[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=299705#post299705][b]Rentai Bálint - 2014.05.26. 11:21[/b][/url]
Szatmári Sára LilianaElegem lett a rúnatanból. Jó tárgy, szeretem, de ha az ember 4-5 órát görnyed rúnák felé és azokat próbálja értelmezni, jegyzeteket készíteni, és közben beadandót gyárt, egy idő után már mindenhol rúnákat lát. Ezt pedig nem tudtam elviselni. Így amikor az órám csipogni kezdett, és a római számok helyett rúnákat láttam rajta még két pislogás után is, akkor eldöntöttem, hogy mára elég a rúnákból. Ahogy felálltam az íróasztalomtól enyhén meg is szédültem, ami rossz jelnek bizonyult, így rögtön ellenőriztem, hogy minden rendben van-e és a diétámnak megfelelően ettem is egy keveset. Végül pedig, úgy döntöttem, friss levegőre van szükségem, ezért felkerekedtem, és elindultam, hogy a kastély falain belül, mégis kívül legyek. Erre pedig egy helyet tudok, ami nagyon megfelel. Még az első napomon találkoztam itt azzal a fura Rellonos lánnyal, aki először nem akart segíteni, aztán pedig nagyon nagy segítségnek bizonyult.
Menet közben a nevét próbálom felidézni, de nem tudnám pontosan megmondani mi volt az. Olyan furcsán csengett, és nem is igazán értettem. De majd eszembe jut! Vagy nem. Ha nem az sem katasztrófa, amíg nem futok vele újra össze.
A nem túl mélyen szántó gondolataimból arra térek magamhoz, hogy oda is értem, az általam kiválasztott helyhez. Előbb a falak mentén megyek egy kört, s közben meg is pillantom az éppen festő lányt. Elmosolyodok, mert úgy látszik ez a hely, mindenkit megihlet. S bár nem szeretném megzavarni, a kíváncsiság szokás szerint erősebb, mint az illemtudásom, ezért csöndesen közelebb lépkedek, és pár méterre a háta mögött megállva figyelem, mit is alkot.
Egy darabig csak nézem, próbálom értelmezni. Hamar rájövök, hogy ő nem ezt az udvart festi, hanem egy, a képzeletében levő alakot. Vagy ha nem a képzeletéé... igazából mindegy. Az alakról a nem rég készített rajzom jut eszembe, bár azt most rögtön megállapítom, hogy ez a lány sokkal szebben fest, mint én. Persze csak gyakorlás kérdése, tudom ám... Csak nézze meg valaki Virágot, aki negyed annyi gyakorlással most művészeti iskolába jár. Nem mintha én odavágynék... Sőt! Örülök, hogy itt vagyok, hogy ha már nem lehetek Szöulban, legalább a varázsvilágban lehetek, de attól még szeretnék én is jól rajzolni.
Közelebb megyek, és mivel nem figyelek rálépek egy faágra, ami recsegve kettétörik a talpam alatt. Nem tudom mennyire dolgozik elmélyülten, de bízom benne, hogy ezzel nem zavartam meg, tettem tönkre a munkáját. Abban bízva, hogy már tudja, hogy itt vagyok, szólalok meg.
- Nem túl vidám... - oldalra döntöm a fejem, hogy a lányt is jobban megnézhessem aztán folytatom
- talán valami baj van?Tudom, tudom, semmi közöm hozzá. Nem is tudom mikor lettem ilyen irgalmas szamaritánus, aki mindenki iránt érdeklődik és segíteni akar. De azt hiszem, mindig is ilyen voltam, csak általában ott van a húgom, hogy neki segítsek, és nyilván, most hogy nincs velem, másokon próbálom kiélni az ilyen kényszereimet. Aztán lehet elküldenek melegebb éghajlatra. Az is egy lehetőség.