Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

A friss szellő úgy kapott hajába, mintha csak üdvözölni akarta volna. Mosolyogva pillantott végig az udvarocskán, megcsodálva az összes színét a természetnek. Gyöngyöző nevetéssel kezdett el futni végül a fák felé, közben botladozva dobálta le a lábáról azokat a surranókat, amelyet valamiért mindig ráadtak. Nem, ő érezni akarta a talaj morajlását a talpa alatt, mint ahogy régen is volt. Ez volt az egyetlen érzés, amelyet nem vettek el tőle az utóbbi pár hónapban. Futott, gyorsabban mint a sas, csak hogy aztán nekicsapódva az első törzsnek ölelje át azt. Pár pillanat elteltével megállt a fa előtt.
- Remélem nem fogadsz haragosodnak - simította meg a kérget, és aztán óvatos mozdulatokkal kezdett el felmászni rá. Jó pár méterig meg se állt, aztán a kényelembe helyezkedve nézett a messzeségbe. - Az az Erik fiú megint bántott - panaszolta. - Répának szollott a hajam miatt. Kár, hogy nem tudja münnyire szeretem a répát - magyarázott a fának, ahogy fél karjával átölelte mintha a legnagyobb barátja lenne. Talán az is volt. Aztán kaparászást hallott meg maga alól és nyögdécselést. Ahogy lepillantott az egyik csoporttársa ücsörgött a Földön. Összeráncolta a szemöldökét, és úgy nézte, hogy vajon mit művel az ő barátjával a lányka, de amíg konkrétan nem kell megszólítva, csak nézte az ügyködést.
- Inkább te gyere fel - válaszolt vissza. Tényleg nem értette, hogy mégis mit akarhat tőle a másik. Lehet ő is gonoszkodni akart vele, ahogy a fiúk szoktak. Hiába, amikor első héten meglátta, ahogy szegény pókot kínozzák, muszáj volt közbelépnie. Azóta is ő a "pókos lány". Számára meg ők voltak a "undok állatkínzók". - Küllek? - kérdezte. Anyukája ezért biztosan megszólta volna, és Gertie azt is kívánta bár megtenné még egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Az erdőben való neveltetés egyrészt megtanította a lányt, hogyan érezze otthon magát ott, ahol csak zöldet lát. Azonban ezzel ellentétesen sose volt dolga ezelőtt kortársakkal, így most sem teljesen tudta, hogy mégis mit kéne kezdenie a lent látható lánykával. Várja meg, amíg felszenvedi magát? De olyan nem jól csinálta, hogy szinte rossz volt nézni. Azonban régen ő is magától tanulta meg ezeket.
Végül mégiscsak maga alá húzta mezítelen lábait, és felállt az ágra, hogy lefele kezdjen el mászni. Minden kisebb kiálló ágra figyelt, nehogy letörje őket, hiszen a fa se sértette fel az ő bőrét. - Rosszul csünálod - magyarázott közben, és ahogy egész lentre ért felmérte a lányka magasságát és a potenciális ágakat, amelyeket elért.
- Fogd müg azt - mutatott az egyik feljebbi ágra, amelyet Lenke valószínűleg csak ugrással tud majd elérni. - Osztán a lábad támaszkodjon omott - magyarázott tovább, ezúttal arra a vastagabb részre utalva, amelyen eddig a lány próbálkozott.
Várt, hogy Lenke úgy csináljon, ahogy mondta neki, aztán ráfeküdve az egyik fentebbi ágra lógackodott le, hogy ha a lány megcsinálta amit tanácsolt neki, majd a kezéért nyúljon, és úgy segítsen egyenesbe hoznia magát. - Fogd müg a küzöm - szólt parancsoló hangon a vöröske, és teljes erőbedobással húzni kezdte a könnyed lányka testet, és csak akkor merte elengedni, mikor látta, hogy stabilan guggol vagy ül az ágon. Akkor is egy másik ágra vezette oda a kezét, hogy biztosan tudjon kapaszkodni. Lehet, hogy nem értett az emberekkel való kommunikációhoz, de a gyengédséget ugyanúgy ki tudta mutatni feléjük, mint a növények és állatok fele. És közben még bizalomkeltő hatással is volt Lenkére, hála az életmágiájának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Lehunyt szemei alatt is érezte az összes kis fűszál hajlását. Hajlongtak a gyönge szélben, és nyomorogtak mezítelen talpai alatt. Mégse, egyetlen kis négyzetméterén a kertnek nem találta a brosst. Azt a darabot, amelyet még anyja hordott vastag kötött kendőjét. Mindig azt mondta rá, hogy az egyetlen emléke a régi életéből. Emlékezteti, hogy miért ne bízzon az emberekben. És ez a kis tárgy volt az egyetlen hagyatéka Gertienek.
Lassan kezdtek lefolyni krokodilkönnyei orcáján, ahogy kezdte elveszíteni az utolsó kis reményszirmot is, hogy megtalálja az elveszett tárgyat. Mindenhol megnézte már, ahol csak járt, égen földön, természetben és házban egyaránt. Mégse lelte. És abban a pillanatban felmerült benne az a mérgező gondolat, mely a vénáját zöldre festette. Sötétebbre mint a borostyán levele.
Piros, kisírt szemekkel és felfújt arccal lépett be újra a házba, és fújtatva caplatott fel a lépcsőn, hogy testvérei szobájába betörjön. Elvették tőle. Az egyetlen emlékét. Előbb megfosztották szabadságától, és most már azt is befolyásolni akarják, mire gondolhat. Pedig ezt nem fogják megúszni.
Ahogy a folyosóra fordult, beleütközött egy testbe. Fel se fogta ki áll előtte, jelenleg mindegy volt, hogy a család közül kivel találja szembe magát. Mindenki bűnös volt. Sőt, együtt tervelték ki. - Elvütted! Minek küll az nektek? - kérdezte még mindig zokogva, eltorzult arccal. - Vissza akarom kapni! - követelődzött azonnal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Úgy fújtatott dühében, mint a szarvasmarhák legelés közben. Felfújta pofiját, mintha csak attól nagyobbnak és erősebbnek tűnne, pedig a könnyek, melyek vörösre festették az egész lánykát, rendületlenül bizonyították az ellenkezőjét. Szemei csillogtak a fájdalomtól, és a szitkozástól, amelyet Villő felé magyarázott. Ha megtanulta volna a roma praktikákat, talán még el is átkozta volna ott rögtön az unokatestvérét, de így szerencsére kénytelen volt szimplán csak hallgatni rá. Kinyitotta száját, és ha lehet még pufibbra fújta orcáit, mintha csak egy kis mókus lenne, aztán szaggatottan, prüszkölve engedte ki a levegőt. Pont úgy, mint egy helikopter.
- Elvüttétek! - jelentette ki azonnal a kicsi lány, és karba fonta karjait a mellkasa előtt, és lebiggyesztette ajkait. Fejét lefele tartotta, és onnan nézett fel mérgesen Villőre. Képtelenség volt komolyan venni ilyenkor, anyukája is sokszor kinevette ezért régebben, de ez volt mindenkor a taktikája, hogy kinyilatkoztassa mérgét. - Anya brossa. Az ügyetlen dolgom. És elvüttétek - ismételgette a szót folyamatosan, mintha nem is lehetett volna ez másképp. Hogy is lehetett volna? Hiszen senki más nem lakott abban a házban, ő pedig mindig nagyon-nagyon vigyázott rá. Kis tetőtéri szobácskájában, amelyet a családnak úgy kellett gyorsan kitakarítani számára, állandó helye volt a kis emléktárgynak.
- Nálad van és én mügkeresem - tolta arrébb a lányt, hogy elmenjen mellette, és berontson első unokatestvérének szobájába. Természetesen fogalma sem volt róla, hogy mégis hol kezdhetné a kutatást, így megállt az ismeretlen tér közepén, és onnan próbálta felmérni a helyzetet. Sose volt gondja azzal, hogy megoldja a problémáit, hiszen az ereje mindig segített neki, mikor valamit nem talált. Azonban ebben a mű tárgyakkal tarkított térben egyszerűen megszűnt a kapcsolata a külvilággal.
- Sügítesz? - nézett vissza a szőkére kiskutyaszemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Számára a famászás olyan volt, mint a légzés. Reflexből tudta minden porcikája, hogy hogyan kell mozdulnia, mit kel fognia, és milyen erőre van szüksége az egyes fogásokhoz. Kész kis Maugli volt, legalábbis unokatestvérei mindig azt szokták rá mondani, mikor este begyűjtik őt a fáról.
Most mégis kicsit meglepődött saját határozottságán is. Eddig sose gondolt bele, hogy mit tesz, és hova lép. Most viszont elképzelte ő mit tenne, és olyan egyszerűen osztotta meg a taktikát osztálytársával, mintha csak a komposztálás rejtélyeit beszélnék meg. Mert hát fontos dolog volt visszajuttatni a Földnek azt, amit elvettek, ebben kétsége se volt.
Habár Lenke nem hajtotta végre annyira kecsesen a gyakorlatot, ahogy ő tette volna, meglepően ügyes volt. Gertie természetesen ezt a véleményt nem szavakkal, csak egyszerűen egy sugárzó mosollyal adta tudtára a másiknak, azonban ahogy fészkelődni kezdett, úgy váltott az arca rögtön haragosba.
- Müt csinálsz? Bántod a fát, hát nüm látod? - hápogott, mint egy kacsa, és a letörött hajtás felé kapott.
- Nagyon sajnálüm - simította meg a fa törzsét a lány. - Kérj bocsánatüt - parancsolt rá a másikra kertelés nélkül. Ha Lenke nem volt hajlandó ilyesmire, akkor képes lett volna fent hagyni a fán, hogy találja ki egyedül, hogy hogyan kell lejönnie. Ilyesmiben nem ismert viccet. Bár őszintén, semmiben nem nagyon ismert viccet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ha nem lett volna már alapjáraton eléggé dühös, akkor a Villőből áradó felhőtlen jókedv, illetve az ahhoz tartozó hanghatás biztossá tette, hogy Gertie az öt perccel azelőttitől is mérgesebb lett.
- Nü nüvess - nyavalygott, mint egy kismacska mikor az anyja mosdatni kezdi. Hát nem látja az unokatesója, hogy mégis milyen fontos ügyről van szó? Könnyei újfent potyogni kezdtek, de már maga sem volt biztos benne, hogy a csalódottság teszi, a méreg vagy a szomorúság. Annyi érzelem kavargott abban a kicsi testben, hogy valahol muszáj volt kijönnie.
Fújtatott egyet a kérdés hallatán. - Sose tüszöm máshova. Nüm vagyok csökött - mérgelődött, mintha csak a Morgótól tanulta volna. Pedig akkor látta azt a mesét is először, mikor ide kerülve Villő elkezdte mutogatni neki a dobozban. Csoda egy masina volt az. Azonban úgy tűnt, most egyszerűen semmi hasznát nem veszi a lánynak. Csak az útjában volt. Vagy lehet éppen rejtegette a brossát. Akárhogy is legyen, nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja. Arrébb tolta a lányt, és a szoba közepén megállva nézett körbe-körbe, mintha ennyitől megtalálná a becses ékszert.
- Hát... úgy pont ükkora - mutatta meg a kislány a két kezét összecsukva, mert hát pontosan belefér a markába, ha olyan kúp alakban tartotta. Elég nagy volt, és főleg súlyos, ha őt kérdezik, ám egy átlagos felnőtt számára szinte semmi volt. - Piros münta van bünne. Olyan münt ügy alma ami a fán türem - magyarázta szaggatottan, ahogy kereste a szavakat. Sokszor megnézte magának az alakját, pontosan tudta milyen érintése van a fémnek, de sose kellett még leírnia. Megmutatta és ott volt.
- Próbáltam mügkeresni. A fűben. De ott nüncs - vont vállat a lányka. Már sokkal kevésbé tűnt ellenségesnek, bár szeme folyamatosan a körülöttük lévő tárgyakra esett, mintha még mindig Villőt gyanúsítaná a lopással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

A hangos zsivaj már magában sokszor megőrjítette Gertiet. A sok üvöltözés, amelyet a szünetekben a társai lezavartak általában olyannyira kikészítette, hogy csak a helyén ülve, befogott fülekkel várta, hogy vége legyen. Na ez most nem egy olyan pillanat volt. Itt életek forogtak kockán, és ő ezt nem hagyhatta.
- Engüdd el! - kiabálta ő maga is akaratosan, de az egyik fiú a vállánál fogva lökte arrébb. A földre huppant, és még rá is léptek az egyik ujjára. Erre persze csak még inkább dühbe jött a picur.
Lendületből állt fel, és ugrott a másik hátára mint egy kis majom. Az osztálytársai már így is különcnek tartották, de ez a viselkedésmód még nekik is új volt. Olyannyira, hogy előre nyúló kezével majdhogynem megkaparintotta már a műanyag palackot.
- Szállj le rólam Maugli! - kiáltotta vissza a srác, és átdobta társának az üveget. Erre Gertrúdból egy sikoltás szakadt ki, és leereszkedve a földre szaladt át a másikhoz, de az csak nevetve visszadobta a tárgyat.
- Hát nüm látjátok hogy szenved? - sikkantotta újra, ahogy megállt a két gyerek között félúton. Tökéletesen érezte, hogy mennyire kevés oxigén fér el abban a kicsi üvegben, és azt is, hogy mennyire fáj, ahogy annak falához vetődik az élőlény minden egyes dobásnál.
- Kérlük - gyűltek könnyek a kislány szemébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Hitetlenkedve kapkodta vörös fejét a letört rügy és Lenke között a lányka. Hát ő aztán nem azért tanít meg másokat fára mászni, hogy aztán visszaélve hatalmukkal tiporják el ezeket az élőlényeket. Az más kérdés, ha csak véletlen volt, megbocsátható a bűn. Csakhogy Lenke nem is tűnt olyannak, mint aki egyáltalán észrevette volna, mit csinált. Gertie-nek kötelessége volt rászólni. Jóhiszeműen el is hitte, hogy erre a szőke lány majd bólintva meg is teszi, amit kért. Pedig milyen távol volt ez az igazságtól…
- Igün! - replikázott a lány azonnal. Nem olyan ördögtől való dolog, hogy a másik ne legyen képes rá. - Te müg csak egy pilisznyák - fonta karba idegesen Gertie a karját. Mi az, hogy csak egy fa? Hiszen a fa miatt élnek egyáltalán. Ha nem lenne, akkor aztán lélegezhetnék a szén-dioxidot. Lefelé nézett a szőkére, mondhatni nyeregben is érezte magát.
- Felmásztam, de nüm törtem el! - hitetlenkedett a vörös. Még a feltételezés is sértette, hogy egy kategóriába sorolta Lenke magával. Minden osztálytársa a belső terek megszállottja, imádják azt a sok kütyüt meg mű tárgyat. Ő bezzeg az összes idejét a szabadban töltötte. Hát hogy lenne akkor már ugyanaz a két kategória? - Te hügy érüznéd magad, ha letürnék a karod? - csücsörített idegesen a kislány. Igazi pukkancs volt, ha a természetet kellett megvédenie. Nem ismerte se saját határait, se másokét. Hiszen még csak szocializálódni se nagyon tudott. - Tudod mi mindünt ad neked egy fa? Fogadok fogalmad süncs - nagyképűsködött a kis vörös.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Térdén egy hatalmas horzsolás folt mesélt a néhány perccel ezelőtti történésekről. Apró csíkban folyt le a lábán a vére, de mintha a vöröske nem is érezte volna vágta ki az udvarra vezető ajtót. Poros volt szinte minden fellelhető méteren, és a haja is a szélmalom minden irányába állt. Ledobta magáról a kelletlen lábbeliket, végre érezni akarta talpa alatt a föld morajlását. Az életeket, amelyeket védelmezett még akkor is, ha csúfolták érte. Arca sötét piros színt öltött a kétségtelen fájdalom és méreg kereszteződésétől. Apró lábaival szaladni kezdett a hátsó részhez, hogy kedvenc fái rejtekében végre elbujhasson a többi ember elől. Miközben szedte tappancsait, könnyei is elhagyták szomorúságtól csillogó szemeit, és egy csíkban megtisztították orcáját.
Szipogva fogott rá az alsó ágakra, és ügyesen, mintha csak a vérében lenne akaszkodott fel a lombkoronába. Maszatos kezét végighúzta szeme alatt, csak még inkább koszossá varázsolva fehér bőrét. - Egyszür majd jól megkonnyasztom őket - motyogta sajátságos átkait a kislány. Talán ha ismerne egyetlen átkot is, már nem is mertek volna vele kezdeni. Igazán kár volt, hogy saját mágiáján kívül még másikat nem tapasztalt.
Feljebb mászott, gondosan vigyázva minden kis ágacskájának a fának. Máris sokkal élőbbnek érezte magát így. Lehobbant az egyik ágra, és felhúzta a lábát, hogy megnézze a sebet rajta. Idegesítő szoknyája, amelyhez nagynénje ragaszkodott felgöngyölödött és látszott az alatta megbúvó rövidnadrág. Hirtelen valami megmoccant mellette. Az előtte húzódó faághoz kapott, hogy ijedtében le ne essen, és odakapva a fejét megpillantott valami fehéret. Elmosolyodott, és nadrágja zsebébe nyújva pár magocskát húzott elő. Az uzsonnára adott sérkéről szedte le őket, hogy elültesse, de így talán még jobb volt. Kinyújtotta az állat felé a tenyerét. Lassan mozgott, és megint érezte, hogy a mágia végigfut az ereiben. - Ne félj tőlem. Nem foglak bántani - biztosította hanggal is Gertie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szája megmoccant a hallottak alapján, mintha már-már egy kis mosolyféle kezdett volna el alakulni. - Akkor te csököttebb vagy münt én! - És hopp, tessék-lássék ott is volt az a huncut kis mosoly a lányka szája szélén. Mintha csak pálcaintésre varázsolták volna oda. Mert igazából ő nem akart Villővel rosszba lenni, sőt. Ő volt a kedvence a hangos család összes tagja közül. Csak hogy ugyebár ilyen esetekben mint az övé a barátság teljesen másodlagos dolog.
Lassan ő is rakodni kezdett, bár csak nagyon óvatoskodva. Még mindig nem tudta, hogy melyik tárggyal kell vigyáznia, mit nem szabad vízbe tennie, és mi törhet el egy pillanat alatt, ha nem figyel. Szóval fél szemmel sandított Villőre, meg az ő tornádó mozdulataira, miközben saját maga egyesével pakolgatta a bizgentyűket.
- Én nüm azért csünálom, hogy nekik rossz legyün - csodálkozott Gertie a feltételezésen, és még a pakolásba is megállt egy pillanatra. Sérti a becsületét az ilyesmi, pedig ő tényleg igyekezett, hogy a család ne érezze, hogy ott van. Csak azt úgy nehéz, ha az ember még az angol wc-t se tanulta meg használni.
- Tudod anyámmal az erdűben éltünk. Távol a társadalumtól, mert félt tüle. Volt egy öreg néni, ő hozütt nekünk mündenfélét, amüt nem tudtunk kitermülni. De én nüm szerettüm a szép ruhákat. Nüm mehettüm benne fára - magyarázott egyszerűen Gertie, de már aligha figyelt arra, hogy mit pakolgat. Sokkal inkább belefeledkezett az emlékekbe. Olyannyira vágyott vissza már, hogy azt képtelen lett volna elmondani. - Ott jobbün érüztem a mágiát. Mágiküs hely - mosolyodott el a szó kettősségén.Legszívesebben inkább megmutatta volna kis birodalmát. Onnan, távolról Villő nem láthatta az égbe nyúló fákat, nem hallhatta a patak csalogató morajlását, és nem érezhette ezeregy gyógynövény virágának illatát. Ebben a házban csak emberi kéz munkálkodott. Semmi természetes nem volt benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Ha nagyobb és erősebb lett volna már rég a földre taszította volna a fiúkat, de így szinte esélye se volt ellenük. A műanyag üveget meg úgy passzolgatták maguk között, mintha abban nem egy élőlény bújt volna meg. Talán az is volt a fiúk célja, hogy megöljék azt a szerencsétlen lényt. Bár őszintén nem tudta elképzelni, hogy miért akarna valaki ilyen szörnyűséget tenni. Az csak nem lehetett az indok, hogy őt szekálják.
Ahogy a felnőtt megjelent, úgy fújtak riadót a fiúk. A terem másik sarkába vonultak, és Gertie már épp ment volna utánuk, hogy kikérje magának, hogy az üveg még az ő kezükben van, amikor a nagy férfi leguggolt hozzá.
- Az évegben ott egy gazsó. Meg füg fulladni - magyarázta a kis vörös, és szemét nem mozdította el a magasabb szőkéről, akinél utoljára látta az üvegcsét. - El küll engüdnünk - magyarázta hápogva, és eddig volt képes várni. Máris ment, hogy saját kezébe vegye az irányítást. Három termetes lépéssel osztálytársai előtt termett, és karba font kézzel szuggerálta a bandát. Komolyan a nézésével szinte megölte őket, de ők csak nevettek rajta.
- Adjátok át az éveget! Küvetelem a gazsó elengedését müst! - jelentette ki éles, egy ekkora kislányhoz képest egészen mély hangon. Sose kellett még követelőznie, ez az új élet újabb kihívásokat szentelt neki. Az ő anyukája megtanította neki, hogy rendesen értékelje a természetet, és vele együtt az összes élőlényt. Ezek a bogolyfalviak meg úgy viselkednek mintha ők lennének a világ urai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Elmosolyodott, ahogy megpillantotta az aranyos kis állatot teljes valójában. Elképzelni sem tudta, hogy mégis hogy került oda az előkészítő udvarára a hermelin, de az egyszer biztos, hogy felvillanyozta a kedvét. Mindig akkor volt a legjobb, ha a természet és annak megannyi csodája is körbevette. Mint épp most.
Ahogy közelebb kúszott hozzá a fehérke, egyre kevésbé érezte a fájdalmat, amit addig majdnem minden porcikájában érzett. - Én a barátüd vagyük ne félj! Azuk ott bünt nüm azok - fordult morcosan az épület felé. Utálta az egészet. Távol lenni Erdélytől, az erdőtől, mindentől amit ismert. De még inkább utált az előkészítőbe járni a többi gyerekkel. Egy oroszlán barlangjában is biztonságosabban érezte volna magát, mint itt egy tanórán.
Megsimogatta óvatosan az állat bundáját, és ő is ránézett a térdeire. Elhúzta a száját. - Erik mindüg bánt. Erdőelvén az ilyüt csak csurimurinak hívjuk - magyarázta bólogatva, mintha a szavait megértené a kis állat. De az igazság csak annyi volt, hogy tetszett neki, hogy végre kibeszélheti magából. Kolozsváriék aranyosnak tűntek, de ők is mindig csak leszólták ha rossz helyre rakta a cókmókját. Akkor mégis hogy mondhatna el nekik ilyesmit?
- Tüdod müst épp elpitiszkált mert ellüntmondtam nüki - vont vállat, de látszott rajta, hogy még mindig bosszús miatta. Közben a simogatást nem hagyta abba, ámbár a varázslata egyre kevésbé érte a kis hermelint. Mintha már az állat is nyugodtan bírta volna mellette.
- Hasünlítasz egy küs lényre, amüt Villő mütatott. Úgy hívjük, hügy Pán. Tütszik? - kérdezte meg a kis állatot, és komolyan várta is, hogy válaszoljon. Vagy legalábbis hagyott időt a másiknak, hogy adjon valami jelzésfélét neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Unokatesójával együtt nevetgélt gyerekes hangján. Legtöbbször nem is hallani tőle ilyesfajta gyöngyöző kacagást, legalábbis azóta nem, hogy kiszakították az otthonából. Mégis most Villő mellett annyira otthonosan és biztonságosan érezte magát, hogy vele együtt mosolygott a viccén.
- Együtértök - bólintott Gertie is a kijelentésre, és furcsán nézett Villőre a mozdulat miatt. Vajon mit akart az szimbolizálni? Hogy meg van tisztítva a hely? Hát jó, akkor ő is utána csinálja, ezen ne múljon. Kezét ügyetlenül a levegőbe helyezte, és a nagylányra sandítva igyekezett a leghitelesebben utánozni a mozdulatokat.
- Akkor legyün Ádi szobája - bólintott rá a vöröske is, és anélkül indult el a másik hely felé, hogy egyáltalán eszébe jutott volna olyasmi, mint rendrakás. Az a gyengéknek való, akik gyorsan feladják a kutatást. Őt pedig kemény fából faragták.
- Nagyün szerütném. Gyakorülhatnánk ütt a mágiánk. Sok ütt a barátüm, akiket amiatt ismürtem müg - magyarázott, miközben benyitott a másik hálószobába. Na ott aztán végleg nem tudta mihez nyúljon először. Hiszen Villőhöz be szokott járni, főleg esténként ha nem érzi komfortosan magát abba a sötét sarokban. De ez a hely olyan... más volt. Nem hasonlított a lakás többi részéhez. - Ez együltalán nem zakota münt a te szübád - csodálkozott a kislány ámulattam az arcán. Minden annyira peckesen rendbe volt, hogy még az ő érzékszervei is eltompultak mellette. - Ez nüm tütszik - ráncolta össze szemöldökét, és száját összepréselve mozgatni kezdte, mint aki éppen egy magocskát rágcsál.
- Rendbün, de csük ha mügtaláltuk - egyezkedett Gertie komolyan nézve unokatesójára, majd minden további nélkül megfogta Ádi matracát, és kiemelte a helyéről. Felkuncogott, és büszkén nézett Villőre, hogy na ehhez vajon mit szól. Igazából az lett volna a terve, hogy megkapja az egészet, csak túl nehéznek minősült az ágytartozék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Butaság lenne azt állítani, hogy Gertrúd egyáltalán nem ért az emberekhez, de ha megnézzük az adott szituációt, nagyon is látszik, hogy mégis igaz. Hiába ért a növényekhez, állatokhoz, hiába a mágiája, egyszerűen a sajátjait képtelen megérteni. Annyival mások, mint ő. Még csak nem is ugyanúgy beszélnek. Egyedül érzi magát ebben a furcsa világban, és egyáltalán nem segít magán azzal, hogy ennyire ellenségesen fordul a többiek felé.
- Igünis létüzik. Olyanükra használjük, mint tü - húzta fel mérgesen az orrát. Nem is értette, hogy miért gondolta a másik lányka, hogy magától kitalálna ilyen csúnya szavakat. Hiszen egyáltalán nem kedvességből mondta a másiknak, ahogy régen az édesanyja tette vele.
- Neküd is két karüd van - vonta meg egyszerűen a vállát a lányka, még mindig úgy felpuffasztva az arcát, mintha csak pulyka lenne. Aztán nagyot sóhajtott, és ledobta maga mellé a karjait. Ez a baj ezekkel a furcsa szerzetekkel. Sose tanulták meg értékelni a talpuk alatt lévő anyaföldet. Ezért igazán nem haragudhatott rájuk. Vagy igen?
- A fa ugyanügy légzik, mint tü. Csük fordítva. Amüt tü kifújsz, azt ő bü. És amüt ő ki, and te bü. Értüd? Ahonnan jövük, ott sok vült a bongor. Ezürt sok volt az oxigün - próbálta elmagyarázni egyszerűen, hogy mégis milyen kölcsönhatásban élnek ők  természettel. - Ha nüncs fa, nüncs embür - vonta le a végső következtetést. Na erre próbáljon valamit visszavágni a másik. Akkor aztán biztos, hogy a fán hagyja, hogy letaláljon magától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Karba font kezén ujjai úgy vájtak bőrébe, hogy már teljesen elfehéredtek. A hirtelen méreg úgy telepedett szét az agyába, mintha száz millió kis hangyát szétengedtek volna ott, és most azok csipkednék. Bár a srácok lábán másznának fel az ő agya helyett, akkor biztosan engednének a kérésének.
A tanár úr hangjára egyáltalán nem mozdult. Ugyanolyan eltökélten nézte az osztálytársait, mint előtte, annyi különbséggel, hogy most már egy kicsit felengedett a teste. Érezte, hogy most végre ő van nyeregben, mégha nem is akart eleinte abban lenni. Annyival másképp működött most ez itt, mint mikor az anyukájával csak ketten voltak. Ő partnerként tekintett rá a legtöbb esetben. Mint most a tanár.
Engedett a terelésnek, és örülve vette át a műanyag palackot. - Köszünüm - örömködött, és odaszaladt az ablakhoz. Lábujjhegyen pipiskedve kioldotta a zárat, és kitárva az üveget gyorsan a kupakhoz kapott. Óvatossan kopogtatta meg a nyakát a fán, míg ki nem esett belőle pici lány.
- Gyerünk, febbenj fél - biztatta, á ma poloska csak pár tétova lépést tett meg csupán. Segélykérőn nézett vissza a tanárra. - Nüm lesz baja, ügye? - kérdezte szomorkásan. Az előbbi követelőző lány már nem is volt sehol, szimplán csak Gertrúd volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Alig töltöttek el kis időt együtt az állattal, máris elkezdte érezni a kötődést a lányka. Olyan volt, mintha kihúztak volna egy kötelet kettejük agya közé, hogy minél könnyedebben meg tudják érteni egymást. Nézték a sebet, érezték a fájdalmat és a megalázást, aztán pedig azt a közeledést, amelyet mind a ketten osztottak. Hirtelen a csöpp lánykának lett egy barátja. Pán. A kis hermelin. Elmosolyodott, mert erről megint Erdély jutott eszébe. Nem kellenek neki az emberek, ő az állatokkal sokkal elvan. Megértik őt, még akkor is, ha eleinte mindig a varázserejét használja rajtuk. Mellesleg nem szándékosan.
- No mönnyünk Pán, mielütt valaki idegyün ánkuczáskodni - javasolta a kislány, és az állat hasa alá csúsztatva a kezét felrakta a vállára a lényt. Ügyesen, igazi vérprofi módjára felállt, és a fa ágasbogas részén kezdett el átmászni. Aztán át a másikra. Igazi kis Maugli módjára ért el így a kerítés tövében álló fához.
- Körmönködj - jelentette ki Gertrúd, és belecsimpaszkodva az egyik lentebbi ágba átlendült a kerítés fölött, és elengedve a hajtást végül talpon érkezett meg a szomszéd udvarba. Nem először hajtotta végre ezt a veszélyes vállalkozást, és nagy valószínűséggel nem is utoljára. De most, hogy Pán is vele volt, csak még jobban esett neki megszökni. Lett egy tettestársa, aki ha nem is tudja megvédeni, legalább a jelenlétével megnyugtatja. Más már nem is kellett neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Meglepő, de a kis vörös már megint úton volt. Az utóbbi hónapokban egész jól viseltette magát. A lábáról már nem kapta le minden másodpercben a cipellőt, és ebben a hónapban ez volt az első alkalom, hogy megint meglógott az előkészítőből. Persze ez nem jelentette, hogy sikerült beilleszkednie, csak lett egy barátja: Pán. A kis hermelin sokszor állította meg ámokfutásai során, ám most épp miatta tartott a kis faház irányába. Mikor egyik nap elkísérte, akkor látta meg a helyet. De nem is ez volt a lényeg, hanem a hangok.
Megigazította pufók kabátját, és felemelte kacsóját, hogy az ajtón kopogtasson. Lehet, hogy az erdőben nőtt fel, attól még édesanyja megtanította a modorra. Bizonyos keretek között legalábbis. Ám fát már nem ért a bőr, hiszen megpillantotta a melléképületet. Ott lehetnek az állatok, hát persze. Kicsit lebukott, hogy az ablak alatt csusszanjon át, és a kis ajtóhoz lépett. Ügyetlenül nyitotta ki a zárt, és éppen csak résnyire nyitva besurrant. Ám ami a szeme elé tárult, az sokkal másabb volt, mint amit eleinte gondolt. Nem egy vagy kettő állat bújt meg ott, hanem több. Több, mint ahogy ujja volt a kezén.
- Ne csángassatok annyit! - korholta a lényeket, ám szeméből tükröződött, hogy mennyire sajnálja. Mindegyiket. Tökéletesen érezte a fájdalmukat, ahogy megérezte a csuklóján a kis karkötőt ide-oda verődni.
- Majd ün elerüsztelek titeket - motyogta, és az első boxhoz lépett. Benyújtotta a kezét, és simogatni kezdte az állatot. Érezte, ahogy mágiája lassan hatással kezd lenni a lényre, és az megnyugszik. - Űgy... - mosolyodott el, és a zárhoz nyúlt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nem tudta az összes állatot megnyugtatni, a mágiája nem volt még olyan erős. Vagy a koncentrációja nem volt olyan jó. Mindegy, az eredmény ugyanaz: csak egyetlen lényre tudott koncentrálni, aki jelen esetben egy pici kölyökróka volt. Mellső mancsát egy pillanatra se támasztotta meg a padlón, ezért minden második mozdulata után elbukdácsolt. Mégis mindig felállt, mintha csak nem lenne más választása. Pont olyan volt, mint az előtte féltérdre ereszkedett kislány. Egy igazi harcos.
A hirtelen hangra elugrott a ketrectől, mire a kis róka szűkölni kezdett. Egy pillanat alatt megszerette a vöröst, és még a mágia megszakadta után is igényelte a jelenlétét, mert bízott benne. Ám Gertieben megfagyott a vér is, ahogy a fiú vonásait fürkészte. Nem tűnt idősnek, tehát nem a vadőr volt. Még lehetett a fia. Ha volt olyan. Ám az állatok akkor se hozzá tartoztak. Egyikőjükhöz se. Meglepett arca egy pillanat alatt váltott át harciasba, és arra, hogy Ágoston egyet előre lépett, válaszként ő is ezt tette.
- Ne gartass belé! - jelentette ki makacsan. - Égedelnek, ezért elüngedem őket - emelte meg a vöröske az állát méltóságteljesen. Egyetlen állatnak se volt soha jó, ha rácsok közé zárták őket. A szabadság való nekik, ahogy neki is az járna ki. Helyette abba a betontömbe dugják naphosszakat.
- Mit szólnál, ha tü lennél ott? - mutatott a kis róka felé, aki reménykedőn nézett a kis segítségére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Egy kicsit megrökönyödött a pálca láttán. Kolozsváriék sokszor szokták használni mindenféle furcsa dologra, de az elmúlt egy éven kívül nem igen látott erre példát. Édesanyja, habár tudott varázsolni, nem tette soha. Ez is csak egy volt tehát Gertie számára a sok megmagyarázhatatlan dologból, amit az itteni emberek műveltek. És habár még nem látta a sötét varázslatok és átkok működését, reflexből összébb húzta magát a mozdulatra. Szeme gyors mozdulattal mérte fel a lehetséges kijáratokat és védekező pontokat. A dzsungel szabályi jól mentek neki.
- Miket harélsz? Én magyarül beszélük - puffadt fel a méregtől a kislány orcája hirtelen. Nem szerette, ha becsmérlik a tudását. Vagy ha sutának nézik. Az előkészítőben sokan gúnyolták az egyedi stílusa, a szokásai és megjelenése miatt. De hogy valaki azt mondja, nem beszél magyarul?
- Nüm vagyok bebénczés. Nüm érdekül a fenyegetésüd - fonta karba mellkasa előtt a kacsóit Gertrúd. Olyan nehéz volt az emberekkel. Se az állatokkal, se a növényekkel nem volt baja. De ezek a kétlábúak... ha tehetné visszamenne Erdélybe.
Súlyos másodpercekig csak megátalkodottan meredt a másikra, mintha a puszta tekintetével képes lenne eltűntetni.
- Te miürt vagy itt? - kérdezte végül. Legjobb védekezés a támadás, igaz Gertie?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A tanárok elvárják a diákoktól, akik az előkészítőből jönnek, hogy értsenek a mágikus világhoz. Pedig az igazság az, hogy Gertie a terromágiáján kívül alig tud róla valamit. Néhány bűbájt meg kellett tanulniuk, meg néhpny gyógynövény nevét, amiket amúgy is tudott. De ezen kívül? Szinte semmit. Mégis összerakták egy nem előkészítőssel csoportba, hogy majd ő legyen az okos, aki megmutatja hogy működnek a dolgok. Legalábbis az ő fantáziája ez volt. Az igazság ennél sokkal egyszerűbb volt. A diákok kaptak egy-egy leírást a legegyszerűbb bájitalról, és a tanár csak kíváncsi volt ki tudja elkészíteni. Nem volt se csalás, se ámítás.
- Apritts - vállalt le egy másik lányt, aki az útjában állt, hogy a László melletti helyet elfoglalhassa. - Olvassuk el az értünkbe - tolta kettőjük közé a vörös a lapot, amit kaptak. Egészen morgós volt, mert nem szerette, ha azt kell bizonyítania, amit nem tud. Márpedig bájitalokat készíteni nem tanította meg az anyukája. Se Ella néni. Kolozsváriék meg annyira se.
- Te tudsz ilyet? - bökött a miniüst felé az asztalukon, amibe bele kell majd tenniük a különböző alapanyagokat. Ráadásul itt minden halott volt. Egy csepp életet nem érzett az üvegcsékből, és tudta szerint nem is fogják visszajuttatni a természetnek, amit elvettek. Szóval... ez hol becsületes?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Orrát ide-oda mozgatta, ahogy a nyuszik szokták mérgében. Már megint valaki, aki nem érti meg az egyszerű utasításait. Ráadásul viccet csinál abból, hogy más tájszólása van. Hiába, minél több időt tölt Bagolykövön, annál jobban rájön, hogy nem sokban különbözik az előkészítőtől. Csak itt még nem jött rá mindenki, hogy mennyire más.
- Nem kell fordító, én magyarul beszélek - jelentette ki morogva, és durcásan beletúrt a hajába, hogy ne másszon bele az üstjükbe. Unottan a fiúra nézett a kérdés hallatán, de aztán rájött, hogy nem lehet mindenkivel ennyire elutasító. Habár az anyukája azt tanította, hogy az összes ember a saját érdekeit nézi csak, azért volt pár ellenpélda a tapasztalataiban.
- Nem tudom... talán egy porkányi. Így - mutatta fel vízszintesen az ujját, hogy kedves bájitalfőző társa véletlenül se hosszában nézze majd a mértékegységet. Aztán rákönyökölt az asztalra, és úgy olvasta tovább az utasításokat.
- Aztááán tegyél bele két fagyöngyöt - nézett fel a vörös, és miközben kereste az üvegcsét, megnyalta a felső ajkát. - Áhh meg is van - nyújtotta Lászlónak, és szemeit újra a papírosra függesztette. - És csandarittsad óramutatóval ellentétesen háromszor - fejezte be a második lépést. Nem is olyan nehéz ez, nem debár? László igazán megérdemelt ezért egy mosolyt tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ahhoz képest milyen megbotránkoztatóan indult a kis ismeretségük, úgy tűnt nem is olyan rossz csapat ők ketten. Laca még a furcsa tájszólását se szólta meg, sőt, nem is kérdezett vissza, mint ahogy szoktak. Csak egyszerűen tudta. Talán igaza volt Gertienek, és a nagysuliba nem járnak olyan "korkojók", mint az előkészítőbe.
- Ezaz! - nézett bele az üstbe izgatottan Gertie, aztán oldalra fordítva a fejét rávigyorgott a fiúra. - Oké, mi a következő? - kérdezte társát, és vele együtt nézte a leírást, kicsit távolabbról, hogy azért ne másszon bele teljesen a másik aurájába. Vagyis, ez tartott addig, amíg meg nem hallotta az ismerősen csengő szavakat. Akkor közelebb lépett, és ujjával rábökött a verbenára.
- Ezt tudom. Lila virág, szóval lila port kell keresnünk. A gyógynövényes részlegen lesz - pattogott a lábán izgatottan. Végre egy neki való feladat. Kékjeit újra a pergamenre vetette. - A ragadós galaj meg... a bondogban mindig olyan van, és ráragad a ruhádra. És olyan nehéz leszedni. Tudod mit, azt megkeresem én - jutott a konklúzióra, mikor leesett neki, hogy fogalma sincs, hogyan magyarázza el. Ő csak tudta, mert ott nőtt fel. - Gyógynövények, lila, por - bökött óvatosan Laca mellkasára, ezzel megadva az utasítást, ő pedig elindult a szárított növények felé. És nem is kellett sokat keresnie, izgatottan vett magához egy szárat, és boldogan ugrált vissza az asztalukhoz. Amint Laca is visszaért, már egy fokkal komolyabban fordult felé.
- Viszont a damiján nem tudom mi lehet - pislogott nagyokat a fiúra, hátha neki közben megjött az isteni szikra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem értette. Eddig olyan jó szinkronban voltak Lászlóval, most miért kellett elrontania a kérdéssel? Csak sóhajtott egyet, aprót, hogy szinte észre se lehetett venni.
- Igen, a bondogban - jelentette ki fáradtan, és úgy ítélte meg, hogy ennyi válasz éppen elegendő is. Megfordulva gyorsan megtalálta a keresett alapanyagot, már messziről virítottak tapadós kis levelei Gertie felé, mintha csak csalogatnák. Talán éppen ezt is tették volna, ha nem lettek volna megszárítva már. És nem lenne rajta az a buta karkötő, most már igen csak sok éve.
Ahogy visszaért az asztalukhoz, be kellett vallania a nagy igazságot. Egészen lenyűgözte, hogy László milyen gyorsan lépett túl a tényen, hogy egyikük sincs képben az utolsó hozzávaló kinézetének. Sőt, nagyon is gyorsan talált megoldást. Gertie közben a másik mögé lépve, a válla felett figyelte, hogyan kutatja ki a sárgás virágot. Aztán meglepődve nézett bele László arcába közvetlen közel, mikor felé fordult.
- Miért tennék egy halott virágot a hajamba? Ez elég szomorúan hangzik - ráncolta össze a szemöldökét, aztán követve a fiú utasításait fogta a könyvet, és nekiindult megkeresni.
- Deréce, Pajzsika, Damiána! - olvasta fel a tégelyeken a neveket, és összecsapva a könyvet rohant vissza az asztalukhoz. Ezért persze kapott egy kis megrovást a professzortól, mert ez balesetveszélyes, de nem volt vesztegetni való ideje.
- Itt is van. Ugye még nem késtünk el - dobta bele a főzetbe gyorsan a szárított virágszirmokat és bibét. Idegesen állt egyik lábáról a másikra, és vörös tincseit is agresszíven tolta el az útból a füle mögé. Pillantása hol Lászlón, hol a főzeten volt, jelenleg a professzor nem is nagyon érdekelte. Olyan ügyesen dolgoztak ehhez. ÉS olyan keményen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A szépségnek sose tulajdonított nagy jelentőséget. A legtöbb reggel még arra is lusta, hogy a kefével végigszaladjon a haján. Meg attól amúgy is olyan lesz, mint egy oroszlán. A nena szerint csak össze kéne tűznie, és máris jó lenne, de az még több erőfeszítés. Jó lesz ő kócosan is.
Úgy mered a közös kis főzetükbe, mintha a csodát várná tőle. Egyikük erősebben figyeli, mint a másik, talán ettől is szégyellte össze annyira magát a főzet, hogy színt váltott. László ö-jével együtt jött Gertie szisszenése. Aggódva nézett a könyvbe a lány, de az nem írt további tennivalókat. Vajon kevés damiánát tett bele? Az volt a növények közül sárga...
- Festék? - pislogott ártatlanul a lány, mintha nem értené a kérdést. Aztán mintha csak felgyúlt volna az a bizonyos lámpa az agyában, László karjára tette a kezét. - Uuu, de volt az a bűbáj. Átváltoztatástanon. Ami megváltoztatja a színeket - osztotta meg gondolatát Gertie, és sűrű agyalásba kezdett, hogy mi is lehetett a varázsige hozzá. - Uuu megvan. coloris mutatio és a szín latinul. Te tudod mi a sárga latinul? - tette fel a keresztkérdést, és már elő is kapta pálcáját. Nem hagyhatta, hogy tönkre menjen a főzetük.
Az üst felé hajolt lassan, kicsit se merészen, aztán sóhajtott egyet. - Oké, menni fog - győzködte magát, és ahogy megmozdította a pálcát, a főzet egy hatalmasat bluggyant, és kilőtt a magasba. A barnás lötty elöntötte mind László, mind Gertie feje búbját, onnan pedig tovább csúszott a vállukra, és a hátukra. Egy pillanatra az egész teremben hatalmas csönd támadt, és mindenki a kis párost nézte. Aztán a vörös kitört a nevetésben. Édes kacaja visszahangzott a falakról, ahogy gyermeteg mosollyal Lászlóra pillantott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Már egy órája odakint ücsörgött, és próbálkozott. Úgy tűnt ez a földmozgatás sokkal nehezebb, mint hitte. A növényekkel kezdetektől fogva sokkal nagyobb volt a kötődése, minden porcikájában érezte az életet mozogni a növények sejtjeiben. A fotoszintetizálást nem csak a növények, de ő is megélte, és mivel anyukája már kiskorában arra tanította, hogy ha elvesznek valamit a természettől, azt vissza is kell szolgáltatni, így a tisztelet is megvolt benne. De ez a földmozgatás valahogy egészen más tészta volt. Orrán megfeszültek az izmok, grimaszba forduló nózijával leste a kis földkupacot, és ha rajta múlt volna bizony ököllel a közepébe vert volna.
- Gyerünk, mozdulj meg - parancsolta, de szinte azonnal meg is bánta. - Kérlek. Kérlek, kérlek - ismételte a piszoknak, de természetesen semmi nem történt. - Na jó, ha ilyen durhódos vagy, akkor hagyjad is, hogy megbucskázzanak - fonta össze durcásan a kezeit a mellkasa előtt Gertie. Talán még sose volt ilyen mérges kültéren. Talán csak amikor kicsi volt, és anyukája megparancsolta neki, hogy ne keresse bajt. De akkor se a természettel kiabált dölyfösen, sokkal inkább a körülmények áldozata volt.
- Beszélnem kéne Farkassal - sóhajtott fel megadóan, mikor látta, hogy ez a taktika se válik be a piszokkal szemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Annyira belemélyedt a saját siralmaiba, hogy észre se vette a közeledő embert. Pedig ha igazán koncentrált volna, a földre nehezedő súlyváltozás alapján meg tudta volna állapítani, hogy valami közeleg. Idővel majd arra is képes lesz, hogy háttal ülve is elkezdje a beszélgetést, mert pontosan ismeretes abban, hogy ki áll mögötte. De most még csak rá se érzett Boldi közeledtére.
Riadtan fordult hátra, csak hogy azonnal elengedjenek az izmai. Egy félmosollyal üdvözölte barátját. Talán az egyetlen igazit. - Jaj Pán, nem hiszem, hogy tudsz. Pedig jó lenne, mert ez a földdarab túl durhódos, hogy megmoccanjon - húzta fel az orrát Gertie a piszokra pillantva. - Nem sokára szintfelmérőt kell tennem. És ha... ha nem sikerül, sose veszik le rólam a perecet - rázta meg csuklóját, amin a fém ide-oda hullahopozott. Már bizony évek óta.
- Erédj, talán ha ketten nézzük könnyebben megy - nyújtotta fel a kezét a lány, hogy nemes egyszerűséggel a Földre invitálja a fiút. Ha ott volt mellette, akkor szorosan mellé kucorodott, beszívva a fiú megnyugtató illatát. Valahogy most kicsit más volt, mint amit megszokott, de továbbra is Boldi ült mellette, és ez épp elég volt neki a megnyugváshoz.
A másik térdére tette a kezét, és ujjait minden irányba jól kinyújtva várta, hogy a fiú bőre az övéhez simuljon. - Te is koncentrálj - tanácsolta a vöröske, és maga is lehunyta a szemét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Elégedetlenül biggyesztette le az alsó ajkát, és mint egy kisgyerek, szomorú szemmel nézett fel Boldira. Nem is értette, hogy a fiú hogy nem tudja már a választ, de hát nem is haragudhatott rá. Minthogy ő volt az egyetlen barátja, szinte mindent is elpanaszolt már neki. Pán meg csak hallgatta, és hallgatta. Valamikor azt a sok információt biztosan ki kell szűrnie, és véletlenül a haszontalanokkal együtt törlődött ez az adat is. Megesik a legjobbakkal is.
- Ezra bácsi azt mondta, hogy ha elég stabil lesz a képességem. Ami igazán bármit jelenthet. Pedig-hogy lenne, ha már megtörténne - jegyezte meg mellékesen, aztán a másikat maga mellé invitálta egészen “kedvesen”, hogy vele együtt szemezzenek a földkupaccal. Számára teljesen egyértelmű volt, hogy ennyire közel akarja tudni magához a másikat. Az ugyanis a másik alakjában az ő ölében szokott alukálni. Így voltak ők igazán jóban.
Felnyitotta az egyik szemét, és úgy nézett rá barátjára a kérdés hallatán. Aztán lassan felengedte a másik szemhéját is, és bizonytalanul sóhajtott egyet. Hogy nem lehetnek ennyire összhangban ma?
- Annak semmi értelme nem lenne. A föld dulhódos, nem én. Arra koncentrálj, hogy ne legyen bükfejes, és arrébb menjen - világosította fel a másikat a vörös, aztán újra behelyezkedett a koncentrálós pózba, kicsit megint közelebb csusszanva a másikhoz, kezeikre kicsit rászorítva. Összeszűkített szemekkel koncentrált, és mintha két-három kis szemcse tényleg arrébb gurult volna.
- Hohh, láttad, láttad? - örömkötött a vörös teljes elánnal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Furcsán viselkedik Boldi, ez már a második pillanattól feltűnt a vörösnek. De néha ilyen. Mármint nem pont ilyen, ilyen, hanem más. A családja miatt, vagy éppen azért, mert szekálják a többiek. De azért vannak ilyen jóban, mert megvárják egymást, hogy átgondolják, és a számukra alkalmas pillanatban mondják el a bajukat. Éppen ezért Gertie a furcsa szavajárásra, vagy épp a vállambökésre se mondott semmit. De ami több a soknál, hogy nem értékeli eléggé. Lehet, hogy az a földecske annyit mozdult, amit egy szél is képes lett volna arrébb lökni, de Pán tudhatta volna, hogy ez neki mennyit jelent. És aztán még a kérdés is.
- Na jó Pán, bökd ki, mert most már ránkos leszek - tépte ki a kezét a fiúéból, és öklével a Földön támaszkodva arrébb helyezkedett, hogy szembe legyen barátjával. - Csak nem megint azok a vaska tacskók mondtak valamit - fújta fel orcáit a lány egyszeriben, és szemeiben azonnal fellángolt a gyűlölet tüze. Ő is pontosan tudta, milyen az, ha kinézik a társai, de már megszokta. És különben is, ő meg tudta védeni magát. De Pán? Ő a segítségére szorult. Szóval gyakorlás ide vagy oda, ha valakit helyre kell tenni, akkor bizony itt az ideje. Meg amúgy se akart aznapra már többet. A több órányi koncentrációtól így is megfájdult a halántékánál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bonnieban és a kis vörösben van egy-két közös dolog. Például a terromágia. És talán amiatt, vagy épp más okból, de a természetben való levés szeretete. Mintha sose akarnák elhagyni a zöld réteket és a sűrű fenyőket. Ám ahogy minden jónak vége szakad egyszer, úgy nekik is meg kell szokniuk a szürke falakat maguk körül. Az ember a szabadságot hirdeti, csak hogy önszántából bezárja magát lakásaiba. Gertie sokszor is érzi úgy, hogy egy röpképtelen madár. Vagy egy cinege, akinek kitépték a tollait, és most anélkül kell megtanulnia újra szárnyra kapni. Ez ezzel a furcsa hellyel sincsen másképp. Vandálkodó írások, szívecskék és minden egyéb hirdeti az evolúció csúcsát. Sose járt még ennél bizarrabb helyen, pedig jó pár dolgot megélt már.
- Hát tudod, én az élő dolgokat érzem. Mármint őket jobban. Az állatokat és a növényeket. Cserébe a földdel nagyon béna vagyok. Illetve vadmágiám is van - emelte meg a kacsóját Gertie, bár szemeivel még mindig a szobát pásztázta. Próbált mindent beazonosítani, amit eddig még nem volt lehetősége, és tudatosítani magában, hogy nem mindenki tiszteli a környezetét. Napról napra jobban látszik, hogy ez nem csak az anyatermészetre, de saját építette épületeire is igaz.
- Például én nem érzem ezeket a magokat. De tudom, hogy van egy barázdabillegető a eleinti fán - magyarázta meg a lánynak. Vagy legalábbis szerette volna azt hinni, hogy ez magyarázat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Borzasztóan zavarta már mindenki a kis vöröst. Annyi ember sürgött-forgott abban a kastélyban, hogy szinte úgy érezte megfojtja a légkör. Arról nem is beszélve, hogy a vizsgák miatt mindenkin eluralkodott már a szín tiszta pánik. Ilyenkor eddig mindig a természetet választotta, hogy megnyugvást találjon, ám a tanárai ráparancsoltak, hogy amíg nem tanulta meg amit kell, nem mehet sehova. Már pedig neki egy kis magány kell.
Ahogy a folyosókat rótta, látta a trófeateremből kisettenkedő egyéneket, és szinte biztos volt, hogy nagyon senkit nem is fog odabent találni. Ki akarna egy csomó ócska fém között ücsörögni. Már persze Gertiet leszámítva.
Ám ahogy halkan besurrant, rájött, hogy nem is tévedhetett volna nagyobbat. A két feketébe öltözött ráadásul nem is volt számára ismeretlen, hiszen az Eridon gyermekei, mint jómaga. És természetesen mi másra lépett volna be, ha nem a levegőben szálló nehéz tárgy látványára?
Jó pár másodpercbe is beletelt, hogy Gertrúd értelmezni tudja a látottakat, és mielőtt meg is lett volna minden részlet, már váltott is át legprefektusosabb létébe.
- Ötlet nem sok. Kérdés annál több - jelentette ki, ezzel felhívva a figyelmet magára. Kihúzta magát, mint egy dölyfös csirke, és úgy sétált közelebb a kis pároshoz, állat felszegve. - Halljam két kis csurimuri, mégis mit csináltok itt?