31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Aisha Nayar összes RPG hozzászólása (36 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 09:33 Ugrás a poszthoz

Leonie

- Balra? Haljak meg, azt mondta, balra forduljak a szobornál- morfondírozok magamban, vagyis a szavaim igazából Errorhoz intézem, csak hát bagoly lévén, nem nagyon érti a szerencsétlen. Vagy csak most csinál úgy, mintha nem értené a kis gaz.
Na, mindegy. Feltett szándékom megjelenni az évnyitón, és lopni egy talárt, mielőtt bárkinek feltűnik, nekem nincs. Jó, tényleg béna dolog volt tőlem, hogy a vonaton hagytam, de hát istenem…
- Hmmm- csillannak fel a szemeim, egy kisebb tömeget meglátva, és követve a fesztivál elvet, besorolok közéjük. Tuti, odamennek, ha meg nem… valahol tuti kikötök. Sose voltam szívbajos, sőt, ez a helyzet is tetszik. Már fáradt se vagyok, felköltözve a padlásra, sikerült azért pár órácskát szunnyadnom. Error persze velem tart, mert soha nem hagynám magára, és az, hogy ő a Bagolyházban kössön ki, sok más döggel együtt… na az kizárt, el is lehet felejteni.
És igen, a Nagyterem. Elsőre az jut róla eszembe, hogy…. nagy, de tényleg. A volt sulimé feleekkora, de gondolom a költségvetése is. Ahonnan jöttem, kuriózumnak számított a pénzes ember, és nem is maradt sokáig az, ami azt illeti.
Körbejáratom a tekintetem, és beharapva az ajkam, masírozok az legközelebb lévő asztal felé, kerülve mindennemű feltűnést, ami valljuk be, cseppet nehéz úgy, hogy míg mindenki máson talárt van, én mezei cuccban jelenek meg.
Persze nem is én lennék, ha nem akadna meg a lábam az egyik székben, és vágódnék hasra.
- Banyek- motyogom a padlónak, amolyan már megint? hangsúllyal. Gyorsan felkapom a fejem, hátha nem vette senki észre, mert ciki lenne, ha az a sok ember mind rajtam röhögne.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 25. 18:27 Ugrás a poszthoz

Helen néni

Olyan rég ücsörögtem már a friss levegőn. Oké, igazából tegnap este volt az a régen, akkor is csak azért mentem vissza a falak közé, mert egy prefektus fenyegetőzött. Nekem meg csak nem lehet nagy szám, már az első heteimben, hát én normálisan lettem nevelve, kérem szépen. Így nem volt mit tenni, behódoltam egy felsőbb hatalomnak, cserébe megúsztam az ágytáltakarítást. Ja, mert a delikvensre rá volt ám írva, hogy azt akarja velem csináltatni. Ismerem én a fajtájukat, a volt sulimban szétszívattak, nem mintha nem röhögtem volna folyton, de az más. Nekik eltűrtem, de ezek az európaiak… Tényleg furák ám.
Azt se értem, miért akarják a kint lévők, hogy ne járkáljak a vékonyka korláton. Hát nem látják, hogy tökre uralom a helyzetet? Apró titok, a nyalóka a számban, segít nekem a koncentrálásban, ezért nem zúgok le, és töröm agyon magam. Error biztonságos helyen ücsörög, nem még most sem kerül bagolyházba, nem is fog, ezt megmondtam ám már egy tanárnak.  Sétálgatás közben, megnézem a muníciót, és elégedetlenül horkantok, mikor szembesülök a ténnyel, kifogyóban a nyalóka készlet. Amúgy a zsebpénzemet arra költöm, már amikor Shanianak nem kellenek hennás cuccok. Nem vagyok én zsugori, bármimet odaadnám a nővéremnek, még a bal vesém is, így hát nem kell meglepődni az önzetlenségen, tudom, hogy az mostanság kuriózum.
Hirtelen kell hapciznom, és csak a reflexemnek köszönhetem, hogy még idejében sikerül megfognom azt a kiálló oszlopot, és nem kerülök közelebbi viszonyba a talajjal. Viszont a nyalókám kiesik a számból, pedig az a kedvenc ízem.
Mivel sose bővelkedtünk pénzből, tudom, hogy az ételre vigyázni kell, és pocsékolás lenne, ha csak ott hagynám, ezért akasztom be a lábam, és próbálok leereszkedni, hogy az épp csak lógó nyalókámat elérjem. Tyű, ha most Shan látna, tuti leordítaná a fejem, mázli, hogy nincs itt.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 25. 19:09 Ugrás a poszthoz

Rubya professzor asszony

Meg akarom lepni Shaniat. Csak ez jár a fejemben, mert ha már drága nővérem nem rugdosott haza páros lábbal, illik azért azt meghonorálni. És itt érkezünk el a problémához. Pénzem, az nincs, amit sikerült összegyűjtenem, azt a vonatjegyre költöttem… meg némi nyalókára, és nem érzem, hogy annyira kellenék én aktív munkaerőnek, főleg, hogy félig arab vagyok. Tudom, az itteniek bizalmatlanok, és igen, okkal, de héj, nincs rám írva, hogy AL Kaida-Ölj szívvel! Sőt, ami azt illeti egy terroristával se futottam még össze, pedig sokáig járkáltam olyan környéken. De hát mit tehettem volna, ha a barátnőm ott lakik? Na, nem mintha mi az Upper East Sideon laktunk volna… szó sincs erről, nem mellesleg, kilenc embernek marha pici volt az a ház.
De most itt vagyok egy tök új helyen, és nem egyedül, ez azért jó dolog, bár meg nem mondanám, Shan fejéből hogy pattant ki az ötlet, hogy pont Magyarország, no de mindegy.
- Error…. ezek a festmények beszívtak- motyogom a baglyomnak, miközben csak úgy kapkodom a fejem az ordibáló portrék között. Kezemben még mindig azt a kőt szorongatom, amit még a kétes alaktól loptunk el… mikor az eszméletlen volt.
Azt hallottam, van itt egy nő, aki az ilyenekkel foglalkozik, hát gondolván, hogy tuti ért hozzá, csak felkeresem, hátha megmondja nekem, mennyiért tudom elpasszolni. Azt is tudom, hogy valahol erre lakik… valahol. De olyan nagy ez a kastély. Kivéve a számból a nyalókát, végignyalok az ajkaimon, és kint felejtve a nyelvem, torpanok meg, hogy aztán eldönthessem, merre tovább.
Végül úgy döntök, balra fordulok be, így a finomságot visszarakva a helyére, folytatom az utam.
- Halihóóóó…. köves néni- mivel csak a nemével vagyok tisztában, máshogy nem igen tudom szólítani. Remélem, a hangom elég hangos ahhoz, hogy meghallja, azt meg még inkább, hogy erre lézeng valahol, mert ciki lenne úgy ordítozni, hogy az nem talál meghallgatásra.  

a kavics
Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. március 25. 19:10
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 26. 18:57 Ugrás a poszthoz

Helen néni *-*

Még szerencse, hogy nekem nem kell semmiféle tanulással törődnöm. Nem mintha nem tenném, szoktam ám, csak most pihi van, na. És ki kell még pihennem a meglógásom okozta fáradalmakat. El se tudom mondani, hány határon léptem át, ha nem lennénk az Euban, ezt buktam volna, vagyis nem.. vettem volna útlevelet, azt csak lesz valahogy.
Igazából nem sok dolog hat meg, jelenleg is csak az, hogy a nyalókám nem ott van, ahol lennie kléne neki. Még szerencse, hogy Shaniaval sokat jógáztam, na meg a gimnasztika is ott van, amit éveken át űztem, a parkourral együtt, így nem olyan nehéz felvenni ezt a testhelyzetet, mint amilyennek tűnik ám.
- Héj, ez nem ér- sikkantok fel, mert már majdnem elértem volna a finomságot. Nem kerül sokba rájönni ezek után, hogy már nem is vagyok egyedül. A szemem felcsillan, mert én amúgy marha társasági lény vagyok.
- Nekem is eszembe jutott ám volna... na jó, nem... néha tökre elfelejtem, hogy varázsló vagyok- vakarom meg a tarkóm, szigorúan az után, hogy normális állásba tornásztam magam.
A néni, tuti, hogy tanár, de igazából nem diszkriminálok senkit, így most is szemet hunyok e felett a tény felett, mert én már csak ilyen jótét lélek vagyok.
- Epres-joghurtos. Visszakaphatom?- kérdezem párhuzamosan azzal, hogy ő nyújtja is felém.
- Köszönöööööm- virulok fel, mert mégse rolex, nem kéne csak úgy elvenni tőlem, akkor úgyis rossz kedvem lenne, és azt senki se akarja.
- Kér egy nyalást?- érdeklődöm, miközben megtörölgetem, és a tanárnő reakcióját várva, tekintek rá, mielőtt újból bekapnám.
- Amúgy Aisha vagyok, Aisha Nayar... és nincs középső nevem. Gondolom a szüleim kreativitása kiveszett, mert mind az öt nagy tesómnak van, de nekem meg öcsinek már nem adtak- vonok vállat, nem is gondolva arra, nem kéne ennyit beszélni.
- A néninek hány neve van?- neeeeem, nem hogy hívják, az annyira sablonos kérdés lenne.  
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 26. 21:33 Ugrás a poszthoz

Morcos néni *-*

 Hát na... rögtönöznie kell az embernek, ha nincs a zsebében egy névjegyzék az itt élőkről. Már pedig, nekem még nem sikerült beszerezni. Próbáltam, csak hát az igazgatóit nem sikerült megtalálni. Pedig a fontos cuccok ott vannak ám. Volt sulimban könnyen megoldottam, mondjuk ezzel rossz hírnévre tettem szert, de üsse kutya, annyit megért.
- Csókolom. Elnézést, nekem csak azt mondták, hogy professzor néninek tetszik lenni, a nevét sajnos nem tudtam meg. Nem akartam én ilyen faragatlan lenni, csupán... valahogy találkoznom kellett a nénivel- mosolyodok el halványan, majd kivéve a zsebemből a nyalókát, a nő felé nyújtom.
- Tessék elfogadni, nem mérgező, csak a fogakra, viszont elűzi a rosszkedvet- legalább is nálam simán, azt viszont nem tudom, hogy Morcos néni erre mennyire vevő. Mindenesetre, próbálok én barátkozni, láthatólag, nem  a legjobb módszerekkel, de na... csak beletanulok majd egyszer.  
- Ohh... pardon. Aisha Nayar vagyok... csak pár napja érkeztem, és az a helyzet, hogy.... megszöktem otthonról, mert itt a nővérem, és nélküle nekem még a levegővétel is nehéz. Higgye el, nem túlzok. Imádom Shaniat- kezdek áradozásba, mert egy jó testvér ezt teszi, na meg bárki, aki ismeri a nővérem. Róla tényleg nem tudok semmi rosszat elmondani, nem hiába ő a kedvencem.
- A lényeg az, hogy mivel ő nem rugdosott haza páros lábbal, mikor rájött, itt vagyok, szeretnék neki ajándékot. Csak hogy ő nincs oda annyira a nyalókákért, ne kérdezze, miért, ez számomra is rejtély- tárom szét a karom tök értetlenül, mert ugyan kérem, létezik még egy nem nyalókafüggő ember? Ugye hogy nem.
- Csak hogy... a pénzem nagy részét vonatjegyre költöttem, a másikat nyalókára, mert az is fontos ám. Így csak ez maradt nekem- mutatom meg a néninek a követ, amit egész idáig szorongattam.
- Nem tudom, milyen lehet, úgy lo... vettem kölcsön. Na, jó én nem tudok hazudni. A barátnőmmel loptuk még el egy ájult bácsitól..., de esküszöm, ezen kívül semmit se loptam. Így görbüljek meg- mutatom a mutatóujjamat úgy behajlítva, hogy az már fáj.
- És hát na, ezért kéne a maga segítsége- remélem, azért ki tudja szűrni a neki fontos információt.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 4. 21:29 Ugrás a poszthoz

Kedves professzor *-*

Igazából átjár egy kisebb pánik, mert... oké, ettől a nőtől ki ne gyulladna be, most komolyan? Persze, tudom én, hogy a tanárok többnyire nem kedvesek, mert nem az megfelelő nevelési módszer, de ez a tekintély (?) picit ijesztő nekem. Nem is csoda, hogy fülem-farkam behúzva, bólintok egy aprót, mintha attól tartanék, elveszthetem a fejem. Bár ki tudja, mi a módi ebben a suliban.
Aztán arra is rájövök, hogy a tanárnőnek vélhetőleg nem tetszik a sok fecsegés, a tekintete elárulja.
- Én sajnálom, egyszerűen nem bírom abba hagyni, mármint a beszédet. Nagyon szeretek, majdnem annyira, mint a nyalókát - próbálom én rövidre fogni, és csak óvatosan ejteni ki a szavakat.
És rá is térek a tárgyra, mert igazán nem szeretném az idejét pocsékolni. A szemeim elkerekednek, és még a levegő is megakad bennem, mikor hallom, mit szedtem én össze. Ha belegondolok, hogy hol a zsebembe, hol a táskámban volt, nos, úgy hiszem, ezt nem feltétlenül kéne megemlítenem.
- De hát én nem akarom megmérgezni Shaniat - kétségbeesetten tekintek a nőre, még néhány könnycsepp is kiszökik, amiket a felsőm ujjával törlök le. Én tényleg semmi rosszat nem akartam, csak szépet adni neki, mert szeretem.
Hüppögve bólintok, holott fogalmam sincs, mit akar elsza... izélni. Nem értem én ezeket a furcsa szavakat, de hát mégis ő a professzor, tudja, mit csinál. Azért vicces belegondolni, mekkora szerencsétlen vagyok, holott nem is akartam sose bajt, mégis belekeveredtem, vagy szimplán csak úgy sült el.
Oké, a bácsi kifosztása az én ötletem volt, de akkor viccesnek tűnt, és hát... mit szépítsünk? Neki már nem volt szüksége a holmijára, gondoltam én. Na, meg hát, ha mi nem tesszük, megteszi más.
- Nee-nee-neem tudom, a bácsit az óta se láttam, hála égnek - mert nekem volt egy olyan érzésem, hogy amit tőle kaptunk volna, biztos, nem tesszük zsebre.
- Ígérem, és köszönöm. Amúgy nem szoktam lopni, az csak egyszeri alkalom volt... a hecc kedvéért - csak egy halvány mosolyt csikarok ki magamból, de a szemeim ugyanúgy csillognak, mint percekkel ezelőtt. Mégis csak kedves a professzor, tényleg kedves.
- Vagyis... cserélünk? - dobódok fel teljesen, mert úgy hiszem, Seni nagyon fog örülni a kőnek, főleg, hogy attól nem halhat meg.
Mit sem törődve a helyzettel, fogom magam, és odasétálva a professzorhoz, meg is ölelem.
- Köszönöm szépen. Tényleg köszönöm - bár van egy olyan érzésem, a hálám kifejezésétől nem lesz elragadtatva.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 17. 17:55 Ugrás a poszthoz

Sárkányfióka

Nos, ez egy rossz ötlet volt. Mármint falut járni egyedül, mindenféle segédeszköz nélkül. De már annyira kíváncsi voltam, hogy véletlenül kiszöktem. Azért nevezhető véletlennek, mert semmi gondos előtervezés nem volt, egyszerűen csak fogtam a kaput, és kicsusszantam rajta.
Viszont a falu szép, és ami még meglepőbb... tiszta... komolyan még egy újságot se láttam a földön, a friss, szmog mentes levegőről nem is beszélve. Az meg csak egy plusz, hogy senki nem lógott a nyakamon, hogy megszabadítson a kevéske pénzemtől, mert amilyen hülye vagyok, odaadtam volna neki.
Viszont jó idő, az nincs, bár kimondottan élvezem, ahogy a szél a hajamba kap, azért jó lenne megtalálni a kastélyt, mielőtt fagyhalált halok. Na, meg Shania kiakad, ha nem érek vissza takarodóra. Valamiért erre különösen figyel, azt mondta, okkal, arra viszont nem tért ki, hogy mi lehet az az ok, és ez nekem bizony böki a csőröm.
Most viszont hangokat hallok, így követve a fesztivál elvet, abba az irányba is haladok, mert max. egy embert csak találok, aki elmondja nekem, hogy jutok "haza".
Összébb húzom a bőrdzsekim cipzárját. A mozzanat közben hangosan csörömpöl a rakat karkötő, amik ellepik a csuklóm, de én persze még se tudok megválni... egyiktől se. Főleg, mert nagy többségük ajándék, sose tudtam annyi pénzt összespórolni, hogy vegyek egyet magamnak, mert mindig ki kellett segítenem valamelyik tesóm, és hát... ők az elsők. Igen, igen cefet nehéz még hat születés napi dátumot megjegyezni, de korántsem lehetetlen.
Elhúzom a szám, ahogy megtorpanva, egy kocsmát látok. Sose szerettem ezeket a helyeket, itt goromba és rossz emberek vannak, most mégis nagyobb a "túlélési ösztön", így hát veszek egy nagylevegőt, és belépek.
- Csókolom, egy narancslevet - nézek boci szemekkel a pultosra, és próbálok nem elsüllyedni szégyenemben, mikor az, hangos nevetés közepette tölti ki.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 11. 14:55 Ugrás a poszthoz

Olivér

Utálom a mosolyom, mostanság nem is lehet az arcomon látni. Összevesztem Shannel is, és abszolút nem figyelek arra, mi folyik körülöttem, ami csak akkor lenne iszonyat menő, ha azt se tudnám, bennem mi folyik, de ez nincs így.
A szégyen valahogy mindig bekúszik a bordáim közé, és nem hagy levegőhöz jutni. Oké, nem nagy szám, sokan mondanák ezt, de őket nem úgy nevelték, mint engem. Most minimum már férjes asszonynak kéne lennem, de inkább titkolom. Jó, csak egy hülye csók volt, amit nem is akartam, vagyis akkor de, de amúgy nem.
Beletúrok a hajamba, és úgy döntök, majd a levegő kijózanít, vagy felpofoz, vagy mit tudom én, csak a nővérem szemébe ne kelljen néznem.
Hülye furcsa késztetés, azt se értem, miért múlt el csak úgy huss? Mert hogy én nem vagyok olyan csapongó, vagyis de... az voltam, amíg el nem követtem azt a hülyeséget, abban a hülye teremben, azzal a hülye sráccal. Na jó, Bálint nem tehet erről, elvégre én könyörögtem ki. Te jó ég, még könyörögtem is. Szánalmas vagy, Nayar.
Megfogom a jegyzeteimet, és pár percig elcsodálkozok azon, hogy vannak, mert, hogy arra már nem emlékszem, mikor kerültek azok a szavak a pergamenre. Mindegy,látszatnak tökéletesen megfelel.
- Meg nem értett művészlélek leszek - válaszolok Shan fel nem tett kérdésére. Ez van, ha valakit annyira ismersz, hogy már csak a tekintetéből ki tudsz szűrni bármit.
- Nincs semmi Shan, csak... rossz napok, oké? - sóhajtok fel, és örömmel konstatálom, tesóm végre elenged. Persze, tisztában vagyok vele, hogy hosszútávon nem úszom meg, hacsak nem avanzsálok át energiabombává, de nem megy. És nem csak azért, mert a kastély túlnyomó többsége ezt nem nézi jó szemmel, hanem, mert egyszerűen nem engedhetem meg magamnak a vidulást, még a nyalókáim is kidobtam.
Ha ez nem lenne elég, a temetés is rányomja a bélyeget a kedvemre. Bár szerintem Shan sokkal nehezebben viseli, hisz ő állt közelebb a bátyánkhoz, de ő nem csúszik szét, nem tudom, hogy csinálja, de tartja magát. Talán... esetleg, bizonyára példát kéne vennem róla, és nem homokozóba dugni a fejem, mert bármennyire is szeretnék, nem vagyok már annyira kis lány.
Teljesen eltökélten ülök le a padra, és kezdem a sorokat vizslatni, próbálva kivenni belőlük a szavak jelentését, csak hogy ez korántsem megy annyira, ha a gondolataim ezerfelé cikáznak.
- Ó a francba - idegesen dobom el a pergament, ami stílusosan landol a kútban. Mély levegő után állok fel, és próbálom onnan kihalászni, mert oké, hogy most kicsit ingerült vagyok, arra azért szükségem lesz.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 12. 19:06 Ugrás a poszthoz

Olivér

Persze, miért is dühönghetném ki magam egyedül? Már-már forgatókönyv szerű, hogy valaki tanúja lesz a cselekedetemnek, amivel rendesen megcáfolom a tényt, én igenis épelméjű vagyok. Oké, bevallom, hogy sose voltam teljesen normális, de ezt egy idegennek honnan kéne tudnia, nem?
Amúgy nem zavartatom magam, ugyanúgy próbálom kihalászni a pergament, amit hirtelen dühből fakadóan úsztattam meg egy kicsit. Nekem az nem megy, hogy magamba fojtsam a dolgokat, azzal csak saját magam mérgezném, és még mindig azon az elven vagyok, nem szégyen az, ha az embernek vannak érzései, és ne adj Isten, még ki is mutatja, csak hát… sokkal jobb lenne úgy kimutatni, ha nem lenne szemtanú, akit aztán ciánozhatok meg, hogy ne terjedjen rólam pletyka. Pedig itt terjed, minden, mindenkiről, és fúúúj, ez egy undorító szokás. Én naivan azt mertem hinni, ez egy iskola, és nem valami túlcsicsázott reallyti.
De ha már úgyis egy dilis csajként leszek elkönyvelve – még bízni se tudok abban, hogy a srác nem előítéletes -, legalább a kicsit dilis jelzőt kiharcolom magamnak.
- Ja, ha már az aranymosásnak annyi – nyögök fel, mert már majdnem sikerült elkapnom, aztán mégse. Nem, nem gurolok be, higgadt vagyok, legalább annyira, mint az, aki képben van a szó fogalmával.
- Nézd, ha meguntad az ott álldogálást, nem segítenél? Hidd el, tök jó buli… na jó nem, viszont ki kéne halszánom, mielőtt még teljesen olvashatatlan szavak lesznek rajta – igen, ennél szebben én nem tudok segítséget kérni ebben az állapotban.
- Vagy tudod mit? Hagyjuk a fenébe, majd kölcsön kérem valakitől – megunva a tömérdek sikertelen malőrt, fogom magam, és a kút peremére ülök, hogy behatóbban tudjam tanulmányozni a srácot.
- Dohányzol – igen, ezt a tényt úgy közlöm vele, mintha minimum egy főben járó átkot szórt volna el az imént.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 19. 20:39 Ugrás a poszthoz

Olivér


Piszok mázli, hogy nem küzdök sem megfelelési kényszerrel, se feltűnési viszketegséggel, sőt… még csak azt se akarom, szeressenek, mert a srác vélhetően összetörte volna a szívem az érdektelenségével. Tényleg nem áll fent ez a helyzet, nem mozgat, még túlzottan ez a találjunk magunknak minél előbb valakit, hogy ne lógjunk ki a sorból dolog. És a mellékelt ábra is mutatja, hogy ezzel csak gáz van, hatalmas, magamat utálós gáz.
Persze sokkal könnyebb dolgom lenne, ha nem épp egy piszok rossz pillanatomban kapott volna el, de kárpótol, hogy látszólag ő se repes az én társaságomtól, de nem én leszek az, aki lelép az biztos. Nem mintha szándékomban állna elkergetni a nálam idősebb hímnemű egyedet, elvégre ez egy közterület, csupán dühöngeni akarok egy kicsit, csapkodni és aktívan utálni magam, úgy, hogy közben nem tűnök teljesen idiótának. Igen, ez úgy tűnik, marha nagy kérés.
Felhorkantok az önzetlenségét látva, gondolom, nem erre a reakcióra számít, főleg, mivel az előbb még én kértem meg erre.
- Persze… így aztán nagyon menő vagy, ha neked a könnyebb út jön be… - vonok vállat, mert mégis ki vagyok én neki, hogy ítélkezzek felette, meg amúgy is. De engem valahogy mindig taszított a lehetőség, hogy valamit a könnyebb megoldással szerezzek meg, így oda az élvezet, na meg… hol marad a lélek megedződése? Ha mindig csak biztonsági játékot játszunk, cseszhetjük, ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol nincs biztonságos út. Nekem már nem egyszer volt már hozzá szerencsém, igen, még így fiatalon is, de hát… ha valaki olyan környéken nő fel, igazán megszokja ezt egy idő után, és meg tanulja komolyan kezelni azt, hogy tíz után egy lélek se lehet az utcán, meg a többi.
- Ez után a mutatvány után, ne várd, hogy oltárt emeljek – egy negédes mosollyal az arcomon, próbálom letörölni az egoista vigyorát. Tény, sokkal jobban értékeltem, ha már csak azért is, hogy megmutassa, ő idősebb, villant is valamit, de így elveszett az érdeklődés. Na, jó ez nem teljesen igaz, mert ugyanúgy érdekesnek találom, talán azért, mert teljesen más, mint akiket ismerek.
- Még sose próbáltam – meresztek rá nagy szemeket, aztán csak a látszat kedvéért vállat is vonok. Hiába fog el a késztetés újfent, hogy kipróbáljam, milyen, tudom, hogy Shania letépné a fejem a helyéről.
- Tőlünk ezt tiltják, mármint…. nagyon… - igazából meg se akarom magyarázni, nem is várom el, hogy megértse, épp elég az, ha azt leszűri, pont emiatt kecsegtető a lehetőség, még ha az ki se alakult.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 23. 16:17 Ugrás a poszthoz

Olivér

 
Szegény srác, biztos nem lehet jó napja neki sem. Ennek orvoslására persze csak pár ezer megoldás fogalmazódik meg bennem, mégis úgy döntök, jobb visszavenni, és nem zúdítani rá mindent - amit mellesleg alapból szoktam -, mert nála igenis pálca van, használni is tudja gondolom, plusz jóval idősebb nálam. Ergó, ha arra kerülne sor, hogy abban látja az élvezetet, hogy engem kínoz, esélyem se lenne. Békés, oké aránylag békés teremtésnek gondolom magam, így a józan eszem, meg a cseppnyi félelem - ami vélhetően a másik kisugárzásának köszönhető -, azt mondatja velem, ne vele szemben feszegessem a határaim, legalább is ne most.
Azt persze nem bírom megállni, hogy ne szóljak be, mert... mert Aisha vagyok, aki igenis más fejéhez vágja, ha valami nem tetszik neki, mert tud nagyon gyorsan futni, ha arra viszi a szükség.
- És a logikában mi a jó? Attól lesz kiismerhető az ember... és unalmas egy idő után, így a végeredmény még mindig ugyanaz - vonok vállat, miközben magam vizslatom a víz tükrében, és eltűrök egy tincset, ami épp marha rossz helyen van.
Nem azért nem nézek a srácra, mert annyira ijesztő, inkább tartok magamtól... vagyis attól, hogy a múltkori incidens megint megtörténik. Jó, tudom, hogy az a kor is elkezdődik egyszer, So ezt részletesen el is mesélte nekem, lévén anyámnak nem volt ideje, de én nem akarom. Az régen rossz, ha egy férfi el bírja vonni a figyelmem rengeteg sokkal fontosabb dologról.
- Szoktad másra is használni a szád? - bukik ki belőlem a kérdés, anélkül, hogy belegondolnék, mik is hagyták el a szám. Jó, de a fiútól eddig csak grimaszt, vigyort, vagy valami más arckifejezést láttam, és nem valami bőbeszédű, ami csak azért idegesít, mert így gondolkodhatok azon, mi jár a fejében, és mivel az én elmém kreatív, el is kezdek parázni.
- Miért nem ülsz le? - mutatok magam mellé, mert hely az van bőven, és tudtommal én se szenvedek fertőző betegségben, bár ki tudja, mit szedtem itt össze.
- Igen, vagyis nem... nem tudom, már így is kitagadnak, ha megtudják, hogy.... - megrázom a fejem, mert azért mégse kéne egy idegennek elregélni, milyen vétséget követtem el, még csak az hiányzik, hogy elkönyveljen könnyűvérűnek.
Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. május 23. 16:18
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 4. 20:10 Ugrás a poszthoz

Adam (bácsi?)


Ahhoz képest, hogy megígértem Shannek, időben visszaérek, kicsit elhúzódott a dolog. Csak.. az a férfi... annyira furcsa.
Az árnyas sétányról kilépve láttam meg, aztán azóta követem, de ugye óvatosan, mielőtt azt hinné, merénylő vagyok. Ne, ne röhögjetek, a tesóim simán kinéznék belőlem, "amilyen kis ártatlannak tűnök", aztán mikor sípcsonton találom rúgni őket... A francba, megint rámtör a honvágy. Azt nekem senki nem mondta, hogy ennyire nehéz lesz ilyen távol Indiától. A szokásokhoz, mármint az itteniekhez, még mindig hülye vagyok. Azt se tudom, mi az a Pünkösd, mindenesetre, legalább hétfőn nem lesz suli. És a gulyásleves... pocsék, de tényleg. Az én gyomrom nem bírja azt megemészteni. Tehát még mindig nem a legfényesebb a viszonyunk drága Magyarországgal, de én igyekszem, tényleg nagyon igyekszem.
Mondjuk az is furcsa, hogy még nem volt sem bombariadó, se lőgyakorlat, ez egy ilyen békés ország lenne? Akarok én békét? A kvidicsmeccs után mindenképp. Pedig azt hittem, tudok játszani.
Észbe se kapok, a férfi már a tó felé igyekszik, én meg magamban vállat vonva megyek utána, aztán hirtelen torpanok is meg.
Ha én most kimegyek a stégre, nem tudok hová bújni, és nagy valószínűséggel lebukok. Azt meg nem szeretnék, mert semmi frappáns indokom nincs még. Így hát, mit tehetnék, fogom magam, és a stéghez legközelebbi fa mögé bújok, onnan figyelem a furcsa pasast.
Valami nem oké vele, higgyétek el. Nem tudom, honnan ez a fene nagy bizalmatlanság az irányába, mert tőlem az messze áll, de egyszerűen.. furcsa. Nem, nem jón furcsa, hanem olyan "mindjárt előrántom a katanám, és leszedem a fejed a helyéről" furcsa, értitek, ugye?
Igyekszem annyira kitekinteni, hogy ő ne vegye észre a jelenlétem, mert ez az egész nyomozósdi csak addig buli, míg én figyelem őt.
Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. június 4. 20:14
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 5. 09:44 Ugrás a poszthoz

Adam (bácsi?)

Mondtam én, hogy nem okés a pasas. Minek hord napszemüveget? Az addig rendben, hogy menő, de hát a nap már épp hogy csak pislog. És igen, újabb felettébb szemet gyönyörködtető megcsillogtatása ez a nyomozóképességeimnek. De az érzés nem szűnik, még mindig úgy érzem, nem egy mintapolgárhoz van szerencsém, és ez … tetszik. Szeretem, mikor ki kell lépnem a konfortzónámból, és a határaim feszegetni, az adrenalinról nem is beszélve, azt hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy a függője vagyok.
Olyan erővel csapódok a fának, hogy felszisszenek, mert hirtelen sajogni kezd a hátam. Oké, ha eddig nem vett észre – amit erősen kétlek, mert mikor erre fordult, a nyakam rátenném, hogy a szemembe nézett -, most már biztos benne, nincs egyedül. Hurrá.
Szaporán veszem a levegőt, mert nem tudom, mire számíthatok. A zsebemből a pálca is előkerül, mert bár sok átkot nem tudok, de legalább amit tudok, azt tényleg, mert ezt a fajta tanulást sose veszem félvállról. Óvatosan tekintek ki, és látom, a férfi nem mozdul. Az ajkamba harapva gondolkodok, mi legyen, aztán kiszúrom a plakátot.
- Invito – halkan suttogom, de ez épp elég ahhoz, hogy a papír a póznáról a kezembe kerüljön. Gyorsan átfutom a sorokat, hogy mi lehet, mert ezzel jó lenne tisztában lenni, aztán határozott léptekkel indulok meg a férfi felé. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs bennem félsz, de a kíváncsiság nagyobb, és hát… az győz.
- Buli lesz a Mátrában, szeretettel látjuk Önt is – nyújtom át a szórólapot, ahogy mellé érek, még egy mosolyt is kierőszakolok magamból, de közben nem felejtem ám el tüzetesebben megnézni az idegent. Az érzés nem hogy nem múlik el, konkrétan már az a késztetés kerít hatalmába, hogy fussak, amíg tudok, és ez megdöbbent.  HA elveszi a kezemből a lapot, és tudok, hátrálok pár lépést, hátha így a kényszer is csökken, de nem…

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 5. 19:16 Ugrás a poszthoz

Adam (bácsi?)

Sose voltam félős. Félni féltem, mert minden ember szokott, de annyira nem rezeltem be eddig, hogy cselekvésképtelenné kelljen nyilvánítanom magam. Most is félek, mégis hajt a kíváncsiság, hogy megtudjam az okát. A víztől való parám már leküzdöttem, az ingatag földdel sose volt gondom, így tényleg arra tudok gondolni, hogy a férfi jelenléte az, mai feszéjez, és ez foglalkoztat úgy igazán. Nem szokásom már az első pillanatokban megriadni valakitől, sőt, és tök értetlenül állok a jelenlegi helyzet előtt.
Farkasszemet nézek vele. Tudom, még úgy is, hogy rajta van a szemüveg, tisztában vagyok vele, hogy egyenesen rám néz. Mégis gyerekesnek mondható reakciót produkálok, elvégre… bármennyire szeretném leküzdeni, gyerek volnék… legalább is még pár hétig. Aztán betöltöm a bűvös tizenhetet. Oké, oké, tudom, hogy csak számok, de számomra ez igenis fontos, még fontosabb lenne, ha Indiában dekkolnék.
Hirtelen pattan ki a fejemből az ötlet, így a meghívóval masírozok oda, ne  legyen már annyira ciki, bár nem hinném, hogy ezt lehetne überelni, de ismerem saját magam… jobban, mint mások magukat.
Fura a pasas, igen, ezt még jó párszor megjegyzem, de még a mozdulatai is… nem siet, olyan lassan süllyeszti el a papírt, mintha tényleg nem lenne semmi sietős dolga, bár ha lenne, vélhetően nem állt volna le a vizet fürkészni, ó, és helló paranoia, rég találkoztunk. A bennem lévő csengettyű egyre hangosabb.
- Tanulok… ösztöndíjas vagyok – adom tudtára a férfinek, mert ahogy nekem feltűnt, itt nem mindegy, és erről elvileg hallgatnom kéne, mert így simán kilogikázzák, hogy a templom egere hozzám képest multimilliomos, de sose zavart ez a tény, most se, főleg, hogy feleannyi mindenért se kell küzdenem, mint eddig.
A férfi aztán megszabadul a szemüvegétől, engem meg a víz lever, és hátrálok. Elkerekedett szemekkel konstatálom, hogy ez bizony egy mellbevágós deja vu, de azt persze sehonnan nem tudom előkaparni, hol, vagy mikor találkoztam én ezzel a tekintettel.
- Én… én… láttam már ilyet – bököm ki cseppet vádlón, miközben egyenesen a pasas szemeire mutatok. Nem természetesek, eltörpülő ugyan a különbség, de van, és én már láttam ezt, csak nem emlékszem hol, vagy mikor.

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 6. 19:46 Ugrás a poszthoz

Adam (bácsi?)

Nekem már maga a tény furcsa, hogy tudok higgadtan, összefüggően beszélni, holott legszívesebben a világból is kifutnék. Igen, íme az élő példa arra, hogy sokszor még saját magammal se értek egyet, mert büszke vagyok, a józan eszem meg hülye. De ki ne gondolná így?
Persze nagyban hozzájárul ehhez a kíváncsi természetem, mert rá kell döbbennem, azon kívül, hogy a férfi furcsa, érdekes is. Nem sok falulakóval találkoztam, de ők nem voltak ilyenek,  a különbségre ugyan rá nem tudnék mutatni, az ilyesmit az ember megérzi, nem? Az se zavar igazán, hogy a férfi látszólag jóval idősebb nálam, az agyam még nem lepték el azok a gondolatok, amik általában a korombeli lányokat szokták kiforgatni magukból, hála égnek.  Még egy fiú se volt, aki után fütyülni akarnék, pedig a filmekben ez így szokás, nem is értem, miért jön ez be nekik, na meg… most akkor tanuljak meg fütyülni, hogy imponálhassak valakinek? Az nekem nem megy.
Kár volt levenni azt a napszemüveget, mert látványosan ijedek meg, ami szintén nem tartozik a szokásaim közé, mert hát… ki az, aki fel is vállalja, hogy fél? Nekem viszont az elrejtése nem megy, teszem hozzá, sose gyakoroltam, mert nem érzem úgy, hogy gyenge lennék attól, mert felvállalom, hogy érző lény vagyok, ezért nem is értem azokat, akik inkább fojtják magukba.
- Nenenemtudom – hadarom kissé dadogva, mert tényleg lila fogalmam sincs, csak az érzés villant be, hogy én ezt már láttam valahol, és cseppet sem tetszik, hogy ennyire össze tud zavarni ez a röpke tény.
- Tényleg nem… egyszerűen, csak tudom, hogy láttam… ki maga? – teszem fel  a kérdést, bár a hangnemet korántsem ütöm meg, amivel ezt tudakolni szokták, de zavart vagyok, akkor meg hajlamos vagyok megfeledkezni az illemről. Viszont biztos vagyok benne, hogy a férfit nem ismerem, most látom először, vagy agyat mostak nálam, nem tudom.. nem tudok semmit. El akarok tűnni innen, és igen, ennyit arról, hogy Aisha bátor.

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 7. 19:13 Ugrás a poszthoz

Adam

Soha nem volt még ennyire erős késztetésem arra, hogy menekülőre fogjam. Ez csak azért gáz, mert így nehezebb leküzdeni, az már pedig nem létezik, hogy én fogjam magam, és visszasprinteljek a kastélyba, nem... kizárt. Nem vagyok gyáva, nem vagyok. Ha eleget mondom magamnak, talán egyszer el is fogom hinni.
Próbálok rezzenéstelenül állni a férfi előtt, összekaparom minden büszkeségem, hogy ne neon feliratként villódzon rajtam, betojtam egy kicsit, de nem igazán megy. Azt pedig nem szeretném, hogy az idegen vérszemet kapjon, parányi vagyok, az egyetlen erősségem a gyorsaság, így nem sok mindent tehetek, azt meg szinte biztosra veszem, hogy az átkaimmal konkrétan semmit nem érnék, ha arra kerülne a sor.
- Aisha - biccentek, mert ha már egyszer bemutatkozás... akkor azt nekem is illene, nem? Meg úgy felengedni is, hisz már jó pár alkalma lett volna arra, hogy kárt tegyen bennem, lehet, nem is áll szándékában, de az ördög sose alszik, ugye.
- Fura, olyan hétköznapi a neve - gondolkodok el, mert... mert az Adam nem illik hozzá, mert annyira... tucat. A férfi meg midnennek mondható, csak épp futószalagon gyártott valaminek nem.
- Honnan? - jön felőlem az újabb kérdés, mert arra inkább vagyok kíváncsi, mint at indokaira, nem mellesleg, biztos, nem én leszek az, akivel megosztaná, tekintve ismertségünk rövidségét.
- Én Indiából jöttem - bár tudom, hogy nem kérdezte, mégis megosztom vele, mert én ezt úgy élem meg, hogy adok-kapok , és valahol csak el kell kezdeni azt az ismerkedést.
Szinte észre se veszem, hogy folyamatosan nyugszom le, bár a vészcsengő nem hallgat el, egyre inkább le tudom küzdeni azt a fránya késztetést. Néha nem tudom eldönteni, bátor vagyok-e, vagy csak simán hülye.
- Néhány évtizedet? - akadok fent a lényegen, mert... mert huh, oké Aisha, mély levegő, tuti erre is van valami magyarázat.
- Már ne is haragudjon, de nem tűnik úgy, mint akinek van még néhány évtizede. A szemein is látszik... talán beteg? - tudom, tudom, annyira tapintatlan vagyok, hogy azt már mutogatni kéne, de legalább őszinte.
Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. június 7. 19:53
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 8. 11:49 Ugrás a poszthoz

Adam

- A névadói? Ó, Ön sincs jóban a szüleivel? - kérdezek rá, némiképp együttérzőn, mert bár én imádom a családom, ők már nem biztos, hogy annyira rajonganak értem, főleg miután... megszöktem. De eszem ágában sem volt tovább maradni, hogy aztán hozzá menjek egy vad idegenhez, meg hát... hiányzott már Shania is, így számomra tök egyértelmű volt, hogy lelépek.
- Miért ide? Van még egy csomó hely a világon - ezért nem értem a dolgot. Miért vannak sokan úgy, hogy például Párizs helyett ezt a falut választják. Nekem ugye más volt a fontos, Shan itt van, jövök én is. Néha mégis bánom, nem nagyon megy nekem ez a beilleszkedés a közegbe, pedig próbálkozom, csak hát... mégse tudok szemethunyni afelett, hogy indiai vagyok. És valahogy azt is furán nézik, ha valaki parkourozik, ezt mondjuk nem tudom, hová tenni, csak arra tudok gondolni, hogy az a fránya nethiány. Nem mintha én annyit lógtam volna rajta, nem volt annyi pénzünk, hogy ilyesmit megengedjünk magunknak.
És igen, az is előfordul, hogy néha elszalad velem a ló, és nem tudom megnyomni a stopp gombnot a radikális őszinteségem közepette.
- Elnézést... nem akartam megbántani, vagy ilyesmi... - halkan, félszegen beszélek, mert mihelyst elér a tudatomig, már megint mit mondtam, én is úgy érzem, ez azért cseppet bántó, és akkor még szerénynen fogalmaztam meg. De hazudni viszont nem tudok, próbáltam, nem megy az nekem.
Elég az a két szó, amit mondd, hogy engem tényleg menekülésre késztessen, de így már értem.
- Nincs jó ízem... és rágós is vagyok, meg... drogozok, csúnyán... alig vannak tiszta pillanataim - addig hátrálok, míg a hátam nem ütközik a korlátnak, és ijedt tekintettel meredek a férfire, mikor fel is fogom, menekülni nem igazán tudok, hacsak nem vetem magam a vízbe, bár... nincs annyira hideg, úszni meg tudok.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 8. 15:19 Ugrás a poszthoz

Adam

 
- Sajnálom - motyogom, mert nem akartam elérni, hogy szomorú legyen, és bár ennek jelét nem mutatja, biztosra veszem, hogy azért hagyott benne ez némi nyomot. Én nem is tudom, mit csinálnék, ha elveszteném a családom, mármint... úgy ténylegesen.  
- Engem ez zavar benne... nem vagyok a békéhez szokva - mosolyodok el halványan, mert ott, ahonnan jöttem soha nem volt ennyire nyugis a légkör. Ott küzdeni kellett mindennap, mindenért, és lehet csak azért, mert abban a közegben nőttem fel, de nekem egyszerűen hiányzik az az érzés, hogy úgy alszok el, ezt a napot is sikerült túlélnem. Pedig mennyi necces helyzet volt, a felbukkanó feketemágusokról nem is beszélve, vagy arról, hogy a menzai kaja néha úszott a méregben. Nos igen, az iskolám csoda, hogy még fent maradt. És tudom, örülnöm kéne, hogy kikeveredtem onnan, de... de árulónak érzem magam, és gyávának, az utóbbi pedig utálok lenni, sőt... nem is vagyok.
Nem is értem, miért nem kezdek el futni, hisz már nyilvánvaló, hogy ő aztán könnyen meg tudna ölni, még sincs bennem nagyobb félelem az eddigieknél, amiket nagyjából sikerült leküzdenem, hátrálok, mert az ösztönöm ezt mondja, de nem futok el, inkább nézek vele farkasszemet. Egy picit megkönnyebbülök, mikor látom mosolyogni, de ez még korántsem enyhít a feszélyezett légkörön, ami uralkodik körülöttünk, vagyis... körülöttem biztos.
- Miért nem? Hát nem embervéren él? - legalább is ezt hallottam. Nem vagyok egy nagy vámpír szakértő, de azt tudom, hogy ők már pedig meghalna, ha nem ölnek meg egy embert, az idős néni is ezt mondta.
- Látja, hogy nem tévedek? Ha tényleg finom ízem lenne, nem tudná megállni, hogy ne kóstoljon belém, de semmi gond, kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy semmi se jó... ami én vagyok - hisz ezt kapom mindenhol, bármit teszek, furán néznek rám, csak mert... más a felfogásom, más a kultúrám, és próbálok nem csak egy lenni a sok közül. Hátat fordítva a férfinek, kezdem a vizet vizslatni, és elfog a késztetés, hogy tényleg belevessem magam. Nem, nem öngyilkossági hajlam, csak, ahogy hullámzik...és ott középen egyre nagyobbak, szeretnék ott lenni.
- Itt mindenki annyira furcsa... - motyogom, de biztosra veszem, hogy hallja, elvégre... vámpír.

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 8. 21:49 Ugrás a poszthoz

Adam

Nem gondoltam volna, hogy ennyire kellemes beszélgetésben lesz részem, akkor főleg nem gondoltam, mikor a fa mögött bújva imádkoztam azért, ne tűnjek fel neki. A tények tudatában röhögnöm kell magamon, hisz Adam vámpír, még a közelében se lehettem, mikor ő már tisztában lehetett azzal, akadt egy "hódolója". Tiszta röhejesen érzem magam.
És ezt tetézi az is, hogy sose tudom, mikor kell megálljt parancsolni a nyelvemnek, de őszinte vagyok és kíváncsi. A lehető legrosszabb párosítás, de nem tehetek ellene, nem akarok és nem is fogok harcolni az ellen, amilyen vagyok, maximum elnyomok ezt azt.
- De van, mikor annyira éhes vagyok, hogy gondolkodás nélkül teszem mag... na olynakor Önnél mi van? - felé fordítom a fejem, és őszinte érdeklődéssel figyelem a vonásait. Oké, tudom, hogy ez egy rendhagyó beszélgetés, ahogy azt is, még azt se sikerült felfognom, tulajdonképp egy halottal diskurálok.
- Tudom, hogy ilyet illetlenség kérdezni, de... Hány éves, Adam? - persze nem várom el, hogy válaszoljon is erre, tényleg csak a kíváncsiság hajt, ami nem jár kézben a tapintatossággal, mint az látszik is. Viszont még sosem volt alkalmam egy halhatatlannal beszélgetni, így hát.. ha már itt az alkalom, tisztázni kéne a meséket, és azt, mi a valóság, mert most hatalmas katyvasz van a fejemben. Persze eszem ágában sincs mindent egyszerre rázúdítani, majd szép lassan fogok rájönni a dolgokra, már ha a férfi addig nem dönt úgy, hogy faképnél hagy, vagy még rosszabb.
A vicces az egészben, hogy tudom, nem kerülne neki nagy erőfeszítésbe ártani nekem, mégsem félek annyira, mint amennyire egy ilyen helyzetben illene. Szerintem valami gáz van a fejemmel, de komolyan.
- Nem hozott még össze a sors semmilyen fiúval - pirulok el, miközben egy hajtincsemet birizgálom, nem is tudom, miért érzem hirtelen ennyire zavarba magam tőle, ez nem olyan dolog, amit szégyellnem kéne.
- Viszont láttam, mit művelnek, és igenis ezt teszik, szépeket mondanak, hogy aztán a lány elájuljon tőlük, aztán a végén az alélt lány egyedül marad kisírt szemekkel. És amíg a fiúk ilyenek, én nem is akarom, hogy bármelyikükhöz közöm legyen, mert engem nem lehet megnyerni szavakkal, mikor azok jobbára már semmit nem érnek - oké, nem terveztem ennyire belelovallni magam a témába, de ha már szóba került, megosztom az álláspontom.
- Ahogy olvastam a vámpírok meg hobbit űznek abból, hogy elkábítcsák az áldozatukat... - vonok vállat, aztán megszűntetve a távolságot, fogom meg Adam kezét, hogy a stég széle felé vezessem - már ha ahgyja -, ahol aztán leülök, és felnézek rá, amennyiben ő nem dönt úgy, hogy csatlakozik mellém.
- Szóval... ez igaz? Az a sok rossz dolog, mind igaz a vámpírokra? - nagyokat pislogok rá, mert őt elnézve erősen kételkedek ebben.
Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. június 8. 21:50
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 9. 14:14 Ugrás a poszthoz

Adam

- Hibákat mindenki követ el, ha nem tenné, nem tudna miből tanulni - mosolyodok el, megvonva a vállam, mert igazán nem róhatom fel neki, nem csak azért, mert még mindig vajmi kevés közöm van hozzá, azért is, mert senkit nem lehet elítélni a hibái miatt. Ugye? Én se lettem rosszabb, csak mert tettem valamit, amit csak azért akartam, mert nem volt tiszta az elmém. És igazából nem is akkora dolog, csak én csinálok bolhát az elefántból. Oké, oké... de én ezt miért nem hiszem el?
- Hétszáz... hűűű... szép kor. Akkor sok mindent látott már - csillan fel a szemem. Nem mondhatni, hogy letaglóz, nem jobban, mint a tény, hogy nem ember, és ha már vámpírról van szó, szinte kézenfekvő az a párszáz év korkülönbség. Vagy csak az én agyamban van akkora defekt, hogy én ezt nem is tartom akkora traumának. Lehet más már sikítozna, vagy mit tudom én.
A zavarom persze tetézi, hogy ez lett a téma, valahogy egyre kényelmetlenebbül érzem magam, mert én még nem tapasztaltam olyan dolgokat, amiket más korombeli már igen. Mindenesetre csak ezért nem fogok beálnni a sorba, semmit nem teszek azért, mert kell, majd ha akarom, tiszta fejjel is, behozom a lemaradást. Ez persze nem jelenti azt, hogy bárkivel.
- Lehet... de ez nem jelenti azt, hogy csak mert nem értik, még ki is kell használni minket. Mármint, aki hagyja, az magára vessen, de gyomorfogató tud lenni, hogy sokan kihasználják mások naivitását - húzom el a szám, és próbálom összeszedni magam, legalább annyira, hogy a pír eltűnjön az arcomról. Nem kell bemutatni nekem a fiúkat, a többség csak egy újabb strigulára hajt, én meg senki olyan listáján nem leszek rajta. Annál azért többnek tartom magam, hogy hagyjam, kihasználjanak, és igen... inkább nem is törődök az ilyesmivel, minthogy én is kisírt szemekkel találjam magam valahol.
Furcsa, hogy Adam még nem ment el, nem szokták ilyen sokáig elvisleni a társaságom, nem is tudom, miért. Mindenestre nem teszem szóvá, nehogy a végén tényleg magamra hagyjon. A takarodóval nem is törődök, azt már lazán lekéstem, majd Shant is kiengesztelem valahogy. Inkább ülök le a stégen, és mosolyogva veszem tudomásul, neki sincs szándékában még faképnél hagyni, elvégre, akkor nem tette volna ezt ő is, nem?
- Akkor Ön egy különleges vámpír. A suliban is van egy, vagy kettő, azt hiszem, de őket még nem láttam - rágcsálom az ajkam, mert azon gondolkodok, kik lehetnek. Nem tudom őket úgy elképzelni, mint akik olyan simán beolvadnak a környezetükbe, lehet nem is mászkálnak.
- Pedig nem szánalmas. Az szánalmas, aki bánt egy védtelent... már pedig... egy vámnpírharapás nem lehet kellemes... gondolom - halkan beszélek, mintha félnék, hogy bárki meghallhatná. A szerencsém az, hogy Adam nem gondolatolvasó - vagyis remélem -, mert most megannyi kép lepereg előttem, amit a filmekben láttam, és igen.. egyik nő se élvezte túlzottan.
- De közvetlen az emberből nem jobb? Nem hinném, hogy a kórházi vér jó lenne, ott a kaja is pocsék - vigyorodok el, mert eszembe jut, régen Siddel mennyit röhögtünk, mikor próbáltunk rájönni, mi lehet az étel, mait elénk vágtak. Régen sokszor dekkoltam a kórházakban, nem tudom megmondani, van-e olyan csontom, mai mmég nem repedt, vagy tört el. Azóta némileg lenyugodtam... némileg.
- És nem rossz így egyedül folyton? Kikészülnék, ha egyáltalán száz évig élnék... - borzongok meg, részben a felvetéstől, részben, mert kezd kissé hűvös lenni a levegő, így kezeimet keresztbe fonom a mellkasom előtt.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 11. 14:28 Ugrás a poszthoz

Adam

- Az azért mégse olyan jó, nem? Voltak azért csúnya dolgok – húzom el a szám, mert elég csak a tömérdek háborúra gondolni, hát még a halálos járványok, meg a többi. Azért én örülök, hogy ezekből kimaradtam. Rá is jövök, a vámpír lét nem nekem való, nem bírnám elviselni. Eddig úgy éltem, hogy mindig harcolnom kellett valamiért, rémisztő belegondolni, hogy lehet olyan is, mikor nem kell – elvégre nekik mi árthat? -, és akkor tenném fel a kérdést, mi értelme létezni?
Nem mintha annyira bele akarnék bonyolódni a témába, azt se hiszem, hogy ő olyan szívesen beszél erről, végtére is… nem él. Vagyis de, de mégse. Azt hiszem, nekem ehhez idő kell. Persze a világért se mutatnám ki a zavartságom, már így is túlzásba vittem az érzelemkinyilvánítást, és az hiányzik a legkevésbé, hogy a szeme láttára kapjak sokkot a tömérdek feldolgozatlan információ miatt. Mert azok meg csak úgy jönnek, időm sincs megemészteni őket, és titkon tudom, hogy erre még nagyon rá fogok fázni. Most még laza vagyok, de mihelyst eljut az agyamig mindaz, amiről itt szó van…
- Lestat… mármint… Rice Lestatja, ő jut Önről eszembe – vigyorodok el, mert annyira kerestem már ezt a nevet, és végre beugrott. Na, őt bírtam… már ha egy fiktív személyt lehet ugye bírni, de Lestat akkor is nagy arc volt.
- És még kérdezik, mi az, hogy a nők okosabbak, na mindegy… amúgy is.. tök jól megvagyok egyedül… - vonok vállat, mert tényleg nem kerít hatalma alá a depresszió, csak mert még nem botlottam bele életem párjába, arra lesz még bőven időm, és ami azt illeti, kifordulni se nagyon szeretnék magamból. Mármint ennél is jobban.
- A vicces az, ha most otthon lennék, már férjnél lennék – persze nem mosolygok, nem is beszélek hangosan, épp csak elhagyják a szavak a szám.
- Hagyomány, a családom meg komolyan veszi… ezért léptünk le a nővéremmel – adok valami magyarázatfélét, persze azt nem várom el, hogy meg is értse, elvégre… nem Indiában nevelkedett, és ott tényleg minden sokkal másabb, mint itt. Itt már pletykálnak, ha valakinek háromnál több gyereke van, nekem meg még ott a hat tesóm, és az égadta világon senkit nem zavar.
- Ahhaaa, mondjuk, azt nem hiszem, hogy bárki önként és dalolva nyújtogatná a nyakát – ráncolom a szemöldököm, mert mivel így hiszem, ugrott is a kellemes dolog, mert hát, hogy lehet valami kellemes, ha az ember nem akarja, ugye? Persze Adam a vámpír, én meg csak próbálok úgy gondolkodni, vagy megérteni ezt az egészet, de eddig nem aratok nagy sikert.
 - Tehát inkább mazochista – elég érdekes fejet vághatok, mert a szavai alapján nekem ez jön le, és én alapjáraton nem értek egyet ezzel a hozzáállással. Már miért kéne megtagadnom magamtól azt, ami jó? Oké, én határozottan a fejjel a falnak típus vagyok, de idővel csak benő majd a fejem lágya.
- Hogy tud így beszélni arról, aki… megölte? – na igen, ez is egy fogós kérdés. Azt azért tudom, hogy saját kezűleg nem lehet valakiből vámpír, igenis kell oda egy másik valaki, akit aztán gyűlölhet élete végéig. Legalább is az én fejemben ez így volt egészen idáig, így persze, hogy nem értem, Adam miért beszél úgy róla, mintha ő lenne az Atyaúristen. Megölte, könyörgöm… vagyis nem… a halál ehhez képest áldás.
- Lehet, át van mosva az agya – fejezem be a gondolatmenetem hangosan. Mert ki tudja, nekem így nem áll össze a kép.
- Nem vagyok magányos. Látja, most is Önnel beszélgetek pedig már szerintem nem úszom meg lincselés nélkül – ami abszolút nem izgat, mert némi büntetőmunkát megér ez a találkozás, elvégre… nem mindennapi dolog ez.

Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. június 11. 15:27
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 15. 14:26 Ugrás a poszthoz

Adam

Már egyáltalán nem zavar, hogy míg én alig tudom befogni, más alig beszél, ezért se zavartatom magam, mikor Adam mély hallgatásba burkolódzik. Ha akad alkalmam, mikor kicsit felengedhetek, és beszélgethetek, akkor azt meg is ragadom, mert bár hiába vagyok olyan, amilyen, az ilyen alkalmak ritkák. Persze ez sem olyan, mintha Shannel beszélnék, senkit nem tudok hozzá hasonlítani, és nem is akarok, hisz ő más. Mintha az anyám lenne, elvégre... vele többet voltam, mint a biológiaival.
És akármennyire hihetetlen is, még mindig erősen visszafogom magam, mert még most sem szeretném elriasztani, bár az okát meg nem mondanám. Tudom, mi bújik meg a háttérben, csak azt még saját magamnak se vagyok képes bevallani, mert akkor tényleg elkönyvelhetem magam egy szörnyű embernek.
És igen, nagyon mélyen azt is tudom, nem jó ez így, mármint társ nélkül, de akkor se vagyok hajlandó beállni a sorba, és azt hajkurászni, mert teljesen feleslegesnek tartom. Meg ott van az is, mi van, ha rossz embert találok meg? Nem akarok csalódni, nem akarok úgy összetörni, mint ahogy sokan teszik azt előttem.
- Miért? - vonom össze a szemöldököm. Nem tudom, nekem elég nyomós ok kéne ahhoz, hogy csak úgy oldalra fordítsam a fejem. Szerintem... az emberek nem csak hülyék, irtózatosan hülyék. És mazochisták, és kiveszett belőlük a túlélési ösztön, és.. hülyék.
- A két dolog más. A férfi nem hal bele abba, hogy nem kapja el röptében a legyet is - legalább is én így vélekedek erről. Ha neki vérre van szüksége, akkor ne szenvedjen.
Hanem éljen inkább együtt a tudattal, hogy egy...
- Oké, talán igaza van - vonom meg a vállam egy sóhajtás közepette, mert igen, képes vagyok belegondolni a dolgokba. Tény, hogy sose vágytam a vámpír létre, most még annyira se, mint előtte. Egyáltalán nem kecsegtet az semmi jóval.
- Azzal, hogy ilyenné tette? - mutatok rá, elég érdekes fejet vágva, mert nekem a kettő nem passzol össze. Jó, ez már nagy részben kultúra, én úgy lettem nevelve, hogy ha meg kell halni, meg kell halni, ne küzdjek ellene, azt hiszem, már kezdem érteni, mit gondoltak azok, akik ezt a "törvényt" hozták.
És tudom, ha foggal-körömmel kapaszkodnék, Adamet egy szörnyetegnek kéne tekintenem, és nem itt társalogni vele, az valamiért mégse megy. Hülye kettős érzések, miért kell engem mindig összezavarni?
- Ha pimaszság az, hogy kimondom azt, amit gondolok... - vállat vonva törődök bele az új jelzőmbe. Kaptam én már mindent, viszont nem fogok bocsánatot kérni, mert nem érzem úgy, hogy kéne. Én ilyen vagyok, lehet ez másoknak nem tetszik, de legalább őszintének mondhatom magam, elvégre hazudni nem igazán tudok.
- Valóban. Itt egyedül érzem magam, nem olyan, mint otthon, semmi sem olyan, és azt hittem, hogy ha Shannel vagyok, akkor jó lesz, de nem jó, én.. akkor se fogok hazamenni - eltökélten ejtem ki a szavakat, teljesen ignorálva a tényt, hogy fültanúja is akad annak, hogy magam győzködöm.
- Nem is akarom tagadni, egyszerűen... csak nem veszek róla tudomást. Ha leragadnék minden rossz dolgon, depressziós lennék - mosolyodok el halványan. Tudom, ő is tudja, de az is tény, nem szoktam ilyen lélekbeható eszmecseréket folytatni, jobbára ott fent senki nem tud rólam semmit, és ez így van jól. Ez az alkalom csak egy kivétel, amiből nem csinálok rendszert. Ugyan, ne kérdezze meg tőlem senki, miért hagyom, hogy Adam "belém lásson", mert arra nem tudom a választ, de ezt nagyon keveseknek engedem meg.
- Jobb lesz, ha most megyek. A nővérem már biztos a falat kaparja idegességében - sóhajtok fel, mert eszembe jut, elég rég volt, mikor egy mindjárt jövök felkiáltással, elhagytam a padlást.
- Örültem - még egy mosolyt küldök felé, aztán mivel nem tudom, miként búcsúzhatnék, nemes egyszerűséggel hátat fordítok, és futni kezdek a kastélyig. A legjobb dolog, amit a lábaimmal tehetek.

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 15. 18:01
Ugrás a poszthoz

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel


Nem hittem volna, hogy egyszer el fogok érni létemnek azon momentumához, mikor nemes egyszerűséggel... megfutamodok.
Utálom is magam érte, olyan gyorsan szelem a kastély és a falu határa közötti távolságot, amilyen gyorsan már nagyon rég futottam. Mégis érzem, remeg mindenem, üvöltenék, vagy nem is tudom.
Azzal se voltam teljesen tisztában, milyen érzés félni. Mármint úgy rendesen, gyomorreszketősen, meg minden. A mészárlásos meccs ehhez képest pittypang volt.
És most se egy személy váltja ki ezt belőlem, vagy is de. Viszont esküszöm, gondolni se mertem volna arra, hogy egyszer majd én leszek saját magam mumusa.
Még jobban felzaklat, mikor a vaskapu magától nyílódik ki. Nem akar elmúlni. Miért nem múlik már el?
Arra meg egyenesen gondolni se tudok, hogy majd valamikor rájövök, hogy történt, hogy lettem képes arra. Oké, hogy fiatal vagyok, de a varázserőm már tudom kontrollálni amennyire kell, épp csak annyira, hogy ne forgassam fel fenekestül a Vezetőit. Erre mégis megtörténik. Haragudnom kéne Lucára, mert miatta van, ha ő higgadt tudott volna maradni, akkor nálam se szakadt volna el az a bizonyos cérna. Az meg már csak részletkérdés, hogy az egészet én idéztem elő azzal, hogy felkerestem. De tényleg fontosabb, hogy maradhassak a suliban, mint a kviddics, és igen, ahhoz rendesen rá kell gyúrnom az SVK-ra. Na, de ezek után...
Tényleg, mi lesz ezek után?
Nem törődök már semmivel. A temetőben már amúgyse járkálhatnak sokan, főleg nem ilyenkor. Egy normális ember már rég alszik, nem reszket, pedig nem is érzi, hideg van-e. És nem azt várja, mikor hagyják abba a könnyebb cserepek a lebegést, és hódolnak be a gravitációnak.
Lekuporodok az egyik sír tövébe, felhúzom a térdeim, és kezeimmel átkarolom azokat. Nézem, ahogy a cserepek a levegőben táncolnak, de még ez sem tud annyira lenyugtatni, hogy elmúljon a remegés. És igen, bekövetkezik az is, ami már ki tudja, mióta nem. Megindulnak az első könnycseppek, végigfutnak az arcomon, és valahonnan, mintha a sírás hangja csendülne fel, nem... nem akarok arra gondolni, hogy ezt a hangot én adom ki...
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 16. 19:48
Ugrás a poszthoz

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel


Teljesen kész vagyok. Szerintem soha nem borultam még ki annyira, mint most, de soha nem is volt ilyen nyomós okom. És igen, bizony vannak azok a momentumok, mikor bármennyire szeretném, egyszerűen képtelen vagyok tartani magam. Még így is szégyellem az egészet, hogy egy kietlen temető közepén sírok. Te jó ég. Sírok, mint egy lány…
És dühös is vagyok magamra ezért, teljesen szánni való teremtésnek érzem magam, mégse tudom abbahagyni. Ököllel vágok bele a mellettem lévő sírba, nem törődve azzal, hogy az ujjaim ezt nem igazán fogják honorálni.
Mintha még a szél is felerősödne, de szerintem ezt csak beképzelem, épp elég irreális már az, hogy körülöttem lebeg minden, én meg csak ülök itt, mint aki most szabadult a szanatóriumból. Shan. Azt se tudom, a nővéremnek, hogy fogom elárulni ezt a dolgot, vagy bárkinek. Nem akarom, nem akarom, hogy ennél is nagyobb csodabogár legyek, nem akarom ezt, mégse múlik.
- Ne… nehogy közelebb jöjjön – nézek fel Adamra a könnyeim mögül, még a hangom is hisztérikusan cseng, és egyszerűen kedvem támad kifutni a világból. Pont neki nem kéne így látnia, vicces, de igazán hozzászokhatnék már, hogy semmi nem jön össze nekem.
- Én… én ezt nem akartam, és nem múlik, és azt se tudom, hogyan…. – zokogok fel megint, teljesen megtörten. Még csak el se várom tőle, hogy maradjon, sőt… a helyében én is röhögve hagynám itt magam, had szenvedjem ki magam.  
- Csináljon valamit – utolsó mentsváramként fogom könyörgőre, mert inkább leszek szánalmas még az ő szemében is, csak ez múljon el. Ő meg vámpír, biztos látott már ilyet… remélem, tényleg nagyon bízom abban, hogy ez nem valami rendhagyó hülyeség, és nem lesz belőlem a végén kísérleti nyuszi.

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 21. 20:11
Ugrás a poszthoz

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel



Gyűlölöm magam, amiért ilyen vagyok. Bár tudom, hogy az emberek túlnyomó többségénél is előfordul, hogy eltörik a mécses, engem mégis az a minimális százalék érdekel. Erős akarok lenni, és bátor, az meg nem megy úgy, hogy egy sír tövében kuporogva, próbálom megemészteni mindazt, amit röpke percek alatt tudhattam magaménak. Mert számomra nem volt több perceknél az, amit én meg Luca lerendeztünk. Nem vagyok büszke magamra, alapjáraton kerülök mindent, aminek köze van az erőszakhoz, elvégre sokan vannak, akik még élvezik is, hogy fájdalmat okoznak másoknak, tegyék ők ezt.
Az már csak hab a tortán, hogy Adam is megjelenik. Ugyan nem értem, miért nem akarom, hogy így lásson, vagy mire fel ez a hatalmas megfelelési kényszer, sok mindent nem értek ezzel kapcsolatban, és most még kapacitásom sincs ezen gondolkodni. Tudom, neki aztán felesleges mondanom, ne jöjjön közelebb, elvégre, ártani azt nem tudok neki, mégis ez már önkényesen kicsúszik a számon. Valamiért belém van kódolva az, hogy velem valami nincs rendben, és lám… gondolom, nem sokan mondhatják el magukról, hogy repkednek a tárgyak körülöttük.
Hallom, hogy le kéne nyugodnom, csak azt mondani még mindig könnyebb. Ennél nagyobb traumát nem mostanában éltem át, még azt is jobban fel tudtam dolgozni, amit abban az elhagyatott hangárban láttam otthon, mint ezt.
Aztán valahogy mégis sikerül. Nem tudom, most Adamé az érdem, vagy egyszerűen megy ez nekem magamtól is, mindenestre a vámpír felé fordulok.
- Köszönöm – csak egy halvány mosolyra futja. A pulcsim ujjával törlöm le a könnyeket, nem mintha ezzel tagadni tudnám, ott voltak. Sejtem, mennyire szánalmas egy látványt kelthetek, épp ezért igyekszem összeszedni magam.
- Na, ezt csinálja utánam – próbálok poénkodni, nem is tudom, miért. Talán mert félek, ha tényleg komolyan foglalkozok azzal, ami történt, megint eltörik a mécses, azt meg nem szeretném.
- Én csak…. összevesztem Lucával… - igazából nem is várom, hogy megértse, még magamban is nehéz feldolgozni, megemészteni a történteket.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 22. 12:30
Ugrás a poszthoz

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel



Azért valamilyen szinten megnyugtató, hogy ez el is tud múlni. Nem mintha annyit dobna a hangulatomon, mindenesetre bíztató, hogy nem kell úgy járkálnom, hogy lebegni kezd körülöttem minden. Eléggé feltűnő jelenség lennék, és nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék is az lenni. Most leginkább kifutnék a világból, miután ráküldtem mindenkire egy exmemoriant, hogy még véletlenül se emlékezzenek rám. Nem tudom, hogy magyarázom meg Shanianak, vagy egyáltalán el merjem-e mondani ezt bárkinek is, nem akarom kísérleti nyúlként végezni.
És mégis próbálok úgy tenni, mintha minden oké lenne, ez már korántsem megy annyira jól, de… majd ha egyedül leszek, mindennemű szemtanú nélkül, akkor fogok összeroppanni, addig meg… tartom magam, amennyire csak tudom. Ez van, ha valaminek sikerül kirángatni a komfortzónámból, ami amúgy sokkal tágabb, mint bárkié, mert sok mindent láttam már ilyen fiatalon is, és igen, fel tudtam találni magam. Az egyetlen fekete lyuk számomra én vagyok, valahogy mindig fontosabb volt az, hogy másokat ismerjek meg, mert ők érdekesebb, mint én.
- A háztársam, meg a volt csapatkapitányom. Izé… kviddicsezek, vagyis kviddicseztem, csak… közben bukásra állok SVK-ból, és ha ez így marad, elvesztem az ösztöndíjam, és léphetek is, mert a büdös életben nem lesz annyi pénzem, hogy én ebbe a suliba járhassak. És emiatt le kellett mondanom a kviddicsről, hogy feltornásszam magam, és mikor elmondtam ezt Lucának, mármint, hogy nem tudok tovább a csapat tagja lenni…. hát.. ez lett vége – sóhajtok fel, mert azt még mindig jobban bánom, hogy Luccal ennyire összevesztünk, hisz kedvelem a lányt, nagyon is.
- Ühüm – bólogatok, és a kezeimre hajtom a fejem, úgy meredek magam elé. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy ha találkoznék egy mumussal, vajon milyen alakot venne fel, vicces, de most azt gondolom, a tárgymozgatós saját magammal találkoznék.
- De nem tudom hogy. Mármint… az tudom, hogy lehet bizonyos pluszt örökölni, de én…  van még hat testvérem, közülük kellett volna valakinek, nem nekem. Én… azt se tudom, mit kezdjek ezzel, ha megint előjön… nem… én ezt nem akarom – még a hideg is kiráz, pedig valahol nagyon mélyen tudom, nem ez volt az utolsó alkalom, sőt. De nem akarom én ezt.
- Nem félek itt – vigyorodok el, mert tényleg nem riaszt a tény, hogy temetőben vagyok. Valójában, nem tudok megijedni azoktól a dolgoktól, amiktől más igen, például a pókokat is simán összeszedem, vagy a réten szoktam a villámokat nézni, legalább is, amíg rám nem szólnak, hogy takarodjak a klubhelyiségembe. És mint az látszik is, egy vámpírtól se tudok betojni. Bárcsak menne.  
- A-aaaa, az biztos, hogy én többé oda be nem teszem a lábam – elég határozott kijelentés volt ez. Tényleg nem szándékozom tovább rontani a kastélyban a levegőt ezek után, ki tudja, miben tehetek még kárt, ott meg nem szívesen látják a garázdálkodókat, nem mintha ez annyira az én hibám lenne. Ennek ellenére mégis elfogadom a felém nyújtott kezet, és felállok.
- Nekik a legjobb, már semmi gondjuk nincs – tekintek körbe, és őszintén megdöbbenek, mikor valóban valami féltékenységhez hasonlító valamit érzek.

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 26. 19:33
Ugrás a poszthoz

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel


- Hát... muszáj lesz - sóhajtok fel, mert megint felkerült valami a muszáj listámra, mostanában egyre több minden van rajta. Én meg alapból nem szeretek csak azért csak azért csinálni valamit, mert muszáj, de ez ugye most tényleg komoly. Talán majd felkeresem vele Emma nénit, benne még meg is bízok annyira, hogy egy ilyen horderejű dolgot megmutassak neki. Nem, mintha Shanben nem bíznék, de ő a nővérem, és nem fogok mindennel a nyakára járni. Neki is megvannak a dolgai, tudom.
- Nem, nem az - gyerekes? Talán, sőt, minden bizonnyal most az egy alkalommal tuti, nem hazudtolom meg a korom, na nem mintha amúgy megtudnám, de annyira jól esik visszavágni. Hiába élt meg Adam, ki tudja mennyi évet, van amiben ő sem lehet biztos, és én igen. Gyermeki naivitás tudom, vagy inkább büszkeség?
- Hát persze, és ők lesznek az elsők, akik bedugnak valahová, és kísérleti nyulat csinálnak belőlem - a hangomból gúnyos, mert tudom, hogy ez is megeshet, nem egy ilyen eltűnésről hallottam már.
- Amúgy se szorulok senkire, már a magam ura vagyok - dacosan jelentem ki, meghazudtolva a teljesen egyértelmű tényt. De az istenért is, ne higgyék már azt, hogy teljesen életképtelen vagyok egyedül, külső segítség nélkül, mert nem vagyok. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy itt vagyok.
- Maga is mindennel a Teremtője szoknyája mögé bújt? Sejtem, hogy nem, és megérti azt is, én miért nem fogok - mert egy normálisan gondolkodó ember, nem azt lesi, mikor zúdíthatja másokra a problémáit. És oké, hogy most kiborultam, de... majd megoldom, valahogy mindent meglehet. Lehet tényleg Emma nénihez fordulok vele, bár nem hiszem, hogy ő vagy bárki más annyi mindent tudna nekem segíteni ebben, mindenesetre, ha kviddicsezni is akarok a jövőben, kell valaki, már Lucán kívül, aki tud róla, nem? Ha Ármin meggyanúsítana emiatt azzal, hogy csalok, az iszonyat gáz lenne.
- Mégse jó itt - húzom el a szám, és megfogva Adam kezét, kivezetem magunkat a temetőből, már ha hagyja is, bár a múltkor se volt ellene túlzottan kifogása, ezért is vagyok most bátor.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Kabátkajtatós action
Írta: 2014. július 22. 19:40
Ugrás a poszthoz

Jeges srác  Kiss

Fogalmam sincs, miféle indíttatásból kerültem én ide, egyetlen mentségenként a mérhetetlen unalmat tudom felhozni, ami a Navine padlásterén uralkodik. Még Gergő se jön fel random, sőt senki, és Gideonnal se találkoztam, mait azért egy picit sajnálok. Remélem, nem orrolt meg rám amiatt, hogy lefröcsköltem, de tényleg vicces volt.
Határozottan Guberálós Mariának érzem magam, ahogy a szertárban lévő kacatok között matatok, hátha találok egy lámpást, vagy egy szekrényt Narniába. Uh, oda annyira el akarok jutni, ez meg egy varázs suli, csak össze lehet hozni valahogy, nem?  Mondjuk, ha találnék egy lámpást, amiből előbújna egy Jin. Na, az úgy buli lenne, főleg, ha még kék is lenne, aztán eladnám a Levitának, de csak szigorúan az után, hogy elvitt engem Narniába.
Oké, és most Aisha szép lassan letér a földre, mert megint nyalóka túladagolásban szenved. Hallgatnom kellett volna Shanre, mikor ő rám rivallt, hogy azt már ne egyem meg, de én meg marha makacs vagyok, és hát… csak azért is.  Most meg pörgök itt, mint a ganajszóró, hát esküszöm, nem vagyok normális.
Na, de ha már egy tök üres hely, egy csomó mozdítható cuccal… nem, akkor sem. Pedig megmondták, hogy muszáj, de nem. Utálom azt az izét, ami belém került. Vagyis állítólag bennem is volt, csak most bújt elő. Hülye pszichokinézis, tegyél mást menővé, én nem kérek belőled. Persze annyira már sikerült megbékélnem, hogy nem sírom el magam, ha véletlenül feltörne bennem, épp csak megijedek, de akkor nagyon.
Inkább felülök arra a poros asztalra hasonlító valamire, és próbálok rájönni, mi lehet ez a régi könyv. Első ránézésre bájitaltannak tűnik, másodikra… hm, hátha van benne valami érdekes, legalább elütöm az időm valamivel.

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Jó étvágyat! - Dorián bá' *-*
Írta: 2014. augusztus 20. 13:24
Ugrás a poszthoz


Csend és nyugalom. Volt. Amíg a többiek vissza nem tértek a vacsiból, ami jó, mert akkor most jövök én. Valamiért még most se szeretek egy csomó emberrel egy helyen enni, sose voltam étterembe se, és bevallom, egyáltalán nem érzem ezt hiányosságomnak, sőt.... még örülök is annak, hogy nincsenek szemtanúi annak, hogy elenyésző mennyiségű kaja jut a szervezetembe. Tényleg csak annyit eszek, ami egy átlag embernek desszertnek se lenne elég, de hát na... megszoktam, hogy "ennyi jut", mert sokszor tényleg csak annyi jutott.
Emlékszem, mikor előszer ettem itt, degeszre tömtem magam, aztán még napokig rosszul voltam. Azóta se. A manóknak se hagyom, hogy kiszolgáljanak, vagyis... jobban mondva, nem ragaszkodom hozzá, és ezért nagyon örülnek nekem. Nem is értem, más hogy képes ugráltatni szegényeket, mintha nem is lehetne látni, hogy jobb dolguk is van annál, hisz amikor én belépek, mindig csak sürögnek-forognak, meg hát... egy szelet kenyeret vágni, nem akkora fizikai megerőltetés ám.
Nem nehéz kikommandózni a házból, sőt végiglejteni a folyosón se okoz akkora gondot, mint első heteimben, most már el tudom érni, hogy ne kapjanak el a prefik, ha én nem akarom, ami eléggé hasznos tudomány. Bár... a rejtőzködéssel valamiért sose volt gondom, nem lehetett, mert ha lett volna, vélhetően nem itt sétálgatnék, de ez már régi sztori. A sok jó dolog között könnyű megfeledkezni arról, honnan jöttem, hála égnek, az álmok azért némileg segítenek abban, hogy ne vesszen minden a feledés homályába... némileg. Igazából azt se tartom túlzottan fair dolognak, hogy megmondják nekem mikor, hová menjek, de... itt még egyszer se kerültem galibába, és a tanárok, legalább is Emma biztos, szeretnek. Ezt azért meg kell becsülnöm, még ha, néha bemutatok vele saját magamnak. Keskeny a határ aközött, hogy önmagam legyek, vagy "normális", és sokszor érzem, hogy szépen át is lépem, pedig nem akarom, de úgy gondolom, ez szükséges rossz.
Belépve a konyhába, integetek a manóknak, aztán már állok is neki a kaja készítésnek. Megkenni egy kenyeret vajjal, meg rá pár szelet szalámit rakni, nem valami nagy tudomány, megbirkózom vele segítség nélkül is. Még a helyek között is válogathatok, mivel... hát ja, a többiek most emésztenek, de ez zavar a legkevésbé.
Le is ülök egy félreeső asztalhoz, aztán neki is fogok az evésnek, cseppet sem zavartatva magam, mert hogy szeretek ám csámcsogni is.
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam ~ Vissza a kezdetekhez
Írta: 2014. október 2. 22:05
Ugrás a poszthoz

csak mert ez megtetszett Rolleyes


Most van az az időszak, mikor letudva a vizsgákat, mindenki haza szállingózik.. kivéve én. Nekem eszem ágában sincs, gondolnom se kéne az otthonra, mert ha én betenném a lábam, kapna a fejem, de rendesen.
Helyette inkább küldtem egy baglyot Adamnek, mert már jó lenne látni. Oké, abban szinte biztos vagyok, hogy nem halt meg.. másodszor tuti nem, de azért.. mégis a barátom, vagy mi, abból meg még mindig kevés. Valahogy mindig elrontok valamit, na de majd idén.
Mert igen, minden tévhiedelemmel ellentétben, nem romlott meg a kapcsolatom a vámpírral, csupán nem volt időm a faluban járkálni. Ha nem a tanulás, a kviddics, ha nem a kviddics, a képességem, és ez így ment nap, mint nap. Szörnyű egy év volt, de letudva a problémát, pozitívan nézek előre... asszem'. Oké, ezt még nagyon gyakorolni kell.
Amit még sikerült megállapítanom, nőtt a hajam, hála égnek, soha többé nem vágatom le, még viccből se.
Viszont el is indulok a stég felé, mert hiába az öröklét, nem szeretek másokat megváratni. Azért még kiugrok a konyhába, és jobb híján felkapok egy vérnarancsot, mert nem illik üres kézzel menni.
Bár sietek, azért sikerül kiszúrnom pár számomra ismeretlen helyet, és összevont szemöldökkel konstatálni, tényleg rég jártam lent. De aztán csak gyorsabbra fogom, mert tényleg nem szeretek késni, csak hát.. gyakran mégis sikerül.
Csak akkor lassítok a tempón, mikor a stég közelébe érek. Nehéz, piszok nehéz, mert fenemód hiányzott a futás, vagy amúgy bármi, ami nem köt a négy fal közé, de hát.. az a fránya időhiány.
- Szia - köszönök mosolyogva, ahogy mellé érek, majd nyújtom is neki a gyümölcsöt, miközben a mosolyom kiteljesedik.
- Bocsi, semmilyen őz, kutya, farkas, vérbank nem került az utamba - őszintén bízom benne, hogy leveszi, ez csak poénnak készült, annak is elég gyatra lett, de majd ezt is felírom a "még gyakorolni kell" listámra.
Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. október 2. 22:05
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Aisha Nayar összes RPG hozzászólása (36 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel