Gyáááá jó reggelt *-* Mit csináltok ti itt hajnalban? o.O

Uhh nem lennék a helyedben...

Én melózni megyek... lassaaaaaaaaaaaaan

Leonie

- Balra? Haljak meg, azt mondta, balra forduljak a szobornál- morfondírozok magamban, vagyis a szavaim igazából Errorhoz intézem, csak hát bagoly lévén, nem nagyon érti a szerencsétlen. Vagy csak most csinál úgy, mintha nem értené a kis gaz.
Na, mindegy. Feltett szándékom megjelenni az évnyitón, és lopni egy talárt, mielőtt bárkinek feltűnik, nekem nincs. Jó, tényleg béna dolog volt tőlem, hogy a vonaton hagytam, de hát istenem…
- Hmmm- csillannak fel a szemeim, egy kisebb tömeget meglátva, és követve a fesztivál elvet, besorolok közéjük. Tuti, odamennek, ha meg nem… valahol tuti kikötök. Sose voltam szívbajos, sőt, ez a helyzet is tetszik. Már fáradt se vagyok, felköltözve a padlásra, sikerült azért pár órácskát szunnyadnom. Error persze velem tart, mert soha nem hagynám magára, és az, hogy ő a Bagolyházban kössön ki, sok más döggel együtt… na az kizárt, el is lehet felejteni.
És igen, a Nagyterem. Elsőre az jut róla eszembe, hogy…. nagy, de tényleg. A volt sulimé feleekkora, de gondolom a költségvetése is. Ahonnan jöttem, kuriózumnak számított a pénzes ember, és nem is maradt sokáig az, ami azt illeti.
Körbejáratom a tekintetem, és beharapva az ajkam, masírozok az legközelebb lévő asztal felé, kerülve mindennemű feltűnést, ami valljuk be, cseppet nehéz úgy, hogy míg mindenki máson talárt van, én mezei cuccban jelenek meg.
Persze nem is én lennék, ha nem akadna meg a lábam az egyik székben, és vágódnék hasra.
- Banyek- motyogom a padlónak, amolyan már megint? hangsúllyal. Gyorsan felkapom a fejem, hátha nem vette senki észre, mert ciki lenne, ha az a sok ember mind rajtam röhögne.

Helen néni

Olyan rég ücsörögtem már a friss levegőn. Oké, igazából tegnap este volt az a régen, akkor is csak azért mentem vissza a falak közé, mert egy prefektus fenyegetőzött. Nekem meg csak nem lehet nagy szám, már az első heteimben, hát én normálisan lettem nevelve, kérem szépen. Így nem volt mit tenni, behódoltam egy felsőbb hatalomnak, cserébe megúsztam az ágytáltakarítást. Ja, mert a delikvensre rá volt ám írva, hogy azt akarja velem csináltatni. Ismerem én a fajtájukat, a volt sulimban szétszívattak, nem mintha nem röhögtem volna folyton, de az más. Nekik eltűrtem, de ezek az európaiak… Tényleg furák ám.
Azt se értem, miért akarják a kint lévők, hogy ne járkáljak a vékonyka korláton. Hát nem látják, hogy tökre uralom a helyzetet? Apró titok, a nyalóka a számban, segít nekem a koncentrálásban, ezért nem zúgok le, és töröm agyon magam. Error biztonságos helyen ücsörög, nem még most sem kerül bagolyházba, nem is fog, ezt megmondtam ám már egy tanárnak.  Sétálgatás közben, megnézem a muníciót, és elégedetlenül horkantok, mikor szembesülök a ténnyel, kifogyóban a nyalóka készlet. Amúgy a zsebpénzemet arra költöm, már amikor Shanianak nem kellenek hennás cuccok. Nem vagyok én zsugori, bármimet odaadnám a nővéremnek, még a bal vesém is, így hát nem kell meglepődni az önzetlenségen, tudom, hogy az mostanság kuriózum.
Hirtelen kell hapciznom, és csak a reflexemnek köszönhetem, hogy még idejében sikerül megfognom azt a kiálló oszlopot, és nem kerülök közelebbi viszonyba a talajjal. Viszont a nyalókám kiesik a számból, pedig az a kedvenc ízem.
Mivel sose bővelkedtünk pénzből, tudom, hogy az ételre vigyázni kell, és pocsékolás lenne, ha csak ott hagynám, ezért akasztom be a lábam, és próbálok leereszkedni, hogy az épp csak lógó nyalókámat elérjem. Tyű, ha most Shan látna, tuti leordítaná a fejem, mázli, hogy nincs itt.

Rubya professzor asszony

Meg akarom lepni Shaniat. Csak ez jár a fejemben, mert ha már drága nővérem nem rugdosott haza páros lábbal, illik azért azt meghonorálni. És itt érkezünk el a problémához. Pénzem, az nincs, amit sikerült összegyűjtenem, azt a vonatjegyre költöttem… meg némi nyalókára, és nem érzem, hogy annyira kellenék én aktív munkaerőnek, főleg, hogy félig arab vagyok. Tudom, az itteniek bizalmatlanok, és igen, okkal, de héj, nincs rám írva, hogy AL Kaida-Ölj szívvel! Sőt, ami azt illeti egy terroristával se futottam még össze, pedig sokáig járkáltam olyan környéken. De hát mit tehettem volna, ha a barátnőm ott lakik? Na, nem mintha mi az Upper East Sideon laktunk volna… szó sincs erről, nem mellesleg, kilenc embernek marha pici volt az a ház.
De most itt vagyok egy tök új helyen, és nem egyedül, ez azért jó dolog, bár meg nem mondanám, Shan fejéből hogy pattant ki az ötlet, hogy pont Magyarország, no de mindegy.
- Error…. ezek a festmények beszívtak- motyogom a baglyomnak, miközben csak úgy kapkodom a fejem az ordibáló portrék között. Kezemben még mindig azt a kőt szorongatom, amit még a kétes alaktól loptunk el… mikor az eszméletlen volt.
Azt hallottam, van itt egy nő, aki az ilyenekkel foglalkozik, hát gondolván, hogy tuti ért hozzá, csak felkeresem, hátha megmondja nekem, mennyiért tudom elpasszolni. Azt is tudom, hogy valahol erre lakik… valahol. De olyan nagy ez a kastély. Kivéve a számból a nyalókát, végignyalok az ajkaimon, és kint felejtve a nyelvem, torpanok meg, hogy aztán eldönthessem, merre tovább.
Végül úgy döntök, balra fordulok be, így a finomságot visszarakva a helyére, folytatom az utam.
- Halihóóóó…. köves néni- mivel csak a nemével vagyok tisztában, máshogy nem igen tudom szólítani. Remélem, a hangom elég hangos ahhoz, hogy meghallja, azt meg még inkább, hogy erre lézeng valahol, mert ciki lenne úgy ordítozni, hogy az nem talál meghallgatásra.  

a kavics

Helen néni *-*

Még szerencse, hogy nekem nem kell semmiféle tanulással törődnöm. Nem mintha nem tenném, szoktam ám, csak most pihi van, na. És ki kell még pihennem a meglógásom okozta fáradalmakat. El se tudom mondani, hány határon léptem át, ha nem lennénk az Euban, ezt buktam volna, vagyis nem.. vettem volna útlevelet, azt csak lesz valahogy.
Igazából nem sok dolog hat meg, jelenleg is csak az, hogy a nyalókám nem ott van, ahol lennie kléne neki. Még szerencse, hogy Shaniaval sokat jógáztam, na meg a gimnasztika is ott van, amit éveken át űztem, a parkourral együtt, így nem olyan nehéz felvenni ezt a testhelyzetet, mint amilyennek tűnik ám.
- Héj, ez nem ér- sikkantok fel, mert már majdnem elértem volna a finomságot. Nem kerül sokba rájönni ezek után, hogy már nem is vagyok egyedül. A szemem felcsillan, mert én amúgy marha társasági lény vagyok.
- Nekem is eszembe jutott ám volna... na jó, nem... néha tökre elfelejtem, hogy varázsló vagyok- vakarom meg a tarkóm, szigorúan az után, hogy normális állásba tornásztam magam.
A néni, tuti, hogy tanár, de igazából nem diszkriminálok senkit, így most is szemet hunyok e felett a tény felett, mert én már csak ilyen jótét lélek vagyok.
- Epres-joghurtos. Visszakaphatom?- kérdezem párhuzamosan azzal, hogy ő nyújtja is felém.
- Köszönöööööm- virulok fel, mert mégse rolex, nem kéne csak úgy elvenni tőlem, akkor úgyis rossz kedvem lenne, és azt senki se akarja.
- Kér egy nyalást?- érdeklődöm, miközben megtörölgetem, és a tanárnő reakcióját várva, tekintek rá, mielőtt újból bekapnám.
- Amúgy Aisha vagyok, Aisha Nayar... és nincs középső nevem. Gondolom a szüleim kreativitása kiveszett, mert mind az öt nagy tesómnak van, de nekem meg öcsinek már nem adtak- vonok vállat, nem is gondolva arra, nem kéne ennyit beszélni.
- A néninek hány neve van?- neeeeem, nem hogy hívják, az annyira sablonos kérdés lenne.  

Morcos néni *-*

 Hát na... rögtönöznie kell az embernek, ha nincs a zsebében egy névjegyzék az itt élőkről. Már pedig, nekem még nem sikerült beszerezni. Próbáltam, csak hát az igazgatóit nem sikerült megtalálni. Pedig a fontos cuccok ott vannak ám. Volt sulimban könnyen megoldottam, mondjuk ezzel rossz hírnévre tettem szert, de üsse kutya, annyit megért.
- Csókolom. Elnézést, nekem csak azt mondták, hogy professzor néninek tetszik lenni, a nevét sajnos nem tudtam meg. Nem akartam én ilyen faragatlan lenni, csupán... valahogy találkoznom kellett a nénivel- mosolyodok el halványan, majd kivéve a zsebemből a nyalókát, a nő felé nyújtom.
- Tessék elfogadni, nem mérgező, csak a fogakra, viszont elűzi a rosszkedvet- legalább is nálam simán, azt viszont nem tudom, hogy Morcos néni erre mennyire vevő. Mindenesetre, próbálok én barátkozni, láthatólag, nem  a legjobb módszerekkel, de na... csak beletanulok majd egyszer.  
- Ohh... pardon. Aisha Nayar vagyok... csak pár napja érkeztem, és az a helyzet, hogy.... megszöktem otthonról, mert itt a nővérem, és nélküle nekem még a levegővétel is nehéz. Higgye el, nem túlzok. Imádom Shaniat- kezdek áradozásba, mert egy jó testvér ezt teszi, na meg bárki, aki ismeri a nővérem. Róla tényleg nem tudok semmi rosszat elmondani, nem hiába ő a kedvencem.
- A lényeg az, hogy mivel ő nem rugdosott haza páros lábbal, mikor rájött, itt vagyok, szeretnék neki ajándékot. Csak hogy ő nincs oda annyira a nyalókákért, ne kérdezze, miért, ez számomra is rejtély- tárom szét a karom tök értetlenül, mert ugyan kérem, létezik még egy nem nyalókafüggő ember? Ugye hogy nem.
- Csak hogy... a pénzem nagy részét vonatjegyre költöttem, a másikat nyalókára, mert az is fontos ám. Így csak ez maradt nekem- mutatom meg a néninek a követ, amit egész idáig szorongattam.
- Nem tudom, milyen lehet, úgy lo... vettem kölcsön. Na, jó én nem tudok hazudni. A barátnőmmel loptuk még el egy ájult bácsitól..., de esküszöm, ezen kívül semmit se loptam. Így görbüljek meg- mutatom a mutatóujjamat úgy behajlítva, hogy az már fáj.
- És hát na, ezért kéne a maga segítsége- remélem, azért ki tudja szűrni a neki fontos információt.

Kedves professzor *-*

Igazából átjár egy kisebb pánik, mert... oké, ettől a nőtől ki ne gyulladna be, most komolyan? Persze, tudom én, hogy a tanárok többnyire nem kedvesek, mert nem az megfelelő nevelési módszer, de ez a tekintély (?) picit ijesztő nekem. Nem is csoda, hogy fülem-farkam behúzva, bólintok egy aprót, mintha attól tartanék, elveszthetem a fejem. Bár ki tudja, mi a módi ebben a suliban.
Aztán arra is rájövök, hogy a tanárnőnek vélhetőleg nem tetszik a sok fecsegés, a tekintete elárulja.
- Én sajnálom, egyszerűen nem bírom abba hagyni, mármint a beszédet. Nagyon szeretek, majdnem annyira, mint a nyalókát - próbálom én rövidre fogni, és csak óvatosan ejteni ki a szavakat.
És rá is térek a tárgyra, mert igazán nem szeretném az idejét pocsékolni. A szemeim elkerekednek, és még a levegő is megakad bennem, mikor hallom, mit szedtem én össze. Ha belegondolok, hogy hol a zsebembe, hol a táskámban volt, nos, úgy hiszem, ezt nem feltétlenül kéne megemlítenem.
- De hát én nem akarom megmérgezni Shaniat - kétségbeesetten tekintek a nőre, még néhány könnycsepp is kiszökik, amiket a felsőm ujjával törlök le. Én tényleg semmi rosszat nem akartam, csak szépet adni neki, mert szeretem.
Hüppögve bólintok, holott fogalmam sincs, mit akar elsza... izélni. Nem értem én ezeket a furcsa szavakat, de hát mégis ő a professzor, tudja, mit csinál. Azért vicces belegondolni, mekkora szerencsétlen vagyok, holott nem is akartam sose bajt, mégis belekeveredtem, vagy szimplán csak úgy sült el.
Oké, a bácsi kifosztása az én ötletem volt, de akkor viccesnek tűnt, és hát... mit szépítsünk? Neki már nem volt szüksége a holmijára, gondoltam én. Na, meg hát, ha mi nem tesszük, megteszi más.
- Nee-nee-neem tudom, a bácsit az óta se láttam, hála égnek - mert nekem volt egy olyan érzésem, hogy amit tőle kaptunk volna, biztos, nem tesszük zsebre.
- Ígérem, és köszönöm. Amúgy nem szoktam lopni, az csak egyszeri alkalom volt... a hecc kedvéért - csak egy halvány mosolyt csikarok ki magamból, de a szemeim ugyanúgy csillognak, mint percekkel ezelőtt. Mégis csak kedves a professzor, tényleg kedves.
- Vagyis... cserélünk? - dobódok fel teljesen, mert úgy hiszem, Seni nagyon fog örülni a kőnek, főleg, hogy attól nem halhat meg.
Mit sem törődve a helyzettel, fogom magam, és odasétálva a professzorhoz, meg is ölelem.
- Köszönöm szépen. Tényleg köszönöm - bár van egy olyan érzésem, a hálám kifejezésétől nem lesz elragadtatva.

Reggelt *-* Mindenki zombi még xDD

Leonard Harris - 2014.05.02. 15:46


Milyen sárkány? *-* Én is akarok egy sárkányt *-*

Bánkúti Izabella - 2014.05.02. 16:02


Izaaaaa *-* * jól megszorongatja a másik nagylányt* Osztozzuuuuuunk *-* Majd... majd belopom hozzánk, meg... uhh... azzal megyünk a cukisboltba *-*

Most nem azért, de a tanbának még a szeme se áll jól

És még a gyerekeket is bántalmazza fizikailag o.O Iza véggyé meeeeg * mögébújik*

Olivér

Utálom a mosolyom, mostanság nem is lehet az arcomon látni. Összevesztem Shannel is, és abszolút nem figyelek arra, mi folyik körülöttem, ami csak akkor lenne iszonyat menő, ha azt se tudnám, bennem mi folyik, de ez nincs így.
A szégyen valahogy mindig bekúszik a bordáim közé, és nem hagy levegőhöz jutni. Oké, nem nagy szám, sokan mondanák ezt, de őket nem úgy nevelték, mint engem. Most minimum már férjes asszonynak kéne lennem, de inkább titkolom. Jó, csak egy hülye csók volt, amit nem is akartam, vagyis akkor de, de amúgy nem.
Beletúrok a hajamba, és úgy döntök, majd a levegő kijózanít, vagy felpofoz, vagy mit tudom én, csak a nővérem szemébe ne kelljen néznem.
Hülye furcsa késztetés, azt se értem, miért múlt el csak úgy huss? Mert hogy én nem vagyok olyan csapongó, vagyis de... az voltam, amíg el nem követtem azt a hülyeséget, abban a hülye teremben, azzal a hülye sráccal. Na jó, Bálint nem tehet erről, elvégre én könyörögtem ki. Te jó ég, még könyörögtem is. Szánalmas vagy, Nayar.
Megfogom a jegyzeteimet, és pár percig elcsodálkozok azon, hogy vannak, mert, hogy arra már nem emlékszem, mikor kerültek azok a szavak a pergamenre. Mindegy,látszatnak tökéletesen megfelel.
- Meg nem értett művészlélek leszek - válaszolok Shan fel nem tett kérdésére. Ez van, ha valakit annyira ismersz, hogy már csak a tekintetéből ki tudsz szűrni bármit.
- Nincs semmi Shan, csak... rossz napok, oké? - sóhajtok fel, és örömmel konstatálom, tesóm végre elenged. Persze, tisztában vagyok vele, hogy hosszútávon nem úszom meg, hacsak nem avanzsálok át energiabombává, de nem megy. És nem csak azért, mert a kastély túlnyomó többsége ezt nem nézi jó szemmel, hanem, mert egyszerűen nem engedhetem meg magamnak a vidulást, még a nyalókáim is kidobtam.
Ha ez nem lenne elég, a temetés is rányomja a bélyeget a kedvemre. Bár szerintem Shan sokkal nehezebben viseli, hisz ő állt közelebb a bátyánkhoz, de ő nem csúszik szét, nem tudom, hogy csinálja, de tartja magát. Talán... esetleg, bizonyára példát kéne vennem róla, és nem homokozóba dugni a fejem, mert bármennyire is szeretnék, nem vagyok már annyira kis lány.
Teljesen eltökélten ülök le a padra, és kezdem a sorokat vizslatni, próbálva kivenni belőlük a szavak jelentését, csak hogy ez korántsem megy annyira, ha a gondolataim ezerfelé cikáznak.
- Ó a francba - idegesen dobom el a pergament, ami stílusosan landol a kútban. Mély levegő után állok fel, és próbálom onnan kihalászni, mert oké, hogy most kicsit ingerült vagyok, arra azért szükségem lesz.

Olivér

Persze, miért is dühönghetném ki magam egyedül? Már-már forgatókönyv szerű, hogy valaki tanúja lesz a cselekedetemnek, amivel rendesen megcáfolom a tényt, én igenis épelméjű vagyok. Oké, bevallom, hogy sose voltam teljesen normális, de ezt egy idegennek honnan kéne tudnia, nem?
Amúgy nem zavartatom magam, ugyanúgy próbálom kihalászni a pergament, amit hirtelen dühből fakadóan úsztattam meg egy kicsit. Nekem az nem megy, hogy magamba fojtsam a dolgokat, azzal csak saját magam mérgezném, és még mindig azon az elven vagyok, nem szégyen az, ha az embernek vannak érzései, és ne adj Isten, még ki is mutatja, csak hát… sokkal jobb lenne úgy kimutatni, ha nem lenne szemtanú, akit aztán ciánozhatok meg, hogy ne terjedjen rólam pletyka. Pedig itt terjed, minden, mindenkiről, és fúúúj, ez egy undorító szokás. Én naivan azt mertem hinni, ez egy iskola, és nem valami túlcsicsázott reallyti.
De ha már úgyis egy dilis csajként leszek elkönyvelve – még bízni se tudok abban, hogy a srác nem előítéletes -, legalább a kicsit dilis jelzőt kiharcolom magamnak.
- Ja, ha már az aranymosásnak annyi – nyögök fel, mert már majdnem sikerült elkapnom, aztán mégse. Nem, nem gurolok be, higgadt vagyok, legalább annyira, mint az, aki képben van a szó fogalmával.
- Nézd, ha meguntad az ott álldogálást, nem segítenél? Hidd el, tök jó buli… na jó nem, viszont ki kéne halszánom, mielőtt még teljesen olvashatatlan szavak lesznek rajta – igen, ennél szebben én nem tudok segítséget kérni ebben az állapotban.
- Vagy tudod mit? Hagyjuk a fenébe, majd kölcsön kérem valakitől – megunva a tömérdek sikertelen malőrt, fogom magam, és a kút peremére ülök, hogy behatóbban tudjam tanulmányozni a srácot.
- Dohányzol – igen, ezt a tényt úgy közlöm vele, mintha minimum egy főben járó átkot szórt volna el az imént.

Olivér


Piszok mázli, hogy nem küzdök sem megfelelési kényszerrel, se feltűnési viszketegséggel, sőt… még csak azt se akarom, szeressenek, mert a srác vélhetően összetörte volna a szívem az érdektelenségével. Tényleg nem áll fent ez a helyzet, nem mozgat, még túlzottan ez a találjunk magunknak minél előbb valakit, hogy ne lógjunk ki a sorból dolog. És a mellékelt ábra is mutatja, hogy ezzel csak gáz van, hatalmas, magamat utálós gáz.
Persze sokkal könnyebb dolgom lenne, ha nem épp egy piszok rossz pillanatomban kapott volna el, de kárpótol, hogy látszólag ő se repes az én társaságomtól, de nem én leszek az, aki lelép az biztos. Nem mintha szándékomban állna elkergetni a nálam idősebb hímnemű egyedet, elvégre ez egy közterület, csupán dühöngeni akarok egy kicsit, csapkodni és aktívan utálni magam, úgy, hogy közben nem tűnök teljesen idiótának. Igen, ez úgy tűnik, marha nagy kérés.
Felhorkantok az önzetlenségét látva, gondolom, nem erre a reakcióra számít, főleg, mivel az előbb még én kértem meg erre.
- Persze… így aztán nagyon menő vagy, ha neked a könnyebb út jön be… - vonok vállat, mert mégis ki vagyok én neki, hogy ítélkezzek felette, meg amúgy is. De engem valahogy mindig taszított a lehetőség, hogy valamit a könnyebb megoldással szerezzek meg, így oda az élvezet, na meg… hol marad a lélek megedződése? Ha mindig csak biztonsági játékot játszunk, cseszhetjük, ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol nincs biztonságos út. Nekem már nem egyszer volt már hozzá szerencsém, igen, még így fiatalon is, de hát… ha valaki olyan környéken nő fel, igazán megszokja ezt egy idő után, és meg tanulja komolyan kezelni azt, hogy tíz után egy lélek se lehet az utcán, meg a többi.
- Ez után a mutatvány után, ne várd, hogy oltárt emeljek – egy negédes mosollyal az arcomon, próbálom letörölni az egoista vigyorát. Tény, sokkal jobban értékeltem, ha már csak azért is, hogy megmutassa, ő idősebb, villant is valamit, de így elveszett az érdeklődés. Na, jó ez nem teljesen igaz, mert ugyanúgy érdekesnek találom, talán azért, mert teljesen más, mint akiket ismerek.
- Még sose próbáltam – meresztek rá nagy szemeket, aztán csak a látszat kedvéért vállat is vonok. Hiába fog el a késztetés újfent, hogy kipróbáljam, milyen, tudom, hogy Shania letépné a fejem a helyéről.
- Tőlünk ezt tiltják, mármint…. nagyon… - igazából meg se akarom magyarázni, nem is várom el, hogy megértse, épp elég az, ha azt leszűri, pont emiatt kecsegtető a lehetőség, még ha az ki se alakult.

Olivér

 
Szegény srác, biztos nem lehet jó napja neki sem. Ennek orvoslására persze csak pár ezer megoldás fogalmazódik meg bennem, mégis úgy döntök, jobb visszavenni, és nem zúdítani rá mindent - amit mellesleg alapból szoktam -, mert nála igenis pálca van, használni is tudja gondolom, plusz jóval idősebb nálam. Ergó, ha arra kerülne sor, hogy abban látja az élvezetet, hogy engem kínoz, esélyem se lenne. Békés, oké aránylag békés teremtésnek gondolom magam, így a józan eszem, meg a cseppnyi félelem - ami vélhetően a másik kisugárzásának köszönhető -, azt mondatja velem, ne vele szemben feszegessem a határaim, legalább is ne most.
Azt persze nem bírom megállni, hogy ne szóljak be, mert... mert Aisha vagyok, aki igenis más fejéhez vágja, ha valami nem tetszik neki, mert tud nagyon gyorsan futni, ha arra viszi a szükség.
- És a logikában mi a jó? Attól lesz kiismerhető az ember... és unalmas egy idő után, így a végeredmény még mindig ugyanaz - vonok vállat, miközben magam vizslatom a víz tükrében, és eltűrök egy tincset, ami épp marha rossz helyen van.
Nem azért nem nézek a srácra, mert annyira ijesztő, inkább tartok magamtól... vagyis attól, hogy a múltkori incidens megint megtörténik. Jó, tudom, hogy az a kor is elkezdődik egyszer, So ezt részletesen el is mesélte nekem, lévén anyámnak nem volt ideje, de én nem akarom. Az régen rossz, ha egy férfi el bírja vonni a figyelmem rengeteg sokkal fontosabb dologról.
- Szoktad másra is használni a szád? - bukik ki belőlem a kérdés, anélkül, hogy belegondolnék, mik is hagyták el a szám. Jó, de a fiútól eddig csak grimaszt, vigyort, vagy valami más arckifejezést láttam, és nem valami bőbeszédű, ami csak azért idegesít, mert így gondolkodhatok azon, mi jár a fejében, és mivel az én elmém kreatív, el is kezdek parázni.
- Miért nem ülsz le? - mutatok magam mellé, mert hely az van bőven, és tudtommal én se szenvedek fertőző betegségben, bár ki tudja, mit szedtem itt össze.
- Igen, vagyis nem... nem tudom, már így is kitagadnak, ha megtudják, hogy.... - megrázom a fejem, mert azért mégse kéne egy idegennek elregélni, milyen vétséget követtem el, még csak az hiányzik, hogy elkönyveljen könnyűvérűnek.

Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.05.23. 16:46


Ophelia bezárta a vitrinbe xDD Megsúgta *-*

Azt én nem tudhatom o.O

Nem jön vissza xDD Túl jól érzi magát ott, ahol van

Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.05.23. 17:12


Nem halt meg xDD Serennek mondd.... ő csak... máshol van, jobb helyen xDD

Mondom, hogy nem nyiffant ki xDD Belépett a maffiába na Ezt akartad hallani? xDD

* berobban ő is* Tufff csak én nem tudok aludni? o.O

Mi a helyzet erre? ^^

Én a BK brigádból már bármit kinézek xDD

Mi... Mariiiiiis *-*  * férfiasan ordítva a nyakába ugrik*  

Maris leszel És ne merd bántani Adamet, különben leborotválom a szőrt a lábadról <3   * full navinés*  

Naaa most miért dőltbetűzől? Én igenis NagyLány vagyok ^^

Meeeeeg *-* <3

Freeeed *-*

Hát nincs mese... Adam bá' celeb vemp lett

Én simán bevédem a frizud *-* És tök jó verőember vagyok ám