33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2021. október 10. 23:23 | Link

Ébredés - Karsa (Az meg kicsoda?)


Hiába próbálta, az ajtó nem nyílt. Rugdosta, kilincsét tépve rángatta, vállal taszította, öklével dörömbölt rajta, de a zár nem engedett. Vérvörös, fényesre polírozott falap volt csupán, mégsem tudott bejutni mögé, pedig talán ott rejlett szabadulásának útja. Sorra véve az ezernyi szobát, járta végig számtalanszor emlékei labirintusát. Újra és újra szembesült a jó és rossz élmények filmszerű képeivel, de egyik sem volt más, mint elfuserált zsákutca. Derengő félhomály vette körül, s az idő fogalma megszűnt létezni. Talán vele együtt. Meglehet ez a pokol, ahol folyton folyvást kering az elkárhozott lélek, s csak kívülállóként szemlélhet mindent, ami szép volt? Elborzadva igyekezett kivetni gondolatai homlokteréből ezt a szörnyű felismerést hősnőnk. - Az nem lehet, hogy nincs innen kiút! - ejtette ki hangosan az ellenvetést, hogy igazzá tegye és belé kapaszkodhasson. Hangja visszhangot vetett a semmiben. Hajába túrt, fejét rázta, hogy azután csak nézze a kegyetlen nyílászárót. Elkeseredett. Többször is sírt, könyörögve legalább, akkor már egy gyors és fájdalommentes teljes elmúlásért. Azonban úgy tűnt, valóban ez a hely a végzete. Aztán egyszer csak meghallott valamit. Olyan volt, akár a kontakthibás fülhallgatón át fülébe szűrődő zene. Foszlányok amik, szinte teljesen érthetetlenek és annyira halkak, hogy még a lélegzetét is vissza kellett tartania, hogy eljussanak hozzá. Aztán megint csend lett. Mély, sötét némaság borult rá, nyomasztva lelkét. Lekuporodott az ajtó elé és térdeit átfogva kezdte ringatni magát. Egyedül volt. Kezdte feladni a Reményt. - Anya, mi a baj? Miért ülsz a földön? - szólította meg fia, mire Elektra szíve majdnem megállt. Odakapott és felnézett a beszéd forrása felé. A félhomályból előbb kirajzolódott Peti, majd Zoli alakja. - Elfáradtam kicsim, ennyi az egész...De mondd...Ti tényleg itt vagytok, vagy a képzeletem játszik velem? - peregtek ki Elektra ajkán a szavak, s koppannak közte és szerettei közt a légben - Nem az számít, hanem csak az, hogy kijuss innen - nyújtotta felé kezét férje, hogy felsegítse a padlóról. Hősnőnk nem merte megfogni. Sötét, kifejező, s immár könnyben úszó szemeivel fürkészte csupán a két szeretett alakot. Remegve nyúlt Zoli felé mégis, miután a férfi azzal a lágy és bölcs mosolyával kérlelte. Nem kellettek szavak, hogy tudja érezni fogja erejét, mintha valóságos volna. - Megint nagyot hibáztam - suttogja kisvártatva maga elé, ahogy elindulnak a labirintus közepébe vezető úton - Tudod ezt szerettem benned mindig, hogy nem szégyellted bevallani, ha valamit elvétettél - fordult felé férje - Semmi baj anya, apával mindig segítünk neked - teszi hozzá bíztatóan mosolyogva fia, mire oda is érnek egy ragyogó, fehér fénnyel övezett ajtó elé, ami szinte pulzál és hívogatja hősnőnket - Most menj Szerelmem és tudd, az Élet maga a Remény - nyomja le az ezüst kilincset Zoli, hogy azután finoman odavezesse a feltáruló rés elé szeretett feleségét. Elektra még egyszer visszatekint rájuk válla felett. Arcán könnyek csorognak le, majd előre szegi fejét és átlép az ismeretlenbe.

~~~~

Különös ez a hűvös mozdulatlanság. Szemhéján át is látni véli a metsző, hideg fényt. Érzékeny dobhártyáját bántják a hangok, melyek szavakká állnak össze. Értelmük még homályba vész. Minden olyan éles és bántó. Semminek nincs súlya. Testét sem érzi, csak egy késztetést, hogy megmozduljon. Hogyan kell azt? Pillái rezdülnek. Alig láthatón. Ennyi nem elég. Most megint megpróbálja. Megemelkedik a sötét szálak sora és beereszt némi világosságot. Túl sok! Ez fáj! Minden sejtje tiltakozva kiált. Visszazárul szeme, mint a kagylóhéj. Muszáj kinyitnia egyszer. Csináld! Egyre erősebb a belső kényszer. Lélektükrei feltárulnak. Először csak a gyötrő fényár ostromolja, fehér ködfátyolként, majd lassan tisztul a kép és élesedik a látvány. Most az ajkain a sor, hogy elnyíljanak. Elsőre csak kettéválik a fakón is szépívű száj, de torkát egy árva hang sem hagyja el még. Megpillant egy idegent. Tekintetében tükröződik a fel nem ismerés ijesztő üressége. - Ki...kicsoda...Ma...maga? - tépődnek hangszálai, ahogy kínlódva mozdulnak meg a hónapok óta tartó teljes, moccanatlanság után. Érdes ez a két nehezen kiejtett, halk szó. Szinte síron túli. Nem az a finom, mély és puha bársony, ami oly jellemző Rothstein Elektrára. Egészen más, ahogyan talán ő sem ugyanaz többé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."
Hegedüsh Marcell
Házvezető-helyettes Eridon, Bogolyfalvi lakos


the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 293
Írta: 2021. október 11. 00:15 | Link

Eldám
× mégis mi történhet még velünk? × KARSA ×

Túllőttem a célon. De nem tudom tartani a kontrollt. Ehhez nagy lélek jelenlét kellene, azonban sajnos az jelenleg nem kivitelezhető. Itt van egy idegen, akit mégsem tudok Miatta idegenként kezelni. Megnyaltam ahhoz képest, hogy „csak az iskolából és a szerkesztőségből ismerjük egymást”. Talán látja, talán nem. Érdekel?  A legkevésbé sem. Vannak pillanatok, amikor egyszerűen túlvisz a szívem. Túlvisznek az érzeteim. És elfelejtem, hogy ki vagyok. Karsa? Nem. Hegedüsh? Az sem. Egy kapott testben élő valaki vagyok, aki tisztában van a kötelezettségeivel, de nem tudja, hogyan kezelje őket. Tudna beszélni. Tudna látványosan érezni. Egyiket sem teheti meg igazán. Elfojtott frusztráció. Elfojtott igazság. Nézem őt és nem tudom, hogy mitévő legyek. Nem ezt érdemli Ő. Nem ezt érdemli a kapcsolatunk. Nem is a családja. Nem a gyermeke. Senki nem érdemel ilyet. Némán bólintok Tamás szavaira, és én válok innentől szobanövénnyé. Azt hittem, hogy érdemes... a magasztosabb cél. Merlinre! Nincsen itt Nála magasztosabb. Szar az egész. Legörbül ajkam egy undorszerű grimaszba. Nem Tőled. Magamtól. A helyzettől. Lehet, hogy megbolondultam. Nem lenne csoda. Fejemet, majd állkapcsomat markolva szólalnék fel, amikor Tamáshoz megérkezik a nővér. A helyzetből kizökkenve húzom ki magam zavaromban, majd biccentek arra a semmire, amiben a férfi ott hagyott engem. Egy ideig várok. Egyedül... kettesben maradtunk. Nézem a számomra oly’ kedves vonásokat. Úgy, mintha először lenne erre alkalmam. A hamvas bőr, a vörösből színtelenné vált ajkak. A sötét pillák és haj. A szemeit nem látom. Miért nem látom? Miért nem? A szemeidet akarom, Elda. Látni, hogy szeretsz, ismersz. Tudod, hogy ez mennyire fájó. Közelebb lépek. Mélyet szippantok a levegőből, majd fölé hajolok. Végig simítom sötét tincseit, majd egy csókot lehelek homlokára. Finoman, mégis hosszan. Addig tartom rajta ajkaimat, amíg egy kövér könnycsepp le nem hullik Karsa arcán. Ekkor mintha a levegővétel más ritmust venne; valami evilágit. Kezem még mindig a hajzuhatag tetején, s közben látom, ahogyan megrebeg szemhéja. Alul működő szívem érez valamit, amit eddig nem volt ott. Mintha valami volna ott, amit eddig nem éreztem. Az elvesztést feloldó csomó? Talán. Felnyitja szemeit, én pedig ösztönösen szaladok az ajtó felé, hogy minden bátorságomat összeszedjem; én nem vagyok arra jogosult, hogy itt legyek. Kidobnak. Nem érdekel. Kicsapom az ajtót.
Nővért! Ápolót! Orvost! – kezdem, majd megköszörülöm a torkom. – Felébredt! – kiáltom már teljes hangomból, ahogyan a szinte üres folyosón végig nézek. Majd jön valaki; szaladok vissza az ágy mellé, hogy könnyes szemekkel figyeljem őt, amikor meglátom a szempárt. Nem lát. Nem ismer. Mi történik? Az üresség fájdalmasan mar testembe, hogy aztán értetlenül álljak, szó nélkül fölötte, amíg a megérkező nővér ki nem tessékel a kórteremből. Lassan hátrálok. Körülállják őt néhánan, én pedig a nem létezés fájdalmában elhagyom az ispotályt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mark D. McMillan
Bogolyfalvi lakos, Auror



offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 63
Írta: 2021. október 11. 20:59 | Link

Elektra

megjelenés


Már lassan két hónapja dolgoztam a Méhes ügyön, de hiába volt a kezemben tucatnyi információ, és bizonyítékfoszlányok, ha ezek még nem voltak elegek ahhoz, hogy a férfire rábizonyítsuk a bűneit. Kis stiklik persze voltak bőven a listán, de a komolyabb ügyeket valahogy sikerült úgy tisztára sikálnia, hogy a keze tiszta maradjon.
Hiába futottam át újra az egyik tanú nyilatkozatát, az jócskán hiányos volt, s valahogy nem állt össze fejemben a kép. Milyen jó lett volna, ha segít ebben Elektra…s ahogy eszembe jutott a nő, egy pillanatra felidéztem magam előtt a sziluettjét, komor, s harcias vonásait, majd a mosolyát. Egyszer veszedelmes volt, máskor meg vad és szenvedélyes. Tragédia. Még mindig nehéz volt elhinni azt, hogy ráomlott az a fal, hogy maga alá temették a törmelékek.
Csak a lapokból olvastam, de úgy tűnt, hogy nagyon súlyos az állapota. Egyszer voltam bent nála, de csak az üvegen keresztül néztem meg, majd látva, hogy vannak már nála, csak ott hagytam a virágot a recepción. Aztán egy alkalommal még érdeklődtem telefonon, de nem sok jóval kecsegtettek. Pedig milyen jó is lett volna megismerni, amilyen motivált volt Méhes kapcsán, közös erővel már biztosan rács mögé juttattuk volna a férfit.
Halk sóhajjal léptem tovább gondolataim fölött, hogy folytassam a tanú beszámolójának értelmezését, mikor váratlanul az egyik kollégám odalépett, s hozta a jó hírt. Magához tért.
Meglepetten pillantottam el Kálmánra, mert ezt így két hónap után már nem is mertem remélni. A neje az Ispotályban dolgozott, ezért még az elején megkértem, hogy üzenjenek, ha netán volna változás, de ahogy múltak a hetek, úgy egyre kevesebb lett az esély. S láss csodát, mikor már lemondtam arról, hogy ez megtörténhet, hozta a jó hírt.
Mint később kiderült, már egy hete magánál volt Rothstein kisasszony, de azt hiszem jobb is, hogy nem azonnal értesültem a hírekről. Talán nem is örült volna a látogatásomnak, azok után, hogy…vagyis, ki tudja. Tulajdonképp érdekesen alakult az az este, s kérdőjeleket hagyott maga után.
Néhány óra elteltével, nyugodt tempóban lendültem át az Ispotály bejáratán, kezemben egy csokor sárga és fehér rózsával, s a már jól ismert útvonalon sétáltam a nő szobája felé. Útközben majd fellökött egy - az ajtóból kiforduló - jó kondiban lévő, szakállas férfi. Nem láttam még korábban, az sem biztos, hogy Elektránál volt látogatóban, bár ki tudja.
Az ajtónál megálltam egy pillanatra, mert csupán néhány információm volt Elektra állapotáról, ami nem sok jót sejtetett. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy meg kell látogatnom, még akkor is, ha netán majd ismeretlenként kezel engem. Ezen gondolattól vezérelve lendítettem meg a kezem, gyengéden koppintottam az ajtó lapján kettőt, majd beléptem a szobába.
- Elektra…szia - lélekben felkészültem erre, de még ennek ellenére is nehéz volt szembesülnöm azzal, hogy milyen rossz állapotban volt a nő. Rá sem lehetett ismerni, szinte ellentéte volt annak a nőnek, akivel a bárban találkoztam. - Hoztam egy..egy kis virágot, tessék, remélem, hogy szereted - közelebb lépve nyújtottam felé a csokrot, miközben tekintetét fürkésztem, s próbáltam abból olvasni. Vajon felismert?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2021. október 11. 22:36 | Link

Mark
Rehabilitációs részleg


Lassan fordítja fejét a hang forrása felé. A diszkrét kopogás hangja visszahúzta sötétlő gondolatainak mocsarából, melybe már nyakig belesüllyed. Talán jobb is így, mert az élet múlandósága és a levelek hullása közti párhuzam fejtegetése lélekölőbb bárminél. Nevén szólítja a belépő és virággal kedveskedik. Fehér rózsa, a tiszta szerelem virága és a sárga, mely a barátságot, vagy épp az irigységet szimbolizálja. Utóbbit talán célszerűbb, ha azonnal kizárja. Ezt az állapotot senkinek sem kívánja. - Szia...- viszonozza halk, szinte tónustalan hangon a köszönést, miközben sötét, fénytelen tekintettel nézi látogatóját. Aztán elméjébe mondhatni belehasít a felismerés. Akárha tekercset cserélnének a mozigépben, úgy pereg le néhány snitt a fejében. Megcsillannak lélektükreiben az emlékek keltette érzelmek és az enyhe fájdalom is, mely kísér minden egyes alkalmat, amikor eszébe jut valami régi-új információ. Nehezen építette fel a teóriát, de úgy sejti, hogy akik igazán fontosak számára, azok tudatában megmaradtak. Bevésődtek és elevenen élnek. Így most egy halvány mosoly jelenik meg szép ívű ajkán, megidézve a pillanat tört részére azt a nőt, aki volt annak idején. - Köszönöm - nyújtja kecses, vékony kezeit az erőkifejtéstől kissé remegve a virágokért, s miután átvette őket, közel hajol a szirmokhoz, hogy illatukat belélegezze. - Mark vagy, igaz? - kérdezi, majd ölébe ereszti a csokrot és úgy kapaszkodik belé ezután, mintha valamiféle vezetőszál volna, ami talán segíthet visszatalálnia önmagához. Az ablakon beáradó fény ragyogást festve tompít éles vonásain és halványít a szemei alatt lévő sötét karikákon. Sosem volt igazán szép. Nem abban az értelemben, ahogyan mostanság szokás ezt a kifejezést valamihez társítani. Arcának fanyar vonzósága talán ezért is maradhatott meg annak dacára, hogy pár kilót fogyott és láthatóan meggyötörte az elmúlt két hónap. - Jó érzés olyasvalaki arcát felismerni, aki nem a rokonom - mondja a rá egykor nagyon is jellemző csípős irónia jócskán megenyhült változatával hangjában, hogy azután fázósan összébb húzza magán köntösét. Egy vadidegent pillantott meg ébredése pillanatában, aki ráadásul úgy megijedt, hogy azonnal elrohant, mindezt tette ráadásként anélkül, hogy elmondta volna, hogy kicsoda. Azóta pedig csupán szerettei járnak be hozzá. Mást nem is igazán engednek be elvileg az orvosok, míg nem tisztázódik tudatállapotának helyezte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."
Mark D. McMillan
Bogolyfalvi lakos, Auror



offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 63
Írta: 2021. október 17. 21:30 | Link

Elektra


Nem kedveltem a kórházakat, mikor az orromba kúszott a fertőtlenítő, s a gyógyszerek illata. Nem szerettem látni a sérült és beteg embereket, s én magam sem szerettem beteg lenni a szürkeséget tükröző falak között. Ez most sem volt másként, frusztrált egy kicsit a hely, de elhatároztam, hogy ha már eddig eljöttem, akkor meg is látogatom a nőt.
Persze volt bennem egy kis félsz, hogy majd hogyan is reagál, ha meglát, vagy mire fog emlékezni. A legelső találkozásunk ugyanis nem volt szívderítő, akkor nagyon nem kedvelt, s félő volt, hogy ha csupán arra a fél órára emlékszik belőlem, akkor ez a látogatás csak zavaró tényező lesz életének legnehezebb perceiben, sem mint üdítő látvány.
Ezen morfondíroztam még az utolsó pár másodpercben, de aztán végül vettem egy nagy levegőt, aztán ki is fújtam, s megérkezvén egy gyors köszönés után át is adtam a virágot. A mozdulatomban volt némi sutaság, de ez csak abból adódott, hogy egy kicsit megzavart ez a hely, s azt sem tudtam, hogy pontosan hogyan is viszonyuljak a nőhöz, akit még csak alig ismertem, mégis történt már köztünk sok minden.
- Nincs mit - viszonoztam a mosolyt, igazán meg is lepett, hogy Elektra is mosolygott, de ez talán jót jelenthetett ebben az esetben. Gondolkodtam, mit is mondhatnék, kellene-e bármit is mondanom a látogatásom céljáról, vagy magamról, de míg én ezen agyaltam, addig máris érkezett a kérdés, s ez egyben valamelyest meg is könnyítette a helyzetem. - Igen, Mark vagyok - bólintottam, s újabb kedves mosolyt küldtem felé. Szegény tényleg nagyon megviseltnek tűnt, de ezt nem is csodáltam azután, ami vele történt. Ezt persze nem akartam, hogy leolvassa az arcomról, így nem is adtam ennek jelét.
- Ennek örülök, ezek szerint akkor emlékszel rám? - pillantottam rá kérdőn, mert ez a megjegyzése, és mosolya sokat sejtetett. De vajon mire is emlékezhetett? Halovány mosolyom nem feltétlenül árulhatott el sok mindent, bár egy pillanat erejéig lejátszódott elmémben az a szenvedélyes éjszaka, s az a másnapi ebéd. De kár, hogy nem sikerült megismernem, így hiába is jöttem be most hozzá, feszengtem, mert nem tudtam, hogyan is segíthetném, mikor még nekem sem sikerült Őt feltérképeznem? - Na és…hogy vagy itt? Nem unatkozol? Mikor engednek ki? - próbáltam kérdésekkel oldani a helyzetet, vagy leginkább magamat, de szerintem már ő is észrevehette rajtam, hogy egy kicsit kellemetlenül érzem magam ebben a helyzetben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2021. október 17. 23:37 | Link

Mark


Emlékezés. Ez a szó új értelmet nyert az utóbbi pár napban. Hősnőnk memóriájában ott volt életének teljes története, színről színre. A gyermekkorától a tanulmányain át egészen addig, míg be nem költözött az ő saját, viktoriánus stílusú házába, aminek lilásszürke fadeszkás fala és türkizszín bejárata van, amitől otthona egyedi és különleges. Aztán jön a kínzó, ködösen derengő sötétség, melyből néha, főleg visszatérő rémálmában elővillan egy vérvörös ajtó. Nem tudja kinyitni. Hiába próbálkozik, mindig éktelen fejfájásra ébred. Pontosan úgy, ahogy ma is tette. Erre most megjelenik ez a férfi, akit hirtelen felismer és az emlékeket, amik apránként eszébe jutnak vele kapcsolatban, igen közelmúltbelinek érez. Különös egybeesés. - Igen, emlékszem - bólint aprót majd szinte félénknek tetsző hangon folytatja - Nagyon jól táncolsz és... - kicsit elakad a szava, mert enyhe sajgás közepette elméje színes széles vásznára felfestődnek egy heves együttlét pillanatai. Újabb részletekre derül tehát fény Markkal közös élményeiből, amik őszintén összezavarják. Teste is reagál a fülledt képsorra. Pupillái mérsékelten kitágulnak, s ajkait is ösztönösen nedvesíti meg miattuk, majd szóra nyitja őket - Mi ugye...mi...voltunk együtt...Úgy... - sötét szemeit lesütve, puhatolózva beszél. Zavarban van, mert fogalma sincs róla, hogy a vele szemben ülő az egyetlen, vagy akadt a kiesett közel két évben más is még, akivel elhunyt férjén kívül nászt hált. Akár állva, akár fekve. Sosem volt ugyanis csapodár fajta, így most a teljes kétségbeesés veszélye fenyegeti. Magát sem érti. Tekintetét Markéba igyekszik fűzni. Nem csak a virágcsokorban keres fogódzót. Tőle vár segítséget. Eltévedt ebben a furcsa útvesztőben. Arcolvasói képessége jelenleg nem használatra kész, ezért csak inkább ösztönből hallja meg a másik fél hangjából, hogy ő maga sem tud mit kezdeni a helyzettel. - Kényelmes a szobám, az ápolók és az orvosok kedvesek - kezd el válaszolni a sutának ható kérdésekre még annál is ügyetlenebben a vállát megvonva - Minden nap jön be valaki a családomból, szóval nem igazán unatkozom - folytatja, de azt nem teszi hozzá, hogy amikor magára marad, szörnyű és nyomasztó gondolatok terhelik - Azt mondják még egy kis ideig maradnom kell, hogy lássák boldogulni fogok-e, amikor majd hazaengednek - magyarázza még mindig sokkal enerváltabban és reményvesztettebben, mint azt Mark várhatja tőle. Összepréseli száját egy vonallá, hogy aztán mély lélegzetet véve szánja rá magát egy kérdésre - Meglátogatsz majd otthon is, ugye? - emeli sötét, halványan fénylő szemeit a férfira kérlelőn, hangjából pedig az hallatszik, méghozzá igen tisztán, hogy nagyon bizonytalan. Mondhatni identitása imbolyog, s nem igazán találja egyelőre önmagát. Rothstein Elektra magabiztossága ugyanúgy talonban pihen, mint tanult szakértelmei. Az orvosok szerint minden visszajöhet, csak motiváció és idő kell hozzá. Egyet viszont már most tud hősnőnk magáról. A türelem sosem volt, s nem is lesz az erőssége.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."
Mark D. McMillan
Bogolyfalvi lakos, Auror



offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 63
Írta: 2021. október 18. 18:56 | Link

Elektra


Mosoly szökött az arcomra, mikor a táncot idézte fel, de aztán a szemöldököm is feljebb szökkent, mikor kiejtette ajkain az és szócskát. Nem tudtam, hogy mennyire emlékszik, mi lehet az utolsó emléke, de ebből azt gondoltam, hogy talán csak ez. Elképzelhető volt, hogy csak a táncra emlékszik, hisz a múlt egy részére szinte nem is emlékezett az orvosok szerint. Én pedig nem tudtam, hogy most vajon folytatnom kellene-e a mondatát, s elmesélni neki azt, hogy pontosan mi is történt. Vagy lehet, hogy jobb lenne, ha megtartanám magamnak?
Miközben efféle gondolatok kavarogtak bennem, nézve a nőt, végül Ő törte meg a csöndet, s tapogatózó szavakkal próbált fényt deríteni a múltunkra.
- Igen, voltunk, ott a Pub-ban, a megismerkedésünk második napján - tettem hozzá még ezt a kis információmorzsát, miközben halovány mosoly húzódott az arcomra. A téma egyáltalán nem volt kellemetlen számomra, inkább csak a helyzet, de azt sem akartam, hogy morcos ábrázatom köszönjön vissza rá, s ez ez megijessze őt. Ezért volt hát a mosoly, de közben azért fürkésztem Elektra vonásait is, hogy kiolvassam azokból a nő gondolatait. Egy kicsit úgy tűnt, mintha zavarban volna, pedig nem kellett volna, hogy ezt érezze, s ahogy visszaemlékeztem magam is arra az éjszakára, nos, ott határozottan nem volt zavarban. - Másnap ebédeltünk egy jót, és elég sok mindenről beszélgettünk - fűztem még hozzá, mert ki tudja, erre talán már nem is emlékezett. Azt viszont nem tudtam, hogy mi mást is mondhatnék, hisz lényegében azon az egy éjszakán kívül nem történt semmi. Még csak lehetőségünk sem volt arra, hogy megismerjük egymást.
Mivel nem akartam csak úgy ácsorogni, körbepillantva szék után kutattam, meg is láttam egyet, azt egy kicsit közelebb húztam, s arra letelepedve érdeklődtem a benti körülményekről. Látszólag tényleg jó helyen volt, bólintottam is a szavaira. - Ez teljesen érthető, nagyon komoly sérüléseid voltak, de szerintem néhány hetet már kibírsz - biztató szavakkal próbáltam egy kicsit jobb kedvre deríteni, bár ha magamból indulok ki, rám ez sem hatott volna, még mindig gyűlöltem a kórházakat. Éreztem is, hogy talán jobb lenne, ha mennék, csak nem akartam bunkónak tűnni, mégis, egy kicsit feszengtem ebben a szituációban.
- Nos..elég sok a munkám, lassan mennem kell - fűztem hozzá, s közben álltam is fel a székről, támlájára helyeztem a tenyerem, hogy visszacsúsztassam azt a helyére. Elektra kérdése meglepett, rá is emeltem a pillantásom. - Öhm, igen, persze - feleltem, némi kis habozás körüllengte a hangomat, s a mozdulataimat. - Remélem, hogy mielőbb jobban leszel! - mondtam mindezt őszintén, de úgy éreztem, mennem kell. Nem tudtam, hogy miről is beszélhetnék vele, mikor alig is emlékezett valamire. Talán még azt sem tudta, amit elmeséltem neki magamról.
- Akkor én..megyek - tarkómat vakarva az ajtóra böktem, ujjaim a kilincsre fonódtak, s lenyomtam azt, de kilépés előtt még visszapillantottam a nőre. - Viszlát, Elektra - azzal kiléptem az ajtót, s magam mögött hagytam a nyomasztót helyiséget. Rengeteg gondolat kavargott az elmémben, eszembe jutott a nejem is, hogy talán Ő is ott fekszik valahol betegen, s talán Ő sem emlékszik a múltjára, úgy, mint Elektra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2021. október 18. 21:17 | Link

Bence
13 órával a Pub után

Bármennyire is nehéz volt a lelkem, nem hagyhattam Bencét egyedül egy ilyen helyzetben, nem tudtam volna megtenni, mert bármennyire is fájt az, amit tett, még mindig szerettem. A sürgető szavakra sem volt idő hezitálni, dönthettem, hogy vele jövök, vagy maradok, s egyértelmű volt az, hogy inkább én tartsak vele, mint a Szőke.
Mindvégig aggódtam érte, az Ispotályba érve máris rohantak vele, s egyedül maradtam a folyosón, tele kétségekkel, és halomnyi aggodalommal, hogy vajon mi történik Bencével, túléli-e.
Még igazán azt se tudtam, hogy miért eshetett össze, hiába léptem a pulthoz, az ott dolgozó nővérek nem sok információval tudtak ellátni, csak nyugtattak, hogy üljek és várjak, majd a Gyógyítók többet mondanak. Persze, nyugodjak is meg, mikor összeesett, s azóta magához se tért. Hogy lehetnék nyugodt?
Hosszú ideig csak mászkáltam a folyosón fel, s alá, próbáltam belesni a kezelő ajtaján, de sok mindent nem láttam. Csak az látszott, hogy az orvosok jó ideig hezitáltak, majd egy óra elteltével érkezett egy sötét kabátos férfi, aztán jóval később távozott.
A gyógyítókkal csak ekkor lehetett érdemben beszélni, azt mondták, hogy most már jobban lesz, s csak órák kérdése, míg magához nem tér.
Ez részben megnyugtató volt, egyfelől megkönnyebbülhettem, hogy Bence nincs életveszélyben, s hogy minden rendben lesz vele. Afelett viszont nem tudtam elsiklani, amiket hozzám vágott, s azt sem, ahogyan az tette.
Fáradtan ültem le a szobájában, ugyanabban a ruhában ücsörögtem órákon át,  néha mintha elnyomott volna az álom, de aztán minden neszre felriadtam. Nem Ő volt, mindig csak egy-egy nővér lépett be, s ellenőrizte az állapotát. Jól végezték a dolgukat, nagyon is figyeltek rá.
Órákkal később, elmerengve bámultam kifelé az ablakon, mikor ismét neszezésre kaptam fel a fejem, ám ezúttal a szobából érkezett a zaj, s úgy láttam, hogy Bence mozgolódik.
Felegyenesedve a fotelből, magam előtt összefűzött karokkal lépdeltem közelebb, s az ágya végében megállva rápillantottam. Arcomról leginkább a gyötrelem tükröződött, mely vegyült a fáradtsággal, s kisírt szemeimmel.
- Azt mondták, hogy rendbe fogsz jönni - mondtam szűkszavúan, s ridegen, mintha tényleg csak a tényeket közölném. Nem is tudtam, mi mást is mondhatnék, pontosabban de, mert még most is ott feszítette a mellkasomat az érzés, s igen is, számon akartam kérni, hogy mégis hogy tehette ezt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. október 18. 23:43 | Link

Karola
ispotályban - kinézet

Az imént még súlyos dolgokat vágtam Karola fejéhez verbálisan és fizikailag is, most meg úgy érzem, hogy szétrobban a mellkasom és hiába akarom felemelni a fejem, mintha két kézzel nyomják. Amint kinyitom a szemeim, kettészakad a tér és nem akar összeállni eggyé. Valami pokoli a kín, ami a fejembe hasít, - elájulhattam - ismerem fel az érzést. Még mindig kóvájgok, szép lassan kezdenek visszatérni az emlékeim és a szemeim is kezdenek megnyugodni, a fehér plafon látványa viszont nem emlékeztet a pubéra. Meg nem mondanám most, hogy milyen színű, de nem ilyen. A fejem még hasogat, a mellkasom közepe pedig fáj, nem tudom mi lehetett, talán valaki odavert nekem? Ennyire kiütött volna a pia? Táncoltam Lillával, csókolóztunk... mi? Tényleg és nem volt rossz, de nem értem pontosan miért. Aztán pont jött Ka... te jó ég! Felkapom a fejem, és rájövök valamire. Tuti mindent látott, és... még ugyanaz a nap van? A ruha ugyanaz rajta, és a szó bennragad, hirtelen nem is tudom mit mondjak. De valamit kéne!
- Kár - sóhajtok, majd inkább behunyom a szemeim, nem akarok rá nézni, már megint az én hibám minden? Kezd unalmas lenni az egész, valami nincs rendben velem. De akkor menjünk szép lassan sorjában.
- Mi történt? - nézek a barátnőm szemébe, fájdalmas képet vágva, kicsit megmozgatva magam. Szerintem detoxikáltak is, mert semmi hatását nem érzem az alkoholnak. Megpróbálok kicsit felülni és körbe nézni. Mellettem van a kis asztalon a pálcám és egy pohár víz is, így odanyökögöm magam és iszom pár kortyot.
- Sajnálom - szólalok meg végre, de mintha örök szárasságra lenne ítélve a torkom, a hangom elhalkul és nem bírom őt nézni. Mert még mindig szeretem, bármi is történt. A legnagyobb bajom az, hogy nem is értem, hogy miért és hogyan jutottunk el odáig. Lehet, hogy lesz időm ezután a beszélgetés után gondolkodni rajta. Jó sokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2021. október 19. 09:47 | Link

Bence

Látszott a viselkedésén, hogy még egy kicsit zavart, aztán ahogy elkaptam a pillantását, abból éreztem, hogy talán már emlékszik. Valószínűleg ő is tisztában van azzal, hogy mi történt, arcvonásai, első szava is erről árulkodott. Nem is értettem. Vajon mire is mondhatta azt, hogy kár? Arra, hogy az orvosok biztatóan beszéltek az állapotáról, vagy azért, mert most nem a Szőke állt az ágya mellett?
- Tényleg nem emlékszel? - higgadtan tettem fel kérdésemet, szemöldököm mégis úgy szökött feljebb, amiből Bence pontosan érezhette, hogy nincs minden rendben. Karjaimat még mindig magam előtt tartottam, védekezőn öleltek át, miközben tettem egy pár lépést, s megkerülve az ágyat, most mellette álltam meg. Látva, hogy messze a víz, a kezébe adtam a poharat, majd ahogy végzett, el is vettem tőle és visszatettem a pálca mellé.
- Semmi lényeges, nagyon jól sikerült a projektmunkád Lillával, kiválót kaptatok érte. Aztán megcsókoltad, nem, várj...először táncoltál vele, magadhoz húztad így jó szorosan, na és ekkor csókoltad meg - ahogy meséltem, még némi színészi játékot is belecsempésztem, mintha tényleg csak egy előadást mesélnék el neki. Hangom közönyösnek tűnhetett, de a tekintetem a valós érzelmeimről árulkodott. - Jajj, várj, majd elfelejtettem! Leszidtál, amiért késtem, meg sem kérdezted, hogy miért nézek ki ennyire pocsékul, de azért azt kiemelted hogy igen szarul festek. Ja, és még a tőlem kapott láncot is hozzám vágtad - foglaltam össze röviden is tömören, de a végén már nem játszott ott arcomon az a kis színpadias mosoly sem, elkomorultam, akárcsak a tekintetem.
- Ugyan, végül is, csak egy féltucat ember előtt aláztál meg - feleltem bocsánatkérésére, aztán el is fordítottam a fejem, mert a szemeimbe könnyek gyűltek, ahogy felidéződött bennem az előző este.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. október 20. 09:28 | Link

Karola
ispotályban - kinézet

Az ébredés eléggé meggyötört minden tekintetben. Ha a mellkasomon lévő fájdalom nem lett volna elég, a fejfájás és az, hogy Karola vádló tekintetének kereszttüzében fekszem, mondjuk úgy, nem a legideálisabb érzés, amikor felkel az ember. Azon mondjuk csodálkozom, hogy Emma még nincs itt, valahogy varázslatos erővel rendelkezik, amikor ilyen helyzetben vagyok és ott terem. Most is arra számítottam, hogy ott áll támogatólag Karola mellett és helyesel, majd ha a drága elmegy, még külön is kioszt. De legalább ez nincs, marad a szenvedés és a számonkérés, amit most nem tudok megúszni, hogy összeszedjem a gondolataimat, mert gyakorlatilag megmozdulni is fáj. Még sajnálhatnám is magamat, de az nem én lennék. Na, essünk túl rajta, meg egy pár korty vízen is.
- Sok mindenre emlékszem, csak azt nem tudom, hogy miért vagyok itt és hol van az itt - mondom nem túl barátságosan, bár nem ingerülten. Inkább beletörődött vagyok, mintsem mérges, vagy ideges. A pubban történtek felett pedig értetlenül állok, most visszagondolva. Nem is tudom, hogy miért csókolt meg Lilla, azt meg pláne, hogy miért hagytam, de azt tudom, hogy megakadályozni mégsem tudtam volna. Az egy olyan pillanat volt, aminek meg kellett történnie. Megátkoztak volna? Kétlem. Nálam ez nem így működik, mert akkor ráfoghattam volna Babunál is, na, mindegy.
- Tényleg jól sikerült és ő csókolt meg. De ez mindegy, a lényeget tekintve - fűzöm hozzám, miközben ő ingerületen folytatja a vádemelést, ahol az alperesnek nincs sok esélye. A tények magukért beszélnek, nehéz lesz bármit is kimagyaráznom...
- Nézd, nem tudom miért történt, ami történt. Változtatni nem tudok rajta, és én sem értem, hogy mi ütött belém. Még csak azt sem mondanám, hogy érdekel ő, mint nő. Bekerültem egy olyan érzésbe, ami oda vezetett, és örülök, hogy megérkeztél. Sajnálom, amit csináltam, csináltunk, megmagyarázni nem tudom és tök fölösleges is lenne, ha tudnám. Téged szeretlek, a látszat ellenére és nem akarok Lillától semmit, maximum a barátságát. Túlléptünk egy határt a pillanat hevében? Fogalmam sincs és nagyon zavar, hogy nem tudom azt mondani, hogy azért, mert mondjuk, szerelmes vagyok belé. Az legalább logikus lenne, de nem így van, téged szeretlek. Akkor is, ha fájdalmat okoztam megint. Úgy tűnik, erről nem tudok leszokni. Pihennem kell - mondom és lehunyom a szemeimet a szomorú arcomra, ami végig jelen van a beszélgetésünk során. Magamban is csalódtam és megmagyarázhatatlan ez az egész, hogy eddig elfajult. Jobb is, ha alszom egy kicsit, addig sem kell a tükörbe néznem. Most biztos nem tudnék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2021. október 20. 10:16 | Link

Bence

- A Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotályban vagy, ide hoztak be, miután összeestél - válaszoltam Bence kérdésére, hogy mert látszott rajta még a zavarodottság, s hogy nem tudja, miért is került oda, ahová. Igazából én sem tudtam volna neki megmondani ezt, nekem a gyógyítok nem adtak pontos diagnózist, csak azt mondták, hogy rendbe fog jönni. Lehet, hogy rá kellett volna kérdeznem, de annyira fáradt voltam, hogy nem igazán tudtam értelmesen cselekedni, ráadásul először látni akartam, hogy tényleg rendben van-e. Mert bármi is történt, még mindig szerettem Őt, csak épp most nehéz volt a szívem, s nem is tudtam vele úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, hisz nagyon is sok minden történt.
Emiatt nem is tudtam igazán kedves lenni hozzá, biztosan érezte is rajtam a dühöt és a csalódottságot, de szerintem már ismert jól, és tudta, hogy ha megbánt, akkor tényleg megbántódom. Ennek hangot is adtam, legalábbis a szarkasztikus megjegyzéseimből biztosan érezte, hogy mennyire megsértett.
Még  mindig összefont kezekkel álltam előtte, csak annyi időre emeltem el a balomat, míg néhány arcomba tévedt hajszálat félresöpörtem. Közben próbáltam végig hallgatni a magyarázkodását, ami kicsit zavaros is volt. Ezt mondjuk nem csodáltam, a történtek után, még sem értettem igazán. Az egészből olyasmit szűrtem le, hogy fogalma sem volt arról, hogyan is keveredhetett Lillával ilyen helyzetbe, de nekem ez a történet valamiért sántított. Bármitől is lett rosszul, ilyen véletlenek nem történnek csak úgy.
- Jajj Bence, légyszíves csak ezt ne. Lehetnél mondjuk őszinte, és nyugodtan mondhatnád azt, hogy sokat voltatok együtt, megtetszett, sokat ittál és így alakult, de ezt ne, hogy nem tudod, miért történt, mert ilyen nem történik csak úgy - mondtam még mindig kicsit feszülten, s egy kicsit megingott a bizalmam Bencében. Bár azt mondta szeret, de azzal a hévvel, ahogy s amilyen szavakat hozzám vágott, abból egész mást éreztem.
Hiába kért bocsánatot tőlem, nekem ez nem ment ilyen könnyen, s a legjobban az zavart, hogy még csak normálisan meg sem tudtuk beszélni, mert máris hunyta le a szemét. Órákig feküdt itt, nekem kellett volna lehunynom a szemem, mert már régóta fönt voltam, és nagyon fáradtnak éreztem magam.
- Bence…itt nem csak a csókról van szó. Mert jó, megtörtént, tudom, hogy az elmúlt időszakban én is hisztisebb voltam a vizsgák miatt, és ennek Te ittad meg a levét, de ez elég volt ahhoz, hogy olyan stílusban beszélj velem, és olyan szavakat vágj hozzám? Ha láttad volna magad…én nem tudom, hogy mi történt velünk - sóhajtottam, s egy kis könnycseppet ki is töröltem a szemem sarkából, mert fáj az, hogy ez egyáltalán megtörténhetett közöttünk. Az viszont látszott, hogy ő fizikálisan nincs még jól, így hiába is vártam volna, hogy találjunk megoldást a problémára. Szakítani? Megfordult a fejemben, de talán nem ez lett volna a megoldás, csak épp fogalmam sem volt arról, hogy mennyire őszinte velem.
- Na mindegy, most pihenj. Szólok a húgodnak is, hogy itt vagy, nem akartam őt iderángatni az éjszakában, és a szüleidre sem akartam ráhozni a frászt - mondtam, s  kicsit próbáltam összekapni magam, zavartan simítottam ki újra pár hajszálat az arcomból.  - Megyek vissza a kastélyba, van szükséged valamire? Küldjek be Emmával valamit? - kérdően pillantottam rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. október 20. 13:53 | Link

Karola
ispotályban - kinézet

- Oh - nyögöm a válaszára, nem gondoltam, hogy ilyen messzire kell elvinni. Ezek szerint nagyobb a baj, mint gondoltam, azt hittem, hogy mondjuk a sokktól ájultam el, vagy a sokktól és a csóktól egyszerre. Szóval nem volt elég a kastély gyengélkedője, és a falu ispotálya sem, hanem egy komolyabb intézménybe kellett hozniuk. De lám, élek, még ha nem is nézek ki fényesen, szóval biztosan megérte idáig utazni velem. A hárító beállás semmi jót nem feltételez Rolától, de mégis megpróbálok elmondani mindent, amit csak tudok. Tudom, hogy ma ezt úgysem lehet igazán megbeszélni, de valamit mondani kell, nem hagyhatom kétségek között. A ráförmedésre azonban nincs mentségem, egyszerűen akkor úgy éreztem, hogy védekeznem kell, és el kell mondanom, amit érzek. Pedig figyelni szoktam, hogy ha el is mondok mindent, próbáljak kedves maradni. Na, ott a pubba nem hogy nem sikerült, hanem csak úgy törtek ki belőlem a szavak, mintha egymásba kapaszkodtak volna és az egyik húzta volna ki a másikat belőlem. Aztán fájdalmas emlék a medál letépés is... tényleg pont ott volt, ahol fáj, csak nem hatott rám ez az egész lelkileg és testileg is? Valószínűleg csak beképzelem az utóbbit és csak szorít a szívem, ahogy nézem Őt, tele bűntudattal.
- Őszinte vagyok, nem tudom, hogy hogyan jutottunk el oda, amikor nem is szeretem, sőt nem is akartam tőle semmit. Akkor talán igen, úgy, ahogy mondtad. De én nem akartalak sem megbántani, sem lecserélni, sem eltávolodni tőled. Sőt most már kezdem azt sem tudni, hogy miért is lógtam vele annyit. Persze jó fej, meg minden de... mindegy - rántok egyet a vállamon, és láthatóan bűntudat mardossa a lelkem, ami kiül a képemre. Rendesen zavarban vagyok, mert nem tudom megmagyarázni az egész szitut, egyszerűen értetlenül állok az egészhez. Mármint emlékszem a pillanatra és jó volt és akkor azt kellett tenni, de hogy az egész folyamat hogyan jutott el idáig rejtély. Még egy kicsit tetszett is Lilla vagánysága és taszított Karola nemtörődömsége és visszautasításai, de most az egész, mintha bagatel lenne. Miért ne tanulhatna ő, miért vettem addig a szívemre ennyire, hogy ilyeneket vágjak a fejéhez? Fuck.
- Nem, nem kellett volna így beszélnem veled és nem is értem, hogy hogyan és miért csináltam. Úgy éreztem, hogy ki kell adnom magamból, de máskor is volt már ilyen és soha nem akartalak ennyire megbántani. Most akartalak, de nem tudom, hogy miért, mert egyáltalán nem érzem jogosnak ezt a stílust. Sajnálom, nem tudom mi ütött belém - nem kérek elnézést, mert nincs értelme. Vagyis biztos van, de hogy lehetne elfogadni? Majd máskor, amikor normálisabb állapotba leszek, megpróbálom kiengesztelni, ha még lehet. Azért elég durva jelenetet rendeztem, nem lepne meg, ha inkább szakítana velem. Hát rohadtul gáz vagyok, fájna és kurvára megérdemelném.
- Rendben, köszönöm. Nem, nincs, nem kell semmi - csak te, tenném még hozzá, de nem lehetek ennyire önző. Apró mosolyt próbálok kihozni magamból, ahogy felé nézek hálásan. - Köszönöm, hogy megmentettél - bágyadtan intek felé, nincs merszem elköszönni szavakkal, nehogy az utolsó legyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2021. október 20. 15:22 | Link

Bence

Azt mondta, hogy őszinte, hogy nem akart bántani, és ezt el kellett volna hinnem neki, mégis egy kicsit megingott a bizalmam irányába, s teljesen összezavarodtak a gondolataim. Eszembe jutott az, hogy féltékeny voltam a szőke miatt, de mikor szóvá tettem, Bence indulattal reagált, hisztisnek titulált, majd ott hagyott a teremnél. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy egy kis hülye liba vagyok, aki csak beképzeli magának a dolgokat, s hogy nincs abban semmi, ha ők ketten ennyit lógnak együtt a projektfeladat kapcsán. Tegnap este azonban, ahogy együtt láttam őket, összetörtem. Mert talán nekem volt igazam, mindvégig ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, miközben Bence újra és újra elmondta, hogy sajnálja.
Talán komolyan is gondolta, de ettől bennem még sem szűnt meg a fájdalom, ugyanúgy csalódott voltam, s elárulva érezem magam. - Értem - szűkszavúan ennyit feleltem csak a szavaira, de jelen pillanatban ezzel semmit sem tudtam kezdeni. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is lesz ezután, de fáradt is voltam nagyon, hogy ezen gondolkodjak. Bencére is láthatóan bőven ráfért még a pihenés, s talán az sem ártott, ha most egy kicsit pihentettük ezt a témát.
- Jól van - bólintottam, közben összehúztam magamon a kabátot, mert menni készültem. - Lilla mentett meg, ő hívta ki a SÜVEG-et, én csak bekísértelek - ez volt a teljes igazság, bár nézőpont kérdése, végül is, én is elrohanhattam volna segítségért, de abban a helyzetben ott jobbnak láttam, ha vele maradok. - Jó pihenést Bence , most megyek - köszöntem el tőle, épp csak, hogy megemeltem a kezem egy röpke intésre, aztán elhagytam a szobáját, hogy visszatérjek a kastélyba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Független varázsló


Balázs atya
offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 106
Írta: 2021. november 1. 09:45 | Link

Tamás

Hittem azt, hogy ha beszélgetünk a beteghez, az meghallja hangunkat, s ha most épp nem is tud reagálni, de talán megindítja a gondolatait, s idővel majd visszahozza hozzánk. Nem voltam ennek szakértője, mégis hittem ebben, s hittem abban is, hogy ha imádkozom, az imáim meghallgatásra lelnek. Így is tettem, ott a nő ágya mellett kértem a felsőbb erőt, hogy adjon reményt Elektra családtagjainak, a nőnek pedig kitartást ahhoz, hogy felvegye a harcot, s leküzdje ezt az állapotot. Épp, hogy csak a végére értem az imának, a szokásos mozdulattal a végén, meglepetten pillantottam oldalra, mikor Tamás rám köszönt.  - Ó, dicsértessék, megleptél - mondtam őszintén, bár azt hiszem, inkább nekem lett volna okom elmagyarázni, hogy mit is keresek unokatestvére betegágya mellett.
Felegyenesedve a székről, közelebb léptem Tamáshoz, s fogadtam baráti ölelését. - Szervusz, nem-nem - mosolyogva ráztam meg a fejem. - Az egyik énekkarosom balesetet szenvedett, elég súlyosan megsérült, de most már jobban van, őt látogattam meg, és az édesanyjával váltottam pár szót. Aztán már épp indulni készültem, mikor hallottam, hogy Elektráról beszélnek, hogy itt van. Olvastam róla az újságban, tragédia az, ami történt, de én bízom abban, hogy helyre jön, erős nő - vetettem egy pillantást az ágyon fekvő beteg felé, aztán vissza Tamásra. - Á igen, stabilak és tartósak, remek munkát végeztél. A házvezetőnőmnek, Margitkának is nagyon tetszik, gondolkodik is azon, hogy ő is csináltasson olyan asztalt. Megadhatom neki az elérhetőséged? - érdeklődtem, miközben fürkésztem, hogy milyen gondosan rendezgeti a virágokat, s mennyire odafigyel rokona környezetére. - Mit mondtak az orvosok, mennyi idő múlva várható javulás? -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hansági Tamás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 42
Írta: 2021. november 11. 11:54 | Link

Balázs

Pap barátja jelenlétéről kap egy gyors magyarázatot, amire csak megrázza baltával ízlésesen metszett vonású fejét. Egyik baj sem kevesebb a másiknál. Sajnálkozó arckifejezése is jelzi, hogy együttérez a nevezett lánnyal és a családjával. Nekik is nehéz lehet. Pont annyira mint unokahúga szüleinek. Magát nem veszi ide, mert erejéből bőven telik ennyi, hogy besegít. - Annak látszik, de igazából csak cipeli ő is  a maga keresztjét. Mert nem tehetünk mást, igaz? - fordul a kedves rokon felé és ellágyul az arca. Szemei sarkában kisimulnak a szarkalábak, ajkait szomorkásan préseli össze és mélyet sóhajt, ami széles mellkasából egy orkán erejével szakad fel. Aztán meghallja a méltatást, amire már kicsit derűsebben reagál. - Pesze, add csak meg nyugodtan. Nem is fog ártani valami munka, mert ezektől a fehér falaktól a nyavalya tör ki lassan - legyint erős és hatalmas kezével, mintha elhessegethetné a kórház teljes valóságát. Bármin jobb mókolni, mint azon kattogni, hogy mi lesz vagy pont mi nem lesz Elektrával és a kis Imolával. A gyerkőcöt talán még jobban is sajnálja. - Lilájuk sincs azoknak semmiről. Olyanokkal traktálják szegény Robi bát, meg Iza nénit, hogy "lehetséges, hogy holnap magáhoztér" meg, hogy "a megfelelő kezelés és támogató jele lét mellett még bármi megtörténhet". Aztán meg azzal rémiszgetik őket, hogy lehet élete végéig így marad, de ha leállnak a szervei akkor el kell gondolkozniuk a donáción. Gondolhatod. Ez a remény libikóka teljesen kikészíti őket - beszél folytott haraggal, majd unokahúga felé fordulva folytatja, mintha hallaná - Úgyhogy azt ajánlom Eldám, hogy mielőbb válassz térfelet... - lehorgasztja és megrázza fejét. Megszokta, hogy a nő ilyenkor visszavág valami élesnyelvű és frappáns szöveggel. Meg úgy néz rá azokkal a sötét szemeivel, hogy hegyomlásnyi óriás létére megremeg a térde. Szóval furcsa, vagyis inkább ijesztő most ez a nagy hallgatás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...A jellem olyan, mint a fa, a hírnév pedig, mint az árnyéka. Az árnyékra gondolunk, pedig a fa a lényeg..."
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Független varázsló


Balázs atya
offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 106
Írta: 2021. december 26. 22:14 | Link

Tamás

- Ez így igaz, mindenkinek meg van a maga keresztje - egyetértően bólintottam, Tamás nagyon is átlátta a helyzetet, gondolkodásában egy kicsit hasonszőrű volt hozzám, már csak ezért is értettük meg egymást félszavakból. Látszott rajta az aggodalom, át is éreztem a helyzetét, rossz lehetett látni egy közeli rokont ilyen állapotban, de ezért is igyekeztem támogatni, így vállon veregettem, biztatva, hogy minden megoldódik majd. S hogy ne csak a szomorú esetről váltsunk szót, a munka is felmerült, elégedett is voltam Tamás munkásságával, olyannyira, hogy ajánlani is akartam másoknak.  -  Rendben van, akkor megadom neki a neved, szerintem majd felkeres. Illetve, ami azt illeti, az étteremben is lenne egy kis munka, a bárpult belső polcai nem úgy funkcionálnak, ahogyan kellene. Ha lenne időd, beugorhatnál majd a Noéba, és ránézhetnél - bíztam a szakértelmében, kicsit már bántam is, hogy azt a pultot nem vele csináltattam, de ki gondolta volna, hogy egy másik ács rossz bútort készít nekem?
Pillantásom aztán visszatévedt az ágyon fekvő betegre, rossz volt egy életerős nőt ilyen állapotban látni, főleg annak tudatában, hogy egy kislány várta őt odahaza. - Rémisztgetik? Ejj, nem szabadna előre ilyesmit mondaniuk. Persze sok minden megtörténhet, de én még hiszek a csodákban, a gyógyuláshoz idő kell - ezt teljesen komolyan is gondoltam.  - Ez nem lehet könnyű Tamás, de most neked kell összefogni a családot és szerintem képes vagy rá - biztattam továbbra is barátian, majd ismét a nőre néztem, s vissza Tamásra.
- Kitartást, és térj be majd a Noéba, várlak szeretettel - ezt már nem csak a munka végett mondtam, ha kedve lett volna beszélgetni, tudhatta így, hogy számíthat rám. - Nekem most mennem kell, jobbulást Elektrának! - köszöntem el, majd mentem tovább a dolgomra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2022. január 11. 19:50 | Link

Rónaky Erik


Különös jelenség a deja vu...Egyesek úgy vélik csupán emlékezetünk villanásnyi csalódása, míg mások azt gondolják, hibás szál életünk szövetében, melyet az azt megalkotó hatalom, mementó gyanánt látni enged számunkra, egy adott pillanatban. Amikor arra már készen állunk. Bármi is legyen az igazság, a tényen, miszerint zavarba ejtő élmény, jottányit sem változtat. Újraélni egy már megtörtént eseményt, hősnőnknek pedig, egyenesen felkavaró. Elsodorta az idő, mely szinte száguldott vele. Annyi minden történt, hogy ocsúdni is alig volt érkezése legutóbbi kontrollja óta. Visszatért az emlékezete, de ezt senki sem tudhatja. Egyedül orvosa fogja csak, mert neki bevallja. Legalább egy valakinek nem kell hazudnia. Mellette szól még az is, hogy titoktartás kötelezi a fehér taláros mágust, akiben hősnőnk bizalma, nem csak emiatt, de mély és töretlen. Az idősödő férfi szemeiben ott volt minden. Elég volt csak látnia, hogy Elektra bízzon és higgyen benne. Hozzá érkezett most tehát a szokásos ellenőrzésre. Havi egy alkalommal jön el, hogy megvizsgálják és biztosítsák afelől, hogy gyógyulása jó úton halad. Lehet teljes is a végén. Ez volt kezdetektől a prognózis ez lett ma is az eredmény. Erős a szervezete, s agya sem szenvedett olyan sérülést, ami gátja volna tökéletes felépülésének. Mindig ezt mondják, mióta csak felébredt. Most is minden rendben ment, s már csak zárójelentésére kell várnia. Közben, míg készül nincs nyugovása. Sétálni kezd végig, a folyosó hosszán. Ezen szobák egyikében feküdt. Emlékszik még arra is, hogy a kilencvenkilences számúban. Sorjáz immár az ajtók előtt egy ideje. Csizmája sarka halkan koppan, majd hirtelen megtorpan. Az egyik ajtó résnyire nyitva maradt. Óvatosan nyúl a kilincsért, hogy becsukja. Egyszerű gesztus volna, s nehezére sem esne, azonban vesztére bepillant a szűk résen, s azonnal megdermed a mozdulatban. Rőten csillan a téli napfény a beteg haján. A deja vu azonnal összeszorítja hősnőnk szíve táját. - Ugye nem Ő az? Ugye nem!? - kérdezi kétségbeesett belső hangja, pedig az igazság nyilvánvaló. A páciens, aki a speciális, hosszú mozdulatlanságra tervezett, ám látványosan kórházi ágyon fekszik, számára teljesen idegen. Összeszorítja szemeit, mélyet lélegezve próbál uralkodni magán és a valóságot tudatosítani elméjében a gyötrő-hamis balsejtelmek helyett. - Vajon ki lehet? - terelődnek gondolatai a helyes mederbe, hogy ugyanekkor, ösztönösen mozdulva, belépjen a kórterembe. Tudja, hogy ez nem helyes, sőt mondhatni tilos, mégis megteszi ennek dacára. Orrába belemar a helyiség jellegzetes aromája, de ez sem tántorítja el, ahogy a feltörő emlékek árja sem készteti visszakozásra. Megáll hát az ágy mellett, majd lenéz, egyenesen a betegre. - Fiatal. Túl fiatal... - állapítja meg némán, mialatt sötét, kifejező szemei megtelnek érzelmekkel. Egy másodpercre magát véli látni a lány helyén. Újabb deja vu rohan át egész lényén, utat nyitva ajkán gyöngyként kigördülő szavainak. - Nem ismersz engem, ahogy én sem téged...De jártam ott, ahol te most és tudom, hogy van kiút...- suttogja bizonysággal telt, bársonyos hangon. Igazat beszél. Neki sikerült visszajönnie. Ezért hiszi azt megingathatatlanul, hogy akár ez a névtelen, fiatal lány is képes lehet az ébredésre. Kómában lenni és visszatérni, Elektra számára nem a véget jelentette, hanem egy új kezdetet. Szerencsés ezért? Meglehet. Azonban talán ki is érdemelte ezt a mondhatni második életet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."
Rónaky Erik
Független varázsló


Az özvegy
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 23
Írta: 2022. január 13. 11:20 | Link

Rothstein Elektra


Minden napnak megvan a maga állandósága. Ugyanakkor kelni, ugyanakkor dolgozni menni. Változatos, mégis hasonló ételeket fogyasztani. A munka végén pedig az út mindig ugyan oda vezet vissza: Az ispotályba. A nap legjobb része, amikor tudom, hogy hamarosan újra láthatom a húgom, beszélhetek hozzá, megérinthetem a kezét. Vele lenni, amíg csak engedik, majd elköszönni, hazamenni, lemosni magamról a nap mocskát, aludni, és végül újrakezdeni mindent. Ennyi az életem, évek óta. Elfogadtam, és nem is kívánok változtatni rajta. A munkám az életem, a szerelmem. A családom pedig az, akihez éppen tartok. Akinek el kell mondanom, hogy a minap elvitték azokat a dolgokat, melyeket elajándékozott volna, hogy megcsináltam az alapot, amit kért, hogy a pénzt odaadtam az előkészítőnek. Mindent megtettem, amit szeretett volna ő is megtenni a tizenhetedik születésnapján. Sok mindent kell megbeszélnünk egymással, és éppen ezért lep meg, hogy nincs egyedül, de nem is ápolókkal van, amikor belépek a szobájába.
- Elnézést, segíthetek?
Hangomra nyugalmat erőltetek, ami fontos, hogy én magam is lenyugodjak. Az elején, az első néhány hétben sokan mondták, hogy ez egy átmeneti állapot. Ők vigasztalni próbáltak. Ellentétben azzal, amit legutóbb az orvosa mondott. Annak az esélye, hogy kitalál onnan, ahol van, minimális, és ha meg is történik, katasztrofális következményei lehetnek. Viszont nem szenved, és talán hallja is azt, amit mondok, így hát, képtelen vagyok megtenni azt, hogy kimondom, érjen végre véget a földi élete. Néha, váratlan pillanatokban úgy érzem, hogy ott van velem, átkarolja a vállam, figyeli az életem, és segíti, hogy másmilyen legyen. Nem hiszem, hogy tetszene neki, amit lát, és nem is hibáztatom ezért. De nekem rendben van így, és ezt egy makacs tinédzser lelke sem változtathatja meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2022. január 13. 13:49 | Link

Rónaky Erik


Olykor önnön képzelete űz játékot az emberrel. Néha egyenesen holtat idéz, hogy ezáltal korbácsoljon fel érzéseket, s keltsen életre elfeledettnek hitt emlékeket. Puhán ér a fiatal lán hajához, ami a fényben, mintha lángolna. Törékeny, békés, akárha csupán pihenne. Hősnőnk teljesen belevész a kettősüket körül ölelő, éteri csendbe. Fogalma sincs, hogy kicsoda, mit sem számít, hiszen az sokkal fontosabb, amit mellette átél. Ugyanígy feküdt nemrég, pár kórteremmel arrébb. Bezárva saját elméje labirintusába. Vajon tényleg a férje és a fia vezették ki onnan? Vagy saját erejének manifesztálódása volt két elhunyt szerette? Akkor sem értette, ahogy most sem, hogy miért és miképp jutott vissza az életbe. Még néha manapság is elmereng ezen, próbálva magyarázatot találni, sikertelen. Talán vannak olyan kérdések, amikre nem is kell válaszokat kapnia. Ezt nehéz megszoknia. Pedig tudja, hogy elég volna egyszerűen csak elfogadnia a történteket. Ebből a gondolatmenetből zökkenti ki a mögötte megszólaló hang. Újabb deja vu hulláma gerjed lényében. Férje hallja, s ahogy megfordul, a másodperc tört részéig őt is látja az érkezőben. Rádöbben azonban, még idejében, hogy a vele szemben álló férfi egy másik idegen. Szemeiben különös fény csillan a benne időközben gyűlt könnyek mellett. - Bocsásson meg, csak nyitva maradt az ajtó...- kezd bársonyos, kissé rekedt hangon beszélni - Megláttam őt idebenn, ahogy be akartam csukni, és eszembe jutott, hogy milyen volt, ugyanitt lenni... - magyarázza visszanézve a fiatal lányra - Egek, miket beszélek! - rázza meg fejét, amitől sötét fürtjein táncolni kezd a fény - Sajnálom én csak, annyit mondtam neki, hogy van kiút. Tudom, mert nekem sikerült megtalálnom - szorulnak össze vékony, hosszú ujjai ősöreg táskája pántján, miközben szép ívű ajkát szomorkás mosolyra íveli. Ezután csak áll némán, mert nem tudja mit mondhatna még a vele szembenállónak, akiről azt sem tudja hozzátartozó-e vagy épp a lány orvosa, civil öltözetben. Hősnőnket felzaklatta ez a néhány perc. Talán jobban, mint az a rövidke találkozás Zsófiával és Otíliával. Nehéz titkát egymagának kell cipelnie. Döntése szép lassan belülről emészti majd el azt, akit egykor Rothstein Elektra Imeldának hívtak. Bárcsak beszélhetne. Elmondhatná az egészet, de nem lehet. Senki sem tudhatja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."
Rónaky Erik
Független varázsló


Az özvegy
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 23
Írta: 2022. január 14. 07:54 | Link

Rothstein Elektra


A hosszú, szürke szövetkabát zsebeinek mélyére rejtem a kezeimet, ilyenkor nincs nálam táska, felesleges, hiszen minden, amire szükségem van, elfér a belsőzsebemben is, így nincs mibe kapaszkodnom úgymond. Nem kedvelem, ha idegenek lépnek be a privát életterembe, és a húgom szobája mindenképpen ide tartozik, de mégsem kívánok udvariatlan lenni. Az eset után ezt a helyet nagyon sok ember ellepte, voltak gyógyítók és nővérek is, azonban sok firkász és katasztrófa turista volt, akiket szívből gyűlölök a mai napig, és éppen miattuk van elhatalmasodó rossz érzésem, ha olyan ember van itt, akit nem ismerek.
- Értem asszonyom.
Még egy aprót biccentek is, a hirtelen jött feszültséget már megtanultam testi cselekedetekkel levezetni. Az ujjaim ökölbe rándulása, majd hirtelen kiengedése és kényszerítése, hogy nyitott tenyérrel maradjak, illetve a biccentés és fejrázás is ilyenek. A hangom nyugodt, semleges, a kellemes tónusba azonban némi rideg profizmus vegyül. Nem ellene szól, gyerekkorom óta ilyen a hangom.
- Mennyi időt töltött ott, mielőtt kijutott?
Van egy reális oldalam, az, aki érti és elfogadja a tényt, hogy a húgának az a legjobb, ha többé nem kel fel, sőt, talán az lenne a legjobb, ha nem kényszerítené maradásra, míg egy másik fél minden kis morzsában kapaszkodót vél felfedezni, legyen az bármennyire is banális. Másnak is sikerült, ez egy jel. Az volna? Abba bele se gondolva, hogy mit okozna neki, ha felkelne, hogy milyen lenne, egyelőre csak abba kapaszkodom, hogy másnak is sikerült.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2022. január 14. 13:47 | Link

Rónaky Erik


Kijózanító erejű a mozdulat melyeket észrevesz. Apróság csupán, de beszédes az, ahogy a férfi fejét mozdítja. Kimért és visszafogott hanghordozása egyként összecseng vele. Hősnőnk rádöbben, betolakodó vált belőle. Szándéka szerint menekülne, de valami mégis itt tartja, több lépésre az érkezőtől. Visszapillant a lányra, majd a vele szemben álló arcára vet fürkésző pillantást. Ennyi is elég, hogy megállapítsa, rokoni szálak fűzhetik őket össze. Erre bizonyság számára a két idegen hasonló vonallal metszett orra és állkapcsa. További vizsgálódásának a férfi kérdése vet véget. - Csupán nagyjából két hónapig voltam saját elmém labirintusába zárva - kezd felelni és kezeit leengedi maga mellé. Végre beszélhet valakivel anélkül, hogy hazudnia kellene. A szavak, akár a friss levegő úgy esnek most neki. - Életem legkülönösebb élménye volt, ha az ilyesmi annak nevezhető - folytatja révedőn, mialatt megeleveníti magában azt a furcsa, álomszerű helyet, ahol emléki közt sorjázott a kiutat keresve. A vörös ajtót, ami mögé, ma már szinte biztosan tudja, hogy a Hegével kapcsolatos emlékeit rejtette, hogy biztonságban legyenek. Derengő fényű folyosók jelennek meg lelki szemei előtt. Ajtók és fojtott hangú neszezés sejlik elé, s vet visszhangot koponyájában. Sötét lélektükrei mélyén örvénylenek érzései - Tudja, rám omlott egy épület. A holmimért mentem be, hogy elhozzam, de ki már nem jutottam - fedi fel azokat a részleteket, amikre egyfelől emlékszik, másfelől elmesélték neki a szülei. Egy dolog veszett el memóriájából mondhatni végleg és az a baleset konkrét pillanata. Valójában az a néhány perc, ami azt a fura hangot követte, amire odabenn, a lemezeket keresve felneszelt. - Ő mióta van itt? - tereli vissza gondolatait azzal, amihez még mindig a legjobban ért elméletileg. Kérdez tehát, hogy visszazökkenjen ebből a meglehetősen inkompetens lelkiállapotból, a rá jellemzően határozott és céltudatos viselkedésbe. Nem ragadhat a múltban. Nem kószálhat annak a labirintusnak a folyosóin most, hogy visszatért az életbe. Rengeteg feladat vár rá még, amiket eltervezett. Ott a lánya nevelése, a képregénye és az a szomorú, döglött akta. Az öngyilkos színésznő naplója.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."
Rónaky Erik
Független varázsló


Az özvegy
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 23
Írta: 2022. január 14. 20:10 | Link

Rothstein Elektra


Két hónap... A második hónapban még mindenki reménykedett. Ha csupán két hónapja lenne ilyen állapotban, talán még mindig aggódnék, de nem két hónapja volt, és nem is négy, bár a kettő környékén van valahol a kritikus határ, de olyan régen volt már, hogy én magam már nem emlékszem arra, hogy milyen is volt az. Mi történt a második hónapban. A családom, a szüleim, a nejem temetésén túl éjjel és nappal is azon a roskatag széken ültem, és könyörögtem, kértem Stellát, hogy ébredjen fel, hogy jöjjön vissza, és mindent megígértem neki, hogy jobban vigyázok rá, mint bármire, hogy ő a legdrágább kincsem. Emlékszem mozzanatokra, érzésekre, tévesnek hitt megmozdulásokra. Akkoriban mindent a gyógyulás jeleként érzékeltem.
- Szerencsés, hogy viszonylag sértetlen maradt.
Hiszen, ha most ránézek, nem gondolnám, hogy bármi is történt volna vele, a kezei, lábai épek, az arca nem roncsolódott, a beszéde tiszta, érthető, mozgásában, koordinációs képességeiben rendben van. Az eset bár sajnálatos, ha sajnálatomat fejezném ki, nem lenne valós, hiszen nincs mit sajnálni, inkább a szerencséjét szeretném kiemelni, hiszen valóban az, mintha nagyon erősen megdolgozott volna az őrangyala annak érdekében, hogy folytassa földi életét. Stelláé is sokat dolgozott, de nem volt elég erős, és egy pillanattal előbb adta fel.
- Ezerötszáznyolcvannégy napja.
Napokban a rák túlélők és az alkoholizmussal küzdők számolnak, nem azok, akiknek a szerettük kórházban fekszik. Négy év, négy hónap és egyetlen nap. Ennyi ideje van itt a húgom, mégsem vagyok képes évekkel és hónapokkal válaszolni, az én számaim sokkal inkább darabszámok. Mikor egy-egy időhatárt megszabunk, akkor sem éveket és hónapokat írok fel, hanem napokat, mert a dátumok kiesnek, de a napok sosem. A napokra rendkívül jól emlékszem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2022. január 14. 20:53 | Link

Rónaky Erik


"Szerencsés, hogy viszonylag sértetlen maradt". Ez a mondat annyira szépen hangzik. Olyan pozitívan, amennyire csak az adott helyzetben lehetséges. Pontosan úgy, mintha csak az egyik orvosa mondta volna bíztatás gyanánt. Hősnőnk szép ívű ajka megrándul. - Mondja ezt a lelkemnek - ejti ki szomorúan megjegyzését, amit nem képes magában tartani. Elpillant az ablak felé, hogy inkább a hóval fedett fát lássa, majd folytatja - Néha azt kívánom, bárcsak ne ébredtem volna fel, de tudom akkor önző volnék. A családom ezt a keveset is megszenvedte - beszél egyre elfúlóbb, sötét tónusú hangon, ezért inkább elhallgat. Nem tudja befejezni gondolatmenetét. Túl fájdalmas elképzelnie min mentek keresztül a számára fontos emberek. Illetve abba, mit állhat ki a vele szemben álló, az ágyban fekvő lány miatt, nap nap után. Kisvártatva a férfi válaszol korábbi kérdésére, s bár ne mondta volna ki a napok számát, amit rokona itt töltött - Megkövetem önt, uram és tisztelem az erejéért. Mert ez nagyon hosszú idő - néz vissza az idegenre és legördül egy könnycsepp az arcán. Érzelmei még mindig sokkal labilisabbak, mint régen. Akkor sem volt a nyugalom szobra, vagy épp passzívnak mondható jellem. Manapság pedig még inkább el tudják ragadni az emóciói. - Most biztosan szánalmasnak tart - töröli meg kapkodva arcát kézfejével, hogy azután egy fanyar szépségű mosollyal odázza el ezt a banális helyzetet - Nem szoktam ennyire inkompetensen viselkedni. Úgy lehet ez még a kóma utóhatása - magyarázkodik, majd egy kicsit közelebb lép, hogy ha már így esett bemutatkozhasson. Azonban nem veszi észre, hogy táskája pántja épp most adta meg magát az idő vasfogának. Nem csoda. Férjétől kapta sok éve, s hordta magával mindenhova. A táska tehát olyan gyorsan zuhan le és csattan a padlón, hogy érkezése sincs utánakapni. Tartalma kiömlik a padlóra. Ott hever pénztárcája, kopott jegyzettömbje, rádiós belépője, bicskája, képregénye első nyomata és egy kis szaténnal fedett, aranyozott fedlapú napló mind kettejük között. - Fenébe! - szentségel kétségbeesetten, majd ajka elé kapja a kezét, s lehajolva próbálja menteni a menthető. Mióta kijött a rehabilitációról kétbalkezesebb lett. Ennyit arról, hogy viszonylag sértetlen. Régen simán elkapta volna a lefelé csúszó táskáját, olyan jó reflexekkel rendelkezett. Erre most már nem képes és csupán remélni meri, hogy ahogy az emlékei, egyszer ügyessége is vissza fog térni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."
Rónaky Erik
Független varázsló


Az özvegy
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 23
Írta: 2022. január 14. 21:30 | Link

Rothstein Elektra


Újabb biccentés. Racionális ember lévén, vagy talán mert a családom súlyos árat fizetett, és a mai napig nem tudja senki, hogy pontosan miért is, de nekem a lélek az nem eléggé kézzelfogható. Nem voltam mindig ilyen, életem jelentős részében vidám és optimista voltam, egy ideje, egészen pontosan ezerötszáznyolcvannégy napja inkább olyan vagyok, mint egy gép. Munka és létfenntartás, vagyis evés, ivás, sport, alvás. Ez az öt dolog van csak szem előtt, más-más időráfordítással.
- Nem tiszteletre méltó, hogy életben tartok valakit, akinek a legveszélyesebb az ébredés.
Mert az agyi károsodás már garantált, hiszen évek teltek el, és ha fel is kelne, újra járna, beszélne, akkor is kimaradt számos év az életéből. Nem úgy, ahogy a konzervatív családokban élőké, ő konkrétan tizenhárom éves gyerekként hunyta le a szemeit, izgatottan várva a felvételi levelét, a pálcavásárlást, hogy már csak egyetlen év és jön a "nagy iskola", és ha most kinyitná, felnőttként kellene helyt állnia. Én az ő korában vettem feleségül Karint, és pontosan tudom, hogy mit jelentett számunkra az a néhány év, amit a Bagolykő falai között tudhattunk. Szívtelen lennék? Nem. Nekem minden érzésem és minden szeretetem rá koncentrál.
- Az emberek érzései a sajátjai. Mindenki másképp fejezi ki magát.
Én a csenddel. Onnan tudtam, hogy a feleségem tökéletes választás, hogy a csendet élveztem vele a leginkább. Egy légtérben, mindenki a maga dolgával foglalkozva, féltékenység, gyanakvás, háborúskodás nélkül, megkérdőjelezhetetlen bizalommal és kapcsolattal. Vele lenni maga volt a tökély, és éppen ezért, ez az, amit a legjobban szeretek is. A csendet. Feltételezve, hogy távozni kíván, ahogy elindul, illedelmesen arrébb lépek az ajtóból, elvégre mégis, ez a szoba két ember intimszférája, ám mielőtt még elérné a kijáratot, a táska megadja magát, mintegy felfedve a lényegét.
- Engedje meg.
Leguggolva a kezembe veszek pár dolgot, köztük egy igazolványt is, amire elhúzom a számat. Firkászok. Gyűlölöm őket, mindig is utáltam mindet. Szólni mégsem szólok, csak visszaadom neki, ahogy a naplót is.
- Úgy tűnik, ez még mindig divatban van, a nejemnek is ilyen naplója van.
A házasság tagadhatatlan ténye a gyűrű az ujjamon, amit még Karin húzott az ujjamra, és amit azóta se vettem le. Tizenhét éves korom óta házas vagyok, és a mai napig annak is tekintem magam, függetlenül a helyzetünktől. Amikor úgy néz ki, hogy minden megvan, felemelkedem, és arrébb lépek az útjából. Elvégre váratlanul indult el, de elindult, furcsa lenne, ha ott állnék az ajtóban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2022. január 14. 22:11 | Link

Rónaky Erik



Csendbe burkolódzik, amit csupán a férfi kellemesen búgó hangján kiejtett szavai törnek meg olykor. A vele szembenálló, bár vitathatatlan joga lenne hozzá, nem akolbólította ki a kórteremből, s nem is ítélkezett felette. Ezzel hősnőnk érdeklődését, mondhatni felkeltette. Ezért immár figyelmesen hallgatja őt, s próbál koncentrálni, hogy arcából és mozdulataiból olvashasson. Így most tanult tudását felelevenítve, komolyan elemezni kezdi. Tekintetét kifürkészhetetlennek látja, szemei be nem kategorizálható árnyalattal rendelkeznek. Beszéde bár nem bő, mégis választékosnak hat Elektra fülének. Amikor úgy tűnt elmondott mindent, akkor szerette volna megtudni a nevét, ám megtörtént a baleset. Táskája leesett. Mindketten lehajoltak és a holmik felszedése közben a férfi elhúzta a száját rádiós belépője láttán. Szóvá nem tette, de egyértelműbb jel volt arckifejezése bármilyen frázisnál. Elvéve tőle azonban hősnőnk nem sütötte le szemét. Sosem szégyellte hivatását, s ezen nem ma fog változtatni, annak ellenére sem, hogy rosszul esett neki a férfi reakciója. Emberből vannak a riporterek is, ám ezt sokan szeretik elfelejteni. Könnyebb démoni lényekként tekinteni rájuk. Tudja jól, hogy ez így van, csak néha ez egy arculcsapással felérő emlékeztető. - Az egyik esetem áldozatáé volt - szólal meg miközben kezébe veszi a naplót, s ujjain megérzi a selyem hűvösségét - Oknyomozó riporter...vagyok - ejti ki bizonytalanul az utolsó szót. Olykor úgy hiszi már nincs jogalapja azt állítani, hogy felderít eseteket. Azonban ha valóban vissza szeretné kapni az életét, melyet valójában hazugságra épít, akkor el kell hinnie, hogy még képes igazi újságíróként viselkedni, aki felderíti és napvilágra hozza az igazságot. - Régi ügy, amit már akkoriban lezártak, de most megtaláltam ezt, és nem hagy nyugodni a tartalma - pillant le a könyvecskére, hogy azután visszacsúsztassa hűtlen táskájába. Nem akar többet elárulni, de olyan felszabadító érzés végre az igazat mondani. Félelem nélkül beszélni valakivel, akinek semmi köze kusza életéhez. Napról napra egyre jobban fojtogatja a valótlanság. Annyira erősen szorítja, hogy amikor már nem bírja, bezárkózik dolgozószobájába, lefedi bűbájokkal, majd addig ismételgeti az igazságot, s tettetésének okát, míg ki nem tisztul tüdeje, elméjével egyként.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."
Rónaky Erik
Független varázsló


Az özvegy
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 23
Írta: 2022. január 20. 12:30 | Link

Rothstein Elektra


- Nincsenek jó tapasztalataim a riporterekkel.
Valószínűleg nem is lesznek soha, hiszen hogyan is lehetnének, mivel a ragadozók a halott és kómában lévő szeretteimet úgy fotózták körbe, mintha vásári látványosságok lennének. Az ilyenek miatt az emberben kialakul a szakma és a benne dolgozók iránt a rossz érzés, de ez általános és nem személyes. Egyikük nevét sem tudom, nem is akarom. A banki alkalmazottakat sem szeretik sokan, ennek is megvan a maga oka. Ez már csak ilyen, mondják.
- Döglött akta?
Akárcsak a családom gyilkosának kiléte, egy ideig engem is minden nyom lázba hozott, egy ideig az aurorok mindent megtettek, hogy megtalálják. Fél évig. Fél évig nagyon aktívak voltak. Aztán már csak akkor, ha kérdeztem, majd akkor sem. A gyilkos vagy gyilkosok kiléte ugyanolyan homályba vesző, mint maga az indíték. Én pedig egyedül maradtam a világban, a munkámmal és az élet és halál között lebegő húgommal. Van, akihez beszélhetek, de nincs, aki válaszokat ad. És ha lenne is, nem tudom, hogy ennyi év távlatából lenne-e értelme. A családomat nem hozhatja vissza, Stellát nem hiszem, hogy elengedném. El kellene, tudom, de nem megy. Képtelen vagyok rá.
Most is, ahogy rá pillantok, tudom, hogy a vonásaim ellágyulnak. Ártatlan arcát látva csak az az egy gondolat van bennem, hogy képtelen vagyok az ő jelenlétében kemény lenni. Felnőtt. Az én kicsi, kíváncsi, kajla kishúgom felnőtté vált, és ki tudja, lehet, hogy nem is tud róla. Zavartan köhintek egyet, ahogy a nő felé pillantok, és próbálom az érzelmek egészét eltüntetni, amíg jelen van.
- Sok sikert kívánok a nyomozásához. Vissza nem hozhatja, de méltó lezárást adhat neki.
Nekem is ezt kellene, de nem, még nem. Talán sosem leszek egészen egyben ahhoz, hogy őt elengedjem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2022. január 23. 09:40 | Link

Rónaky Erik


Felnyalábolja táskáját és maga elé szorítja amolyan védőfal gyanánt. Nem tart a férfitól, ahhoz nézete szerint túlságosan jólszituált, hogy belé kössön. Ezért sem rest szóra nyitni a száját. Annyira jó igazat mondania, hogy kihasznál minden adandó lehetőséget. - Nekem sincsenek - mondja válaszul tehát, s megelőzendő a félreértést folytatja - Amikor a férjem és a fiam meghalt, akkor nálam is megjelentek azok a keselyűk, akik miatt általános közutálat övez bennünket - megcsóválja fejét, mely rosszallásának egyértelmű jeleként értelmezhető - Szóval megértem - teszi még hozzá, majd kinyújtja kezét és fél lépést közelebb megy a férfihoz - Rothstein Elektra, egyébként - mutatkozik be és amennyiben a férfi viszonozza gesztusát, úgy röviden de határozottan megrázza a kezét, ha viszont nem akkor visszateszi táskájára. - Igen. Nálunk így nevezik azokat az ügyeket, amikről már mindenki lemondott - válaszol és örömmel konstatálja, hogy némi érdeklődést vél felfedezni a férfin a totális elutasítás helyett. Ezért tovább beszél úgy, hogy beleszövi ezt az aktuális ügyet is szavaiba - Köszönöm, rám is fér a siker. Az ilyen döglött aktákat ugyanis nem sokan merik felnyitni, mert sokszor olyasmit rejtenek, ami olyan köröket érint, amelyeknek nagy befolyása van. Nem vet jó fényt senkire, ha évek múltával rábizonyítanak egy lelkén közvetve száradó halálesetet -  meséli és szinte látszik rajta, hogy életre kel egész lénye - Nekem az célom, hogy ezt az ügyet lezárjam és az eddig rejtve tartott igazságot feltárjam. A kérdés ilyenkor mindig az: Hogyan? - fejezi be végül és magában valóban eltanakodik egy pillanatra az iménti kérdésen. Fogalma sincs miként fogjon hozzá. Van egy naplója, de a benne szereplő emberek köre számára túl zárt. Egy kapocsra volna szüksége, aki segít neki és bejuttatja. Inkognitóban, ha kell egy másik ember bőrében. Ehhez majd Zlatan segítségét kéri. Mark túl fontos számára. Nem sodorhatja veszélybe. Az aurorba úgy érzi kezd beleszeretni, pedig az ő helyzete sem épp könnyű. Hiszen lehet, hogy él és egyszer visszatér a neje. De az érzéseknek nem lehet parancsolni, ugye? Nem. Nem lehet. Ezért tehát inkább a lányára és a munkára koncentrál. Közelébe kell kerülnie annak a személynek aki miatt a naplót egykor birtokló szépséges ifjú színésznő öngyilkos lett. Ez a legfőbb célja most. A szívnek az ő ügye várhat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."
Rónaky Erik
Független varázsló


Az özvegy
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 23
Írta: 2022. február 9. 17:43 | Link

Rothstein Elektra


- Rónaky Erik.
Természetesen viszonzom a kézfogást, ennek az apró és sokak szerint jelentéktelen, vagy éppen túlértékelt gesztusnak van az egyik legnagyobb ereje a világban, csak éppen az emberek nem tudják, vagy nem akarják megérteni. Minden a kézfogásokon múlik, a kapcsolatok alapja, melyek előrevihetnek az életben. Milgram elmélete szerint, noha ő maga sosem használta ezt így, a világban élő emberek legfeljebb hat kézfogásra vannak egymástól, így lett a hat kézfogás elmélet, amit mint már említettem, Milgram sosem használt így, de mégis az ő nevéhez köthetünk. Ha az ember szán egy kis időt a kapcsolatai feltérképezésére, rájöhet, hogy ez nem ostobaság. Én magam például tudom, hogy kettő kézfogásra vagyok egy afrikai benszülött törzs főnökétől, és szintén kettőre Putyintól, vagy éppen a pápától, habár utóbbihoz valószínűleg egy hosszabb úton kéne elindulnom.
- Őszintén sajnálom a családját, ezek szerint a sajátjuk iránt sincsenek tisztelettel.
Mert valljuk be, nincs lelkük. Tudom, hogy van különbség újságíró és újságíró között, de jelen pillanatban csak azt tudom biztosan megállapítani, hogy azoknak, akiket ennyire hajt az információközlés, akik gátlástalanul átmennek mindenen és mindenkin, egyáltalán nincsenek érzéseik, hiszen nem számít nekik senki és semmi.
- Azt mondják, hogy vannak dolgok, amiket jobb nem bolygatni. Azt hiszem, ezek az esetek is ilyenek.
Egy ideig én is nagyon akartam tudni, hogy mi történt, hogy ki tette, miért tette, majd az évek egyre csak teltek, és végül azon kaptam magam, hogy a maslow-i piramis aljának nagy részét, az evést, ivást, alvást megvalósítom, eljárok dolgozni, és a napom legszebb időszaka akkor kezdődik, amikor átlépem ezt a küszöböt, és a húgommal lehetek.
- És hogyan? Gondolom már vannak nyomai.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Igazságvadász
offline
RPG hsz: 559
Összes hsz: 870
Írta: 2022. február 12. 12:47 | Link

Rónaky Erik


A férfi neve kellemes, s némiképp ismerősen cseng számára. Valahol talán már látta nyomtatásban, vagy halhatta. De honnan is rémlik? Tűnődik pár pillanatig, de nem ugrik be neki hirtelen semmi, így el is dönti, ott helyben, hogy utána fog nézni egy kicsit. Ujjgyakorlat lesz, erre akár fogadni merne. Sok mindent megtudott róla. Még kézfogása is beszédes. - Mi is csak gyarló emberek vagyunk, akiknek meg kell élniük valamiből. A bulvár pedig a legpiacképesebb irány a szakmában - magyarázza beletörődő arckifejezéssel. Sosem vonzotta, hogy mások jó vagy épp rossz sorsán csámcsogjon. Neki nem ment a pletyka gyártás, így nem is lett vagyonos sztárriporter. Ezért is kellett mindig takarékoskodnia és használ most egy olyan tűzhelyet, amit másodkézből kapott. - Ebben nem értek egyet. Az igazság felszabadít, megnyugvást ad vagy épp segíthet túljutni az élet nehézségein - osztja meg a férfival vélekedését. Tudja jól, hogy most valójában maga ellen beszél, de talán egyszer eljön a nap, amikor nem kell majd hazudnia. Megélheti az igazság kiderülésének katarktikus, mindent felülíró élményét. Ebben hisz. Ebben kell hinnie, hogy napról napra hitelesen játszhassa szerepét. - Igen. Vannak nyomaim. Ariadnéként fogom felgöngyölíteni a szálakat. Első lépésként mindig kutatok. Ebben az esetben végig fogom járni ennek a fiatal nőnek az útját. Megkeresek mindenkit, akit csak lehet. Informálódom...Tudja, az a legerősebb fegyver, amivel a magamfajta harcolhat - magyarázza átszellemült, őszinte elhivatottsággal - A szülők elvesztették a lányukat. Megölte magát, de ők nem tudják miért. Az én küldetésem, amire a lány maga választott ki engem, hogy igazságot szolgáltassak neki és válaszokat a családjának. Ezt fogom tenni... - beszél csendesen, mert tudja, tapasztalatból, hogy a mellettük fekvő lány hallhatja őket. Nem szeretné zavarni őt ott, ahol van gondolatban. Nem ez volt a szándéka akkor sem, amikor bejött hozzá. Így ha a férfi nem folytatja vele a beszélgetést, elbúcsúzik, majd minden jót kívánva távozik a kórteremből. Mielőtt kilépne az ajtón, még visszanéz az ágyban fekvő lányra és azt kívánja, találjon rá a kivezető útra elméje labirintusában. Térjen vissza, mert bármilyen nehéznek is tűnik, meg lehet bírkózni az élettel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


"...Egy fájdalmas szívdobbanás...Szűnni nem akaró érzés, válasz nélkül maradt kérdés...Csendben lopakodó Végzet, Te vagy nekem...."

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek