[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=291191#post291191][b]Aisha Nayar - 2014.05.11. 14:55[/b][/url]
OlivérUtálom a mosolyom, mostanság nem is lehet az arcomon látni. Összevesztem Shannel is, és abszolút nem figyelek arra, mi folyik körülöttem, ami csak akkor lenne iszonyat menő, ha azt se tudnám, bennem mi folyik, de ez nincs így.
A szégyen valahogy mindig bekúszik a bordáim közé, és nem hagy levegőhöz jutni. Oké, nem nagy szám, sokan mondanák ezt, de őket nem úgy nevelték, mint engem. Most minimum már férjes asszonynak kéne lennem, de inkább titkolom. Jó, csak egy hülye csók volt, amit nem is akartam, vagyis akkor de, de amúgy nem.
Beletúrok a hajamba, és úgy döntök, majd a levegő kijózanít, vagy felpofoz, vagy mit tudom én, csak a nővérem szemébe ne kelljen néznem.
Hülye furcsa késztetés, azt se értem, miért múlt el csak úgy huss? Mert hogy én nem vagyok olyan csapongó, vagyis de... az voltam, amíg el nem követtem azt a hülyeséget, abban a hülye teremben, azzal a hülye sráccal. Na jó, Bálint nem tehet erről, elvégre én könyörögtem ki. Te jó ég, még könyörögtem is.
Szánalmas vagy, Nayar.Megfogom a jegyzeteimet, és pár percig elcsodálkozok azon, hogy vannak, mert, hogy arra már nem emlékszem, mikor kerültek azok a szavak a pergamenre. Mindegy,látszatnak tökéletesen megfelel.
- Meg nem értett művészlélek leszek - válaszolok Shan fel nem tett kérdésére. Ez van, ha valakit annyira ismersz, hogy már csak a tekintetéből ki tudsz szűrni bármit.
- Nincs semmi Shan, csak... rossz napok, oké? - sóhajtok fel, és örömmel konstatálom, tesóm végre elenged. Persze, tisztában vagyok vele, hogy hosszútávon nem úszom meg, hacsak nem avanzsálok át energiabombává, de nem megy. És nem csak azért, mert a kastély túlnyomó többsége ezt nem nézi jó szemmel, hanem, mert egyszerűen nem engedhetem meg magamnak a vidulást, még a nyalókáim is kidobtam.
Ha ez nem lenne elég, a temetés is rányomja a bélyeget a kedvemre. Bár szerintem Shan sokkal nehezebben viseli, hisz ő állt közelebb a bátyánkhoz, de ő nem csúszik szét, nem tudom, hogy csinálja, de tartja magát. Talán... esetleg, bizonyára példát kéne vennem róla, és nem homokozóba dugni a fejem, mert bármennyire is szeretnék, nem vagyok már annyira kis lány.
Teljesen eltökélten ülök le a padra, és kezdem a sorokat vizslatni, próbálva kivenni belőlük a szavak jelentését, csak hogy ez korántsem megy annyira, ha a gondolataim ezerfelé cikáznak.
- Ó a francba - idegesen dobom el a pergament, ami stílusosan landol a kútban. Mély levegő után állok fel, és próbálom onnan kihalászni, mert oké, hogy most kicsit ingerült vagyok, arra azért szükségem lesz.