33. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tenshi Dasha összes RPG hozzászólása (129 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 5. 19:27 Ugrás a poszthoz

Kérdésekkel teli fejjel járkálok az iskolában. Új tanuló vagyok, még nem nagyon ismerem sem a helyeket, sem a többi diákot. Mindig is csöndes, magamba forduló ember voltam, nem szoktam beszélgetést kezdeményezni talán csak a közeli barátokkal. Ellenben nem vagyok félénk típusú sem. Sokan elítéltek már ezért. Többen is vámpírnak csúfoltak megjelenésem és viselkedésem miatt. De aki meg akar ismerni azt rájön, hogy kedves és megbízható vagyok.
A hatalmas iskolán belül egy nyugodt helyet szerettem volna találni. Gondoltam a Tanulószoba pont ilyen. Kinyitottam az ajtaját. Békés helynek tűnt. Továbbmentem és leültem az egyik fotelbe. Sosem voltam az a tanulós típus, inkább tapasztalatszerzéssel szereztem információt és a tudást. Mindig is szerettem kalandozni, utazgatni, kultúrákat és lényeket megismerni. Szóval a tankönyv helyett inkább a kedvenc fantáziakönyvemet olvastam tovább.  
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 6. 17:19 Ugrás a poszthoz

Luna

Amikor már láttam, hogy felém közeledik, felnéztem. Kicsit megijedtem hisz először még nem tudtam, hogy mit szeretne. Persze nem úgy tűnt mintha rosszindulatú lenne, csak azért féltem, hátha éppen az ő helyére ültem volna le.
Az ikertestvérem is mindig panaszkodott otthon, mert mindig az ő székére ültem. Természetesen rajta csak röhögtem. Sokszor még szívattam is őt ezzel. De ez most más helyzet.
Azért a kérdések után megnyugodtam és viszonoztam a mosolyát.
-Szia! Igen, új vagyok. A nevem Dasha. -Mondtam határozott, de kedves hangon.
-Ez a könyv angyalokról szól. Egy lány beleszeret egy arkangyalba és az ő történetüket meséli el. Kaland dús, igaz vannak benne véres részek. A többit érdekességet nem szeretném lelőni, hátha majd te is el szeretnéd olvasni egyszer. Ha gondolod, majd szívesen kölcsönadom. - Próbáltam bőbeszédű lenni.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 6. 19:45 Ugrás a poszthoz

Luna


Kicsit meglepett, hogy a származásomról kérdezett. Akikkel eddig találkoztam életem során azokat nem nagyon érdekelte ez. A barátaim is csak napok után tették fel e kérdést. Mindenesetre jól esett, hogy észrevette, hogy van bennem mongoloid vér, és annak még jobban örültem, hogy rájött, hogy épp koreai vagyok. De honnan gondolta?  
- Köszönöm. A nevem, vagyis a Dasha amerikai név. De jogosan tippelted, van bennem koreai vér. Pontosabban az apám koreai. Az anyám amerikai és ezért sokáig kint éltünk San Francisco-ban. De a szívem mélyén koreai vagyok. - Mondtam neki. Aztán gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki a másik nevem, de végül úgy döntöttem, hogy elmondom.
- Amúgy a koreai nevem Park Son Yeong (박손영). De így senki sem szólít és amúgy sem ezt használom.
- Nem gondoltam volna, hogy tényleg érdekelni fogja a könyv. A mai lányok kedvence inkább a nyomozós regények. Gondoltam odaadom neki aztán majd meglátjuk, hogy tetszik-e neki vagy nem. Egy próbát megér. Ekkor jöttem rá, hogy én róla még nem is tudok semmit.
- És te honnan jöttél? Mesélj egy kicsit magadról.
Utoljára módosította:Tenshi Dasha, 2014. március 23. 20:29
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 8. 13:50 Ugrás a poszthoz

Luna


Megtudtam, hogy thai születésű, aminek nagyon örültem ugyanis sok barátom van aki thai. Nagyon sokszor nyaraltunk már Thaiföldön és nem túlzás, az egyik legszebb hely. Mindig szívesen megyek vissza oda.
Egész életemben imádtam utazgatni a világban amire sokszor alkalmam is volt, de őt hallgatva rájöttem, hogy az én életem nagyon unalmas az övéhez képest. Kicsit irigykedtem is mert ő nagyobb világjáró mint én. De természetesen csak jóindulatból.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekli majd Korea. Jókedvvel álltam neki beszélni a múltamról és az országomról.
-Igen, Koreában is éltem. 18 évemből 12-t töltöttem Dél-Koreában. Seoul-ban születtem és ott is nőttem fel. 8 éves koromban költöztünk ki Amerikába anyukám miatt, aki San Francisco-i születésű. Meg hát fontos az angol nyelv tökéletes elsajátítása is. Nagyon szerettem Kaliforniát, de már nagyon hiányzott a keleti kultúra, amiben felnőttem, ezért 6 évre rá, 14 évesen visszaköltöztünk Seoul-ba. -Meséltem neki. Azután kicsit elgondolkoztam, hogy mit is mondhatnék magáról az országról. Nem volt könnyű összeszedni a gondolatokat, de végül összehoztam valamit, amit érdekesnek gondoltam:
-Dél-Korea nagyon modern és gazdag ország. Szerintem ott az emberek sokkal barátságosabbak mint például Amerikában. Emellett gyönyörű természeti hely is. Sokat szoktunk kirándulunk a szabadban a családommal. Ez az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem is.
- És még sok mindent elmeséltem Koreáról. Remélem, hogy nem unta meg a felénél. Szerencsére nem kellett belemennem a részletekbe, hisz ő is ázsiai lány.  
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 8. 20:29 Ugrás a poszthoz

Luna


Amikor kimondta azt a mondatrészt, hogy "ég és föld e kettő" nem hittem a fülemnek. Én ezt a mondatot nem mertem kimondani, nehogy megbántsam, hisz ő olyan sok helyen lakott már. Ki tudja, lehet, hogy pont az európai, amerikai szokás tetszett meg neki. De ezek szerint nem. Ezek szerint kimondhattam volna. Ezek szerint ugyanúgy nézünk a világra. Ennyit számítana a hovaszületés? Vagy vannak nem ázsiai emberek is akik így gondolkodnak? Tettem fel a kérdéseket magamnak.
Közben láttam, hogy a könyvet visszateszi a polcra. Ez azt sugallta nekem, hogy érdekesnek tart engem és a múltamról szóló történeteimet. Ki tudja, a végén még közeli barátok is leszünk.
Kérdései visszaugrasztanak a valóságba. Talán kicsit túl elmélyültem a gondolataimban. Mosolyogva továbbfolytatom az én kis múltamról szóló sztorit.
- A költözés mindig nehéz volt. Főleg az első. Koreát otthagyni borzalmas volt, bár tudtam, hogy még visszatérek oda. Még az nyugtatott, hogy ezentúl az angolt nem tanulni fogom, hanem beszélni.
-Kis szünetet tartottam, majd folytattam.
-Amerikát már könnyebben hagytam ott. Igaz, imádtam a híres városban élni és mediterrán levegőt szívni, de az érzés, hogy hazamegyek az mindennél jobb volt.
-Újra belegondoltam az érzésbe, mire a mosolyom még szélesebb lett. Majd eszembe jutott a következő kérdése.
-Édesapám óceánkutató Dél-Koreában, édesanyám meteorológus.
-Talán kicsit túl rövidre is vettem, de én nem tartottam érdekesnek ezt a témát, annak ellenére, hogy a munkájukat szerettem.
Az hogy megkérdezte, hogy milyen erdők vannak Koreában nagyon meglepett. Még senkinek sem jutott eszébe az erdők. De én örültem neki, mert hát én is nagy erdőfan vagyok.
-Korea erdői változatosak. A legkülönlegesebb erdőtípus ott talán európai szemmel a babérlombú erdők. Ott az erdők hegyes-völgyesek és nagy kiterjedésűek. A levegő nagyon tiszta.
-talán emiatt is szerettem volna hazajönni USA-ból. Gondoltam bele.
-Az biztos, hogy kirándulni nagyon jó ott. És te milyen országokban éltél?
-Kérdeztem meg, hisz már nagyon érdekelt.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 9. 17:36 Ugrás a poszthoz

Luna


Mikor felsorolta, hogy milyen helyeken lakott már, elcsodálkoztam. Különösen Alaszkán. Elképzeltem, hogy milyen lenne az életem ha ott élnék és hát nem voltam elragadtatva. De ez csak az én érzésem. Én mindig is a meleg éghajlatot kedveltem. Nem feltétlenül a trópusit, de azért nem szerettem amikor 10 fok alá ereszkedett a hőmérő higanyszála. Kíváncsi voltam, hogy ő hogy érezte magát ott.
- Tényleg sok szép helyen laktál. Ezek közül melyik tetszett a legjobban? És milyen volt Alaszkában élni?
-Tettem fel a kérdéseket neki. Számítottam rá, hogy a szüleim után a testvéreim és érdeklik. Ez természetes.
-Van egy bátyám. A neve Kristian. Ő is az amerikai nevét használja, mint a családban mindenki, apám kivételével. Nagyon kedves és példamutató személy. De szerintem a másik testvérem jobban fog érdekelni téged. A bátyámon kívül van egy ikertestvérem is. Méghozzá ő is lány. A neve Victoria. Sokan összekevertek minket régen. Most már Victoria haja egy kicsit szőkébb ezért már annyira nem hasonlítunk. -Elgondolkozok. -Najó de.  - Majd sunyin mosolygok.
-Én és az ikrem örökös bajkeverők vagyunk. Szegény bátyám már tudom miért nem örült, amikor kiskorunkban neki kellett figyelni ránk. -Felkacagok.
A hobbijaimról még nem is gondolkoztam. Csak csináltam amit éppen akartam. Mentem a fejem után mindig, sokszor édesanyám nem is bírt velem és Victoriával. Azért megpróbáltam válaszolni a kérdésére.
-Nagyon szeretek harcművészeteket tanulni. Természetesen legközelebb hozzám a taekwondo áll. De emellett karatézok, dzsúdózok és kungfuzok is.
- Gondolkoztam, hogy elmondjam-e, hogy milyen öves vagyok belőlük, de inkább nem beszéltem a sikereimről.
-És te miket szeretsz még csinálni? Neked vannak testvéreid? -Kérdeztem vissza.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 10. 20:13 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Hallottam, hogy beszélik a többiek, hogy terveznek egy kiruccanást a temetőbe. Mivel én még új vagyok itt, ezért úgy gondoltam, hogy nem ártana ha jobban megismerném őket. Úgy döntöttem én is elmegyek erre a barátságpróbára, még ha ezzel szabályt is szegek. Nyugtatott a gondolat, hogy a múltkor sem buktam le a Titkos Könyvtárban, reméltem most sem fogok.
Este, éjfél körül el is indultam. A farmernadrágomra és a melegítőfölsőmre felvettem egy fekete kapucnis köpenyt, feltételezve, hogy így kisebb a lebukás veszélye és az hogy valaki meglát az utcán. Kiléptem az ajtón és halkan elosontam az iskola kapujáig. Eddig minden simán ment. Gyorsan szöktem ki rajta, hisz ott láthattak meg a legkönnyebben. A város felé vezető úton battyogtam. A kapucni még mindig a fejemen volt és a fejem előrehajtásával még rá is segítettem, hogy tényleg ne látsszon ki semmi se a hajamból, se az arcomból.
Egyszer csak megpillantottam egy fekete macskát. Először nem törődtem vele, mentem tovább. Körülbelül 10 lépés megtétele után észrevettem, hogy a macska követ engem. Hátranéztem majd leguggoltam a karomat tartva, hogy ugorjon bele. A fekete csöppség rögtön bele is ugrott. Felálltam és mentem tovább. Mikor a sötét részhez értem a köd nálam is leszállt. Mentem a karomban doromboló cicussal a sűrű ködön át. Hirtelen beszélgetésre lettem figyelmes. Kínai nyelven beszélgetett néhány férfi. Felismertem a nyelvet, hisz Koreában én tanultam kínait, de már nem tudtam megmondani, hogy mit sutyorogtak. Elfordítottam feléjük a fejem, talán az arcom kis része láthatóvá is vált. A beszélgetést abbahagyták, láttam szem számítottak rá, hogy rájuk nézek. Visszafordítottam a fejem előre, majd mentem tovább.
Végre odaértem a temetőhöz és megláttam a többieket. Gondoltam nem tudják még hogy ki vagyok, inkább odamegyek hozzájuk köpenyben és majd csak az orruk előtt veszem le a kapucnit. Ha már ez egy barátságpróba és pont a temetőbe rendezik akkor legyen egy kis izgalom már az elején is. - Mondtam magamban. Így is tettem. Macskástul és kapucnistul odasétálok melléjük, majd leengedem a kapucnit. Köszönök nekik:
-Sziasztok! Remélem nem baj, hogy én is jöttem.   
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 15. 20:19 Ugrás a poszthoz

Luna



Nagyon szimpatikus volt az, hogy bárhová ment ő mindig jól érezte ott magát, annak ellenére, hogy a helyek között volt trópusi és sarkövi éghajlat is. Én már biztos begyogyóztam volna a gyors klímaváltozástól. Alaszkáról lévő gondolata azonban egyezett az enyémmel. Szerintem is szép hely és tényleg nem mindennapi látvány. Mondjuk valószínűleg engem a hideg kikészített volna.
Furcsa volt számomra, hogy úgy vezette fel a kérdését, hogy "Biztos sokan kérdezték már". Tőlem még egyszer sem kérdezték ezt meg, talán Victoria-tól igen, de nekem nem mondta.
-Fura módon tőlem még nem kérdezték meg. Te vagy az első. -Mosolygok.
-Igen, valamennyire igaz. Érzem ha nagyon boldog vagy éppen nagyon szomorú, bánatos, depressziós. -Ekkor elhallgattam és magamba roskadtam egy kicsit. De aztán próbáltam ugyanolyan maradni mint eddig voltam.
-Az unalmas perceiben, amikor ő maga sem tudja megmondani, hogy mit érez akkor én is csak találgatni tudok.
Aztán rátértem a következő kérdésére. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy hogy érti a kérdését, de mondtam valamit válaszként, remélve, hogy így gondolta.
-A harcművészetek iránt egy bizonyos nap után kezdtem érdeklődni. Sportszerűen tanultam őket, de jártam magántanárhoz is, aki megtanított pár olyan dolgot, amit a versenyeken nem használhatok, de az életben fontosak lehetnek számomra. - Kis szünet. - Azért a taekwondo a áll hozzám a legközelebb, mert az koreai.
-Sokszor jártam már pórul a szabálytalan mozdulatokkal a versenyeken, de sosem bántam meg, hogy a Mesterem megtanította őket. Elgondolkozok, mert hirtelen nem jut eszembe, hogy milyen is az a tai chi. Majd leesett.
- Nekem a tai chi-hoz nincs affinitásom. Én energikus és gyorsan mozgó lánynak tartom magam. A lassú, könnyű mozdulatok valamiért nem mennek jól. -Vallom be bénaságom, közben megvakarom a vállam.
Már korábban megjósoltam magamnak, hogy nincs testvére. Nem tudom, hogy honnan gondoltam. De ráéreztem.
-A húgommal nagyon erős kapcsolatom van. Tényleg mindent tud rólam, még akkor is ha nem mondom neki. Nagyon sokat jelent, hogy mindig mellettem van, akár fizikailag, akár szellemileg értve. És ez fordítva is igaz.
Majd én is felteszek egy kérdést.
-És te mióta tanulsz itt?
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 16. 19:15 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Ahogy láttam a reakciójukat, annyira nem is ijedtek meg a banyás ruhámtól, mint ahogy vártam. - A fenébe. - Mondtam magamban.
Egy kis idő eltelt, majd láttam, hogy közeledek Keiko is. Nagyon megörültem neki, ennél jobb társaságot, mint ami itt összegyűlt nem is kívánhattam volna.
-Szia Keiko. Rosszalkodunk-rosszalkodunk? -Kérdezem tőle nevetve.
Aztán én is megpillantottam a levelet amit Luna a földről vett fel. Felolvasta nekünk. A levél megfogalmazása alapján nem úgy tűnt mintha az lenne a célja, hogy megöljön minket, inkább csak játszani szeretett volna velünk. Biztos voltam benne, hogy ezt egy bagolykői személy írta nekünk. De lehet, hogy tévedek.
A levél tartalma nagyon felbuzdított. Alig vártam, hogy végre harcolhassak. Persze az a mondat, hogy "amíg a keresés tart mind foglyai vagytok a temetőnek" kicsit megijesztett. - Le kell zavarnunk ezt az egészet reggelig, különben bajban leszünk. Lehet, hogy jobban kéne félnem. Miért nem aggódok? Miért vagyok ilyen jókedvű? -Kérdések és gondolatok sorai a fejemben. Talán a múltban történt rossz dolgok és a sok harci órák miatt nem félek már az ilyenektől. Egyszerűen csak energikusnak és felbuzdultnak éreztem magam.
Keikohoz fordulok mosolyogva.
- Keiko, ezzel talán gyorsabban meglesz neked is az a fekete öv.
Majd ránéztem a többiekre is. Lunáék émelyegtek. Ő ezt be is vallottam a Hankához irányuló kérdésével. Megpróbáljam őket nyugtatni vagy inkább ne üssem be mindenbe az orrom? -Tettem fel a kérdést megint csak magamnak.
-Skacok minden rendben? -Kérdeztem tőlük nyugodt, csendes hangon, sugallva azt hogy nincs mitől tartaniuk. Próbáltak kiugrasztani őket az aktuális állapotaikból. De miért hiszem azt, hogy nincs semmi gond? Okom az van a félelemre. Láttam magam körül a szellemeket. Arcuk rideg volt. Kicsit lecsillapított a látványuk, de tudtam, hogy amint lehetőségem van a harcra én bepörgök.
Furcsa módon egyáltalán nem érdekelt a kincs illetve, hogy ki nyeri meg ezt az egészet. Azt se tudom, hogy milyen kincsről is van szó. Tárgy egyáltalán? Csillogós? A célhoz vezető út mindig izgalmasabb és élvezetesebb mint maga a cél. Főleg ha harcolni kell érte.
Majd rájöttem, hogy el kéne már engednem ezt a szegény cicát. Mondjuk nem kapálózott az ölemben, de azért nem kéne itt lennie velünk, amikor épp nagy dologra készülünk. Letettem a földre. Az még visszanézett majd elszaladt.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 18. 16:35 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Láttam, hogy a többiek mind elindultak valamerre. Rögtön rájöttem, hogy itt valami van, mivel csak úgy nem akartak volna egyedül kószálni este egy temetőben. Majd én is megpillantottam egy gyűrött pergamentekercset a földön. Felvettem. Azt írta, hogy keressem fel a legnagyobb fűzfát a temetőben. Felkaptam a fejem és körbenéztem. Elsőre sejtésem sem volt, hogy mégis merre lehet, de aztán megpillantottam valamit a távolban. Mintha egy fa koronája lenne, de nem láttam túl jól a sötétség miatt.
Még mindenkit láttam, még senki sem távolodott el annyira a kiindulási helytől, ahol én álltam. Elgondolkoztam és felkiáltottam, úgy hogy mindenki meghallja.
-Hé, biztos, hogy jó ötlet ez? Biztos, hogy nem ezzel akarja próbára tenni a barátságunkat? - Üvöltöttem. Lehet, hogy együtt kellett volna maradnunk, ha már barátságpróbáról van szó. Na de már mindegy. Megvártam a válaszukat aztán mentem én is amerre az én utam volt.
Az elején sírok között kellett mennem. Nagy léptekben kerülgettem őket, időnként leolvastam pár nevet is, de lényegtelennek tűntek. Közelebb érve láttam, hogy a fa tényleg egy fűzfa. A sírok végéhez érve a temetőben már csak füves rét és néhány fa volt. Odamentem a legnagyobbhoz. Mesébe illő volt.
Visszanéztem, hogy a többiekkel történt-e valami, de nem láttam senkit sem. Hát tényleg egyedül vagyok. Nem baj, néha szeretek is egyedül lenni. Teljesítettem a pergamentekercs utasítását. Ráültem a fűzfa egyik vastag, majdnem vízszintes ágára és nézelődtem. Halálnyugalommal bámultam az eget és a hosszan lenyúló leveleket, amiket a szél himbálóztatott. Igazi idill pillanat is lehetett volna.
Vártam a további utasításokat, jeleket.  
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 20. 17:49 Ugrás a poszthoz

Luna



Olyan félénken kérdezte meg, hogy milyen sikereim vannak mintha ezzel valami rosszat kérdezne. Én meg csak azért nem említettem mert feleslegesnek tartottam. A kérdésre elmosolyodtam majd válaszoltam rá.
-Hát igazság szerint taekwondoból versenyzek a legtöbbet. Én nyertem a múltkori Világ Bajnokságot és ezáltal nagyon nagy a tét a következőnél. Az edzőm elvárja, hogy megint első legyek. Maximum egy másik koreai győzhet le és már akkor is nagy büntetést kapnék. Pontosabban az azutáni edzések extra durvák lennének. -Mondtam Lunának végig mosolyogva. Kis szünet után folytattam.
-Karatéból már voltam VB harmadik, de jobb még sosem. A többiből meg még csak nem is versenyzek. Azokat inkább csak hobbiból sajátítottam el.
Azaz nem is hobbiból hanem életfeltétel szerűen. Javítottam ki magam, ezúttal már csak magamban suttogva. -Majd áttértem Őrá.
-Nagyon szurkolok, hogy sikerüljön a jövőben elérned mindazt amit szeretnél.
-Ezt elsősorban a muay boran-ra és az egyéb általa kedvelt sportokra értettem. Nagyon örültem, hogy mesélt egy kicsit róluk mert tényleg csak az alapokat tudtam. "kíváncsi lennék, ha a kettőt összemosnánk, mi alakulna ki belőle." Na erre gondoltam elmondom az én sztorimat.
-Hát megvan a hátránya, ha egyszerre több harci sportot is tanul az ember. Én sokszor keverek mindent. Például egyszer karatéztunk az egyik régi barátnőmmel, Keikoval még régebben és én véletlenül taekwondo elemeket használtam. Ilyenkor mindig kiakad. - Majd elgondolkozok egy kicsit. - De én nem bánom. Azaz az életben, ha valaki megtámad, akkor teljesen mindegy, hogy karatéval, taekwondoval vagy éppen kungfuval védekezel ellene. És nekem ez a fontos.
- Megpróbáltam nem visszaemlékezni a múltamban történt szörnyűségekre. Szerencsére úrrá lettem rajtuk és maradtam ugyanolyan mosolygós lány. Aztán megválaszoltam a következő kérdését is.
- Még nem sok helyet jártam be az iskolában. Időnként el is tévedek. Nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen az a "múlt árnyainak terme". Ja meg természetesen a "Nemzetek terme" is érdekelne.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 20. 19:57 Ugrás a poszthoz

Keiko, Zoli


Mivel este későn feküdtem le, nagyon nehezemre esett felkelnem, de hát megígértem Keikonak, hogy ma reggel elmegyünk edzeni. Felébredtem, az ébresztő keltett fel. Az éles hangjára rögtön kinyitottam a szemem és már ugrottam is, hogy kinyomjam. Szerencsére nem emlékeztem az álmomra, ami azt jelenti, hogy nem hirtelen riadtam fel, hanem már eleve ébredeztem. Ez nagyon jó, mert így kevésbé vagyok nyűgös. Ránéztem az órámra: 5:15. Megnyugodtam, hogy az ébresztő első csöngésére felkeltem. Kikeltem az ágyból és felöltöztem. A jól ismert edzőruhámat vettem fel egyből. Elmentem a fürdőszobába megmosni az arcom. Visszaérve az ágyamhoz megint meglestem az időt. 6:28. Remek, elindulok és még jut időm bemelegíteni is egyedül. Mindig szeretek először egyedül is mert ezzel jobban koncentrálok magamra. Keikoval sokszor nem bírjuk megállni, hogy ne nevessünk valamin.
El is indultam. Reméltem, hogy nem fog senki sem meglátni mert hát nem hiszem, hogy hozzá vannak szokva, a taekwondo-karate ruhában, mezítláb mászkálókhoz. Gyors léptekkel átvágtam az iskolán. Én senkit sem láttam, de ez nem jelenti azt, hogy engem sem látott senki.
Kiértem végül a rétre. Néhány fa is volt, amiknek nagyon örültem mert sokszor szükségem is van rájuk a harc során. Leültem a pusztás közepére törökülésben. Behunytam a szemem és befelé fordultam. Végigfuttattam magamban az egész életem. Mindig elmondok magamban egy imafélét, ami igazából csak egy félmondat. "Értetek küzdöm". Ezzel gondolok mindenkire akit szeretek. A szüleimre, a bátyámra, az ikremre és minden egyes hozzám közel álló illetőre. Külön kiemeltem ezúttal Keiko-t, az ellenfelemet, és megfogadtam, hogy nagyon vigyázni fogok rá. Valamint a végén köszönetet mondtam Mesteremnek, Kim Tae Yang-nak, amiért mindezeket megtanította nekem. Ezt a szertartásfélét minden edzés előtt elvégzem.
Aztán kinyitottam a szemem. Elkezdtem nyújtani. Spárgákat és egyéb pózokat vettem fel, a hajlékonyságomat előhívva.  Így! nyújtottam, majd mikor már úgy éreztem, hogy eléggé megnyúltak az inaim felálltam. Ezután egy helyben futottam. Amikor már kellő képen bemelegedtem elvégeztem pár rúgást is. Ilyet.
Most reggel körülbelül 6-7 fog lehetett, időnként feltámadt a szél, de nem vészesen. Kellemes idő volt a gyakorláshoz. Felmértem jobban a helyet majd azon gondolkodtam, hogy vajon Zoli tényleg eljön-e vagy mégsem.
Utoljára módosította:Tenshi Dasha, 2014. március 20. 19:59
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 23. 18:01 Ugrás a poszthoz

Keiko, Zoli


A rúgásokat gyakoroltam, amikor megláttam Keikot. "bocsi a késésért" - mondta. Na igen, ezt már megszoktam. Régen még kiakadtam ezért, de most már egy szót sem szólok, csak vigyorgok. De nem hagytam csak úgy büntetés nélkül a dolgot. A szemem sarkából láttam, hogy megérkezik Zoli és leül a földre. Köszönt is, de én gonosz mosollyal az arcomon farkasszemet néztem Keikoval. Hallatszott a szél süvítése. Keiko hozzám közel állt meg, mint általában. Félelmetes csönd volt, még nyelés sem hallatszott. Mikor elhallgattak a fák, hirtelen ott teremtem mellette és egy taekwondos rúgással! a fejét céloztam meg. Ezzel büntetve meg. Azonban tudtam, hogy még nem melegített be és hát még nem kezdtük el hivatalosan is az edzést, ezért a rúgásom határozott, de 100 százalékban kontrollált volt, attól tartva, hogy nem védi ki. Amikor már újra két lábon álltam köszöntem nekik.
-Sziasztok! Keiko, várható volt, hogy már megint késni fogsz. - Mondtam gúnyos hangon. Aztán odafordultam Zolihoz mosolyogva - Zoli, nem gondoltam volna, hogy te is eljössz annak ellenére, hogy tegnap elég sokáig fent voltunk. Te is küzdeni szeretnél velünk vagy csak inkább nézel minket és önállóan erősítesz? Annyira örültem, hogy ő is eljött. Keiko meg biztos kiakad majd, hogy miért nem szóltam neki róla. Igazság szerint magam sem tudtam, hogy melyik lenne a jobb választás Zolinak. A válasza után elkezdtük az edzést.
-Keiko bemelegítesz? Nem szerettem volna, ha elkapkodná azt meg még jobban nem, hogy megsérüljön. Belegondoltam, hogy mit szólna a Mestere. Juuhuu, abból nagy balhé lenne.
Míg ő bemelegített én csináltam pár szaltót és egyéb akrobatikus trükköt ami a taekwondo része. Visszaemlékeztem, hogy milyen jó is volt a Korean Tigers-el. Még mindig csapattag vagyok, de sajnos mivel nem Koreában tartózkodok, ezért így most nem tudok velük edzeni.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 24. 19:57 Ugrás a poszthoz

Luna



A nagy beszélgetésben rájöttem, hogy elfelejtettem megkérdezni, hogy melyik házhoz tartozik. Pontosabban arról jutott eszembe, amikor rákérdezett Keikora.
-Amúgy te melyik házhoz tartozol? -Néztem rá kíváncsian. Majd meséltem egy kisit neki Keikoról.
- Keiko is ide jár a suliba, bár én már régóta ismerem. -Kis szünet-  Fura a mi kapcsolatunk. Mindig piszkáljuk egymást, talán aki nem ismer minket azt is hinné, hogy rosszban vagyunk, pedig ez nem így van. Mi csak szimplán ilyenek vagyunk egymással. Mondhatni így mutatjuk ki, hogy mennyire jóban vagyunk. - Nevettem. - Amúgy ő egy levitás és én is az vagyok. Ja és ne aggódj, csak egymással vagyunk ilyenek. -Mondtam neki végig mosolyogva.
-Nagyon örültem annak, hogy felajánlotta, hogy majd nézzük meg azokat a termeket együtt. Ezzel azt a következtetést vontam le, hogy a szimpátia kölcsönös és még szeretne velem találkozni a jövőben is.
- Mikor van szabadidőd? Csak mert ha esetleg találnánk egy időpontot ami mindkettőnknek jó lenne, akkor elmehetnénk az egyikbe körülnézni. Benne lennél egy ilyenben? -Kérdeztem meg tőle. Reméltem, hogy nem voltam túl rámenős. Igyekeztem visszafojtani az örömöm.
Majd egy újabb kérdést tettem fel, amit általában meg szoktam kérdezni mindenkitől.
-És milyen zenét hallgatsz illetve szeretsz? -Nagyon nagy barátságokat tud kialakítani a közös zenei stílus. Persze szerintem Lunánál erre már semmi szükség nem volt, de azért gondoltam megkérdezem tőle.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 24. 20:55 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Ültem, vagyis inkább feküdtem a fűzfa egyik vastag ágán és bámultam a csodálatos eget. Néha-néha rápillantottam a pergamentekercsre, hátha kapok tőle valami útmutatót, de egyenlőre még nem kaptam. A szél himbálóztatta a hosszú lenyúló ágakat. Semmi zajt nem hallottam, csak a szelet, időnként állatok hangját, főként madarak csicsergését. Akár el is tudtam volna aludni, de ahogy néztem az ágakat, hirtelen fura mozgásokat vettem észre. Nem megszokott, szél általiakat. Először csak a kis ágak kezdtek el rángatózni, majd az egész fa. Gyorsan felpattantam a hátamról és a hasamra fordultam, átkarolva lábammal és kezemmel a nagy, vastag ágat. Ide-oda kezdett el rázni, egyre erősebben. De nem hagytam magam, szorítottam az ágat és úgy ragaszkodtam hozzá, mintha az én tulajdonom lenne. Vészesen gyorsan rázott már, gondolom nem tetszett neki, hogy rajta voltam. De én makacs voltam és nem engedtem neki. Egyszer csak nagyon magasra emelt és megállt egy kicsit függőlegesen. Tudtam, hogy most mi várható ezért a végtagjaimat az átkulcsolt pózból visszahúztam és az ág oldalához szorítottam őket. És igazam is lett. A földhöz vágta az ágát. Ha nem húztam volna vissza a kezeimet most csúnyán összemorzsolódtak volna a csontjaim. Mintha a vidámpark legdurvább játékán lettem volna.
Már nagyon feldühíthettem a fát. Ez már nem gyerekjáték. Nem mintha eddig az lett volna. Össze-vissza kalimpált, fura alakzatokat csinált a levegőben velem. A nagy sebesség miatt eddig csak a szél süvítését és hidegét éreztem, de most már észrevettem, hogy a kis ágak körém tekerednek és próbálnak elszakítani az ágtól. Erre már nem tudtam mit lépni. Ha a kis ágakat kezdem el letépni magamról, akkor a nagy lendület miatt lerepülnék az egész fáról és ki tudná, hogy hol érnék földet. Ha viszont nem küzdök ellenük vagy megfojtanak, vagy ők maguk dobnak le az ágról. Gondolkozás közben meg is született az eredmény, sajnos nem tőlem. A kis ágak a végtagjaimat lefogták és ledobtak a fáról. Még kedvesek is voltak és nem vagy erővel tették. Bukfenccel értem földet és az utolsó bukfenc erejével felálltam. Már nem egyszer mentett meg a harctudásom.
Próbáltam megnyugodni, a hirtelen jövő adrenalin egy kicsit megijesztett. Nem volt nagyon ínyemre egy fával küzdeni. Nem nagyon tudtam, hogy mit tudok ellene tenni. Körbenéztem.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 25. 22:26 Ugrás a poszthoz

Évnyitó/Évzáró


A bál napján nagyon nem volt kedvem semmihez. Csak feküdtem az ágyamban a sötét, csöndes szobámban és néztem a plafont. Gondolkoztam, hogy mik várnak még rám a jövőben és hogy miken vagyok már túl. Nem volt valami jó kedvem, de csak elhatároztam magam, hogy mégis csak elmegyek az Évnyitóra. Nem vagyok az a nagy bálozós, de nem lett volna szép tőlem, ha még az első iskolai bálra sem megyek el. Feltápászkodtam az ágyból és felvettem egy számomra szép Ruhát. Hogy a többieknek tetszeni fog-e azt nem tudtam, de én jól érzem benne magam.
Elindultam a nagyterem felé. Ahogy közeledtem egyre többen voltak a folyosókon. Mondjuk ez érthető is volt. Mindenki szép ruhában volt és az épület is fel volt díszítve. Gyönyörű. Párszor azért még átgondoltam, hogy biztos el akarok-e menni erre, de mindig úgy döntöttem, hogy már túl késő visszafordulni. Sosem voltam az tömegkedvelő, voltak barátaim és szerettem is velük lenni, de ez most itt nem idill számomra. Odaértem a nagyterem ajtajához. Megláttam, hogy a terem a levita színeiben pompázik. Tetszett, szépen meg volt csinálva és az már csak egy plusz pont, hogy a kék a kedvenc színem. Lehet, hogy ezért is örültem ennyire amikor megtudtam, hogy a Levita házba kerültem.
Ahogy körülnéztem észrevettem pár ismerős arcot is, de nem mertem odamenni hozzájuk. Olyan jól elvoltak együtt, én biztos csak megakasztanám a beszélgetést és kellemetlenséget okoznék. Azért elindultam feléjük, majd leültem az asztal egyik részéhez, ahol épp nem volt senki. Elővettem a levelet amit hoztam magammal a bálra, unaloműzésként. A levelet az ikertestvérem írta. Már egy ideje nem találkoztunk, kíváncsi voltam, hogy mit ír. Kibontottam és elkezdtem olvasni. Közben fel-fel pillantgattam, meglestem, hogy mi zajlik körülöttem. Szerencsére minden rendben volt vele. Megnyugodtam és elhatároztam, hogy válaszolok neki amint tudok. Legszívesebben most rögtön visszamentem volna a szobámba, de amint már megmondtam magamnak: Túl késő.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 29. 12:53 Ugrás a poszthoz

Évzáró/Évnyitó - Izabella


A levelet még sokáig nézegettem, hátha észreveszek valami kis apró üzenetet a fő mondandón kívül. Arra rájöttem, hogy nem nagyon boldog, amiért eljöttem tőle ebbe az iskolába, én sem szerettem volna otthagyni őt, de nem akartam kihagyni az alkalmat, hogy ide járhatok. Továbbá leírta még azt is, hogy lett egy újabb kutyánk is. Így már kettő van. Nagyon mérges lettem, mert nagyon szeretem az állatokat és tudtam magamról, hogy nem fogom megállni, hogy le ne szidjam őket, amiért az eljöttem után szereztek be egy újabbat.
Láttam, hogy közeledik egy lány felém, de gondoltam, hogy a többiekhez siet. A mérges tekintetet száműztem az arcomról. Nézegettem a finomságokat az asztalon és azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon melyiket kóstoljam meg. Közben éreztem, hogy a pad kicsit lesüpped és valaki helyet foglal mellettem. Ránéztem és egy szőke hajú lány volt, pont az akit az imént láttam közeledni felém. Nem ismertem, állapítottam meg és visszafordultam az ételek felé. Vettem egy kicsit az egyik finomságból a tányéromra. Nem voltam hozzászokva az itteni ételekhez, bár éltem az Egyesült Államokban is, de a nyelvem a koreai kajákhoz volt hozzászokva. Egyszer mindent ki kell próbálni, már pedig ha itt fogok élni jó pár évig, akkor meg kell szeretnem őket, vagy legalábbis elfogadni. Megkóstoltam a húst. Más, de azért finom volt. Megnyugodtam, hogy az étkezéssel nem lesznek gondjaim. Az evés során nem is vettem észre, hogy a levelet - amit eredetileg a tányérom mellé helyeztem - a könyökömmel véletlenül a másik lány felé tologattam. Biztos rákönyököltem és mivel nem éreztem a kezemmel automatikusan csúsztattam el. Már a tányérjához közel járt, amikor felkaptam a könyökömet és a kezembe vettem a levelet. Természetesen nyitva volt, bár nem hinném, hogy el tudta olvasni mivel hangul (koreai) írással volt. Igaz, az sem lett volna baj ha elolvasta volna, hiszen nem titkos dolgokról van benne szó. Nagyon ideges lettem, hogy hogy lehetek ennyire béna. Ránéztem a lányra, aki már az arcomat nézte, az előbbi hirtelen mozdulatom miatt. Elmosolyodtam és halkan udvariasan megszólaltam.
- Ne haragudj, nem volt szándékos.
-Reméltem, hogy nem lesz mérges rám. Nem szerettem volna senkivel sem haragban lenni, főleg nem már az első naptól.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 29. 21:10 Ugrás a poszthoz

Évnyitó-Izabella


A hús tényleg finom volt. Megettem és úgy döntöttem megkóstolok még mást is. Végignéztem az asztalon és a szemem megakadt egy koreai ételen. Automatikusan abból akartam szedni, de megálljt parancsoltam magamnak. Most magyaros ételeket kell ennem, hogy megszokjam őket. Végül a sütik mellett döntöttem, talán azért mert többé-kevésbé azok voltak csak körülöttem. A zserbós tálcáról elvettem egyet és beleharaptam. Összerándult az arcom mert nagyon nem ízlett. Valahogy elnyammogtam, még szerencse hogy kis szelet volt. Hát ez nem lesz a kedvencem az már biztos. Kellett valami ami elviszi az ízét ezért egy újabb sütihez nyúltam. Valami Kekszes őzgerinc-féleség volt. Ebbe is beleharaptam és hála az istennek, ízlett. Sőt, nagyon is finom volt. Hihetetlen, hogy mennyire egyszerű kis sütemény, mégis mennyire finom.
A lány válasza azt sugallta, hogy kedves és jófej, de nem tűnt túl felszabadultnak. Sápadtnak látszott és láttam rajta, hogy szenved. Nem tudtam elönteni róla, hogy beteg vagy depressziós. Utóbbit én magam is jól ismertem. Mikor az emlékeim nagyon felerősödnek, akkor csak egyedül akarok lenni. Sokszor a szívverésem felgyorsul, elszédülök, néha még hányok is. Ekkor legszívesebben kifeküdnék a hóra és nem mozdulnék, hogy lehűtse a testem és lenyugodjak. Mondhatni sokkot kapok ilyenkor. Na de visszatérve rá, én inkább betegségre gondoltam. Megfogta a homlokát a kezével és lehajtotta a fejét. Aggódni kezdtem érte. Elgondolkoztam, hogy hozzászóljak-e vagy inkább ne üssem bele az orromat. Végül úgy döntöttem, hogy ha tényleg rosszul van és segítségre van szüksége, akkor egy kérdést mindenképpen megér. Legfeljebb elutasít.
-Minden rendben? Sápadtnak tűnsz egy kicsit. Jól érzed magad?
Kérdeztem tőle aggódó tekintettel.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 1. 17:17 Ugrás a poszthoz

Luna



Valahonnan gondoltam, hogy ő is Levitás. De nem tudom, hogy honnan. Lehet, hogy csak reméltem, mert így többet találkozhatunk, vagy legalábbis könnyebben megtalálhatjuk egymást.
Láttam, hogy körülnézett. Én is követtem a szemét és bizony azt vettem észre, hogy lehet, hogy egy kicsit túl hangosak voltunk. Ez különleges volt számomra, mert eddig én mindig halk típusú lánynak számítottam. Ki tudja, lehet, hogy ez az iskola a végén még megváltoztatja a személyiségem. Bár ahhoz valami csoda kéne, de az ebben az épületben megvan.
Azt válaszolta a kérdésemre, hogy "Persze, hogy benne lennék, akár most is." Ez nem is rossz ötlet. Ami azt illeti nekem most lenne szabadidőm, de természetesen ez tőle is függ. Nem tagadom, féltem attól, hogy esetleg már unja ezt a beszélgetést.
-Részemről akár most is megnézhetnénk az egyik termet. Nekem nincs több dolgom mára. - Majd picit elgondolkoztam, megvártam a reakcióját.
-Neked van még valami mára?
-Lehet, hogy a kérdéseket fordítva kellett volna megkérdeznem, de már mindegy. Látszik, hogy nem vagyok bölcsész humanista.
-Zene. Az egy nagyon jó dolog. Én is szintén mindenféle zenét kedvelek, a hangulatomtól függ, hogy éppen mit hallgatok. Néha csak a madarak énekelését és a természet hangját szeretem hallgatni. Az annyira megnyugtat engem és valahogy idillhangulatot áraszt. Időnként kifekszek a rétre és van hogy elalszom is. Ha rossz a kedvem, akkor rock-ot hallgatok, bár ami igazán én vagyok és ami hozzám illik az a pop zene. Különösen a Kpop. - Eszembe jutott valami amit talán nem is gondolhatott volna.
-Amúgy tudtad, hogy a mostani kedvenc popbandám Thaiföldi?
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 1. 19:10 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Szépen lerepültem a fáról. Szerencsére nem ütöttem meg magam, de ha mégis, azt is már megszoktam volna. Amint elszakadtam a fáról, az megrázta magát és ismét normálisnak mutatkozott. Mintha mi sem történt volna. A szél ismét egy fuvallatot küldött felém, talán így akart segíteni megszabadulni a portól, amit esés közben szedtem fel. Leporoltam magam és körülnéztem. Olyan nyugodtak tűnt az egész temető, senki sem gondolta volna, hogy az imént egy fával, ha nem is vívtam élet-halál harcot, de pár testrészemet simán elveszthettem volna. Nem tudom, hogy miért, talán megszokásból a hátam mögé néztem. Ott volt a pergamendarab a sarkamnál. Leguggoltam és felvettem. Egy újabb üzenet. Azt írta, hogy fel kell másznom a fára, ha meg akarom szerezni a kincset.
Valamiért izgalom árasztott el, a szívem elkezdett hevesebben verni, minden izmom pattanási feszült. Eddigi nézeteimmel ellentétben most már meg akartam szerezni a kincset. Ha már úgyis egyedül vagyok, hát valami elfoglaltság kell, továbbá addig úgy sem szabadulunk innen, amíg valaki meg nem találja. Nyújtózkodtam, egy gonosz mosolyt is festettem az arcomra, persze nem szándékosan. Hát jó, uzsgyi neki!
Elindultam a fához, először még csak sétálva. Aztán rájöttem, ha szépen lassan közeledek felé, akkor még csak a közelébe sem enged majd. Elkezdtem futni és hirtelen felugrottam arra a vízszintes ágra amin a múltkor feküdtem. Felugrottam guggolásba és azzal a lendülettel továbbugrottam és megpróbáltam elkapni egy vastag ágat a fa közepetáján. Szerencsére sikerült egy olyan jó helyet találnom amit a lehető legkevésbé tud mozgatni a törzse miatt. És igen, a fa újra elkezdett rángatózni. Nem örülhetett neki, hogy ennyire átvertem. Szorosan kapaszkodtam, ezúttal úgy hogy ne tudjon lekapni magáról. Össze-vissza pörgetett, fel-le, ide-oda. Na most mitévő legyek? Kérdeztem magamtól. Megpróbáltam megnézni megint a lapot, hátha írt-e újból. A felkarommal szorítottam a fát és a markomat kinyitottam a levéllel együtt, de abban a pillanatban hátulról át is szúrta egy kisebb ág. Még jó, hogy a szememig nem ért el. Hát ez remek. Azért még észrevettem, hogy nem volt további utasítás. Tehát magamtól kell rájönnöm, miként tudom meghódítani ezt a fát.

To Be Continued~
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 3. 17:20 Ugrás a poszthoz

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Folytatás!


Hát ez remek. Nem elég, hogy a fa elszédít a rángatózásával, és kis híján felnyársal vagy éppen összezúz, mindeközben még logikázhatok, hogy vajon mire gondolt a levél. Csak arra tudtam gondolni, hogy talán akkor tudom megszerezni a kincset, ha a fát megszelídítem, ami meg egy kicsit nehéz lesz. Hogy tudnék lecsillapítani egy dühöngő fát anélkül, hogy lemásznék róla. Voltak már durva ellenfeleim, de azok nem fák voltak.
Gondolkoztam és eszembe jutott valami. Még szerencse, hogy a családommal annyira természetkedvelők vagyunk és szeretünk kirándulgatni, mert ha mindez nem lett volna, akkor nem jutott volna eszembe a megoldás. Apám mesélte, hogy minden mágikus növénynek van egy gyenge pontja, mégpedig egy göcsör. A feladat hát adott volt. Oda kell jutnom ahhoz a bizonyos göcsörhöz, amit per pillanat azt sem tudtam, hogy hol van. A szememmel minden ágat végignéztem, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat a nagy kapálózás közepette. Nem találtam egy ágon sem. De valahol kell lennie. Mivel helyből nem láttam semmit ezért úgy döntöttem, hogy egy másik ágra költözök. De abban a pillanatban, ahogy elengedem az egyik ágat a fa már hajít is el engem. Vagyis csúsznom kell. Az vastag ágon szépen lassan kúsztam lefelé amennyit tudtam, de az ág nem volt valami egyenes, volt benne egy kanyar. Az eddigi vízszintes ág függőlegesen folytatódott eredetileg, persze a fa ide-oda rázogatta magát, ami által az ágak nem álltak normálisan. Nem fogok tudni lejutni a törzs végéhez. Ilyen módon legalábbis nem. Ha lógnék rajta, akkor talán még a lábam hegyével el is érném a kiszemelt helyet, ha a fa higgadt lenne. De mivel nem az, így rögtön megfogna és elszakítana magától.
Támadt egy -hát nem éppen jó- ötletem. Le fogok jutni a törzs végéhez, de nem az előbbi módon, hanem ugorva. A talpaimat ráillesztettem az ágra, a kezemmel még persze szorítottam azt. Ez nagyon vakmerő ötlet - szállt el a bátorságom, de más választásom úgy sincs. Bátorságomat összeszedve a kezeimmel elengedtem az ágat és a lábaimmal elrúgtam magam a fától, lefele a törzs vége felé, ezzel próbálva csökkenteni a levegőben lévő időtartamot. De még ez is kevés volt. Egy másik nagy, vastag ág eltalált repülés közben és kibillentett egyensúlyomból. Még épp volt annyi időm, hogy elkapjak egy törzshöz közeli ágat. Megkapaszkodtam benne a kezemmel, de a testem többi része védtelen volt. Ez nagyon rossz döntés volt. A támadó ág épp a fejemet találta el leginkább. Szörnyen fájt a jobb arcrészem, de nem tudtam törődni vele. Valami más elterelte a figyelmem, mégpedig nem más mint a göcsör. Így igaz! Megvan, és egy karnyújtásnyira tőlem. Nagyon jó kis hely volt, normálisan senki sem találná meg. Egy hajlatban volt, az ág lenti részén. Az egyik kezemre helyeztem a súlyom, míg a másikkal nyúltam érte. Nem hagyta a fa, a kis ágai rátekeredtek a kezemre. Azonban ekkor más annyira a kincs járt az eszembe, hogy már magammal sem törődtem. A karomat egy hirtelen mozdulattal kihúztam a kis ágak közül és ugyanazzal a lendülettel megérintettem a göcsört.

(Vége, részemről a Mesélő jön)
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 4. 17:46 Ugrás a poszthoz

Mesélő és Jenny

Április 1.


Még csak elsős vagyok, pontosabban leszek, ennek ellenére már jó sok társammal találkoztam és ismerkedtem meg. Ők mindig elmondanak mindent ami érdekes, de valamiért azt éreztem, hogy csak egy-egy személy nézetéből ismerem a dolgokat. Kellett hát valaki aki kicsit jobban kívülálló, vagyis nem diák és elmondja a lényeges pletykákat. Találtam is egy ilyen személyt, mégpedig a Bibircsókos banya személyében. Egyik nap úgy sem volt semmi dolgom, hát felkerestem őt, azt hallottam szívesen veszi, ha valaki társalogni akar vele. És ez tényleg így is volt. Nagyon megörült nekem és csak úgy öntötte a szavakat. Igaz, én csak általános pletykákról kérdeztem, mégis ő leginkább a párkapcsolatokról mesélt nekem. Azon belül is főként csókokról, randikról és szakításokról. Az utóbbinál mintha védeni próbált volna. Én mosolyogva hallgattam, beleszólni nagyon nem is tudtam. Hallgatva őt, valamiért jókedvre derített a lelkesedése.
Amikor már mennem kellett, megköszöntem a beszélgetést és elbúcsúztam tőle. Kiléptem az ajtón, amikor egy lányt láttam közeledni, majd elmenni előttem. Sürgősen sietett a könyvtár felé, gondoltam történt valami ott. Kíváncsiságom miatt követtem őt, persze tisztes távolságból, mintha én is épp oda szerettem volna menni. Mikor megérkeztem a könyvtárba láttam, hogy nincs semmi különleges, csak a pergamenjeit nézegeti. A helyiség meglehetősen üres volt, rajtunk kívül nem is voltak szerintem. Már épp menni akartam, de egyszer csak valami zörej szakította meg a csendet. Láttam, hogy a lány is észrevette és elindult a zajforrás felé. Az egyik részleghez sietett. Én is meg akartam nézni ezért csöndben követtem őt. Odaértem a részlegbe és hát tátva maradt a szám. Egy magyar mennydörgő tojás volt az asztalon, ami éppen repedezett. A mozgással ellentétben, nem tűnt igazi tojásnak, inkább valami plüssnek. Azonban a sárkány kikelt a saját szemem előtt.  Nem akármilyen pillanat volt ez. A sárkány köszönt nekünk. Nagyon kis kedvesnek tűnt, annak ellenére, hogy én nem ilyeneknek képzeltem őket. Nem én köszöntem vissza először, de rögtön követtem az előttem lévőt.
-Szia!
A bámulásban meg is felétkeztem a lányról, a hangja ébresztett rá, hogy elég bunkó voltam. Ránéztem és láttam, hogy mosolyog rám. Visszamosolyogtam szerényen, de nem jött ki szó az ajkamon.  
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 4. 18:27 Ugrás a poszthoz

Évnyitó/Évzáró

Izabella és Bálint


A szőke hajú lány elment az üdítős asztalhoz és ivott valamit. Ekkor már biztos voltam benne, hogy rosszul van. Amikor visszaért megkérdeztem tőle, hogy segíthetek-e, de nem nagyon adott választ rá. Csak jelezte, hogy meghallotta a kérdést. Nem akartam udvariatlan lenni ezért tovább folytattam a sütievést. Észrevettem, hogy ő is elkezd enni, ami jó hír volt számomra, hisz volt étvágya, amivel pedig egy kicsit tudhatta csillapítani a szédülését. Nem tagadom aggódtam miatta. Nem szeretek szenvedő embereket látni. Még szerencse, hogy időnként nem látom magam.
Hirtelen azt vettem észre, hogy mellettünk állt valaki, aki azt kérdezte, hogy leülhet-e. Felnéztem rá és megdermedtem. A szemeim kikerekedtek. Te jó ég! Egy másik koreai? Azt hiszem nem nehéz elhinni, ha azt mondom, hogy nem nagyon reménykedtem, abban, hogy egy velem azonos nemzetiségűvel találkozom ebben a magyar iskolában. Kicsit, vagyis inkább nagyon elpirultam és bólintottam neki, hogy igen. Visszafordultam az asztalhoz és folytattam az evést, ezúttal még kulturáltabban, ahogy egy koreaihoz illik. Még látszottak rajtam a pirulás jeleim, de igyekeztem leplezni őket. Nem mertem ránézni, pedig nagyon szívesen megtettem volna.  Ő megszólította a lányt, ugyanis ő is észrevette, hogy nincs jó állapotban. Ez látható is volt a lány válaszából is, hisz nem az ő kérdésére adott választ, hanem az enyémre, amit az imént tettem fel neki és amit épp hogy csak lereagált.
Szokásommal ellentétben odafordultam hozzájuk és megkérdeztem tőlük:
-Egyébként, - kis szünet - hogy hívnak titeket?
-Válaszukra vártam, közben egy újabb, sütit majszolgattam.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 4. 19:08 Ugrás a poszthoz

Keiko, Zoli


Látszott Keikon, hogy megijedt a rúgásomtól, nem számított rá. Ez valamennyire jogos is, bár számíthatott rá, hogy valamivel meg fogom büntetni és ha már sokáig farkasszemet néztem vele abból már következtethetett volna rá, hogy mi a tervem. De hát ő az én Keikom. A lábam a feje előtt suhant el, hisz ő hátralépett és azzal a lendülettel el is esett. Ritka egy béna mozdulat volt, még én, mint edzőtársa sem szoktam meg tőle. Nagyon pipa lett rám, de én nem bírtam abbahagyni a röhögést. Barátinasan azért nyújtottam felé a kezem, hogy felsegítsem a földről, de ő szokásához híven nem fogadta el. Én sem tettem volna.
-Igen, ez muszáj volt! -válaszoltam neki még röhögve.
Megkérdezte, hogy miért van itt Zoli. Igaza van, tényleg szólhattam volna neki, amit általában meg is teszek ilyen eseteknél, de most esélyem sem volt neki szólnom. Így is zuhantam az ágyamba tegnap este a Titkos könyvtár-i csibészkedés után. Csoda, hogy fel tudtam kelni ma reggel.
-Bocsi, hogy nem szóltam, mi is tegnap, azaz inkább ma hajnali 2-kor beszéltük meg, hogy ő is kijön velünk egy kicsit edzeni.
-Mosolyogva mondtam, megvártam a válaszát, majd gyorsan más témára ugrottam.
-Na melegíts be. Azért ne siesd el. - Ha nem melegít be rendesen, akkor még meghúzza valamelyik testrészét és akkor az edzője engem fog hibáztatni. De miért engem? Ezt sosem értettem benne. Mintha én hibám lenne, az hogy nem melegít be rendesen. Jó van, hogy néha elröhögjük magunkat, de akkor is.
-Míg ő önállóan csinálta a megszokott gyakorlatait, addig én is nyomtam pár fekvőtámaszt és felülést. Szaltózgattam is még néhányat, aztán kimelegedve odamentem Zolihoz. Barátságosan kérdeztem tőle:
-Na mizu?
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 4. 21:00 Ugrás a poszthoz

Mesélő és Jenny

Április 1.


Láttam, hogy felemelkedik a magasba és köröz egy kicsit a levegőben. Nagyon szépen repült már, ahhoz képest, hogy körülbelül három perce jött a világra. Majd egyenesen felém kezdett el repülni és végül leszállt a vállamra. Kicsit megijedtem, de egyben örültem is a kis jószág közvetlenségének. Az egyik kezemmel megsimogattam a tüskés bőrét, a nyakánál. Hihetetlen, hogy mennyire aranyos volt. Azonnal beleszerettem és szerintem ezzel a mellettem lévő lány is így volt. Megkérdeztem a lánytól, hogy hogy hívják. Valószínűleg ezek után már közeli kapcsolatban leszünk. Én legalábbis a barátja szerettem volna lenni. A válasza után rögtön felvetette a sárkány is, hogy adjunk neki nevet. Jenny jól mondta, ahhoz, hogy nevet adjunk neki, előbb meg kell tudnunk a nemét. Kérdezte tőlem, hogy én milyen nevet adnék neki. Elgondolkoztam, majd felvetettem pár ötletet.
-Amennyiben lány én ezeket adnám neki: Tiffany, Chiyo, Ciel, Maya, Sierra, Saphira
Amennyiben pedig fiú, szerintem szép név lenne a Norbert, Falcor, Raphael, Niel. És te milyen neveket adnál neki?

-Megvártam Jenny válaszát is. Mindeközben a sárkányka átmászott Jennyre és belekapaszkodott a hajába. Innen nézve eléggé fájdalmasnak tűnt, de mivel nem mocorgott, hogy fájt volna, meg tudtam hogy a sárkány sem okozna fájdalmat ezért gyorsan elhessegettem a gondolatot. Azt kérte, hogy öleljük meg. Jenny után én is odamentem hozzá és átöleltem. Vajon milyen titokról beszél. Kíváncsian néztem az újszülött sárkányra.
Tenshi Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 5. 09:57 Ugrás a poszthoz

Évnyitó/Évzáró

Izabella és Bálint


Magam sem tudom, hogy miért pirultam el. Talán mert nagyon nem számítottam rá, hogy egy velem hasonlóval találkozom itt. De lehet, hogy csak simán a koreai énemnek köszönhető. Mindenesetre eléggé szégyellős vagyok. Kis idő múlva feláll és elmegy az üdítős asztalhoz, épp úgy mint az imént a lány. Én is eléggé szomjas voltam, gondolkoztam rajta, hogy én is utána megyek, de nem akartam egyedül hagyni a mellettem ülő, rosszul lévő lányt. Mi van, ha elájul? Akkor tényleg szüksége lesz ránk. A fiú visszatért egy pohár vízzel, amit a lánynak hozott, majd meg is kínálta szőlőcukorral. Kár, hogy nem vett belőle, talán egy kicsit több ereje lett volna azáltal.
Kérdeztem, hogy hogy hívják őket. A lány nem válaszolt. Igazság szerint számítottam is rá. Eddig sem választ nagyon a kérdéseimre, ha válaszolt is, akkor is csak késve, vagy másra. De a fiú válaszolt. Először poénkodott, amit én személyesen viccesnek is találtam. Végül kiderült, hogy Bálintnak hívják. meglepődtem, mert nem magyar névre számítottam. Visszakérdezett.
-Hát van egy becenevem, amit Amerikában kaptam és van az igazi nevem. Itt általában Dasha-nak szoktak szólítani, de a születési nevem SonYeong.
-Mosolyogtam rá. Észreveszem, hogy a lány is motyog valamit. közelebb hajoltam hozzá, de nem értettem rendesen. Majd látom, hogy a feje az asztalon koppan és összeesik. A teste csúszik le a padról és a földre esik. Azt már nem hagytam, hogy a fejét beverje a földbe, odaugrottam hozzá, -nem érdekelt a ruhám épsége -  letérdeltem elé és megfogtam. A feje a mellkasomra esett. Szerencsére, még agyrázkódást is kaphatott volna.
Ha valaki elájul, akkor lábát kell felemelni, hogy a fejébe jusson a vér, azonban ő most szoknyában volt. Felnéztem ijedten.
-Bálint! - Ez az egy szó egyben volt segítségérés és kérdezés, hogy most mit csináljunk. Úgy láttam rajta, hogy pontosan értette.
Utoljára módosította:Tenshi Szivárványpóni Dasha, 2014. április 11. 20:28
Tenshi Szivárványpóni Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 5. 20:28 Ugrás a poszthoz

Mesélő és Jenny

Április 1.


Ami a kis, aranyos, egyszerűen imádni való plüssállatka nevét illeti, ő is és Jenny is a Niel-t találták a megfelelő névnek.
-Hát akkor a neved Niel lesz. - Fordultam a sárkányhoz és mondtam neki mosolyogva. Közben ő rászállt egy könyvre aminek címe Veszélyes Bestiák volt. Felnevettem, mert tudtam jól, hogy az egyébként nagyon kedves kis sárkány még készül valamire velünk kapcsolatban. De bármi is a célja, én úgy sem fogok tudni rá haragudni. Azt mondta, hogy Kumagoro miatt van itt.
-Hogy érted, hogy miatta vagy itt? Kérlek mesélj nekünk.
-Kérdeztem tőle összezavarodottan és kíváncsian. Ahogy láttam Jenny sem értette ezt. Aztán odaszállt először Jenny-hez, majd hozzám. Megöleltem és adott az arcomra egy puszit, vagyis jobban mondva megnyalt. A szám a fülemig ért és majdnem elolvadtam a boldogságtól. Nagyon jó kedvem lett, ha nem lett volna rajtam a sárkány, szerintem még egy hátraszaltót is nyomtam volna. Elfelejtettem minden rossz dolgot és csak a jókedvű énemnek engedtem, hogy kiteljesedjen. "Megfertőztelek Titeket! Mostantól olyan édesek lesztek, mint én vagyok." Mondta Niel. Kicsit még homályos volt ez az egész, de sejtettem mire gondolt.
-Ezt úgy érted, hogy ezentúl már mindig csak mosolyogni tudunk és aranyosan fogunk beszélni? - Ami azt illeti én már érzem is a hatását. Eddig csak a fekete színre tudtam gondolna, azonban most legszívesebben a pink óceánban fürödnék. Majd elgondolkodtam, hogy milyen szerencse, hogy követtem a könyvtárba Jenny-t. Így legalább két új, nagyon jó barátra tettem szert, arról nem is beszélve hogy az életkedvem is magasan ívelt felfelé.
Tenshi Szivárványpóni Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 6. 13:16 Ugrás a poszthoz

Axel és a Cukikommandó


Csak üldögéltem a klubhelyiségben és bámultam ki a fejemből. Mióta megnyalt az a kis édes sárkány, akinek Jennyvel a Niel nevet adtuk, azóta kicsit bolondnak érzem magam. Csak ültem az egyik fotelben és himbálóztattam az egyik lábam, közben dúdoltam is valamit. Nem nagyon éreztem semmit, csak tettem ami jól esik és nem törődtem semmi mással. Ha jobban belegondolok olyan idill hangulatban voltam. Aki ismer az láthatja, hogy nincs velem minden rendben, mivel eddig általában fekete, barna esetleg kék ruhákat hordtam, most viszont rózsaszín felső és fehér, hosszú farmernadrág volt rajtam. Azt láttam, hogy jön felém Csillámhercegnő és kérdezi, hogy nem megyek-e vele kávézni. Válaszként csak nyávogtam egyet "Miu" majd felpattantam a fotelból és mosolyogva, ugrálva, bolondozva követtem őt. Odaértünk a konyhába és megcsapott mindenféle finomabbnál-finomabb illat. Megálltam és beleszagoltam mélyen a levegőbe.
-Én felzabálom az egész konyhát!
-Jelentettem ki mindenkinek, bár igazából csak Csillámhercegnő volt a közelemben aki hallhatta. Én forrócsokit kértem a manótól, azt hogy mit egyek mellé azt még én sem tudtam eldönteni. Azt vettem észre, hogy Csillámhercegnő odamegy egy fiúhoz, aki egyedül üldögélt és kikéri a véleményét, hogy melyiket egye: palacsintát vagy gofrit. Odasettenkedek én is mögé és kikukucskálok a válla felett a fiúra. Mikor már láttam, hogy észrevesz hatalmas mosolyt festettem az arcomra és kisurrantam Csillámhercegnő mögül és leültem a fiúval szemben. A kezeimet az állam alá helyeztem és kicsit eldöntött fejjel nézem őt.
Utoljára módosította:Tenshi Szivárványpóni Dasha, 2014. április 6. 13:20
Tenshi Szivárványpóni Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 6. 18:25 Ugrás a poszthoz

Axel és a Cukikommandó


Még a klubhelyiségben elvettem a nekem szánt karperecet Cukorborsócskától és a csuklómra helyeztem. "Köszi, cuki vagy." köszöntem meg és így mentünk a konyhába.
A fiú nem volt túl barátságos. Hátradőltem az előtte lévő székben, a karomat összefontam és cuki, duzzogó arcot vágtam. Farkasszemmel néztem őt és bizony azt vettem észre, hogy le akar minket rázni. Odafordultam a lányokhoz.
-Szerintem nem szeret minket. Le akar lépni.
-Mondtam el nekik az eddigi észrevételeimet. Biztos mérges lett rám, hogy kimondtam a tervét.
-Nem elég cuki. Szerintetek?
-Mondtam duzzogó hangon a csajoknak. Közben láttam, hogy a manók hozzák a csokimat. Felugrottam, a szám a fülemig ért és ugrálva elvettem a manó kezéből a poharat.
-Köszönöm szépen. - Mondtam a kicsi lénynek kedvesen, aki már hátat is fordított nekem.
-Ő sem kedvel engem. - Jelentettem ki és a manó felé biccentettem a fejem. Ám a manó már nem vehette el a kedvem. Lecsüccsentem a helyemre és mohón elkezdtem inni a csokimat. Szorosan markoltam, nehogy valaki még kikapja a kezemből. Az utolsó kortyoknál a pohár alja már az eget, akarom mondani a mennyezetet nézte, nem akartam, hogy egy csepp is maradjon benne. Az üres poharat letettem az asztalra, megtöröltem a csokis számat és egy ötlettel álltam elő.
-Mi lenne ha átváltoztatnánk, hogy ő is cuki legyen?
-Tettem fel a kérdést és vártam a válaszukat.
Tenshi Szivárványpóni Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 7. 16:10 Ugrás a poszthoz

Bálint, Dol és Iza


Nagyon jól esett már a fülemnek a koreai nyelv. Bálint nagyon kedves volt és szavaival mosolyt varázsolt az arcomra. Szerényen köszöntem meg bókját.
-감사합니다.
-Ott ültem a földön ölemben az ájult lánnyal. Bálint megértette a felkiáltásom és rögtön elment segítségért. Míg távol volt én a lány homlokára tettem a kezem, próbálva hűteni ezzel. Majd elővettem a pálcámat és egy kis szellőt csináltam, hátha segítek az állapotán. Láttam, hogy már jön is vissza Bálint a házvezetőnkkel, Doléance-al. Dol mondta nekünk, hogy nyugodtan üljünk vissza a helyünkre. A lány testsúlyát lehelyeztem magamról és óvatosan, a fejére különösen ügyelve letettem a lányt a földre. Dol egy kandallóval elvitte az ájult lányt a gyengélkedőre. Mikor már minden újra nyugodt lett, felálltam a földről és leültem a padra, ahol eddig is ültem. Kettesben maradtam Bálinttal, legalábbis úgy tűnt.
-Remélem hamarosan jobban lesz.
Mondtam aggódva, majd egy kicsit elgondolkoztam. Pár hosszú csöndes perc után odafordulok hozzá.
-Ésss, - kis szünet - hol születtél? Mesélj magadról kérlek. -Kérdezem tőle megszakítva a nagy némaságot.
Közben egy sor sütit pakoltam a tálcámra, és elkezdtem hallgatni őt. Időnként egyet-egyet haraptam a finomságokból. Próbáltam kinyomozni és megjegyezni, hogy melyik sütik ízlettek eddig, valamint, hogy melyik sütik esnének még jól.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tenshi Dasha összes RPG hozzászólása (129 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel