Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Minden tettnek következménye van, s léteznek olyanok melyekért, ésszel fel nem mérhető árat fizetünk végül. Mégis megtesszük őket. Cselekszünk belátás nélkül, mert akkor-ott, azt hisszük, úgy helyes. Azután, amikor elménk kitisztul, jön a megbánás, a bűntudattal karöltve. Mert ráébredünk, amit elrontottunk, helyrehozni már nem lehet. A törlesztés ideje elérkezett. Ekkor kopogtat lelkünk ajtaján az önvád és a bánat, mint két jó barát, hogy közöljék: Minden elveszett, s nincs reménysugár, mely a sötétségből kivezet. Ebben a történetben nincs hős, hogy elkapja, ha zuhanna. Mert az ő maga lehetett volna, de elbukott. Megint...

Négy napja már annak, hogy Imolával itt vannak. Prágában, a száztornyú városban. A hotel, ahol laknak, valójában domboldalba épített faházak sora a település legszélén, ahol már minden a tél foglya. Hófehér, jéghideg, csendes menedék. Innen utaznak be naponta busszal és villamossal - ahogyan a muglik – az óvárosba, vagy épp a fel a várba, hogy onnan sétáljanak át a legszebb hídon, amit eddig valaha láttak. Az ő életüket élik, míg le nem száll az éj, mert akkor hősnőnk csak ül a széles ablakpárkányon és mereng. Nem aludt azóta csak pár órát, összesen. Mégis, ahogy a hajnal virrad és lánya felneszel, frissnek érzi magát. Mint régen. Csak ők vannak ketten, s indulnak új kalandra nap-nap után. Hiszen itt már minden a karácsonyt idézi, pedig van addig még idő. Mégis fényárban úszik a főtér, közepén díszes fa áll, s a Károly híd is csodás kivilágítást kapott már. Álomvilág. Ahol nincs ott körülöttük a valóság komor homálya. Elektra jól tudja, hogy vissza kell majd menniük, hisz Bogolyfalván várja őket az életük, de még nem képes útra kelni. – Maradnunk kell még...

Majdnem egy hét telt el, amióta mondhatni megszöktek. Még mindig nem tud aludni, de már enni sem sokat. Esténként, amikor Imola már békésen pihen, ő újra és újra letelepszik az ablakpárkányra és elevenen élő gondolataiba temetkezve virrasztja jórészt át az éjszakát. Néha pilled csak el talán egy-egy órára. Ereje így egyre fogy. Arca sápadt, fekete szemei fénytelenek. Már kislánya előtt sem tud sokszor erősnek és vidámnak mutatkozni. Pedig érte bármit megtenne. Most is épp hóembert építenek a faház előtt. Csinosítgatják. Az előbb adtak arcot neki, ami nagyon barátságosra sikerült. Már a széngombok utolsóját teszi a helyére csemetéje, amikor felnézve azt látja, hogy hősnőnk szeméből folynak a könnyek. Még nem látta sírni talán soha. Legalábbis nem emlékszik rá, hogy ilyen történt volna valaha. Anyukája ennyire szomorú még az Óriás bácsi miatt sem volt. Mi történhetett? Az volt a baj, hogy az előbb azt mondta, hogy a hóember mosolya olyan kedves, mint Marcellé, és ha itt lenne, biztosan tetszene neki. Vagy, hogy ezután, azt kérdezte, miért nincs itt velük?  – Anya, miért sírsz? – teszi apró kesztyűs kezét Elektráéra finom törékenységgel, akin nincs. Elfelejtette felvenni. Elfelejt néha dolgokat, amióta itt vannak. Ezt is észrevette a Imola. Tegnap sem evett anyukája szinte semmit. Neki megcsinálta a bőséges reggelit, de kiment a fejéből, hogy együtt falatozzanak. Ült mellette és az ablakon át a havas tájat nézte. Nem volt ott vele, hiába szólongatta. Aztán ebédként is jó, ha két falatot evett abból a finom sült kolbászból, amit kettejüknek vett. Inni sem ivott sokat, csak amikor leültek az egyik templom előtt megpihenni. Estefelé neki vett egy nagyon finom forró csokit. Még mályvacukor is volt benne. De magának semmit sem. Néhány korty teát ivott csak a termoszból. Mindig van náluk folyadék, miatta, mert neki sokat kell innia. Anya mindig ezt mondja. – Csak csípi a szemem a hideg, Kicsim – akitől most ezt a választ kapja, s egy szép mosolyt, ami azt sugallja minden rendben. A kislánynak ennek ellenére rossz érzése van. -  Anya, beteg leszel...

A több mint egy heti alvás, evés és folyadékhiány okán feje sokszor hasogat, néha meg-megszédül, és mindig fázik. Befűtött pedig rendesen, abban nincs hiba. Az benne van, de akkora, amivel nem tud mit kezdeni. Imola látja rajta a változást és korához mérten igyekszik segíteni. Szólongatja, hogy igyon és ennivalóval kínálja. Elektra csak megrázza fejét – Most nem, köszönöm – legtöbbször ez a válasza. Nem tudna egy falatot sem lenyelni. Gondolataiban a káosz egyre növekszik. Az eszét kövesse, vagy szíve szavát hallgassa. – Pont olyan vagyok, mint a volt felesége. Csak én nem megcsalom, hanem elhagyom. Egyik rosszabb a másiknál. Sőt az, amit én tettem rosszabb. Jobb, ha nem megyünk még haza. Túl lesz rajtam és talál mást, aki képes maradni, amikor én elfutok – mondja az esze, míg a szíve keresi az árnyékban is a fényt, hit híján a reményt – Nem menekülhetek örökké. Szeretem és ő is engem. Van még visszaút, ha sietek. Talán még mindent jóvátehetek. Megmenthetem a helyzetet – súgja belső hangja és már indulna, de megdermed a mozdulatban – Nem tehetem ezt vele. Nem játszhatok az érzéseivel, míg a sajátjaimat sem vagyok képes uralni. Nem tehetem tönkre az életét még jobban. Nem állhatok elé még egyszer úgy, hogy ha baj van, talán nem tudok kitartani mellette és megint hátat fordítok. Nem bánthatom a kedves, és jólelkű Hegedüsh Marcellt, akit mindenki szeret. Én, a körmönfont zsarnok, a kiszámíthatatlan és érdemtelen nő, a hazug és képmutató ember. Mert ezt gondolják rólunk biztosan. Ebben a mesében ő lett a Szépség, én meg a Szörnyeteg. Otíliának lett igaza, nem érdemlem meg... – vitatkozik elméje hevesen és fogja közben satuba tüdejét, hogy levegőt is alig tud venni. Leroskad az ágyra és a kicsire néz. Nem tud megmozdulni. Lánya békésen szuszog mellette. Az ő nagyobb jója, a reménye. Érte muszáj összeszednie magát. Bárcsak volna egy barátja, aki legalább meghallgatná...De nincs senkije, erről is ő tehet, ki más...Már az Atyához sem mehet. Nem lehet. A végén azt hallaná vissza, hogy az aurorok főnöke és az Eridon alvezére sem elég, a telhetetlennek. Isten földi helytartóját környékezi meg ez a Szörnyeteg. Valamit mégis tennie kell mert ennek nagyon rossz vége lesz. Utoljára a temetés után történt ilyen vele. Akkor, ha a szülei nem lettek volna ott mellette, talán már nem élne. Napokon át maradt néma csendbe burkolózva, az ágyából csak akkor felkelve, ha épp mosdóba kellett mennie. Étlen-szomjan is lett volna, mert nem akart élni már. Máshol járt. Két világ közt rekedve érezte magát. De Róbert és Iza nem adták fel. Ételt és innivalót vittek be neki. Addig beszéltek a lelkére, míg nem vett belőlük magához legalább egy keveset. Míg végül apja elkezdett újságokból felolvasni neki. Kíváncsiságán keresztül vezetve vissza a veszteség depressziójából az életbe. – Egyedül kell megmentenem magam...

Indulni készülnek, hogy sétálgassanak és felfedezzék a titkos kis zegzugokat, amiket még akkor ismert meg, amikor ide küldték tudósítani. Legszívesebben ki se tenné a lábát a házból, sőt fel sem kelne már az ágyból, pedig aludni továbbra sem tud csak perceket. Alig van ereje, szédül és hasogat a feje, de alig tud inni, és enni sem sikerül tegnap reggel óta. Nem kívánja. Jó ideje itt vannak már Prágában. Nem számolja a napokat. Azok rendre úgyis összefolynak, s ő csak sodródik az árral. Menni fognak ma is, mert megígérte Imolának, aki belediktált egy kevés tejet és gabonapelyhet az előbb. Legszívesebben visszaadná a természetnek, de muszáj volt elfogadnia. A kicsi tekintete csupa aggódás. Nem teheti ezt vele. Belép hát a fürdőbe, magára hajtja, hogy megmossa arcát. Hátha mégis bennmarad az a kevés étel és folyadék. Talán az majd segít, hogy megjöjjön az étvágya. A hűvös víz érintése kellemetlen a bőrének, de az is kell, hogy legyen. Végez hamar. Felemelve fejét belepillant a tükörbe. Egy ismerős, mégis idegen arc néz rá vissza. – Egek...Mi lett belőlem... – szólal meg döbbenten, de amaz csak kajánul mosolyog. Fekete szeme ádázan villan, haja barnás és feketés. Hullámokban leomolva keretezi, arcát, melyet megannyi szeplő pettyez, formája mégis szöges, akár sajátja. – Ez nem én vagyok – ismétli, de a másik arc a tükörben csak felnevet, melytől ereiben felzúdul a vér – Ez nem én vagyok! Te nem én vagyok! – kiáltja a foncsorról rajta kacagó alaknak, majd baljának egyetlen mozdulatával ripityára zúzza a tükröt. – Te nem én vagyok! – szakad fel belőle még egyszer a tagadás, s észre sem veszi, hogy keze vérzik, mert a kagylóba lehulló éles cserepek több helyen megvágták. – Anya jössz már! – hallja meg pillanatokkal később lányát. – Mindjárt megyek – szól ki a zárt ajtó mögül fájdalmas karcossággal, s ekkor omlik össze csak igazán. Kezébe temeti arcát, így elfojtva hangját keservesen zokogni kezd. – Anya! Egy bagoly van az ablakban és hozott egy levelet a lábán – kiált be ismét a kislány. Hősnőnket ez a mondat elemi erővel téríti észhez. Mert, ha itt bármit is kapott, azt csak azt jelentheti, hogy valami baj van – Engedd be, légyszíves! – csendül kérése rekedten, s azonnal aggodalom ébred a szívében. Elméjének ismét tiszta vásznára a félelem színei vetülnek. Éles tónusok ezek, a Marcellt és szüleit idéző árnyalatok. – Anya, nem nyújtja a lábát és csipked – panaszolja közben az aprónép, aki a konyhából ezek szerint, valószínű nem hallotta meg az iménti mondatokat, sem a csörömpölést. – Egy perc és megyek! – mondja immár higgadt és jóval lágyabb hangszínén Elektra, miközben pálcáját előhúzza zsebéből, majd a foncsorozott felületre irányítja - Ez vagyok én!– közli a pókhálósan beroppant darabokkal, melyeken torz képmása bizarr kuszasággal vetül szét. A nonverbális „Reparo” pillanatok alatt állítja vissza a tükör eredeti állapotát. – Imoláért és Értetek! – suttogja ismét a tükörbe nézve, melyben ugyan rettenetesen fest a viszontlátott arc, de a sajátja és újra egész. Zsebre teszi pálcáját és már indulna, amikor feltűnik neki a vér, mely lassan csordogál a sebeiből kézfején, s a padlót piszkítja. Nem gyógyítja be őket, csak bekötözi egy bűbájjal. Kellenek a hegek, hogy emlékeztessék, mit nem tehet meg többé. Nem válhat még egyszer Szörnyeteggé. Gyorsan letörli a vércseppeket, amik a mosdókagylót és a kövezetet szennyezik, majd leöblíti ép kezét, hogy kisétálva a vizes blokkból belépjen a hálószobába. A bagoly neki már hagyja, hogy levegye a levelet a lábáról. Imola észreveszi a kötést és persze rá is kérdez. Hősnőnk válaszként csak annyit mond, hogy leejtette a fogmosó poharat, az vágta meg, mikor felszedte a törött üvegcserepeket. Ezt a lányka szerencsére fenntartások nélkül elfogadja. Jobb nem tudnia, hogy miként is szerezte valójában a gyolcs pólya alatt lévő sebeket. Ezután, megegyeznek a gyerkőccel, hogy míg anya elolvassa a levelet, addig ő nézhet mesét a tévében. Mugli módra élnek, így ez lett a rutin. – Aztán indulunk sétálni...
 Kilenc apró papír fecni, rajtuk egyetlen szó csupán: „Miért?” Mellette kísérőlevél. Azon három áll: „Szüksége van rád!” A borítékon sincs más csak a feladás dátuma. Számok, mik egyként beszédesek. Kilenc melyet a Mars ural, s három, mely a Naphoz rendeltetett. Szenvedés és küzdelem az egyik. Isteni tökéletesség a másik. Elektra még így tanulta egykor. Apja írását a borítékon és a levélen azonnal felismeri. Éppúgy, ahogy a cetliken lévőket is, melyekben Marcell kezének nyomát látja, egyre zaklatottabb verzióban. Ennyi napja már biztosan távol vannak, de honnan vette őket az apja? Hol találhatta? A bagoly leleményes ötlet volt, hiszen bár nem hagyta meg a címét, az okos madár, így is rájuk lelt. Mugli vidéken nehezebb, mégis ideért. Lepillant a dátumra, majd a tévére néz, melyen a mai napét a sarokban látja meg. Fakó, repedezett, szomjazástól száraz ajka elnyílik a döbbenettől. Két teljes hete vannak már távol. Ennyi ideje alig aludt, evett és ivott. Nem csoda hát, ha hallucináció kínozta. Tetőpontjára most így hágott depressziója. Az ideális kezelés, persze nem épp a tükör összetörése lett volna. Tudja jól. Ám abban a pillanatban ébredt rá, mivé is lett ismét, ahogy a foncsort és a Szörny arcát széthasadni látta. Visszatalálnia önmagához azonban könnyebb lesz, mint Marcell bizalmát elnyerni ismét immár sokadjára. Nincs más, viszont, amire jobban vágyna. – Ha elveszítem őt is, az rosszabb lesz a halálnál. Indulnunk kell, mielőtt még nem túl késő...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megtette. A találkozó utáni másfél napot, szinte az utolsó percekig lányával töltötte. Sütöttek Boldogi nagyrózsát és Sárkánytojást, ami egy kürtös kalács tésztából készített édesség. Barack lekvárt kentek rájuk, megszórták porcukorral őket és mesét néztek míg mind el nem fogyott. Az aprónép kedve jobb lett. A macskájuk pedig levakarhatatlanul csüngött rajtuk. Dorombolt akár egy ósdi traktor és egyetlen meglévő szemét folyvást Imolán tartotta. Kivételesen mindhárman együtt aludtak hősnőnk ágyában. Másnap egész nap játszottak. Imola még arra is rávette anyját, hogy rajzoljon. Jó volt ismét nevetni látnia csemetéjét, annak ellenére, hogy azon kacagott, amit hosszú percek megfeszített munkájával alkotott. Mit számít, csak vidám legyen. Aztán este átvitte őt Szüleihez. Róbert és Iza megnyugtatták afelől, hogy gondját viselik. Apja féltő aggodalommal hallgatta, hogy mire készül, míg Anyja a tőle megszokott felelősségteljes, már-már katonás komolysággal figyelte. "Tedd, amit helyesnek érzel. Vigyázz magadra és gyere vissza mielőbb" Ezzel az útravalóval engedték el lányukat. Elektra ezután összekészítette holmiját és az utolsó éjszakáját a Magány Erődjében töltötte. Azokat a zenéket hallgatta amik Hegére emlékeztették. Még utánanézett néhány dolognak, hogy azután azon a matracon hajtsa álomra a fejét, melyen először egymáséi lettek. Azóta már az általa felújított antik ágyba került, mégis érezni vélte rajta a férfi és a falfesték jellegzetes illatát. Álmában találkoztak. Karnyújtásnyira voltak egymástól, elérni mégsem tudta. Egyre távolodtak, majd a férfi eltűnt. Erre riadt fel hajnalban. - Felkészültél? - kérdezi immár a kórház mögötti sikátorban állva. Egész testét belül remegés járja át, ahogy még egyszer végiggondolja mi is fog történni. Retteg, de meg nem hátrálna soha. Megírt két levelet. Letette őket az íróasztalára. Az ajtót pedig időzáras bűbájjal látta el, hogy ha valami balul sülne el, úgy Szülei bejuthassanak dolgozószobájába. - Az életem a kezedben van. Bízom benned! Csináld! - fordul szemben szövetségesével és hosszú pilláit sötét szemeire zárja - Hegéért... - suttogja utolsó szó gyanánt. Nem tudja milyen lesz, csak azt reméli, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan várják, akkor újra láthatja a férjét és a fiát. Valamiben hinnie kell. Fogódzó nélkül sem élni, sem halni nem lehet. A szerelem pedig a legerősebb mind közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lezárt szemhéja mögött teljessé válik a sötétség. Ajkai lazán összezáródnak, de érzi rájuk forrasztották a szót. Jobb is így talán, mert ami ez után jön, arra úgysem találna egyet sem. Hall még kisvártatva néhány igét, felcsendülni szövetségese dallamos hangján, majd a fájdalom hirtelen mar belé őket követve. Testet lelket szaggató kínja azonban nem tart soká. Artikulálatlan sikolya hamar elhal, ahogy tudata kikapcsolódik, s teste tehetetlen tömegként roskad össze önnön súlya alatt. Innen már nincs visszaút. Teljes sötétség veszi körül. Néma csend. Az őt érő további atrocitások pedig csupán tompa érzetekként hatolna el hozzá. - Ez nagy butaság volt, ugye tudod? - szólal meg a távolban egy hang, ami nem másé, mint elhunyt férjéé. Hősnőnk itt, a tudattalan határán nyitja ki ismét szemeit, s megpillantja a férfit és fiát, aki oldalán áll, arcán lágy mosollyal. - Nem voltál mellettem, hogy rám szólj - húzódik szomorkás görbére Elektra ajka miközben felkel a padlóról. Régi otthonukban állnak immár. - Hege nincs itt - szólal meg ismét Zoli, kezét Peti vállán pihentetve. - Ez azt jelenti, hogy még él, igaz? - kérdezi a riporternő előre hajolva, hogy közben megsimogathassa fia arcát. Mindketten olyanok, amilyeneknek talán lenniük kellene, ha még mindig élnének. A totyogó gyerkőc már kész ifjú, s férjét is idősebbnek látja. Kétség kívül ez az ő képzeletének csodája, ám jelenlétük, úgy hiszi egy nagyobb hatalomé. - Ezt nem mondtam. Csak azt, hogy nincs velünk. Nem is volt. - reagál rébuszokban Zoli és letelepszik az asztal mellé, mire megjelenik három bögre. Kettőben kávé, egyben pedig kakaó gőzölög. - Nagyon jó lenne itt maradni veletek, de nem tehetem. Hegének és Imolának szüksége van rám... - pillant szomorúan feléjük, igyekezvén elnyomni a késztetést, hogy leüljön melléjük - Hiányoztok, minden nap - csókolja meg könnyeivel küszködve családja tagjait - Üzenem neki, hogy szerencsés flótás - rázza meg fejét férje azzal a kedves és bohókás mosolyával, ami az egyik jellegzetessége volt - Szeretlek benneteket - reagál erre Elektra, mert érzi, hogy egyre erősödik a fájdalom, ami pillanatokkal később visszaragadja lényét a tudat világosságába - Mi is szeretünk - hallja még utoljára Zoli és Peti hangját egyszerre, majd a két alak és a konyha képe semmivé foszlik. Erős fények, a vér édes-fémes illata, furcsa zajok és a saját üvöltése veszi át az előbbi békés jelenet részeinek helyét. Arra tér magához hősnőnk, hogy minden porcikáját égetik az átkok. Sötét szemeiről pedig idő közben lehullt a hályog, s amit látni vél arra emlékezni fog míg él. Mert él. Próbál tehát most már fókuszálni és Zsófia arcát megtalálni, de kiesnek pillanatok. Hol éber szenvedő, hol ismét körbeveszi a sötétség nyugtató semmisége. Aztán végül lassan teljesen eloszlik a homály. - Vizet... - nyögi olyan halkan, hogy csak az ágya mellett álló alak hallhatja. Torka kiszáradt és bár sokkal gyengébben, de ott lüktet porcikájában a fájdalom. Hirtelen azt sem tudja hol van, így ijedten kezd mocorogni, ami még erősebb kíntüskékkel szúr lángoló tagjaiba. Elmúlik. El kell múlnia, s így is lesz. Manapság már hamar kiveti az ágy a betegeket, mert hatékonyak a kezelések.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Pillanatnyi rémületét a felismerés bizonyossága váltja fel, ahogy meghallja a neki intézett kérdést. Sorban villannak be elméje színes szélesvásznára az események, egészen addig, míg a sikátorban utolsó szavaként a szeretett férfi neve hagyta el az ajkát. Kórházban van, tehát sikerült a tervük ezen részét kivitelezni. Csak ne volna ez az átkozott szag mindenütt. A fertőtlenítő bájital jellegzetes aromája, amit gyűlöl. - Ha így volna, nem kérdeznéd... - feleli a rá jellemző csípős éllel. Valószínű még hatnak a ráolvasott érzéstelenítő bűbájok, így nem igazán képes felelősséget vállalni kimondott szavaiért, de az a tény, hogy egy riposzttal válaszol, egyértelmű jele annak, hogy bizony még egy darabig az élők sorát fogja gyarapítani - Azt hiszem kicsit túlzásba estünk...De megmaradok... - igyekszik feljebb kepeckedni az ágyon nem törődve a fájdalommal, ami azért időnként nagyon élesen hatol be porcikáiba a lehető legváratlanabb helyeken. Hasogat a feje, égnek a szemei, húzódik a bőre. Mondhatni egy merő kínlódás, de beszél és mozog. Ez is valami. - Te is elég rosszul festesz...Mi a baj? - kérdezi miközben átveszi a felé nyújtott pohárnyi vizet. Lassan és óvatosan kortyol párat, de hirtelen megszédül és majdnem kijön belőle az a kevés is amit eddig megivott. Szabad kezével int, hogy nem kell segítség, s közben mélyeket lélegzik csukott szemmel. Azok az átkozott szedatikumok, hogy miért kell így reagálnia rájuk. - Itt van még a doktornő?...Várjunk csak, Te miért vagy még itt?...Mi a fene történt?... - húzza fel magát jószerével ülő helyzetbe, de minden tagja hevesen tiltakozik ez ellen. Arcára kiül a gyötrelem, homlokán hideg veríték gyöngyözik. Valami nagyon nincs rendben. Mégis egy pillanatra megrekednek gondolatai és felsejlik szíve tájékán egy különös érzés. - Hege életben van...Ne kérdezd, honnan, de biztosan tudom...- mondja olyan bizarr kétségbevonhatatlansággal, hogy maga is megdöbben. Foszlányokra emlékszik csupán, de azokra élesen, tisztán. A férfi akiért kockáztatta a testi épségét nem lett öngyilkos, Bárhol is legyen, az nem a holtak birodalma. Ismét próbálkozik a vízzel. Kortyot korty után erőszakol le torkán. Szerencsére ezúttal kicsit könnyebben lenn marad az így bevitt folyadék. Azért a körmérkőzést így is lejátsszák gyomrában, de vissza újfent nem jön semmi sem, hála az égnek. Viszont innia kell, hogy a vérkeringése stabil maradjon. Körbe pillant, de magára nem mer nézni. Fogalma sincs miféle nyomok maradtak testén az átkok után. Három ágyas kórteremben vannak. A harmadikon is fekszik valaki, de nem látja tisztán. Szemüveget direkt nem vett fel, s kontaktlencsét sem tett be, nehogy esetleg épp azok tegyenek kárt látószervében. Így most mindent kissé elmosódottan és kontúrok híján lát maga körül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ajkát húzza csak el és fején ingat egyet röviden, amolyan "ez van" módon. Nem szövetségese hibája, hogy túllőtt a célon, s hősnőnk rosszabbul van a vártnál. Elektra ötlete volt. Vállalja a következményeket. Együtt nézték át a varázslatokat, amiket Zsófia összeválogatott. Jól tudta mik érik majd. Az utolsó átkot, a kaszabolót pedig konkrétan ő maga javasolta, hogy tegyék még hozzá. Így a felelőség nagy része őt terheli. Ennek ellenére egyként hordozzák a történtek súlyát, most már életük végéig. Hiába nem lett belőle tragédia. Ezek után csupán azt bánja, hogy belerángatta a másikat ebbe az őrültségbe. Viszont árnyalatnyi megnyugvást az mégis ad számára, hogy legalább sikerrel jártak. Kezdődhet tehát a második fázis. Végre múlnak, vagy épp beindulnak a szerek hatásai, így gondolatai és érzékei kezdenek visszatérni megszokott medrükbe. Megfigyelő képessége beindul. Látja a nőn, hogy megrázta mindaz amit tett vele. - Figyelj, én akartam ezt, és nem bántam meg. Nem haragszom. Hidd el, még mindig kedvellek. Hallod? - beszél halk, bársonyos hangon, igyekezve megnyugtatni zilált szövetségesét, s figyelmét magára vonni. Emlék foszlányaival ez úgy fest sikerül. - Igen. Nem tudom bizonyítani, egyelőre, de tudom, hogy így van. - fészkeli még feljebb magát, ami hála az égnek egyre könnyebben megy. Már épp belekezdene ennek a ténynek a közlésébe, amikor Zsófia megszólal, felelve egy korábbi kérdésére. Figyelmesen hallgat, s csak paplanjára görcsösen, fehéredésig ráfeszülő ujjai jelzik, hogy értelmüket felfogva, azonnal heves érzelmek generálódtak lelkében. Felhajtja a szövetet. Összeszorított ajkai fájdalmas nyögéseit fojtják, miközben felkel. Erőszakot tesz minden sejtjén, de meg kell tennie. Látni akarja a saját szemével. Ingatagon lépked, szinte vonszolja magát a harmadik ágyhoz, melyben a nevezett fekszik. - A rohadt életbe... - szentségel érdes keménységgel, ahogy megpillantja Otília arcát - Mit műveltél, hogy ide kerültél, te szerencsétlen?... - kérdezi választ nem várva, majd a lázlapjáért nyúl, hogy elolvashassa. Tudni akarja milyen diagnózissal vették fel és milyen terápiát alkalmaznak nála. Nem gyógyító, mégis talán meg fog érteni belőle valamit. Aztán ismét a nőre veti sötét szemeit. Gyűlölhetné, de nem teszi. Csekély erőfölényét kihasználva tehetne kárt benne, mégsem mozdul. Figyeli csupán, némán. Balja megremeg ahogy felé nyúl, hogy homlokából kisimítson egy aranybarna tincset. A szeplőkkel pettyezett fakó arcot látva, eszébe jut az a prágai pillanat, amikor a tükörben sajátjába olvadva nézett vele szembe. - Már nem árthatsz senkinek... - suttogja, s mély sóhaj hagyja el szép ívű ajkát, mielőtt Zsófia felé fordulna. Tekintete szomorú, s együttérző fény csillan meg mélyén, ami csak hamar átadja helyét valami egészen másnak. Az elszántság ragyogásának. - Ha beválik a kezelés, akkor felépül. Ezt neked köszönheti majd, így a lekötelezetteddé válik. Ez később még hasznos lehet. Viszont addig van egy kis időnk, hogy cselekedjünk - szólal meg higgadt hűvösséggel, s számító logikával átszőtt hangon - Azt is tudják, hogy én ki vagyok? - teszi fel ezután a legfontosabb kérdések egyikét, majd visszaaraszol ágyáig, melyre mondhatni leroskad. Még nincs vele az ereje egészen. Kell hozzá pár óra, hogy valóban járóképes legyen. Ezt belátva kénytelen átütemezni a tervezett kartotékok közti kutatást. Hajnalra, amikor a legnagyobb a csend. Van egy szürke óra, úgy egy és három között, amikor mindenki elpilled. A nővérek figyelme sem olyan éber, s az ügyeletes is aludni tér szobájába. Az lesz az ő nagy pillanata. Minden másként lett a vártnál. Sikeres pedig csak akkor lesz ez a kis kiruccanás, ha képesek igazodni minden kanyarhoz az úton. Ez a feladatuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hétköznapi logikával felfoghatatlan helyzetbe kerültek. Tény. Ahogy az is, hogy ezt a szituációt egy író sem vetné papírra. Ennyire szadista iróniája embernek nem lehet. Kegyetlen játék szereplői lettek, akik élete felett egy náluk nagyobb hatalom  kockát vetett. Amor fati. Nincs erre találóbb kifejezés. A Sors akarata. Ennek így kellett lennie. Három nő, három élet és egy - mindőjük számára valamilyen formában - végzetes szerelem. Mert ha nincs Hege, most ők sincsenek ezen a helyen. - Ezzel már elkéstél - jelenti ki nyílt őszinteséggel, hogy azután ismét felkeljen. Muszáj erőltetnie a járást és az állást. - Menj el és szállj meg a közelben. Ha itt maradsz le fogunk bukni, mert akaratlanul is elszólhatjuk magunkat. - javasolja unszolva szövetségesét, hogy tegye, amit eredetileg is kellett volna. Otília felé pillant. Kósza képzet suhan át elméjén, hogy Zsófia talán azért maradna, mert fél magukra hagyni őket. Szeget ver koponyájába ez, s több más gondolat. - Nem fogom bántani...Földön fekvőbe nem rúgok. Bármennyit ártott is nekem, ha tehetném én magam segítenék rajta... - szólal meg néhány pillanat múltán és míg beszél tekintete a volt feleségen nyugszik. - Hege egy ujjal sem érne hozzá. Az ő dühe még az én haragomtól is visszahőkölt. Viszont a féltékenység olykor szélsőséges viselkedésre sarkallta - villan hősnőnk elé annak a tavalyi, őszvégi bálnak az egyik legkardinálisabb momentuma, amikor is a nevezett karjára fogott, azon a módon, amit ő senkitől nem tűrt el soha. Birtoklón. Valamint az a veszekedés, mely egy az Edictumban megjelent cikk okán pattant ki kettejük között. A dezinformált kolléga ugyanis összeboronálta Elektrát, Zlatannal az aurorok vezetőjével. Valójában szakmai együttműködésről volt pedig csak szó, s azóta sincs más mélysége kapcsolatuknak. Harcuknak, melyet Hegével akkor vívtak az ő mérge és ádáz-kegyetlen természete vetett véget. Imola rajzával ejtett a szeretett férfi szívén sebet, hogy rádöbbenjen, a zöldszemű kártya, nála nem nyerő. Hatása épp ellenkező. - Akivel együtt élt, az a férfi hogyan halt meg? Ahogy olvastam ez jóval komolyabb erőszak lehetett, mint egy családon belül elkövetett tettlegesség. Olyan ez az egész nyomorult ügy, mint a döglött beton. Nem áll össze - méltatlankodik, hogy azután leüljön Zsófia mellé az ágyra. Csend borul rájuk. Szinte hallható, hogy a riporternő magában szakadatlan tanakodik. Próbálja összekötni a szálakat. - Mi van, ha az aki bántotta Otíliát, az aki megíratta Marcellel a leveleket és az, aki a boltjukhoz jár egy és ugyanaz a személy? Mi van ha az a valaki mindkettőjüket ismeri és Írországhoz kötődik. Idecsalta őket...De mi a fenéért?...A szentségit!... - káromkodik arcát kezébe temetve, hogy ujjai hegyén sebhelyek száraz szövetét tapintsa. Óhatatlanul utóléri a megrökönyödés. Ezek szerint tehát, arcát és minden valószínűség szerint egész testét elborítják a gyógyulófélben lévő kaszabolás nyomok. Elborzad a puszta gondolattól, ám feltörő könnyeit visszafojtja. Erősnek kell lennie. Nem omolhat össze. Zsófia miatt sem teheti. - A tested nem te vagy! Az csak csont, vér és szövet. Minden, ami számít, amire szükséged van, az megmaradt! - vigasztalja magát belső hangja, s most az egyszer nem bánja, hogy megszólalt rejtett narrátora.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bólogat. Nem igazán képes most egyébre. Erején felül csűri-csavarja gondolatait, görcsösen próbálva rálelni az igazságra. Egyszerűen képtelen átlátni az esetet. Annyira szövevényes az egész, akár egy pókhad hálóhalma és ember legyen a talpán, aki kibogozza. Nem tehet mást, be kell ismernie, hogy kudarcot vallott. - Ritkán mondok ilyet, de nekem ez most túl sok... - szólal meg ujjait szétnyitva, s a köztük lévő réseken át kitekintve - Bármit tudjak is meg idebenn, azt megjegyzem. Amikor pedig kijutok, szimplán hazamegyek és elengedek egy időre mindent, teljesen. Nem látok tisztán és lassan belefulladok a sok részletbe. Ilyen esetekben mindig az a legjobb, ha pihentetem egy kicsit az adott ügyet - magyarázza, még mielőtt szövetségese azt gondolná feladja. Nem fogja, de egy rövid szünet után lehet, hogy meglátja majd végül a fától az erdőt, és összeáll a jelen pillanatban ezer darabra töredezett kép és minden a helyére kerül, értelmet nyerve. - Tudom és sajnálom. Nem lett volna szabad belerángatnom téged ebbe - teszi ösztönös mozdulattal kezét Zsófia vállára, hogy azután, míg a másik beszél ő maga is Otília felé nézzen. Valóban szép asszony, s jobban megnézve vonásaik a mellette ülővel nagyon is hasonlítanak. Rokonságuk Elektra, mondhatni hozzáértő, fiziognómus szemének egyértelmű. Arcszerkezetük tagadhatatlan bizonyítékokkal szolgál, de nem kezdi őket elemezni. Gondolataiból ugyanis a nő szavai visszahúzzák. - Akkor itt az ideje, hogy rám is haragudni kezdj - reflektál elkeseredetten, majd folytatja - Akaratomon kívül ugyan, de majdnem teljesen ugyanazt tettem vele én is, mint a volt neje - beszél szívének mélyéről jövő bűntudattal - Bárcsak visszacsinálhatnám, de nem lehet - rázza meg fejét és beletúr hosszú sötét fürtjeibe. Legalább azok megmaradtak épségben. - Most viszont tényleg menj. Próbálj meg pihenni. A többit pedig bízd rám. Holnap meg amilyen hamar csak tudsz, utazz haza! Rendben? - veti bátorító pillantását Zsófiára, hagyva emellett, hogy lassan elinduljon. - Arról meg, ami itt ma történt, kérlek ne szólj senkinek - inti óva a zilált nőt határozott, de féltő hangnemet használva, hogy szavai célt is érjenek. Miatta zuhant meg, ahogy ő fogalmazott. Így hősnőnk még inkább szívén viseli további sorsát. Nem szabad itt maradnia. Odahaza könnyebb lesz neki mindezen túljutnia és kihevernie az őt ért érzelmi sokkhatást. - Találkozunk a szokott helyen, amikor én is visszaérkezem - teszi még hozzá, miközben elhelyezkedik az ágyban, hogy ő maga is gyűjtsön egy kis erőt az éjjeli kiosonáshoz. Még megvárja, hogy bűntársa kisétáljon a kórterem ajtaján. Ahogy kattan a zár Elektra még egy utolsó pillantást vet a másik foglalt ágyra, s kisvártatva elnyomja az a fajta mély álom, melyet szervezete regenerálódásra használ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Meglehet sokan felelőtlennek tartják. Talán őrültnek is nézik. Azonban kérdem én, ki volna képes ennyi veszteséget ép ésszel és józan ítélőképességgel viselni? Akadna akár egy olyan ember is, aki nem roppanna össze, ha a Sors ekkora terheket vetne vállaira? Ekkora felelősséget tenne a szívére? Életek fonalai vannak kezei közt, melyeket hite szerint kötelessége úgy fonni, akár a Nornák. A lányáét, a szüleiét, Hegéét és persze a sajátját. Ezért jött el ma ide, a Hűség városába, Sopronba, ezen a nyár végi esős napon. Imolát a nagyszülők gondjaira bízva, nekik azt mondva, hogy egy oknyomozás miatt kell egy napra elutaznia. Hazudott nekik, mert ha elmondta volna, miért teszi, akkor minden mást is el kellett volna mondania, az elejétől. Ezt pedig nem teheti, s talán soha sem fogja beavatni őket és megosztani velük az igazságot. Viszont megóvhatja őket, annak egyik lehetséges kimenetelétől. A maga módján. Magassarkúja határozottan koppan az irodába vezető folyosó padlapján. Megállva az ajtó előtt még hősnőnk vesz egy mély lélegzetet, kopott marhabőr táskájában kitapintja az iratokat, amiket hozott, hogy azután egy erőteljesebb, de udvarias kopogással kérjen bebocsátást az ügyvédhez. Utánanézett. Megbízható és munkájában legalább olyan elhivatott, mint Elektra a saját területén. Ez igen szimpatikus tényező számára. Olyan jogi képviselőt keresett, aki ember maradt a talár és paróka alatt. Olyat, akire rábízhatja mindenét, s biztos lehet abban is, hogy amennyiben eljön az ideje, kérései szerint cselekszik majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kedves mosollyal fogadják, melyre tükör neuronjainak hála ő is egy hasonló ajakgörbével és közvetlen utána egy udvarias köszönéssel felel. Szereti az esős időt, melyhez szép emlékei fűződnek, így kedve, céljának komolysága ellenére jónak mondható. Ellép a férfi mellett, majd megáll nem messze az ajtótól és bevárja. Jobbját nyújtva viszonozza a kézfogást. - Rothstein Elektra. Köszönöm, hogy fogad - mutatkozik be és hagyja, hogy az ügyvéd bevezesse irodájába. Mindketten elfoglalják a helyüket egy asztal két oldalán, mint tárgyaló felek, majd dr. Laines megszólal, s felteszi az első és legevidensebb kérdést. Miben segíthet? - Nos, szeretném módosíttatni önnel a végrendeletemet - ejti ki őszinte komolysággal a szavakat Elektra, majd csendbe burkolózva, beszélgető társa arcán tartva pillantását, várja a szimpatikus úriember további kérdéseit. Mert bizonyára lesznek, hiszen egy korabeli nő nem sűrűn írat efféle testamentumot. Hősnőnk felkészült rájuk. Összeszedett és kompetens személy benyomását kelti, aki felelőssége teljes tudatában van és cselekvőképességének méltó birtokosa. Sötét szemei nyugalmáról és megfontoltságáról árulkodnak. Tiszták a szándékai. Tudja mit szeretne, s már csupán arra van szüksége, hogy mindezt a törvény keretein belülre helyezhessék. Éjszakákat töltött azzal, hogy mindent előkészítsen. Megírt három levelet, melyek mellé egy-egy emlékekkel telt kis fiolát mellékelt. Régi szokás szerint megszentelt két obulus érmét, s azokhoz egy negyedik, nagy fiolát rakott, melybe mondhatni lénye esszenciáját, legfontosabb emlékeit zárta. Biztonságban szeretné tudni mindezt. Tudván, hogy azok, akiknek szánja őket, megkapják azokat, amikor eljön az ideje. Saját maga pedig akképp nyugodhat, ha úgy hozná a Sors, ahogyan azt már elég rég óta szeretné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Annak idején, amikor belépett a laphoz az volt az egyik kitétele a munkaszerződésének, hogy legyen végrendelete. Fiatal, bohó és vakmerő lévén nem vette túl komolyan, így tessék-lássék módon készíttetett egyet. Hozzáállása gyökeresen megváltozott, miután a férjét és a fiát elveszítette. Rájött, az élet oly múlandó, akár egy szempillantás. Módosíttatta tehát és mindenét lányára hagyta, akivel még csak várandós volt. - Természetesen - húzza tehát elő egy biccentés kíséretében a dokumentumot, majd letéve az asztal lapjára, kecses mozdulattal a férfi elé tolja a kopott irattartót. Ezután ismét belenyúl táskájába, hogy minden mást is kiszedjen és maga elé sorakoztasson, mondhatni katonás elvágólagossággal. - Rendben - biccent ismét - Értem - folytatja az igenlést, hogy azután hagyja az ügyvédet átolvasni az eredeti végrendeletet. Szimpatikus számára ez a célorientált viselkedés. Közben körbe pillant az irodában. Tekintete végig siklik a helyiségen. Nem keres semmit, nem várt sem mást, sem többet annál, mint amit lát a férfi szűk környezetében. A papírpoharat észre véve vonja csak össze szemöldökét egy pillanatra. Egy bögréje csak akadhatna. Vagy csak ő olyan elvetemült csupor függő, hogy mindenhol van egy sajátja. Otthonában, szüleinél, sőt a rádióban is tart egy külön bejáratút, amit senki más nem használhat. Az meg megint más tészta, hogy összesen mennyit halmozott fel belőlük eddigi élete során. Egy konyhaszekrény azokkal van tele, amiket összegyűjtött. Nem szólal meg, azután sem, hogy tekintet visszavándorol dr. Lainesre. Kivárja, míg a férfi szól hozzá. Nem szeretne kapkodónak tűnni. Mindennek sora van és hősnőnk azon szeretne haladni úgy, ahogyan az ügyvéd vezeti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Derengő fény veszi körül. Teste mondhatni tökéletes épségben létezik ezen az új helyen. Nyoma sincs rajta a ráomlott épület okozta sérüléseknek. Egyet kivéve, mely a fején található. Fehér ruhát visel, amin áttetszeni látszik alakjának sziluettje. Pihekönnyű anyaga lágyan lebeg, pedig a lég meg sem mozdul körülötte. Hősnőnk gyanakvó kíváncsisággal pillant hátra majd oldalra, hogy rájöjjön hová került valójában. Semmi sem ismerős számára. Mindenfelé sötétbe vesző folyosókat lát, melyeket mindkét oldalról ajtók szabdalnak, szinte méterenként. - Egy labirintus volna? - kérdezi önmagától, majd bizonytalan lépést tesz és nyúl az első ajtó kilincse után, bal felől. Elfordítva a réz gombot, halk surranással enged utat neki a szürkésbarna falap. Szeme elé egy kamasz kori emléke tárul. Hálószobájában ülnek unokatestvérével annak ultramodern számítógépénél, aki épp arra tanítja őt, miként törheti fel bizonyos adatbankok tűzfalát. Elektra teljesen értetlenül áll a látvány előtt, s inkább óvatosan visszazárja az ajtót. - Valami itt nincs rendjén. Nagyon nincs... - fejét ingatva szaporázza meg lépteit, hogy jobb oldalt próbálkozzon. Azonban ott is egy múltbeli esemény képei vetülnek szemei elé a maguk színes és élénk mivoltában. Közös főzés férjével, amikor még fiát csak várták. - Mennyire utáltam azt a virágos ruhát. Egek! - borzad el sok évvel korábbi, kismama önmagát figyelve. Erre a snittre is inkább ajtót csuk pár pillanat múltán. Ki kell innen jutnia. De merre haladjon? Futásnak ered, ám minduntalan ugyanoda érkezik vissza. Ez valóban egy labirintus. Más nem lehet. Elméje útvesztője. Tudatosul benne a felismerés. Lélekszakadva kezd rohanni ennek dacára megint, feltépve az összes ajtót, szembesülve minden emlékével. Egyet azonban nem képes kinyitni. Rángatja, cibálja, ordítva rugdalja, vállával is próbálja. Semmi sem használ. Mi lehet mögötte? Mit zárt el magában ilyen erősen? Nem tud rájönni. Térdét átkarolva roskad le a nyílászáró előtt. Tehetetlen dühében elerednek könnyei. Innen nincs kiút. Nem menthetné meg talán még kedvenc hőse sem, mégis őt szólítja végső elkeseredésében. - Superman! Segíts! - kiáltja kétségbeesve torka szakadtából, bár tudja, totális őrültség, hiszen a hőse puszta fikció, hangját pedig úgysem hallja meg senkisem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem egy bulvárkirálynő, de nem is éhező zugfirkász. Mivel jó ideje adogatja el tényfeltáró cikkeit nagyobb lapoknak, mert az Edictum hasábjainak túl felkavaróak és felnőtt tartalmúak lennének, így jut némi plusz pénzhez. A keresett összeget pedig ügyesen forgatva meg is takarította. A felhalmozott tőkéből fel akarta újítani Imola és a saját szobáját és egy új sütő sem ártott volna, de várhat velük még egy kicsit. Ezért mondhatni szeme sem rebben a díjazásra. Kis fejszámolás után az egy összegű fizetést választja. Nem lesz az idő fogja. Ezt közli kellemes orgánumán, egy lágy mosoly kíséretében. Ezután csend borul rájuk. Nem az a kellemetlen fajta, mégis zavarja. - Több dolgot is szeretnék megváltoztatni. Ezen felül az ön irányába is volnának kéréseim - helyezi előrébb testsúlyát és így a férfi felé dőlve elé tolja elsőnek a kis fiolákat és borítékokat, majd a nagyot és az ahhoz tartozót. Pokoli nehéz volt megírnia a búcsúleveleit, ám a borítékokon ennek nyoma sincs. Jellegzetes kézírásával az "Imola", az "Apa és Anya" és a "Petrovics Karsa", valamint a " Végakarat" szavak állnak a tiszta fehér borítékokon. Mind más és más színnel szerepelnek. Lányáé kék, szüleié zöld, míg Hegéé vörös betűkkel hírdeti kinek is szólnak a benne álló mondatok. Az utolsót, a legnagyobbat pedi feketével címezte meg hősnőnk, s ugyanezt a színkódolást alkalmazta, az emlékeit tartalmazó üvegcséken. Rothstein Elektra ugyan az utóbbi hónapokban jellemét tekintve talán kifordulni látszott önmagából, azonban még mindig rendkívül alapos és körültekintő. Elméjét meglehet eltorzította a többszöri gyász, ám személyiségének logikus része azért épségben maradt annyira, hogy tudja mit kell tennie szerettei érdekében. Még mindig érzi kiben bízhat. Tanult tudása sem került zárt ajtók mögé, így sötét, beszédes szemei még mindig tisztán látják az apró jeleket. Érzékeny fülei kihallják a szavak mögöttes tartalmát. Nem csalhatatlan egyik sem persze, ám alapot adnak számára az értékítéletekhez. Tudja, jó helyen lesznek titkai a vele szemben ülő kezei között. Távol Bogolyfalvától, mégis elég közel ahhoz, hogy ha őt bármi éri, az ügyvéd azonnal cselekedhessen, kérése szerint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Pénzen vett bizalom. Valami ilyesmi van most kialakulóban kettejük között. Hősnőnk tisztességgel megfizeti az árát annak, hogy élete titkai biztonságban legyenek, s csak akkor lássanak napvilágot, ha ő maga többé azt, már biztosan nem láthatja. - Renedben - biccent a férfi szavaira, miközben sajátjait szedi és fűzi sorba fejben, akár egy gyöngysort. - Az első és legfontosabb kérésem a diszkréció. Ezeket a leveleket és emlékfiolákat, csak halálom minden kétséget kizáró tényének tudatában juttassa el a címzettekhez. A lányomhoz, a szüleimhez és a bogolyfalvi Mágustanoda egyik házának, az Eridonnak másod vezetőjéhez. Személyesen - mutat vékony ujjaival végig a három kisebb pakkon, majd folytatja - Az újságírás veszélyes hivatás, s mint olyan, hatalmas felelősséggel jár, ha az ember komolyan veszi. Ezért is írnak első munkanapjuk előtt végrendeletet a szakmabeliek - magyarázza őszinte hangon, s arcáról is ez az igazmondás olvasható le, szemei tisztán csillannak - Szeretném ha a szívemnek kedves emberek tudnák, hogy bár az életemet az igazság feltárásának szenteltem, amikor pennát ragadtam, ők számomra a legfontosabbak a világon. Sorsukról gondoskodom, még akkor is, ha már fizikailag nem lehetek mellettük - ahogyan beszél hallatszik szavaiból az a valódi és mély kötődés, ami átjárja a levelek sorait, melyekben ugyanezt, személyre szabva leírta - Ebben pedig az áll, hogy milyen sorsot szánok magamnak azután, hogy elhagyom az élők világát. A testem, azt szeretném, ha a férjem és a fiam mellett nyugodna, míg az emlékeim kerüljenek annak a személynek a közelébe, akit élete végéig szerettem - simítja vékony ujjait lágyan a fiolára, melybe az összes olyan pillanatot betett, melyet fel volt képes idézni, és Hegéhez kapcsolódik. Ott kavarog ezüst szálak tengereként megannyi élmény, tett, mozdulat és beszélgetés emléke. Öröm és bánat, mosoly és könny, szenvedés és szenvedély. Egy közös élet minden titka. Ezután Elektra teljesen elcsendesedik. Vállán szavai súlyát tartva ül az ügyvéddel átellenbrn, melyek alig láthatóan rogynak meg terhük alatt. Testamentuma elmondattatott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lassú folyamat a gyógyulás. Ezt mondták az orvosok. Közel két hónap teljes mozdulatlanság után szinte mindent újra kell tanulnia az egész szervezetének. Izmai testszerte az elenyészés kezdeti jeleit mutatják. Vérkeringése nem igazán kíván tudomást venni arról, hogy immár nem csak vízszintes állapotban kell ellátnia feladatát. Míg elméje színes vásznán, főleg az első napokban, egy Armageddonhoz merőben hasonlatos, kaotikus mozit vetítettek, nap-nap után. Mára ez kissé megváltozott. A mostani film inkább emlékezteti a Mátrixra. Minden olyan, mintha nem is az ő élete volna. Képtöredékek és hangfoszlányok csapódnak koponyájában ide-oda, hogy amikor megpróbálja megzabolázni őket, széthasadni érezze a fejét. Szülei elmondták neki, hogy mi történt. Balesete volt. Kómában töltötte a szeptembert és az októbert. Amnéziája van, de hogy pontosan mekkora idő intervallum esett ki tudatából és mikre-kikre nem emlékszik, az még nem egészen tisztázódott. Ahogyan az is kétséges, hogy az elveszett időt visszanyeri-e valaha. Kevesebb, mint egy hete tért magához. Azóta elkeseredetten, szótlanul ül a rehabilitációs részlegen lévő aprócska, de tökéletes kényelmet adó szobájában. Tolószékben van jelenleg is, bár már képes bottal járni, mégsem teszi. Fél. Az első alkalommal, amikor megpróbált lábra állni, elájult mert lezuhant a vérnyomása. Azóta csak a gyógytornász jelenlétében kel ki a székből. Arca fakó, máskor eleven, beszédes szemei hallgatagok és elveszett belőlük az a titokzatos értelem, mely annyi csodát igért. Haja hosszú, fénytelen tömegként keretezi csontos arcát. Lefogyott, akár egy soká égetett gyertya. Ablakából az ispotály kertjére lát. Nézi a fákat, ahogy levelenként vetik le színes kabátjukat, hogy kopár pőreséggel vessék testüket a közelgő tél elé, ahogyan eleve elrendeltetett. Hősnőnk is elvesztette színeit. Kopott kópiává lett a multiplexben. Mindenki biztatja. Rendbe fog jönni. A teste teljesen. A memóriája is talán tökéletesen helyre állhat. Bármi megtörténhet. Ezt állítják. Elektra mégis úgy érzi nincs Remény. A kegyetlen Sors kitéptett belőle egy részt. Megcsonkította. Úgy lüktet ez a hiány egész lényében, mint egy mély seb, ami nem képes behegedni. Néhány hét és haza mehet. De mi lesz azután? Miképpen legyen újra önmaga? Hogyan folytassa az életét? Hiszen még azt sem tudja,  Rothstein Elektra igazából kicsoda?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hiába próbálta, az ajtó nem nyílt. Rugdosta, kilincsét tépve rángatta, vállal taszította, öklével dörömbölt rajta, de a zár nem engedett. Vérvörös, fényesre polírozott falap volt csupán, mégsem tudott bejutni mögé, pedig talán ott rejlett szabadulásának útja. Sorra véve az ezernyi szobát, járta végig számtalanszor emlékei labirintusát. Újra és újra szembesült a jó és rossz élmények filmszerű képeivel, de egyik sem volt más, mint elfuserált zsákutca. Derengő félhomály vette körül, s az idő fogalma megszűnt létezni. Talán vele együtt. Meglehet ez a pokol, ahol folyton folyvást kering az elkárhozott lélek, s csak kívülállóként szemlélhet mindent, ami szép volt? Elborzadva igyekezett kivetni gondolatai homlokteréből ezt a szörnyű felismerést hősnőnk. - Az nem lehet, hogy nincs innen kiút! - ejtette ki hangosan az ellenvetést, hogy igazzá tegye és belé kapaszkodhasson. Hangja visszhangot vetett a semmiben. Hajába túrt, fejét rázta, hogy azután csak nézze a kegyetlen nyílászárót. Elkeseredett. Többször is sírt, könyörögve legalább, akkor már egy gyors és fájdalommentes teljes elmúlásért. Azonban úgy tűnt, valóban ez a hely a végzete. Aztán egyszer csak meghallott valamit. Olyan volt, akár a kontakthibás fülhallgatón át fülébe szűrődő zene. Foszlányok amik, szinte teljesen érthetetlenek és annyira halkak, hogy még a lélegzetét is vissza kellett tartania, hogy eljussanak hozzá. Aztán megint csend lett. Mély, sötét némaság borult rá, nyomasztva lelkét. Lekuporodott az ajtó elé és térdeit átfogva kezdte ringatni magát. Egyedül volt. Kezdte feladni a Reményt. - Anya, mi a baj? Miért ülsz a földön? - szólította meg fia, mire Elektra szíve majdnem megállt. Odakapott és felnézett a beszéd forrása felé. A félhomályból előbb kirajzolódott Peti, majd Zoli alakja. - Elfáradtam kicsim, ennyi az egész...De mondd...Ti tényleg itt vagytok, vagy a képzeletem játszik velem? - peregtek ki Elektra ajkán a szavak, s koppannak közte és szerettei közt a légben - Nem az számít, hanem csak az, hogy kijuss innen - nyújtotta felé kezét férje, hogy felsegítse a padlóról. Hősnőnk nem merte megfogni. Sötét, kifejező, s immár könnyben úszó szemeivel fürkészte csupán a két szeretett alakot. Remegve nyúlt Zoli felé mégis, miután a férfi azzal a lágy és bölcs mosolyával kérlelte. Nem kellettek szavak, hogy tudja érezni fogja erejét, mintha valóságos volna. - Megint nagyot hibáztam - suttogja kisvártatva maga elé, ahogy elindulnak a labirintus közepébe vezető úton - Tudod ezt szerettem benned mindig, hogy nem szégyellted bevallani, ha valamit elvétettél - fordult felé férje - Semmi baj anya, apával mindig segítünk neked - teszi hozzá bíztatóan mosolyogva fia, mire oda is érnek egy ragyogó, fehér fénnyel övezett ajtó elé, ami szinte pulzál és hívogatja hősnőnket - Most menj Szerelmem és tudd, az Élet maga a Remény - nyomja le az ezüst kilincset Zoli, hogy azután finoman odavezesse a feltáruló rés elé szeretett feleségét. Elektra még egyszer visszatekint rájuk válla felett. Arcán könnyek csorognak le, majd előre szegi fejét és átlép az ismeretlenbe.

~~~~
Különös ez a hűvös mozdulatlanság. Szemhéján át is látni véli a metsző, hideg fényt. Érzékeny dobhártyáját bántják a hangok, melyek szavakká állnak össze. Értelmük még homályba vész. Minden olyan éles és bántó. Semminek nincs súlya. Testét sem érzi, csak egy késztetést, hogy megmozduljon. Hogyan kell azt? Pillái rezdülnek. Alig láthatón. Ennyi nem elég. Most megint megpróbálja. Megemelkedik a sötét szálak sora és beereszt némi világosságot. Túl sok! Ez fáj! Minden sejtje tiltakozva kiált. Visszazárul szeme, mint a kagylóhéj. Muszáj kinyitnia egyszer. Csináld! Egyre erősebb a belső kényszer. Lélektükrei feltárulnak. Először csak a gyötrő fényár ostromolja, fehér ködfátyolként, majd lassan tisztul a kép és élesedik a látvány. Most az ajkain a sor, hogy elnyíljanak. Elsőre csak kettéválik a fakón is szépívű száj, de torkát egy árva hang sem hagyja el még. Megpillant egy idegent. Tekintetében tükröződik a fel nem ismerés ijesztő üressége. - Ki...kicsoda...Ma...maga? - tépődnek hangszálai, ahogy kínlódva mozdulnak meg a hónapok óta tartó teljes, moccanatlanság után. Érdes ez a két nehezen kiejtett, halk szó. Szinte síron túli. Nem az a finom, mély és puha bársony, ami oly jellemző Rothstein Elektrára. Egészen más, ahogyan talán ő sem ugyanaz többé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lassan fordítja fejét a hang forrása felé. A diszkrét kopogás hangja visszahúzta sötétlő gondolatainak mocsarából, melybe már nyakig belesüllyed. Talán jobb is így, mert az élet múlandósága és a levelek hullása közti párhuzam fejtegetése lélekölőbb bárminél. Nevén szólítja a belépő és virággal kedveskedik. Fehér rózsa, a tiszta szerelem virága és a sárga, mely a barátságot, vagy épp az irigységet szimbolizálja. Utóbbit talán célszerűbb, ha azonnal kizárja. Ezt az állapotot senkinek sem kívánja. - Szia...- viszonozza halk, szinte tónustalan hangon a köszönést, miközben sötét, fénytelen tekintettel nézi látogatóját. Aztán elméjébe mondhatni belehasít a felismerés. Akárha tekercset cserélnének a mozigépben, úgy pereg le néhány snitt a fejében. Megcsillannak lélektükreiben az emlékek keltette érzelmek és az enyhe fájdalom is, mely kísér minden egyes alkalmat, amikor eszébe jut valami régi-új információ. Nehezen építette fel a teóriát, de úgy sejti, hogy akik igazán fontosak számára, azok tudatában megmaradtak. Bevésődtek és elevenen élnek. Így most egy halvány mosoly jelenik meg szép ívű ajkán, megidézve a pillanat tört részére azt a nőt, aki volt annak idején. - Köszönöm - nyújtja kecses, vékony kezeit az erőkifejtéstől kissé remegve a virágokért, s miután átvette őket, közel hajol a szirmokhoz, hogy illatukat belélegezze. - Mark vagy, igaz? - kérdezi, majd ölébe ereszti a csokrot és úgy kapaszkodik belé ezután, mintha valamiféle vezetőszál volna, ami talán segíthet visszatalálnia önmagához. Az ablakon beáradó fény ragyogást festve tompít éles vonásain és halványít a szemei alatt lévő sötét karikákon. Sosem volt igazán szép. Nem abban az értelemben, ahogyan mostanság szokás ezt a kifejezést valamihez társítani. Arcának fanyar vonzósága talán ezért is maradhatott meg annak dacára, hogy pár kilót fogyott és láthatóan meggyötörte az elmúlt két hónap. - Jó érzés olyasvalaki arcát felismerni, aki nem a rokonom - mondja a rá egykor nagyon is jellemző csípős irónia jócskán megenyhült változatával hangjában, hogy azután fázósan összébb húzza magán köntösét. Egy vadidegent pillantott meg ébredése pillanatában, aki ráadásul úgy megijedt, hogy azonnal elrohant, mindezt tette ráadásként anélkül, hogy elmondta volna, hogy kicsoda. Azóta pedig csupán szerettei járnak be hozzá. Mást nem is igazán engednek be elvileg az orvosok, míg nem tisztázódik tudatállapotának helyezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Megnyugtató a tudat, hogy azt látja viszont a férfin, amit várt. Megértést és őszinteséget. Amikor utána olvasott és megnézte a képeket, amiket talált, már akkor azt érzete, hogy jó helyen lesz nála végakarata. Arcolvasóként vizsgálta vonásait, aztán egyszerű, aggódó-gyarló nőként. Mindkét énje helyeselte döntését. Visszamosolyog tehát a férfira és egy mély sóhajt követően kissé kihúzva magát válaszol a kérdésre. Elmondja, hogy annyi a változás a meglévő iratban az előbbi kéréseken túl, hogy lányát Rothstein-Viczyán Imola Elenát nem a szülei, hanem Petrovics Karsa, az ő esetleges halála esetén jogutódja felügyeletére kívánja bízni, amennyiben idő előtt távozna az élők sorából. Igen, azt szeretné, ha gyermekét az nevelné, akit valahol a szíve mélyén mindig és örökké szeretni fog és akiben, mindannak ellenére megbízik, ami kettejükkel történt. Mert tudja, hogy ki lesz Karsából, ha egyszer okafogyottá válik szerepe. Hegedüsh Marcellként támad fel majd hamvaiból, akár egy igazi főnix. Tele tűzzel, erővel és élettel, melyet már nem fognak megosztani. Mielőtt ez az őrület elkezdődött, hősnők titkon arra vágyott, hogy ők hárman egy család legyenek. Félte és kívánta ezt az állapotot, mégsem tudott csak most, a pub mögött lemondani róla. Emlékszik rá, mondhatni tűpontosan, hogy lánya még meg is rajzolta őket úgy, mintha azok volnának. Család. Vajon megvan még az a gyermekien egyszerű, mégis hatalmas és mély tartalommal rendelkező alkotás. Talán ott van a férfi házában? Elektra szentül hiszi, hogy igen. Hege biztosan nem dobta volna ki, hacsak Rudolf meg nem tette helyette. Zsófiáról sem tudna ilyet elképzelni, de a szerelmes emberek néha őrült dolgokra képesek, hogy kiszemeltjük elméjében csak ők legyenek. Megrebben tekintete, míg vele szemben az ügyvédje jegyzetel. Miért kellett ennek az egésznek így lennie? Akárha dominók dőltek volna sorra romba, úgy omlott össze életük. Kezdődött mindez Prágával. Az volt az első pettyes kocka, ami buktatta a többit, egymás után, megállíthatatlanul. Míg végül semmi sem maradt, csupán romok. Megtört lelkek, fájóan keserédes emlékek és nyomvonalukról letért emberi sorsok. Tehát valójában mindegy is már megvan-e még a rajz vagy sem, hiszen elváltak útjaik. Gondolataiból a kedves jogi képviselő vezeti vissza az itt és mostba, akitől néhány mondat és egy kézfogás kíséretében, hálával a szívében végül elköszön. Visszaindul Sporonból, hogy ismét új életet kezdjen Remény és Hege nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Emlékezés. Ez a szó új értelmet nyert az utóbbi pár napban. Hősnőnk memóriájában ott volt életének teljes története, színről színre. A gyermekkorától a tanulmányain át egészen addig, míg be nem költözött az ő saját, viktoriánus stílusú házába, aminek lilásszürke fadeszkás fala és türkizszín bejárata van, amitől otthona egyedi és különleges. Aztán jön a kínzó, ködösen derengő sötétség, melyből néha, főleg visszatérő rémálmában elővillan egy vérvörös ajtó. Nem tudja kinyitni. Hiába próbálkozik, mindig éktelen fejfájásra ébred. Pontosan úgy, ahogy ma is tette. Erre most megjelenik ez a férfi, akit hirtelen felismer és az emlékeket, amik apránként eszébe jutnak vele kapcsolatban, igen közelmúltbelinek érez. Különös egybeesés. - Igen, emlékszem - bólint aprót majd szinte félénknek tetsző hangon folytatja - Nagyon jól táncolsz és... - kicsit elakad a szava, mert enyhe sajgás közepette elméje színes széles vásznára felfestődnek egy heves együttlét pillanatai. Újabb részletekre derül tehát fény Markkal közös élményeiből, amik őszintén összezavarják. Teste is reagál a fülledt képsorra. Pupillái mérsékelten kitágulnak, s ajkait is ösztönösen nedvesíti meg miattuk, majd szóra nyitja őket - Mi ugye...mi...voltunk együtt...Úgy... - sötét szemeit lesütve, puhatolózva beszél. Zavarban van, mert fogalma sincs róla, hogy a vele szemben ülő az egyetlen, vagy akadt a kiesett közel két évben más is még, akivel elhunyt férjén kívül nászt hált. Akár állva, akár fekve. Sosem volt ugyanis csapodár fajta, így most a teljes kétségbeesés veszélye fenyegeti. Magát sem érti. Tekintetét Markéba igyekszik fűzni. Nem csak a virágcsokorban keres fogódzót. Tőle vár segítséget. Eltévedt ebben a furcsa útvesztőben. Arcolvasói képessége jelenleg nem használatra kész, ezért csak inkább ösztönből hallja meg a másik fél hangjából, hogy ő maga sem tud mit kezdeni a helyzettel. - Kényelmes a szobám, az ápolók és az orvosok kedvesek - kezd el válaszolni a sutának ható kérdésekre még annál is ügyetlenebben a vállát megvonva - Minden nap jön be valaki a családomból, szóval nem igazán unatkozom - folytatja, de azt nem teszi hozzá, hogy amikor magára marad, szörnyű és nyomasztó gondolatok terhelik - Azt mondják még egy kis ideig maradnom kell, hogy lássák boldogulni fogok-e, amikor majd hazaengednek - magyarázza még mindig sokkal enerváltabban és reményvesztettebben, mint azt Mark várhatja tőle. Összepréseli száját egy vonallá, hogy aztán mély lélegzetet véve szánja rá magát egy kérdésre - Meglátogatsz majd otthon is, ugye? - emeli sötét, halványan fénylő szemeit a férfira kérlelőn, hangjából pedig az hallatszik, méghozzá igen tisztán, hogy nagyon bizonytalan. Mondhatni identitása imbolyog, s nem igazán találja egyelőre önmagát. Rothstein Elektra magabiztossága ugyanúgy talonban pihen, mint tanult szakértelmei. Az orvosok szerint minden visszajöhet, csak motiváció és idő kell hozzá. Egyet viszont már most tud hősnőnk magáról. A türelem sosem volt, s nem is lesz az erőssége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Különös jelenség a deja vu...Egyesek úgy vélik csupán emlékezetünk villanásnyi csalódása, míg mások azt gondolják, hibás szál életünk szövetében, melyet az azt megalkotó hatalom, mementó gyanánt látni enged számunkra, egy adott pillanatban. Amikor arra már készen állunk. Bármi is legyen az igazság, a tényen, miszerint zavarba ejtő élmény, jottányit sem változtat. Újraélni egy már megtörtént eseményt, hősnőnknek pedig, egyenesen felkavaró. Elsodorta az idő, mely szinte száguldott vele. Annyi minden történt, hogy ocsúdni is alig volt érkezése legutóbbi kontrollja óta. Visszatért az emlékezete, de ezt senki sem tudhatja. Egyedül orvosa fogja csak, mert neki bevallja. Legalább egy valakinek nem kell hazudnia. Mellette szól még az is, hogy titoktartás kötelezi a fehér taláros mágust, akiben hősnőnk bizalma, nem csak emiatt, de mély és töretlen. Az idősödő férfi szemeiben ott volt minden. Elég volt csak látnia, hogy Elektra bízzon és higgyen benne. Hozzá érkezett most tehát a szokásos ellenőrzésre. Havi egy alkalommal jön el, hogy megvizsgálják és biztosítsák afelől, hogy gyógyulása jó úton halad. Lehet teljes is a végén. Ez volt kezdetektől a prognózis ez lett ma is az eredmény. Erős a szervezete, s agya sem szenvedett olyan sérülést, ami gátja volna tökéletes felépülésének. Mindig ezt mondják, mióta csak felébredt. Most is minden rendben ment, s már csak zárójelentésére kell várnia. Közben, míg készül nincs nyugovása. Sétálni kezd végig, a folyosó hosszán. Ezen szobák egyikében feküdt. Emlékszik még arra is, hogy a kilencvenkilences számúban. Sorjáz immár az ajtók előtt egy ideje. Csizmája sarka halkan koppan, majd hirtelen megtorpan. Az egyik ajtó résnyire nyitva maradt. Óvatosan nyúl a kilincsért, hogy becsukja. Egyszerű gesztus volna, s nehezére sem esne, azonban vesztére bepillant a szűk résen, s azonnal megdermed a mozdulatban. Rőten csillan a téli napfény a beteg haján. A deja vu azonnal összeszorítja hősnőnk szíve táját. - Ugye nem Ő az? Ugye nem!? - kérdezi kétségbeesett belső hangja, pedig az igazság nyilvánvaló. A páciens, aki a speciális, hosszú mozdulatlanságra tervezett, ám látványosan kórházi ágyon fekszik, számára teljesen idegen. Összeszorítja szemeit, mélyet lélegezve próbál uralkodni magán és a valóságot tudatosítani elméjében a gyötrő-hamis balsejtelmek helyett. - Vajon ki lehet? - terelődnek gondolatai a helyes mederbe, hogy ugyanekkor, ösztönösen mozdulva, belépjen a kórterembe. Tudja, hogy ez nem helyes, sőt mondhatni tilos, mégis megteszi ennek dacára. Orrába belemar a helyiség jellegzetes aromája, de ez sem tántorítja el, ahogy a feltörő emlékek árja sem készteti visszakozásra. Megáll hát az ágy mellett, majd lenéz, egyenesen a betegre. - Fiatal. Túl fiatal... - állapítja meg némán, mialatt sötét, kifejező szemei megtelnek érzelmekkel. Egy másodpercre magát véli látni a lány helyén. Újabb deja vu rohan át egész lényén, utat nyitva ajkán gyöngyként kigördülő szavainak. - Nem ismersz engem, ahogy én sem téged...De jártam ott, ahol te most és tudom, hogy van kiút...- suttogja bizonysággal telt, bársonyos hangon. Igazat beszél. Neki sikerült visszajönnie. Ezért hiszi azt megingathatatlanul, hogy akár ez a névtelen, fiatal lány is képes lehet az ébredésre. Kómában lenni és visszatérni, Elektra számára nem a véget jelentette, hanem egy új kezdetet. Szerencsés ezért? Meglehet. Azonban talán ki is érdemelte ezt a mondhatni második életet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Olykor önnön képzelete űz játékot az emberrel. Néha egyenesen holtat idéz, hogy ezáltal korbácsoljon fel érzéseket, s keltsen életre elfeledettnek hitt emlékeket. Puhán ér a fiatal lán hajához, ami a fényben, mintha lángolna. Törékeny, békés, akárha csupán pihenne. Hősnőnk teljesen belevész a kettősüket körül ölelő, éteri csendbe. Fogalma sincs, hogy kicsoda, mit sem számít, hiszen az sokkal fontosabb, amit mellette átél. Ugyanígy feküdt nemrég, pár kórteremmel arrébb. Bezárva saját elméje labirintusába. Vajon tényleg a férje és a fia vezették ki onnan? Vagy saját erejének manifesztálódása volt két elhunyt szerette? Akkor sem értette, ahogy most sem, hogy miért és miképp jutott vissza az életbe. Még néha manapság is elmereng ezen, próbálva magyarázatot találni, sikertelen. Talán vannak olyan kérdések, amikre nem is kell válaszokat kapnia. Ezt nehéz megszoknia. Pedig tudja, hogy elég volna egyszerűen csak elfogadnia a történteket. Ebből a gondolatmenetből zökkenti ki a mögötte megszólaló hang. Újabb deja vu hulláma gerjed lényében. Férje hallja, s ahogy megfordul, a másodperc tört részéig őt is látja az érkezőben. Rádöbben azonban, még idejében, hogy a vele szemben álló férfi egy másik idegen. Szemeiben különös fény csillan a benne időközben gyűlt könnyek mellett. - Bocsásson meg, csak nyitva maradt az ajtó...- kezd bársonyos, kissé rekedt hangon beszélni - Megláttam őt idebenn, ahogy be akartam csukni, és eszembe jutott, hogy milyen volt, ugyanitt lenni... - magyarázza visszanézve a fiatal lányra - Egek, miket beszélek! - rázza meg fejét, amitől sötét fürtjein táncolni kezd a fény - Sajnálom én csak, annyit mondtam neki, hogy van kiút. Tudom, mert nekem sikerült megtalálnom - szorulnak össze vékony, hosszú ujjai ősöreg táskája pántján, miközben szép ívű ajkát szomorkás mosolyra íveli. Ezután csak áll némán, mert nem tudja mit mondhatna még a vele szembenállónak, akiről azt sem tudja hozzátartozó-e vagy épp a lány orvosa, civil öltözetben. Hősnőnket felzaklatta ez a néhány perc. Talán jobban, mint az a rövidke találkozás Zsófiával és Otíliával. Nehéz titkát egymagának kell cipelnie. Döntése szép lassan belülről emészti majd el azt, akit egykor Rothstein Elektra Imeldának hívtak. Bárcsak beszélhetne. Elmondhatná az egészet, de nem lehet. Senki sem tudhatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kijózanító erejű a mozdulat melyeket észrevesz. Apróság csupán, de beszédes az, ahogy a férfi fejét mozdítja. Kimért és visszafogott hanghordozása egyként összecseng vele. Hősnőnk rádöbben, betolakodó vált belőle. Szándéka szerint menekülne, de valami mégis itt tartja, több lépésre az érkezőtől. Visszapillant a lányra, majd a vele szemben álló arcára vet fürkésző pillantást. Ennyi is elég, hogy megállapítsa, rokoni szálak fűzhetik őket össze. Erre bizonyság számára a két idegen hasonló vonallal metszett orra és állkapcsa. További vizsgálódásának a férfi kérdése vet véget. - Csupán nagyjából két hónapig voltam saját elmém labirintusába zárva - kezd felelni és kezeit leengedi maga mellé. Végre beszélhet valakivel anélkül, hogy hazudnia kellene. A szavak, akár a friss levegő úgy esnek most neki. - Életem legkülönösebb élménye volt, ha az ilyesmi annak nevezhető - folytatja révedőn, mialatt megeleveníti magában azt a furcsa, álomszerű helyet, ahol emléki közt sorjázott a kiutat keresve. A vörös ajtót, ami mögé, ma már szinte biztosan tudja, hogy a Hegével kapcsolatos emlékeit rejtette, hogy biztonságban legyenek. Derengő fényű folyosók jelennek meg lelki szemei előtt. Ajtók és fojtott hangú neszezés sejlik elé, s vet visszhangot koponyájában. Sötét lélektükrei mélyén örvénylenek érzései - Tudja, rám omlott egy épület. A holmimért mentem be, hogy elhozzam, de ki már nem jutottam - fedi fel azokat a részleteket, amikre egyfelől emlékszik, másfelől elmesélték neki a szülei. Egy dolog veszett el memóriájából mondhatni végleg és az a baleset konkrét pillanata. Valójában az a néhány perc, ami azt a fura hangot követte, amire odabenn, a lemezeket keresve felneszelt. - Ő mióta van itt? - tereli vissza gondolatait azzal, amihez még mindig a legjobban ért elméletileg. Kérdez tehát, hogy visszazökkenjen ebből a meglehetősen inkompetens lelkiállapotból, a rá jellemzően határozott és céltudatos viselkedésbe. Nem ragadhat a múltban. Nem kószálhat annak a labirintusnak a folyosóin most, hogy visszatért az életbe. Rengeteg feladat vár rá még, amiket eltervezett. Ott a lánya nevelése, a képregénye és az a szomorú, döglött akta. Az öngyilkos színésznő naplója.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

"Szerencsés, hogy viszonylag sértetlen maradt". Ez a mondat annyira szépen hangzik. Olyan pozitívan, amennyire csak az adott helyzetben lehetséges. Pontosan úgy, mintha csak az egyik orvosa mondta volna bíztatás gyanánt. Hősnőnk szép ívű ajka megrándul. - Mondja ezt a lelkemnek - ejti ki szomorúan megjegyzését, amit nem képes magában tartani. Elpillant az ablak felé, hogy inkább a hóval fedett fát lássa, majd folytatja - Néha azt kívánom, bárcsak ne ébredtem volna fel, de tudom akkor önző volnék. A családom ezt a keveset is megszenvedte - beszél egyre elfúlóbb, sötét tónusú hangon, ezért inkább elhallgat. Nem tudja befejezni gondolatmenetét. Túl fájdalmas elképzelnie min mentek keresztül a számára fontos emberek. Illetve abba, mit állhat ki a vele szemben álló, az ágyban fekvő lány miatt, nap nap után. Kisvártatva a férfi válaszol korábbi kérdésére, s bár ne mondta volna ki a napok számát, amit rokona itt töltött - Megkövetem önt, uram és tisztelem az erejéért. Mert ez nagyon hosszú idő - néz vissza az idegenre és legördül egy könnycsepp az arcán. Érzelmei még mindig sokkal labilisabbak, mint régen. Akkor sem volt a nyugalom szobra, vagy épp passzívnak mondható jellem. Manapság pedig még inkább el tudják ragadni az emóciói. - Most biztosan szánalmasnak tart - töröli meg kapkodva arcát kézfejével, hogy azután egy fanyar szépségű mosollyal odázza el ezt a banális helyzetet - Nem szoktam ennyire inkompetensen viselkedni. Úgy lehet ez még a kóma utóhatása - magyarázkodik, majd egy kicsit közelebb lép, hogy ha már így esett bemutatkozhasson. Azonban nem veszi észre, hogy táskája pántja épp most adta meg magát az idő vasfogának. Nem csoda. Férjétől kapta sok éve, s hordta magával mindenhova. A táska tehát olyan gyorsan zuhan le és csattan a padlón, hogy érkezése sincs utánakapni. Tartalma kiömlik a padlóra. Ott hever pénztárcája, kopott jegyzettömbje, rádiós belépője, bicskája, képregénye első nyomata és egy kis szaténnal fedett, aranyozott fedlapú napló mind kettejük között. - Fenébe! - szentségel kétségbeesetten, majd ajka elé kapja a kezét, s lehajolva próbálja menteni a menthető. Mióta kijött a rehabilitációról kétbalkezesebb lett. Ennyit arról, hogy viszonylag sértetlen. Régen simán elkapta volna a lefelé csúszó táskáját, olyan jó reflexekkel rendelkezett. Erre most már nem képes és csupán remélni meri, hogy ahogy az emlékei, egyszer ügyessége is vissza fog térni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csendbe burkolódzik, amit csupán a férfi kellemesen búgó hangján kiejtett szavai törnek meg olykor. A vele szembenálló, bár vitathatatlan joga lenne hozzá, nem akolbólította ki a kórteremből, s nem is ítélkezett felette. Ezzel hősnőnk érdeklődését, mondhatni felkeltette. Ezért immár figyelmesen hallgatja őt, s próbál koncentrálni, hogy arcából és mozdulataiból olvashasson. Így most tanult tudását felelevenítve, komolyan elemezni kezdi. Tekintetét kifürkészhetetlennek látja, szemei be nem kategorizálható árnyalattal rendelkeznek. Beszéde bár nem bő, mégis választékosnak hat Elektra fülének. Amikor úgy tűnt elmondott mindent, akkor szerette volna megtudni a nevét, ám megtörtént a baleset. Táskája leesett. Mindketten lehajoltak és a holmik felszedése közben a férfi elhúzta a száját rádiós belépője láttán. Szóvá nem tette, de egyértelműbb jel volt arckifejezése bármilyen frázisnál. Elvéve tőle azonban hősnőnk nem sütötte le szemét. Sosem szégyellte hivatását, s ezen nem ma fog változtatni, annak ellenére sem, hogy rosszul esett neki a férfi reakciója. Emberből vannak a riporterek is, ám ezt sokan szeretik elfelejteni. Könnyebb démoni lényekként tekinteni rájuk. Tudja jól, hogy ez így van, csak néha ez egy arculcsapással felérő emlékeztető. - Az egyik esetem áldozatáé volt - szólal meg miközben kezébe veszi a naplót, s ujjain megérzi a selyem hűvösségét - Oknyomozó riporter...vagyok - ejti ki bizonytalanul az utolsó szót. Olykor úgy hiszi már nincs jogalapja azt állítani, hogy felderít eseteket. Azonban ha valóban vissza szeretné kapni az életét, melyet valójában hazugságra épít, akkor el kell hinnie, hogy még képes igazi újságíróként viselkedni, aki felderíti és napvilágra hozza az igazságot. - Régi ügy, amit már akkoriban lezártak, de most megtaláltam ezt, és nem hagy nyugodni a tartalma - pillant le a könyvecskére, hogy azután visszacsúsztassa hűtlen táskájába. Nem akar többet elárulni, de olyan felszabadító érzés végre az igazat mondani. Félelem nélkül beszélni valakivel, akinek semmi köze kusza életéhez. Napról napra egyre jobban fojtogatja a valótlanság. Annyira erősen szorítja, hogy amikor már nem bírja, bezárkózik dolgozószobájába, lefedi bűbájokkal, majd addig ismételgeti az igazságot, s tettetésének okát, míg ki nem tisztul tüdeje, elméjével egyként.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Felnyalábolja táskáját és maga elé szorítja amolyan védőfal gyanánt. Nem tart a férfitól, ahhoz nézete szerint túlságosan jólszituált, hogy belé kössön. Ezért sem rest szóra nyitni a száját. Annyira jó igazat mondania, hogy kihasznál minden adandó lehetőséget. - Nekem sincsenek - mondja válaszul tehát, s megelőzendő a félreértést folytatja - Amikor a férjem és a fiam meghalt, akkor nálam is megjelentek azok a keselyűk, akik miatt általános közutálat övez bennünket - megcsóválja fejét, mely rosszallásának egyértelmű jeleként értelmezhető - Szóval megértem - teszi még hozzá, majd kinyújtja kezét és fél lépést közelebb megy a férfihoz - Rothstein Elektra, egyébként - mutatkozik be és amennyiben a férfi viszonozza gesztusát, úgy röviden de határozottan megrázza a kezét, ha viszont nem akkor visszateszi táskájára. - Igen. Nálunk így nevezik azokat az ügyeket, amikről már mindenki lemondott - válaszol és örömmel konstatálja, hogy némi érdeklődést vél felfedezni a férfin a totális elutasítás helyett. Ezért tovább beszél úgy, hogy beleszövi ezt az aktuális ügyet is szavaiba - Köszönöm, rám is fér a siker. Az ilyen döglött aktákat ugyanis nem sokan merik felnyitni, mert sokszor olyasmit rejtenek, ami olyan köröket érint, amelyeknek nagy befolyása van. Nem vet jó fényt senkire, ha évek múltával rábizonyítanak egy lelkén közvetve száradó halálesetet -  meséli és szinte látszik rajta, hogy életre kel egész lénye - Nekem az célom, hogy ezt az ügyet lezárjam és az eddig rejtve tartott igazságot feltárjam. A kérdés ilyenkor mindig az: Hogyan? - fejezi be végül és magában valóban eltanakodik egy pillanatra az iménti kérdésen. Fogalma sincs miként fogjon hozzá. Van egy naplója, de a benne szereplő emberek köre számára túl zárt. Egy kapocsra volna szüksége, aki segít neki és bejuttatja. Inkognitóban, ha kell egy másik ember bőrében. Ehhez majd Zlatan segítségét kéri. Mark túl fontos számára. Nem sodorhatja veszélybe. Az aurorba úgy érzi kezd beleszeretni, pedig az ő helyzete sem épp könnyű. Hiszen lehet, hogy él és egyszer visszatér a neje. De az érzéseknek nem lehet parancsolni, ugye? Nem. Nem lehet. Ezért tehát inkább a lányára és a munkára koncentrál. Közelébe kell kerülnie annak a személynek aki miatt a naplót egykor birtokló szépséges ifjú színésznő öngyilkos lett. Ez a legfőbb célja most. A szívnek az ő ügye várhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A férfi neve kellemes, s némiképp ismerősen cseng számára. Valahol talán már látta nyomtatásban, vagy halhatta. De honnan is rémlik? Tűnődik pár pillanatig, de nem ugrik be neki hirtelen semmi, így el is dönti, ott helyben, hogy utána fog nézni egy kicsit. Ujjgyakorlat lesz, erre akár fogadni merne. Sok mindent megtudott róla. Még kézfogása is beszédes. - Mi is csak gyarló emberek vagyunk, akiknek meg kell élniük valamiből. A bulvár pedig a legpiacképesebb irány a szakmában - magyarázza beletörődő arckifejezéssel. Sosem vonzotta, hogy mások jó vagy épp rossz sorsán csámcsogjon. Neki nem ment a pletyka gyártás, így nem is lett vagyonos sztárriporter. Ezért is kellett mindig takarékoskodnia és használ most egy olyan tűzhelyet, amit másodkézből kapott. - Ebben nem értek egyet. Az igazság felszabadít, megnyugvást ad vagy épp segíthet túljutni az élet nehézségein - osztja meg a férfival vélekedését. Tudja jól, hogy most valójában maga ellen beszél, de talán egyszer eljön a nap, amikor nem kell majd hazudnia. Megélheti az igazság kiderülésének katarktikus, mindent felülíró élményét. Ebben hisz. Ebben kell hinnie, hogy napról napra hitelesen játszhassa szerepét. - Igen. Vannak nyomaim. Ariadnéként fogom felgöngyölíteni a szálakat. Első lépésként mindig kutatok. Ebben az esetben végig fogom járni ennek a fiatal nőnek az útját. Megkeresek mindenkit, akit csak lehet. Informálódom...Tudja, az a legerősebb fegyver, amivel a magamfajta harcolhat - magyarázza átszellemült, őszinte elhivatottsággal - A szülők elvesztették a lányukat. Megölte magát, de ők nem tudják miért. Az én küldetésem, amire a lány maga választott ki engem, hogy igazságot szolgáltassak neki és válaszokat a családjának. Ezt fogom tenni... - beszél csendesen, mert tudja, tapasztalatból, hogy a mellettük fekvő lány hallhatja őket. Nem szeretné zavarni őt ott, ahol van gondolatban. Nem ez volt a szándéka akkor sem, amikor bejött hozzá. Így ha a férfi nem folytatja vele a beszélgetést, elbúcsúzik, majd minden jót kívánva távozik a kórteremből. Mielőtt kilépne az ajtón, még visszanéz az ágyban fekvő lányra és azt kívánja, találjon rá a kivezető útra elméje labirintusában. Térjen vissza, mert bármilyen nehéznek is tűnik, meg lehet bírkózni az élettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Vannak olyanok, akik elrohannak a gondok elől. Akadnak mások, akik maradnak, s történjék bármi, harcolnak tovább a végsőkig. Megesik néha, hogy mindkettő rossz taktika, de muszáj dönteni. Menni vagy maradni? Ez most itt nem kérdés. Rothstein Elektra életének zászlaján egykor a küzdelem, a kitartás és az erő voltak a jelszavak. Mára ez teljes egészében megváltozott. Az élet hozta ezt a nem épp reményteli átalakulást. Mondhatni a sors szőtt új, sötét szín elveket létezésének szövetébe. Gyengeség, gyávaság és bűntudat lettek a mindennapjait át meg átható tényezők, melyek irányt mutatnak számára. Ennek okán képtelen kitartani és szembenézni azzal, ami mindig is ott volt a szeme előtt. Egyetlen emberhez tartozott, amióta csak megpillantották egymást. Azonban könnyebb vaknak lenni és futni a végzet elől, mint vállalni azt, ám bárhová is vezet hősnőnk útja, az igazság mindig rátalál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ütött-kopott motorján idefelé tartva, végig azon gondolkozott, hogy ha tartaná felmenői hitét, most hálát adna Zeusznak, a mennydörgés istenének, ki a villámok és viharok ura, s az Olümposz királya. Kegyes volt hozzá, ezt a feje felett szorgosan gyülekező, sötét fellegek bizonyítják. Elérkezett az idő, melyre várt. Állhatatosságának és kitartásának diadala lehet ez a mai rituálé. Minden áldott nap egészen máig, reggel - este úgy kántálta az igét, akár egy megszállott. Talán az is egy kissé. A bájitalt szíve felett őrzi, olykor futólag odakap fél kézzel tartva ilyenkor vasparipáját, hogy ellenőrizze, ott van a fiola bőrkabátja belső zsebében. Eddig toronyszobája hűvös sötétjében tartotta, védve mindentől, akárha szent ereklye volna. Nagy műgonddal készítette, szívét-lelkét beletette, várva erre a pillanatra. Megérkezve remegő térdekkel parkol le, hogy ezután hagyja magát Kedves professzor által vezetni. - Még nem volt szerencsém ebben a megtiszteltetésben - mondja bársonyos hangjában enyhe remegéssel, majd körbe pillant, de nem tudják lekötni a látottak. Elméje színes szélesvásznán semmi más nem kap helyt, mint félelmei. - Instant lövöm főbe és ásom el magam itt helyben, ha valami hal leszek...Jaj csak elefánt, vagy valami gusztustalan bogár ne legyek...Abba esküszöm belehalok...A szentségit! Leszek, ami vagyok! - torkolja le némán, vészmadárként káráló belső hangját, majd megrázkódik egy kicsit, hogy összpontosítson. Nem kalandozhat el a figyelme. Itt nem. Most nem. Túl nagy a tét, hogy ezt megengedje magának. - Hoztam - emeli ki remegő, csontos ujjai közé szorítva a kis üvegcsét - Annyira, hogy legszívesebben elmondanék minden istenséghez és szenthez egy imát, akit csak ismerek, hogy sikerüljön és ne valami nevetséges vagy utálatos állattá változzam... - mondja ki a rá jellemző nyílt, kendőzetlen őszinteséggel gondolatait - Bocsánat... - fúrja bele zavarában sötét, enyhén hullámos hajába szabad kezét. Fürtjei már majdnem megint csípőjéig érnek. Úgy omlanak alá és terül szét hátán, mint valamiféle takaró. Nemet int fejével, de kabátját leteszi a székre, nem ül le, csak megáll mellette. Sápadt arcát az ablak felé emeli, várva a jelet. Éles fény hasít át az égbolton, melyet irdatlan robaj követ. - Hát elkezdődött... - buknak ki belőle egy jól ismert filmtrilógia épp ideillő sorai. Mestere felé fordul. Sötét tekintetével a férfi pillantását keresve. Kedves professzorban valódi mentorára talált, aki nemhogy nem utasította vissza, de végig elkísérte az ideáig tartó úton. Hálás neki ezért, s mert hitt benne a kezdetektől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Minden tagja remeg az idegességtől. A szíve is össze-vissza kalapál mióta betette lábát az épület kapuján. Azt már megfigyelte magán, hogy ilyen hatalmas erejű és nagy elektromágnesességet áramoltató viharok esetén ezt csinálja keringési központja, de ma sokszorosnak érzi a belső reszketést, amit produkál. Ziláltságán igyekszik úrrá lenni, melyben tanítója segíti. Kérdésével elvonja figyelmét alapvetően irreális félelmeiről. - Többféle állat volt már, de azt hiszem most éppen macskaféle - feleli elgondolkozva. Az ez előttire, ami lepke volt, emlékszik mert Hege miatt változott, de az azt megelőzőre már nem és igazából arra sem, mi volt legelső alkalommal, amikor harmadik iskolaévében először szüksége volt rá, hogy megidézze. Ritkán használja. Olykor küld általa üzenetet, de csak akkor, ha már semmi más módon nem jut el mondanivalója a másik félhez. Ezután újfent azt teszi, amit Kedves mestere tanácsol neki. Lehunyja szemeit, mélyeket kezd lélegezni, kizárva a körülötte mind növekvő zajokat és fényeket. Kisvártatva lénye megtelik a remény, a nyugalom, a várakozás és az eltökéltség keverékével. Ekkor előhúzza pálcáját, hogy baljával egyenesen szívére szegezze, majd jobbjával kiveszi belső zsebéből a bájitalt. Továbbra is csukva van a szeme és lassan lélegzik. Ujjával kipattintja a dugót a kristály üvegcséből, s amikor felette ismét egy hatalmas villám szeli ketté az ég sötétjét, egyenesen a fénybe nézve felhajtja tartalmát. - Amato! Animo! Animato! Animago! - kiáltja tisztán és artikuláltan a szavakat. Testét átjárja az igézet. Mellkasát egy pillanatra teljesen kiüresedettnek érzi, majd egy erős összehúzódás után, szíve ismét dobogni kezd. Elektra egyfajta újjászületést él át a következő másodpercekben. Minden megváltozik benne és rajta. Nem látja de egészen biztos benne, hogy elkezdődött a visszafordíthatatlan folyamat. Átlépte a pontot, ahonnan már nincs visszaút, s ez boldoggá teszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hónapok teltek el animágus képzésének befejezte óta. Hősnőnk pedig már egészen belejött a macskalétbe. Azonban életének többi szegmensét sem hanyagolhatja el, így szeretett hivatását az újságírást sem szeretné. Lányával és a nagyszülőkkel jött el Pécsre, hogy kellemest a hasznossal összekötve nyaraljanak és Elektra egy riportot is el tudjon készíteni. Fekete, vállon megkötött vászonruhában, lábán pántos bőrszandálban, kezében egy jegeskávéval, oldalán megkopott táskajával korzózik a megbeszélt hely felé. Csodás látvány, a Székesegyház vonja el figyelmét. A homlokzat szobrait az apostolokat nézve halad célja felé. A nap már lefelé halad, a hőmérséklet ennek ellenére csúcsra jár még mindig. A riporternő nem bánja a meleget, mégha bőrén gyöngyréteget is hagy a veríték. Haja kusza kontyban, karján a heggel, amit néhány hónapja szerzett a sikátorban. Csípőjén is ott van annak a bizinyos napnak a mementója, de egy pillanatig sem bánja. Sebhelyei emlékeztetik arra kicsoda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Megérkezve átadta családjának a belépőket, majd nyakába akasztotta sajátját, ami mellé oda lógatta sajtó igazolványát. Együtt mentek a koncertre a családjával. Ez volt a kikötése. Jegyek a szeretteinek, cserébe dolgozni fog nekik. Rábólintottak. Hősnőnk zenei ízlése talán egysíkúnak tűnhet, de igenis szeret megismerni új stílusokat és kedvérevalók a muzsikában egyre sűrűbb crossoverek. Ezért is örült titkon a feladatnak. A rádió kérte fel a riport elkészítésére, hiszen ki más menne kifaggatni a feltörekvő, tehetséges művészt, mint egy tanárnő az iskolájából? Nem megúszós, áh dehogy...Minden esetre jól járt. A kocertet meghallgatták, majd elköszönve a családjától átballagott a színfalak mögé, ahol a sajtó küldötteit besotolták az interjúkra. Imola és a nagyszülők pedig vacsorázni mentek, majd vissza a szállásukra. - Jó estét! - köszöntötte a lányt, majd folytatta, hiszen idejük limitáltnak igérkezett - Először is engedje meg, hogy gratuláljak és máris egy kérdéssel kezdjem. Honnan jött ennek a szokatlan együttállásnak-hangzásnak az ötlete? - vágott tehát rá jellemző határozottsággal az intetjú közepébe. Kicsit persze utánanézett a lánynak, de alaposságát nem szándékozott fitoktatni. Zselyke saját szavaira volt kíváncsi. Táskájából még útközben elővette jegyzettömbjét és tollát, így azonnal tudja írni az érkező válaszokat.