amikor megláttam Keikot. "bocsi a késésért" - mondta. Na igen, ezt már megszoktam. Régen még kiakadtam ezért, de most már egy szót sem szólok, csak vigyorgok. De nem hagytam csak úgy büntetés nélkül a dolgot. A szemem sarkából láttam, hogy megérkezik Zoli és leül a földre. Köszönt is, de én gonosz mosollyal az arcomon farkasszemet néztem Keikoval. Hallatszott a szél süvítése. Keiko hozzám közel állt meg, mint általában. Félelmetes csönd volt, még nyelés sem hallatszott. Mikor elhallgattak a fák, hirtelen ott teremtem mellette és egy taekwondos rúgással! a fejét céloztam meg. Ezzel büntetve meg. Azonban tudtam, hogy még nem melegített be és hát még nem kezdtük el hivatalosan is az edzést, ezért a rúgásom határozott, de 100 százalékban kontrollált volt, attól tartva, hogy nem védi ki. Amikor már újra két lábon álltam köszöntem nekik.
-Sziasztok! Keiko, várható volt, hogy már megint késni fogsz. - Mondtam gúnyos hangon. Aztán odafordultam Zolihoz mosolyogva - Zoli, nem gondoltam volna, hogy te is eljössz annak ellenére, hogy tegnap elég sokáig fent voltunk. Te is küzdeni szeretnél velünk vagy csak inkább nézel minket és önállóan erősítesz? Annyira örültem, hogy ő is eljött. Keiko meg biztos kiakad majd, hogy miért nem szóltam neki róla. Igazság szerint magam sem tudtam, hogy melyik lenne a jobb választás Zolinak. A válasza után elkezdtük az edzést.
-Keiko bemelegítesz? Nem szerettem volna, ha elkapkodná azt meg még jobban nem, hogy megsérüljön. Belegondoltam, hogy mit szólna a Mestere. Juuhuu, abból nagy balhé lenne.
Míg ő bemelegített én csináltam pár szaltót és egyéb akrobatikus trükköt ami a taekwondo része. Visszaemlékeztem, hogy milyen jó is volt a Korean Tigers-el. Még mindig csapattag vagyok, de sajnos mivel nem Koreában tartózkodok, ezért így most nem tudok velük edzeni.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 24. 19:57 Ugrás a poszthoz

Luna



A nagy beszélgetésben rájöttem, hogy elfelejtettem megkérdezni, hogy melyik házhoz tartozik. Pontosabban arról jutott eszembe, amikor rákérdezett Keikora.
-Amúgy te melyik házhoz tartozol? -Néztem rá kíváncsian. Majd meséltem egy kisit neki Keikoról.
- Keiko is ide jár a suliba, bár én már régóta ismerem. -Kis szünet-  Fura a mi kapcsolatunk. Mindig piszkáljuk egymást, talán aki nem ismer minket azt is hinné, hogy rosszban vagyunk, pedig ez nem így van. Mi csak szimplán ilyenek vagyunk egymással. Mondhatni így mutatjuk ki, hogy mennyire jóban vagyunk. - Nevettem. - Amúgy ő egy levitás és én is az vagyok. Ja és ne aggódj, csak egymással vagyunk ilyenek. -Mondtam neki végig mosolyogva.
-Nagyon örültem annak, hogy felajánlotta, hogy majd nézzük meg azokat a termeket együtt. Ezzel azt a következtetést vontam le, hogy a szimpátia kölcsönös és még szeretne velem találkozni a jövőben is.
- Mikor van szabadidőd? Csak mert ha esetleg találnánk egy időpontot ami mindkettőnknek jó lenne, akkor elmehetnénk az egyikbe körülnézni. Benne lennél egy ilyenben? -Kérdeztem meg tőle. Reméltem, hogy nem voltam túl rámenős. Igyekeztem visszafojtani az örömöm.
Majd egy újabb kérdést tettem fel, amit általában meg szoktam kérdezni mindenkitől.
-És milyen zenét hallgatsz illetve szeretsz? -Nagyon nagy barátságokat tud kialakítani a közös zenei stílus. Persze szerintem Lunánál erre már semmi szükség nem volt, de azért gondoltam megkérdezem tőle.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 24. 20:55 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Ültem, vagyis inkább feküdtem a fűzfa egyik vastag ágán és bámultam a csodálatos eget. Néha-néha rápillantottam a pergamentekercsre, hátha kapok tőle valami útmutatót, de egyenlőre még nem kaptam. A szél himbálóztatta a hosszú lenyúló ágakat. Semmi zajt nem hallottam, csak a szelet, időnként állatok hangját, főként madarak csicsergését. Akár el is tudtam volna aludni, de ahogy néztem az ágakat, hirtelen fura mozgásokat vettem észre. Nem megszokott, szél általiakat. Először csak a kis ágak kezdtek el rángatózni, majd az egész fa. Gyorsan felpattantam a hátamról és a hasamra fordultam, átkarolva lábammal és kezemmel a nagy, vastag ágat. Ide-oda kezdett el rázni, egyre erősebben. De nem hagytam magam, szorítottam az ágat és úgy ragaszkodtam hozzá, mintha az én tulajdonom lenne. Vészesen gyorsan rázott már, gondolom nem tetszett neki, hogy rajta voltam. De én makacs voltam és nem engedtem neki. Egyszer csak nagyon magasra emelt és megállt egy kicsit függőlegesen. Tudtam, hogy most mi várható ezért a végtagjaimat az átkulcsolt pózból visszahúztam és az ág oldalához szorítottam őket. És igazam is lett. A földhöz vágta az ágát. Ha nem húztam volna vissza a kezeimet most csúnyán összemorzsolódtak volna a csontjaim. Mintha a vidámpark legdurvább játékán lettem volna.
Már nagyon feldühíthettem a fát. Ez már nem gyerekjáték. Nem mintha eddig az lett volna. Össze-vissza kalimpált, fura alakzatokat csinált a levegőben velem. A nagy sebesség miatt eddig csak a szél süvítését és hidegét éreztem, de most már észrevettem, hogy a kis ágak körém tekerednek és próbálnak elszakítani az ágtól. Erre már nem tudtam mit lépni. Ha a kis ágakat kezdem el letépni magamról, akkor a nagy lendület miatt lerepülnék az egész fáról és ki tudná, hogy hol érnék földet. Ha viszont nem küzdök ellenük vagy megfojtanak, vagy ők maguk dobnak le az ágról. Gondolkozás közben meg is született az eredmény, sajnos nem tőlem. A kis ágak a végtagjaimat lefogták és ledobtak a fáról. Még kedvesek is voltak és nem vagy erővel tették. Bukfenccel értem földet és az utolsó bukfenc erejével felálltam. Már nem egyszer mentett meg a harctudásom.
Próbáltam megnyugodni, a hirtelen jövő adrenalin egy kicsit megijesztett. Nem volt nagyon ínyemre egy fával küzdeni. Nem nagyon tudtam, hogy mit tudok ellene tenni. Körbenéztem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tenshi Dasha összes hozzászólása (304 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 10 11 » Fel