Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kissé nehezen tudtam kinyitni szemeimet, de bár ne tettem volna. A sötétségből először a hófehér plafont pillantottam meg, majd a szoba többi része is szépen fokozatosan feltárult előttem. Pár másodpercig nem fogtam fel, hogy mit látok, eléggé kómás állapotban voltam, de aztán visszatértek emlékeim. Riadtan rezzenek egyet az ágyban, gondolkodás nélkül pattantam volna ki ideiglenes fekvőhelyemből, de a fájdalom belenyilallt a hátamba, ami visszavonulásra kényszerített. Azért küszködtem egy kicsit, amíg sikerült legalább felülnöm. Kétségbeesetten hajamba túrtam és próbáltam megfejteni, hogy mi az isten történhetett. Nekem a kviddicspályán kellett volna lennem, nem egy ilyen helyen. Kénytelen voltam elfogadni, hogy nagy valószínűséggel ütköztem, minek következtében elvesztettem eszméletem és itt kötöttem ki. Utolsó emlékem csupán az, hogy repültem az eridonos karikák felé, majd egy hatalmas ütést éreztem a tarkómon. Valaki agyonvert, vagy mi?
A gyógyítók ezúttal is kitettek magukért. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még nem jártam a gyengélkedőn, mert a taekwondo miatt már látogattam el párszor ide, de mindig józanon. Most viszont kénytelen voltam megtapasztalni, hogy milyen itt ébredni. Kaptam kötést a hátamra és a fejemre is, szinte már úgy néztem ki, mint egy múmia. Mivel fel tudtam ülni, ezért szerencsére nem tört el a lapockám és mivel még tudok gondolkozni, így nem hiszem, hogy megrepedt volna a koponyám. Még csak az kéne!
Legszívesebben lerohantam volna a csapatomhoz majd azonnal visszaszálltam volna seprűmre és folytattam volna a mérkőzést. Nyújtózkodtam kicsit, - amennyire bírtam üvöltés nélkül – hátha látok valami ablakon keresztül a  meccsből, de magam sem hittem, hogy elérem célom, nem is értem. Még mindig bennem volt a küzdés, a tudat, hogy cserbenhagytam a csapatot pedig méregként emésztette szívem, jobban fájt, mint a sérüléseim. Próbálkoztam a felállással is, de amint lábaimra helyeztem a testsúlyom rögtön elszédültem, úgyhogy inkább visszafeküdtem az ágyba. Ez így nem fog menni. Ha csillagokat látok, akkor a repülésről is lemondhatok, a héten biztosan. Visszahelyezkedtem abba a pozícióba, amiben felébredtem, az volt a legkényelmesebb a hátamnak, bár egyáltalán nem volt kényelmesnek mondható. A fejemmel nem tudtam mit kezdeni, fájt, bizony nagyon fájt az a pont, ahol a legnagyobb ütést kaptam. Könnyektől nedves szemeimet is becsuktam, igyekeztem lenyugtatni magam, amikor a gyengélkedő ajtaja szinte robbanásszerűen kinyitódott. Nem fókuszáltam be azonnal Izát, de ahogy közelebb jött felismertem. Barátnőm a nevemet kimondva leült az ágyam mellett lévő székre, miközben a fejemet felé fordítottam.
- Mi a sz*r történt? – Kérdeztem mérges és felháborodott hangon. Nem szoktam magyarul sokat csúnyán beszélni, de most kitört belőlem és nem bírtam visszafogni magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem akartam elfogadni, hogy beleset ért, ott akartam maradni és végigküzdeni a mérkőzést a csapattal, hiszen ez a dolgom és annyira szeretem csinálni. Persze tudtam, hogy előbb-utóbb engem is elér meccs közben az isten nyila, mint ahogy előttem sok mást is. De akkor is, miért pont az utolsó meccsünkön?
Megfordult a fejemben, hogy itt hagyjam a gyengélkedőt és azonnal a pályára siessek, csak hogy sebeim túlságosan is fájtak, ha az ápolók hagytak volna – biztosan nem – akkor sem lett volna erőm kibicegni a kastélyból, szóval visszafeküdtem. Már éppen kezdtem elveszni a tudatlanságban, amikor megjelent Iza az ajtónál. Nem ismertem fel azonnal, viszont határozottan felém közeledett, majd megállt és leült az ágyam mellett. Örültem barátnőmnek, hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak, annyi minden eszembe jutott. Végül kitört belőlem az érzelem, nem valami tündérin, de megkérdeztem, hogy mi történt. Válaszként csupán szomorú arckifejezést kaptam, ami még jobban megemelte a pulzusom.
- Izaa! Mi a fészkes fene történt? Vége a meccsnek? – Kérdeztem meg megint, ezúttal hangosabban, már-már üvöltve. Biztos voltam, hogy Iza hallotta elsőre is, de nem úgy tűnt, mintha repdesne az örömtől. Ez még inkább megrémisztett. Tényleg aggódtam, tudni szerettem volna, hogy mi lett a csapattal és a meccsel. Mikor megkérdezte, hogy vagyok, meg hogy mire emlékszem, nyeltem egyet és próbáltam visszanyerni a nyugalmam. Kis idő után, viszonylag normális hangon válaszoltam neki.
- Fáj nagyon a lapockámnál és a tarkóm sem rózsás. – Mutattam a kötésekre. – Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, ti szerintem jobban láttátok, mint én. Csak arra emlékszem, hogy haladtam előre és hirtelen hatalmas ütést kaptam felülről a sérült testrészeimbe. Aztán elsötétült minden, elment az adás. – Próbáltam visszaemlékezni. Bágyadtan néztem ki a fejemből, szomorú voltam, hogy így alakult. Még mindig szédültem kissé, de úgy döntöttem, hogy ismét felülök az ágyon. Alkaromra támaszkodva próbáltam előre dőlni, viszont a hátamba nyilallt ugyan csak a fejdalom. Ez arcomon is szépen tükröződött. Izához közelebb lévő karomat kinyújtottam felé, ezzel is segítséget kérve, ha már a szavakkal nem tudtam. Nem akartam kinyitni a számat, mert akkor lehet sikítottam volna, azt viszont nem szeretek, nem az én műfajom. Amennyiben Iza segített felhúzni, ülő helyzetben megigazítottam hasamig erő hajam, tincseimet kiszedtem a szemeimtől és hátratereltem őket.
- Mi lett a meccs eredménye? A többiek hogy vannak? Nem tudod, hogy mi történt velem? – Kérdeztem, miután megköszöntem, hogy segített felülni. Tudni akartam, hogy mi történt, amíg én kómában voltam. És hát az is érdekelt, hogy mi történt velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Szegény Izát jól leordítottam, pedig nem voltam rá mérges, imádtam a csajt, de akkor olyannyira ideges lettem, hogy robbanni tudtam volna. Magamra haragudtam, hogy miért nem figyeltem jobban, mert akkor végigélvezhettem volna az utolsó meccsünket az idényben. Nagyon nem volt mindegy, hogy nyertünk-e vagy sem, de a többiek állapota is érdekelt.
Közben rájöttem, hogy ha Iza itt van, akkor vége a meccsnek, elképzelhetetlen volt számomra, hogy a lány nem védi a karikákat miközben folyik a meccs. Ezt ő maga is megerősítette, de mégsem mondta el az eredményt. Láttam, hogy lába remegett, az ajkát rágcsálta és még rövidke mosolya sem tudott megnyugtatni. Éreztem, hogy nem valami tündéri a helyzet. Már elkönyveltem magamnak, hogy veszítettünk.
Kíváncsi voltam, hogy velem mi történhetett, elmondtam barátnőmnek amire még emlékeztem, mire ő hozzátette azt, amit ő tudott. Pont Ashley-re nem számítottam, egyszerűen nem néztem ki a lányból, hogy szándékosan belém jönne. – Gondolom véletlen baleset volt. – Jegyeztem meg halkan, magamba roskadva már a szomorúságtól. Lehangolt lettem, nem nyertük meg a meccset és még a csapatot is cserbenhagytam. Legszívesebben kitöröltem volna ezt a napot.
Ismét felültem, hála Izának, hiszen a segítségét kellett kérnem, a hátamban, illetve a tarkómon érzett fájdalomtól képtelen voltam egyedül megtenni a mozdulatot. Miközben hajamba túrtam és küszködtem a könnyeimmel, barátnőm helyzetjelentést adott. A többiek még öltöztek, gondoltam, hogy jól lefáradtak, hiszen egy kviddicsmeccs durva tud lenni. Azon gondolkoztam, hogy miként merjek a szemükbe nézni ezután, de Iza folytatta a tudósítást. Szemeim kikerekedtek és a szomorú, nyúzott arcom ijedté változott. – Hogy mi? Nedra és Grace összementek? – Kérdeztem volna, hogy jól vannak-e, de követtem szobatársam tekintetét és megláttam a másik ágyon fekvő Nedrát. Kellett pár perc, mire felfogtam, hogy baj van és nem csak lazán lekoccolták egymást. Nem értettem, hogy eddig miért nem vettem észre, hiszen nem volt messze tőlem. Talán mert magam sem akartam bevallani, hogy Nedra az. Térdemet felhúzva átkulcsoltam alatta a kezeimet és homlokomat lábamhoz nyomtam. Szentségeltem, végül megjelentek könnyeim is, de nem engedtem, hogy elhagyják szemgödrömet.
- És Grace? Ő hol van? - Ijedten kérdeztem, miután közbenéztem és sehol sem találtam a lányt. Mélyeket lélegeztem és próbáltam elfogadni, hogy a csapat majdnem fele a gyengélkedőn végezte. A csöndet Iza törte meg. Nem mondott sokat, de hangja lágynak tűnt, amit annyira szeretek. Barátnőm mindig sokat jelentett nekem, valahogy megnyugtat a jelenléte. Kis hatásszünet után felkaptam a fejem a fülemben visszhangzó egyetlen szóra, amit mindig olyan jó hallani. Szemem felcsillant és az eddigi szomorúságom foszlani kezdett. – Miiiii? – Mosoly még nem jelent meg arcomon, értettem a szót, de a tudatomig még nem ért el. Már annyira beleéltem magam, hogy vesztettünk. Nedra előbb kapta el a cikeszt és azután ütközött Grace-szel? Csodálkozva fordultam másik oldalamra a fogónk felé. Büszkeség töltött el, kimondhatatlanul hálás voltam a lánynak és ha tehettem volna, akkor azonnal futottam volna megölelni. De mivel erre képtelen voltam, ezért még mindig csodálkozva visszafordultam Izához.
- Most komolyan nyertünk, vagy csak szívatsz? – Kétszer is megkérdeztem, mert nem hittem fülemnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Azt viszonylag könnyen elfogadtam, hogy ütköztem Ashley-vel, de azt, hogy veszítettünk és, hogy Grace és Nedra is a gyengélkedőn kötöttek ki, azt már nem sikerült valami gyorsan. Aggódtam értük, melyik csapatkapitány nézni lazán, hogy a csapattagjai kómásan feküdnek körülötte? Én biztosan nem. Nedra nem volt messze tőlem, viszont Grace-t nem láttam sehol. Kétségbeestem, tartottam attól, hogy súlyos baja lehet a lánynak, akivel már annyi mindent túléltem. Teljesen lesokkoltak a történések, szomorú voltam és a könnyeim is megjelentek a szemem sarkában. Mélyeket lélegeztem, mert úgy éreztem, mintha fulladoznék és összeesnék a levegőhiánytól. Még éppen időben mondta ki Iza azt, hogy nyertünk, különben talán rosszabb lett volna az állapotom. Összezavarodtam az eddigi rossz hírek után kiejtett jó szó után. Izabella hangulata sem arról árulkodott, hogy győztünk és mindenki most ünnepel, nem tűnt boldognak, igaz, ennyi sebesülttel nem is csoda.
Nem szívatott, a továbbiakban is megerősítette, hogy bizony a cikesz Nedra kezében landolt, nem Ashley-ében. Ismert már, ezért előre figyelmeztetett, hogy ebben a fizikai állapotban nem kéne ugrándozni. Szépen megsejtette a gondolataimat, pont le akartam volna reagálni valahogy az örömöt, de igaza van, jobb, ha most nem erőltetem meg magam. Parancsot adtam magamnak, hogy ezúttal ne kezdjek el ugrálni, meg kell hagyni, eléggé nehéz volt megállni, de sikerült. Mosoly és derű azért megmutatkozott az arcomon és Iza felé dőltem, hogy megöleljem.
- Mert el fog puhulni a csapat? Ne aggódj, azt nem hagyom! – Súgtam a fülébe miközben átkaroltam. Biztos voltam benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, ha más nem, Iza gondoskodni fog róla. Az ölelés után visszadőltem az ágy háttámlájának, közömbös fejjel figyelve továbbra is őt. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon túl kemény edzéseket csinálnék. Lehet, nem kéne ennyire szigorúnak lennem, hiszen nem mindenki sportoló kiskora óta. De mindig figyeltem a tagokat, és ha valaki nem bírta, akkor szólhatott volna, hogy tartsunk szünetet. Remélem nem mérgesek rám emiatt. Ez a gondolat bántotta a szívem, majdnem meg is kérdeztem Izát, hogy mit gondol, de nem volt hozzá bátorságom. Vagyis inkább tartottam, hogy nem fogja beismerni most, hiszen összetörve itt fekszek előtte.
- Igen? – Ezek szerint a húgom szállt fel utánam. – Ő jól van? – Ennyi sebesült után ez volt az első kérdésem, már ami Vikit illeti. Ha neki is baja esett, akkor már rombolni kezdtem volna. – Ugye nem esett semmi baja? - Örültem, hogy a testvérem is seprűt ragadhatott és kviddicsezhetett, elvégre tudtam, hogy imádja. És ha ő elszántja magát és 100%-ot teljesít, akkor ott fű nem nő. Nagyon büszke voltam rá.
- Kiarát? Hát, nem kell miattam szaladgálnod. De jobb lenne, ha átöltöznél, mert csurom víz vagy és könnyen megfázhatsz. És ha már a szobánknál vagy, akkor felkaphatnád a szőrmókomat. – Nevettem el a végét. Burkolt formában mondtam igent, szokásom. Mindazonáltal tényleg nem kéne megbetegednie Izának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Miután megtudtam, hogy valójában nyertünk, sokkal jobb lett a kedvem, igaz, továbbra is aggódtam a két sebesült lány miatt. Nem mintha én nem lettem volna sebesült és még lány is, de sajnos van egy rossz tulajdonságom: magammal egyáltalán nem foglalkozok. Ezúttal viszont, Izának hála nem kezdtem el ugrándozni örömömben, habár képes lettem volna rá. Csupán megöleltem barátnőmet elismerésként. Büszke voltam a csapat munkájára és hogy még ilyen rossz körülmények között is meg tudták verni az ellenfelet, történetesen az Eridont.
Igaza volt Izának, tényleg rendesen meghajtottam a csapatot, viszont eddig nem gondoltam bele, hogy vajon ők ezt mennyire utálhatják. Néha túl szigorú tudok lenni és időnként, főleg meccsek előtt sokat várok el. Ezen elgondolkoztam az ölelés után, már visszadőlve eredeti pozíciómba. Kicsit magamba roskadtam és ezt a mellettem ülő lány is megérezte, mert megmagyarázta, hogy nem negatívan értette. Elképesztő, hogy mennyire figyelmes, de hát szerintetek miért szeretem ennyire? Na, nem úgy!
- De ha tényleg túl kemény az edzés, akkor szóljatok! – Mondtam mosolyogva, kedves hangon.
Még szerencse, hogy az ikertestvéremnek nem esett semmi baja, különben most a gyengélkedő sem lenne ennyire ép. Emlékszem, egyszer dühömben belevertem ököllel otthon a falba. Magam sem gondoltam, de durván meglátszott, végig megrepedt a szobám fala. A szüleim rögtön felszaladtak hozzám, kérdezték, hogy mi a baj, mire én nevetve megvakartam a fejem és csak annyit tudtam kinyögni, hogy „upszi”. Szépen leszidtak és eltiltottak a taekwondótól, amiért meg a Mesterem üvöltött le. Szép emlékek.
- Esetleg még a sportkrémemet hozhatnád el. Ott van közvetlenül az ajtóm melletti asztalon. – Megköszönöm, majd kacsintok a kifelé induló lányra. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy Kiara bejöjjön ide hozzám, minden idegsejtemet a kviddics foglalta le, nem is csoda. Az ajtó nemsokára becsukódott és a szoba ismét rezzenéstelen csöndes helyiséggé alakult. Fejemet hátradöntöttem és újra végiggondoltam mindazt, amit az őrző mondott. Kicsit sok információ pumpálódót belém rövid időtartam alatt és most volt alkalmam ízlelgetni. Levontam a következtetéseket és magamban megfogalmaztam a következő edzések programjait. Majd behunytam a szemem és meditálni kezdtem mozdulatlanul. Muszáj volt már ennyi őrület után.
Annyira befelé fordultam, hogy egyáltalán nem foglalkoztam a külvilággal, így azt sem vettem észre, hogy Zoli benyitott, csupán a hangjára eszméltem fel. Azonnal felismertem, de még csukva tartottam pilláimat, addig amikor már éreztem, hogy közelebb ért, pont oda, ahol Iza volt. Ekkor nyitottam ki szemeimet és fordultam a fiú irányába.
- Szia Zoli! Már jobban vagyok. Nem zavarsz. – Kis szünet - Nincs szükségem semmire, de azért köszi. Gondolom, hogy Iza minden fontosat elmondott, de ha van kedved megosztani a meccs fontosabb eseményeit a te szemszögedből, akkor szívesen meghallgatom. – Válaszoltam a kérdéseire. Örültem, hogy látok egy másik csapattagot is és hála istennek semmi baja. A kómás állapotot nem mondanám pihenésnek, de biztatóan bólogattam, nem akartam, hogy még jobban aggódjon miattam. Inkább gyorsan témát váltottam.
- Hogy ment a terelgetés, Zoli?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ahogy Iza kilépett az ajtón, a szobát hirtelen nyugalom lepte el. De lehet, hogy csak én éreztem így, mert ekkor időt kaptam, hogy feldolgozzam a történteket. Nagyon zavaró volt többek között az is, hogy nem láthattam végig a meccset és nem tudtam elraktározni az agyam megfelelő pontjában a fejleszteni és változtatni valókat, márpedig csapatkapitányként ez az egyik legfontosabb dolgom. Még szerencse, hogy van több képzett csapattársam. Hátradöntöttem a fejem és igyekeztem megnyugodni, relaxálni. Ez sikerült is, hiszen Zolit csak akkor vettem észre, amikor megszólalt. Elkezdtünk beszélgetni, megkértem, hogy meséljen a meccsről, mert kíváncsi voltam a szerzett tapasztalataira. Válaszként nem kaptam újdonságot talán nem kellett volna megemlítenem, hogy Iza már közölte a fontos mozzanatokat. Büszke pillantással reagáltam le, hogy mindent megtett, ami tőle telt.
Egy újabb ajtónyitódásra lettem figyelmes, először azt hittem, hogy Iza tért vissza, de nem. Egyszerre mosolyodtam el és könnyeztem be, amikor megláttam, hogy testvérem szemei környéke sem száraz teljesen. Nagyon megörültem az ikremnek, nagyon jól esett, hogy feljött ide. Már saját magam is láttam, hogy nincs nagy baja, ez megnyugtatott, nem mintha nem hittem volna Iza szavainak.
- Többször láttalak sírni, mint gondolnád. És nem kell szégyenkezned miatta. - Nagyon jól állt neki a kviddicses mez, bevallom, már régóta vártam arra, hogy így lássam a másik felem. Közös csapat, közös szülők, közös anyaméh, közös gének, közös múlt. Nélküle én csak fél embernek érzem magam. Bár néha veszekszünk, nagyon szeretjük egymást és szükségünk is van a másikra, nekem legalábbis Vikire egészen biztos.
Leült az ágy szélére, közben én automatikusan felé hajoltam, hogy megölelhessem. Nem érdekelt, hogy ő akarja-e vagy nem, ahogy az sem, hogy vizes leszek tőle, muszáj volt magamhoz szorítanom, kellett, hogy megnyugodjak. Tisztában voltam vele, hogy Zoli talán meglepődik, amiért ennyire lágy szívem is tud lenni, hiszen az edzéseken és a napok nagyobbik részében határozott és erős személyiségem van. Valójában viszont a lágyabbik oldalam is megbújik bennem, éppen ezért könnyű engem megbántani. De próbálom az érzékeny énemet elrejteni mélyen magamba.
Kis idő után engedtem az ölelésen és hagytam, hogy megfogja a kezem. Hideg volt, de nem érdekelt.
- Ne aggódj, semmi bajom. Tudod, hamar rendbe jövök. – Volt már jó pár sérülésem a sportok miatt és ezt Viki is tudta. Igaz, általában nem látta, ahogy lesérülök, pláne nem ilyen durván. - Sokat zuhantam? – Bátorkodtam megkérdezni, mert reméltem, hogy nem fogja nehezen viselni, elvégre már itt vagyok vele, tudja, hogy nem haltam meg.
Zoli kedvesen megjegyezte, hogy milyen jó tesók vagyunk, erre én csak felnevettem. – Tudod, nem mindig vagyunk ám ilyenek. – Kis humort is belevittem a hangsúlyba és ismét Vikire pillantottam, meggyőződve, hogy értette amire gondoltam. Kezem átvette az ő keze hidegét, de ezzel együtt fel is melegítettem az övét, legalábbis egy kicsit. Ekkor váltottam a fogáson és olyan pozícióba tettem a kezem, mintha szkanderoznánk. Tervem viszont teljesen már volt. Boldogan, erősen, már-már szinte szúrós szemekkel néztem a lányra és kicsit megszorítottam a tenyeremmel az övét. – Győztünk! – Mondtam elismerően, amolyan „hip hip hurrá” helyett. Aztán Zoli felé fordultam, hogy vele is megcsináljam az előbbi mozdulatsort, de a fiú éppen felállt és elindult kifelé.
- Nana! – Kaptam utána és megfogtam a fiú kaját, hogy nehogy elszaladjon. – Ne szökj el. – Húztam visszafelé. – De ha átöltözni akartál menni, akkor persze nem tartalak vissza, de miattunk ne menj el. – Egy újabb fájdalomhullám söpört végig a lapockámnál, minek hatására egyik szemem kicsit összeszűkült, de próbáltam nem éreztetni ezt a többiekkel. Továbbra is kedves és vidám arccal húztam visszafelé Zolit, bár belül ordítani tudtam volna. Reméltem, hogy nem vették észre, de lehet, hogy Vikinek feltűnt, neki már nyitott könyv vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Körülbelül egy hete beszéltem Gwennel, amikor megemlítette, hogy lesz téli mondocon és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elmenni vele. Gyorsan végigfuttattam az agyamat, hogy ráérek-e akkor, szerencsére nem jutott eszembe semmi előre eltervezett program, ami ütötte volna. Szóval belementem. Komoly fejfájást okozott a jelmez, elvégre, ha már elmegyek egy cosplay fesztiválra, akkor illendő beöltözni is nem? Régebben, még Dél-Koreában sok időt áldoztam a conokra és a jelmezekre. Rájöttem, hogy egy régi Erza nadrág még ott lappanghat a szekrényembe. Megnézem és tényleg ott volt. Még jó, hogy anno nagy volt rám, így ha minden igaz, akkor most pont jó. A maskara felsőrésze nem okozott problémát, egyszerűen csak be kellett tekernem a mellkasomat valami kötözővel. Lehet nem télen kéne ilyen cosplayeket kitalálni, de hát mire van a varázspálca, ha nem varázslásra? A hajamat is vele csináltam meg pirosra. Őrültnek is néztek a vonaton és a metrón, de nem különösebben érdekelt.
Nagyon örültem, hogy Gwen megvette előre a jegyeket, mert így legalább nem kellett beállnunk a sok végére. Egy hosszú kabáttal fedtem testem, de alatta árulkodó volt már a nagy megtéveszthetetlen nadrágom, a hajamról és a kardjaimról nem is beszélve. Nem kellett órákat várnunk, hogy elkezdődjön a buli, a tömeg gyorsan megindult befelé én meg kissé eltávolodtam barátnőmtől. A fanok hullámként sodortak befelé, legszívesebben használatba vettem volna kezeimben szorongatott két igazi kardomat, amit a taekwondonál szoktam használni, de visszafogtam magam és igyekeztem valahogy kikeveredni.
A Hungexpo nagy és tágas hely, ez most is jól jött, mert a tömeg egyre inkább eloszlott, így én is tudtam menni a fejem után. Gwent kezdtem el keresni. Hát persze hogy vattacukorral a kezében találom meg, nem is ő lenne, ha nem így kezdené a napot. Nevetve indulok el felé.
- Csak nem vattacukor? – Röhögve kérdeztem. – Először is kéne valami nem feltűnő hely, már ha van itt olyan, hogy magamra varázsolhassam a fagyásgátlót. – Én csak így hívom, pedig van normális neve is a bűbájnak. Ezt még a húgom tanította nekem és most nagyon jól jött. Ide nem csak varázslók járnak, ezért nem kéne feltűnősködni a pálcámmal.
Örültem, hogy alkalmam adódott eljönni egy újabb conra. Koreában én animéken nőttem fel, nem csoda, ott azok az általános sorozatok, amiket nézni lehet. Kíváncsi vagyok, hogy fogok-e találkozni koreaiakkal, vagy legalább ázsiaiakkal. Kár, hogy nem japánt tanultam az otthoni sulimban, hanem kínait, most hasznát venném a nyelvnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A bejutás kissé macerás volt, de azért sikerült, igaz, hogy elkeveredtem Gwentől. Nem koncertem vagyunk hékás! Minek kell így berontani? Itt az egész nap, mindenki be fog érni és senki sem marad le semmiről. Néha nagyon nem értem az embereket. Még szerencse, hogy szamurájkardjaim tokban voltak, mert ha nekiszaladt volna valaki az igazi fegyvereknek, akkor nemkívánatos dolgok történtek volna és én a börtönben végezném. Játékkardot meg fogalmam sem volt, hogy hol kell szerezni. A kezdeti mérgelődések után megtaláltam barátnőmet. Feltűnőbbek voltak a kezében lévő finomságok, mint maga a lány. Megkérdezte, hogy mit csináljunk először, mire én elmondtam neki, hogy jégoldót kéne innunk. Persze nem szó szerint, de tény, hogy néhány iszákos már megcsinálta, hiszen abban is alkohol van. A varázslat elvégzését nem a nagy tömeg orra előtt kéne megtenni, bár szerintem egy ilyen helyen, ahol sokan varázslónak és egyéb különleges lénynek öltöznek, már semmi csak furcsa. Én sem akartam órákat tölteni a mellékhelységre várva, inkább lazára fogtam a dolgot.
- Takarj, de azért ne túl feltűnően. Pókerarc fel! – Mondtam, miközben kardjaimat a földre tettem, majd a lány mögé léptem és elővettem a pálcámat. Én is takartam a kezeimmel ahogy tudtam, próbáltam az én hosszú hajamat is és Gwenét is úgy beállítani, hogy szinte fátyolként védje a pácát. Nem tétováztam, gyorsan és halkan kimondtam a varázsigét és mindkettőnket bevontam ezzel a bűbájjal. Kicsit csikizett is, de rögtön utána már nem éreztem a hideget. Eltüntettem a varázseszközt és levettem a kabátomat. Hogy a mugliknak se legyen feltűnő, megigazítottam a mellkasomon lévő kötéseket, amit ugyebár nem kéne mindenkinek látni, de valójában teljesen jól be voltam tekerve. Felvettem a kardjaimat.
- Nekem teljesen mindegy, hogy hova megyünk. Lerohanjuk a mangákat és az ajándékokat? Legutóbbi alkalomkor elvették minden kedvenc kulcstartómat mire odaértem. - Szomorú pillanatok az életemben, de most elhatároztam, hogy mindenáron megszerzem őket. - Hajime - Mondtam boldogan, mert végre elkészültem teljesen. Megindultunk a kiszemelt hely felé, mikor Gwen érdeklődött a jelmezválasztásommal kapcsolatban. Elmosolyodtam.
- Tudod, Erza nagyon hasonlít rám, nemcsak a harcos jellege, de a személyisége is. Legalábbis ha jól tudom. Régebben már beöltöztem, szóval a nadrág adott volt és egyébként sem lett volna időm és pénzem új jelmezt keríteni. – Vallottam be. Persze a többiek talán örültek volna, ha nem fagynának meg, amint ránk néznek. Lehet, hogy akatsukinak kellett volna öltözni, akkor legalább kabátban lettünk volna.
Az épületbe érve az első, amit megláttam egy nagy Bleach-es takaró volt. Nagyon jól nézett ki, de nekem másra fájt a fogam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Annyira jól esett, hogy meglátogattak a többiek és bár nagyon aggódtam Grace és Nedra állapota miatt, tudtam, hogy mindketten erősek és rendbe fognak jönni. Muszáj nekik! Jobb lett volna, ha végig részese lehettem volna a mérkőzésnek és nem vesztettem volna el az eszméletem, de valószínűleg az ellenfél nem nagyon vette észre a cserét, Viki eléggé hasonlít rám, mozgásilag is, külsőleg meg végképp. Megnyertük a meccset, ez is biztató volt számomra és segített, hogy jó kedvem legyen. Megérte az a sok edzés és fáradozás, persze nem a győzelem a lényeg, hanem a részvétel és az igyekvés. Teljes mértékben büszke voltam a csapat össze tagjára és bármelyik helyen végzünk a tabellán, én elégedetten hagyom magam mögött ezt az idényt.
Amíg Iza elment átöltözni, valamint elhozni a cuccaimat, Zoli és Viki megérkeztek a gyengélkedőre. Mindketten jól voltak, ennek kifejezetten örültem, ahogy annak is, hogy a húgomnak lehetősége volt pályára lépni. Mindkettőjükkel beszélgettem, Zoliból próbáltam kihúzni valamit, de nem sikerült, mint mindig, most sem akart magáról beszélni. Ami pedig a húgomat illeti: agyonölelgettem az én kis génmásolatomat. Aztán megérkezett Iza, immáron már tiszta ruhában és táskával, na meg persze Kiarával a kezében.
- Nagyon köszönöm Izus! – Hálás voltam a lánynak, sokat segített azzal, hogy néhány holmimat idehozta nekem. Kiara az ágyra ugrott és a kezeimhez lépkedett. Felkaptam a szőrmókot és puszilgatni, simogatni kezdtem. A feketeség is nyaldosta a bőrömet, bizonyára nagyon hiányoztam már neki, mert az elmúlt napokban minden szabadidőmet a csapatnak szenteltem és legfeljebb esténként tudtam játszani vele egy kicsit. De ő is tudja, hogy szeretem.
- De édes vagy! – Iza olyanokat is berakott nekem, amiket nem is kértem, de majdhogynem életfeltételek. Legalábbis egy nőnek. Igen, nő vagyok, annak ellenére, hogy inkább sportos a stílusom, mint nőies. Vatta is eljött, minek szintén örültem. Egyik kezemet lelógattam és megsimítottam a fejét.
- Minden rendben van, még egyszer köszönöm skacok, hogy meglátogattatok, ez sokat segített a felépülésben! Remélem Grace és Nedra is hamarosan rendbe jönnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Remélhetőleg sikerült lebukás nélkül magunkra varázsolni a kihűlést megakadályozó bűbájt. Összeszedve magunkat aztán elindultunk a csecsebecsék irányába, miközben barátnőm érdeklődik, hogy mit szeretnék venni.
- Meglátjuk, hogy most milyen kulcstartók lesznek, de szeretnék egy L-est a Death Note-ból és egy Black Rock Shooter-t. – Már nagyon rég próbálom beszerezni őket, remélhetőleg most lesznek és még nem fogy el. Elég nagy a rendezvényhelyszín, de nem is meglepő, hiszen kell is, hogy ennyi ember, ennyi program kényelmesen elférjen egy helyen. Éppen ezért bőven volt időnk beszélgetni. Bólintgatok, amikor megjegyzi, hogy a harcos jellegünk passzol, és amikor megtudtam, hogy Gwen is a régi jelmezét vette fel. Hát igen, nem könnyű cosplay-eket szerezni, csinálni meg végképp nem, mégis látok és ismerek embereket, akik annyira megszállottak, hogy képesek minden conra új jelmezt csinálni, ráadásul nem is egyszerűt. Egyszer beszéltem egy aktuális Gaara-val és ő mondta, hogy az elmúlt évben mindig részt vett ezeken és ahogy sorolta, hogy miknek öltözött be, hát le a kalappal, de tényleg.
Megérkeztünk az épületbe. Körülnéztem és megpillantottam a kulcstartós részt, legalábbis mintha az lett volna. Gwenre szegeztem tekintetem, amolyan „nem bánod, ha most odaszaladok” nézéssel, majd meg is rohamoztam a kinézett pultot, amiről közben kiderült, hogy tényleg az, amire gondoltam. Gyorsan végigbogarásztam a halomnyi kulcstartót. Volt ott minden, több is megtetszett, de túl céltudatos voltam. Keress, keress! Éésssss, megvan! Legalábbis az egyik. Találtam egy BRS-t, azonnal a markomba vettem, majd kotorásztam még egy kicsit az L-esért is. Azt nem találtam meg, de nem akartam húzni az időt, mert Gwen valószínűleg rám várt, ezért az egyikkel a pultoshoz mentem, hogy kifizessem.
- Megvan az egyik. – Mondtam a lánynak örömteli arccal miután kifizettem. Gwen egy jó ötlettel állt elő. Még én sem vettem részt versenyen, de miért is ne próbáljam ki? – De, jó ötlet. Csak akkor kigondolom, hogy mit fogok csinálni. – Mert ugye ott mozogni is kell, lehetőleg úgy, ahogy a karakter. - Ott csak egyesével lehet, nem? A Performance-okenál lehet csak csoportosan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

És már megint eltelt egy év és mondanom sem kell, hogy elég élménydús volt. Sok minden történt velem, emlékezni sem tudok hirtelen mindenre, de azt a napot sosem felejtem el, amikor levitás csapatkapitány lettem. Bizony nagy felelősség, de imádom a sportot és a csapattagokat is. Idén másodikok lettünk, ami előrelépés a tavalyi helyezésünkhöz képest és mivel tisztában vagyok a csapat teljesítményével és tudom, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk a győzelemért, na meg persze a játékért, így teljes mértékben elégedett vagyok az idénnyel. Okom sincs a csalódottságra, elvégre jobb csapattól kaptunk ki, a Rellon megérdemelte a győzelmet, mind kviddics téren, mind a házak közötti pontversenyben.
Depresszióm már enyhült valamennyire, már túl vagyok a holtponton. Durva visszagondolni, hogy nemrég milyen szörnyűséget akartam csinálni magammal. Még senkinek sem beszéltem róla, félek is, hogy ha netán kiderül, akkor mi lenne a következménye. Elvinnének pszichológushoz? Az lenne a minimum. Izabella már biztos észrevette, hogy nagyon zárkózott voltam az elmúlt pár hétben, még az utolsó órákra sem mentem el. Napok óta nem találkoztunk, de nem csak mi ketten. Igyekeztem nem társaságba menni, szóval néhány kellemetlen szituáción kívül egy személlyel sem beszéltem a depresszióm alatt, ami egyébként még mindig tart. Most viszont elég erősnek éreztem magam, hogy el tudjak jönni az ünnepségre. Nem terveztem kihagyni, meg hát, najó elárulom, igazából saját fülemmel akartam hallani a tanári és JV változásokat.
Megpróbáltam annyira leplezni az életkedvem amennyire csak lehetett. Kiöltöztem, méghozzá egy koktélruhát vettem fel és hozzá magassarkú cipőt. A ruhámat díszítő szalag bézs és rózsaszín kellemes ötvözete volt. Hát igen, innen is látszik, hogy megőrültem, hiszen ép elmével nem vennék fel semmilyen rózsaszínt. Körülbelül 8 nap után először léptem ki úgy a szobám ázsiai ajtaján, hogy tudatosan közösségbe indultam. Azért arcomon még mindig látszott a nyúzottság és a meggyötörtség, bőröm is fehér volt, de ezeket nem tudtam eltüntetni magamról.
A nagyteremhez érve nem lepődtem meg a szokásosan nagy tömeg láttán, féltem is, hogy úgy járok, mint Iza a két évvel ezelőtti évnyitón. Beljebb merészkedve megindultam a padunk felé, közben néztem a díszítést, hogy most más. Őszintén megmondva örültem is neki, hogy nem megint kék-bronz minden, így legalább némi változatosságot is súgott háttérből az esemény. Talán most minden más lesz, talán most… Kívülről szomorúnak láthattak a körülöttem lévők, mosoly egyáltalán nem volt található az arcomon, szemeim is üvegszerűek voltak. A levitás pad mellett sétálva gondolkodtam, hogy hova kéne ülnöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy semmiről sem késtem le. Elég hamar megérkeztem, viszonylag kevés diák ült még az asztaloknál, inkább még csak mindenki várta a párját, a maguk kis csoportját. Csak nekem jut eszembe egyedül sétálgatni a padok mellett, de nekem ez már fel sem tűnt. Biztos azt gondolták rólam, hogy holdkóros vagyok. Lehet erre fogom fogni, ha valaki megkérdezi, hogy mi bajom van, bár kétlem hogy ha elém áll egy Iza vagy egy Grace, akkor ők ezt lazán el fogják hinni. Ismernek már annyira, hogy tudják, ha megkérdezik, hogy az vagyok-e, én röhögve dobálnám a wötöföket. Normálisan biztos. De nem ma, de nem most.
Ebben az évben minden megváltozott, ám ez már szorosan a magánéletemhez kötődik. Viki, az ikertestvérem megérkezett a suliba, szerencsére felépült betegségéből, legalább úgy tűnt. Remélem, hogy nem annyira komoly a baja, hogy vissza kelljen mennie Koreába, hisz most kaptuk csak vissza egymást. Ki fogja ellopni, khm bocsánat, kérdezés nélkül kölcsönvenni a ruháimat, ki fog totálisan lefárasztani edzéseket, ki fogja velem együtt egyszerre kimondani a gondolatainkat?
Ahogy haladtam és egyre közeledtem a tanári asztalokhoz, egyszer csak egy bökést éreztem a vállamon. Megfordultam és azonnal észrevettem Izát, rég nem látott szobatársamat. Nem tudom miért, de örültem, hogy ő volt az. Már csak Vatta hiányzott volna, de értelemszerűen nem kéne behozni állatokat egy ilyen ünnepségre, nagytestűeket meg főleg nem.
- Hahó!- Köszöntem neki ugyanúgy, ahogy ő. Hangnemem közömbös volt, de továbbra is maradt az üveges tekintet. Ott, ahol álltunk leültem a levitás asztalhoz. Mozdulataim lassúak és nőiesek voltam, vagyis kis híján ellentéte voltam saját magamnak. Nem is kérdeztem semmit a szőke hajú lánytól, meglehetősen szótlanul ültem le, csupán néhány pillantással jeleztem, hogy figyelem és nem nézek át rajta. Dehogy, hisz az egyik legkedvesebb lány számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Régen az egyik taekwondós ismerősöm megbökte a hátam, és amikor hátranéztem rá, ő arcon vágott. Nem volt kellemes érzés, eléggé ijesztő volt, de harcos barátok közt ez már csak ilyen kis poén. Mindenesetre azóta félek hátranézni, ha valaki először a hátamat, netán a vállamat böki meg és bár most tudtam, hogy az a barátom Koreában van, mégis féltem hátrapillantani. De megtettem és megláttam Izát. Visszaköszöntem neki, amiből már sejthette, hogy nem minden kerek nálam. Amikor azt mondta, hogy már elfelejtette hogyan nézek ki, arra asszociáltam, hogy túlságosan is sápadt voltam, hiszen nem így emlékezett rám. Ám kiderült, hogy csak egy poén volt a részéről, már ha tényleg így is gondolta.
- Téged nehezen lehetne elfelejteni, Iza. – Mondtam, de pozitív szándékkal.
Milyen vicces, ez az évnyitó teljes ellentéte a tavalyinak. Most én vagyok magamba roskadva és nem Iza, a díszletről nem is beszélve. Gondolkoztam, hogy beszéljek-e barátnőmnek a depressziómról és öntsem ki neki a lelkem, vagy inkább próbáljak meg színészkedni és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. Eddig az utóbbit követtem, de lehet éppen ez vezetett ahhoz, hogy újabb lejtőhöz érjek. Talán, ha most kicsit mesélnék neki, akkor…
Leültem az asztalhoz, még jókor, hiszen egyre többen lettünk a teremben, sorra tűntek fel az ismerős arcok és az ismeretlenek is. Ahogy azt sejtettem, Iza hamar megérezte a rendellenes viselkedésemet. Gyors volt, gyorsabb, mint gondoltam. Most már viszont lehetetlen, vagyis eléggé pofátlanság lenne hirtelen mosolygóssá válni. Hiába tartózkodok lassan három éve Magyarországon, még mindig érzem a különbséget az európai és az ázsiai emberek között. Elenyésző csak, de ki tudja, lehet nem fogja megérteni a betegségem okát.
- Ami azt illeti, nem. – Kis szünet, miközben meredtem bámulok magam elé. – Nincs minden rendben. De most már jobban vagyok. – Nem tudom, hogy mit hitt, valószínűleg azt, hogy beteg vagyok és nem lelkileg. Így visszagondolva, nem is emlékszem már az utolsó normális orvoslátogatásomra, nem jellemző rám a rosszullét, csak a csonttörés, az izomhúzódás, amik nélkül már nem is én lennék.
- Ne aggódj, rendbe jövök. - Nem akartam, hogy úgy teljen el az évnyitó, hogy csak unottan nézek ki magamból és egy szót sem szólok a mellettem ülő legjobb barátnőmhöz, és ő sem érezné magát jól, ha folytatnám a depit. Úgy voltam vele, hogy ha érdekli és rákérdez a részletekre, akkor elmondok neki valamennyit, ha nem, akkor megpróbálok én is túl lenni az egész témán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A múlthéten vettem egy új terelőütőt, mert szerettem volna egy aláírást szerezni Yaristától és nem akartam roncsolt darabot elé vinni. Gondoltam ez az én ütőm, a sajátom. Örültem, hogy van nekem, de nem hittem, hogy mást is érdekelni fogja. Ám nem így lett: egy nap bementem a szobámba és az elszublimált a helyéről. Igaz, hogy nem őriztem annyira - mi a fenének? - mégis meglepődtem, hogy eltűnt. Miután körbenéztem a szobámban és megbizonyosodtam arról, hogy nem a trehányságom miatt veszett el, átkopogtam Izához, de csak Vatta lihegett a képembe. Hát, jó. Kerestem tovább, lementem a klubhelyiségbe. Ott volt néhány elsős valaki, biztos ami biztos megkérdeztem tőlük, hátha látták-e kirepülni az ajtón az én faütőmet. Irtó cikinek éreztem magam, de megérte ugyanis a csodával határos módon az egyik csaj látta kimenni Izát és úgy emlékezett, hogy a kezében volt az általam keresett tárgy. Hoppá, le vagy bukva drágám! Nem volt nehéz, ebben az iskolában elég hangosan csiripelnek a madarak. Vártam, vártam, vártam. Izára vártam. Á, megjött! Rögtön letámadtam, mire közölte, hogy nincs nála. Mi az hogy nincs? Az eszem megállt. Egy ilyen kis vacakért - jesszusom, hogy mondhattam ilyet - miért kell ekkora felfordulást csinálni? Ideges voltam, mert pénzbe került. Nem szeretem, ha bolondot játszanak velem. Aztán jött a levél Zéténytől. Nézetem egy nagyot ahogy elolvastam az aláírást, bár nem tudom, hogy miért furcsálltam. Iza sokat lógott vele, gondolhattam volna. No, sebaj.
Ahogy hír érkezett az ütőm felől már nyugodtabb voltam. Nem érdekelt annyira a dolog, mégis csak egy buta tárgy. Az általa kért időpontban elindultam a stégre. Kezdett már egy kicsit sötétedni, de ez engem nem riasztott el. Nem idegeskedtem valamiért, lehet a levegő ilyen hangulatot teremtett nekem. A stég erős falapjaira lépve már megpillantottam azt a bizonyos srácot, akiről gyakorlatilag sok mindent tudtam; - mégis csak Iza a szobatársam és a legjobb barátnőm - de még sosem beszéltem vele igazán. Haladtam felé, miközben hátát figyeltem. Lépteim egyenletesek és határozottak voltak még a magassarkúban is. Csak akkor álltam meg, mikor mellé értem.
- Miért nem lepődöm meg, hogy pont te találtad meg az ütőm? - Kérdezem, de inkább csak közöltem vele félig gúnyos, félig pedig őszinte mosollyal az arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem siettem a stég felé, amolyan egyenletesen nyugodt léptekkel közelítettem meg a helyet. Fölösleges volt bármiért is aggódnom, úgysem tudtam elkerülni az elkerülhetetlent. Zéténynél volt az ütőm és amilyen makacs a srác, úgyis kitalált valamit, amiért cserébe visszaadja majd nekem. Nem tudtam elbújni ez a játék elől, de nem is igazán akartam, annak ellenére sem, hogy sejtettem, ez nem csak amolyan "csinálj nekem kakaót, különben nem adom vissza az ütőd" szint. Odaértem a tóhoz és megláttam a levelem íróját. Ráléptem a stégre és egyre csak közeledtem felé, mire megfordult és a korlátnak támaszkodott. Kezében ott virított az én keresett kincsem. Megálltam mellette. Egy kissé gúnyos, ám mégis őszinte mosoly kíséretében megszólítottam, de inkább hangzott úgy, mintha reagálnék a levélre, mintsem köszönésként. Szavaiból éreztem, hogy azt feltételezi, nem tudok semmit. Inkább ezt ráhagytam, de az, hogy mit csinálhattak együtt a faházban, - hisz most szólta el magát Zétény - abba inkább nem akartam belegondolni. Azért reménykedtem, hogy a legjobb barátnőm sok mindent megoszt velem, kicsit csalódott lennék, ha nem mondana el néhány fontos történetet.
A levélre bólintottam. Elolvastam, hisz azért voltam itt. De térjünk is a lényegre. Mit ér meg nekem az ütő? Felnevettem az ajánlatait hallva. Más, egyértelműen más mint azok a fiúk, akikkel eddig beszéltem. Zétényben volt valami vad, a kisugárzása pedig veszélyt sugallt. Félnem kéne? Lehet, de mégis ezek a tulajdonságok nekem bejöttek. Éreztem, hogy erős ellenfélre találtam, akivel küzdenem kell, ha meg akarom kaparintani az ütőm. Számomra pedig nem is kellett jobb lehetőség.
- Pénzt nem kapsz érte. - Határozott és gyors kijelentés. Micsoda megalázkodás lenne, ha még fizetnék is neki csakhogy visszaadja az ütőmet. Nem! - Milyen információra gondolsz? Mit szeretnél tudni? - Egyelőre ez jöhetett szóba, bár fogalmam sem volt, hogy milyen információt tudnék én neki mondani, ami érdekelhetné őt. Tekintetemet a tóra fordítottam, majd testemmel is hozzásimultam a korláthoz. Szerencsére az nem volt olyan magam, így kényelmesen rá tudtam könyökölni, sőt, a magassarkúm miatt még egy picit döntenem is kellett a gerincem. De azért kényelmes volt, a tó pedig igazán szép. Hideg nem volt az idő, ezért sem húztam be bőrkabátom cipzárját. Nem voltam fázós és szerettem, mikor a lágy szél végigsimított hasamon és meglobogtatta a hajam. Kérdése meglepett, ez arcomon is megmutatkozott a szerénység jelei mellett néhány pillanat erejéig. A srácra néztem, fejem fölött szinte már láthatóak voltak a kérdőjelek. Mi a..? Pedig azt gondoltam, neki a szőke, nőies, európai lányok jöttek be. Én erre pedig fekete hajú, ázsiai és.. najó, tán egy kicsit nőies, bár inkább sportos lánynak tartottam magam. De akkor is, hogy jött ide a tesóm?
- Nagyon hasonlítunk, legalábbis ezt mondják. - Lehet rossz ötlet volt belemennem ebbe a témába. A húgomhoz nem nyúlhat hozzá!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egyértelmű volt, hogy pénzt nem fogok adni az ütőért és úgy látszik, ez Zéténynek is kedvezett. Nem panaszkodott a kijelentésem miatt, ebből leszűrtem, hogy más tervei voltak. Szeméből sugárzott, hogy velem akart játszani, nem pedig a galleonokkal. Nem tudom, miért, de ez tetszett, hisz ezek szerint számára sem lehetett annyira fontos a pénz. Másik lehetőség volt, hogy valamit kiszed belőlem. Érdekelt, hogy mit akarhat, ezért rákérdeztem. Hát Izabella érdekelte.
- Nézd, mi nagyon sokat lógunk együtt, de mindkettőnknek megvan a maga élete. Ő tanul és prefektusként tevékenykedik, nekem ott vannak a taekwondo edzések és a kviddicses CsK teendőim. De szerintem épp eleget törődünk egymással ahhoz, hogy ne váljon betegessé a kapcsolatunk. - Ez most megérintett. Persze nem mintha érdekelne a srác véleménye. Izával nem vagyunk összenőve, mégis segítjük egymást, na meg persze elszórakozunk. Ohh, a rengeteg film esténként.. lassan kéne szerezni újakat, mert lassan mindent megnézünk már, ami megvolt nekünk. Titok... milyen információt mondhatnék róla, amivel lehetne szívatni őt? A sajátjaimat, amivel én szoktam szekálni, nem mondtam el Zéténynek, inkább megtartom magamnak. - Ha ennyire érdekel.. bár nem titok, de ha vicceskedni akarsz vele, akkor adj neki vattacukrot, mert azt annyira élvezettel eszi, hogy sokszor nem figyel teljesen a környezetére. Ha szerencséd van, akkor közben csinálhatsz vele valamit. - Ezt én akartam kipróbálni vele, de még nem tettem. Mivel nem volt jobb ötletem, ezt mondtam. Most biztos nagyon gonosz barátnő lehetek, de azt akartam, hogy Iza szórakozzon kicsit és ne legyen antiszoci. Ezzel feltételezésem szerint Zé sem csinálhatott vele nagy butaságot. Aztán megtudtam, hogy egy csókkal mindenféle nyaggatást el tudok kerülni. Elvetettem az ötletet, mert akkor valószínűleg az egész iskola erről beszélne az elkövetkező napokban, nekem arra meg nem volt szükségem. Csakhogy Zétény tudta, hogy hogyan kell elérni valamit. Lehet, hogy más levitást kevésbé, de engem nagyon is zavart, amit utána mondott. Gyáva. Na menjen a fenébe! Egy hajszál választott el, hogy ne intézzem el az egészet pár másodperc alatt, de végül megfogtam magam. Ezúttal testem fogta vissza a lelkem és nem fordítva. Bár, talán azért is volt ennyire nehéz, mert egy csókot lehet elfogadtam volna. Najó, vissza a Földre. Elnéztem testéről, hogy ne kísértsem magam és lenyeltem a gondolatot, hogy szerinte egy gyáva levitás vagyok.
Elnevettem magam az ikerségre tett megjegyzésére. Valóban nem mondtam valami különlegeset.
- Veled ellentétben én nem vagyok egoista, hogy azt mondjam magamra és ezáltal Vikire, hogy jól nézek ki. - Mit várt? "Persze, igen, ő is annyira jól néz ki, mint én." Ilyet csak egy k**va mond, én ebből pedig köszönöm nem kérek. Megint Izára terelődött a téma. Nem képes leszállni a lányról, legalábbis ezt gondoltam, de a mondandója végén már rólam beszélt. Jól esett, hogy így gondolta, mások még nem mondtak ilyet nekem, bár perszintem nem is mertek.
- Igen, az edzések kemények, de teher alatt nő a pálma. Szerintem nem tőlem fél, hanem a gyakorlatoktól. Ő is egyre jobb és jobb akar lenni, ki tudja, talán tart attól, hogy nem képes jól helytállni a pályán. Ez a fajta félelem mindnyájunkban benne van, csak valaki könnyebben túl tud lendülni rajta, valaki kevésbé. Nem mintha nem lenne ez butaság, hiszen látszik, hogy tehetséges őrző, szerintem az egyik legjobb az idényben. - Kis szünet, miközben egy szellő ismét belekapott kiengedett hajamba. - És ha bedobsz a tóba, velem fogsz fürdeni! - Ezzel pontot tettem az egészre. Az biztos, hogy magammal rántom és belefojtom a tóba, ha belelökne. Aztán majd kiderül, hogy melyikőnk nyer. Közelebb lépett hozzám, mire én nem mozdultam. Kényelmesen álltam már felegyenesedve, vele szemben. Lehet azt várta, hogy ugrok hátha kettőt, de az számomra megfutamodás lett volna, ami egyenlő a lehetetlenséggel. Már megint Iza.
- Figyelj, ha ennyire érdekel hogy van-e pasija, valld be neki, hogy oda vagy érte meg vissza, és ha elutasítja a szerelmi vallomásod, majd megtudod, hogy mi a helyzet. - Persze lehet, hogy nem érez a lány iránt semmit, de ezzel legalább szekálhattam. - Nem szándékozok többet róla beszélni, úgyhogy ha ez volt a terved, akkor szerintem végeztünk. - Mondtam kissé kiakadva. Nem szed ki belőlem több információt. Mivel tudtam, hogy ezzel nem éri be, ott volt a másik út, amivel megszerezhettem az ütőm és amivel egyszerre be is bizonyíthattam, hogy nem vagyok átlagos levitás, se átlagos lány, akivel úgy játszhat, ahogy kedve tartja. Ott állt előttem, csak kinyújtottam karom, megmarkolta ingének legfelső gombját, ott ahol szétnyílt a ruha, hogy nyakának helyet adjon, majd erősen, esélyt sem adva az ellenkezésnek magamhoz húztam és megcsókoltam. Ajkaink egymáshoz tapadtak szorosan, - hiszen nem engedtem el közben - de csak pár pillanatig. Alig tartott két másodpercig, aztán elengedtem és amíg még tartott a meglepetés ereje, kitéptem kezéből az ütőm, majd eltávolodtam tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mintha meglepődött volna az ötletemen. Pedig arra számítottam, hogy ez már unalmas lesz neki és követeli, hogy mondjak másikat. Szerencsém volt, hogy tetszett neki a dolog, mert bajban lettem volna ha nem, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mi mást ajánlhattam volna. És még meg is köszönte! Mi van ezzel a sráccal? Lehet betépett. Sebaj, első akadály kipipálva.
Utálok magamról beszélni, főleg dicsérni magam. Ez nem az én világom és még Zétény sem tudja megváltoztatni a személyiségem, mely hosszú évek során forrt ki. Bárhogy is, jól estek bókjai, akármennyire is sportos és határozott csajnak tartanak, a nőies oldalamat mindig magamnál tartom. Minden butaságot összehordott: Levita, Bagolykő, pasitalanság... Mi van? Pedig a szerénység oka egyszerű.
- Az, hogy minek tartom magam egy dolog. De ez az önkritika belém ivódott már és nem tudok máshogy viselkedni. A koreai ember életfelfogása kicsit más, talán a fő ok, hogy nem vagyok lenyűgözve magamtól, az a harcművészet és az oktatóm. Mindig jobbnak kell lennem és ha egy percre is megelégszünk a jelen állapotokkal, akkor onnantól nehéz újra elindulni. Én ilyen vagyok, ha nem tetszik, sajnálom. - Na ezt most minek kellett neki elmondanom? Kétségtelen, hogy magamról hatalmas igazságokat mondtam, de nem terveztem a személyiségemről beszélni neki, mikor elindultam az ütőmért.
A kviddicses megjegyzésekre csak bólintottam. Attól még én hajtónak is szeretem Izát, de az őrző az ő posztja. Az, hogy két körrel kevesebbet fusson, vagy bármilyen más engedmény pedig ki volt zárva, de nem akartam vitát nyitni erről. Majd ha ő lesz a Levita CsK-ja, akkor úgy edzi a skacokat, ahogy akarja. Nálam hajtás van, nem lazsálás. Kezdett sok lenni az Iza. Már nem azért, imádtam a barátnőm, csak nem akartam egész végig róla dumálni, nem szerettem volna információkat kiadni róla, sem pedig a nevében beszélni. Kezdtem azt gondolni, hogy talán érdekli szerelmi téren is Zétényt a lány, arról azonban gyorsan felvilágosított, hogy szó sincs ilyesmiről. Nem tudom miért, de hittem neki. Ha IzMiz talált egy olyan embert, akivel elszórakozhat és ott van mellette, mint barát, akkor én boldog vagyok. Kell a szöszinek, különben antiszociálisan kezd viselkedni.
Kicsit elvesztettem a türelmemet, az utóbbi időben ez jellemző volt rám, talán a bennem lévő feszültség miatt. Lehet ez vezetett a meggondolatlan mozzanathoz: megcsókoltam. Magamhoz húztam és ajkaimat az övéihez tapasztottam. Nem tartott sokáig, de kihasználtam az alkalmat, hogy megszerezzem az ütőm és sikerült is. Újra eltávolodva tőle vadul az ajkamba haraptam, majd meglóbáltam párszor az ütőm. Hmm, nem is volt rossz. Nem tudom miért tettem: hogy bebizonyítsam neki, én más vagyok mint az átlaglevitás, vagy mert szimplán csak akartam. Az utóbbi időben nem tudtam szabadjára engedni rosszabbik felem, meg hát na, mondjuk ki, Zétény kib******ul vonzónak nézni ki. Élveztem a dolgot, főleg mert kezemben érezhettem az ütőm és meglephettem ezzel Zétényt is. Félbeszakítottam mondandóját, bár nem hiszem hogy bánta. Gonosz vigyor tűnt fel arcomon.
- Akkor vegyük úgy, hogy egyenlő az állás. - Tényleg így volt, ezzel én is kiegyeztem. Hát igen, én különbözök Izától, mondjuk ezt eddig is tudtam. Valójában alig hasonlítunk. Sajnálta, hogy rövidre sikerült, de mit várt? Nem fogom letámadni, alig ismerem. Meg hát, ez csak üzlet, én akartam valamit, de adtam is cserébe.
- Így jártál. - Elnéztem stég bejárata felé, ám szerencsére senkinek semmi nyoma. Hiba volt levennem a tekintetem Zétényről, hirtelen megint közel lépett hozzám, csakhogy nem állt meg, azonnal lesmárolt. Levegőt venni sem tudtam, annyira meglepődtem, vagy inkább megijedtem. Mi a sz*r? Kezeimet - egyikben továbbra is az ütőmet fogtam - a srác mellkasára tettem és próbáltam eltolni magamtól miközben fejemmel is húzódtam hátrafelé. Tenyerem alatt éreztem izmos testét, mire minden porcikám folytatni akarta a táncot, de erre nem voltam képes. Erősebb volt nálam, megtartott, de én sem hagytam magam. Reflexből emeltem lábam és nem törődve a magassarkúmmal a hasa alsó felébe rúgtam, hogy megszakíthassam a vad és őrült csókját. Lehet túl reflexszerű volt és túl erős, legalábbis nem ekkorát terveztem. Azért bíztam benne, hogy nem fájt nagyon neki, vagy hogy valamennyire hatástalanította. Még jó, hogy nem kicsit lejjebb találtam el. Próbáltam összeszedni magam, de most én is lesokkoltam.
- Mi a fenét művelsz? Egyetlen egy csókról volt szó. - Mondtam kiakadtan, de fokozatosan higgadtam le és nyertem vissza eredeti állapotom. Oké, irtó jól csókol, de akkor is. Hajamba túrtam és néztem, hogy jól van-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem gondoltam bele, hogy vajon milyen is lesz a Zéténnyel való találkozóm, de még jó is, ugyanis erre biztosan nem számítottam volna. Nem, nem egy randi, igazából én csak az ütőmet akartam visszakapni. Ennyi. Persze abban biztos voltam, hogy nem csak a kezembe fogja nyomni aztán viszlát. Ő minden alkalmat kihasznál és nem lepődtem meg volna azon sem, ha direkt vette el Izától, hogy ő adhassa vissza nekem és ebből valami hasznost varázsoljon. Magam viszont annál inkább csodálkoztam. Miért beszéltem én a húgomról és a gondolkodásmódomról? Mégis mi köze van ehhez neki? De elkotyogtam. Talán csak annyira belefelejtkeztem a helyzetbe, vagy csak túl sokat néztem az arcát és testét. Veszélyes egy srác. Egy rossz lépés és máris a markában tarthat és kedve szerint csinálhat velem azt amit akar. Márpedig én ehhez nem vagyok hozzászokva és nem is szándékozom immúnissá válni arra, hogy más uralja az agyam.
Jól estek Zétény meglátásai, valójában erőt merítettem belőlük, kicsit magabiztosabbá tett. A vicces az egészben az, hogy ha fiúkról van szó, vagy elsöprő öltözködésről, akkor elég béna vagyok. Ekkor szokott Iza, vagy más barátnőim a képbe jönni és kikérem tőlük a véleményüket, hogy vajon az a ruha tényleg úgy áll-e, ahogy, tényleg csinos-e, vagy már túl kirívó. Jó, én sem vagyok totál analfabéta, csak kevés az önbizalmam ilyen téren.
- Köszi. - Mondtam szerényen a mondataiban elrejtett bókokra, majd végleg lezártam a témát. A következőkben nem szerettem volna többet Izabelláról beszélni, mégsem akartam a nevében hablatyolni, sem pedig elszólni magam valami olyanról, amit esetleg nem kéne hogy Zétény is tudjon. Menekülni akartam a kialakult helyzetből, ezért felgyorsítottam az üzletelést. Gyorsan elintéztem, gondoltam. Egy csók és az ütő már a kezemben volt. Nem gondoltam, hogy ennyire jól fog esni ez a mozdulat, de felfrissítő volt. Egyrészt bebizonyítottam magamnak is és a srácnak is, hogy nem vagyok nyuszi, másrészt kellett már nekem egy kis különlegesség, ami nem minden nap történik. Azt gondoltam, hogy ennyi, de nem. Egy rossz ötlet miatt - elfordultam - Zétény ismét közelebb lépett és letámadott. Ez viszont már annál inkább meglepett, nem tudtam agyilag, hogy mit is tegyek, de a testem pontosan, reflexszerűen reagált a támadásra. Mert ez bizony az volt, hiába ízesítették a mámor legjobb fűszerével. Én csak menekülni akartam, mire megrúgtam a rellonos hasát. Betalált - még szép, különben kiakadtam volna magamra - és látszólag fájt is neki. Vártam, hogy ezután majd bedob a vízbe, vagy elevenen megnyúz, de én sem voltam rózsás lelki állapotban. Következőleg meg megerőszakol? Kiakadtam és ezt éreztettem is vele. Bizonyára nagyon viccesnek találta a szituációt. Vagy csak így fejezte ki  hogy a farkas harapni készült. Kuncogva szólalt meg, mire én még mindig zavartan nyeltem egyet. Igaza volt, fizikailag ő erősebb, mégsem futamodhattam meg. Nem feleltem neki, csak némát néztem őt ahogy feltápászkodott. De aztán:
- Miért érdekelne engem az, hogy te mit élvezel és mit nem? - Ebbe bele sem mertem gondolni. Később meg randira akart hívni. Ezek után simán rábíznám az életemet is, vagy tán mégsem?
- Köszönöm az ütőt. - Válaszoltam és elindultam már félig higgadtan a part felé. Nem tudtam eldönteni, hogy mérges voltam, vagy csak meglepett. Igazolódott, hogy Zétény más, mit azok a srácok akik a környezetemben voltak. Eddig még senki sem csókolt vagy ütött meg. Utóbbi persze előfordult már, de nem olyan szándékkal, mint ahogy Zétény csókolt meg. Ez durva volt, akaratos és erős. Vele vigyáznom kell, az tuti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egy kis gondban voltam. Nem nagy szám, tényleg. Minden a legnagyobb rendben, csak éppenséggel lehet megbukok Asztrológiából. Pedig annyit tanultam a vizsgára! Több nap is elővettem a tankönyvet és az ágyon fekve olvasgattam. Jó, lehet, hogy közben nem kellett volna macskáznom, meg mondjuk zenét hallgatnom, de máshogy engem nem lehet lebilincselni a könyvhöz. Én próbáltam odafigyelni, csak egy idő után folyton azt vettem észre, hogy a falat bámulom. A vizsgám úgy sikerült, ahogy. Sz**ul. Még jó, hogy kétségbeesetten odamentem a tanár úrhoz és megengedte, hogy feleljek az egész hároméves anyagból. De nincs mit tenni, valahogy megszerzem az elfogadhatót. Komolyan vettem a holnapi szóbeli vizsgámat, ezért elhagytam szobámat és egy tanulói zugot kerestem, ahol viszonylag zavartalanul tudtam tanulni. Ma odatettem magam, összeszorítottam fogam és egy erős kávé után elkezdtem magolni. Eltelt pár óra, aztán elegem lett az egészből és úgy éreztem, én megtettem mindent, majd sikerül ahogy sikerül a szóbeli.
Fáradtan, agyilag megnyúzva sétáltam vissza a Levita részleg felé. Az utam azon a folyosón át vezetett, amit ki nem állhattam, bár annyira álmos voltam, hogy nem törődtem semmivel. Azt sem fogtam fel, hogy velem szemben jött két srác. Jobbra léptem, gondolván, hogy elmegyek mellettük, csakhogy a bal vállam összeért kicsit az egyik srácéval. Engem ez egyáltalán nem érdekelt, történnek ilyenek, viszont a másik személy vagy vicces kedvében volt, vagy kötözködni akart. Megfordult és beszólt nekem. Legalább erre magamhoz tértem a kómából. Én is hátrafordultam felé, majd egyszerű mozdulattal bemutattam neki. Mentem volna tovább, csakhogy bizonyára heves vérmérsékletű emberbe botlottam bele, aki elkapta a csuklóm és erősen megszorította. A kviddics edzések miatt így is sajgott, de ez sem tett neki jót, a fájdalom belém nyilallt. Nem sikítottam fel, nem akartam megadni neki azt az élvezetet, hogy kimutatom a fájdalmam, inkább csak az egyik szemem csukódott be rövid ideig. Szócsaták következtek, mire elegem lett és megfogtam a srác azon kezét, amivel még mindig a másik csuklómat szorította. Ezúttal nem volt sok erőm, így könnyedén ellenállt nekem. Egy rúgás azért betalált neki, de ez is csak feldühítette. Elég durva személyisége lehetett, a rossz pontjába mért rúgásom után revansot vett és ököllel fejbe vágott. Borzasztóan fájt, még ha megszoktam is a taekwondo edzésekről az ütéseket. Ökle oldalról érkezett, mire én a földre estem kissé kábultan. Homályos lett hirtelen minden, de még eszméletemnél voltam. Arcomhoz kaptam és azonnal csípést éreztem. Meleg és folyékony. A francba! Felszakadt a bőröm is, mondjuk nem nagyon, engem egyáltalán nem tudott érdekelni ez a sérülés. Próbáltam felállni a földről, mégsem hagyhattam, hogy ilyen könnyedén elintézzenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Biztos inkább a bukást választottam volna, ha előre tudnám mi fog történni. Ez azonban nem így van, ezért is tanultam halálra magam. Már eleve nem voltam teljesen friss, de mihelyt végeztem a magolással, a fáradtság minden porcikámat ellepte. Most kivételesen is nem fizikailag voltam gyenge, bár az izmaim közel sem voltak bemelegített állapotban, sokkal inkább ernyedt testtel ültem - szinte már feküdtem - az tanulószoba egyik íróasztalánál. Mikor végleg meguntam, elindultam vissza.
Álmosan végigsétáltam a folyosókon. Többnyire üresek voltak, időnként ment csak el egy-egy járókelő. Két rellonost is ugyanolyan könnyedén kerültem ki, mint másokat, ám véletlenül hozzáért az egyikhez a vállam. Én nem is törődtem a helyzettel, de másik kettő nem hagyta annyiban.
A csuklómat lehet el akarta törni csak nem sikerült neki, a fájdalom viszont iszonyatosan erős volt. Próbáltam aktiválni a testem, azonban nem mozogtam normálisan az előző három-négy órában, ezért közel sem voltam erőm teljében. Szabadulni próbáltam, pont mint pár nappal ezelőtt Zétény csókjakor. Most azonban ezerszer jobban vágytam arra az állapotra. Nem sírtam vissza, de a jelenleg kialakult szituációhoz képest azt mennyországnak is betudható. A rúgásomat követően ütést kaptam a fejemre, ami kis időre megbontotta a memóriaszalagomat. A földre estem és próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyire megalázva voltam. Kellően magamhoz térve az arcomhoz nyúltam és éreztem a már számomra nem idegen folyékony kötőszövetet. Csak mérgelődtem, de nem érdekelt különösebben, tudtam, hogy amíg eszméletemnél vagyok, addig nem történt nagy baj. További rúgásokat éreztem, az egyik pontosan gyomorszájba talált, mire felnyögtem. Sarokba voltam szorítva szó szerint. Ahányszor fel akartam állni, csak újabb lökések taszítottak vissza. Kezdett sötétülni mindent, mikor meghallottam egy közeli új férfihangot. Ismerős volt, de nem fogtam fel, hogy honnan. Kis röhögés után a rúgások abbamaradtak, én pedig igyekeztem magamhoz térni. Fájt mindenem, de legalább látásom kezdett helyreállni. Felkeltem a padlóról és először négykézlábra helyezkedtem. Azonnal öklendeztem - valószínűleg a gyomrom által bekapott ütésektől - ám nem jött vissza semmi. Kis köhögés után két kezet éreztem meg az oldalaimon, amik erősek és kétségtelenül nagyon férfiasak voltak. Felpillantottam a tulajdonosukra, ledöbbenve láttam meg Zétényt. Lesokkolódtam egy másodpercre, de ebből a kínos helyzetből menekülni akartam, így minden segítségét elfogadtam. Hagytam, hogy felsegítsen, a megjegyzése pedig szíven talált, bár amiatt csak később tudtam mérgelődni. Már önerőmből ültem le a padra. Köhögtem még párat, aztán jöhetett az emlékezés. Homlokomat fogtam, szemeimben könnyek csücsültek és a fene tudta, hogy mikor hagyják el a gödröket. Nyeltem egyet. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett velem. Igen, fáradt voltam, de hogy ennyire? Egy taekwondósnak nem is lehetett szánalmasabb pillanat. Pulzusom az egekbe szökött, ekkor már képes lettem volna nagyobbakat is ütni, csak hát már késő volt, a két rohadékot Zétény elintézte.
Nem mertem a mellettem lévő srácra nézni. Hirtelen annyira más lett minden. Egyszer találkoztunk csak és szinte a teljes ellentéte voltam a mostani állapotoknak. Most tűnt el minden lepel, ami a személyiségemet többi részét takarta. Már nem voltam se határozott, se mosolygós, még csak szép sem. Fehér rövidnadrágom közel szürke volt a pórtól, mondjuk más testfelületem is. Összeszedtem magam és a szemébe néztem. Sosem gondoltam volna, hogy pont neki leszek rendkívül hálás. Az engem ért sokk miatt hagytam hagy törölje le arcomról a vért. Most annyira gyengéd volt, meglepő. Nem jött ki hang a torkomon, de kérdésére lassan bólogattam. Csöndben elvettem a vízzel teli poharat és inni kezdtem közepes tempóban. Ahogy tartottam a poharat éreztem, hogy testem elég rendes zúzódásokat szenvedett. Az utolsó kortyot kényszerítve lenyeltem, aztán megtöröltem számat. Engedtem, hogy Zétény kisöpörje hajamat az arcomból, bár nem örültem, hogy könnyes szemekkel és kis híján összetört testtel kellett mutatkoznom előtte.
- Köszönöm! - Préseltem ki ajkaim között ezt az egy szót halkan és félig-meddig sóhajtva. Őszinte voltam, a legőszintébb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Fájtak az ütések és a rúgások, bár nem mondhattam, hogy újdonágként ért volna az érzés. Az edzéseken is sok hasonlót bekaptam már, a környezet és a cél persze totál másmilyen volt. Most fáradt voltam, nem igazán voltam magamnál és örülhettem, hogy tudtam merre mentem. Általában ilyen belemenéseket két szóval le szokták intézni a felek, ezúttal viszont eldurvult a dolog, én pedig amellett, hogy nem számítottam rá, még erőmben sem voltam. Nagyon rosszkor jött ez és valószínűleg ezért maradtam alul a mi csatánkban. Két pasi, akik egy álmos lányt támadnak. Hát, gratulálok. Utólag azért jól esett, hogy én is tudtam adni nekik néhány kellemes pillanatot, az egyiknek a zacsija bizonyára fájni fog még... jó pár hétig. Végül Zétény jött és elintézte a két mocskot. Ha én is ilyen állapotban lettem volna, tán nem így fejeződött volna be a verekedés és Zének sem kellett volna beavatkoznia, de mivel úgy történtek az események, ahogy, ezért hálás voltam a srácnak, még ha ezzel most nagyon lenézhetett engem. Felsegített és a padra ültünk. Hagytam, hogy letörölje rólam a vért és egy pohár víz után már beszélő képes voltam. Lelkileg is rosszul estek a történtek, bár már kezdtem megnyugodni. Megköszöntem halkan, bár más választ kaptam, mint amire számítottam. Gondoltam majd elkezd nagyképűsködni, de nem. Ehh, tényleg nem lehettem valami szép.
- Nem kell, nem olyan vészes. - Mondtam tiltakozva, mert kizárt, hogy már megint felkeressem azt a helyet. Sokszor vagyok a gyengélkedőn mindenféle törésekkel, szerintem már unják a pofám abban a szobában. De egyébként sem éreztem szükségesnek, igaz hogy még pár napig biztosan nyögve fogok a lépcsőkön közlekedni. Zétény kérdése jogos volt, minek is kötöttem beléjük. Úgy döntöttem elmondom a helyzetet, mintsem hogy rosszul értse félre.
- Nem kötöttem beléjük, csak egymással szemben mentünk és véletlenül összeért a vállunk. Ő szólt be nekem, én csak lereagáltam. - Jó, én sem voltam szent, de senki se várja el tőlem, hogy majd bociszemekkel térdre borulok bárki előtt is és alázatosan bocsánatot kérek. Ha ezt tenném, nem lennék önmagam. - Nem is akarom, hogy mindig megmentsd a s***em. Ez egy alkalom volt és többször nem fogom hagyni. - Talán most elbántak velem, ám máskor nem lesz ilyen könnyű dolguk. Tanulság: nem szabad sokat magolni. Ezek után ajánlom, hogy átmenjek a vizsgán, persze ez is csak rajtam áll. Áá f***om! Miért kell ennyi mindennel terhelni a szegény diákot? Ott a kviddics kupa is, amit jó lenne megnyerni, a csapatot edzeni, mivel nincs más edzőnk,  emellett még a... felrobbanok!
A tömeg eloszlott én pedig felálltam a padról és nyújtózkodni kezdtem. Iszonyatosan fájt, ezt próbáltam leplezni bár nem tudom mennyire sikerült. Könnyeim azonban felszívódtak, arcom is kezdett rendeződni. Zétény körbejárt a testemet bámulva. Nem voltam biztos benne, hogy a sebeim kedvéért, ettől függetlenül nem tudtam mit tenni ellene és most ez volt a legkisebb bajom. Miután elvettem hasamtól a karom, leporoltam a ruhám, hogy ne legyek poros. Éreztem magamon, hogy megmaradok, de érdeklődve tekintettem a srácra. Nem tudott nekem újat mondani, mégis érdekelt a meglátása.
- Nem fogok az öreg indiánhoz menni! - Ezt leszögeztem és eldöntöttem. Legfeljebb akkor tudna csak rávenni, ha erőszakkal ráncigál oda, azt pedig minek tenné? Markomban tartottam a zsebkendőt, ami már az enyém volt. Egy köszönő pillantást vetettem rá, ezúttal viszont nem adtam hangot a hálálkodásnak. Kezdtem jól lenni, a fájdalmaktól eltekintve, amik még biztosan kísérni fognak egy darabig. Elindulok eredeti célállomásom felé, vagyis a szobámhoz. Épp hogy tettem néhány lépést, megálltam és az angyalpofis rellonosra néztem.
- Azért ugye nem számítottál hálaajándékra? - Már mondtam neki, hogy köszönöm.