Téli kirándulás, Bécs, első sorban Kevinke
Viseletem

Napok óta forgolódva aludtam. Izgatottan vártam a téli kirándulást, és a városokra is nagyon kíváncsi voltam már, hisz erről semmit nem árultak el. Bíztam abban, hogy sikerül meggyőznöm Kevint, hogy tartson velem, és bejött! Nagy mákomra olyan aranyos, hogy még ezt is megtette a kedvemért. Félelmetes lett volna a többiekkel egyedül, hisz szinte senkit nem ismerek.
Nem esett nehezemre a korai kelés, alig vártam azt a pillanatot, mikor kiroboghattam a fürdőszobába, és összekészülődhettem. Jó melegen öltöztem fel, és még kétszer leellenőriztem, mindenemet elraktam-e abba a cuki kis hátizsákomba, amit az egyik felsőbb éves megbűvölt nekem, valami tértávolító, vagy tértágító bűbájjal.
Az idő gyorsan elszaladt, de nem kellett sietnem. Háromnegyed után pár perccel meg is érkeztem, mosolyogva üdvözöltem a többieket, de sajnos senki nem volt ismerős. Csendesen, az arcokat figyelve húzódtam meg a fal mellett, egészen amíg hangos csörömpölésre nem kaptam fel a fejem. Megérkezett Ő is! Halkan kuncogni kezdtem rajta, és hatalmas vigyorral öleltem vissza.
A faluba végig Kevin mellett mentem, csak akkor szakadtam el tőle egy pillanatra, mikor a minisztérium előtt megláttam Ádit és Zsombit. Megöleltem őket, aztán futottam én is, hogy jól megfigyelhessem, hogyan fogok átjutni egy kandallón. Félelmetes volt, ahogy be kellett állni, és egy pillantás alatt valami tiszta, meleg helyen találtam magam.
Ámultam és bámultam, nagyon szép helyre érkeztünk. Éppen kicsodálkoztam magam, mikor a DÖK néni is megérkezett, és bele is kezdett az információk szoláltatásába. A hercigemre mosolyogtam mikor átölelt, de figyelmesen hallgattam a szabályokat, és a szobabeosztást. Az csuda jó lett!
- Huhúúú! - vigyorogtam fel a srácra, hisz nagyon megörültem neki, hogy egy szobába lettünk beosztva. Nem is kellett sokat várnunk, hogy bejussunk, és lepakoljunk, de még mielőtt kikandikálhattam volna a magasabbak feje mögül, felkaptak, és az ágyon landoltam, nevetve.
- Bolond vagy Hercig! De nem is kérdés, leszek az alvótársad - felugrottam az ágyról, és a cuccomat feldobva a felső ágyra, pár lépéssel felmásztam, hogy aztán miután a csizmám a szoba közepén landolt, átmászhassak Kevinkéhez, és megvizslassam a terráriumát.
- Kevcsi, leveszel? - lefelé nyújtottam a karjaimat, és ha leszedett az ágyról, kapott egy puszit az arcára, ha viszont nem...hát akkor lemásztam magam.

Az utolsó percig bent maradtam a szobában, de végül visszavettem a csizmámat, és kimentem a megbeszélt helyre. Éhességemet a gyomrom hangos korgása jelezte, egy kissé zavarba is jöttem emiatt.
Követtem a csapatot az ebédlőbe, ahol természetesen a herciggel ültem egy asztalhoz, és kerestem mindenféle finomat, és egy jól megrakott tányérról eszegetve figyeltem, milyen lehetőségek vannak a szállón.

Jóllakott óvodásként feküdtem fent az ágyamban végig, amíg ugrást jelentő dudálást nem hallottam. Egy másodperc alatt kabátban, csizmában, kis táskával álltam az ajtóban, hogy Kevinnek toporogjak egy sort, és a kezénél fogva húzzam, hogy a buszon jó helyünk legyen, ha már együtt jöttünk.
- Úgy örülök, hogy eljöttél - csillogó szemekkel néztem rá az indulás után. - Már nagyon várom a vásárt. Veszek valamit a bátyáimnak. Te is veszel Leoncskának?

Karácsonyi bál
Hercig
Barbiruha
Haj, gaz helyett strasszos hajpánttal

Világ életemben arra vágytam, hogy egyszer én is bálozhassak, szép ruhában, szőke herceg oldalán. A kirándulás után mégis váratlanul ért Kevin hercig levele. Éppen akkor tudtam meg azt is, hogy egyáltalán bálocska lesz. Ugráltam örömömben, és némán sikoltoztam, nehogy a folyosóról bejöjjön valaki megnézni, hogy ép-e az elmém. Azt hiszem, amúgy sem teljesen az, de ne kell még fokozni.
Otthon már korábban megtudták, hogy bál lesz, és a reggeli után visszatérve kíváncsian bontottam ki a csomagot, ami az ágyamon várt rám. Egy csodaszép ruhát küldött az anyukám, hozzá illő cipővel, és még egy kis sminkes dobozt is, mert az nekem eddig nem volt, nem szeretem színekkel pamacsolni a szemeimet.
Este amikor a többiek, én is készülődni kezdtem. Szerettem volna a legjobb formámat hozni, hogy a hercegemnek is tetsszek. A szívem majd' kiugrott a helyéről, remegő kezekkel, háromszor elbotolva bújtattam a lábamat bele az ezüstösen csillogó szandálokba.
Mindennel kész voltam, már csak utoljára megigazítottam felül félig feltűzött hajamat, és torkomban dobogó szívvel indultam a Nagyterem elé, hogy megtaláljam Kevint.
Utóbbi nem volt nehéz, integetett és jött felém, én pedig fülig szaladó mosollyal hagytam, hogy megöleljen, és kacagva élveztem ahogyan bevitt a terembe. Nem érdekelt, ki hogyan nézett ránk emiatt. Belekaroltam, és követtem a helyünkre.
- Köszönöm. Igyekeztem tetszeni a cegemnek - fülig vörösödve pislogtam fel rá feketére festett szempilláimon át, és szám szegletében mosoly bujkált.
Az Igazgató bácsi monológját figyelmesen hallgattam végig, bár semmi érdekeset nem mondott azon kívül, hogy a végzősök fognak táncolni. Mindig szerettem nézni, ahogy szép ruhákban egyszerre táncolnak, szóval ezt is úgy néztem, hogy még a hercig sem tudott volna kizökkenteni. A táncuk végén lelkesen tapsoltam, és odafordultam Kevinhez.
- Egyszer én is ott fogok táncolni mindenki előtt - eléggé lelkesedtem a dologért, de az időt nem akartam sürgetni. Majd eljön annak is az ideje, most ez így is rendben van nekem, vele. Egy pillanatra elgondolkodtam, és oldalra döntöttem a fejemet.
- Miért engem hívtál el? Nem ciki egy elsőssel mutatkozni?

Téli kirándulás, Lethifalva, első sorban Kevinke
Viseletem

A bécsi két nap olyan hamar elment, hogy csak egyet pislogtam, máris sorakozni kellett a kandallónál, hogy valami igen érdekes nevű helyre menjünk tovább. Nagyon jól éreztem magam, az adventi vásár valami csoda volt! Kevinnel körbejártuk amit csak lehetett, és vettem pár apróságot a tesóimnak, meg azért anyuéknak is. A zsebeimet jól megtömtem csokival, jutott belőle még a táskámba is.
Nagyon havas volt a hely, ahová érkeztünk, de kicsit kétségbe estem, mert sosem voltam még síelni, nem szeretném most elsőre nyakam, lábam kitörni. Csendesen, szorosan a hercig mellett mentem a csapattal. Bevallom, jobban tetszett a szállás, mint a havas táj, talán mert egy kicsit megfáztam Bécsben, és sokat tüsszögök, meg orrhangom is van egy picit.
- Csodálatos - ámuldoztam egyet amikor kiléptünk a liftből. Nagyon szép és meleg, és családias volt az egész. Eddig is tudtam, hogy jó ötlet volt eljönnöm, de most már haza sem akarok menni. Az emberek is szimpatikusak, meg a szállások is, egyszóval minden. Már csak az érdekel, milyen itt a pizza.
Mikor elmondta Amira a szobabeosztást, felcsillant a szemem. Már megint egy szobát kaptunk Kevinnel, és most ráadásul kettőnké az egész, ami tök szuper, hülyéskedhetünk úgy, hogy nincs ki ránk szóljon.
Ugrándozva foglaltam el a szobánkat, természetesen a felső ágyra dobva a cuccaimat, aztán a hercighez fordultam fülig érő vigyorral, ezzel válaszolva neki. A sapkámat, sálamat, meg a kesztyűt odaakasztottam az ágy szélére, és megszabadultam a csizmámtól.
- Hát én...félek a síeléstől... - lesütöttem a szemeimet, és pirosló arccal másztam fel a masszív fából készült ágyra, onnan pislogva le a szanaszét hagyott csizmámra, meg a fiúra. Tüsszentettem kettőt, majd megráztam a fejemet, és bedugtam a kezem a zsebembe.
- Kérsz csokit? - kicsit összenyomódott a zsebemben, de még finom volt az a két bonbon, amiről elfeledkeztem. Valami laposabb alakban, de lefelé tartottam a kezemet, hátha elfogadja miután kipakolta az állatkáját.

Sárossy Vencel
Viselet

Tulipánokkal telerajzolt, és kívül telematricázott füzetemet a kezembe kapva indultam útnak, hogy felfedezőútra menjek a kastélyban. Egy ceruza is volt nálam, mások, és a saját káromra. Kissé elhamarkodott döntés volt séta közben nekilátni a rajzolásnak. Talán elkerülhető lett volna, hogy orra essek egy elhagyott tankönyvben. Az az egy szerencsém, hogy egy éppen ébredező portréalakon kívül senkii nem látta a mutatványomat, így kissé pironkodva elslisszolhattam.
Betértem minden éppen adódó folyosóra, így kerültem valami ismeretlen, ajtókkal telerakott részre. Kissé féltem benyitni bárhová is azok után, amiket a nagyoktól hallottam a hálóban. Honnan tudjam, nem ugrik-e rám valami szörnyeteg...? Aztán akkor sose látom többet a hercegemet, meg Gergőt. A gondolat is borzasztó.
Addig sétáltam ott, míg fel nem tűnt egy helyes, díszes ajtó. Na, az csak nem lehet egy életveszélyes hely kapuja. Ez a gondolat futott át az agyamon, majd bátran lenyomtam a kilincset, és beléptem. Kissé eltátottam a számat, és beleszagoltam a levegőbe, ami egy pillanat alatt a tulipánok illatára hasonlított. Egy perc ámuldozás után vetem észre, hogy nem én vagyok az első a szobában, a nagy kanapén már ücsörög egy fiú.
- Heló - fülig érő mosollyal intettem neki. - Nagyon megzavartalak? Mert akkor elmegyek - amíg nem kaptam választ, kezem a kilincsen pihent, és vártam az elhessegetést. Feltűnt, hogy ő is éppen rajzol valamit, de biztos nem tulipánt, mint én. Vagyis...amit én elkezdtem, aztán egy firka lett belőle, mert kibabrált velem a könyv, meg a figyelmetlenségem.

Majális
Podmaniczky Ádám
Viseletem

Nehezen hiszem el, hogy már eltelt egy csomó csomó idő. Máris május lett, aminek nagyon de nagyon örülök, hiszen egyre több virág nyílik, és Kevinnel is egyre többet tudunk így bogarászni. Jó muri vele lenni, nagyon kedvelem. Már több embert is megismertem a hónapok alatt, és másodikosként már nem is érzem magam olyan kicsinek. Lassan itt a tizenhatodik születésnapom, alig várom, hogy megünnepelhessem. Bár arra még várni kell, augusztusig még van egy kis idő...de sebaj! Addig is vannak ünnepek, mint ahogy a majális. A DÖK-ösök kitesznek magukért mindig, ezért is vártam már nagyon, kíváncsi voltam rá, hogy mivel lepnek meg bennünket.
Elsején egy kicsit tovább aludtam, mint kellett volna, de a felkelés nem ment nehezen. Kipattantam az ágyból, és nyújtózkodva mentem a szekrényemhez, hogy összeszedjem a ruháimat, amik elég kényelmesek ahhoz, hogy felüljek a körhintákra, és egész nap tömjem a hasam édességgel.
Amikor végezetül feltettem a hajpántomat, rávigyorogtam a tükörképemre, és indiánszökelve galoppoztam le a földszintre, onnan meg csak követnem kellett a többi embert. Eltátottam a számat amikor kiléptem az udvarra. Ami eddig kicsinyke volt, most egy kisebb vidámparknak adott otthont. Kuncogva vettem tudomásul, hogy egy bohóc elkapott, és vagy tíz percen keresztül táncoltatott - amit nagyon élveztem -. Aztán eléggé elfáradtam és beleszédültem az ugrálásba, és nagy bocsánatkérések közepette elosontam tőle, hogy körbemenjek az árusok és játékok között.
Felcsillant a szemem a vattacukros látványára, át is verekedtem magam a diákokon. Beálltam a sorba, de annyira elbambultam, hogy csak egy lökésre lettem figyelmes. Aki mögöttem állt, előre lökött, én meg mint aki mindaddig figyelt, kértem egy hatalmas adag pattogó cukros, lila vattacsomót.
Amint megkaptam előhalásztam a ruhám rejtett zsebéből a megfelelő összeget, és nagy lendülettel jobbra kanyarodva elindultam...volna, ha nem ütközök neki valakinek akit nem láttam a vattacukortengerem mögött. Egy pillanat alatt a hátsómra csüccsentem.
- Óóó, a nyavalya - szám széle legörbült, mert a vattacukor a földre zuhant, és így valószínűleg a másik fele már ehetetlen. - Öh ne haragudj. Nem lettél tiszta cukros, vagy nem tapostam le a lábadat? - pillantottam fel bocsánatkérően a fiúra, akinek ilyen szépen nekifordultam.

Majális
Podmaniczky Ádám
Viseletem

Kicsit...nem, nagyon is zavarba jöttem, amikor felhúzott a vattacukrom mellől a fiú, akibe szó szerint belesétáltam. Szép szemei voltak, az biztos, de nem az volt a lényeg. Próbáltam elterelni a figyelmemet zavaromról azzal, hogy a lehető leggyorsabban kidumáltam a helyzetet, és bocsánatot kértem. Tényleg nem szándékos volt, mindössze nagyon béna tudok lenni, itt is a példa rá, milyen az, amikor a szeleburdiságommal társul.
Még mindig zavartan mosolyogtam amikor elengedett, és a hajamat kezdtem babrálni. A tekintetét csak annyi időre kerültem, amíg a szegény elesett vattacukromra néztünk mindketten, és mire visszanéztem rá, már oldottabb is voltam. Szerencsére nem haragudott meg, kedves is volt, így széles mosoly ült ki az arcomra.
- Titanilla, de inkább Nilli, vagy valami ilyesmi - kezemet szépen az övébe helyeztem, és bólintottam is egyet. Nos, azt hiszem mégsem kell egyedül kinéznem magamnak azokat a dolgokat, amire szándékozok felülni a mai napon.
- Óóh...hát jó, rendben van - mire észbe kaptam, hogy igazi úriember módjára még ő hív meg engem - aki belefutottam valami hülye kislány módjára - egy új cukira, már ott is voltunk az árusnál újra. Akik sorban álltak, egy kicsit mérgesen morgolódtak, ez viszont nem zavart nagyon, csak egy "bocsi"-s mosollyal néztem hátra.
- Biztos? Mármint...én voltam aki összeragasztottam a pólódat. Ami most látom csak...Supermanes? - felcsillantak a szemeim a mintát látva. - Ez a minden íz nekem is tetszik. Megkóstolnám. Mindenből egy kicsi, nem baj ha fura lesz - bólogattam végül, ezzel igazat adva Ádinak. A málnás meg pattogó cukros úgyis elég snassz, ha pedig mégsem ízlik, majd az előző után küldöm, akkor az első sem fog unatkozni.
A néni csóválta a fejét, de megcsinálta a két vegyes adagot nekünk. Hálásan néztem Ádámra, és ahogy kiálltunk a sorból, még egy puszit is adtam az arcára azt remélve, hogy ezért aztán végképp nem haragszik meg.
- Köszönöm. Miért vagy ilyen kedves? Azt hittem elküldesz az óriáskerék tetejére a botlás miatt... - kicsit megtorpantam, mert hát nem tudtam, jönne-e velem tovább, vagy éppen máshoz indult. Amíg vártam a választ, csíptem egy darabot a vattából, és a számba tuszkoltam. Elsőre elég rossz volt a sok íz egyben, de pár másodperc után tetszett az íze, ahogy szinte mindent el lehetett különíteni. Kicsit csípett is, meg pattogott, de édes is volt.

Majális
Podmaniczky Ádámackó
Viseletem

Látszott szerintem az arcomon, hogy kicsit zavarba hozott. Egy kicsit lesütöttem a pillantásom, és mosoly bujkált a szám szegletében, az elmaradhatatlan pirosságot meg hát most a hajam nem takarta el, hiszen hátra volt rakva egy hajpánttal.
- Én ismerek már pár Ádámot, de nem volt még egyik sem ilyen kedves velem, mint Te - néztem fel rá, őszinte mosollyal. Ez tény, és nagyon szimpatikus volt így elsőre.
Nekem sem lett nagyobb bajom, mint a pólójának, meg is ingatom a fejem. Szoktam esni nagyobbat is, elég gyakran ráadásul, úgyhogy ez csak azért fog az emlékezetemben maradni, mert megismertem Ádámot, és mert elég vicces jelenet volt.
- Úúú, te is szuperhős vagy, fogadjunk. Ádiman, vagy Vattacukorfiú - kérdőn néztem rá. Én mondjuk mindig inkább a hercegnőkért rajongtam, de hősök közül tutira Superman a favorit. Már csak azért is, mert jók a színei.
Lassan megkaptuk a vattánkat is, és mivel ilyen aranyos, kapott egy puszit, én meg vigyort a részéről. Egy újabb nagy adagot tömtem a számba amíg a kérdésemre hosszan válaszolt. Igazat adva neki bólogattam, és ühümöztem. Utálom azokat az embereket, akik kiakadnak, ha valaki véletlenül az útjukba áll, de Gergőék megtanítottak rá, hogy kell az ilyeneknek egy jó nagyot behúzni.
- Örülök az ilyen felfogásnak. A múltkor nekem jött valami srác, és még ő kiabált rám, hogy nézzek az orrom elé - a véleményemet ezzel kapcsolatban láthatta a duzzogó arcomon, amit vágtam, meg a hanglejtésemen. Aztán megvontam a vállam, és sóhajtottam.
- Naná! Imádom a plüssöket, bármilyet, bármilyen színben, csak lehessen ölelgetni - ezzel megragadtam a szabad kezét a ragacsos mancsommal, és amennyire a tömegben lehetett, sietve odarángattam magammal a bódéhoz, ami nem volt messze, és nem volt nehéz kiszúrni.
- Ahj de sokan vannak. Inkább ugorj be, hozz egy szépet, és fussunk - felnevettem. Persze viccnek szántam.