Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Az a baj ezzel a játékkal, hogy sem én, sem Lenke nem fogjuk feladni. Elgondolkodtató, hogy kinek a viselkedése a gyerekesebb, de basszameg, hát bárki lássa lelkemet, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy addig húzzam az egészet, amíg nem szégyellem. Nem azért, mert ki szeretném engesztelni a lányt, ugyan már, hanem, mert rettentően élvezem, és ehhez az kell, hogy a képet nézzem meredten, mintha meg sem hallottam volna, hogy próbálkozik. Államat támasztom tenyerembe, ujjaimmal dobolok párat arcomon, miközben igyekszem rájönni én is, mégis mi a franc van a képen, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Lenke tekintete lyukat éget a testembe. Nem palástolja mégis mennyire utál jelenleg, és ez engem mérhetetlenül boldoggá tesz. Lassan büszkeséget is érzek, ha így folytatja, és megmerem kockáztatni, hogyha a kezdetleges ellenségeskedésen túlmegyünk, akkor a végén még el is fogjuk tudni egymást viselni. Vagy ennyire ne szaladjak előre?
Kezem nyúl ki a felénk tartó kislány felé, hogy annyira nem kell megijedni Lenkétől, mert bármennyire hihetetlen, egyelőre még mindig én vagyok itt a felnőtt. Még akkor is, ha a helyzet nem erre enged következtetni. Ujjaimat mozgatom meg magam felé, de kékjeimet nem szakítom el a képről, csak akkor, amikor a kislány elém lép. Érdeklődve hallgatom, hol akadt el, majd mosolyogva kezdem el rávezetni a megoldásra. Lehet érte utálni, de nem fogok azon tanárok közé tartozni, akik elmondják a megoldást. Tartom, hogy sokkalta kifizetődőbb, hogyha maguktól jönnek rá a dolgokra, így mindössze támpontokat vagyok hajlandó adni a kislánynak is, aki halkan sikkant fel, miközben magyarázok neki. Felkapom fejemet, kékjeim zizzennek oldalra, majd nevetek fel halkan. Cortez nyújtózkodik a mellettünk lévő padon, majd ül le rá. Fejét ide-oda mozgatva méregeti a kislányt, majd néz rám. - Még másfél órát ki kell bírnod, aztán megyünk - bólintok egyet felé, majd fordulok vissza a lány felé. Mosolyogva bólintok egyet, hogy megsimogathatja, amivel várhatóan a világ legnagyobb lavináját indítom el, mert nem telik el három másodperc és a tanulószoba összes diákja Cortezt kényezteti, aki imádja, hogy a figyelem középpontjában lehet. A kérdés annyi, hogy meddig? Én megvárom, amíg megunja, majd a gyerekek tudtára adja, hogy elég volt, és elég egyértelmű is lesz, rábízom, így én ismét Lenke felé fordulhatok féloldalas mosollyal ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Távolságtartó, ahogy mindig. A félelem, hogy talán elrontja jobban emészti, mint amennyire egy külső ember meg tudná mondani. Oly sok embert taszított már el magától pontosan ugyanúgy, ahogy most Domonkos is teszi. Az ő indokait nem tudta teljesen csak azt, hogy nem hagyhatta, hogy mással is előforduljon. Nem amíg ő figyelt rá. Hiába nem volt soha testvére, családja, vagy bárki aki igazán gondoskodott volna róla, mégis valami törődésfélét érzett Domonkos irányába. Lehetséges, hogy valaki megtanuljon valamit, amit még soha nem tapasztalt?
Bólintott a válaszokra, és kétkedő mosollyal nézett a cigarettára. A navinés tisztában lehetett vele, hogy soha nem szokott kérni. Nem való neki ilyen drága hobbi.
- Nem. Igazából nem ezért vagyok itt - vallotta be. Sose ment az emberek után, akik elhagyták. Sőt, általában még ő is üldözte el őket egy idő után. Nem szokott könnyes búcsúkat intézni az emberekhez, és sose várja őket vissza sem. Talán Kirill hibája pont az volt, hogy megpróbálta meglátogatni. Most pedig az emlékre is összeszorult Zsombor gyomra.
- Azt akartam megkérdezni, hogy mégis mi a jó büdös fenét csinálsz - szólt egykedvűen, és végre Domonkos felé fordult. Kezei még mindig zsebében bújtak meg, ökölbe szorította őket, hogy a kitörni vágyó érzelmeit vissza tudja szorítani. - De aztán csak tudni akartam, hogy mindenre gondoltál-e. És be kell vallanom, hogy a legkevésbé sem - nézett rá hitetlenkedve. - Miért csinálod ezt magaddal Domonkos? - kérdezte meg, szemében a hitetlenkedés páráján keresztül. A fél karját odaadná, hogy legyen még élő családtagja. Bárki. Hogyha az elméje nem csapta volna be éveken keresztül. Régen sokszor gondolt a halálra, mint valamiféle mentőövre, de azóta... megtalálta az értelmét, hogy éljen. Egy személyben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Feketéi a vonatra tapadnak. Az ablakon keresztül látja a felszálló arcokat. Van, aki unottan, a napi rutin részeként foglalja el helyét a bőrülésen, van, akik izgatott, boldog bszélgetés közepette keresik ülőhelyeiket. Látja magát ő is fent. Látja tükörképét visszatükröződni a maszatos üvegen, ahogy kifelé bámul, le az asztaltra, feketéiben szomorú beletörődéssel. Fülébe ordít a zongora fejhallgatójából, saját bánatát közvetítve felé. Ujjai nem követik a dallamot az ablak szélén, se a térdén. Nem törődik a körülötte lévőkkel, ahogy vele sem törődnek. És nem néz fel. Nem vesz búcsút a kastélyból és a benne lévőktől, mert tőle sem búcsúzik senki.
Zsombor mégis itt van.
A szálat tartó keze megremeg szavaira és egy suta bólintással húzza vissza maga elé. Nagyot nyelve engedi el a képtelen gondolatot, a remény aprócska szikráját, ami naivan azt merte mondatni vele, hogy szobatársa miatta jött el idáig. Fanyar mosoly suhan át arcán, majd a cigarettát ajkai közé téve szívja meg azt. Tüdejét pattanásig feszíti a füst, már fájón szúrja, mikor végre kiengedi a megfáradt szürke levegőt. Az elhasznált csikket, kissé lehajolva, a cipője talpán nyomja el, többször is végighúzva a rücskös felületen, majd felegyenesedve pöccinti a vonat és a peron közé. Van benne gyakorlata.
Zsombor hangjára megáll az újabb cigarettáért nyúló keze. Fejét kapja a felé forduló fiúra, feketéit nagyra tárva bámul az arcába. Ajkai kissé elnyílnak, majd ahogy folytatja, összeszorítva azokat hajtja le ismét fejét. Keze ismét megindul, a dobozból először elvétve vesz ki végül egy szálat és gyújtja meg, nem először a mai nap és több, mint valószínű, hogy nem is utoljára.
- Szerinted mit csinálok? - kérdi halkan, majd szájához illesztve a szálat szívja meg azt, hogy utána lehunyt szemmel, oldalra fordított fejjel fújja ki azt. - Legalább nem kell felkelned többé, mikor álmomban ordítok. - Kényszeredetten von vállat szavai mellé, de nem pillant Zsomborra. A szálat lassan engedi le maga mellé, ami így lustán égeti fel magát.
- Visszautasított - mondja halkan, rekedt hangon a végső elhatározásának utolsó érvét. Elárulta Teót azzal, hogy kimondta azt az egyetlen egy, ám nehéz szót és elmarta vele maga mellől az egyetlent, aki igazán mellette volt eddig. Egyedül maradt.
Zsombor mégis itt van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

A kérdésre csak határozottan bólintott. Már maga sem tudta, miért akarja ennyire átverni a tanárt, de kiszállni semmiképpen sem akart. Úgy érezte, gyengének mutatkozik, ha megtörik, és bevallja, hogy nem mondott igazat. A másik viszont okos, és minden szavával meglepte Lenkét, újabb és újabb kihívások elé állítva a kislányt. Lenke azonban állta a sarat - legalábbis ő így érezte.
- Nem volt nála elég pénz. - Fejét megrázta mosolyogva a betegség felvetésére. Ő nem beteg, ő sosem, ő erős és egészséges. Megvizsgálni sem kellett, azt mindennél jobban utálta volna. Mert lássuk be, egyik gyerek sem szereti, ha megvizsgálják. Még akkor sem, ha cukorkát kap a végén.
Lenke szemében viszont felért egy vizsgálattal az, amit Virginia művelt. A lány már abba is beletörődött volna, hogy nem eszik ma fagyit, csak higgyen neki a nő, és mehessen békében. Virginia azonban egyértelműen rá akarta venni a kislányt, hogy felfedje, hazudik. Lenke azonban nem vallhatta be, hogy nem mond igazat, mert tudta, abban méltósága sérülne, sőt, még büntetést is kapna érte. Azt feltételezte, hogy a nő azért akarta beismertetni vele bűnét, hogy aztán jogosan büntethesse meg. Hiszen amíg nem tudta bebizonyítani, hogy nem mond igazat, megbüntetni sem tudta volna. Pedig biztos, hogy meg akarta büntetni, Lenke szemében ez lett volna a megszokott és jogos lépés. Helyette a nő csőbe húzta. Mert Lenke bármennyire is nem hitt Virginia történetében, ösztönei legyőzték, és balja azonnal a homlokára tapadt. Addig is tudta, hogy nincs ott semmi, most azonban bebizonyította, hogy hazudott. Elszakadt benne valami, elengedte a "jókislány" szerepét, a tündéri mosolyt az arcáról. Helyette bosszús arckifejezés ült ki rá, düh, ami félig önmaga, félig pedig a tanár felé irányult.
Semmiképp sem akarta megfogni a nő kezét, azzal szövetségre lépett volna vele, azt pedig nem akarta. Nem akarta, hiszen a másik átverte őt, kijátszotta, és Lenke ezért szörnyen dühös volt rá.
- Nem akarok visszamenni - jelentette ki egyszerűen. Karjait összefonta maga előtt, orra pedig ösztönösen az ég felé lendült. Úgy emelte föl állát, mint aki mindenkinél feljebb áll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Hosszú lesz az út odáig, hogy Lenke elviselje Denist. Szeretetről már ne is beszéljünk. Bár dühe ellenére, Lenkében volt némi tisztelet is a másik iránt, amiért méltó ellenségnek bizonyult. Tisztelet, valahol nagyon mélyen, de ott volt. Sosem mutatta volna azonban ki, talán még ő maga sem tudott róla, hogy így érez. Tekintetében csak düh volt, és semmi más. Tüzes szemekkel bámulta a tanárt, és várt, vajon megmondja-e neki, mit ábrázol a kép. Hiszen Lenke nem volt legilimentor (még), nem tudhatta, hogy Brightmore-nak ugyanúgy fogalma sincs, mint neki. Nem mozdult, csak bámult. Mindössze akkor forgatta meg a szemeit, mikor a másik kiscsaj mégis kapott segítséget. Miért nem volt képes egyedül megoldani a feladatát, hm? Igen, Lenke hajlamos volt lenézni másokat, önmagát helyezni a csúcsra. A másik lány pedig zavarta most őt, így kellett valami, ami által ráirányíthatta a haragját. Ez pedig az értetlenkedése lett. Csak egy pillanatra emelte ismét a másik lányra tekintetét, mielőtt az elment, és Lenke szemeiben továbbra is a düh csillogott. Vele se lesznek már barátok. Egy pillanatra ismét a képre emeli kékjeit, de hamar vissza is fordítja őket Denisre. A többi gyerek kíváncsiságának tárgyát megpróbálta kizárni, pedig mindennél jobban oda akart volna menni, és ő is megsimogatni az állatot. Nem engedhette azonban meg magának, hogy bármi is elvonja a figyelmét a küzdelméről.
Egyenesen a tanár szemeimbe nézett, úgy csinált, mintha a másik lelkéig látna. Pedig nem így volt, helyette Denis látott az ő fejébe. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy Lenke ezért utálta a legjobban. Fogalma sem volt ráadásul, a tanára mikor néz épp a fejébe, és mikor nem, ezzel a tudattal pedig folyamatos feszültségben ült ott, és már fogalma sem volt róla, mit kéne kezdenie a helyzettel. Eddig a legilimencia vonzotta, belátta azonban, hogy Denis szándékosan húzta el az orra előtt vágyának tárgyát, aztán dobta el azt messzire, többet elő nem szedve. Maradt hát a kép. Ha rájön, mi van rajta, azzal jó pontot szerezhet. Végig pörgette magában az összes lényt, amire emlékezett, - nem volt hosszú a lista - de az agancsos lény képe csak nagyon halványan rémlett neki. De valami szarvas lehet, nem? Talán csak egy sima szarvas? Vagy egy csodaszarvas esetleg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Többen is eljöttek mellettük. Nézték a párosukat, mintha csak két fekete rémalakot látnának. Az emberek is annak látták őket, amik. Két besötétült szív, amelyek egymást körözve próbálnak értelmet találni ebben a kegyetlen világban. Igazságtalan események egymásutánja követelte gyermeteg lelküket, hogy helyükön ne maradjon semmi, csak a szín tiszta üresség.
A kérdések lepörögtek ajkáról, mintha semmit nem jelentenének. Azonban a félelem reszketeg szörnyetege a gyomrába költözött. Nem félt tőle, hogy elhagyják. Már nem magáért rettegett, hanem az előtte álló szőkéért. Vajon mi lett volna belőle, ha nem lett volna Big Jim? És mi lenne Domonkosból, ha nem lenne ő?
- Szerintem menekülsz - jelentette ki egyszerűen. Mondhatott volna még szavakat. Nyúl, félős, bátortalan, gyenge. De egyik se volt Domonkos, és ezt ő tudta a legjobban. Mások csak azt látták, hogy elfut. Meghunyászkodik. Zsombor az igazat akarta.
- Mintha te még nem ébredtél volna rám - ingatta a fejét. Ez nem volt válasz. Legtöbbször nem is zavarta, mikor fel kellett keltenie szobatársát. az ELMÉ-ben ennél sokkal rosszabb eseteket tartottak. Mikor csak az üvöltözés közepette tudnál elaludni. De úgy is mindegy, hiszen félsz becsukni a szemed is.
Lehunyta szemeit Zsombor, hogy kiüldözze elméjéből a képet. Nem volt rá szüksége. - Oh, az ég áldjon... - sóhajtott egy hatalmasat, mikor Domonkos végre kibökte az igazságot. Gondolkodás nélkül mozdult, és vállánál fogva húzta magához a fiút. Sose ölelte még meg. Nem volt rá szükség. De ez a helyzet nagyon más volt. Ott kellett lennie. Testileg és lelkileg. Szorítania, ameddig csak Domonkosnak szüksége volt rá. Ő is az eszét vesztette volna, ha Rara elhagyta volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Bólintott a másik szavaira. Pontosan ugyanolyan komolyan kezelték a kérdést, efelől nem volt Zalánnak kétsége. Másfelől nem kereste volna meg. A gyerekek oldaláról közelítette meg az ügyet, éppen úgy, ahogy Zalán is, csupán míg előbbi nem ismerte az akta kiterjedését, addig utóbbi igen. Beszélt a felnőttekkel, látott pár igen ronda esetet, és igyekezett a tinédzsereket is jó útra terelni. Azt se tudták mit csinálnak, vagy hogy vették valakitől, és hogy jó volt. Fiatalok és bolondok.
- Persze, amennyi idő csak kell. Talán jobb is, ha egy kicsit nem én olvasgatom - jelentette ki Zalán. Minden egyes betűt már kívülről ismert a vaskos lapokról. Azzal kelt, feküdt, álmodott. Nem hagyta nyugodni. Roxy is gyakran megjegyzéseket tett rá, hogy nem tudja abbahagyni az agyalást, de egyszerűen azt érezte, hogy ott van az orra előtt a megoldás, de mégsem látja.
- Pontosan, ahogy mondod. Viszont itt nem az utcai törvényeit kell néznünk - magyarázta a barna még mindig a térképpel farkasszemezve. - A legtöbb diák azt mondta valamiféle próbán kellett túlesniük, ami minden esetben közel esett a kastélyhoz. Gondolom arra oda kellett mennie a forrásnak is. Megnézni ki az új fogyasztó. Az ilyet nem szokták a terjesztőkre bízni - magyarázta, és a kis fekete x jelekre mutogatott a térkép pár pontján. - Valaki olyanról lesz szó, aki könnyen bejut az épületbe, a kertbe. De ki is onnan. Ebbe beleesnek a Bagolykő dolgozói, tanárai, illetve a 16 év feletti diákok is - fordult vissza Bertalan felé a férfi komoly tekintettel. Talán ez a kis információ zavarta a legjobban a nyomozásban. Mi van, ha pont az egyik diák sodorja ilyen veszélybe a társait?
- De kérlek nézd át az aktát. Utána talán pontosabb elképzelésed lesz az ügy egészéről. Remélem, hogy észreveszel valamit, amit nekem nem sikerült - helyezte be az új két diák ügyét is az aktába. A kezét nyújtotta Bertalannak. Szövetségesek. Megbíznak egymásban, hogy a gyerekeknek jobb legyen. Ez a feladatuk. Legalábbis nagyon remélte, hogy munkatársának is ugyanez jár a fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Gábriel

Nem biztos benne, hogy illik-e nevetni azon, ahogy Gábriel kifejti miképpen ítélte volna gyermekeit még a gyermektelenségre, ezért kezét a szája elé emeli és annak takarásában mosolyodik el. Különös, s bár hangosan nem mondja ki, de osztja eme nézeteket. A mostani világ úgy eltorzult, hogy tizenévesek több sminket pakolnak magukra, mint a felnőtt nők többsége. Arról meg inkább ne is beszéljünk, hogy az élettapasztalata egy mai tizenhat évesnek valószínűleg sokkal meredekebb, mint például Zorkáé, főleg férfiak terén.
– Hát, köszönöm, azt hiszem – kissé megnyugszik, ugyanakkor még mindig meg van lepődve a dolgon. Az meg, hogy Gábriel ilyen lazasággal kezeli az egészet, egészen lenyűgözi. Ha ő lenne negyven évesen nagymama, valószínűleg megásná a saját sírját, főleg, hogy arra sincs sok kilátása, hogy gyermeke legyen abban a korban. De ez már más kérdés.
– Mondtam neked akkor is, hogy pedagógia szakon végeztem, nem? – kétségtelenül nem lőtt messze az első és egyetlen randijuk alkalmával a férfi. Bár akkor ezt lehet nem erősítette meg benne, mert olyan zavarban volt, hogy a randi feléig abban sem volt biztos, hogy vett fel bugyit.
– Ó, de még mennyire. Tudod ő az a típus, aki mindig mindent jobban tud, mint te és szíved szerint jól megráncigálnád néha, mert annyira irritál – legalábbis ő sokszor van így ezzel, de lehet csak azért, mert iskolán kívül is találkoznak. – Amúgy imádom, félre ne értsd –egészíti ki még gyorsan mondandóját, mielőtt Gábriel valami szadista barbienak titulálná, akinek semmi keresnivalója nincsen a gyerekek között.
– Hahh, miért érdekel ennyire? Überelni szeretnéd? – nyilván tisztában van azzal, hogy ennek az esélye csekély, de nem is lenne önmaga, ha nem tenné fel ezt a kérdést. – Mert azért három zacskó gumicukor, egy félig megrágott rágó és egy dán szalámis szendvics lenne ám az ellenfél.. Nehéz menet – neveti el magát halkan, majd tekintetével Karolát kutatja, aki mintha a játszótér úrnője lenne úgy viselkedik. – Cserébe meg tudod mit kért? – fordul vissza egészében Gábriel felé, s halkabbra veszi hangját, mintha tényleg annyira sértő és tisztességtelen lett volna. – Hogy mindig csak ötös legyen – osztja meg bizalmasan, a végén halkan elkuncogva magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Tényleg menekült. Ha az eszére és a lábának késztetésére hallgatott volna, már rég a vonaton ülne, nem csak elképzelné magát rajta. Menekülni akar, hogy ne kelljen többé Kisvirágot kerülnie, hogy ne fájjon minden alkalom, mikor megpillanatja a folyosón, a tantermekben vagy a klubhelyiségen, miközben átvág azon és ne vágyakozzon annyira mosolya után. A szíve rég romokban hever, évek óta egyre csak morzsolódnak a szélek, mintha sosem szeretne már eggyé válni. Egyedül a lány volt képes visszaragasztgatni a lehullott darabokat és elűzni az őt gúzsba kötő rémálmokat. Mégis mihez kéne kezdenie nélküle, úgy, hogy szívének ép darabkái Kisvirág kezében maradtak? A legcélravezetőbb megoldás, ha hátrahagy mindent. És mindenkit.
Egy reszketeg sóhajjal nyugtázza végül Zsombor szavait. Nem kezd vitatkozni, a vállát sem vonja meg, csak csendesen fogadja az igazságot. A cigaretta vége ismét ajkai közé talál. Hosszan szív belőle, feketéi lecsukódnak közben, majd fejét a vakító ég felé fordítva ereszti ki a megfáradt füstöt, aminek útját hunyorogva követi. Vállát húzza a táska, alig használt izmai visítanak a terhe alatt. Ha a vonaton ülne, már nem nyomná a táska.
Zsombor szavaira Domonkos helyett a recsegő hangosbemondó ad választ. Arca megrándul az éles, bántó hangra. Válla felett pillant hátra az épületre, hogy a falon lévő óra megerősítse a torz tájékoztatást. Húsz perc. Visszafordulva a maga előtt tartott füstölgő szálra tapad tekintete. Lustán égeti saját magát, épp csak a papír széle piroslik egy keskeny csíkban. A hamu lehúzza saját magát, míg végül Domonkos rásegítésével a mélybe veti magát. Mintha saját magát figyelné.
Zsombor érintése rántja vissza a jelenbe. Felé fordítja a fejét, ám felocsúdni sincs ideje, szobatársa karjai közt találja magát. Döbbenten tartja el a cigarettát, hogy ne égesse meg, feketéi tágra nyílva merednek előre. Szíve kihagy egy ütemet, ajkait összeszorítják a tobzódó érzelmek. Fogalma sincs, hogy mennyi idő telik el, mire magához tér és ahelyett, hogy eltolná magától a fiút, a cigarettát kiejtve ujjai közül kapaszkodik bele a hátába és hajtja a vállára a fejét.
- Nem csak ő... - fogai között szűri megtörten a szavakat. Hangja reszketeg a rég érzett kilátástalanságtól. Attól, hogy már nem kell senkinek. - Elváltak. Anyám a mugli családjához ment, ahol engem látni se akarnak. Apám állandóan dolgozik, kurvára le se szarja, hogy mi van. Egyedül maradtam abban az átkozott házban. Nem bírom, Zsombor... - Ujjai görcsösen markolják a fiú pólóját. Vállai megrázkódnak a visszafojtott sírástól és indulattól, vicsorogva szorítja össze szemeit. Legszívesebben ordítana, hangosan, dühösen, kétségbeesetten, hogy minden fájdalmát kiadhassa, míg végül elmegy a hangja. Csak tartozni szeretne valahová... Valahová, ahol még őt is képesek elfogadni és szeretni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Amikor dolgozik, nincs vele semmi más, semmi rossz. Kint hagyja az ajtó előtt, mint valami cipőt és idebent már csak mosolyog. A kicsit előbb megérzik a rosszat, a rossz kedvet, a változást. Tőle is kérdezték már, mikor Hold után jött, hogy mi a baja, vagy amikor nem tudta kiűzni a szeméből a szomorúságot. Aranyos kérdések ezek, főleg olyanoktól, akik alig érnek a térde fölé szinte, pedig ő sem a legmagasabb a világon. Nehéz kérdések, amiért inkább megéri tartani magát. Aztán elmaradt a dolog, elcsendesült és arra koncentrál, ami éppen az adott pillanatban él. Vagy épp a munka. Bár talán sokan azt mondják, hogy a tanítást nem is igazi, mert nincs benne izzadás és lapátolás, de ezekkel nem törődik. Az az ő véleményük, az interneten veszekednek ezeken eleget, nincs ideje ilyenekbe bonyolódni. Bár erre talán igencsak sok tanári ambícióval megáldott ember él, mint lakótársa, akitől mondjuk ez igencsak meglepő lépés volt, de hát, mindenki okozhat ilyen pillanatokat. Hely, alkalom bőven akad arra, hogy bárki meglelje a neki való helyet. A kicsikkel más, itt inkább abból merít, amit annak idején ő is kapott, mert a mágikus részeket nem ő viszi, több türelem is kell, hiszen nem minden gyerek egyforma. Nála is van olyan, aki lassabb, vagy aki előrébb halad és unatkozik órákon. Nekik mindig kitalál valamit, múltkor számösszekötős lapot adott nekik meg színes ceruzákat, míg az elmaradt kisdiákkal behozták a lemaradást. Lehet nem éppen a legprofesszionálisabb, de élhető.
A mai nap egész nyugalmas, jól haladtak. Most lesz egy hosszabb szünete, amelybe minden is belefér, még egy jó, kiadós… alvás is, ha akarná. De helyette elkapta pár szóra Alekszejt, ha már itt volt éppen és idő van rá. A másiknak sietősebb volt, így majd később folytatják az értekezést, miszerint megint elmenne egy olyan estre, ahol slam poetry van, csak éppen nem rúgna be annyira. Khm. Majd később. Int hát és engedi útjára, ő pedig a terem felé tart. Most a diáksereg is szüneten van, a jó időt kihasználva zsibog az udvar és nem is ügyeletes, így van ideje magára. Táskájából halász elő egy szendvicset és felülve az asztalra, már hozzá is lát. Sonkával teli, a foga alatt ropog az uborka és a saláta, lábát is lóbálja mellé, mintha diák lenne, nem pedig tanár. Kicsit kiélvezi a csendet, mielőtt visszatér a tananyaghoz, meg úgy mindenhez. Egy jó kávé, az lesz a következő állomás aztán kimegy a messzibe egy bagóra, egészségügyi séta címen. Még bőven van ideje rá. Elbambul a teremben kipakolt térképen és nézi, mintha azt keresné, hova vigye a legközelebbi útja. Észre se veszi, hogy társasága is akad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Azt mondják, akivel nincs rendben minden, az görcsösen rendben tartja a környezetét. Ez így is van, mégis, érzi, hogy valami még hiányzik. Aztán ajánlottak neki pár dolgot és úgy volt vele, miért ne? Kevésbé káros szokások kellenek neki, mint a bagó, az ital, vagy éppen annál több és másabb. Elgondolkodott Hay kötögetős ötletén is, de miután képes a saját cipőfűzőjével is összeveszni, mert körülbelül hajóscsomót köt rá véletlen, elképzelni, hogy a fonallal, cérnával mi a bánatot művelve. Inkább nem. Aztán úgy nagyon nem is maradt más: rajzolni jobb, ha neki sem áll, színezni nincs affinitása, bár a Trónok Harcás színező tetszik neki. Bár annyi piros ceruza nincs a világon, mint ami oda kellene, mégsem vette meg végül. A növényeket persze nem hagyja magára, fura is lenne, ha amiért tanult és amit végigvitt, illetve ami képes mindig megnyugtatni, egyszeriben maradna el. Így fanyalodott arra, hogy az apróhirdetéseket olvasgatta. Főzhetne különleges bájitalokat, rendezhet udvart, persze ezt inkább mugliföldön. Egy jó fűnyírás, abban már évek óta nem volt része. Pedig nincs is jobb, kiszakadt farmerben, félmeztelen tologatni azt a szart, negyven fokban. Annak is megvan a feelingje, de sokat kellene utazni. Végül, így talált rá a műhelyre, amely ugyan nem segédet keres, egyszerűen felajánlotta szolgáltatásait, szerényen és lényegre törően. Bár nem kell egy bútorát sem felújítani, nem is azért megy, hanem inkább érdeklődni, hátha kedvet kap ahhoz, hogy pár dolgot mégis kipofozgasson. Nemigen ért hozzá, nem ő a legnagyobb ezermester a környéken, amit tud, azt kell, össze tud rakni egy svéd bútort, bár néha sokadjára, azonban itt ezek koptak jócskán. A legtöbb tárgy simán tud önjavító lenni, vagy pikk-pakk összeáll, esetleg eleve kihívás tönkretenni, így nem kellett azzal törődni, hogy most hova üsse be azt a szöget. Hát, egy utat megér, jobb dolga úgysincs. Kezdi néha túlságosan felkapni a vizet azon, ahogy lakótársa beszél vele, lehetséges, hogy mivel még nincs teljesen rendben, ügyelnie kell a toleranciaküszöbre. Vagy tényleg elege lett belőle és jobb lenne, ha máshol keresne lakhatást. Fogalma sincs, de nincs türelme ezen rágódni és beszélni róla, úgyis ki lenne röhögve, hogy hisztis barom. Sóhajt egyet.
A műhelyhez érve csekkolja, hogy azért nyitvatartási időben legyen, majd besétál. Csendben néz körbe, néz meg egy-egy kitett holmit, majd végül megállva kutatja tekintete a férfit, aki a Tamás nevet viseli. Bizonyára nem áll mindig vigyázzban arra várva, ki tér be, ezer dolga lehet, ő meg jött, hogy feltartsa. Szép lesz.
- Jó napot! - köszön hangosabban, de nem kiabálva, nehogy az legyen, hogy itt ordibál, azt két lépésre van tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Egészen kezdte megszokni, hogy bátyja az előkészítőben van. Még mindig féltékeny lett néha, mikor a kis ovisok lógtak rajta, nem szerette, amikor Alekszej lerázta, mert dolga volt, és az sem volt ínyére, hogy bátyja azonnal tudomást szerzett mindenről, amit tett. Mégis, kicsit örült, hogy a közelében van a testvére, mert nyaranta a fiú egyre kevesebb időt töltött vele, egyre kevesebb időt otthon vagy a nyaralóban. Lenke pedig tudta, valahol nagyon mélyen, hogy előbb-utóbb Alekszej el fog költözni otthonról, és akkor még annyit sem fogja majd látni, mint mostanság.
Matekról kiérve rántott egyet a táskáján, és jókedvűen indult az ebédlő felé. De csak elindult, mert közben meghallotta Alekszej hangját. Megígérte barátnőinek, hogy majd követi őket, és elsőre inkább bátyja hangja után indult. Nem akart most tőle semmit, csak köszönni, megölelgetni kicsit a fiút. Régen látta, és már hiányzott neki. Arcán a mosoly még jobban kiszélesedett, és meggyorsítva lépteit befordult a sarkon. Csalódnia kellett azonban mert, Alekszej nem egyedül volt. Persze, hiszen a fiú nem magában beszélt. Viszont nem is egy diákhoz, hanem egy tanárhoz intézte szavait. Lenke pedig nem mert odamenni, betolakodni a beszélgetésbe. Tudta, hogy bátyja nem örülne neki, ha belepofátlankodna a beszélgetésükbe, és nem akarta, hogy testvére mérges legyen rá. Inkább megtorpant a sarkon, és ott várta meg, hogy a kér férfi elköszönjön egymástól, és Alkeszej elinduljon felé. Gyorsan megölelgették egymást, váltottak is pár szót, de Lenke legnagyobb bánatára a másiknak dolga volt, így el kellett búcsúzniuk. A lány bátyja után intett, és már indult volna az ebédlőbe barátnői után, mikor szeme sarkából kiszúrta Aleksz beszélgetőtársát. Huncut fény villant a szemében, és azzal a lendülettel követte Beliánt a tanterembe. Azért előtte ellenőrizte, hogy Alekszej biztos távolságra van-e.
- Miről beszélgettetek? - tért rögtön a lényegre a lány. Hangjában semmi rossz szándék, akaratában sem, egyszerűen csak kíváncsi. - Aleksz barátja vagy? - kérdezősködött tovább, és közben felmászott a tanári asztalra, belelépve a kikérdező szerepébe. Természetéből adódóan igen közvetlen ember volt, még tanáraival is, pláne az olyanokkal, akikről tudta, hogy kedvesek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Mondtad, de azt nem, hogy tanárnak állnál, csak azt, hogy festesz.
Biztos vagyok benne, hogy a tanári pálya nem kapott nála akkora hangsúlyt, legalábbis nem hangzott el, hogy tanítani fog. Vagy mondta? Most hirtelen elbizonytalanít, pedig esküszöm, hogy figyeltem rá, figyeltem arra, hogy mit mond, és most nem tudom biztosan, hogy valóban azt is mondta-e. Ellenben tudom, hogy mit viselt, mit evett, milyen volt az illata. Férfi agy, sosem a jó részleteket jegyzi meg, és a legkevésbé sem a helyes mondatokat mondatja el veled.
- A legkisebb lányom ilyen. Eridonos lesz, de az ég óvja azt a házat. A vezetőséget, a diáktársakat, a tornyot. Megjelenik a soha be nem álló szájával, és az iskolának vége lesz. Komolyan, még alvás közben is beszél. Félelmetes. De imádom.
Viszont én is úgy vagyok vele, hogy néha nem csak megráncigálnám, hanem megfojtanám, de mindig eszembe jut az anyja, hogy az a szerencsétlen kihordta, megszülte, több, mint tíz évig életben tartotta, nem most kellene nekiállnom annak, hogy élete fő műveinek egyikét eltörlöm a föld színéről.
- Nem csak nehéz, de überelhetetlen. Nem is tudom, hogy én ezek után mit mutatnék fel. A félig megrágott rágó szintje felé tudnék kerülni azt hiszem, de egy szendvics, ami ráadásul dán szalámis is. Áh, azt szerintem senki se tudná. Én őt választanám, aki egy egész szendvicset tud adni, annak egy zacskó gumicukor már csak nem jelenthet kihívást.
Felnőttnek lenni és felnőtt dolgokat vásárolni, még úgy is, hogy van egy közepesen jó fizetésed, kurvanehéz. És nem azért nehéz, mert nem vagy rá megtanítva, vagy, mert dadognod kell, ha meglátod Benzsay asszonyt, aki még most is fitt, hanem azért, mert egyszerűen minden drága. A szalámi, a zöldség, a levegővétel. És ez nem fair.
- Csak ennyit? Még puszit se? Meleg vagy mi van?
Emelkedett meg kérdőn a szemöldököm, mert nem tudom elképzelni, hogy egy kis taknyos se kérne akkor már puszit a nénitől. Elvégre a néni dögös, szóval illendő volna tán kihasználni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A vonat monoton zakatolása és rázkódása megnyugtat. Kékjeim lassan elnehezülnek, fejem az ablaknak támasztom, ujjaim ráfonódnak táskámra. Elnyom az utazás zaja. Hazafelé tartok. Az ELME falai közt jártam. Beszéltem a Doktornővel. Elmeséltem mindent, őszintén. Meséltem a megtalált családomról, hogy nem kellettem nekik most sem, és a tervemről, hogy mágiámmal védem meg őket. Alakítok magamon, hogy ne ismerhessenek rá a köztem és köztük lévő vérségi kapcsolatra. Elmondtam mi történt velem, amikor Gábriel váratlanul hazaért és elejtettem a tányérját. Beszámoltam a köztünk lévő kapcsolattól előjött érzéseimről és félelmeimről. Mindenről. Egészen addig, hogy elmenekültem előle és a gyermekei elől. Annak is lassan már két hete. Esküvőkre főztünk, elteltek a napok. De a gyomrom azóta sem jött helyre. Reggelente és van, hogy napközben is elfog az émelygés. A teától pedig, amit mindig is szerettem, egyenes az utam a mosdó felé. Háromból, háromszor hánytam tőle. Szóval most már csak vizet merek inni. Nem tudom mi lehet velem. Azt hiszem, ha nem múlik el, ideje lesz elmennem a rendelőbe egy kivizsgálásra. Lehet fekélyem van, vagy valami hasonló. Azt meg minél hamarabb jó elkezdeni kezelni. Nem lenne amúgy csoda. Amennyi ideget megettem az évek alatt, az a csoda, hogy csak most jött ki rajtam bármi. Elaludtam. A fejem lejebb csúszott az üvegen, a szám elnyílt és a nyakam egy érdekes szögben hajlik meg a felvett póztól. A vonat halad. Sínjén gyors iramban falja a kilométereket. Elsuhan a táj mellett. Nem mintha számítana. Úgysem figyelem. Régen nem mertem még elszunnyadni sem az utazásaim során. Mindig úgy ültem az ajtó mellett, mint nyúl a bokorban. Ugrásra készen. Minden megváltozott. Semmi sem olyan, mint akkor volt. Ehhez kell hozzászoknom. Megértenem, hogy bíznom kell másokban. Hinni benne, hogy akik megkedveltek, azok magamért tették. Gábriel is azért akarta, hogy megismerjem a családját, mert több vagyok számára egy bérelt szakácsnál és főleg egy egy éjszakás kalandnál. Legyek mellette önmagam. Ha pedig megint futhatnékom támad, mondjam el neki miért akarok menekülni. Nem a múltam határoz meg engem, de az életem része. Felesleges titkolnom. El fog jönni a megfelelő alkalom, hogy elmondjam. Pár dolgot már így is tud és biztosan rá is jött sokra, mert bár egész más, mint Károly, ő is nagyon intelligens. Álmodom. Nem vérről és halálról. Egy rétről, vízről, egy házról. Idegen helyek, de nem félelmetesek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Egyszerűen csak el akart sétálni, mintha itt sem lett volna, és ha nem kopog be, valószínűleg sikerül is, hiszen a férfi el volt foglalva, pakolt, és nem csak rá várva ücsörgött odabent. És Lilla azt hitte, vissza is fogta a késztetést, és jelenléte nem hívta fel a figyelmet, de ahogy afölött sem volt akarata, hogy idetalált, úgy tűnt, azt is hiába határozta el, hogy nem kopog az ajtón.
Balázs pedig utána is sietett, és mielőtt a levitás felszívódhatott volna, meghallotta nevét, és a maradásra szólító kérést is a férfi szájából. Megtorpant, hiába ellenkezett minden idegszála ez ellen.
- En.. nem hiszem. Nem tudom - felelte kissé zavarodottan. Szerencsére egy sokkal egyszerűbb kérdést is feltett a férfi, amire már könnyebb és biztosabb választ tudott produkálni, és azt is megkerülte vele, hogy az elsőn kelljen rágódnia.
- Az jól esne, köszönöm.
Megfordult és követte Balázst vissza, a terembe. Valóban szomjas volt, nem igazán ügyelt rá, hogy eleget igyon napközben, de most, hogy torkán ragadtak kissé a szavak, úgy találta, hogy nem árthat. Persze kifogás volt, hogy végül mégis itt maradjon, magát sem tudta ezzel becsapni, de túl gyenge volt, hogy küzdjön még az ösztöneivel is. Épp elég volt az érzéseit kordában tartania. És a falánkságát, ami folyamatosan súlyosbodott.
- Próba volt? Azt hiszem hallottam az éneklést korábban - mondta, miközben tekintete a már összegyűjtött énekeskönyvekre esett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Kintről behallani a felhőtlen nevetést és a játék örömét, a gyermekkor legszebb pillanatait. Ilyenkor érzi magát öregnek és fásultnak, pedig mulatni tud, ha akar, mindent tud, ha akar, csak éppen minden olyan nehézkesen jön és indul. Egyszerre az, aki minden előtt volt, egy vidám, szomorú tekintetű srác, akin lehet mulatni és egy megtört lélek, aki szeretetre vágyik. Unja ezt a kettősséget, az egyet keresi, egy utat, amelyen majd biztos lábakon áll. Nem tervez senkit húzni magával, érzi és érzékeli, hogy vannak körülötte, hogy játszadoznak vagy csak mulatnak, de közel már nagyon keveseket enged. Ki miben segíti, ezért pedig hálás, mindenkinek, aki csak mosolyt csal az arcára, akár egy aprót is. Talán sokan tisztában sincsenek azzal, neki mennyit jelent ez. Lepillant a kezére, oda, ahol már nem látszik semmi, de ő tudja, mi pihent ott, mit akart oda. Tetoválás fedi az utolsó nyomot, a hülyeséget, amelyet majdnem engedett magának. Ez legyen az a pillanat, amikor rájön, hogy ha rossz is, magányos is, de az élet szép. Azóta már többször nézett napfelkeltét, naplementét, írt a kis naplójába, vagy csak nézelődik, mit és merre lehetne. Sok minden, sok lehetőség. Az ember ha vak, akkor nehezen tájékozódik.
A szendvics isteni. Az uborkától sem ázott át, amit nagyon nem szeret. Nincs rosszabb az ázott kenyérnél, olyankor meg sem eszi, pedig aztán a másik pillanatban már a szaftba tunkolja, mégis, ha nem ő csinálja, akkor kegyetlenség és undorító. Furcsa, vicces apróságokkal van tele, ha valaki figyel: a vizes zokni, amitől szintén rosszul van, és az, hogy ha teheti, mezítláb van. Most is lerúgta a cipőit, ahogy az első falatot már a szájában tudja és úgy pihen tovább. De van még, ahogy a lufi látványától fancsalodik el, mert tudja, utálja a hangját, ha nyikorog. A bolondos, aki megtört és sokan nem is értették, miért nem lép tovább. Ezt nem érheti meg senki, aki nem szeretett igazán. Ez nem egyszerű, most sem. Az annál egyszerűbb, hogy beszélget másokkal, eltelik a nap és most eszik. Elsőre észre sem veszi az apró jövevényt, aki követte, csak amikor vékonyka hangja felhangzik. Nem látja, ahogy jobbra, majd balra pillant, végül pedig le. Ó!
- Szia, Lenke – mosolyog rá, bár a kérdés mondhatni, nagyon is meglepő. Kicsit zavarba ejtő, azonban semmi olyan nem volt a beszélgetésben, ami erre adna okot. A kislány kíváncsi, mint a legtöbb gyerek, itt pedig nagyon sokan és nagyon kicsik is vannak. Egy pillanatra sem zubogott fel benne harag, megcsóválja csak a fejét, hogy tudna mit mondani az illemről.
- Semmi érdekesről, csak egy időpontról, ahol majd lehet összefutunk. Meg kicsit rólatok, hogy milyen elevenek vagytok – nemigen került ez szóba, de nem tudta kihagyni. Figyeli, ahogy a kislány mászni kezd, kezét teszi szabaddá, hogy ha esetleg le akarna esni, azonnal elkapja, de végül letelepszik mellé.
- Igen, azok vagyunk. Miért kérded? Van valami? - érdeklődik most ő, mi ennek a beszélgetésnek az apropója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Pang az üzlet. Apja is megmondta, Isten nyugosztalja, az egyedi bútorok készítése és eladása, nehéz kenyér. Így van ez még itt is, ahol a mágusok krémjének egy része éli úrias mindennapjait. Bánki Zorka otthonának berendezéseit már rég elkészítette és be is szerelte. Azóta nem kapott felkérést semmire. Így most is csak saját kedvére alkot. Képkereteket készít unokahúga számára, aki a sajátjait összetörte. Érthető okból tette. Rá jár a rúd szerencsétlenre. Járt is mindig, pedig talán nem érdemelné. Ezt persze nem Tamás tiszte eldönteni, csak is a jó Isten, aki tudja mekkora tehet tegyen egy ember vállára, hogy az még épp elbírja. Na ezért is örül ő, hogy nem talált senkit. Kibírta azt, aki hülyét csinált belőle -kétszer is- és továbblépett. Egyik kezében pálcával, a másikban egy már majdnem kész kerettel sétál ki a maga sportos járásával a műhely részből, ahogy meghallja, hogy valaki érkezett. - Jó napot! - köszön vissza a fiatal srácnak és a keretet leteszi egy komódra, pálcáját pedig derekához csúsztatja, inge alá, hogy ne legyenek útban, míg kiszolgál. - Miben segíthetek? - kérdezi és mind a majd két méterével elindul a fiatal férfi felé. Fekete alapon vörös kockás, laza flanel, favágó ingben és egyenes szabású, középkék farmerben van, hozzá bakancsot húzott. Ezeket szereti és ezek voltak most épp tiszták. Mosni-főzni ő szokott magára. Teszi mindezt rendesen, így senki meg nem mondaná, hogy remeteként él, most már pár hete a műhely felett. Az épületben van a rádió is, így sűrűn látja rokonát. Ezt jól összehozták. Kellemest a hasznossal. A Hansági és a Rothstein família egyaránt a praktikum híve. A megfelelő házat volt nehéz megtalálni, meg persze a jogi ügyeket elrendezni. De végül minden összeállt, mint a jó beton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

A hangos zsivaj már magában sokszor megőrjítette Gertiet. A sok üvöltözés, amelyet a szünetekben a társai lezavartak általában olyannyira kikészítette, hogy csak a helyén ülve, befogott fülekkel várta, hogy vége legyen. Na ez most nem egy olyan pillanat volt. Itt életek forogtak kockán, és ő ezt nem hagyhatta.
- Engüdd el! - kiabálta ő maga is akaratosan, de az egyik fiú a vállánál fogva lökte arrébb. A földre huppant, és még rá is léptek az egyik ujjára. Erre persze csak még inkább dühbe jött a picur.
Lendületből állt fel, és ugrott a másik hátára mint egy kis majom. Az osztálytársai már így is különcnek tartották, de ez a viselkedésmód még nekik is új volt. Olyannyira, hogy előre nyúló kezével majdhogynem megkaparintotta már a műanyag palackot.
- Szállj le rólam Maugli! - kiáltotta vissza a srác, és átdobta társának az üveget. Erre Gertrúdból egy sikoltás szakadt ki, és leereszkedve a földre szaladt át a másikhoz, de az csak nevetve visszadobta a tárgyat.
- Hát nüm látjátok hogy szenved? - sikkantotta újra, ahogy megállt a két gyerek között félúton. Tökéletesen érezte, hogy mennyire kevés oxigén fér el abban a kicsi üvegben, és azt is, hogy mennyire fáj, ahogy annak falához vetődik az élőlény minden egyes dobásnál.
- Kérlük - gyűltek könnyek a kislány szemébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Tudom én, hogy a mosolyommal mindig meggyőzhetem a kiscsajt. Mint a többi lányt is. A húgom nőből van, innentől kezdve pont ugyanúgy lehet a szívét is elrabolni, mint bármelyik másik nőét. Mosoly, kedves szavak, és za érzés, hogy a kezükbe adom magam és az irányítást. Ugyan kérlek, nem ma kezdtem, Lenke a harmadik húgom. Igaz, hogy a legakaratosabb és a leghisztisebb természet is mindhármójuk közül, de a tapasztalat az tapasztalat, nem veszi el senki. Elvégre valahol mind egyformák, csak meg kell találni a hasonlóságot. Ha ez megvan, onnantól az embernek nyert ügye van.
- Azért pont itt, mert itt szeretnék majd dolgozni, ha végzek. - Meg persze ez van a legközelebb, itt van a legtöbb gyerek és itt fogadják legjobb szívvel a leendő pedagógusokat. Mert igen, vannak intézményke, akiknek csak az ember kell, de azzal nem foglalkoznak, hogy hogy jut el addig, hogy tanárember legyen belőle. Meg vannak olyanok is, ahol egyszerűen nincs annyi olyan korú gyerek, hogy megérje oktati intézménynek lenni. Ez ilyen. Ha lenne választásom, akkor nem itt lennék, de nem nagyon van, így be kell érni azzal, amit az élet adott nekünk. - Haragszol? - tudom hogy nem, mert mikor haragszik, nem ilyen, de ha elhiszi, hogy ennyire sem ismerem, akkor gyengének fog godnolni, magát pedig erősnek, és ha nyeregben érzi magát, az nekem jó. Ez kérem puszta férfi logika. Sokkal egyszerűbb, mint amit a nők annak hívnak, mert ez észérveken és tényeken alapul, semmi spekulációval meg találgatással, mint ahogy azt ők szoktak. Megunom, hogy továbbra is ott guggolok előtte, vagyis inkább a térdeim unják meg. Öreg vagyok én már ehhez kérem. Ehelyett fenekemet leteszem a földre, hátam a falnak támasztom, lábaimat pedig kinyújtom. Így ha valaki közlekedni akar, simán felbukhat bennem, de nem izgat. Vegyen észre, mielőtt orra bukna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Az utóbbi napok morgással teltek, de legalább befejeztem azt az átkozott kerítést. A kiskölyök is sok segítségemre volt, vagy én az övére, ez nem tiszta. Ő a vadőr, én csak a helyettese vagyok, de a feladatokban ritkán teszünk különbséget. Élvezem a munkát, jól érzem magam a bőrömben, és szeretek az lenni, aki vagyok. Egy röpke időszakra pedig ez az egész még jól is alakult, de aztán... Valahogy nagyon félrement, és nem értem, hogy mégis min. Egy nevetéssel teli ebédet követően szakítani az emberrel, akivel még úgy igazán el se kezdett komolyodni a dolog, azért na. Sértő. Szóval most én is sértett vagyok, és bár gondoltam rá, hogy megkeresem, higgadt, felnőtt emberek szintjén, gyerekek nélkül, hogy tényleg azt a választ tudja adni nekem, ami a valós. De nem így történt, mert makacs vagyok, és mert azért belül mar a dolog, hogy véleményem szerint ok nélkül kikosarazott.
A lányokat hazavittem, az elmúlt pár napban még be-bepróbálkoztak, de aztán valahogy elült a téma, és megmaradtunk hármasban, néha négyesben vagy ötösben, és ez így jó is volt, nem akarok beszélni valamiről, amiről nem tudom megmondani, hogy mégis mi a bánatos jóisten volt. Csak simán nem. Ennek tudatában terveztem a napokat, az eseményeket, és ennek köszönhető, hogy most itt vagyok ezen a vonaton, ebben a szent percben, amikor is, leadva a lányokat, tettem némi kitérőt, megnézni olyan embereket, akik számomra kedvesek, de érthető okokból nem találkozhatok velük. Vannak olyanok, akiket mindegy, hogy milyen régen láttál, és mindegy, hogy mennyire hasonlóak a vonásaitok, akkor sem tudsz átverni. Az anyám még van annyira jó állapotban, hogy kapálás közben káromkodva szidja a vejeit, és Alicia és Vesna is jó életet élnek, egymástól nem messze. Gyerekekkel. Vágyódtam rájuk, ahogy mindig azokon a ritka alkalmakon, amikor azt mondom, hogy hazalátogatok. Néha árnyékban megbújva készített kép, ennyi jut most a valódi családomból, de legalább ennyi jut. Tudom, hogy jól vannak, hogy senki sem fenyegeti őket, és ezzel meg vagyok békélve, így nyugodtan foglalok helyet a kijelölt helyen, hogy aztán szembe nézzek vele. Alszik. A kocsi pedig tele van. Remek. Remélem nem is kel fel egyhamar, így én is lehunyom a szemem, hogy még csak véletlenül se szuggeráljam ébredésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nagyot zökken a szerelvény. Ugyanekkor érzek egy furcsa zuhanás szerű érzést, ami megijeszt. Felriadok és ijedten pillantok ki az ablakon. A táj ismerős, de még nem vagyok ott célomnál. Az üvegnek támasztom homlokom. Lehunyom a szemem és kifújom a levegőt. Nem szeretem az ilyen elszunnyadásokat. Kiszolgáltatottá tesznek, ami félelmetes még mindig számomra. Ismét felpillantok. Az ablak tükröződésében Gábriel alakját pillantom meg, de hirtelen el sem hiszem, hogy tényleg őt látom. Óvatosan fordulok felé. Pihen. Vonásai kedvesek és megmelengetik a szívemet. De mit keres vajon itt? Merre járhatott? Engem követett volna? Akkor már tud arról is, hogy az ELME vendége voltam? Mióta van a nyomomban? Vagy csak megint a véletlen sodort bennünket egymás útjába? Nem tudom, de azt igen, hogy már megint felkavarodott a gyomrom. Nem tesz jót a rázkódás. A vonat pedig feszt inbolyog. Váltókon megyünk át a közelgő állomás előtt. Kékjeimre rázárom pilláimat. Mély levegőket igyekszem venni és táskámba nyúlok a B6 vitaminért, meg az innivalómért, hogy bevehessem vele a pirulát. Azt hiszem tényleg el kell mennem a napokban orvoshoz. Mert ha ez így megy tovább lassan már dolgozni sem tudok majd és azt nem tehetem. Elveszteném a becsületem. Szóval lépnem kell, mielőbb. Napok óta egyre több illat irritál. Már nem csak a teától émelygek, hanem a haltól és az olajbogyótól is hányingerem van. Közben nagyot szisszen a palack, ahogy lecsavarom a kupakját. Egy szem gyógyszert veszek nyelvem hegyére és két korty üdítővel útjára indítom. Remélem hamar hat majd és a férfi sem ébredt fel a zajongásomra. Tudom mit mondanék neki, de az, hogy itt tegyem az ijesztő. Tele van a kocsi és biztosan veszekedni fog velem, ha elmondom mi történt az ebédkor. Hová tudok elfutni innen, ha kezet emel rám? Le sem tudok szállni. A többi utas vajon a védelmemre kel majd, amikor ütésre emeli a kezét? Fog ütni egyáltalán? Hirtelen bevillan egy kép, ahogy a hajamnál fogva rángat el a mosdó felé és ver össze amiért megszégyenítettem a lányai előtt. Pupilláim kitágulnak a csak számomra látott jelenet hatására és szaporán kezdem szedni a levegőt. Ösztönöm rugóként állít fel helyemről, már futnék is el, hogy bezárkózzak a mosdóba, de egy újabb váltónak hála, melyre a szerelvény fut, megbillenek. Egyensúlyomat vesztve zuhanok egyenesen az ölébe. Merlinre! Most mit csináljak!?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Vannak azok a romantikus filmbe illő pillanatok, amik azért illenek oda, mert a romantikus filmekben minden lehet. De a valóság? Az igazán fájdalmas. Családról családra járásom, napokig tartó utazásom, megannyi gondolatom végül odáig visz, hogy elbóbiskolok. Nem vészesen, éppen csak annyira, hogy ne vegyek tudomást a környezetemről, de tudjam, hogy mi történik. Nem álmodok, inkább csak sodródok a hangzavarral, a tömmeggel. Beszélgetésfoszlányok, meg elkóborolt macska, egy túl hangos nő, egy víz cisszenése. Utóbbi közel, velem szembe vagy mellettem történt. De nem vagyok magamnál, és az a nagy helyzet, hogy egy ilyen állapot után csak még messzebbnek tűnik az otthon, csak még lassabban érek majd ágyat.
Alig várom, hogy nyugodtan kialudjam magam, az alvásra gondolva egy kicsit mélyebbre indulok, abba az állapotba, amikor az ember feje előre bukna, és talán ez is történne, ha a következő pillanatban nem vágna gyomorszájon egy kar vagy comb, nem fúródna megkasomba egy kar, és nem nyomorgatná meg a combjaimat valami váratlan csontosság. Felszisszenve, riadtan nyitom ki a szemem, egy halk káromkodással, de ösztönösen fogok rá a nő derekára, mielőtt egy másik ösztönnel lelökném magamról.
- Au?
Pillantok fel rá, miközben a hirtelen beszorult levegőmet próbálom kipréselni magamból, és helyére új, friss - már amennyire egy tömött vagonban ez lehetséges - levegőt próbálok beszívni. Tönkre fog tenni? Köszönöm, erre már magamtól is rájöttem, de elég volt szóban, nem hiszem, hogy szavait fizikailag is nyomatékosítani kellett volna. Értek én a szép szóból is, nem kívánja azt, amit nyújtani tudok.
- Te minden exedet így kezeled? Mert akkor add meg a címüket, megalapítanám a bántalmazott férfiak körét. Merlinre, mennyire csontos vagy!
Simogatom a mellkasom, mert az fájt a legjobban, és talán ebben már egy kis extra dráma is van, azért szeretném jelezni, hogy AU.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hangosan kiált fel, hogy aztán a derekamnál fogva tartson meg és így nem esem még nagyobbat. Viszont így kívülről pont olyan, mintha az ölébe ültem volna, pedig nem akartam. Kapálózni viszont nem fogok, csak támaszkodom, hogy ne nehezedjek rá teljes súlyommal. Filmbe illő jelen is lehetne ez, de nem az, nagyon nem. Ijedtségem mellé még meg is ütöttem ugyanis magam, vagyis a jobb csuklómat, amivel kitámaszkodni és az esést tompítani igyekeztem. Azt hiszem holnap nem én fogom keverni a habokat és habarásokat. Viszont meg sem nyikkanok. Jól tűröm a fájdalmat. Méltatlankodását hallva nézek le rá kékjeimmel. - Csak egy volt, de azt szimplán leszúrtam - csúszik ki a számon a visszavágás, de mire felfogom mit is mondtam ki ennyi ember előtt, ráadásul elég hangosan, már késő. Hiába horgasztom le fejem holt sápadttá válva és evickélek ki az öléből, tudom ezt nem úszom meg felismerés nélkül. Mintha ezer meg egy tekintet szegeződne rám, legalábbis ezt hiszem. Rosszabb, mint a tárgyalóteremben. Érzem, ahogy a mellettünk lévők odapillantanak rám és biztosan van, akinek feltűnik, hogy az arcom ott virított jó pár újság hasábján. Már csak ez hiányzott. - Tényleg azt mondtad rám, hogy csontos vagyok? - fészkelem magam vissza a vele szemben lévő helyre és kutakodni kezdek a táskámban. Ujjaim a naplómra zárulnak, amit kiveszek az ölembe. Úgy felsimulok az ülésre, hogy bele is olvadnék, ha ez lehetséges volna. Időt kell nyernem, míg meg nem érkezünk Bogolyfalvára, hogy aztán...Vagy elfussak, vagy mindent elmondjak neki. Nem ilyen módon akartam, nem most, amikor az a valami ami köztünk van miattam szünetel, de lehet jobban járok, hogy így lett. Ha mélyebben megszeretem, rosszabb lenne az elutasítása, a megvetése vagy bármi, amit reagálni fog, amikor megtudja rólam az igazat. Nem merek ránézni, sőt igazából semerre. Szóval ujjaimra szegezem a tekintetemet, mintha  koszt keresnék a körmöm alatt. Tökéletesen tiszták és ápoltak a kezeim. A konyhán ez elvárás és nekem is magától értetődő. Már csak egy megálló és megérkezünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Bájos, jó, ha tudja az ember, hogy mire számíthat.
Felfogtam? Nem. Ha fel is fogtam, nem hittem el, mert mintha maró gúnyt éreznék. Amúgy is, az eszem megáll, éppen akkor kell felkelni, amikor állomáson haladunk át, és, amikor nem csak lelkileg, de már testileg is megnyomorít, akkor még neki áll feljebb. Mindig, de mindig a nőkkel van a baj. És én még így is imádom a gyengébbiknek mondott nemet.
- Azt Baromira nagy lendülettel csapódtál belém.
Tényleg, esküszöm, hogy a drámai élen túl ez tényleg nagyon fájt, mert nem számítottam rá, és mert jóval kisebb és keskenyebb is, mint én vagyok. Az én testfelépítésem masszív, míg ő törékeny. Na nem olyankor, amikor látványosan el kell húzódnia tőlem, olyankor nem tűnik annyira törékenynek, meg olyankor sem, amikor tiszta izomból kell belém csapódnia. Minden más alkalommal viszont tökéletesen hozza a papírformát.
- De, ha gondolok, a következőnél alakulhat ez fordítva is, és élhetsz kritikával az irányomba.
Mondjuk nem tenném, de szóban ugyebár lehetek ironikus egy kissé. Még mindig nem tudom ugyebár, hogy miért lettem ejtve, és mint minden férfinak, az én becsületemnek is nagyon, de nagyon fájt, hogy ilyet kellett átélnie. És mivel rendes indok nélkül történt, egyetlen elviharzással, ezért, ugyebár, sokkal rosszabbul esik a történet, mintha lenne rá jó magyarázat. Nem az ilyen nyálas szarságok persze, mint a "te túl jó vagy", meg a "jobbat érdemelsz", hanem rendes, értelmes indokok, amikben van kézzel fogható tartalom, ami jellemet fejleszt, nem rombol. Mondjuk, ha egy ilyet kaptam volna, akkor még ki is röhögöm, és akkor az a sértettség dominál bennem. Egy picit nézem őt, majd inkább az elsuhanó tájra függesztem a tekintetem. Komolyan nem tudom, hogy mit kezdjek vele, még jó, hogy közel van már az állomás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A kedves arc felém fordulok. Szürke szemeim kissé félve tágulnak többszörösükre, és egy nagyot nyelve veszek egy újabb kortyot a nyelvemet és szájamat egyre csak színező, jéghideg löttyből. Nem tudom, hogy mire számítsak. Olyan közel voltunk. Testben és lélekben egyaránt. Hiányoznak azok az idők, de nem tudom, hogy ismerjük-e jelenleg egymást. Szeretném úgy gondolni, hogy igen, ezért is szólítottam meg minden félelmem ellenére. A mosolya egy halvány, szégyellős félmosolyt varázsol arcomra, és jobb kezemmel elengedem a hűs műanyagpoharat, hogy zavarom jeleként a fülem mögé utasítsak egy vörösszín tincset. Hogyan olvadhatok el ennyire valakitől, amikor nagyon is jól tudom, hogy nem az én elképzelésem szerinti csapatban játszik. Erről is beszélni kellett volna annak idején, de annyira tabunak éreztem a témát, hogy nem mertem. Hogyan is mondhattam volna el neki, hogy „tudom, hogy a fiúkat szereted, de rettenetesen beléd habarodtam”. A légypiszoknak egy gorillapofon. Nem szaladok én házhoz azért a csattanásért, ezért inkább megtartottam és így a távolság is egyre nagyobb lett kettőnk között. Nem mondanám, hogy százszázalékosan kihevertem ezt a történetet, de most Dolfi is felütötte a fejét, aki… á! Ha egy mesében lennénk, akkor bizonyára mindenféle villámot szórna a kis felhő a fejem felett, annyira dühös leszek a házvezető gondolatára is. Ezért inkább felrázom magam. Pontosabban Beli kérdése, majd… majd bókja rángat vissza a valóságba. Csontos ujjaim még mindig fülem mögött, miközben érzem kissé belepirulok a kedves szavakba, ezért óvatosan lehajtom fejemből a napszemüveget, hogy kevesebbet láthasson kislányos zavaromból.
– Oh – kezdem lágy tónusú szorongással, majd magam mellé engedem karomat. – Thanks – rázom meg a fejem. – Köszönöm – folytatom megszokott akcentusommal, miközben el sem engedem régen látott barátom tekintetét. – Te is. Mármint te is szuperül nézel ki – mutatok felé sután az imént leengedett karral, majd inkább két kézzel, kislány módjára fogok a poharamra. Egy kicsit csendben vagyunk. Ezért szürcsölve szívok az üdítőbe, és a fiú arcélére emelem macskaszerű szempáromat. Halvány mosoly jelenik meg szájam szegletében, majd újra szemeibe tekintek.
– Régen láttalak – kezdem, majd próbálom viccesebbre venni a figurát. És nem is sejtem, hogy talán ezzel vágom el a legjobban magam nála. – Mihail bezárt egy toronyba, mert fél, hogy elrabolnak? – kérdezem kedves csipkelődéssel. Ezzel mutatni szeretném, hogy érdekel a magánélete, hogy érdekel ő. Akármi is legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ijesztően távolt és idegenként állnak egymással szemben, mintha most találkoznának először. Csak most nem szór szét krumplikat, se semmit, nem nevet és nem bénázik. Mert most teljesen más ember. Nem tudni, hogy valaha visszatalál-e oda, ha már hasonló lesz, nyert az ügy, szerinte. Most mindent idegennek érez, saját tagjait is, hát még a másikét. Emlékszik a hajnalra, arra, amikor meglepte, amikor négy lábon látta, közeledett hozzá, majd bújtak csendben egymáshoz. Mindig is ilyen pillanatokat szeretett volna a Hold után, valakit, aki átöleli és segíti elviselni a fájdalmat. Tudja, most már bőven, hogy vele sosem lesz egyszerű, egy farkas mindig problémás, nehéz eset, talán nyűg is. De ő nem kért sokat, sosem, senkitől. Csak legyen vele, mellette. Mindent mást ad viszonzásképp.
Erre ahelyett, hogy megölelné őt, örömöt adna látványosan a viszontlátásnak, sután áll és nézi őt, mintha attól tartana, ő is csak azért jött, hogy végezzen mindennel. Érzi, hogy a pánik kúszik fel csendesen kúszik fel gerincén és önti el tetőtől talpig. Fél, hogy ilyen találkák alkalmával, ahol hosszú idő telt el, végérvényes vége lesz. Talán utólag leesett neki, hogy Nelli már-már túl közel is merészkedett, de hamar mással kötötte össze. Fiúval járt, így aztán nem volt akadály semminek, a meleg barátok már csak ilyenek: lehet velük öltözni, vetkőzni, beszélni és mókázni, minden hátsó szándék nélkül. És ez így elég is volt, aztán eltűnt, elmaradt minden és… Megsérült. Hatalmas és mély seb tátong mellkasán, mintha azt, amit a farkas kapart belé annak idején, ismét nyitva lenne. Szivárog most is, hiába hegedt be. Mi vinné arra rá, hogy minden sérelmét eldobja és csak örüljön? Tud még örülni, nevetni? Olyan távoli minden…
- You’re welcome – kitart a mosoly, mintha olyan illedelmes akarna lenni, mint az angolok, vagy bárkik, akik örökké csak bókolnak és kedvesek. A fagyi olvad, nem is törődik most már vele. A szavakra pillant le magára, húzza el kicsit a száját és lágyan csóválja meg a fejét.
- Volt már jobb is, de köszi – valóban. Nem annyira látni, de ő igen. Nem annyira napbarna, a sok bent tartózkodástól, a nadrág kicsit csúszkál rajta, mert még mindig nem szedett vissza minden kilót, haja is hosszabb, mert nem törődött vele. De akkor, szerencsésen, egészen jól néz ki ez így is. Emeli meg a fejét, amint meghallja a hangját, és válaszoljon, merre járt, vagy éppen ezt ő is mondhatná, amikor folytatja a mondatot. Arcáról lefagy a mosoly, kezét lejjebb ereszti. Érzi, hogy gyomrában valami ugrik egyet a név hallatán – hogy ez jó, vagy rossz, nem tudja –, megborzong, ahogy a veríték lecsordul a tarkóján. Szemeit lesütve fohászkodik némán, hogy ne omoljon össze. Mikor lesz már az, hogy nem rándul görcsbe, ha beszélni kell róla, ha hall róla, ha bárki kimondja a nevét? Mikor lesz már nyugalma? A fagyi csöpög le kezére, de nem érdekli, az étvágya elment.
- Ő már nem zár sehova, ellenben én magam a szobámba igen – kezd bele, halkan. Érezni, hogy ez a téma az, amit kerülni akart. - Csak a tanév kezdetére jöttem haza – és most menekülne megint. Szeretne odalépni hozzá, hogy úgy üljenek, ahogy akkor, hajnalban, de most a keserűség mérgezi és azt mondja, ne, minek. Eddig sem kapta meg. - Én és… Mihail már nem… már jó ideje nem vagyunk együtt – mondja ki hangosan, miközben átteszi a másik kezébe a fagyit és a másikat lerázza. Pótcselekvés, miközben nem tud a másikra nézni. Fél, hogy meglátja a könnyeit.
- És te… merre? Világot láttál? - terel azonnal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Mindketten a tájat kezdjük nézni. Az üvegnek viszont van egy olyan tulajdonsága, hogy nem csak át lehet rajta látni, hanem tükrözi is felületén a környezetet. Épp ezért lehetséges az, hogy míg kifelé bámulok a fejem állása szerint, addig kékjeim őt figyelik lopva. Nem ismerem a férfiak lelkivilágát. Annyit tudok csak róluk, amennyit kamaszként megtapasztaltam a Bagolykőben. A nevelőapám csak kapzsin számolta hány évig kell még maguk mellett tartaniuk mielőtt megszabadulhatnak tőlem. A férjem olyan volt, amilyen. Egyiküktől sem igazán tudtam mit tanulni érzelmi téren. Bennem sem volt sok régen és most sem, ha jobban belegondolok. Nem csoda, de lehetett volna másképp. Talán most sem késő még, hogy megengedjem magamnak az igazi mély érzéseket. De hogyan kezdjem el? Egy bocsánatkéréssel? Annyiszor mondtam ki a szót, hogy megszámolni sem tudnám. Csak nem volt mögötte tartalom. Egy szidás után, két ütés között. A negatív terhességi tesztek alkalmával. Akkor nem sajnáltam semmit. Most igen. Őszintén. - Tudom megszégyenítettelek a lányaid előtt - kezdek el beszélni olyan hangerővel, hogy ő hallja, ha figyel, de más ne értsen belőle semmit - Sajnálom. Kérlek ne haragudj rám. Nem tudom megmagyarázni. Nem vagyok képes rá...Megváltozni. De ha ezt elolvasod akkor...Azt hiszem pár dolgot megértesz majd - azzal az ölemben pihenő, viseltes naplót felé csúsztatom a kis asztalkán. Visszakaptam a tárgyalás után és a mai napig vezetem. Ott van benne az egész életem. A lelkem lenyomata. Azóta, hogy az első, titokban meglátogatott gyűlésen azt javasolták, dokumentáljuk a velünk történteket. Ez a napló enyhítette a büntetésemet. A Doktornő is azt javasolta folytassam. Most is elvittem neki. Elolvasta. Előtte nincs titkom. Sokak előtt nincs. Miért épp előtte volna, akit kezdek félve ugyan, de megszetetni? Közben feltűnik a bogolyfalvi állomás körvonala. Minden megmaradt utas szedelőzködni kezd, és mint egy méhraj indul el a kocsiajtó irányába. Követni akarom őket. Felkelek. Szerencsére most megingás nélkül tudok elmenni Gábriel mellett, hogy azután igyekezzek elveszni a kisebbfajta tömegben, bár azt hiszem ha akarna utol tudna érni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A kezével dobolt az akta felett. A halk kopogás tökéletes szinkronban volt az esőcseppek pergésével az üvegablakon. Magában újraelemezte az akció minden kis részletét. Főleg azt, hogy hol csúszott el a dolog. Sóhajtott, és megmasszírozta szemeit. Fáradt volt, már napok óta nem aludt rendesen, annyira izgult, és ez csak most csúcsosodott ki, hogy már újra a kirendeltségen voltak. De még volt egy kihallgatása.
Végül felállt a székéből. Felkapta az aktát, és újra kinyitotta. A szőke férfi nézett rá, akit a falhoz szorított pár órával azelőtt. Az ember, akit végül sikerült elkapniuk. Visszahajtva a fedlapot a hóna alá csapta a vékony mappát, és gyors léptekkel szelte keresztül a folyosót. Néhányan rámosolyogtak, mások elismerően biccentettek. Egészen új volt ez a fajta hozzáállás, mint amit hónapok óta tapasztalt a kirendeltségen. Megbecsülést érzett, pedig nem érezte úgy, hogy annyival előrébb lenne.
Végül benyitott a kihallgató ajtaján. - Vadász Csenger Richárd, ha nem tévedek - olvasta fel a nevet újonnan a mappájából. Szinte hallotta Bródy hangján ahogy hozzáteszi a kérdést "hol az uszonya?". És habár Zalánt is érdekelte a dolog, mégse lehetett ennyire szakszerűtlen. Koncentrálnia kellett, ha a megfelelő infókat akarta kiszedni a férfiból.
- Csenger. A vád ami ellened szól, az illegális drogvásárlás és fogyasztás, talán még azzal való kereskedelem is. Természetesen jogodban áll ügyvédet fogadni - esett túl a formaiságokon Zalán szürke, erőtlen hangon. - De én inkább nem javasolnám. Sokkal inkább azt, hogy áruld el ki volt a férfi, akitől venni akartad a Tündérport. Ha együtt dolgozol velünk, talán tudjuk ejteni a vádakat - ült le Richárddal szembe a barna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Minden egészen jól ment. Richárd végre kezdte úgy érezni, hogy nincsen minden veszve. Volt egy társa és vélt egy célja. Egy olyan célja, ami visszaültetheti őt a trónra. Aztán jöttek azok a hülye aurorok.
Richárd a kihallgató szobába ült, most életében először. Eddig az ilyesmit sikerült megúsznia, azonban persze amikor egyszer ártatlan, nyilván az első az, hogy lekapcsolják. Duzzogva tehénkedett az asztal lapjára, fején hagyva fekete pulcsija kapucniját. Biztos volt abban, hogy ez a póló benne volt abban, hogy el akarják kapni. Ahogy a fekete farmer és nadrág is. Bezzeg ha egy koronával sétálgatna senki le se szarná.
- Hülye, hülye varázslók, csak a kavaráshoz értenek - motyogta orra alatt míg egyedül volt a szobába. Azt se tudta a testőre merre van. Szinte biztos, hogy látta ahogy a falhoz lökték és letartóztatták. Szegény nyikhaj emberi test, az évek során semennyit sem változott, gyenge maradt és törékeny. Nem mintha a sellő alakja nem lett volna gizda. De anno legalább hordott oldalán tőrt, amit most elvettek tőle. Pedig az is egy szép sellő ereklye volt. Igazi békaszem kövecskékkel.
Kinyílt az ajtó, a férfi felemelte fejét. Jó sokáig váratták.
- És mi van ha igen? - morogta. Nem volt ez így jó, sehogy sem volt jó. Kerülnie kellett volna a feltűnést, azzal, hogy megszerezték a nevét szinte kitáblázták az egész örsöt neonlámpákkal, hogy nagynéni itt a fiú akit meg akar ölni jöjjön csak jöjjön.
- Nem akartam venni tündérport. Mint már említettem is mikor a falhoz nyomtál, hogy nagyon de nagyon rossz embert kaptatok el. Figyelj ide... - ránézett de nem látott semmi kis névtáblácskát vagy ilyesmit, szóval egyszerűen megoldotta - varázsló, engem hidegen hagy a porozgatásotok. Az a csávó valamilyen módon a mágikus műkincs kereskedelemben van benne, átment a keze alatt a fél királyi családom ékszerei és fegyverei. Szóval ahelyett hogy engem csücsültettek, aki szintén csak el akarta kapni és aki ennyire közel volt hozzá- mutatta mutató és hüvelykujja között a pár milis távolságot.
- Inkább őt kellene elkapnotok - dőlt hátra. Zalánra emelte tekintetét, néhány csapzott szőke tincs a szemeibe hullott, amit egy fejbiccentéssel arrébb tolt. Néhány napja nem aludt, szemei alatt sötét karikák voltak, arca beesett, haja loknisan kavargott arca körül ki-kikandikálva a fekete kapucni alól. Semmi királyi nem volt benne ezen a ponton, de még csak nemes elegancia sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Édesanyja sosem korlátozta a szabadságát. Olympia mindig úgy bánt a fiával, ahogy szerette volna, hogy vele bánjon; tisztelettel és bizalommal. Boldizsár egyszer sem hazudott még a szüleinek és titkai sem voltak előttük. Ha gyötörte valami vagy kétségei támadtak, mindig megosztotta azokat édesanyjával, aki kedves mosollyal fűszerezve bölcs tanácsokkal látta el. Az, hogy ezeket megfogadta-e vagy sem, már egyedül rajta állt. Valószínűleg ennek a kölcsönös bizalomnak köszönhette azt is, hogy Olympia közbenjárásával hét közben is látogathatta Bogolyfalvát. Bagollyal küldött levelet az igazgató úr részére, amiben részletesen leírta, hogy felelősséget vállal fiáért, akkor is, ha a városban tartózkodik. Boldizsár sosem élt vissza a kapott engedménnyel. Minden óráját tisztességesen látogatta, jegyeire sem érkezhetett panasz, illetve jóval a kijárási tilalom előtt visszatért a hálókörletébe, miután lejelentkezett házvezetőjénél.
Alig várta, hogy vége legyen az óráknak. Izgatottan ficergett a széken és nehezére esett az odafigyelés, ám még így is minden feltett kérdésre pontos választ tudott adni. Ám ahogy az utolsó óra végét jelző csengő felharsant, elsőként távozott a teremből, hogy a szobájában hátrahagyva a könyveit, azonnal a kijárat felé vegye az irányt.
Némán, a folyosó fala mellett, a tekinteteket kerülve robbant ki a kastélyból, hogy egy árnyékos kiszögellésben végre felöltse azt a formáját, amit sokkal jobban szeretett. Épp csak végigsimított a nyakában lógó amuletten, mikor teste összezsugorodott és dús fehér bunda rejtette el vézna alakját. Apró, nyurga, hófehér testecske, épp csak farka vége feketéllett, mintha tintába mártotta volna. Hátsó lábaira állva, fekete gomb szemeivel körbekémlelt, majd elrejtőzve a nagy fűben nekiiramodott. Hosszú volt az út a rövid lábakon, ám mégis sokkal szívesebben tette meg így a város felé vezető utat. A kapun kiérve halk, boldog makogásba kezdett és a fák között, cikk-cakkban rótta a centimétereket, amiket meglepő gyorsasággal hagyott maga mögött.
Az Előkészítő udvarán állt csak meg. Rossz emlékektől terhes hely, ám most mégis kíváncsian szemlélődött. Felegyenesedve a vörös lánykát kereste, akinek olyan furcsa akcentusa van, mellé hatalmas igazságérzete. Talán két napja volt, hogy át akart vágni itt és meghallotta felháborodott beszédét, mikor leteremtette egyik társát, aki csak letépett egy levelet a fáról. Még alig pár centire a földtől is meg tudta állapítani, hogy mennyire apró, mégis mekkora hanggal és akarattal áldotta meg az élet. Nem tudta megmondani, hogy miért, de közelebbről meg szerette volna nézni magának. Végül döntött: a fa felé futott, farka söpörte maga után a földet, karmai halkan pattogtak a kövezeten. A göcsörtös, öreg törzs szűkös odvába fúrta be magát és várt. Valami azt súgta neki, hogy nem kell sokat várnia, hogy felbukkanjon a kis vörös. Édesanyja mindig azt tanította neki, hogy hallgasson a megérzéseire. És Boldizsár így is tett.