Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- ENNYI! - a magazintól küldött férfi hangja élesen hasít bele a levegőbe, ahogy idegesen leállítja a fotózást. - Mi folyik itt? Szedjék össze magukat, ez nem egy amatőr verseny, hanem címlapfotózás! Holnap folytatjuk, elvárom, hogy addigra rendezzék az ügyeiket - bosszúsan viharzik ki a helyiségből, ahogyan mindenki más is, hiszen nem terveznek a két hibás féllel egy levegőt szívni. Layla beharapja alsó ajkát, szinte érzi, hogy jelenleg is izzik a levegő attól a sok, ki nem mondott dologtól, ami közöttük feszül. Borzasztóan kínos.
Amikor eljött Nate-től a legutóbbi találkozásukkor, rengeteg érzelem dúlt benne. Értetlenség, döbbenet, harag, csalódottság és tehetetlenség. Ennyi negatív dolgot még sohasem tapasztalt egyszerre, így nem is meglepő, hogy úgy döntött, nem keresi a férfi társaságát. Erre, mint később kiderült, alkalma sem nyílt volna, mivel párját a munka külföldre szólította, ám erről is csak egy pár soros rövid üzenetet kapott, éppenséggel ügyelve arra, hogy már ne legyen idejük személyesen elbúcsúzni. A szőke ezt saját párkapcsolati kudarcának élte meg és teljesen összeomlott. Elrontott mindent. Először saját magát kezdte hibáztatni, amiért ennyire szívtelen és kegyetlen volt, hogy képes volt bántani azt a férfit, aki a csillagokat is lehozta volna az égből. Aztán elkeseredettsége vegytiszta haraggá alakult át: mégis hogy teheti ezt vele Nathaniel? Különben is, egy vita sohasem lehet kizárólag az egyik fél hibája. Meggyőzte magát, hogy igenis joggal vonta kérdőre, mi több, éretten viselkedett, mikor a helyzetet rendezni akarta. Aztán teltek a napok, a düh elpárolgott és csak az üresség maradt mögötte, mely betölthetetlennek bizonyult. A vizsgaidőszak javában dübörög, Layla azonban képtelen tanulmányaira koncentrálni, hiszen szembesülnie kell a ténnyel: véget ért élete első kapcsolata. A fiú már nem szereti, elhagyta és ennyi. Nem csoda, hogy ilyen gondolatokkal fejében, mikor meglátta, ki fogja ma fotózni, teljesen befeszült. Annyira kellemetlenül érezte magát, hogy bármit is kellett tennie, nem tudta szívvel és odaadással tenni, ami végső soron a fotózás káoszba fulladásához vezetett. Most pedig már mindenki kiment, csak ketten maradtak bent, a pengeéles csend fülsüketítő zajával karöltve.
- Sajnálom, hogy elrontottam - nem teljesen egyértelmű, egészen pontosan hogy érti. A romantikus vacsorára gondol, a fotózásra vagy esetleg a kapcsolatukra? Akárhogy is, szinte érzi, a sírás megfojtja és elemi erővel akar lecsapni rá. Felnőttként akar viselkedni, így nyel egyet, remélve, hogy a kialakuló gombóc lejjebb csúszik és hagyja levegőhöz jutni, ám nem jár sikerrel. Jaj istenem, mit tehetne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem mintha célozni kívánna bármire, elvégre szemmel láthatóan férfiak tucatjának rajongása övezi, azt választhatna férjéül, akit csak akar. Miért vágyna épp erre a pimasz fráterre, aki szemérmetlenül igyekszik vájkálni életének nem publikus részleteiben?
- Mondja, mégis minek képzel engem? Sohasem kezdenék egy nős férfival és, ami a legfontosabb, sohasem szánnék Önnek ilyen előkelő szerepet az életemben. Már ami arra vonatkozik, hogy megszabadítson egy riválistól. Pusztán arra utaltam, hogy Ön és Én túlságosan távol állunk egymástól és, ha száz évig élne sem kaphatna meg engem - dacosan emelkedik meg feje, bár nem számottevően, épp csak annyira, hogy világos legyen, azért némiképp fennhordja még az orrocskáját. Még hogy egy ilyen Benedek féle ilyesmit merjen róla fetételezni! Benjáminnak még csak a kapcája sem lehetne, s bár gyűlöli élete szerlemének feleségét, még Őt sem kárhoztatná arra a sorsa, hogy Ballay-val kelljen eltöltenie unalmas életének hátralévő részét.
- Oh, az Ön vágyaira nem a megvesztegetés szót használnám, de kár is az erőfeszítés - s szavai ugyan határozottan csengnek, ahogy megérzi vádliján a férfi forró ujjait, szinte beleborzong. És az ujjak csak egyre feljebb és feljebb tolakodnak, már combját érik, s ettől lélegzete is eláll. Sohasem érintette még így férfi, korábbi férje képtelen volt ilyen vágyat ébreszteni benne. Együtt éltek, szeretkeztek, de egyszer sem érezte azt a perzselő tüzet, amit Benedek ébresztett benne. Hát megbolondult? Nem jut szóhoz, aztán a csattanás hatására némiképp összerezzen. - Jobban tenné, ha az illendőség határain belül maradna, mert nekem pusztán egyetlen sikolyomba kerül, hogy a jó hírének véget vessek, már amennyiben feltételezzük, hogy rendelkezik olyannal - enyhe pírral arcán fordul hátra, hogy szembenézhessen a férfival és még azt is elfelejti megjegyezni, hogy ő bizony nem Laura. Kit érdekel? Miközben haragosan és tekintélyt parancsolón próbál fellépni, bensője ég, mintha vonzaná a fazonra nyírt arcszőrzet, a kellemes, férfias illat, az a szenvedély, amellyel a mögötte ülő éli életét. Mert bizonyos, hogy azzal éli, nem is kérdés.
A fülét cirógató lehelet libabőrössé teszi, így szerencse, hogy inge eltakarja karjait. Az az ajak, melyen e szavak kiszöknek, oly hívogatónak hat, hogy molylepkeként veszne a tűzbe, parázslana semmivé, csak kóstolhassa őket. Ám ahhoz, hogy a játék játék maradjon, mindenképp ugyanezt a vonzalmat kell ébresztenie. Éppen ezért megacélozza magát és elmosolyodik. - Mondja, felülhetnék az egyikre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Utazgatok. Voltak munkáim, végig dolgoztam. Az első volt csak előre megbeszélt, csak két nap lett volna, és mehettem volna haza. Haza. Én. Valaki, akinek sosem volt igazán otthona, akinek sosem volt igazán senkije, most használja ezt a szót. Van egy hely, ahol lakom, ahol a dolgaim nem csak egy feneketlen bőröndből veszem ki, hanem, ahol körülvesznek. Képek a falon, illatok, Layla. Az utolsó pillanat van előttem, az utolsó tekintete, ahogy rám pillant, mielőtt kilép az ajtón. Amikor dolgozom, nem foglalkozom vele, de amikor nem, állandóan az a tekintet van előttem. Szerettem volna tökéletes lenni, de az, ami vele történt, csak azt mutatja, hogy alkalmatlan vagyok arra, hogy nekem legyen otthonom, legyen családom. Egy pillanatig, mielőtt én magam is kiléptem volna az ajtón, arra gondoltam, hogy összecsomagolok, hogy a bőröntbe mindent visszapakolok, és elfogadom a kudarcot, ami végig ott lebegett a levegőben.
Layla nem keresett, én időt hagytam neki, hogy átgondolja mindazt, amit hallott, hiszen, amit mondtam neki, életem legsötétebb pillanatai, mind igazak voltak, és képtelen lettem volna úgy leélni egy életet vele, hogy ne mondjam el neki, csak, azt hiszem, máshogy szerettem volna. Boldog nyugalomban, úgy, hogy átölel, hogy velem van, hogy velem marad. Nem maradt. Nem jön vissza. Nem látom többet.
Az utolsó néhány órával ezelőtt szakadt meg, amikor besétálva megláttam, ahogy éppen előkészítik. Az utóbbi napokban nem számított, hogy kit és hol és hogyan fotózok, olyan képeket is készítenem kellett, melyeket korábban soha, de jól esett dolgozni, máshol lenni, mást csinálni. Olyan volt minden, mint régen. Hamarosan visszatérek, hiszen nincs Bogolyfalván maradásom. És akkor itt van ő, az ok. Én pedig képtelen vagyok jól teljesíteni, pedig nem szoktam hibázni, de, akárhogy próbálkozom, nem megy. Nehezemre esik instruálni, hozzászólni. Szusszanva nézem őt, miközben megkapjuk a magunkét, majd, ahogy vége, elfordulok, és némán kezdem el szétszedni és elcsomagolni a holmimat.
- Én se voltam a legjobb, túl sokat vállaltam be mostanában. Túl merev voltál, esetleg, ha holnap olyan beállásokkal próbálkoznánk, mint a négy évvel ezelőtti párizsi fotózás, akkor működhet úgy is, hogy nem tudsz elengedni a közelemben. Pár óra alatt meglennénk.
Én viszont szeretném hinni, hogy a fotózás az egyetlen opció. Nem jött vissza, így bármennyire szeretnék mást is megbeszélni, a tény, hogy egy másik országban találkozunk, véletlenül, azt mutatja, hogy nincs mit megbeszélnünk. Fotós és alanya. Ennyi és nem több.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ahogy ujjait, tenyerét, forró bőrét bőrömön érzem, a szívem hirtelen kezd vadul kalapálni, és a szívem helyet változtatva, testem több pontján is dobogni kezd. Érzem a torkomban, a fülemben, az ujjaim végében. Olyan földön túli eufóriát érzek, amit szavakba önteni, úgy vélem, a legcsodálatosabban, legmélyebben fogalmazó költő is képtelen. Én pedig egy régóta érzett érzésről tudom végre teljes bizonyossággal megállapítani, hogy ez az. A valami, amit, ha őszinte akarok lenni, korábban még nem éreztem. Volt ilyen érzésem, de ennyire mélyen, ennyire szédítően, még sosem. Érzem őt. Úgy, ahogy soha korábban, és azt szeretném, hogy ez a néhány lépés egy egész életen át tartson. Ahogy magához húz, ahogy játszunk, ahogy egy vágyott valóságot mímelünk egy pillanatra, tudom, hogy életem legszebb pillanatainak gyűjteménye eggyel nő.
Ajkaimon letörölhetetlen, csodás boldogság varázsolta mosollyal, csillogó szemekkel lépek ki a folyosóra, és bár ellép tőlem, mégis, még érzem a szédítő örömet, és, ahogy vezetéknevét a keresztnevem elé helyezi, úgy hirtelen száll meg a pillanatnyi tökéletesség érzése. Igen, ez így teljesen tökéletes Farkasházy úr, szóval irány az anyakönyvvezető, pap, akárki, szerencsére Bogolyfalván minden van, majd az évek során megtanuljuk összeegyeztetni a menórát és a karácsonyfát. De azért mégis, egy picit túlzás volna, nem? De hát, egy olyan ember túlzása, aki az összes Disney dalt kívülről tudja, és énekli, amikor csak kérik, szóval a túlzás nálam egy eléggé máshol elhelyezkedő dolog, úgy vélem. A kezeimet csípőre teszem, és elgondolkodó arcot vágva, hümmögök.
- Szépen cseng, megtartom. Farkasházy Virginia. Feleségül vehetne, élvezném. Mert imádom a rejtvényeket, és maga egy nagy rejtvény számomra, akit szeretnék megfejteni.
Ez egy finom udvarlásnak is beillő mondat, és remélem, hogy tényleg nem veszi sértésnek, de annyira szeretnék belátni a titokzatos nyugalom mögé. Mármint, egy csomó hülyeséget csináltam, és ő valami csoda folytán mindig ott termett, mégis, olyan nyugalommal viseltetett irántam mindig, hogy az valami elképesztő. Megjegyzem, utólag belegondolva, helyenként én is kiakadtam magamon. Az ablakhoz lépve, kitekintek rajta, majd felpillantva rá, halvány mosollyal döntöm oldalra a fejem.
- Van olyan, akiért kockáztatna? Tudom, ez elég személyes kérdés, csak azon gondolkoztam, hogy személyes tapasztalat miatt mondta-e Martinnak, hogy megtenné, vagy... hm... ez eléggé személyes. Ne haragudjon, csak nagyon tetszett, amit mondott neki. Szeretem hallgatni. Bevallom, eddig kétszer belógtam az órájára az egyetemen, de nagyon elbújtam, hogy ne gondoljon rosszat rólam. Érdekeseket mondott. Na mindegy, a lényeg, hogy tetszett a tanácsa. És, amikor belógtam, akkor szabadságot is vettem ki, szóval nem a munkám kárára tettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ilyenkor minden más. Megtudni, hogy ő sem érzett másképp, vagy éppen ő is félt. Olyan apróságok ezek, mégis, ostobának érzem kicsit magam, csak azért, mert nem figyeltem fel ezekre. Ha előbb veszem észre, esik le, minden korábban történik? Az a baj, hogy ha ezen szorongok, akkor semmi jó sem lesz belőle, csak elrontom a pillanatot magamban és talán így, most kettőnk között is. Így elengedem az egészet, vagyis csak azt, hogy én mennyire voltam buta. Mindegy. Így is kijött, szép és csodás minden. Meg kell nyugodnom. Ujjai az enyéim között pihennek, cirógatom a bőrét, mintha nem akarnám elhinni, hogy itt van, itt maradt és nem fog eltűnni, mert csak képzelgek vagy álmodom.
- Most már tudom – akkor nem hittem, de azt mégis igen, hogy izgult. Csak éppen nem abban a hitben voltam, hogy azért, mert velem, hanem mert csak úgy bálba megy és az nagy dolog. - A komfortzónát nekem is mondták, de sosem mertem nagyon. Mármint igen, mert ahogy elhívtalak, az kész ugrás volt kifelé. Én nemigen mertem beszélni még lányokkal sem, mert általában kinevettek. Hát na, meg is értem, nem nézek ki úgy, mint Henrik bácsi, nem is fogok sosem és a szőke herceg sem vagyok, azt meg ismerem, milyenek a sztereotípiák. Aztán Petya mondta, hogy naaa, hát vágjak bele és ja. Fura ezekről beszélni – nevetek kicsit zavartabban. Mármint ezek olyan titkok meg kételyek az emberben, amiket nem szokott csak úgy kimondani, mert hát, vagy kínosnak érzi vagy csak mert attól is fél.
De most már nem félek. Pontosabban attól nem, hogy amit érzek, az hiábavaló. Látom a könnyét, érzem, hogy nem azért csordul ki, mert olyan rossz, hanem ellenkezőleg, mégsem akarom látni sírni, mert az rossz. Csak a jót akarom neki, ez minden. Hogy mit adok emellé? Amit csak tudok. Időt, mert abból bármi lehet: egy jó beszélgetés, program, amit csak elképzelni lehet. Tudom, hogy ez nem olyan lesz, mint a filmekben, nem vagyunk olyanok, mint azok a szereplők és minden lassabb lesz. Csak attól félek, hogy mégsem lesz elegendő a tempó, vagy én. Sóhajtok egyet, majd elmosolyodom a szavaira.
- Sajnos csak azt a távot kell, ami a levitás és eridonos torony között van – nyomok egy puszit kipirult arcának rózsájára éppen. Persze, azt a távot is le lehet küzdeni, csak nem illik. Egyikünk házvezetője sem örülne neki, bár ha nem tudnak róla… mindegy, ezt majd később. Egyelőre maradok itt, a jelenben, nem merek előre gondolkodni. Fél szemmel nézem csak, ahogy az idős bácsi azt hiszi, mi itt erkölcstelenek vagyunk éppen, pedig ha két méterrel odébb néz, ott még rosszabb. Nem is érdekel, nézzen, rázza a fejét. A csókra figyelek, amit kapok, hogy finoman cirógatom közben arcát, vagy épp karját, amit csak érek. Nem érdekel a világ és amikor elszakad tőlem, már hiányzik is.
- Uhh, benne vagyok. Meg egy jó limonádé? - lassan engedem el végül és segítem fel. Nem is tudom innen merre, de aztán beugrik, hogy láttam a környéken egy cukrászdát. - Szólj, ha mehetünk – porolom le magam azért én is, hogy a kósza fűszálak eltűnjenek a nadrágomról. - Vagy lehet jégkása, nem is tudok dönteni. Gyalog menjünk vagy üljünk fel a villamosra? - fordulok felé és fogom meg a kezét, amikor kész, úgy indulok el vele. Hátrapillantok, mintha hagytunk volna ott valamit, de csak az érzések lenyomata ül a fűben. Elmosolyodom. Soha jobb napot ennél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Meg akarnám kapni magát?
~ Igen, de még mennyire, hogy igen, itt helyben, minden körülményt figyelmen kívül hagyva, annyiszor, míg csak ránk nem hajnalodik, olyan kéjjel, tűzzel, vággyal, hogy a felkelő nap sem képes távozásra bírni egymás karjaiból.~
- Ugyan miért feltételez magának ilyen előkelő szerepet az életemben?
Kérdezem vissza oly pimasz semlegességgel, mely megríkatna minden józan gondolkodású, ám magát taníttatása miatt felsőbbrendűnek gondoló kisasszonyt. Elképzelhető, hogy talán, erre már volt is példa a múltban, de mentségemre szóljon, az egész nem az én, hanem bátyám hibája, aki szörnyen rosszul mutogat, és a beígért kisasszony helyett annak húgát kértem táncra, majd, mikor szóvá tette ezt, nem reagáltam időben, és megríkattam. Ismét a mentségemre szeretném felhozni, hogy az első szótagtól egyszerre kaptam frászt és süketültem meg, a többire csak utóbb történt elbeszélésből emlékszem. Állítólag egy érzéketlen fráter vagyok, pontosabban itt kezdett el az a téveszme keringeni, hogy nem vagyok más, csak egy léhűtő, nőfaló, érzéketlen és érzelmektől mentes pojáca. Megvallom, oly nagyon tetszett ez a szerep, hogy igen korán beleszoktam. Kényelmes.
- Nekem vannak elveim kisasszony, nem kezdek olyannal, aki magas rizikófaktort jelent kényelmes életemre, és valljuk be, ha önt kívánnám, az felérne egy hosszú, fájdalmas, kínok között vergődő és végtelen haláltusával. Valljuk be, az a férfi, aki már tapasztalta a női hisztit, nem kíván olyan asszonyt, aki okos és hajlamos a női praktikákat nem csak jól, de kíméletlenül is kijátszani. Magának szelíd férfi kell, akit megfélemlíthet.
Nem félek kimondani, amit gondolok, mármint, ami a véleményem, persze, azt, hogy mit tennék vele, hogy vágyom rá, azt nem kívánom részletezni, mert akkor győzelmet arathatna felettem, és azt nem vagyok hajlandó elviselni. Ez a nő nem győzedelmeskedhet. Semmilyen formában. Legalábbis rajtam nem, mert Isten látja lelkem, akkor örök kárhozatra ítéltetném magam. Házasságot kell kötnöm, gyorsan, mielőtt ez a perszóna túl mélyre kerül az elmémben. Nem, nem akarom őt, nem akarhatom őt.
- Minek kéne ilyennel rendelkeznem? Másodszülött vagyok, a szabadság és a dorbézolás milyen kegyével felkent. A bátyám fiú örökösnek már életet adott, ötszörösen, és azt pletykálják, hamarosan hatodik helyem hetedikké csorbul, így hát, akinek hírneve egyetlen hajászálon lebeg, az ön. Most, hogy így mondja, ha sikít, csak azt igazolja, hogy egy élvhajhász ölébe ült. Én nyernék.
A szerencsejáték-függőség csúnya betegség. Oly ronda, hogy olykor az ember személyiségére nagyon erős hatással van. Amikor egy nő tisztessége is nyerési vágyból elkövetett csorbulást szenvedhet, ott már bizony vannak bajok, de a nő teszi ezt, ez a mocsok nőszemély.
- A szüzeket kedvelik inkább, de tehetünk egy próbát, viszont, ahhoz engedelmesnek kell lennie. Vajon képes lenne rá?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudok nem mosolyogni, ahogy bólintok arra, hogy rejtvény, de aztán a kellemes kis vidámság gyorsan fokozódik, és megjelenik kicsit a zavar is, ahogy azt mondja, tegeződjünk. De hát... de hát... ő a főnököm, meg egy férfi, aki ezer év után érdekel, hiszen, évek óta nem volt senki az életemben, senki sem érdekelt annyira, hogy eszembe jusson a találkozás után sokszor, hogy várjam, hogy lássam, hogy érezzem, ahogy ragyogni szeretnék neki. És most, azt mondja, hogy tegeződjünk. Érzem, ahogy a fülem íve kissé melegebbé válik, nem lángol, és nincs az a nagy lebuktatás, de, azért melegebb, és én ujjaimmal játékosan megböködve állam, piciny zavarom leplezendő, elgondolkodva pillantok rá.
- Tegeződjük, doktor úr, de csak így titkon, vagy mások előtt is? Vigyázz, hogy mit válaszolsz, amerikai vagyok, még pár hónap, és azon kapod magad, hogy titkos banda kézfogásunk is van.
Viccelek, mármint, nyilván, ha lenne valami titkos dolgunk, akkor nem rappereket és gengsztereket megszégyenítő bonyolult koreográfiát űznék a kezeinkkel, akkor már inkább a felnőtt filmekben gondolkoznék. Előre szaladtam? Alig.
- Szóval, csak egy nagy levegőt kéne venni? Nem hangzik rosszul, mert néztem a macskás női lét feltételeit, és tudtad, hogy a legtöbben tényleg macskát tartanak? Azt hittem, ez csak mítosz, de nem. Szóval azt hiszem, idővel nekem is célszerű lenne elengednem a félelmeket, és ugrani, mert nem szeretem a macskákat.
Az állatokkal semmi bajom, sőt, van két kóbor macska, akik a kóbor macskáktól persze messze vannak, mert hatalmasak, de hivatalosan senkihez sem tartoznak, és mindig megetetem őket. Néha meg is simogatom, egy picit, nem nagyon. Ha már állat, akkor határozottan kutya, inkább nagytestű, nagyon szőrös. Persze sosem volt háziállatom, mert nem tudtuk volna fenntartani, ezért van most Bart. Ő mindent megesik. A legutóbb egy estén át fésültem ki a fekete szőrbe ragadt pillecukrot. Szóval nekem ő a kezdő állattartói oktatóanyagom. Imádom. Az egyetlen férfi, akit sosem hagynék el.
- Nem tudom, néha az emberek furcsák. Én is az vagyok, de sokan azonnal ítélkeznek. Én a jót keresem mindenkiben, a magyarok sokszor a rosszat, mindenben. Két hét alatt például könnyedén beazonosítottam, hogy ki kinek a gyereke, olyan nagyon kiüt a gyerekekre a szülők hangulata, arctartása. Búvalbélelt, ugye? Így mondják.
Már egyre kevésbé van akcentusom, de nem hiszem, hogy valaha teljesen le tudom majd küzdeni. Nem zavaró, egy-egy hangnál érződik igazán.
- De nagyon örülnék neki. Amikor a pályaválasztás előtt álltam, nagyon tetszett a pszichológia, szeretem az emberi tulajdonságokat boncolgatni, de olyat kellett választanom, amivel el tudom tartani a szüleimet, ha nekik esetleg nem lenne elég a pénzük, így lettem gyógyító. Az óvónőit már abból fizettem, amit félre tudtam tenni. Ha megengednéd, hogy beüljek az óráidra, én lennék a legjobb diákod.
Mosoly mosoly hátán, tudom, hogy a pozitív kisugárzásom sokszor átsegített már, de nem élek vissza vele, ez természetből fakad, és érződik, hogy nagyon boldoggá tud tenni minden szava.
- Ha, esetleg van valami, amire megtaníthatlak cserébe, csak szólj, nem tudom, hogy mit tudnák tanítani, de szívesen. Vagy, ha elvonulnál, használhatod a házamat, vagy főzhetek neked, vagy megtaníthatlak olyan hógolyót gyúrni, amivel meg lehet nyerni egy hócsatát. Ezt már itt tanultam, de nyertünk. Legyőztük a negyedik bét.
Még büszkén ki is húzom magam. Nagycsoportosaim vannak, ez eredmény kérem szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Egy közös pont bennünk. Én sem viselem az előtagot.
Ezt a szót amúgy korábban nem ismertem, vagyis, Amerikában igen, de Magyarországon nem, aztán kitöltetlenül hagytam, és amikor be akartam lépni hivatalosa is az országba, majdnem visszatoloncoltak, mert nem írtam oda, hogy van doktori fokozatom. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, és az előtag azt hittem arra vonatkozik csak, ha valaki özvegy vagy idősebb, fiatalabb, de, hogy erre is, bevallom nem. Kicsit riasztó első élmény egy új országban, de csak sikerült eljutnom ide. Mosolyom kissé szélesebb lesz, ahogy elképzelem, hogy tényleg hajlandó lenne velem ilyet csinálni.
- Van egy nem túl bonyolult. Megmutatom, de nem mondhatod el senkinek, hogy ismered. Ez a nagycsoport kalózhercegnőbanda kézfogása. Kell hozzá a bal kezed.
Lelkesen lépek közelebb, ha felemeli a kezét, finoman behajlítom az ujjait, mert mindig egy ökölpacsi az alap, ezt érdemes tudni. Valahol lennie kell legalább egy ököpacsinak. Ha megvan, ökléhez érintem az öklöm, aztán finoman fölé helyezem a kezem majd alá.
- Itt te teszed igazából az enyémre aztán újra én a tiédre és megint te az enyémre. Majd megint összeöklözünk, aztán kinyújtjuk az ujjainkat, a tenyerünket végigsimítjuk egymáson, és mielőtt elengednénk az ujjainkat behajtjuk, és elfordítjuk. Így a tiéd olyan lesz, mint egy kampó, az enyém meg olyan, mintha hercegnő lennék és a kezemet a kezedbe, vagyis, a kampódba adnám. Ha két kalóz vagy két hercegnő csinálja a titkos kézfogást, akkor nem fordítjuk el a kezünket. Közelebb lépünk egymáshoz, és mélyen egymás szemébe nézve, kimondjuk, hogy mi a másik. Szóval, én azt mondom...
Itt lépek egyet, hogy érzékeltetem a feladatot, és felpillantva jól belenézek a szemébe, mert hát az a tisztesség alapja, és szinte szenvedéllyel mondom ki, hogy:
- Kalóz. Persze, a szerepkört te határozod meg, én csak most a nemi szerepek miatt általánosítottam. Lehetsz herceg vagy hercegnő is, és én is lehetek kalóz.
A kezem a kezébe maradt, szóval finoman elhúzom, tudom, hogy, ha hirtelen válnánk szét, az nagyon rosszat jelentene, mert az úgy érzékelhető, hogy nem kívánom a kapcsolatot fenntartani, pedig dehogyisnem, sőt. El viszont nem lépek, csípőmmel érintem csak az ablakpárkányt.
- Az anyai ági dédszüleim, tizenöt évesen találkoztak, azonnal egymásba szerettek, a dédnagymamám naplót vezetett, azt mondta, leírhatatlan élmény volt meglátni a dédpapát. A nagyszüleim szintén tizenöt évesen találkoztak, amikor Amerikába menekítették őket. Életük utolsó pillanatáig szerelemmel szerették egymást, csodálatos, mély szeretettel. A szüleim szintén tizenöt évesek voltak, amikor egy kapualjban megpillantották egymást, és többé nem is váltak el egymástól. Tizenöt évesen megláttam egy fiút, és úgy éreztem, bevégeztetett, ő az. Öt évig voltunk együtt, de nem mozdultunk semerre, voltunk, és amikor az örök szerelem és az azonnali, első és egyetlen fényén túl ránéztem, rájöttem, hogy nem vagyok szerelmes. Voltam, de nem vagyok. Szeretem, de nem látom magam mellett férjként és apaként. Azt éreztem, hogy ha vele maradok, akkor elveszem egy ember életét. Ma már férj, apa, a tökéletes társsal, és azt hiszem, én egy kicsit félek, hogy aki megismeri ezt a történetet, úgy érzi majd, hogy nincs életbiztosítás a velem való életre, pedig amúgy a világban rengeteg ember szakít, és, talán, csak tényleg a bátorságom bújt el, annyira, hogy nem is figyelem, hogy tetszem-e valakinek.
Picit a vállam is megvonom, pedig ez egy aprócska, iciri-piciri hazugság, mert, ha jól megfigyelném magam, ha őszinte lennék magammal, akkor bizony azt nagyon is nézem, hogy ő hogyan reagál rám. Szóval, ez nem teljesen igaz, de erre majd később visszatérek, amikor mondjuk este elaludni készülök.
- Gyerekként sosem érzékeltem, hogy gyerek vagyok. A szüleim minden döntést megbeszéltek velem, meghallgattak, lehetett beleszólásom. Én is szeretnék olyan szülő lenni majd egy nap. Elmondani azt is, ha én hibáztam, és hogy lett volna helyes, és megkérdezni mindenről. Nálunk is voltak hiányosságok, de szerettem, hogy elmagyarázták a döntéseket. Amióta itt élek, észrevettem, hogy nagyon odafigyelek arra, hogy a döntéseim következményeit úgy mérlegeljem, ahogy ők tették velem. És nem szeretem a mártírokat. Nekem túl sok dráma, azt hiszem, ezért kedvelem a meséket, bár, ha valaki egyszer kielemezné nekem őket, akkor valószínűleg többet őket se nézném.
Szóval inkább ne tegye senki, mert akkor aztán mi maradna? Nézhetném a falat, jaj nekem, az igazán szörnyű, csúnya vég lenne. Tudom, hogy mások odáig vannak a drámai filmekért, könyvekért, sírásért, de én ennél sokkal jobban szeretek nevetni és meglelni a szépséget az életben.
- Ez eléggé sok misztikus gondolatot ébreszt, de legyen, az ásóval is boldogulok.
Nyújtom felé a kezem, mint egy megállapodás megpecsételése. Annyit beszéltem különben is, mert hát végre beszélgetünk, és el nem tudom mondani, hogy mennyi mindent szeretnék elmondani, és talán még annál is többet kérdezni. Be kellene fognom, de annyira jó végre, és ez a tegeződés, na ez meg egyenesen FANTASZTIKUS!
- Nem is mondtad még, hogy valójában miért jöttél. Egyszer csak, mint egy szuperhős megjelentél, és egy kisfiúnak boldogságot hoztál. Ez az!
Csapom össze a tenyereimet, mint egy megvilágosult nőszemély.
- Még egy érv a házasságunk mellett, Martint örökbefogadnánk. Mármint lehet saját gyerekünk is, de Martint vinnünk kell. Kérlek!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Unokatesójával együtt nevetgélt gyerekes hangján. Legtöbbször nem is hallani tőle ilyesfajta gyöngyöző kacagást, legalábbis azóta nem, hogy kiszakították az otthonából. Mégis most Villő mellett annyira otthonosan és biztonságosan érezte magát, hogy vele együtt mosolygott a viccén.
- Együtértök - bólintott Gertie is a kijelentésre, és furcsán nézett Villőre a mozdulat miatt. Vajon mit akart az szimbolizálni? Hogy meg van tisztítva a hely? Hát jó, akkor ő is utána csinálja, ezen ne múljon. Kezét ügyetlenül a levegőbe helyezte, és a nagylányra sandítva igyekezett a leghitelesebben utánozni a mozdulatokat.
- Akkor legyün Ádi szobája - bólintott rá a vöröske is, és anélkül indult el a másik hely felé, hogy egyáltalán eszébe jutott volna olyasmi, mint rendrakás. Az a gyengéknek való, akik gyorsan feladják a kutatást. Őt pedig kemény fából faragták.
- Nagyün szerütném. Gyakorülhatnánk ütt a mágiánk. Sok ütt a barátüm, akiket amiatt ismürtem müg - magyarázott, miközben benyitott a másik hálószobába. Na ott aztán végleg nem tudta mihez nyúljon először. Hiszen Villőhöz be szokott járni, főleg esténként ha nem érzi komfortosan magát abba a sötét sarokban. De ez a hely olyan... más volt. Nem hasonlított a lakás többi részéhez. - Ez együltalán nem zakota münt a te szübád - csodálkozott a kislány ámulattam az arcán. Minden annyira peckesen rendbe volt, hogy még az ő érzékszervei is eltompultak mellette. - Ez nüm tütszik - ráncolta össze szemöldökét, és száját összepréselve mozgatni kezdte, mint aki éppen egy magocskát rágcsál.
- Rendbün, de csük ha mügtaláltuk - egyezkedett Gertie komolyan nézve unokatesójára, majd minden további nélkül megfogta Ádi matracát, és kiemelte a helyéről. Felkuncogott, és büszkén nézett Villőre, hogy na ehhez vajon mit szól. Igazából az lett volna a terve, hogy megkapja az egészet, csak túl nehéznek minősült az ágytartozék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Ez nem feltételezés. Ön azt gondolja, nem látom, ahogy rám néz; hogy Ön más, mint a többi férfi, de elárulom: egy fikarcnyit sem különb. Talán jóképűbb, de ez édeskevés ahhoz, hogy levegyen a lábamról - ha azt gondolja, hogy ellen tud állni Abigélnek, netán megbántja közömbösségével, hát tájékoztatnom kell mielőbb, hogy ennél sokkal több kell ehhez. A zabolátlan szépségek sajátja, hogy tudatában vannak erényeiknek, s nem tartanak annak kihasználásától sem, ha pedig valaki meg akarná ingatni őket meggyőződésükben, fittyet hánynának rá. A nő is ilyen, mint egy vad ló, amelyet képtelenség betörni, amely addig vágtat, míg össze nem esik, mert képtelen másképp élni az életét. Nem elképzelhetetlen, hogy egyszer keresztezi útját egy olyan férfi, aki képes megszelídíteni, ám jelenleg erős a gyanúja, hogy ez sokkal inkább lesz Benjámin, semmint Benedek.
- Ijesztőnek gondol hát? Meglepődne, milyen simulékony tudok lenni - ha már női praktikák, finom szempilla rebegtetés, egy pillanatra lesütött szem. Épp azok az alávaló trükkök, melyek miatt megveti a kényeskedő kisasszonyokat. Kíváncsi lenne rá, hányan mertek volna kilovagolni a férfival gardedám, s bűntudat nélkül. - Azonban, ha már rizikófaktor, Ön éppen olyannak tűnik, aki rajong a kihívásokért, ne okozzon csalódást - huncut él játszik hangjában, semmiképp sem komolyanvehető fenyegetés ez. Hosszú idő óta Ballay az egyetlen ember, aki képes értelmesen társalogni vele, aki arcpirítóan fennhéjázó és tolakodó, mégis van benne valami különleges, tán még Abigél sem tudná megmondani, mi az.
- Gondolja, hogy egy ilyen védtelen, ártatlan hölgyet nem lehet elrabolni? Mint arra nemrég rávilágított, Ön nem úriember, ám én sem vagyok úrihölgy és, ha arra kerül a sor, bizony minden kártyám kijátszom Ön ellen - ellenfelére akadt a férfi, annyi szent. Abigél nem fog kihátrálni, akkor sem, ha vesztett és nem, sohasem ismerné be, hogy alulmaradt. Makacs és önfejű, a végletekig gyermeteg bizonyos szempontból, ám nő a javából, s ezt ki mondhatná meg jobban, mint Benedek? Amíg a nőn múlik, biztos lehet abban, hogy végül a bűvkörébe kerül és többé nem menekül. - Miért nem tesz egy próbát? - hátrafordul, hogy Ballay szemébe nézhessen, s jobb keze finoman a férfi comjára siklik, hogy egy aprót szorítson rajta. Hogy feltételezheti, hogy ez a szende kisasszony lehet más is, mint engedelmes? E percben érzi, ahogy a vágy örvényként szippantja magába és vágyja a csókot, az édes kínt, amely ezzel járna, pillája mégsem rezdül, kitartóan fúrja íriszeit a férfiéba és türelmesen vár. Mert egy úrihölgy is ezt tenné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Vékony ujjait tördeli, fogalma sincs, hogyan szóljon a másikhoz, s mikor végre megtalálja hangját, akkor sem tudja, mit kellene mondania. Helyzetén nem segít, hogy Nate végtelenül elutasító. Sokféleképp elképzelte már a találkozást, vajon milyen lesz újra látni, egymás szemébe nézve rájönnek, hogy bolondok voltak, csókolóznak és minden rendbe jön. De a férfi múltja nem tűnik el nyomtalanul, a kimondott szavakat pedig nem lehet semmissé tenni, így a 'mintha mi sem történt volna' sohasem volt igazi opció. Mit kellene tennie? Mi lenne a helyes?
- Igen, ez jó ötlet - többször neki kell futnia, hogy végül hang is jöjjön ki a torkán. Mintha apróra zsugorodna, icire-picire, hogy ne is lehessen észrevenni, s a végén megszűnjön létezni. Bár megtehetné! Ám nem ilyen egyszerű sohasem az élet. Gyűjti az erőt, ez nem elég, ez kevés, valahogyan pontot kell tegyen a végére, de mit tehetne másképp? - Szerintem beszélnünk kellene - ezek a szavak késként hasítanak a terem csendjébe, s talán csak képzeli, de mintha visszhangzanának is. Lehetséges volna? Alsó ajkát kezdi harapdálni, hiszen a sok gondolat sohasem állt össze egy egésszé, mindig csak úgy cikáztak a fejében, most viszont, ha már megtette az első lépést, neki kell kezdenie. Sok dologban gyermek még, de azzal ő is tisztában van, hogy mindketten megérdemlik a méltó lezárást.
- Nate, nagyon sajnálom, hogy veszekedtem veled. Buta voltam. Fogalmam se volt, hogy mennyi minden történt veled, nem is tudhattam, én csak... Féltékeny lettem, de már nem is tudom mire. Tudom, hogy már nem szeretsz és ezt megértem, viszont akkor mondjuk ki, hogy vége van. Én elengedlek, mert így lesz a legjobb. Talán soha nem is szabadott volna egymásba gabalyodnunk, hiszen láthatóan alig ismerjük a másikat. Viszont nem szeretnélek elveszíteni, mindig velem voltál, mellettem, fontos vagy nekem. Nem maradhatnánk barátok? - mondandójának vége már inkább rimánkodás, egy visszafogott, ám mégis hangos fohász azt illetően, hogy minden, amik ők valaha voltak, ne vesszen el. Szegény, szegény kicsi Layla, fogalma sincs, hogy ez nem így működik. "Elpusztult a kutyánk, de azért tartsuk meg." Egy elromlott kapcsolat már sohasem lesz barátság, mert az egyik fél örökre többet akar a másiktól. Azért, mert ez éppenséggel nem Layla lesz, aki jelenleg is csak bűntudatot és lelkiismeretfurdalást érez, szerelmi bánatot nem, még nem teszi könnyebbé kedvese helyzetét. Inkább csak nehezíti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Abszolút megértem, hogy úgy érzi, velem nyíltan beszélhet, mégis meg kell kérjem, hogy válogassa meg a szavait, mert a végén kénytelen leszek én levágni azt a bizonyost, ha maga nem teszi - felháborodottan, némiképp elvörösödve, ám kifelé mégis teljes nyugalmat mutatva reagál. Hogy képzeli, hogy ilyen szavakat használ egy hölgy társaságában? Azt kell mondjam, igenis el kell tekinteni a ténytől, hogy mennyire illendő édes kettesben lovagolniuk, mikor nemhogy távol állnak a házasságtól, hanem egyenesen irtóznak tőle - és egymástól is. Bár, ha ilyen, mikor két ember undorodik a másiktól, meg kell vallanom, magam is szívesen tapasztalnék hasonlót.
- Egyszerre bókol és próbál sértegetni, ám míg előbbi hamis kéjérzet, utóbbi teljes mértékben hidegen hagy. Szeretne Ön az én kezeim között kínlódni - és fog is, ha rajtam múlik. Ám ezt nem teszi hozzá, minduntalan visszafogja magát, mert veszélyes táncot járnak, s ha nem figyel oda, ha csak egyetlen lépést is elvét, nem csupán jövője és jó híre vész oda, hanem egója is. Sokan a becsülettel hozakodtak volna elő, ám egy olyan ember számára, akinek ez a szó nem jelent túl sokat, számításba vételre sem kerül. - Nem, sohasem tanultam - nem sejti, hogy a kérdés mögött csapda rejlik, így nem is füllent. Tehetné, de túl könnyen bukna bele és ily könnyű diadalmat nem hagy aratni maga felett.
Nem hitte volna, hogy a szavakon túl valóban ilyen hatással lehet Benedekre, ám amikor a férfi ujjai derekára siklanak, hogy közelebb férkőzzön, ajkaik pedig egymáson csusszannak, hirtelen elönti a forróság. De hiszen éppen ezt akarta, nemde? Természetesen, az irányítással a saját kezében és nem a férfiéban. El kellene löknie, tiltakoznia kéne, visszakoznia, mégsem képes rá, ujjai automatikusan szorítanak ismét az erős combra, szemei félárbocra ereszkednek és önkéntelenül adja meg magát. A vörös rúzs alatt égő bőr ellazul, mint ami a találkozásra vár, szíve kihagy egy ütemet, az egyetlen apró sóhaj pedig benn ragad. Ki akar szökni, de Abigél minél erősebben tartja odabenn, hogy ne tehessen a férfi kedvére e tekintetben. Aztán a neve hallatán cinkosan elmosolyodik, s bár Benedek elhúzódna, másik keze megragadja az arcot két oldalán s még épp nem fájdalmasan, ám határozottan húzza vissza. Nem csókol, nem érint, nem tesz semmit: némán követel, de csak a pillanat tört részéig.
- Akkor már ketten vagyunk, Benedek - hangja ezúttal nem gőgös, nem gúnyos. Érződik benne a vágyódás. Kezét egyszer csak leereszti, ám el nem húzódik. Játszik. Vajon melyikük lesz képes tovább ellenállni? És legfőképp: mikor fogja végre a férfi és tapasztja be ajkait ajkaival, csókolja vörösre, s mikor kenődik el csókálló, tökéletes sminkje? Mikor?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Meglehet sokan felelőtlennek tartják. Talán őrültnek is nézik. Azonban kérdem én, ki volna képes ennyi veszteséget ép ésszel és józan ítélőképességgel viselni? Akadna akár egy olyan ember is, aki nem roppanna össze, ha a Sors ekkora terheket vetne vállaira? Ekkora felelősséget tenne a szívére? Életek fonalai vannak kezei közt, melyeket hite szerint kötelessége úgy fonni, akár a Nornák. A lányáét, a szüleiét, Hegéét és persze a sajátját. Ezért jött el ma ide, a Hűség városába, Sopronba, ezen a nyár végi esős napon. Imolát a nagyszülők gondjaira bízva, nekik azt mondva, hogy egy oknyomozás miatt kell egy napra elutaznia. Hazudott nekik, mert ha elmondta volna, miért teszi, akkor minden mást is el kellett volna mondania, az elejétől. Ezt pedig nem teheti, s talán soha sem fogja beavatni őket és megosztani velük az igazságot. Viszont megóvhatja őket, annak egyik lehetséges kimenetelétől. A maga módján. Magassarkúja határozottan koppan az irodába vezető folyosó padlapján. Megállva az ajtó előtt még hősnőnk vesz egy mély lélegzetet, kopott marhabőr táskájában kitapintja az iratokat, amiket hozott, hogy azután egy erőteljesebb, de udvarias kopogással kérjen bebocsátást az ügyvédhez. Utánanézett. Megbízható és munkájában legalább olyan elhivatott, mint Elektra a saját területén. Ez igen szimpatikus tényező számára. Olyan jogi képviselőt keresett, aki ember maradt a talár és paróka alatt. Olyat, akire rábízhatja mindenét, s biztos lehet abban is, hogy amennyiben eljön az ideje, kérései szerint cselekszik majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem fogja vissza magát, kiengedi a röhögést aminek az ingerét saját poénja generál. Nem tud mit csinálni, ha ennyire császár humora van. Arcán maradó vonásai nem változnak, felnéz Sztravinszkijre és a gallért követően rándulnak Kende hasizmai is egy halkabb nevetéssel. - A földön fekvőset is tőled tanulta? - picit még előrébb is hajol, tekinteti nem engedi a másik reakcióját csak szemöldöke emelkedik kérdőn miközben rázza a nevetés. Nem lett pityókás egyetlen felestől, neki pia se kell ahhoz, hogy nyakán húzódjon kintebb az ér miközben igyekszik levegőt venni két eltörés között. Torkát köszörüli, könyöke csusszan vissza a hűvös fémre és pillant ő is az ég felé. Annyira elfoglalta a Balaton, felfelé nem is skubizott. Almádiból ennél sokkal jobban szoktak látszódni a csillagok. Mikor kommandósan kioson este, van hogy kiterül valahol a medence mellett és simán bealszik közben.
Szórakozottan hümment. Ismer ő egy rakás ilyen kifejezést, ami ragad rá a birtokon, csak nem szereti őket használni. Jobban adja a szótárat, amit lassan kicsaphatnának a dude-al, ketten, mert az tényleg megmutatja mennyire fejlődőképes egy állat. Csak egy frankó cím kell hozzá, ami még várat magára, mert Kende most mosolyogva biccent Mihail felé.
- Akkor lebuksz, de legalább drága cuccban? - értetlen ráncolja a szemöldökét, inkább letudja egy vállrándítással. - Én a helyedben levenném. Úgyis vizes lenne, érted… -  Ruhában vizicsatázni? Kentaúrtalanság. És igaz ő most nem vizicsatázik - sajnos -, de megszabadul a dzsekitől mert kezd belemelegedni. Bebootolnak a gondolatai és célt érve kissé sötétebbé válnak szürkéskék szemei. Meglovagolva a hullámot hangzik el a kérdés mélyebb hangot megütve, és ahogy a mosolyt elkapja nehezen szakítja el pillantását róla a smárolókra. Bakker a végén majdnem szó szerint egymásba esnek. A lényeg, hogy túlélik, így már nevetgélhet halkan egészen addig, amíg gödröcskés vigyora felváltja az arcán az első kérdés végére, annak ellenére hogy ismét a vezetéknevén hívja. Megint máshogy borzong végig a teste. Ésszel nem képes felfogni mi ez, csak érzi, hogy kurvajó.
- Hm - torokból mélyen jön a hang, míg tekintete esik Mihail korlátot markoló kezére. Nem sokáig időzve emeli fel és merül el a kékekben. - Bocs, lemaradtam - lassan fordul, fülét éppen morzsolva túr a hajába, de a tekintetet nem engedi. - Már volt egy izgalmas ajánlatom, aminek a vége az lett, hogy rajtad nincs ruha. Szeretnéd hallani a többit is? - alsó ajkát nyalja meg majd szívja be alig észrevehetően mielőtt mosolya széle rezzenne. A legtöbben ilyenkor arra gondolnának: itt marad ezek után? Lelép? Jól csinálom? Mit csinálok? Leszámítva, ha az ember Reiner Kende, mert akkor csak a levegőben lévő feszültséget is élvezed, és nem gondolkodsz azon mi lesz utána.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A borongós idő nem segít sokat az alapvetően igen kedves és megértő hangulatomon. A bélyeget nyomja rám is, ahogy oldalra fordítom fejemet és kipillantok a halom akta felett, amiknek a nagy része csak rám vár. Vera a legnagyobb türelmet statuálja, mégha nem is lett kimondva hangosan, mégis mennyire elfáradtam a héten. Lehunyt szemekkel szusszanok egy hangosat, a papírpohárért nyúlok, amiben a már kihűlt kávé áll egy pár órája, ahogy a behozott ebédem is érintetlenül hever a papírzacskóban. Aprót kortyolok belőle hidegsége ellenére, minimálisan mozdul felső ajkam. Egyértelműen nem az igazi. Hátradőlök, a bőr nyikordul meg alattam hangosan, fejemet fordítom lassan az ajtó felé, amikor meghallom a magas sarkú koppanását. Vera széles mosollyal nyit be, hogy közölje a remek hírt: az utolsó mai ügyfél van az ajtó előtt.
Viszonzom a mosolyt, a papírpoharat teszem az asztalra, majd állok fel. Vera visszasiet az asztalához, míg én a bejárati ajtóhoz sétálok. Alapszabály, hogyha új ügyfelet fogadunk, én nyitom ki az ajtót. Túl kétes emberek is vannak az ügyfél körünkben ahhoz, hogy Verára merjem bízni a várható ügyfeleket, így elbűvölő mosolyt varázsolva arcomra nyomom le a kilincset.
- Üdvözlöm - lépek el az ajtóból, hogy a nő beljebb léphessen - amíg megcselekszi, megrebbenő szemöldökkel figyelem meg arcának vonásait: szép -, becsukva utána az ajtót fordulok felé, hogy jobb kezemet nyújthassam. - Reece Laines. Kérem, fáradjon beljebb - óvatos mozdulattal simítok hátára, míg másik kezem nyúl ki előre, hogy a saját irodám felé mutathassak. Ha a nő elindul, követem, az ajtóban torpanok meg, bólogatok Verának párat a holnapi megbeszéléssel kapcsolatban, majd lépek az irodába, becsukom magunk után az ajtót, és foglalok helyet. Kezemet nyújtom ki lezserem az előttem lévő szék felé, amolyan jelzésként. - Miben lehetek a segítségére?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kedves mosollyal fogadják, melyre tükör neuronjainak hála ő is egy hasonló ajakgörbével és közvetlen utána egy udvarias köszönéssel felel. Szereti az esős időt, melyhez szép emlékei fűződnek, így kedve, céljának komolysága ellenére jónak mondható. Ellép a férfi mellett, majd megáll nem messze az ajtótól és bevárja. Jobbját nyújtva viszonozza a kézfogást. - Rothstein Elektra. Köszönöm, hogy fogad - mutatkozik be és hagyja, hogy az ügyvéd bevezesse irodájába. Mindketten elfoglalják a helyüket egy asztal két oldalán, mint tárgyaló felek, majd dr. Laines megszólal, s felteszi az első és legevidensebb kérdést. Miben segíthet? - Nos, szeretném módosíttatni önnel a végrendeletemet - ejti ki őszinte komolysággal a szavakat Elektra, majd csendbe burkolózva, beszélgető társa arcán tartva pillantását, várja a szimpatikus úriember további kérdéseit. Mert bizonyára lesznek, hiszen egy korabeli nő nem sűrűn írat efféle testamentumot. Hősnőnk felkészült rájuk. Összeszedett és kompetens személy benyomását kelti, aki felelőssége teljes tudatában van és cselekvőképességének méltó birtokosa. Sötét szemei nyugalmáról és megfontoltságáról árulkodnak. Tiszták a szándékai. Tudja mit szeretne, s már csupán arra van szüksége, hogy mindezt a törvény keretein belülre helyezhessék. Éjszakákat töltött azzal, hogy mindent előkészítsen. Megírt három levelet, melyek mellé egy-egy emlékekkel telt kis fiolát mellékelt. Régi szokás szerint megszentelt két obulus érmét, s azokhoz egy negyedik, nagy fiolát rakott, melybe mondhatni lénye esszenciáját, legfontosabb emlékeit zárta. Biztonságban szeretné tudni mindezt. Tudván, hogy azok, akiknek szánja őket, megkapják azokat, amikor eljön az ideje. Saját maga pedig akképp nyugodhat, ha úgy hozná a Sors, ahogyan azt már elég rég óta szeretné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sokan kerestek már meg különös kérésekkel. Tussoljak el igenis büntetendő cselekvéseiket, mossam tisztára a nevüket bármilyen eszközzel, keressem meg a kiskapukat, amik segíthetnek, hogy olyan makulátlanul éljék tovább az életüket, mint eddig tették. Rengetegen megkérdőjelezhetnék, hogy mégis miért dolgozok olyan embereknek, akiknek a nevükhöz igen kétes ügyek kapcsolódhatnak, de: ügyvéd vagyok. A dolgom az, hogy akik megkeresnek, azoknak segítsek. Bármi áron. Éppen ennek köszönhetően marad ugyanaz a mosoly ajkaimon, mikor Elektra közli, hogy mégis miért keresett fel. Lepődjön meg mindenki, de egyetlen kérdés merül fel bennem csupán, és azok között nincs a miért. Nem szükséges tudnom az okokat.
- Értem - bólintok egy aprót, miközben hátra dőlök. - Elhozta magával az eredeti példányt? - egyetlen kérdés, mindenféle hátsó szándék nélkül. Több kérdésem merülne fel, ha azzal jönne ide, hogy esetlegesen valami borzalmas dolgot tett, aminek súlyos következményei lehetnek, ha sürgősen nem teszünk valamit, de erről nincs szó. Így a felesleges körök elkerülése érdekében azonnal a lényegre térek, hiszen nem szándékom tovább itt tartani a nőt, mint az szükséges lenne. Anyagilag sem érné meg. Várok, amíg vagy előkerül az okirat, vagy nem, azonban ettől függetlenül szólalok meg ismét.
- Szükséges lesz átbeszélnünk a végrendelet minden pontját, hogy biztosan azok kerüljenek módosításra, amelyeket Ön szeretné - bólintok ismét egy aprót, jobb kezem mozdul, a papírpoharat fogom ujjaim közé, aprót kortyolok. - Az elkészítési idejéről annak függvényében tudok beszélni, hogy mennyi mindent kíván módosítani - közlöm a legszükségesebb információkat. Barnáimat várakozóan, mégis teljes türelemmel emelem a nőre, és tisztában vagyok vele, hogy kisugárzásom és tekintetem is a bizalmat, és valami megmagyarázhatatlanul nagy nyugalmat áraszt magából. Többre aligha van szükségem ebben a helyzetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Annak idején, amikor belépett a laphoz az volt az egyik kitétele a munkaszerződésének, hogy legyen végrendelete. Fiatal, bohó és vakmerő lévén nem vette túl komolyan, így tessék-lássék módon készíttetett egyet. Hozzáállása gyökeresen megváltozott, miután a férjét és a fiát elveszítette. Rájött, az élet oly múlandó, akár egy szempillantás. Módosíttatta tehát és mindenét lányára hagyta, akivel még csak várandós volt. - Természetesen - húzza tehát elő egy biccentés kíséretében a dokumentumot, majd letéve az asztal lapjára, kecses mozdulattal a férfi elé tolja a kopott irattartót. Ezután ismét belenyúl táskájába, hogy minden mást is kiszedjen és maga elé sorakoztasson, mondhatni katonás elvágólagossággal. - Rendben - biccent ismét - Értem - folytatja az igenlést, hogy azután hagyja az ügyvédet átolvasni az eredeti végrendeletet. Szimpatikus számára ez a célorientált viselkedés. Közben körbe pillant az irodában. Tekintete végig siklik a helyiségen. Nem keres semmit, nem várt sem mást, sem többet annál, mint amit lát a férfi szűk környezetében. A papírpoharat észre véve vonja csak össze szemöldökét egy pillanatra. Egy bögréje csak akadhatna. Vagy csak ő olyan elvetemült csupor függő, hogy mindenhol van egy sajátja. Otthonában, szüleinél, sőt a rádióban is tart egy külön bejáratút, amit senki más nem használhat. Az meg megint más tészta, hogy összesen mennyit halmozott fel belőlük eddigi élete során. Egy konyhaszekrény azokkal van tele, amiket összegyűjtött. Nem szólal meg, azután sem, hogy tekintet visszavándorol dr. Lainesre. Kivárja, míg a férfi szól hozzá. Nem szeretne kapkodónak tűnni. Mindennek sora van és hősnőnk azon szeretne haladni úgy, ahogyan az ügyvéd vezeti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A családom - valamint barátaim, rokonaim, üzletfeleim és tanáraim - a kezdetektől fogva egyik ámulatból a másikba esik tőlem. Mármint attól a rejtélyes és kifürkészhetetlen képességemtől, hogy míg bizonyos szempontból nálam megbízhatóbb, lelkiismeretesebb embert bűbájjal se találni, az élet más területein egy kavicsot se bíznának a gondjaimra. A felismeréshez persze egy sor trial-and-error vezetett, így ha új feladat elé állítanak, általában 50-50 az esélye, hogy vagy brillírozni fogok, vagy családi eposzgyűjteménybe illő bukással gyarapítom a sztoritárat.
A mai randi is ilyesmi. Mármint, nem most kezdtem a dolgot - az túl Hallmark filmes lenne - de az eddigi tapasztalataim nem igazán relevánsak. Szóval, go me?
- Ó, én inkább Beliánért aggódnék,-*a feltételes móddal egybecseng, hogy a hangom mellőz bármiféle aggodalmat. Meghagytam az összes bevethető családtag kontaktusát, akit szükség esetén riasztani lehet, szóval egész nagy a valószínűsége, hogy a ház túlélje az éjszakát. A kölykök... nos, minden jel arra utal, hogy a genetikájuk fele tényleg az enyém. Oroszlánfalkaként működnek, mindig az lendül támadásba, akinek egy pillanatra is hátat fordít az ember.
Dimi a kezem után nyúl, s mostanra ismerős mozdulattal összefűzi ujjainkat, s tejbetökként vigyorog, holott még a kertkapu se zárult be mögöttünk.
- Bárcsak, de nagyjából négy nappal később mentem aludni a kelleténél,-*undok recsegés hallatszik, ahogy átmozgatom a nyakam, amin nem olyan rég még párosával csüngtek a bébék, hogy lefosszák az összes raktáron lévő ölelést. A nyújtózkodás félig az elmacskásodott tagjaimnak kell, félig az idegeimenk, ahogy a lelkesedése kezd átragadni - nagyon szeretném, ha jól sikerülne az egész, ami viszont Murphy törvényei szerint jelentősen rontja az esélyeimet.*- Lehet, a felénél a pokolba kívánsz majd, szóval készültem tartalék és tartalék-tartalékja tervvel,-*"nyugtatom meg", egy pillanatra magamhoz húzva és megcsókolva, hogy ne bírjon tiltakozni. Rávigyorgok, azonban ahogy órámra pillantok, elsziszegek egy halk szitkot és   hoppanálok vele.
Az első megállónk ugyanis egy szabadulószoba. Mugli marhaság, de felette szórakoztató ötletnek tűnt, amikor a végtelennek tetsző listákat böngészve ráakadtam egyre, ami egy általam jól ismert krimiíró regényére alapozott. Lesz egy óránk rá, hogy megpróbáljuk túlélni azt a sztorit, amit ő ihletett. Viszont időben kell érkezni, főleg, ha a staffal el akarok rejtetni ezt-azt, mielőtt beengednek minket.
A hely baromi bizalomgerjesztő - egy pincehelység lejárata előtt pukkanunk fel a hirdetőoszlop takarásában. Annak tudatában kockáztatok, hogy ezen a környéken kábé semmi sincs, s szerencsémre tényleg full üres az utca.*
- Egy pillanat, elintézem a piszkos anyagiakat,-*dobom meg Dimit bocsánatkérő kiskutyaszemekkel, mielőtt magára hagynám. Nagyjából két perc az egész, amíg ledílelem a dolgokat és a játékmester elsurran. Igyekszem pókerarc mögé rejteni mindent, ami lebuktathatna, ahogy beinvitálom Dimit az egy szem kanapét tartalmazó váróba.
- A jó hír, hogy nem a maffiának adlak el, csak szabadulószobázunk. A rossz hír, hogy az egész be van kamerázva,-*összegzem a dolgot röviden, a többit majd elmondják, ha visszatér a fószer. Szerencsére itt nincs plakát, ami lebuktathatna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mondjuk, az sem utolsó dolog, hogy ma megélték azt, hogy kettőjükre meresztették az emberek a szemüket, mert éppen polgár-pukkasztanak. Tény és való, hogy lenne még módja, sőt, de abba már vele nem megy bele, bizonyára ez is Denis komfortzónáján kívül van, bár azt még simán kinézi a másikból, hogy vetkőzne és illegetné magát, azzal a jeligével, hogy „melege van, meg minek a sok ruha”. Nem mennek tovább és ő sem indul felfedezőútra Denis mellől, elég volt abból mára, érzi már, még ha most vidám bolondot is mutat. Még nem az igazi. Szemeit forgatja csak a megjegyzésre.
- Nehogy kiütést kapj attól, hogy velem kell bárhol mutatkoznod. Én kérek elnézést – hasonlóképp forgatja a szemeit, miközben haladnak tovább. Mondjuk nem is gondolta komolyan, azt lehet igen, hogy elhúzná valami jobban hozzá illő programra, de akkor le is tesz róla. Ha nem, akkor nem. Elege van a vitákból, bár, most mégis kicsit ő locsolja azt a bizonyos tüzet, annyi különbséggel, hogy az eltévedés nem direkt volt.
- Majd kinyögöd, mire vágysz és megkapod. Na – meg se kell dörzsölnie hozzá a lámpást, bár észszerű keretek között mozogva tud csak hálálkodni. Nem öleli meg, mert akkor végképp kiakad és arra már nincs idő, hogy kettejüket kaparja össze valaki, mert vagy épp elverik vagy meg se moccan. Ehelyett foglalkozik a madárral, amely vissza is kerül hozzá, mintha csak muszáj lenne. Muszáj is, kell egy kis vidámság mindenhová és nem meglepő, hogy ebben sem tudnak megegyezni.
- Még mindig csak flamingó, nem fasz – löki oda szórakozottan, miközben a műanyag csoda karjai között pihen. De csak nem hagyja abba, morog, mintha muszáj lenne. Szusszan egyet, ahogy ismét felé pillant. - Dehogy. Egyiket sem. Rá sem kell nézned, na, nyugi. Idegesít a fene, te hergeled magad – felgyújtani, hogyne. Az a baj, hogy el is hiszi. Bár igazán még sosem veszekedtek vagy verték össze egymást, de manapság a feszültség több. Már nem mindig bírja csendben és most ezt a kicsi örömforrást is el akarja venni.
- Dehogy adom - mormog egy sort, mire elfordul, mielőtt elorozhatná tőle és taktikusan a pénztárhoz lépked. Már érzi a győzelem ízét ajkai között, amikor két kéz nyúl bele ebbe az idillbe és érzi, hiába szorítja erősen, a madár kikerül a karjai közül – Hé, hé, hééé. Most komolyan?! - kap utána, végül Ferenc  a labdák között köt ki. Még mit nem! Azzal az irammal lendül, fordul egyet ő is. - Ne legyél már fa… - szembe találja magát Denissel, akinek jelen pillanatban tekintete ölni is tudja. Előtte áll, pontosabban az útban a madár és közötte, mire fáradtan felnyög. Karjait leereszti, győzött a másik. Elfogyott az ereje.
- Mindegy, az lesz amit te akarsz, megint – ejti ki, majd fordul vissza a pénztár felé. Se nem vigyorog, se nem vág pofákat, egyszerűen csak halad előre. - Mondtam, hogy sör kell – nem fordul hátra, de azért a kis sértettség miatt levesz két csokit. Talán erre már nem szól semmit. Elillant a jókedve, így már csak kint akar lenni, mihamarabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem volt sem titok, sem nyílt tény, hogy mire képes, ugyanis elengedte vagy nem volt épp olyan állapotban. Tény és való, hogy sok-sok éve azonban főleg volt idő és alkalom arra, hogy megmutassa, mire képes. „Kapcsolatai” nagy részét is onnan szedte össze, mikor mennyi időre, aztán mikor bemarták, ez elszakadt. Itt, csak olyan „wish-ről rendelt” másolat ha akad, mégis, Dórának még ez a fajta is meglepő lehet. Nincs különösebb ok vagy épp a szenvedés huszonhatodik fejezete, egyszerűen csak ezt akarta. Hektikus, hogy mikor és mit akar, hol jobb, hol rosszabb, de az, aki a felszínen van, semmi mást, csak a jóleső bizsergést, amely fel-felfut a gerince mentén.
- Ó, ez megnyugtat – nevet vele egy sort, majd az italokra pillant. Nem semmi, azt kell mondani, ez tipikusan az az ital, amit normál esetben elutasítana, mert túl erős az ő szervezetének. Az sem a legjobb, hogy bájitala mellé fogyaszt bármit is, csak éppen nem hallotta volna, hogy tilos, így aztán, mostanság nem is volt rest meglépni azt. Nem lesz jó vége, csak a mai estének, reméli. Az, hogy hol fetreng majd, már más kérdés.
- Szerintem és lepörkölném a szemöldököm, amit meg szeretek, így… ja – tehát vár. Nem kell sok, hiszen nem az a cél, hogy a pokol itala legyen, így egy apró kóstolás után már tudja, ez ütni fog. Csak az íze kedvéért, de tudja, ezt nem nyalogatni kell, akkor sokkal rosszabb. Ivott ő már elég pálinkát, aminek a hőfoka kiégetne bármit, így aztán tudja, hogy lehet kellett volna kérni kísérőt, de nem akar gyengének tűnni, mintha bizonyítani akarna a nőnek. Nem akar, csak nem is tudja. Koccannak a poharak, ahogy biccent, majd épphogy ajkaihoz emeli, mire Dóra már dönti befelé. Elmormog egy „hűbazdmeg”-et halkan, majd nagy levegőt véve, követve a másikat, csak dönti lefelé. Az utolsó korty marad szájában és marja ki az utolsó ízlelőbimbóit, miközben a poharat leteszi. Egy nagyot nyel, teste megrázkódik kissé, érzi, ahogy mászik lefelé benne az alkohol, kimarja magának az utat.
- Ez méreg, nem ital – köhint egyet, amint lenyelte az utolsó kortyot. Ha a nőt nem, őt ez most megütötte. Már érzi a zsibbadást, ahogy saját ajkába harap, ott szokta először megérezni, hogy spicces. Aztán szép sorjában mindenhol. - De kurva jó – jegyzi meg, szinte már kimondja, hogy még egyet, de a nő megragadja a karját és húzni kezdi. Még szerencse, hogy nem esik hanyatt.
- Megmártózniiiii? - kihúzza a tömegből, el a zenétől, ahol most pörögne. Leesik neki, hogy mit szeretne, a nap utolsó sugarai még tökéletesen megvilágítják, ahogy vetkőzni kezd. Megállva esik le keze maga mellé, ahogy megmoccan benne valami és nem az ital. Feje billen kissé oldalra, hogy a ruhák darabja a földön végzik és ha nem szól hozzá, ő elnézelődik még egy ideig. Fejét megrázva pislog az arcára.
- Lemaradtam, mi? Ja, várj, mindjárt – rég nem az, vagyis de, de nem akkor, amikor agya kikapcsol. Ujjaival szedi szét a gombokat, löki le vállairól az inget, hogy nadrágja övével hadakozzon, sietve. Mintha hirtelen és gyors menet készülne, végül felröhögve követi a másikat a vízbe. Ő, attól félni? Soha.
- Jól van már na, itt vagyok. Ennyire hiányoztam? - vigyorog a másikra, majd egy az egyben, lábát betámasztva kapja az ölébe, készen állva arra, hogy a vízbe dobja, de egyenlőre csak fordul vele egyet. - Inkább neked kellene félned, mit szólsz? - dob egyet rajta, majd gyalogol beljebb. A zenét innen is tökéletesen hallani, a hűs víztől testére libabőr költözik. - És most? Pancsolni szeretnél? - pillant le rá, vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A receptes vallomására felvonom a szemöldököm és őszinte érdeklődéssel pillogok rá. Jó, van egy kis piszkálódó él is a vigyoromban, de valójában tényleg érdekel, hogyan s miként jutott oda.
- Találtál valami jót? A Bébék teljes gőzerővel éhségsztrájkolnak mostanában, szerintem megvannak győződve, hogy megakarjuk mérgezni őket. Már kezdünk kifogyni az ötletekből, pedig Panka után Ármin eléggé felvértezve érezte magát. - Arról most nem ejtek szót, hogy magam is hány órát töltök hetente a neten, olyan kulcsszavakkal böngészve, mint baby-friendly, picky eater, how to convince my toddler to eat real food. Persze segít azért a dolgon, hogy abszolút nincs semmi BS a házban, főleg a nagylány miatt, mert rögtön kiszagolná, de inkább amiatt, hogy ne legyen ott a könnyű kibúvó nekünk. Néha úgy érzem, olyan a konyhánk, mintha még mindig otthon élnék anyáméknál, ahol soha nem volt elég pénz semmire, de mégis mindig roskadoztak a kamra polcai a befőttek, füstölt sonkák, szörpök, lekvárok súlya alatt. Az étel az kell. Igazából erről jut eszembe...
- Jaj képzeld, anyám idén cukormentes barack- és eperlekvárt tett el, olyan lelkes, nem volt szívem megmondani neki, hogy nincs aki megegyen jövő nyárig harminc üveggel. Mindenképp kell majd segíts benne. - Komor tekintetem alatt megremeg az ajkam s hamar újra mosolyogni kezdek. Anyám még nem fedezte fel, hogy igazából négy gyerekünk van, mert akkor biztos ötven üveggel hozott volna. Ezen a ponton félek hazamenni az őszi disznóvágásra.
A jövőheti tervre csak lelkesen bólogatok, bár azért jól észbe kéne véssem, hogy szóljak előtte, mert izé, hajlamos vagyok a pillanat hevében csak úgy megjelenni a szerszámokkal a hónom alatt, a munkásfarmeromban és sapkámban, hogy na helló, hova kéred a komódot?
- De tudod, dupla adag - jön a palacsintapusztító gép is - utalok Pankára mutatóujjfelmutatással, eszébe idézve, hogy legutóbb a felnőttek eléggé éhesen maradtak, mert a kislány bemutatta, egy medve gyomrával rendelkezik. Tényleg fogalmam sincs, hogy tud annyi ételt elpusztítani, mikor olyan cingár. A totyogók meg semmit se esznek, mégis egész nap pörögnek kétszázhússzal. Ki érti a gyerekeket?
Az ebédkeresési terv közben jön a másik tervem, de azért haladunk lassan a kajálda fele. A visszadobott magas labda épp egy pillanatra lep meg, mert amúgy pusztán freudi elszólás volt, de mostmár muszáj lereagáljam, nem hagyhatom a levegőben lógni szegényt.
- Lehet kétkezi, egykezi, mástestrészi... Ilyen fizikai munka, tudod. - Vonogatom a vállaim ártatlan képpel. Végül megköszörülöm a torkom s elpillantok róla, épp akkor menti meg az életem Belián, s arrébb terelgetésem után inkább megfordulok s visszaállok mellé.
- Na, remek akkor. Ne aggódj egyébként, a többiek sem épp a Grosserliebből érkeznek majd. Bár! Hívhatunk onnan segítséget, ha kell. Ők mindig olyan lelkesen aranyosak. - Megdörzsölöm a borostás arcom, mert hirtelen ott terem előttünk egy spagettiző és megakad a szemem a menün.
- Mit ennél amúgy? - kérdezem úgy, hogy azért majd még visszatérünk a terveinkre, de most tényleg ennék lassan valamit. Megzörren a bevásárló szatyrom, ahogy összefonom a karjaim a koncentrált étlap-olvasgatás közben.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Derengő fény veszi körül. Teste mondhatni tökéletes épségben létezik ezen az új helyen. Nyoma sincs rajta a ráomlott épület okozta sérüléseknek. Egyet kivéve, mely a fején található. Fehér ruhát visel, amin áttetszeni látszik alakjának sziluettje. Pihekönnyű anyaga lágyan lebeg, pedig a lég meg sem mozdul körülötte. Hősnőnk gyanakvó kíváncsisággal pillant hátra majd oldalra, hogy rájöjjön hová került valójában. Semmi sem ismerős számára. Mindenfelé sötétbe vesző folyosókat lát, melyeket mindkét oldalról ajtók szabdalnak, szinte méterenként. - Egy labirintus volna? - kérdezi önmagától, majd bizonytalan lépést tesz és nyúl az első ajtó kilincse után, bal felől. Elfordítva a réz gombot, halk surranással enged utat neki a szürkésbarna falap. Szeme elé egy kamasz kori emléke tárul. Hálószobájában ülnek unokatestvérével annak ultramodern számítógépénél, aki épp arra tanítja őt, miként törheti fel bizonyos adatbankok tűzfalát. Elektra teljesen értetlenül áll a látvány előtt, s inkább óvatosan visszazárja az ajtót. - Valami itt nincs rendjén. Nagyon nincs... - fejét ingatva szaporázza meg lépteit, hogy jobb oldalt próbálkozzon. Azonban ott is egy múltbeli esemény képei vetülnek szemei elé a maguk színes és élénk mivoltában. Közös főzés férjével, amikor még fiát csak várták. - Mennyire utáltam azt a virágos ruhát. Egek! - borzad el sok évvel korábbi, kismama önmagát figyelve. Erre a snittre is inkább ajtót csuk pár pillanat múltán. Ki kell innen jutnia. De merre haladjon? Futásnak ered, ám minduntalan ugyanoda érkezik vissza. Ez valóban egy labirintus. Más nem lehet. Elméje útvesztője. Tudatosul benne a felismerés. Lélekszakadva kezd rohanni ennek dacára megint, feltépve az összes ajtót, szembesülve minden emlékével. Egyet azonban nem képes kinyitni. Rángatja, cibálja, ordítva rugdalja, vállával is próbálja. Semmi sem használ. Mi lehet mögötte? Mit zárt el magában ilyen erősen? Nem tud rájönni. Térdét átkarolva roskad le a nyílászáró előtt. Tehetetlen dühében elerednek könnyei. Innen nincs kiút. Nem menthetné meg talán még kedvenc hőse sem, mégis őt szólítja végső elkeseredésében. - Superman! Segíts! - kiáltja kétségbeesve torka szakadtából, bár tudja, totális őrültség, hiszen a hőse puszta fikció, hangját pedig úgysem hallja meg senkisem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nagyon sokszor a gyorsaságon múlik mindent. Az embernek olykor csak perceken múlik az élete, így, ha a nénik nem látják meg, hogy mi is történt pontosan, hogy van ott egy ember, akkor az sem kizárt, hogy túl a romboláson, órákig nem foglalkozott volna senki a helyszínnel, és csak jóval a tragédia bekövetkezte után eszméltek volna rá, hogy valaki az épületben volt. Valaki, akit otthon vár egy gyermek, valaki, akit kétségbeesve keresnének a szülei.
De a szerencsétlenségbe szerencse is vegyült, ez pedig azzal járt, hogy észrevették őt. Kell ennél nagyobb csoda? Nem hiszem.
Az ellátást követően az állapota stabil, ám inadekvát, vagyis nem reagál a külső hatásokra. Várakozással teli időszak következik, melyben olyan szavak hangzanak el, mint a Glasgow Skálán való elhelyezkedés, vagy éppen az aspirációs pneumónia. Szörnyű belegondolni is, hogy mi minden történhet most, ebben az állapotban. Kóma. Lélegeztetés. Intravénás folyadékpótlás. Első a beteg életben tartása, tényleges stabilizálása, majd ezt követően lehet rákoncentrálni arra, hogy a fizikai állapotot is védjük. Mi is történik, ha állandó fekvésnek vagyunk kitéve? Fekélyek, tüdőgyulladás, az izomzat roncsolódása. Hosszú út vezet a gyógyuláshoz, már ha egyszer lesz olyan.
A kóma, mely most már, több, mint hat óra elteltével kimondható, megjósolhatatlan hosszúságúra is elnyúlhat, sőt, az esély is megvan rá, hogy nem tér magához többé. Egyelőre még nem javasolják azt, hogy állandó látogatói legyenek, az első időben fontos, hogy a gyógyítók és az ápolószemélyzet nyugodtan dolgozhasson. Viszont később a családnak és a barátoknak igen nagy szerepe lehet abban, hogy magához tér-e még. Hogy utána mi lesz? Ez a jövő titka még.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- A szemöldököd nekem is tetszik Helvey, szóval vigyázz rá - szavaimat egy mosollyal kísértem, ezután jöhetett a pokoli ital, ami végigperzselte a torkomat. Elszoktam már az ilyen erős italtól, az elmúlt napokban lightosabb koktélokat szürcsöltünk a többiekkel, de ehhez az estéhez most ilyen bivaly ital dukált, nem beszélve arról, hogy Helveynek sem ártott az, ha az ital beizzítja, s a táncparkett ördögévé varázsolja.
A pillanatnyi grimasz sietve szökött át arcomon, üres poharam már a pulton landolt, tekintetem azonban Beliánt fürkészte, s ahogy megbirkózott Ő is az itallal, úgy nevetve meg is tapsoltam bátorságáért. Még nem tudta, hogy miféle  ital ez, azt meg nem mertem neki megsúgni, hogy eddig ötből hárman kapásból visszautasították ezt a kis koktélt, ismervén az erejét.
- Az, de abból is a jobbik fajta - jegyeztem meg egy huncut mosollyal, az ital szinte pillanatok alatt átjárta testemet, melegem lett és határozottan meglendült a kedvem is pozitív irányba. Rögtön jött is a kedv, hogy mártózzunk egyet a Balcsiban, ha már csak egy karnyújtásnyira van, mert a DJ és a zenekar még később is itt lesz, táncolni még úgyis ráérünk.
- A vízben, tudod! Na gyere már! - húztam nevetve a part felé, ott viszont már elengedve a kezét előre siettem, hogy minél előbb érezhessem a hűs hullámokat testem körül. Szerencsére a fürdőruháról is gondoskodtam, ilyen strandfesztiválokra mindig úgy mentem, hogy a ruci alá fürdőruhát húztam.
- Mi van, segítsek? Beakadt az öved? - nevetve kiabáltam neki immár a vízből, majd pillantásom a Balaton távolabbi része felé vezettem, s egy kicsit gyönyörködtem a lemenő nap gyönyörű narancssárga fényeiben. Az alkohol még mámorítóbbá tette ezt a pillanatot, mintha egy festmény kelt volna valóra. Közben Belián is megérkezett, hallottam, ahogy becsobban a vízbe, s amint felé fordítottam a fejem, Ő már ott volt mellettem, és azzal a gyorsasággal az ölébe is kapott. - Nagyon, már azt hittem, egyedül hagysz a cápák közt - nevetve incselkedtem vele, ahogy karjaimat a nyaka köré fűztem, csak lazán, mintha pihentetném csuklóimat. És talán épp ez volt a vétek, mert nem számítottam Belián kis akciójára. Kérdésére épp csak, hogy felhúztam kérdően a szemöldököm, máris repültem hátrafelé, s a meglepettségtől még sikítottam is egyet, mielőtt elnyelt a víz.
A hajam így elázott, de egye fene, ez sem zavart most, nem haragudtam rá, inkább csak röhögtem, mikor újra előbukkant a fejem a vízből. - Nagyon nagy kölyök vagy Te - nevetve ráztam meg a fejem, miközben ujjaimmal hátrasimítottam a tincseimet, hogy azok ne lógjanak az arcomba. A nedves szálak így a fejemre simultak, egy kicsit még a sminkem is elázott, de nem volt olyannyira erős, hogy úgy nézzek ki, mint egy ázott útszéli.
Kicsit hátrébb úsztam, de nem túl messzire, mert Belián is közelebb sétált, így talán ha egy fél emberhossz volt köztünk. Kérdésére azonban csak egy játékos mosoly szökött az arcomra, majd kipattintva fürdőruha felsőm pántját, jobbommal lengettem magasba a felsőt, ezzel szabaddá téve előtte a kebleimet. Lehet, hogy drága Belián pancsolásra készült, nekem azonban más ötletem akadt.
- Nos? Elkapsz, vagy tovább pancsizol? - kérdeztem kacéran, aztán hirtelen a víz alá merültem, s már csak a fürdőruha felsőm maradt a víz felszínén.  Nem tudtam, hogy mennyire gyors, de megpróbáltam a víz alatt a háta mögé úszni, s ha sikerült, kiemelkedve a habokból, immár a háta mögött voltam, s nevetve kocogtattam meg a vállát.