33. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőrösi Ráhel összes RPG hozzászólása (20 darab)

Oldalak: [1] Le
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. április 11. 20:24 Ugrás a poszthoz

David

Kora reggel indult a vonatunk. Réka annyira fáradt volt, hogy egész végig az ölemben volt és a kistakaróját szorongatta. Úgy nézett ki, mint egy kis angyalka annyira édes volt alvás közben. Amint felszálltunk a vonatra rögtön a legközelebbi üléseket befoglaltam. Épp elég volt addig elcipelni a só zsákot. Óvatosan lefektettem az ülésre én pedig leültem mellé és a feje már rögtön az ölemben volt. Elmosolyodtam és végig simítottam a selymes haján. Kinéztem az ablakon és amint elindultunk vettem egy mély levegőt. Mondanom sem kell, hogy mennyire izgatott voltam, hiszen már évek óta nem jártam ott és most újra visszatérek ráadásul egy csöppséggel az oldalamon. Bele sem mertem gondolni, hogy mi fog történni. Vajon még ott vannak a régi ismerősök? Nem tudtam biztosra, a távozásom után mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot.
Az út felénél úgy döntöttem, hogy aludni kéne, de nem igazán tudtam, hiszen az agytekervényeim forogtak. Leginkább egy személy körül. Nem tudtam, hogy mi fog történni és ez nagyon rossz érzéssel töltött el. Mi lesz, ha nem lesz ott? Tudtam, hogy akkor Réka szomorú lesz, hiszen már nagyon várta, hogy láthassa Davidet. Erre a gondolatra elfogott egy pillanatra a rosszkedv, de amint megéreztem a mocorgást magam mellől rögtön félre tettem minden negatív érzést és a kislányom felé fordultam. Nagy boci szemeiben még ott lapult az álmosság, ami akkor el is szállt, ahogy a vonat megállt. Majd kiugrott a bőréből, annyira örült én pedig csöndben figyeltem, ahogy lekászálódik az ülésről és szedelőzködik. Mintha ő lenne a felnőtt. A szívem a torkomban dobogott. Nagyon izgultam, mielőtt még kiléptem volna a kabin ajtaján még vetettem egy utolsó pillantást a peronra, de nem láttam senkit.
- Réka gyere ide. –szólok neki lágy hangon. Egy perc sem kellett és már ott is volt előttem. Hamar felkaptam, jobb kezemre ráültettem a másikkal pedig húztam magam után a bőröndöt. A lépcsőn óvatosan lépkedtem le, még szerencse, hogy a bőröndömet segített egy fiatalabb nő leszedni. Arról is le volt a gond. Még körül se néztem, de Réka már fészkelődött az ölemben és az egyik irányba mutatott pici ujjával. Odafordítottam tekintetemet és amint megláttam a keresett személy nagyot dobbant a szívem. Indulni akartam, de földbe gyökereztek lábaim. Réka már annyira kapálózott, hogy kénytelen voltam letenni, mindeközben le sem vettem tekintetemet Davidről.
- Papiii! –hallom lányom csilingelő, távolodó hangját. Amint földet ért a lába már rohant is Davidhez én pedig még mindig ott álltam.

Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. április 11. 20:26
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. április 11. 21:14 Ugrás a poszthoz

David

Hozzám nem illő nyugtalansággal álltam egy helyben. Figyeltem, ahogy David felkapja az én kis tündérkémet és magához öleli. Olyan jó volt látni, hogy még órákig elnéztem volna őket. Réka arcáról színtisztán leolvasható volt mennyire örül az apjának. Megnyugtató volt ezt látni és talán most már többet láthatja Davidet. Eltűrtem egy kósza tincset fülem mögé a bal kezemben lévő bőrönd fogantyúját megszorítottam és már indultam volna, amikor Davidék megelőztek és hamar előttem termettek. Időm sem volt felfogni a történteket, olyan gyorsan pörögtek le. Egyik pillanatban még pár méterrel arrébb álltak tőlem most meg David magához ölel. Kénytelen voltam viszonozni az ölelését. Már olyan régen láttam és érinthettem, hogy ha akartam sem tudtam volna megállni, hogy ne érjek hozzá. Mélyen magamba szívtam illatát és rögtön elfogott a nyugalom érzete. Pár másodpercre lehunytam szemeimet és belemosolyogtam David mellkasába. Egy két percig állhattunk így miután elengedtük egymást. Sóhajtottam egyet és rákacsintottam Rékára, ő csak kuncogott. Viszonoztam David puszijait.
- Szia. Réka végig aludta én pedig elvoltam. Jó sokáig tartott mire ideértünk, már el is felejtettem mennyi idő eljutni ide. –makogtam valami értelmes választ. Nem is tudtam eleinte, hogy mit mondjak. Tényleg tegyek e úgy, mintha mi sem történt volna? Hát persze, hogy az mellett döntöttem, hiszen a gyerek előtt nem rendezhettem jelenetet, meg hát őszintén szólva nem is igazán akartam. Változtam én annyira, hogy figyelmen kívül hagyjam David szokásait. Igen, szokása eltűnni jó pár időre, de mindig biztos, hogy visszajön.
Réka természetesen nem akart leszállni, átfonta kicsi karjait David nyakán és vállára ejtette fejét. Ezzel jelezvén azt, hogy ő igenis maradni akar, ott ahol van. Ezt egy gyengéd mosollyal jutalmaztam. Mielőtt még elfelejtettem volna, elkezdtem turkálni a táskámban egy cetli után. Nem akartam a falu közepén megállni és az után kutakodni. Hamar meg is találtam.
- Én is örülök, hogy látlak. –mosolygok fel Davidre. - Én is öjülök neked Papi. –nevet fel Réka és David kedvence felé kezd el nyújtózkodni. Még a nyelvét is kidugta annyira erőlködött. Csak sóhajtottam rajta egyet és a megtalált cetlit farzsebembe rejtettem. Néztem még pár pillanatig a jelenetet hátha David lerakja Rékát, de ha rám nézett láthatta rajtam, hogy nem örülnék neki. Tudom milyen David kedvence és nem szerettem volna, ha Rékát megtámadja.
- Meddig érsz rá? Segíthetnél elcipekedni hozzánk. –tereltem el a témát. A választ meg sem vártam máris hátat fordítottam neki. Tudtam, hogy bele fog menni, hiszen ha jól sejtem ő is beszélni szeretne velem.
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 1. 22:22 Ugrás a poszthoz

Chuck
ruha


Egész nap otthon voltam és a teraszt festettem. Igazából ültem és néztem ki a fejemből, késő délután lehetett, amikor rávettem magam, hogy elkezdjem. Gondoltam jó unaloműző, és egy kicsit felébredek, de nem úgy lett. Körülbelül az ötödik ecsetvonásnál unhattam meg végleg. Nem tudtam magammal mit kezdeni, egyedül éreztem magam. Eszembe jutott ugyan mennyi mindent csinálhattam volna ezen a héten, de egyikhez sem volt semmi kedvem. Sajnos a takarítással is hamar végeztem és most nem volt, aki kupit csináljon, hogy előröl, kezdjem az egészet. Ez megőrjített.
Este volt már, amikor megelégeltem a plafonbámulást. Úgy ahogy voltam elindultam a faluba, még a bejárati ajtót se zártam be mondván úgy is hamar visszatérek. Reméltem, hogy találok valakit, akivel régebben jóba voltam. Muszáj volt már szocializálódnom, mert kezdtem azt érezni, hogy elmegy az eszem. Senkinek nem kívánom azt az érzést, amit én az elmúlt napokban a kommunikáció hiánya miatt kellett átélnem.
Sokáig kóboroltam az utcákon zsebre vágott kezekkel, de senkit sem láttam. Vagy lehet, hogy még is, de azokkal tényleg nem beszéltem egy szót sem. Még egy esélyem volt arra, hogy találjak magamnak valakit estére az pedig nem más volt, mint a csárda. Régen sem volt a kedvenc helyem és most sem, de tényleg nem volt más választásom. Séta közben bevillant pár kép, hogy is nézett ki. Bevallom érdekelt, hogy változott e valamennyit vagy sem. Amikor odaértem meglepetten álltam meg pár méterre a bejárattól. Tudtam, hogy valamennyit változott, dehogy ennyit. Sosem gondoltam volna, hogy tetszeni fog a kinézete. Magamban elmormoltam egy imát, hogy találjak valakit aztán átléptem a küszöböt. Teljesen fel voltam készülve arra, hogy a bűz, ami anno körbe lengte a helységet most is megcsapja az orromat, de csalódnom kellett. Éppen, hogy érezni lehetett azt a kellemetlen szagot. Gyorsan körbe néztem, hogy a vendégkör változott e de csalódnom kellett, még mindig azok a kétes alakok ültek egymás hegyén hátán akik fénykoromban is. Erre a felismerésre egy hangos sóhajt eresztettem meg majd a pulthoz mentem.
- Elsőre valami gyengét, ha lehetne. –kértem „kedvesen” a pultost majd amint az elment a dolgára helyet foglaltam. Kiszemeltem magamnak a falon egy pontot, nem szándékoztam nézegetni az embereket. Féltem, hogy valamelyik félreért és rám veti magát. – Kösz. –nyögtem, amikor elém tolta az édes illatú löttyöt. Ujjaimmal körbe fontam a pohár derekát, majd a benne lévő zöldes folyadékot kémleltem. Nem mertem megkóstolni, olyan fura színe volt, aztán meggondoltam magam és még is belekortyoltam. Csalódtam, igaz kissé fanyar íze volt a lime miatt, de ízlett. Miután újra letettem a kezemben lévő tárgyat-bátorságot vettem magamon és körbenéztem. Nem tettem le arról, hogy társaságot találjak. Nem is kellett nagyon nézelődnöm. A mellettem ülő tökéletesnek bizonyult. Nem nézett ki elvetemülten és még normálisnak is tűnt.  Pofimra erőltettem egy barátságos mosolyt.
- De jó ez a tetkóód! –mutatok egy tetszőleges mintára, közben hangom olyan volt, mint egy kislányé, aki éppen most látta meg álmai pasiját. Tudni kell rólam, hogy imádom a tetkókat, csak magamra nem varratnék.

Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 1. 22:22
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 2. 01:00 Ugrás a poszthoz

Chuck
ruha


Senki, az égvilágon senki ismerőst nem láttam. Bár mit vártam, amikor elmentem azzal a kevés emberrel is megszakítottam a kapcsolatot. Ebbe belegondolva kicsit elszomorodtam, de ez az érzés hamar elszáll hisz nem ezért jöttem. Jól akartam érezni magam az utolsó szabad estémen.
Nem hagytam helyet a rossz érzéseknek, az italomat kikértem és rövid időn belül a társaságomat is megtaláltam. Az indítás nem éppen a megszokott módon történt, de nem arról voltam híres, hogy normális módon közeledek az emberek felé. Azért volt bennem félsz, hogy valami buggyantnak néz, hiszen olyan hogy is mondjam magának valónak tűnt, de szerencsére nem küldött el. Sőt tök kedvesen fogadott. Megsúgom én a helyében már rég elijesztettem volna azt az embert, aki csak úgy rám ront.
Ugyanúgy tettem, ahogy a mellettem ülő, belekortyoltam a lime-os beütésű italomba, majd felé fordultam teljesen. Sose szerettem úgy beszélgetni, hogy testtel nem felé nézek. A társalgásban ez volt az egyetlen, ami irritált. Ha már ő is én is végigmértem, nem kellett csalódnom. A tetkói mellé még jól is nézett ki, erre a felismerésre elmosolyodtam. Aztán jött a felismerés és leblokkoltam. Rá kellett jönnöm, hogy Davidon kívül más férfi egyeddel nem is beszélgettem. Általában lekoppintottam mindenkit és csak Rékára koncentráltam. Egy pillanatra leblokkoltam és csak kamilláztam. Semmi sem jutott eszembe mit mondhatnék, vagy csinálhatnék.
A pillanatnyi ledermedésem feloldódott, amikor magától megszólalt. Ujjaimmal újra közrefogtam pohárkámat, majd lassan ajkamhoz emeltem és jól meghúztam. Talán pár csepp maradt az alján. Intettem a csapoznak, hogy még egy ilyet, aztán újra az ismeretlen férfira koncentráltam.
- Oh, dehogyis, félek a tűtől és a fájdalomtól. –hadarom majd az újonnan érkezett italomat újba felkaptam. – Még régebben elkísértem az egyik „barátomat” varratni és láttam rajta mennyire fáj neki, szóval letettem a dologról, pedig egy szép mintát is kinéztem magamnak. –meséltem el neki rövid a nem éppen érdekes történetemet a tetoválással kapcsolatban. Persze ha mindent elmondtam volna tuti kiröhögött volna, hiszen elég szerencsétlenül alakult a sztori vége. De nem akartam unalmasnak látszani.
Jobbosát elfogadtam és finoman rántottam is egyet kezeinken, amikor összekulcsolódtak. A kézfogás mellé pedig egy barátságos mosolyt ejtettem. Számomra ez a kézfogásos dolog újdonság volt, mert általában megtartottam a 2 méteres távolságot mindenkivel, de nem ártott új dolgokat kipróbálni.
- Ráhel, örvendek. –hangom tele volt jó kedvvel, ami jó jelnek számított a siralmas napom után. Újabbat kortyoltam italomba. – Mondd, csak mit keresel itt egyedül? –kérdeztem, hiszen furcsa volt az, hogy egy fiatal jóképű srác egyedül ücsörgött csütörtök este a csárdában. – Vehetek? –mutattam a ropira és meg sem várva válaszát, elvettem egy szálat, amit jóízűen kezdtem majszolni.
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 2. 01:57
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 2. 01:54 Ugrás a poszthoz

David
Ruha

Második napja volt, hogy Réka visszautazott Fruzsiékhoz a hétre. Mondanom sem kellett, hogy eleinte nem akartam elengedni, de nem volt más választásom.  A keresztapám és Zsófi, amikor ideértek nagy boci szemekkel néztek rám és Réka is menni akart. Szóval nem volt más választásom, engednem kellett a kérésnek. Eleinte azt hittem, hogy húúú milyen jó lesz, ki tudom pofozni a házat, tudok magammal is foglalkozni, ismerősöket szerezni, de mind ez kudarcba fulladt. Olyan szinten elment minden kedvem, hogy az már fájt. Semmihez nem volt kedvem, energiám és türelmem. Amibe bele kezdtem, azt öt perc után abba is hagytam, mert egyszerűen nem kötött le, vagy bénáztam és még nagyobb káoszt csináltam az eredetinél.
Egész nap úgy járkáltam otthon, mint egy zombi. Nem igen hagytam el a négy falat, csak egyszer fordult el, akkor, amikor átszaladtam a cukrászdába venni valami boldogsághormon növelőt. Próbáltam hosszabbra fogni az utat, de nem jött össze. Mindössze tíz perc alatt megjártam oda vissza az utat. Hazaérve rögtön a konyhába mentem, hogy a csokis finomságot elfogyasszam, de amint beléptem az üres helyiségbe elment a kedvem. Félrehúzott szájjal beraktam a kamrába és visszamentem a bejárati ajtóhoz a postáért. Nem vártam semmit, de még is olyan érzésem volt, hogy meg kellett néznem. Odaérve láttam, hogy nem jött semmi, de az ajtó melletti szekrény tetején ott árválkodott egy felbontott levél. Rögtön átszaladt az agyamon mit felejthettem el. Felkaptam helyéről, majd gyorsan átszaladtam a szövegen. Elszörnyedtem, ahogy a végére értem. Teljesen kiment a fejemből a találkozó és még az időt sem tudtam pontosan mennyi.
Mi van, ha elkések és nem lesz ott?
Gondolni sem mertem erre, úgyhogy gyorsan felszaladtam a szobámba és ott bevetettem magam a szekrényembe valami normális cucc után kutatva. Amint megtaláltam a megfelelő öltözéket már rohantam is a stég felé. Nem szerettem késni. Ha már sosem tudtam elviselni, hogy megváratnak, akkor én sem várathattam meg a másikat. Kapkodva bezártam magam után az ajtót és rohanva mentem a stég felé.
Odaérve megtorpantam a közepén. Kicsit behajlítottam lábaimat és térdeimre támaszkodtam. Abban a pózban kifújtam magam majd felegyenesedtem, megigazítottam hajamat és mintha nem is rohantam volna nyugodt léptekkel mentem Dave felé. Persze szívem még zakatolt, de nem azért, mert vele találkoztam, hanem mert túlságosan is felpörögtem a futás miatt.
- Szia. –köszöntem neki és leguggoltam mellé. Az üdvözlés mellé még nyomtam arcára két puszit majd szemmel láthatóan tetőtől talpig végig mértem. Elszörnyedtem a látványon, egyáltalán nem volt önmaga. Le volt fogyva, szemei be voltak esve és mankók feküdtek mellette. Sosem volt nagydarab, de ennyire vékony se. – Szörnyen nézel ki. Mi ez a táska, hova készülsz? –motyogtam észrevételemet, majd hangomat felemelve kérdeztem rá a táskára. Megijedtem, hogy újra el akart menni ígérete ellenére. Meg kellett arról győződnöm, hogy mégsem.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2014. május 11. 15:26
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 2. 13:52 Ugrás a poszthoz

Chuck
Kedvencem:DD




Furcsa nem? Én szólítottam le egy totál ismeretlen embert és minden nehézségek nélkül beszélgettem vele. Régebben már attól is rosszul lettem, ha valakivel pár szót kellett váltanom. Tényleg megváltoztam, eddig fel sem tűnt, hiszen nem igazán mozdultam ki, de most, hogy a pultnál ültem vigyorogva, mint egy félnótás és kedves volt minden szavam… hát meglepődtem. Arcomon nem látszott semmi, szerencsére mindig is jól tudtam álcázni az érzéseimet, de belső énem ugrált örömében.
A tetkós téma kifejezetten érdekelt. Amíg odahaza voltam a családomnál minden este néztem azokat a tetoválós műsorokat. Akkor mindig elhatároztam, hogy elmegyek csináltatok magamnak valami jót, de aztán az a régi emlék, amikor kidobtam a taccsot egyenesen a művészre elvette a kedvemet. Nem akartam még egyszer úgy járni.
- Áh, megmaradok csodálónak, az jobban áll nekem. –legyintettem majd egy apró korttyal segítettem száraz torkomon.
Nem akartam sokáig nézni, de úgy elbambultam, hogy az csak, na.
Azt hittem nehézkesen fog menni a társalgás mondván, hogy már régen beszéltem ismeretlen emberekkel, de elég jól alakultam. Készségesen viszonoztam jobbját, majd fel is tettem egy kérdést. Tényleg érdekelt, hogy mit keresett itt egyedül. Végül is első ránézésre az jött le az embernek, hogy vannak barátai, akikkel néha beülnek egy két italra aztán tovább állnak. Bár én általában mindig ezt hiszem az emberekről, csak mindig bakot lőttem ezzel a megérzésemmel, ahogy most is. Ahogy hallgattam és a végére ért magamra ismertem abból a szempontból, hogy nem arról voltam híres, hogy barátokkal lettem volna tele.
- Van, egy jó hírem ünnepelek veled. –emelem fel poharamat mintha köszöntőre készültem volna, de csak meglöttyintettem és még egy kortyot legurítottam. Amikor leért akkor ütött csak be a felismerés, hogy azt sem tudtam, hogy mit ünneplünk. –Mondd, csak mit is ünneplünk? –hangom elvékonyodott és lányos zavaromban eltűrtem egy zavaró tincset a fülem mögé.
Sosem voltam szégyenlős, ezért is merészkedtem kihúzni egy szálat az ujjai közül. Meg persze már vágytam a sósra, és ezt a vágyat minél hamarabb le akartam küzdeni. De ahogy elnéztem ne sértődött meg közvetlenségemen. Letettem üres poharamat a pultra és kértem mellé valami erősebbet, közben persze figyeltem mit mondott Chuck. Tetszett a kérdése, már régen mondtak nekem ilyeneket, de nem vettem komolyam. Elfogott a nevetés, amit eleinte vissza akartam fogni, de nem sikerült és kiszökött. Igaz nem tartott sokáig, de éppen elég ideig kacagtam.
- Úgy döntöttem beülök lazítani. Ha mondták is nem érdekel, tudok magamra vigyázni. –vigyorodom, el majd felemelem jobb kezemet, tudjátok úgy, mint azok a pasik, akik éppen a bicepszüket mutogatják. Persze nálam nem volt szinte semmi. Ugyan feszes volt a karom, de izom az egyenlő volt a 0,0000002%-al.
Amint a mutatványommal végeztem és elnyomtam az újabb kacagásomat az újonnan kihozott italomat kezdtem ízlelgetni. Ezen már sokkal jobban éreztem az ital ízét. Ahogy lecsúszott torkomon egy mókás fintort ejtettem meg. Aztán jött az újabb kérdés, ami miatt megakadt a nyelőcsövemen a lötty és elkezdtem köhögni. Előre görnyedtem még Chuck vállát is megfogtam, hogy ne boruljak le a székről és ütögettem mellkasom, hogy végre felszakadjon. Nem akartam pont ma este megfulladni egy hülye félrenyelés miatt.
- Ah… khm… nekem olyanom nincs. –nyögtem ki végül miközben letöröltem az erőlködés miatt kiszökött könnycseppet. – Na és te, neked a barátnőd? –viszonoztam kérdését, legbelül reménykedtem abban, hogy hasonlóképpen reagál rá, mint én. De ne tessék félreérteni, nem bántani akarom csak kölcsönkenyér visszajár!  

Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 2. 14:59
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 2. 22:34 Ugrás a poszthoz

Chucki fiú
Hihi:DD



Kérdésére egy bólintással jeleztem, hogy tényleg vele ünneplek. Pontosan egyszerre mozogtunk, kiürítettük poharainkat. Elvoltam én úgy is, hogy nem tudom, mit ünneplünk, de azért még is illett megkérdeznem, hát nem voltam rest.
- Boldog szülinapot! Hány éves lettél? –lelkesedéssel teli hanggal köszöntöttem fel, majd pofátlan módon még a korát is megkérdeztem. Biztosra vettem, hogy nem érintette jól a kérdésem, de sajnos már kimondtam, visszavonni pedig nem tudtam. Szerettem szülinapozni, akármelyiken voltam eddig, mindig jó hangulatban telt. Viszont ahogy láttam Chuck nem igazán rajongott ezért a napért, amit megértek, mert hát fájdalmas egy évet öregedni főleg 18 után, de ezt most félre kellett valahogy tetetnem vele. Szerencsére a bicepszmutogatásom sikerrel járt és nevetett rajtam. Mondanom sem kellett, hogy ez volt a célom.
Természetesen felkeltette figyelmemet az, ahogy kezét az enyém mellé tette. Tetszett, hogy nagyobb volt az enyémnél számomra a biztonságot jelképezte a méretesebb kéz. Egy pillanat erejére elkalandoztam a kézfején lévő szemen, aztán vettem a bátorságot és végig simítottam a háromszög oldalain. Megfogott az a tetoválás, szívesen rákérdeztem volna, hogy mit jelképez számára, de nem ez volt a megfelelő pillanat szóval letettem róla. Még egyszer megismételtem az előbbi mozdulat soromat utána pedig
Az ital megakadt a torkomon a kényes téma hallatán. Röpke percig fuldokoltam, aztán amint jobban lettem és ki tudtam nyögni pár szót, felvázoltam a helyzetet. Bizony szingliként éltem eddig minden egyes napot és csak nagyon ritkán vágytam a szerelemre, de ez most jelen pillanatban mellékes volt. Hiszen itt zajlottak az események. Bevallom elgondolkodtatott, hogy vajon miért nincs neki, de azért annyira nem. Nekem az csak jót jelentett, hogy nincs semmiféle csaj, hiszen akkor nem volt semmi féltékenykedés sem.
- Zsír szingli buli! – kiáltottam fel, majd bele boxoltam a levegőbe, mint egy elmeroggyant. Kértem a csapostól még egy kört kettőnknek, hamar ki is hozta. Szerencsére leesett neki, hogy ugyanazt hozza, amit Chuck ivott eddig. – Még ezen kívül állok egy kört. –kacsintottam rá, majd meghúztam az italt. Egyáltalán nem akartam szerelmi ügyekkel foglalkozni ezen az estén. Számomra se volt valami kellemes téma, és ahogy észrevettem Chucknak sem ez volt a kedvence. Bár melyik fiú szeret lelkizni ez ilyen helyen, meg amúgy bármikor.
- Na, szóval, ugye nem akarsz egész este itt gubbasztani? A következő kör után elhúzhatnánk. –vigyorogva az ajtó felé mutattam és el is néztem arra, majd vissza rá. Persze kezem, ami az övé mellett pihent még mindig ott volt. Nem szándékoztam lépni, hiszen nem ismertem, nem tudtam mit akar valójában és én nem a jó emberismerő képességemről voltam híres. Inkább kikértem a következő adagot, azt tuti nem utasította vissza.
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 3. 01:26 Ugrás a poszthoz

Chucki fiú
Huhu:DD



Örültem annak, hogy jól esett neki a köszöntés. A szokásos kedves mosolyommal biccentettem és legyintettem, hogy semmiség.
Meglepett azzal, hogy még csak 19. Nem néztem ki belőle, sokkal inkább mondtam volna 21-22 évesnek. Végül is nem nagyon izgatott, mert jó társaságnak tudtam be. A jó társaságban pedig nem számít a kor, vagy tévedtem volna?
- Nem mondták még, hogy illetlenség egy nő korát megkérdezni? - incselkedtem majd el is nevettem magam. Túlságosan felment a kedvem és ennek két oka volt, Chuck és a "rózsa lé" amiket eddig ittunk. Sosem vittem túlzásba a bulizást és mára sem ezt terveztem csak egy pohárkára jöttem le, de ha már így alakult, akkor nem mondhattam mégis nemet. - Amúgy egy picit idősebb vagyok, mint te. - mutató és hüvelykujjammal mutattam egy kisebb távot. Nem tartottam fel, sokáig mert, nem volt szükséges percekig mutatni neki, hisz nem buta gyerek ő.
Muszáj volt újra nevetnem, ennyiszer nem voltam gyerekes, mint ma este. Talán ezt teszi Réka hiánya, vagy szimplán túlságosan is elengedtem magam, ami persze nem baj, annál jobb a "buli".
Hamar lehúztam az újabb elém rakott italt. Utáltam sokáig kortyolgatni az italokat.
Kénytelen voltam viszonozni mosolyát, jó volt látni, hogy jól esik neki az érintésem. Jobban belegondolva nem volt rossz érinteni, a bőre ugyan nem volt annyira puha, mint az enyém, de akkor is kellemes volt végig simítani rajta. Nem vártam volna, hogy viszonozni fogja. Mélyet szippantottam a tömény alkohol szaggal áztatott levegőbe és élveztem minden egyes pillanatát érintésének. Jól esett, hogy valaki így ért hozzám, ezer éve volt már annak, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Bevallom kicsit bele is pirultam, de azt be lehetett magyarázni az italoknak is.
Ha előre láttam volna, hogy találkozni fogunk akkor tuti kapott volna tőlem valami jobbat is, de most csak erre futja.
- Persze, hogy biztos, nem szokásom ilyennel viccelni. - kacsintottam rá. - Szívesen. - a szám a fülemig ért, jól döntött, hogy elfogadta. Ha még sem tette volna meg, tuti más módszerhez nyúltam volna.
Tényleg untam már az egyhelyben ülést, kezdtek elzsibbadni a lábaim és a fejem is kezdett tompulni, ami nálam azt jelentette, hogy alvás határán álltam. Szerencsére nem kellett csalódnom Chuck-ban, gondolkozás nélkül belement az ötletembe, amit én egy teli vigyorral díjaztam.
- Jól van, akkor menjünk. - lelkendeztem és már pattantam is volna fel székemről, amikor egy nem várt dolog történt. Chuck megfogta a kezemet. Normál esetben biztos leütöttem volna, vagy valami ahhoz hasonló, de mivel kezdtem nem magamnál lenni és amúgy is túl szimpatikusnak tűnt a fiú meg sem fordult a fejemben. Szóval hagytam had terítse be tenyeremet az övé. Leugrottam helyemről és húztam rajta annyit, hogy ő is leszálljon.
- Oh, el is felejtettem. Akkor legyen a szoba, az közelebb van. - egyeztem bele, majd megvártam amíg Chuck intézkedik. Amíg vártam rá sok dolog megfordult a fejemben. Nem rossz irányba sőt, igazán a kellemes határát súrolták eszmefutásaim. Amikor visszaért hozzám Chuck csillogó szemekkel fordultam felé.
- Felviszel a hátadon? - nem ezt akartam mondani, de ha már ez jött ki. Reméltem, hogy belement, hiszen ha jól tudtam egyáltalán nem voltam nehéz, pár lépcsőfok pedig simán kibírt. - Elzsibbadtak a lábaim és tudod az a szúrós érzés járja át őket, nagyon rossz. - néztem rá nagy boci szemekkel. Ha ez sem hatotta meg akkor kénytelen voltam felcaplatni saját lábaimon, amik tényleg fájtak. Ha pedig még is, akkor felpattantam rá, lábaimmal átkulcsoltam derekát, kezeimet nyaka köré fontam államat pedig a jobb vállára támasztottam és vigyorogva vártam, hogy felérjünk.

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 4. 21:07 Ugrás a poszthoz

Chucki fiú
:3


Amíg Chuckra vártam tényleg sok dolog futott át az agyamon. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, ami egy kicsit zavart. Sokat nem tudtam magamban megválaszolni, azokat egy kulcsra zárható fiókba eldugtam a képzeletbeli kulcsot pedig zsebre vágtam. Fene se akarta most elrontani a saját kedvemet a bugyuta gondolataimmal. Helyette kikapcsoltam és csak a külvilágra összepontosítottam. Figyeltem, ahogy Chuck rendezkedett és be kellett magamnak vallanom, hogy tényleg bejött nekem a srác. Egyenlőre csak külsőleg hiszen nem ismertem annyira, hogy tudtam volna milyen belsőleg. De ez most kicsit sem számított, megfogott és ez volt a lényeg, ami nálam nagy szónak számított hiszen amint már említettem sok pasit elhajtottam az évek során. Amint visszaért automatikusan egy széles mosoly terült el arcomon.
Bevallom nem akartam a szokásos módon felmenni a lépcsőn. Nem is a háton cipelést akartam felvetni, de még is valahogy azt sikerült. Sajnos nem mindig tudtam szabályozni magam és ezzel ezen az estén sem voltam másképp.
Szerencsémre nem ódzkodott az ötletemtől és rögtön felkapott a hátára. Én persze kuncogva elhelyezkedtem rajta. Persze a zsibbadásos dolog nem volt kamu. Az egész estés ülés nem tett valami jót nekem. Szúrt és olyan volt, mintha kétszeresére dagadt volna a talpam. Örültem, hogy felvett legalább nem kellett végig szenvednem a lépcsőzést. Mosolyognom kellett a megjegyzésén.
- Melyik szoba a miénk? -kérdeztem halkan. Még a falnak is füle volt és nem akartam, hogy ezen csámcsogjanak a vének.
Lassan haladtunk, de én ennek csak örültem. Ahogy egyre haladtunk feljebb tisztult a levegő is. Mármint már nem volt az a büdös alkohol szag, ami lent terjengett.
Egy ajtóhoz érve leszálltam Chuckról és vártam, hogy kinyissa az ajtót. De egy nem várt fordulat következett. Kicsit meglepett, amit mondott. Tudtam, hogy nem véletlenül kerültünk ide fel, de azt nem gondoltam volna, hogy valami ilyesmit fog mondani.
Éppen válaszolni akartam neki valami olyasmit, hogy te is nekem, de ő megelőzött és ajkai az enyémekre tapadtak. Megilletődtem és pár másodperces blokkolás után viszonoztam a csókot. Kezeimmel újra átfontam nyakát és mélyítettem a csókon. Induri pindurit megijedtem, hogy elindultunk, de nem zavart. Egyszer beletúrtam a hajába majd vállára csúsztattam kacsóimat és azon pihentettem őket. Óvatosan közlekedtünk, főleg a lépcsőn. Én mindig előre kitapogattam lábammal, hogy mi merre, hogyan található és csak utána léptem biztosan.
Az ajtóhoz érve Chuck finoman neki döntött, -ami miatt le a kalappal előtte- és kinyitotta az ajtót. Persze addig sem váltak el ajkaink a másikétól. A szobából semmit sem láttam hiszen csukva voltak szemeim, de volt egy olyan érzésem, hogy az ágy felé haladtunk. Ahogy ez eszembe jutott muszáj volt bele mosolyognom az csókba.
Ha ő sem gondolta meg magát, ahogy én sem, akkor az este további részében élvezhettük egymás társaságát.
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 4. 21:08
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 4. 23:47 Ugrás a poszthoz

Chuck
ruha



Nem mondanám, hogy túlságosan felfordult az életem ebben a pár napban. Bár azt örömmel mondhatom, hogy már nem unom szét magam. Igaz még pár napig egyedül leszek a nagy házunkban, de azt már tényleg kibírom. Legalább lesz időm tényleg rendben rakni a teraszt és a hátsó udvart. Fruzsiék gondoskodtak a nyugalmamról még a hétvégére, aminek persze nem örülök, de még is van jó oldala. Mire Réka hazajön legalább lesz az udvarban pár játék amivel játszhat.
Ahogy kidobott az ágy, úgy álltam neki újra a festésnek. Megjött hozzá a kedvem és ennek felettébb örültem. Mosoly ugyan nem volt az arcomon, de lehetett rajtam látni, hogy jó kedvem volt. Fütyörésztem és teljesen belemerültem a mázolgatásba. Röpke fél óra alatt végeztem az egésszel, a nagyjából kifogyott festékes vödörre visszaraktam a tetejét majd elraktam. Arra már nem volt szükségem.
Ezután egész nap bent voltam a házban, elolvastam a leveleimet. Az egyik persze Fruzsiéktól jött, amiben leírták, hogy hétvégére maguknál tartanák Rékát. Rögtön írtam is nekik egy levelet. Örültem, hogy jól érzi magát náluk Réka. A másik pedig Chucktól jött. Mondanom sem kell, hogy meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra keresni fog a kis szülinapozás után. Nem írtam neki vissza, előbb el kellett gondolkoznom, hogy mi legyen. Eddig fel sem tűnt, de nem tudtam biztosra, hogy mi van kettőnkkel. Párkapcsolatról nem eshetett szó hiszen nem is ismertük egymást, de ott volt még a kaland és a barátság némi extrákkal. Egyikkel se volt bajom, hiszen mindegyik elfogadott volt már ebben a világban, de még is ott volt Réka és nem viselkedhettem úgy, mint egy kis kamasz, aki habzsolja az életet. Ahogy ez eszembe jutott el is fogott a bűntudat, ami nem is tartott sokáig. Hiszen akkor este jól éreztem magam és attól mert gyereket neveltem még nem zárhattam ki a jót az életemből. A hosszú gondolatmenetemnek egy nagy sóhajjal vetettem véget és már mentem is fel a szobámba összekészülődni. Hamar letusoltam, rendbe raktam a hajamat a fejemet aztán kamikaze módban a szekrényembe mélyedtem.
Nem kellett sok idő és megtaláltam a megfelelő ruhát. Amennyire tudtam olyan gyorsan magamra kaptam, választottam mellé egy fekete kis táskát, amibe beleraktam a nem túl sok értékemet és már indultam is. Az út felére már az izgalom vette át bennem az irányítás. Már régen voltam az iskola területén és ez némileg feldobott.
Viszonylag hamar odaértem. Számítottam arra, hogy sokan lesznek, de hogy annyian amennyien voltak. Te jó ég! Nyújtózkodtam egyet kettőt aztán meg is láttam a keresett személyt. Mosolyogva indultam meg felé és amikor odaértem hozzá két puszit nyomtam az arcára.
- Szia. -tipikus mosoly terült el az arcomon. Közben pedig reméltem, hogy nem vette zokon a puszikat, de még sem állhattam úgy elé, mint egy cövek.
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 4. 23:55
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 5. 18:49 Ugrás a poszthoz

Chucki fiú


Mondanom sem kellett, hogy nem így terveztem az estémet. Az elején még azt gondoltam, hogy egy pohár "üdítőt" legurítok aztán hazamegyek. Végül nem így lett, aminek kifejezetten örültem hiszen nem minden nap alakultak így az estéim. Igaz nem is kellettek  volna de ez most egy különleges alkalom volt.
Újfent nem kellett csalódnom. Egyértelműen össze kötöttük a kellemest a hasznossal. Persze idő közben az említett szoba számát elfelejtettem úgyhogy esélyes volt az újra kérdezésre.

Mind a ketten csendben voltunk, Chuck a plafont bámulta én pedig őt. Bal kezemet átvetettem rajta, állammal pedig kitámasztottam a fejem. Legszívesebben be nem állt volna a szám és öntöttem volna a marhaságokat, hogy az újra felbukkant zavaró gondolataimat elhessegettem, de annyira kiszívta belőlem az energiát ez az este, hogy képtelen voltam még a számat is kinyitni.
Ahogy Chucokt néztem csak egy kérdés motoszkált a fejemben. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből és még fel sem eszméltem a történtekből. Kába voltam és nem igazán akart a fejem kitisztulni, ami kis időn belül elkezdett irritálni.
A bambulásból Chuck dörmögő mellkasa húzott vissza. Ezt megmosolyogtam és amolyan hümmögés félével jeleztem, hogy figyeltem rá.
Érdekelt, hogy mit akart kihozni mondanivalójából. Akár el is küldhetett volna, hiszen az ismeretség még mindig egyenlő volt a nullával de helyette egy egészen zavarba ejtő mondat csúszott ki a száján. Egészen elpirultam és lányos zavaromban kénytelen voltam eltűrni egy tincset a fülem mögé.
Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e vagy lány, annyira meglepett amit mondott. Leginkább azért voltam annyira tanácstalan, mert még senki nem mondott nekem ilyeneket még Andrei sem, pedig vele sem a megszokott módon kezdődtek a dolgaink. Ettől a témától egyből kirepült minden álmosság a szememből.
- Örülök, hogy jól érezted magad. -mosolyodtam el miközben lehajtottam fejem a mellkasára. Furcsa volt újra így feküdni valaki mellett és hallani a szívverését. Nyugtató hatással volt rám és az arc és haj simogatás is rátett egy lapáttal, értette a dolgát Chuck. Viszont azt sajnáltam, hogy nem tudtam neki azt mondani, hogy én is jól éreztem vele magam. Sajnos képtelen voltam mostanság minden nemű érzelmet kifejezni. De ez csak a napokban volt így, máskor simán kitálaltam volna, de most valamiért nem ment.
Próbáltam elaludni, de még mindig nem jött álom a szememre. Egy hirtelen ötlettől vezérelve mutató ujjammal elkezdtem simogatni
- Hmhm...jó az illatod. -suttogom inkább csak magamnak miközben még mindig fel le járt az ujjam a mellkasán. Hol kis köröket írtam le, hol pedig valami nonfiguratív mintát.
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 5. 19:49 Ugrás a poszthoz

Chuck
ruha



Először kavargó gyomorral indultam el, de ahogy közeledtem az iskola felé az valahogy elmúlt és átjárt a nyugalom. Odaérve pedig egyáltalán nem voltam ideges. Nyomtam neki két puszit, ami elég fura lehetett azoknak akik nem tudtát a sztorit de nekem ez alap volt. Tényleg nem akartam ott állni előtte, mint valami fadarab.
A kérdésére fülig ért a szám.
- De, nagyon nagy baj. -hangom komolyan csengett és még az arckifejezésem is ráerősített. - Csak vicceltem, szeretek majálisozni úgyhogy nem baj. -nevettem el magam. Reméltem nem esett neki rosszul az előbbi kis viccem. Sosem tudtam rendesen viccelődni, mert egyszerűen nem volt jó a humorom.
Közben magamban már toporzékoltam, már bent akartam lenni. Igen néha úgy viselkedtem, mint az én kis Rosszcsontom, de nem vittem túlzásba és nem is mutattam ki, szóval elfogadott volt.
- Bevallom, én is ebben a cipőben járok, teljesen felforgattad a gondolataimat. -hangom lágyan csengett. Egyáltalán nem sértőnek szántam az iménti megjegyzésemet, szimplán az igazat mondtam. Igaz már előtte is voltak kalandjaim, de ez most teljesen más volt. Félre értés ne essék, miután Réka világra jött tényleg senkim nem volt még csak egy futó dolgom sem és talán a sok évnyi egyedüllét miatt volt most ez a helyzet furcsa.
- Persze, ismerjük meg egymást, nem vagyok ellene. -egyeztem bele én is hiszen ésszerű volt, hogy most visszakanyarodtunk az ismerkedés részhez. Kifejezetten örültem annak, hogy nem nekem kellett kezdeményeznem. - Meglátjuk. -kacsintottam. Hozzáteszem én ezt a beszélgetést még mindig nem úgy éltem meg, mint a legtöbb ember, kellemetlenül. Kifejezetten az ellenkezője járt át. Feleslegesnek tartottam a rágörcsölést, hiszen akkor ahogy magamat ismertem biztos voltam benne, hogy rosszul sült volna el.
Az invitálásra bólintottam és szép nyugodt tempóban elindultunk. Néha ahogy összekoccantak az egymás mellett lógó kezeink le kellett pillantanom. Nem tudom miért, reflex szerűen jött. Amíg végre sikerült átverekednünk magunkat a diáktömegen, eszembe jutott pár kérdés, amit -ha már a megfelelő alkalomnál jártunk- feltettem.
- Mondd csak, mivel foglalkozol, vagy tanulsz még? -hangomat egy kicsit felemeltem. Muszáj volt, mert voltak olyanok akik örömtelien ordibáltak vagy a fülünkbe, vagy jó messze tőlünk, de még úgy is túl harsogva engem.
Persze közben nézelődtem, hogy mit merre lehetett megtalálni, kezdett felébredni bennem a játékos Ráhel.
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 6. 22:25 Ugrás a poszthoz

Chuck
ruha


Megkönnyebbültem, amikor vette a lapot és mosolygott.
Ahogy egyre beljebb értünk oszlott a tömeg is. Alaposan körbenéztem mit merre lehetett megtalálni. Egészen lenyűgözött a látvány, még a szám is tátva maradt volna ha most csöppentem volna bele a mágus világba. Elismerésem a szervezőknek, kitettek magukért. Séta közben mind a ketten pillantgattunk le kezeinkre és néha még össze is akadt tekintetünk.
Elég gördülékenyen folyt köztünk a társalgás. Ha jól láttam nem nagyon volt zavarban,  ami kifejezetten tetszett. Sajnos találkoztam már olyan emberekkel akik, már egy kérdésemtől elvesztették a fejüket. De szerencsére Chuck nem, sőt még beszédesebbre is fogta, mint gondoltam volna. Megint pozitívan csalódtam benne. Egész végig őt néztem, élmény volt figyelni az arcát, miközben magáról mesélt és a sztori hozzá, az sem volt semmi.
Lélekben már felkészültem arra, hogy vissza kérdezett, de fejben még nem. Sosem tudtam magamról mesélni, ha még is akkor  valamivel mindig elrontottam olyan információ megosztásával, amit nem kellett volna elmondanom. Szóval kérdésére nem rögtön feleltem hanem olyan egy perc múltán, amikor magamban ténylegesen össze tudtam szedni, miket akartam vele megosztani első sorban.
- Szintén ide jártam, aztán el kellett mennem, mert valami fontosabb közbe jött, szóval be se fejeztem. A tovább tanuláson nem gondolkoztam, helyette nyitnék egy üzletet itt a faluban, vagy fotózgatnék, még nem tudom pontosan. Hát igazábóóóól...-nyújtottam el a szót majd vettem egy mély levegőt és folytattam. -... azért jöttem vissza, mert Réka már hiányolta az apját és nem akartam sírni látni. -hadartam el gyorsan és félre is néztem. Nem akartam látni az arcát, hogy miként reagálta le ezt az egészet. Nem igazán szerettem első körben elmondani senkinek sem, hogy van egy gyerekem hiszen az emberek nagy része menekülőre fogta eddig és nem akartam egy újabb ismétlést. Amúgy mielőtt még eszébe jutott volna az, hogy szégyenlem Rékát az jól mellé trafált. Örültem, hogy Davidon kívül mással is beszélhettem a faluban. Persze ott volt Nina, de vele csak egyszer találkoztam szóval ő nem számított. Mindenképpen szerettem volna találni valakit, nem feltétlenül szerelmet, de barátot biztosan.
- Ja amúgy nincsen tesóm, egyke és árva vagyok. -vetettem oda még kettő kósza információt mosolyogva, aztán kézen fogtam és a sima körhinta felé húztam. Nem akartam csak sétálgatni, jó volt, de nem lehetett csak úgy semmibe venni a játékokat, szórakozni is kellett. Amint odaértünk, -ha egyáltalán hagyta magát- megálltam még mielőtt beleülhettünk volna valamelyik ülésbe.
- Legyen egy szabály. Kettő kérdés után mindig felülünk valamelyik játékra. Lehet ismételni is, ha már voltunk mindegyiken. - teljes testemmel felé fordultam és, fülig érő ívvel vigyorogtam rá. Aztán nyújtottam is felé jobbomat.  Nem számított mit gondolt rólam, most már nem akartam elengedni, főleg azért nem mert megint kivételeztem vele és rögtön olyat árultam el neki, amit másnak nem igen szoktam plusz ha nem is barátok, vagy annál több, de ismerősök maradhattunk. Nekem már bőven az is megfelelt ha pár szót válthattam vele.
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 7. 22:05 Ugrás a poszthoz

Chuck
ruha


Így utólag végig gondolva még sem úgy kellett volna kezdenem, ahogy tettem. Túlságosan közvetlen voltam vele és talán ez egy olyan hibának számíthatott, amit nehézkesen de ki lehetett javítani. Belső énem őrjöngött, hogy mekkora hülye voltam. Ha el lehetett volna képzelni, akkor egy szőke lányt láttunk volna, aki torka szakadtából ordibál a tükörképével, aki valójában nem a tükörben volt hanem vele szemben és az éppen dühöngő fél mindenféle dolgot dobál fele, talán még egy széket is neki vágott. Kívülről mind ez nem volt észrevehető, talán csak annyi, hogy alsó ajkamat harapdáltam.magamhoz, amint meghallotta, hogy van egy gyerekem rögtön lelépett. Igazán meglepett, de nem mertem előre tervezni hiszen ha tovább folytattuk az ismerkedősdit én még tudtam neki olyanokat mondani, amikkel elijeszthettem akár.
- Játékboltra gondoltam, de még nem vagyok benne biztos, először fel kell mérnem mire tartanak igényt az emberek. -magyaráztam el neki, hangom a lelkesedéstől csengett. Szerettem álmodozni és tervezgetni, de ez most nem csak álom volt számomra hanem cél is, a fotózás pedig B terv volt.
Igazából fejben alig voltam ott, hallottam mindent, de nem mindent tudtam egyből felfogni és mire felfoghattam volna már más került szóba. Ez történt amikor Rékáról kérdezett. Nem szándékosan nem válaszoltam neki, szimplán elméláztam.
- Nem volt olyan rossz, szerencsére a nagyszüleim velem voltak. -egy biztató mosolyt küldtem felé. Már egyáltalán nem bántott a téma hiszen felnőtt fejjel jobban át tudtam gondolni a dolgokat és ez által értékelni is tudtam eddigi életemet. Mindig belegondoltam a talánba, de annyira már nem izgatott, mint tini koromban.
Ezek után kézen fogtam Chuckot és elráncigáltam a körhintáig. Amikor megpillantottam a nálunk jóval nagyobb építményt megint visszatért a kezdeti jó kedvem. Az ajánlatommal meg aztán végképp jobb lett az egész. Nagyon érdekelt Chuck, de azért valamivel fel kellett dobni ezt a napot. Nem feltétlenül akartam felülni mindenre, mert csak a körhintákért voltam oda.
Chuck -ahogy láttam rajta- kicsit ódzkodott, de végül elfogadta az ajánlatomat. Boldogan "vágtam" szét kezeinket mielőtt még feltette a következő kérdését.
Először elléptem tőle, majd levettem róla tekintetemet és csak ezek után bólintottam helyeslően. Most már koránt sem volt biztos ez a nap. Nem akartam mást mondani hiszen nem tudtam pontosan mi érdekelte, fölöslegesen pedig nem akartam traktálni. Alig telt így pár pillanat már is feltett még egy kérdést. Most viszont kénytelen voltam ránézni, látni akartam, hogy milyen arcot vágott. Úgy néztem rá, ahogy eddig nem, elemzően.
- Azt, hogy jobb lenne lelépni. -nyögöm ki végül pár perces nézés után. Tényleg ezt gondoltam, erre nem volt semmi kétség hiszen ha magamból indultam ki és az ő helyébe képzeltem volna magam, akkor ezt tettem volna.
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 8. 13:40
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 8. 20:38 Ugrás a poszthoz

Chuck


Igazán szép napnak néztünk elébe, csak éppen nem úgy sült el ahogy terveztük. ha vissza tudtam volna tekerni az időt szívesen megtettem volna, de sajnos ez az erő nem volt a birtokomban. Ha nem most mondtam volna el neki hanem később, az sem jelentett semmit, hiszen csak hitegettük volna egymást. Nagy érvágás lehetett ez az információ neki, de nem tudtam vele mit csinálni.
Mindent le tudtam róla olvasni, nyilvánvaló volt, hogy egyetértett velem. Ekkor döntöttem úgy, hogy az érzelgős énemet eltemettem és előhúztam a rideg távolságtartó Ráhelt. Engedtem neki megfogni kezeimet, de én nem mozdítottam ujjaimat, olyan merevek voltak, mint egy fadarab. Végig, amíg tagoltam beszélt őt figyeltem. Szerettem ilyenkor az emberekre nézni, nem tudom miért lehet ez volt az én fétisem. Végig visszhangoztak fejemben szavai, elsőre is felfogtam, de úgy, hogy többször hallottam magamban el is fogadtatta velem. Ilyenkor talán haragnak kellett volna felgyülemlenie bennem, de én semmi ilyet nem éreztem. Teljes mértékben egyetértettem vele.
Nem mondtam neki semmit, végig fa pofával meredtem hol arcára, hol pedig kezeinkre. Legszívesebben már rég elhúztam volna a csíkot hiszen ezerszer hallottam már ezt a fajta mondatot, kívülről fújtam. Persze legtöbb esetben hazugság volt, de most úgy láttam, hogy igazat mondott. Kiélveztem azt a picinyke pillanatot amíg még itt volt és egy halovány barátságos mosolyt küldtem felé, kihúztam kezeimet ujjai közül és vártam amíg elment. Nem vettem le róla a tekintetemet. A bohócos sztorin jobb esetben nevettem volna, de most csak keserű mosoly terült szét arcomon. Csak akkor fordultam meg, amikor már nem láttam alakját. Felmértem a terepet, mindenütt viháncoló diákok vettek körül, amitől most felfordult a gyomrom. Sóhajtva sarkon fordultam és amilyen gyorsan csak tudtam távoztam, közben persze ügyeltem arra, hogy senkinek ne menjek neki, nem akartam én is úgy járni, mint Chuck. Megkereshettem volna, hogy beszéljük meg, de nem akartam teher lenni a számára úgyhogy az otthonom nyugalma mellett döntöttem. Bántottak a történtek, de az kicsit megnyugtatott, hogy még az elején amikor tényleg nem ismertük egymást. Abban legalább biztos voltam, -saját részről- könnyebben kihevertem.
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 8. 20:38
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 8. 22:34 Ugrás a poszthoz

Noel
ruha



Három nap! Három napom annyiról szólt, hogy felkeltem ettem, néztem az üres kandallót, fürödtem és lefeküdtem aludni. Voltak félóráim, amikor leültem az asztalhoz egy pennával a kezemben, de mindig meggondoltam magam. Nem volt kinek írni, tegnap még ki is dobtam pergamennel együtt az egészet, állandóan felforrt az agyvizem.
Ma amikor felkeltem -délben- voltam úgy, hogy most már kezdenem kellett magammal valamit. Rendetlenség volt az egész házban pedig nem volt itt senki rajtam kívül. Szóval nekiláttam pizsamában "most keltem ki az ágyból fejjel" és amilyen gyorsan csak tudtam rendet raktam. Azt illett rólam tudni, hogy nem szerettem a kupit. Ezért is nem tudtam, hogy mi lelt engem ebben a pár napban. Ahogy végeztem a takarítással újra a nappaliban telepedtem le. Hallgattam a csönd kellemes hangját. Jó darabig ott ültem mozdulatlanul aztán hirtelen felvillant bennem az a bizonyos lámpa és, mint akibe belecsapott a 220 felpattantam, felszaladtam a szobámba és kerestem valami használható göncöt. Amint megtaláltam a megfelelő szettet, rendbe szedtem magam majd felkapkodtam minden darabot. Mielőtt még visszamentem volna a földszintre a szekrényajtómba beépített állótükörben jól megnéztem magam. Egyedül a hajammal volt gondom mert nem fésültem ki, de annyira nem izgatott, siettem. Elégedett mosollyal hagytam el a házat, gondosan bezártam magam után mindent és elindultam.
Ja azt még nem is mondtam, hogy mit találtam ki? Elnézéseteket kérem. Talán nem volt nehéz kitalálni, hogy kit akartam felkeresni. Nem, nem Davidet, őt mostanában hanyagoltam. Sokkal inkább olyan személyt, akit a héten ismertem meg és elég rosszul alakultak köztünk a dolgok. Aki kitalálta annak járt az ötös hiszen Chuckról volt szó. Meg akartam vele beszélni a dolgokat, vagy csak látni akartam? Igen, talán annyi is elég lett volna.
Jó kedvűen indultam el, de amint kiértem az utcából ez eltűnt és felváltotta a tanácstalanság. Azt sem tudtam merre lakott, egyáltalán nem ismertem. Benéztem a csárdába, de ott sem találtam, pedig azt hittem, hogy ott lesz. Hát csalódnom kellett. Az lakósoron végigmentem, de nem láttam sehol sem kiírva a nevét.
A végére érve már teljesen feladtam. Nagy sóhajtozásokkal indultam el random irányba. Nem figyeltem az irányra, hagytam had vigyenek a lábaim, úgyis vissza találtam.
Pár perc barangolás után a friss levegő keltette fel a figyelmemet. Annyira elkalandoztam, hogy azt sem vettem észre, hogy a tóhoz értem. Megálltam közvetlen a parton lerúgtam cipőimet, amennyire csak tudtam felhúztam a nadrágom szárát, majd leültem az egyik kőre és belelógattam csülkeimet. Néhány perces görnyedt ülés után hanyatt vágtam magam és a szép csillagos eget bámultam.
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 9. 00:18 Ugrás a poszthoz

Szörnyike:D



Az idilli hangulatot csak fokozni tudták a szobában játszadozó fények és egymás simogatása.
Kiszemeltem magamnak egy két mutatós tetoválást és leginkább azok vonalait rajzoltam körbe. Tudtam, hogy tetszett neki, hiszen már lent is csináltam és akkor is jól reagált. Hát most sem lehetett másként. Én igazság szerint nem néztem körbe a szobába, csak felszínesen. Úgy éreztem akkor abban a pillanatban, hogy ez már megtörtént velem és annak bizony nem volt jó vége. Akkor néztem csak félre. Jól szemügyre vettem a félhomályban úszó szobát és egy pró dolgon megakadt a szemem. Mivel a bútorok nem lettek kicserélve az állapotuk miatt számomra könnyű volt megállapítani, hogy én bizony már jártam ebben a szobában. Rögtön bevillantak a nem éppen kellemes képek. Nem tudom meddig, talán egy percig hagytam magamban pörögni az eseményeket, aztán összeszorítottam szemeimet és újra Chuckra összpontosítottam. Államat újra kitámasztottam és folytattam a játszadozást ahol abba hagytam.
Belemosolyogtam az újabb csókba. Tényleg régen volt már olyan, amikor valakivel így feküdtem volna. Ráadásul olyannal, akit cirka pár órája kezdtem el iszogatni. Nem, nem csíptem be nagyon éppen, hogy csak megéreztem valamit az elfogyasztott mennyiségből. Szimplán azért történt meg, mert szimpatikus volt nekem a srác. Persze ez nem azt jelentette, hogy ezután mindenkivel összefeküdtem.
A csók után elfordítottam fülemet és hallgatóztam. Furcsa volt az, hogy most én feküdtem valakin és nem fordítva.
 Már majdnem álomba szenderültem, amikor eszembe jutott, hogy nekem mégis csak ott volt Réka, aki miatt felelősségteljesen kellett viselkednem nem pedig úgy, mint egy kis kamasz, aki minden este mással feküdt ágyba azért, mert ezt látta helyesnek.
Legszívesebben ki is pattantam volna az ágyból és elhúztam volna a csíkot, de tényleg annyira ki voltam merülve, hogy meg sem bírtam moccanni. A simogatást is már rég abbahagytam és pontosan a jobb mellén a fejem mellett pihentettem kezemet. Pilláimra is olyan ólomsúly rakódott, aminek kénytelen voltam megadni magam.  Egy perc sem kellett és már az álomvilágomban voltam, ahol egy fekete cica voltam és éppen elém rakták a hatalmas tonhalas kaját. Senki és semmi nem kelthetett fel.
Még is, nem tudom mennyi idő után kinyíltak pilláim. Nem tudtam megmondani mennyit aludhattam hiszem még mindig a sötét volt a főszereplő a szobában. Nem mertem megmozdulni se megszólalni, mert nem volt ébren Chuck, nem akartam felkelteni. Még is a fejemet egy kicsit megmozdítottam, de éppen, hogy. Ezután az álom újra elkapott és legközelebb, amikor felkeltem Chuck is fent volt. Nem beszéltünk semmit az estéről, sőt leginkább semmiről. Furcsa volt a helyzetünk nem is kicsit, hiszen kinek kezdődnek így az ismeretségei? Reggel mind a ketten hamar felöltöztünk és búcsút vettünk egymástól.  
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 13. 14:59
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 12. 20:28 Ugrás a poszthoz

Jules


Mivel Réka csak tegnap este ért haza, ma úgy döntök, hogy a napot együtt fogjuk tölteni. Már nagyon hiányzott, és ez sajnos nagyon meglátszott rajtam. Az elmúlt másfél hétben szinte alig jártam el itthonról. Ez pedig iszonyatosan irritált.
Persze mondanom sem kellett, hogy Réka oda meg vissza volt az ötletemtől. Mire elindultunk, rajzolt egy útitervet, hogy merre kellett pontosan mennünk. Az írás még annyira nem ment neki, édesen összekeverte a betűket, de a rajzok alapján szépen rá lehetett jönni, hogy mely helyeket ábrázolták. Egy mosollyal nyugtáztam az egészet, majd elraktam az oldalamon lógó táskámba. Feladtam rá a mindig elfelejtett farmerdzsekijét, majd én is magamra húztam valami kabátfélét és így indultunk útnak.
Mindenhol jártunk a faluban. Egy jópofa helyet sem hagytunk ki, még a vidámparkot is meglátogattuk, ahol nyert egy aranyos unikornisplüsst. Egész nap azt fogdosta, még az ebédnél is az ölében volt. Nem tartottam normálisnak, de egy 5 éves gyerek már csak ilyen. Jobban örültem annak, hogy ennyire boldog tudott lenni akár egy plüssállattól, mint annak, hogy morgott mindenért. Igaz az utóbbit is eljátszotta néhány alkalommal, de az szerencsére kevesebbszer fordult elő.
Utolsó állomásunknak a játszóteret tudtuk be. Még este nyolc környékén is volt pár gyerek, akik önfeledten játszottak egymással. Egy percet sem kellett várnom és Réka már a gyerek csapat közepén volt. Boldog arca láttán nekem is felfelé görbült a szám. Még egy kis ideig néztem, ahogy összebarátkozik a többiekkel, majd kerestem magamnak egy szabad ülőhelyet. Ott leraktam minden cuccot, amit a „túránkon” beszereztünk, majd én is helyet foglaltam.
A nagy „mozizás” meghozta az édesség utáni étvágyamat, úgyhogy kénytelen voltam kivenni valamilyen cukrot a tasakjainkból. Egymás után ettem, a kis csokival bevont mogyorós darabokat. Azt sem vettem észre, hogy már a fele elfogyott.
- Én is kéjek! –kiáltott oda hozzám Réka, majd gyorsan hozzám szaladt és kikapta a kezemből. Nem is volt időm reagálni erre, hiszen olyan gyors volt, mire feleszméltem már a pár ott maradt gyereknek osztogatta szét a megmaradt finomságokat. Egy darabig még kamilláztam, aztán egy laza vállrántással semmissé tettem az előbbieket. Igaz rá kellett volna szólnom Rékára, hogy ilyenkor már nem igazán szabad már édességet ennie, de mivel nem rég ért haza ezért tettem egy kis engedményt.

Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2014. június 1. 20:09
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 13. 14:54 Ugrás a poszthoz

Jules


A nyugodt, gyerekkacajokkal teli pillanatok voltak a kedvenceim.
Bal lábamat behajlítottam, majd a másik alá gyömöszöltem, kezeimmel pedig a sípcsontomra támaszkodtam. Néha eszegettem az újabban felbontott cukorkából.
Fél órája biztos ott lehettünk már a játszótéren, amikor már kezdtem unni és el akartam menni. Tudtam, hogy Réka még maradni akart, de sajnos én még most sem voltam az a nagy jászóteres, inkább vidámpark pártiak táborában álltam. Már indultam Réka felé, amikor megláttam, hogy már megint letámadott valakit. Néha még engem is meglepett a megnyilvánulásaival. Legtöbbször túl közvetlen volt az emberekkel, amit nagyon sokan alig tudtak kezelni. Szemmel láthatóan a nő is így volt, akit most letámadott. Megálltam az egyik mászóka sarkánál, mondván hátha meglátott és elindult felém a leányzó, de nem így lett. Helyette kínálgatta még csokival az ismeretlent. Nyugodtan néztem egy darabig, ami tudom nem volt normális, hiszen a gyerekek azt tanulták, hogy idegenekkel szóba állni tilos, de én ezt magyarázhattam a lányomnak. Túlságosan közvetlen és makacs volt ahhoz, hogy hallgathatott volna rám.
Egy sóhaj kíséretében indultam meg újra és legközelebb már csak mellettük álltam meg.
- Nézd mami, új bajátot találtam. –ujjongott a maga kislányos vékonyka hangján és közben elkezdte rángatni a kezem. Nem tudtam mire vélni ezt, hiszen eddig nem viselkedett így, de mindenesetre nem vágtam miatta morcos képet, éppen az ellenkezőjét.
Barátságosan pillantottam le a ránézésre velem egy korú nőre.
- Ne haragudj miatta, nem szokott ennyire lelkes lenni. – szabadkoztam, majd jobbomat nyújtottam felé. – Őt itt Réka én pedig Ráhel vagyok. Ugye nem ijesztett meg nagyon? – mutatkoztam be mind a kettőnk nevében gyorsan, majd érdeklődtem a hogyléte felől. Közben Réka elköszönt a játszótársaitól utána pedig beült a másik hintába.
- Vejsenyezzünk ki löki magát magasabbja! –kiáltott fel hirtelen Réka majd el is kezdtem magát lendületbe hozni. Teli szájjal nevetett és egyre magasabbra lökte magát.

Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2014. június 1. 20:19
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 15. 21:01 Ugrás a poszthoz

Noel


Igazán magukkal ragadtak a csillagok. Mindig is szerettem nézegetni őket, de most valahogy más volt. Máskor teljesen ki tudtam kapcsolni, relaxáltam, de most, mind ez elveszett és helyettük a folytonos aggodalom és feszültség került előtérbe. Mindez miért? Magam sem tudtam megmondani pontosan. Talán a túl sok egyedül lét volt rám káros hatással. Annyi elméletet gyártottam és mindent bemeséltem magamnak, amiket normál esetben nem tettem volna. Folyamatosan gyötörtek a gondolatok Rékával kapcsolatban. Nem tudtam mi volt vele, Fruzsiék nem írtak és én sem küldtem nekik baglyot. Na meg ott volt David és az ő párkapcsolata.  A stégen töltött este után jöttem rá, hogy bizony komoly bonyodalmakat okoztam a visszatérésünkkel. Kezdtem megbánni, hogy rávettek a költözésre, hiszen nekem tökéletesen jó lett volna a városban maradni pár utcával arrébb a családtól. De nem, nekünk ide kellett jönni. Mondjuk senkit sem szabadott okolni, hiszen a kislánynak és szerintem Davidnek sem tett jót a távolság. Nem utolsó sorban pedig ott volt Chuck. Úgy felkavart, hogy azt sem tudtam valójában, hogy hívtak. Pedig tényleg nem is ismertük egymást összesen kétszer találkoztunk mégis aggasztott, hogy mi lesz ennek az ismeretségnek a vége. Az elején még örültem, hogy találtam magamnak társaságot. Most meg azon görcsölhettem, hogy mit kellett volna tennem. Talán nem úgy kellett volna indítanom, ahogy? Vagy nem kellett volna olyan bizalmasnak lennem? Fene tudja, a lényeg az volt, hogy már elviselhetetlenül zavart ez az egész.
Kívülről mindez meg sem látszott rajtam. Halál nyugodtan néztem a csillagokat, a mellkasom épphogy csak megmozdult levegő vételnél. Nem néztem semerre se, csak a sötét égboltot figyeltem. Még az sem tűnt fel, hogy társaságot. Mormogását hallva savanyú tekintettel fordítottam felé fejemet. Most senkire sem voltam kíváncsi. Mielőtt még megszólaltam volna jobban végig néztem a fiút és amennyit láttam belőle, rögtön leszűrtem, hogy régebben itt volt, mint én.
- Neked talán nem, ha van még kedved cseverészni. –szúrtam oda neki rideg hangon. Talán normálisabb lettem volna vele, ha jobb napomon talált volna meg, de sajnos most ezt kapta belőlem üdvözlésül. Nyugodtan visszafordultam az ég felé és ügyet sem vetve rá lehunytam szemeimet. Még el is fordultam az ellenkező irányba és hangosan kezdtem szuszogni. Próbáltam úgy tenni mintha aludtam volna. Pár másodpercig sikerült is. Pontosan addig, amíg a lelkiismeretem meg szólalt. Próbált rám hatni, hogy nem kellett volna olyan elutasítónak lennem. Eleinte nem hagytam magam, majd a sok nyaggatás árán megadtam magam. Sóhajtva fordultam vissza az ismeretlen felé.
- Ne haragudj, nem akartam bunkó lenni. –forgattam meg szemeit, mintha nem lett volna igaz. Azonban sajnálatomra a hangom elárult. Az előbbi rideg hangnem eltűnt és egy kedvesebb csilingelő hang vette át az uralmat.
– Mióta vagy itt? Észre se vettelek. –hangom egy ponton elcsuklott. Pont akkor, amikor én is felkönyököltem pont úgy, mint a most már velem szemben fekvő még mindig ismeretlen fiú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kőrösi Ráhel összes RPG hozzászólása (20 darab)

Oldalak: [1] Fel